VIII. évfolyam, 20. szám 16 oldal 2009. február 28. A T U R U L - S A S L O V A G R E N D F Ü G G E T L E N K Ö Z L Ö N Y E Szárnyán a szélnek MAGYAR-ROMÁN ELNÖKI TALÁLKOZÓ BUDAPESTEN ugyanaz a kezdet ugyanaz a vég koromsötét délben is az ég lángoszlopok és vízözön a civilizáció alkonya jön időről időre újra úgy mint rég maradék évek a mélyben és földöntúli fényben múlt és jövő csillagösvénye vár szárnyán a szélnek vándorol a lélek és otthonról hazatalál ugyanaz a tél ugyanaz a nyár ugyanolyan aranyló fénysugár ível a mélyből a magasba naparcú istent faragva egy kopjafába vagy kőbe üzenem a halál se győz le az igazak titka az hogy aki tiszta mennyből a mennybe száll szárnyán a szélnek vándorol a lélek és otthonról hazatalál Pusztai Zoltán Sólyom esete Băsescuval Sólyom L. és T. Băsescu Talán még emlékeznek a kedves Olvasók, amikor -2008. október 23.-án, az 1956-os magyar forradalom- és szabadságharc 52. évfordulóján Sólyom László magyar köztársasági elnök Erdélybe, pontosabban a székelyföldi Csíkszeredába látogatott. A látogatás célja kettős volt: egyrészt, együtt kívánt ünnepelni a székelyekkel, másrészt pedig le kívánta róni kegyeletét az erdélyi 56-os mártírok emléke előtt, akiket a kommunistaellenes magyar forradalom ügye melletti hősies kiállásuk okán végeztetett ki, vagy vetett hosszú évekre börtönbe az akkori, sztálinista szellemiségű román vezetés. Az eseményen megjelent a Cotroceni-i bojár, azaz Traian Băsescu román elnök is, aki többször járt már a Székelyföldön, s ott szemmel láthatóan igen jól érzi magát... (Hát igen, a román ember az elbitorolt Erdély minden szegletében igyekszik otthonosan érezni magát, amit a hagymakupolás honfoglalás ténye bizonyít leginkább... A sok bukaresti és más, Kárpátokon túli illetőségű üzletember is ide tódul csőstől s nemcsak üzletet kötni, de jóllakni is... Nagybányán is, lassan már több a bukaresti illetőségű gépjármű, mint az őshonos rendszámmal rendelkező!) Tehát, a román államfő is együtt akart lenni a derék székelyekkel, meg aztán, annak is neszét vette, hogy magyar kollégája is Hargita megyébe igyekszik, sietett hát üdvözölni őt egy tárgyalás erejéig... Hogy az ominózus beszélgetés témája mi lehetett, azt sejteni lehet Nos, a bukaresti főbojár vélhetően a magyar elnök látogatásának viszonzásaképpen február 2.-án Budapestre utazott, ahol, Sólyom László köztársasági elnök mellett, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is tárgyalt. A megbeszélések központi témája a székelyföldi területi autonómia kérdése volt, mely témában, március 15.-re, népszavazás kiírását szeretné kieszközölni a székelyföldi megyék! Érintették még a Verespatakra tervezett aranybánya ügyét, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, valamint a SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem állami finanszírozásának problémáját is. A Székelyföld autonómiáját illetően, Băsescu az alapvető diplomáciai szabályokat is sutba dobva - a találkozók utáni sajtótájékoztatón nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a Székelyföld sohasem kaphat területi autonómiát, azon egyszerű oknál fogva, hogy mint fogalmazott - Románia egységes, szuverén nemzetállam...! (folytatás az 5. oldalon) Szika Levente Zoltán
2. o l d a l 90. ESZTENDEJE SÜLLYEDT EL AZ ADRIA TITANIC -JA A Ganz és Tsa. DANUBIUS Gép-, Vagon és Hajógyár Rt. 1905-ben létesült, a tengerparti Fiumében. KAIMAN torpedórombolók építésével indult a gyártás, majd az 1910-es években elkészültek a BALATON rombolóhajók, valamint a HELGOLAND-osztály gyorscirkálói. 1911-ben, a Magyar Császári és Királyi Haditengerészet megbízza a gyárat egy húszezer tonnás csatahajó, a TEGETTHOFF osztály IV. számú hadihajójának megépítésével. A hajóóriást 1912-ben kezdték építeni, s 1915- ben állt hadrendbe. A hajók elnevezéséről melyre általában a vízrebocsátás előtt került sor - rendszerint I. Ferenc József rendelkezett, ezért hát az is az ő döntése volt, hogy a hajóosztály négy hajója közül a magyar nevű, negyedik csatahajó államalapító királyunk, Szent István király nevét viselje. A hajóosztály fő teg fedte. Gépeinek teljesítménye: 26.400 LE. Szénnel és fűtőolajjal egyaránt működött: 1855 t. szenet, illetve 268 t. fűtőolajat is tankolhatott, mely üzemanyagmennyiség 7.560 kilométer megtételéhez volt elegendő, 18 km/h-s sebesség mellett! Maximális sebessége: 21 tengeri csomó (40 km/ h) volt. A főágyúk mellett, még 34 különféle típusú ágyú (légvédelmi ágyúk és torpedóvetők is) állt a hajó legénységének rendelkezésére. Személyzete 1087 főnyi legénységből állt. A hajó hadifelszereléseit a Ganz újpesti gyártelepén állították elő, és vonaton szállították a tengerparton fekvő Fiuméig. A Monarchia igen sokat érő hadihajó-felszereléseinek folyamatos előállítását, a XX. század első éveiben, a nemzetközi erőviszonyok megváltoztatásának fokozódó szükségessége generálta. A fegyverkezési hajszához nagymértékben hozzájárult az a tény, hogy az olasz és a cári hadiflotta egyaránt rohamosan korszerűsödött, másrészt pedig, Ausztria-Magyarország nem vette ki a részét az 1800-as évekbeli gyarmatosításokból, s így mindössze egyetlen birtokot mondhatott magáénak, a Julius Payer lovag és osztrák, valamint magyar társai által 1873-ban gyarmatosított, Ferenc József-Föld nevű sarki szigetcsoportot, jóllehet, a Birodalom akkori viszonylatban a nyugat-európai nagyhatalmakkal állt egy szinten... A Császári- és Királyi Haderő viszont az Otrantói-szoros szűkössége miatt- csupán az Adriai tenger környékén mozoghatott, igaz, a Birodalom tengeralattjárói az első Világháború csatái idején - olykor a nyílt tengerekre is kifutottak! A SZENT ISTVÁN csatahajó akkori ára 60 millió 600 ezer (! ) aranykorona volt. (eszelzé) (folyt. a 16. oldalon) I m p r e s s z u m Felelős kiadó: v. Nagy -Jenei Zoltán Munkatársak: lv. Szika Levente Zoltán, v. Varga Zsolt, uh. Nagy-Jenei Erika Imola Kiadja a T.S.L. Kancellária, megjelenik alkalmanként. Készült a Genius Nyomdában, a Frauenbach Kft. támogatásával. Elérhetőségeink: Tel.: 0362-408030, E-mail: gladcruss@freemail.hu, Honlap: nagybanya.ro/turulsas tervezőmérnöke Siegfried Popper volt, aki Julius Schabert és Theodor Novotny hajóépítő mérnökökkel dolgozott együtt. A SZENT ISTVÁN csatahajónak testvérhajói is épültek: a PRINZ EUGEN, a VIRIBUS UNITIS, valamint a TEGETTHOFF csatahajók. Ezektől a SZENT ISTVÁN műszakiés hadi felszereltség szempontjából - némiképp különbözött... A hajók a XX. század elején, a Brit Szigeteken gyártott, DREADNOUGHT-ról elnevezett műszaki- és hadi csoportba tartoztak. A Császári- és Királyi Haditengerészet mind a négy hadihajójának fedélzetét 2-2, félkörben elmozdítható lövegtoronnyal látták el. Ezekbe 3-3, messzehordó, a Škoda Műveknél gyártott, 30,5 cm. kaliberű nehézágyú bújt meg. Ily módon, előre és hátra 6-6, míg oldalirányba 12 darab nehézágyúból lőhettek az ellenségre. A SZENT ISTVÁN csatahajó adatai: hosszúság: 181 m., szélesség: 27,9 m., merülési mélység: 8,2 m., maximális vízkibocsátása 21 ezer 689 tonna volt. A vízvonal mentén, a hajótestet 28 cm-es páncélrén a l e s a n n a l e s a n n 2008. szeptember: A Rend fellépett a nagybányai Főtérfesztiválon, melyen tánccal, lovagi játékokkal és lovagi tornával mutatkozott be a nagyközönség előtt. 2008. november: Rendi zsinat, melyen udvarhölggyé avattuk Nagy-Jenei Erikát, kihirdettük a Jóság Bajnokát, aki ezúttal Varga Norbert apródunk lett. Új tagokkal bővült Rendünk. 2008. december: Rendünk tagjai szerepeltek egy Duna Tv.-s forgatáson, a Teleki Magyar Házban. December 22.-én 10 fernezelyi családnak osztottunk ünnepi ajándékcsomagot. 2009. január: útjára indítottunk -egyéves lefutási idővel- egy íjászversenyt, melyre bárki jelentkezhet a Rend tagjainál, aki rendelkezik hagyományőrző íjjal. Az első próba győztese Geng Tamás Gergely lovagjelölt lett. 2009. február: újabb íjjal lettünk gazdagabbak, ami Rendünket Erdély élenjáró íjászközösségévé emeli.
