Az OTP Bank Nyrt. 2017/2018. évi 200.000.000.000 Forint Keretösszegű Kötvényprogramja Összevont Alaptájékoztatójának 10. számú kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló összevont alaptájékoztató két alaptájékoztatót foglal magában (a jelen dokumentum alkalmazásában az alaptájékoztatók együttesen: Alaptájékoztató), amelyek alapján a Kötvényprogram keretében a Kibocsátó az Alaptájékoztatóban megjelölt szabályozott piacra bevezetett, és oda be nem vezetett Kötvényeket kíván nyilvánosan forgalomba hozni. A jelen Alaptájékoztató egy dokumentumban tartalmazza a tartalomjegyzéket, a 809/2004/EK Rendelet szerinti összefoglalót, a regisztrációs okmányt, a kibocsátási program leírását, az értékpapírjegyzéket és a végleges feltételek formátumát. A kiegészítés dátuma: 2018. április 20. Az Alaptájékoztató 10. számú kiegészítését a Magyar Nemzeti Bank 2018. május 2-án kelt H-KE-III-190/2018. számú határozatával engedélyezte.
Az OTP Bank Nyrt. (székhelye: 1051 Budapest, Nádor u.16., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 01-10-041585, a továbbiakban "Bank" vagy "Kibocsátó"), mint kibocsátó az OTP Bank Nyrt. 2017/2018. évi 200.000.000.000 (kétszázmilliárd) forint keretösszegű Kötvényprogramja részletes ismertetését tartalmazó Alaptájékoztatót, melynek közzétételét a Magyar Nemzeti Bank a 2017. augusztus 9-én kelt H-KE-III-598/2017. számú határozatával engedélyezte, a mai napon az alábbiak szerint egészíti ki. 1. Tekintettel arra, hogy a Kibocsátó 2018. április 13-án az alábbi közzétételeket jelentette meg: - OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése; - OTP Bank Nyrt. Az OTP Bank Nyrt. 2018. évi rendes közgyűlésének határozatai; - OTP Bank Nyrt. Felelős Társaságirányítási Jelentés; - OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a 2017. december 31-ével zárult évről; - OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 2017. december 31-ével zárult évről. A fenti közzétételekben foglalt információk a 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (a továbbiakban Tpt.) 32. (2) bekezdése szerint olyan lényeges tények vagy körülmények, amelyek indokolttá teszik az Alaptájékoztató kiegészítését. Az előzőekben leírtak figyelembe vételével: (i) az Alaptájékoztató I. Összefoglaló az Alaptájékoztatóhoz fejezet B.10. pontja az alábbiról: A Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. korlátozás nélküli véleménnyel látta el a Kibocsátó nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint (IFRS) készült konszolidált, 2015. és 2016. évre vonatkozó pénzügyi kimutatásait. az alábbira változik: A Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. korlátozás nélküli véleménnyel látta el a Kibocsátó nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint (IFRS) készült konszolidált, 2016. és 2017. évre vonatkozó pénzügyi kimutatásait. (ii) az Alaptájékoztató I. Összefoglaló az Alaptájékoztatóhoz fejezet B.12. pontjának vonatkozó részei az alábbiról: B.12. 2016-ban a Bankcsoport számviteli adózott eredménye 202,5 milliárd forint volt, míg 2015-ben 63,2 milliárd forintos nyereséget realizált. A korábbi időszakoktól eltérően a számviteli eredményt 2016-ban csak minimálisan befolyásolták a korrekciós tételek. Az éves konszolidált korrigált ROE mutató 15,2%- ra emelkedett (+5,5%-pont év/év), míg a ROA 1,8% volt (+0,7%-pont). A számviteli eredmény alapján számított ROE 15,3% volt. 2016 folyamán a Bankcsoport összességében +1,3 milliárd forintnyi kumulált korrekciós tételt tüntetett fel (adózás után), ami nagyságrendileg kedvezőbb az előző éveknél (2014: -220 milliárd forint, 2015: -57 milliárd forint). A Bankcsoport 2016-ban 201,2 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el. Ez 67%-kal haladja meg a bázisidőszak teljesítményét. A társasági adóterhelés közel 18 milliárd forinttal nőtt év/év, az effektív adóráta azonban gyakorlatilag az előző évivel megegyező maradt (17,8%). A működési eredmény 7%-kal mérséklődött, mindezt ellensúlyozták a közel harmadára csökkenő hitelkockázati költségek. A konszolidált árfolyamszűrt bruttó hitelállomány év/év 3%-kal bővült. Ugyanakkor a tárgyidőszakban lezajlott hitel leírások és eladások miatt a valós folyamatokról reálisabb képet ad a teljesítő (DPD0-90) hitelállomány alakulásának bemutatása. Ezek éves szinten 6%-kal bővültek árfolyamszűrten. Ezen belül 2
pozitív a magyar portfólió 12%-os év/év növekedése, melyben az AXA állományok 4Q-ban történt konszolidációja is szerepet játszott: az AXA-hatás nélkül a konszolidált teljesítő állományok év/év 3%- kal nőttek volna. Az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány a csökkenő betéti kamatok ellenére 2016-ban is dinamikusan bővült (+6% év/év). Mindezek eredményeként a Csoport nettó hitel/betét mutatója az elmúlt egy évben közel változatlan szinten maradt (66%). Összhangban a menedzsment várakozásaival és a javuló makrogazdasági környezettel a portfólió minőségének alakulásáról kedvező képet fest a DPD90+ állománynövekedés trendje (árfolyamszűrten, eladások/leírások hatásától tisztítva). Eszerint az előző évi 133 milliárd forintnyi állománynövekedés 2016-ban 82 milliárd forintra mérséklődött (ebből az AXA-portfólió átvétele 15 milliárd forintot magyaráz). Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált elsődleges alapvető tőkemutatója (Common Equity Tier1, CET1) 2016 végén 13,5% volt (+0,2%-pont év/év). A szavatoló tőke nem tartalmazza sem az éves nettó eredményt (csak auditált eredmény számítható be), sem az osztalék elhatárolás miatti levonást. E két tétel figyelembe vételével a CET1 mutató 15,8% lenne. Az OTP Bank egyedi elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója 2016 végén 24,8% volt. Az OTP Csoport konszolidált, auditált, számviteli eredménykimutatása és pénzügyi helyzet kimutatása a 2016. december 31-ével zárult évről 1 : A 2016. DECEMBER 31-ÉVEL ZÁRULT ÉV KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2015 2016 Változás (%) (millió forintban) Kamatbevétel: Hitelekből 575.619 510.449-11 Bankközi kihelyezésekből 114.025 74.588-35 Értékesíthető értékpapírokból 31.063 34.557 11 Lejáratig tartandó értékpapírokból 46.619 51.427 10 Más bankoknál és a Nemzeti Bankoknál vezetett számlákból 27.496 9.866-64 Egyéb kamatbevételek 7.606 8.804 16 Kamatráfordítások: Összes kamatbevétel 802.428 689.691-14 Bankokkal, Magyar Állammal, Nemzeti Bankokkal és egyéb bankokkal szembeni -116.713-75.925-35 kötelezettségekre Ügyfelek betéteire -108.023-72.554-33 Kibocsátott értékpapírokra -6.786-4.726-30 Alárendelt kölcsöntőkére -13.633-10.239-25 Egyéb kamatráfordítás -6.843-6.518-5 Összes kamatráfordítás -251.998-169.962-33 NETTÓ KAMATBEVÉTEL 550.430 519.729-6 Értékvesztés képzés a hitelezési és kihelyezési veszteségekre -318.683-93.473-71 NETTÓ KAMATBEVÉTEL A HITELEZÉSI ÉS KIHELYEZÉSI VESZTESÉGEKRE KÉPZETT 231.747 426.256 84 ÉRTÉKVESZTÉS ELSZÁMOLÁSA UTÁN Díj-, jutalék bevételek 257.431 272.235 6 Díj-, jutalék ráfordítások -43.559-49.244 13 Díjak, jutalékok nettó eredménye 213.872 222.991 4 Deviza műveletek nettó nyeresége 116.682 36.142-69 1 Forrás: OTP Bank Nyrt. 2016. évi Éves Jelentése (2017. április 12.) 3
