James arra számított, hogy a Roxfortba való visszatérése boldog esemény lesz. Valóban, a Roxfort Expressz hatalmas, skarlátvörös mozdonyának gőzben

James arra számított, hogy a Roxfortba való visszatérése boldog esemény lesz. Valóban, a Roxfort Expressz hatalmas, skarlátvörös mozdonyának gőzben fürdőző látványa, amint sziszegve-csörömpölve sietteti a beszállókat, kimondottan kellemes élménynek bizonyult az elmúlt hónapok történései után. Még Albus is, aki pedig szinte az egész nyarat dühös fújtatással töltötte, szeptember közeledtével egyre vidámabb hangulatra váltott; ez augusztus végére már-már bosszantóan zavaró volt. Alig várta, hogy végre felülhessen a vonatra, és ismét csatlakozhasson mardekáros háztársaihoz. Albus az állomáson szinte azonnal kiszúrta az unokatestvérüket, Rose-t, aki a szüleivel, Ronnal és Hermionével ácsorgott a peronon, és odaszaladt üdvözölni őket. Lily, a legifjabb Potter hátramaradt, és idegesen toporgott anyja mellett. Semmi baj, szívem vigasztalta Ginny. Azt hittem, izgulsz az első iskolaéved miatt. Azóta rimánkodsz, hogy a bátyáiddal mehess, mióta James beiratkozott. Hát most mehetsz. Semmi hosszú búcsúzkodás. Ted Lupin ezúttal slamposan bukkant elő a tömegből, oldalán a menyasszonyával, Victoire Weasleyvel, akinek makulátlan külseje éles kontrasztban állt a fiúéval. James tudta, hogy Ted is a vonaton utazik majd velük, most tér vissza Roxmortsba egy kis londoni kiruccanást követően. Látszólag azért ment a fővárosba, hogy meglátogassa nagyanyját és Victoire-t, de Albus máshogy vélekedett. Az egész elmúlt héten kitartóan bizonygatta, hogy Ted egyáltalán nem nyaralt, hanem a régi Főnix rendjének újraalapítását célzó gyűlésen vett részt, a Grimmauld téren. Ted Ginny előtt tagadta a feltételezést, azonban amikor egyedül maradtak, megerősítette. Ettől Albust majd megette a sárga irigység, mivel őt semmiféle titkos gyűlésre nem hívták meg. 1

Mikor meglátta Lilyt az iskolai talárjában, Ted kihúzta kezét Victoire karja alól, majd a fiatalabb lány felé nyújtva mélyen meghajolt. El vagyok bűvölve! harsogta. Kedves Lilym, csatlakozol hozzám az útra? A reputációmon kimondottan lendítene, ha egy olyan szépség társaságában látnának, mint amilyen te is vagy. Ginny az égre emelte a tekintetét, de Lily elvigyorodott. Szégyenlősen elfogadta Ted kezét, majd megigazította vállán a táskáját. Miközben Ted boldogan vezette a vonat irányába, egyszer csillogó szemekkel hátranézett az anyjára. Javíthatatlan fonta karba a kezét Victoire. Mellette Ginny biccentett, arcáról még most sem tűnt el a ködös mosoly. Már lassan egy éve, hogy utoljára a Roxfort birtokára tehették a lábukat egy év, melyet az óceán túloldalán töltöttek, az amerikai varázsiskolában, Alma Aleronban. Az igazat megvallva nem lett volna rossz év, ha nem végződik tragikusan. Egy pillanatig, mialatt James hagyta, hogy az anyja búcsúzóul megpuszilja, aztán összeszedte a táskáit, meg Nobby kalitkáját, egészen könnyű volt úgy tenni, mintha az elmúlt év meg sem történt volna. A gondolat különös békességgel töltötte el, melyet csak az a tény tört meg, hogy az unokatestvére, Lucy, akinek pedig izgatottan kellene vele utaznia a Roxfortba (elvégre ez lenne az első teljes iskolaéve ott), mégsem volt vele. James próbált nem gondolni erre. Nehéz volt. Viszlát, James köszönt el az apja kissé szomorkásan, mintha megérezte volna a fia gondolatait. Legyen jó éved! És volna itt neked még egy kis apróság. Félrevonta Jamest a mozdony árnyékába, és egy kis csomagot húzott elő. Egy másodpercig tétován meredt rá, aztán leguggolt a fia mellé, és szinte vonakodva adta át neki. Ne nyisd ki, csak ha már kipakoltál! És tegyél róla, hogy egyedül légy! Rendben? James az apja arcára pillantott, és rögtön látta, hogy a férfi komolyan beszél. Gyanakodva oldalra billentette a fejét. Anya tud erről? Apja ajkai apró, megfontolt mosolyra húzódtak. Nem. És Albus sem, habár neki később elmondhatod. Esetenként őt is be lehet vonni. De egyelőre ez csakis rád tartozik. Lilyt pedig hagyd ki belőle! Ezt meg kell nekem ígérned, James! Hogy ígérhetnék meg bármit is, amíg azt sem tudom, miről van szó? próbált kitérni a válasz elől James. Az apja előre nyújtotta a tenyerét. Akkor add vissza! Jól van már, megígérem. James a szemöldökét ráncolva szorította magához a csomagot. Az apja komoly arccal bólintott. Elvárom, hogy megtartsd a szavad. Ez Lily első éve, James. Azt akarom, hogy élvezze. Azt akarom, hogy a legnagyobb kihívást maximum a számmisztika jelentse neki. Már így is megvolt a maga veszélyes kalandja a Roxfortban, ha még rémlik. James biccentett. Persze hogy emlékezett a Triumvirátus előadásának éjszakájára, amikor Lily eltűnt a közönség soraiból: egyenesen a Titkok kamrájába vitték, és a kaland csaknem az életébe került. Vigyázok rá, apa. Ne aggódj! El is várom ismételte az apja, és James kihallott a hangjából egy csöppnyi sajnálatot. 2

