SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!



Hasonló dokumentumok
2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Erről az Imakönyvről

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Bérmálási vizsgakérdések

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Gyászszertartás Búcsúztató

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.


éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

Létezik-e Antikrisztus?

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

Az aratás és az aratók

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

Viennai Szent János gondolata. Az elfogadás imádsága

NYILVÁNVALÓ SZERETET

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN XI :00

Könnyek útja. Versválogatás

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Mennybõl az Angyal Utolsó frissítés

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Forrás. Jézus mellénk állt

Karácsony előtti betegellátás

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

Elsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje

Mit keresitek az élőt a holtak között

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

El camino A zarándokút. 1. állomás

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

Január hónap kezdetével belépünk

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A HÁLA JELEI. Pasarét, október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE

A család védelme a politika feladata is

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE


Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

Áldott Karácsonyt és Áldott Új Esztendot kívánunk minden Testvérünknek! Keressétek elõször Istennek országát, és az Õ igazságát...

A FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

<-3rR3eE2W1Q0--1wW1--2-:-rR3rR3d1w--3tT4t-eE2W1--qQ0--1e3-4tT4f23e-:-2e-tT4R3eE2W1-2wW



Gryllus Vilmos - Karácsonyi angyalok

Átírás:

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol jóság s szeretet van, ott az Isten.'' Édes Jézus, együtt vagyunk a Te nevedben, szeretetben. Szemeinkkel nem látunk az oltáron, az Oltáriszentségben, de ha hittel figyelünk, akkor észrevesszük, látjuk és érezzük jelenlétedet, közelségedet. Jézus, köszönjük, hogy ma is itt vagy köztünk jóságoddal és szereteteddel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, 1

az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, a mi Urunk Öt szent sebére gondolva, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Mindnyájan háromszor mondjuk: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen. 2

Tegnap, november 1-jén, közös napon, ünnepeltük nemcsak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított, hanem az összes szentet, bízva abban, hogy a Te Édesanyádat, az én Édesapámat, az Ő gyermekét, a mi Testvéreinket, rokonainkat, barátainkat is ezen a közös napon, MINDENSZENTEK-kor ünnepeltük. Ezen a napon mi imádkoztunk hozzájuk, az Ő közbenjárásukért könyörögve. Az ünnepi mise könyörgése is így szólt: Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat! Ámen. Ma, HALOTTAK NAPJÁN mi imádkozunk azokért a lelkekért, akik még nem jutottak el a szentek társaságába, akik még megérdemelt büntetésüket töltik a tisztítótűzben. Legtöbbünk még a legjobbak sem fognak egyenesen a mennybe menni. Kell majd valamennyi időt a tisztítótűzben töltenünk mindazokért a bűnökért, amikért nem végeztünk elegendő elégtételt, valamint, hogy megtisztuljunk a bűneinkhez való kötődéseinktől és vágyainktól. Amíg igaz az, hogy a tisztítótűzben levő emberek egy mindennél nagyobb örömet tapasztalnak meg, mint amit mi valaha is megtapasztalhatunk ebben az életben, addig az is igaz, hogy egy intenzívebb szenvedésben részesülnek, olyanban, amit itteni életünkben nem fogunk megtapasztalni. A tisztítótűzben való szenvedés hasonlít a pokolban való szenvedéshez. A tisztítótűz kapuinak kulcsai egyedül a mi kezünkben vannak Nézzünk egy kicsit magunkba: - Mire vagyok hajlandó annak érdekében, hogy elkerüljem a tisztítótüzet? - Gondoltam mostanáig úgy rá, mint egy olyan dologra, amit el kell kerülni? 3

- Tudom-e azt, hogy semmilyen áldozat, amit ebben az életben meghozok azért, hogy elkerüljem a tisztítótüzet, nem mérhető ahhoz a szenvedéshez, ami a tisztítótűzben vár az emberre? - Gondolok-e arra, hogy a szeretteim most talán ott vannak? - Azt gondolom, hogy nincs semmi, amit tehetnék értük? - Vagy őszintén aggódom annak a valószínűsége miatt, hogy ők a tisztítótűzben lehetnek? - Tudatában vagyok-e annak, hogy az imáim és áldozathozatalaim biztosítják a kulcsot ahhoz, hogy megmentsem őket; és hogy ezzel élhetek is, ha akarok? Isten azt akarja, hogy használjam ezt a kulcsot. Ezen a napon, amikor a tisztítótűzben szenvedő lelkekre gondolunk, jó lenne, ha tennénk valamit értük, különösen azokért, akiket a leginkább szeretünk. Uram, segíts, hogy komolyan vegyem a tisztítótűz súlyos valóságát és azok helyzetét, akik ott vannak! Édes Jézusom, segíts emlékeznem azokra, akiket szeretek, és add, hogy rendszeresen ajánljak fel áldozatokat, imákat és miséket értük, hogy amilyen hamar csak lehet, veled legyenek! Segíts olyan döntéseket hoznom életemben, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elkerülhessem a tisztítótüzet! Ámen. Uram, Szűzanyánk Szeplőtelen és Veled egyesült Szívével kérünk, fordítsd tekintetedet a tisztítóhelyen szenvedők felé, akik igazságos büntetésüket szenvedik Különösen kérünk Urunk, hogy légy kegyes és gyakorold mérhetetlen Irgalmad mindazon lelkeken, akikért senki sem imádkozik, s nincs, aki Te irántad érzett szomjukat enyhítse. Most mi ezen lelkekért is könyörgünk Hozzád Mindenható Isten! Engedd el büntetésüket! Minden lélek nevében áldunk és magasztalunk Téged, s hálát adunk Neked nagy Irgalmadért. Köszönjük, hogy kicsiny 4