Értékpapírok nettó árfolyamnyeresége 11.616 20.828 79 Osztalékbevételek 3.345 3.054-9 Értékvesztés visszaírása (+)/képzése (-) lejáratig tartandó és értékesíthető értékpapírokra -15 55 Egyéb működési bevételek 22.973 19.628-15 Egyéb működési ráfordítások -74.680-36.461-51 - ebből: fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos kötelezettségekre képzett céltartalék felszabadítás 196.574 - Nettó működési eredmény 79.921 43.246-46 Személyi jellegű ráfordítások -187.806-191.442 2 Értékcsökkenés és amortizáció -45.463-44.427-2 Egyéb általános költségek -232.247-220.229-5 Egyéb adminisztratív ráfordítások -465.516-456.098-2 ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 60.024 236.395 294 Társasági adó 3.147-33.943 NETTÓ EREDMÉNY 63.171 202.452 220 Nem ellenőrzött részesedésekre jutó rész 412-242 -159 A Társaság tulajdonosaira jutó rész 63.583 202.210 218 2016. DECEMBER 31-I KONSZOLIDÁLT, AUDITÁLT PÉNZÜGYI HELYZET KIMUTATÁSA (millió forintban) Pénztárak, betétszámlák, elszámolások a Nemzeti Bankokkal Bankközi kihelyezések, követelések, a kihelyezési veszteségekre elszámolt értékvesztés levonása után 2015 2016 Változás (%) 1.878.960 1.625.357-13 300.568 363.530 21 Eredménnyel szemben valós értéken értékelt pénzügyi eszközök 253.782 293.106 15 Értékesíthető értékpapírok 1.305.486 1.527.093 17 Hitelek, a hitelezési veszteségekre elszámolt értékvesztés levonása után 5.409.967 5.736.232 6 Részvények és részesedések 10.028 9.836-2 Lejáratig tartandó értékpapírok 926.677 1.114.227 20 Tárgyi eszközök 193.661 193.485 Immateriális javak 155.809 162.031 4 Befektetési célú és operatív lízingbe adott befektetési célú ingatlanok 30.319 29.446-3 Egyéb eszközök 253.591 253.322 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 10.718.848 11.307.665 5 Bankokkal, Magyar Állammal, Nemzeti Bankokkal és egyéb bankokkal szembeni kötelezettségek 533.310 543.775 2 Ügyfelek betétei 7.984.579 8.540.583 7 Kibocsátott értékpapírok 239.376 146.900-39 Eredménnyel szemben valós értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek 101.561 75.871-25 Egyéb kötelezettségek 391.579 502.429 28 Alárendelt kölcsöntőke 234.784 77.458-67 KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN 9.485.189 9.887.016 4 Jegyzett tőke 28.000 28.000 0 4
Eredménytartalék és egyéb tartalékok 1.261.029 1.449.478 15 Visszavásárolt saját részvény -58.021-60.121 4 Nem ellenőrzött részesedések 2.651 3.292 24 SAJÁT TŐKE 1.233.659 1.420.649 15 KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN 10.718.848 11.307.665 5 A Bankcsoport számviteli adózott eredménye 2017-ben 281,3 milliárd forint volt, szemben a tárgyidőszak 202,5 milliárd forintos nyereségével. A számviteli eredményből számított ROE 18,5% volt, míg a korrigált ROA 2,37% volt (+0,51%-pont). 2017 folyamán a Bankcsoport összességében -2,7 milliárd forintnyi kumulált korrekciós tételt tüntetett fel (adózás után). A Bankcsoport 2017-ben 284,1 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el. Ez 41%-kal haladja meg a bázisidőszak teljesítményét (a Splitska banka és Vojvodjanska banka összesen 11 milliárd forintos korrigált adózott eredménye nélkül +36%). A társasági adóterhelés 6,2 milliárd forinttal csökkent y/y, részben a magyar társasági adókulcs 10%-pontos y/y csökkentése eredményeként, az effektív adóráta jelentősen mérséklődött (11,6%). Az adózás előtti eredmény 31%-kal nőtt 2016-hoz képest. Kedvező, hogy a folytatódó marzs-erózió és növekvő verseny ellenére a Bankcsoport a Splitska akvizíció nélkül 5%-kal, az akvizíciós hatással együtt pedig 9%-kal növelte éves bevételeit, míg 4Q-ban q/q 3%-os volt a bővülés. Az éves működési eredmény 8%-kal javult (Splitska akvizíciós hatás nélkül +4%), míg a kockázati költségek felére csökkentek. A konszolidált árfolyamszűrt bruttó hitelállomány éves szinten 18%-kal, 4Q-ban pedig q/q 3%-kal bővült. A tárgyidőszakban lezajlott hitel leírások és eladások miatt a valós folyamatokról reálisabb képet ad a teljesítő (DPD0-90) hitelállomány alakulásának bemutatása, mely éves szinten 25%-kal (akvizíciós hatás nélkül 10%-kal), q/q pedig 6%-kal (akvizíció nélkül 3%-kal) bővült árfolyamszűrten. Kedvező, hogy valamennyi csoporttagnál és konszolidált szinten minden hitelkategóriában növekedés volt tapasztalható. Az OTP Csoport 2017. évi nem auditált, konszolidált eredménykimutatása, főbb mérlegtételei és teljesítménymutatói korrigált eredmény alapján: 2 Eredménykimutatás (millió forint) 2016 2017 Y/Y Konszolidált adózás utáni eredmény 202.452 281.339 39% Korrekciós tételek (összesen) 1.276-2.733-314% Konszolidált korrigált adózás utáni eredmény korrekciós tételek hatása nélkül 201.176 284.072 41% Adózás előtti eredmény 244.772 321.421 31% Működési eredmény 335.900 363.159 8% Összes bevétel 736.316 804.946 9% Nettó kamatbevétel 521.949 546.654 5% Nettó díjak, jutalékok 175.966 209.428 19% Egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek 38.400 48.864 27% Működési kiadások -400.416-441.788 10% Kockázati költségek -93.218-45.682-51% Egyedi tételek 2.090 3.945 89% Társasági adó -43.596-37.349-14% Főbb mérlegtételek záróállományok (millió forint) 2016 2017 Y/Y Mérlegfőösszeg 11.209.041 13.190.228 18% Ügyfélhitelek (nettó, árfolyamszűrt) 5.665.091 6.987.834 23% Ügyfélhitelek (bruttó) 6.680.504 7.690.419 15% Ügyfélhitelek (bruttó, árfolyamszűrt) 6.571.364 7.690.419 17% Hitelek értékvesztése -944.273-702.585-26% Hitelek értékvesztése (árfolyamszűrt) -906.273-702.585-22% Ügyfélbetétek (árfolyamszűrt) 8.428.360 10.233.471 21% Kibocsátott értékpapírok 146.900 250.320 70% Alárendelt és járulékos kölcsöntőke 77.458 76.028-2% Saját tőke 1.420.650 1.640.055 15% Teljesítménymutatók korrigált eredmény alapján (%) 2016 2017 Y/Y ROE (számviteli adózott eredményből) 15,4% 18,5% 3,1%p 2 Forrás: OTP Bank Nyrt. Tájékoztató a 2017. évi eredményről (2018. március 2.) 5
