EMBER A TERMÉSZETBEN. Követelmények



Hasonló dokumentumok
KÉMIA évfolyam. Célok és feladatok

TERMÉSZETISMERET 5. ÉVFOLYAM Éves óraszám: 56 óra ebből nem szakrendszerű 18,5 óra Heti óraszám: 1,5 óra ebből nem szakrendszerű 0,5 óra

Fizika évfolyam

Eötvös József Általános Iskola és AMI Helyi tanterv 2013

Kémia. A kémia tanításának célja és feladatai

KÉMIA A kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai

Szakközépiskola évfolyam Kémia évfolyam

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Kémia Helyi Tanterv. A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

KÉMIA. Kémia a gimnáziumok évfolyama számára

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Általános Iskola 1 Helyi tanterv Érd, Fácán köz 1. Módisítva: évfolyam

Helyi tanterv KÉMIA az általános iskolák 7 8. évfolyama számára

Fejlesztendő területek, kompetenciák:

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy

KÉMIA 7-8. évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv B változata alapján készült A kémia tanításának célja és feladatai

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program. Kémia tantárgy kerettanterve

Reál osztály. Kémia a gimnáziumok évfolyama számára. B változat

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam

Kémia a gimnáziumok évfolyama számára. B változat

KÉMIA MOZAIK évfolyam KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT Készítette: Dr. Siposné dr. Kedves Éva

HELYI TANTERV KÉMIA A KOCH VALÉRIA ISKOLAKÖZPONT OSZTÁLYA SZÁMÁRA

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Kémia kerettanterve a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium évfolyama számára

KÉMIA. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003

A kémia órák száma 7. osztályban: A kémiatantárgyhoz tartozó elıismeretek: heti 1,5 éves: 55,5

Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet (B) változatához a Mozaik Kiadó ajánlása alapján

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Emelt óraszámú kémia helyi tanterve

KÉMIA évfolyam 8 osztályos gimnázium 698

TERMÉSZETISMERET Tantárgyi célok, feladatok:

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

A HETI ÉS ÉVES ÓRASZÁMOK

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Az aktív tanulási módszerek alkalmazása felerősíti a fejlesztő értékelés jelentőségét, és új értékelési szempontok bevezetését veti fel a tudás

TERMÉSZETISMERET 5 6. évfolyam

KÉMIA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

A kémia tanításának célja és feladatai

5.20 Kémia a 7 8. évfolyama számára

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

Helyi tanterv. Informatika évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret Évi órakeret

HELYI TANTERV FIZIKA Tantárgy

MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK

KÉMIA Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció

MATEMATIKA. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2013.

Fejlesztendő területek, kompetenciák:

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály



Matematika évfolyam. tantárgy 2013.

INFORMATIKA Emelt szint

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

KÉMIA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola 9. ÉVFOLYAM. 1. Atomszerkezeti ismeretek

Tanterv kéttannyelvű biológia 7 8. évfolyam

Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8. évfolyam. Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert

Rajz és vizuális kultúra 1-2. évfolyam

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Matematika évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály

A tanulói tevékenységre alapozott fizikaoktatás változatos tevékenységkínálatával lehetővé teszi, hogy a tanulók kipróbálhassák és megismerhessék

Helyi tanterv. az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet. Biológia az általános iskolák 7 8.

Helyi tanterv a Mozaik kiadó ajánlása alapján. az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

KÉMIA TANMENETEK osztályoknak

OSZTÁLYFŐNÖKI OSZT.

hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos területeken használhatjuk Az adatok, táblázatok, grafikonok értelmezésének megismerése nagyban

Nemzeti alaptanterv 2012 EMBER ÉS TERMÉSZET

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

NÉMET NYELV 5. OSZTÁLY

KÖRNYEZETISMERET 284 KÖRNYEZETISMERET 1 4. ÉVFOLYAM

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

FIZIKA. helyi programja. tantárgy. Készült a Katolikus Pedagógia Szervezési és Továbbképzési Intézet által készített kerettanterv alapján.

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

Biológia - Egészségtan helyi tanterv

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Matematika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3.

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:

1. Az informatikai eszközök használata

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet (A) változatához. Biológia az általános iskolák 7-8.

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Matematika évfolyam

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola MATEMATIKA HELYI TANTERV 1-4. OSZTÁLY

HELYI TANTERV MATEMATIKA tanításához Szakközépiskola évfolyam

képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Biológia. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1

HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet Matematika az általános iskolák 5 8.

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL tanmenetjavaslat (6. osztály)

Helyi tanterv KÉMIA I. TÍPUS évfolyam 2008.

Átírás:

