1Móz 39,1-23 József Potifár házában

1Móz 39,1-23 József Potifár házában József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó főembere, a testőrök főhadnagya. És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ő égyiptomi urának házában vala. Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében: Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá. És lőn az időtől fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezőn. Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetű és szép arczú vala. És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen? És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön. Lőn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közűl senki sem vala ott benn a házban, És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Ő pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne. És mikor látja vala az asszony, hogy az a maga ruháját az ő kezében hagyta, és kifutott: Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték. És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne. Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura haza jöve. S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám. És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta. És lőn, a mint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede. Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben. De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt. És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden ő általa történék. És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala Józseffel, és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala. Bevezetés József úgy áll előttünk ebben a részben is, mint az Úr Jézus Krisztus előképe, Aki a földi életén minden kísértés között bűntelenül ment végig. Ugye, az van megírva, hogy megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (Zsid 4,15). Ugyanakkor ebben a részben olyan, személyes életünkre vonatkozó tanulságok is vannak, amit jó, ha forgatunk a szívünkben, amikor Isten ránk helyezi. 1.) Az Úr Józseffel volt

Azt olvastuk: az Úr Józseffel vala [ ] az Úr van ővele [...] De az Úr Józseffel vala [ ] az Úr vala Józseffel (2-3.21.23. v.). Nagyon hangsúlyozza az Ige, hogy az Úr, az Isten Józseffel volt. Mindazok után, ami történt vele, ahogyan a testvérei eladták, ahogyan letépték róla a cifra ruhát, ahogyan Potifár felesége bánt vele, és ahogyan bekerült újból a tömlöcbe. Mindegy, hogy mi történt vele, az Ige hangsúlyozza: De az Úr Józseffel vala (21.v.). Ugyanezt láttuk az Úr Jézus Krisztusnál is. Ő itt volt ezen a földön, vele is sok minden történt, sok ellensége volt, de azt mondta el az Úr Jézus Krisztus is, hogy [az Atya] a ki küldött engem, én velem van (Jn 8,29). Ez volt az erőssége végig az egész életén, amíg itt járt ezen a földön. A 23. zsoltár 4. versében is olvasunk egy ilyen Igét: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy Nagyon fontos tudni nekünk is azt, hogy az Úr velünk van. Amikor Jézus Krisztus megszületett, az egyik neve, amit Isten adott neki, ez volt: Immanuel. a mi azt jelenti: Velünk az Isten (Mt 1,23). Azóta, amióta Jézus Krisztus eljött erre a földre, minden ember mondhatja azt, hogy az Isten velem van, hogy Isten nem hagyott el. Az Úr Jézus a kereszten azt mondta: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? (Zsolt 22,2) De Őrajta kívül más ember ezt nem mondhatja, mert Isten még nem hagyott el egyetlenegy embert sem, hanem Jézus Krisztusban közel jött hozzánk, és Jézus Krisztusban velünk van: Velünk az Isten (Mt 1,23). A Római levél 8. rész 31. versében azt olvassuk: Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Azt, hogy velünk van az Isten, nemcsak abban mutatta meg, hogy megszületett Krisztus, hanem így folytatódik az Ige: A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? [ ] Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt (Róm 8,32; 5,8). József életében is történtek olyan események, amiből a külső szemlélő nem tudta volna azt leszűrni, hogy vele van az Úr, mert éppen úgy nézett ki sokszor, mintha eltávozott volna tőle, mintha magára hagyta volna. Mintha engedte volna Isten, hogy a gonosz fölülemelkedjen rajta, hogy a gonosznak legyen igaza, és ármánykodással oda juttassák, ahová nem érdemelte. De az Ige éppen itt a mélységekben hangsúlyozza a legjobban, hogy az Úr vele volt. A hívő ember is úgy van, hogy ha mélységekbe kerül, próbák közé, akkor tudja leginkább szívéből elmondani, hogy az Úr vele van. Azt olvassuk az Igében: Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem (Zsolt 27,10). Az Úr nem hagy el, az Úr támogat, az Úr velem van. Ha mindenki elfelejtkezne is rólunk, Isten nem felejtkezik el. az Úr velünk van (4Móz 14,9). Jézus Krisztus pedig azt mondotta: ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20). Gondoljuk meg tehát mindannyian! Lehetséges, hogy a körülmények az ellenkezőjét mondják, de a valóság ez, amit Isten Igéje mond, hogy az Úr velünk van. Történjen bármi, legyen akármilyen súlyos a helyzetünk, jusson eszünkbe ez az Ige:. De az Úr Józseffel vala (21.v.). Az Úr velünk van. