tkásükw=": & INTERCIS r,xásszövetkezet 20. évfoym 3. szm 2012júius szövetkezet terüetén megvóstsuk z Bemuttkoznk z űj igzgtósg ós eügy eő bizottsg tgtri épüetek tervezett krbntrtst. Ht.rozottn feéphessünk htrékosokk szemben. En úgy gondoom ezek fedtok ngyon fontosk. Természetesen ezeket mind kók érdekében, és közösen Önökke. IGZGTOSG ELNOKE: két és fééveskisnyomm jeieneg is itt éek Sinkovics Bé vgyok, 49 éves. Hzssgbn éek, nyunk mr fenőtt, Jszsgbn szüettem (Jszfényszrun tötöttem gyermekéveimet), 1995-ben kötöztem Dunújvrosb. Középfokú épüetgépészként heyben, fóiskot Gödöői Szent Istvn egyetemen végezem. Végzettségem szerint gépészmérnök vgyok. Korbbn utószereőként dogoztm, jeeneg és dogozom. z tnos és középiskot Phmi Orszgos Büntetés végrehjts végezetem budpesti Vgi Istvn Éptőipri tisztjeként Phmi grospeci Kft -né Szkközépiskobn, mjd mr dogozom jvtsi üzemvezetőként. ksszövetkezetné dogozv szereztem feső2007-ót tevékenykedem épcsőhzi közös fokú ingtnk ezeői és közbeszerzési referens képviseőként, küdöttként Pme köz két képestéstis. 1996 ót dogozom z Intercis 1épcsőhzbn. Lksszövetkezetné. kezdeti években, mint iksszövetkezet fejődéséért, stbibb gzépüetgépész műszki eődó tevékenykedtem dsgi jövője érdekében szeetnék z igz ksszövetkezetné, 2001 ót pedig gtósg tgjként tevókenykedni. küdötteink kéréséreés z igzgtósgunk Képviseőként törekednék rr, hogy z összes döntése pjn múszki vezeőkénvégeztem döntést. mi testüeti üéseken szüetik rm bzott fedtokt. küidöttek négy körütekintően, s jó1 tgondov hozzunk meg. éweezeőtt bevsztottk z tgzgtósg Reméem, hogy tpszttomm hozzjrutgjink sorb, mjd megvsztottk htok egy ngy mútú ]ksszövetkezet sikeres ksszövetkezet enökének is. 2012. júius működéséhez. 5.-i küdöttgyűésen isméteten jeötek ksszövetkezet enöki posztjr, mi szmorn zt bizonytj, hogy z eddig végzett munkmm meg vnnk eégedve, Munkm sorn tovbbr is zt módszert szeretném követni, mit eddig is képvisetem: probémkt trgysos úton megpróbini megodni és csk egvégső esetben forduni.iog eszk:özéhez. Mudr József vgyok, 60 éves. Dunferr nyugdjs, ho köze 40 évig dogoztm ugynnn trssgn, enegigzdkodsi terüeten. Műszki és közgzdsgi fesőfokú végzettségge rendekezem, két fenőtt fiúnk vn, őnió egztsztencivi. közös képviseó vgyok, ho sikerüt megvóstni egyedi közüzeini szerződésse htékony és megfizethető tvhőszogttst. Céom, hogy ez szerződési formt z Intercis Lksszövetkezet vmennyi épüetére kiterjesszük. z Intercis Lksszövetkezet igzgtósgbn több cikus ót dogozom, fő terüetem szogtts, z épüetek energi ets, energgzdikods, szogttsi szerződések. Krujz Mihy vgyok 39 gyermekes