EMBER A TERMÉSZETBEN Célo feladato A émia önállóságát még a műveltségi területen vagy az integrált otatáson belül is fennmaradó önállóságát leginább az indoolja, hogy a émia lényegét épvise törvényere (a vegyül aránytörvényeire) nem tart igényt egyi társtudomány sem. A émiai átalaulás vantummechaniai háttere ráadásul az eletrono legszoatlanabb a maroszopius szemlélet ára legérthetetlenebb tulajdonságain alapul, melye nem jelenne, nem jelenhetne meg a özotatás szintjén (hullámsajátság, a öt nemöt eletronpáro épzde a töltbl adódó taszítás ellenére is). Ezért nem igaz, hogy a émia lasszius törvényei, fogalmai mint az állandó a többszörös súlyviszonyo törvénye, a vegyü gázo térfogati törvénye, vegyérté elavulta, ellenben célszerű a modern émia szemléletében ezeet újrafogalmazni (a lasszius a modern émia szintézise). A émia ma már önmagában is sooldalúvá, többszörösen interdiszciplinárissá vált. Hiszen az anyagszerezeti háttér, továbbá az (eletronszerezeti) átalaulást megez ísér jelensége valójában a fiziához tartozna (eletromos, eletromágneses ölcsönhatás, atomszerezet, a reacióat ísér energiaváltozás, az energia átalaításána lehetségei). A émiai ismerete egyi legfontosabb alalmazási területe pedig a moleuláris biológia (szervezetünet felépít anyago minsége, szerezete, tulajdonságai, funciói, az élettani folyamato émiai háttere). A émia ma már éppúgy alapjául szolgál a biológiána st, a neurobiológián eresztül a léletanna, mint a fizia a émiána. A Föld störténete szerezete, a légör összetétele, az anyago ásványo, ásványincse, energiahordozó efordulása, a globálissá váló örnyezetszennyez, a límaváltozás apcsolatot teremt a földrajzzal. Az anyago eállítása, felhasználása a technológia a technia világán eresztül apcsolódi az ipar, a gazdaság fejdi üteméhez az oozott örnyezeti ártalmahoz. A tantárgy tanításána célja, hogy a tanuló megszerezzé a termzettudományos világép ialaulásához szüséges émiai alapoat; valamint hogy olyan épességere tegyene szert, amellyel önállóan új ismeretehez juthatna. A tudományos megismer iránti igényü ialaulását segíti az elmélete fejdéne bemutatása. Életvezeti, tudománytörténeti szempontból is fontos a híres magyar tudóso életéne, munásságána megismere. A émiatanítás feladata, hogy a tanuló megismerjé a örnyezetvédelmi problémáat Magyarország szerepét, lehetségeit a hazai a nemzetözi örnyezetvédelemben. Tudatosítsá, hogy a émiatudomány eredményei segíti a Földün globális problémáina megoldását. Alauljon i a tanulóban az anyag- energiataaréos szemléletet a hétöznapi életben. Az otatás feladata az anyago rzecsetermzeténe, az átalauláso energetiai viszonyaina, valamint a émiai jelrendszerne a megismere, az anyagismeret iterjeszte. Szüséges a orábban tanult ismerete alalmazásszintű begyaorlása, elsajátítása, valamint a tanult ismerete felfedeze alalmazása a mindennapoban. A tantervben szerep tananyago fontosa, a minimális óra mellett is meg ell tanítani. A maximális óra esetén több id jut az ismerete elmélyítére, a épessége fejlesztére. Követelménye A tanuló tudja a tanult ismereteet felfedezni a mindennapoban. Legyen épes a örnyezetvédelmi problémá, a émia a vegyipar szerepéne tárgyilagos megítélére. A megismer folyamán domináljon az ezetes ismerete feltárása, felülbírálása, az alalmazható tudás ialaítása. A módszere változatos alalmazásána a célja az, hogy az ismerete atív tudássá váljana. Az ismeretanyaghoz hasonlóan a övetelmény is differenciált, testre szabott : a minimális ismeret nem bizonyos ú fogalma, törvénye halmazát jelenti, hanem a differenciált tudásszint mellett is a rendszerezett tudás (tudásrendszer, világép) ialaítását, ialaulását. 1. Tájéozódás a tudomány, a technia a társadalom ölcsönhatásairól, a termzettudományról, a tudomány a tudományos megismer termzetérl A tanuló tudja összeapcsolni a tudományos eredményeet az adott társadalmi érdeel. 1

Ismerje meg a termzet egységét ifejez, átfogó tudásrendszereet, általános fogalmaat törvényeet. Tudja elhelyezni a tudományt a megismeri folyamatban. Legyen ismerete a világról alotott tudományos nem tudományos modellerl, lássa a tudományos fejdt, a tudományos vizsgálódáso hatéonyságát, fontosságát. Ismerje meg a termzettudomány néhány jeles épvisejéne életét munásságát. 2. Termzettudományos megismer Alauljon i benne a tudományos ismeretszerz iránti igény. Tudjon önállóan csoportmunában megfigyeleet, méreet, vizsgálatoat, ísérleteet tervezni végezni. Ismerje balesetmentesen tudja használni a mérehez, ísérletehez szüséges eszözöet. Tudja önállóan csoportmunában használni tantárgyi ismeretszerzre a ítógépet, illetve multimédiás eszözöet. Legyen épes adott olvasnivalóból meghatározott szemponto szerint információat igyűjteni. Kapcsolódjon be a ísérlete eredményeine elemzébe. A megfigyele, tapasztalato által megszerzett ismereteet tudja szóban vagy írásban nyelvtanilag helyesen megfogalmazni, vázlatrajzban, ábrán, grafionon, táblázatban rögzíteni. Legyen épes a ülönféle módon megszerzett ismereteit egymással összehasonlítani, csoportosítani, rendszerezni, elemezni. Legyen épes az ezetes elépzele, az erejelze a mért értée özötti eltére felismerére, ismeretei alapján esetleg magyarázatára is. 3. Tájéozódás az é élettelen termzetrl Anyag A rzecseszemlélet továbbfejleszte. A émiai alapfogalma (elem, vegyület) atomszerezeti hátteréne megismere. A szerezet tulajdonság özött fennálló o-oozati (logiai) apcsolat felfedeze. A vegyüli arányo atomszerezeti értelmeze, meghatározása. A émiai változás lényegéne felfedeze, a reació anyagszerezeti hátteréne megérte. Energia Ismerje a termzet energiaátalaító folyamataina émiai hátterét. Ismerje fel a émiai reació során felszabaduló energia ülönböz típusait. Információ Ismerje meg, hogy a moleulában az atomo sorrendje információt hordozhat. Tér Használja a ülönböz méreszözöet. Ismerje a émiai rzecsé a maroszópos rzecsé méretviszonyát. Id a mozgás Ismerjen meg lassú gyors émiai reacióat, a reacebesség befolyásolásána néhány módját. Rendszer Ismerje meg a periódusos rendszer felépítét lényegét. Tudja az anyagoat a émiai reacióat ismert új szemponto szerint csoportosítani. A apcsolódást a műveltségi terület fejleszti feladataihoz az alábbi o jelöli: 1. Tájéozódás a tudomány-technia-társadalom ölcsönhatásairól, a termzettudományról, a tudományról a tudomány megismeréne termzetérl 2. A termzettudományos megismer 3. Tájéozódás az é az élettelen termzetrl

