Georges Rodenbach és Rippl-Rónai

FÖLDI ESZTER Georges Rodenbach és Rippl-Rónai A LES VIERGES TÖRTÉNETE 1 Leányok hagytak mezteláb nyomot, S ezer ösvény szálaiból fonott Halvány mintát rajzolt jövő-menö Lábujjhegyük. Kecsesen kanyarogva És halk ütemre gyűlt A sok vonás hurokba." Charles Van Lerberghe 1 Rippl-Rónai József párizsi korszakának egyik főműve a Les Vierges (A Szüzek) című kis könyv, amely a művész négy litográfiáját és Georges Rodenbach belga költő kísérő szövegét tartalmazza, 1895 karácsonyán jelent meg Párizsban, Siegfried (Samuel) 3 Bing kiadásában. A Les Vierges négy litográfiája számos tanulmány tárgya volt már, ezért nem kívánom részletesen ismertetni sem a litográfiák keletkezéstörténetét, sem Rippl-Rónai párizsi korszakának hasonló szellemiségű müveit. 4 Mivel az eddig született elemzések Rippl-Rónai felől közelítették meg a Les Vierges-X, én megkísérlem azt egy más nézőpontból, a könyv szövegének szerzője, Georges Rodenbach felől tárgyalni. A kötetet a korszak könyvművészeti törekvéseinek megfelelően egységes műként igyekszem vizsgálni, amelyben kép és szöveg egyenlő szereplőként, harmonikusan, egymást kiegészítve alkot egy műalkotást. Megkísérlem bemutatni Rippl-Rónai és Rodenbach művészi törekvéseinek rokon vonásait, kettejük helyenként eltérő, máshol egymásba érő szellemi környezetét, feltárni a két művész együttműködésének lehetséges motivációit. A Les Vierges-kötettel egy időben jelent meg a James- Pitcairn Knowles skót származású művész három fametszetét tartalmazó Les Tombeaux (A Sírkövek), szintén Rodenbach szövegével. Konkrét forrást, amely megvilágítaná Siegfried Bing, Rippl-Rónai, Knowles és Rodenbach együttműködésének okait, nem találtam. A Rippl-források ismertek, hozzáférhetőek, tanulmányozásukból aligha lehet erről közelebbit, pontosabbat megtudni. A Georges Rodenbachra vonatkozó dokumentumokat Belgiumban őrzik, a Magyarországon gyéren fellelhető monográfiák erre a két művére nem térnek ki. Ugyanakkor nem valószínű, hogy lényeges adatok lennének még e témában belgiumi levéltárakban, 5 mivel két igen rövid, megrendelésre készült munkáról, Rodenbach számára szinte rutinfeladatról" van szó. Knowles esetében még nehezebb a kutatás, mivel ő párizsi tartózkodása után felhagyott a művészeti tevékenységgel, ezért róla szinte semmilyen adatot nem találtam. A vizsgálódást így főképp Rippl-Rónai és Rodenbach körére terjesztettem ki, Knowles-ra - talán helytelenül - a másodhegedűs szerepét osztottam. Egy Knowles-ra vonatkozó, forrásokon alapuló kutatás talán más megvilágításba helyezné a kérdést. GEORGES RODENBACH (1855-1898) Georges Rodenbach, francia anyanyelvű költő 1855-ben született a belga Tournai-ben, gazdag polgárcsaládból. Gyermekkorát Bruges-ben töltötte, majd 1866 és 1874 között Gentben folytatta tanulmányait a jezsuita Sainte-Barbe Kollégiumban. Ebben az iskolában tanult több, később híressé lett belga író is: Maurice Maeterlinck, Charles Van Lerberghe és Grégoire Le Roy. Rodenbach iskolatársa Émile Verhaeren volt, akivel haláláig tartó bensőséges barátságot kötött. A kollégium szigorú légköre meghatározóvá vált Rodenbach egész gondolkodására és művészetére: Szívem az ifjúkor hajnalán itt hangolódott le, s vesztette életkedvét, mert túlságosan is ráhangolódott a halálra..." 6 - írta. Rodenbach 1874-től jogot hallgatott Gentben, és elkezdett irodalommal foglalkozni. Első verseskötete, a Le Foyer et les Champs {Az otthon és a mezők) 1 1877-ben, Brüsszelben jelent meg. 1878-ban Párizsba utazott, hogy a Sorbonne-on fejezze be tanulmányait. Rodenbach első párizsi tartózkodása alatt számos, különféle iskolához" tartozó irodalmi kiválósággal ismerkedett meg. Szoros kapcsolatba került a parnasszisták 8 egyik vezéralakjával, François Coppée-val, akinek hatása kimutatható korai verseskötetein: az 1877-ben Brüsszelben kiadott Az otthon és a mezők, valamint az 1879 és 1884 között Párizsban Alphonse Lemerre-nél és Brüsszelben Henri Kistenmaeckersnél megjelent Les Tristesses (Bánatok), La Mer élégante (Tengerparti korzó) és L'Hiver mondain (Téli szalon) című művein. Bejáratos lett Victor Hugóhoz, Alphonse Daudet-hoz és Théodore de Banville-hez. Megismerkedett Paul Verlaine-nel és Stéphane Mallarméval. Tagja lett a szimbolizmus előfutárának is tekintett dekadens csoportosulások egyikének, az Émile Goudeau által alapított Vízgyülölőknek" (les Hydropathes), ahová többek között Jules Laforgue, Charles Cros, Paul Bourget, André Ghil, Sarah Bernhardt is tartoztak. Miután befejezte jogi tanulmányait, Rodenbach visszatért Belgiumba, s előbb Gentben, majd Leuwenben telepedett le. Itt tanult Émile Verhaeren, és itt formálódott az a mozgalom, melynek eredményeként 1880-ban, a Jeune France folyóirat mintájára megalapították a Jeune Belgique című lapot. 1883-ban Brüsszelbe költözött, itt vált ismertté irodalmi körökben, egy sajtóperben védte Max Wallert, a Jeune Belgique alapítóját, akit fel is mentettek. 9 1886-ban jelent meg következő verseskötete La Jeunesse Blanche (Atvirasztott ifjúság) címmel, amelyben már saját, egyéni hangján szólalt meg. Ezután végleg felhagyott

az ügyvédi karrierrel, a brüsszeli Le Progrès című újság munkatársa lett. A lap azonban megszűnt, így Rodenbach 1888-ban visszatért Párizsba, ahol haláláig élt. Párizsban ekkor már megjelent Paul Verlaine Poètes maudits\a (Elátkozott koltők). w amely ráirányította a figyelmet Stéphane Mallarmé, Tristan Corbière, Arthur Rimbaud stb. költészetére. Jean Moréas 1886-ban publikálta a Szimbolista manifesztumot, melyben arra buzdított, hogy a költészetnek adjanak metafizikai alapot, és ezt szimbolizmusnak nevezte cl. A szimbolizmus azonban nem doktrína volt, hanem közös magatartásforma, vágy a láthatatlan kifejezésére, egy szubjektív, transzcendentális költészet megteremtésére. A szimbolisták programverse Paul Verlaine 1882-ben írt Költészettana volt. A belga Albert Mockel, a La Wallonie című folyóirat szerkesztője szerint: A mi szimbolizmusunknak (...) két atyja van: Verlaine és Mallarmé. Van két nagybátyja is: Villiers de ltsle-adam, (...) és Arthur Rimbaud."" Mockel folytatja: a szimbolizmus két nagyapja szerinte Edgar Allen Poe és Charles Baudelaire, a dédapa Alfred de Vigny, és az általános ős: Victor Hugo! 12 A fiatal írók számára a minta minden bizonnyal Stéphane Mallarmé, Edgar Allen Poe francia fordítója volt. 1880-tól kezdve keddenként a rue de Rome-on lévő lakásában összegyűltek a költő rajongói. A híres Mallarmé keddjei" során a meghívottak művészi eszmékről, irodalmi és művészeti újdonságokról beszélgettek. A rue de Rome-on lévő lakás a szimbolizmus első számú szalonjává vált. Georges Rodenbach is látogatta 1888- tól, Párizsba településétől kezdve. 13 A belga költők szerepe a francia szimbolizmusban önálló tanulmány tárgya lehetne. Belgium a szimbolista mozgalomban előkelő helyet foglalt el, Brüsszel és Párizs között számos kapocs volt. 14 Noha az 1890-es években Georges Rodenbachon kívül csak a kritikus André Fontainas élt Párizsban, a belga írók és festők rendszeresen töltöttek hosszabb-rövidebb időt a francia fővárosban, dolgoztak, kiállítottak, írtak ott. A Mercure de France-ban rendszeresen publikáltak belga szerzők, többek között Emile Verhaeren, Maurice Maeterlinck, Max Elskamp és Georges Eekhoud. 1890-ben Párizsban mutatták be Maurice Maeterlinck darabját, a Princesse Maleine-n, amely olyan sikert aratott, hogy a neves kritikus, Octave Mirbeau a szerzőt egyenesen új Shakespeare-nek" nevezte. 15 A belgák növekvő párizsi jelenlétével párhuzamosan megnőtt a franciák szerepe is a belga művészeti életben. A Nabik például 1892-től kezdve rendszeresen kiállítottak a brüsszeli La Libre Esthétique tárlatain, Maurice Denis-nek számos külön kapcsolata volt a belgákkal. 16 A szimbolizmus térnyerésében nagy szerepet játszottak a folyóiratok: Belgiumban főképp a Jeune Belgique, 17 LArt Moderne, 1X La Wallonie. 19 A szimbolizmus egyik legfontosabb folyóirata, a Revue blanche is közös vállakózás volt: Liège-ben alapította két francia, Charles és Pierre Leclerq, valamint két belga, Auguste Jeunhomme és Joe Hogge. 