ROE (számviteli adózott eredményből, 12,5%-os CET1 mellett) 17,6% 22,4% 4,8%p ROE (korrigált adózott eredményből) 15,4% 18,7% 3,4%p ROA (korrigált adózott eredményből) 1,9% 2,4% 0,5%p Működési eredmény marzs 3,10% 3,03% -0,07%p Teljes bevétel marzs 6,79% 6,71% -0,09%p Nettó kamatmarzs 4,82% 4,56% -0,26%p Működési költség/mérlegfőösszeg 3,70% 3,68% -0,01%p Kiadás/bevétel arány 54,4% 54,9% 0,5%p Kockázati költség/bruttó hitelállomány 1,14% 0,43% -0,71%p Kockázati költség (összesen)/mérlegfőösszeg 0,86% 0,38% -0,48%p Effektív adókulcs 17,8% 11,6% -6,2%p Nettó hitel/(betét+retail kötvény) arány (árfolyamszűrt) 66% 68% 2%p Tőkemegfelelési mutató (konszolidált, IFRS) - Basel 3 16,0% 14,6% -1,4%p Tier1 ráta - Basel 3 13,5% 12,7% -0,9%p Common Equity Tier1 ('CET1') ráta - Basel 3 13,5% 12,7% -0,9%p A Kibocsátó pénzügyi helyzetében vagy kereskedelmi pozícióiban az utolsó olyan pénzügyi időszak vége óta, amelyre vonatkozóan ellenőrzött pénzügyi információkat vagy közbenső pénzügyi információkat tettek közzé, nem következett be lényeges változás. az alábbira változnak: B.12. 2017-ben a Bankcsoport számviteli adózott eredménye 281,3 milliárd forint volt, szemben a tárgyidőszak 202,5 milliárd forintos nyereségével. A számviteli eredményből számított ROE 18,5% volt, míg a korrigált ROA 2,37% volt (+0,51%-pont). 2017 folyamán a Bankcsoport összességében -2,7 milliárd forintnyi kumulált korrekciós tételt tüntetett fel (adózás után), mely az alábbi jelentősebb tételeket tartalmazta: A pénzügyi szervezetek különadója soron 2017-ben -15,2 milliárd forintnyi adó utáni negatív hatás jelentkezett, mely tartalmazza a magyarországi és szlovákiai banki különadót is. Magyarországon a hitelintézetek által fizetendő bankadó számítási alapja 2017 vonatkozásában változott és az a 2015 végi korrigált mérlegfőösszeg, a felső kulcs pedig 0,21%-ra csökkent; -6,1 milliárd forint (adó után), mely részben egyes leányvállalati befektetések átértékelése miatt jelentkező értékvesztés elszámoláshoz vagy visszaíráshoz kapcsolódó adóhatást, részben a szlovák leánybanknál történt 0,5 milliárd forintos goodwill leírás hatását tartalmazza; +17,7 milliárd forint az akvizíciók hatásához kapcsolódóan, amely részben a horvát Splitska banka és a szerbiai Vojvodjanska banka akvizíciója kapcsán jelentkező badwill-t és bizonyos várható integrációs költségeket takar; Osztalék és nettó pénzeszköz átadás/átvétel soron +0,7 milliárd forint (adózás után). Mivel a 2017-es eredményszámok a Splitska banka 8 havi, valamint a Vojvodjanska banka egyhavi eredményét is tartalmazzák, mindez nehezíti az év/év összehasonlítást. Összességében azonban mind az organikus, mind pedig az akvizíciós hatást is tükröző számok kedvező üzleti folyamatokat és bevételi dinamikát tükröznek. A Bankcsoport 2017-ban 284,1 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el. Ez 41%-kal haladja meg a bázisidőszak teljesítményét (a Splitska banka és Vojvodjanska banka összesen 11 milliárd forintos korrigált adózott eredménye nélkül +36%). A társasági adóterhelés 6,2 milliárd forinttal csökkent év/év, részben a magyar társasági adókulcs 10%-pontos év/év csökkentése eredményeként, az effektív adóráta jelentősen mérséklődött (11,6%). Az adózás előtti eredmény 31%-kal nőtt 2016-hoz képest. A konszolidált árfolyamszűrt bruttó hitelállomány éves szinten 17%-kal nőtt. A tárgyidőszakban lezajlott hitel leírások és eladások miatt a valós folyamatokról reálisabb képet ad a teljesítő (DPD0-90) hitelállomány alakulásának bemutatása, mely éves szinten 25%-kal (akvizíciós hatás nélkül 10%-kal) bővült árfolyamszűrten. Kedvező, hogy valamennyi csoporttagnál és konszolidált szinten minden 6
hitelkategóriában növekedés volt tapasztalható. Az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány a csökkenő betéti kamatok ellenére 2017-ban is dinamikusan bővült (+21% év/év, akvizíciós hatás nélkül +8%). Mindezek eredményeként a Csoport nettó hitel/betét mutatója az elmúlt egy évben 1,8%-ponttal emelkedett (68,3%). Összhangban a menedzsment előrejelzéseivel és a javuló makrogazdasági környezettel, a DPD90+ állománynövekedés trendje továbbra is kedvező (árfolyamszűrten, eladások/leírások hatásától tisztítva). Eszerint a 2016. évi 77 milliárd forintnyi állománynövekedés 2017-ben 50,8 milliárd forintra mérséklődött. A csoportszintű DPD90+ ráta számottevően, év/év 5,5%-ponttal 9,2%-ra mérséklődött, utoljára 2009- ben volt 10% alatti az érték. A ráta csökkenését az eladások és leírások mellett az is segítette, hogy a 2017-ben akvirált bankok esetében a DPD90+ hitelek konszolidálására nettó módon, a konszolidáció időpontjában már megképzett céltartalékkal csökkentve került sor. Magyarországon 6,4%-ra csökkent év végére a mutató. Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált elsődleges alapvető tőkemutatója (Common Equity Tier1, CET1) 2017 végén 12,7% volt, mely már tartalmazza a Splitska banka és a Vojvodjanska banka akvizíciójának hatását (-1,4%-pont, illetve -0,5%-pont). A szavatoló tőke nem tartalmazza sem az éves nettó eredményt (csak auditált eredmény számítható be), sem az osztalék elhatárolás miatti levonást. E két tétel figyelembe vételével a CET1 mutató 15,3% lenne. Az OTP Bank Nyrt. konszolidált, auditált eredménykimutatása a 2017. december 31-ével zárult évről az Európai Unió által elfogadott IFRS szabályoknak megfelelően 3,4 : 2017 millió Ft 2016 millió Ft Változás % Hitelekből 521.121 510.449 2 Bankközi kihelyezésekből 42.686 74.588-43 Magyar Nemzeti Banknál és más bankoknál vezetett számlákból 1.444 9.866-85 Értékesíthető értékpapírokból 34.442 34.557 0 Lejáratig tartandó értékpapírokból 56.343 51.427 10 Egyéb kamatbevételek 10.479 8.804 19 Kamatbevételek 666.515 689.691-3 Magyar Nemzeti Bankkal, más bankokkal és a Magyar Állammal szembeni kötelezettségekre 46.475 75.925-39 Ügyfelek betéteire 50.995 72.554-30 Kibocsátott értékpapírokra 5.727 4.726 21 Alárendelt kölcsöntőkére 2.259 10.239-78 Egyéb kamatráfordítás 7.303 6.518 12 Kamatráfordítások 112.759 169.962-34 NETTÓ KAMATBEVÉTEL 553.756 519.729 7 Kockázati költség hitelekre 40.620 93.605-57 Kockázati költség kihelyezési veszteségekre 228-132 -273 Értékvesztés képzés a hitelezési és kihelyezési veszteségekre 40.848 93.473-56 NETTÓ KAMATBEVÉTEL A HITELEZÉSI ÉS KIHELYEZÉSI VESZTESÉGEKRE KÉPZETT 512.908 426.256 20 ÉRTÉKVESZTÉS ELSZÁMOLÁSA UTÁN Díj,- jutalékbevételek 315.606 272.235 16 3 Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) 4 A táblázat sorai auditált számokon alapulnak, de egyes sorok az auditált adatoktól eltérően (összevonva vagy más megbontásban) szerepelnek. 7