p vgyok. érettségi,md z ipri eektroniki technikus végzettségemmegszerzése utn heyi főiskon tnutm gépészetet, mit hivtsos tncosi pym mitt nem fejeztem be. mi munkmt ieti, Brtók Tncsznbz z Brcs Néptncegyüttes ptó-együttesvezetője, tczcrósác rcjr: Szúkebb 1kókörnyezetemben Supicz Mihynk hvnk, 37 éves, nős, két- tncművésze, vmint éves, Dunújvrosbn szüettem. Feeségemme és ietve Vss Tncegyüttes csopofivezetője vgyok.1998-ót vgyok z Intercis Lksszövetkezetné közös képviseő, jeeneg 3 épcsőhzbn. Küönbözó tpusúépcsőh zkbn dogoztm, mi ngybn segti munkmt. 2006-ót z gzgtósg tgjként egjobb tudsomm] és igyekezetemme próbom Szövetkezet ügyeit minó eórébb vinni. Szeretném megköszönni, hogy újbb négy évre bizmt szy ztk. giztem, zót vrosbn dogozom. Munk meett szereztem méregképesokeveet és dótncsdói igzovnyt. Két gyermekem vn. 1979 ót kom tysz utc -ben. 1991 ót vgyok közös képviseő. z idei évben z igzgtósg tgji közé. Bizmukt szeretném meghni. Reméem, munkmm segteni tudom, FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE: Miics Lszó vgyok, Mezőfvn szüettem 1950-ben. 25 éve kom Dunújvrosbn. Középiskoi hogy tnumnyimt Dunújvrosbn végeztem. Eredeti szkmi végzettségemgépjrmű-vimossgi műszerész. Gimnziumi és közgzdsgi érettségive rendeikezem. közgzdsg érettségi megszerzése utn tovbb képeztem mgm, mind pénzügyi, mind szmvitei terüeten. Legmgsbb iskoi végzettségem Pénzügyiés Szmvitei Főisko (Budpest). Szkképzettségeim: műszerész képestett könyveő, vti tervező, üzemgzdsz, dótncsdó, sttisztikus, méregképes könyveő. Eőrehozott öregségi nyugdjs vgyok. Több mint 25 éves pénzügyi- és szmvitei gykortt rendekezem. gykorti munkm sorn tfogó pénzügyi- és szmvitei ismeretekre tettem szeft. Több éve dogozom z Intercis Lksszövetkezetné. mint feügyeő bizottsg enöke. Munkmt igyekszem ksszövetkezet pszbiybn ietve z egyéb beső szbyztokbn ertknk megfeeően végezni. Legfőbb céom mind ksszövetkezet küdötteinek, mind ksszövetkezet érdekinek közös érvényestése törvényekben ]ertknk megfeeően. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG TG.II: Juhsz nikó vgyok. z bbikbn szeretnék Tisztet tgoknk bemuttkozni egy rövid ismertetőve. hogy Önök tgbb képet kpjnk róm, ietve munkmró. 1999. priis ót vgyok ksszövetkezeti tg Dunújvros, Ljos kiry kt. 12. szmtt - Pomziné Ngy Eriknk hvnk, i957. mjus 12-én szüettem. 1975-ben érettsé- vsztottk Lp.I mi jeteneg mr SOLNoV hzként ismert. Regisztrt méregképes könyveő és pénzügyi - szmviteii szkeenőr végzettségem ietve képestésem.több évtizedes szkmi gykortt rendekezem, jeeneg könyveő irodt miködtetek Bocski u. 2c-ben. Egyéni vkozók, betéti trssgok, kft-k könyveésé- ve és dóbevsok ekésztéséve,küön fekéréspjn eienőrzésse fogkozom. /foyttds 2. owon bemuttkoznk cmme/