1891-ben a szerkesztőség - a belgák egyetértésével - átköltözött Párizsba. Stéphane Mallarmé, aki 1890-ben előadó körúton is járt Belgiumban, nagyra becsülte belga barátait. Elismeréssel emlegette Rodenbach Bruges-la-Morte (Halott Bruges) című művét, valamint Maeterlinck drámáit - a Pélléas és Mélisande premierjén részt is vett 1893-ban. Belga barátai iránti érzéseinek egy költeményt is szentelt: Rémémorations des amis belges (Emlékezés belga barátokra) címmel. Rodenbach Párizsban a Journal de Bruxelles kiküldött tudósítója lett, és számos rangos újságban is közreműködött kritikusként: Le Figaro, Mercure de France, La Revue Blanche, La Revue de Paris stb. Mallarmé szimbolista körén kívül Edmond de Goncourt-hoz volt bejáratos. Edmond, fivérének Jules-nek 1870-ben bekövetkezett halála után egyedül folytatta Naplójukat, amelyben Rodenbachot többször is említi, a legnagyobb barátság hangján: 20 Kedves vidámság, könnyed humor, tetszetősen gunyoros szófüzés és egyfajta vonzó közlékenység, mellyel társaságában mindenkit bőbeszédűvé tesz: nos, ezek Rodenbach társalgói kvalitásai." 21 Rodenbachnak 1889-től jelentek meg regényei: L'art en exil (A művészet száműzetésben, 1889), Bruges-la-Morte (Halott Bruges, 1892), Le musée des Béguines (A beginàk múzeuma, 1894), La Vocation (A hivatás, 1895), Le Carillonneur (A harangozó, 1897), L'Arbre (A fa, 1898). Három verseskötetet is megjelentetett: Le Règne du Silence (A csend birodalma, 1891), Les Vies encloses (Körülzárt életek, 1896) és Miroir du ciel natal (A hazai ég tükre, 1898). Költészetének jellemző motivumai regényeiben is állandóan vissza-visszatérnek. Kedvenc témái a csend a régi házak mélyén, az elhagyott negyedek magánya, a hajdani gazdagságról álmodó, halott városok, a rakpartok között csobbanó víz, a csatornákon ringatózó hattyúk stb. Mallarmé körének hatása ellenére Rodenbach nem fogadta el teljes mértékig a szimbolisták esztétikai elveit és teóriáját. Hű maradt első mestereihez, a parnasszistákhoz, amennyiben mindig tiszteletben tartotta a forma szabályait, a gondolat függetlenségének respektálása mellett. Német kritikusa, A. Brunemann szerint Rodenbach Mallarmétól tanulta a szimbólumok értékét, míg a Goncourt testvérektől a festői stílust és a ritka jelzőket. 22 Jules Laforgue pedig így írt róla: Sorai szépek, olykor körülményesek és nehézkesek, de majdnem mindig tömények, értelemmel, s méghozzá ritka értelemmel telítettek, ugyanakkor pedig festőiek és végtelenül melankolikusak is." 23. Rodenbach drámájának, A fátyolnak 14 (Le Voile) kapcsán Laforgue így fogalmazott: Nem tudom, hogy a Fátyol színház-e, de bizonyos vagyok benne, hogy költészet. Csendes költészet." 25 Mallarmé így emlékezett rá: Rodenbach úr egyike az általam ismert legtökéletesebb és legértékesebb művészeknek. Művészete egyszerre emelkedett és pontos. Leginkább a flamand csipkékhez és ötvösmunkákhoz hasonlítanám." 26 Edmond de Goncourt pedig ezt írta barátjáról: Rodenbach úr szememben jószerivel az egyetlen, igen, az egyetlen valóban eredeti jelenkori költő. Neki sikerült visszaadnia azt, amit sokan éreznek, ám nem képesek kifejezni: nevezetesen a dolgok lelkét... ő ebben egészen egyedi, képes kifejezni a bizonytalant, a hangulatokat." 27 Rodenbachnak, a párizsi művészeti élet dédelgetett kedvencének karrierje azonban váratlanul megszakadt. Hirtelen, negyvenhárom éves korában, 1898 karácsonyán meghalt. Három poszthumusz kötet után [L'Elite [Nagy alkotók] 1899, irodalmi tanulmányok, Le rouet et les brumes [A ködrokka] 1900, mesék és Le Mirage [Káprázat] 1901) személye és életmüve feledésbe merült. 28 Rodenbach legnagyobb sikerét a Halott Bruges című regénnyel aratta, amely 1892-ben jelent meg a Figaróban, folytatásonként. Ez a kisregény Rodenbach egész életművének kvintesszenciája". A költő számára Bruges városa szimbo-

/. Luden Levy-Dhurmer: Georges Rodenbach portréja, 1896. Párizs, Musée d'orsay lizálja Flandria hajdanvolt és rég elveszett dicsőségét, a lassú és unalmas kisvárosi létet. Bruges több mint négyszáz évig a középkori Európa legfontosabb észak-nyugati kereskedelmi központja volt. A 15. század végén azonban tengeri kijárata megszűnt, így Bruges elvesztette központi szerepét, hanyatlásnak indult és hamarosan halott városként" kezdték emlegetni. Rodenbach regényében egy fiatal özvegyember költözik Bruges-be. Azért oda, mert a halott városban halott felesége feletti gyászának megtestesülését látja. Egy vigasztalhatatlan gyászidöszak után a férfi egy, az utcán megpillantott fiatal színésznőben feleségét látja feléledni. Az igaznak hitt hasonlóság bűvöletében él, és újraéli a színésznő mellett halott felesége oldalán érzett boldogságát. De az új asszony nem tudja tiszteletben tartani a halott feleség rejtélyét, és ezzel megtöri a varázst. A férfi felszabadul a hazugság rabsága alól, rádöbben a valóságra és megfojtja a színésznőt. Bruges ismét halottá válik. A regény igazi főszereplője" azonban maga a Halott Város, melynek középkori, misztikus hangulatát, régi palotáit, begina kolostorait, rakpartjait, elhagyott sikátorait Rodenbach költői képekben festette le. Az érzékletes városidézés", meg a regény mélabús-érzelmes története óriási sikert aratott, és valóságos Bruges-divatot teremtett. Egész zarándoklat kezdődött, művészek és turisták egyaránt látni akarták a várost, beszívni melankolikus levegőjét, hagyni, hogy annak közterei és harangjai alakítsák lelküket". 29 A festő-illusztrátor Georges de Feure 1895-1896-ban oda is költözött, és Rodenbach hatására egy sor képet készített egy női alaktól kísértett férfiről. A belga festő, Henri le Sidaner 1898- ban lakást bérelt a regényben is szereplő Miroir rakparton. A város számos festőt megihletett: William Degouve de Nuncques, Lucien Lévy-Dhurmer és Fernand Khnopff mellett Rippl-Rónai is készített ott festményeket. Lucien Lévy-Dhurmer festette meg Rodenbach portréját (1896) (1. kép), ahol az írót közeinézetbői, Bruges egyik rakpartja előtt ábrázolta. Lévy-Dhurmer még több, Rodenbach által inspirált képet is festett, mint a Csend {Le Silence, 1895-1896 k.), vagy Marguerite Moreno Rodenbach,,Fátyol"-jának szerepében (Marguerite Moreno dans le rôle du Voile" de Rodenbach, 1896). 30 RIPPL-RÓNAI, A MAGYAR NABI" Rippl-Rónai József egy évvel Rodenbach előtt, 1887 márciusában érkezett Párizsba. Számára az áttörést" az 1894-es év hozta meg: ekkor állította ki Nagyanyám című képét a Salon des Champs de Marson, amely zajos sikert aratott. A Revue blanche hasábjain Alfred Jarry dicsérte meg, nevét Whistleré mellett említve. James McNeil Whistler említése kézenfekvő volt Rippl e müve mellett, hiszen nem sokkal korábban, 1891-ben vásárolta meg a Musée du Luxembourg A művész anyjának portréját, amely nagy hatást gyakorolt a fiatal művészekre és így Ripplre is. Rippl-Rónait Nagyanyám című művének sikere miatt látogatták meg a Nabik Neuillyben. és nemsokára e csoport tagja lett, a magyar Nabi" néven.

Az 1888-ban megalakult Nabi csoport, a Revue blanche festőinek" tagjai iparmüvészettel, könyvművészettel is foglalkoztak, emellett érdeklődtek a színház, a zene, és az irodalom iránt. Bejáratosak voltak Mallarmé keddjeire, ahol festők, írók, kritikusok, színházi emberek fordultak meg és cseréltek eszmét. A rue de Rome-i lakás falán, Mallarmé otthonában Edouard Manet és Whistler festményei függtek." 1891 márciusában, Gauguin Tahitira való utazása alkalmából Mallarmé bankettet szervezett a Café Voltaire-ben, amelyen részt vettek a Nabik. Odilon Redon, Eugène Carrière, Charles Morice stb. Paul Gauguin portrét készített Mallarméról, amelyen a költő feje fölé hollót rajzolt, célzásként Edgar Allen Poe versére, amely 1875-ben Mallarmé fordításában, Edouard Manet illusztrációival jelent meg Franciaországban. 1891 májusában Gauguin és Verlaine javára előadást szerveztek a Théâtre de Vaudeville-ben. A program a következő volt: A Holló Mallarmé fordításában, Maeterlinck L'Intruse (A hívatlan vendég), Les Uns et les Autres (Egyesek és Mások) Verlaine-től. A Nabik rendszercsen közreműködtek színházi bemutatókon. Először André Antoine naturalista színházában, a Théâtre Libre-ben' 2 dolgoztak, majd rendes munkatársakká váltak Paul Fort Théâtre dartjában. 33 Ők illusztrálták a programfüzeteket, készítettek díszletet és terveztek jelmezt. 1893-ban alakult meg Camille Mauclair és Aurélien Lugné-Poe 34 színháza, a Théâtre de L'Œuvre. A Nabik követték Lugné-Poe-t, ezentúl itt dolgoztak rendszeresen. Alfred Jarry Übü királyához, melynek 1896- ban volt a bemutatója a Théâtre de L'Œuvre-ben, a díszlet- és színpadtervet Bonnard, Vuillard, Toulouse-Lautrec és Ranson készítették. 35 A Nabik, mint a kor más irodalmi és festészeti kiválóságai, a könyvművészet iránt is érdeklődtek. Maga Mallarmé is, aki a könyvoldalt így definiálta: a lélek parányi sírja", 36 tervezte Odilon Redonnai egy illusztrált kötet megjelentetését, de a költő 1898-ban bekövetkezett halála meghiúsította ezt az elképzelést. Franciaországban az egyik első modern illusztrált könyv André Gide Le voyage d'űrien (Űrien utazása) című müve volt, amely 1893-ban jelent meg, Maurice Denis 30 litográfiájával. Denis 2. Maurice Denis: Április vagy Anemónák, 1891. Magángyűjtemény