Díj,- jutalékráfordítások 54.413 49.244 10 DÍJAK, JUTALÉKOK EREDMÉNYE 261.193 222.991 17 Deviza műveletek vesztesége (-) / nyeresége (+) 16.579 29.304-43 Származékos instrumentumok nettó eredménye 5.291 6.838-22 Értékpapírok nettó árfolyamnyeresége (+) / árfolyamvesztesége (-) 7.930 20.828-62 Ingatlantranzakciók nyeresége és veszteség 2.093 1.923 9 Osztalékbevétel 4.152 3.054 36 Nettó biztosítási díjbevétel 409 0 Egyéb működési bevételek 62.967 17.705 256 Egyéb működési ráfordítások -51.230-36.406 41 NETTÓ MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 48.191 43.246 11 Személyi jellegű ráfordítások 213.886 191.442 12 Értékcsökkenés 49.492 44.427 11 Egyéb általános költségek 236.072 220.229 7 MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK 499.450 456.098 10 ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 322.842 236.395 37 Társasági adó 41.503 33.943 22 NETTÓ EREDMÉNY 281.339 202.452 39 Kisebbségi részesedésre jutó nettó eredmény -197-242 -19 NETTÓ EREDMÉNY KISEBBSÉGI RÉSZESEDÉS UTÁN 281.142 202.210 39 Az OTP Bank Nyrt. 2017. december 31-i konszolidált, auditált pénzügyi helyzet kimutatása az Európai Unió által elfogadott IFRS szabályoknak megfelelően 5,6 : millió forintban 2017 2016 (ú.m. 7 ) Változás % Pénztárak, betétszámlák, elszámolások a Magyar Nemzeti Bankkal 1.198.045 1.625.357-26 Bankközi kihelyezések, követelések, a kihelyezési veszteségekre képzett céltartalékok levonása után 462.180 363.530 27 Pénzügyi eszközök valós értéken az eredménykimutatásban átvezetve 344.417 189.778 81 Értékesíthető értékpapírok 2.174.718 1.527.093 42 Hitelek, a hitelezési veszteségekre képzett céltartalékok levonása után 6.987.834 5.736.232 22 Részvények és részesedések 12.269 9.836 25 Lejáratig tartandó értékpapírok 1.310.331 1.114.227 18 Tárgyi eszközök és immateriális javak nettó értéke 413.390 355.516 16 Tárgyi eszközök 237.321 193.485 23 Immateriális javak 176.069 162.031 9 Egyéb eszközök 287.044 287.472 0 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 13.190.228 11.209.041 18 Hitelintézetekkel és a Magyar Állammal szembeni kötelezettségek 472.068 543.775-13 Ügyfelek betétei 10.233.471 8.540.583 20 Kibocsátott értékpapírok 250.320 146.900 70 Kereskedési célú származékos pénzügyi instrumentumok valós érték korrekciója 69.874 75.871-8 Egyéb kötelezettségek 448.412 403.805 11 5 Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) 6 A táblázat sorai auditált számokon alapulnak, de egyes sorok az auditált adatoktól eltérően (összevonva vagy más megbontásban) szerepelnek. 7 Ú. m. = újra megállapított. A 2016-os bázisidőszak tekintetében egyes mérlegtételek újra megállapításra kerültek. A részletekért lásd a Kiegészítő adatok fejezetet. A további sorokban szereplő hasonló rövidítések ugyanezzel a jelentéssel bírnak. 8
Alárendelt kölcsöntőke 76.028 77.458-2 KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN 11.550.173 9.788.392 18 Jegyzett tőke 28.000 28.000 0 Eredménytartalék és egyéb tartalékok eredmény nélkül 1.390.737 1.247.268 12 Mérleg szerinti eredmény 281.142 202.210 9 Visszavásárolt saját részvény -63.289-60.121 5 Kisebbségi érdekeltség 3.465 3.292 5 SAJÁT TŐKE 1.640.055 1.420.649 15 FORRÁSOK ÖSSZESEN 13.190.228 11.209.041 18 Konszolidált összefoglaló 8 : Eredménykimutatás (millió forint) 2016 2017 Változás millió Ft millió Ft % Konszolidált adózás utáni eredmény 202.452 281.339 39 Korrekciós tételek (összesen) 1.276-2.733-314 Konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 201.176 284.072 41 korrekciós tételek hatása nélkül Adózás előtti eredmény 244.772 321.421 31 Működési eredmény 335.900 363.159 8 Összes bevétel 736.316 804.946 9 Nettó kamatbevétel 521.949 546.654 5 Nettó díjak, jutalékok 175.966 209.428 19 Egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek 38.400 48.864 27 Működési kiadások -400.416-441.788 10 Kockázati költségek -93.218-45.682-51 Egyedi tételek 2.090 3.945 89 Társasági adó -43.596-37.349-14 Főbb mérlegtételek záróállományok (millió forint) 2016 (ú.m.) 2017 % Mérlegfőösszeg 11.209.041 13.190.228 18 Ügyfélhitelek (nettó, árfolyamszűrt) 5.665.091 6.987.834 23 Ügyfélhitelek (bruttó) 6.680.504 7.690.419 15 Ügyfélhitelek (bruttó, árfolyamszűrt) 6.571.364 7.690.419 17 Hitelek értékvesztése -944.273-702.585-26 Hitelek értékvesztése (árfolyamszűrt) -906.273-702.585-22 Ügyfélbetétek (árfolyamszűrt) 8.428.360 10.233.471 21 Kibocsátott értékpapírok 146.900 250.320 70 Alárendelt és járulékos kölcsöntőke 77.458 76.028-2 Saját tőke 1.420.650 1.640.055 15 Teljesítménymutatók korrigált eredmény alapján (%) 2016 (ú.m.) 2017 %-pont ROE (számviteli adózott eredményből) 15,4% 18,5% 3,1 ROE (számviteli adózott eredményből, 12,5%-os CET1 mellett) 17,6% 22,4% 4,8 ROE (korrigált adózott eredményből) 15,4% 18,7% 3,4 ROA (korrigált adózott eredményből) 1,9% 2,4% 0,5 Működési eredmény marzs 3,10% 3,03% -0,07 Teljes bevétel marzs 6,79% 6,71% -0,09 Nettó kamatmarzs 4,82% 4,56% -0,26 Működési költség/mérlegfőösszeg 3,70% 3,68% -0,01 Kiadás/bevétel arány 54,4% 54,9% 0,5 Kockázati költség/bruttó hitelállomány 1,14% 0,43% -0,71 Kockázati költség (összesen)/mérlegfőösszeg 0,86% 0,38% -0,48 Effektív adókulcs 17,8% 11,6-6,2 Nettó hitel/(betét+retail kötvény) arány (árfolyamszűrt) 66% 68% 2 Tőkemegfelelési mutató (konszolidált, IFRS) - Basel 3 16,0% 14,6% -1,4 Tier1 ráta - Basel 3 13,5% 12,7% -0,9 Common Equity Tier1 ('CET1') ráta - Basel 3 13,5% 12,7% -0,9 A Kibocsátó pénzügyi helyzetében vagy kereskedelmi pozícióiban az utolsó olyan pénzügyi időszak 8 Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) 9
