KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Jegyzet Budapest, 2014

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Gazdasági igazgatás A tananyagot megalapozó tanulmány megalkotásában közreműkött: Dr. Bekényi József, Berényi Lajos, Dr. Dienes Oehm Egon, Gilyán György, Dr. Mikó Zoltán, Dr. Nagy Márta, Zsigó Ferenc A tananyag hatályosításában közreműködött: Dr. Gadó Gábor, Dr. Jakab-Kelemen István, Dr. Imre Miklós, Dr. Mikó Zoltán Budapest, 2014. javított kiadás kézirat lezárva: 2014. január 31. ISBN 978-615-5344-00-8 Kiadja: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Felelős kiadó: Szentkirályi-Szász Krisztina Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiadja: Nemzeti Közszolgálati Egyetem www.uni-nke.hu Budapest, 2014 A kiadásért felel: Prof. Dr. Patyi András Layout, tördelés: ElektroPress

Tartalomjegyzék 1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai 5 1.1. A gazdasági közigazgatás fogalma 5 1.2. A gazdasági közigazgatás átalakulása 6 1.3. A gazdasági közigazgatás feladatai 8 2. a gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok 9 2.1. A gazdasági igazgatás alkotmányos keretei 9 2.1.1. A piacgazdaság működésének alkotmányos keretei 9 2.1.2. A támogatáspolitika alkotmányos keretei 13 2.2. az állam gazdaságigazgatási feladatai ellátását biztosító intézmények rendszere, azok feladatai 15 2.2.1. Az Országgyűlés feladatai 15 2.2.2. A Kormány gazdaságigazgatással összefüggő feladatai 17 2.2.3. A központi államigazgatási szervek gazdaságigazgatással összefüggő feladatai 20 2.2.4. Az önkormányzatok gazdaságigazgatással kapcsolatos feladatai és intézményrendszere 26 3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 37 3.1. A gazdaságpolitikai célképzés és tervezés 37 3.2. A fiskális és monetáris politika és eszközei 41 3.3. Az állami támogatáspolitika és fő eszközei 45 3.3.1. Mit értünk állami támogatás alatt? 45 3.3.2. Az állami támogatáspolitika 45 3.3.3. A támogatáspolitika céljai 47 3.3.4. A támogatáspolitika eszközei 48 3.3.5. A magyar támogatási rendszer 53 3.3.6. Egyes, közvetlenül gazdaságpolitikai célokat szolgáló támogatási rendszerek 54 3.4. Az áru-, a szolgáltatás- és a munkaerőpiac szabályozása 58 3.4.1. A külkereskedelmi szabályozás hatósági eszközrendszere 58 3.4.2. Áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmának szabályozása 61 3.4.3. Műszaki szabályozás, termékbiztonság 63 3.4.4. A munkaerőpiac szabályozása 63 3.5. A fogyasztóvédelem 71 3.5.1. A fogyasztóvédelmi politika céljai 71 3.5.2. A fogyasztóvédelem szabályozási rendje 71 3.5.3. A fogyasztóvédelem intézményrendszere 74 3

tartalomjegyzék 3.6. A verseny szabályozása és felügyelete 76 3.6.1. A tisztességtelen verseny tilalma 77 3.6.2. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat 77 3.6.3. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma 78 3.6.4. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma 79 3.6.5. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése 80 3.6.6. A Gazdasági Versenyhivatal 80 3.6.7. Eljárási szabályok 81 3.6.8. Az Európai Közösségek versenyjogáról 82 3.7. A koncesszió 82 3.7.1. A koncesszióköteles tevékenységek 83 3.7.2. A koncessziós pályázat 87 3.7.3. A koncessziós szerződés 88 3.7.4. A koncessziós társaság 89 3.8. Közbeszerzés 91 3.8.1. A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések 91 3.8.2. A közbeszerzési eljárás szabályai 93 3.8.3. A közbeszerzési eljárások speciális fajtái 93 3.8.4. Jogorvoslati eljárások 94 3.8.5. A Közbeszerzési Hatóság 94 3.8.6. Közbeszerzési eljárások ellenőrzése 95 3.9. Államháztartási ellenőrzés 95 3.9.1. Az államháztartási ellenőrzés rendje, az Állami Számvevőszék 95 3.9.2. A kormányzati és a belső kontrollrendszer 96 3.10. kapcsolat és párbeszéd a gazdasági, társadalmi élet szereplőivel 97 3.10.1. A gazdasági és társadalmi párbeszéd 98 3.10.2. A gazdasági kamarák részvétele az érdekegyeztetésben 99 4. a gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere 101 4.1. A gazdasági igazgatás és szervezetrendszere 101 4.1.1. A külgazdasági igazgatás és szervezetei 102 4.1.2. Az ipar, kereskedelem és energetikai igazgatás és szervezetrendszere 105 4.1.3. A foglalkoztatáspolitika igazgatásának szervezetrendszere 120 4.2. Az agrárigazgatás és szervezetrendszere 124 4.2.1. Vidékfejlesztési Minisztérium 124 4.2.2. Az agrárigazgatás területi és helyi szervei, háttérintézményei 126 4

1. 1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai 1.1. A gazdasági közigazgatás fogalma A gazdasági közigazgatás: a nemzetgazdaság szereplői gazdasági aktivitása állam által történő befolyásolásának érdekében az állam közigazgatási szervei révén kifejtett tevékenységek összessége. A gazdasági közigazgatás széles értelemben része az állam mindenkori és időben változó gazdasági funkciói gyakorlásának, szűkebb értelemben az állami közigazgatásnak. A társadalom anyagi alapjainak újratermelése, a nemzetgazdaság és szereplői megfelelő működése szükségszerűen hozta létre a gazdálkodás funkcióját, amely megjelenik a gazdaság minden főszereplőjének (az állam, a vállalkozások, a háztartások) legfontosabb feladatai között. A gazdasági közigazgatás az állami szervek rendszerében és azok munkamegosztásában az állam gazdasági funkciói megvalósításának egyik legfontosabb eszközrendszere, alrendszere. Az állam gazdasági funkciói a történelem során változtak. A vitathatatlanul konstansnak tekinthető feladatok mellett időleges funkciók is szerepet kaptak. Az állam hagyományos gazdasági funkciói közé sorolták mindig is az állam, a nemzetgazdaság külső és belső védelmét, az ellenséges külső erők elleni fellépést, a belső természeti, társadalmi katasztrófák elhárítását, illetve a bekövetkezett veszteségek helyreállításának megszervezését. Emellett a nemzetgazdaságok belső mozgásait elősegítő és a külgazdasággal való kapcsolatokat előmozdító infrastruktúrák kialakítása, fejlesztése kisebb-nagyobb mértékben mindig is szükségessé tette az állami szerepvállalást. Az állam minden gazdasági formációban az egyetlen letéteményese mindenekelőtt a tulajdonjogi, de emellett más közhitelű nyilvántartások kezelésének, tág értelemben a nemzetgazdasági statisztika vagy makroszintű adatgazdálkodásnak. Mindehhez és más hagyományos állami gazdasági funkciókhoz az állam biztosítja a humán és anyagi feltételeket is. Az állam gazdaságpolitikai funkciója ugyancsak végigkövethető a gazdaságtörténeten. E szerepvállalás intenzitása a gazdaság típusától, gazdaságfejlődési szakaszától, gazdaságpolitika célkitűzéseitől függően változik. Az állam mint a legnagyobb jövedelemtulajdonos a kitűzött célok érdekében e funkciója gyakorlása által tudja formálni a költségvetést, a szabályozást, a közigazgatási struktúrát és hatósági eszközrendszert. Mindezekkel képes hatni a gazdasági növekedés elősegítésére vagy éppen a recesszió fékezésére, hatásainak tompítására. Az állam újraelosztási gazdasági funkciója bár mindig is tetten érhető volt markánsabban a modern gazdasági formációkban erősödött meg. A lakossági és vállalkozási jövedelem egy részének 5

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás centralizálása és az állam hagyományos és mindenkori aktuális céljai szerinti újraelosztása része az állam gazdaságpolitikájának, elsődlegesen az állam szociális funkciója megvalósításának. Az állam gazdasági funkcióit, szerepvállalását az egyes történelmi korokban is jelentős mértékben befolyásolja az adott nemzetgazdaság társadalmi gazdasági, politikai rendszere. Ez egyben azt is jelenti, hogy a politikai rendszer, a politikai közigazgatás lényeges mértékben meghatározza a gazdasági közigazgatást mind struktúráját, mind célkitűzését, mind pedig eszközrendszerét illetően. Egy diktatórikus politikai közigazgatás például a gazdasági igazgatásban is autokratikusan működik, eszközrendszerében jellemzően rendészeti megoldásokat alkalmaz. Ellenkező példaként egy széles körű érdekegyeztetésre támaszkodó, transzparens gazdasági közigazgatás a politikai közigazgatás hatékonyságát, kultúráját, társadalmi elfogadottságát is erősíteni tudja. Azaz a politikai és gazdasági közigazgatás harmóniája, hatékonyságának egymást erősítő szerepe azonos típusú cél- és eszközrendszer mellett valósulhat meg. Ennek kialakítása, fejlesztése össznemzetgazdasági érdek, és elsődlegesen a politikaformálók, a jogalkotók kezében van. 1.2. A gazdasági közigazgatás átalakulása A magyarországi társadalmi politikai rendszerváltozás és a gazdasági átalakulás napjainkra meghatározó módon változtatta meg az állam gazdasági funkcióit, szerepvállalását és a gazdasági közigazgatás feladatait. Az államszocializmus Magyarországon miként Közép-Kelet-Európa más országaiban két évtizeddel ezelőtt összeomlott, mivel nem tudta kielégítő mértékben mozgásba hozni a gazdaság hatékonyabb működéséhez nélkülözhetetlen gazdasági erőket, lemaradt a gazdaság modernizációjában, a világpiaci versenyben, izolálódott a világgazdaság fő tendenciáitól. A szocialista modell csekély lehetőséget adott a gazdasági motivációkon alapuló teljesítmény és hatékonyság fokozására. A világpiactól elzárt saját nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer torzította a gazdasági tisztánlátást, a valós piaci értékrend érvényesülését, fokozta a nemzetközi műszaki, technológiai színvonaltól, vezetési, szervezési kultúrától, államigazgatási megoldásoktól való lemaradást. A szocialista piacgazdaság nem tévesztendő össze a szociális piacgazdasággal. Az előbbi mint a gazdasági fejlődés zsákutcának bizonyult iránya is hozzájárult az 1990. évi politikai, gazdasági rendszerváltozás bekövetkeztéhez, amelynek során a választópolgárok a plurális demokrácián és jogállamon alapuló piacgazdaságot választották. A magyarországi gazdasági átalakulásnak az 1990-es években végbement folyamata az állami, bürokratikus koordináción alapuló gazdaságirányítási rendszer helyett a piaci koordináción alapuló, szociális piacgazdasági modellt építette ki. A gazdasági átalakulás államilag vezérelt meghatározó, fő irányai a privatizáció, a piacgazdaság jogi és intézményi rendszerének megteremtése és a külgazdaság újra-orientációjával párosuló fokozottabb megnyitása voltak. A 90-es évek elejétől induló és az évtized második harmadára kiteljesülő magánosítás meghatározó vonulatát az állam szervezte, amit kiegészített a csődtörvény következetes érvényesítéséhez kapcsolódó 6

1. A gazdasági igazgatás átalakulása, jövőbeni feladatai privatizáció. A privatizáció alapjaiban változtatta meg a nemzetgazdaság tulajdonosi szerkezetét, a gazdasági mozgások indítékait és logikáját, a szabályozások sarokpontjait és a külföldi gazdasági partnerek magyar gazdasághoz való viszonyát. A tulajdonosi szerkezet megváltoztatása pedig már kihatással volt a hatalmi és az irányítási viszonyokra is. (Lásd pl. többpártrendszer, parlamentarizmus, az állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványait gyakorló intézményrendszer szétválasztása.) A magyar privatizációs folyamat az egész gazdasági átalakulás kulcstényezője volt, mely a gazdasági fejlődés egyik fő dinamizáló tényezőjévé vált. Emellett meghatározó módon hatott az állam gazdasági funkcióinak alakulására, gyakorlására, beleértve a gazdasági közigazgatást. A rendszerváltozást követően a hazai gazdaságpolitikát az ún. washingtoni konszenzus keretében meghirdetett neoliberális indíttatású gazdaságpolitika jellemezte, amelynek fő elemei az alábbiak voltak: privatizáció, dereguláció, liberalizáció. Ezen alapelvek mentén került sor a gazdaságirányítási intézményrendszer gyorsütemű megalkotására és bevezetésére a közigazgatásban, és teremtődtek meg a jogállami bázison alapuló piacgazdaság adekvát mozgási formáinak lehetőségei. A természeti és gazdasági adottságai révén egyébként is nyitott magyar gazdaság a piacgazdaság megszilárdítása érdekében szükségszerűen rá volt utalva a világgazdaságba való szervesebb bekapcsolódásra és az ezt célzó külgazdasági orientációra. Ennek tartalma a szélesebb európai gazdasági térségbe való visszailleszkedés, a lényegesen magasabb gazdasági, technológiai, piaci színvonalat képviselő fejlett ipari országokkal való kapcsolatok minden oldalú fejlesztése és a bekapcsolódás a világgazdaság széleskörűen elfogadott normarendszerébe és intézményeibe. Ennek a visszailleszkedési folyamatnak a betetőzése volt, amikor Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió tagjává vált. Hazánk EU tagságából következően nemzeti jogrendszerünket harmonizálni kellett az EU jogrendszerével, intézményhálózatunknak különösen azon területeken, ahol a közösségi támogatások kifizetésére került sor pedig megfelelő közösségi akkreditációt követően alkalmassá kellett válni többek között a közösség pénzügyi érdekeinek védelmére is. Az utóbbi néhány évben különösen a 2008-ban kezdődött pénzügyi és gazdasági válság kezdete óta egyre nyilvánvalóbbá válik az a tendencia, miszerint a piac önszabályozó mechanizmusait ki kell egészíteni a közhatalomra épülő szabályozási mechanizmusokkal. Az USA-ban is nagy vitát váltott ki, hogy állami (adófizetői) pénzből mennyire lehet segíteni a bankokat, illetve, hogy e segítség együtt járhat-e az állam általi nagyobb beleszólás lehetőségével. Európában az ún. görög válság óta egyre inkább központi téma, hogy az eladósodott országok pénzügyi egyensúlyát az EU és az eurozóna keretein belül milyen eszközökkel lehet megteremteni. Magyarországon pedig az egyik legnagyobb dilemma, hogyan lehet a pénzügyi válságot nemzeti vagy nemzetek feletti eszközökkel kezelni. A hazai gazdaságpolitika egyik legnagyobb kihívása megtalálni az egyensúlyt az állami szerepvállalás és a piaci önszabályozás között. Az állami szerepvállalás a közhatalom gyakorlásában nyilvánul meg, amelynek két kiemelkedő területe van: a jogalkotás, illetve a jogalkalmazás. A gazdasági folyamatok befolyásolásában a nemzeti kormányzati szereplők mellett (kormány, minisztériumok, államigazgatási szervek) egyre nagyobb súllyal vesznek részt a nemzetközi szervezetek (lásd: EU). de a multinacionális vállalatok is. Ez utóbbi jelentőségét külön aláhúzza az a 7