már 1889-ben készített illusztrációkat Verlaine Jóság című kötetéhez, amely végül csak 1910-ben jelent meg Ambroise Vollard-nál, valamint egy litográfiát Mallarmé Látomás/ Tünemény (Apparition) című költeményéhez. Félix Valotton készítette Rémy de Gourmont híres Le Livre des Masquesjához {Maszkok könyve, 1896-1898) a fametszetü portrékat. Pierre Bonnard Verlaine Párhuzamok című kötetét illusztrálta 1900-ban, 1903-ban pedig a Daphnis és Chloéhoz készített illusztrációkat. 1894-től Rippl-Rónai előtt a Nabik társasága révén ez a színes világ tárult fel. 1911-ben publikált Emlékezéseiben leírja, hogy milyen köröket látogatott: említi Félix Fénéont, Octave Mirbeau-t, Alfred Jarryt, Robert Montesquiou-Fézensacot, Henri de Régnier-t, Francis Viélé-Griffint. 37 Megismerkedett Paul Verlaine-nel, akinek elkészítette a portréját, és Stéphane Mallarméval, akinek híres keddjeire is utalt. Találkozott Pierre Puvis de Chavannes-nal, Odilon Redonnai, Paul Cézanne-nal és Paul Gauguinnel. Henri de Toulouse-Lautreckel szorosabb kapcsolatba is került, együtt litografáltak az Ancourt nyomdában. Gyakran járt André Antoine Théâtre Libre-jébe, és néhányszor a Théâtre de L'Oeuvre-be. Ez utóbbiról meséli, hogy a Nabikon kívül, akik rendszeresen közreműködtek a díszletek elkészítésében, egyszer ő maga is mázolt a színpadra lefektetett vászonra valamelyik Maeterlinck-darabhoz egy nagy virágos falat", 38 és ekkor ismerkedtek össze a belga íróval. A színházról epésen jegyzi meg: Tele (...) volt mindig a színház, pedig a játék rossz volt". 39 Ripplt a belgák is megismerhették, amikor 1894 végén Octave Maus, a L'Art Moderne szerkesztője Brüsszelbe hívta, a Libre Esthétique második kiállítására. 1895-től Rippl rendszeresen kiállított a Nabikkal, ebben az évben rendelt tőle Thadée Natanson, a Revue blanche szerkesztője egy litográfiát a lap számára (Lámpánál olvasó nő). A Les Vierges készülésekor, 1895-ben tehát Rippl-Rónai ismert volt a Nabik és a szimbolisták körében. A KÖTETEK KELETKEZÉSE Rippl-Rónai a következő módon emlékszik a Les Vierges keletkezésére: Egyszer rajzokat csináltam, világos, színes, dekoratív rajzokat, egy skót festő barátommal, Knowlesszel, aki hasonlóképpen érzett. Megmutattuk Bingnek, aki megszerezte Georges Rodenbachot, az elment Párizsból egy faluba, ott bevetette magát egy szállodába és költői szövegeket írt rajzainkhoz. (...) Aztán kinyomtattuk. Látja, ez az első igazán modern könyv, ahol a szöveg, a betű, a rajz mind egy nagy harmónia." 40 Rippl kissé regényes történetéből egy fontos tény világlik ki: a szöveg készült a rajzok után, amelyek így nem a hagyományos értelemben vett illusztrációk. Talán erre gondolt Rippl, amikor - kissé persze túlzóan - az első igazán modern könyv"-nek nevezte művüket. 41 A két barát, Rippl és Knowles könyvművészet iránt tanúsított érdeklődése nem meglepő ismerve környezetüket, amelyben dolgoztak. Az iparművészet terén mutatott érdeklődése összhangban volt azokkal a gondolatokkal és elvekkel, amelyek minket foglalkoztattak, és lelkes tevékenysége megindító példa volt számunkra" - írta Edouard Vuillard Rippl-Rónairól. 42 Ismert Rippl története Emlékezéseiből, amikor a Nabik először látogatták meg őt Neuillyben, és egy általa illusztrált" Mallarmé kötet 3. Maurice Denis: Az élet ösvénye. Üvegablak, Î895. Saint-Germain-en-Laye, Musée Départemental Maurice Denis, le Prieuré"

láttán irigységgel vegyes csodálattal faggatták, hogyan jutott ilyen előkelő megbízáshoz. Végül kiderült, hogy Rippl saját kedvtelésére készített illusztrációkat tett Mallarmé Les Pages (Oldalak) című kötetének lapjai közé. 43 A könyvművészet Binget is érdekelte, egy évvel később, 1896-ban nemzetközi könyvművészeti tárlatot rendezett üzletében, a Salon de l'art Nouveau-ban. A Salon de l'art Nouveau 1895 decemberében nyílt meg, a berendezés elkészítésére Bing a Nabik közül is megbízott néhányat. Maurice Denis egy frízsorozatot tervezett hálószoba dekorálására, Asszonyszerelem, asszonysors címmel, amely a nő életének jeleneteit mutatja be hét pannon. A Salon de l'art Nouveau munkálatai közben Bing számára így ismerős lehetett Rippl-Rónai témája. Bing tehát vállalkozott a kiadásra: a kiadó több mint 2 ezer forintot áldoz föl jobban mondva reszkíroz" 44 - írta Rippl-Rónai. Nem találtam semmilyen forrásos bizonyítékát annak, hogy Rippl és Rodenbach vagy Knowles és Rodenbach személyesen ismerték volna egymást a kötetek munkálatait megelőzően. Noha Rippl nem említi Emlékezéseiben Rodenbachot, nem kizárt, hogy ismerték egymást, hiszen szinte ugyanazokat a művészi köröket látogatták. A Nabik ismertek néhány belga szimbolista költőt, Maeterlincket és Verhaerent bizonyosan. Közreműködtek Maeterlinck darabjainak színrevitelében, és Rodenbach, aki Verhaeren közeli barátja volt, Maeterlincket is 4. Ker-Xavier Roussel: A szűz az ösvényen, 1890-1892. Magángyűjtemény ismerte. Gyakori vendég volt Mallarménál, a rue de Rome-on, ahová a Nabik is el-eljártak, és nyáron Mallarmé valvins-i házában is. A Nabik Valvins-ben is gyakorta jártak, és attól nem messze Villeneuve-sur-Yonne-ban, ahol Thadée Natanson, a Revue Blanche szerkesztője Mallarmé közelében birtokolt egy házacskát. 45 Rippl-Rónai és Rodenbach tehát találkozhattak ezen helyek bármelyikén. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a könyvek keletkezésében meghatározó szerepe lett volna a személyes ismeretségnek. Rippl-Rónai fent említett visszaemlékezésében Binget nevezi meg Rodenbach megbízójaként, így valószínűleg az ő ötlete volt a belga művész felkérése. Bing választását - a hasonló ismeretségi kör mellett - megmagyarázhatja Rippl e korszakbeli festészetének jellege is. Rippl festészete az 1890-es évek elején szürkébe hajlott. A festményeket a barna, szürke, fehér színek monokrómiája jellemzi. Ez az intim és gyengéd hangulatfestészet, amelynek témája gyakran az otthoni csendes tevékenység, a sápadt, finom profilú nők, csendes, elhagyott szobák tárgyai, 46 felidézi Rodenbach költészetét. 1894-től Rippl-Rónai divatba jött". Rodenbach 1892-ben lett híres, a Halott Bruges megjelenése után. Siegfried Bing, aki Rippl szerint teljesen a legmerészebb művészeteket pártfogolja és azok ismertetését szívvel, lélekkel, igen sok pénzzel elősegíti", 47 talán valami rendkívüli, szokatlan dolgot akart létrehozni, és ebben partnerekre talált a művészek személyében. Edmond de Goncourt Naplója arról tudósít, hogy Rodenbach maga is érdeklődött a könyv művészete iránt: Ma Rodenbach szellemesen beszélt a könyv nyomtatott oldaláról, amelyet sikerült a bekezdések, dőlt betűk, nagybetűk stb. révén művészi elrendezésűvé tenni, ahogy mondta, plakáttá hangszerelnie Elképzelhető az is, hogy Bing Knowles témája miatt gondolt Rodenbachra, hiszen a Les Tombeaux, amely temetőt, halált, szomorúságot idéz, közel állt a belga költő művészetéhez. Azt is megkockáztatom, hogy Knowles alkata hasonló lehetett Rodenbachéhoz, Rodenbach életében meghatározó volt a genti jezsuitáknál történt neveltetése. Az 1890-es évek elején, Joris- Karl Huysmans, Villiers de ltsle-adam és mások példája nyomán Knowles katolizált. 49 A kötetek készüléséről csak Rippl-Rónai családjának írt néhány levele tájékoztat bennünket. Rippl meg volt elégedve az író személyével, szüleinek írott levelében büszkén jelentette ki: a rövid kis históriát az egyik legelőkelőbb francia (születésére nézve belga) író" írja, noha aggodalmát is kifejezi: félünk hogy (...) nagyon rövidre szabja meséjét." 50 Rodenbach meséinek készüléséről nem sokat tudunk, ezek életmüvében kisebb jelentőségű, megrendelésre készült rutinfeladatok lehettek. Mint Rippl-Rónai keserűen megjegyezte róla: Mi nem akartuk az anyagi javakat a művészi ízlés megnyirbálásának kikerülése miatt elfogadni, az író azonban előre felveszi a 400 frankját." 51 Rippl-Rónai először egy 1895. május 22-i levelében említi a Les Vierges A. Egy egész hónap óta járjuk a nyomdákat, keresünk, kutatunk, dolgozunk, mint a legutolsó munkás." 52 Tehát április közepén kezdhették a munkálatokat, és 1895 karácsonyán a Les Vierges és a Les Tombeaux megjelent a Chamerot et Renouard kiadónál. A két kötet kétszáz példányban, azonos formátumban, azonos tipográfiával készült, a két címlap is megerősíti összetartozásukat, egyiket egy jobb, másikat egy bal kéz rajza díszíti, melyek virágot tartanak.

