Halászné Csáti Ildikó Irodalmi műsor a természet szeretetéről A szereplők általános iskolás gyerekek, kb. 9-10évesek. A műsor egy vagy két osztállyal (létszámtól függően) előadható. Szereplők: összesen 20 gyerek Vén Bükk Fiatal Fa Mesélő Cili, Linda Ági Viki, Eszter, Jutka, Kati, Éva, Nóra, Aliz, Ildikó, Laci, Attila, Karcsi, Viktor Szükséges kellékek: A kiránduláshoz általában használt hátizsák. Különösebb jelmezre nincs szükség. A gyerekek öltözéke szabadidőruha vagy melegítő, sportcipő, tehát kényelmes öltözék, amiben kirándulni szoktak. A függök szétnyitása után a mesélő lép színpadra, szövegét azonnal elkezdi. Színpadkép: A színpadon egy öreg, egy terebélyes és egy fiatal fa áll, kb. 2-3 méterre egymástól. A fák kartonból készülhetnek, s például magasugró állványhoz vannak erősítve. Egy- egy gyerek személyesíti meg őket: Vén Bükk és Fiatal Fa. A háttér: csomagoló papírra festett erdő (fák, bokrok), oldalt kartonból készített bokor (például: az oldalsó függönyhöz erősítve). Színpadon áll Vén Bükk és Fiatal Fa. Kicsit szemetes az erdő, a kiránduló gyermekek énekelve vonulnak be. Mesélő: A gyerekek nagyon szeretnek kirándulni. Ma délelőtt elindultak a közeli erdőbe, hogy figyeljék az ébredő természetet, a madarakat, a barkát, a fűzfák ágait (dalolva megjelennek a gyerekek a színen. Mély erdőben ibolyavirág ). Ismeritek az erdőjárás szabályait? Gyerekek: Igen. Az erdőjárás szabályai : Felfedezéseid során vigyázz az erdőre! Ne szedd le és ne bántsd a növényeket! Ne háborgasd a fészkeket és az állatokat! Ne kóstolj meg semmit! Vidd haza a szemetet! Ne térj le az ösvényekről! Jól nézd meg, hol rakhatsz tüzet! Földdel fedd le a kialudt tüzet! Cili: Én már nagyon megéheztem! Álljunk meg egy kicsit! Anyukám finom pogácsát sütött, kértek belőle? Brigi: Én is éhes vagyok! Laci: Csak lányokkal ne menjünk kirándulni. Enni jöttetek az erdőbe? Attila: Ne morogj! Kell egy kis pihenés mindenkinek. Lerakják a zsákokat, reggelit, szalvétát, zacskót vesznek elő és falatozni kezdenek. Nem kell a földre leülni, letakart tornapad is megfelelő. Csend lesz. Mesélő: Jó étvágyuk van a gyerekeknek! Vén Bükk: Remélem, hogy a szalvétákat, meg a többi szemetet nem hagyjátok itt az erdőben! (A gyerekek hirtelen abbahagyják az evést és a fára bámulnak. Először Linda, majd lassan többen is a két fa közé állnak.) Linda: Te fa! Mondtál valamit? Vén Bükk: Én nem egyszerűen fa vagyok, hanem a Vén Bükk. Talán illendően köszönnétek nekünk.
