KFI Ágazati Fehér Könyv

KFI Ágazati Fehér Könyv Környezetvédelmi kötet Társadalmi egyeztetésre szánt változat Budapest, 2013. július

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 Bevezetés...4 Ágazat független, horizontális szempontok...6 1. HELYZETELEMZÉS...8 1.1. Az ágazat nemzetközi és hazai helyzete, a környezet állapotát befolyásoló főbb hajtóerők és terhelések...8 1.1.1. Társadalmi hajtóerők... 9 1.1.2. Gazdasági hajtóerők... 11 1.1.3. Szabályozási és intézményrendszer... 16 1.1.4. Az ökoszisztéma-szolgáltatások nemzetközi és hazai helyzete... 20 1.2. Az ágazatra ható főbb folyamatok és trendek összefoglalása... 22 1.2.1. Globális trendek... 22 1.2.2. Európai trendek... 27 1.2.3. Regionális trendek nemzetközi együttműködés... 38 1.2.4. Hazai trendek... 40 1.3. A környezetügyet érintő hazai és uniós stratégiák, tervek ismertetése... 55 1.3.1. Európai Uniós stratégiai dokumentumok... 55 1.3.2. További támogató uniós szabályozás és stratégiák... 60 1.3.3. Hazai stratégiai dokumentumok... 61 1.4. Az ágazati KFI terület bemutatása... 63 1.4.1. Emberi erőforrások (szakképzés, szakember-utánpótlás, kutatói karrier)... 64 1.4.2. A K+F infrastruktúra helyzete... 67 1.4.3. A vállalatok ágazati KFI tevékenysége (nagyvállalatok, KKV-k)... 69 1.4.4. Az egyetemek, intézmények ágazati KFI tevékenysége... 70 1.4.5. Rendelkezésre álló, elérhető KFI források... 71 1.4.6. Hazai és nemzetközi KFI együttműködések, hálózatok... 77 1.4.7. Interdiszciplináris területek... 79 1.4.8. A szellemi tulajdon védelme... 81 1.5. Környezetvédelmi KFI SWOT elemzés... 84 2. KÖRNYEZETVÉDELMI KFI JÖVŐKÉP, CÉLOK... 86 2.1. Jövőkép... 87 2.2. Célrendszer... 87 2.2.1. Átfogó célok... 87 2.2.2. Sarkalatos célok... 88 2.2.3. Specifikus célok... 88 2.2.4. Horizontális célok... 89 3. PRIORITÁSOK, KITÖRÉSI PONTOK... 92 3.1. Prioritások... 92 3.2. Kitörési pontok a prioritások alapján... 93 4. JAVASLATOK... 108 A) Éghajlatváltozás, klíma- és környezetbiztonság... 108 Klímabiztonság... 108 B) Hulladékgazdálkodás... 108 C) Vízgazdálkodás... 109

Integrált szemléletű vízgazdálkodás... 109 Víztechnológiai ipar... 109 D) Természetvédelem és a biológiai sokféleség megőrzése... 110 A természeti értékek megőrzése... 110 A vizes élőhelyek és a halfauna védelme... 110 Talajvédelem... 110 A biológiai sokféleség megőrzése... 110 E) Ipari alkalmazású ökológiai és anyagcsererendszerek, élőgéptechnológia és nanotechnológia... 112 F) Komplex környezetbiztonsági KFI... 112 G) Környezetvédelmi informatikai- és monitoring rendszerek... 112 Az információs, intézményi és infrastrukturális feltételek javítása... 112 Az információs rendszerek fejlesztése... 112 A környezetvédelmi monitoring rendszerek fejlesztése... 113 H) Egyéb javaslatok... 114 Bekapcsolódás a nemzetközi innovációs hálózatokba... 114 Környezetvédelmi inkubátorházak létrehozása... 114 Szabadalmak a zöldtechnológiák területén... 114 Felhasznált irodalom:... 115 Rövidítések jegyzéke... 122 3

Bevezetés A kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet 34. -a az alábbiak szerint definiálja a fehér könyvet, mint a stratégiaalkotás eszközét: A fehér könyv egy szakpolitikai területről készített átfogó, más stratégiai tervdokumentum megalapozását szolgáló rövid- vagy középtávú stratégiai tervdokumentum, amely o azonosítja az adott szakpolitikai területhez köthető legfontosabb, kormányzati lépéseket igénylő problémákat; o bemutatja az adott szakpolitikai területen elérendő rövid- vagy középtávú célkitűzéseket és o konkrét problémákkal kapcsolatban megoldási lehetőségeket vázol fel, beavatkozási módokra tesz javaslatot. A fehér könyv o előkészítéséről, majd elfogadásáról az adott szakpolitikai területért felelős miniszter dönt, o tervezetét társadalmi véleményezésre kell bocsátani. A Nemzetgazdasági Minisztérium felkérése alapján a Nemzeti Innovációs Hivatal koordinálásával, széleskörű szakmai együttműködés eredményeképpen elkészült Kutatás-fejlesztési és Innovációs (KFI) Ágazati Fehér Könyv célja, hogy az Új Széchenyi Terv ágazati felosztását alapul véve néhány húzóágazatban meghatározza a KFI szempontú stratégiai célterületeket, ezzel információt és inputot biztosítson a további tervezéshez, a következő időszak nemzeti és ágazati stratégiáinak kialakításához, támaszkodva az adott ágazatok KFI lehetőségeiben rejlő fejlesztési potenciálra. A KFI Ágazati Fehér Könyv időhorizontjaként a 2014-2020 közötti időszakot jelölte meg, igazodva az Európai Unió és a hazai középtávú stratégiai tevékenységek tervezési ciklusához. Az ágazati KFI célok meghatározása során a KFI Ágazati Fehér Könyv figyelembe vette az általános EU és hazai dokumentumokat (Horizon 2020, Innovatív Unió, Új Széchenyi Terv, Széll Kálmán Terv, Wekerle Terv), a KFI szempontból megvizsgált ágazatokkal kapcsolatos specifikus, releváns stratégiákat; (Semmelweis Terv, Darányi Terv, Digitális Megújulás Cselekvési Terv, stb.), valamint a klaszterek, pólusok és ágazati platformok stratégiai jellegű dokumentumait. A KFI Ágazati Fehér Könyv elkészítése a NIH koordinálásával az adott területeken jelentős tapasztalattal rendelkező szakértők munkájának eredményeként, szakmai szerkesztői támogatással munkabizottságok keretében valósult meg. A munkabizottságok az Új Széchenyi Terv felosztásának megfelelően a következő ágazati csoportosításban dolgozták ki a KFI Fehér Könyv ágazati köteteit: Egészségipar, Mobilitás, járműipar és logisztika, Informatika és infokommunikáció, Energetika, Környezetvédelem, Agrárgazdaság. Valamennyi ágazati munkabizottságba meghívást kaptak a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Nemzeti 4