vége óta, amelyre vonatkozóan ellenőrzött pénzügyi információkat vagy közbenső pénzügyi információkat tettek közzé, nem következett be lényeges változás. (iii) az Alaptájékoztató I. Összefoglaló az Alaptájékoztatóhoz fejezet B.16. pontja az alábbiról: B.16. A Kibocsátó főrészvényesei A Kibocsátó jegyzett tőkéje 280.000.010 darab, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényből áll. A Bank legjobb tudomása szerint a Bank tulajdonosi struktúrája, a részesedés és szavazati arány mértéke 2017. december 31-én Teljes alaptőke 1 Tulajdonosi kör megnevezése Tárgyév elején (január 01-jén) Időszak végén % 2 %szav 3 Db % 2 %szav 3 Db Belföldi intézményi/társaság 20,20% 20,47% 56.561.346 20,06% 20,28% 56.171.016 Külföldi intézményi/társaság 64,83% 65,71% 181.528.602 63,73% 64,42% 178.445.190 Belföldi magánszemély 4,42% 4,48% 12.364.400 3,92% 3,97% 10.988.183 Külföldi magánszemély 0,16% 0,16% 447.025 0,23% 0,23% 650.713 Munkavállalók, vezető tisztségviselők 0,79% 0,80% 2.214.853 0,80% 0,81% 2.250.991 Saját részvények 4 1,33% 0,00% 3.737.768 1,07% 0,00% 3.009.046 Államháztartás részét képező tulajdonos 5 0,08% 0,08% 225.928 0,08% 0,08% 226.012 Nemzetközi Fejlesztési Intézmények 6 0,02% 0,02% 49.715 0,03% 0,03% 70.502 Egyéb 7 8,17% 8,28% 22.870.373 10,07% 10,18% 28.188.357 ÖSSZESEN 100,00% 100,00% 280.000.010 100,00% 100,00% 280.000.010 1 Ha a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, ennek feltüntetése mellett nem szükséges kitölteni. Ha több sorozat van bevezetve a tőzsdére, minden sorozat esetén meg kell adni a tulajdonosi struktúrát. A tárgyév eleji számok a Belföldi magánszemély és a Munkavállalók, vezető tisztségviselők sorok esetében revideálásra kerültek. 2 Tulajdoni hányad 3 A Kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. Ha a tulajdoni hányad és a szavazati jog megegyezik, csak a tulajdoni hányad oszlopot kell kitölteni és benyújtani/közzétenni a tény feltüntetése mellett! 4 A 2017 4Q végi saját részvényszám nem tartalmazza az MRP szervezetnél lévő OTP részvény állományt. 5 Pl.: MNV Zrt., TB, Önkormányzat, 100%-os állami tulajdonban álló vállalatok, Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap stb. 6 Pl.: EBRD, IBRD, EIB, stb. 7 A nem azonosított részvények állománya Forrás: OTP Bank Nyrt. Tájékoztató 2017. évi eredményről (2018. március 2.) A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása 2017-ben január 1. március 31. június 30. szeptember 30. december 31. OTP Bank 1.281.704 1.343.799 820.776 1.021.259 935.486 MRP 382.504 382.504 Leányvállalatok 2.073.560 2.073.560 2.073.560 2.073.560 2.073.560 Mindösszesen 3.737.768 3.799.863 2.894.336 3.094.819 3.009.046 Forrás: OTP Bank Nyrt. Tájékoztató 2017. évi eredményről (2018. március 2.) Megjegyzés 5 A Bank legjobb tudomása szerint az 5%-nál nagyobb Tulajdonosok felsorolása, bemutatása 2017. december 31-én Név Nemzetiség 1 Tevékenység 2 Mennyiség (db) Tulajdoni hányad Befolyás mértéke (%) 3 (%) 3,4 MOL Magyar Olaj- és B T Gázipari Nyrt. 24.000.000 8,57% 8,66% - Megdet, Timur és Ruszlan K T Rahimkulov 22.931.972 8,48% 8,57% - OPUS Securities SA K T 14.496.476 5,18% 5,23% - Groupama Csoport K T 14.369.541 5,13% 5,19% - 1 Belföldi (B), Külföldi (K) 2 Letétkezelő (L), Államháztartás (Á), Nemzetközi Fejlesztési Intézmények (F), Intézményi (I), Gazdasági Társaság (T) Magán (M), Munkavállaló, vezető tisztségviselő (D) 3 Két tizedes jegyre kerekítve 4 A Kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. 5 Pl.: szakmai befektető, pénzügyi befektető, stb. Forrás: OTP Bank Nyrt. Tájékoztató 2017. évi eredményről (2018. március 2.) 10
Vezetői feladatokat ellátó személyek 2017. május 3. napjától kezdődően Jelleg 1 Név Beosztás Megbízás kezdete Megbízás vége/megszűnése IT dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató 1992.05.15 2021 IT Baumstark Mihály tag 1999.04.29. 2021 IT dr. Bíró Tibor tag 1992.05.15. 2021 IT Erdei Tamás tag 2012.04.27. 2021 IT dr. Gresa István tag 2012.04.27. 2021 IT dr. Pongrácz Antal tag 2002.04.26. 2021 IT dr. Utassy László tag 2001.04.25. 2021 IT dr. Vörös József tag 1992.05.15. 2021 IT Wolf László tag, vezérigazgató-helyettes 2016.04.15. 2021 IT Kovács Antal György tag, vezérigazgató-helyettes 2017.04.12. 2021 FB Tolnay Tibor elnök 1992.05.15. 2020 FB dr. Horváth Gábor alelnök 1995.05.19. 2020 FB Michnai András tag 2008.04.25. 2020 FB Rudas Ágnes tag 2016.04.15. 2020 FB Dominique Uzel tag 2013.04.26. 2020 FB dr. Vági Márton Gellért tag 2011.04.29. 2020 SP Bencsik László vezérigazgató-helyettes SP Johancsik Tibor András vezérigazgató-helyettes SP Kiss-Haypál György vezérigazgató-helyettes 1 Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), FB tag (FB) az alábbira változik: B.16. A Kibocsátó főrészvényesei Tulajdonosi struktúra, a részesedés és szavazati arány mértéke 2017. december 31-én Teljes alaptőke 1 Tulajdonosi kör megnevezése Tárgyév elején (január 01-jén) Időszak végén % 2 %szav 3 Db % 2 %szav 3 Db Belföldi intézményi/társaság 20,20% 20,47% 56.561.346 20,06% 20,28% 56.171.016 Külföldi intézményi/társaság 64,83% 65,71% 181.528.602 63,73% 64,42% 178.445.190 Belföldi magánszemély 4,42% 4,48% 12.364.400 3,92% 3,97% 10.988.183 Külföldi magánszemély 0,16% 0,16% 447.025 0,23% 0,23% 650.713 Munkavállalók, vezető tisztségviselők 0,79% 0,80% 2.214.853 0,80% 0,81% 2.250.991 Saját részvények 4 1,33% 0,00% 3.737.768 1,07% 0,00% 3.009.046 Államháztartás részét képező tulajdonos 5 0,08% 0,08% 225.928 0,08% 0,08% 226.012 Nemzetközi Fejlesztési Intézmények 6 0,02% 0,02% 49.715 0,03% 0,03% 70.502 Egyéb 7 8,17% 8,28% 22.870.373 10,07% 10,18% 28.188.357 ÖSSZESEN 100,00% 100,00% 280.000.010 100,00% 100,00% 280.000.010 1 Ha a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, ennek feltüntetése mellett nem szükséges kitölteni. Ha több sorozat van bevezetve a tőzsdére, minden sorozat esetén meg kell adni a tulajdonosi struktúrát. A tárgyév eleji számok a Belföldi magánszemély és a Munkavállalók, vezető tisztségviselők sorok esetében revideálásra kerültek. 2 Tulajdoni hányad 3 A Kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. Ha a tulajdoni hányad és a szavazati jog megegyezik, csak a tulajdoni hányad oszlopot kell kitölteni és benyújtani/közzétenni a tény feltüntetése mellet t! 4 A 2017 végi saját részvényszám nem tartalmazza az MRP szervezetnél lévő OTP részvény állományt. 5 Pl.: MNV Zrt., TB, Önkormányzat, 100%-os állami tulajdonban álló vállalatok, Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap stb. 6 Pl.: EBRD, IBRD, EIB, stb. 7 A nem azonosított részvények állománya Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) 11