LKSUNK Bemuttkoznk Fenti tpszttimt, szkmi gykortomt tisztis kmtozttni ségviseői fedtim evégzéséné kvnom. z emút cikusbn végzett munkm pjn emondhtó, hogy nem szkmmb iő (műszki és egyéb) kérdések,kivizsgsok ó sem vontm ki mgm, hnem méy kuttómunkt foytttm miné szkszerűbb és korrekt megodsok 2 észrevéteeiket. Józsefné Mrinn vgyok Dunújvrosbó. Együtt csdommi 1982-tő1 éünk vrosbn. Két ngykorú gyermekünk vn, Monr kik mrr önó csdi éetet ének. e piytutsomt, mint sz- 19'79-be kezdtem kképzett könyveő érdekében szövetkezet egész tevékenységérekiter- vtni, mint nygkönyveó, vmint jedő foymtos eenőrzés végzése, mey múködésre és gzdkodsr irnyu, hogy ezek foymtok jogszbyoknk és szbyztoknk megfeeóen működjön. Fedtimt egiobb tudsom szefint, részrehjs nékü és befoysoismentesen végzem e. Munkm sorn köteezettsógem kpcsottrts vezetésse, vsztott tisztségviseőkke, küdöt- is fizethet! megkeresés esetén, eőzetes egyeztetés utn vrom z eérésénekórdekében. Feügyeő bizottsgi tgként köteezettségem tgok tujdonosi érdekeinek képviseete, és ennek Krtyv tekke; ietve tgokk. Ezze kpcsotbn szeretném jeezni Önök feé, hogy Szervezeti Szbyzt IY. 2e pontj pjn tgsgi és egyéb kereskedeemben, etr- eenórként. Dogoztm 26-os sz. Áimi Eptőtpri Phmi CéIgzdsgn, mint béreszmoó. Hosszú idón keresztü, ketten férjemme vezettük sjt kereskedemi cégünket. Hrom évve ezeőtt, végeztem e1 tnumnyimt, Nyugt Mgyrorszgi Egyetem Geoinformtiki krn, igzgt sszery ező szkon. Jeeneg z ISD-Dunfer Zt. idegeiendészetén dogozom. Több nyevet beszéek. ksszövetkezet vezetése úgy döntött, hogy figyeembe véve kók igényeit ehetővé teszi bnkkrtys ftzetést tujdonosoknk. Ekészüt progrmunk könvveési módosts és megrendetük krtyovsó teeptését. rendszer mr működik, termin It efogdott krtytpusok: Vis, MsterCrd, Mestro, V-Py, JCB. Reméjük, hogy sokn fogjk kötség hsznni közös Hosszs egyeztetés, többszöri kezdeményezés és evévts utn kerüt sor z Intercis Lksszövetkezet yezetése és Dunújvrosi Vz-, Cstorn Hőszogttó Kft. közötti git. Kértük hóközpontos épüeteinkben évő berendezések soron kivüi vizsgt, mert véeményünk szerint vzefoys ngy része meghibsodott hőközponti berendezéseken keresztü történik. si idóponttó. nyvzevezetés (cstorn) szogtts, és vósznieg csk idő kérdéseés megkpjk szertrtyvztisztts terüetét is. monopoheyzetnek megfeeően szinte vmennyi fevetett tém közös nevezőre hozsbn fkb ütköztünk trgys sorn, Érdemi eredményeket egyeőre nem tudtunk mérők összessége, minek nyivn meg vn fiziki mgy