Design: Ezerszó
KÖSZÖNTÕ / BEGRÜSSUNG / GREETINGS Kedves Móriak! Kedves Vendégeink! Városunk nevében szeretettel köszöntöm a Móri Bornapok Népzenei és Néptánc Fesztivál rendezvényeit összefoglaló prog ramfüzet olvasóit és a rendezvénysorozatra érkezô ven dégeinket! A népzene, a néptánc szavak nélküli, lélektôl lélekig ható mûvészetek, melyek segítségével irányt találhatunk a hét köznapok ünnepnapokká történô változtatásához. Készülôdnek a zenészek, táncosok, hogy eljöjjenek és ízelítôt adjanak kultúrájukból. El akarják varázsolni, meg akarják hódítani Önöket, hiszen az élô mûvészet páratlan, egyszerû, szíveket ta lál és emlékezetes marad. Évrôl-évre nagy tisztelettel kö szöntjük városunk díszvendégei között testvérvárosaink kép viselôit. Ebben az évben kiemelt esemény a Mór - Freudenberg testvérvárosi kapcsolat 5 éves jubileuma. Városunk hívja és várja, szívesen látja mindazokat, akik megkóstolják a híres Móri Ezerjót, a jellegzetes gasztronómiai különlegességeket, kíváncsiak a település mûvészeti életére, hagyományaira, nevezetességeire és német nemzetiségi kultúrájára. Legyen Ön is vendégünk! Fenyves éter Mór város polgármestere A bor különleges helyet foglal el az emberiség történetében: nem egy a különféle italok között; nem csupán gasztronómiai értéke van, hanem kultúrtörténeti szerepe is. A Móri Bornapok négy napon át tartó fesztivál, a móri bor és a móri kulturális élet dicséretére. Jó mulatság és felhôtlen szórakozás felnôtteknek és gyerekeknek egyaránt. Október elsô hétvégéje ebben az évben a bor ünnepe mellett a tánc ünnepe is. Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a magyar néptánc. A tánc közösségteremtô, a tánc nyelve nemzetközi, így reméljük, hogy minden vendéget és vendéglátót örömmel tölt majd el, hogy a más országból érkezô együttesek jellegzetes táncain keresztül betekintést nyerhetnek az adott nép kultúrájába. Minden kedves itt élô és Mórra ellátogató vendégnek kívánok a 05. évi Móri Bornapok Népzenei és Néptánc Fesztivál programjaihoz kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást, érezzék otthonuknak városunkat, amely mindig nagy örömmel és szeretettel várja a hozzánk érkezô vendégeket. Törô Gábor országgyûlési képviselô Liebe Moorer! Liebe Gäste, die nach Moor anreisen! Im Namen unserer Stadt begrüße ich die Leser des zusammenfassenden rogrammheftes der Veranstaltungen und die zur Veranstaltungsreihe anreisenden Gäste der Moorer Weintage und des Volksmusik- und Volkstanzfestivals! Die Volksmusik, der Volkstanz sind Künste, die ohne Worte von Seele zur Seele wirken, mit derer Hilfe wir Richtung bei der Unterhaltung des Alltags zum Festtag finden. Die Musiker und die Volkstänzer vorbereiten sich, damit sie anreisen und eine Kostprobe aus ihrer Kultur geben. Sie wollen Sie verzaubern und erobern, weil die lebendige Kunst einzigartig ist, sie ist einfach, sie findet Herzen und bleibt in der Erinnerung. Von Jahr zu Jahr begrüßen wir mit großer Ehre unter den Ehrengäste unserer Stadt, die Vertreter unserer artnerstädte. Dieses Jahr ist ein Großereignis, das 5. Jubiläum der Städtepartnerschaft zwischen Moor und Freudenberg. Unsere Stadt lädt und erwartet gerne diejenige die den berühmten Wein Moorer Tausendgut, die charakteristischen gastronomischen Leckerbissen kosten, auf das Kunstleben, auf die Traditionen, Sehenswürdigkeiten und auf die ungarndeutsche Kultur der Gemeinde neugierig sind. Seien Sie auch unser Gast! Dear inhabitants of Mór! Dear guests! On behalf of the Town of Mór, I kindly welcome every readers of the program booklet, and also guests of the Wine Days and Folk Music, Folk Dance Festival of Mór. Folk music and dance are wordless, heart touching arts which give us a hand to find the direction to change everydays into a celebration. Artists and dancers are preparing to visit our festival, and show You, your family and all your acquaintances the taste of their culture. With their simple still unique live arts, they wish to make you enchanted and charmed, while finding a way into your hearts and stay memorable. Year after year we welcome our sister city s representatives among our guests of honour. This year s most outstanding event is the 5th anniversary of Mór and Freudenberg s relationship. Our town of Mór encourage all those to visit our festival, who want to taste the notable Ezerjó wine of Mór, the local gastronomic specialities, those who are eager to know the town s artistic life, traditions, famous sights and the German ethnical culture. Be our guests! Bemutatkozik a Móri Borvidék Hazánk borvidéke közül méretében a kisebb, hírnevét tekintve a jelentôsebb borvidékek közé tartozik a Móri