3.1. Az anyag 3.2. Energia 3.3. Információ 3.4. A tér 3.5. Id mozgás 3.6. A laóhely, Magyarország, a Föld az Univerzum 3.7. Rendszer 3.8. Élet Tartalma

Éves óra: Heti óra: TÉMAKÖRÖK KÉMIA 7. ÉVFOLYAM 56 óra 1,5 óra ÓRASZÁMOK Bevezet Mindennapi anyagain Atomo eleme Eleme vegyülete Kémia reació 3 óra 13 óra 10 óra 9 óra 21 óra TANKÖNYVEK Kecsné-Rozgonyiné: Kémia 7. tanönyv Kémia 7. munafüzet

fejleszti feladato Hatéony, önálló tanulás ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió l ompetenciá Kommuniác Lényegieme Együttműöd Rendszerez Tapasztalatszerz információ ezele Témaörö altémá Tudományos megismeri módszere fejleszte (folyamatosa n) A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Rendszeres megfigyel, ísérletez, mér elvégze vizsgálódásohoz, modellalotáshoz, problémamegoldáshoz ötötten, önállóan csoportmunában is. Az eszözö balesetmentes használata. Ismerethordozó (önyve, lexiono, encilopédiá, térépe, táblázatgyűjteménye) használata önállóan csoportmunában A tapasztalato eredményeine elemze, értéele. Az ezetes elépzele, a megfigyelt jelensége a mért értée özötti eltére felismere. Az eltérene a magyarázata. Tapasztalatszerz megfigyelsel, mérsel, ísérlettel, vizsgálódással. Balesetvédelmi szabályo betartása. A ítógép, illetve multimédiás eszözö információforrásént való felhasználása. Az ismerethordozó használata tanórán önállóan csoportmunában. Szemelvényebl meghatározott szemponto szerint új ismerete gyűjte. A tanár által irányított vagy önállóan végzett ísérlete, mére, megfigyele eredményeine értelmeze. Az eredménye összevete a tanuló meglev tapasztalataival, majd a szüséges megersíte, orrigáláso elvégze. Osági apcsolato feltárása tanári segítséggel vagy önállóan. A tapasztalato megfogalmazása nyelvtanilag helyesen szóban vagy rögzíte írásban, rajzban, táblázatban, grafionon. Vázlatzít a lényeg iemelével. Informatia Matematia Magyar nyelv irodalom

fejleszti feladato i nevel Környezettudatosság ommuniác ompetenciá Kommuniác Lényegieme Dönti Rendszerez Kritiai gondolodás Témaörö altémá 1. Mindennapi anyagain 1.1 Tulajdonságo 1.2 Energiaváltozás 1.3 Keverée, oldato 6 2 A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Egy-egy anyag (egyetlen omponens) soféle tulajdonságána összegyűjte, anyagi minség mint a tulajdonságo összessége (rendszere) A halmazállapot a hmérsélet özötti összefügg feltárása, a halmazállapot-változáso értelmeze a rzecséel. A hmérsélet az energiatartalom (belsenergia), a hmérsélet-változás az energiaváltozás apcsolata. Ezetes tudás: az ég, mint hterme folyamat Összehasonlítás, azonosság, hasonlóság, ülönbözség felfedeze, rendszerez. Modellez. A rzecse szintű történe lerajzolása, leírása, elmeséle. Hmérséletmér. Értelmez, energiadiagram zíte. Kísérletez: ég zárt térben, vízzárral. Az elépzel, a tapasztalat, az ezetes tudás szembesíte a valósággal. Gyűjtmuna a leveg- a vízszennyezrl. Ember társadalom Fizia Földün örnyezetün Informatia Magyar nyelv irodalom információ ezele Több anyag everée, az elevered mértée, a tulajdonságo megmaradásána értelmeze a rzecsé változatlanságával, megmaradásával. A zárt terű ég értelmeze, a leveg összetett voltána igazolása Mennyire tiszta az ivóvíz? A termzetes vize összetett voltána ideríte. fogalma fejleszte: - anyago összetétele - energia