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm 8,31). Számít-e akkor, hogy az emberek nem állnak mellettünk, vagy nem szeretnek, vagy elhagytak? 2.) József az Úrral volt Azt is kell látnunk ebből a történetből, hogy a másik oldal is igaz volt József életében: nemcsak az Úr volt Józseffel, hanem József is az Úrral. József is ragaszkodott Istenhez. Ez sok mindenben meglátszott. Most a korábbi életéről nem lesz szó, csak arról, amit felolvastunk az alapigében. (1) A mindennapi munkájában

József rabszolgaként került Potifár házába, a mindennapi munkáját mint rabszolga végezte, de nem úgy, mint egy haszontalan rabszolga. Nem úgy gondolkozott, hogy minden mindegy, úgyis egy a fizetés, vagyis úgy sincs fizetés. Annyi az enyém, amit megeszek, ezért nem érdekel, hogy mi történik itt az uram házában. Ott lógok, ahol lehet, ott lazítok, ahol lehet. A mindennapi munkáját ő úgy végezte, mint az Úrnak. Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből [szívesen] cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. (Kol 3,22-24). Hát József így szolgált Potifár házában. Azt olvastuk itt az Igében: Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében: Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá (3-4. v.). Annyira kedvessé lett ura előtt, hogy mindig többet és többet bízott rá. Van ennek az Igének fontos tanulsága is számunkra. Nemcsak az, hogyan dolgozzunk a munkahelyünkön, hanem hogyan szolgáljunk az Úrnak. Az Úr mindig kicsit bíz először az emberre. Ha valaki a kicsiben hűséges, akkor majd többet bíz rá. A kicsi dolgok - amiket Isten az emberre bíz - olyanok, hogy az ember észre sem veszi azt, hogy az Úr abban méri le a Hozzá való ragaszkodásunkat és hűségünket. Például azt mondja az Ige, hogy összejöveteleinkről ne maradjunk el: a miképpen szokásuk némelyeknek (Zsid 10,25). Megnézi az Úr, hogy valaki, akinek nem adott talán semmifajta különleges kegyelmi ajándékot, milyen hűséges ebben. Ha azt látja, hogy ebben hűséges, akkor többet bíz rá. Szívére helyez embereket, hogy imádkozzon értük csendben, úgy, hogy senki ne lássa, ne tudja, de imádkozzon értük. Amikor ebben is hűséges, még többet fog rábízni. József egészen odáig ment, hogy Potifár háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá (4. v.). Látta az ura, hogy József hűséges. Lehet bízni benne. Nemcsak az Úr volt vele, hanem ő is az Úrral volt! Úgy járt, úgy igyekezett forgolódni mindenben, ahogyan Isten jelenlétében kell járnia egy embernek, ezért Potifár mindenét rábízta. Azt olvassuk egyik helyen: Uram! a te szemeid avagy nem a hűségre néznek-é?... (Jer 5,3). Az egyik oldal az, hogy Isten hű, de a másik oldal, hogy én hű vagyok-e? Hű embert kicsoda találhat? Aki hű a kevesen, többre bízza az Úr: kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután (Mt 25,23). (2) A kísértésben Józsefnek az Úrhoz való ragaszkodása megmutatkozott a kísértésben is. Nem mindennapi kísértés volt az, ami Józsefet érte. Potifárnak a felesége nem csupán egyszer csábította, hanem minden nap mondogatta neki. Minden nap! Nem tudjuk, hogy ez milyen hosszú idő volt. József nem tehette meg, hogy otthagyja Potifárt a feleségével együtt. Mi megtehetjük, hogy ha kísértésnek vagyunk kitéve pl. egy munkahelyen, akkor nem vállaljuk tovább, elmegyünk onnan, keresünk másik munkahelyet. Jó is, ha megtesszük! De József olyan helyzetben volt, hogy nem tehette meg, mert ő pénzen vásárolt rabszolga volt, nem mondhatott fel, ott kellett lennie. És nem panaszkodott. Nem ment oda Potifárhoz, és nem mondta neki: Uram, egy bizalmas dolgot szeretnék mondani. A te feleséged nekem minden nap ezt meg ezt mondja. Hát vigyázz rá és nézz utána, mert ez így nem mehet tovább! Nem akarta bevádolni a gazdasszonyát, az úrnőjét. Eltűrte, elhordozta hosszú időn keresztül. Ma is ki vannak téve a fiatalok szinte minden nap nemi téren, a szexualitás terén kísértéseknek, ha nem is pontosan ugyanúgy, mint József. Egyik helyről el lehet menniük, de a másik helyen is lesznek kísértések. Az embert az őrzi meg a bukástól, ha tudja, hogy vele van az Úr, és ő is az Úrral van, az Úr jelenlétében él.