borvidék. A Vértes és Bakony völgyében fekvô települések életében mindig meghatározó szerepet játszott a szôlôtermesztés és bortermelés. A modern kor beköszöntével a bortermelés gazdasági jelentôsége visszaszorult, de Mór és a borvidék turisztikai vonzerejében, a hagyományok ôrzésében továbbra is óriási jelentôsége van a szôlômûvelésnek és a borkultúrának. Az elmúlt pár évben a szôlôtermô területek 30%-a megújult, és a technológiák terén is több beruházás megvalósult. Tavaly a borvidéken belül 4000 hl bort állítottak elô, de az itt termett szôlôbôl, mustból értékesítés révén további 8000 hl bor készült. Az összesen 600 hektáros Móri Borvidéken 700 szôlôsgazda tevékenykedik, a meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Királyleányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és a Chardonnay a leggyakoribb szôlôfajták. Mindenkinek jó szívvel ajánljuk a borvidék kincseit, kóstolják meg ôket, élvezzék ízeit! KÖSZÖNTÕ / BEGRÜSSUNG / GREETINGS
Kiemelt fellépôink Tompos Kátya október. 8 óra 03 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg elsô önálló szólólemeze. Kátya koncertje egy varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig. Dalok angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven. Igazi kalandozás nem csak kelet és nyugat, de a különféle zenei stílusok között is. Csemer Boglárka Boggie október 3. 9.30 óra 03 áprilisában jelentkezett elsô önálló lemezével, ám igazán 04 januárjában lett hangos a fiatal énekesnôtôl nem csak a hazai, de a világsajtó is. arfüm címû dalát több, mint 30 millió ember látta. Wars for nothing címû dalával ô képviselte Magyarországot a 05-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. KIEMELT FELLÉÔK Cimbaliband október. 8 óra A Cimbaliband zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. A dalokat pedig úgy tálal ják elénk, hogy az alapjukat egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja, fûszerezve egy kis jazz-el, latin zenével, balkáni ritmusokkal és egy sejtelmes nôi énekhanggal. Feke ál október. 9.30 óra Feke ál Junior rima és Artisjus díjas színészénekes, aranylemezes elôadó, több mint 40 musi cal és rockopera fôszereplôje, a 5. és 30. éves István, a király címszereplôje. Több, mint 5 nagylemezen közremûködött, négy szólólemeze jelent meg. Jelenleg a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház állandó mûvésze. MAGNA CUM LAUDE október. 0.30 óra Hazánk egyik legnépszerûbb pop-rock zenekara tavaly ünnepelte 5 éves születésnapját. A jubileumi év egy vadonatúj stúdióalbummal is gaz dagodott, Köszönet címmel. A zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok elôadója és a ház oldalát is valóban kirúgó fiatalos, lendületes közönségkedvenc, buli-banda. Vodku Zenekar október 3. 8 óra Szépek vagyunk, jók és okosak vagyunk, sokan vagyunk. Hangosak vagyunk. Népiesek vagyunk és világiak meg vallásosak. Városiak vagyunk. (...) Játszunk a lányoknak, mert szépek, és a fiúknak, mert nekik senki sem játszik. Vannak motívumkincsek meg törött dallamok. Lángos dióhéjban, és rókák tánca az árnyékban. Anna and the Barbies október 3. óra A Fonogram-díjas Anna and the Barbies zenekar az ország egyik legtöbbet koncertezô zenekarává nôtte ki magát, nagy sikerrel léptek fel szinte az öszszes hazai fesztiválon. Koncertjeiken olyan energiák szabadulnak fel a színpadon, amelyek mellett az sem tud ülve maradni, aki elôször hallja a nem csak fergeteges színpadi elemekkel tarkított, hanem mélyebb szövegvilággal is átszôtt produkciót. Eleven Hold október 4. 8 óra Az Eleven Hold zenekar egy nagyobb szünet után új lemezzel tért vissza a zenei életbe 0-ben. A korong a banda negyedik albuma, amely így a sokatmondó Négy címet kapta. Azóta folyamatosan koncerteznek, és jelenleg az ötödik lemez anyagán dolgoznak, valamint sokak örömére elkészítették az országos Ezer Lámpás Éjszakája fesztivál dalát is. Tóth Gabi október 4. 9.30 óra Tóth Gabi harmadik helyezést ért el a Megasztár. szériájában, s egyben ô volt a legjobb helyezést elért nôi elôadó. Ezáltal elnyerte a 005 legjobb nôi hangja címet. Eddig két albuma, valamint egy kislemeze jelent meg. 0-ben elindult az Euróvíziós Dalfelsztivál magyarországi versenyén, ahol egészen a döntôig jutott. EDDA MÛVEK október 4. 0.30 óra A zenekar Magyarország egyik legismertebb és leg sikeresebb rockegyüttese - a lemezeladásokat tekintve is -, szinte valamennyi albumuk bearanyozódott. Az együttes évente közel száz alkalommal lép fel országszerte, valamint a környezô országok magyarlakta területein. KIEMELT FELLÉÔK 3