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás körülmény is, miszerint a 2012. év végétől kezdve Magyarország Kormánya mintegy 40 multinacionális vállalattal kíván stratégiai együttműködési megállapodást kötni. Ezen multinacionális vállalatok döntően a termeléshez kötődő ágazatokban működnek. Ez szintén összhangban van azokkal a megváltozott elképzelésekkel, mely szerint a gazdaságpolitika központjába a munkát, a foglalkoztatást és a termelést kell állítani, a meglevő eszközöket pedig ehhez kell hozzá rendelni. 1.3. A gazdasági közigazgatás feladatai A magyar piacgazdasági átalakulás az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés jegyében és érdekében, a rendszerváltozást követő másfél évtizedben lényegében sikeresen befejeződött. A magyar gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában figyelembe véve a megfogalmazott ambiciózus gazdaságpolitikai célkitűzéseket a gazdasági közigazgatás feladatainak fő irányát a következőkben lehet összefoglalni. A gazdasági közigazgatásnak a nemzetgazdaság egészét tekintve, azaz makroszinten: elemeznie, értékelnie kell a gazdasági folyamatok alakulását, és biztosítania a gazdaságfejlesztési elgondolások, koncepciók, stratégiák kimunkálását és szükséges egyeztetését, így kiemelt jelentősége van az elmúlt évek során felszaporodott államadósság csökkentésének; folyamatosan elemeznie kell a gazdálkodás makroszintű feltételeinek, kereteinek, rendszerének működését és megtenni a szükséges intézkedéseket azok folyamatos, hatékony működése és fejlesztése érdekében; az előzőek alapján folyamatosan gondoskodnia kell a gazdasági szabályozás egésze (és alrendszerei) karbantartásáról, amely lehetővé teszi a társadalmi szükségletek harmonikus és hatékony kielégítését; különös tekintettel az infláció fékezésére, a munkanélküliség csökkentésére, a külső és belső pénzügyi folyamatok irányíthatóságára, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban az érdekérvényesítésre, általában a konjunkturális ingadozások kézbentartására; biztosítani kell a nemzetgazdaság külső és belső védelmét, az élet, egészség, vagyon, természetes és épített környezet védelmét; meg kell oldani olyan társadalmi, közösségi érdekeket szolgáló gazdasági tevékenységek ellátását, amelyek egészében meghaladják a gazdaság más szereplőinek anyagi és/vagy szervezési teherbíróképességét; így a gazdasági infrastruktúra meghatározó jelentőségű tárgyi elemeinek (úthálózat, ár- és belvízvédelem stb.) létrehozását, működtetését vagy a gazdálkodási tevékenységet kiszolgáló közigazgatás (hatósági szolgáltatások, jogszabályalkotás, statisztika stb.) működtetését; biztosítani kell az állami, kincstári, illetve önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás felügyeletét; mindezekkel és az állam más feladataival összefüggésben szerveznie és biztosítania kell az államháztartás hatékony működését; adózási, támogatáspolitikai és egyéb eszközökkel segítenie kell a hazai munkaerő foglalkoztatását; szükség szerint közhatalmi eszközökkel is fel kell lépnie a tisztességtelen gazdasági tevékenységet folytatókkal szemben. A gazdasági közigazgatás makroszintű feladatai az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés folyamatában a továbbiakban alapvetően nem változtak, mivel a jogi és intézményi harmonizáció döntő részét az elmúlt időszakban a jogalkotásban és a közigazgatásban érvényesítettük. Az Európai Unióhoz való csatlakozás a magyar gazdasági közigazgatást minőségileg új kihívások elé állította. 8

2. 2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok 2.1. A gazdasági igazgatás alkotmányos keretei 2.1.1. A piacgazdaság működésének alkotmányos keretei Az 1989-90-ben lezajlott gazdasági, társadalmi, politikai rendszerváltozás során a politikai és jogalkotói hatalom előtt megoldandó feladatként tornyosult, hogy a változás során milyen jogi módszerek alkalmazására kerülhet sor. A német példa nem volt követhető, hiszen Magyarországon nem volt olyan alternatív jogrendszer, amelynek alkalmazását automatikusan ki lehetett volna terjeszteni a gazdaság és a társadalom egészére (lásd az NSZK jogi rendjének automatikus kiterjesztését a volt NDK területére). Az sem volt járható, hogy olyan jogbizonytalanságot eredményező alkotmányjogi technikát alkalmazzanak, amely csak annyit mondott volna ki, hogy a jogszabályok alkotmánynyal ellentétes rendelkezései hatályukat vesztik (például Románia). A magyar jogi rend végül is abból indult ki, hogy az Országgyűlés kialakította a rendszerváltozás alkotmányos kereteit, és fokozatosan megalkották azokat a jogszabályokat, amelyek hiányoztak, illetve ellentétesek voltak az Alkotmány rendelkezéseivel. Addig pedig, amíg az új keretek ki nem alakultak, a régi jogi-szabályozási és intézményi struktúrák működtek. A rendszerváltozás alapjaiban érintette a tulajdoni hatalmi és irányítási viszonyokat. A korábbi monolitikus rendszerű, gazdasági monopóliumokra épülő, valamint az állami (illetőleg társadalmasított) tulajdon dominanciája helyébe egy teljesen új gazdasági, társadalmi viszonyrendszer lépett. Az 1989-ben és 1990-ben átfogóan módosított 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) a gazdasági alkotmányosság középpontjába államcélként a szociális piacgazdaságot állította. A piacgazdaság mint társadalmi gazdasági szempontból meghatározó modell létjogosultságát az Országgyűlés által 2011. április 25-én elfogadott Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) sem vonta kétségbe, annak ellenére, hogy az alaptörvény a piacgazdaság kifejezést nem említi. (A tananyagrész a továbbiakban a 2011-ben hatályos alkotmány szabályai mellett a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény releváns rendelkezéseit is ismerteti.) A piacgazdaság fogalmának tartalmi keretei napjainkra részben az Alkotmánybíróság határozatainak következtében, részben pedig a szükséges jogszabályok megalkotásával kialakultak. A piacgazdaság olyan többszektorú gazdaság, ahol a vállalkozók cselekvését, magatartását a piac meghatározó módon koordinálja, szabályozza. Ez a körülmény pedig döntő hatással van mind a makrogazdasági folyamatokra, mind pedig az államszervezetre, illetőleg az állami irányítás eszközeire, 9

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás módszereire. A piacgazdaság további ismérve, hogy abban az autonóm vállalkozási formák méretüktől, tőkeérdekeltségüktől, valamint szervezeti formájuktól függetlenül a maguk sokszínűségében jelennek meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában is tisztázta, hogy a szociális piacgazdaság államcél, a piacgazdaság pedig nem alapjog, hanem alkotmányos feladat, amelyet egyes, a piacgazdaság szempontjából releváns alapjogok érvényesítésével lehet és kell megvalósítani. Sem a hatályon kívül helyezett Alkotmány, sem pedig az új Alaptörvény rendelkezéseiből nem következik, hogy az állami beavatkozás és a piacgazdaság egymást kizáró fogalmak lennének. Nem alkotmányos kérdés annak eldöntése, hogy milyen az ideális piacgazdaság, e keretek kialakítása a mindenkori jogalkotói hatalom jogköre és felelőssége. E körbe tartozna például a szigorú tervgazdálkodás bevezetése vagy egy általános államosítás. Ugyanebbe a körbe tartozna a gazdasági verseny kizárására irányuló állami magatartás is, amelynek feltételeit az Alaptörvény szerint az állam biztosítja. A piacgazdaság egyik, az államszervezetre is kihatással levő fontos ismérve az állam tulajdonosi és közhatalmi jogosítványainak szétválasztása. Az állam nem rendelkezhet többletjogosítványokkal a piac többi szereplőjével szemben, amikor tulajdonosként vagy polgári jogi szerződések alanyaként lép fel. Elég például utalni arra a koncessziós szabályra, hogy az állam a koncessziós szerződésben nem vállalhat kötelezettséget arra, hogy a koncesszió megvalósításához szükséges állami hatósági döntések meghozatalát biztosítja. Az Alaptörvény a tulajdoni formák egyenjogúságáról kifejezetten nem rendelkezik, de az ún. általános jogegyenlőségi tételből kétségkívül ez következik. Az Alaptörvény Szabadság és felelősség címet viselő részének XV. cikke megtiltja az alapvető jogok (így a tulajdonhoz való jog) alanyai közötti bármiféle hátrányos megkülönböztetést. A piacgazdaság működésének alkotmányos alappillére a tulajdoni rend, azaz a tulajdonviszonyok és az egyes tulajdonformák egymáshoz való kapcsolódása. A tulajdonformák egyenjogúsága azt is jelenti, hogy azok között nincs hierarchikus kapcsolat. Az Alkotmány a gazdálkodás alanyai számára biztosítja a tulajdonszerzés, valamint a tulajdonnal való szabad rendelkezés jogát. A tulajdonjog gyakorlása azonban a közérdeket nem sértheti. Amennyiben a közérdek érvényesülése ezt szükségessé teszi, a tulajdonnal való rendelkezési jog korlátozható, mint arra az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdése utal: A tulajdon társadalmi felelősséggel jár. A tulajdonformák egyenjogúságából következik, hogy általában az állami tulajdon sem élvez kitüntetett szerepet. Alapvető alkotmányos követelmény viszont, hogy azokon a területeken, ahol az állam sajátos helyzete miatt monopolhelyzetbe tud kerülni, az csak megfelelő keretek között valósulhasson meg. A koncesszióra vonatkozó szabályozás ezen alkotmányos rendelkezésen alapul. Az Alaptörvény a kizárólagos állami tulajdon, illetve a nemzeti vagyon tartalmi körének meghatározását a képviselők kétharmados többsége által elfogadásra kerülő ún. sarkalatos törvény kompetenciájába utalja (Alaptörvény 38. cikke). Szintén fontos követelmény a piaci szereplők alapvető jogainak és kötelezettségeinek, valamint az ezek megvalósítását szolgáló garanciarendszernek az alkotmányos szabályozása. Az alkotmányos keretek meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy piacgazdasági körülmények között alapvető fontosságú a gazdálkodás alanyai önállóságának, valamint a gazdálkodás kiszámíthatóságának a biztosítása. 10

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok A gazdasági verseny, a vállalkozók egymás közti kapcsolatrendszere, valamint a piaci magatartás alapvető normáinak meghatározása stabil szabályozást követel meg. E kérdésről az Alaptörvény 1. cikkének (3) bekezdése rendelkezik. Az Alaptörvény megállapítja, hogy: Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A gazdasági igazgatás alkotmányos kereteinek meghatározásakor külön is foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy piacgazdasági körülmények között történhet-e állami beavatkozás a szerződési szabadságba. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggő, az új Alaptörvény elfogadását, illetve hatályba lépését megelőzően hozott határozatai minden bizonnyal a jövőben is irányadóak maradnak. Így a 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, amely először mondta ki, hogy a szerződési szabadság nem alapjog, így megítélésénél nem az Alkotmány 8. -a az irányadó. E határozat a hosszú lejáratú lakásépítési kölcsönök kamatainak törvénnyel való felemelését minősítette alkotmányosnak arra való hivatkozással, hogy a szerződéseket a körülmények lényeges és utólagos megváltozása miatt a rendes bíróságok is megváltoztathatták volna. E határozatában az Alkotmánybíróság a szerződéses viszonyokba való állami beavatkozással összefüggő tételt is megfogalmazott. Ezek szerint: A szerződésekbe történő beavatkozás lehetősége és a szerződési szabadságnak a nemzetközi jogösszehasonlításban is felismerhető korlátozása összefügg azzal, hogy az állami szerveknek a szerződésekkel kapcsolatos magatartása a gazdasági élet változásai folytán korunkban világviszonylatban lényegesen megváltoztak. Az állam a polgári jogi szerződések fontos tényezőjévé vált. Az állam ma már sok esetben nem ad teljesen szabad teret a felek megállapodásának, hanem törvényekben, rendeletekben meghatározott szabályok útján különféle korlátokat szab a megállapodásoknak és meghatározza a szerződések tartalmát, amelytől a felek nem térhetnek el. A szerződések területén tehát nagy átalakulás megy végbe, a szerződések»közjogiasodnak«. Nemzetközi tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy összgazdasági, továbbá nemzetgazdasági szempontok a szerződési szabadság közérdekű korlátozását esetenként szükségessé teszik. A fejlett kortársi jogrendszerekben ilyen korlátozási területek különösen a versenykorlátozások joga, a kartelljog, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, a szervezeti egyesülések ellenőrzése, az árszabályozás, a szabványszerződések, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem stb. területei. E szabályozási körökben gyakran kétségessé válik a felek szerződéskötési szabadsága, a szerződések tartalmának a felek részéről történő meghatározása, sőt a szerződések tartalmának változatlanul maradása is. Kétségtelen, hogy az ún. szocialista tervgazdálkodás átalakítása, a piacgazdaság megteremtése, egyszóval a rendszerváltás ellentétes irányú, tehát az állam szerepének csökkenését, az állami befolyás visszaszorítását eredményező szabályozást tesz szükségessé. Ez a folyamat azonban nem 11

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás eredményezheti az állami beavatkozás lehetőségének a teljes megszüntetését, hanem csak a nemzetközi standardra való átállást, azaz a szocialista tervgazdálkodás helyett a liberális modell megfelelő kiépítését. Ebből pedig az következik, hogy a Ptk. 226. (1) bekezdésében írt rendelkezés önmagában nem piacgazdaság-ellenes, mert ma már a szerződésekben, adott feltételek esetén e modellben is keveredhetnek a közjogi és magánjogi elemek. Sőt a korszerű piacgazdaság kiépítésére irányuló törekvések sikere érdekében, miközben az állam szerepének visszaszorítása fokozatosan bekövetkezik, elkerülhetetlen, hogy az állam az átmenet biztosítása érdekében gyakrabban érvényesítse befolyását a polgári jogi jogviszonyokban. Erre a közelmúlt gazdasági törvényhozásából a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvényben, továbbá az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényben is találunk példát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közjogi és magánjogi elemek alkotmányos egyensúlya megfelelően kialakítható és fenntartható, és ez az egyensúly az, aminek alkotmányossági szempontból relevanciája van, és amelynek megítélésére az Alkotmánybíróságnak van hatásköre. Az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás is megköveteli. A már fennálló szerződések tartalmának jogszabály útján való megváltoztatása tehát általában csak akkor kivételes, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, ugyanakkor túlmegy a normális változás kockázatán és a beavatkozás társadalmi méretű igényt elégít ki. Azt, hogy a Ptk 226. (2) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján a beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak-e, az Alkotmánybíróság jogosult eldönteni, ugyanúgy, ahogy a konkrét szerződésekben a Ptk 241. -a alapján esetenként azt a bíróság is teszi. A gazdasági alkotmányosság további összetevője az állam gazdasági szerepére, alapvető jogosítványaira vonatkozó alkotmányos követelmények megfogalmazása. Piacgazdasági viszonyok között az állam a gazdasági élet befolyásolását elsődlegesen a gazdaságpolitika meghatározásán, valamint annak végrehajtása útján gyakorolhatja. Ebben a körben az állam illetékes szervei széles mozgástérrel rendelkeznek. Piacgazdasági keretek között az állam differenciált befolyásolási eszközrendszerrel rendelkezik. Az állami befolyásoló tevékenység elsődlegesen a gazdasági közigazgatás szervezetrendszerén keresztül valósul meg. A gazdasági folyamatok globális befolyásolása az állami gazdaságpolitika, valamint annak alapvető célrendszere és prioritása révén valósul meg. Ez a globális befolyásolás elsődlegesen a gazdaságfejlesztés, illetve annak fő irányai kijelölése révén valósul meg. A gazdaság állami befolyásolásának eszközei közül külön is ki kell emelni a társadalmi gazdasági tervezést, a monetáris és fiskális eszközök alkalmazását, valamint a közhatalmi, hatósági jogosítványok gyakorlását. Ezekhez az eszközökhöz szorosan kapcsolódik még a nemzetközi kereskedelmi gazdasági kapcsolatok ösztönzése. A gazdasági alkotmányosság egyik alapintézménye a költségvetés és az adórendszer alkotmányos alapjainak a meghatározása. Ennek keretében az Országgyűlés törvényben állapítja meg az államháztartás intézményrendszerét, az állami költségvetést, áttekinti és jóváhagyja a 12

