Édes hazám Magyarország, édes Erdélyország barangolás a végeken HA-13-01-27 pályázat Irodalmi, történelmi, honismereti, földrajzi barangolás a végeken, Erdély gyönyörű tájain PROJEKTNAPLÓ Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 7.a és 7.b osztályos tanulói 2014.február-április
Az utazás előkészítő szakasza: 2014. február 3.-7.-ig TÉMAHÉT 2013.09.4. Szülői értekezlet projektvezető Juhászné Wolf Edit igazgató tájékoztatója a pályázatról a 7. osztályt érintő kirándulásról. Az előkészületek során tartottunk 1. programismertető szülői értekezletet et tartott igazgató néni 2. készültek a gyerekek prezentációkkal 3. a meglátogatandó tájakkal, városokkal kapcsolatban, projektnapunk volt, ahol Erdéllyel ismerkedtünk mind a vallás, a tájai, a Trianoni szerződés, Erdélyi dalok, toborzódalok, Székely himnuszának megtanulása 4. Plakátokat, beszámolókat készítettünk 5. Március 15.-ről ünnepi műsort készítettünk 6. Kőműves Kelemen előadása készült el társaink által. 7. Petőfi, Arany életrajzok tanulása volt egy hangulatos délután programja 8. 1848-as forradalom és szabadságharc történéseivel való ismerkedést 9. Mátyás király életét elevenítettük fel 10. Hunyadiak életrajzát ismertettük Tanulmányoztuk Románia, Erdély természet és gazdaságföldrajzát. Néprajzi adatokat gyűjtöttünk. Történelmi könyveket olvastunk Trianonról. A felkészülést szaktanáraink segítették. Meghallgattuk a beszámolót. Iskolánkat bemutatót és Hódmezővásárhely albumot készítettünk. Szeretetcsomagok, ajándékkönyvjelzők késztésével készültünk az aradi iskola és a dévai gyermekotthon meglátogatására
A napok eseményeit, a lázas készülődést örökítettük meg képekben. Február 3. Tanáraink tájékoztatója a feladatok kijelölése- nagyon nagy volt az izgalom körünkben. Egész nap erre a pillanatra vártunk.
Megkaptuk a feladatokat! Alig vártuk a folytatást. Február 4.
! Megkezdődött az anyaggyűjtés! Ki miben volt jó, volt aki könyvekből volt aki az internetről gyűjtötte az ismereteket
Február 5.Megkezdtük a március 15. i ünnepi műsor próbáit! Február 6- tanultuk a Székely himnuszt.
Végigjártuk gondolatban az útvonalat és nagyon vártuk már a találkozást diáktársainkkal Erdélyben! Február 7. 1848 hőseire emlékeztünk. Ajándékokat készítettünk az aradi diákok részére. Hódmezővásárhelyt és iskolánkat bemutató albumot készítettünk.
ELŐKÉSZÍTŐ ÓRÁK 2014.február 24. Erdély vallásai: az órát hitoktatónk Anna néni tartotta. Igazgatóhelyettes néni ismertette a pontos útvonalat. Beszélt Trianon eseményeiről. 6
Erdély HATÁRTALANUL-projekt órák: Az órákat Igazgató néni, Magdi néni, Edina néni, Anikó néni tartották. Laci bácsi informatika tudását kihasználva fényképezett és segítette a laptop, projektor használatát. Az órákon megismerkedtünk a pontos útvonaltervvel. A kirándulásunk minden fontos tudnivalóját. Beszélt Igazgató néni a projekt céljáról az előttünk álló feladatokról. Megismertük
TRIANON eseményeit, kihatásait életünkre. A NEMZETI összetartozásról beszélgettünk. Az órák közben jöttek a televízió és a Vásárhelyi hírek szerkesztőségének munkatársai. Filmet forgattak munkánkról. Elkészítettük a SZERETETCSOMAGOKAT. Nagy izgalommal készültünk az erdélyi utazásra, izgalmunk HATÁRTALAN volt!
1. nap: Arad- Világos-Déva március 14. péntek Indulás az iskola elől a SAS Travel kényelmes autóbuszával-nagy volt az izgalom. Korán reggel gyülekeztünk az iskola előtt lelkesen készültünk az utazásra. Az induló kis csapatunk. Az úton Arad fele megismerhettük Zoli jóvoltából Arad múltját jelenét.
Arad-Csiky Gergely Főgimnázium baráti találkozó az aradi diákokkal a 7. a és b osztály tanulóival. nagyon nagy szeretettel vártak bennünket. Olyan jó volt ott lenni. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy részt vehettünk az iskola MÁRCIUS.-i ünnepségén. Közösen énekeltünk toborzódalokat az aradi vendéglátóinkkal. Jó voltvelük együtt lenni. Reméljük jövöre ismét találkozunk.hívtuk az osztályokat hozzánk iskolánkba látogatóba.
