Ünnepek Az ünnepek témakörének feldolgozásához előzetes feladatokat lehet kiadni. 1. családi ünnepek összegyűjtése (az emberi élet fordulói) a néprajzi hagyományból: Keresztelő: születés után 2-3 nappal, templomban Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk. csak ezután szólítják a nevén lakoma: családtagok, bába, keresztszülők, komák Lakodalom, menyegző a lánykérés színjátékszerű volt ( Kitették a szűrét. ), maga a lakodalom szintén első vőfély a rendező vőfélyversek, lakodalmi énekek lánykérés eljegyzés (kézfogó): almába szúrt pénzzel, később karikagyűrűvel vették meg az eladó lányt 3 vasárnap kihirdették a jegyespárt lakodalom szerdán vagy szombaton, kora télen v. farsang után szertartás előtt-után hagyományos huzavona a menyasszony-vőlegény házánál (adják ki a menyasszonyt) általános elnevezések: fektetés, felkontyolás (jelzi, hogy a menyasszony már aszszony), menyasszony- v. menyecsketánc Temetés: archaikusabb hagyományok őrződtek meg (féltek rajtuk változtatni) halott állát felkötik, szemére pénzt tesznek órát megállítják, tükröt letakarják, tüzet eloltják lélekharang a halál órájában (katolikusoknál) mosdatás, borotválás, felöltöztetés virrasztás bizonyos tárgyakat tesznek a koporsóba (pipa / tű, cérna) Szent Mihály lova = 2 bak az udvaron, erre állítják a koporsót siratás: énekelt ill. recitált visszaemlékezés és búcsúzás, spontán temetés után tor gyász színe régen a fehér 2. ünnepkörökhöz kapcsolódó magyar népszokások: A naptári év szokásai téli, tavaszi, nyári napforduló táján újévi szokások: 16. sz.-ig Karácsonytól számították az új évet o téltemetés: zajjal riasztották el a rosszat (ma petárdával) vízkereszt (jan.6.): háromkirályok szokása (hasonlít a betlehemezéshez) balázsolás (febr.3.) - gyerekek, diákok ünnepe Gergely-járás (márc.12.) farsang (vízkereszttől hamvazószerdáig) o tuskóhúzás farsang végén: leánycsúfoló o kiszehajtás virágvasárnapon (kisze = böjti leves) o kiszebábu: előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztetett szalmabáb, folyóba dobták vagy elégették (ruha nélkül) a szokást jövendölésre használták v. betegség megszüntetésére húsvét: hétfőn locsolás a kútnál (termékenységvarázslás)
o festett tojás: termékenységjelkép fehérvasárnap (húsvét utáni első): komatál-küldés keresztgyereknek, lány barátnőnek, kedvesnek május elseje: tavasz győzelme o májusfaállítás (legények lánynak) nyári ünnepkör: o pünkösd: pünkösdi királyné választás, lányok köszöntenek a házaknál o szentiváni tűzgyújtás (jún. 24): tűzugrás (célja megtisztulás, pártalálás) ősz: gazdasági vonatkozású ünnepek (munka miatt kevesebb) o Szent Mihály (szept. 29.) o Szent Vendel (okt. 20.) o András (nov. 30) disznóölés Karácsony: leggazdagabb ünnepkör o különböző ünneprétegek egymás mellett élése, összeolvadása (pogány, egyházi, népi vallásosság, babona) o advent (András-naphoz legközelebb eső vasárnaptól): tilos a szórakozás, sötét viseletet hordtak o Miklós-nap (dec.6.): gyermekek megajándékozása o Luca-nap (dec.13.): asszonyok nem dolgoztak, férfiak Luca-széket kezdtek csinálni, Karácsony este arra állva felismerhetők a boszorkányok a templomban o betlehemezés: templomi misztériumjátékok a 11.sz.-tól, később iskolákban adták elő, 19. sz.-tól vált általánossá általában fiúk jártak (matyóknál lányok) o regölés: Karácsony másnapján (Szent István) reg = középkori királyi mulatság, regösök reg ~ révülés (sámánok) állatbőrbe öltözött legények láncos bottal, köcsögdudával bőségvarázslás, fiatalok összepárosítása o aprószentek (dec.28.): korbácsolás (gyermekek megvesszőzése Heródes gyermekgyilkosságának emlékére) o névnapok: István, János (gyermekek házról házra járnak, ének: Serkenj fel, kegyes nép) 3. egyházi ünnepek (az ünnep szakrális jelentősége) 4. más országok sajátos ünnepei, ünnepi szokások más kultúrákban 5. távoli népek ünnepei (pogány ünnepek régen és ma) Cél nem a teljességre való törekvés, csupán példák bemutatása az ünnep gazdag jelentéskörének illusztrálásához. Mi a közös az egyes ünnepekben? Mi az ünnep szó eredete? Mi az ünnep gyakorlati és lelki jelentősége?