Külgazdasági Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Innovációs Szövetség képviselői. Ágazatonként szakmai alapon meghívást kaptak a szakminisztériumok, az érdekképviseleti szervezetek és platformok delegáltjai, ágazat specifikus szervezetek, intézmények képviselői és felkért szakértők. Annak érdekében, hogy a KFI Ágazati Fehér Könyv formailag és tartalmilag is összhangban legyen a kormányzati stratégiai dokumentumokkal és jogszabályi előírásokkal, valamint egységes és konzisztens szerkezetben készüljön el, a Nemzeti Innovációs Hivatal az ágazati bizottságok munkáját egységes módszertani útmutató elkészítésével alapozta meg. Az ágazati munkabizottságok a módszertani útmutató alapján kidolgozták és elfogadták az egyes fejezeteket: Helyzetelemzés Jövőkép, Célok Prioritások, kitörési pontok Beavatkozási javaslatok. A fejezetek kialakításakor a munkabizottságok tagjai konszenzusos álláspont elérésére törekedtek. Az elkészült KFI Fehér Könyv ágazati köteteinek véglegesítéskor további, több körös egyeztetésre is sor került. Az egyeztetéseket, illetve a dokumentum szövegezését minden munkacsoportban egy vagy szükség esetén, ha több alágazatot érintett a munka felkért szakmai szerkesztő végezte el a Hivatal ágazati koordinációért felelős munkatársa segítségével. Az egységes szerkezeti felépítését tekintve a KFI Ágazati Fehér Könyv minden esetben arra törekszik, hogy a stratégiai irányok kijelölésekor azok egy releváns, tényeken alapuló Helyzetelemzésre épüljön. A helyzetelemzés az ágazatok nemzetközi és hazai KFI helyzetét méri fel. Erre alapozva fogalmazza meg az ágazatokban a jövőképet és célokat, jelöli ki azokat a prioritásokat és kitörési pontokat, majd fogalmazza meg a beavatkozási javaslatokat. Ezek a javaslatok a későbbiekben alapjául szolgálhatnak a KFI terület bemutatott ágazataihoz kapcsolódó szakpolitikai döntéseknek, amelyek eszközöket és forrásokat rendelhetnek a meghatározott irányokhoz. A Nemzeti Innovációs Hivatal a Nemzetgazdasági Minisztériummal való folyamatos egyeztetés során gondoskodott azon a Fehér Könyv ágazati köteteinek készítése közben felmerült célok, prioritások és javaslatok becsatornázásáról a párhuzamosan készülő, Befektetés a Jövőbe Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Stratégia 2020 dokumentumba, amelyek horizontális szemléletűek, ágazat függetlenek, és egységesen jellemzőek a KFI területre. Minden kötetben egységesen, külön fejezetben, a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia három fő célterületéhez illeszkedő csoportosításban jelenítettük meg az ágazati kötetek összeállítása során felmerült horizontális, ágazat független szempontokat. Összegezve: A KFI Ágazati Fehér Könyv a fent megnevezett ágazatokról készülő átfogó, az ágazati stratégiai tervdokumentumok megalapozását szolgáló összeállítás, amely azonosítja az adott ágazatok KFI vonatkozású legfontosabb, kormányzati lépéseket igénylő problémáit, valamint az ágazat potenciális KFI kitörési pontjait. A beazonosított, konkrét problémákkal kapcsolatban megoldási lehetőségeket vázol fel, beavatkozási módokra is javaslatot tesz. 5

Ágazat független, horizontális szempontok Az ágazati fejezetek összeállítása során beazonosításra kerültek olyan általános érvényű szempontok, amelyek jellemzően minden ágazatot érintenek. Átfogó jellegük indokolja, hogy az ágazati fejezetek mellett külön is összegezzük ezeket. I. Tudásbázisok (emberi erőforrások, K+F infrastruktúra): A természettudományi közép és felsőfokú képzés úgy módszertanában, mint tananyagában és eszközeiben fejlesztésre szorul. A gyakorlati képzés hiányát, vagy elégtelen szintjét jelzi a felsőoktatási intézmények és a vállalkozások heterogén, de általában esetleges kapcsolata. Az innováció intenzív ágazatok és vállalkozások gyakorlatában az ismeretek gyorsan elavulnak. Amennyiben az oktatás és az alkalmazás között nincs állandó kapcsolat, az oktatási rendszerből kilépő szakembereket a vállalkozásoknál kell tovább képezni hogy a piaci környezet igényeiből következő, szükséges ismeretekkel rendelkezzenek. A szakmai ismeretek mellett a képzési igény kiterjed a vállalkozás menedzsmentre, valamint a szellemi tulajdonvédelemre is. A tudósképzés színvonalának magasan tartásával, a természettudományos és műszaki diplomások számának növelése mellett, a PhD fokozattal rendelkező szakemberek számát is növelni kell A kutató-fejlesztő intézményi rendszer átalakítását követően intézményi finanszírozásban és kutatói életpálya modellben is a hosszú távú tervezhetőség alapozza meg a fejlődést. Az alapkutatás színvonalát, potenciálját rendre az erősségeink között tüntetjük fel, azonban ami ennek az eredményességét alapvetően befolyásolja, a kutatási infrastruktúra állapota már erősen heterogén és erodált. Az innováció jellegéből fakadóan az alkalmazott technológiák és eszközök gyorsan avulnak, kiemelkedő jelentősége van a K+F infrastruktúrák tervezett és hatékony megújításának, amelynek része a transzparens nyilvántartás és elérhetőség is. A K+F infrastruktúra kihasználtságát és elérhetőségét az egyetemek és iparvállalatok közös projektjei és intenzívebb együttműködése is támogatná. II. Tudásáramlás (innovációs szolgálatások, hálózatosodás) Általában jellemző, hogy az együttműködési készség szintje alacsony, a potenciális partnerek egymással szemben bizalmatlanok, ebből következően gátolt a teljes innovációs ciklus kialakulása. Az ágazati fejezetek az interdiszciplináris területeket mint termékeny innovációs terepet jelölik meg, amelynek eredményes műveléséhez változatos és aktív együttműködések szükségesek. A köz- és magánszféra között is egyértelmű szerepelhatároláson alapuló intenzív együttműködést kell kialakítani, valamint a pályázati rendszer együttműködési konstrukciókra fókuszálása is indokolt. Alapvető jelentősége van a nemzetközi programokba, hálózatokba való kapcsolódásnak, sikeres megvalósításához rendszerszemléletű támogatás is szükséges. Törekedni kell az EU-s 6

és más külföldi pályázati források hazai K+F+I szereplők általi elérhetőségének és bevonásának az elősegítésére III. Tudáshasznosítás Kevésbé bürokratikus, stabilabb, tervezhetőbb és rendszerszemléletű szabályozási környezetre van szükség a hosszú távú és eredményes kutatási programok megvalósíthatósága érdekében, amelyek így megteremthetik az alapot a vállalkozások fejlődési ciklusának reális tervezhetőségére. A fenntarthatóság és stabilitás feltétele másik oldalról a KFI monitoring rendszer kialakítása, amely minden pályázati támogatás esetében utánköveti a hasznosulást és a tapasztalatok alapján fejleszti a rendszert. A szellemi tulajdon megfelelő kezelését, védelmét az ismeretek oktatása mellett a szabályozó rendszernek is támogatnia kell. Az iparjogvédelmi oltalomszerzés és fenntartás költségeinek támogatására hosszútávon fenn kell tartani azt a külön pályázati konstrukciót is, amely magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának megszerzéséhez és fenntartásához nyújt támogatást. A bejelentők támogatása érdekében minden KFI tárgyú pályázat esetében követendő az a mára már részben kialakult gyakorlat, hogy az európai és hazai források igénybevételét célzó pályázatok kiírásai lehetőséget adnak az iparjogvédelmi oltalomszerzés költségeinek az elszámolására a potenciális pályázók felkészítésére a minél eredményesebb pályázati részvételekre. Közös probléma és halmozottan jelentkezik a KMR régióban koncentrálódó ágazatok, vállalkozások támogatási diszkriminációja. Működésük és fejlődésük feltételeit ebben a régióban találják meg, ugyanakkor pályázati lehetőségek tekintetében versenyhátrányban vannak. A különböző méretű és jellegű vállalkozásokat eltérő, sajátosságaikat figyelembe vevő pályázatokkal lehet helyzetbe hozni, fejlődési pályára állítani. A pályázatok gyakran kutatási tevékenységben nehezen értelmezhető indikátorokat határoznak meg, ebből következően nem érik el támogató céljukat. A pályázati kiírásokat, feltételeket az ágazati szereplők bevonásával, a sajátos ágazati igényeket figyelembevételével célszerű összeállítani. 7