rzt ég jőv tsr szövetkezet jvr, de ezrkózs vot z eredis ) küönb s z ivóvz szogtts terüetén z épüetek főmérői és ksokbn \évő mérők mérésiküönbözeteinek vizs- vsrshoz djmentes hsonón krty krtys béreti dj kiegyentésérő, vmint egy bizonytot dj eemeéséró1. új fzeésimód csk mény. Csk megjegyezzük, hogy z 1ksszövetkezeti ksokn ksszövetkezet terüetén minuszos és kmzhtő, sjnos z pusszos mérések,,eredménye", zz mérési küönbség ig több, mint fé szzék, kértük vzórk eovssnk hvi rendszerességétés összevetését főmérő dtiv, nnk érdekében,hogy hmrbb ki ehessen sz,(.imi z etérésekoki. Nos ebben témbn tn esz eőre épés.de csk egy későbbi tunk kezet trsshzk tuidonosi nem termin meft hsznhtjk, ksszövetkezet bnkszmjv1 esz összekötve. bnkkrtys fizetés csk pénztri nyitvtrtsi időben Kértünk tjékozttst vzórk időszkos hsznhtó: cseréjéneksrő, tudniiik ]kóink közös kötségben megfizeik z órk cseréjét pénztri őrkz htéves cikusokr bontv. Tjékoztst mi npig nem kptunk. IJétfó 8-12-ig 13- "1,445-ig, Sürgettük z eddig emrdt épüeteink fűtési Szerd korszerűstésimunkink végzését,kevés csütörtök eredménnye. Mindezek utn tértéketük trgysi pozi- 1615-ig, cióinkt és tktikt. Nem djuk fe, h ke 8-12-ig, 8-12-ig 13- Péntek 8-12-ig. minden héten,,zktni" fogjuk szogttót rr kérjük ksszövetkezet nnk érdekében,hogy érdemi eőre épés tgjit hsznjk ki ezt z j történjen megodtn, vmennyiünket ehetőséget! érintő probémk soksgbn. eérni megbeszéésen. Kezdeményeztük béreti dj kifizetésére bnkkrtyjukt. fizetés bnkkrtys tujdonosnk, fizetésné kó egy nyugtt Kértük z űn. puszos épüetekné (ho z kötség ietve vóvz főmérő kevesebbet mutt, mit z kp közös egyezteő megbeszéésre priis IJ-én, szo,,,: gttó Eptők úti trgyójbn. ksszövekezei yezetése ngy reményeket fzött z egyezető trgysokhoz, hiszen jó fthny oyn tém vn két trssg között függőben, meyek évek ót bernyékojk z múgy em fehőten kpcsotot z orszg egyik egngyobb ksszövetkezete és vros egngyobb, kossgot szées körben érintő szogttó között. Eég, h csk néhnyt megemtünk: - Ivővz szogtts terüetén muttkozó, évek őt hűzódő vzmennyiségküönbség eszmos, -Tvhőszo gittsi szerződé sek eentmond- - Yzórk cseréjénekkérdése Nos, megtéésünkszerint DVCSH vezetése hven korbbi stushoz - most sem tgdt meg önmgt. Köztudott szog ttó monopo heyzete vrosbn vmennyi szogtts vontkozsbn: iyen tvhőszogtts, z ivővz szogtts, szen- és c ze e M.,I. rn é s zo bo d rnkq