Gyerekek: (Bátortalanul.) Jó napot kívánok! Szervusztok! Fiatal Fa: Jó napot, szervusztok! (Vidáman.) Vigyázzatok az öreggel, mert nem szereti már az embergyerekeket. Hatvan évet megélt és nagyon sok mindent látott. Betti: (A fiatal fához fordul, közelebb megy, megsimogatja.) Engem Bettinek hívnak. Hát te ki vagy? Fiatal Fa: Én is bükkfa vagyok, de még csak 12 évet éltem. Ti is iskolába jártok? Cili: Igen, diákok vagyunk a Németvölgyi Általános Iskolában. Karcsi: Mit csinálsz itt egész nap, mialatt én az iskolapadban ülök? Fiatal Fa: Mit csinálok? Én, én nem is tudom Vén Bükk: Te kis zöld levelű zöldfülű Honnan is tudhatnád? Majd én elmesélem! Gyerekek: Jó, JÓ! Meséld el! Vén Bükk: A fejemen a sok-sok levél az esőcseppjét elaprózza, s azok beszivárognak a talajba. A vizet sokáig meg tudom tartani, olyan vagyok, mint egy szivacs. Gyökereim mélyen a földbe hatolnak, megkötik a talajt. A leveleim védik az erdő lakóit a zajtól, lecsillapítják a tomboló szelet, és oxigént termelnek, hogy ti friss levegőt lélegezhessetek. Cili: Akkor ti véditek meg az egész földet? Fiatal Fa: Igen, mi védjük az erdő lakóit, a levegőt, a talajt, a szelet, az esőt, s a fáradt kiránduló is leülhet pihenni a fák árnyékában. Ági: Akkor a fákra nagyon vigyázni kell mindenkinek! Vén Bükk: (Elszomorodva.) Sajnos az emberek nem vigyáznak ránk. Szeméttel, olajjal, méreggel károsítják az erdőt és az állatvilágot. Fiatal Fa: (Az öreghez.) Ezek a gyerekek még nem tettek semmi rosszat. Nem tépték le az ágaimat, nem dobálták szét a szemetet, nem tépték le a kis virágot a patak mellett. Gyerekek: Nem, NEM! Mi vigyázunk majd rátok! (Körülállják kézen fogva a két fát, és szép kis gyermekdalt énekelnek. Schubert: Hársfa) Viki: Már a faluban is pártfogásba vettünk egy hársfát. Ő elégedett velünk. Éppen most kaptunk tőle levelet. Meghallgatod? Fiatal Fa és Vén Bükk: Olvasd hát! Viki: (Felolvassa a falevél című írást.) Kedves Gyerekek! Nevem Hárs Ágota. Fa szempontból olyan vagyok, mint a Koltai Juli, azaz kicsit kicsi, mégis minden évben kinövöm a zöld ruhámat. Sajnos még kótyagos vagyok, mert véletlenül egy héttel később ébredtem a szokottnál, de sárgás virágaim, így is immáron sokadik éve újra beborítottak. Kérges törzsemen még senki sem mert felmászni, vékony ágaimról bárki leeshetett volna. Azért szép vagyok és mosolygós. Hát hiába, teljesen Julira hasonlítok. Nagy szégyenemre még most is betonjárókában tartanak. Tavaly még bejárkáltak ide a gyerekek, sőt, a hasamba rúgták a labdákat. Most más a helyzet. A harmadik A lett a pótanyukám, apukám. Azóta ezer virág vesz körül. Mondtam is gesztinek, a szomszédomnak, hogy átadok neki pár fűcsomót, mert most rajta úgyis csak nefelejcsek virítanak. Így éltünk békességben, míg egy nap bejött az iskola udvarába egy zakatoló, büdös teherautó. Irdatlanul köhögni kezdtünk. Barátommal most értettük meg, milyen is lehet egy utcai fa élete. Este, amikor elszunnyadtam, azt álmodtam, hogy idegenbe szakadt szegény hárs testvérem mennyit szenved. Reggel rögtön az első rigóval felkerestettem. Mint kiderült, ő nyugodtan éli világát, a faiskolából rögtön a Bakonyba került. Igaz, mint írta levelében, az arra kiránduló gyerekek letépik leveleit, ágait, de azért sorsa nem fordult még nagyon rosszra. Hát igen. Még nem vagyok bölcs, de tudom, hogy a gyerekek szeretete mindig szebbé tesz bennünket, a felnőttek nem sokat törődnek velünk, ők csak a maguk szépségét cicomázzák. Még szerencse, hogy én fának születtem. Nektek is jó, hogy gyerekeknek születhettetek. Ezért kell összefognunk, szeretni egymást! Ez sok munkával jár, mert megszámlálhatatlan társam árva még. Nekem már jó sorom van, de ők félnek. Este, a csendben mindig arra gondolok, hogyan is telt el a napjuk. Aggódom értük, ha rosszat mond felőlük a szélrádió.