fejleszti feladato i nevel Környezettudatosság ommuniác ompetenciá Kommuniác Lényegieme Dönti Életvezeti Rendszerez Kritiai gondolodás információ ezele Témaörö altémá 1.4 Oldódás 1.5 Egyesül, bomlás A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Az olvadást az dást ísér energiaváltozás összehasonlítása, a hasonlóság a ülönbözség iemele. A everée, oldato összetételi arányána jellemze. Az dás mértée, orlátozottsága. Elválasztás az alotó (rzecsé) valamelyi megülönböztet tulajdonsága alapján. Az elevered mértééhez illeszed elválasztási módszere. Egy jól ismert anyag teljes megváltozásána bemutatása: a vízbontás, a víz bontható. Az összes tulajdonság megváltozásával az anyagi minség megváltozása. A hidrogén ége: a tulajdonságo megváltozásával az anyagi minség megváltozása. A vegyüli arányo megfigyele, A everedi a vegyüli arányo ülönbözségéne felfedeze, a fiziai a émiai változás özötti ülönbség megérte. Elépzele az dásról (az ezetes tudás megismere), energiadiagram zíte. Italzít ülönböz arányoal, ellenrz ízlelsel. Csoportmuna: ülönböz típusú everée elválasztásána italálása. Elépzel: a történe értelmeze a rzecsé szintjén. A halmazállapot-változáso, az elválasztási művelete a vízbontás összehasonlítása, elépzel (hipotézis) rzecseszinten. Elépzel (hipotézis), modellez. A everedi, dási vegyüli arányo összehasonlítása. A lecsapódás az egyesül, ill. a párolgás a bomlás összehasonlítása. Energiadiagram zíte. Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Matematia Az egyesül a bomlás tömeg- energiaváltozása. fogalma fejleszte: - anyago összetétele - émiai reació

fejleszti feladato Egyetemes nevel ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai információ ezele Rendszerez Témaörö altémá 2. Atomo eleme 2.1 Atomo 2.2 Eleme 2.3 Atomszerezet 2.4 Eletronburo 2.5 Küls (vegyérté-) héj A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A rzecsé építövei az atomo. Azonos atomo vegyüle: eleme. Különböz atomo vegyüle: vegyülete. Az eleme elneveze, jelöle. Az atomo a, az eleme mennyisége, az anyagmennyiség (émiai) fogalma. A vegyjel jelente. Az atom összetett voltána szüségszerűsége. Az atommag, ami a émiai reació során nem változi. Az eletronburo, a változás helye. Héjszerezet. Az anyagi minséget a tulajdonságoat meghatározó atomszerezeti tényez azonosítása. Az eletronszerezet a tulajdonság özötti összefügg felfedeze: a legüls héj hasonlósága a tulajdonságo hasonlósága. Az eleme atomszerezeti jellemze. fogalma fejleszte: - atom - rzecse Gyűjtmuna. Csoportmuna: Mibl mennyit veszün? Szerepjáté: alimistá titosírása. Gyűjtmuna, Szövegértelmez Gyűjtmuna, szövegértelmez. Modell zíte, egyéni ötlete alapján, leltározás : az atomoat felépít rzecsé bavétele, elhelyezede az atommagban az eletronburoban. Modell zíte egyéni ötlete alapján, modellez ( leltározás ). Az els tizennyolc elem modelljéne rendszereze az eletronszerezet hasonlósága alapján. Csoportmuna: a periódusos rendszer tanulmányozása. Ember társadalom Informatia Fizia Matematia

fejleszti feladato Egyetemes nevel ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai információ ezele Témaörö altémá 2.6 Periódusos rendszer A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Tájéozódás az eleme térépén a rend a héja szerint. A üls héj eletronjaina a, a magányos (párosítatlan) eletrono az eletronpáro a. fogalma fejleszte: - atom - rzecse Az els tizennyolc elem modelljéne rendszereze az eletronszerezet hasonlósága alapján. Csoportmuna: a periódusos rendszer tanulmányozása. Ember társadalom Informatia Fizia Matematia Rendszerez

fejleszti feladato Egyetemes ió ompetenciá Kommuniác Témaörö altémá 3. Az atomo apcsolódása 9 3 A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A hélium neon nemesgáz tulajdonságána értelmeze. Milyen ölcsönhatás tarthatja össze az atomoat? Ember társadalom nevel ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban Szabályövet Lényegieme Kritiai információ ezele Rendszerez 3.1 Atomo ölcsönhatása 3.2 Atomos gázo, moleulá, elemmoleulá 3.3 Kristályos eleme A hidrogén lehetségeine megismere, a hidrogén efordulása, a hidrogénatomo stabilizálódása. A magányos (párosítatlan) eletron szerepe a moleulaépzdben. Az atomo özötti apcsolat ialaításáért a üls héj eletronjai a felese. Az atom által ialaított apcsolat (öt) át a magányos (párosítatlan) eletrono a határozza meg (oxigén- nitrogénmoleulá). Féme.. Nemfémes ristályo: gyémánt, grafit, szilícium (atomristály, atomrács). fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - moleula - anyago összetétele Kísérlet: a hidrogéngáz a épzd (naszcens) hidrogén reacióépességéne összehasonlítása, értelmeze Modellez: Hány hidrogént öthet meg a lór-, az oxigén-, a nitrogén- a szénatom? Verseny: atomarányo, épletírás, moláris tömeg iítása. Ezetes elépzel, felmére a moleulá ölcsönhatásáról. Elépzel, hipotézis: hányféleéppen apcsolódhatna az atomo ét, három vagy négy eletronnal? Az I. II. fcsoportbeli eleme eletronszerezeténe halmazállapotána összehasonlítása a hidrogénével, ill. a héliuméval. Matematia Fizia