LKSUNK 3 BÉRELHETŐ HELYISÉGEK z Intercis Lksszövetkezebérbe [h{trci Hey,ÁKÁZrvg,xzg 2400 Dunújvros Erdősor 43. Fóy, u.,4óüós króy u. I K.iRSi(; _!:L\JK -460, xészc 25 17 42-043 ije;, Hétfő: 7ü,- 15m Szerd: Csütörtök: Péntek 7oo _ 1430 7N _ t615 7N _ 43o PÉNzrÁn, TuLJDoNos vár,rozáso nárnr,éx ücvrnrézés, ráns,q.sházi ücnnrézés 8, _12m és 13no 8m - _ 14* 12m 8* _ 12m és 13m _ 16,, 8* - 12, Pinceheyiseg műheynek 38 000,- Ft Több heyiségbó óó, irodónok múheynek 250 000,_ Ft 0 Födvinti heyiség irodónok 9 000,- ó0 Födszini heyiség közműrekke 50 000,- rt tödvinti heyiseg közművekke 30 000,- tt B i i * tt tödszini heyiség vizes bokko 30 000,- Ft "ops kiróy 8 Födyini heyiség vizes bokkn 22 000,_ 34. ó3. Loioskitóykr.8. ó3. 59.. 32 Föduinti heyiség vizes bokko 30 000,_ Ft Tónsis M. krf.27 0 Födvini heyiseg vizes bokko 5 000,- Vosmű u. 6 Födvini ó 000, - Ft 8 8 8 8 Fv-i heyiség közmúvekke 20 000,_ Ft Fv-i heyisóg kozművekke 25 000,- h tvi 200 pince rohórnok u. 4/o-b kioo ktott heyiség 255n-460 301339-27-01 hibbejeentés: }}vc r1. 11-528 és 413-622 tt Fv-i he$ség közművekke 25 000,- ft heyiség közművekke 24 000,- F Erdősor43.oofiiirodóióbon 35 000,- Ft ietveoz510-452-esteefonszómonehet. NyoMD! TELJES xönú NYoMD ÉsDEKoRÁc!Ós SZOLGÁLTTÁS! 8 fr!! ü i ü NYoMDI TERMÉrer GYÁRTÁS SZITNYOMTTÁS _ NGYMÉRETÚ NYOMTTÁS * ü_ BETÚ VÁCÁS, UTÓDEKOR _ M U N KRU HÁK EM BLÉMÁZÁSn i EGYEDI, VccEs nánpéktárgyk EGYED réruyxépespóóx NYoMTTÁS REKLÁMrÁur, ponwák, MoLIruÓr t 301277-3255 Ft itorinovio ÉrdekOdnioz ntercisookósszövetkud E },,]ÖK' }1,{}&i}t}j,\ir}: minden héten szerdn 12-16-ig eőzetes időpont egyeztetést követően 80 200 u Hoino u. *x'x,sz,.&á,?: DWő Fóbb Pemzói U Vosmú u. 25510-452 Fx:251510-453 z bbi hetyiségeit: ittóyóskiróyu.4-ó. /ttótyóskióyu.4-ó. Vosmű u, RF]SZL& {;Á}Á{;1 4-ó Móyóskiróyu.4-ó 25510-450 j,tűszákr u. kdósor43/o : intercisr} @ ie;"r:is:.kt 25 510 38. 0. Tónsi M. wet: wrvw.ntercis*,h E-mi n2 dj _ pnpn_nószen KS ÉsNGyKERESKEDÉs é! t * t * '! Mindent egyheyen, mi nem dogozttunk vikozókk, sjt innszrozsbő,sjt berendezéseinkkei unk szogtr! 2400 Dunújvros, Budi Ngy nt út 5. reefon: 255o4-o2o, 7ogg8-4433, Fx: 255o4-o21 t I roingnyomd@invite,hu www.toingnyomd.hu &xffi&wreffi&&w :
ú é ö ö ú é ú ó ü ö ú é é ü ö ű é ó é ő ő É é ü ő ű é ü ő Á ó ó é ő ú ú ü ö ű é ó ö é ö ö é é ú ü ő ú é ü ő ö é ó ó ó ő ö ó é ő ő ő ő ő ő ő ő ü ö ü ö
LKÁSUNK 5 OBBFELE NPI MENU f 7 50. - Ft td.meegen hzho zsztv. Frissensütek, készéteek.rendezvényekre többfée kedvező ru: 4 vgy több szeméyes tunkbó viogtht,,rf- LZELITOKENT: Rntott t 4 szeméyre:3900.4db rntott sertés krj, 4db rntott fiézett csirke comb, 4db rntott sjt, rntott gomb. Köret: rizs és süt burgony többi tit és z étpot is megtij: WWW. ki skks. u coz. h ti ho z ktuis menürő is tjékoződht. Te, 06/30,263,6445 Ét<ezésiutvnyt eogd u n k!