A nemzetközi néptáncfesztivál résztvevôi Bekecs Néptáncegyüttes Erdély Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyüttes Háromfalu Táncműhely Mezőföld Népi Együttes - Alap NEMZETKÖZI NÉTÁNCFESZTIVÁL RÉSZTVEVÔI Ezerjó Nyugdíjas Klub tánccsoportja Gruppo Folk Ciociaro Valle di Comino Forgatós Táncegyüttes Gruppo Folk I icciotti Da urtedda - Szicília Rozmaring Német Nemzetiségi Táncegyüttes Zespolni iesni i Tanca Keblowo - Lengyelország St. Oswald bei lankenwarth Ausztria Zöldág-Szárazág Néptáncegyüttes - Litér NEMZETKÖZI NÉTÁNCFESZTIVÁL RÉSZTVEVÔI 4 5
rogramok Október. péntek ROGRAMOK Október. csütörtök Berei Zoltán képzômûvész akciómûvészeti kiállítása Megtekinthetô a fesztivál idôtartama alatt. Helyszín: Szent István park 4.00 Gyermekrajz-kiállítás megnyitója Megtekinthetô a fesztivál idôtartama alatt. Helyszín: erczel Mór Szakképzô Iskola és Kollégium 9 5.00 Móri bornapi 300 m-es 3 fôs futóváltó verseny - lány és fiú A Móri körzet általános iskoláinak elôzetes nevezés e-mailen (diaksportmor@gmail.com). Helyszín: Mór SE futópálya 5 6.00 Kiszely István fotókiállításának megnyitója Megtekinthetô október 3-ig, az intézmény nyitva tartási idejében. Helyszín: Lamberg-kastély 3 7.00 Hátország az I. Világháborúban, a nagy háború móri katonái A Fejér Megyei Levéltár és a Wekerle Sándor Egyesület közös kiállítása Megtekinthetô a fesztivál idôtartama alatt. Helyszín: Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola 3 8.00 Tompos Kátya, Keresztül Európán c. koncertje Belépô:.000 Ft Jegyek elôvételben 05. szeptember 8-tól kaphatók a Lamberg-kastélyban. Helyszín: Erzsébet téri Mûvelôdési Ház 4 0.00 Cefrepalota - Bödôcs Tibor önálló stand up estje Belépô: 3.000 Ft Jegyek elôvételben 05. szeptember 8-tól kaphatók a Lamberg-kastélyban. Helyszín: Erzsébet téri Mûvelôdési Ház 4 0.00 Te meg én - rendhagyó irodalmi óra Közremûködnek a MIKSZ tagjai. Helyszín: Móri Táncsics Mihály Gimnázium 4.30 olgárôrség ünnepélyes eskütétele Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 3.00 Ünnepi testületi ülés Városi díjak átadása Közremûködik a Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola. Helyszín: Erzsébet téri Mûvelôdési Ház 4 4.00 Bornapi tenisz gyerekeknek Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont - salakos teniszpályák 4.00 Tollaslabda-verseny gyerekeknek Helyszín: Móri etôfi Sándor Általános Iskola tornaterme 5.00 A Bekecs Néptáncegyüttes gyermekmûsora Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont 5.00 NAGY futás utcai futóverseny Útvonal: Kapucinus téri Nagyszínpad - Kossuth u. Wekerle u. olgármesteri Hivatal 7.00 A fesztivál ünnepi megnyitója - olgármesteri köszöntô - Testvérvárosok képviselôinek köszöntôje Közremûködik a Móri Ifjúsági Fúvószenekar. Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 8.00 Kása Béla fotómûvész fotókiállítása A kiállítás megtekinthetô szombat-vasárnap 0-8 óráig. Helyszín: ark Galéria, Lamberg-kastély parkja 7 8.00 Cimbaliband koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 9.00 XVIII. Borkirálynô-választás Belépô:.000 Ft A borkirálynô választás után utcabál hajnalig! Zenél: arty Service Tánczenekar Helyszín: Fogadó az Öreg réshez gálasátra 9.30 Feke ál fellépése Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 0.30 MAGNA CUM LAUDE koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad.30 Utcabál hajnalig a Stugi Band-del Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 5 ROGRAMOK 6 7
ROGRAMOK Október 3. szombat 9.00 XI. Nemzetközi Díszmadár-kiállítás megnyitója Kísérô program: kaktuszkiállítás, bonsai bemutató Megtekinthetô: szombaton 9.00-8.00 óráig, vasárnap 9.00-7.00 óráig Belépôdíj: felnôtt 300 Ft, diák és nyugdíjas: 00 Ft Helyszín: Móri Radnóti Miklós Általános Iskola tornaterme 9.00 Bornapi Lovasparádé Helyszín: Hétkúti Lovaspark 9.00 Aranyhordó Nemzetközi Sakkverseny Helyszín: Móri dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola 9.00 Bornapi teniszkupa - Nagy István Emlékverseny Felnôtt nôi és férfi egyes kategóriában Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont - salakos teniszpályák 9.00 Tollaslabda-verseny felnôtteknek Helyszín: Móri etôfi Sándor Általános Iskola tornaterme 9.00 Lövészverseny Helyszín: Lôtér, Kinizsi utca 9.00 Kispályás labdarúgó verseny Helyszín: Móri SE salakos kispálya 5 9.00-.00 apírforma - Kreatív foglalkozás gyerekeknek Helyszín: Erzsébet téri Mûvelôdési Ház 4 0.00-8.00 Népmûvészeti kirakodóvásár és bemutató Muzsikál a Vásártér zenekar. Helyszín: Lamberg-kastély udvara 3 0.00-8.00 Nyitott mûhelyek, képzô- és iparmûvészeti, kézmûves vásár Helyszín: Képzô- és Iparmûvészeti Szabadiskola Alapítvány udvara 0.00-7.00 Népzenei és Néptánc Fesztivál programja Fellépôk: 0.00-0.30 - Gruppo Folk Ciociaro Valle di Comino - Olaszország 0.30-.00 - Háromfalu Táncmûhely.00-.30 - Forgatós Táncegyüttes csoportjai - Mór.30-.00 - St. Oswald bei lankenwarth - Ausztria.00-.30 - Ezerjó Nyugdíjas Klub - Mór 3.00-3.30 - Mezôföld Népi Együttes - Alap 3.30-4.00 - Zespolni iesni i Tanca Keblowo - Lengyelország 4.00-4.30 - Zöldág-Szárazág Néptáncegyüttes - Litér 4.30-5.00 - Gruppo Folk I icciotti Da urtedda - Szicília 5.00-5.30 - Rozmaring Német Nemzetiségi Táncegyüttes - Mór 5.30-6.00 - Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyüttes 6.00-6.30 - Bekecs Néptáncegyüttes - Nyárádszereda Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 0 6.00 Bergengóc Zenegóc Együttes Zenés Mesekönyv címû elôadása Helyszín: Erzsébet téri Mûvelôdési Ház 4.00-8.00 Mûvészbejáró - IV. Nyitott Mûvészeti MIKSZ Udvar (irodalom, képzômûvészet, zene, játék, kiállítások, versenyek, kézmûves bemutatók) Közremûködnek: a Móri Írók, Képzômûvészek Szövetsége Egyesület tagjai és vendégeik Helyszín: Mûvészbejáró - MIKSZ udvar, Táncsics Mihály u. 3. 7 3.00 Mór város legszebb kutyája 05 Jótékonysági kutyaszépségverseny fajtatiszta és keverék kutyáknak. Információ és jelentkezés: Szakasits Edit (06/30/384-005, info@zoldkutya.hu) Helyszín: Lamberg-kastély parkja, Zenepavilon 8 5.00 Mór-Freudenberg Testvérvárosi kapcsolat 5 éves évfordulójának ünnepi mûsora Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont 7.00 Borutca borversenyének és a borházak szépségversenyének eredményhirdetése Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 7.00 Néptánccsoportok felvonulása Útvonal: Kapucinus tér Gesztenyesor Dózsa Gy. u. Kórház u. Táncsics u. Wekerle S. Szabadidôközpont 8.00 III. Edelweiss Nemzetközi Néptáncest és Táncház Táncbemutató és táncház a fesztiválon résztvevô tánccsoportok közremûködésével. Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont 8.00 Vodku Zenekar koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 9.00 Utcabál Zenél: Happening Band Helyszín: Fogadó az Öreg réshez gálasátra 5 9.30 Csemer Boglárka Boggie koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad.00 Anna and the Barbies koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 3.00 Utcabál hajnalig a Tutti zenekarral Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad ROGRAMOK 8 9
ROGRAMOK Október 4. vasárnap 9.00 Bornapi teniszkupa - Nagy István Emlékverseny Felnôtt nôi és férfi egyes kategóriában. Helyszín: Wekerle Sándor Szabadidôközpont - salakos teniszpályák 0.00-8.00 Népmûvészeti kirakodóvásár és bemutató Muzsikál a Vásártér zenekar. Helyszín: Lamberg-kastély udvara 3 0.00-8.00 Nyitott mûhelyek, képzô- és iparmûvészeti, kézmûves vásár Helyszín: Képzô- és Iparmûvészeti Szabadiskola Alapítvány udvara 6 0.00 Néptánccsoportok fellépése - Bice-Bóca Egyesület csoportja - Móri általános iskolák tánccsoportjai - Alsógallai Német Nemzetiségi Tánccsoport és Dalkör Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 0.00 Német nyelvû szentmise Helyszín: Kapucinus templom 6 0.00 Koccintás a Borbarát Hölgyekkel a Teremtés-kútjánál 05 Ezerjófiúja választás Érdeklôdni és nevezni lehet a borbarat.holgyek@freemail.hu e-mail címen Helyszín: Lamberg-kastély parkja Kútház 8.00-8.00 Mûvészbejáró - IV. Nyitott Mûvészeti MIKSZ Udvar (irodalom, képzômûvészet, zene, játék, kiállítások, versenyek, kézmûves bemutatók). Közremûködnek: a Móri Írók, Képzômûvészek Szövetsége Egyesület tagjai és vendégeik Helyszín: Mûvészbejáró - MIKSZ udvar, Táncsics Mihály u. 3. 7.00 Borrendek felvonulása, vendégek köszöntése, borlovag-avatás Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 3.00 Moderntánc- és sportbemutatók Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 5.00 Szüreti felvonulás Útvonal: Rákóczi u. - Wekerle u. - Szt. István tér - Gesztenye-sor - Kapucinus tér 6.30 Gálamûsor a móri néptáncegyüttesek közremûködésével - Rozmaring Német Nemzetiségi Táncegyüttes - Forgatós Táncegyüttes - Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyüttes Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 7.00 Bábakalács Bábszínház - A szomorú királykisasszony címû elôadása Helyszín: Képzô- és Iparmûvészeti Szabadiskola Alapítvány udvara 6 8.00 Szentmise - Assisi Szent Ferenc ünnepén (bemutatja Spányi Antal megyéspüspök) Helyszín: Kapucinus templom 6 8.00 Utcabál Zenél: Hujber Ferenc és Bíró Krisztina Helyszín: Fogadó az Öreg réshez gálasátra 5 8.00 Eleven Hold koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 9.30 Tóth Gabi fellépése Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad 0.30 EDDA MÛVEK koncert Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad.00 Tûzijáték Helyszín: Kapucinus tér.30 Utcabál a Viking zenekarral Helyszín: Kapucinus téri Nagyszínpad A mûsorváltozás jogát fenntartjuk! Rendezvénnyel kapcsolatos információk: Lamberg-kastély Kulturális Központ Tel./Fax: +36-/407-55, +36-30/754-3356 E-mail: muzeum@lambergkastely.hu Web: www.moribornapok.hu ROGRAMOK 0