3. o l d a l A református egyház szórványközösségeinek sorsa az erdélyi társadalomátalakulások tükrében A XXI. századi erdélyi református egyház, mint mindegyik vallási közösség, mely a magyar ajkú híveket fogja össze, szembe kell nézzen egy sajátos helyzettel, mely a közösségek lassú eltűnését jelenti. Természetesen a jelenség nem újkeletű, szórványosodó közösségek a reformáció-ellen-reformáció időszakából léteznek, de a jelen helyzet annyiban súlyosabb akár, hogy a közösségek lélekszámbeli megcsappanása nem vallásból vallásba való átvándorlásoknak köszönhető (bár volt egy időszak, hogy a neoprotestáns vallások is erőteljesen teret hódítottak), hanem a közösségeket alkotó emberek számaránya mutat rohamosan zuhanó tendenciát. Ez az ember- (lélek)számaránycsökkenés legkevesebb két szociális jelenségnek tulajdonítható: beszélhetünk a fejlett világbeli alacsony születésarányról, a gyermekvállalás hiányáról, a modern élet velejárójáról, ami mellékvágányra helyezi a család szentesített intézményét, és beszélhetünk a minket talán tragikusabban érintő demográfiai mobilitásról, vagyis a nagyarányú el/kivándorlásról, az egyre gyakoribb asszimilációról, a nemzeti és vallási tudathiányosságról, mely megkönnyíti és felgyorsítja ezen folyamatokat. Ha térképre szeretnénk felhelyezni a szórványközösségeket, akkor elsősorban Dél-Erdélyre kell gondolnunk, ahol ismerünk olyan helyzetet, hogy egy lelkipásztor szolgálata alá 10-12 parókia van helyezve, de a parókiák közösségének összlétszáma alig éri el az egytucat lelket. Zsílvölgye, Hunyad környéke, Fehér megye, Dél-Bánság számítanak elsősorban súlyosan szórványosodott közösségeknek, de vigyázni kell a Beszterce és Máramaros környéki területekre is, ahol szintén felgyorsult az etnikai-, és ezzel együtt a vallási asszimiláció. A szórványosodást elősegítő okok ismeretében kell hozzálátni olyan fékező akciókhoz, amelyek nem sértik az egyének individuális jogait, ugyanakkor embertől emberig belátják közösségük fenntartásának szükségszerűségét. A modern élet eredményezte gyermekvállalási készségtelenséggel szemben nagyon veszélyes és kényes Van-e jövő Erdély földjén? dolog fellépni. A nagycsalád vállalása olyan fejlett szociális hátteret igényel, mellyel néhány EU-ország már rendelkezik. Ezeken a helyeken nem sértő sok gyerek vállalásáról beszélni. A mi régiónkban erős ellenállásba ütközünk a családalapítók részéről, mert jogosan kérik számon óhajunk ésszerűségét, kellő anyagi háttértámasz hiányában. A modern élet egyik velejárója a család, mint intézményesített, egyház által szentesített egység népszerűségének erőteljes csökkenése. Mint divatjamúlt intézményre tekint a mai világtrend, ezért ezt a globálisan is érvényesülő nézetet megváltoztatni szintén nagy kihívás, de ez már kötelesség. Az Egyháznak szembe kell helyezkednie azokkal a neoliberális nézetekkel, melyek nyíltan kárhoztatják a család fontosságát, modern, és sok esetben vonzó alternatívákat kínálva helyette. Ilyen alternatívák a nyílt házasságban való együttélés, a házasságnélküli együttélés, vagy az azonos neműek házassága, akár oltár előtt szentesítve. Ezek a radikális lehetőségek szembe mennek a keresztyén erkölcs diktálta normákkal, s nincs helyük a keresztyén közösségek életében. A család fontosságát, mint a keresztyén társadalom alkotó magját, kell egyházainknak olyan módon újra megszerettetni a fiatalokkal, hogy ők ne essenek kísértésbe a modernség kínálta könynyedség láttán, hanem kitartsanak Krisztus hitében és az Egyház erkölcsében. A globális jelenségek mellett a XX. század folyamán erdélyi magyarságunk, ezen belül a református közösségek olyan negatív fejlődésnek indultak, mely lebontja a szoros kötelékeket, szakítva a hagyományokkal, identitástudattal, anyanyelvvel és nem utolsó sorban a vallással is. Ezeket a negatív fejlődéseket fékezni - a kommunizmus 40 éve alatt- szinte lehetetlen volt. Az 1989-es váltás után javulni látszott a helyzet, vallási közösségeink megerősödtek, civil szervezeteink felhívták a figyelmet az újjászerveződés esélyeire. Ekkor talán senki sem számított Nyugat hirtelen jövő romboló hatásával. Az ígéret földjévé nemesített Európa tízezrével vonzotta el az érvényesülni vágyó fiatalokat. A bélyegként belénk sütött kommunizmus elveinek lerázása után a tudatos elvtelenség időszaka következett, többet nem mérlegelve jó és rossz elvek között, erkölcs és erkölcstelenség között, érték és értéktelenség között. A hirtelen elvtelenné silányult társadalom csak részben keresett és talált menedéket az egyházban. Eldobta eddig őrzött identitás- és nemzettudatát, a nyelv őrzésének értéke haszontalan fogalommá vált. A tömeges kivándorlásokat súlyosbította a gyors asszimiláció, az érdek szerinti gyors alkalmazkodás kényszere. Mindezek - a világ arculatát is megváltoztató átalakulások - nem hagyták nyom nélkül református magyar közösségeinket sem. Ahol sokan voltak, ott kevesebben lettek, ahol kevesen voltak, onnan eltűntek. A szórványosuló kis közösségek megmentésére a keresztyén misszió mellett olyan nemzeti stratégiákra van szükség, amelyek megoldást találhatnának a probléma kezelésére. Egyházi szempontból a szórványközösségek megmentését szolgálhatja az élükre állított képzett, ugyanakkor a hívek nyelvén beszélő lelkipásztor, aki, amellett, hogy Isten igéjét elveti a hívek lelkében, szervező tehetségről tesz bizonyságot, állandó, az adott közösség számára fontos, hagyományőrző tevékenységek megszervezése által. Átmeneti megoldással szolgálhat ezen közösségek pontos nyilvántartása, közösségi életük figyelése, szervezkedéseik támogatása. Bár a szórványközösségek a fentiekben felsorolt problémáit az egyházi szórványmisszió részben orvosolhatja, részben elodázhatja, szerintünk e közösségek feltámasztására megoldást csak nagyon kevés hányadban adhat. Egy-egy elöregedett, idegen népességtől körbevett szórványt csak az isteni csoda vagy egy határozottabb nemzetpolitikai stratégia állíthat talpra. Nagy-Jenei Erika és Nagy-Jenei Zoltán