1. HELYZETELEMZÉS 1.1. Az ágazat nemzetközi és hazai helyzete, a környezet állapotát befolyásoló főbb hajtóerők és terhelések A Kutatás-fejlesztési és Innovációs (a továbbiakban KFI) Ágazati Stratégiai Fehér Könyv (a továbbiakban ÁSFK) környezetvédelmi helyzetelemzés fejezetét elsősorban a legújabb európai uniós (a továbbiakban EU-s) stratégiai dokumentumokra, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, a továbbiakban OECD) környezetpolitikai teljesítményértékelésére [OECD, 2008], valamint a 2009-ben országgyűlési (a továbbiakban OGY) határozattal [96/2009. (XII. 9.) OGY határozat] kihirdetett harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban NKP3), a 2011-ben kiadott Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia [1307/2011. (IX. 6.) Kormányhatározat (a továbbiakban Korm. határozat), a továbbiakban NKIS], a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (a továbbiakban NFFT) a természeti erőforrások fenntartásával foglalkozó tanulmányának [NFFT, 2011] és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia tervezetének [tervezett OGY határozat; a továbbiakban NFS; 102/2009. (XII. 18.) OGY határozat] megállapításaira alapoztuk. A múlt század második felétől a jóléti társadalmakra jellemző termelési és fogyasztási igény miatt az emberiség egyre gyorsuló ütemben éli fel a globálisan rendelkezésre álló erőforrásait: gyakorlatilag átléptük a Föld környezeti eltartó képességének határát [NFS]. Az eddig alkalmazott technológiák és az általános fogyasztási szemlélet helyett gyökeres változtatások szükségesek, amelynek megalapozására évtizedek óta folynak ugyan kutatások, a gazdasági érdekek azonban gyakran akadályozzák ezen eredmények alkalmazását és továbbfejlesztését. A fenntartható fejlődés fogalma alatt a jelen szükségleteit kielégítő olyan fejlődést értünk, amely nem veszélyezteti a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket [Brundtland Jelentés, 1988]. A társadalom és a gazdaság működésével járó antropogén (ember által előidézett) hatások hajtóerőkként együttesen befolyásolják a környezeti elemek állapotát, és gyakran vezetnek súlyos környezetterheléshez, környezeti károk és konfliktusok kialakulásához. A hajtóerők általában egyidejűleg és összetett módon jelentkeznek, környezeti hatásaik nem vagy nehezen választhatók el egymástól, ráadásul az egyes térségek különböző természeti adottságai következtében eltérő következményekkel járhatnak. Ezért minden hosszú vagy akár rövid távra szóló gazdasági és politikai döntés körültekintő környezetvédelmi tervezést és előrelátást igényel, amelynek a közvetlen és közvetett környezetterhelésekre is ki kell terjednie. Ezek alapvetően háromfélék lehetnek: a természeti erőforrás igénybevétele, terület- és térhasználat, valamint a környezetbe történő kibocsátás [NKP3]. A hajtóerőket többféleképpen csoportosíthatjuk. Jellegük alapján beszélhetünk közvetlen és közvetett, vagy kulturális, strukturális és intézményi [Hajdu K., 2009], vagy társadalmi, gazdasági és szabályozási hajtóerőkről [NKP3]. A humán, társadalmi, gazdasági és természeti erőforrások mutatóit az NFS tárgyalja részletesen. Az alábbiakban a hajtóerőket a gaazdasági, társadalmi és szabályozási felosztás szerint ismertetjük. 8

1.1.1. Társadalmi hajtóerők Az egyre csökkenő létszámú, de hatásaikban a legjelentősebb, jóléti társadalmak preferenciái (értékrend, szemléletmód, szokások, hagyományok) befolyásolják a környezethez, természethez való viszonyulást egyéni és közösségi szinten egyaránt. A társadalmi hajtóerők az alábbiak [NKP3]: a hagyományok elvesztése, kultúraváltás, környezeti nevelés és oktatás, környezeti információkhoz való hozzáférés, környezeti demokrácia, a társadalom környezeti értékrendje, életmód és fogyasztás, szegénység, kutatás-fejlesztés és innováció (KFI). A Föld népessége az 1960-as évek végén növekedett a legnagyobb mértékben: évente 2%-kal. Jelenleg ez már 1% körüli értékre csökkent, ami azonban még mindig túl gyors ütem: 1999 óta hatról hétmilliárd főre emelkedett, az ENSZ becslése alapján 2050-re 9,2-9,3 milliárd (a továbbiakban Mrd) főre és az átlagéletkor is jelentősen növekedni fog. Hazánk népessége 1998 óta tovább csökkent és az elöregedés folytatódott, ugyanakkor 2012 első hónapjaiban már több gyermek született és magasabb volt a halálozás mint a korábbi években. Összességében tehát a magyar népesség csökkenése lelassult [KSH, 2012]. Hagyományok, szokások, életmód és ismeretek: kulturális hajtóerők A megszerzett ismeretek, a hagyományok, az életmód és a fogyasztási szokások fontos hajtóerői a környezettel kapcsolatos döntéseknek. Ugyanakkor a városiasodás, valamint a fogyasztás növelését ösztönző termelési folyamatok és reklámok jelentősen befolyásolják szokásainkat, hagyományainkat, ismereteinket, és megváltoztathatják életmódunkat. Mindez a kényelemre és a szolgáltatások maximalizálására való törekvés közben a társadalom és a környezet szempontjából is fokozott igénybevételt jelent, miközben elsősorban életmódunk (43%-ban) és környezetünk (23%-ban) visszahat egészségi állapotunkra [WHO, 2001]. A környezeti nevelésben a legfontosabbak azok a kezdeti lépések, amelyeket otthon, családi körben teszünk meg. Ezt csak folytatni, kiegészíteni és pontosítani tudja előbb az óvodai nevelés, majd a közoktatás. A hiányzó környezettudatos szemléletet azonban nem képes pótolni, és a médiában naponta hangoztatott eldobhatóság még munkakultúránkban és emberi kapcsolatainkban is érezteti negatív hatását. A fenntarthatóság szempontjait felismerve az utóbbi évtizedben gyarapodni kezdtek a környezet- és természetvédelmi programok (rajz- és egyéb gyermekpályázatok, erdei iskola, környezetvédelmi szakirányú képzések, graduális és doktori programok), a környezetvédelmi képesítést adó főiskolai és egyetemi szakok száma, az elhelyezkedési lehetőségek azonban még kedvezőtlenek. A környezeti információkhoz való hozzáférés lehetőségei és a nyilvánosság döntéshozatalba történő bevonása ugyan javult a környezeti hatásvizsgálati (KHV) és a stratégiai környezeti vizsgálati eljárások esetében is, de a környezeti hatósági ügyek száma rohamosan emelkedik, és a beruházások társadalmigazdasági-környezeti hatásainak felmérése, valamint ezek társadalmi egyeztetése még nem megfelelő módon zajlik [NKP3]. 9