5. Rippl-Rónai József: Les Vierges L, 1895. Színes litográfia. Magyar Nemzeti Galéria LES VIERGES A Les Vierges négy litográfiáján almafák előtt sétáló, ülő, olvasó lányok jelennek meg. A női sors, életük szimbolikus állomásai a Nabik egyik kedvelt témája volt: az 1890-es évek elejétől kezdtek olyan festményeket, illetve pannó-sorozatokat készíteni, ahol nők szerepeltek szimbolikus jelenetekben. A nőben ők életük társát látták, aki egyszerre jelenít meg szimbolikus, magasztos vagy misztikus értékeket. (Jellemző módon France Ransont, Paul-Elie Ranson feleségét, akinek műtermében a Nabik összejöveteleiket tartották, a Templom Fényének nevezték, a műterem Templom elnevezése után.) 1891-ben Maurice Denis elkészítette az Április avagy Anemónák (2. kép) című festményét, amelyen fiatal lányok virágot szednek egy erdőben. 1891-1892 folyamán négy képet festett meg az Évszakok Ciklusból: a Szeptembert, az Októbert, az Aprilist és a Júliust. Itt az évszakokat, illetve a hónapokat fiatal álló, ülő nők jelenítik meg, akik beszélgetnek, virágot szednek. A harmadik, Április című képen fiatal, fehérbe öltözött lányok szednek virágot egy ösvény mellett, képzeletbeli tájban. Denis 1894-ben készítette Szüzek rózsabokrok között című ólomüvegablak-tervét, amelyen álombéli tájban, rózsabokrokkal övezett ösvényeken szüzek sétálgatnak. 53 Egy évvel később, 1895-ben készített újabb üvegablakának, az Elet ösvényének (3. kép) témájáról a művész így írt: Ez az üvegablak két lányka első áldozására készült, ők láthatóak a kép előterében. Egy misztikus ösvény mellett haladnak, amely mellett a spirituális élet aktív és passzív formája van szimbolizálva." 54 Denis, aki mélyen katolikus volt, ennek a képnek misztikus, szimbolikus értelmet adott. Az ösvény nála a keresztény lélek útját jelenti, az Istennel való misztikus egyesülésig. A katolicizmus miszticizmusa sem a többi Nabinál, sem Ripplnél nem elsőrendű. Ker-Xavier Roussel festményén, A szűz az ösvényen címűn (1890-1892 k.) (4. kép), a szűz egyedül látható, amint egy ösvény kezdeténél áll, amely előtte nyílik, és a távolban, egy domb csúcsán tűnik el. Az ösvény itt nem a lélek spiritualizációját, hanem a szűz előtt megnyíló élet útját jelképezi. 1892 körül készült Roussel Az élet évszakai című képe. A festményen négy, különböző életkorú nőt láthatunk. A legidősebb ül, a többiek állnak egy dombokkal és fákkal övezett réten. A négy életkort a négy évszak szokásos ábrázolásával köti itt össze a festő. Bonnard 1891-ben készült műve, a Nők kertben, szintén egyfajta négy évszak ábrázolás. Itt Roussel művéhez hasonlóan négy nőalak látható, a legidősebb itt is ül, míg a többiek állnak. Végül utalnék Maurice Denis már említett, 1895-ben készült dekoratív frízére, az Asszonyszerelem, asszonysorsra, melyet egy Schumann-dal ihletett, és hét pannóban mutatta be az asszonyok életét. 55 Rippl-Rónait valószínűleg barátai e müvei inspirálhatták a Les Vierges rajzainak készítésekor. Különös, hogy noha Rippl-Rónai és Knowles egyszerre dolgoztak, közös ötlettől vezérelve, a könyvek koncepcióját te-

A kompozíciók következetlensége érezhető Georges Rodenbach hozzájuk írt meséjében is. A képek és szövegrészek nem feleltethetőek meg egymásnak tökéletesen, ám a mese mégis ad valamiféle magyarázatot: a litográfiák a fiatal lányok absztrakt útját jelképezik, amely a házasságtól öregségükig tart. Az első litográfián (5. kép), amelynek az út elejét kellene mutatnia, mindössze egy idilli kép látható: két fiatal lány, az egyik almafa alatt ül, a másik állva olvas. Még ösvényt sem látunk. Rodenbach tárja fel a jelenetet: a szöveg majdnem fele olyasmit mond el, ami a képeken láthatatlan. Az első részben leírja a szüzeket, akik még tájba olvadnak", ártatlanok, tökéletes összhangban" a természettel. A lánykák még test nélküli lelkek, mind egyformák. Meg kell találniuk sorsuknak megfelelő saját útjukat, amely elvezeti majd őket boldogságukhoz. A szüzek tehát elindulnak, különböző utakon, vérmérsékletük szerint változó viselkedési formákkal. Rodenbach több típust sorol fel, köztük az utolsó az a lányka, aki sorsát inkább a könyvekben, semmint az életben keresi". Ez a szűz végre megjelenik a második litográfián (6. kép). Almafa előtt áll, lehajtott fejjel, a külvilágról tudomást sem véve, olvas. Rodenbach szerint ő az, aki a hold befolyása alatt született", a dekadens attitűdöt személyesíti meg. A szavak akár Des Esseintes herceget, Joris-Karl Huysmans híres Különc (A Rebours) című regényének hősét is jellemezhetnék: az ég kékje, a fák, a folyóvíz bántóan erőteljesek neki", és mily varázslatos minden, ami művi! O, nyugság és hazugság kéjes álma!". Ebben az attitűdben még Arthur Schopenhauer 6. Rippl-Rónai József: Les Vierges IL, 1895. Színes litográfia. Magyar Nemzeti Galéria kintve semmiféle együttműködést nem tapasztalunk közöttük, eltekintve attól a vágytól, hogy művészi, könyvbe való nyomatokat alkossanak. Különbözik a technika és a képek száma. Az egyetlen közös gondolat, amelyet talán ki kivántak fejezni a két könyvvel, a tél és nyár, élet és halál ellentéte. 56 A Les Vierges négy litográfiáját szemlélve, nehéz következetes művészi programot találni bennük. Rippl így írt róluk: Az én könyvemet a világosság, fiatalság, a nap ragyogása és a szép természet bearanyozása, fiatal leánykák habozása az életük küszöbén, később, és végre midőn megnyugodva tekintenek vissza múltjukra stb. Rövid álom." 57 Ripplnek tehát nem volt konkrét elképzelése az egyes képek értelméről, sem sorrendjükről. Amit meg lehet állapítani mégis, az az, hogy az utolsó kép a történet vége", a szűz útjának utolsó állomása. A Nabik említett kompozíciói nyilván hatottak intellektuálisan és stilárisan is Rippl-Rónaira. A magyar festőt minden bizonnyal megérintette barátai szimbolizmusa. 1895 novemberében a következőket írta anyjának: Érzem mások és magam kárán erkölcsi botlásaim súlyát, és érzem egyúttal azt is, hogy csak a Szép"-ben, az ideálisban találhatom fel lelkiismeretem megtisztulását és megnyugvását." 58 Mindazonáltal ezek a litográfiák, noha érződik rajtuk némi szimbolista íz, inkább rendkívül dekoratív, artisztikus nyomatok, melyeken megjelenik a szimbolisták, és főképp a Nabik egyik kedvelt témája. 7. Rippl-Rónai József Les Vierges HL, 1895. Színes litográfia. Magyar Nemzeti Galéria

Rodenbach meséjében az egyéni sors keresése a lélek spirituális utazásává válik. Az elkülönülés nélküli, természettel egy lélek, kiválva abból, megkeresi saját útját, melynek végén, megtalálva a neki megfelelő formáját, ismét egyesül a természettel: Most mindegyikük Hitves lett, teljesen önmaga, egyetlen tájjal olvadt összhangba, melyhez tökéletesen hozzásimul." Rodenbach szövegének bizonyos részeiben felfedezhető egy Rippl művészetét tekintve sem érdektelen szempont. A második és harmadik litográfiához fűzött magyarázatok felfoghatóak az idealizmus és naturalizmus szembeállításaként is. A holdszülött lányt, aki a Természettel képtelen egyesülni", az almaszedő lányokkal állítja szembe, akik sosem szakadtak el a Természettől", azaz a látható és valós világtól. Az idealizmus és realizmus témája Rippl-Rónai művészetében is felbukkan: 1895-1896 folyamán dolgozott hasonló című kárpitján. Rippl művészetében a szimbolista felfogás inkább iparművészeti alkotásain jelentkezett. 60 Az Idealizmus és Realizmus sovány allegóriája" 61 két részből áll: a felső részen három akt áll Puvis de Chavannes, Gauguin vagy Paul Cézanne mintájára, míg az alsó részen egy parasztpár műveli a kertjét. Az aktok Árkádiát, a parasztok a munkás életet jelképezik, az ember sorsát a Paradicsomból való kiűzetés után. A Les Vierges meséje, noha megrendelésre készült, és Rodenbach életmüvében nem foglal el kitüntetett helyet, nagyon jellemző a belga művész költészetére, melynek bizonyos állandó motívumai itt is megjelennek. Már az 1889-ben kiadott Átvirrasztott ifjúság kötetben feltűnik a világ, mint kert, amely- 8. Rippl-Rónai József: Les Vierges IV, 1895. Színes litográfia. Magyar Nemzeti Galéria hatását is felfedezhetjük: a világ csak látszat, illúzió, múló jelenségek vég nélküli egymásra következése: M) A Szűz könyveket bújva az életről álmodik, és szeretni szeretne." Rodenbach, aki sohasem hódolt be teljesen a szimbolizmus eszmekörének, és így egyfajta átmenetet képez a szimbolista és a parnasszista felfogás között, elítéli ezt az életformát: Veszélyes tükörjáték ez! Mit tesz majd, ha az életet össze kell vetnie a könyvekben olvasottakkal?" Az utazás folytatódik a harmadik litográfián (7. kép), ahol a fiatal lányok almát szednek. 1891 körül Paul Sérusier készített egy triptichont Almaszüret címmel, ahol az almafa a tudás fáját jelképezi. Rodenbach értelmezésében ez az utalás sokkal konkrétabb. Az almákat az Élet gyümölcsének" nevezi. Itt már nem a tudás megszerzéséről, hanem az asszonnyá válásról, a szüzesség elvesztéséről van szó. Ez mindazon lányok sorsa, akik sosem szakadtak el a Természettől" (ahelyett, hogy a könyvekben keresték volna a sorsukat). A harmadik kép és a hozzá való szöveg tehát a nászt illusztrálja, a fiatal lány megérkezését a házasság védettségébe. Az utazás befejeződött. Nem marad más, mint nézni a házat, amelyben élete zajlik", ahogyan azt az utolsó nyomat (8. kép) asszonya teszi, aki már nyugodtan üldögél egy karszékben". Az út vége az asszonyok közös sorsa: a házasság, amelyben a szüzek felfedezik önmagukat, és megtalálják lelkük békéjét, nyugalmukat. C'était un très vieux cimetière, abandonné, il n'y avait plus que quel- 9. James Pitcairn-Knowles: Les Tombeaux, 1895. Fametszet. Országos Széchenyi Könyvtár.