Közösen a diáktársakkal sétáltunk el a MEGBÉKÉLÉS PARKJÁBA ésa Kivégzés emlékhelyére. Kézzel foghatóvá vált számunkra az 1848-as szabadságharc. Megelevenedett a történelem. Déva felé Világosnál megemlékeztünk a történelmi eseményekről a fegyverletételről. Majd Déván megnéztük a várat. Érdekes volt felidézni a magyar órán tanultakat Kőmíves Kelemen balladáját. Érdekes volt a magyar óra más köntösben.
DÉVA Szent Ferenc Gyermekotthon megindító pillanati -nagyon vártak bennünket. Átadtuk a szeretetcsomagokat. Közös Ima majd ünnepi műsorunk előadása. Nagy volt az öröm meghatottság, izgalom.
Szállásunk előtt a gyermekotthon vendégházánál. néni előadását hallgattuk a kastély történetéről. Magna Curia előtt Iigazgató
2.nap: Déva-Vajdahunyad Segesvár- Zeteváralja- Zetelaka 2014. március 15. szombat Nagy izgalom volt már reggel korán. ma megint utazunk a történelemben. Hunyadiak korától indultunk és ma pont március 15-én eljutottunk Segesvárra! Szinte hihetetlen. Március 15.-én fejet hajthattunk Fehéregyháza határában Petőfi emléke előtt! Indulás előtti csendes beszélgetés, búcsú a dévai gyermekotthon vendégházától. márciusi hősök emlékezete előtt. A gyermekotthon lakóival együtt mondtunk imát a Vajdahunyad felé- rendhagyó történelem óra egy diáktársunk előadásában
Magdi néni izgalmas előadásában a Hunyadi család történelme és a várhoz kapcsolódó legendák elevenedtek meg. Aztán valóra vált a történelem..vajdahunyad vára Következett Segesvár. Ódon falak, tornyok, régi épületek, Drakula legenda, Vlad Tepes története, Diáklépcső- micsoda testnevelés óra lehetett, amikor minden nap megmászták a gyerekek iskolába menet a lépcsősort.
Útban Fehéregyháza felé Petőfi emlékét idéztük fel.
Az autóbuszon vetélkedőn vettünk részt. Szállásunk Zeteváralján volt. Igazi székely vendégszeretettel vártak bennünket vendéglátóink.
3. nap:, Zetelaka, Csiksomlyó, Csíkszereda, Szentegyháza 2014. március 16. vasárnap Reggeli ima a szálláson. Majd indultunk Csiksomlyóra a vasárnapi szentmisére. Emelkedett pillanatok voltak számunkra. Meghatódva vettünk rész a szentmisén a zarándokokkal együtt.
Székelyudvarhely. Székelyudvarhelyen megnéztük a székely TÁMADT várat. A Szoborparkot és a a SZÉKELY Hősök emlékművénél fejet hajtottunk székely hősök emlékezete előtt. Szentegyháza Gábor Áron Iskolaközpont Zetelaka a szálláson vetélkedő, és rendhagyó tanórák vártak ránk. Nagyon jól éreztük magunkat.
Fontos volt számunkra ez a nap! A jó hangulatú este igazi közösséggé formálta kis csapatunkat.
4. nap: Zetelaka- Szejkefürdő- Farkaslaka- Parajd- Korond Hargita Ivó völgye 2014. március 17. hétfő A Hargita-hegység legmagasabb csúcsa a Madarasinak nevezett részen van (1801 méter).sajnos a hóesés miatt a hegység csúcsára a szent hegyre tervezett kirándulás elmaradt, de az Ivó völgyében székely emberekkel találkoztunk és a hegyi folyók, élővilág elvarázsolt bennünket. Elénekeltük a Székely himnuszt s közös fohász ima hangzott el a magyarságért. A Hargita élővilága és keletkezésének földrajzi biológiai ismeretanyagának felelevenítése kiselőadásokkal segítette a tanultak felidézését. Szelykefürdőn megemlékeztünk Orbán Balázs sírjánál a legnagyobb székely emlékéről, munkásságáról. Farkaslaka Tamási Áron síremlékének koszorúzása közben irodalmi élményeinket elevenítettük fel.
Édes hazám vetélkedő a szálláson. Korondon jártunk. Kiállítást szerveztünk a projektmunkáinkból. A szállásadónk jóvoltából a kiállítás később is megtekinthető lesz.
Parajd a sóbánya feledhetetlen élményt nyújtott.
5. nap Zetelaka- Torda- Kolozsvár- Nagyszalonta 2014. március 18. kedd Torda a "kettészakadt" hegy a tudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlásával keletkezett. Kolozsvár Izgalmas túra volt. Feledhetetlen élmény volt Mátyás király szülőházát látni és a Szent Mihály templomban megállni és fohászkodni. A múlt emlékei nagy hatással voltak ránk.
Utunk utolsó állomása Nagyszalonta volt. Felidéztük Arany János gondolatait. Hálát és köszönetet mondtunk gyönyörű utunkért. Feledhetetlen élményekkel gazdagodva tért haza csapatunk. Hódmezővásárhely, 2013.április 1.