A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása a tárgyévben (2017) január 1. március 31. június 30. szeptember 30. december 31. OTP Bank 1.281.704 1.343.799 820.776 1.021.259 935.486 MRP 382.504 382.504 Leányvállalatok 2.073.560 2.073.560 2.073.560 2.073.560 2.073.560 Mindösszesen 3.737.768 3.799.863 2.894.336 3.094.819 3.009.046 Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) Megjegyzés 5 Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén) Név Nemzetiség 1 Tevékenység 2 Mennyiség (db) Tulajdoni hányad Befolyás mértéke (%) 3 (%) 3,4 MOL Magyar Olaj- és B T Gázipari Nyrt. 24.000.000 8,57% 8,66% - Megdet, Timur és Ruszlan K T Rahimkulov 23.738.672 8,48% 8,57% - OPUS Securities SA K T 14.496.476 5,18% 5,23% - Groupama Csoport K T 14.369.541 5,13% 5,19% - 1 Belföldi (B), Külföldi (K) 2 Letétkezelő (L), Államháztartás (Á), Nemzetközi Fejlesztési Intézmények (F), Intézményi (I), Gazdasági Társaság (T) Magán (M), Munkavállaló, vezető tisztségviselő (D) 3 Két tizedes jegyre kerekítve 4 A Kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. 5 Pl.: szakmai befektető, pénzügyi befektető, stb. Forrás: OTP Bank Nyrt. 2017. évi Éves Jelentése (2018. április 13.) Vezetői feladatokat ellátó személyek 2018. április 13. napjától kezdődően Jelleg 1 Megbízás Név Beosztás kezdete Megbízás vége/megszűnése IT dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató 1992.05.15. 2021 IT Baumstark Mihály tag 1999.04.29. 2021 IT dr. Bíró Tibor tag 1992.05.15. 2021 IT Erdei Tamás tag 2012.04.27. 2021 IT dr. Gresa István tag 2012.04.27. 2021 IT Kovács Antal tag, vezérigazgató-helyettes 2016.04.15. 2021 IT dr. Pongrácz Antal tag 2002.04.26. 2021 IT dr. Utassy László tag 2001.04.25. 2021 IT dr. Vörös József tag 1992.05.15. 2021 IT Wolf László tag, vezérigazgató-helyettes 2016.04.15. 2021 FB Rudas Ágnes tag 2016.04.15. 2020 FB Tolnay Tibor elnök 1992.05.15. 2020 FB dr. Horváth Gábor alelnök 1995.05.19. 2020 FB Michnai András tag 2008.04.25. 2020 FB Olivier Péqueux tag 2018.04.13. 2020 FB dr. Vági Márton Gellért tag 2011.04.29. 2020 SP Bencsik László vezérigazgató-helyettes SP Johancsik Tibor András vezérigazgató-helyettes SP Kiss-Haypál György vezérigazgató-helyettes 1 Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), Felügyelőbizottsági tag (FB) (iv) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 2. BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓK pontja az alábbiról: 2. BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓK A Kibocsátó könyvvizsgálójának neve és címe a korábbi pénzügyi információk által lefedett időszakban: Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. 1068 Budapest, Dózsa Gy. út. 84/c., cégjegyzékszáma: 01-09-071057 12
A könyvvizsgálatért felelős személy: Gion Gábor (könyvvizsgálói igazolvány-száma: 005252). A Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. korlátozás nélküli véleménnyel látta el a Kibocsátó nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint (IFRS) készült konszolidált 2016. évre vonatkozó pénzügyi kimutatásait. A Közgyűlés a Társaság 2017. évi, számviteli törvény előírásainak megfelelő egyedi Éves beszámolójának, valamint konszolidált Éves beszámolójának könyvvizsgálatára könyvvizsgáló társaságként a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft-t (000083, 1068 Budapest, Dózsa György út 84/c.) választotta meg a 2017. május 1-jétől 2018. április 30-ig terjedő időtartamra. A Közgyűlés hozzájárult a könyvvizsgálatért felelős személyként Gion Gábor, 005252 számon bejegyzett könyvvizsgáló kijelöléséhez, elháríthatatlan akadályoztatása esetén dr. Hruby Attila, 007118 számon bejegyzett könyvvizsgáló, mint a könyvvizsgálatért felelős személy kijelöléséhez. az alábbira változik: 2. BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓK A Kibocsátó könyvvizsgálójának neve és címe a korábbi pénzügyi információk által lefedett időszakban: Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. 1068 Budapest, Dózsa Gy. út. 84/c., cégjegyzékszáma: 01-09-071057 A könyvvizsgálatért felelős személy: dr. Hruby Attila (könyvvizsgálói igazolvány-száma: 007118). A Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. korlátozás nélküli véleménnyel látta el a Kibocsátó nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint (IFRS) készült konszolidált 2017. évre vonatkozó pénzügyi kimutatásait. A Közgyűlés a Társaság 2018. évi, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi és konszolidált Éves beszámolójának könyvvizsgálatára könyvvizsgáló társaságként a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t (000083, 1068 Budapest, Dózsa György út 84/c.) választja meg a 2018. május 1-jétől 2019. április 30-ig terjedő időtartamra. A Közgyűlés hozzájárul a könyvvizsgálatért felelős személyként dr. Hruby Attila, 007118 számon bejegyzett könyvvizsgáló kijelöléséhez, elháríthatatlan akadályoztatása esetén Horváth Tamás, 003449 számon bejegyzett könyvvizsgáló, mint a könyvvizsgálatért felelős személy kijelöléséhez. (v) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 3.1. pontja az alábbiról: 3.1. Az OTP Csoport 2015. és 2016. évi konszolidált eredménykimutatása és konszolidált pénzügyi helyzet kimutatása A vonatkozó információ jelen Alaptájékoztatóba hivatkozással kerül beépítésre (lásd III. 17. Megtekinthető dokumentumok). az alábbira változik: 3.1. Az OTP Csoport 2016. és 2017. évi konszolidált eredménykimutatása és konszolidált pénzügyi helyzet kimutatása A vonatkozó információ jelen Alaptájékoztatóba hivatkozással kerül beépítésre (lásd III. 17. Megtekinthető dokumentumok). 13
