Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.



Hasonló dokumentumok
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV. Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.

JEGYZŐKÖNYV. Fóti Balázs megállapítja, hogy az elnökségi ülésen három elnökségi tag jelen van (18 : 40-től négy), így az elnökség határozatképes.

DocuCom PDF Trial. Zeon PDF Driver Trial. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség ÉVI PEKINGI OLIMPIA

JEGYZŐKÖNYV. a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség évi I. elnökségi üléséről

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

A MÚSZ évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek kiírása

J E G Y Z Ő K Ö NY V. Készült: Ládbesenyő Község Önkormányzat Képviselőtestületének június 07. napján megtartott rendkívűli nyílt üléséről.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető

Salgótarján Kupa nemzetközi, UCI C2 kategóriájú, világranglista-pontszerő hegyikerékpáros XCO verseny és Magyar Kupa futam VERSENYKIÍRÁS

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM

Hivatalos Versenykiírás

Elnökségi határozatok tára 2009 év.

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült: április 30-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BESZÁMOLÓ. a évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

Másfélszer annyi rajthozállás

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap)

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI

MERIDA CST Salgótarján Kupa nemzetközi, világranglista-pontszerző, C1-es kategóriájú hegyikerékpáros XCO verseny és magyar kupafutam VERSENYKIÍRÁS

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv a Szakmai Bizottság üléséről

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

J e g y z ı k ö n y v

MESZ Utánpótlás Bizottságának évi beszámolója. Készítette: Nagy Gábor Bizottságvezetője

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tartalomjegyzék. 4. A versenyzőkre vonatkozó általános szabályok. 1. A versenyrendezés feltételei

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Bükk-Kapu Trail (7km 330m D+, félmaraton 990m D+, Manó-trail 1m D+)

III. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság FŐVÉDNÖKÖK:

J e g y z ő k ö n y v

24/2009. számú november 13.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

JEGYZŐKÖNYV. Készült: április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselõ-testületének május 27-ei ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 4 - én tartott nyílt üléséről

döntést hoz a versennyel kapcsolatos, versenyzők ill. csapatképviselőik által szóban megtett panaszok ügyében.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

Magyar Laser Osztályszövetség Elnökségi ülésének jegyzőkönyve

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés /2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

Az Önkormányzat Intézményeinek Bizottsága ülésérıl készült jegyzıkönyv február 12.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 6-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

2013. január 24. napján megtartott nyilvános üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Az ülésen hozott rendeletek és határozatok:

J e g y z ő k ö n y v

Magyar Labdarúgó Szövetség

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a ÉVRŐL

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Ügyrendje

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

3. A verseny rendezője: Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség és a Körös Bike Kerékpáros Egyesület

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

EMLÉKEZTETŐ A december 2-án tartott Országos Elnökségi ülésről

A Magyar Amerikai Football Szövetség Versenyszabályzata. Érvényes:2013. június 10-től

Jegyzőkönyv. Készült: június 4-én, a JNSZM TCKÖ soron következő testületi ülésén.

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága március 24-i ülésére

A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA

XIX. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület július 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata január án órakorkor megtartott üléséről

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 1/ február 4.

JEGYZŐKÖNYV. Szarvaskő Községi Önkormányzat Képviselő Testületének május 21-én megtartott n y í l t testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

1-5/2013/JT /2013. sz. határozat 3/2013 sz. rendelet

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének június 24. napján megtartott nyílt üléséről.

Korosztályos Országos Bajnokság Tattersall CDN-A*/B Talentum Kupa

Pápa Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

Az ülésről távol volt Schweitzer Tamás önkormányzati képviselő. A jegyzőkönyvet Drizner Zsuzsanna adminisztrátor vezette.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének május 26-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről.

A Budapesti Vízilabda Szövetség 2015/2016. évi bajnokságainak versenykiírása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyar Labdarúgó Szövetség

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

T Á R G Y S O R O Z A T

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

J EGYZŐKÖNY V készült a Képviselő-testület január 24. napján megtartott rendkívüli üléséről

I. Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés Versenykiírása

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Statisztika

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015.

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága április 26-án tartott nyilvános ülésérıl.