LKSUNK KINEK MIKOR KELL FELÜLVIZSGÁLTTNI t]jbb fizetnivó gzkészüékek utn jövóben mindenkinek feü ke vizsgttni gzkészüékekét és cstkozó vezetékeket. Ez pr ezer forintb kerühet, és öt-,tzévente ke megismétetetni vizsgtot. Mindenkinek feü ke vizsgttni gzkésziékét megévő gzkészúékeket és cstkozó vezetékeket fokoztosn, de egkésőbb 2016 v égéigműszkj-btztonsgi szempontbó feü ke vizsgttni, rj e ő egy frissen megieent rendeet. készüékeknéötévente, cstkozó vezetékekné pedig tzévette ke feüvizsgtot megisméteni. feüvizsgt 5-10 ezer forintb kerühet, ttó függően, hny gzfogysztő berendezés yn z ingtnbn - tudtuk meg Mgyr Epüetgépészek Szövetsége enöki tncsdójtő. Vezetékes és PB gz hsznókr is vontkozik z űj szby. trsshzkn cstkozóbó csk egy vn, gy nnk feüvizsgtt dj megoszik tujdonosok között - mondt Gyrfs tti. feüvizsg tköte7ező, de sznkció (egyeóre) nincs hozz. Viszont minden gzhsznő érdeke, sjt biztonsg mitt, hogy z eőrst betrts - tette hozz. S itt utt rr, miyen sok beset vot z utóbbi években. 6 z öt-, ietve tzéves htúridő z üzembe heyezéstő indu, de rendeet htóybépése - szeptember -je - eőtt feszeret készüékeket és vezetékeket is feü ke vigttni. Ezekre épcsőzetes htdridőt dpt meg rendeet. z 1981 eőtt üzembe heyezettekné feüvizsgtot jövő 2004 és 2012. ugusztus. között üzembe heyezett készüékekné és cstkozó vezetékekné 2016 utosó npj köteező feüvizs gút htdridej e. rendeet meékete közi, hogy ki jogosut feüvizsgt ev égzés&e. Ehhez egbb gzv ezeték- és készüéks zereő mestervizsg, és gzipri műszki biztonsgi feüvizsgó szkképestésszükséges. H megrendejük vizsg tot, mindenképpen győződjnnk meg ró, hogy szereőnek vne,ene jogostvny, mit igzovnny ke igzoni, és készüójegyzőkönyvre is r ke rni z zonostószmt. H vkiné feüvizsgtkor szkember z ée-és vgyonbiztonsgot közvetenü veszéy eztető hey zetet észe, kkor kötees veszéyheyzetet kivtó okot megszüntetni és rrő z ingtn tujdonost vizsgtró készüt jegyzókönyvben tjékozttnt Sőt, feüvizsgtot végzőnek födgzeosztót vgy vezetékes PB-gzszog- ttót is értestenie ke, ós jegyzőkönyvet Gyrfs tti rr is fehvt figyemet, hogy z évenkénti, küdenie. kétévenkéntikrbntrtó vizsgt nem vd ki feüvizsgtot. Viszont feüvizsgtnk része z éves krbn- nekik is meg ke Forrs: fn24 trts. 8ni$uG8r BiiÓ és ryp9í uéieef*wt. TotN-ÓR év végéigke evégeztetni. z 1981 és 1993 között üzembe heyezettekné 2014. december 37., z 1994 és 2003 közöttiekné pedig 2015. december 31. feüvizsgdt htóridő.
LKSUNK 7 ksszövetkezet gzdkod s z eső öt hónpbn z végrehjtss etithtó fizetésbő és nyugdübó, ietve rverés is kérhető vgyonijogokr és ksr is. Sjnos ks rverésekbó 2 vot eredményes z emút idószkbn. z ingtnpic feendüése hozht vtozst ezen ntercis Lksszövetkezet ptvnyi segtség rszoruó bevéteei tervezetthez képest htrékosok részérebeszűküt: téren. emrdst jeeznek, esósorbn Védóhó ptvnytó mr 1 éve 120 Ft-os csekkdj fizetést és feújtsi nem kptunk pénzt kóknk tett hozzjrusi bevéteek terüetén, géretük eenére. Így z érintett vkozs bevéteei tujdonosokn behjtsi negyedéves, féévestéteek ejrst nem szünetetetjük, tovbb