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok költségvetés végrehajtását (zárszámadás). A költségvetés végrehajtásának ellenőrzésében az Állami Számvevőszéknek meghatározó szerepe van. Az új alaptörvény elfogadását követően az ún. sarkalatos törvények közül elsőként került elfogadásra az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény. Az állam javára adó vagy adójellegű befizetés csak törvényben állapítható meg. Az adó megállapítása során figyelemmel kell lenni a közteherviselés elvére. Az Alaptörvény XXX. cikkének (1) bekezdése írja elő, hogy: teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez. Az állampolgárok gazdasági jogai között kitüntetett szerepe van a tulajdonhoz, valamint az örökléshez való jognak. Ez azt jelenti, hogy egyfelől mindenki szabadon rendelkezhet tulajdonával, másfelől viszont a tulajdonjog gyakorlása meghatározott kötelezettségek teljesítését is feltételezi. Ezzel kapcsolatban utalni kell például az erdőgazdálkodás rendjére vonatkozó szabályokra, miszerint az erdőgazdálkodó egyik legfontosabb kötelezettsége, hogy ne csak a saját hasznára, hanem az erdő közjóléti rendeltetéseire is figyelemmel folytassa az erdőgazdálkodási tevékenységet. E kötelezettségek teljesítését viszont szigorú hatósági előírások, illetve szankciórendszer biztosítja. Az Alaptörvény XIII. cikke kifejezetten is rögzíti a tulajdonhoz való jogtól elválaszthatatlan társadalmi felelősség követelményét. A gazdasági alkotmányosság által védett jogok köre kiterjed a vállalkozás jogára, valamint a gazdasági verseny szabadságára is. E jogok érvényesülése megköveteli, hogy annak kereteit a törvények pontosan meghatározzák annak érdekében, hogy azok védelme biztosított legyen. Megfelelő védelemben kell részesíteni a fogyasztói érdekeket is, mégpedig úgy, hogy a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága összhangban legyen a tisztességes piaci magatartás szabályaival, továbbá törvényi szinten kell megakadályozni a piaci monopolhelyzetek kialakulását. Az új Alaptörvény M) cikke a következőképpen rendelkezik: (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. A gazdaságpolitika alkotmányos kereteihez szorosan kapcsolódik a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény is amely az államadósság kezelésére, a költségvetés elkészítésére, valamint a közteherviselés rendjére vonatkozóan állapít meg rendelkezéseket. 2.1.2. A támogatáspolitika alkotmányos keretei Az állami támogatáspolitika alkotmányos kereteit a diszkrimináció tilalma alkotmányos alapelve részeként kell vizsgálni. E kérdéssel az Alkotmánybíróság először az ún. kárpótlási törvények alkotmányosságának vizsgálatakor találkozott, különös tekintettel a pozitív diszkrimináció alkotmányos kereteinek meghatározására. Az alkotmányos keretek meghatározása már csak azért is bírt kiemelkedő jelentőséggel, mivel a döntés alapvető kihatással volt az újonnan felépítendő piacgazdaság tulajdoni struktúrájára is. Így ennek részeként mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a 13

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúsága az Alkotmány 9. (1) bekezdése szerint azt alapozza meg, hogy a diszkriminációtilalom ezektől a tulajdonformáktól független. Az új Alaptörvény a tulajdoni formák egyenjogúságát nem közvetlenül, hanem a XV. cikkben szabályozott általános jogegyenlőségi szabály keretében biztosítja. A későbbiekben pedig az állami támogatáspolitika alkotmányos kereteit is meg kellett határozni, mivel az érdemben befolyásolja a szociális piacgazdaság gazdasági struktúráját is. Elég csak arra utalni, hogy például agrár- és vidékfejlesztési célokra évente többszáz milliárd forint állami támogatás vehető igénybe. A támogatási, szabályozási eszközök alkalmazása lényegében abból az alapvetésből indul ki, hogy a támogatáspolitika gyakorlati megvalósítása különböző eszközök külön-külön vagy egyidejű alkalmazását követeli meg. Az állami beavatkozás önmagában véve nem ellentétes sem az Alkotmánnyal, sem pedig a szociális piacgazdasággal mint államcéllal, különösen akkor, ha az éppen a piacgazdaság kiépítését szolgálja. Az egyes eszközök alkalmazása pedig óhatatlanul azzal a következménnyel jár, hogy a termelők csoportjai között megkülönböztetést tesznek. A megkülönböztetés önmagában nem alkotmányellenes, hiszen a támogatás igénybevétele nem alkotmányos alapjog. Az XV. cikk (4) bekezdése értelmében Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. A külön intézkedés, a megkülönböztetés akkor alkotmányos, ha olyan hátrány kiküszöbölésére irányul, amelyet más eszközökkel nem lehet kiküszöbölni, továbbá a jogosultak között további önkényes megkülönböztetést nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság általánosan alkalmazott formulája értelmében a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie. Ez a fordulat egyrészt azt jelenti, hogy az egyenlőségnek azonos szabályozási koncepción belül, a tényállás lényeges elemeire nézve kell fennállnia, azaz homogén csoportot kell képeznie, másrészt a pozitív diszkriminációra akkor kerülhet sor, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a nem alapjogokra vonatkozó megkülönböztetés nem eleve alkotmányellenes, hanem csak akkor, ha annak nincs ésszerű indoka, vagyis ha önkényes a megkülönböztetés alkalmazása. A pozitív diszkrimináció alkotmányosságát mindig esetenként, konkrét tényállások alapján kell vizsgálni, hiszen az önkényesség csak ezen tényállásokhoz kötötten bírálható el. A pozitív diszkrimináció lehetőségének biztosítása során a jogalkotónak, illetve a döntéshozónak széleskörű mérlegelési joga van. Az egyes szabályozási eszközök alkalmazásának alkotmányos korlátját az jelenti, hogy azon jogosultak esetében, akik megfelelnek az előre meghirdetett feltételeknek, további diszkrimináció már nem alkalmazható. Az eseti mérlegelés gyakorlata önmagában nem ellentétes a diszkrimináció tilalmával, az egyedüli korlát az, hogy nem lehet önkényes a megkülönböztetés. Az Alkotmánybíróság gyakorlata széles mérlegelési jogkört biztosít a döntéshozónak, a jogalkotónak akkor, amikor e szervek, illetve személyek hatáskörébe utalja a csoportképzés jogát (például a 14

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok mentességek, illetve kedvezmények igénybevételére jogosultak körének meghatározása). Amikor a jogalkotó, a döntéshozó mérlegelési jogkörében jár el, e döntések célszerűségi megfontolások alapján az Alkotmánybíróság előtt nem támadhatók meg. A közérdek meghatározása ugyanis általában a demokratikus törvényhozó feladata. Az alkotmányos korlátot csupán az jelenti, hogy az adott esetben indokolt volt-e a közérdekre való hivatkozás. Az előzőekben ismertetett alkotmánybírósági joggyakorlat az új Alaptörvény hatályba lépése után is minden bizonnyal irányadó marad, mivel az alaptörvény szövege nem indokol eltérést a bírósági precedensekből leszűrhető elvi tételektől. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. (A kivételeket részletesen a 3.3.4. pont tartalmazza.) Annak érdekében, hogy egy tagállam ezeket a korlátozásokat ne léphesse át, új nemzeti támogatást csak notifikációs eljárás után vezethet be. Ennek hiányában vagy megsértése esetén a Bizottság a tagállammal szemben kötelezettségszegési eljárást indíthat. 2.2. az állam gazdaságigazgatási feladatai ellátását biztosító intézmények rendszere, azok feladatai 2.2.1. Az Országgyűlés feladatai Az új Alaptörvény 1. cikke értelmében Magyarország legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés. Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. E jogkörében az Országgyűlés többek között: megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét; törvényeket alkot; elfogadja a központi költségvetést, és jóváhagyja annak végrehajtását; megválasztja a miniszterelnököt, dönt a Kormánnyal kapcsolatos bizalmi kérdésekről; feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testületet; az Alaptörvényben és törvényben meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol. Az Országgyűlés gazdaságigazgatással összefüggő feladatait figyelemmel az Alaptörvény idézett rendelkezésére is az alábbi csoportok szerint lehet megkülönböztetni: kormányzati struktúra-alakítási feladatok; gazdasági jogalkotási feladatok, valamint ellenőrzési feladatok. Az Alaptörvény 16. cikkének (3) bekezdése értelmében A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. Eltérően a 2012 januárját megelőzően hatályos Alkotmánytól, az Alaptörvény a miniszterelnök hatáskörébe utalja, hogy meghatározza a Kormány általános politikáját [lásd az Alaptörvény 15

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás 18. cikkének (1) bekezdését]. Az Alaptörvény nem rendelkezik a kormányprogram közjogi jelentőséggel felruházott jogintézményéről. A miniszterelnök megválasztásának nem feltétele, hogy az Országgyűlés a kormány legfontosabb elképzeléseiről jóváhagyólag határozzon. Az Országgyűlés kormányzati struktúra alakítási feladatait az Alaptörvény 17. cikke az alábbiak szerint szabályozza: A minisztériumok felsorolásáról külön törvény rendelkezik. Az idézett rendelkezésből kitűnően az Alaptörvény széles körű mozgásteret biztosít a mindenkori kormányzat számára abban, hogy irányítási struktúráját, valamint e szervek feladat-, és hatáskörét hogyan alakítsa ki. Jelenleg a minisztériumok felsorolását a 2010. évi XLII. törvény tartalmazza. Az Országgyűlés gazdasági jogalkotási feladatai közül kiemelkedő fontosságú a központi költségvetéssel, illetve a zárszámadással (a költségvetés végrehajtásával) kapcsolatos törvények meghozatala. Az Alaptörvény közpénzügyekkel foglalkozó 36. cikke a (2) bekezdésben előírja, hogy: A központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatoknak azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel kell tartalmazniuk az állami kiadásokat és bevételeket. Fontos eltérés a korábbi alkotmányos szabályokhoz képest, hogy az Alaptörvény 36. cikkének (5) bekezdése rögzíti, hogy Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza. Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése értelmében Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet. Az Országgyűlés gazdasági jogalkotással összefüggő feladatai közül kiemelkedő jelentőségűek a nemzetközi megállapodások hazai jogrendbe illesztésével, illetőleg elfogadásával kapcsolatos jogosítványok. Az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján az Országgyűlés felhatalmazást ad a feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére. A pénzügyi-költségvetési feltételek megteremtésén túlmenően az Országgyűlés feladata, hogy egyebek között megalkossa a piacgazdaság működtetésével összefüggő alapvető szakmai törvényeket, illetve, hogy felállítsa a piacgazdaság alkotmányos kereteit. Az Alaptörvény 38. cikke (2) bekezdése alapján idetartozik az állam kizárólagos tulajdonának és a kizárólagos gazdasági tevékenységek körének megállapítása, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon elidegenítésének korlátairól és feltételeiről történő rendelkezés. Ezt a Nemzeti vagyonról szóló CXCVI. törvény szabályozza. Az Országgyűlés működési rendjét a 2011. évi CXCIV. törvény állapítja meg. Az Országgyűlés alkotmányos feladata, hogy ellenőrzést gyakoroljon a Kormány, illetve egyes szerveinek működése felett. Az Országgyűlés Házszabálya értelmében a Kormány Országgyűlés általi ellenőrzésének eszközei: a napirend előtti felszólalás; a napirend utáni felszólalás; az interpelláció; a kérdés; 16

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok a vizsgálóbizottság felállítása; a politikai vitanap tartása; az Országgyűlés illetékes bizottsága általi beszámoltatás. Az Alaptörvény 7. cikkének (1) bekezdése szerint Az országgyűlési képviselő kérdést intézhet az alapvető jogok biztosához, az Állami Számvevőszék elnökéhez, a legfőbb ügyészhez és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez a feladatkörükbe tartozó bármely ügyben. Ugyanezen cikk (2) bekezdése alapján pedig Az országgyűlési képviselő interpellációt és kérdést intézhet a Kormányhoz és a Kormány tagjához a feladatkörükbe tartozó bármely ügyben. Az interpelláció célja, hogy a képviselő az adott ügyben megfelelő magyarázatot kapjon, míg a kérés funkciója, hogy lehetővé tegye a szükséges felvilágosítás megadását. Az Országgyűlésről szóló 2011. évi CXCIV. törvény értelmében az Országgyűlés, megalakulását követően, létrehozza állandó bizottságait. Az állandó bizottságok száma és feladatköre alapvetően a kormányzat felépítéséhez igazodik. Kötelező létrehozni a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságot, valamint alkotmányügyi kérdésekkel, költségvetéssel, külügyekkel, európai uniós ügyekkel, honvédelemmel, nemzetbiztonsággal, nemzetpolitikával foglalkozó állandó bizottságot. Ezen túlmenően az Országgyűlés állandó bizottságot egyébként bármikor létrehozhat, átalakíthat és megszüntethet. Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a Házszabályban meghatározott esetekben ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az Alkotmányban (Alaptörvényben) és más törvényekben, a Házszabályban, továbbá az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja. Az Országgyűlési bizottság a kormányzati munka ellenőrzésével vagy a bizottság működési területét érintő bármely más kérdéssel kapcsolatos országgyűlési határozati formát nem igénylő megállapításairól bizottsági tájékoztatót készíthet. A bizottsági tájékoztatót az Országgyűlés elnökének, az országgyűlési bizottságoknak és a képviselőcsoportok vezetőinek meg kell küldeni, ezzel egyidejűleg a képviselők számára hozzáférhetővé kell tenni. 2.2.2. A Kormány gazdaságigazgatással összefüggő feladatai A kormányzati tevékenység történelmileg az állami tevékenység keretei között, annak részeként alakult, illetve fejlődött. A kormányzati tevékenység az állam működésén túlmutató tevékenységnek tekinthető, így ebben az összefüggésben a kormányzati tevékenység a társadalomirányítás legjelentősebb, legátfogóbb tevékenységi területeként fogható fel. A kormányzati tevékenység az állami tevékenységnek az a területe, amely meghatározza a legalapvetőbb állami feladatokat és célkitűzéseket, e feladatok és célkitűzések megvalósításának eszközeit, módszereit és ütemét, biztosítja a megvalósításhoz szükséges dologi és személyi feltételeket, figyelemmel kíséri és ellenőrzi a kitűzött feladatok és célok végrehajtását. A kormányzati tevékenység megvalósítása a legfelső szintű állami szervek feladata. A kormányzati tevékenység jellegéből adódik, hogy annak gyakorlásában a döntő szerepet a Kormány játssza. A Kormány általános hatáskörű irányító szerv, amely hatáskörét testületként gyakorolja. A Kormány miniszterelnökből, minisztériumokat vezető miniszterekből valamint tárca nélküli miniszterekből 17