ben az emberek melankolikusan bolyonganak: S az emberélet egy ódon, mogorva táj ma, / Számos útját a sok vándor töprengve járja, / S néha találkozik", 62 vagy máshol: e kihalt kertben, e körbezárt kertben itt / Hol gyertyák sora áll, hol liliom virít, / Ahol leírhatatlan szüzek lépdeltek egykor". 63 Ebből a melankóliából vajmi kevés került át Rippl-Rónai Les Vierges-ébe. Az 1896-ban, egy évvel a Les Vierges után megjelent Körülzárt életek című kötetben, Rodenbach egy egész ciklust szentelt a Kéz vonalai (Lignes de la main) témának. A ciklus második versében a Les Vierges témája bukkan fel: tenyér vonalai, lét geográfiája / Végtelenből jövő, ködbe borult utak, / Szunnyadó rokka-szál gubanca, gomolyag, / O, furcsa arabeszk, melybe Sorsunk bezárva". 64 A Les Vierges-ben előforduló medence, sors vonal, tükör, álom, szökőkút, lámpák, mind visszatérő motívumok Rodenbach költészetében. A Lámpák és A szökőkutak egyben ciklusok címei az 1898-ban megjelent utolsó kötetben, A hazai ég tükrében. A Les Tombeaux esetében Rodenbach elemében érezhette magát. Knowles három fekete-fehér, egyszerű megfogalmazású fametszetet készített. Az első metszeten (9. kép) három sírkő fölött elröppenő pillangót látunk, a másodikon egy nagy szarkofágot, néhány sírkövet és egyikükön egy urnát. A harmadik fametszet egyetlen liliomot ábrázol. Rippl-Rónai így írta le testvérének: Skót barátom nagy köveket rajzolt le kriptákkal és urnákkal - egy pillangó repül át a testeket betakaró gyepezeten és levegőn. A legmegragadóbb szomorúság ez, amit csak elképzelni lehet. Nyugalmas komolyság vonul át mindenen, de már nem sír senki, mert a sírkövek romladozni kezdenek. - Régi temető!" 65 Rodenbach költészetének központi témája a melankólia, a szelíd szomorúság, a halál víziója. Knowles müve így közelebb állhatott hozzá, mint a Les Vierges litográfiáinak derűje. Filozofikus meséje a temetőről - ahol a szöveg minden része megfeleltethető a metszeteknek - hosszabb és költőibb is, mint a Rippléhez készült történet. RODENBACH HATÁSA RIPPL-RÓNAI MŰVÉSZETÉBEN Egyetlen tény sem bizonyítja, hogy Rippl-Rónai és Rodenbach között a Les Vierges elkészülte után lett volna bármilyen kapcsolat. Rodenbach 1898. december 26-án, három évvel együttműködésük után meghalt. Mégsem érdektelen megvizsgálni Rodenbach esetleges hatását Rippl-Rónai festészetében. Rippl-Rónai hazatérte után szülővárosában, Kaposváron telepedett le. A város, amelyben Ady híres Kisvárosok őszi vasárnapjai versét írta, kísértetiesen emlékeztet Rodenbach költeményeinek elhagyott, csendes városaira. Rodenbach 1889-ben megjelent Átvirrasztott ifjúság kötetében szerepelt a költő Les Dimanches (A Vasárnapok) című verse. 66 Rippl-Rónai Magyarországra való hazatérése után ismét útnak indult, Belgiumban töltötte 1902 nyarát. Bruges-be is ellátogatott, mint ezt a várost ábrázoló pasztelljei bizonyítják. Sajnos eme képek nagy része mára eltűnt, nem ismerjük őket, csak a Merkúr Palotában 1902-ben rendezett Rippl-Rónai-kiállítás katalógusából következtethetünk témájukra. Itt egy teremben, Flandriai képek (Ostende, Bruges, Brüsszel, Furen) címen állította ki a művész belgiumi képeit, például: Brugges-i utca (Quai du Miroir) (Rodenbach regényében itt lakott a főhős!), Temető, Rózsaszínű házak a kanális partján stb. Kaposvárra való visszatérte után, 1901-ben Rippl-Rónai a főutcán álló szülői házba költözött Lazarine-nal. Ez a családja által lakott ház lett állandó témája festészetének 1901 és 1908, onnan való elköltözésük között. Az enteriőr korszak festészetének témája a lassú, vidéki élet, a csendes napok, a Rippl család mindennapi tevékenysége, szülők, szomszédok, rokonok alakjai. Bölöni György az enteriőr-képeket Rodenbach költészetét idéző szavakkal írja le: Meghitt arcok, amelyek meghúzódnak az élet öregségeiben, szobák sarkaiban üldögélnek alakok, szobákban, amelyeknek külön lelkük van. Ahol semmi sem történt, semmi nem jön nagy robajjal, átsuhan a csend. Családi fészkek nyugalma ül, pillanatok jelennek meg, mintha várnók, hogy mély nesztelenségekből megszólaljanak kakukkos órák." 67 A meghitt életben való feloldódás, a tárgyak, bútorok, részletek figyelmes szemlélése hasonlatos Rodenbach költészetéhez, annak melankóliája nélkül. Ripplnél a ház otthon, menedék, a napok egyhangúsága biztonságot ad, a csend megnyugtató, 68 míg Rodenbachnál, a csend költőjénél" az egyhangúság monotóniává válik, a csend nyomasztóvá lesz, a ház csak szomorú és elhagyott díszlete egy hajdani dicsőséges életnek. A két művész felfogásának különbözősége életútjukban is tetten érhető: Rippl-Rónai a külföldi nagyvárosból visszatelepült szülővárosába, ahol haláláig élt, míg Rodenbach örökre elhagyta szülőföldjét. 69 Az enteriőr korszak képcímei közül, ennek ellenére sok felidézi Rodenbach világát: Csendes órák, Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él, Kisleányok temetője, Kripta két ciprussal, Két gyászoló asszony, Szomorúság vagy Angyalos kép, Egy apáca ravatala, Crépuscule stb. A tematikus hasonlóságon kívül az is közelíti kettejük művészetét, hogy munkáikban viszszatérő motívumok bukkannak fel. Rodenbach költészetében ilyen visszatérő motívumok a halott város, csatornák, harangok, idős hölgyek az utcán, a szobák és utcák csendje, a lámpák stb. Az 1891-ben megjelent A csend birodalma című kötetében egy ciklus viseli A szobák élete címet. Rippl-Rónai enteriőr korszakának jellemzője a szobák, bútorok, családtagok állandó jelenléte, a szereplők foglalatosságainak visszatérő ábrázolása. A két művész gyakori motívumai költői és festői világot alkotnak, amelyek bizonyos szempontból hasonlítanak egymásra. Lackfi János Rodenbach költészetét enteriőr-költészetnek nevezi, akinek még kisvárosi utcái is összeugranak a ködben, szobává, díszletté válnak". 70 Talán Rodenbach és Rippl-Rónai művészetének ilyen közelítése merésznek és erőltetettnek tűnhet, ám a Pesti Napló hasábjain a belga költőről egy ismeretlen rajongója 1938-ban, némileg túlozva, de mégis ráérezve kettejük művészetének bizonyos hasonlóságaira, így írt: Finom harmóniákat, sajátos rokonságot talált az élettelen dolgok közt. Egy egész világ volt az ő számára például egyetlen szál tubarózsa hervadása egy onixvázában egy fehér ablakfüggöny mellett. A mozdulatlanságban, a fonnyadásban, az élettelenségben remegő kis lelkeket talált s ezeknek a hangját, panaszát és melódiáját adta vissza olyan bágyadt és erőtlen fájdalmasság akcentusával, hogy az ember szinte kereste, honnan is szól elő mindez, micsoda mélységből és homályból? S ez volt az a költő - milyen furcsa! -, aki Rippl-Rónait inspirálta pályája elején Párizsban. Sőt azután is, az élete végéig. Egynémely vászna, tájképe és portréja mindvégig a Rodenbach hatása." 71

FÜGGELÉK GEORGES RODENBACH: A SZÜZEK A Szüzek ott állnak az Elet küszöbén. * Most indulnának neki az Életnek. * Ragyogónak látják, mintha aranyból volna. * Ott a sötétlő búza sárga aranya. * Ott a nap vörös aranya. * E kettőt a Szüzek haja hangolja eggyé. A földi sárga s az égi sárga bennük békül ki most. * Az összhang tökéletes: a Szüzek a tájba olvadnak ma még! * Kissé aggódnak is az Élet peremén, hisz az oly hatalmasan, oly ismeretlenül tárul ki előttük! * Ha legalább neki lehetne vágni csak úgy, találomra, egyszercsak betoppanni az Élet kellős közepére. * De utak ágaznak el előttük... * S már az első pillanatban választani kell. * A Szüzek izgatottak. Szeretnének elindulni mindenfelé, bejárni minden egyes utat. Hogy lehet itt eligazodni? * Az utak éppoly számosak és bonyolultak, mint tenyerük vonalai. Hogv is fejthetnék fel ezt a szövevényt? * Tenyerükben jól felismerhetően ott búvik sorsuk vonala, de a távolba nyúló utak közül vajon melyik lenne a boldogság vonala? * Aztán a Szüzek egyszercsak útra kelnek, lomb árnya reszket alakjukon selymesen, megindulnak Sorsuk nyomában. Mindegyikük rátér az első elébe kerülő útra. De vajon nem tévedtek-e? Hisz annyi, de annyi út van! Oly sok ránc barázdálja Földünk ősöreg arcát! * És mégis egyetlen egy út vezet csupán a boldogság felé. * Könnyed léptekkel mennek hát mindanynyian, bőrükön ifjonti szemérem hamvassága. * Egyikük ránevet önmagára, amint megpillantja arcát a szökőkút medencéjében. A vízsugarak estére kihunynak, mint a lámpák. * Egy másik szaporán szedi a lábát. A szemhatárt hajszolja, alig várja, hogy elérje, pedig nem is tud róla semmit. * Merre vezetnek a néma utak? * Vajon sokáig kell egyedül haladniuk? Lehet, hogy mindvégig társtalanok maradnak! * Valamennyi Szűz lelke megborzong... Mégis mennek-mennek tovább, boldoggá teszi őket a tudat, hogy az ismeretlen életbe tartanak, boldoggá a rejtelmes utak, melyek legalább máshová vezetnek... * Amelyikük a hold befolyása alatt született, sorsát inkább a könyvekben, semmint az életben keresi. A Természettel képtelen egyesülni. Az ég kékje, a fák, a folyóvíz bántóan erőteljesek neki. Csak tükröződésüket képes elviselni. Igen, a könyvekben is mintegy tükröződve látjuk a dolgokat. * Mily varázslatos minden, ami művi! 0, nyugság és hazugság kéjes álma!... * A Szűz könyveket bújva az életről álmodik, és szeretni szeretne... Nem holmi meghatározott, egyenletes boldogságot érez, nem bűbájos és mindig önmagával azonos kedvesével időzik. Inkább együtt lélegzik a világ minden szerelmesével, elvonul az átlényegült gyönyör Univerzumába. * Veszélyes tükörjáték ez! Mit tesz majd, ha az életet össze kell vetnie a könyvekben olvasottakkal? * Olyan lesz, mint aki egyedül akar élni egy szigeten, mert hiszen a könyvlapok fehér színében maga a tenger vet hullámokat. * A Szüzek számtalan utat bejárva szépséges fákhoz értek, melyekről az Élet gyümölcsei csüngnek. * Ok sosem szakadtak el a Természettől, testük-lelkük egynemű hát mindennel, ami az ég alatt