A média környezeti ismeretek fejlesztésére irányuló pozitív törekvései csak kisebb körben eredményeznek érdemi változást és hosszú távú környezettudatos gondolkodást, ami így a fogyasztási szokásokban nem érezhető. A 2000-es években a lakosság fogyasztása jelentősen emelkedett (reálbérek, hitelfelvételek, életmódváltozás): a személygépkocsik száma és használata például növekedett (1000 lakosra vetítve a 2000. évi 232 db helyett 2010-re 300 db személyautó). 2000 és 2006 között a személyforgalmi teljesítmények kb. 10%-kal növekedtek [NKP3]. Ugyancsak a természeti erőforrások fokozott használatához vezető hajtóerő a lakossági villamos berendezések számának gyarapodása. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environmental Agency, a továbbiakban EEA) adatai szerint a háztartások lakosságra vetített átlagos energiafogyasztása már jelentősen csökkent az EEA tagországok némelyikében a környezettudatos életmód terjedésének, valamint a gazdasági válság hatására (1. ábra). A lakosság létszámát is figyelembe vevő elemzés az osztrák és svéd háztartások energiafelhasználását szinte egyformának, általánosságban pedig az észak-európai és a BENELUX államokat mutatja a leginkább kiemelkedőnek. A többi európai országéval összehasonlítva hazánkban még kevésbé érezhető az energiatakarékossági programok jótékony hatása, bár a magyar háztartásokra vonatkozó adatok a válság óta szintén csökkenést mutatnak. 1. ábra: Az EEA tagországok háztartásainak átlagos energiafogyasztása 2005-2010-ig olajegyenértékre átszámítva (toe/fő) Forrás: www.eea.europa.eu Szegénység A szegénység kérdése számos fenntarthatósági kérdést vet fel (szociális helyzet, lakásviszonyok, iskolázottság), amelyek sokrétű környezeti következményekkel is járnak. A társadalom polarizálódása során a jómódúak fogyasztása emelkedett, a szegénység és a munkanélküliség viszont 10

egyre mélyült és egyre több réteget érintett. A tartós munkanélküliség sújtotta, hátrányos vidéki térségekben terjed a megélhetési célú, azon belül környezeti károkozással, illetve természetkárosítással is járó bűnözés. A magasabb fenntartási költségekkel küszködő városi társadalmi rétegeknek viszont nincs lehetőségük sem az önellátásra, sem az életmódváltásra (energia- és víztakarékos megoldások választása) [NKP3]. Kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) A KFI társadalmi hajtóerőként jelentős a hazai, uniós és nemzetközi együttműködésben, ugyanakkor a gazdasági fejlődés, a versenyképesség meghatározó tényezője is egyben. Hazánk az Európai Unióban (a továbbiakban EU) a mérsékelten innovatív országok között is a kevésbé innovatívak közé tartozik, és messze az összesített innovációs index uniós átlagértéke alatt csak Bulgáriát, Romániát, Litvániát, Szlovákiát, Lengyel- és Lettországot előzi meg (2. ábra). A környezetvédelem kiemelt szakterületeinek KFI helyzetképével az 1.2. fejezetben foglalkozunk. 2. ábra: Összesített innovációs index Forrás: EU, 2012 1.1.2. Gazdasági hajtóerők A gazdasági hajtóerők szintén jelentősen befolyásolják a környezet állapotát, és kölcsönhatásban vannak a társadalmi hajtóerőkkel. A termelő és szolgáltató ágazatok teljesítménye, összetétele, infrastruktúrája, valamint a területhasználat és a településszerkezet változásai meghatározó strukturális tényezők [NKP3]. Az EU gazdaságpolitikája szerint minden szakpolitikába integrálni kell az innovációt, és a tagállamoknak így hazánknak is biztosítaniuk kell a KFI keretfeltételeit. Ezen belül az ökoinnováció hangsúlyos szerepet kap, és elismertté vált, hogy a környezetvédelmi ipar minden ágazat esetében meghatározó a versenyképesség javításában [NKIS]. A válság elhúzódó negatív hatása azonban jelentősen érezhető a hazai állami költségvetésben a környezetvédelmi K+F esetében is (3. ábra). A 90-es évek végére lendületet vett vállalkozások közül sokan a 2000-es évek végére egyre kevesebb forgalommal működtek vagy eladósodtak. A túlélésért küzdő kis- és 11

középvállalkozások (KKV-k) KFI-re már végképp nem tudtak áldozni, és a nagyvállalatok is jelentősen csökkentették ilyen jellegű ráfordításaikat. Mindez többek között a kutatói tevékenység háttérbe szorulását és a felsőoktatásban a kutatói életpályától való elfordulást eredményezte. 3. ábra: Az állami költségvetési K+F előirányzatok és kiadások (GBAORD) a környezetvédelemben Forrás: KSH, 2012 Ipari struktúraváltás A 90-es évektől az anyag- és energiaigényes ágazatok helyett a feldolgozóipar és a szolgáltatások indultak fejlődésnek, majd az elmúlt években szinte minden ágazatban fokozatos mérséklődés tapasztalható. 2012-ben Magyarország bruttó hazai terméke (Gross Domestic Product, a továbbiakban GDP) 1,7%-kal, a beruházások értéke pedig 5,2%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A savasodást előidéző légszennyező anyagok (kén-dioxid: a továbbiakban SO 2, nitrogén-oxidok: a továbbiakban NO X, szén-monoxid: a továbbiakban CO, ammónia: a továbbiakban NH 3) kibocsátása jelentősen és tartósan csökkent [KSH, 2012]: a SO 2-emisszió az elmúlt húsz évben csaknem két nagyságrenddel (a hőerőművek esetében 2004-ről 2005-re), az NH 3- és a CO 2-kibocsátás kb. a kétharmadára csökkent az ipari szerkezetátalakítás, a nemzetközi környezetvédelmi egyezmények és a kapcsolódó EU-konform kibocsátási követelmények, de leginkább a gazdasági válság hatására. Az elmúlt években az NO X-emisszió csak kismértékben csökkent: 1995 és 2010 között 190-200 kt körüli értéken mozgott [KSH, 2012]. Ez az ipari eredetű kibocsátás mérséklődésének (az ipari kibocsátás 1,7%-kal, az építőipari 5,9%-kal volt kevesebb a 2011-es értékeknél [KSH, 2012]) és a közlekedési eredetű kibocsátás növekedésének egymást szinte kiegyenlítő emelkedésére vezethető vissza. A nem metán alapú illékony szerves vegyületek (a továbbiakban MNVOC) kibocsátásában azonban csökkenés tapasztalható az utóbbi években: 2006-tól 4 év alatt a kétharmadára csökkent az MNVOCkibocsátás, amelyben a közlekedéshez kötődően 2010-re már 50%-os csökkenés volt kimutatható [KSH, 2012]. 12