Jobban szeretne maga vigyázni rá, gondolta; aggódik érte. Mindannyiunkért. Meglehetősen lehangoló volt erre rájönni. Harry Potter felállt, és szeretettel megpaskolta fia vállát. Jó utat, fiam. Estig jól rejtsd el azt a csomagot! James bólintott, és hirtelen elöntötte a büszkeség. Nem tudta miért, de az apja arcán hasonlót látott az az arckifejezés volt, amit James és Albus csak auror üzemmód -nak szokott hívni. James kicipzárazta a táskáját, és óvatosan betömte a csomagot a ruhái közé. Azt se tudom, miféle csomagról beszélsz felelte komoly képpel. Harry bólintott, de nem mosolyodott el. Akkor indulás! Majd beszélünk. James mögött a nagy mozdony fülsüketítő füttyöt hallatott, és sűrű füstgomolyagokat kezdett eregetni. James a vállára vetette a táskáját, megfordult, és sietve bekászálódott a vonat faillatú melegébe. Mikor talált egy üres fülkét, gyorsan letette a táskáját és Nobby kalitkáját, aztán az ablakpárkányra térdelve kihajolt a vonatból. A szerelvény remegve mozgásba lendült, és a King s Cross állomás lassan egyre hátrébb araszolt, mintha a vonaton kívül mindent apró kerekeken gurítanának. Az utóbbi hónapokban történtek ellenére James, érthetetlen módon, boldog volt. Már csak az érdekelte volna, hogy mi van az apja csomagjában. A táskájára pillantott, és elképzelte a benne rejtőző holmit. Viszonylag kicsi volt, körülbelül mint egy pálca, de annál sokkal vastagabb. Közönséges, barna papírba csomagolták, és spárgával kötözték át. Nem lehet, hogy a? Nem, mondta magának. Dehogyis. Pár perccel később egész tömeg jelent meg James üres kupéján kívül. A fiú unokatestvérei, Rose és Louis, James egyik legjobb barátja, Ralph Deedle, valamint, meglepő módon, Scorpius Malfoy, akinek behízelgő, vontatott stílusától még most is bizsergett néha a pálca James kezében, dacára annak, hogy Scorpius több alkalommal is bizonyította, igaz barát, és megérdemelten került a Griffendél házba. A négy arc szinte egyszerre nyomakodott az ajtó üvegének, és mindenki kíváncsian pislogott befelé. Végül Rose elvigyorodott, James pedig boldogan invitálta be a barátait. A következő pillanatban a fülke izgatottan csiripelő hangok kórusával telt meg, a pakolászás lármájával, meg Scorpius vadonatúj uhujának felháborodott huhogásával, aki nagy szárnycsattogtatással jelezte: nincs igazán ínyére, hogy az aranykalickáját a felső csomagtartóra próbálják feltuszkolni. Hamarosan előkerültek a pálcák, és megkezdődött a nyár folyamán ilyen-olyan forrásokból elsajátított bűbájok kipróbálása, illetve összehasonlítása. Scorpiusnak sikerült ideiglenesen apró szoborrá változtatnia Ralph varangyát, míg Rose Invisium nevezetű bűbája egy közismerten bonyolult varázslat, amellyel embereket lehet láthatatlanná tenni elég hatásos volt, hogy megcsodálhassák a félig eltűnt Louist, jobban mondva azt a néhány csontot és izomköteget, amit még látni lehetett belőle. Mikor a varázslatot (szerencsére) visszacsinálták, Rose és Ralph egy meglehetősen tüzes varázslósakk partiba kezdtek, James és Scorpius pedig csiga és fúrót játszottak, amivel csupán alig kétszer sikerült felforgatniuk a sakkjátszmát. A második alkalommal arra sarkallták a bábukat, hogy ideiglenesen félretegyék nézeteltéréseiket, és együttes erővel támadjanak a törött nefeleddgömbre, amit Scorpius csigának nevezett ki. Végül apró kardjaikkal és csatabárdjaikkal sikeresen meg is semmisítették a gömböt. Egyikük sem hozta szóba a Leleplezés éjszakáját, sem Lucy tragikus sorsát, sem Petra 3

és Izzy eltűnését, akiknek közös akciója megmentette ugyan James apjának, Harry Potternek, és a társának, Titus Hardcastle-nek az életét, de ezzel egy időben az egész varázsvilágot feltárta a muglik számára. Még az sem került terítékre, hogy korábbi igazgatójuk, Merlinus Ambrosius elhalálozott, ám az utódját illetően máig nem volt bejelentés. Mindenki jól tudta, hogy a világukban rövid időn belül számtalan drámai változás állt be, és hogy jelenleg a jövő hátborzongatóan bizonytalan. Ám egyelőre szavak nélkül is egyetértettek abban, hogy élvezik a vonatutat, visszatérnek az iskolába, és remélik a legjobbakat. Mire megérkeztek a Roxmorts állomásra, besötétedett, és az eső is eleredt. Hagrid, miközben végigsétált a peronon, bömbölve hívta magához a gólyákat, és láthatóan észre sem vette a sűrűn pergő esőcseppeket, amelyek megkapaszkodtak szakállában, és a homlokára tapasztották kócos haját. James odaintett neki, ahogy a szellemszerű thesztrálok húzta fiákerek irányába szaladt. Hagrid játékos mosollyal intett vissza, miközben a köréje tömörülő, talárjukat az eső ellen a fejükre húzó elsősök tengerében ácsorgott, mint egy kis sziget közepén. James útja a kocsiban kissé zajosan indult Rose-zal, Ralphfal, Scorpiusszal és két hollóhátas lánnyal, akiket alig ismert. A lányok Zane-ről kérdezősködtek, akiről még elsőéves korukból emlékeztek, de ahogy a fiáker kigördült az állomás fényein kívülre, és megkezdte útját a pocsolyákkal meg bukkanókkal teli ösvényen, mely egyenesen a kastélyba vezetett, a kis társaságra csend telepedett. Negyedórával később már egy fáradt, átázott csapat sorjázott be a nagyterembe. A kinti sötétség után csaknem megvakultak az ezernyi lebegő gyertya fényétől, és a házak asztalait borító abroszok patyolattiszta fehérségétől. A mardekáros lobogó alatt Trenton Bloch kiszúrta Ralphot, és lelkesen integetni kezdett, hogy felkeltse a nagyobb fiú figyelmét. Ralph visszavigyorgott a barátjára, miközben Albus átvetette a karját a vállán. Otthon, édes otthon, mi, Ralph? Gyerünk! A két fiú együtt verekedte át magát az asztalok között, és amikor helyet foglaltak a mardekáros asztalnál, társaik kitörő örömmel fogadták őket. Jamesnek feltűnt, hogy pár idősebb mardekáros, James ellenségének, Tabitha Corsicának egykori pajtásai, nem csatlakoztak az üdvözlőkhöz. Ez a csoport csaknem a terem elejében foglalt helyet, és tüntetőleg elfordultak, mintha unatkoznának, vagy egyenesen undorodnának társaik lelkesedésétől. Tabitha jeges bája nélkül azonban a társaság inkább tűnt morcosnak, mint hűvösen távolságtartónak. James megkönnyebbült sóhajjal telepedett le a Griffendél asztalához. Üdvözölte két évfolyamtársát, Graham Wartont és Deirdre Finnegant, valamint Joseph Torrance-t, és a hetedéves kviddicskapitány Devindar Dast is. Valamivel odébb, egy rakás harmadéves közül Cameron Creevey integetett neki vadul. Fájón feltűnő volt azonban Sabrina Hildegard, Noah Metzker és Damien Damascus hiánya, James jó barátaié, akik a Bajkeverők nevű csínytevő társulat alapító tagjai voltak. Előző évben végeztek az iskolában, és ez, akár akarták, akár nem, a Bajkeverők végét jelentette. James sajnálta, hogy lemaradt a barátai utolsó évéről és a záró bankettjükről, ugyanakkor különös izgalom fogta el, ha arra gondolt, hogy maga is roxforti öreg motorossá válásának küszöbén áll. Idén már hivatalosan is részt vehetett a roxmortsi hétvégéken, és több haladó szintű védekező és párbajbűbájt tanítanak majd neki. Ám, ami a legfontosabb, az előző évi sikeres klaccskapdel pályafutását követően az Alma Aleronban, James eltökélte, hogy végre végre! bekerül a Griffendél kviddicscsapatába. Mélyet sóhajtott a boldog 4