virul. * Mozdulataik akár az ágak görbülete. Érett keblüknek csöndje akár a kemény almák. * Újra és újra megismétlődik a régi, édenkerti jelenet: Egyél, s az Istenhez leszel hasonlatos!" * O, kísértés törzse! Fanyar tudás fája az asszonyi test! Szüzek tüzes gyümölcsöse, ők is odaadják majd testük virágát!...az ifjúkor kalandja véget ér, akár egy utazás. * A szüzek mind eljutottak a nekik szánt vidékre. Egykor úgy érezték, minden tájhoz hasonlatosak. Szemük ikertestvére volt minden mezők virágainak. Kiáltásaikat szajkózta minden visszhang. * Most mindegyikük Hitves lett, teljesen önmaga, egyetlen tájjal olvadt összhangba, melyhez tökéletesen hozzásimul. * Minden bejárt és már el is feledett út az ő arcán vet ráncot. * Mégis nyugodtan üldögél egy karszékben, nézi a házat, amelyben élete zajlik éppoly háborítatlanul, amilyen a köröskörül elterülő kert... * A lélek végre egybehangolódott a tájjal. lény volt, a szüzek körmenetének színeit viselte. Lomhán, határozatlanul libegett, mintha elvakítaná hirtelen szabadsága, s az, hogy egyedül van a puszta levegőben. * Nyilván e sír üregében jött a világra, azért esett oly nehezére elhagyni a követ. * Vajon a lélek lenne az, s mostanáig várnia kellett, hogy kiszabaduljon? Talán tovább lakozik a lélek a testben, semmint gondolnánk? Talán sírba is száll vele? Lehet, hogy a halálos alvás közben, akárcsak az éjszakai alvás idején, láthatatlanul tovább szövi az álmok pókhálóját? Lehet, hogy ö is leszáll a sírba, konokul megtelepszik a holttestben, mint valami süllyedő hajón, és csak sokkal később, a legvégső pillanatban hagyja el, mikor már végre minden hús szétfoszlott, minden anyag átlényegült, és a csontváz hasztalan roncsa marad csak hátra?... * Ez a pillanat már alighanem elérkezett a kidőlt kő alá temetett szűz esetében. Ezek szerint hát a fehér Pillangó az ö távozó, de még egy pillanatig tétovázó lelke volt, amely emlékeket idézve kissé még elidőzött a megsemmisült test formáját őrző földhalom felett. * Az elhanyagolt, öreg temetőben, a fal tövénél állt egy magas síremlék, egy zömök, de már teljesen szétmállott szarkofág is. A nevek és az évszámok megfakultak, megvakultak. Mintha még a halált is eltörölné a halál... A kövek visszavedlettek természetes formájukra. Röpke sors, pár pillanatnyi önálló létezés jutott nekik, akár az alattuk fekvő halottnak. Síremlékként szolgáltak, gazdag, koszorúk övezte síremlékként, csodálatra méltóan magasodtak ki a szerény kőlapok tömegéből, a fejfák közül, melyek koldushoz illő mozdulattal nyújtogatják karjukat. * A szarkofág sokáig uralkodott itt. * Most személytelen tömbbé, céltalan ásvánnyá változott vissza. Csak egy ott álló Urna őrizte formáját csorbítatlanul. * Mintha e nagy kő-test lelke lenne, mely úgy röppent ki, akár a fehér Pillangó a hús-vér testből. * Gömbölyded volt, szinte légies. Súlytalanabb, könnyedebb alakzatot lehetetlen kőből kifaragni. * Mint valami szellemlény, valósággal felemelkedett a szarkofág fölé, amelyhez tartozott, amely éppoly szürke volt, mint ö, és amelyet végül elhagyott, hisz a síremlék már megszűnt önmaga lenni, névtelen ködarab volt csupán. Néhány horgonyként földbe mélyedt, megmaradt kőlap állt csak egyenesen, mereven a fonnyadt fűben. * A magára hagyott, elhanyagolt fű egyre fakult, és összevegyült a halottak fésűt rég nem látott haj-gubancaival. * A sírkövek még kérlelhetetlenebb mértani pontossággal magasodtak ki e növényi összevisszaságból. Kizökkenthetetlenek voltak. A viharos októberi szél ereje megtört rajtuk, mintha az Örökléi kapujáról verődne vissza. * Csak a napnak sikerült kijátszania közönyüket, hisz ha akarták, ha nem, árnyékuk mozgott, forgolódott körülöttük. A sír hol árnyékba borult, hol fénybe merült, aszerint, hogy honnan érték a sugarak. Ó, fény és árnyék váltakozása! Az imént még kormos kályha állt a sírhanton, most egy aranykályha ragyog ugyanott! Mintha hol kinyitná, hol lehunyná szemét a halál! * Az öreg temető levetkezett, egyenként vált meg sírjaitól. * Magas, fakó fű borította el, melynek sápadtsága a hely egykori rendeltetését idézi. Ez a szomorú kert senkinek se kell, nincs ember, aki házat építene a csonthalmok tetején. Ez a föld túl sokáig volt a halál birodalma, az élettel már nem békülhet össze. * Egy idő után e kiürült magányban, a három szilárd iker-sírkő helyén ki tudja, honnan odakerült pompás Liliom hajtott ki. * Csönd-kehelyként magasodik a gyep fölébe, fehérlik, mint ahá vagya tiszta vásznak... Szirmai gömbölydeden visszahajló domborulatait alighanem a Kőurnától kölcsönözte, mely eltűnt, de benne új életre támadt. * Tompa, pasztellfehér színét viszont a Pillangótól kapta, mely szintén elenyészett, de benne új életre támadt. * Ó, örök lélekvándorlás! Ez a virág azonos az Urnával, mely a szarkofág kötésiének lelke, és a Pillangóval is, mely a sírüregben fekvő hús-vér test lelke volt. Formája az Urnáé. Színe a Pillangóé. *Eza hengerforma, fehér liliom az eltűnt temető foglalata! Ó, sírból kihajtó, életet hozó Liliom! Hiszen ahol az iker-kövek alatt heverő holtak nyugszanak, ott bomlik ki. ott tárul szűzi nemi szervként ez a húsos Liliom, hirdetve az anyag legyőzhetetlen erejét és a halál termékeny kémiáját! GEORGES RODENBACH: A SÍRKÖVEK Elhanyagolt, öreg temető volt. Mindössze néhány kő maradt meg, úgy látszik, a síroknak is van halála. Pedig nincs szomorúbb és szóba önthetetlenebb szomorúság, mint ha meghalnak a sírok. Olyan ez, mint amikor eső mossa el a könnyeket. * A sűrű fű közt imitt-amott néhány kőtömb túlélte a pusztulást. De milyen ütöttkopottak, milyen vénségesek! A felirat lemállott róluk, ahogy elkopik a dédnagyanyák emlékezete is. * Három kő állt itt szorosan egymás mellett. Mindenben egymás tükrei. Mintha csak három nővérnek szánták volna őket. * Am egyikük már düledezett, csaknem előrebukott a fűbe. * A másik kettő szilárdan, egyenesen állt, mintha egy ajtó két szárnya lettek volna, s még nem a semmire, nem egy teljesen elbomlott holttestre nyílnának. * A düledező kő viszont, épp ellenkezőleg, a visszafordíthatatlan romlás jele volt: a halál láthatólag mindent visszaszolgáltatott már a földnek, amely valóban felpúposodott, felfúvódott, szinte lemásolta a test pontos formáját, dúskált a tápláló rothadásban. * Milyen szomorú volt elgondolni, hogy a három nővér egyike halottahb, mint a másik kettő. * A legromosabb sir körül egy pillangó szálldosott, s ez fokozta a hatást. Fekete-fehér kis Lackfi János fordításai JEGYZETEK 1 Tanulmányom eredeti változata az ELTE BTK Francia nyelv és irodalom tanszékén 1999-ben készült szakdolgozat volt. Itt szeretném F'erenczi Lászlónak ismét megköszönni az ehhez nyújtott segítséget. 2 Van Lerberghe, Charles (1861-1907): A szent liget. Részlet. Lackfi János fordítása. 3 Bing keresztnevét bizonytalanság övezi a szakirodalomban, hol Sámuelként, hol Siegfriedként jelenik meg. Az egykorú források diplomatikusan S. Binget említenek. Mivel a legújabb, általam ismert szakirodalomban Siegfriednek nevezik, én is ezt a nevet fogom használni. 4 Rippl-Rónai József párizsi korszakáról a legújabb irodalom: Bernáth Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában. 13-22; Szinyei Merse Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal. 49-68. Mindkél tanulmány: Rippl-Rónai

József gyűjteményes kiállítása. Katalógus. Szerk. Bernáth Mária-Nagy Ildikó. Bp., 1998. A Les Vierges-vő\: Gábor Zsuzsa: Les Vierges. Uo. 423-425; Bajkay Éva: Rippl-Rónai József, a modern magyar litográfia atyja, in: Modern Magyar Litográfia 1890-1930. Szerk. Bajkay Éva. Miskolc, 1998. 45-58. A négy lap adatai: színes litográfia, papír, 170 * 180 mm (I.), ill. 220 x 170 mm (II IV.) 5 Itt köszönöm meg Lackfi János segítségét, aki rendelkezésemre bocsátotta Belgiumban gyűjtött, a brüsszeli levéltárból származó, Rodenbachra vonatkozó kutatásának anyagát. Köszönöm továbbá a tanulmányomban szereplő irodalmi idézetek és a függelékben közölt szövegek fordítását is. 6 Idézi: Liebrecht, Henri: Georges Rodenbach, in: Charlier, Gustave-Hanse, Joseph: Les lettres françaises de Belgique. Bruxelles, 1958. 377. Lackfi János fordítása. 7 Az irodalmi műveket első említéskor eredeti, francia címükön adom meg, zárójelben szerepeltetve magyar jelentésüket. A továbbiakban már csak a magyar címet használom. A Les Vierges és a Les Tombeaux esetében a megtartom a francia címet. 8 Párizsban 1866-ban jelent meg a Parnasse contemporain első kötete, amit 1871-ben követett a második. A Parnasse contemporain szerkesztőinek célja az volt, hogy összegyűjtsék azokat a költőket, akik elfordultak a romantikától és mintáikat Théophile Gautier, Charles Baudelaire, Théodore de Banville müveiben keresték. Noha a költők eme csoportosulása soha nem volt egységes, 1876-ra, a harmadik kötet megjelenésének idejére két jól elkülöníthető csoportra váltak szét. A kötet szerkesztői, Anatole France, Leconte de Lisle és François Coppée ugyanis kihagyták Baudelaire, Paul Verlaine és Stéphane Mallarmé müveit, noha az előző kettőben azok még szerepeltek. Théophile Gautier l'art pour l'art teóriája alapján a parnasszistáknak nevezett költök, Leconte de Lisle, José-Maria de Heredia, François Coppée stb. kialakítottak egy végtelenül pontos költői nyelvezetet, a forma tökélyére törekedve, részletes és aprólékos módon leírva konkrét vagy elképzelt jelenségeket. A kötetből kitessékelt szimbolisták számára ez a hideg naturalizmus, amelyet a lélek rejtett misztériumai felfedésének tartottak, nem volt vonzó. 9 Rodenbach, Georges: Œuvres. Genève, 1978. Camille Mauclair bevezetőjével, 8. 10 Az I II. rész 1883-1884-ben jelent meg, és Stéphane Mallarmé, Tristan Corbière és Arthur Rimbaud művészetének elemzéseit tartalmazta, a 111. rész 1888-ban jelent meg Marceline Desbordes-Valmore-ról, Villiers de l'isle- Adam-ról, Paul Verlaine-ről szóló tanulmányokkal. Sabatier, Robert: Histoire de la poésie française, La Poésie du XlXè siècle II. Naissance de la poésie moderne, Paris 1977. 