kiszmzsv z eső féév hd z ügy szbyztunknk végérevrhtón megközetik megfeeóen. Minden évben terv szerinti szintet. vkozs vissztéró probém, hogy z dőzs eótti eredménye egyedi tutsos kóink nem (nyeresége) z eső 5 hónp tt módostjk bnkbn z összeget 3.176 E. Ft. bevéteek és djvtozskor. Ezek kidsok tevékenységenkénti küönbözetek is növeik htrék megoszst z bbi tbztt összegét. z érintett kóinknk vkozsi kóink úgy tudjk ekerüni, hogy pénztrbn készpénzben vgy krtyv fizetik ki közös kötséget, Kérjük vegyék igénybe ezeket fizetési módokt! Sjnos npi sjtóbó is rossz hreket kpunk: pzrtnkig még nem dőt e tejesen, de vrhtó, hogy szemétszts dj 7,8 Yok emekedni fog. Ezt kötséget jeenegi üzemetetési dj nem fedezi, gy vrhtón szemétetjük: fizetés feszótst küdtünk szeptemberben küdöttgyűésünk egy újbb emeésrő fog dönteni. dtojc E Ft-}rnt szemétszts vmennyi épcsóhzunkn egngyobb ptevé en VÉq M egnevezés VÉkozÉs # kötségtényezó emút územ etetés Feutffs években szogttó djkt BevÉte: 14fi"E5s 1 38,734 1 ü.43fi jeentósen (3 év tt Kids: 1 2ü.ü9 1 44.5Eff.?E] 70 %-k emete!). szogttsok E redm Énv:.üJU - J.üJ ] J.1 ] trtm viszont nem bóvüt, tt EÉ Nyitó pénzeszköz: 12.ü17 inkbb csökkent, hiszen ebben z, Zró pénzezköz: - s.26 16., g 3.1fi évben mr nem vot omtnts pédu. Csk reménitudjuk, hogy tbztbó kitűnik, hogy z trtozsukró. Kérjük rendezzék rendkvüi mgs r végre pievékenységné pénzügyi miné eőbb htr ékukt és sznvonsbb szogttss orrs kismértékű jvust mutt z intézkedjenek bnkjukn z fog prosuni! eejéhez viszonytv. z összeg módostsró. üzemetetési pénzeszköz hinyt H vkinek Irozs tmeneti czeerné szobod rnk épcsóhzknk részben sikerüt jeegű, kérjük keresse fe feújtsn gzdsgi irodnkt, visszpótoniuk, 10,457 E Ft hitefevétere kerüt részetfizetéssevgy fizetési sor mjus 31-ig és 35.230 E Ft hsztss meg tudjuk odni hitetöresztést fizettek be hzk probémjt. egyösszegben kstkrék Sjnos ngyon sok trtozónk nem z NTERC S megtkrtsokbó, vmint reg sem sim fizetési ksszövetkezet pj. befoyó mi tmogtsbó. z feszótsr, sem z ügyvédi H nunk hirdet, zt 5000 esó öt hónpbn 6 drb hitejrt evére, gy kkor keresnek meg ksbn ovssk! kerüt visszfizetésre, bennünket, mikor behjts KEDVEZÓ HIRDETÉSI összesen 8 épcsóhzunkn. végrehjtsi szkszb ér. Kérjük Ánnrt egngyobb probém ezt semmiképpen ne vrjk meg, ksszövetkezetünkné htrék mert trtozsuk meé ekkor mr Érdekódni heyzete. z esó öt hónpbn 30,000,- Ft-os behjtsi közös kötségbó szrmző kötség hmozódik fe. fizetési htrék összege 2O11, év meghgysos ejrs 3 hvi közös teefonszmon! végihez képest %-k kötség trtozs fehmozs utn emekedett, mjus 31-én 61.221 E. negyedévente újr indu, Ft vot. Sjntos módon z jogerős fizetési meghgys és z köze : év LKSUNK e és köze 8 25510-452