Jelmagyarázat: rogramme Néptáncprogram Donnerstag, den. Oktober Kiállítások Zenei és szórakoztató programok Hivatalos és protokolláris rendezvények, találkozók Képzô- és iparmûvészeti, irodalmi rendezvények Hagyományôrzô rendezvények Sportrendezvények Gyermekprogramok Aktion-künstlerische Ausstellung des Künstlers Zoltán Berei Ort: Heilige Stefan ark 4.00 Uhr Eröffnung der Kinderzeichnungsausstellung Geöffnet während des Festivals Ort: Fachschule und Schülerwohnheim Mór erczel 9 5.00 Uhr 3 köpfiger Staffellaufwettbewerb für Mädchen und Jungs auf einer Strecke von 300 m Ort: Laufbahn des Sportvereins 5 6.00 Uhr Eröffnung der Fotoausstellung von István Kiszely Ort: Schloss Lamberg 3 7.00 Uhr Hinterland im. Weltkrieg, die Soldaten von Moor im großen Krieg Gemeinsame Ausstellung des Komitats Archivs Weißenburg und des Vereins Sándor Wekerle Geöffnet während des Festivals Ort: Römisch Katholische Grundschule Heilige Elisabeth 3 JELMAGYARÁZAT / INFORMÁCIÓ Egyéb programokhoz kapcsolódó információ: A nagyszínpadra tervezett esti koncertek esôhelyszíne a Wekerle Sándor Szabadidôközpont. Vidámpark a fesztivál teljes idôtartama alatt a Wekerle Sándor Szabadidôközpontnál és a Rendelôintézet parkolójában. Alkalmi bélyegzés a kiállítás helyszínén, a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolában a megnyitó napján, csütörtökön 6.00-8.00 óráig és vasárnap 0.00-7.00 óráig, illetve pénteken és szombaton nyitvatartási idôben a móri postán. Információs sátor a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Táncsics utca sarkán található. A Móri Városvédô és Szépítô Egyesület Millenniumi fotókiállítása a Járási Hivatalban szombaton és vasárnap 9.00-7.00 óráig megtekinthetô. Véradás 05. október 3-án 4.00-7.00 óráig a Móri Radnóti Miklós Általános Iskolában. Szervezô: a Magyar Vöröskereszt Móri Szervezete. A sportprogramokra (amennyiben külön nem tüntettük fel) nevezés a helyszínen történik. Freitag, den. Oktober 0.00 Uhr Du und ich unregelmäßige Literaturstunde Es wirken die Mitglieder der MIKSZ mit Ort: Gymnasium Mihály Táncsics 4 3.00 Uhr Festsitzung der Moorer Selbstverwaltung Übergabe der reise der Stadt Ort: Kulturhaus am Elisabeth latz 4 4.00 Uhr Tennis-Cup der Weintage für Kinder Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle Aschentennisplätze 4.00 Uhr Badmintonturnier für Kinder Ort: Turnhalle der Grundschule Sándor etôfi 5.00 Uhr Kinderprogramm des Volkstanzensembles Bekecs Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle 5.00 Uhr Gedenklauf Nagy Strecke: Festbühne am Kapuziner latz Kossuth Str. Wekerle Str. Bürgermeisteramt ROGRAMME 3
ROGRAMME 6.30 Uhr latzmusik mit der Jugendblaskapelle Moor Ort: Festbühne am Kapuziner latz 7.00 Uhr Feierliche Eröffnung des Festivals Festrede des Bürgermeisters Grußworte der Vertreter der artnerstädte Ort: Festbühne am Kapuziner latz 8.00 Uhr Konzert der Band Cimbali Ort: Festbühne am Kapuziner latz 8.00 Uhr Fotoausstellung des Fotokünstler Béla Kása Geöffnet: Samstag-Sonntag 0-8 Uhr Ort: ark-galerie, ark des Lamberg Schlosses 7 9.00 Uhr 8. Wahl der Weinkönigin Eintritt:.000,-Ft Ort: Festzelt des Gasthofes Zur Alten Weinpresse 5 9.30 Uhr Auftritt von ál Feke Ort: Festbühne am Kapuziner latz 0.30 Uhr Konzert mit Magna Cum Laude Ort: Festbühne am Kapuziner latz.30 Uhr Straßenball bis in die Frühstunden mit der Band Stugi Ort: Festbühne am Kapuziner latz Samstag, den 3. Oktober 9.00 Uhr Eröffnung der. Internationalen Ziervögel Ausstellung Begleitprogramm: Kakteenausstellung, Vorstellung von Bonsai Geöffnet am Samstag zw. 9.00-8.00 Uhr, am Sonntag zw. 9.00-7.00 Uhr Eintritt: 300,-Ft für Erwachsene, 00,-Ft für Rentner und Schüler Ort: Turnhalle der Grundschule Miklós Radnóti 0 9.00 Uhr ferdeparade der Weintage Ort: Reiterpark Hétkuti 9.00 Uhr Goldenes Fass Internationales Schachturnier Ort: Grundschule Dr. Ágoston Zimmermann 9.00 Uhr Tennis-Cup der Weintage Gedenkturnier István Nagy in den Kategorien Damen und Herren Einzel Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle Aschentennisplätze 9.00 Uhr Badmintonturnier für Erwachsenen Ort: Turnhalle der Grundschule Sándor etôfi 9.00 Uhr Schützenwettkampf Ort: Schützenhof, Kinizsi Str. 9.00 Uhr Fußballturnier auf kleinem Spielfeld Ort: Aschenplätze des Vereins 5 9.00-.00 Uhr Kinderprogramm Ort: Kulturhaus am Elisabeth latz 4 0.00-8.00 Uhr Folkloremarkt und Vorführungen Ort: Hof des Lamberg Schlosses 8 0.00-8.00 Uhr Kunst- und