fejleszti feladato nevel ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai információ ezele Rendszerez Témaörö altémá 3.4 Vegyületmoleula, ristályos vegyülete A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Azonos moleulá ölcsönhatására történ öveteztet a halmazállapotból: hidrogénlorid, víz, jég, ammónia, metán, szén-dioxid. A moleulá özötti ölcsönhatás megjelene, ersség szerinti besorolása: a halmazállapot, eménység, halmazállapot-változás, elegyed, dás. A éplet jelente. A moláris tömeg iítása. Atomristály, atomrács, szilícium-dioxid, homo. Az iono épzde mint a megmaradás a megváltozás egyszerre teljesü lehetsége: az atommag változatlansága ellenére is épzdhetne töltsel rendelez rzecsé a üls héjon lév eletrono átadásával átvételével. Összefügg az átadott átvett eletrono a, az iono tölte a apcsolódó iono a özött. A vegyüli arány ifejeze a apcsolódó iono arányával: az ionos vegyülete éplete. Az iono özött ható vonzóer, ionrács, ionristály. Halmazállapot, olvadás, dás. A jég, a homo, a csiszolópapír (orund) eménységéne összehasonlítása. Elépzele a eménység ülönbözségérl. A tiszta (desztillált) víz a sós víz eletromos vezeténe összehasonlítása. Modellez, leltár : a épzd iono tölténe meghatározása a proton a cserélt eletrono ából. Modellez (síon, térben): a ristályépít szabályai, olvadás dás. Csoportmuna: ülönböz rácstípusú anyago összehasonlítása. Földün örnyezetün Matematia Fizia fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - moleula - anyago összetétele

fejleszti feladato nevel ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai információ ezele Rendszerez Témaörö altémá 4. Kémiai reació 4.1 Reacióegyenlet. 4.2 Redoxireació 8 2 A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Az atommago (eleme) változatlano, csa a özöttü ialauló apcsolat (az eletronszerezet) változi. A matematiai művelete jele émiai tartalmána megfejte, megérte, a émiai sajátosság ifejeze. A vegyüli arányo alalmazása: a émiai ításo, iíthatóság. A vegyüli arányo függetlene az atomo tömegétl, de tömegaránnyal is ifejezhet. A reació (az ég) értelmeze az eleme (atomo) szintjén: reació az elemi oxigénnel, egyesül, oxigénfelvétel. Reació a ötött oxigénnel. Féme óori eállítása a fém szempontjából: oxigénelvonás, oxigénleadás. A féme eállítása a szén szempontjából: az oxigén helycseréje, az átadás-átvétel elválaszthatatlansága. A jelenség értelmeze az eletrono szintjén. Reació nem csa oxigénnel. Csoportmuna: szintézis. Mi az ami megváltozi, mi az ami megmarad a émiai reació során? A matematiai a émiai egyenlet összehasonlítása, a hasonlóságo a ülönbsége tudatosítása. Projet: Az alimistá titosírásától a reacióegyenleteig. Tervez, iíthatóság. Irodalmazás. Kísérlet: a magnézium ége levegn. Kísérlet: a magnézium ége széndioxidban. A magnézium égéne a nátrium lórral történ reaciójána összehasonlítása. Földün örnyezetün Matematia Fizia Ember társadalom fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reaició - moleula - anyago összetétele

fejleszti feladato nevel Környezettudatosság ommuniác Testi leli egzség ió ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Életvezeti Kritiai információ ezele Rendszerez Témaörö altémá 4.3 Sav-bázis reació A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A sava felismere, megülönböztete érzéelsel indiátorral (színváltozással). A lúgo felismere érzéelsel indiátorral. Viszonyítás a vízhez. A savas bázius tulajdonság anyagszerezeti háttere. A hidrogén-lorid az ammónia vízben történ dásána összehasonlítása a émhatás imutatásával. Sav lúg reaciója. Két reació egy idben: özömbösít sóépzd. A émhatás a vizes oldatban megjelen rzecse (ion) megfeleltete (oxóniumion, hidroxidion). A savas, lúgos sós oldat eletromos vezeténe értelmeze: ionos oldato. Iono épzde a pozitív töltű elemi rzecse, a hidrogénion (proton) átadásával, ill. átvételével. A özömbösít a sav-bázis reació lényege (összefoglalás, szintézis). Ezetes tudás felmére: savanyú, savas. Kísérlet: oldato, leve émhatásána vizsgálata. Ezetes tudás felmére: mosás, zsírbontás, szappanfz. Kísérlet: szöútísérlete. A hidrogén-lorid az ammónia dását ísér émhatásváltozás értelmeze. Kísérlet: a émhatás változása sav lúg (sósav nátrium-hidroxid) ölcsönhatásaor. A sav, a lúg a eletez sóoldat eletromos vezeténe imutatása. Modell zíte, modellez: iono épzde protonátlépsel, a pozitív negatív tölte bavétele. Összehasonlítás: a redoxireació a savbázis reació hasonlósága ülönbözsége. Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - moleula - anyago összetétele