Az ipari termelés következtében a környezetbe jutó káros anyagok között jelentős a rákkeltő, valamint mérgező hatású szerves és szervetlen vegyület, amelyek mind a talajt és a földtani közeget, mind a felszíni és felszín alatti vizeket, mind a levegőt szennyezik. A technológiai fejlődésnek és a környezetvédelmi szempontok fokozatos előtérbe kerülésének köszönhetően a korábbi évtizedek felelőtlen környezetterhelése csökkent, bár az utóbbi évtizedben még mindig jelentős magyar vegyipar továbbra is 15-20%-ban járul hozzá a hazai ipari termeléshez a kockázat megelőzése és csökkentése figyelembevételével. A múltbeli kiterjedt szennyeződések felszámolása és rehabilitációja viszont továbbra is komoly anyagi és társadalmi terhet jelent hazánknak. A termelés bővülése összességében nem járt együtt a környezetterhelés hasonló arányú növekedésével, sőt egyes tényezők esetében egyértelmű szétválás figyelhető meg. Az egyes ágazatokat tekintve változó mértékű pozitív hajtóerőt képvisel a termelési hatékonyságjavítás, illetve technológiafejlesztés, amely a környezeti elemekbe történő kibocsátások mérséklését is eredményezi. A hazai ipar összességében a környezeti hatékonyság további javítása mellett is kismértékben növekvő környezeti terhelést jelenthet a jövőben. Az egyes ágazatokban lejátszódó struktúraváltás környezeti hatásaival az NKP3 foglalkozik részletesen. Mezőgazdasági struktúraváltás A piacgazdaság jelentősen átalakította a magyar mezőgazdaságot is, a bruttó hazai terméken belüli részaránya drasztikusan csökkent: míg 1990-ben elérte a 12,5%-ot, addig az évtized közepe óta ez az érték 3,6% (2005) és 3,2% (2010) között ingadozott (ld. KFI ÁSFK Agrárgazdaság fejezet 1. táblázata). Ezen alacsony részarány elsősorban a mezőgazdaságra épülő komplex üzletág ( agrobusiness ) kedvezőtlen és aszimmetrikus privatizációjának köszönhető: az üzletág legjövedelmezőbb szegmense, az élelmiszeripari nagyvállalatok többnyire külföldi magánkézbe kerültek, míg a viszonylag csekély jövedelmezőségű, hagyományosan kis hozzáadott értéket képviselőnek tekintett mezőgazdasági vállalkozások maradtak hazai tulajdonban. Ennek következtében a megtermelhető nyereségnek csak csekély része marad a hazai mezőgazdasági termelőknél, illetve a saját mezőgazdaságával integrált élelmiszeriparban szokásos (az élelmiszer-feldolgozótól a mezőgazdasági termesztő felé) visszaterelt befektetések és támogatások elmaradnak. A foglalkoztatás a nemzetgazdaság ágazatai közül a mezőgazdaságban csökkent a legnagyobb mértékben a rendszerváltás óta eltelt időszakban (ld. KFI ÁSFK Agrárgazdaság fejezet). Ugyanakkor az utóbbi négy évben a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban és halászatban foglalkoztatottak száma növekszik: 2008 utolsó negyedévében még alig 170 ezer, 2012 végén már 203 ezer fő volt [KSH, 2012]. A birtokszerkezet szétaprózódását követően intenzív birtokkoncentráció zajlik; az egyéni gazdaságok által használt földterület átlagos mérete Magyarországon 1991-2005 között több mint hétszeresére nőtt. A mezőgazdasági gépesítés intenzitását jellemzi, hogy amíg az EU átlagában 1 ha mezőgazdasági területre 5,2 kw fajlagos motorteljesítmény jut, addig Magyarországon ez a mutató mindössze 2,1(2009)-2,2(2010) kw/ha, a kapacitások kihasználása azonban kétszer jobb [Hajdú J., 2009; Hajdú J. Magó L., 2010]. A teljesítmény-ellátottsági mutató az egyéni gazdaságokban jóval magasabb (2,5 kw/ha) mint a gazdálkodó szervezeteknél (1,7 kw/ha) [Hajdú J. Magó L., 2010]. A mezőgazdaság környezeti hatása szempontjából fontos tényező a növénytermesztés és az állattenyésztés egymáshoz viszonyított aránya és szerkezete. Az elmúlt évtizedben a növénytermesztés szerkezete jellegzetes tendenciát mutat: a gabonafélék aránya növekedett, míg a pillangósok és gyökgumósok aránya csökkent. Ezzel párhuzamosan a hazai haszonállat-állomány 13

drasztikusan csökkent: a sertések száma 40%-kal (mintegy 5-ről 3 millióra a továbbiakban M), a szarvasmarha-állomány létszáma pedig 7%-kal esett vissza. A csökkenés ellenére továbbra is gondot jelent az állattartó telepek szennyvize, ill. a hígtrágyához köthető nitrogénterhelés. A magyar mezőgazdasági termelésre épülő élelmiszer-feldolgozás lehetővé teszi, hogy Magyarország a főbb élelmiszerekből önellátó legyen, valamint számos élelmiszer (elsősorban a gabonafélék) esetében a belföldi szükséglet fölött termeljen. A 2000-es évek közepétől többek között a privatizált élelmiszeripar multinacionális jellege következtében erőteljesen nőtt a magas feldolgozottságú élelmiszerek behozatala, miközben a hazai élelmiszeripar belföldi értékesítése kis mértékben csökkent. Meg kell jegyeznünk, hogy a mezőgazdasági termeléshez köthető környezeti terhelés nem arányos az ágazat nemzetgazdaságon belüli súlyával. Sokkal inkább függ az alkalmazott termesztési módoktól, így az intenzív és az ökológiai szempontú mezőgazdasági technológiák alkalmazásától, valamint a kétféle termesztéstechnológia egymáshoz viszonyított arányától. A tömegtermelés környezetterhelésének következményei jól ismertek. Még az eredendően szigorúan tervezett rendszerekben is a lazuló technológiai fegyelem időről időre komoly károsanyag-kibocsátással fenyeget, állandó nyomon követést igényel, hajlamos figyelmen kívül hagyni a mezőgazdasági termékek alternatív hasznosításának lehetőségeit és sajnos szinte magától értetődően a genetikai diverzitás értékeit. Számos egyéb negatív tényező merül fel, amelyek veszélye a nagyüzemi termelésben összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a kisebb termelési egységekben, például a kemizálás, a géntechnológiai úton módosított szervezetek (Genetically Modified Organisms, GMO) szándékos vagy nem szándékolt használata. A mezőgazdasági termelékenység oly módon megvalósítható növelésének a fenntarthatóságot egyértelműen pozitívan befolyásoló lehetősége, amely nem gyakorol többletterhelést a környezetre, illetve nem visz be a termelés gyakorlatába újabb, esetlegesen nem kellően feltárt kockázati elemeket, az ún. betakarítás utáni veszteségek (post-harvest loss) mérséklése. A learatott növényi élelmiszer-alapanyagainknak a legóvatosabb becslések szerint is legalább 15%-a kárba vész ezen veszteségek (betakarítási, tárolási, feldolgozási hulladék) formájában, és a teljes élelmiszerlánc mentén mutatkozó veszteségeket (a boltok polcain megromló és a háztartásokban elpazarolt, a szemétre kerülő élelmiszereket) is ide sorolva a teljes veszteség a 40-55%-ot is elérheti. A megoldás sem gazdasági, sem ökölógiai értelemben nem a termelés, illetve termesztés további intenzifikálása, hanem alapvetően társadalmi szinten kell mérsékelnünk ezt a hatalmas termény- és termékveszteséget. Mindezek mellett az emberi étrendben (kivált a gazdaságilag fejlett országokban) rendkívül magas a hús és húskészítmények aránya, ami a növényi fehérjék szintén kedvezőtlen hasznosulását eredményezi: gabonáink 40-60%-át háziállatainkkal etetjük fel, és azok a takarmányfehérjéknek csak kis hányadát építik be testükbe [Takács-Sánta A., 2011]. A károsanyag-kibocsátásban a mezőgazdasági gépek jelentős üzemanyag-igénye és a túlzott vegyszerhasználat egyaránt jelentős. Az elmúlt években gyorsan növekvő (a kombájnok fele az utóbbi évtizedben állt munkába), de még jelentős arányban a múltból örökölt gépparkban például 100 hektár földterületre átlagosan 2,5 traktor jut, és ez nem számít magas átlagértéknek az EU-ban [Hajdú J., 2009]. A mezőgazdasági géppark 2000 és 2003 között igen gyors ütemben bővült (4. ábra), jelentős fejlődés volt érezhető az egyéni gazdálkodásban, 2003 után azonban jelentősen visszaesett, majd enyhe emelkedés után a gépforgalom 2012-ben tovább növekedett [Boldog V., 2013]. 14