Kunstgewerbemesse Offene Werkstätte und Werkstattvorführungen mit handwerklichen Möglichkeiten Münzstechung und Verkauf von geprägten Münzen Ort: Freischule für Kunst- und Kunstgewerbe 6 0.00-7.00 Uhr Das rogramm des Volksmusik- und Volkstanzfestivals Auftretenden: 0.00-0.30 - Gruppo Folk Ciociaro Valle di Comino - Italien 0.30-.00 - Tanzwerkstatt Háromfalu.00-.30 - Volkstanzgruppe Forgatós - Moor.30-.00 - St. Oswald bei lankenwarth - Österreich.00-.30 - Tausendgut Rentnerklub - Moor 3.00-3.30 - Volkstanzgruppe Mezôföld - Alap 3.30-4.00 - Zespolni iesni i Tanca Keblowo - olen 4.00-4.30 - Volkstanzgruppe Zöldág-Szárazág - Litér 4.30-5.00 - Gruppo Folk I icciotti Da urtedda - Sizilien 5.00-5.30 - Ungarndeutsche Volkstanzgruppe Rosmarin - Moor 5.30-6.00 - Ungarndeutsche Volkstanzgruppe Edelweiß - Moor 6.30-7.00 - Volkstanzensemble Bekecs - Nyárádszereda Ort: Festbühne am Kapuziner latz.00-8.00 Uhr Künstlereingang 4. Offener Kunsthof des MIKSZ Ort: Künstlereingang - Hof des MIKSZ, Mihály Táncsics Str. 3. 7 3.00 Uhr Der schönste Hund der Stadt Moor 05 Wohltätiger Schönheitswettbewerb für Rasse- und Mischhunde Ort: ark des Lamberg Schlosses, Musikpavillon 8 ROGRAMME 4 5
ROGRAMME 5.00 Uhr Festprogramm des 5. Jubiläum der Städtepartnerschaft Moor-Freudenberg Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle 7.00 Uhr Resultats Verkündung des Weinwettbewerbs der Weinstraße und des Schönheitswettbewerbs der Weinhäuser Ort: Festbühne am Kapuziner latz 7.00 Uhr Umzug der Volkstanzgruppen Strecke: Kapuziner latz Kastanien Allee Dózsa Str. Krankenhaus Str. Táncsics Str. Freizeitzentrum Sándor Wekerle 8.00 Uhr III. Internationaler Volkstanzabend Edelweiss und Tanzhaus Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle 8.00 Uhr Konzert mit der Musikgruppe Vodku Ort: Festbühne am Kapuziner latz 9.30 Uhr Konzert mit Boglárka Csemer Boggie Ort: Festbühne am Kapuziner latz.00 Uhr Konzert mit Anna And The Barbies Ort: Festbühne am Kapuziner latz 3.00 Uhr Straßenball bis in die Frühstunden mit der Gruppe Tutti Ort: Festbühne am Kapuziner latz Sonntag, den 4. Oktober 9.00 Uhr Tennis-Cup der Weintage Gedenkturnier István Nagy Ort: Freizeitzentrum Sándor Wekerle Aschentennisplätze 0.00-8.00 Uhr Folkloremarkt und Vorführungen Ort: Hof des Lamberg Schlosses 3 0.00-8.00 Uhr Kunst- und Kunstgewerbemesse Offene Werkstätte und Werkstattvorführungen mit handwerklichen Möglichkeiten Münzstechung und Verkauf von geprägten Münzen Ort: Freischule für Kunst- und Kunstgewerbe 6 0.00 Uhr Auftritt der Volkstanzgruppen Ort: Festbühne am Kapuziner latz 0.00 Uhr Deutschsprachige heilige Messe Ort: Kapuziner Kirche 6 0.00 Uhr Anstoß mit den Weinliebenden Frauen an dem Brunnen der Schöpfung Ort: ark des Lamberg Schlosses, Brunnenhaus 8.00-8.00 Uhr Künstlereingang 4. Offener Kunsthof des MIKSZ Ort: Künstlereingang Hof des MIKSZ, Mihály Táncsics Str. 3. 7.00 Uhr Umzug der Weinritterorden, Begrüßung der Gäste, Ernennung von neuen Weinrittern Ort: Festbühne am Kapuziner latz 3.00 Uhr Aufführungen von modernen Tänzen Ort: Festbühne am Kapuziner latz 5.00 Uhr Weinleseumzug Strecke: Rákóczi Str. Wekerle Str. Hl. Stefan latz Kastanien Allee Kapuziner latz 6.30 Uhr Galaprogramm Ungarndeutsche Volkstanzgruppe Rosmarin Volkstanzgruppe Forgatós Ungarndeutsche Volkstanzgruppe Edelweiss Ort: Festbühne am Kapuziner latz 8.00 Uhr Heilige Messe (Zelebriert von dem Diözesanbischof Antal Spányi anlässlich des Festes von Heiligen Franziskus von Assisi) Ort: Kapuziner Kirche 6 8.00 Uhr Konzert mit der Band Eleven Hold Ort: Festbühne am Kapuziner latz 9.30 Uhr Auftritt von Gabi Tóth Ort: Festbühne am Kapuziner latz 0.30 Uhr Konzert mit der Band EDDA MÛVEK Ort: Festbühne am Kapuziner latz.00 Uhr Feuerwerk Ort: Kapuziner latz.30 Uhr Straßenball - Es spielt die Gruppe Viking Ort: Festbühne am Kapuziner latz Die Rechte der rogrammänderungen behalten wir uns vor! Informationen zu den Veranstaltungen: Kulturzentrum Schloss Lamberg Tel./Fax/: +36--407-55, +36-30-754-3356 E-Mail: muzeum@lambergkastely.hu Web: www.moribornapok.hu ROGRAMME 6 7