Átírás:

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2/2003. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2003. november 13. Helyszín: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás alelnök, Pruzsinszky Tamás elnökségi tag, Radasics Tibor elnökségi tag, Borbély Ferenc elnökségi tag. Meghívottként: Hódi András Felügyelő Bizottság elnöke, Jáger Ferenc Hód-Kerékpáros SC, Pintér József Gencsapáti SE, Babarczi Ferenc Lőrincz 2000 SE. Napirendi pontok: 1. Előző elnökségi ülés emlékeztetőjének áttekintése, 2. Beszámoló az eltelt időszakban végzett tevékenységről, 3. 2004. évi versenynaptár, 4. Év Sportolójának megválasztása, 5. Gazdasági tájékoztató, 6. E.B., V.B., Világ Kupa versenyeken elért eredmények, 7. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, 8. Vegyes ügyek. E. 2/2003/1. Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökségi emlékeztetőt Hódi András hitelesíti. Fáth Péter köszöntötte a megjelenteket, megkérdezte, hogy a napirendi pontokkal kapcsolatban van-e valakinek észrevétele, illetve javaslata. Radasics Tibor kérte, hogy az Osztrák-Magyar közös bajnokságról szóló beszámolót a napirendi pontok közé vegye fel az elnökség. Borbély Ferenc szintén a napirendi pontok kiegészítését kérte. Az Országos Bajnokság elfogadását javasolta felvenni a napirendi pontok közé. E. 2/2003/2. Elnökségi határozat (5 igen) A napirendi pontok az alábbiak szerint változtak: 1. Előző elnökségi ülés emlékeztetőjének áttekintése, 2. Beszámoló az eltelt időszakban végzett tevékenységről, 1

3. Beszámoló az Osztrák-Magyar bajnokságról, 4. E.B., V.B., Világ Kupa versenyeken elért eredmények, 5. Országos Bajnokság jóváhagyása, 6. 2004. évi versenynaptár, 7. Év Sportolójának megválasztása, 8. Gazdasági tájékoztató, 9. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, 10. Vegyes ügyek. 1. számú napirendi pont: Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjének áttekintése. E. 2/2003/3. Elnökségi határozat (5 igen) A 2003. február 18-án készült elnökségi ülés emlékeztetője hiteles, észrevétel javaslat nincs. 2. számú napirendi pont: Beszámoló az eltelt időszakban végzett tevékenységről. Borbély Ferenc elmondta, hogy a Nemzeti Utánpótlás Intézet (NUPI) megkereste a szövetséget, hogy dolgozzon ki egy utánpótlás nevelési tematikát. A Szövetség határidőre elkészítette a programot, melyet az Intézetnek átadott. A Gyermek Ifjúsági és Sportminisztériumban Borbély Ferenc és Dietrich Tamás egy megbeszélésen vett részt. A téma a BMX Olimpiai szereplése és az utánpótlás nevelés volt. A kerékpár a testnevelés órákon kiegészítő eszközként szerepelhet az alaptantervben. A fiatalabb korosztály számára ideális lehet a BMX kerékpár használata. Dietrich Tamás elmondta, hogy az MKSZ elnöksége az elmúlt időszakban nem működött. Tudomása szerint a BMX szövetségnek járó támogatási összeg elmaradt része még ez évben átutalásra kerül. Ismertette, hogy a BMX Olimpiai sportágként való bemutatkozása óriási feladatott jelent a sportág minden résztvevője számára, de különösen az elnökségre, illetve az apparátusra. Fáth Péter megköszönte a beszámolót, és felhívta az elnökség figyelmét az alelnök úr által mondottakra, miszerint az Olimpiai részvétel jelentős változást hozhat a sportág életében. E. 2/2003/4. Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség az eltelt időszakban végzett tevékenységről szóló beszámolót elfogadta. 3. számú napirendi pont: Beszámoló az Osztrák-Magyar Bajnokságról. Radasics Tibor elmondta, hogy 2003-ban is sikeresen szerepeltek a magyar versenyzők a közös sorozaton. A helyszínek Ausztria-Magyarország voltak. Az osztrák fél 2004-ben is szeretné megrendezni a bajnokságot. Általánosan a szabályok nem változnak, nyolc fordulóból a legjobb hatot értékelik. 2003-ban probléma volt a startszámokkal,. 2004- ben a magyar versenyzők csak 50 feletti számokat kaphatnak. Ezzel a módszerrel a startszám azonosságok elkerülhetőek lesznek. Kivételt képeznek az Eb., Ek. helyezet versenyzők (Rozsenich Gábor 12/13, Hódi Anikó 15, Táp Imre 41). 2