gondolat hatására. Előző évben nem egy alkalom volt, amikor azt hitte, soha többé nem látja a Roxfortot. Csak most döbbent rá, hogy még az előbbi vonatút alatt is végig attól tartott, hogy valami megakadályozza a megérkezésüket. Végül is a nyár tele volt felfordulással és sötét meglepetésekkel. Manapság semmit nem érzett biztonságosnak. De most itt volt, megint a Roxfortban ült, mintha mi sem történt volna. Kellemesen kimerültnek érezte magát: szinte álomba szenderült volna az asztalon is, a kristálykupák és a csillogó ezüstnemű között. Ábrándozását egy, a háta mögül érkező, apró köhintés szakította félbe. James hátrapillantott, és meglepve látta, hogy az apró Flitwick professzor mered rá egy kissé különös, feszült mosollyal. Üdvözlöm újra itt, Mr. Potter szólt végül Flitwick. Ha nem haragszik, szeretném egy kicsit kölcsönkérni önt. James összevonta a szemöldökét. Úgy érti most? Ha volna olyan kedves bólintott Flitwick kis grimasszal. Alig pár percig tartanám fel. Igazán csekélység Szeme elkalandozott, végigsiklott a nagytermen, mintha kerülni akarná James tekintetét. Az emelvényen McGalagony professzor épp elhelyezte a háromlábú széket, s rajta a Teszlek süveget, készen rá, hogy megkezdjék az éves beosztási szertartást. Lily és a többi elsőéves, Longbottom professzor vezetésével, már felsorakozott az emelvény előtt; ruháikból esővíz csöpögött, az arcuk izgatottságról és idegességről árulkodott. Lily sugárzó mosollyal pislogott a lebegő gyertyákra. Menj már! noszogatta Scorpius türelmetlenül. A húgodnak nem esik baja. Már minden meglepetést ellőttünk abban az évben, mikor én meg az öcséd ide kerültünk. James biccentve fordult hátra Flitwickhez. Rendben. Jól van, professzor, szívesen segítek, ha tudok. Flitwick mosolyogva figyelte, ahogy James talpra kászálódik. Az alacsony tanerő szó nélkül kivezette a fiút a nagyteremből, át a bejárati csarnokon, majd végig egy folyosón, amiről James úgy sejtette, a tanárok szobáinak ad otthont. A professzor előhúzta a pálcáját, és rákoppintott vele egy robosztus ajtó zárjára, csaknem a folyosó legvégén. A zár aranyszínű fénnyel felderengett, majd kattant egyet, és az ajtó nyikorogva résnyire nyílt. Flitwick hátrapillantott Jamesre, mintha csak meg akarna bizonyosodni róla, hogy a fiú még ott van. Felvillantott egy újabb ideges mosolyt, majd kitárta az ajtót. Sajnálom, hogy megzavartam az első estéjét, Mr. Potter mondta, miközben bevezette Jamest egy kis, elsötétített szobába. Nyilvánvalóan Flitwick irodája lehetett, mivel az íróasztal és a hozzá való szék szinte komikusan apró volt, habár a rajta lévő holmik precízen voltak csoportosítva, és makulátlanul rendezték el őket. Az asztaltól jobbra eső, hajlott fal nagy részét egyetlen magas ólomüveg ablak uralta. Az esti kék fényben derengő üveg előtt, egy festőállványon, valami négyszögletű dolog sziluettje látszott. Aprócska feladat ez a számomra, megértheti. Általában igazán élvezem legalább lehetőségem adódik kihasználni csekély tehetségemet, hogy kapcsolatba léphessünk azokkal, akik eltávoztak. Mégis, ez időnként meglepően bonyolultnak bizonyul. James balra lépett, el a festőállványon lévő tárgytól, így Flitwick meg tudta közelíteni az íróasztalt. A professzor pálcájával egy, az asztal sarkán álló nagy rézlámpás felé bökött, aztán megdermedt. Felpillantott Jamesre. Bizonyára már észrevette, Mr. Potter, hogy elég különleges módon emlékezünk meg 5

igazgatóinkról itt, a Roxfortban. Beletelt néhány másodpercbe, mire James felfogta, mire akar utalni Flitwick. Végül zavartan így szólt: Mármint a portrékra gondol? Az igazgatói irodában? Pontosan! vágta rá Flitwick izgatottan. Pontosan, Mr. Potter. Haláluk után minden egykori igazgató portréja bekerül a galériába, hogy aztán egyesített bölcsességükkel és tanácsaikkal segítsék az új igazgató munkáját. Hozzáteszem, ez meglehetősen egyedi intézkedés. Egyetlen más intézmény sem tart fenn ilyen alapos és jól karban tartott galériát a korábbi vezetőiről. Büszkén mondhatom, hogy még a 99 csoda, amit a legtöbb varázsló sohasem lát című könyvbe is bekerültünk. Megmutathatom, ha kívánja. Van egy példány az egyik fiókban. Ööö Anélkül, hogy fényt gyújtott volna, Flitwick besietett az asztal mögé, és sorban kezdte kihuzigálni a fiókokat, majd zajosan kotorászott bennük. James még mindig zavarodottan ráncolta a homlokát. Professzor tett egy kísérletet, hogy túlkiabálja, amint Flitwick épp feltúrja a saját irodáját. Ööö mi köze ennek hozzám? Hm? Ó! Ahogy Flitwick felpillantott Jamesre, mintha kissé leeresztett volna. Elnézését kérem, Mr. Potter. Ami azt illeti mm-hmm. Elég sok. Görcsösen végignézett a sötét szobában, aztán belesüppedt a gyerekméretű székébe. Oda se nézve a James mögött álló karosszék felé intett. Kérem, foglaljon helyet, fiatalember. Valóban, talán még szükség van némi magyarázatra. James leült egy normál méretű székbe, melyet már-már nevetségesen túltömtek, és erőteljes naftalinszaga volt. Flitwick felsóhajtott. A többségnek fogalma sincs erről, Mr. Potter szólt végül halkan. De én nem vagyok, úgymond, száz százalékig ember. Szünetet tartott, ami alatt James arcát tanulmányozta a félhomályban. Úgy látom, nem lepődött meg túlságosan. James arca elvörösödött. Nos, ööö Nem igazán, professzor. Nem. A diákok közül ööö már találgatták páran. Flitwick Jamesre mosolygott ez alkalommal valódi mosollyal, csillogó szemekkel, aztán hangosan felnevetett. Hát persze, persze bólogatott. Nem mintha hibáztathatnám őket. Elárulom önnek az igazat, Mr. Potter, mivel ez megmagyarázza, miért hívtam ide önt. Tudja, részben kobold vagyok. Negyedrészt, ami azt illeti. Mondja csak, helyesnek bizonyultak az osztálytársak elméletei? James kényelmetlenül feszengve vállat vont. Iiiigen Részben. Egyesek úgy vélik, ön esetleg részben ööö Nem igazán kéne elárulnom, professzor. Ó, mondd csak, James! legyintett Flitwick, és izgatottságtól sugárzó arccal előre hajolt. Az ilyen időkben mindig jól jön egy kis nevetés. James arca most már egyenesen égett. Jól van, professzor. De azt ugye tudja, hogy mindenki kedveli magát? Sosem akartunk tiszteletlenek lenni, vagy ilyesmi. A legtöbben elég királynak tartják a dolgot. De Ki vele, fiatalember! vágott közbe Flitwick, még mindig vigyorogva. Bicegóc, uram. 6