4. ábra: A mezőgazdasági gépberuházások alakulása nominál értéken az utóbbi két évtizedben Forrás: Hajdú J. Magó L., 2010 A mezőgazdaság, erdőgazdaság és élelmiszeripar környezetvédelmi vonatkozásait az NKP3 tartalmazza részletesen, az ágazat részletes KFI helyzetképét a KFI ÁSFK Agrárgazdaság fejezet tárgyalja. Energiafelhasználás A környezetterhelés szempontjából alapvetően meghatározó az energiaigény, a primer energiahordozók felhasználása, a megújuló energiahordozók hasznosításának alakulása, valamint az energiatakarékosság és az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása terén elért előrehaladás. A nemzetgazdaság energiafelhasználása 2000 és 2008 között abszolút mértékben emelkedett (évente átlagosan 2%-kal). Az emelkedésben, illetve annak évenkénti alakulásában szerepet játszott többek között a gazdasági növekedés, a jelentősen megnövekedett (lakossági) gázár és az energiahatékonysági erőfeszítések hatása. A primer energiahordozókat tekintve a hazai mélybányászati széntermelés leépülésével az energiatermelés struktúrája a növekvő földgáz-felhasználásnak megfelelően változott. Ennek következtében a fosszilis energiahordozók nettó importja a gázimport erőteljes növekedése miatt a közel változatlan energiafelhasználás mellett is jelentősen növekedett 1990 és 2008 között [a 77/2011. (X. 14.) OGY határozat 1. melléklete]. Magyarország primer energiahordozó-függősége nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, földgáz és kőolaj esetében meghaladja a 80%-ot. Az energiafüggőség egyik meghatározó tényezője az épületek fűtési energiaigénye, amely a végső energiafelhasználás közel 40%-át teszi ki. Az energiafelhasználással a KFI ÁSFK Energetika fejezete foglalkozik részletesen. Szállítmányozás A szállítási teljesítmények jól jellemzik a kereskedelmi aktivitást és mindezek jelentős környezeti hatásait. Az utóbbi évtizedben háromszorosára növekedett közúti szállítás kedvezőtlen környezeti hatásokhoz vezetett, többek között a helyi levegőminőség, a zaj, az emberi egészség és az épített környezet állapota, stb. vonatkozásaiban, továbbá jelentős infrastruktúra-fejlesztési igényeket is generált. A közúti szállításon belül gyorsulva növekszik a környezetvédelmi szempontból káros tranzit szállítás aránya. Ennek egyik legfontosabb alakító tényezője a szállópor-szennyezés (Particulate 15

Matter, PM), amely a téli szmog elsődleges előidézője. A 10 mikrométernél kisebb részecskék súlyos egészségkárosító hatásúak. A PM-terhelés vonatkozásában 2000 és 2010 között az ipari (technológiai) kibocsátás mértéke a töredékére esett vissza, a fűtési eredetű porkibocsátás lényegében nem változott, míg a közlekedési forrásból eredő PM-emisszió mértéke kb. 30%-kal növekedett. A közlekedéssel és szállítmányozással kapcsolatos KFI helyzetelemzést a KFI ÁSFK Járműgyártás, közlekedés, logisztika fejezete tárgyalja részletesen. Turizmus A turizmus esetében kettős tendencia tapasztalható: egyrészt a külföldi látogatók számának növekedése hatására több beruházás és fejlesztés valósult meg az idegenforgalmi versenyképesség javítására, másrészt ez visszahatott a belföldi turizmus fejlődésére is, így dinamikusan növekedett a falusi- és kerékpáros turizmus. A fejlesztések érdekében javult az épített környezet rendezettsége, illetve a turizmus hosszú távon is hozzájárul természeti értékeink jobb elismertségéhez és az egészséges életmód elterjesztéséhez [NKP3]. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a tömegturizmus viszont jelentős környezeti igénybevétellel jár. Az utóbbi években a turizmus fejlődésében is mérséklődés tapasztalható. A szolgáltató-szektoron belül a kiskereskedelmi forgalom 2,1%-kal mérséklődött, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma viszont 4,8%-kal növekedett [KSH, 2012]. Területhasználat, épített környezet Az élővilág és az élettelen környezet veszélyeztetettségének egyik jellemző mérőszáma a beépítettség növekedése. A 2001 és 2010 közötti időszakban a város/vidék területi arány (urban/rural index) hazánkban 64%-ról 68%-ra emelkedett (vonalas infrastruktúra, biológiailag inaktívvá váló egyéb beépített területek) [NKP3]. A beépítettség, a talajfelszín tartós lefedettségének növekedése a klimatikus hatások szempontjából fokozza az ország érzékenységét, mivel az a talajok anyag- és energia-körforgalomban betöltött kulcsfontosságú funkcióját korlátozza beleértve a talajtól függő növényzet klímamódosító hatását is. A 2000-es években folytatódott nagyvárosaink települési környezetének gyorsuló agglomerálódása, amely számos esetben a környezet terhelési/igénybevételi súlypontjának lokális eltolódásához vezet. 1.1.3. Szabályozási és intézményrendszer Az EU környezetvédelmi politikájának hátterében a gazdasági tevékenységek harmonizálása, kiegyensúlyozása és a versenyképes, fenntartható fejlődés biztosítása áll a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével. Célja, hogy az EU megfeleljen a globális, regionális és nemzeti kihívásoknak egyaránt [www.eu.kormany.hu]. A 2008-ban készített környezetvédelmi teljesítményértékelés [OECD, 2008] szerint 1998 óta hazánk környezeti fejlődése megszilárdult, és jogalkotása összhangban van az EU környezetvédelmi joganyagával. A környezeti infrastruktúra kiépítése (pl. hulladék- és szennyvízkezelés, energia- és erőforrásintenzitás) terén azonban további intézkedésekre van szükség, és a környezettel kapcsolatos egészségügyi problémák is megoldásra várnak. 16