Az ünnep fogalma, lényege, természete Az ünnep - az üdv-nap (idv-nap), az élet lényegének közvetlen megnyilvánulása a közösség ereje által. Az ünnep lényege, hogy lelkünk összekapcsolódik egymással. A Világegyetem, a Természet, az emberiség, a nemzet, a család és a személy lényege egy. Egységes létünk egy életfát alkot, egységes szerveződést, amelyben a Természet akarata fejeződik ki és áll élményszerűen elénk. Ennek elérése az ünnep igazi célja. Az ünnep tehát az életünk hosszútávú kiteljesedésével, vagyis értelmével függ össze. Rövidebben, lelkünk üdvét szolgálja. Kell, hogy időnként egy teljes napot lelkünk megerősítésére, tisztázására fordítsunk. Az ilyen nap az üdv-nap. Üdvösség szó jelentése Az egyik legizgalmasabb kifejezés a Bibliában az üdv, üdvösség szó (görögül szótéria, amely pontosan megfelel a héber jásá; jesua jelentésének): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból); megszabadítást (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/); oltalmazást; biztonságot; állandóságot; jólétet (bővölködés anyagi és szellemi javakban); gyógyulást, jóllétet (egészség); boldogságot, megtartatást. Vagyis ebben az egyetlen, gazdag jelentésű szóban benne foglaltatik az egész evangélium, mindaz, amire csak szüksége van az embernek, itt a földön (vagyis nem majd a mennyben, hanem ITT és MOST). Ahol a Bibliában az üdvösség szó szerepel, ott rögtön mellé gondolhatjuk az összes többi jelentését, amit fentebb felsoroltunk. Sok helyen más egyéb szavakkal, mint gyógyítás, szabadulás, megtartás, stb. fordították, a szövegkörnyezetnek megfelelően, de ott is a szótéria szerepel. Üdvözítő (görögül szódzó) jelentése szinte ugyanaz: megszabadító, megtartó, meggyógyító, éppé tevő, helyreállító, megszilárdító, megmentő, segítő, gyámolító, megtartó. Ez kifejezetten Istenre vonatkozik, aki a szabadítás, üdvösség végső forrása: üdvözítő Isten. Nem véletlen, hogy Jézus nevének jelentése (görög Iészúsz, héber Jesua, Jehósua) = " Jahve, az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség"; üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó. Az Úrnak Jézus a neve, Krisztus (a Felkent=Khrisztosz, Messiás (Massiach) pedig a méltósága.