Flitwick hátralökte magát a székén, és derűs kacagás szakadt fel belőle. Ó, hát való igaz, ez jobb sztori volna ismerte el a szemét törölgetve. Valójában sokkal jobb. James elmosolyodott, aztán megrázta a fejét. Még mindig nem egészen értem, professzor. Mi köze ennek Flitwick összeszedte magát, noha a szája széle még mindig mosolyra görbült. Biccentett. Bocsásson meg, Mr. Potter. Csak odázni próbálom az elkerülhetetlent. Mint mondtam, részben kobold vagyok, és a koboldok, ahogyan azt bizonyára tudja vagy nem meglehetősen járatosak az alkímiai művészetekben. Ami azt illeti, egy ööö, rokonom számít a világ egyik legjobb restaurátorának. Specialitása, nem meglepő módon, a mágikus portrék helyrehozása. Mint láthatja, a véremben van. Nem mindenki képes rá. Nem kívánok felvágni, de magam is sokat és keményen dolgoztam, hogy fejlesztgessem csekélyke képességeimet. A felismerés olyan hirtelen csapott le Jamesre, akár egy villám. Az asztal túloldalán vele szemben ülő professzorra meredt. Maga festi a portrékat? Ön festette az összes portrét, ami az igazgatói iroda falán lóg? Flitwick elutasítóan legyintett. Nem az összeset, csupán a legutolsó néhányat. Igazán nagy megtiszteltetés, amelyet évtizedekkel ezelőtt nyertem el. Az igazgatók halálakor megfestem a portréjukat, kiaknázva kobold őseimtől örökölt képességeimet. Titkos tudomány, mely ötvözi a művészetet és az alkímiát, habár nem koboldok is képesek elsajátítani. Ha még emlékszik, Jackson professzor, az amerikai iskolából, meglehetősen járatos a témában, még ha kissé nos ihlettelen is. James határozottan bólintott. Nekem nem kell mondania. Elhallgatott, és oldalra kapta a pillantását, a festőállványon árválkodó árnyék felé. Hirtelen nagyon szerette volna erősebb fénynél szemügyre venni. Szóval az a legújabb portré? Az ott Merlin igazgató? Flitwick hosszú, mély sóhajtást hallatott, és követte James tekintetét. Merlinus igazgató bólogatott. Bizonyos értelemben. Hogy érti ezt? Ezért hívtalak ide, James felelte halkan Flitwick. Néha a mágikus portrék készítése elég körülményes tud lenni. Időnként szükség van bizonyos extra lépésekre. James a professzorra pislogott; még mindig nem egészen értette a dolgot. Flitwick kissé előrébb hajolt, ismét előhúzta a pálcáját, és a lámpásra szegezte. Vigyázzon a szemére! figyelmeztette a fiút, majd a pálca egy apró koppintására a lámpás fénye kigyulladt, meleg, aranyló fénnyel töltve meg a zsúfolt irodát. James szeme azonnal az ablak előtt álló festményre rebbent. Valóban Merlinust ábrázolta. Az arcát tökéletes pontossággal festették meg, hűen adva vissza az áll szögletességét, a kissé hajlott orrot, és a merev, hátborzongatóan velőig hatoló tekintetet. Ahogy a többi igazgató portréja, ő is ült, de a többiektől eltérően Merlin nem dőlt kényelmesen hátra. Kihúzta magát ültében, szakáll borította álla szinte kihívóan meredt előre, jobb keze díszes fatrónjának karfáját szorongatta annak a trónnak a karfáját, amit James nagyon is jól ismert elsőéves kalandjaiból. Az igazgató nagy, vastag ujjain két fekete gyűrű csillogott. 7

De valami nem stimmelt. James lassan felállt, és feszült figyelemmel közelebb lépett a festményhez. Ez nem csóválta lassan a fejét. Nem Nem él ismerte el Flitwick, és ő is csatlakozott Jameshez a vászon előtt. Nem lélegzik, az élet egyetlen szikrája sincs benne, bármit is tegyek. James komoran meredt a portréra. Az minden tekintetben kifogástalan volt, tökéletesen megragadta az ősöreg mágus lényegét. Azonban mégis csak egy festmény volt, egy puszta kép, ami valahogy még kevésbé élt, mint egy mugli fotó. James lenézett Flitwickre. És mi hiányzik? Ez egy nagyon jó kérdés, fiatalember válaszolta Flitwick. Azt reméltem, ön meg tudja mondani. Én? rázta a fejét James. De hát én nem vagyok festő. Még rajzolni sem tudok. Talán nem, de ismerte az igazgatót, Mr. Potter, talán mindenkinél jobban, aki ebben a korban él. És ami feltehetően ennél is fontosabb, ott volt, amikor meghalt. Szemtanúja volt annak a pillanatnak, amelyben eltávozott. Sajnálom, hogy ilyen bonyolult emléket hánytorgatok fel. Nem akarok szívtelennek látszani. Természetesen visszautasíthatja a kérésemet, nem fogom tiszteletlenségnek venni. De elképzelhető, hogy éppen ön tudja megadni ennek a portrénak azt, amit én a teljes művészi tudásommal sem tudok. Ha ön is úgy akarja. James ismét a mozdulatlan festményre nézett, majd vállat vont. Nem bánom, professzor. Egyébként is reméltem, hogy így vagy úgy, de még láthatom őt egyszer. Még ha az csak egy tükörkép is, nem ő maga. De nem tudom, hogy segíthetnék. Én nem Csak érintse meg a portrét, Mr. Potter! szólt Flitwick halkan, és kissé előbbre tessékelte Jamest. Talán ez a végső hozzávaló az ön emléke róla, a halálának lenyomata önben. Ha szerencsénk van, esetleg továbbíthatja ezt a szikrát. Már csak ez a lehetőség maradt. James közelebb lépett a képhez. Merlin szeme szúrósan meredt rá a festett arcból, mintha egyenesen felmérné Jamest, de ez csupán illúzió volt. Nem volt benne élet. Csak festék és vászon. Biztos benne, professzor? kérdezte utoljára James, mialatt felemelte a jobb kezét. Igen, igen erősködött Flitwick, akit nyilvánvalóan izgatott, hogy végre készen lássa a munkáját. A festék már megszáradt. Egyetlen érintés megteszi. Rajta, James. Nem kell félni. James előrehajolt. Merlin arca tökéletesen életnagyságú volt, s most vakon nézett rá. James kezének árnyéka lassan felkúszott a portrén, majd, mindenféle fanfár nélkül, ujjhegyei megérintették az árnyékukat. A megszáradt festék kanyarulatai kemények voltak, de tele mintával és céllal. Ilyen közelről azonban már nehéz volt másnak látni a festményt, mint ami volt: egy rakás száraz ecsetvonásnak. Flitwick előremeredt, izgalmában szinte pipiskedett. Végül egy hosszú pillanatot követően kieresztette a tüdejében rekedt levegőt. Köszönöm, Mr. Potter lépett hátrébb. Ennyi lett volna. James elhúzta ujjait a portrétól. Semmi mágikus hatást nem érzékelt. Összevonta a szemöldökét, majd maga is elhátrált a képtől. Működött? 8

Flitwick bús mosolyra húzta a száját, és hozzá a fejét csóválta. Attól tartok, nem. Elnézést kérek, amiért az idejét raboltam, Mr. Potter, és hogy felelevenítettem bizonyos kellemetlen emlékeket. Köszönöm, hogy vette a bátorságot, és tett egy kísérletet. James a tanárra pislogott, aztán visszafordult a mozdulatlan vászonhoz. És akkor most mi lesz? Hogyan fogja megjavítani az igazgató portréját? Flitwick újra előhúzta a pálcáját, és hegyét az asztalon álló lámpásra szegezte. Mint mondtam, Mr. Potter, ön volt a portré utolsó reménye. Attól tartok, nem lehet megjavítani. Kilenc évszázada először, nem lesz élő portré az eltávozott igazgatóról. De miért nem? Flitwick fáradtan mosolygott. Talán a válasz épp olyan nyilvánvaló, mint amilyen kevéssé kielégítő felelte. Merlinus Amborius, mint azt maga mindenkinél jobban tudja, nem volt közönséges varázsló. Azzal, a pálcája egyetlen koppintásával, Flitwick eloltotta a lámpást. Mire James visszatért a nagyterembe, a beosztási ceremónia véget ért. Lily a griffendéles asztal elején ült, arca kipirult, és máris új barátaival nevetgélt. McGalagony professzor egy újabb évre eltette a Teszlek süveget, míg a főasztalnál kisebb változások álltak be. Néhány késve érkező még csak most foglalt helyet, tovább gyarapítva az emelvényen ülők már egyébként sem elhanyagolható létszámát. Scorpius végigmérte Jamest, mikor az visszaült a helyére. Na? kérdezte teketóriázás nélkül. Nem tudom, elmondhatom-e rázta a fejét James. Flitwick megtiltotta? James pislogott párat. Nem igazán, azt hiszem. Akkor mondd el hajolt közelebb Deirdre. Mi volt olyan fontos, hogy nem várhatott az első tanítási napig? James röviden összefoglalta a Flitwickkel folytatott párbeszédet, és az elhunyt igazgatóról készült festmény különös mozdulatlanságát. A professzor iránt érzett tiszteletéül kihagyta Flitwick kobold származásának felfedését. James úgy vélte, ha a professzor azt akarná, hogy mindenki tudja, maga hirdetné ki. James legnagyobb meglepetésére úgy tűnt, senkit nem izgat igazán Merlin portréja. Szóval Flitwick tud festeni? jegyezte meg Deirdre, és felkapott egy zsemlét az asztalról, ami épp ekkor telt meg megrakott aranytányérokkal és gőzölgő levesestálakkal. A vén bicegóc tele van meglepetéssel, mi? Igazából nem túl meglepő vélekedett Rose az asztal túloldalán. Kreatív típus. Csak rá kell nézni. Ha te mondod, Sybil vont vállat Scorpius. 9