(vi) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 3.2. pontja az alábbiról: 3.2. Az OTP Csoport 2017. évi nem auditált, konszolidált eredménykimutatása, főbb mérlegtételei és teljesítménymutatói korrigált eredmény alapján A vonatkozó információ jelen Alaptájékoztatóba hivatkozással kerül beépítésre (lásd III. 17. Megtekinthető dokumentumok). az alábbira változik: 3.2. Az OTP Csoport 2017. évi konszolidált eredménykimutatásának és konszolidált pénzügyi helyzet kimutatásának közzététele óta benyújtott kiemelt pénzügyi információk A Kibocsátó az utolsó ellenőrzött pénzügyi beszámoló közzétételének időpontja óta nem nyújtott be közbenső pénzügyi időszakra vonatkozó kiemelt pénzügyi információkat. (vii) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 7.2. pontjának a vonatkozó részei az alábbiról: A Konszolidált körbe bevont társaságok köre (IFRS szerinti konszolidált beszámolóban) jelen Alaptájékoztatóba hivatkozással kerül beépítésre (lásd III. 17. Megtekinthető dokumentumok). az alábbira változik: Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A PÉNZÜGYI ADATOKRA VONATKOZÓAN Auditált Konszolidált IGEN X NEM X Számviteli elvek Magyar IAS X Egyéb Egyéb KONSZOLIDÁCIÓS KÖRBE BEVONT TÁRSASÁGOK (IFRS szerinti konszolidált beszámolóban) Név Törzs-/Alaptőke (Ft) Tulajdoni hányad Közvetlen + közvetett (%) Szavazati arány (%) 1. Air-Invest Vagyonkezelö Kft. 400.000.000 100,00 100,00 L 2. ARTEMIS Nyomda és Kötészet Kft. 28.000.000 100,00 100,00 L 3. Bajor-Polár Center Ingatlanhasznosító Zrt. 30.000.000 100,00 100,00 L 4. BANK CENTER No. 1. Beruházási és Fejlesztési Kft. 9.750.100.000 100,00 100,00 L 5. CIL Babér Kft. 3.000.000 100,00 100,00 L 6. CRESCO d.o.o. HRK 39.000 100,00 100,00 L 7. Crnogorska Komercijalna Banka a.d. EUR 136.875.398 100,00 100,00 L 8. DSK Asset Management EAD BGN 1.000.000 100,00 100,00 L 9. DSK Auto Leasing EOOD BGN 1.000.000 100,00 100,00 L 10. DSK Bank EAD BGN 153.984.000 100,00 100,00 L 11. DSK Leasing AD BGN 3.334.000 100,00 100,00 L Besorolá s 14
Név Törzs-/Alaptőke (Ft) Tulajdoni hányad Közvetlen + közvetett (%) Szavazati arány (%) 12. DSK Leasing Insurance Broker EOOD BGN 5.000 100,00 100,00 L 13. DSK Mobile EAD BGN 250.000 100,00 100,00 L 14. DSK Operating lease EOOD BGN 1.000 100,00 100,00 L 15. DSK Tours EOOD BGN 8.491.000 100,00 100,00 L 16. DSK Trans Security EAD BGN 2.225.000 100,00 100,00 L 17. INGA KETTŐ Kft. 8.000.000.000 100,00 100,00 L 18. Jet-Sol Kft. 8.000.000 100,00 100,00 L 19. JN Parkolóház Kft. 4.800.000 100,00 100,00 L 20. Kikötő Ingatlanforgalmazó Kft. 3.000.000 100,00 100,00 L 21. LLC AMC OTP Capital UAH 10.000.000 100,00 100,00 L 22. LLC MFO "OTP Finance" RUB 3.933.000.000 100,00 100,00 L 23. LLC OTP Leasing UAH 45.495.340 100,00 100,00 L 24. Merkantil Bank Zrt. 2.000.000.000 100,00 100,00 L 25. Merkantil Bérlet Kft. 6.000.000 100,00 100,00 L 26. Merkantil Car Zrt. 50.000.000 100,00 100,00 L 27. Merkantil Ingatlan Lizing Zrt. 50.000.000 100,00 100,00 L 28. Miskolci Diákotthon Kft. 5.000.000 100,00 100,00 L 29. MONICOMP Zrt. 20.000.000 100,00 100,00 L 30. NIMO 2002 Ker. és Szolgáltató Kft. 1.156.000.000 100,00 100,00 L 31. OTP Alapkezelő Zrt. 900.000.000 100,00 100,00 L 32. OTP Asset Management SAI S.A. RON 5.795.323 100,00 100,00 L 33. OTP Aventin d.o.o. HRK 40.000 100,00 100,00 L 34. OTP Bank JSC (Ukraine) UAH 6.186.023.111 100,00 100,00 L 35. OTP Bank Romania S.A. RON 1.379.252.880 100,00 100,00 L 36. OTP banka Hrvatska d.d. HRK 3.993.754.800 100,00 100,00 L 37. OTP Buildings s.r.o. EUR 18.717.301 100,00 100,00 L 38. OTP ebiz Kft. 230.000.000 100,00 100,00 L 39. OTP Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt. 2.000.000.000 100,00 100,00 L 40. OTP Factoring Bulgaria EAD BGN 1.000.000 100,00 100,00 L 41. OTP Factoring Montenegro d.o.o. EUR 1 100,00 100,00 L 42. OTP Factoring Serbia d.o.o. RSD 532.902.282 100,00 100,00 L 43. OTP Factoring Slovensko s.r.o. EUR 5.000 100,00 100,00 L 44. OTP Factoring SRL RON 500.400 100,00 100,00 L 45. OTP Factoring Ukraine LLC UAH 6.067.380.554 100,00 100,00 L 46. OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. 500.000.000 100,00 100,00 L 47. OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. 3.000.000 100,00 100,00 L 48. OTP Financing Cyprus Company Limited EUR 1.001.000 100,00 100,00 L 49. OTP Financing Malta Ltd. EUR 105.000.000 100,00 100,00 L 50. OTP Financing Netherlands B.V. EUR 18.000 100,00 100,00 L 51. OTP Financing Solutions B.V. EUR 18.000 100,00 100,00 L 52. OTP Holding Ltd. EUR 131.000 100,00 100,00 L 53. OTP Holding Malta Ltd. EUR 104.950.000 100,00 100,00 L 54. OTP Hungaro-Projekt Kft. 250.000.000 100,00 100,00 L 55. OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. 100.000.000 100,00 100,00 L 56. OTP Ingatlan Zrt. 1.000.000.000 100,00 100,00 L 57. OTP Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 50.000.000 100,00 100,00 L 58. OTP Ingatlanlízing Zrt. 214.000.000 100,00 100,00 L 59. OTP Ingatlanpont Ingatlanközvetítő Kft. 6.000.000 100,00 100,00 L 60. OTP Ingatlanüzemeltető Kft. 30.000.000 100,00 100,00 L 61. OTP Invest d.o.o. HRK 12.979.900 100,00 100,00 L 62. OTP Investments d.o.o. Novi Sad RSD 203.783.061 100,00 100,00 L 63. OTP Jelzálogbank Zrt. 27.000.000.000 100,00 100,00 L 64. OTP Kártyagyártó és Szolgáltató Kft. 450.000.000 100,00 100,00 L 65. OTP Lakástakarék Zrt. 2.000.000.000 100,00 100,00 L Besorolá s 15
Név Törzs-/Alaptőke (Ft) Tulajdoni hányad Közvetlen + közvetett (%) Szavazati arány (%) 66. OTP Leasing d.d. HRK 8.212.000 100,00 100,00 L 67. OTP Leasing Romania IFN S.A. RON 23.036.300 100,00 100,00 L 68. OTP Lizing d.o.o. RSD 482.631.000 100,00 100,00 L 69. OTP Mérnöki Szolgáltató Kft. 3.000.000 100,00 100,00 L 70. OTP Mobil Szolgáltató Kft. 1.210.000.000 100,00 100,00 L 71. OTP Nekretnine d.o.o. HRK 51.708.100 100,00 100,00 L 72. OTP Osiguranje d.d. HRK 40.900.000 100,00 100,00 L 73. OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2.349.940.000 100,00 100,00 L 74. OTP Pénzügyi Pont Kft. 50.000.000 100,00 100,00 L 75. OTP Services d. o. o. RSD 40.028 100,00 100,00 L 76. PROJEKT 3. Ingatlanforgalmazó és Kereskedelmi Kft. 3.000.000 100,00 100,00 L 77. R.E. Four d.o.o., Novi Sad RSD 1.983.643.761 100,00 100,00 L 78. SB Leasing d.o.o. HRK 23.332.000 100,00 100,00 L 79. SB NEKRETNINE d.o.o. HRK 531.400 100,00 100,00 L 80. SB ZGRADA d.o.o. HRK 208.120.000 100,00 100,00 L 81. SC Aloha Buzz SRL RON 200 100,00 100,00 L 82. SC Favo Consultanta SRL RON 200 100,00 100,00 L 83. SC Tezaur Cont SRL RON 200 100,00 100,00 L 84. SPLC-C Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Kft 3.000.000 100,00 100,00 L 85. SPLC-P Ingatlanfejlesztő, Ingatlanhasznosító Kft. 15.000.000 100,00 100,00 L 86. SPLC Vagyonkezelő