198. 11 Davignon, Henri: La Wallonie" et Albert Mockel, in: Les lettres françaises de Belgique, i. m. (6. j.)409. 12 Uo. 409. 13 A meghívottak között volt többek között Maurice Barrés, Edouard Dujardin, Catulle Mendès, René Ghil, Henri de Régnier, Gustave Kahn, André Gide, Paul Valéry, Paul Verlaine, Camille Mauclair, Albert Mockel, Oscar Wilde, Maurice Maeterlinck, Emile Verhaeren, Paul Fort, Paul Claudel, Paul Gauguin, Odilon Redon, James McNeil Whistler, Arthur Symons stb. 14 A belga-francia művészeti kapcsolatok legteljesebb feldolgozása 1848 és 1930 között: Paris-Bruxelles Bruxelles-Paris. Katalógus. Szerk. Pingeot, Anne-Hooze, Robert de. Paris-Anvers, 1997. 15 Octave Mirbeau cikke, Figaro 1890. augusztus 24. Idézi Quaghabeur, Marc: Littératures croisées, Paris-Bruxelles Bruxelles-Paris, i. m. (14. j.) 250. 16 Maurice Denis belga kapcsolatairól: Barruel, Thérèse: Maurice Denis et la Belgique. Bulletin de la Société de l'histoire de l'art français 1997. Paris, 1998. 17 1881-1897, alapítója Max Waller. 18 1881-1914, alapítója Octave Maus. 19 1886 1892, alapítója Albert Mockel. 20 Rodenbach sokféle irodalmi kapcsolatát és vonzalmát jól példázza, hogy esküvőjén a tanúk a dekandencia mestere Villiers de 1'Isle-Adam, valamint a parnasszista François Coppée és Léon Cladel voltak. 21 Concourt, Edmond et Jules de: Journal. Mémoires de la vie littéraire. III. Paris, 1856.418.(1894. február 11.) Lackfi János fordítása. 22 Brunemann, A.: Georges Rodenbach. Pan 1899. V. 1. 54. 23 Idézi: Laffront-Bompiani: Dictionnaire biographique des Auteurs de tous les temps et de tous les pays IV. Bouquins Robert Laffront, Paris, 1952. 114. 24 1894-ben mutatták be a Comédie Française-ben. 25 Idézi: Liebrecht, Henri: Georges Rodenbach, in: Les lettres françaises de Belgique, i. m. (6. j.) 381. 26 Uo. 381. Lackfi János fordítása. 27 Uo. 381. Lackfi János fordítása. 28 Magyarul 1914-ben jelent meg egy válogatás novelláiból. Megszentelt puszpáng címmel, Keleti Artúr fordításában és előszavával, Gulácsy Lajos címlapjával. 29 Rodenbach, Georges: Bruges-la-Morte. Avertissement. Flammarion, Paris, 1924. I. Lackfi János fordítása. 30 Henri le Sidaner és Lucien Lévy-Dhurmer életművére vonatkozóan lásd: Autour de Lévy-Dhurmer. Visionnaires et Intimistes en 1900. Katalógus. Szerk. Fay, Antoinette-Foucart, Jacques-Lacambre, Geneviève-Lacambre, Jean Monnier, Geneviève. Paris, 1973. Rodenbach portréja: pasztell, papír, 35x54 cm. Párizs, Musée d'orsay 31 Symons, Arthur: The Svmbolist Movement in Literature. William Heinnemann, London, 1899. 120. 32 A Théâtre Libre-t 1887-ben alapította André Antoine, 1894-ig működött. Célkitűzése szerint realista-naturalista színházat akart létrehozni, Emile Zola művészeti elvei alapján. A szimbolista színház ennek tagadásaként jött létre, ahol a hangulat, a kifejezhetetlen kifejezésére törekedtek, egyszerű, puritán díszletekkel. 33 Az első szimbolista színházat 1890-ben alapította Paul Fort, Théâtre d'art néven. 1891-ben mutatták be Pierre Quillard darabját, a Levágott kezű lányt, amelyhez a díszletet Paul Sérusier festette; imádkozó angyalokat ábrázolt. A Théâtre d'art mindössze két évig, 1890 1892-ig működött. 34 Aurélien Lugné-Poe, Maurice Denis iskolatársa a Condorcet gimnáziumban, 1888-tól dolgozott André Antoine Théâtre Libre-jében, a Nabik az ő ajánlására kezdtek programfüzeteket illusztrálni a színház számára. Lugné-Poe 1891-ben csatlakozott színészként és rendezőként a Théâtre d'arthoz. O volt a főszereplője 1891 májusában Maeterlinck L'Intruse-énék., a Théâtre de Vaudeville előadásán. 1893-ban megrendezte Maeterlinck Pé/léas és Mélisande-ját a Bouffes-Parisiens-ben, majd ugyanebben az évben Camille Mauclair-rel megalapította a Théâtre de L'Oeuvre-t, amely 1930-ig működött. Lugné-Poe Ibsen, Strindbcrg, Gerhardt Hauptmann darabjait játszotta, valamint színre vitte Maeterlinck. Charles van Lcrberghe és Oscar Wilde müveit is. 35 A komoly" színház mellett a nabik örömüket lelték saját bábelőadások szervezésében, ahol a bábokat ők mozgatták. 1892-ben Maeterlinck Les Sept Princesses (Hét hercegnő) című darabját adták elő Georges Coulon államtanácsos lakásán. A függönyt Jan Verkade festette, a díszletet Edouard Vuillard, a jelmezeket Maurice Denis tervezte, a fából és viaszból faragott bábokat Denis és Georges Lacombe faragták. A darabot Paul Sérusier, a fivére és Charles Lamoureux karmester leánya olvasták fel: Savy, Nicole: Les écrivains français et la Belgique, in: Paris-Bruxelles Bruxelles-Paris, i. m. (14. j.) 268. A Nabik színházi tevékenységével kapcsolatban bővebben lásd: Aitkcn, Geneviève: Die Nabis im Bannkreis des Theaters, in: Die Nabis. Propheten der Moderne. Katalógus. Szerk. Frèches-Thory, Claire-Petrucchi- Petri, Ursula. Zürich, 1993. 399-406. (A katalógus francia változata: Nabis 1888-1900. Musée d'orsay, Paris, 1993) 36 Mallarmé, Stéphane: Quant au livre. Le livre comme instrument spirituel. (Divagations). 1897, in: Oeuvres complètes de Stéphane Mallarmé. Szerk. Mondor, Henri-Jean-Aubry, G. Pléiade, Paris, 1945. 37 Rippl leírásából nem derül ki egyértelműen, hogy valóban ismerte-e az említetteket, és ha igen, mennyire. Elképzelhető az is, hogy futólag találkozott velük, és az is, hogy csak felsorolja a korszaknak az ő számára fontos figuráit. 38 Rippl-Rónai József Emlékezései. Beck Ö. Fülöp Emlékezései. Bevezette, jegyzetekkel ellátta és sajtó alá rendezte Farkas Zoltán. Bp., 1957. (Magyar Századok) 119. 39 Uo. 119. 40 Lázár Béla: Rippl-Rónai Józsefnél. Látogatás a műteremben. Modern Művészet 1906. 202. 41 A korábban említett Űrien utazásához, André Gide könyvéhez Denis párhuzamosan, a mű készülésével egy időben készítette illusztrációit, de a kiindulási alap ott is a könyv szövege volt. Die Nabis. Propheten der Moderne, i. m. (35. j.) 445-446. 42 Edouard Vuillard levele Lázár Bélához 1928-ban. Közli Lázár Béla: Rippl- Rónai emlékezete. Pesti Hirlap 1928. november 25. Ai Rippl-Rónai József Emlékezései, i. m. (38. j.) 116. A Les Pages-röl bővebben: Geller Katalin: Rippl-Rónai kapcsolata Mallarméval és körével. Ars Hungarica 2000. 1. 109. 44 Rippl-Rónai József levele szüleinek, Neuilly, 1895. május 22. Közli: Ivánfyné Balogh Sára: Rippl-Rónai József iparművészeti elvei és iparművészeti tevékenysége kiadatlan levelei nyomán 2. Művészettörténeti Értesítő 1964. 264. AS Nabis 1888-1900, i. m. (35. j.) 98. Mallarmé nagy rajongója volt Thadée Natanson feleségének, a híres Misiának (Misia Godebski életéről, valamint szerepéről a Revue blanche-körben: Sert, Misia: par Misia. Paris, 1952. és

Gold, Arthur-Fizdale, Robert: Misia; La vie de Misia Sert. Paris, Gallimard, 1981.), Thadée Natanson pedig egyenesen azért vette a házat feleségének, hogy az közelebb lehessen a nagy költőhöz (Bernier, Georges: La Revue Manche. Paris, Hazán, 1991.73 ). 46 Szomory Dezső, aki meglátogatta Rippl-Rónait Neuilly-ben, így jellemzi festményeit: az igaz valót kívánták ábrázolni, egy asztalt virággal, két széket búsan egymás mellett valami tragikus magányban, egy tálcát egy könyvvel, két narancsot egy tálban, egy egész kertet egy almafával kívül a kerítésen, de mindezt szürkében és feketében..." Szomory Dezső: Párizsi regény. Bp., 1997. 258-259. Szomory amúgy egyáltalán nem volt elragadtatva Rippl-Rónai müveitől: Egymásra kent szürkeségek és feketeségek s még szürkébb szürkeségek s még feketébb feketeségek." Uo. 258. 47 Rippl-Rónai József levele öccséhez. Neuilly, dátum nélkül [1895. november] Közli: Ivánfyné Balogh Sára: i. m. (44. j.) 265. 48Goncourt, Edmond et Jules de: i. m. (21. j.) 418. (1890. április 27.) 49 Szomory Dezső - meglehetősen ironikusan - így írja le Knowlest, akit Neuillyben, Rippl-Rónaival közös otthonukban látott: De a fa alatt, az egyetlen fa alatt a kertben teleaggatva ingekkel és gatyákkal, egy fiatalember állott e vásznak árnyában, mint levegö-szufíták alatt egy színpadon. Egy gyönyörű fiatalember, Knowles skót festő, felejthetetlen Knowles! aki Ripplnek lakótársa volt. A fa alatt állott magányosan, mintha őrizné a ruhákat, a vásznakat, a szufítákat, holott imádkozott! Igen elegáns fiatalember volt, igazi skót fiatalember, Walter Scott-i messzeségekből, ibolyaszín szemekkel, mint egy nő, hullámos szőke hajjal, mint egy másik nő, karcsú, nyúlánk, finom, mint egy zerge a hegyekből, s aki csak állott a fa alatt és imádkozott. Nemrég tért át héberségéből a római apostoli vallásra, s el volt bűvölve szentségtől, szimbólumtól, dogmáktól s skolasztikától, s a fa törzsén is volt egy kis oltára, egy kis Szűz Máriája, kék porcelánból! Elragadtatva, mennyekbe szárnyalva, főleg a Szent Szűzhöz ájult el neophita lelkének miszticizmusában, s úgy imádott egy álmot, annyi szent gyönyörrel, annyi valósággal, annyi reménységgel a rögtönös megvalósulásban, hogy a könnye folyt, amint hebegte: Oh ma sainte Vierge! Oh ma bonne Vierge!" Szomory Dezső: i. m. (46. j.) 258. 50 Rippl-Rónai Józseflevele szüleinek, Neuilly, 1895. május 22. Közli: Ivánfyné Balogh Sára: i. m. (44. j.) 264-265. 51 Uo. 264. 52 Uo. 264. 53 Bernáth Mária ebben a műben látja a Les Vierges közvetlen előzményét. Bernáth Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl- Rónai József festői munkásságában, in: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, i. m. (4. j.) 21. A Maurice Denis-müvekhez 1. Nabis 1888-1900, i. m. (35. j.) 145, 157 (Április vagy Anemónák, 1891, olaj, vászon, 65 x 78 cm, mgt., ill. Az élet ösvénye, 1895, üvegablak, Saint-Germain-en-Laye, Musée Départemental du Prieuré). 