Így telt József életében egyik nap a másik után. Még az elején megmondta József ennek az asszonynak, hogy ezt a gonoszságot nem követheti el sem az urával szemben (aki semmit nem tiltott el tőle, csak őt), de főleg Istennel szemben nem. Ez semmit nem jelentett az asszonynak, mert sem az urát nem félte, sem Istent. Általában így szokott lenni, ahogy az Úr Jézus egy példázatban (a hamis bíróról) mondta, hogy aki az embert nem becsüli, az Istent sem féli: Istent nem félt és embert nem becsült (Lk 18,4). Egyszer aztán az asszony már nemcsak mondta, hanem egy alkalmas időben ruhájánál fogva meg is ragadta Józsefet. Akkor nem volt más választása, mint elfutni, és ruháját is ott hagyni. Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek (Jak 1,12). Figyeljük ezt az Igét? Ki tud kitartani a kísértésben? Aki szereti az Urat. Ezért mondja azt, hogy aki a kísértésben kitart, minekutána megpróbáltatott, az élet koronáját veszi el, amit az Úr az őt szeretőknek ígért. A kísértésben az tud kitartani, aki szereti az Urat. És ki szereti az Urat? Aki megtapasztalta, hogy az Úr mennyire szereti őt, és az Istennek a szeretete viszont-szeretetet ébresztett a szívében. Ha elbukunk a kísértésben, jusson eszünkbe, hogy nem szeretjük eléggé az Urat. És azért nem szeretjük eléggé, mert nem engedtük, hogy ő eléggé szeressen bennünket. Nem nyíltunk ki eléggé az Úr szeretete felé. Azt is figyeljük meg ebben a történetben, hogy mielőtt Isten beteljesítette volna Józsefen azt, amire kiválasztotta hogy sok nép megtartója legyen, nagy áldás legyen, hogy gabonával eltartsa az övéit és a népeket, nagy megaláztatáson és nagy próbákon kellett keresztül mennie. Most is, mielőtt Isten egy embert áldásul használhat, megpróbálja. Meg is van írva, hogy akik szolgálnak: először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek (1Tim 3,10). Kipróbált eszközöket keres az Úr. Gondoljanak a fiatalok arra, hogy miközben a fiatal éveik munkában, kísértések, próbák között telnek, egyúttal abból is vizsgáznak, hogy szeretik-e eléggé az Urat. Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját [koszorúját], a mit az Úr ígért az őt szeretőknek. (Jak 1,12). (3) A megalázottságban, nyomorúságban Amikor ez az asszony igaztalanul börtönbe juttatta Józsefet, ő ott is ragaszkodott az Úrhoz. Az Úr is vele volt, de ő is az Úrral. Nem mondta a börtönben, hogy: Teljesen jogtalanul kerültem ide. Ez az asszony akkorát hazudott, éppen az ellenkezője történt, mint ahogyan beállította. Nem perelt Istennel, hogy miért engedte meg ezt az égbe kiáltó hamisságot és gonoszságot. Nem úgy gondolkozott a börtönben, hogy most már őt nem is érdekli semmi, akkorát csalódott mindenkiben. Aszáf így kesereg: Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. [ ] Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek! Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! [ ] Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben (Zsolt 73,2-6. 12-14. 16). Ez volt a helyzet Józseffel is. Az asszony, aki hazudott, aki bűnös volt, virult tovább, ő pedig, aki ártatlan volt, és kiállta a próbát, börtönbe került. József azonban nem kesergett ezen, hanem a börtönben is, a megaláztatásában és a nyomorúságában is ugyanúgy, ugyanolyan szorgalommal, ugyanolyan hűséggel szolgált. Végül a tömlöctartó előtt is kedvességet nyert, s mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, rábízta Józsefre, úgy,