Az ünnepek szerepe és előfordulása életünkben Szerző: Csernák Lívia 'Az ünnep apokaliptikus természetű:... az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül.' (Hamvas Béla) Minden kultúrában számon tartják az idő múlását, bár ennek mértéke és módja igen eltérő. Van, ahol csak a nappalok és éjszakák váltakozása jelzi ezt, másutt jól szerkesztett naptárak segítenek, melyekben a piros betűs napok utalnak arra, hogy különböznek a többitől. Sokkal kevesebb van belőlük, és eltérő a jellegük. Ünnepnapokon a mindennapok ellentétével van dolgunk, így a megszokott normák egy része érvényét veszíti. A hétköznapokban deviánsként ismert események gyakran előtérbe kerülnek, ezek adják a jellegzetest. Például április elsején, amikor a bolondok napját ünnepelve, a fegyelmezett viselkedés helyett a bohóckodó magatartásnak lehetünk tanúi. A társadalmi szocializáció háttérbe szorul, elnyomja a rendbontás. A résztvevők felszabadulnak gátlásaik alól, ami csak bizonyos napokon, bizonyos ideig fogadhatók el a társadalom számára. Következésképpen az ünnepet jellemezhetjük azzal, hogy kitüntetett és pontosan meghatározott időtartamról van szó, mely alatt a mindennapokban szokatlan cselekvés a természetes. A másik meghatározója, hogy ismert a kezdete és a vége. A legtöbbje egy adott napra esik, de vannak ettől eltérően, évente más-más időpontban ismétlődő, mozgó ünnepek, amelyek az évi időszámítástól függnek (például a húsvét, amelynek időpontját a niceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra helyezett). Az ünnephez hozzátartozik a tér, ami fizikailag egybeeshet ugyan a mindennapok tevékenységi színterével, ám annak szerkezete, tagolása megváltozik, szimbolikus térré alakul. Az események miatt kitüntetett, misztikus szerepet fog hordozni. Meghatározóak még e kitüntetett napokon az öltözetek, a díszletek eltérő jellege, illetve a cselekvési szokások mássága, mi több, mintha másként beszélnénk a nyelvet is.
Az ünnepek típusai Vizsgálódásaink során három csoportot különböztetünk meg, a karneválszerű, a történelmi eseményekhez kapcsolódó, és a vallási alapú kategóriák. A karneválszerű események ritkábban fordulnak elő a másik két típushoz képest, és funkciójukban is eltérőek. Ilyenek például a Katalin-bál, Anna-bál, a farsang. Alapvetően a kikapcsolódást szolgálják, a mindennapok zárt, szabályokkal behatárolt világát oldják kissé. A februárban megrendezett farsang idején az álarc leplez, a jelmez új személyiséget ad, a viselkedés ezáltal eltér a normálistól, a paródia kerül túlsúlyba. Bod Péter 1757-ből származó leírása így örökíti meg a farsangot: ''Deákul hívják Bachanália a Bakhusról: értetik pedig ez a nap egyenesebben, amely a Nagy Böjt első napját megelőzi, és utolsó Hús-evő nap...melyen még a Keresztyények között is sok rendetlen tréfás vétkes dolgok mentek véghez. Mert némellyek lárvákat vettenek, külömböző nemnek ruhájában öltözzenek sok vásotságot, fesletséget vittenek véghez: némellyek sok-féle figurás köntösöket vévén magokra, mutatták magokat Pokolból jött lelkeknek: mellyre nézve hellyesen mondották sokan Ördögök Innepének''. [1] Tehát a mai farsangnak nevezett ünnep az ókori Bacchanáliából eredeztethető, már nincs sok köze ahhoz. Roger Vaillois úgy fogalmaz, hogy ''antik ünnepségek elkorcsosult leszármazotta''. [2] Nincs rítusutánzás, vagyis nem égetik el a farsangi időszak végén a telet szimbolizáló bábut, nincs a karneválnak jelentős vallási értéke, egyre inkább csak a paródia kerül előtérbe, ahogyan ez már a középkorban is, a bolondok és az aprószentek ünnepén, vezető szerepet játszott. Tehát már nem a vallási típusú ünnepségekhez soroljuk a farsangot, hisz nem ezen az alapon ünnepelünk. Kiüresedett a fent említett eredeti rítus. Megmaradt viszont a legnagyobb vallási ünnep, a karácsony és ennek rítusai. Erre készül az egész