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás áll. A Kormány munkájában, figyelemmel annak kancellária típusú működésére, a miniszterelnöknek meghatározó szerepe van, amelyhez bizonyos közjogi többletjogosítványok is kapcsolódnak. Például a miniszterelnök tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek a miniszterek kinevezésére, felmentésére; a miniszterelnökkel szembeni konstruktív bizalmatlansági indítvány eredményessége a Kormány megbízatásának megszűnését is eredményezi. A gazdaságirányítás területén a kancellária típusú működés elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a miniszterelnök saját hivatali szervezetére támaszkodva önállóan kezdeményez, illetve dolgoz ki döntéseket, döntési alternatívákat. A Kormány sajátos jogállásából következően a közigazgatás csúcsán elhelyezkedő szervezet, amelynek egyrészt önálló döntési hatásköre van, másrészt koordinatív feladatokat is el kell látnia. Ez utóbbi feladatköre a minisztériumok, illetve a közvetlenül alárendelt országos hatáskörű szervekre terjed ki. A kormány feladatait elsősorban maga az Alaptörvény határozza meg. Az Alaptörvény 15. cikke értelmében A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, melynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe. A Kormány az országgyűlésnek felelős. Az idézett rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a kormány jogállását az alaptörvény szubszidiárius jelleggel határozta meg: mindazon ügyekben eljár, illetve eljárhat, amely nem tartozik más közjogi szervezet kompetenciájába. Az Alaptörvény rendelkezése nyomán a Kormány többek között: védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait; biztosítja a törvények végrehajtását; irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját, összehangolja tevékenységüket; meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket; közreműködik a külpolitika meghatározásában. A Kormány működésének alapvető kereteit a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Jogállási törvény) állapítja meg. A kormányzati gazdasági tevékenység a kormányzati tevékenység viszonylagosan önálló területeként jelentkezik. A kormányzati gazdasági tevékenység leglényegesebb funkcióit az alábbiakban lehet összefoglalni: az Alaptörvény keretei között a gazdaságpolitikai célok, illetve prioritások meghatározása és megvalósításának irányítása; a gazdasági szabályozás és a gazdaság szervezeti és intézményi rendszerének átfogó jellegű kérdéseiben való döntés; a gazdasági törvények előkészítésének koordinálása, a rendeleti szintű jogszabályok megalkotása; a gazdasági folyamatok átfogó jellegű ellenőrzése, elemzése és értékelése, és ennek alapján a szükséges kormányzati intézkedések megtétele; a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó átfogó döntések meghozatala; az ágazati és funkcionális gazdasági tevékenységet végző szervek tevékenységének össze hangolása. 18

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok A kormányzati gazdasági tevékenység legfőbb jellemzője a stratégiai jellegű irányítási tevékenység, amelynek alapvető feladata a gazdaság makrostrukturális rendjének kialakítása, illetve stabilitásának biztosítása, továbbá a gazdasági folyamatok hosszú távú fejlesztési céljait szem előtt tartva a gazdasági folyamatok makrogazdasági szintű befolyásolása. A kormányzati szervek között a Kormány látja el a folyamatos kormányzati gazdaságbefolyásoló tevékenységet. Különösen jelentős a szerepe a kormányzati politika előkészítésében, a gazdasági tárgyú törvénytervezetek előkészítésében, a gazdasági szféra rendeleti szintű szabályozásában, különös tekintettel a törvények végrehajtásának biztosítására az ágazati és funkcionális tevékenységet végző szervek működésének összehangolásában, igazgatásában. Ez utóbbi körben a Kormány nem rendeletet alkot, hanem határozatokat hoz, amelyek jellegüknek megfelelően a kormányzati szervek szélesebb körét vagy csak egyes kormányzati szerveket érinti. A kormányzati munka sajátos területe, amikor egyes szakmai részterületeket külön kabinetekben is megvitatnak. a jogállási törvény 28. (1) bekezdése alapján A Kormány kiemelt fontosságú társadalompolitikai, gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági ügyekben a Kormány ülései előtti állásfoglalásra jogosult kabineteket hozhat létre. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése egyértelművé teszi, hogy A kabinet törvény eltérő rendelkezése hiányában ügydöntő jogkörrel nem rendelkezik. A kabinetrendszer mellett még további testületek is segítik a Kormány munkáját. A Jogállási törvény 29. (1) bekezdése szerint A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságokat hozhat létre. A kormánybizottság tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek. A Jogállási törvény a kormányzati munkaszervezés szempontjából számára a rugalmasságot részesíti előnyben. A 30. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy A Kormány egyéb javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testületeket hozhat létre. Ezeknek a testületeknek a tagjait, illetve a testületi ülésére állandó jelleggel meghívott személyeket a testület létrehozásáról rendelkező kormányhatározat állapítja meg. A Kormány munkáját segítő testületek létrehozása mellett a Jogállási törvény 30. -a a kormánybiztos jogállásáról rendelkezik. Eszerint A Kormány határozatával egy minisztérium, illetve kormányhivatal feladatkörébe sem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki. A kormánybiztos személyére a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős tesz javaslatot. A Kormány önálló hatásköre közül ki kell emelni: a jogalkotó; a közigazgatási aktusokat felülvizsgáló, valamint szervezetalakítási jogkörét. A kormány jogalkotó hatásköre az Alaptörvény 15. cikkének (3) bekezdésén alapul Eszerint Feladatkörében eljárva a Kormány törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben 19

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás kapott felhatalmazás alapján rendeletet alkot. A kormány nem alkothat önállóan jogszabályt (rendeletet) olyan szabályozási körben, amely a törvényalkotás kizárólagos tárgyköre. A kormány jogalkotó tevékenységének sajátos területe a jogalkotással összefüggő szakmai koordináció, illetve a törvényelőkészítő tevékenység irányítása. A kormány sajátos jogalkotási tevékenységet lát el akkor, amikor határozatokat hoz. Ezek közül megkülönböztethetünk ún. normatív határozatot, amely a Kormány alá rendelt szervek számára állapít meg általánosan érvényesülő magatartási szabályokat. A normatív tartalmú határozatok mellett a Kormány olyan egyedi határozatokat is hoz, amelyek csak az adott ügyre, illetve az adott kormányzati szervre vonatkoznak. A Kormány szűk körben, kizárólag jogszabálysértés esetén jogosult a gazdaságigazgatási tevékenység keretében hozott egyedi közigazgatási döntések felülvizsgálatára. A Kormánynak ez a joga inkább elméleti, mint gyakorlati jelentőségű. A Kormány fontos további, a gazdasági igazgatással is összefüggő jogosítványa a szervezetalakítási jog. A Kormány arra is jogosult, hogy egyes közigazgatási feladatok ellátására államigazgatási szervet hozzon létre, továbbá megállapítsa feladat- és hatáskörét. 2.2.3. A központi államigazgatási szervek gazdaságigazgatással összefüggő feladatai A gazdasági igazgatás a gazdasági tevékenységek közigazgatási befolyásolására irányuló közigazgatási jellegű feladatokat foglalja magába, amelyeket ágazati, illetve a funkcionális jellegű közigazgatási feladatok szerint is meg lehet különböztetni. A gazdasági tevékenység közigazgatási befolyásolásának sajátos területe az ágazati gazdasági befolyásoló tevékenység, amelynek jellemző vonása, hogy függetlenül az adott tevékenység szervezeti vagy tulajdoni formájától nem gazdálkodó szervezetek, hanem meghatározott tevékenységek befolyásolására irányul. Ágazati gazdaságigazgatási feladatokat lát el például a nemzeti fejlesztési feladatokért felelős miniszter és a vidékfejlesztési miniszter vezetésével működő minisztérium. Hazánk EU-csatlakozását követően a minisztériumi szintű munka jelentősen átalakult. Azokon a területeken, ahol az EU-nak közös politikái vannak (lásd külön pl. a Közös Agrárpolitika), a tagállami minisztérium feladatköre elsősorban a stratégiaalkotásra, illetve a jogalkotásra koncentrálódik. E feladatkörökhöz szorosan kapcsolódik továbbá a közösségi támogatások nemzeti végrehajtásának megszervezésével, irányításával kapcsolatos feladatok (pl. Irányító Hatóság). Az ágazati szinten megvalósuló gazdaságigazgatási tevékenység fő területei az alábbiak: a kormányzati döntés-előkészítésben való részvétel, a döntéshozatal során az ágazati szempontok és érdekek képviselete, valamint a meghozott gazdasági döntések végrehajtásában való aktív közreműködés; közösségi támogatási, illetve ágazatfejlesztési koncepciók és programok kidolgozása és döntési jogosítvánnyal rendelkező szervek elé történő előterjesztése; ágazati szakmai követelmények meghatározása; 20

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok részvétel az ágazati kutató-fejlesztő tevékenység igazgatásában; részvétel az Európai Unió egységes piaci rendtartásának működtetésében, az egységes piac körébe nem tartozó ágazati külgazdasági kapcsolatok megvalósításában; a jogi szabályozás és hatósági jogalkalmazó tevékenység ellátása. A gazdasági tevékenység közigazgatási befolyásának másik sajátos területe a funkcionális gazdasági befolyásoló tevékenység, amelyet a központi funkcionális szervek (például Nemzetgazdasági Minisztérium, Külügyminisztérium stb.) látnak el. A funkcionális gazdasági tevékenység fő területei: a gazdasági döntés-előkészítés; a gazdasági szabályozás; a koordináció, valamint a gazdasági ellenőrző tevékenység (gazdasági, pénzügyi és adóellenőrzési tevékenység). Az ágazati, illetve a funkcionális gazdaságigazgatási feladatokat a törvénnyel létrehozott, központi közigazgatási szervnek minősülő minisztériumok látják el. Az Alaptörvény értelmében a Kormány irányítja a minisztériumok munkáját, továbbá összehangolja tevékenységüket. Az Alaptörvény 18. cikkének (2) bekezdése alapján A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, valamint ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat. Az Alaptörvény 18. cikk (4) bekezdése rögzíti, hogy A Kormány tagja tevékenységéért felelős az Országgyűlésnek, valamint a miniszter a miniszterelnöknek. A Kormány tagja részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein. Az Országgyűlés az országgyűlési bizottság az ülésen való megjelenésre kötelezheti a Kormány tagját. A jogállási törvény értelmében a Kormány mint testület elsősorban azáltal irányítja a minisztereket, hogy rendeletben határozza meg azok feladat- és hatáskörét. A miniszter feladatainak a végrehajtását a minisztérium mint szakosított szervezet segíti. A miniszter egyszemélyi felelős vezetőként vezeti a minisztériumot, ennek kereteit szervezeti és működési szabályzatban határozza meg. A minisztérium mint szervezet a miniszter feladatait valósítja meg, melyeket jogszabály vagy kormányhatározat rögzít. A feladatok megvalósításának eszközeit, a miniszteri hatásköröket szintén jogszabály határozza meg, amelyeket gyakran minisztériumi feladat- és hatáskörként szoktak említeni. Figyelemmel arra, hogy a miniszter a minisztérium egyszemélyi felelős vezetője, a hatáskör címzettje egyes államigazgatási hatósági hatásköröket kivéve csak az azzal rendelkező miniszter lehet. Ez azonban nem abszolút, hiszen a miniszternek a jogszabályi korlátokra is figyelemmel jogában áll feladatainak és hatáskörének gyakorlását átruházni a minisztérium vezetőire vagy annak vezető beosztású munkatársaira. 21

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Az egyes miniszterek feladat- és hatáskörei egymástól aszerint eltérőek, hogy a feladat- és hatáskörüket megállapító jogszabály (statútum) milyen ágazati vagy funkcionális felelősségkört állapít meg számukra. A gazdaságigazgatással összefüggő főbb minisztériumi feladatkörök a következők lehetnek: javaslat a Kormány részére intézkedés meghozatalára, annak végrehajtására; javaslat a Kormány részére jogszabály megalkotására (kormányrendelet vagy törvényjavaslat); a gazdaság ágazati stratégiaalkotásával, tervezésével összefüggő feladatok; irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feladatok; egyedi ügyekben, illetve hatósági ügyekben határozathozatal vagy jogorvoslati kérelem elbírálása; információs szolgáltató feladatok; nemzetközi kapcsolatok szervezése; kapcsolattartás a nem kormányzati szervekkel; részvétel az EU Tanács, illetve a Bizottság által működtetett döntés előkészítő, illetve döntési folyamatokban. A kormányintézkedés meghozatalával, valamint jogszabályok előkészítésével összefüggő feladatok minden minisztérium esetében arra a körre terjednek ki, amelyre az ágazatirányítási feladatkör is kiterjed. A minisztérium ugyanis minden ágazati felelősségkörébe tartozó területen előkészíti a kormány számára a törvénytervezeteket és a kormányrendelet-tervezeteket, amelyeket a Kormány, ha elfogadta, az Országgyűlés elé terjeszt vagy mint jogszabályt (rendeletet) kihirdet. A kormány feladatkijelölő és ellenőrző jellegű döntéseit megfelelő egyeztetések után előterjesztés formájában szintén az érintett tárcák terjesztik elő. Az ágazati stratégiaalkotás és tervezés a minisztériumi feladatoknak az a területe, melyben a tárca a kormányprogram rá vonatkozó részének végrehajtási kereteit meghatározza, vagy újonnan keletkező feladatok esetén azok megoldására javaslatot tesz a Kormány számára. Abban az esetben, ha közösségi pénzügyi források kerülnek felhasználásra, stratégiakészítés, illetve a programalkotás részletes feltételeit, kereteit, elfogadásuk, illetve végrehajtásuk rendjét a tagállamokban közvetlenül és kötelezően alkalmazandó közösségi jogszabályok állapítják meg. Kérdésként merülhet fel, hogy a miniszter kormányt képviseli-e az irányítása alatt álló ágazatban, vagy fordítva, az ágazati érdekeket képviseli-e a kormányban. Az Alaptörvény 18. cikkének (2) bekezdése tartalmában egyezően az Alkotmány korábbi szabályaival a kérdést egyértelműen rendezi akkor, mikor úgy rendelkezik, hogy a miniszter a Kormány általános politikájának keretei között irányítja a rábízott ágazatot. Ebből is látszik, hogy a miniszternek munkája során figyelemmel lennie a kormány egészének szempontjaira, valamint az ágazati érdekekre. A jogállási törvény értelmében a miniszter irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feladatai a tárca irányítása alá tartozó intézményrendszerre terjednek ki, melynek során gondoskodik az ágazati 22

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok szakmai szabályok betartásáról. Ezen túlmenően a minisztériumok irányíthatják a következő alárendelt szerveket: a miniszter mint kijelölt kormánytag felügyelete alatt álló központi hivatalok, kormányhivatalok; a minisztériumi munkát segítő háttérintézmények; területi és települési szintű államigazgatási szervek munkáját. A miniszter ezenfelül tulajdonosi jogokat gyakorol az állami vagy állami részvétellel működő gazdasági társaságokban. A minisztériumok irányítási jogkörükben ellenőrizhetik az alájuk rendelt szervek munkájának szakszerűségét, jogszerűségét, célszerűségét, és ellenőrizhetik az önkormányzati és más intézményeknél a működés jogszabályban rögzített szakmai szabályainak betartását. A minisztériumok irányítási feladatainak sajátos területe az irányítása alá tartozó szervek költségvetési tervezésével, végrehajtásával, valamint előirányzatok átcsoportosításával összefüggő feladatok. A tárcaszintű nemzetközi kapcsolatok részei a kormány külpolitikája megvalósításának. A gazdasági igazgatás területén a közigazgatás nemzeti szervezetei a gyorsabb és eredményesebb munkavégzés céljából közvetlen szakmai kapcsolatokat tartanak egymással. A gazdasági igazgatást ellátó szerveknek szoros kapcsolatot kell tartaniuk a tárca területén ténykedő nem kormányzati szervezetekkel (érdekképviseleti szervek, szakmai szövetségek, kamarák). E kapcsolat elsősorban a tárca felelősségkörébe tartozó közpolitikák kialakításában és végrehajtásának megszervezésében nyilvánul meg. Egy tagállam EU-n belüli érdekérvényesítő képességére is kihatással lehet, ha az EU-ban képviselettel rendelkező érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve, azokkal összhangban képviseli a Tanács, illetve a Bizottság előtt a tagállami álláspontot. A miniszterek általánosan megfogalmazható és állandó feladatait az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum rendelet ) határozza meg. Ez a jogszabály egyben kifejezésre juttatja azt is, hogy az egyes feladatok, funkciók milyen súllyal rendelkeznek, milyen jelentőséget kapnak a kormányzati munkában. A gazdaságigazgatással összefüggő legfontosabb ágazati feladatokat a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a vidékfejlesztési miniszter látja el. A következőkben röviden összefoglaljuk e három miniszter gazdasági igazgatással összefüggő, meghatározó jelentőségű feladatait. A Statútum rendelet 73. -a alapján a nemzetgazdasági miniszter a kormányzati munkában egyebek között felelős: a gazdaságpolitikáért; az államháztartásért; az adópolitikáért; a nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért; a számviteli szabályozásért; a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért; a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért; 23