hogy minden, ami ott történt, József által történt, semmi gondja nem volt, mert József mindent elintézett. Milyen hűség volt ebben a Józsefben, és milyen hit, Istenre való hagyatkozás! Nem kérdezte, hogy miért jutott börtönbe, mert egyet tudott: az Úr vele van. Elismerte, hogy Isten neki nem tartozik magyarázattal, de ő tartozik az Úrnak azzal, hogy maradjon hű Hozzá, és legyen elégedett az Ő jelenlétével. 3.) József szerencsés ember volt Azt is olvastuk Józsefről több ízben, hogy szerencsés ember volt: szerencsés ember vala [ ] az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében [...] az Úr szerencséssé teszi vala (2-3.23 v.). Sokáig nem az látszott, hogy József szerencsés ember lenne. Eddigi egész élete úgy nézett ki, hogy inkább nagyon is szerencsétlen. Az apja szerette, czifra ruhát csináltat vala néki [ ], Irígykednek vala azért reá az ő bátyjai (1Móz 37,3.11) és szerencsétlenségére ez az irigység odáig vezette a testvéreket, hogy meg akarták ölni, eladták, és Egyiptomba került. Na végre Egyiptomban, a Potifár házánál felismerték benne azt a rendkívüli szellemet, hogy az Úr vele van, de aztán megint micsoda szerencsétlenség érte. Potifár felesége ármánykodott, és börtönbe juttatta. Milyen szerencsétlen ez az ember! mondhatnánk. Így néz ki külsőleg, de Isten Igéje kiemeli, hogy szerencsés ember volt, az Úr szerencséssé tette őt. A világban egészen mást értenek a szerencse alatt, mint Isten. A világban azt gondolják, ha valaki szerencsés, akkor soha nincsen semmi baja. Minden megvalósul, amit elgondol. Sok pénze van, gazdag, egészséges, ezt tekintik szerencsének. De Isten Igéje mást tekint annak. Ézsaiás könyvének 52. részében arról olvasunk a 13. versben: Ímé, jó szerencsés lesz szolgám Ez Krisztusra vonatkozik. Ha Jézus Krisztusnak az életét nézzük a földön, nem éppen úgy néz ki, mintha jó szerencsés lett volna. Végül elhagyták még a tanítványok is, a tizenkettő is, mindenki ellene fordult, s a kereszten fejezte be a földi életét. Nem úgy nézett ki, hogy jó szerencsés volt. De Isten Igéje azt mondja, az Ő szolgája, az Ő Fia jó szerencsés. Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon. Miképen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt: Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelne (Ézs 52,13-15). Végül Isten feltámasztotta a Fiát, és végül mindenki előtt bebizonyosodik, amikor majd dicsőségben megjelenik az Úr, hogy jó szerencsés volt. De először el kellett vállalnia Őneki is, hogy sokan eliszonyodjanak Tőle. A kereszten rút, nem emberi volt az ábrázatja: útált volt; és nem gondoltunk vele (Ézs 53,3). Ez is Reá vonatkozik: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem (Ézs 55,11). A leghatalmasabb beszéd, ami Isten szájából kijött, a testté lett Ige, Krisztus. Isten minden Igéje szerencsés, ahová küldi. Ha úgy is néz ki, hogy az útfélre esett (Mt 13,19), ha úgy is néz ki, hogy az égi madarak megevék azt [ ] felnevekedének a tövisek és megfojták azt (Lk 8,5; Mk 4,7), akkor is azt mondja az Ige: nem fog visszatérni üresen. Isten ahová küldi, ott jó szerencsés lesz. Számot kell adni a hallott Igéért, és elvégzi azt a munkát, amiért Isten küldötte. De nemcsak Krisztusra vonatkozik ez, hanem, ahogy József életében, nekünk is vannak ígéreteink, hogy Isten a földi utunkat, életünket jó szerencséssé teszi. Két Igében meglátjuk azt is, hogy mi a feltétele annak, hogy jó szerencsés legyen életünknek az útja, hogy Isten szempontjából legyen jó szerencsés. El ne távozzék e

törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz (Józs 1,8). Mikor lesz jó szerencsés Józsué, és mi is? Ha az Isten Igéjét nemcsak olvassuk, hanem vigyázunk, szívünkbe zárjuk, hogy munkálkodjon bennünk, ahhoz szabjuk az életünket. vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz. Amikor lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága (Zsolt 119,105), akkor leszünk jó szerencsések. Lehet, hogy olyan utak jönnek, mint József életében is, ami emberileg éppen nem mondható jó szerencsének: hogy egy ilyen asszonnyal találkozott össze. Ez azonban szükséges volt arra, hogy kiállja a próbát, és nyilvánvalóvá legyen, hogy Isten mit bízhat egy ilyen emberre. A másik Ige: Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen (Zsolt 1,1-3). A gonoszok nem Isten gyermekei. Ők is adhatnak jó tanácsot nekünk, hogy miként lehet boldogulni, és szerencsésen járni ebben az életben. De Isten Igéje azt mondja, hogy az a boldog ember, aki nem jár a gonoszoknak a tanácsán, és nem azokra hallgat. Egy fiatalember, ha olyan házba kerülne, mint József, és a gazdasszonya szemet vetne rá, és valaki azt tanácsolná pl., hogy használja ki ezt a lehetőséget a maga javára, ez gonosz tanács. Ma sok ilyen gonosz tanács és gonosz élet van. Ezt Isten mind megítéli. Boldog, aki nem jár a gonoszok tanácsán, hanem az Úr törvényében gyönyörködik. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Minden munkájában jó szerencsés. 4.) József áldás volt Józsefről nemcsak azt olvastuk, hogy vele volt az Úr, és szerencsés volt, hanem azt is, hogy áldás volt: És lőn az időtől fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása volt mindenen, a mije csak volt a házban és a mezőn (5. v.). Isten Józsefért áldotta meg, áldás volt, ahol csak megfordult. Áldás volt Potifárnál, áldás volt a tömlöcben. Később áldás volt testvérei számára, egész házanépe számára, Egyiptomnak, és az egész akkori világnak. Mindenhol áldás volt. Amikor Isten Ábrahámot elhívta, és mondta: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül [ ] És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged [ ] és áldás leszesz (1Móz 12,1-2). Ahogy aztán egymás után jöttek a nemzedékek, Isten kiválasztott egyet-egyet, aki továbbvitte az ábrahámi örökséget, az áldást, mint József is. Isten vele volt, szerencséssé tette, és áldás lett az élete. Áldás áradt rá, és rajta keresztül is, ahol csak megfordult. Az ígéret, hogy áldás leszesz végső soron az Úr Jézusra vonatkozik. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon (Gal 3,14). Jézus Krisztus volt az igazi kiválasztott, Aki az áldást először a választott néphez, azután a pogányok közé vitte. Áldás volt, és Isten áldásának a közvetítője. De Isten minden gyermeke áldás és áldásközvetítő is egyben. Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki [szellemi] áldással a mennyekben a Krisztusban, A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne. (Ef 1,3-4). Figyeljük? Az áldott Isten megáldott minden szellemi áldással a Krisztusban, és azért vagyunk itt, hogy áldás legyünk. Végezetre mindnyájan legyenek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek: Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek (1Pt 3,8-9). Figyeljük meg, hogy József sem fizetett senkinek gonosszal a

gonoszért, szidalommal a szidalomért! Arra vagyunk elhívva, hogy áldást örököljünk. Aki részesül Isten áldásában, az tud, és csak az tud a másiknak szívből áldást mondani! Aki nem örököl áldást, az nem tud. Aki tudja, hogy Isten megáldotta őt minden szellemi áldással (be van telve Isten áldásával), azért tud áldást adni, mert belőle is túlcsordul. Nem szidalmat, nem gonoszt, hanem ellenkezőleg, áldást mond, tudva, hogy arra hivatott el. Tudjuk-e, hogy mi is arra hivattunk el, hogy áldást mondjunk? Egy hívő embertől nincs messzebb semmi, mint az, hogy ha valaki neki rosszat tesz, akkor átkozódjon, vagy átkot kívánjon. Ez távol van tőle! Nézzük meg, hogy Józsefnek mennyien tettek rosszat, és soha nem volt a szívében átok! Pedig húsbavágóan gonoszak voltak vele. Azt olvassuk, hogy Isten ráárasztotta áldását, és ő áldást adott tovább. Minket is arra hívott el, hogy áldást örököljünk, és áldást mondjunk, és Isten áldást osszon ki rajtunk keresztül. 