A továbbhaladás feltételei Az anyag soféleségéne sooldalúságána felismere, az anyago tulajdonságai összetételü szerinti biztonságos rendszereze. Egy-egy folyamatban megjelen soféle változás felismere, a folyamato típusána megülönböztete. A halmazállapoto, a tulajdonságo a fontos reaciótípuso életori sajátosságona megfele szintű anyagszerezeti értelmeze. A megmaradás a megváltozás együttes megjelenéne atomszerezeti értelmeze a émiai reació során. A émiai jelrendszer használatána megismere, a tanult eleme vegyüli arányána meghatározása, épleteel történ ifejeze, egyszerű sztöchiometriai ításo megérte. Éves óra: Heti óra: TÉMAKÖRÖK KÉMIA 8. ÉVFOLYAM 56 óra 1,5 óra ÓRASZÁMOK Év eleji ismétl Nemfémes eleme vegyülete Fémes eleme vegyülete Hétöznapi émia 5 óra 18 óra 19 óra 14 óra

TANKÖNYVEK Kecsné- Rozgonyiné: Kémia 8. Kémis 8. munafüzet Kiemelt fejleszti feladato Hatéony, önálló tanulás ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió l ompetenciá Kommuniác Lényegieme Együttműöd Rendszerez Tapasztalatszerz információ ezele Témaörö altémá Tudományos megismeri módszere fejleszte (folyamatosa n) A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Rendszeres megfigyel, ísérletez, mér elvégze vizsgálódásohoz, modellalotáshoz, problémamegoldáshoz ötötten, önállóan csoportmunában is. Az eszözö balesetmentes használata. Ismerethordozó (önyve, lexiono, encilopédiá, térépe, táblázatgyűjteménye) használata önállóan csoportmunában A tapasztalato eredményeine elemze, értéele. Az ezetes elépzele, a megfigyelt jelensége a mért értée özötti eltére felismere. Az eltérene a magyarázata. Tapasztalatszerz megfigyelsel, mérsel, ísérlettel, vizsgálódással. Balesetvédelmi szabályo betartása. A ítógép, illetve multimédiás eszözö információforrásént való felhasználása. Az ismerethordozó használata tanórán önállóan csoportmunában. Szemelvényebl meghatározott szemponto szerint új ismerete gyűjte. A tanár által irányított vagy önállóan végzett ísérlete, mére, megfigyele eredményeine értelmeze. Az eredménye összevete a tanuló meglev tapasztalataival, majd a szüséges megersíte, orrigáláso elvégze. Osági apcsolato feltárása tanári segítséggel vagy önállóan. A tapasztalato megfogalmazása nyelvtanilag helyesen szóban vagy rögzíte írásban, rajzban, táblázatban, grafionon. Vázlatzít a lényeg iemelével. Informatia Matematia Magyar nyelv irodalom

fejleszti feladato ommuniác Tájéozódás a világ mennyiségi viszonyaiban ió ompetenciá Kommuniác Lényegieme Rendszerez információ ezele Témaörö altémá 1. Ismét rendszerez A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Ismerete (magasabb szintű) rendszerré fejleszte. Az elemi rzetl a ristályoig. Az anyagi világ egységes felépíte. Eleme, vegyülete, everée. Tájéozódás a soféleség világában, rendszereze soféle szempont szerint. Az atomi moleuláris szerezetet nem érint érint változáso, émiai reaciótípuso. fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - moleula - anyago összetétele Információ gyűjte a földön ívüli anyagról. Rendszerez ülönböz szemponto szerint. A fiziai a émiai változás összehasonlítása. Földün örnyezetün Matematia Magyar nyelv irodalom Fizia

fejleszti feladato nevel ommuniác ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Témaörö altémá 2. A nemfémes eleme vegyületei 9 4 A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Új anyago megismere: az efordulással, eállítással, fiziai émiai tulajdonságaival, felhasználásával, élettani szerepével, egzségügyi örnyezetvédelmi hatásával apcsolatos ismerete alalmazás szintű elsajátítása. A szerezet, a tulajdonság a felhasználás özötti összefügge feltárása. fogalma fejleszte minden altémában: - atom - émiai öt - émiai reació - moleula - anyago összetétele Magyar nyelv irodalom Földün örnyezetün Matematia Informatia

fejleszti feladato nevel ommuniác ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Témaörö altémá A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso 2.1 Hidrogén A hidrogén itüntetett szerepe. Tulajdonságaiból övetez felhasználási területe. Ismerete gyűjte a hidrogén felhasználásáról. Földün örnyezetün

fejleszti feladato nevel ommuniác Testi-leli egzség ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Témaörö altémá 2.2 Klór, halogéne, hidrogén-lorid, sósav A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Hasonlóság ülönbség a lórhoz viszonyítva. Gyaorlati jelentségü. A vízoldhatóság, a vizes oldat émhatásána értelmeze, sóépz, só.. A sósav reaciói. Gyűjtmuna a lórról. A tulajdonságo összehasonlítása, a hasonlóságo a ülönbsége értelmeze. Frontális ísérlete megfigyele, értelmeze. Életvitel gyaorlati ismerete Biológia Informatia Magyar nyelv irodalom Rendszerez információ ezele Életvezeti

fejleszti feladato nevel ommuniác Testi-leli egzség ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Témaörö altémá 2.3 Oxigén, ózon A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Az oxigénfelvétel eletronszerezeti övetezménye (eletronleadás). Oxidálószer: az égben a biológiai energiatermelben betöltött szerepe. Az oxigén vízoldhatósága szerepe. Az ég feltételeine felidéze, frontális ísérlete megfigyele, értelmeze. Kísérlete az oxigénnel. Poszter zíte. Biológia Fizia Rendszerez információ ezele Életvezeti