4. o l d a l A k o n z e r v a t í v e m b e r Ha a szó politikai mellékjelentéseit figyelmen kívül hagyjuk, akkor az az ember konzervatív, aki valamit meg akar őrizni. Hogy dönthessünk a konzervatív magatartás helyes vagy helytelen voltáról, elég azt végiggondolnunk, hogy mi az, amit meg akar őrizni. Ha azok a társadalmi szokások, amelyeket támogat, összhangban vannak az ember legfőbb céljaival és megegyeznek legmélyebb szükségleteivel, akkor azok miért ne lehetnének ugyanolyan jók - ha nem jobbak -, mint bármely újdonság, ami az idők során keletkezhet. Az lenne a helyes, ha így gondolkodnánk, de a ma embere messze került ettől a mentalitástól. Ha nem is tagadja meg automatikusan a múltat, nem is a technikai fejlődéstől vár minden jót, általában előítéleteket táplál minden konzervatív magatartással szemben, mivel - akár öntudatlanul - befolyásolja az a materialista nézet, hogy a konzerválás" ellentétben áll az állandóan változó élettel, s ezért tespedéshez vezet. A technikai fejlődéssel lépést nem tartó közösségek nélkülözése, úgy tűnik, mintha megerősítené ezt a véleményt, de sokan nem veszik észre, hogy ez inkább ösztönzés a további fejlődésre, mintsem valódi magyarázat. Az a modern dogma, amely szerint mindennek változnia kell, igyekszik maga alá gyűrni az embert. Még azok is, akik magukat hívő keresztényeknek tartják, hangosan hirdetik, hogy az ember a változás szükségszerűségében él, és nemcsak hogy a környezet által befolyásolt érzések és a gondolkozás, hanem az ember legbelsőbb lénye is elkerülhetetlenül változik. Az emberről azt állítják, hogy mind értelmileg, mind szellemileg egyre felsőbbrendűbbé válik, következésképpen, a huszadik századi emberre úgy tekintenek, mint aki alapvetően különbözik a korábbi idők emberétől. Az e véleményen lévők, nem veszik figyelembe azt a minden vallás által kinyilatkoztatott igazságot, hogy az ember, attól ember, hogy van benne egy olyan szellemi középpont, amely nincs alárendelve a dolgok áramlásának. E középpont nélkül, amely az ember ítéletalkotó képességének a forrása - és amit az igazságérzetet működtető szellemi erőnek nevezhetünk -, még a környező világban zajló változásokat sem tudnánk felismerni, mivel - ahogy Arisztotelész mondta - azok, akik azt állítják, hogy minden, ideértve az igazságot is, állandóan változik, ellentmondanak önmaguknak: ha minden változik, akkor milyen alapon gondolják, hogy megfogalmazhatnak bármily érvényes állítást, vagy kijelentést? Szükséges-e megjegyezni, hogy az ember szellemi középpontja több, mint az ösztönöknek és benyomásoknak alávetett psziché, több, mint a racionális gondolkozás? Létezik az emberben valami, ami őt az örökkévalóhoz fűzi, és ez pontosan ott talál- Egy olyan kultúrában - amely szakrális eredetének köszönhetően a szellemi középpont és ezáltal az örökkévaló felé irányul - a konzervatív beállítottság értéke, egyáltalán a konzervatív beállítottság nem válhat kérdésessé, hiszen magának a konzervatív"-nak a fogalma sem létezik. ható, ahol az Igazi Fény, amely megvilágosít minden e világrajövő embert" (János 1,9), megérinti a pszichikai és fizikai képességek szintjét. Ha ezt a megváltoztathatatlan lényeget - csakúgy, mint a kör kiterjedés nélküli középpontját - nem is lehet közvetlenül megragadni az emberben, a hozzá vezető utakat azért ismerhetjük: olyanok, mint azok a sugarak, amelyek a kör középpontja felé futnak. Ezek az utak jelentik a maradandó elemet minden szellemi hagyományban, ezek szolgálnak útmutatóként a cselekvéshez, valamint azokhoz a társadalmi szokásokhoz, amelyek a középpont felé irányulnak, ezek az utak képezik valódi alapját minden igazi konzervatív magatartásnak. Mert a társadalmi formák megőrzésének kívánsága mögött csak akkor van értelem - a formák csak akkor lehetnek tartósak -, ha az emberi valóság időtlen középpontján alapulnak. Egy olyan kultúrában - amely szakrális eredetének köszönhetően a szellemi középpont és ezáltal az örökkévaló felé irányul - a konzervatív beállítottság értéke, egyáltalán a konzervatív beállítottság nem válhat kérdésessé, hiszen magának a konzervatív"- nak a fogalma sem létezik. Egy keresztény társadalomban az ember - többékevésbé tudatosan és önszántából - keresztény, egy iszlám társadalomban muszlim, egy buddhista társadalomban buddhista és így tovább. Máskülönben nem tartozik az adott közösséghez, nem is része annak, kívülálló, esetleg titokban ellenséges is lehet vele szemben. Egy ilyen kultúra abból a szellemi erőből táplálkozik, amely a legmagasabbtól a legalacsonyabbig mindenre rányomja bélyegét, és ebben nyilvánul meg valódi alkotókészsége. Ugyanakkor szüksége van olyan megőrző erőkre, amelyek nélkül a társadalmi formák rövid időn belül eltűnnének. Az a helyes, ha egy ilyen társadalom összetartó és egységes hitében, hűséges hagyományaihoz, egy konzerváló vagy konzervatív beállítottsághoz, mivel ezen tulajdonságok kölcsönösen feltételezik egymást. A konzervatív magatartás csak akkor válik kérdésessé, amikor a társadalom rendjét - akárcsak a modern Európában - már nem az örökkévaló határozza meg. Ilyenkor minden esetben fölmerül a kérdés, hogy a valaha mindent magában foglaló rendnek milyen töredékei vagy emlékei érdemesek a megőrzésre. A társadalom minden egyes állapotában (és ma az egyik állapot a másikat egyre gyorsuló ütemben követi) az eredeti minták tükröződnek valamilyen módon. Titus Burckhardt Forrás: monarchista.blogspot.com (folyt. a 8. oldalon)
Sólyom esete Băsescuval Folytatás az 1. oldalról Kijelentette továbbá, hogy országa sohasem fogja elismerni a nemzetiségek kollektív jogait, ám a román állam az egyéni jogokat továbbra is biztosítja majd a területén élő tizenkilenc kisebbségi közösség számára, úgymint: az anyanyelvi oktatáshoz, a kultúra ápolásához, illetve a parlamenti képviselethez való jogok. Majd a politikai autonómiáról is szólt, mondván, hogy minden román állampolgárnak szélesebb körű autonómiát kell nyújtani, a helyi közösségek számára pedig biztosítani kell a helyi szinten történő ügyintézéshez való jogot, elismerve ugyanakkor, hogy a kisebbségi jogok biztosítása terén még nagyon sok a tennivaló! Ez igaz is, viszont minden románok elnöke saját magának mondott ellent, amikor kijelentette: a román értékrend szerint, az ország kisebbségi politikája messzemenően megfelel az EU-s elvárásoknak (! ) Álságos és cinikus megfogalmazás volt ez részéről, hiszen mindenki tudja még Brüsszelben is -, hogy Románia inkább geopolitikai szempontból volt fontos az Európai Unió korifeusai számára, s ezért lett 2007-től az államközösség tagja, nem pedig kisebbségpolitikájának kiválósága, annak példaértékű volta miatt! Hiszen 1918. december 1.-én is tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértek az erdélyi kisebbségek számára, csak, hogy megkaphassák Erdélyt, ezt az értékes fejőstehenet... Igen ám, de az ígéretek megvalósítása máig várat magára... A román politikum most is, akárcsak akkor, sunyin hallgat, és egyre magabiztosabbá válik... Hiszen senki sem kérte/kéri számon tagjain a be nem tartott ígéreteket...! Sólyom László a budapesti találkozón kijelentette: Magyarország a jövőben is kiáll a Székelyföld területi autonómiájának szükségessége mellett, és messzemenően támogatja a székelyek ezirányú törekvéseit, hiszen mint fogalmazott- ezt az autonómiaformát a magyar állam törvényesnek találja, hozzátéve ugyanakkor, hogy ezt csakis az Alkotmány betűje szerint lehetne megvalósítani. Román kollégájának azon kijelentésére reagálva, miszerint a román kisebbségpolitika eurokonform, és megfelel a vonatkozó uniós elvárásoknak, Sólyom úgy érvelt, hogy ezek minimumstandardok. Ami a kulturális autonómiát illeti, a magyar államfő kijelentette: ez nem egyéni, hanem közösségi jog, utalva ezzel arra, hogy az anyanyelvi oktatáshoz való jog biztosítása nem egyéni jog, bár a román állam annak tekinti, hanem közösségi