Jogalkotás Az Európai Parlamenttel (European Parliament, a továbbiakban EP) az Európai Bizottság (a továbbiakban EB) és Tanács (a továbbiakban EiT) együtt alakítja az EU jogszabályait. Az EP legnagyobb (69 tagú) jogalkotási bizottsága a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (Commettee on the Environment, Public Health and Food Safety, ENVI). Legfontosabb prioritásai közé tartozik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a vegyi anyagok szabályozása és a biodiverzitás megőrzése az erőforráshatékony és fenntartható fejlődés, valamint a gyógyszeripari, a kozmetikai és az élelmiszerbiztonság javításának szem előtt tartásával. Az EB 1973-ban létrehozott Környezetvédelmi Főigazgatósága tesz javaslatot a természetes élőhelyek megóvásával, a tiszta levegő és víz védelmével, valamint a hulladék megfelelő ártalmatlanításával kapcsolatos szakpolitikákra és jogszabályokra, biztosítja a tagállamok helyes jogalkalmazását, továbbá ismeretterjesztő tevékenységet folytat a vegyi anyagok káros hatásaival kapcsolatban és segíti az EUs vállalkozásokat a fenntarthatóbb gazdaságra való áttérésben. A jogszabályok megsértése esetén jogi lépéseket kezdeményezhet, és a nemzetközi (pl. ENSZ) tárgylásokon képviseli az EU-t [www.ec.europa.eu]. A hazai környezetvédelmet az EU környezetpolitikája és a 2004 májusában bekövetkezett EUcsatlakozás hatására az 90-es évek közepe óta a jogszabályok megerősödése jellemzi. A szigorú uniós joganyag átvétele, a környezetgazdasági eszközök és a stratégiai környezeti vizsgálat alkalmazása elősegítette a környezeti terhelések és kockázati hatásaik mérséklését (illetve annak lehetőségét). A nagyszámú és változatos önkormányzati rendeletek jelentősen befolyásolták a természeti és épített környezettel kapcsolatos változásokat (pl. beépítettség, a zöldfelületek és tájak igénybevétele, a városi levegőminőség, műemlékvédelem). Más ágazatok fejlesztési prioritásai azonban gyakran felülírják a környezetvédelmi szempontokat, ezért továbbra is fontos feladat a stabil és a gyakorlatban is működő, hatékony, körültekintő jogszabályi háttér megteremtése. A környezetvédelem Európai Uniós intézményrendszere Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) látja el az uniós környezetpolitikával kapcsolatos tájékoztatási feladatokat a 32 tagországban gyűjtött információk feldolgozásával. A Környezetvédelmi Tanács (Environment Council, EC) elsősorban a megelőzést hangsúlyozva vesz részt az EU környezetvédelmi politikájának döntéshozatalában. 2012. december 17-én megrendezett ülésén a környezetvédelmi miniszterek legfontosabb tématerülete az európai vízkészletek megőrzése [Blueprint: COM (2012) 673 final] és a 7. Környezetvédelmi Akcióprogram volt. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tanácsadó testületének hat szekciója közül a Mezőgazdaság, Vidékfejlesztés és Környezetvédelem Szekció (Agriculture, Rural Development and Environment, NAT Section) foglalkozik a környezetvédelmi gazdasági, szociális és foglalkoztatási ügyekkel. Az EU környezetvédelmi helyi és regionális hatóságait a Régiók Bizottságának (Committee of the Regions, CoR) Környezetvédelem, Éghajlatváltozás és Energiaügy Szakbizottsága (Commission for Environment, Climate change and Energy, ENVE Commission) szintén tanácsadó szervként képviseli és érvényesíti álláspontjaikat. 17

A környezetvédelem állami intézményrendszere A környezet- és természetvédelem intézményrendszerében alapvetően meghatározó változást jelentett, hogy a 2010-ben véghezvitt kormányátalakítás eredményeképpen a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal (FVM) összevontan a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szervezetében folytatta munkáját. A környezet- és természetvédelem intézményrendszeri átalakítás legmarkánsabban a vízügyi szervezetet érintette, amely a közfoglalkoztatás új rendszerének kialakítása miatt a közmunka program irányításának hatékonyabbá tétele érdekében volt szükséges. A környezetügyi ágazathoz tartozó vízügy 2012 januárja óta kettős irányítás alá került: a vízgazdálkodás (a vízüggyel kapcsolatos törvény- és rendeletalkotás, a vízgazdálkodás szakmai irányítása, valamint a nemzetközi feladatok irányítása) a VM felelősségi körébe, míg a vízügyi igazgatási szervek irányítása a Közfoglalkoztatási Program eredményes végrehajtása érdekében a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozik. Jelenleg a VM-en belül a Környezetügyi Államtitkárság amely szervezetileg két helyettes államtitkárságot foglal magában: a Környezet- és Természetvédelemért, valamint a Vízügyért Felelős Helyettes Államtitkárságot feladata a fenntartható fejlődés megteremtése, a levegő, a víz és a talaj védelme, valamint a természet értékeinek megőrzése. A Környezetügyi Államtitkárság különböző intézkedésekkel segíti a zaj és rezgés okozta környezeti károk csökkentését, illetve a megújuló energiaforrások használatának növelését. A hulladékgazdálkodás területén végzett munkájának célja, hogy csökkentse a szennyezést, valamint segítse a keletkezett hulladékmennyiség újrahasznosítását és korszerű kezelését. A törvényhozásban érvényesíti a környezetvédelmi szempontokat a gazdasági és a mindennapi életben egyaránt. A Környezetügyért felelős államtitkár számos környezetügyi háttérintézmény munkáját irányítja és támogatja, ilyenek többek között az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF), az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a Nemzeti Park Igazgatóságok, valamint a nemrégiben (2011. szeptember) létrehozott Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) és a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI). Az OHÜ 2012. január 1. óta közvetíti és szervezi a termékdíj-köteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtését és hasznosítását, elkészíti az Országos Hulladékgyűjtési és Hasznosítási Tervet, valamint ellenőrzi a lakossági és ipari szelektív hulladékgyűjtést [a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény: Termékdíj törvény; Országos Hulladékgyűjtési és Hasznosítási Terv: OGyHT 13, OHÜ, 2012]. Bár a vízügyekkel kapcsolatos állami feladatot ellátó Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VITUKI) 2012 áprilisában megszűnt, 2012 elején megalakult a NeKI, amely a VM háttérintézményeként önállóan működő és gazdálkodó országos környezetvédelmi költségvetési szerv. A NeKI egy központi intézményből és tizenkét területi kirendeltségből áll, amelyek működési területe megegyezik a vízügyi igazgatóságok működési területével. A NeKI régi hiányt pótol, hiszen a környezet- és természetvédelemnek hosszú évek óta nem volt valódi háttérintézménye, miközben minden EU tagországban működik hasonló szervezet, sőt 18