5.) József ruhája József ruhájával másodszor találkozunk úgy az Igében, hogy valaki elé odavitték, és mondták, hogy nézze meg, és vonja le a következtetést. Először, amikor a testvérei vevék a József felső ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felső ruhát a vérbe. [ ] és elvivék atyjokhoz [Jákóbhoz] és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem? (1Móz 37,31-32). Azután várták, hogy a véres ruhából Jákób levonja a következtetést. Azt mondta, hogy bizony: fenevad ette meg őt, bizony szélyelszaggatta Józsefet (1Móz 37,33). Már akkor beszéltünk arról, hogy az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, és a látszat csal. Mert véres volt a ruha, az igaz, de nem az történt, amit Jákób gondolt. Most (másodszor) ismét ott van József ruhája. Ott van Potifárné kezében. Összehívja az egész háznépet, és azt mondja: Lássátok [ ] Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték. És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne. Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura haza jöve. S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám. És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta (14-18. v.). Ott volt a ruha, ami látszólag bizonyította az asszony szavait. Az egész háznép, sőt a férje is látott valamit; ami a szeme előtt volt, de nem látott a dolgok mögé. Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy Ő nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van (1Sám 16,7). Potifárné azzal a ruhával, ami ott maradt a kezében, azt bizonyította országnak-világnak, hogy József bűnös. Itt a ruha, tessék, nézd meg! Ismét hadd térjek ki arra, amit Pócsy Guszti testvér mondott, hogy: a Sátán mutatja nekünk a látható hazugságot, Isten pedig a láthatatlan valóságot. A Sátán hozza a látható hazugságot, hozza a ruhát: bűnös vagy!. Itt a bűneidnek a bizonyítéka! Nagy bizonyítékokat szokott ám a Sátán hozni: ekkor is ezt tetted, akkor is azt gondoltad. De azt mondja az Ige: Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug (Róm 3,4). Akármit is látunk, vagy látnak mások, az igazság, a valóság Isten Igéje. Az Ige pedig azt mondja, hogy a mi ó emberünk ő vele [együtt] megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek a teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek [ ] Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket (Róm 6,6; Zsid 10,14). Tehát ez az igazság! Kinek hiszünk? A látható hazugságnak, vagy a láthatatlan igazságnak, valóságnak? Nemrégen hallottam, hogy valakik arra voltak kíváncsiak, vajon a teljesen képtelen hazugságot - amit a hírközlő szervek közölnek -, az emberek elfogadják-e vagy nem, illetve milyen arányban fogadják el a hazugságot igaznak. Egy valótlanságot bemutattak a televízióban, ugyanazt megírták az újságok is úgy, hogy egy fényképet is közöltek mellé, és

még a rádióba is bemondták. Az eredmény az lett, hogy az emberek leginkább azt hiszik el - akármilyen képtelen hazugság legyen is az -, amit nemcsak hallanak, hanem egyúttal látnak is. Tehát, ha a televízió mutatott valamit - látták és közben hallották is -, azt szinte mindenki elfogadta igaznak. Pedig képtelen hazugság volt. Ha az újságban leírták, és mellé tettek egy fényképet, azt is nagy százalékban elfogadták. Ha csak a rádióban hallották, akkor már sokkal kevesebben fogadták el a hazugságot igaznak. Ez két szempontból is nagyon tanulságos. Az egyik