ROGRAMS rograms rd of October, Thursday 4.00 Opening ceremony of the children s drawing exhibition Open during the festival Location: Mór erczel Secondary Vocational and Boarding School 9 5.00 300 m relay race for 3 participants (women and men) re-resistration via e-mail: diaksportmor@gmail.com for primary school students in the area of Mór Location: Mór SE running track 5 6.00 Opening ceremony of photo exhibition Location: Lamberg Castle 3 nd October, Friday 0.00 You and me a unique literature class In cooperation with the members of MIKSZ. Location: Mihály Táncsics Grammar School 4 3.00 Festive Board meeting Handover of town awards Location: Culture Centre of Erzsébet Square 4 4.00 Children s Tennis Cup of the Wine Days Location: Sándor Wekerle Leisure Center tennis courts 4.00 Badminton competition for children Location: Gym of Sándor etôfi Elementary School 5.00 Bekecs Folk Dance Group s performance for children Location: Sándor Wekerle Leisure Center 5.00 NAGY street running race Route: Main stage on Kapucinus square Kossuth street - Wekerle street Town Hall 7.00 Opening ceremony of the festival - Welcome speech of the Mayor - Welcome speech of the representatives of sister cities 8.00 Concert of the Cimbali Band 9.00 The 8th Choice of the Wine Queen Tickets:.000 HUF Location: Tent at the Inn at the Old Wine ress 5 9.30 erformance of Feke ál 0.30 Concert of MAGNA CUM LAUDE.30 Street ball till dawn Music: Stugi Band 3rd October, Saturday 9.00 Opening ceremony of the st international exhibition of ornamental birds Side event: cactus exhibition and bonsai show Open: from 9.00 am to 6.00 pm on Saturday, from 9.00 am to 5.00 pm on Sunday. Entry fee: adults: 300 HUF, students and pensioners: 00 HUF Location: Gym of the Miklós Radnóti Elementary School 9.00 Horse parade of the Wine Days Location: Horse ark Hétkút 9.00 Aranyhordó International Chess Tournament Location: Ágoston Zimmermann Elementary School 9.00 Tennis Cup of the Wine Days In Remembrance of István Nagy - in male and female individual categories Location: Sándor Wekerle Leisure Centre - tennis courts 9.00 Badminton competition for adults Location: Gym of Sándor etôfi Elementary School 9.00 Shooting competition Location: Shooting- range, Kinizsi Street 9.00 Football competition Location: Mór SE running track 9.00-.00 Children s program Location: Culture Centre of Erzsébet Square 4 0.00-8.00 Folks art fair and exhibition Location: Lamberg Castle 3 0.00-8.00 Arts and crafts fair Open workshops and exhibitions Coin minting ont he spot, fair of minted coins Location: Free School of Fine and Applied Arts 5 6 0.00-7.00 rogram of the Folk Music and Dance festival erformers: 0.00-0.30 - Gruppo Folk Ciociaro Valle di Comino - Italy 0.30-.00 - Háromfalu Folk Dance Group.00-.30 - Forgatós Folk Dance Group - Mór.30-.00 - St. Oswald bei lankenwarth - Austria.00-.30 - Ezerjó Senior Citizens Dance Club - Mór 0 ROGRAMS 8 9
3.00-3.30 - Folk Dance Group of Mezôföld - Alap 3.30-4.00 - Zespolni iesni i Tanca Keblowo - oland 4.00-4.30 - Zöldág-Szárazág Folk Dance Group - Litér 4.30-5.00 - Gruppo Folk I icciotti Da urtedda - Sicily 5.00-5.30 - Rozmaring German Ethnic Dance Group - Mór 5.30-6.00 - Edelweiss German Ethnic Dance Group - Mór 6.30-7.00 - Bekecs Folk Dance Group Nyárádszereda.00-8.00 Mûvészbejáró - 4th Open Art Court of the MIKSZ Association Location: Mûvészbejáró - MIKSZ court, 3, Mihály Táncsics street 7 3.00 Dog Beauty Contest 05 Charity Dog Beauty Contest for pure-bred and mixed-breed dogs Location: Lamberg Castle s park, Music kiosk 8 5.00 Gala show in celebration of the 5 years connection of Mór and Freudenberg sister cities Location: Sándor Wekerle Leisure Center 7.00 Ceremony of the wine street s wine-competition and the wine house s beauty contest results 7.00 arade of folk dance groups Route: Kapucinus Square Gesztenye Alley Dózsa Street Kórház Street Táncsics Street Sándor Wekerle Leisure Center 8.00 III. Edelweiss International Folk Dance Evening and dance house Location: Sándor Wekerle Leisure Centre 8.00 Concert of the Vodku Band 9.30 Concert of Boglárka Boggie Csemer.00 arty with Anna and the Barbies 3.00 Street ball till dawn with the Tutti band 0.00 erformance of folk dance groups 0.00 Holy Mass in German language Location: Church at Kapucinus Square 6 0.00 Toast with the Wine-Lover Ladies at the Teremtés-kútja Location: Lamberg Castle s park - Well House 8.00-8.00 Mûvészbejáró - 4th Open Art Court of the MIKSZ Association Location: Mûvészbejáró - MIKSZ court, 3, Mihály Táncsics street 7.00 arade of the wine orders, welcome speech to the guests, wine knights accolade 3.00 Modern dance shows 5.00 Vintage arade Route: Rákóczi Street Wekerle Street Szt. István Square Gesztenye Alley Kapucinus Square 6.30 Gala show 8.00 Holy Mass (performed by Antal Spányi diocese, in the feast day of Saint Francis of Assisi) Location: Church at Kapucinus Square 8.00 Concert of Eleven Hold 9.30 Concert of Gabi Tóth 0.30 Concert of EDDA MÛVEK.00 Fireworks Location: Kapucinus Square.30 Street ball with Viking Band 6 ROGRAMS 4th October, Sunday 9.00 Tennis Cup of the Wine Days - In Remembrance of István Nagy Location: Sándor Wekerle Leisure Centre - tennis courts 9.00-8.00 Folks art fair and exhibition Location: Lamberg Castle s court 3 0.00-8.00 Arts and crafts fair Open workshops and exhibitions Coin minting ont he spot, fair of minted coins Location: Free School of Fine and Applied Arts 6 We reserve the rights to change the program! Further information about the festival: Lamberg Castle Culture Centre hone/fax: +36-/407-55, +36-30/754-3356 E-mail: muzeum@lambergkastely.hu Web: www.moribornapok.hu ROGRAMS 0