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás az iparügyekért; az egészségbiztosítási járulék-fizetés szabályozásáért; a külgazdaságért és a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet gazdaságfejlesztéséért; a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért; a foglalkoztatáspolitikáért; a szakképzésért és felnőttképzésért; a társadalmi párbeszédért; a területfejlesztés stratégiai tervezéséért; a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért; a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért; a kereskedelemért; a turizmusért; az idegenforgalomért; a vendéglátásért; a fogyasztóvédelemért; az építésgazdaságért; a belgazdaságért. A nemzetgazdasági miniszter gazdaságszervezési teendőinek teljesítéséhez kapcsolódó részletes hatás köröket a kormányrendelet tartalmazza. E hatáskörök közül indokolt kiemelni pl. az alábbiakat: javaslat készítése a Kormány gazdaságpolitikai céljaira, a gazdaságpolitikai programok végrehajtására és az ezek megvalósításához szükséges eszközökre; a Kormány álláspontjának kidolgozása és képviselete az Európai Unió intézményeiben; a mikro-, kis- és középvállalkozásokkal támogatásával, a beruházások ösztönzésével, illetve a versenyképesség szociális piacgazdasági alapú javításával kapcsolatban miniszteri rendeletek kibocsátása, valamint az államháztartás összessége tekintetében a fiskális fegyelem fenntartása, a költségvetési törvénynek való megfelelés biztosítása; javaslattétel az államháztartás finanszírozási politikájára és stratégiájára, az Államadósság Kezelő Központ irányítása; az állami pénzügyi intézkedéseknek és a költségvetési javaslatnak a monetáris és árfolyam-politikával való összehangolásáról történő gondoskodás; a hazai és közösségi közpénzek felhasználásának költségvetési, gazdálkodási és elszámolási szabályainak a kialakítása; közreműködés a közpénzügyeket érintő szabályozások kialakításában. A nemzeti fejlesztési miniszter szakpolitikai feladatairól a Statútum-rendelet IX. fejezete rendelkezik. A rendeletben meghatározott hatáskörök közül a következő területek kiemelése feltétlenül indokolt: fejlesztéspolitika; területfejlesztés; az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő szabályozás; a közlekedés; az energiapolitika kialakítása; a bányászati ügyek; a postaügyért való felelősség; az audiovizuális politikáért való felelősség; 24

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok az informatikával kapcsolatos kormányzati teendők; az elektronikus hírközlés; az űrkutatás; a fejlesztési célelőirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért való felelősség; a vízközmű szolgáltatásért való felelősség. A miniszter a fejlesztéspolitikával összefüggésben egyebek között a következő feladatokat látja el: előkészíti a kormányzati támogatási döntések végrehajtását szolgáló szabályozásokat, biztosítja az ágazati és területi szereplők közötti koordinációt; gondoskodik az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzésének hazai koordinálásáról; rendelkezik a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felett; irányítja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, a Strukturális Alapok Programirodát, a Kör nyezet - védelmi Fejlesztési Igazgatóságot; szakmailag felügyeli a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. tevékenységét. A miniszter az energiapolitikáért való felelőssége körében előkészíti különösen: a villamosenergiáról; a földgázellátásról; a villamosenergia és a földgáz határon keresztül történő szállításáról; az atomenergiáról; a távhőszolgáltatásról; a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről; az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása érdekében teendő lépésekről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki. A Statútum-rendelet X. fejezete állapítja meg a vidékfejlesztési miniszter szakpolitikai feladatés hatáskörét. Gazdaságigazgatási jelentőségű kompetenciája kiterjed a következő területekre: agrárpolitika; agrár-vidékfejlesztés; élelmiszerlánc-felügyelet; élelmiszeripar; erdőgazdálkodás; ingatlan-nyilvántartás, térképészet; földügyek; vadgazdálkodás; halgazdálkodás; környezetvédelem; természetvédelem; vízgazdálkodás. Az agrárpolitika körében a miniszter hatásköre kiterjed különösen a következőkre: a Közösségi Agrárpolitika egyes intézkedéseinek végrehajtása; agrár- és bormarketing tevékenység; az élelmezési és mezőgazdasági célú genetikai erőforrások védelméről való gondoskodás; 25

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás az ágazati munkavédelmi szabályok kidolgozása; a mezőgazdasági termékek Európai Unión kívüli országokban és az Európai Unión belüli megismertetése és promóciója; a szőlő- és gyümölcstelepítés rendje. A miniszter az élelmiszerlánc- felügyeletért való felelőssége körében állategészségügyi feladatai keretében előkészíti különösen: az állatok tartásának, tenyésztésének, szaporításának szabályairól; az állatok forgalmára, szállítására és kereskedelmére vonatkozó szabályokról; az állatállományok állategészségügyi védelméről; az állati eredetű termékek és melléktermékek kezeléséről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki. A miniszter a Közös Agrárpolitika nemzeti végrehajtása keretében a kifizető ügynökségi feladatokat ellátó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tekintetében ellátja az Illetékes Hatósági feladatokat, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Halászati alapból nyújtott támogatások esetében az Irányító Hatósági feladatokat. 2.2.4. Az önkormányzatok gazdaságigazgatással kapcsolatos feladatai és intézményrendszere Az önkormányzatok pénzügyi szabályozása 1990. január 1-jén bevezetett rendjének alapvető célja az volt, hogy tegye lehetővé az önkormányzatok gazdálkodási önállóságát, önfinanszírozó képességét; teremtse meg a pénzügyi feltételeket a helyi lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához. Tegye érdekeltté az önkormányzatokat feladat- és intézményrendszerük felülvizsgálatában, korszerűsítésében, a feladatok költségtakarékos megoldásaiban. Jelentsen ösztönzést, de gazdasági kényszert is a helyi erőforrások feltárásában, mozgósításában. Legyen előre kiszámítható és a helyi bevételek alakulásától független a normatív állami hozzájárulás. A gazdálkodás alapvető jogi feltételeit az önkormányzati, az éves költségvetési és az államháztartási törvény szabályozza. Meghatározóak továbbá az önkormányzati vagyonra, valamint a helyi adóra vonatkozó törvények. A gazdálkodás feltételeiben lényeges változást azonban a nagy elosztási rendszereket (egészségügyi, közoktatási, szociális) érintő törvények, valamint a lakástörvény, a területfejlesztési törvény, a címzett- és céltámogatási rendszerről szóló törvény, az adósságrendezési eljárásról szóló törvény megalkotása eredményezett. A jogi feltételek törvényi garanciákat nyújtanak az önkormányzatok autonóm gazdálkodásához. E gazdálkodási garanciák a következők: önkormányzatoknak kötelező feladatot és hatáskört csak törvény állapíthat meg; a kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés gondoskodik az azok ellátásához szükséges anyagi feltételekről; az önkormányzatok a kötelező és az önként vállalt feladataikat egységes költségvetésből finanszírozzák; 26

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok az önkormányzatoknak a bevételeik keretéig rangsorolniuk kell a feladataikat (a döntési szabadság nem vezethet a kötelező feladatok hiányos ellátásához); törvényben meghatározott beruházási célok körében az önkormányzatok céltámogatást igényelhetnek; önállóságuk és működőképességük védelme érdekében kiegészítő állami támogatás illeti meg az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzatokat; az önkormányzatok a törvényben foglaltak figyelembevételével maguk döntenek a helyi adó bevezetéséről, ezen belül a bevezetendő helyi adó fajtájáról, mértékéről, a mentességekről, kedvezményekről; az önkormányzatok önállóan alakítják ki pénzügyi és számviteli rendszerüket a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével. A helyi önkormányzat a fenti garanciákat figyelembe véve viszonylag nagy önállósággal gazdálkodhatott, az új Alaptörvény azonban megteremtette annak lehetőségét, hogy a megalkotásra kerülő törvények a gazdálkodás biztonságát a korábbiaknál erőteljesebben védelmezzék. Az Alaptörvény 34. cikkének (5) bekezdése alapján Törvény a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében a helyi önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsönfelvételét vagy más kötelezettségvállalását feltételhez, illetve a Kormány hozzájárulásához kötheti. Ennek részletszabályait a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10. tartalmazza: fő szabályként az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen csak a Kormány előzetes hozzájárulásával köthet. Ezen rendelkezéshez kapcsolódik 2012-ben a Kormány azon döntése, miszerint az önkormányzatok adósságállományának meghatározott részét az állam átvállalja. A Kormány hozzájárulása nélkül lehetséges: a magyar költségvetést érintő, az európai uniós vagy más nemzetközi szervezettől megnyert pályázat önrészének és a támogatás előfinanszírozásának biztosítására szolgáló adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásra; az adósságrendezési eljárás során a hitelezői egyezség megkötéséhez igénybe vett reorganizációs hitelre; a likvid hitelre vonatkozó, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a megyei jogú város esetében a 100 millió forintot, országos nemzetiségi önkormányzat esetében a 20 millió forintot, egyéb önkormányzat esetében pedig a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötése. Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. Magyarország helyi önkormányzatairól a 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezik, melynek egyes szakaszai 2012-ben, 2013-ban, illetve 2014-ben lépnek hatályba. A törvény legnagyobb újdonsága, hogy 2012-től a közoktatási intézmények és a kórházak is állami fenntartásba kerülnek. A feladatrendszer átalakítása a járások kialakításával párhuzamosan történik. Az önkormányzatok a jövőben is vállalhatnak önként feladatokat, ám ezek ellátása nem veszélyeztetheti a kötelezően előírt feladatokat. Korlát, hogy a fakultatív feladatok finanszírozása a saját bevételek, illetve az e célra biztosított források terhére lehetséges. Az új törvény 2013-tól rögzíti az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatait, ezek között szerepel a közbiztonság fenntartása, az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a 27

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalan-ellátás. A változások közé tartozik az is, hogy a törvény helyiadó-kivetési jogot ad a településeknek saját bevételeik növelésére. A megyék a jövőben területfejlesztési és területrendezési feladatokat látnak el. Az új jogszabály megváltoztatta az összeférhetetlenségi szabályokat is, így például polgármester nem lehet országgyűlési képviselő a 2014-es választások után. A járások kialakításával és ezzel együtt az önkormányzati hatáskörök jelentős részének átrendezésével függ össze az a rendelkezés, miszerint a települési önkormányzatok mindazon vagyona és vagyoni értékű joga mint államigazgatási feladat ellátását biztosító vagyon, amely a jogszabály által meghatározott, átvételre kerülő államigazgatási feladatok ellátását biztosítja, 2013. január 1-jén a feladat ellátásának időtartamára az állam ingyenes használatába kerül. A használati jogot a fővárosi és megyei kormányhivatal gyakorolja. Az államigazgatási feladat ellátását biztosító vagyon alatt az átvett államigazgatási feladathoz kapcsolódó valamennyi jogot és kötelezettséget, valamint ingó és ingatlan vagyont is érteni kell. A részletes eljárási szabályokat a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény 2013. január 1-i hatállyal módosított rendelkezései tartalmazzák. Mind a hatályos, mind a fokozatosan hatályba lépő önkormányzati törvény szerint a gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős. A veszteséges gazdálkodás következményei az önkormányzatot terhelik. Az állami költségvetés a veszteséges gazdálkodásból származó kötelezettségekért nem vállal felelősséget. Ha az önkormányzat fizetésképtelenné válik, a polgármesternek, a képviselő-testületnek a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló, többször módosított 1996. évi XXV. törvényben foglaltak szerint kell eljárni. Az önkormányzatok működésére irányadó jogi feltételrendszer érdemben átalakult 2010-ben a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény elfogadásával. A törvény 2. -ának (1) bekezdése alapján: A fővárosi és megyei kormányhivatal a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve. Az új Alaptörvény 34. cikkének (4) bekezdése erre a szabályozási megközelítésre építve mondta ki, hogy: A Kormány a fővárosi és megyei kormányhivatal útján biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét. 2.2.4.1. Az önkormányzatok bevételei A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-i hatálylyal új alapokra helyezte az önkormányzati gazdálkodás alapjait. E törvény 106. -a értelmében Az önkormányzatok saját bevételeinek minősülnek: a) a helyi adók; b) a saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevétel, nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj; c) az átvett pénzeszközök; d) törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj; e) az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei. 28

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok A települési önkormányzatok saját bevételei között meghatározó a helyi adóbevételek szerepe. Az önkormányzati önállósággal összhangban lévő helyi adók rendszere 1991-ben lépett hatályba. (1990. évi C. tv. a helyi adókról; a továbbiakban: Hatv.) Az önkormányzat maga dönt arról, hogy gazdálkodási feladatainak teljesítése és az ehhez szükséges forrásképzés érdekében él-e és milyen mértékben természetesen a törvény keretei között a helyi adóztatás eszközével. A helyi adóztatás általános törvényi feltételrendszerével kapcsolatban követelmény, hogy kerüljenek beépítésre a rendszerbe az adóalanyok teherviselő képességét figyelembe vevő, az adótöbbszörözést, illetve a túladóztatást korlátozó garanciális szabályok, ugyanakkor erősödjön az adóztatás szektorsemlegessége, és végül a helyi adóztatás ne csak a helyi sajátosságokhoz igazíthatóan, hanem lehetőség szerint időtállóan kerüljön meghatározásra. A Hatv. alapján az önkormányzat képviselő-testülete rendeletével a következő adók bevezetésére jogosult: vagyoni típusú adók (építményadó, telekadó); kommunális jellegű adók (kommunális adó, idegenforgalmi adó); helyi iparűzési adó. A Hatv. II. fejezete rendelkezik az ún. vagyoni típusú adókról, vagyis az építményadóról és a telekadóról. A Hatv. III. fejezete rendelkezik a kommunális jellegű adókról, vagyis a magánszemély kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról. A Hatv. IV. fejezete rendelkezik a helyi iparűzési adóról. A törvény 35. (1) bekezdése alapján Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység. 2.2.4.2. Költségvetési kapcsolatok Az önkormányzat közhatalmi és a helyi közügyek intézésével összefüggő feladatait alapvetően saját intézményeivel látja el. E célra új intézményt, költségvetési szervet is alapíthat. Az önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve az államháztartási törvény szerint a költségvetési szervként működő megyei önkormányzati hivatal, (fő)polgármesteri hivatal, a körjegyzőség, illetőleg a társult képviselő-testület hivatala. A költségvetési szerv a törvényben meghatározottak szerint történő nyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A költségvetési szerv vezetője felelős a kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért, az alapító okiratban előírt tevékenységek törvényes ellátásáért, általában a költségvetési szerv gazdálkodásáért, a tervezési, beszámolási és információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért és működéséért. A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzeszközeit kizárólag az önkormányzat által meghatározott belföldi banknál nyitott bankszámlán kezelheti. Az önkormányzati költségvetési szervek gazdálkodásának részletes szabályait az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áht. Vhr.) állapítja meg. 29