LKSUNK 8 Szigorti k biztostók Tiékoztts vimkrok kifi zetésétszerint z önkormnyzt Dunújvrosi Hkp tjékoztts 2012, ugusztus 1-tó 7,8%"-k emeni fogj szemétszts djt. Ez zt Több biztostó szigort vimcspsbn tönkrement szmtógépért, pizm TV-ért kiizethetó krtértésiszbyokon, jeentheti, hogy z priis 1-tő ezentú csk nnk fizetnek, k z úgynevezett kisfeszütségű érvényesközös kötség nem minvi!m- és rmkörökbő!!!ó eektromos szőrkozttóeszközöket den épcsóhzn nyújt keó túeszütség-védeemme is eszerete közöte CLB biztostsi fedezetet dj emekedésére.z kuszcég csütörtökön. z egonn túfeszütség eeni védemi igzgtósg szeptemberi üésén eórs kizrőg z új kötésű ksbiztostsi módoztot érinti. vizsgni fogj djemeés htsit és küdötteket tjékozttni fogjuk. CLB szerint szigorts ok, hogy tú sok z úgynevezett msodgos vihrkr. z kuszcég szerint nem véeten, hogy erre éppen most kerüt sor, hiszen csk z emút két hónpbn oyn erós vimss jrő vihrok tombotk z orszg küönböző pontjin, hogy kockztviseóknek több szzmiiő forintot keett kifizetniük. krtértésekjeentős része tónkrement eektroniki berendezésekért, zon beü is vimcsps okozt úgynevezett msodgos htsként megrongt szórkozttóeektroniki eszközökért jrt. Igzgtósg FIGYELEMFELHIVS Ezúton szeretnénk ehvni figyemet z eeffiromos hóz- ton történő meghibsods eseén szúkséges intézkedésre. z utóbbi időben megszporodtk épcsőhzkbn vmint ksokbn z eektromos meghibsodsok. Ez vimos CLB fehvj figyemet, hogy túfeszütség-védeemnéocsóbb és hóztok,,eiöregedésébő", egyszerűbb megods vihrbn rmtntni berendezéseket, és ehsznődsbó dódnk, mi kkor egngyobb vimcsps sem teszi tönkre zokt. hózt teújtst teszi szükz egon Mgyrorszg megévő szerződéseire tovbbr is vtoztn ségessé. fetéteekke tértimeg vimcsps okozt krokt, z emút évben Ezt munkt teruezni ke, de 14 ezer esetben érkezett vihrcsps okozt krokró bejeentés z ddig is tjékozttjuk Önöket egonhoz, meyekre összesen 1 miird forintot fizetett ki. CLB szükséges épésekről közeményében szerepó túfeszütség eeni védemi eórs kizrőg mennyiben kr épz új kötésú ksbiztostsi módoztot érinti - közöte trssg. csőhzbn, pincében vgy sjt ksukbn vimos probémt Generi CLB hréreregv ugyncsk bejeentette, hogy nem észenek, zt jeezzék épcvtozttnk biztostsi szerződések fetéteein, vgyis megtértik sőhz küdöttjének. bbn z vimcsps mitti túfeszütség vgy indukció hts t z esetben, h O nem eérhető eektromos gépekben, készüékekben és berendezésekben okozott kkor szövetkezet ittkrokt. Ezt zér is trtjk fontosnk, meri z utóbbi időben vihrok ügyeetesét ke hvni teefonon. kséretébenegyre több z iyen jeegű kr, egutóbbi vihros z órs ügyeetben brmikor Őx idószkbn pédu vihrkr-bejeentések 39 szzék vimcsps z kuszcég szerint zegyéb, hztrtsi ingósg ktegórib trtozó eektromos hztrtsi gépekné,z épüetgépészetiberendezésekné, kmkn, kpunyitó motorokn, risztókn tovbbr sem fetéte kifizetéshez védeem. túfeszütség eeni mitt érkezeit, 100 miió forint értékben. Generi z idén 15 ezer vimss összefüggő kresetet regisztrt. biztostó közöte tovbb, hogy szkértő prtnerszerviz-hóztot működtet, krfeméréstkövetően sérüt hztrtsi és eektroniki készüékeket heysznrő esztjk, jvtttjk, mjd visszviszik tujdonosoknk. Forrs: MT2012. júius 5. eérhetők 061301339-2701-es teetonszmon. z ő tetdtu* esz edönteni, hogy szükséges-e vgy sem, z E-ON értesése Ezze répésset kivédhető., hogy z E-ON kihvsv egy időben kiszsi di kr kónk, kr épcsőhznk kiszmzsr kerüjön,