54 L'Art décoratif, février 1899, idézi: Nabis 1888-1900, i. m. (35. j.) 230. Ld. uitt 221.: Ker-Xavier Roussel: A szűz az ösvényen, 1890-1892 (olaj, vászon, 54 x 37 cm, mgt.) reprodukcióját. 55 Az 1895-ben Bing megrendelésére készült eredeti sorozat elveszett. Denis 1901-1902-ben újra elkészítette a pannókat, némi változtatással. A sorozatról bővebben: Francia szimbolisták. Gauguin, Pont-Aven, Nabis. Katalógus. Szerk. Gergely Mariann-Jávor Anna. Bp 1998. 70-71. 56 Rippl-Rónai József levele szüleihez. Neuilly, 1895. május 22. Közli: Ivánfyné Balogh Sára: i. m. (44. j.) 265. 57 Uo. 265. 58 Uo. 266. 59 Jean Clair: Le moi insauvable, in: Paradis perdus - L'Europe symboliste. Katalógus. Szerk. Bissonnette, Denise L. Musée des Beaux-Arts de Montréal, 1995. 135. 60Prékopa Agnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége, in: Rippl- Rónai József gyűjteményes kiállítása, i. m. (4. j.) 91. 61 Geller Katalin jellemzi így találóan Rippl-Rónai kárpitját. Geller Katalin: i. m.(43.j.) 112. 62 Le Départ, La Jeunesse blanche, 1889. Lackfi János fordítása. 63 Prologue, La Jeunesse blanche, 1889. Lackfi János fordítása. 64 Cím nélkül, II. vers, a Les Vies encloses (Körülzárt életek) című kötetben, 1896. Lackfi János fordítása. 65 Rippl-Rónai József levele szüleihez, Neuilly, 1895. május 22. Közli: Ivánfyné Balogh Sára: i. m. (44. j.) 265. 66 Noha a két vers között valóban van némi egybeesés és hasonlóság, nem kívánom azt sugallni, hogy szoros és közvetlen kapcsolat lenne közöttük. A hasonlóságot megmagyarázhatja az a tény, hogy a vidéki élet egyhangúságát gyakran megénekelte sorban Rodenbach, Maeterlinck, [Jules] Laforgue." Karátson, André: Le symbolisme en Hongrie. L'influence des poétiques françaises avec la poésie hongroise dans le premier quart du XlXè siècle. Presses Universitaires de France, Paris, 1969. 189. Bölöni György szerint Ady ismerte a Poètes d'aujourd'hui 1880-1900 (Mai költők 1880-1900) című, Van Beer, Ad.[olphe] és Léautaud, Paul által 1901-ben Párizsban kiadott versgyűjteményt, amely tartalmazott néhány Rodenbach-verset is. Bölöni szerint Ady nem szerette sem Rodenbach, sem Verhaeren, sem Francis Jammes költészetét, kedvelte viszont Maeterlinck, Paul Fort, Jean Moréas és Robert de Montesquiou verseit.(bölöni György: Az igazi Ady. Éd. Atelier de Paris, Paris, 1934. 97.) André Karátson a vidéki élet egyhangúságát leírni vágyó magyar irodalmi tendenciákat Kosztolányi egy versével illusztrálja, amely a Szegény kisgyermek panaszaiban (1911) található. 67 Bölöni György: Rippl-Rónai kiállítása, in: Bölöni György: Képek között. Bp., 1967. 226. Bölöni kritikáját Rippl-Rónai József 1911-es Művészház-beli tárlatára írta. 68 Király Erzsébet A kisváros és az otthon képei. Rippl-Rónai kaposvári intérieurkorszakáról, in: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, i. m. (4. j.) 71-79. 69 Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Rodenbachot élete végéig szülőföldje inspirálta. Verhaeren így írt erről a kérdésről: Azzal vádolták, hogy elhagyta a hazáját. 0 hagyta, hadd mondják. Úgy gondolta, hogy semmi nem élesíti jobban a dolgok érzékelését, mint az eltávolodás és az efelett érzett bánat." Idézi Mauclair, Camille: Introduction. Rodenbach: Œuvres. Genève, 1978. 10-11. 70 A lélek tájképei - Hat belga szimbolista író (Verhaeren, Rodenbach, Gilkin, Van Lerberghe, Elskamp, Maeterlinck) versei Lackfi János fordításában és esszéivel, Bp 1997. 59. 71 Az idézett olvasói levél 1938. január l-jén jelent meg a Pesti Naplóban. Idézi Laczkó András: Ecset és toll. Rippl-Rónai József és az irodalom. Visszasugárzó erő". Szomory Dezső cikkei. Bp., 1983. 124.

E S Z T E R FÖLDI Georges Rodenbach et Rippl-Rónai L'HISTOIRE DES VIERGES Le livre de bibliophilie intitulé Les Vierges, paru en 1895 à Paris est un des chefs d'oeuvres de l'époque de Paris de József Rippl-Rónai (1861-1927). Il contient ses quatres litographies en couleur et le court conte du poète belge Georges Rodenbach (1855-1898). L'éditeur a été le célèbre collectionneur et marchand d'art, Siegfried Bing. Avec Les Vierges a paru un autre livre, intitulé Les Tombeaux. Ici le conteur était le même Rodenbach tandis que les images (trois xylographies en noir et blanc) étaient gravées par un artiste écossais, ami intime de Rippl-Rónai: James Pitcairn-Knowles. Les lithographies Les Vierges ont été objets de nombreuses analyses. Ainsi dans mon analyse je me concentre surtout sur l'auteur des contes, Georges Rodenbach, et j'essaie de relever les liens supposés de ces deux artistes. Georges Rodenbach, poète belge d'expression française, est né en Belgique, il commence à s'occuper de la littérature après des études judiciaires. Pendant son premier séjour à Paris en 1878, Rodenbach fait la connaissance de Paul Verlaine et de Stéphane Mallarmé, et il se lie surtout avec le poète parnassien, François Coppée. Ces deux tendances littéraires, le Parnasse et le symbolisme deviennent déterminants dans sa poésie. Rodenbach s'installe définitivement à Paris en 1888 et acquiert relations et réputation parmi l'élite culturelle. Il est reçu dans les salons littéraires, chez Edmond de Goncourt, ami et admirateur. Dès 1889, il publie des romans et des recueils de poèmes. La carrière de Georges Rodenbach s'est interrompue subitement, avec sa mort précoce survenue Noël 1898. Son plus grand succès a été le roman Bruges-la-Morte. Bruges symbolise pour le poète la gloire perdue d'auparavant de la Flandre, la vie lente et monotone des petites villes de province. Le roman a relancé dans la mode cette ville impressionnante que Rippl-Rónai a également visité l'été de 1901, après être retourné en Hongrie. József Rippl-Rónai est arrivé à Paris un an avant Rodenbach, en mars 1887. À partir de 1894, Rippl-Rónai devient connu dans l'élite symboliste. En 1894 il expose au Salon des Champsde-Mars son tableau intitulé Ma Grand-mère avec lequel il remporte grand succès. C'est grâce à son succès qu'il est devenu membre du groupe Nabi, surnommé "le Nabi hongrois" et qu'il fait la connaissance de Siegfried Bing. Selon ses Mémoires publié en 1911 à Budapest, il fréquentait dés lors les cercles symbolistes. Les livres Les Vierges et Les Tombeaux ont été créés d'une façon exceptionnelle: à partir de l'idée de Rippl-Rónai et de Knowles, d'abord les estampes, tandis qu'à la commission de Bing, Rodenbach a écrit les textes ultérieurement. Les estampes ne sont pas ainsi des illustrations du texte, mais au contraire, ce sont les textes qui les "illustrent". Bien que Rippl-Rónai ne mentionne pas le nom de Georges Rodenbach dans ses Mémoires, cela n'exclue pas leur relation, qui paraît d'autant plus possible, qu'ils fréquentaient les mêmes cercles artistiques. Il est en même temps peu probable que la connaissance personnelle ait entraîné la commission de Rodenbach par Bing. Peut-être Bing qui s'intéressait à l'art du livre voulait éditer quelque chose d'extraordinaire, d'inhabituel, et il a trouvé des partenaires pour ses aspirations dans ces artistes en vogue. Son choix peut être encore expliqué par le caractère de la peinture de Rippl-Rónai de cette époque: ses sujets constants, les portraits des femmes pâles, des femmes travaillant en silence, des intérieurs solitaires évoquent la poésie de Georges Rodenbach. Le destin des femmes, les étapes symboliques de leur vie a été un des sujets chéris des Nabis. Ils ont commencé à exécuter des tableaux et des séries de panneaux où des femmes sont représentées dans des scènes symboliques dès le début des années 1890. Sur les quatres litographies des Vierges aparaîssent des jeunes filles se promenant, assis, lisant sous des pommiers. Vu qu'il n'y a pas de relations directes entre les scènes, il est difficile de trouver un programme artistique conséquent dans la série. L'inconséquence et le manque du fil conducteur des compositions sont concevables dans le conte de Georges Rodenbach. Il est difficile de faire un rapport entre les parties du textes avec les images, quand-même, c'est le texte qui les explique: elles montrent le chemin abstrait parcouru de la jeune fille à travers son mariage, jusqu'à sa vieillesse. Le conte des Vierges bien qu'écrit à une commission et qu'il n'occupe pas une place importante dans l'oeuvre de Rodenbach est bien caractéristique à la poésie de l'artiste belge dont quelques motifs constants y apparaissent. Pour finir, j'ai examiné l'influence supposée que Rodenbach a pu exercée sur l'oeuvre de Rippl-Rónai. Après le retour de Rippl en Hongrie, il s'installe dans sa ville natale, à Kaposvár, qui ressemble aux "villes mortes" de Rodenbach. A partir de son retour à Kaposvár en 1901, il vivra jusqu'en 1908 dans la petite maison de sa famille sur la rue principale. Cette maison habitée de sa famille deviendra thème constant de sa peinture entre 1901 et 1908. En cette période dite "période d'intérieurs" Rippl prend pour objet le procédé lent de la vie de province, la vie de tous les jours à Kaposvár, les activités habituelles de la famille Rippl, les parents, les voisins etc. Cette attitude de s'absorber dans la vie intime, l'observation attentive des objets, des meubles, des détails, est semblant à la poésie de Rodenbach, sans devenir aussi mélancolique et morne. En examinant les titres des tableaux de la "période d'intérieurs" dans les catalogues, quelques-uns évoquent le monde de Rodenbach. Outre la ressemblance thématique, un autre lien se révèle entre la poésie de Rodenbach et la peinture de Rippl-Rónai. Chez tous les deux artistes, les mêmes motifs reviennent, toujours représentés d'un autre aspect, avec un peu de changements. Les motifs constants des deux artistes créent un monde poétique, et un monde pictural qui se ressemblent dans certains aspects.