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás 2.2.4.3. Gazdálkodási felelősség A helyi önkormányzatok gazdálkodása akkor tekinthető kiegyensúlyozottnak, ha hosszabb időszak alatt is összhang van a bevételei és a kiadásai között nemcsak a tervezés, hanem a végrehajtás során is. Ennek kialakításában és megtartásában elsődleges felelőssége van a képviselő-testületnek. Az új Alaptörvény 33. cikkének (1) bekezdése alapján A helyi önkormányzat feladat- és hatásköreit a képviselő-testület gyakorolja. Ugyanezen cikk (2) bekezdése pedig azt rögzíti, hogy A helyi képviselő-testületet a polgármester vezeti. A polgármester felelőssége kiterjed a gazdálkodás szabályszerűségének a biztosítására. A szabályszerű gazdálkodás fenntartása alapvetően a polgármesteri hivatal és a jegyző feladata. E tekintetben a legfőbb követelmény az, hogy szakértői gárda irányítsa az önkormányzat gazdálkodását. 2.2.4.4. Az önkormányzatok költségvetése A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111 116. -ai értelmében a helyi önkormányzat költségvetése az államháztartás része. Az önkormányzati alrendszer költségvetése a központi költségvetéstől elkülönül, ahhoz központi költségvetési támogatásokkal kapcsolódik. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetés. Ebből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. Az önkormányzati feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a helyi önkormányzat egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. Az önkormányzatok eladósodottságának megakadályozása érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető. A helyi önkormányzat feladataihoz igazodóan választja meg a gazdálkodás formáit, és pénzügyi előírások keretei között önállóan alakítja ki az érdekeltségi szabályokat. A helyi önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit: saját bevételeiből; más gazdálkodó szervektől átvett bevételekből, valamint központi költségvetési támogatásból teremti meg. A helyi önkormányzat veszteséges gazdálkodásának következményei a helyi önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért a központi költségvetés nem tartozik felelősséggel. A helyi önkormányzat a pénzügyi, ügyviteli, ügyintézési és egyéb alapvető feladatok egységes szabályok szerinti elvégzését, átláthatóságát biztosító az állami informatikai rendszerrel összekapcsolható informatikai rendszert működtet, mely a folyamatos pénzügyi állami ellenőrzés eszközeként is szolgál. A rendszerben kötelezően nyilvántartandó adatok körét jogszabály határozza meg. A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. Ha a helyi önkormányzat a költségvetési évre vonatkozóan nem rendelkezik elfogadott költségvetéssel, nem fogadja el a költségvetési évet megelőző évre vonatkozó zárszámadását, államháztartási beszámolási kötelezettségének vagy 30

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok vagyon-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, a költségvetés elfogadásának, a zárszámadás elfogadásának, az államháztartási beszámoló benyújtásának, valamint a vagyon-nyilvántartás elkészítésének határidejét követő hónaptól a mulasztás megszüntetését követő hónapig a nettó finanszírozás keretében finanszírozott támogatásainak folyósítása felfüggesztésre kerül. A képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti, melynek elkészítéséért a helyi önkormányzat felelős. A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják. A gazdasági program, fejlesztési terv a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket. A helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó, törvényben meghatározott feladatok ellátása működési kiadásainak fedezetét az Országgyűlés a feladatfinanszírozás rendszerén keresztül, feladatalapú támogatással biztosítja. A feladatfinanszírozási rendszerben az Országgyűlés a helyi önkormányzat kötelezően ellátandó feladataihoz jogszabályokban meghatározott közszolgáltatási szintnek megfelelő támogatást biztosít. A támogatás biztosítása az alábbi szempontok figyelembevételével történik: a) takarékos gazdálkodás; b) a helyi önkormányzat jogszabályon alapuló, elvárható saját bevétele; c) a helyi önkormányzat tényleges saját bevétele. A feladatalapú támogatás összegét a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg. A feladatalapú támogatást a helyi önkormányzat éves szinten kizárólag a kötelezően ellátandó feladatainak kiadásaira fordíthatja. Az ettől eltérő felhasználás esetén a helyi önkormányzat köteles a támogatás összegét jogszabályban meghatározott kamatokkal terhelve a központi költségvetés részére visszafizetni. Az önként vállalt, az állam által prioritásként kezelt feladatok finanszírozására az állam támogatást biztosíthat az önkormányzatoknak. Kivételes esetben jogszabályban meghatározott módon a helyi önkormányzat működőképessége megőrzése érdekében kiegészítő támogatás adható. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 121 124. -ai értelmében helyi önkormányzat fizetőképességének megszűnése esetén az önkormányzat pénzügyi helyzetének rendezése adósságrendezési eljárás keretében történik. A helyi önkormányzat az adósságrendezési eljárás ideje alatt a képviselő-testület által elfogadott válságköltségvetés alapján gazdálkodik. Az adósságrendezésbe nem vonható be a helyi önkormányzat használatába, vagyonkezelésébe adott, nem az önkormányzat tulajdonát képező vagyon, továbbá hazai vagy uniós forrásból nyújtott fejlesztési támogatásból származó bevételek. Az államháztartásról szóló (mára megszámlálhatatlan alkalommal módosított) 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az Áht. Vhr. rendelkezései, melyek 2011 decemberében újraszabályozásra kerültek (2011. évi CXCV. törvény, 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet). 31

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A helyi önkormányzat költségvetése tartalmazza: a) a helyi önkormányzat költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban; b) a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát, valamint költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban; c) a költségvetési egyenleg összegét; d) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét; e) e költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételeit, kiadásait működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban; f) a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt. 2.2.4.5. A helyi önkormányzatok gazdálkodásának pénzügyi gazdasági ellenőrzése A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 119 120. -a értelmében a helyi önkormányzatnak nyújtott európai uniós és az ahhoz kapcsolódó költségvetési támogatások felhasználását a) az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei; b) kormányzati ellenőrzési szerv; c) a fejezetek ellenőrzési szervezetei; d) a Magyar Államkincstár; e) az ellenőrzési hatóság, az európai uniós támogatások irányító hatóságai és f) a közreműködő szervezetek képviselői is ellenőrizhetik. A jegyző köteles a jogszabályok alapján meghatározott belső kontrollrendszert működtetni, amely biztosítja a helyi önkormányzat rendelkezésére álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A jegyző köteles gondoskodni a belső kontrollrendszeren belül a belső ellenőrzés működtetéséről az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. A helyi önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is. A helyi önkormányzatra vonatkozó éves ellenőrzési tervet a képviselő-testület az előző év december 31-ig hagyja jóvá. Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény szerint Az Állami Számvevőszék általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal felelős gazdálkodás ellenőrzését. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az új, úgynevezett sarkalatos törvény alapján az államháztartás gazdálkodásának ellenőrzése keretében a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok, továbbá ezek társulásainak gazdálkodását is ellenőrzi. Az ÁSZ a törvény szerint az államháztartásból származó források felhasználásának keretében ellenőrzi a központi költségvetésből gazdálkodó szervezeteket (intézményeket), valamint az 32

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok államháztartásból nyújtott támogatás vagy az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználását a helyi önkormányzatoknál, az országos és helyi kisebbségi önkormányzatoknál, a közalapítványoknál, köztestületeknél. Az ÁSZ ellenőrzi az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelését, a vagyonnal való gazdálkodást, az állami tulajdonban (résztulajdonban) vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szerveztek vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét, az államháztartás körébe tartozó vagyon elidegenítésére, illetve megterhelésére vonatkozó szabályok betartását. Az ÁSZ az ellenőrzés lefolytatása mellett dönthet az állami vagy önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyongazdálkodását illetően. Az ÁSZ törvény előírja, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizze az állami adóhatóság és a helyi önkormányzatok adóztatási és egyéb bevételszerző tevékenységét, valamint a vámhatóság tevékenységét. Az ÁSZ törvény szerint Az Állami Számvevőszék megállapításai alapján az ellenőrzött szervezetekkel és a felelős személyekkel szemben az illetékes szervezetnél eljárást kezdeményezhet. 2.2.4.6. Az önkormányzatok vagyona Az önkormányzati tulajdont mint új jogi kategóriát az 1989. október 23-án hatályba lépett Alkotmánymódosítás teremtette meg, de valódi tartalmat az Ötv. megalkotásával kapott. Az alapvető cél az volt, hogy a korábbi alanytalan állami tulajdonos helyett valós, érdemi tulajdonos jöjjön létre. Emellett cél volt az is, hogy minden olyan vagyon az önkormányzatoké legyen, amely a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásának feltételéül szolgál. Az új Alaptörvény 32. cikke szintén egyértelművé teszi, hogy a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében a törvény keretei között gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat. Az önkormányzatok tulajdonának alanyai maguk a települések, végső soron e közösségek választójoggal rendelkező polgárai. A tulajdonosi jogokat vagy közvetlenül: népszavazással, vagy a képviselő-testület útján gyakorolják. A lényeg: az önkormányzatok tulajdonosok, csakúgy, mint a gazdasági élet bármelyik szereplője. Egy alapvető különbséget azonban hangsúlyoznunk kell: csak úgy és addig vállalkozhatnak, amíg nem veszélyeztetik a kötelező feladataik ellátását. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 106 110. -ai értelmében a helyi önkormányzat vagyona a) a tulajdonából és b) a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll. E vagyonelemek az önkormányzati feladatok és célok ellátását szolgálják. Ennek keretében a helyi önkormányzatot törvényben meghatározott eltérésekkel megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik. A helyi önkormányzat kizárólagos 33

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás tulajdonában álló nemzeti vagyon birtoklása, használata, hasznai szedésének joga, fenntartása, üzemeltetése, létesítése, fejlesztése, valamint felújítása a nemzeti vagyonról szóló törvényben szabályozott módon engedhető át másnak. A képviselő-testület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő nemzeti vagyonra a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései szerint az önkormányzati közfeladat átadásához kapcsolódva vagyonkezelői jogot létesíthet. Vagyonkezelői jog önkormányzati lakóépületre és vegyes rendeltetésű épületre, társasházban lévő önkormányzati lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre ingyenesen csak kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal vagy ezen gazdasági társaság kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaságával létesíthető. A képviselő-testület kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott személyekkel köthet vagyonkezelési szerződést. A vagyonkezelési szerződés versenyeztetés nélkül köthető. A vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A vagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történhet. A helyi önkormányzat tulajdonába tartozó vagyonelemekről kormányrendeletben meghatározott módon nyilvántartást kell vezetni. Az önkormányzati vagyonnyilvántartás (vagyonkataszter) folyamatos vezetéséért, az adatok hitelességéért a jegyző felelős. Az önkormányzati törzsvagyont a többi vagyontárgytól elkülönítve kell nyilvántartani. A Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. újraszabályozta az önkormányzat vagyonát, alapvetően megtartva az 1990-tő hatályos felosztást. A helyi önkormányzat vagyona törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet. A helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon külön része a törzsvagyon, amely közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását vagy hatáskör gyakorlását szolgálja. A forgalomképtelen törzsvagyonba tartoznak: a helyi közutak és műtárgyaik; a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok; a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzetközi kereskedelmi repülőtér, a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádió-navigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló vizek, közcélú vízi létesítmények, ide nem értve a vízi közműveket; a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon. Ennek minősül a Nemzeti vagyonról szóló törvény 2. számú mellékletben meghatározott, valamint törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében ekként meghatározott a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyonelem. A 2. sz. mellékletben találjuk például: - a közszolgáltatási tevékenységet, valamint parkolási szolgáltatást ellátó gazdasági társaságban fennálló társasági részesedést; - védelmi és közjóléti elsődleges rendeltetésű erdőt; - 5 hektárnál nagyobb, természetben összefüggő erdőt; - nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékeket és műemlék együtteseket. 34

2. A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok A korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartoznak: azok a vagyontárgyak, amelyeket törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete így állapít meg. A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom kivételével nem terhelhető meg, azon osztott tulajdon nem létesíthető. A vagyongazdálkodás széles körű, átfogó feladata lényegében a gazdálkodás valamennyi elemét magában foglalja. Az önkormányzatnak a vagyon használata célirányosan, a legjobb minőségben szolgálja a közszolgáltatások ellátását. A feladat ellátása a vagyonállapot folyamatos elemezését, vizsgálatát, az állapotváltozás figyelemmel kísérését igényli. 35

3. 3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.1. A gazdaságpolitikai célképzés és tervezés A gazdaságfejlesztési stratégiák alapvető céljai mindig is egyet kell, hogy jelentsenek az egyének, a közösségek, az egész társadalom sokirányú és állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek a lehető legjobb kielégítésével. Ezért e célokat és felfogásokat elérni, illetve érvényesíteni hivatott fejlesztéspolitikák mindenekelőtti alapvető eleme, illetve feladata a mindenkori szükségletek helyes felismerése, meghatározása és csoportosítása. A szükségletek minden időben általánosan és egyedien jelentkeznek, az általános fejlődés során mind mennyiségileg, mind minőségileg változnak, különböző struktúrákban rendeződnek, de minden gazdálkodási rendben a céltudatos tevékenységek húzóerejét jelentik. A gazdaságpolitika a szükségletek helyes felmérésén túlmenően nagy súlyt helyez a szükségletek csoportosítására is. Az össztársadalmi (politikai, védelmi, kulturális), azaz az oszthatatlan, a személyi anyagi és nem anyagi, azaz az osztható és ezek kielégítését szolgáló fejlesztési (beruházási stb.) szükségleteink kielégítését a gazdaságfejlesztési stratégiai a rendelkezésre álló, illetve beszerezhető javak, illetve termelési tényezők felhasználásával és a lehetőségek pontos felmérésével, körültekintően kimunkált gazdasági célrendszerekben közelíti meg. A gazdaságpolitika szoros összefüggésben áll a mikro-ökonómiai szervezetek törekvéseivel, azokat segíti, támogatja, de adott esetekben az össztársadalmi érdekek érvényesülése érdekében korlátozza, illetve befolyásolja őket. A gazdaságpolitika lényege, egyben nehézsége pedig éppen abban áll, hogy a gazdálkodó szervezetekkel való együttműködésben mindig a fejlődést biztosító érdekazonosságok létrehozására, illetve az érdekellentétek kiszűrésére törekedjen, szem előtt tartva, hogy az általánosan elfogadott és megkövetelt globális társadalmi célok érvényesülése ne sérüljön. A gazdaságpolitika tehát az állam, a kormányok elhatározásait, döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket adott időszakban a társadalom szükségletei mind jobb kielégítésére alkalmas cél- és eszközrendszerekben határoz meg, illetve hajt végre. A gazdaságpolitikai célok képzése terén különbséget kell tennünk a tekintetben, hogy egyrészt milyen időtávra kerülnek kitűzésre, másrészt a hatalom milyen szintjén kerül sor kidolgozásukra. Eszerint a gazdaságpolitika tükrözhet távlati, stratégiai és taktikai célokat. A távlati célok azt mutatják, hogy egy ország hosszabb idő után hova kíván eljutni, népességének az anyagi, kulturális javakkal és szolgáltatásokkal való ellátása területén milyen eredményeket kíván elérni. A gazdaságpolitika távlati céljai a társadalmi gazdasági helyzetet jellemző ismérvek 37