Ne hívj így! förmedt rá Rose. Tudod, hogy érzek az órái iránt. James igyekezett visszakanyarítani a beszélgetést az előző medrébe. De Flitwick nem tudta életre kelteni Merlin portréját. A közelben ülő Joseph Torrance vállat vont. Akkor talán mégsem olyan nagy festőművész. Nagy ügy. Valószínűleg hoznak egy profit, hogy fejezze be a melót. A terem eleje felé bámuló Rose még azelőtt félbeszakította James visszavágását, mielőtt az igazán belekezdhetett volna. Az ott a mágiaügyi miniszter? kérdezte kétkedő hangon. James oda fordult. Valóban, Debellows professzor és egy vékony, puritán kinézetű férfi között, akit James nem ismert fel, valóban a mágiaügyi miniszter, Loquatious Knapp foglalt helyet. James több alkalommal is találkozott a miniszterrel, amikor látogatást tett apjával a minisztériumban. A karcsú férfi sosem nyerte el igazán a tetszését, aminek fő oka állandó mosolya volt, és az a képessége, hogy bár be sem állt a szája, mégsem mondott soha semmi lényegeset. Ez bizony ő felelte Scorpius. És hacsak nem ő maga lesz az új igazgatónk, azt gyanítom, azért jött, hogy bemutassa a mellette ülő vidám kis fickót. Gondolod? hunyorgott Deirdre a főasztal irányába. Azt hallottam, Longbottom professzor lesz az. Már korábban is épp csak elmulasztotta a kinevezést. Most már ő jön, nem? A minisztérium másként látja szipogta Rose rosszallóan. Anya szerint ők úgy gondolják, hogy Longbottom professzor nagyon a múltban ragadt. A gondolkodása nem elég jövőbelátó. James az unokatestvérére pillantott. De ő nem ért egyet velük, ugye? Rose türelmetlenül forgatta a szemét. Ne légy hülye! Régóta vitatkozik már erről a minisztériumiakkal, már akkor is ezért lobbizott, mikor Merlin kapta meg az állást. Megfenyegette őket, hogy kilép, ha ez alkalommal legalább nem interjúztatják meg Longbottom professzort. Belementek? vonta fel a szemöldökét Graham. Rose kurtán biccentett. Bele. Teljes öt percig tartott. Már akkor meghozták a döntést, noha mélyen hallgattak róla. De azóta sem derült ki, ki lett a végső befutó. Mi a helyzet az apáddal, James? Ő nem tudott meg valamit? James megrázta a fejét. Az utóbbi pár hétben apa nem igazán beszél a munkájáról. Úgy látszik, a dolgok szokatlanul csendesek a nyár eleji rajtaütés óta. Az ideje nagy részét azzal a hülye kihallgatással tölti. Graham a fejét csóválta. Azt hittem, az csak formalitás, mármint a kihallgatás arról, hogy mi történt a Leleplezés éjszakáján. Azok a buzgómócsingok akarták, a Mágikus Integrációs Bizottságtól, igaz? Képtelen vagyok elhinni, hogy hagyják, hogy muglik mondják meg, hogyan vezessék a varázsvilágot. Nem azt mondják meg, hogyan vezessék ellenkezett Rose bosszúsan. Ne beszélj olyasmiről, amiről semmit sem tudsz! Graham tekintete elborult. 10

Azt követelik a minisztériumtól, hogy belelássanak, miképpen volt érintett az ügyben Harry Potter, nem? Megkapták, amit akartak, aztán még többet is. Az apám szerint úgy tűnik, azoknak az M.I.B.-s fickóknak sokkal több hatalmuk van, mint kéne. Most komolyan, Weasley, muglik, ráadásul amerikaiak. Kik ők, hogy megmondják, mit csináljunk? Rose összevonta a szemöldökét. Ők azok az emberek, akiknek egy egész városát tárta fel a mugli világ előtt egy ámokfutó angol boszorkány. Hívd őket, aminek akarod, de azért valószínűleg von okuk panaszkodni, nem gondolod? Graham felhorkantott, és már emelte az ujját, hogy vitára keljen, mikor Scorpius lusta szavai félbeszakították. Per pillanat kevésbé érdekelnek a nemzetközi kapcsolatok, mint az az érdekes tárgy a főasztal mögött. Vagy még egyikőtöknek sem tűnt fel? James ismét előre nézett. Valóban, magasan a tanárok feje fölött ott volt egy nagy, letakart tárgy, melyet látszólag a falra erősítettek, épp a hatalmas ólomüveg rózsaablak alatt. A tárgy meglehetősen testes volt, és vastag, fekete anyaggal takarták le. Ahogy James figyelte, mintha valami mozgott volna a szövet mögött. Mintha valamiféle ritmusa is lett volna annak, ahogy időnként meglebbent a fekete anyag. Felteszem, ez tavaly nem volt itt szólt. Rose összevont szemöldökkel rázta a fejét. Nem. És nem tetszik. Azt se tudod, mi az jegyezte meg James, habár nem sok meggyőződéssel. Ebben a pillanatban McGalagony professzor felállt, és hátratolta székét a főasztaltól. Mint mindig, arca most is kimért volt aprócska szemüvege mögött. Csúcsos süvegének karimája árnyékot vetett a szemére, és Jamesnek az jutott eszébe, hogy a professzor most sokkal idősebbnek néz ki, mint amikor utoljára látta. A nagyterem zsivaja halk duruzsolássá mérséklődött, míg a boszorkány a pódiumhoz ért, és pálcájával rákoppintott párszor, hogy figyelmet követeljen. Köszönöm szólt kurtán, ahogy a tekintete élesen végigpásztázta a tömeget. Üdvözlök mindenkit újra a Roxfortban! Sok változást fognak észrevenni idén, ám úgy vélem, ez nem is meglepő, tekintetbe véve az e falakon kívül zajló számtalan átalakulást. Hogy valaki további információkkal lásson el minket a témáról, hadd mutassam be a mágiaügyi minisztert, Loquatious Knappet. Elszórtan taps csattant fel, szerte a teremben. A miniszter felállt, bólintott, majd mosolyogva kioldalazott a tanári asztal mögül. Jamesnek feltűnt, hogy McGalagony professzor nem tapsol, és még csak el sem mosolyodott, amikor félreállt, hogy átadja helyét a miniszternek. Üdvözlet, diákok! bömbölte Knapp. Természetes szónoki hangja bezengte a nagytermet. Üdv újra a Roxfortban. Ahogy a szeretett professzorotok már említette, lesz néhány változás az év folyamán. Ám biztosra veszem, hogy ugyanazzal a bátor és felvilágosult szellemmel veszitek ezeket a változásokat, mely mindig is ennek a nemes mágikus intézménynek az ismérve volt. Szavaira fojtott beszélgetés hullámzott végig a termen, az asztalok megteltek lehajtott fejjel sutyorgó diákokkal. Alig hallom motyogta Scorpius, annyira zavar a sok nyál, ami a szájából fröcsköl. Nincs ok az aggodalomra folytatta Knapp, elhagyva mosolyát, és inkább atyáskodó 11