világ minden évben, már november elejétől fogva, amit a kereskedelem felerősít. A karácsony jelképezi a megváltó születését, a családok összetartozását a Szent Család példájára. Az újszülöttre várakozás ünnepe az év utolsó hónapja, melyhez számtalan népszokás kapcsolódik. Korábban decemberben, amit a XVI. században karácsony havának hívtak, a férfiak és a legények betlehemeztek, a gyerekek kántáltak, köszöntőéneket mondtak. Ezek a szokások ma már csak kevés helyen, főként vidéken élnek. Jézus születése után a keresztények megünneplik a krisztusi életút fontosabb állomásait: ezek adják az alapját a vallási ünnepségeknek. Többek közt Jézus megkeresztelése, bemutatása a templomban, az utolsó vacsora, szenvedése, halála és feltámadása. Ezen alkalmak az idő folyamatos megújítására szolgálnak. A szertarások alatt megáll a profán idő, a mindennapok, a jelenkor történelmi ideje. Ezzel szemben az archetípus felidézése mitikus, időtlen pillanatnak számít, melyben aktualizálódik az ősidő, a teremtés ideje, ezáltal a résztvevők Isten kortársai lesznek. Társadalmi ünnepeink évfordulókhoz, főleg a magyarságtudathoz, az emlékek ápolásához kötődnek hazánkban, s ezek egyszersmind munkaszüneti napok. Régi korok és tettek elevenednek meg a társadalmi ünnepekkor felidézett hangulatban. Évente elhangzik a Nemzeti dal és a 12 pont, vagy Szent István Imre fiához írott intelmeit, és így tovább. Az ünnepek funkciói ''Az a tény, hogy minden kultúrában találkozunk ünnepekkel, arra enged következtetni, hogy azok meghatározott funkciókkal rendelkeznek, éspedig olyan funkciókkal, amelyek nélkülözhetetlenek és semmi mással nem helyettesíthetők.'' írja Andor Csaba [3]. Bár azt is hozzáteszi, hogy sokhelyütt ezek már kihaltak, és a szociálantropológiában ismert survival (túlélés) terminussal jellemezhető csak a jelenség. Lotman szerint az ember, létért folytatott harcában az anyagi-tárgyi értékek fogyasztásába és az információ tárolásába kapcsolódik be. Ez utóbbi az ünnep funkciója is, hiszen az információt, a könyvek és lemezek tárolásán kívül, az emberi emlékezet, a néphagyomány szintén
őrzi. Bár a hagyomány ma már kevésbé fontos e szerepben, mégis jelentős. Talán a legkiemelkedőbb funkciója a könnyebb, élethű információátadás, ezáltal a gyorsabb és egyszerűbb befogadás. Ha én magam válok István királlyá, ha 56-os forradalmár leszek, akár csak egy műsor erejéig, akkor örökre az emlékezetemben marad az esemény. Hasonlóan ehhez, a közönségnek is egyszerűbb az elsajátítás, ha nemcsak olvas valamiről, hanem hallja, látja is azt. Az ünnep stabilizál és növeli az összetartozás érzését. Ezt segíti elő egy csoportos program, a köznapoktól eltérő, kikapcsolódást nyújtó cselekedet. A közös készülés és az együttes fellépés, az való egymásra utaltság, az egymást követés, a társra való figyelés, az élmény együttes átélése erősíti az emberi kapcsolatokat, és a társas lét szabályaira szocializál. Leginkább ez jellemző a történelmi típusú ünnepekre. A vallási típusú karácsony a szeretet, a család ünnepe, ezért leginkább a családokban zajlik, bár az egész társadalom átvette, függetlenül vallási hovatartozástól. Általában a többi, vallási alapú ünnepnél nem jellemző ilyen széleskörű hagyománytisztelet. Egy Mária-ünnep vagy a pünkösd már sokkal kevesebbet mond az ateista embernek, elvonatkoztatva a családi Mária névnapoktól vagy a pünkösdi munkaszüneti naptól. Kevesen tudnak ugyanis a nem hivő emberek közül magyarázatot adni arra, miért van annyi Mária nap feltüntetve a naptárban. Ezek mind a magyar Mária kultusz emlékezetes napjai. Március 25-e az angyali üdvözlet napja, amikor József szűz jegyese, Mária, Gábriel angyaltól értesült arról, a mitikus időben, hogy szeplőtlen fogantatással fiat fog szülni. Ez a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak nevezett ünnep a