Nehéz nekem az írás, ezért befejezem levelemet. Köszönöm a gondoskodást és a nyugalmat, de kérem, segítsenek a többieken is. Ha is lesz, nézzetek ki az osztály ablakán, és akkor boldogan mosolygok vissza rátok. Ágota: Lejegyezte: Győri Blanka. Eszter: Hárs László pedig verses levelet írt az erdőből. Hárs László: Levél az erdőből Az erdőből egy levelet hozott a posta reggel, egy száraz tölgyfa-levelet, néhány sor zöld szöveggel. Az állt rajta, hogy eljött az ősz, a nyáridőnek vége, most már a néma télre vár az erdő és vidéke. A mackó barlangjába bújt, elköltöztek a fecskék, a tisztásoknak zöld füvét lerágták mind a kecskék, nem hegedül a zenekar; nagy most a tücskök gondja; és újdivatú kalapot nem visel már a gomba. Szétosztotta a körtefa a fanyar vackort régen, nincsen levél a bokrokon, és pitypang sincs a réten. Minden lakó elrejtezett, Üres az erdő, árva. S a szélső fán egy tábla lóg: "Téli szünet van, zárva." Jutka: Verseket is tanultunk az erdőről! Vén Bükk: Ez komoly! Mondod? Tudod is? Örülnék neki, ha elmondanád. Kati: Petőfi Sándor: Erdőben Sötétzöld sátoros Erdőben járok. Kevély tölgyfák alatt Szerény virágok. A fákon madarak, Virágon méhek. Ott fönn csattognak, itt Lenn döngicsélnek. Nem rengedez sem a Virág sem a fa; Hallgatják a zenét Elandalodva. Vagy alszanak talán? Elszenderedtek?... Megálltam én is és Mélán merengek. Merengve nézek a Patak habjára, Melynek nyílsebesen Rohan le árja; Fut, mintha kergetné A felleg árnyát, A fellegét, amely Fölötte száll át. Ekként kergettelek, Ifjúi vágyak! Árnyak valátok, el Nem foghatálak - - Menj, menj, emlékezet! El is feledtem, Hogy e magányba én Feledni jöttem.
Éva: Én is tudok egy verset! Tóth Árpád: A fa Oh nézd a furcsa ferde fát, Mint hajlik a patakon át, Oh lehet-e, hogy ne szeresd, Hogy benne társad ne keresd? Már ága között az arany napot Nem tartja, madara elhallgatott, Virága nincs már, sem gyümölcse, Ő mégis áll, az alkony bölcse, Mint a tünődő, ki ily estelen A végtelen titkába elmerűl És testtel is szelíden arra dűl, Amerre lelke vonja testtelen... Dal: Ág, ág, kicsi ág. Nóra: Tóth Árpád az erdőről is verset. Elmondok belőle egypár részletet. Tóth Árpád: Erdő (részletek) Körül Minden csendesen, eltelten örül. A napsütés vidám, S a forró, sárga ragyogásban Minden vén tölgy egy víg, élő titán: Emeli barna karját Frissen az áldott égbe, A szent, illatos, teli kékbe, S rengeti fürtei zöld zivatarját. Csend. Kábult fülem hallani véli A zengő, örök napot odafent, Billió mérföldek étherén Átszűrt, ájultfinom neszét: Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd! S körül Minden csendesen, eltelten örül. A tömzsi, lustán rezzenő hársak Illatokkal kenik fénylő, pőre testük, S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék Néznek át felettük, Túl a hullámló, mély rengetegen, Néznek, a merengés halk gyönyörétől Reszketegen. Jó így csendesen nézni a fákat, Érezni a derűt, mely mindent áthat; Oly jó így egyszer mélyen örülni, Fáradt, szegény látásomat Zöld pázsitkendőbe törülni, Aztán lehunyni a szemem egy percre, Míg az élet kis, nyomorú perce Ezer évvé ringatja magát, S kinyitni aztán S nézni ezer évvel öregebben, Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben A nap örökké fiatal Nagy, zengő aranycsillagát!