hangnemre váltott. Sokan közületek hallhattak bizonyos pletykákat a mugli vagy mágikus világban történő eseményekről. Nehéz idők ezek, annyi szent. De engedjétek meg, hogy kifejezzem bizonyosságomat: nektek nincs mitől félnetek. A többsége annak, amit hallotok, mint mindig, csupán pletyka és félelemkeltés. Ne hagyjuk, hogy magunkkal ragadjanak a legbelsőbb ösztöneink. Tudnotok kell, hogy a vezetőitek egyesült erővel dolgoznak a nagyobb jó érdekében. Ti, diákok is tegyétek a saját dolgotokat! Tanuljatok! Okosodjatok! Érjetek! Nőjétek ki magatokat azzá a példás állampolgárrá, aki mindannyiótokban ott van. Ha ezt teszitek, a jövő, ahogy mindig, gondoskodik magáról. Knapp arca felragyogott, amikor lagymatag taps újabb rohama futott végig a termen, melyet a főasztalnál ülő Kendrick Debellows, és a bájitaltanár, valamint a Mardekár ház feje, Lucia Heretofore vezetett. James látta, hogy Hagrid kötelességtudón csapkodja össze tenyerét, de nem mosolygott, fekete bogárszeme mereven tapadt a miniszterre. Mikor elhalt a taps, Knapp szomorúan lehorgasztotta a fejét. Sajnálatos módon, bizonyos szerencsétlen események következtében, Merlinus Ambrosius igazgató, akit csupán alig két éve állt módunkban megismerni, tragikus körülmények között elhalálozott, s máris el kellett tőle búcsúznunk. Hiányozni fog, ahogy az egyedi irányítása is. Mégis, miután leróttuk tiszteletünket, tovább kell lépnünk, hiszen új nap virrad. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek az új igazgatótokat, Rechtor Strangwayes Grudje-ot! Ezzel a miniszter vad tapsba kezdett, a többiek pedig követték a példáját. Megfordult, és a férfira vigyorgott, aki korábban mellett ült az asztalnál, és aki most félig-meddig felemelkedett ültében, és üdvözlésre emelte hosszú, sápadt kezét. Grudje vékony volt, sárgásfakó arcán busa, szürke szemöldök trónolt, fölötte pedig hosszú, vékony tincsekben lógott őszes haja. Merev mozdulattal megemelte csúcsos süvegét, szája szélét pedig erőszakkal felfelé görbítette. Grudje? súgta Rose, és közelebb hajolt Jameshez az asztal fölött. Ki a fészkes fene ez? Hallottál róla valaha? James megrázta a fejét, de közben le sem vette a szemét a leginkább madárijesztőre hajazó férfiról. Nem. Mit csinál az arcával? Ez egy mosoly akarna lenni? Scorpius elfintorodott. Ha az, tuti valami kalózfordítású útmutatóból tanulta, hogyan kell csinálni. Igen folytatta Knapp, még mindig Grudje-ra vigyorogva, miközben az visszaereszkedett a székére. Mr. Grudje már felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a varázsvilág számtalan szegletében. Egy teljes élettel járó elhivatottsággal és bölcsességgel foglalja el az igazgatói széket, és biztosra veszem, hogy hamarosan ti magatok is nagyfokú csodálattal, és, igen, ragaszkodással fogtok majd gondolni rá. Nem túl valószínű motyogta Graham az orra alatt. A pasas úgy fest, mint valaki felmelegített rémálma. Rose oldalba könyökölte. Adj neki esélyt! A külső nem minden súgta harsányan. Most pedig fordult vissza az összegyűlt diákokhoz Knapp, majd mindkét kezével megragadta a pódium két szélét, következzék az iskolaév legizgalmasabb újítása. Mint azt bizonyára sokan tudjátok, történtek bizonyos világesemények. Noha mi, a minisztériumnál biztosíthatunk mindenkit, hogy eme események visszahatásait sikerrel 12

kezeljük, minden korábbinál jobban ideje átgondolnunk, mit is jelent igazán boszorkánynak és varázslónak lenni mugli testvéreink között. Évszázadokon át megvolt az az előnyünk velük szemben, hogy ismertük őket, míg ők csupán mítoszokból és hiedelmekből hallottak felőlünk. A titoktartási egyezmény csaknem ezer éves. Mégis, ha nem is kérdőjelezzük meg a létjogosultságát, azért fel kell tennünk magunknak a kérdést: milyen lenne az életünk nélküle? Erre aztán újra felbolydult a nagyterem. A Jamesszel szemben ülő Rose nem szólt semmit, csak összevont szemöldökkel a fiúra sandított. A terem túlsó végében helyet foglaló idősebb mardekárosok komoly képpel, de szívből jövő tapsba kezdtek. James rémületére Albus is csatlakozott hozzájuk. Diákok! kiabálta túl Knapp az egyre fokozódó sutyorgást. Diákok, figyelem! Ez itt nem csupán egy intellektuális elmélet. Hatalmas változások korát éljük. Létfontosságú, hogy helyt álljunk, nem csak mint boszorkányok vagy varázslók, hanem mint a világ lakói. Ennek fényében örömmel mutatok be egy programot, melyhez hasonlóra nem volt példa az ükapáitok ideje óta. Csaknem kétszáz éve először, a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola, a Mágiaügyi Minisztériummal és további három mágikus kormányzattal karöltve nemzetközi tanóra-csere programot szervez négy másik iskolával közreműködve, szerte a világon. A nemzetközi testvériség szellemében, hölgyeim és uraim, hadd mutassam be itt a miniszter megpördült, és jobb karját teátrálisan kitárta. Durmstrang! Sötétzöld füst lobbant az emelvény és a Mardekár asztala között. Nolan Beetlebrick, egy hetedéves mardekáros akkorát ugrott ijedtében, hogy lesodort a székéről két elsőévest. Mikor a füst végre felszállt, s csupán moha és tűzifa távoli illatát hagyta maga után, sötét alak bontakozott ki mögüle. Hatalmas doboz volt, nagyjából három méter magas, tele éles kiszögellésekkel és kacskaringós vésetekkel. Valójában egy óriási, barokk stílusú szekrény volt, melyet tengeri hínáréra emlékeztető színű fából faragtak ki. Az ajtaja zárva volt, a csiszolt felület szikrázni látszott a gyertyafényben. Knapp újra előremutatott, ezúttal a Hugrabug asztalának irányába. Beauxbatons! hirdette büszkén. Újabb füstpamacs robbant ki a semmiből, ezúttal királykék és akácillatú. A füstből egy másik szekrény bukkant elő. Sápadtfehér volt, és aranyozott mintázattal, valamint elkeskenyedő, lekerekített idomokkal rendelkezett. A diákok tapsolni kezdtek, s noha még mindig nem egészen értették, mi folyik körülöttük, lelkesedésül nőttön-nőtt. Alma Aleron! bömbölte Knapp, ismét intve egyet. A Hollóhát asztala elől sötétvörös füst szállt fel, amelynek szaga furcsamód tűzijátékra és frissen vágott fűre emlékeztetett. Az Alma Aleron szekrénye szögletes volt, és olyan magas, akár egy monolit. A mogyoróbarna fa halványan csillogott, a zárt ajtókon faragott ikersasok látszottak. A taps tovább folytatódott, sőt még fokozódott is. És végül, de nem utolsósorban zárta mondókáját Knapp a Griffendél ház asztal felé bökve, talán mind közül a legfontosabb és legegyedülállóbb iskola, Yorke Magánakadámia, Bristol! Az utolsó füstgomoly fehér volt, akár a gőz. Amennyire James meg tudta ítélni, nem rendelkezett semmiféle különleges illattal. Mikor a füst felszállt, már azt is láthatták, hogy a szekrény nem is igazán szekrény volt. Annál kisebbre építették, tompaszürke fémből készült. Falain négy keskeny ajtó sorakozott, melyeket felülről szellőzőrács fedett. A taps egy csapásra zavarodott sutyorgásba váltott. 13