fejleszti feladato nevel ommuniác Testi-leli egzség ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Életvezeti Témaörö altémá A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso 2.4 Víz A víz tulajdonságai (halmazállapot, hapacitás, polaritás, sav-bázis sajátság). A tulajdonságaiból övetez itüntetett szerepe termzetes techniai örnyezetünben. Az erélyes oxidáló tulajdonság atomszerezeti háttere. Gyűjtmuna. A termzetes folyamato modelleze. Frontális ísérlete megfigyele, értelmeze. Biológia Fizia

fejleszti feladato nevel ommuniác Testi-leli egzség Egyetemes Hon népismeret ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Témaörö altémá 2.5 Kén, énvegyülete, énsav 2.6 Nitrogén, ammónia, salétromsav 2.7 Foszfor vegyületei A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A én tulajdonságai halmazállapotváltozása. A én-hidrogén, a szulfido, a én-dioxid, a én-trioxid tulajdonságai, felhasználása. A énsav gyaorlati szerepe. A saversségbl övetez tulajdonságo. A tanult eleme összehasonlítása. A leveg eltér tulajdonságú alotói. A nitrogén mint a bázius sajátság hordozója, az ammóniaoldat émhatásána értelmeze. A nitrogén mint savépz elem. A foszfor módosulatai, reaciói. A foszfor mint savépz elem. Csoportmuna: a én halmazállapotváltozásána ristályosításána megfigyele, értelmeze. Gyűjtmuna a én efordulásáról, inyerérl. Frontális ísérlete egyéni /vagy csoportos feldolgozása. Frontális ísérlete a énsavval; csoportmuna: a víz a énsav összehasonlítása. Csoportos muna: a zárt terű ég újbóli megfigyele, a nitrogén összehasonlítása az oxigénnel. A víz az ammónia összehasonlítása, a salétromsav a nitráto tulajdonságaina megfigyele. A én ás a foszfor összehasonlítása. Ember társadalom Informatia Magyar nyelv irodalom Életvezeti

fejleszti feladato nevel ommuniác Testi-leli egzség Egyetemes Hon népismeret ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Témaörö altémá 2.8 Szén, ásványi szene, szén-monoxid, szén-dioxid 2.9 Szerves vegyülete A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A szén módosulatai, a szerezet a tulajdonságo összehasonlítása. A szén reaciói. Elem? Vegyület? Keveré? Az ásványi szene gyaorlati jelentsége. A nyomás, a hmérsélet a ever hatása a szén-dioxid vízben történ dására. Ellentétes irányú folyamato egyensúlya. A szerves vegyületeet felépít eleme. A legismertebb szénvegyülete jelentségü. fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - moleula - anyago összetétele - szervetlen szerves anyago A gyémánt a jég összehasonlítása (pl. épe alapján). Gyűjtmuna. Csoportos ísérlet: a fa lepárlásána megfigyele, a fa a faszén égéne összehasonlítása. A szén-monoxid a szén-dioxid vízoldhatóságána összehasonlítása. A szénsav eleteze bomlása. Földün örnyezetün Életvitel technia Matematia Életvezeti

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes Hon népismeret ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez Témaörö altémá 2.10 Szilícium, szilíciumvegyület e A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A szilícium a szén (gyémánt) összehasonlítása. A szilícium gyaorlati jelentsége. A szén-dioxid a szilícium-dioxid összehasonlítása. A szilícium-dioxid efordulása, tulajdonságai. Az ismerete rendszereze (rendszerré szerveze). A jellegzetes nemfémes tulajdonságo igyűjte. Savépz, oxosava. Gyűjtmuna, tablózít a szilícium alalmazásáról. Csoportos muna: agyag formázása, iszárítása, (iégete). Gyűjtmuna, tablózít, üveg olvasztása, zománc zíte. Csoportos egyéni muna: összefoglaló táblázat zíte. Ember társadalom Informatia Fizia Földün örnyezetün információ ezele

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Témaörö altémá 3. A fémes eleme vegyületei 3.1 A féme jellemzi A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A fémes nemfémes eleme tulajdonságaina felismere, értelmeze. A féme gyaorlati jelentségéne megismere; a fémes rácsból övetez fiziai tulajdonságo. Reduálóépesség, reduálósor. A megfigyelhet az eletronszerezet alapján várható tulajdonságo megfeleltete. fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació Fémes nemfémes szerezeti anyago funcióina összehasonlítása. Az ezetes tudás feleleveníte alalmazása. Csoportos ísérlet: réz, higany, ezüst iválasztása fémere. Elépzele (hipotézis): a tulajdonságo értelmeze az ezetes tudás alapján. Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün Rendszerez információ ezele

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Témaörö altémá 3.2 Aláliféme aláliföldféme A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A nátriumvegyülete gyaorlati fontossága tulajdonságai. A megfigyelhet az eletronszerezet alapján várható tulajdonságo megfeleltete. A alciumvegyülete gyaorlati fontossága tulajdonságai. A termzetes vize szén-dioxid-tartalmána övetezményei. Az oldhatóság a szerezet özötti összefügg elemze. A edvez tulajdonságo a sooldalú felhasználás apcsolata. Kísérlet: szappanfz. Elépzele (hipotézis): a tulajdonságo értelmeze az ezetes tudás alapján. Kísérlet: mz (tojáshéj) égete, a termé tulajdonságaina vizsgálata, a változás iöveteztete. A szénsav a mz reaciójána megfigyele, a reació jelentségéne övetezményeine feltárása. Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün Rendszerez információ ezele fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - anyago összetétele