imánkat is felhasználod a lelkek javára, s Benned egyesült szíveink által mások számára is járható utat mutatsz Hozzád, az Oltáriszentségben valóságosan jelenlevő Istenhez, aki elvezet bennünket az Örök Életre! Ámen Énekeljünk: Ó EGEKNEK KIRÁLYNÉJA! Ó egeknek Királynéja! Holtaidnak nagy a kínja! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! Nézz a gyötrő tűzlángokra, Abban esdő bús foglyokra. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! Borítsd rájuk palástodat, Tárd ki nékik két karodat. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! A Szűzanya a lelkek megmentésére hív és vár minket: Hogyha bármikor Szeretetlángomra hivatkozva elimádkoztok tiszteletemre három Üdvözlégyet, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által tíz lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A szenvedő lelkeknek is érezniök kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását. Jézus Krisztus kérte Mária (Lataste) nővért, hogy a szenvedő lelkekért imádkozzon, és hozzátette: Te semmit sem tudsz tenni, ami számodra előnyös volna, de ezek a lelkek emlékezni fognak könyörületességedre, és megszakítás nélkül imádkozni fognak érted. 5

Édes Jézus mai imaszándékainkat is egyesítjük szerető Szíved szándékaival és így Veled egyesülve és a Szentséges Szűz szerető közbenjárását kérve, fölajánljuk azokat az örök Atyának, és kérjük Őt a te Nevedben, hogy fogadja el és teljesítse azokat: - Imádkozzunk az imacsoportunk tagjaihoz közel álló elhunytakért: Amáliáért, Veronikáért, Ilonáért, Sándorért, Endréért, Csanád atyáért, Ángyi néniért, - gondoljunk most elhunyt Szeretteinkre, akikért az imaóra előtt mécsest gyújtottunk és ajánljuk Őket a mennyei Atya szerető irgalmába, - imádkozzunk valamennyi elhunytért is, különösen azokért, akikért senki sem imádkozik. Kérjük Istenünk, részesítsd mindnyájukat az örök boldogságban. Mindenható Istenünk add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek Téged, aki alkottad és megváltottad őket. Imádkozzunk együtt 5 tized Rózsafüzért az elhunyt lelkekért Nagy szemekre: Minden híveket teremtő és Megváltó Isten, a te szolgáidnak bocsásd meg minden bűneiket, hogy amely bocsánatot mindenkor óhajtottak, azt ájtatos könyörgéseik által megnyerhessék teáltalad, Jézus Krisztus világ megváltója ki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen. Kis szemekre: Adj, Uram, örök nyugodalmat a megholt híveknek és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békességgel Jézus és Mária nevében. Ámen. 6

Befejező ima: Oh Uram! Világosodjál meg azoknak, kik a sötétség és halál árnyékában ülnek, az ő lábaiknak igazgatására és a békességnek útjára. Óh Uram, ha te a hamisságokat fenntartod, ki állhat meg akkor előtted? Azért kérünk téged, a te nagy irgalmasságod szerint irgalmazz és kegyelmezz minden elhunyt híved lelkének s vezesd be őket az óhajtott örök boldogságba, ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus érdemei által. Ámen. - Imádkozzunk imacsoportunk betegeiért: Mária férjéért, Tiborért, Magdáért, Hajnalkáért, Olgiért, Éváért, Marikáért, Juditért és Családjáért, Imréért és Leventéért, Györgyiért. - Imádkozzunk beteg Mártáért, idős édesanyáért és a hitetlen családtagok megtéréséért. - Imádkozzunk Emeséért, Mónikáért, Zsuzsáért, Máriáért, Lászlóért, a pszichés beteg Édesapáért, Katalinért, az erdélyi kislányért, Imréért, Orsikáért, Istvánért és feleségéért, Bercikéért, Ákosért, Melániáért, Veronkáért Eszterért, Gergőért és Karolért. - Imádkozzunk a 11 éves Nándi gyógyulásáért, - hogy a három gyermekes édesapának legyen folyamatosan munkája, hogy családját eltarthassa, - Imádkozzunk Tomi, Zoli, Melinda és Tamás, valamint az Ági körül élő, és valamennyi hitetlen megtéréséért. - A hiteles papokért, a tévútra tért papokért, a papnak készülőkért. - Imádkozzunk a Szűzanyának elkötelezett papokért és lelki vezetőért, a Szeretetláng terjedéséért, és a Szeretetláng Papi Közösség létrejöttéért. - Imádkozzunk az IFJÚSÁGÉRT: - Imádkozzunk az ajkai Testvér - Szeretetláng Imacsoportért! 7