jog! Hiszen, az anyanyelvet jobbik esetbenegy közösség valamennyi tagja érti és beszéli. A magyar elnök kijelentette: személy szerint támogatja a kisebbségek alanyi jogú parlamenti képviseletének ügyét, 5. o l d a l mely -az illető kisebbség egy adott régión belüli létszámától függetlenül- biztosítaná az adott közösség parlamenti képviseletét, emlékeztetve román vendégét arra: az, hogy az RMDSZ már nem tagja a román kormánynak, korántsem befolyásolja (nem befolyásolhatja!) a magyarok jogainak szavatolását. Ennek viszont jócskán ellentmond az a tény, hogy a jelenleg regnáló demokrataliberális szociáldemokrata új kormánykoalíció mindent megtesz annak érdekében, hogy megyei szinten- az intézmények jelenlegi igazgatóit (köztük, természetesen, magyarokat is) menesszék tisztségeikből, s helyükre a pártpreferencia elve alapján- újakat nevezzenek majd ki, természetesen, csakis narancssárga és vörös politikai színezetűeket... Hát, ha már jobb és baloldal ilyen szépen egybekelt a román politikában, miért ne legyen egy kis erőfitogtatás is?! A szakmai hozzáértés pedig, ez esetben, már egyáltalán nem fontos szempont, fő, hogy valamelyik kormánypárt bizalmi embere legyen az illető Ennyit a bukaresti román politikai elit döntéseinek következetességéről! De ezt Sólyom László nem tud- (hat)ja, mert úgy tűnik- még mindig nem ismeri a Dâmboviţa-parti, balkáni politizálás lényegét. Amely - mint tudjuk-, köszönőviszonyban sincs a demokráciával és szavahihetőséggel. Sólyom tehát hiába hozakodott elő azzal, hogy - a magyar Alkotmány értelmében- a kisebbségek államalkotó tényezők, hogy Magyarország ennélfogva - nem egységes nemzetállam. Azzal is hiába érvelt, hogy a Magyarhonban élő valamennyi kisebbség részére biztosítottak a kollektív jogok... Hiába, mert Băsescu számára, különösen így, elnökválasztások előtt, fontosabbak a nagyromán szavazatok, mint a másfélmilliós erdélyi magyarság problémáinak megoldása... Elutasító és vendégi minőségénél fogva- igencsak szalonképtelen viselkedésében tehát, jószerével, semmi szokatlan nem volt Annál meglepőbb volt viszont Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viselkedése, aki a Băsescuval folytatott megbeszélés során-, tőle szokatlan módon, a székely területi autonómia mellett kardoskodott, s nyugat-európai államok bevált autonómia-modelljeivel példálózva, legitim törekvésnek nevezte azt. Nocsak! Talán csak nem válik öszödi böszméből és jellemtelen hazaárulóból harcos nemzetmentővé? szerk. megj.: Lapzártakor tudtuk meg, hogy a magyar igazgatók tervezett leváltásának terve kapcsán -, a Székelyföld több pontján is tiltakozó megmozdulásokra került sor: Sepsiszentgyörgyön nagygyűlés összehívásával, Hargita megye hetvenkét településén pedig lármafák gyújtásával, valamint a templomok harangjainak megszólaltatásával tiltakozott a székely lakosság.
6. o l d a l "Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; (Ézsaiás könyve 61,1) Ezeket az Igéket mondta Jézus a zsinagógában. Jézus olvasatában ez a sokszor felolvasott ige életre kelt. Ezt onnan tudjuk, hogy a hallgatóság reagált a felolvasott szakaszra. Igaz, nem úgy, ahogy kellett volna. Jézust meg akarták kövezni. Elutasították Jézust, és vele együtt a megoldást. Napjainkban egyre több olyan emberrel lehet találkozni, aki nem leli örömét az életben, vagy ha esetleg néha öröme van, az is hamar elszáll. Sokan úgy gondolják, szabadok, mindent megtehetnek. Azonban hamar rá kell döbbenniük, rabjai a munkának, a szenvedélyeknek, szokásoknak. Aztán sokan vannak olyanok, akikre azt mondják: Jól elbánt velük az élet! Teljesen reményvesztettek. A legszörnyűbb az, hogy nem látják: segítségre szorulnak. Az alábbi történet nagyon mély benyomást keltett bennem: A bölcs rabbit megkérdezi a tanítványa: - Rabbi, miért van az, hogy ha valaki a szegényhez fordul, az segít, ha tud, de ha a gazdaghoz fordul a bajával, az meg sem látja. Azt mondja a bölcs: Lépj az ablakhoz, nézz ki. Mit látsz? Utcát, jövő-menő emberekkel, állatokkal, járművekkel. Most lépj a tükörhöz. Mit látsz? Csak magamat! Látod, az ablak is üveg, a tükör is üveg, csak a hátán van egy kis ezüstréteg. De az már elég ahhoz, hogy az ember semmi mást ne lásson tőle, csak saját magát. A tükör egyik tulajdonsága, hogy visszatükrözi azt, ami előtte van. A külsőről, a tükör minőségétől függően, többé kevésbé A Hitharang rovatot írja és szerkeszti: Nagy-Jenei Erika hiteles képet ad. Nagyon sok embernek ez éppen megfelel. Ha nem, igyekszik mindent megtenni azért, hogy a visszatükrözött kép minél szebb legyen. Még akkor is, ha az nem hiteles, ha az nem természetes. A tükörnek azonban van egy lényeges jellemzője. Arról, mi van a bensőben a tükör nem ad képet. Talán ezért is szeretik sokan a tükörben nézegetni magukat. Félő, hogy ha képet adna, össze lenne törve, mert nem illik bele az általam felállított image -be. Nos, talán ideje lenne ellépni a tükörtől. Ideje lenne valami másra nézni. Sőt! Valaki másra: JÉZUSRA! Az egyetlen olyan személyre, aki nem csak hiteles képet tud adni a külsődről, Ő a lelked legmélyebb zugaiba is belát, ismeri titkos vágyaid, tudja azt, hogy mire gondolsz és, hogy mit is szeretnél. Ő az egyetlen, aki megoldást is tud adni életed problémáira. Kedves Barátom, te most hol állsz? Lépj el a tükörtől! Nézz Jézusra. Arra a Jézusra, aki a te megsebzett szívedet be szeretné kötözni. Az élet olyan sok terhet rakott rád. Esetleg elhagytak barátaid, nincs munkahelyed, nincs mibe és kibe kapaszkodnod. Kérlek, lépj el a tükörtől, mert ha csak magadat nézed, nem találod meg AZT, aki tud segíteni, aki vigaszt nyújt a nehéz napokon is. Nézz Jézusra! Arra, aki ki akar szabadítani. Ő a bűneidért halt meg a golgotai kereszten, azért, hogy neked ne kelljen bűnhődnöd. Fordulj el a tükörtől és lásd meg te is Jézust, aki föl akar oldozni a megkötözöttségeidből! A szó Janus-arca A szó ha fáj Igaz lehet Érinti a titkokat Elrejtő idegeket A szó ha jó Hamis lehet Elrejti a titkokat Melengető szívedet hétmagyari