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Témaörö altémá 3.3 Alumínium a vas; a féme orróziója 3.4 Színes- nemesféme A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso A vas nélülözhetetlenségéne émiai háttere (az acél elem, vegyület vagy everé?). A vas, a nyersvas tulajdonságaina módosítása. A redoxireació gyaorlati alalmazása haszna. A szén a szén-monoxid reduáló tulajdonságána felismere. Az eletromos áram émiai hatásána elemze, az eletrolízis ipari alalmazása. A leveg, a vize oxigéntartalmána övetezménye. fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - anyago összetétele Az alímia siertelensége az elem fogalmána ialaulása. A féme reduálósora. Az arany tulajdonságai a tulajdonságo módosítása. A fémes szerezet tulajdonság özötti összefügge összefoglalása. Összehasonlítás: a vas az alumínium tulajdonságaina összehasonlítása. Összehasonlítás: az alumínium reacióina összehasonlítása a nátriuméval a alciuméval. Az öntöttvas, az acél az ötvözete összehasonlítása. Az ezetes ismerete ismétle, rendszereze. Kísérlet: pl. réz eletrolízise oldatból Elépzel (hipotézis): a jelenség értelmeze. Gyűjtmuna, tablózít. Ötletbörze: Hogyan védjü meg? Gyűjtmuna, tablózít: a felhasználási területe mögött rej tulajdonságo feltárása. Az ismerete rendszereze. Ember társadalom Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün Magyar nyelv irodalom fogalma fejleszte: - atom - émiai öt - émiai reació - anyago összetétele

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez Témaörö altémá 4. Hétöznapi émia 4.1 Energiaforrásain 4.2 Tápanyagain 4.3 Építanyago 4.4 Üveg, porcelán, finomerámia 4.5 Műanyago A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso fogalma fejleszte minden altémában: - moleula - anyago összetétele Milyen változáso alalmasa energiatermelre? Techniai biológiai energiaforráso. A tápanyago szerepéne tudatosítása A sárunyhótól a felharcolóig (everée építipari alalmazásai) A napon szárított agyagtól a porcelánig (optimális arányú everée: formázható agyag, máza, üveg). Termzetes anyago módosítása Mesterséges műanyago Termzetes vagy mesterséges? Energiadiagaramo zíte, értelmeze. Ismeretfelmér: Mi mire ell? Mit miért eszün? Gyűjtmuna, iseadáso, poszterzít. Gyűjtmuna, iseadáso, poszterzít. Csoportos ísérletez: tejfehérje átalaítása. Csoportmuna: a forgalomban lév műanyago azonosítása, felismere Ember társadalom Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün Magyar nyelv irodalom Hasznos émia a ház örül (javításo, fest, növényvédelem, rovarirtás, műtrágyázás). Bioertzet.

fejleszti feladato nevel ommuniác Egyetemes Testi leli egzség ompetenciá Kommuniác Szabályövet Lényegieme Kritiai Rendszerez információ ezele Életvezeti Témaörö altémá 4.6 Háztartási, ház örüli vegyszere 4.7 Egzség 4.8 Szépség 4.9 Kocázat haszon A tartalom ulcselemei Tanulói tevéenysége Kapcsolódáso Pratius eljáráso émiai háttere (fiziai émiai folyamato alalmazása a háztartásban). A émia szerepe egzségün védelmében helyreállításában (a vitaminotól a gyógyszereig). Konyhaémia: művelete, változáso a onyhában. A émia mint a test- szépségápolás eszöze. Lehet-e áros a tudomány, a émia? Az egzségárosítás a örnyezetszennyez oai. A émia jelentsége az emberiség történetében. Kísérletez: oltott mz zíte, meszel, színez földfestéel. Kísérletez: pratius eljáráso (zsíroldás, mosás, tisztítás, fehérít, vízoldás, folteltávolítás, színez, textilfest, oldás) ipróbálása. Vitafórum: Ki a feles? Csoportos ísérletez: a C-vitamin hatásána imutatása. Gyógyteá ivonato zíte. A tanult változáso (jelensége, folyamato) felfedeze az ételzít folyamatában. A ozmetiumo összetevine megismere, eállításu értelmeze, fogrém zíte. Vitafórum: Van-e lehetség a választásra? Szintézis. Ember társadalom Fizia Életvitel gyaorlati ismerete Földün örnyezetün Magyar nyelv irodalom Informatia A továbbhaladás feltételei: A örnyezetünben eforduló anyago folyamato felismere, rendszereze. A tanult eleme, vegyülete efordulásával, eállításval, fiziai émiai tulajdonságaival, felhasználásával, élettani szerepével, egzségügyi örnyezetvédelmi hatásával apcsolatos ismerete alalmazás szintű ismerete, a szerezet, a tulajdonság a felhasználás özötti apcsolato felismere. A megismert anyagszerezeti fogalma alalmazása a halmazállapoto, a tulajdonságo a reació értelmezére. A émiai jelrendszer használatána megismere, a tanult eleme vegyüli arányána meghatározása, épleteel történ ifejeze, egyszerű sztöchiometriai ításo elvégze.