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás széles körére terjedhetnek ki. A gazdaságpolitika távlati céljai közé tartozhat például olyan mutatószám meghatározása is, mint a GDP növekedési ütemének hosszabb időszakon át történő stabilitása vagy az egyensúlyhelyzet megvalósítása is. A gazdaságpolitika stratégiai céljai vagy részstratégiái olyan hosszabb időtávon belül kibontakozó tényezők létrehozását vagy megfelelő mértékű és irányú működését tűzik ki feladatul, amelyek közvetlenül hatnak a távlati célok megvalósulására, hatásukkal létrehozzák a kívánatos végső eredményt. Ilyen részstratégiák irányulhatnak közvetlenül a gazdaság egyes ágazataira (külgazdasági stratégia, ipari fejlesztési stratégia, turizmusfejlesztés stratégia), régióira (regionális fejlesztési stratégia) vagy egyes kiemelt társadalmi szociális célok elérésére (lakásépítés-fejlesztési stratégia). A gazdaságpolitika taktikai céljai közé sorolhatjuk mindazon feladatokat, amelyek valamilyen stratégiai cél megvalósítását szolgálják, és rövid időtávon merülnek fel. A gazdasági célok meghatározása tehát a gazdaságfejlődési szakasz és a mindenkori konjunkturális helyzet széleskörű elemzése alapján az államhatalom tudatos előrelátását tükrözi. A célok megvalósítását pedig az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök szolgálják. A XX. század utolsó évtizedében eredményesen végigvitt magyarországi gazdasági átalakulást, a piacgazdaság tulajdoni, szabályozási és intézményi rendszere megteremtését követően az új évezred első éveiben a gazdaságstratégia céljaként a hazai gazdaság modernizációjának felgyorsítása, a tartós és fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek folyamatos biztosítása került a gazdaságpolitika homlokterébe. Ez feltételezi a makroszintű és a mikroszintű versenyképesség javítását, a növekedés tárgyi, technikai és szellemi alapjainak bővítését és megerősítését, valamint a társadalom és a gazdaság kohéziójának fokozását, a korábbi gazdaságfejlődési szakaszból visszamaradt, illetve az átalakulási szakasz során felszínre került regionális, strukturális, tőketényezőkbeli fejlődési aránytalanságok csökkentését. E stratégiai cél megvalósításának egyik leglényegesebb, aktív eszköze a külföldi és hazai befektetéseket ösztönző és orientáló feltételek biztosítása és fejlesztése, amelyre a kormányzat indikatív jellegű, átfogó igényű, nyitott gazdaságfejlesztési stratégiát dolgozott ki. Az ösztönző rendszer a hazai gazdaságfejlesztés stratégiáját meghatározó Széchenyi Terv filozófiáján, a kormányzati, helyi önkormányzati és a vállalkozói szféra összefogásán és közös hozzájárulásán, alapuló és a Széchenyi Terv, illetve az új Széchenyi Terv részeként, annak fő irányaiként megjelenő gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési támogatási formákban, központi költségvetési célelőirányzatként ölt testet. A befektetés-ösztönzés, vállalkozásfejlesztés általános és külgazdasági szektorhoz kapcsolható programjai különösen az új Széchenyi Terv programjaiban és ezek megvalósítását célzó pályázati csomagokban jelennek meg. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 11/2012. (VI. 5.) NGM rendelet értelmében 2012-ben többek között az alábbi programokhoz nyújt a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatást: Nemzetközi befektetések támogatása; Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása; Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása; Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása; 38

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok támogatása; Nemzetgazdasági programok támogatása; a. külgazdasággal kapcsolatos feladatok ellátása; b. Kárpát-medencei térség gazdaságfejlesztése; c. Duna Stratégiához kapcsolódó projektek megvalósítása; d. védelmi és biztonsági ipar versenyképessége; e. gazdaságstratégiai programok megalapozásához, konzultációjához, kommunikációjához és végrehajtásához kapcsolódó kiadások finanszírozása; f. turizmusfejlesztési stratégiai feladatok megvalósítása; g. területfejlesztési stratégiai tervezési feladatok ellátása; h. a K+F és Innováció programok és feladatok támogatása; i. KKV-fejlesztési stratégiai feladatok megvalósítása; j. Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása; k. idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése. A XII. Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi kezelésének, felhasználásának szabályairól szóló 55/2012. (VI. 21.) VM rendelet alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium többek között az alábbi programokhoz nyújt közösségi, illetve nemzeti forrásból támogatást: Határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatása; Tanyafejlesztési Program támogatása; Állami feladatok átvállalása az agrár- és vidékfejlesztési programok megvalósításában; Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása; Méhészeti Nemzeti Program támogatása; Igyál tejet program támogatása; Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása; Iskolagyümölcs program támogatása; Nemzeti Diverzifikációs Program támogatása; Állattenyésztési feladatok támogatása; Fenntartható erdőgazdálkodás támogatása; Nemzeti agrár-kárenyhítés; Állat- és növénykártalanítás; Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT) támogatása; Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott intézkedéscsoportok (tengelyek) támogatása; a. I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása; b. II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése; c. III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése; d. IV. tengely: LEADER programok; e. Technikai segítségnyújtás; Halászati Operatív Program; a. Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely); b. Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely); c. Technikai segítségnyújtás (V. tengely); 39

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A Nemzeti fejlesztési minisztérium 2012-ben közösségi, illetve nemzeti forrásból az alábbi programokhoz (azok egyes részintézkedéseihez) nyújtott támogatást: Gazdaságfejlesztési Operatív Program; Közép-Magyarországi Operatív Program; Regionális Fejlesztés Operatív Programok; Társadalmi Megújulás Operatív Program; Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program; Közlekedés Operatív Program; Környezet és Energia Operatív Program. Az előirányzat felhasználása részben közvetlen, egyedi döntéssel, elő-, előleg- és utófinanszírozással, részben közvetett módon, előirányzat átcsoportosítással történik. A gazdaságpolitika kialakítása, az ennek hatékony végrehajtásához szükséges társadalmi párbeszéd elősegítése, a gazdaságpolitika meghatározásának és megvalósításának irányítása a Kormány elsődleges felelőssége, egyszersmind összkormányzati, benne igazgatási feladat. A Kormány gazdaságpolitikája a kormányprogram(ok)ban ölt testet, amelyek stratégiai és taktikai célkitűzései az éves költségvetésekben, törvényekben és más jogszabályokban jogi megerősítést kapnak. Az állami költségvetésben és más jogszabályokban előirányzott stratégiai és taktikai célok ezen túlmenően az állam, a gazdasági igazgatás és esetenként a gazdasági élet más szereplői számára feladatot kötelező cselekvési irányt jelentenek, amelyekhez az állam a költségvetésben biztosítja a megfelelő forrásokat. A Kormány gazdaságpolitikájának kimunkálásában meghatározó szerepe van a nemzetgazdasági miniszternek. A nemzetgazdasági miniszter az érdekelt miniszterek bevonásával kidolgozza és előterjeszti a Kormány gazdaságpolitikai stratégiáját. Ennek keretében kidolgozza a gazdasági stratégia cél-, eszköz- és intézményrendszerét, kialakítja a horizontális támogatási programokat (különös tekintettel a befektetés-ösztönzés, az aktív foglalkoztatáspolitika, a piacszabályozás elveire), javaslatokat dolgoz ki a gazdaságfejlesztésre fordítható pénzügyi források céljaira és felhasználására; valamint a gazdaságstratégia megalapozása érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a gazdasági folyamatok feltételeinek alakulását, és előrejelzéseket készít a várható tendenciákról. A gazdaságpolitika formálásában, a stratégia előkészítésében elsődleges felelőssége az, hogy gondoskodjon a gazdasági stratégia pénzügy-politikai keretei meghatározásáról. A megalapozott, valósághű gazdasági helyzetértékelés és célképzés előfeltétele a hatékony statisztikai rendszer működése is, amelynek feladata az, hogy tárgyilagos képet adjon a társadalom, a gazdaság, a tulajdonviszonyok, a környezet állapotáról, változásairól az állami, közöttük a gazdasági igazgatási szervek, valamint a társadalom számára. A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény szerint Magyarországon a statisztikai tevékenység ellátása a hivatalos statisztikai szolgálat feladata, amelynek központi szakmai szervezete a Kormány felügyelete alatt működő Központi Statisztikai Hivatal, és amelyben minisztériumok és országos illetékességű állami és kormányzati szervek is részt vesznek. A hivatalos statisztikai szolgálat tevékenysége összehangolásának elősegítésére, a társadalmi érdekek képviseletének és az adatfelhasználók igényeinek érvényre juttatására, az országos statisztikai 40

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei adatgyűjtési program (OSAP) tervezetének véleményezésére a KSH elnökének szakmai tanácsadó, véleményező szerveként Országos Statisztikai Tanács (OST) működik. E Tanácsban képviseltetik magukat a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek, a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, az önkormányzatok és a tudományos körök. Az OST ülésein a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke állandó meghívottként vesz részt. A KSH legfontosabb feladatai a törvény szerint: a statisztikai tevékenység összehangolása, a szakmai irányítási tevékenység ellátása; a népesség adatainak összeírása, egyéb országos összeírások szervezése és végrehajtása; a hivatalos statisztikai szolgálat országos statisztikai adatgyűjtési programja tervezetének összeállítása, jóváhagyásra történő előterjesztése, a program végrehajtásának figyelemmel kísérése a hivatalos statisztikai szolgálat szerveinél; az OST bevonásával a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakítása, a számjelek meghatározása, készítése, nyilvánosságra hozatala, valamint használatuk kötelezővé tétele, statisztikai regiszter működtetése és ennek alapján névjegyzék készítése; az Országgyűlés és a Kormány évenkénti tájékoztatása az ország társadalmi, gazdasági népesedési adatairól; statisztikai adatok szolgáltatása az államhatalom és a közigazgatás szervei, a társadalmi szervezetek, az érdekképviseletek, a lakosság és a hírközlő szervek, valamint a nemzetközi szervezetek részére. 3.2. A fiskális és monetáris politika és eszközei A gazdasági közigazgatás eszköztárában kiemelt szerepet játszanak a fiskális és a monetáris politika megvalósítására irányuló eszközök, amelyek a gazdasági szabályozók elsődleges fontosságú és mással nem helyettesíthető csoportját alkotják. A gazdasági folyamatok közgazdasági, közigazgatási befolyásolására szolgáló eszközöket sokféle szempont szerint lehet csoportosítani, amelyek közül a makroökonómia kettőt használ rendszeresen: az egyik szempont az eszközöket aszerint osztja meg, hogy az állami beavatkozás a jövedelmekre és az árupiacra avagy a pénzpiacra gyakorol hatást közvetlenül. Ettől függően megkülönböztethetjük a költségvetési politikát és a monetáris politikát. A másik szempont az eszközök alkalmazásának jellegére vonatkozik: eszerint az automatikusan és a diszkrecionálisan (esetileg) alkalmazott eszközöket különböztetik meg. A költségvetési politika az állami bevételekre és kiadásokra, valamint ezek egyenlegére vonatkozó döntések összessége, amely az állami költségvetésben és a költségvetési (fiskális) szabályokban ölt testet. A költségvetési politika közvetlenül és döntően a nemzetgazdaság összkeresletére tud hatást gyakorolni: egyrészt a jövedelmek változtatásával, másrészt a közvetlen vásárlásokkal. A gazdasági szereplőktől származó befizetések mindegyikét jogszabályi előírás teszi kötelezővé, vagyis az állam kényszer útján jut bevételekhez, amelyeket a kötelezettek saját jövedelmükből tudják csak teljesíteni. Ezáltal az állam egy oldalról csökkenti az összkeresletet, és eszközöket centralizál a gazdaságpolitika céljainak megvalósításához. A költségvetés kiadási oldalán közgazdaságilag két csoportot különböztethetünk meg: az egyik csoportba azokat a tételeket soroljuk, amelyek csak a magánszektor jövedelmét változtatják meg, de nem hatnak az árupiacokra: ezek a költségvetési 41

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás kiadások az állami transzferek. A másik csoportba mindazok a kiadások tartoznak, amelyeket az állam közvetlenül vásárlásra fordít. Az állami bevételek és kiadások szabályozása és végrehajtása által a költségvetési politika az állam gazdasági funkciói közül különösen három típusút gyakorol: a gazdasági stabilitás, egyenletes növekedés, belső és külső pénzügyi egyensúly fenntartására irányuló stabilizációs funkciót; a gazdaságpolitikai prioritások érvényesítésére irányuló jövedelem újraelosztási funkciót és a nemzetgazdaság egy-egy belső piaci szegmensének befolyásolására irányuló allokációs funkciót, amelynek révén az adott termék- vagy szolgáltatás-piac spontán működéséből fakadó hiányosságot vagy torzulást korrigálhat. A költségvetési politika megvalósítására szolgáló eszközrendszer az állami bevételek és a kiadások szabályozásában és az e szabályokat végrehajtó, alkalmazó intézményekben ölt testet. A költségvetés bevételi oldalán közgazdasági szempontból ezek lehetnek: adójellegű bevételek, nem adójellegű bevételek, állami vagyonhoz kapcsolódó bevételek, egyéb bevételek. Az állami bevételek zömét alkotó adójellegű bevételek közé tartoznak az adók, az állami monopóliumok (pl. jövedéki adók), a vámok és a társadalombiztosítási járulékok. A nem adójellegű bevételek sorában az illetékeket, díjakat és bírságokat említhetjük. Az állam további bevételeit képezik az állami vagyon értékesítéséből vagy tartós működtetéséből származó bevételek. Végül a bevételi oldal egyéb csoportjában említhetők még a különféle külső támogatások, adományok. Az állami bevételek túlnyomó részét reprezentáló adójellegű bevételek rendszere alkalmazkodik a gazdaságpolitika stratégiai célkitűzéseinek megvalósításához, de egyben alkalmas rövidebb távú célok megvalósításának elősegítésére is. Az adórendszerrel szemben támasztott követelmények között eszerint fontos helyet foglal el a stabilitás és az ésszerű rugalmasság ismérve, emellett további követelményként utalni kell az igazságosság (méltányosság), a haszonelvűség, a közteherviselés, a hatékonyság, az egyszerűség és a lehető legkisebb adminisztrációs költségigény követelményeire. A költségvetés kiadási oldalán az állam, a közigazgatás működésével és fejlesztésével kapcsolatos kiadásokon túlmenően mint előzőekben jeleztük a gazdasági szervezeteknek nyújtott támogatások eszközével a strukturális és regionális fejlesztés célok, a szociális, oktatási juttatások széleskörű rendszerével pedig a társadalomfejlesztési és ehhez kapcsolódó gazdaságpolitikai célok megvalósítását segíti elő. A költségvetési politika megvalósítását szolgáló politikák, szabályozók és intézmények egészét az államháztartás intézménye foglalja magában. Más szóval: az államháztartás tehát a nemzetgazdaságban és a társadalomfejlesztésben való állami szerepvállalás gazdálkodási, pénzügyi oldalát jeleníti meg. A monetáris politika a gazdaságpolitika azon célkitűzéseinek, eszközeinek és intézményi rendszerének összessége, amellyel a pénzpiacot szabályozza, különös tekintettel a forgalomban lévő pénz mennyiségének szabályozására. A monetáris politika alakításának központi szereplője a központi bank vagy jegybank, Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank. A központi bank jogállását, feladatait, működésének 42