Kft. 10.000.000 100,00 100,00 L 87. Splitska banka d.d. HRK 991.425.800 100,00 100,00 L 88. TOP Collector LLC RUB 530.000 100,00 100,00 L 89. Velvin Ventures Ltd. USD 50.000 100,00 100,00 L 90. Vojvodjanska banka a.d. Novi Sad RSD 16.337.430.000 100,00 100,00 L 91. POK DSK-Rodina AD BGN 6.010.000 99,75 99,75 L 92. OTP Banka Slovensko a.s. EUR 111.580.509 99,38 99,38 L 93. OTP banka Srbija a.d. Novi Sad RSD 31.607.808.040 98,90 98,90 L 94. JSC "OTP Bank" (Russia) RUB 4.423.768.142 97,90 97,90 L 95. OPUS Securities S.A. EUR 31.000 51,00 L 96. Debt Management Project 1 Montenegro d.o.o. EUR 20.795.000 100,00 100,00 L 97. BALANSZ Zártkörű Nyíltvégű Ingatlan Alap 30.931.279.011 100,00 100,00 L 98. OTP MRP Szervezet 6.273.358.926 0,00 0,00 L 99. OTP Solution Fund UAH 87.539.641 100,00 100,00 L Besorolá s 1 Teljeskörűen bevont -L Közös vezetésű -K (equity módszerrel bevont vállalkozás) Társult -T (equity módszerrel bevont vállalkozás) (viii) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 10.1.1.1. pontja az alábbiról: 10.1.1.1 Az Igazgatóság működésének összefoglalása A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat szabja meg. Az 16
ügyrend tartalmazza az Igazgatóság jogállását, összetételét, a működés szabályait, a döntéshozatal szabályait. Az Igazgatóság tagjait a Közgyűlés öt évre választja. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, ezzel összhangban van és a sikeres működést ösztönzi, ha az igazgatósági tagok személyesen is érdekeltek a Társaság eredményes működésében. Ugyanakkor az Igazgatóság tagjainak díjazása független attól, hogy eredményes volt-e a Társaság vagy sem. Tekintettel továbbá arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság az elnök-vezérigazgató útján gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Az elnök-vezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. Az Igazgatóság a határozatait az ügyrend szerint, szótöbbséggel hozza, üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek. 2016. évben 7 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 97 esetben került sor határozathozatalra. az alábbira változik: 10.1.1.1 Az Igazgatóság működésének összefoglalása A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat szabja meg. Az ügyrendje tartalmazza az Igazgatóság jogállását, összetételét, a működés és a döntéshozatal szabályait. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Tekintettel arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 17
2017. évben 6 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 esetben került sor határozathozatalra. (ix) az Alaptájékoztató III. Regisztrációs Okmány fejezet 10.1.1.2. pontja az alábbiról: 10.1.1.2. Az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának tagjai Dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató Dr. Csányi Sándor 1974-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán üzemgazdász, 1980-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát szerzett. Pénzügy szakos közgazda, bejegyzett könyvvizsgáló. Az egyetem után a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán, illetve a Pénzügyminisztérium Titkárságán dolgozott, majd 1983-tól 1986-ig osztályvezető volt a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumban. 1986-tól 1989-ig a Magyar Hitel Bank Rt.-nél főosztályvezető. A K&H Bank vezérigazgató-helyettese 1989 és 1992 között. 1992-től az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Tagja az egyik legjelentősebb nemzetközi kártyatársaság, a MasterCard európai tanácsadó testületének, valamint alelnöke a MOL Nyrt. Igazgatóságának, társelnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) és a Kínai-Magyar Üzleti Tanács társelnöke. Az MLSZ elnöke 2010. július óta, 2015 márciusától az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja. 2017 januárjától a FIFA Pénzügyi Bizottságának tagja. Kovács Antal György vezérigazgató-helyettes Retail Divízió A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett okleveles közgazda diplomát. Szakmai pályafutását 1990-ben a Kereskedelmi és Hitelbank Nagyatádi fiókjában kezdte, ahol 1993-95-ig fiókigazgatóként dolgozott. 1995-től az OTP Bank munkatársa, előbb megyei igazgató, majd 1998-tól az OTP Bank Dél-Dunántúli Régiójának ügyvezető igazgatója. 2007. július 1-jétől az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Szakmai ismereteit a Nemzetközi Bankárképző Központ, illetve a World Trade Institute tanfolyamain bővítette. 2009. április 2012. április között az OTP banka Hrvatska Felügyelő Bizottságának elnöke volt. 2012. december 12-től az OTP Bank Romania SA Felügyelő Bizottságának elnöke. 2014. április 24-től az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. Igazgatóságának elnöke. Az OTP Alapkezelő és az OTP Mobil Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke. 2004-2016. április 14-ig tagja az OTP Bank Felügyelő Bizottságának, 2016. április 15-től 2017. március 17. napjáig az OTP Bank Igazgatóságának tagja volt. 2017. április 12-től az OTP Bank Igazgatóságának tagja. Wolf László vezérigazgató-helyettes Kereskedelmi Banki Divízió Wolf László 1983-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. A diploma megszerzése után a Magyar Nemzeti Bank Bankkapcsolatok Főosztályán dolgozott 8 évig, majd a BNP-KH- Dresdner Bank treasury vezetője volt 1991-93 között. 1993 áprilisától az OTP Bank Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatója, majd 1994-től a Kereskedelmi Banki Divízió vezérigazgatóhelyettese, a DSK Bank Felügyelő Bizottságának tagja. 2010. december 10-től az OTP banka Srbija Igazgatóságának elnöke. Az OTP Ingatlan Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke. 2016. április 15-től az OTP Bank Igazgatóságának tagja. Baumstark Mihály agrármérnök, közgazdász Baumstark Mihály mezőgazdasági üzemgazdászként a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (1973), okleveles közgazdaként a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (1981) végzett. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium alkalmazottja 1978 és 1989 között. Távozásakor a Minisztérium Beruházáspolitikai Osztályának helyettes vezetője, ezt követően a Hubertus Bt. ügyvezető igazgatója lett, majd 1999-től 2012-ig a Csányi Pincészet Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd elnök- 18