kereszténység számára. Február 2-án mutatták be Jézust a templomban, ezt az eseményt Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének nevezik. A legnagyobb megemlékezés Máriáról a mennybemenetele, ezt augusztus 15-én tartják. Középkorból származó gótikus ünnep november 21., Mária bemutatása a templomban. Szeplőtlen fogantatásának ünnepe pedig december 8. Augusztus 5.: Havas Boldogasszony. '' A negyedik római bazilika, a Santa Maria Maggiore felszentelésének ünnepe... Egy patrícius házaspár és a pápa is az Esquilinus-dombon nyári melegben hóesést láttak álmukban. Innen a név Havi vagy Havas Boldogasszony.'' Pünkösd ünnepe is csak kevés, hitét nem gyakorló ember számára világos. Pünkösd idején a keresztények a szentlélek alászállására emlékeznek [4]. Azok esetében, akik ezekkel nincsenek tisztában, akik nem vallásos emberek, a vallási rítusokból kirekesztődnek, mert nem otthoni, sokkal inkább vallási közösségi, azaz templomi a rítusutánzás. Gyakran beszélünk ''ünnepélyes külsőségekről'', ''ünnepélyes keretekről'', ritkábban viszont az ünnep bensőségéről vagy tartalmáról. Andor Csaba szerint ''az ünnep résztvevőjének az ünnephez való elidegenült viszonyáról'' van szó a mai társadalmakban [5]. Megdöbbentő azt látni, ha a résztvevők nem tudják átélni szerepüket, képtelenek belehelyezkedni az eljátszott kor kulturális, szociális hátterébe, vagy még gyakoribb, hogy nem tudnak annyi ideig fegyelmezetten viselkedni. Igaz ez szereplőkre és közönségre egyaránt. A résztvevők viselkedése szabályozott és korlátozott, és ez adja az elidegenedést, amikor tulajdonképpen elszenvedik az ünnepet. Igenis meg kell szabni a viseletet, az öltözködési normákat, a mozgásteret, a viselkedést, csak így leszünk hűek az eljátszott, megidézett korhoz. Meg kell tanítani a társadalmat az ünnepi rítusokra, csak akkor visszük tovább az információt. Az ünnep ideje alatt a minimumra csökken a spontaneitás, ami feloldható lenne, ha a közönség soraiból is alkotó módon vennének részt a szerkesztésben, a lebonyolításban. Ha a résztvevők átélnék belül a cselekvést, nemcsak a szabályos keretek közé lenne szorítva érzésviláguk, figyelmük. Vagy ha egy október 23-i koszorúzáson nemcsak az előre kijelölt szervezetek díszlépéseit figyelhetnénk, hanem maga a szemlélő is spontán módon helyezhetné el a koszorúját, virágcsokrát. Talán ekkor megszűnne az elidegenülés. De ez vajon megvalósítható-e a már kialakult szokások közt? S milyen hatást váltana ki ez a rítusokra nézve? Ünnepi rítusok
A jeles napokhoz meghatározott magatartásformák, szokások kapcsolódnak. Ilyen például a hétköznapitól eltérő viselet és a szabályozott magatartás. Ilyen a helyszín is: maga az ünnepi tér. Ezek az ünnep jellegétől függően változnak. A történelmi jellegű megemlékezéskor korhű jelmezekbe bújnak a műsoradók, ezzel is felidézve a hangulatot, a kort. A közönség soraiban gyakori az ünnepi viselet. Meghatározott cselekvési formák, szabályok, forgatókönyv szerint zajlik le a műsor. A szereplők ekkor csak a szerepük erejéig nyilatkozhatnak meg, a forgatókönyvben rögzített sorrendet és beállításokat kell követniük. A színpadkép is előre megtervezett. A mozgások behatároltak. Még a karneválokra is szigorú szabályok vonatkoznak, főképp sorrendiség. A vallási típusú ünnepen a legkötetlenebb a magatartásforma, ahol a közösség egy tagja szabadabban mozoghat, csak a vezető, jelen esetben a pap rituális cselekvése merev. Az ünnepi tér, mint már említettem, gyakran esik egybe a mindennapi színterekkel, (kivéve, ha a templomról van szó), ám díszítése, elrendezése a különlegességet sugallja. Szorgos kezek készítik a hátteret, a történelmi előadásokhoz, a bálok termeit pedig rengeteg vidám dekoráció díszíti. Az említettek közül számos díszlet és jelmez évről-évre ugyanaz, mert az elkészített óriási dekorációba fektetett