Yorke Magánakadémia? motyogta valaki a Hollóhát asztalánál. Mikor odanézett, James meglátta, hogy Fiona Fourcompass finnyásan felhúzza az orrát. Még sosem hallottam róla. Mi az az izé? suttogta másvalaki. Nem is néz ki szekrénynek, még sosem láttam ilyet. Az emelvényen Knapp felemelte kezét, hogy még egyszer, utoljára, figyelmet kérjen. Ezek itt, kedves diákok, portálok volt-nincs szekrények. A megfelelő időben mindegyik abba az iskolába visz titeket, amelyet reprezentál. Ott aztán órákra jártok, új emberekkel ismerkedtek meg, és fejlesztitek az interkontinentális hálózatok kapcsolatait, azaz a világot, amelyben élünk. Továbbá a többi iskola diákjai is csatlakoznak hozzátok itt. Látni fogjátok őket az órákon, a folyosókon, még a társasági eseményeken is. Bízom benne, hogy jó képet festetek magatokról, és hogy olyan barátságok köttetnek, melyek még hosszú évek múltán is élni fognak. Amint Knapp befejezte a beszédet, a nagyterem visszasüllyedt az izgatott sutyorgás kakofóniájába. Kérdéseket kiabáltak a pódium irányába, de Knapp egyetlen mosollyal ellegyintette azokat magától. A fennmaradó kérdések megválaszolását jelentette be ráhagyom az új igazgatótokra. Élvezzétek a külföldi kalandjaitokat, hölgyek és urak, és tegyetek minket büszkévé! Azzal Knapp továbbra is sugárzóan mosolyogva és integetve elhátrált a pódiumtól, a diákokból pedig kiszakadt az izgatott, értetlen kérdések özöne. James észrevette, hogy Grudje igazgató feláll a helyéről. Csaknem egy fejjel magasabb volt a mágiaügyi miniszternél, ahogy utat engedett neki, majd sztoikus nyugalommal maga vette át a helyét a pódiumnál. Meg sem próbálta túlkiabálni a hőzöngő tömeget, egész egyszerűen csak elbámult az asztalok fölött. Arca olyan komor és hűvös volt, akár egy sírkő, szürke szeme meg sem rezdült, látszólag a szembülső falat fixírozta nagy odaadással. Végül a nagyterem lassan elcsendesedett, és a diákokon feszült, várakozó csönd lett úrrá. Mikor Grudje végre megszólalt, hangja mély volt, és olyan érdesen csengett, mint a gabonát őrlő malomkerék. Mindenkinek kötelező hirdette szinte monoton hanghordozással feliratkozni legalább két, legfeljebb három tárgyra az általa választott iskola vagy iskolák tanrendjéből. Az adott tárgyakból szerzett osztályzatok beszámítanak a velük ekvivalens roxforti tantárgyakba, kivéve a Yorke Magánakadémiát, melynek osztályzatait Grenadine Curry professzor fogja számon tartani. Szünetet tartott, tekintete lejjebb kúszott, és lassan végignézett a házak zsúfolt asztalain. Ahogy legtöbbjük bizonyára már észrevette folytatta kicsit kevésbé hivatalos hangnemben, a legtöbb iskola más időzónában működik, mint a miénk. Az önök kényelmének érdekében bátorkodtam egy kis ajándékot adományozni az iskolának, egy meglehetősen régi eszközt, melyet hasonló körülmények között használtak, évszázadokkal ez előtt. Ez a tárgy segít majd számon tartani a nemzetközi elfoglaltságaikat. Ennél a pontnál Grudje lassan hátra fordult. A mágiaügyi minisztertől eltérően az új igazgató mozdulata komótos volt, megfontolt, és hátborzongatóan erőteljes. Nyitott kezével a rózsaablak előtt álló, fekete szövettel letakart tárgy felé intett. Egyetlen csettintés, és a lepel lelibbent, majd lassan egy csomóba hullott valahol a tanári asztal mögött. A teremben minden szem a mögüle előbukkanó szerkezetre tapadt. Egy óra volt, de olyan óra, amilyet James még soha életében nem látott. Nagyjából 14

olyan magas lehetett, mint maga az igazgató, fekete, fényesre polírozott fából készült, felülete pedig tele volt agyfacsaróan bonyolult mintákkal és szimbólumokkal. Volt rajta egy nagy számlap, fehér, akár a hold, amelyen fekete mutatók hirdették az aktuális időt (a számlap fölött ragyogó, kék betűkkel a ROXFORT felirat állt). A fő lapot négy kisebb vette körbe, melyek mind más időt mutattak, és különbözőképp voltak felcímkézve, a másik négy iskola nevével. A legnagyobb számlap mögött fogaskerekek és rugók kerregtek szakadatlanul, amiket egy nagy vaslakattal rögzített üveglap zárt el az illetéktelen kezektől. Az óra aljából óriási réz inga lógott, masszív megállíthatatlansággal ide-oda lengve. Deirdre elhűlve kapott levegő után. Ez a legrondább dolog, amit valaha láttam. Bízom benne, hogy az instrukciók kellően egyértelműek voltak szólt Grudje, miután lassan visszafordult az asztalokhoz. Van még kérdés? Annak ellenére, hogy alig pár pillanattal korábban mekkora nyüzsgés volt, a nagyterem most ideges némaságba burkolózott. Úgy tűnt, bár mindenkit majd megesz a kíváncsiság, senki nem érezte magát elég bátornak, hogy kérdéseit az új igazgatónak szegezze. James körbepillantott, várta, hogy valaki feltegye a kezét. Végül nagyot nyelve maga jelentkezett. Ezt látva Grudje szeme, ha lehet, még a korábbinál is jobban összeszűkült, és szikrákat hányt. Mr. Potter mordult fel. Tessék, fiatalember. Én, ööö azt hiszem, néhányunk nem egészen érti hebegte James, és tekintete Grudje-ról a Griffendél asztalának végében álló öltözőszekrényre siklott. Mármint, jómagam sosem hallottam a Yorke Magánakadémiáról. Meg tudná esetleg mondani, hogy melyik mágikus kormány felügyelete alá tartozik? Grudje egy hosszú másodpercig mereven bámulta Jamest. Meglepett, Mr. Potter mondta végül mély, recsegő hangján. A Yorke Akadémia nem tartozik egyetlen mágikus kormány felügyelete alá sem. Ha emlékszik, a Yorke Akadémiában szerzett jegyeket Curry professzor fogja kezelni. Madam Curry a mugliismeret professzora. Ezek után talán nem lepi meg, Mr. Potter, ha elárulom: a Yorke Akadémia egy mugli iskola. Ez azért nem kis változás sziszegte Deirdre, miközben a diákok tömege kiözönlött a bejárati csarnokba. Ez mindent felforgat! Muglik a Roxfortban? Csak várjatok, amíg elmesélem a szüleimnek! Na és mit kéne tanulnunk egy mugli iskolában? panaszolta Graham fojtott suttogással. Hogyan váljunk unalmas, tévét bámuló autót vezető tétován legyintett Ööö nem seprűn repülő, pálcátlan Fogd be, Graham pisszegte le Rose, és előre furakodott a zsúfolt bejárati csarnokban. A diákok egyfajta tompa bénultságban sorjáztak a főbejárattal szemben 15