7. o l d a l MŰVELETI TERÜLETEN A ti atyátok miatyánkot Nem mondott soha A szívében nem volt szeretet semmi És hazugságot szólt ha szólt Miért hinném, hogy jót akartok Miért hinném el a hazug szót Kokárdán tapos a rendőrcsizma Nincs új a nap alatt régóta A gyűlölet éget célkeresztet Árpád-sávos lobogónkra Hátrálni nincs hova egy maradt Egy a jelszó: 56 Könnygázgránát hiába robban Nem tart vissza a félelem Hátrálni nincs hova A műveleti területen Vérbe fojtani nem lehet A jövőt, a múltat örökre Hiába lapul a kordon mögött Kádár, Rákosi kölyke Hátrálni nincs hova egy maradt Egy a jelszó: 56 Ismét Pusztai Zoltán dalszövegeiből JÖJJ EL SZABADSÁG! Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet A kárpát haza ege alatt kifosztva Téged vár egy nemzet Jó lenne végre levegőt venni Jó lesz ha miénk lesz újra e véráztatta föld Csillagos lobogó nem kell Csak piros - fehér - zöld HATÁRON INNEN ÉS TÚL Fejenként több, mint tíz Hatvanegy év börtön Délvidéken, Temerinben Magyarok lakta földön Visszaütni halálos bűn A szerb bíró szerint És koncepciós per áldozata lett Öt jó hazafi megint Aki a magyarok istenét hívta Akinél betelt minden pohár Aki a rágalmakkal torkig volt Aki a verést nem tűrte már Aki a Talpra magyart szavalta Arra gondolok naponta És nem értem, hogy miért kellene Beletörődni a pofonokba Határon innen, határon túl Árpád népe ártatlanul Miért lenne áldozati bárány A trianoni vérpadon Utolsó szalmaszál a fuldoklónak az, Hogy nem tart örökké semmi A zsírosképű bankárok is úgy fognak hazamenni Ahogy a ruszki tankok, törökök, labancok Jó lenne végre levegőt venni Jó lesz ha miénk lesz újra e véráztatta föld Csillagos lobogó nem kell Csak piros - fehér - zöld HÁRMASHALOM ÉS KETTŐSKERESZT Nem volt, nincs és nem is lesz Olyan ország semerre Álomkép csak az amit képzel Lopott a jelmeze A hármashalom a kettőskereszt A miénk volt és a miénk maradt Pozsony városa látni fog még Magyar királyokat Eperjes, Kassa, Somorja, Nyitra Mi nem mondunk le rólatok Tudom hogy hol van Hunnia határa Amíg a Föld forog Ne legyen nyugodt a lelke Míg sírhant minket nem takar Tolvaj nekünk ne mondja Hogy bűnös nép a magyar ÚJ NAP VIRRAD Bitófát hiába farag Pesti srácoknak diktátor Voltak és lesznek márciusi ifjak Október parazsa is fellángol Ezt üzeni nekünk zászlót bontva A Corvin-köz minden harcosa Mi nem adjuk fel soha Új nap virrad, új nap jön Mi nem adjuk fel soha Nem folyt hiába vér a kövön Új nap jön, de a hősi példa Nem lesz felejtett emlék A pesti srácok forradalma Új történetet ír majd még Vérbírók és gyilkosok Jóslata nem izgat Jó nekem itt Még csak annyit Hogy idővel vért izzad A sitten minden kardlapozó Az összes rendőrkutya Ezt üzeni nekünk zászlót bontva A Corvin-köz minden harcosa
8. o l d a l (folytatás a 4. oldalról) T i t u s B u r c k h a r d t : A k o n z e r v a t í v e m b e r Még ha a korábbi szerkezetet le is rombolják, bizonyos részek akkor is érvényben maradnak, és minden egyes múlttal történt szakítás után egy új egyensúlyi helyzet alakul ki, bármennyire torz és bizonytalan is az. Bizonyos központi értékek viszszavonhatatlanul elvesznek, míg mások, amelyek korábban sokkalta kisebb jelentőségűek voltak, előtérbe kerülnek. Annak érdekében, nehogy ezek az értékek is elvesszenek, talán jobb lenne megőrizni a meglévő egyensúlyt, mintsem kockára tenni azt egy - a teljes megújítását célzó - bizonytalan kísérletben. E választási lehetőséggel együtt maga a konzervatív" kifejezés is megjelent (Európában először a napóleoni háborúk idején vált általánossá), s ezt a fogalmat azóta is megterheli a dilemma, ami ebben a választásban rejlik. Minden konzervatív embert azzal gyanúsítanak, hogy csak saját társadalmi előjogait - bármily csekélyek lehetnek is azok - kívánja megőrizni. Így az a kérdés, hogy a megőrizni kívánt dolog érdemes-e megőrzésre, válasz nélkül marad. De miért ne eshetnének egybe egyes csoportok személyes előnyei az igazságossággal? Azt, hogy az ember értelme nem fejlődik kellőképpen, ha megfelelő külső hatások hiányoznak, a mai átlagos ember gondolkozása bizonyítja. Nagyon kevesen tudják elképzelni - általában csak azok, akik fiatalkorukban még tapasztalhatták a régi rend" maradványait, vagy azok, akiknek sikerült meglátogatniuk egy még tradicionális keleti kultúrát -, hogy milyen harmóniát és belső békét képes teremteni nem csupán az uralkodó, hanem a dolgozó osztályok számára is egy olyan társadalmi rend, amely az ember természetes hivatása és szellemi funkciói szerint tagolódik. Bármennyire igazságos is egy társadalom egészét tekintve, mindig lesznek elégedetlenek, de biztos jele van annak, hogy a fennálló rend képes boldogságot nyújtani a többségnek: ez a jel benne foglaltatik minden olyan dologban, amit nem valami anyagi célból, hanem örömmel és odaadással készítettek. Egy olyan kultúra, ahol a művészetek egy külön erre a célra kiművelt csoport kizárólagos tulajdonát képezik, és így nincs többé népművészet vagy egy egyetemes művészeti nyelv, nem felel meg ennek a szempontnak. De az ember igazi feladata az, hogy imádkozzon és áldjon, küzdjön és uralkodjon, teremtsen és építsen, vessen és arasson, vezessen és engedelmeskedjen: mindezek elválaszthatatlanok az embertől. A munka külső jutalma az általa megszerzett anyagi javakban található, de van belső jutalma is: arra figyelmezteti az embert, hogy a természet és az Isten által mi is ő, lényegét tekintve, és ebből a szempontból nem mindig a legsikeresebb foglalkozások a legboldogabbak. A földet művelni, az esőért imádkozni, a megmunkálatlan anyagból valami értelmeset alkotni, emberek szükségleteit mások feleslegével pótolni, uralkodni (készen arra, hogy alattvalóiért akár életét áldozza), az igazságot tanítani: az ilyen hivatások kiváltságossága felülről" és belülről jön. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a fejlődés" során ezen elhivatottak száma emelkedett-e vagy csökkent. Az ember megtalálta saját feladatát - mondanák sokan ma -, amikor munkásként gépeket irányít. De az ember igazi feladata az, hogy imádkozzon és áldjon, küzdjön és uralkodjon, teremtsen és építsen, vessen és arasson, vezessen és engedelmeskedjen: mindezek elválaszthatatlanok az embertől. Amikor ma egy bizonyos városi réteg azt követeli a papjától, hogy vesse le hivatásának külső jeleit és - amennyire csak lehetséges - éljen úgy, mint a többi ember, csak azt bizonyítja, hogy ezek a csoportok már nem tudják, mi is az ember valójában. Pedig a papot, mint embert megérteni, annak a felismerését jelenti, hogy a papi méltóság végteleniil közelebb van az eredeti emberi természethez, mint a hétköznapi" ember szerepe. Minden istenközpontú kultúra ismeri a társadalmi osztályoknak (vagy kasztoknak) egy többé-kevésbé nyilvánvaló hierarchiáját. Ez nem azt jelenti, hogy az embert egy olyan résznek tekinti, akinek az önmegvalósulása csak a nép egészének tagjaként képzelhető el. Éppen ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy az emberi természet túl gazdag ahhoz, hogy mindenki minden pillanatban képes legyen összes lehetőségének változatait megvalósítani. A tökéletes ember nem ezeknek a változatoknak a végösszege, hanem olyasvalaki, aki rendeltetésének lényegét birtokolja. Ha a hierarchia szerint felépült társadalmak képesek voltak önmagukat évezredekig életben tartani, akkor ez nem az emberek passzivitása vagy az uralkodók hatalma miatt volt, hanem azért, mert egy ilyen társadalmi rend megfelelt az ember eredendő természetének. Titus Burckhardt (folyt. a 9. oldalon) A művészettörténész Jakob unokájaként és a szobrász Carl Burckhardt fiaként Titus a hagyományőrzés iskolájának XX. századi nagy pártfogója, aki munkásságával a tradicionalizmust és az emberi bölcsességet képviseli. Olaszországban született 1908-ban, és Svájcban halt meg 1984-ben. Egy baseli patricius család sarja. Több muszlim bölcselőt fordított le német nyelvre.