FÔ TÁMOGATÓK / HAUTSONSORS / MAIN SONSORS FÔ TÁMOGATÓK / HAUTSONSORS / MAIN SONSORS 3
Új és használt gépjármű értékesítés Új és használt motor értékesítés és szerviz Márkafüggetlen szakszerviz Karosszéria javítás és fényezés Futómű beállítás Bérautó szolgáltatás és flottakezelés Kézi és gépi autómosó Műszaki vizsgáztatás Teljes körű biztosítási ügyintézés ELÉRHETŐSÉG 8000 Székesfehérvár, alánkai út 7. () 600 00 WWW.IVANICS.HU " SZOLGÁLTATÁSOK A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI / SONSOREN / SONSORS IVANICS A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI / SONSOREN / SONSORS 4 Volvo, Ford, Hyundai, Kawasaki márkakereskedés és szerviz 5
Nyitott pincék / Geöffnete Weinkeller / Open wine-cellars: Geszler Családi incészet Tel.: +36/0/55-7030 8060 Mór, Martinovics u. 6/c. +36/30/48-948 www.geszlerpince.hu +36/30/48-047 E-mail: info@geszlerpince.hu Molnár Borház Tel.: /400-755 8060 Mór, ince u. 6. Mobil: 06 0/40-7888 www.molnarborhaz.hu A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI / SONSOREN / SONSORS 3 Varga és Fia incészet Tel.: +36/30/77-777 8060 Mór, ince u. 3. E-mail: mail@vargapince.hu www.vargapince.hu Közérdekû információk: Útlezárások: Október -4-ig: Kapucinus tér és Erzsébet tér Október -án: Kossuth L. u., Wekerle S. u. és a olgármesteri Hivatal elôtti tér 5.00-5.40-ig. Október -3-4-én: Kossuth L. u. az Ady E. u. és a Szent István tér között, valamint a Táncsics M. u. a Bajcsy-Zs. u. és a Napsugár u. között Október 3-án: A néptánccsoportok felvonulásának ideje alatt (kb. 6.30-tól 7.30-ig): Kapucinus tér Gesztenyesor Dózsa Gy. u. Kórház u. Táncsics u. Wekerle S. Szabadidôközpont Október 4-én: A szüreti felvonulás ideje alatt (kb. 4.30-tól 6.30-ig): Mónus Illés u. a malomtól a kápolnáig - Rákóczi F. u. Wekerle S. u. Szent István tér Gesztenye sor Október 4-én: 8.00-7.00 óráig a Kisfaludy utca teljes hosszában. A Volán rásegítô autóbuszjáratokat indít péntek és szombat éjjel 4.00 és 0.00 órakor Mór Autóbusz állomásról Székesfehérvár iactérre, a 8-es fôúti megállók érintésével, illetve Mór Autóbusz állomásról Felsôdobosra. További információt a Volán információs irodájában, a /407-44-es telefonszámon kérhetnek. NYITOTT INCÉK / GEÖFFNETE WEINKELLER / OEN WINE-CELLARS 6 " 7
Impresszum: 8-es főút Győr Vértes utca Deák Ferenc utca 8-es főút Zirc BUSZ Felelôs kiadó: Lamberg-kastély Kulturális Központ Fazekas Judit igazgatóhelyettes Kovács Gergô igazgatóhelyettes Szponzor és hirdetésszervezés: Ezerszó Reklám, Média és Web Stúdió Mór, Lovarda u. 7., Honlap: www.ezerszo.hu Minden jog fenntartva 05 Rákóczi utca utca Vértes Major utca felé Wekerle Sándor utca Vasút utca 4 WC Kodály Zoltán utca Kiadványszerkesztés és reklámgrafika: Ezerszó Reklám, Média és Web Stúdió E-mail: mail@ezerszo.hu Címlapfotó: Dusa Gábor Nyomdai munkák: Extra Média Nyomda Kft., Székesfehérvár Készült 30.000 példányban Budai Nagy Antal tér Ady Endre utca Kossuth Lajos utca Lovarda u. 9 0 Szent István tér Dózsa György utca 8-es főút Székesfehérvár felé Martinovics utca 4 3 Gesztenye sor Vámos köz Vénhegyi utca Zrinyi utca Erzsébet tér WC WC 6 Kapucinus tér Táncsics Mihály utca 7 8 3 6 WC Ezerjó ince utca 5 Arany János utca Hétkúti Lovaspark utca Baj s Korház utca ince utca c y-zsilinszky utca Napsugár utca 7 H 3 Ezerjó utca Táncsics Mihály utca Kisfaludy utca WC MÓR Hársfa utca 5 É usztavám 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 Bornapi térkép és rendezvényhelyszínek Kapucinus téri nagyszínpad Wekerle Sándor Szabadidőközpont Lamberg-kastély Erzsébet téri Művelődési ház Rendezvénysátor - Fogadó az Öreg réshez Képző- és Iparművészeti Szabadiskola ark Galéria Lamberg-kastély parkja - Zenepavilon, Kútház erczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium Radnóti Miklós Általános Iskola etőfi Sándor Általános Iskola Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola Táncsics Mihály Gimnázium Móri SE sporttelepe Kapucinus templom MIKSZ udvar i WC Jelmagyarázat Borutca Szüreti felvonulás Gasztronómiai sátor Nyitott borospincék Információk Vidámpark Elsősegélynyújtó hely Buszpályaudvar arkoló Mozgássérült parkoló Toalett Megállni tilos Egyirányú forgalmi út Behajtani tilos olgárőrség Kerékpárkölcsönző