sok munkát értékelvén a szervezők gondosan elrakják ezeket. Ugyanígy az öltözetet, a népviseleti ruhákat, mazsorett-jelmezeket, bálkirálynői kosztümöket. Az ünnepek változása Egyetlen emberöltő alatt is észrevehető, hogy változnak a szokások, hisz más-mást diktál a társadalom rendje. Bizonyos ünnepek előtérbe kerülnek, mások elfelejtődnek, külföldről is újabbak áramlanak az országba. Még szembetűnőbb viszont ez az átalakulás, ha ezer évekre tekintünk vissza. Én ezt most csak nagy vonalakban teszem meg, bemutatva az ünnepek változásának főbb vonulatait. Az archaikus ember szemében minden határozott szándékú, felelősségteljes cselekvés rítusnak számított, amellyel felfüggesztette a hagyományost, a megszokottat. Rituális okokkal és funkciókkal bírt a tánc, de a viszály, a háború is. Ezek még nem pontosan évente tértek vissza nála, a rendszeresség később alakult ki. Mint például az ókori görög színház előadásai, melyek már ünnepi alkalmaknak definiálhatók. A Dionüszosz isten nevéhez fűződő események vallásos szertartásból alakultak ki, melyben a szőlőművelés, a bor és a mámor istenének tisztelegtek a vidám, zajos eseményen. A városokban kardalokat adtak elő, amelyben Dionüszosz tetteit, halálát, újjászületését énekelték meg. Ebből alakult ki később a mindmáig ható és meghatározó drámai forma. Minden év március 21-én megrendezték a nagy Dionüszosz ünnepet, ahol a drámák írói egymással szemben megmérettethették magukat. Az ünnepi tér itt a színház volt, amely sok változáson ment keresztül már az ókorban is, akárcsak a színészek száma, a téma és a néző helyzete. A nézőtér csak később alakult ki. A hellenisztikus kor elmúltával került olyan távol a nézőtér és a játéktér, ahol már nem az együttlét, hanem az előadások élvezete vált fontosabbá. A megénekelt, eljátszott sorsok is koronként változtak. Kezdetben csak az arisztokráciáról szólhatott a darab, de az athéni demokrácia hanyatlásával egy időben a köznapi ember, az ő lelki rezdülései is megmutatkoztak a színen. Kr. e. 534-ben lépett ki először Theszpisz az éneklő közösségből, a karból és párbeszédbe kezdett, majd egyre inkább előtérbe került az ének helyett a beszéd. A hellén kor színháza rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, lépcsőzetes padsorokból álló építmény volt, közepén állt a tánctér. Az előadások kora reggeltől egész napos programot nyújtottak, a látogatóknak már akkor nézőpénzt kellett fizetni. A színészek legjellegzetesebb korabeli öltözete az álarc és a saru volt. Kevés díszletet és mindössze két színpadi szerkezetet használtak. Az emelőgépezet, a mechané, a színpadi alakok ki- illetve berepítésére szolgált, az alacsony kerekeken gördülő faemelvény segítségével pedig a ház belsejében lévő eseményeket tudták tablószerűen megjelentetni. Az antik görög színháznak ismert forma csak a Kr. e.
III. sz-ra alakult ki. Az előadások ekkor már közösségi ünnepnek számítottak. Vallásos jellegük mellett politikai, reprezentációs funkciójuk is volt, mindig az adott uralkodó osztály érdekeit szolgálták. Később egyre inkább előtérbe került a szórakoztatás. A görögök után meghonosodott ez a kultúra a rómaiaknál is. Ezért ír Juvenalis, római szatíraíró ugyancsak erről a színházról, benne a szórakoztató jellegről: panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszi játékokat [6]. Szerinte ugyanis elég a népnek a kenyér és az olcsó szórakozás ahhoz, hogy meg legyen elégedve életformájával, ne lázadjon a fennálló rend ellen. A kor jellegzetessége a felhőtlenebb kikapcsolódást nyújtó Bacchanália volt. Lazább, kötetlenebb, inkább a kicsapongás jellemzi, szemben a színház zárt keretek közt zajló komolyságával vagy humorával. A bacchanália szót ma is a tivornya, dorbézolás szinonimájaként használjuk [7] A középkori szemléletváltás már azt hirdette, hogy a megváltó Isten