magának az EU-nak is van saját környezetvédelmi háttérintézménye: az EEA. Ezek az intézmények a NeKI-hez hasonlóan környezet-, természet- és vízügyi területeket fednek le, tevékenységük pedig az állapotfelmérésre és -értékelésre, monitoringra, szakpolitikai és stratégiai előkészítésre, valamint hatásvizsgálati feladatokra terjed ki. A NeKI egy klasszikus policy jellegű szervezet, amely az egyetemi, akadémiai, stb. tudásműhelyek és a politikai döntéshozó szervezetek közötti kapcsolat biztosításával járul hozzá ahhoz, hogy valóban tudás alapú kormányzás valósuljon meg a környezetvédelem területén. EU fejlesztési források megjelenése a hazai támogatásokban Az EU 2007 és 2013 között megduplázta a környezetvédelmi programokra fordítandó strukturális és kohéziós alapok anyagi keretét: a teljes költségvetés 30%-át, közel 100 Mrd eurót (a továbbiakban ) különített el környezetvédelmi célra. Az összeg felét olyan közvetlen infrastrukturális beruházásokra fordítják, mint a víztisztítás, a hulladékkezelés, a szennyezett területek rehabilitációja, a szennyezés csökkentése, a természetvédelem támogatása és a kockázatmegelőzés. A támogatások másik része olyan beruházásokat finanszíroz, amelyek közvetett hatást gyakorolnak a környezetre például a közlekedés, az energiarendszerek, az ökoinnováció, a vállalkozások környezetvédelmi irányítási rendszere, a városi és vidéki területek rehabilitációja vagy az ökoturizmus révén. A környezetvédelmi programok között az energiahatékonyság és a megújuló energiák támogatására például több mint 7 Mrd -t különítenek el [www.ec.europa.eu]. 2008 tavaszán az EP és az Európai Tanács (EiT) létrehozta az Európai Innovációs és Technológiai Intézetet (European Institute of Innovation and Technology, a továbbiakban EIT; ld. 1.4.5. fejezet) a felsőoktatás, a kutatás, az innováció és vállalkozás uniós és nemzeti szintű integrációjának elősegítésére acélból, hogy a fenntartható európai növekedés és versenyképesség központi hajtóereje legyen [www.eit.europa.eu]. Mindez az elmúlt évtizedben növekvő mértékű és jelentőségű forrást jelentett hazánknak is a gazdasági felzárkózáshoz: a 2007-2013 közötti időszakban Magyarország teljes lehívható kerete összesen kb. a GDP 5%-át teszi ki, amelyen belül jelentős szerepet kaptak a környezetvédelmi támogatások is [NKP3]. Elsősorban az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) kiemelkedő: költségvetése 2007-től a Magyarországnak előirányzott uniós Kohéziós Alap támogatás egyötödét teszi ki. Az uniós támogatások növekedésével párhuzamosan az államháztartás egyensúlya megőrzésének szem előtt tartásával a tisztán hazai forrásokból finanszírozott támogatások és fejlesztések mértéke csökkent. Ugyanakkor még az eddig megvalósult beruházások is jelentős anyag- és erőforrás-felhasználást jelentettek, és működtetésük a jövőben számottevő forrásigénnyel jár [NKP3]. Bár az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) több operatív programjában (pl. regionális, gazdaságfejlesztési és közlekedési operatív programok: ROP, GOP, KÖZOP stb.), továbbá az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és a Halászati Operatív Program (HOP) prioritásai között is fellelhetők környezetvédelemmel vagy erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos célkitűzések, nem áll rendelkezésre olyan elemzési, értékelési módszertan, amely egységes keretek között monitorozná és értékelné ezen támogatások környezeti teljesítményét. Az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések (pl. a közúti közlekedés ösztönzése miatti forgalomnövekedés, a szállítási, 19

kereskedelmi és fogyasztási igények gerjesztése) azonban fokozottabb környezeti igénybevételhez és terheléshez is vezethetnek (pl. növekvő anyag- és energiafogyasztás) [NKP3]. Az ÚSZT Regionális Operatív Programok (ROP) forrásai között több mint 142 Mrd Ft (a továbbiakban Ft) értékben kezdődhetnek el turisztikai fejlesztések 180 beruházás támogatásával. A korábbi 35 kiemelt turisztikai beruházás (közel 53 Mrd Ft értékű) segítése után 2013 januárjában döntött a Kormány a további, több mint 60 Mrd Ft-os támogatásról [www.nfu.hu]. Mindez a turisztikai potenciál emelkedése mellett jelentős hatással van többek között a környezetvédelemre is. 1.1.4. Az ökoszisztéma-szolgáltatások nemzetközi és hazai helyzete A hazai környezet- és természetvédelem nem választható el a globális környezeti folyamatoktól, amelyeket az ökoszisztéma-szolgáltatások helyzetén keresztül is érdemes vizsgálni. Ezen kifejezés alatt a természetes és az ember által módosított ökoszisztémák által a társadalom számára közvetett és közvetlen hasznot értjük [NFFT, 2011]. A Millennium Ökoszisztéma Felmérés (Millenium Ecosystem Assessment, a továbbiakban MEA) négy ökoszisztéma-szolgáltatás csoportot különböztet meg (MEA, 2005): a termeléssel összefüggő ellátó szolgáltatások: pl. élelem, takarmány, nyersanyag stb, a természeti körfolyamatokkal kapcsolatos szabályozó szolgáltatások: pl. klímaszabályozás, beporzás, árvízvédelem stb., támogató szolgáltatások: pl. tápanyag-körforgás, talajképződés stb., kulturális szolgáltatások: rekreáció, oktatás, művészeti inspiráció stb. Az utóbbi évtizedekben sikerült jelentősen növelni az élelmiszertermelést, és így emelni az életminőséget, javítani az emberek egészségi állapotát, de az ökoszisztémák állapotának leromlása árán. Emellett folyamatosan romlik a környezeti elemek (pl. a felszíni víz, a talaj) állapota, és csökken a természeti tőke, ami GDP-vel nem mérhető [MEA, 2005] (1. táblázat): A földi élet sokfélesége soha nem látott ütemben részben visszafordíthatatlanul csökkent az emberiség növekvő igényeinek kielégítése miatt az utóbbi ötven évben. Az ökoszisztémák átalakítása az életminőség javulását és a gazdaság fejlődését eredményezte, de egyes ökoszisztéma-szolgáltatások leromlása megnövelte a kiszámíthatatlan folyamatok és a szegénység elterjedésének valószínűségét bizonyos csoportokban. Az ökoszisztémák degradációja a következő ötven évben folytatódhat. A leromlás visszafordítása és a növekvő igények kielégítése elképzelhető, ez azonban jelentős kormányzási, szervezeti és gyakorlati változtatást igényel, ami jelenleg bizonytalan. Lényeges kérdés, hogy ezek a tényezők vajon hogyan változtak Magyarország esetében. Megjegyezzük, hogy az összefoglaló táblázat nem tér ki a támogató szolgáltatásokra, amit a MEA szerzői az elemzés nehézségeivel magyaráznak. 20