Az osztrák fél kérte a korcsoportok megváltoztatását. A Szövetség elnöksége a korcsoport megváltoztatásához nem járult hozzá. E. 2/2003/5. Elnökségi határozat (5 igen) Az osztrák fél javaslatát az elnökség elutasította. Az Osztrák-Magyar bajnokságban 2004-ben maradnak a korcsoportok. E. 2/2003/6. Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség az Osztrák-Magyar bajnokságról szóló beszámolót elfogadta. 4. számú napirendi pont: E.B., V.B., Világ Kupa versenyeken elért eredmények. Borbély Ferenc elmondta, hogy 2003-ban a sportág legjobb eredményét érték el a versenyzők. Rendkívül örvendetes Radasics Vilmos (elite) és Hódi Anikó (junior) döntős helyezése az Európa Bajnokság futamán. Az utánpótlás korosztályban Rozsenich Gábor két, dobogós helyezést is szerzett. Az Európa Kupa versenysorozaton a hazai versenyzők csak két futamon tudtak rajthoz állni, mindazonáltal az összetett eredmények figyelembe vételénél ez nem volt elegendő. Táp Imre minden futamon részt vett, és összetettben az első helyezést szerzete meg. Továbbá Borbély Ferenc elmondta, hogy a Világ Kupa futamot Amerikában rendezték, de az időjárás miatt nem sikerült megfelelően. Magyar sportoló pénzhiány miatt nem tudott részt venni az eseményen. Magyarországot megfigyelőként a főtitkár képviselte. Az utazással járó kiadásokat szponzori hozzájárulásból fedezte a Szövetség. E. 2/2003/7. Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség az EB., VK. versenyekről szóló beszámolót elfogadta. 5. számú napirendi pont: 2003. évi Országos Bajnokság jóváhagyása. Borbély Ferenc elmondta, hogy az országos bajnokság lebonyolítása során különösebb probléma nem merült fel. A futamok szervezettek voltak. Az ob. összesítése során a végső helyezéseket nem megfelelően számította ki a program. A jelenlegi listán már a módosított változat szerepel, melyet a szakosztályvezetők ellenőriztek. 2004-ben a szövetségnek a program gyorsabb működtetése érdekében szüksége lesz egy komolyabb hordozható számítógépre és egy kisebb nyomtatóra. Kérte az elnökséget, hogy ezeket a kiadásokat a 2004. évi költségvetésben vegyék figyelembe. Az országos bajnokság költségeinek fedezésére megállapított összegek nagy része átutalásra került. E. 2/2003/8. Elnökségi határozat (4 igen, 1 tartózkodás ( Borbély Ferenc)) Az elnökség a 2003. évi Országos Bajnokság eredményét jóváhagyta. 6. számú napirendi pont: 2004. évi versenynaptár. Az elnökségi meghívóhoz mellékelt versenynaptárban nem szerepelt az országos bajnokság, illetve az osztrák-magyar bajnokság időpontja. A jelenlévő szakosztályvezetők az alábbi időpontokat és helyszínt kérték felvenni a versenynaptárba. 3