ÉRTÉKELŐ SZAKASZ Értékelő órák 2014. április 1-én. Értékelő órákat tartottunk ahol igazgató néni, Magdi néni és az osztályfőnökeink segítségével rendszereztük a látottakat és együtt újra képzeletben átéltük a kirándulásunk minden pillanatát. Összeállítottuk az útinaplót. Bemutató óra
2014. április 2-án az 6. osztályos 55 diáktársunk előtt számoltunk be a pályázat által megvalósulhatott élményeinkről. Izgatottan hallgatták a beszámolónkat és nagyon szeretnék, ha a következő évben ők is részt vehetnének ilyen utazáson. TÉMANAP
2014. április 3.-án témanapot tartottunk minden felsős osztályunkban. Gyönyörű kiállítást szerveztünk az elkészült projektekből. Témanap programja: Április 3. (csütörtök) Az Édes hazám, Magyarország- Édes Erdélyország, barangolás a végeken című HA-13-01-27 számú pályázat értékelő szakaszának TÉMA NAPJA. A témanapot az iskola valamennyi felsős diákjára kiterjesztjük: Kézműves foglalkozások: székelykapuk. Drámaóra: erdélyi magyar népdalok éneklése hangszeres kísérettel, Mátyásról szóló mese dramatizálása. Természetvédelmi plakátok készítése. Székely történetek előadása. Történelem: történelmünk áttekintése a honfoglalástól Trianonig a látottak térképének megrajzolása (48-as események), irodalmi térképek rajzolása Petőfiről és Arany Jánosról, életük főbb állomásai, versmondó verseny- Arany, Petőfi, Ady, csoportok bemutatkozása, kiállítás a készült anyagokból. Hol jártunk? Mit láttunk? térképes és filmvetítéses természettudományos földrajz-, biológia-, kémia-, fizika előadás élménybeszámoló a kirándulás útvonalát végigjárva! A kiállításra és bemutatóra valamennyi diákot és szülőt várunk. HATÁRTALANUL TÉMANAP a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS jegyében Április 3. (csütörtök) B HÉT 5/A 1. óra Matematika Bolyai életrajz ismertetése 2. óra Angol Székely monda fordítása 3. óra Magyar Arany János, Petőfi Sándor életrajza, illusztráció készítése (kiállítása) 4. óra Természetismeret Erdély földrajza 5. óra Testnevelés 6. óra Magyar Arany János, Petőfi Sándor életrajza, illusztráció készítése (kiállítása) 5/b 1. óra Magyar Arany János, Petőfi Sándor életrajza, illusztráció készítése 2. óra Történelem- 48-as szabadságharc 3. óra Matematika Bolyai életrajz ismertetés
4. óra Testnevelés 5. óra Angol - Székely monda fordítása 6/a 1. óra Informatika prezentáció készítése Kárpátok hegysége 2. óra Testnevelés 3. óra Matematika- Bolyai életrajz 4. óra Angol Székely monda fordítása 5. óra Történelem 48 -as szabadságharc 6/b 1. óra Magyar Mátyásról szóló mese dramatizálása 2. óra Matematika Bolyai életrajza 3. óra Magyar illusztráció készítése a meséről 4. óra Történelem 48 -as szabadságharc 5. óra Testnevelés 6. óra Természetismeret Erdély szép tájain tabló készítése 7/a 1. óra Magyar Ady költészete, nagyváradi Ady emlékek 2. óra- Matematika- Babes Bolyai Egyetem története, híres oktatói életrajza (tabló készítése) 3. óra Földrajz Erdély földrajza 4. óra Biológia Kárpátok állatvilága 5. óra- Magyar Ady költészete, nagyváradi Ady emlékek 6. óra Testnevelés 7/b 1. óra Földrajz Erdély földrajza 2. óra Matematika - Babes Bolyai Egyetem története, híres oktatói életrajza 3. óra Angol Irodalmi térképek rajzolása 4. óra Fizika Légnyomás változás a magas hegységekben 5. óra Kémia Környezetszennyezés problémái Romániában 6. óra Informatika power point bemutató
8/a 1. óra Angol Fordítás Petőfi és Arany 2. óra Testnevelés 3. óra Magyar Petőfi és Arany bemutatása (tablókészítés) 4. óra Matematika - Babes Bolyai Egyetem története, híres oktatói életrajza (tabló készítése) 5. óra Magyar Petőfi és Arany bemutatása (tablókészítés) 8/b 1. óra Matematika - Babes Bolyai Egyetem története, híres oktatói életrajza (tabló készítése) 2. óra Történelem Trianon 3. óra Kémia Környezetszennyezés problémái Romániában 4. óra Ének Székely népdalok 5. és 6. óra Rajz Székelykapuk rajzolása Köszönjük, hogy részt vehettünk az ismeretekben bővelkedő és élményekben gazdag HATÁRTALANUL szép utazáson, a NEMZETI összetartozás jegyében.
,