kihelyezett négy nagy, bekeretezett pergamen felé. Mindegyik pergamen tetején cirkalmas betűkkel írva ott díszelgett valamelyik iskola neve, a négy közül. A nevek alatt az adott iskolában elérhető tanórák voltak felsorolva, azok alatt pedig üres helyek, ahová a diákok feliratkozhattak. Ralph, törj utat nekünk! tolta előrébb a nagyobb fiút James, ő maga pedig beállt mögé. Ralph kényelmetlenül feszengve tolakodott a csoport elejének irányába, míg végül a Durmstrang pergamenjének közelében értek ki. James kilesett a barátja mögül. Még senki nem iratkozott fel egyik órára sem. Sőt, ami azt illeti, pillanatnyilag mindenki figyelmét a mugli iskola listája foglalta le. A gyülekezet szélén Fiona Fourcompass leplezetlen nemtetszéssel meredt a papírra. Algebra II olvasta, s hangja tele volt lenézéssel. Miféle idióta tárgy az? Na és ez? mutatott előre Trenton Bloch. Az Egyesült Királyság történelme! A koboldlázadás nélkül? Vagy a Vörös Varázslók háborúja nélkül? Inkább Történelem, ahogy a muglik ismerik, minden jó részt kihagyva. Egyre több felől hallatszott gúnyolódás, de a hangok lassan beleolvadtak az egyébként sem elhanyagolható szóáradatba. Scorpius hirtelen átfurakodott James mellett, és elgondolkodva vakargatva az állát szemügyre vette a Yorke Akadémia pergamenjét. Itt van egy kiáltotta, és egy félvigyorral arcán hátrapillantott a többiekre. Biológia. Már hallottam róla. Halott állatokat tanulmányoznak úgy, hogy felvagdalják őket egyre kisebb és kisebb darabokra. Szívek és tüdők, izmok és inak, szemgolyók és agyak Megpördült, és a tollszárát megszívva a pergamen fölé hajolt. A pokolba is, ott a helyem. Ezzel előregörnyedt, és odafirkantotta nevét a papírra, aztán egy lendületes tollvonással még vastagon alá is húzta. A tömeg mintha csak álomból ébredt volna, egyre izgatottabban sutyorgott. Rose és James gyors pillantást váltottak. Szeret játszani az emberek idegeivel szólt a lány halkan. Főleg a tieiddel, mi? bólogatott James, alig tudván elnyomni egy vigyort. A lány vállon bokszolta, aztán tüntetőleg a Beauxbatons pergamenjéhez sétált. Ralph közelebb hajolt Jameshez. Feliratkozhatnánk valamire az Alma Aleronban. Valami olyan tárgyra, ahová Zane is jár, nem? James lelkesen bólogatott. Remek ötlet! Majd megpróbálom elérni a szilánkon keresztül, és megkérdezem tőle, milyen tárgyakat vett fel idén. Aztán holnap reggel, még reggeli előtt feliratkozhatunk. A két fiú nagy egyetértésben fordította hát figyelmét a többi lista felé. Rövid tanakodást követően feliratkoztak egy durmstrangos órára (Gyakorlati próféciákra, a Jóslástan durmstrangos megfelelőjére), és épp egy beauxbatonos órához akarták odafirkantani a nevüket, amikor Rose ismét felbukkant, és átlesett James válla fölött. Ugye nem akartok tényleg feliratkozni Elméleti számmisztikára? kérdezte ravaszkás mosollyal. Épp most tettük meg felelte James, és a pergamenen olvasható nevére bökött. Legalább kihagyhatjuk Shert professzor Számmisztika óráját. Minden alkalmat megragadok, ha erre lehetőség van. Nekem még az is megfordult a fejemben, hogy az Államokban maradok még egy évre, csak emiatt az óra miatt kontrázott Ralph. Van egyáltalán valami halvány elképzelésetek, mi az az Elméleti számmisztika? érdeklődött Rose félredöntött fejjel, felvonva egyik szemöldökét. 16

James és Ralph egymásra pillantott, majd mindketten felvonták a vállukat. Rose kurtán biccentett, aztán elmosolyodott. Akkor órán találkozunk! Élénken sarkon fordult, és elmasírozott a lépcső irányába. Ralph homlokráncolva nézett utána. Talán egyeztetnünk kéne vele, mielőtt bármit is csinálunk. James bosszúsan megrázta a fejét. Ne is törődj vele! Ő sem tud többet, mint mi. Gyere, nézzük meg, mi maradt a mugli suliban. A két fiú odaoldalazott az utolsó pergamenhez, mely mostanra, meglepő módon, megtelt nevekkel. Sokan még mindig ott tolongtak körülötte, és gúnyos-kíváncsi beszélgetésbe bonyolódtak. Legalább könnyű lesz az RBF jegyezte meg épp az ötödéves Willow Wisteria, és felírta nevét a lista aljára. Mindegy, milyen őrült mugli tárgyat fogunk ki, beleszámít a mugliismeretbe. Akár végig is alhatjuk az összes órát, ha akarjuk. James vonakodva bólintott, majd kissé közelebb hajolt Ralphhoz. Gondolod, hogy ebből bármi is megtörtént volna, ha nincs a Leleplezés éjszakája? Ralph megrázta a fejét. Apám szerint az egész varázsvilág pengeélen táncol. A titokvédelmi egyezmény összeomlott. Az emberek mostanra legfőképp csak a megszokás miatt maradnak csöndben, de ez nem tart örökké. Van benne valami, hogy érdemes felkészülni. De ők pont ezt akarták súgta James. Az a rengeteg Haladó elemes demagóg, Tabitha Corsicával az élen már a kezdetek óta fel szerették volna tárni a varázsvilágot a muglik előtt, csak hogy végül átvegyék az uralmat a muglik fölött anélkül, hogy a mágikus kormányzatok beleszóljanak. Ha a titokvédelmi alaptörvénynek vége, elérik a céljaikat. Na igen vont vállat Ralph. Ha a HE ezt akarta, Petra ezüsttálcán nyújtotta nekik át a megoldást. James komor képpel felsóhajtott. Nem akarta, hogy erre emlékeztessék. Ralph előrébb lépett. Hova iratkozzunk fel? kérdezte, előhúzva egy pennát. Gyorsan átfutotta a szinte teljesen teleírt pergament. Mit szólnál a fizikai kondicionáláshoz? James morcosan felvonta a vállát. Tökmindegy. Azt se tudom, mi az. Ralph felírta a nevét a lapra. Akarod, hogy téged is felírjalak? Nekem mindegy. Csak siess! Meg akarom nézni, elérem-e Zane-t a Szilánkon keresztül. Ralph a Yorke tantárgylistájára véste James nevét is. Le kell mennem a pincébe mondta végül, amint visszafordult a barátjához. Az első estén mindig nagy a buli, és bevallom őszintén, már hiányzott kicsit a hely. Nem ugrasz le egy kicsit? A dolgok kevésbé zűrösek most, hogy Corsica elment, és magával vitte az Agyar és Karom nagy részét. Kösz, de nem csóválta a fejét James. Felmegyek, és utánanézek, sikerült-e Lilynek berendezkedni. Ráadásul, ööö Hirtelen elhallgatott, amikor rájött, hogy a titokzatos csomagot akarta megemlíteni, amit az apjától kapott. Ööö ki kellene pakolnom. Berendezkedni nekem is. Tudod. 17