9. o l d a l T i t u s B u r c k h a r d t : A k o n z e r v a t í v e m b e r Folytatás az előző oldalról Létezik egy széles körben elterjedt tévedés, miszerint a polgárság egy - természeténél fogva - konzervatív osztály. Ez az osztály eredetileg egyet jelentett a városi kultúrával, ahonnan az elmúlt ötszáz év forradalmai indultak. A polgárság - különösen a francia forradalom után - valóban konzervatív szerepet játszott, és időnként el is fogadott néhány arisztokratikus eszmét, de közben kiüresítette és fokozatosan meghamisította azokat. A polgárság tagjai között mindig akadtak olyanok, akik értelmi megfontolások miatt voltak konzervatívak, de ők kezdettől fogva kisebbséget képeztek. A parasztok általában konzervatívoknak mondhatók, mert úgymond tapasztalatból tudják - vajon hányan tudják még közülük? -, hogy létük megszámlálhatatlan egymással összefüggő erő, önmagát folytonosan megújító egyensúlyától függ, és az ember nem változtathatja meg eme egyensúlyi állapot bármely részét anélkül, hogy a többire hatást ne gyakorolna. Ha megváltoztatjuk a patak útvonalát, akkor az egész terület növényvilága megváltozik; ha kiírtunk egy állatfajt, akkor egy másik fog túlságosan elszaporodni. A parasztok nem hisznek abban, hogy valaha is lehetséges lesz esőt vagy napsütést előállítani akaratunk szerint. Téves lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a konzervatív magatartás mindenek fölött a mozdulatlansággal és az ember földhözkötöttségével lenne egyenlő, mivel már többen bebizonyították, hogy egy emberi közösség sem olyan konzervatív, mint a nomádok. Állandó vándorlásaik alatt, a nomádok gondot fordítanak arra, hogy megőrizzék nyelvüket és szokásaikat, tudatosan ellenállva az idő eróziójának - konzervatív embernek lenni nem jelent egyet a tétlenséggel. A konzervativitás alapvetően arisz- tokratikus tulajdonság, ebből a szempontból a nomádok sokban hasonlítanak a nemesekre, vagy pontosabban a harcosok kasztjából származó nemesség és a nomádság természetszerűleg hasonló. Ugyanakkor annak a nemességnek a lényege, amelyet még nem rontott meg az udvar vagy a városi élet, hanem még mindig a földhöz kötődik, a parasztságéhoz hasonlít. Viszont a nemesség a hagyomány és a műveltség által tudatában van a természet és a lélek erői egységének, s egy olyan felsőbbrendűséggel rendelkezik, amelyet aligha lehet elsajátítani másfajta úton; és bárkinek, aki tudatában van valódi felsőbbrendűségének, joga van kitartani mellette, csakúgy, mint bármely művészet mesterének joga van előnyben részesíteni saját ítéletét a hozzá nem értőével szemben. Be kell látni, hogy az arisztokrácia hatalma mind természetes, mind erkölcsi állapotán nyugszik: a természetes állapot azt jelenti, hogy ugyanazon törzsön vagy családon belül bizonyos minőségek és képességek öröklődnek, az erkölcsi állapot pedig a noblesse oblige" tartalmával egyenértékű: minél magasabb társadalmi osztály tagja valaki - és ennek megfelelően minél több kiváltsággal rendelkezik -, annál nagyobb a felelősség és kötelesség terhe. Minél kisebb a rang, annál kevesebb a hatalom és a kötelesség; a társadalom legalján pedig a tényleges erkölcsi felelősség nélküli, passzív emberek helyezkednek el. Ha a dolgok állapota nem mindig tökéletes, ez nem elsősorban az öröklődés természetes állapota miatt van, mivel a öröklődés meghatározatlan ideig képes biztosítani egy kaszt" homogén természetét. Ami kérdésesebb, az annak az erkölcsi törvénynek a betartása, ami a jogok és kötelességek igazságos kombinációját követeli meg. Nincs olyan társadalmi rendszer, amely kizárná a hatalommal való visszaélés lehetőségét, és ha létezne is ilyen, akkor az nem lenne emberi, mert az ember csak akkor lehet ember, ha egyszerre engedelmeskedik egy szellemi és egy természetes törvénynek. Az örökölt hatalommal való visszaélés ténye tehát még nem érv a nemesség szükségessége ellen. Éppen ellenkezőleg: annak a néhány embernek a példája, akik, miután megfosztották őket örökölt kiváltságaiktól, de nem tagadták meg hagyományos felelősségüket, bizonyság az arisztokrácia erkölcsi hivatása mellett. Amikor sok országban az arisztokrácia elbukott, saját önkényessége miatt, ez elsősorban nem azért volt, mert önkényesen bánt az alsóbb néposztályokkal, hanem azért, mert egy olyan magasabb vallási törvénnyel szemben foglalt el önkényes pozíciót, amely felruházta az uralkodáshoz szükséges erkölcsi alappal, és kegyelme által megszabta az erősek jogának határait. A társadalom hierarchikus rendjének bukása után, ami szinte valamennyi tradicionális forma bukását is jelentette, a tudatosan konzervatív ember mintegy légüres térben él. Egyedül van egy olyan világban, amely láthatatlanul rabságban tartja az embereket, de közben azzal kérkedik, hogy szabad; és mindent elnyomó uniformizmusa közben azt hirdeti magáról, hogy lehetőségekben gazdag. Azt harsogják fülébe, hogy az emberiség fokozatosan egyre magasabb szinteket ér el, hogy az emberi természet sokmillió éves fejlődés után olyan változáson ment keresztül, ami el fog vezetni a természet felett való végső győzelemig.
10. o l d a l A Turul-Sas Lovagrend, a Nagybányai Rákóczi Szövetség és a Schönherr Gyula Történelem Kör idén is meghirdeti immár a X. Nagybányai Történelem Vetélkedőt minden V-XII. osztályos diák számára. A vetélkedőre öt fős csapatokkal lehet jelentkezni iskolátok történelem tanáránál. Az ígéretes díjak mellett, a fődíj egy budapesti kirándulás. Közlönyünk, a Hitherold, megpróbál segíteni a felkészülő csapatoknak. Minden lapszámunk egy-egy témát közöl a vetélkedő témaköréből. A vetélkedőre benevezni 2009. április 1-ig lehet. Nevezési feltételek: 1 lej/fő, és egy dolgozat a következő címmel: Osztrák-Magyar Monarchia, avagy azok a boldog békeidők...(power point-bemutató, fényképalbum, dalgyűjtés CD-re, stb.). A X. Nagybányai Történelem Vetélkedő témája az Osztrák-Magyar Monarchia: 1. A megtorlás időszaka (1849-61) 2. A Kiegyezés előfeltételei (1861-67) 3. A Kiegyezés (1867) 4. Társadalmi változások (1867-1914) 5. Magyarország az I. világháborúban (1914-18) A neoabszolutizmus kora: elnyomás vagy modernizáció Ahhoz, hogy megfelelő lenyomatot kapjunk a XIX. század eme évtizedéről, kellő óvatossággal kell kezelni a kor politikai-társadalmi hangulatát, a helyi viszonyokat megfelelő módon társítva az európai fejlődés adta lehetőségekkel. Amikor a neoabszolutizmus pozitívumairól, illetve negatívumairól tárgyalunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a század liberalistanacionalista, vagy akár a szocialista nézete is Közép-Európában sajátos színezetet kap, és másképp nyilvánul meg, mint a kontinens nyugati részén, melynek alapvető oka a soknemzetiségű Ausztria. A kérdés helyes kezeléséhez elmaradhatatlan a kétoldali megközelítés. A magyarság nemzetpolitikai, stratégiai törekvései a forradalom hangulatában bontakoznak ki, és legkevésbé sem a jövőbe mutató polgári eszmék az elsődleges célok, főleg olyan esetben, amikor minden hasonló újítást egy elnyomó hatalom erőltet Magyarországra. A magyarság nemzetpolitikája jól érzékelhető Deák Ferenc a nemzetnek adott tanácsában, miszerint Elhatározták, hogy az adót nem fizetik, míg végrehajtó nem jön rájuk. A katonaságnak csak azt szolgáltatják ki, amit elkerülni nem lehet. A fuvarral késnek, utat könnyű kedvvel nem csinálnak. A német nyelv értését megtagadják, s mindenütt magyar tolmácsot, magyar választ és ítéletet kívánnak. Vagyonát, jövedelmét, keresetét senki úgy, amint van, be nem vallja. Ha fölvilágosítást kérnek tőle, nem tudommal felel, ha személyekről, nem ismeremmel, ha tényekről, nem láttammal. Megvetni az önkényuralmat, nem tudni szolgáiról semmit, mintha itt sem élnének, ez volt a közjelszó. Ne