Viktor: Zelk Zoltánnak is vannak versei az erdőről. Zelk Zoltán: Nyár (részlet) Tudjátok-e mit susognak Az erdőben a lombok? Gyertek aludni árnyamba, Ti elfáradt vándorok! S tudjátok-e mit énekel Fáradt vándor és madár? Szép az erdő, szép a mező, Gyönyörű a nyári táj! Aliz: Széchenyi Zsigmond is írt az erdőről. Mit jelent elsősorban az erdő? - Testet- lelket újjáélesztő erdőzúgást! Fát jelent és vadvirágot, gombát és szamócát, Iszalagot és tüskét, kígyót és békát, tücsköt és Bogarat, hajnalt és napszálltát, esőt és havat, Deret és harmatot, napsütést és égzörgést, Hársfavirág szagát és harkály csőrberregését És szabadságot jelent és- magányt! Vén Bükk: olyan kedvesek vagytok! Hálából elmondjuk nektek a mi versünket, az Erdő fohászát. Gyerekek: Jó, mondjátok el! (Kényelmesen elhelyezkednek.) (A Vén Bükk morgósan, a Fiatal csengő hangon előadják a szöveget.)
Az erdő fohásza Vándor. ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, melyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája......koporsód fedele. Vándor ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem: Ne bánts! Linda: (pillanatnyi csend után) Úgy elszomorkodtam. A koporsóról az elmúlás jutott az eszembe. A fák is meghalnak egyszer? Vén Bükk: A fák is meghalnak, éppúgy, mint az emberek. Ha megöregszenek, kiszáradnak és úgy mint az emberek csendben elmennek. Van úgy, hogy kivágják őket, mert egészségesek, erősek. Az olyan, mint egy baleset. Az autó elgázol, a fűrész elvág és akkor vége, nincs tovább. Fiatal Fa: Ejnye, öreg, ne beszélj ilyesmit a gyerekeknek. Vén Bükk: Én tudom, hogy mit beszélek. Talán értelmetlenül kivágnak majd társaimmal együtt. Meglehet, több barátomat is, mint ahányra szükség volna. Nap mint nap kevesebben vagyunk. Ildikó: Ha elfogy az erdő, ki fog vigyázni a madarakra, az esőre, a talajra és a szélre? Fiatal Fa: Ti majd vigyáztok rá! Hazamentek, mondjátok el mindenkinek, hogy vigyázzanak a fákra, a Földre, a természetre. (A gyerekek összeszedik a hátizsákot, a szemetet, beszélgetve, vagy énekelve elsétálnak és integetnek a két fának.) Mesélő: Néhány hét múlva már ti is kirándulhattok az erdőben, keressétek meg a Vén Bükköt, hátha nektek is elmondja majd az Erdő fohászát. Addig is, nézzetek csak körül, van-e szemét az udvaron, a fák alatt, a Rába-parton. Mit énekelnek a madarak a közeli parkban, mit suttog a tavaszi szél a fületekbe? És ti, ti felnőttek, ugye segítetek nekünk megóvni a természetet? Zárókép: A gyerekek visszajönnek a színre, kézen fogva a tanítónénikkel, néhány szülővel, közben felhangzik az Ez a Föld a miénk című dal Csongrádi Kata előadásában. A refrént közösen énekelhetik. Az utolsó refrénnél meghajlás.