máj.. 15. Osztrák-Magyar Bajnokság A Baierdorf máj.. 16. Osztrák-Magyar Bajnokság A Baierdorf máj.. 29. Országos Bajnokság 1. HUN Gencsapáti máj.. 30. Országos Bajnokság 2., Csapatbajnokság 1. HUN Gencsapáti jún.. 26. Országos Bajnokság 3. HUN Sopron jún.. 27. Országos Bajnokság 4., Csapatbajnokság 2. HUN Sopron aug.. 7. Országos Bajnokság 5. HUN Hódmezővásárhely aug.. 8. Országos Bajnokság 6., Csapatbajnokság 3. HUN Hódmezővásárhely aug.. 21. Országos Bajnokság 7. HUN Veszprém aug.. 22. Országos Bajnokság 8., Csapatbajnokság 4. HUN Veszprém szept.. 4. Osztrák-Magyar Bajnokság A Vösendorf szept.. 5. Osztrák-Magyar Bajnokság A Vösendorf szept..25. Budapest Bajnokság HUN Budapest E. 2/2003/9. Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség a 2004. évi versenynaptárt elfogadta. 7. számú napirendi pont: Év Sportolójának megválasztása. Dietrich Tamás alelnök elmondta, hogy a szakosztályvezetők előzetes választása alapján, 2003. év férfi sportolójának Radasics Vilmost, év női sportolójának Hódi Anikót javasolja. E. 2/2003/10 Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség 2003-ban az év női sportolója címre Hódi Anikót, az év férfi sportolója címre Radasics Vilmost fogadta el. 2003-ban, első alkalommal az év edzője címet is adományozott a Szövetség: Kiss Pál edzőnek. (Hód-Kerékpáros SC) 8. számú napirendi pont: Pénzügyi és gazdasági tájékoztató. Borbély Ferenc elmondta, hogy több kötelezettsége is van a szövetségnek. Jelenleg a Szövetség számláján minimális összeg áll rendelkezésre. A második félévi támogatás kiutalása után minden kötelezettséget teljesít a Szövetség (EB. helyezésért járó díj, OB. támogatás). Azon egyesületeknek, melyek jelentősebb összeggel tartoznak a szövetségnek, a kifizetések teljesítéséig semmilyen juttatást nem kaphatnak a Szövetségtől. 2003-ban a szigorú költségvetésnek köszönhetően a vállalt feladatokat teljesíteni lehetett. Jelentős reklám összeg és pályázati pénz is realizálódott. E. 2/2003/11 Elnökségi határozat (5 igen) Az elnökség a pénzügyi, illetve a gazdasági beszámolót elfogadta. 9. számú napirendi pont: Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása. Borbély Ferenc elmondta, hogy az SZMSZ-et az elnökség legutóbbi határozata értelmében elkészítette. A módosított változatot mindenki előzetesen megkapta. Fáth Péter megkérdezte, hogy a Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatának tartalmával mindenki egyetért-e, illetve van-e módosító javaslat. Javaslat, módosítás nem volt. 4

E. 2/2003/12 Elnökségi határozat (5 igen) A Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatát az elnökség elfogadta. 10. számú napirendi pont: Vegyes ügyek. Jáger Ferenc (Hód-Kerékpáros SC) kérte az elnökség jóváhagyását, hogy a 2003. évi díjkiosztó ünnepséget Hódmezővásárhelyen rendezhesse a helyi szakosztály. E. 2/2003/13 Elnökségi határozat (5 igen) A Szövetség 2003. évi díjkiosztó ünnepsége 2003. december 13-án 13 00 órai kezdettel Hódmezővásárhelyen kerül megrendezésre. A díjkiosztó helyszíne a Polgármesteri Hivatal díszterme lesz. A rendezvény utáni közös ebéd helyszíne: Fekete Sas étterem. Pintér József (Gencsapáti SE) kérte az elnökséget, hogy a Pünkösdi ünnepre való tekintettel a 2004. május 30. (vasárnap) OB. futam időbeosztása a Szövetség általános versenykiírásától eltérően a szombati futam idő beosztása szerint bonyolódjon. E. 2/2003/14 Elnökségi határozat (4 igen Fáth Péter, Dietrich Tamás, Radasics Tibor, Pruzsinszky Tamás, 1 nem Borbély Ferenc) Az elnökség a Gencsapáti Sportegyesület 2004. május 30. (vasárnap) OB. futam időbeosztásának módosítását csak és kizárólag a jelzett futamra elfogadta. Megjegyzés: Nevezés: Edzés: Szombat 12 30 13 30 Szombat 11 00 12 00 (szabadedzés) mentő személyzet nem biztosított Szombat 13 30 14 40 *startgépes 14.00-14.20 a felnőtt, ifjúsági és cruiser versenyzőknek *startgépes: 14.20-14.40 a serdülő, gyermekversenyzőknek Verseny kezdet: Szombat 15 00 Fáth Péter megköszönte a részvételt mindenkinek, és az elnökségi ülést bezárta. Következő elnökségi ülés időpontja: 2004. február Budapest, 2003. november 13. Legyezte: Borbély Ferenc Hitelesítette: Hódi András 5