mindenkire kiterjeszti jóságát, s ennek hatására, főleg az egyre növekvő szegény réteg körében, terjedt a vallásos gondolkodás, tömeges voltából eredően pedig új hagyomány szilárdult meg. Az egyház történelemformáló szerepe a kultúrára is rányomta bélyegét. Nem fordultak ugyan szembe teljesen az antik világnézettel, mert pont az ókor utolsó, nagy műveltségű, klasszikusokon nevelkedett keresztényei hordoztak szellemi megújulást, de másra helyeződött át a hangsúly. A vallásos nézet lett a művészetekben, a mindennapokban és az ünnepekben is a mérce. Sőt, bizonyos vallási rítusok egy közösségben már ünnepnek számítottak. Európában kezdetben még csak a keresztény, egyistenhitű ünnep honosodott meg, amely a Megváltó eljövetelével volt kapcsolatban. A hétköznapok felfüggesztése ilyenkor szinte az egész társadalomra nézve kötelező volt. Ennek jó példája Szent István egyik törvénykönyvbeli rendelkezése, miszerint mindenki köteles volt vasárnap templomba menni kivéve azt, aki a tüzet őrizte [8]. A színházban is teret hódított a keresztény felfogás, és a korábbi, Európában honos Dionüszia és Bacchanália helyébe három új színjátéktípus lépett. A misztériumjátékban Jézus életének egyes mozzanatait mutatták be, a mirákulum a szentek legendáit jelenítette meg, a moralitás pedig erkölcsi kérdést vitt színre, allegorikus formában. A késői középkorban ez a behatárolt, mereven szabályozott vallási típusú ünnep kezdett visszaszorulni, és a csúfolódó, népi humoron alapuló formák illetve a farsangi játékok váltották fel. A romantika eszméjének terjedésével hangsúlyosabbá váltak a nemzeti sajátosságok, a múltba fordulás, a népi jelleg. Magyarországon ez az osztrákoktól való függetlenedési törekvés hatására erősödött fel. A Habsburgokkal szemben egyre értékesebbé vált a magyar identitás. Az irodalomban, a zenében, más területeken és természetesen az ünnepek alkalmával is. A társadalmi ünnepek, a megemlékezések, évfordulók száma nőtt. A távoli vagy kevésbé távoli múlt egy-egy jeles napját évente visszatérően megünnepelve emlékeznek azóta is a szabadságharcra, államalapításra, történelmi jelentőségű eseményekre. Így alakult ki mára ez a színes kép az ünnepekről. Típusaik megvoltak korábban is, de egyik mindig átvette az uralkodó jelleget, a nép összetételétől, gondolkodásától, eszmék áramlásától függően. Az újkortól kezdve az ünnepek hátterében egyre inkább érzékelhetővé válik a piac irányító elve. A profitszerzés ösztönöz mindenkit, s ezzel a hagyományos ünnepek is kénytelenek számolni. A színházaknak például rengeteg bevételt kell termelniük, hogy saját kiadásaikat fedezzék. Mindent bevetnek, hogy a célközönséget becsalogassák: a legpompásabb jelmezeket láthatjuk, minden darabnak egyéni, monumentális díszlete van, már ha a színház megengedheti magának. Az elit kultúrát persze kevesen ''vásárolják'', s mivel az intézményt fenn kell tartani, a nagyobb közönséget vonzó tömegkultúrát közvetítik, ami csak szórakozást nyújt, de nem gondolkodtat, nem fejleszt és nem őriz hagyományokat, rítusokat. Csernák Lívia
Irodalom [1] Kósa Csaba: Esztendő, te vígságszerző. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest. 1988. 26. Lap [2] Roger Vaillois: Az ünnep elmélete. In: Művelődéstörténet I. kötet Tanulmányok és kronológia a magyar nép művelődésének, életmódjának és mentalitásának történetéből szerk: B. Gelencsér Katalin. Mikszáth Kiadó 1998. 119. lap [3] Andor Csaba: Ünnep és kommunikáció In: Művelődéstörténet I. i. m. 81. lap [4] Cs. Varga István: Szent művészet II. Tanulmányok költészetünk szakrális vonulatából. Magyarországért, Édes hazánkért Kiadó. Székesfehérvár 125. lap [5] Andor Csaba: Ünnep és kommunikáció In: B. Gelencsér Katalin i. m. 87. lap [6] Akadémiai Kislexikon II. kötet. Főszerk.: Beck Mihály, Peschka Vilmos. Akadémiai Kiadó Budapest, 1990. 385. Lap