érezze magát az osztrák otthon sehol, soha, semmiben. Legyen s maradjon idegen e földön, ne szeresse senki. A társaságok ne fogadják be. A családok és házak küszöbei legyenek elzárva előttük. A nők ne bocsássák közelükbe, a férfiak ne barátkozzanak, ne mulassanak velük. Legyenek olyanok, mint a pestises, akit mindenki kerül, akitől mindenki fél. A már-már gyűlöletet szító passzív ellenállásban érthetővé válik, hogy az Ausztriától indított újítási szándékok csekély volta is félreértésre, félremagyarázásra adott okot. A magyar nézőpont mellett, természetesen ott van az osztrák hatalom nézőpontja. Ha az osztrák birodalmi vezetés szemszögéből nézzük a neoabszolutizmus tetteit, szintén két megközelítési módot találunk. A Bach báró nevével fémjelzett korszak kétségtelenül magán viseli az átalakulás, modernizáció vonásait. Ezekkel a modernizációs megvalósításokkal dicsekszik a rendszert kézben tartó Bach is, aki viszont megszégyenítő választ kap Széchenyi gróftól az Ein Blick című művében: a vasutakat a kor hozta, miniszter úr, nem Ön. Igen, a vasutakat és mindazt a társadalmi-technikai újítást, ami ebben az évtizedben, (t.i. 1851-1861 között) megjelent a birodalomban, az a XIX. század korhangulatának, és nem az osztrák politikum eredményének tulajdonítható. Továbbá felvetődik a kérdés, miként alakulhatott ki a század közepén egy olyan hatalmi rendszer, aminek elmélete legalább száz-százötven éve idejétmúltnak vélhető? Ugyanis Ferenc Józsefnek a tárgyalt időszakban nagyobb hatalma volt, mint bármelyik császárelődjének, annak ellenére, hogy I. Lipót kora rég lejárt. Ennek is megvan a maga magyarázata: a bécsi szerződés után Európa nagyhatalmai konzerválják rendszerüket, ezzel próbálnak ellenállni a változásoknak. A neoabszolutizmus az európai nagyhatalmiság hattyúdala, ami utoljára próbál az arisztokráciával és a katolicizmus védfalával erőt sugározni népei fölé. Ennek az elképzelésnek csúcsán a mindenható császár áll. Ebben a kérdésben nem Ausztria az egyetlen állam: Franciaország is visszalépést tanúsít -III. Napóleon személyével- egy letűnőfélben levő francia kor irányába, míg Oroszországban a cári hatalom még mindig a maga klasszikus fényében tündököl. Ahhoz, hogy tárgyalni tudjunk a neoabszolutizmus hatásairól, ismernünk kell a történelmi hátteret. A neoabszolutizmus kialakításának történeti folyamata Az 1848-49-es forradalom veresége Magyarországot egyértelműen hátrányos helyzetbe hozta. Ausztria, mint legyőzött nemzettel, akart elbánni a forradalmi Magyarország lakosaival, és ennek érdekében mindent megtett. De nemcsak a magyar helyzet szülte a neoabszolutizmust. A rendszer válasz volt mindarra, ami a birodalomban, akár Bécsben, akár Milánóban, akár Pesten lezajlott. A sarokba szorított hatalom sérelmeiből adódó bosszúból, illetve a hasonló helyzetek elkerülésének óhajából alakult ki. A neoabszolutizmus egyaránt érintette a német-osztrák, cseh, olasz, illetve a magyar lakosságot. Természetesen mindenkit bűnei szerint büntettek. A forradalmakon úrrá levő Habsburg-ház kettős céllal veszi fel az újjászervezés fonalát: a forradalmi erőkkel szemben katonai megsemmisítésére törekszik, akár a terror bevezetése árán is; a dinasztia pozíciójának megszilárdítására törekszik, egy egységes birodalmi kép kialakításával. v. Nagy-Jenei (folyt. a 11. oldalon)
A birodalom újjászervezése több politikai irányt is életre hív: felmerül a föderáció elmélete, amit az arisztokrácia támogat, a teljes központosítás elmélete, amit a bürokraták vélnek jónak, továbbá a kereskedő nagypolgárság által támogatott gazdasági centralizáció. Végül -győztes álláspontként- a Ferenc József által is támogatott, centralizált abszolutizmus került ki. Már 1848 novemberétől a centralizációs kormány érvényesítette akaratát Schwarzenberg herceg vezetésével, melynek célja volt megsemmisíteni a viszonylagos különállást. Kezdetben ígéretet tesz a jobbágyfelszabadításról, a törvényelőtti egyenlőségről (részlegesen, vagy teljesen végrehajtott elvek), és a felelős minisztérium felállításáról, amit egyáltalán nem váltott be. A császár uralkodik, a kormány intézkedik, a közigazgatási rendszer végrehajt, a nép engedelmeskedik : volt a kormány vezérfonala. 1849-51 között Schwarzenberg miniszterelnök megszilárdítja kormányzásának elképzeléseit. 1851. december 31. én napvilágot lát a szilveszteri pátens, melyben nyilvánvalóvá válnak a kormányzati alapelvek. Az egész kormányzás, mintha I. Miklós cár önkényét vette volna alapul követendő példaként, két politikai klikket állít a hatalom közelébe (a nagypolgári-hivatalnoki kör megkapja a gazdasági, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás minisztériumait, míg az arisztokrata-katonai kör a külügyi, a vallási és a közoktatásügyi minisztériumot), mely megoldást egyáltalán nem nevezhetjük haladó európai felfogásnak. A pátensben megfogalmazott elvek inkább hátráltatják a haladást, mintsem új lehetőségeket nyitnának a birodalom számára: hatályon kívül helyezik az olmützi alkotmányt; a törvényhozó és végrehajtó hatalmat a császár képviseli; a miniszterek a császárnak tartoznak felelősséggel; a birodalmat tartományokra osztják, élükre helytartókat helyeznek; ugyanakkor megígérik a jobbágyfelszabadítás folytatását, amibe 1848 miatt kényszeredett bele a hatalom, továbbá a törvény előtti egyenlőséget. A forradalom leverésétől 1850-ig Haynau, 50-51 között az erdélyi Geringer báró volt a magyar helyzet felelőse. Megindul Magyarország birodalomba való beolvasztási kísérlete. A történelmi Magyarországot tartományokra osztották, leválasztva Horvátországot, Erdélyt, létrehozva a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot, ezzel alapot adva a későbbi szerb nemzetiségi törekvéseknek. A megcsonkított Magyarország területét öt katonai kerületre osztották Pest-Buda, Sopron, Pozsony, Kassa és Nagyvárad központtal, lehetőleg úgy, hogy a magyarság az adott kerületen belül kisebbségbe kerüljön. Schwarzenberg utóda, ha nem is miniszterelnöki státusban (mert ezt a tisztséget Ferenc József nem adja ki) Bach báró, aki hatalomra kerülésekor akár még jó ómen is lehetett volna. 1848-ban még a forradalmi barikádokon harcolt és a politikába kerülésekor még ezt mondta: Szabad, demokratikus Ausztriát, egységeset, amely nem nyomja el a nemzetiségeket. Föderációban akarom összefogni a birodalom nemzeteit Belügyminiszteri kinevezése után, mint a császárság abszolút kiszolgálója, megfeledkezik régi politikai elképzeléseiről, és egy erőteljes elnyomó apparátust dolgoz ki (nem csak Magyarország fölé), melynek elsődleges célja biztosítani az osztrák birodalmiság elveit, melyek néha pozitív újításokkal is jártak. (folyt. az előző oldalról) 11. o l d a l A neoabszolutizmus határozatainak előnye, illetve hátránya A kérdés megközelítése azon kettős szemszögből érvényes, melyről már a bevezetőben említést tettem. Eszerint minden intézkedést meg kell vizsgálni a magyar, illetőleg a birodalmi érdek prizmáján keresztül. Az önkényuralom megszilárdításának évtizedes folyamata az önkormányzatok megszűntetésével vette kezdetét. Semmiféle magyar alkotmányosságot nem ismert el: sem a megyegyűlést, sem a rendi országgyűlést, sem a népképviseleti országgyűlést, sem a felelős minisztérium felállítását. De felszámolták Magyarország történeti-politikai különállását, megszüntették az ország politikai-területi egységét. Ez az új állapot nemhogy a 48-as eredményeket semmisítette meg, de megfosztotta az ország politikai erejét mindattól a jogtól, mellyel az osztrák hódoltság óta rendelkezett. Az osztrák hatalom pontosan eme különállási jogot akarta csorbítani, ezzel is erősítve a legyőzöttség érzését, a lázadás hiábavalóságát. Mondhatnánk, megfélemlítő tömegpszihózist alkalmaztak az állandóan bajt keverő magyarsággal szemben. Az önkény bevezetése a hatalmat képviselő hivatalok bevezetésével járt, ami elősegítette a birodalmi egység kiteljesedését, könnyebben ellenőrizhetővé vált a leigázott terület. A bürokratikus intézmények Magyarországon való bevezetése természetesen a magyar hivatali élet fejlődéséhez vezetett, tehát ráfoghatjuk ezen intézkedések hatékony voltát. Ilyen téren fejlődik az adóigazgatás és az igazságszolgáltatás bürokratikus intézménye. A hivataloskodás úri passzióból pénzkereső foglalkozás lett. A tartományigazgatás hatékonyságát a katonai alakulatok nagyarányú betelepedése biztosította. A katonai kerületek túlzottan sok katona állomásoztatását igényelték. 