szempont az, amiről most szó volt, hogy amikor mutat nekünk valamit a kísértő, vagy sokszor nem is a kísértő, csak egyszerűen látunk valamit, ne felejtsük el: ne látszat alapján ítéljünk. A látszat megcsal. Az ember azt látja, ami a szeme előtt van, de nem lát a dolgok mögé, csak ha Isten nyitja meg a szemét. Ezért mondja az Ige, hogy Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek (Mt 7,1). Mert nem jól ítélünk, mert mutatnak nekünk valamit, vagy látunk valamit, és rossz következtetést vonunk le belőle. De van egy másik tanulság is. Egyre inkább megyünk bele az antikrisztusi korba, amit az Ige a nagy nyomorúság idejének nevez. Akkor a Sátán egy kézbe igyekszik venni mindent: politikát, gazdaságot, hírközlő szerveket, mindent. Ez az antikrisztusi szellemiség, sátáni szellemiség nagyon ért a hazugsághoz, mert hazug és hazugság atyja (Jn 8,44). Bármit valóságként tud majd beállítani, mondjuk a televízión keresztül az embereknek. Ezzel nyert ügye van azoknál, akik arra hagyatkoznak, amit látnak. Sokakat elámít! Nem hívő emberekkel is beszélgettem, akik ilyeneket mondtak: Nem tudom magam kivonni mind az alól a szenny- és hazugság alól, ami jön a televízióból. Csak egyféleképpen tudok védekezni, ha nem nézem. Ha nézem, hiába tudom, hogy hazugság, hiába tudom, hogy szenny, hiába tudom, hogy káros, nem tudom magam kivonni a hatása alól. Befolyással van rám. Bölcs ember, aki felismeri a saját korlátait, hogy nincs olyan, ami ne lenne rá hatással, ezért nem nézi, kikapcsolja. Testvérek, ne felejtsük el: Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága (Zsolt 119,105). De ha az ember kiteszi magát a hazugságnak, a látszat megcsalja. Még, ha tudja is, hogy hazugság, megcsalja a látszat. Egyszer úgy mondta Ungár testvér: amit eszel, azzá leszel. Befolyással van ránk, amit látunk, és a kísértő nagy mester: Tessék, nézzétek meg, itt van József ruhája. Itt van. Hát nem napnál fényesebb bizonyíték, hogy bejött hozzám, és szégyent akart rám hozni? És nem bizonyíték! Épp az ellenkezőjének volt a bizonyítéka! Csak éppen Potifárné állította be fordítva a helyzetet. Sokféleképpen be lehet állítani dolgokat. Isten is beállít nekünk dolgokat az ő Igéjében. Sátán is beállít dolgokat. Nem mindegy, hogy kire hallgatunk. Ki előtt nyílik meg a szívünk. Nem mindegy mit nézünk, mit hallgatunk, mit látunk. Egyáltalán nem mindegy! Befejezés József végül is elfutott. Nem gondolkozott azon, mi lesz a következménye, hogy ott hagyta a ruháját. Emberileg végiggondolva, különösen a történtek után azt mondhatnánk, hogy ezt nagyon rosszul tette József, mert lám, ez lett a következménye, hogy bizonyítékot szolgáltatott az ott hagyott ruhája. De mi se törődjünk ezzel! Ha el kell futni, ha másképp nem lehet, fussunk el a kísértés, a kísértő elől, a bűn elől. A következményeket bízzuk az Úrra! Lehet, hogy először mélységeket enged meg az Úr, az lehet; mégsem kell magyarázkodni. Figyeljük meg József magatartását! Nem magyarázkodott. Nem magyarázkodott az urának sem, hogy nem úgy volt az. Nem magyarázkodott, a börtönben sem, hogy miért került oda, hanem hagyta az igazságosan ítélőre (1Pt 2,23). Az igazságosan ítélő meg hagyta őt a tömlöcben, sokáig. De a maga idejében kihozta onnan. A legjobbkor. S addig neki a legjobb helye ott volt.

Nekünk sem kell a magunk igazáért harcolni, még egy lépést sem tenni. Még egy szót sem szólni. Aki a szíveket vizsgálja, majd tudja, hogy mikor emeljen fel, és mikor derüljön fény arra, hogy mi van a dolgok mögött. Nekünk csak egy a fontos, hogy hűek maradjunk az Úrhoz. Hogy áldás lehessünk, bárhová is helyez az Úr bennünket. Ámen. Debrecen, 1995. január 8.