Szűzanyánk, kérve kérünk, áraszd Reájuk, és Családjaikra, Szeretetlángod kegyelmi hatását! - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. Mennyei Atyánk, úgy legyen, ahogy Te akaratod. Ámen. Énekeljünk: SZERETLEK SZŰZANYÁM! Szeretlek Szűzanyám, szívből Téged, Szeretve köszöntöm jóságos Szíved. Legnagyobb boldogság, ha bátran zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Szeretlek, életem hajnal fénye, Világi utamnak legszebb reménye. Úgy későn, mint korán örömmel zengi szám, Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! Az imaórán most először résztvevők égő gyertyát kapnak, és életfelajánlást tesznek a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára, majd felállva, mindnyájan együtt imádkozunk: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. 8

Énekeljünk: SZERETLEK SZŰZANYÁM! Szeretlek örömöm napsugara, Lelkemnek ragyogó kedves tavasza, Egész nap folyamán boldogan zengi szám: Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! Szeretlek életem szelíd hangja, Isteni Megváltóm jó Édesanyja! Halálom óráján rebegve zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Mentsünk Lelkeket a Szűzanya Szeretetlángja segítségével. Ez legyen novemberi házi feladatunk! Egyetlen Üdvözlégy elimádkozásával 10 lelket szabadíthatunk ki a tisztítótűzből! Imádkozzunk el most együtt három Üdvözlégy-et, hogy sokszor 10 lelket menthessünk meg: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, és a tisztítótűzben szenvedő lelkekre most és halálunk óráján. Ámen. 9

Hisszük Szűzanyánk, hogy összetartó szereteted erejével, hatalmával és tüzével továbbra is véded, óvod, irányítod és megtartod Imacsoportunk közösségét. Kérve kérünk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindnyájunkra. Köszönjük. A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! Énekeljük el közösen a Búcsúztató éneket - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! 10

- Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! Az Ima, Áldozat, a Vezeklés és az Engesztelés céljából adjuk most tovább a Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt képét annak a Testvérünknek, aki meghívta, befogadja, a Szeretetláng szellemében. 11

A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben Ákos atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékelünk egy imafüzetet is. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Amen. 12

Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzunk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. Alleluja! Amely minden gyönyörűséggel teljes. Alleluja! Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. 13

Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. Szentségi áldás SZENTSÉG ELTÉTEL Búcsúzóul egy verset szeretnék felolvasni, amit a szívműtött Katalin barátnője írt: Hiányuk még mindig fáj. Sokakat elveszítettem, Kiket nagyon szerettem. Hiányuk még most is fáj Mindegy hány év telt el már. Bennem mindegyikük nyomot hagyott. Nekem itt is élnek, nem csak ott. Tanultam tőlük sokat Megkönnyítve ezzel napjaimat. Itt vannak körbe, velem Egyiküket sem nélkülözhetem. Ők az életem részei Szeretetük most sem síron túli. Tudom, segítenek, ha kell Érzéseik, szellemük most is átölel. Itt vannak velem a lelkemben ők Mutatva a szebb utat, a jobb jövőt. Életük nem volt céltalan, mert Hitemben ők erősítenek minduntalan. 14

Egy ünnepnapjuk van itt a Földön Én a többit is velük töltöm. Érzem, ők is szeretnek Csalódni bennük nem lehet. Hiányuk még mindig fáj Mindegy hány év telt el már. (Minden kedves halottam napjára.) 2010. november 1. Hock Éva (hevocka) Énekeljünk: NÉZZ LE, JÉZUS, MENNYEKBŐL Nézz le, Jézus, mennyekből Minden bús hívedre, Ki tisztító helyedből Vár öt mély sebedre. Várja, hogy ez a nagy bér Legyen neki mentség, A szívedből folyt vér, Legyen üdvös könnyebbség. Add meg, Uram, nyugalmát minden elhunytaknak, Szüntesd immár siralmát a szegény holtaknak, Ez a hosszú reménység édes valósággá Váljék s a sötétség örök világossággá. 15