1850-ben megszervezik a gyalog- és lovasrendőrség, illetve a csendőrség szervezetét, ami az önkény felszámolása után is hasznos szervezet marad, ilyen minőségében pozitívumként kezelhető. De a rendőrség apparátusával együtt járt a kém- és besúgórendszer megszervezése, kiszélesítése, ami nemcsak mélyítette a megszállókkal szembeni gyűlöletet, de repedéseket idézett elő a békés egymásmellett-élés falán is. Ebben az időszakban állandósulnak a házkutatások, a testi bántalmazások, amelyek szintén a magyarok szempontjából hátrányokként vannak megélve. A Bach-rendszert illetően viszont elengedhetetlen tartozékai a rendcsinálásnak, elvégre egy megbízhatatlan ország lakosságáról volt szó. Természetesen hasonló meggondolásból elrendelik a sajtórendtartást, vagyis a cenzúra alkalmazását. De pozitívumként fogható fel az 1852-ben kiadott polgári és büntető törvénykönyv, a szintén abban az évben megerősített ősiség eltörlésének határozata, és az 1855-től létező telekkönyvek felállítása, amelyek a XX. század közepéig hatályban maradtak. Nem történtek kiemelkedő előrelépések a jobbágykérdésben, az ősiség bonyolult rendezésében, és a polgári iparszabadság meghirdetésében sem. A Habsburg-érzelmű történetírás megpróbálja pozitívumként feltüntetni e kérdésekben hozott döntéseket, de ha a 48-ban kialakult helyzetet vesszük kiindulópontként, kevés előrelépést tapasztalunk. (folyt. a 14. oldalon)
12. o l d a l A m e g t o r l á s é s a B a c h - k o r s z a k Egységesítés, a polgári állam kialakítása A levert 1848-as szabadságharc után és a Haynaurendszerbeli rémuralomnak és véres megtorlásoknak köszönhetően, a birodalom a teljes centralizáció irányába tolódott el. Haynau menesztése után Habsburg-Tescheni Albert főherceg lesz Magyarország katonai és polgári kormányzója (1851-1860). 1851-ben meghal a bécsi miniszterelnök, Alexander Bach Schwarzenberg, azonban Ferenc József nem nevez ki új embert a helyére, ő fog uralkodni. Kezdetben ezt még a nép megnyerése érdekében alkotmánnyal álcázták (olmützi alkotmány), ám a nemzetközi események hatására még a látszatalkotmányosságot is felfüggesztették, 1851-ben. Az uralkodó pedig személyesen vette át az állam ügyeinek vezetését. Mivel ez egy nyílt önkényuralmi rendszer, ezért ezt a korszakot szokás új- vagy neoabszolutizmusnak is nevezni. A rendszer a hadseregre, a hivatalnokrétegre és a birodalmi arisztokráciára támaszkodhatott, még az osztrák polgárok sem szólhattak bele a politikai életbe, csupán a rövid távú érvényesülési terveket szövő emberek juthattak politikai szerephez. Közigazgatás Az első lépés a közigazgatási rendszer átformálása volt. Leválasztották Magyarországról Erdélyt, Horvátországot, a Szerb Vajdaságot, a Határőrvidéket és a Temesi bánságot. Külön igazgatás alá szervezték őket. Ezek után, a megmaradt területeket öt kerületre osztották (központjaik: Pest, Pozsony, Sopron, Kassa, Nagyvárad), eltörölve ezzel a régi vármegyerendszert. Eltörölték a megyék és a városok önkormányzatát is. A közigazgatás nyelve pedig egységesen a német lett, a germanizációs és beolvasztási törekvéseknek köszönhetően. Hivatalnoki réteg A hivatalnoki rendszert kettős hivatalnokrétegnek nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a magyar hivatalnokok mellett osztrák hivatalnokok dolgoztak, azért, hogy egymást megfelelően kiegészítsék. Emellett még azért is szükség volt a külföldi "importra", mivel a régi hivatalnokok egy része nem volt hajlandó együttműködni a hatalommal, mert így a hivatalok a központi akarat végrehajtói lettek. A főleg Ausztria területéről érkezett hivatalnokokat gúnyosan Bach-huszároknak csúfolták, kötelezően előírt magyaros viseletük miatt. Ez a rendszer azonban igen költséges volt (hiszen kétszer annyi hivatalnokot kellett ellátnia.) A hivatalnokok feladatai pedig az adóbeszedés, a közoktatás, az infrastruktúra és a bírói rendszer működtetése voltak. Az új rendszer megkezdte a polgári állam kialakítását. Ennek intézkedései az osztrák büntető és polgári törvénykönyv bevezetése, 1853-ban. Ezzel kiiktatták a magyar szokásjogot a bírósági rendszerből, ami megnehezíti a magyarok dolgát. Bécsi mintára kétfokú bírósági rendszert hoztak létre, melyekben bécsi bírák működtek. Egységesítették a mértékegységrendszert (osztrák mintára) és az oktatást. Az oktatás reformjának köszönhetően született meg a nyolcosztályos gimnázium, valamint az érettségi vizsga intézménye is. Azonban az oktatás nyelve is a német lett hivatalosan. Bevezették az osztrák adórendszert és szabályozást a magyar helyébe, ami szintén új helyzetet teremtett, amihez igazodni kellett. Jobbágyfelszabadítás Nem merték figyelmen kívül hagyni a jobbágyfelszabadítás kérdését, mely a polgári átalakulás egyik fontos pontja. Ezért, 1853-ban, az uralkodó kiadta az úrbéri pátenst a jobbágyfelszabadításról és a nemesség kártalanításáról, melyet az áprilisi törvények alapján hajtanak majd végre. Így azonban az intézkedés hiányos lett, mivel nem kerültek bele a szabadságharc alatt hozott intézkedések, azaz a szőlődézsma eltörlése és a majorsági földeken élő jobbágyok felszabadítása. Ez egy viszszalépés, a jobbágyság aránya 25%-os lett a társadalomban. A gyakorlatban ez az 1850-es 1860-as években ment végbe, azaz a paraszti és a földesúri földek szétválasztása, a közös használati földek elkülönítése és a telekkönyvezés (földek nyilvántartásba vétele). Ezekben azonban különböztek a földesurak és egykori jobbágyok érdekei, ezért ez jelentősen kiélezte a földbirtokosok és a parasztok közti viszonyt. Az áprilisi törvények értelmében, a jobbágyfelszabadítás kártérítés ellenében zajlott, ám a szabadságharcot vezető nemesek nagy részét kisemmizték, mivel ezt a kártérítést értéktelen állampapírokban kapták meg. Ezeket csak alacsony árfolyamon tudták beváltani vagy pedig csak hosszú idő után jutottak hozzá, mivel az udvar elhúzta a kifizetést, akár 5-20 éves intervallumra is. Így a nemesek nem tudták átalakítani gazdaságaikat, nem tudtak modernizálni és ezért a nemesek jelentős része -a magas adók és a hitelek törlesztése miatt- csődbe jutott. Gazdaság és államháztartás Az 1850-es években tovább folytatódott az előző évtizedre jellemző gazdasági fellendülés. Ez főleg az ipar és a vasútépítés területén jelentkezett, valamint népességnövekedéssel is járt. Ipari üzemek is megjelennek, főleg a textil és a bőripar területén, általában francia és osztrák tőke hatására. Ezeknek több ösztönzői is voltak, például a külföldi tőke beáramlása, a jobbágyfelszabadítás, a háborúk idején kialakult gabonakonjunktúra (mivel Magyarország agrárország), valamint a rendszer néhány intézkedései is jótékony hatással voltak a fejlődésre, főleg, hogy eltörölték az Ausztria és Magyarország közötti vámhatárokat, 1850-ben. Ez az egységes birodalmi piac kialakulásának érdekében történt, így hatására a magyar mezőgazdasági cikkek versenyelőnybe kerültek az export termékekkel szemben, bár ez kissé megcsappantotta az ipari fejlődését.