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei feltételeit magas szintű jogszabályok, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény szabják meg. E törvény szerint az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Alapvető feladatai: a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelme érdekében meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát; kizárólagosan jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra; hivatalos deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt; a devizatartalék kezelésével és az árfolyam-politika végrehajtásával kapcsolatban devizaműveleteket végez; kialakítja és szabályozza a belföldi fizetési és elszámolási rendszereket, támogatja azok biztonságos és hatékony működését; a feladatai ellátásához szükséges statisztikai információkat gyűjt és tesz közzé; támogatja a pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a pénzügyi rendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kialakítását és hatékony vitelét. Az MNB egyéb tevékenységet jogszabályban meghatározott felhatalmazás alapján csak elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül folytathat. A monetáris politika instrumentumai közé tartoznak tehát mindazok az eszközök, amelyekkel a központi bank képes befolyásolni a pénzpiac működését. Ezek sorában mindenekelőtt ki kell emelni az árfolyam-politika alakítását, a refinanszírozási kamatláb (általában a kamatpolitika) alakítását, a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának meghatározását és a tartalékkötelezés szabályozását, a központi bank által folytatott nyílt pénzpiaci intervenciókat. A monetáris politika eszközeivel a központi bank hivatott és képes a pénzpiac (és az értékpapír-piac) közvetlen befolyásolására és ezen keresztül az árupiac befolyásolására is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a központi bank e szerepkörében a gazdaságpolitika célrendszerében hatást tud gyakorolni az összkereslet alakulására is. A monetáris politika mindezek révén megkülönböztetett szerepet játszik az árstabilitás biztosításában, az antiinflációs politika alakításában, de szélesebb értelemben közvetve hatást tud gyakorolni a makrogazdasági folyamatok mindegyikére. A monetáris politika megvalósításának eszközei közül: az árfolyam-politika megfelelő alakításával a központi bank elő kell segítse a gazdasági stabilitás fenntartását, az infláció féken tartását, a külkereskedelemben versenyző magyar termékek versenyképességének biztosítását és ezzel egyidejűleg megfelelő hatékonyságnövekedési külső kényszer fenntartását a külpiac-orientált termelőszektorok számára, a külső fizetési egyensúly vagy a gazdaságfejlesztési célú külső forrásbevonást lehetővé tevő kezelhető fizetési mérleg biztosítását; a kamatpolitika alakítása lehetőséget ad a központi bank számára, hogy a kereskedelmi bankok egyik forrásaként szereplő refinanszírozási hitelek kamatait szabályozza, a forrás megdrágítsa vagy olcsóbbá tegye és ezáltal a bankok hitelnyújtási képességének alakításával bővítse vagy csökkentse a gazdaságban rendelkezésre álló hitel és ezáltal a pénzmennyiség összegét; a kereskedelmi bankok kötelezően képzendő tartalékának szabályozásával a központi bank ugyancsak e bankok által meghitelezhető pénzmennyiséget szabályozza, amely visszahat a 43

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás kamatláb alakulására. A központi bank egyes kritikus esetekben jogosult emellett a kereskedelmi bankok tartalékképzéséhez nyújtható hitelek korlátozására is; a központi bank értékpapír kereskedelemmel (állampapírok eladásával) is képes hatni a forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozására, és nyílt piaci deviza-műveletei során a magyar nemzeti valuta árfolyama szükséges védelmét is ellátja; a központi bank a forgalomban lévő készpénz kibocsátás (emisszió) kizárólag jogosultja, amelyet a gazdaság készpénz-szükségletének növekedésével összhangban gyakorol (és természetesen gondoskodik az elhasználódott készpénzek/fizetőeszközök cseréjéről). A monetáris politikának a Kormány gazdaságpolitikájával, különösen pénzügypolitikájával való összehangolásában fontos szerepet játszik a nemzetgazdasági miniszter, aki egyben a költségvetési politika első számú felelőse. A nemzetgazdasági miniszter az érdekelt miniszterek közreműködésével előkészíti és kidolgozza a Kormány pénzügypolitikájára (költségvetési, jövedelemi, ár-, árfolyam- és devizapolitikájára) vonatkozó javaslatokat. Összehangolja a pénzügypolitikát a monetáris politikával, továbbá gondoskodik az elfogadott pénzügypolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések megvalósításáról. A Kormány gazdasági stratégiájára vonatkozó javaslat kidolgozása, illetve a gazdaságpolitika végrehajtása során a kormányzati intézkedések összhangját a nemzetgazdasági miniszter teremti meg. A hosszú távú pénzügyi és a gördülő államháztartási tervezés kialakításához előrejelzéseket készít a makrofolyamatok alakulásáról, javaslatokat tesz a Kormány pénzügypolitikájának céljaira és az ezek megvalósításához szükséges eszközökre. Közreműködik a gazdaságpolitikai programra vonatkozó javaslatok előkészítésében. A monetáris politika akkor lehet hatékony és sikeres, ha összhangban van a költségvetési politikával. Az állam, a Kormány gazdaságpolitikája együttesen és kombinálva alkalmazza a gazdasági igazgatás e két kardinális eszközrendszerét a makrogazdasági folyamatok alakításában, amelyek sematikus hatásmechanizmusát az alábbi ábra szemlélteti. Állami gazdaságpolitika Mire irányul? Kereslet Kínálat Milyen eszközökkel szabályoz az állam? Bevétel Költségvetés Kiadás Monetáris Költségvetés Mit kíván az állam szabályozni? adókat vásárlásokat pénzmennyiséget adókon keresztül a kínálatot 1. ábra: A monetáris politika és a költségvetési politika szerepe a makrogazdasági folyamatok alakításában Alaptörvény úgy rendelkezhet, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szerv és a Magyar Nemzeti Bank feladat- és hatásköreit általános jogutódként egy új szervezet láthatja el, amelynek elnökét a köztársasági elnök nevezi ki. Ez egy lehetősége a jogalkotónak, melyről sarkalatos törvény rendelkezik. 44

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.3. Az állami támogatáspolitika és fő eszközei 3.3.1. Mit értünk állami támogatás alatt? A köznyelvben állami támogatás alatt olyan állami transzfereket értünk, melyek természetes személyek jövedelempótlását szolgálják, vagy olyan szervezeteknek a működéséhez, fejlesztéséhez járulnak hozzá, amelyek közvetlenül nem címzettjei az állami költségvetésnek. Ez utóbbi körben a támogatások haszonélvezői tehát a magánszféra vállalkozásai, az önkormányzatok, illetve az egyházak és a civil szféra szervezetei. Azoknak a támogatásoknak, melyeket az állam közvetlenül nem gazdasági szervezeteknek juttat, csak közvetett módon van a gazdasági folyamatokat, illetve gazdasági struktúrát befolyásoló hatása. Az egyéni jövedelempótló támogatások hatnak a fogyasztói kereslet szerkezetére. Az önkormányzatok fellépnek a piacon mint megrendelők, és saját eszközrendszerükkel például a helyi adókban érvényesített kedvezményekkel vagy vállalati telephelyek, ipari parkok létesítésével önmaguk is támogathatják a településen letelepedő vállalkozásokat. Az egyházak, illetve a civil szféra szervezetei is lehetnek megrendelők, vagy bizonyos közszolgáltatások biztosításával, mint például az oktatás, befolyásolják a piaci szereplőket. Az állam gazdaságpolitikai eszközrendszeréhez direkt módon azonban csak azok a támogatások tartoznak, melyeket az állam közvetlenül a gazdasági szféra vállalkozásainak nyújt. Ebben a szűk gazdaságpolitikai értelemben állami támogatás minden olyan eszköz, mellyel az állam kedvezőbb pozícióba hoz egyes vállalkozásokat, mintha csupán a piac törvényei alapján működnének. Sokkal szélesebb eszköztár áll az állam rendelkezésére a piaci szereplők kedvező irányú befolyásolására, mint a köztudatban támogatásnak értelmezett közvetlen költségvetési transzferek. Ugyanilyen hatással vannak az adórendszerben érvényesített kedvezmények vagy más pénzügyi szabályozó eszközök (például gyorsított amortizációs kulcs engedélyezése), a konszolidációs programok, a kedvezményes hitelkonstrukciók vagy az állami garanciavállalások. Közvetett módon pedig az állami gazdaságpolitika más eszközei is lehetnek támogató hatással. Az állam saját tulajdonú vállalatainak tőkeemelésével is befolyásolja a piacot. Az állam mint nagy megrendelő kedvező helyzetbe hozhatja a preferált ágazatok vállalkozásait, a nagy állami infrastruktúra fejlesztések vagy az államilag finanszírozott képzés pedig gyakorlatilag az érintett területen működő vállalkozások költségeit csökkentik (egy autópálya kiépítése csökkenti a környezetében lévő vállalkozások szállítási költségeit, bizonyos szakmák magas színvonalú állami szintű oktatása a munkaerő képzésének, továbbképzésének költségeit stb.). 3.3.2. Az állami támogatáspolitika Egységesen és önállóan értelmezhető állami támogatáspolitika nem létezik. Miután hazánk tagja az Európai Uniónak, ezért gazdaságfejlesztési támogatáspolitikáját csak az EU-val összhangban alakíthatja ki. Ennek része többek között a Strukturális Alapból, a Kohéziós Alapból, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások. A nem gazdasági szférának nyújtott támogatásokat alapvetően más nem közvetlenül gazdaságfejlesztést célzó szakpolitikák 45

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás határozzák meg (önkormányzati politika, szociálpolitika stb.), bár bizonyos esetekben gazdaságfejlesztési célokat is szolgálhatnak (pl. lakástámogatás). Ebben az összefüggésben tehát az állami támogatáspolitika a támogatási szakpolitikák összessége. Ha az állami támogatásokat leszűkítjük a gazdasági szereplőknek közvetlenül nyújtott támogatásokra, akkor sem értelmezhetjük önmagában az állami támogatáspolitikát, az nyilvánvalóan csak az állami struktúrapolitika egy eleme. Az állam a gazdasági szerkezet átalakítására vonatkozó céljainak függvényében hathat a tulajdonosi struktúrára, befolyásolhat egyes ágazatokat (például mezőgazdaság, idegenforgalom), azon belül egyes alágazatokat (például gépkocsigyártás vagy mikroelektronika), egyes tevékenységeket (például kutatás-fejlesztés, export) vagy egyes földrajzi területegységeket (fejlődésben elmaradott megyék, régiók, határ menti térségek stb.). A befolyásolás célja lehet egyes fejlődési folyamatok gyorsítása vagy egyes problematikus folyamatok fékezése. A gazdaság szerkezetének átalakítása egyben a gazdasági növekedést is szolgálhatja, ha az intézkedések nemzetgazdasági szinten javítják a gazdaság jövedelemtermelő képességét (például azt eredményezik, hogy a korszerű, hatékonyabb, nagyobb jövedelemtermelő-képességű ágazatok kerülnek túlsúlyba, a kutatás-fejlesztés eredményeképp nő egy-egy iparág hatékonysága). A beavatkozás célja lehet a gazdasági egyensúly javítása (például exportösztönzés), vagy bizonyos gazdasági-társadalmi feszültségek mérséklése (például területi egyenlőtlenségek csökkentése), vagy a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása (például környezetvédelem). Struktúrapolitikai céljainak eléréséhez az állam élhet: egyedi intézkedésekkel (például államosítás vagy privatizáció); szabályozó eszközökkel (például környezetvédelmi előírások, energia- és a közlekedési és hírközlési szektor szabályozása stb.); direkt eszközökkel (például mennyiségi kontingensek, beruházások engedélyezése, árszabályozás); de közvetett eszközökkel is (közösségi kiadások, adópolitika, infrastruktúrafejlesztés, beruházások támogatása stb.). Gyakorlatilag az állami struktúrapolitikának ezen utóbbi közvetett eszközei jelentik a támogatáspolitika eszköztárát. Önmagában az is gazdaságpolitikai döntés függvénye, hogy a rendelkezésre álló eszközök közül az állam melyeket és milyen struktúrában választ. Az aktív állami szerepvállalás piackonform rendszerében a közvetett eszközök, azaz a támogatáspolitikai eszközök súlya egyértelműen növekvő. Az Európai Unió versenyszabályozása az állami támogatások bizonyos formáit általában kifejezetten tiltja (direkt ágazati vagy egyedi támogatások, adókedvezmények stb.), de bizonyos közösségi célok érdekében (területi egyenlőtlenségek csökkentése, környezetvédelem, kis- és középvállalkozások támogatása stb.) a támogatásokat engedélyezi, sőt maga az EU is intenzív támogatási politikát folytat. A támogatáspolitika az állam azon döntéseinek összessége, melyben meghatározza a támogatáspolitikai célokat, kijelöli a célokon belül azokat a prioritásokat, melyekre az adott időszakban koncentrálni kíván, és kiválasztja a célok elérését szolgáló eszközöket. A támogatáspolitika csak akkor lehet 46

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei sikeres, ha az általános gazdaságpolitikai célokhoz és prioritásokhoz illeszkedik, ha figyelembe veszi az általános gazdasági szabályozás hatásait, ha a támogatáspolitikai eszközöket összehangolja, illetve ha a támogatások eredményességét és hatékonyságát folyamatosan figyelemmel kíséri, a tapasztalatokat pedig visszacsatolja. A támogatáspolitikai eszközök így értelemszerűen szoros összefüggésben vannak a gazdaságpolitika által meghatározott egyéb eszközökkel, a tervezéssel, az áru-, szolgáltatásés munkaerőpiac szabályozásával, a versenyszabályozással, az egyes ágazati politikákkal, s mivel a támogatáspolitika eszközei elsősorban fiskális eszközök, az állami költségvetési politikával. 3.3.3. A támogatáspolitika céljai A támogatáspolitikai célok meghatározásakor alapvetően az átfogó gazdaságpolitikai célokból, azon belül pedig elsősorban a gazdasági szerkezet átalakítására vonatkozó célokból kell kiindulni. Ennek természetesen feltétele, hogy létezzen egy, jobb esetben az országgyűlés által elfogadott átfogó gazdaságstratégia. A gyakorlatban azonban gyakran megtörténik, hogy egyes kormányoknak nincs egységes rendszerbe foglalt, meghirdetett gazdaságstratégiája, vagy ha van is deklarált stratégia, nem igazán érvényesülnek az összkormányzati szempontok, így az egyes ágazatok, tárcák vagy esetleg más érdekcsoportok saját részcéljaikat hatékonyan érvényesítik a támogatási célok kialakításában. A gazdaságpolitikai célok között az adott ország gazdasági helyzetének, illetve az adott kormány politikai irányvonalának függvényében különböző mértékben kaphatnak prioritást a gazdasági növekedés, a gazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, a gazdaságban létező feszültségek csökkentése (esetleg válsághelyzetek kezelése), illetve a gazdaságra csak hosszabb távon visszaható feltételek javítása (például környezeti állapot, humán infrastruktúra fejlettsége). A támogatáspolitika céljai lényegében e prioritásokhoz illeszkednek. A támogatáspolitikai célokat azonban csak főbb vonalakban határozzák meg az általános gazdaságpolitikai célok. Nemzeti szinten ugyanis csak igen ritkán létezik olyan dokumentum, mely átfogóan összefoglalja és rendszerezi a támogatási célokat, és kijelöli azokon belül a prioritásokat. Sokkal inkább jellemző, hogy a gazdasági stratégia egyes elemei részstratégiákban öltenek testet. Elkészülnek ágazati (például agrárstratégia), vagy horizontálisan megjelenő (K+F stratégia, kisés középvállalkozások fejlesztésének stratégiája), vagy területi részstratégiák, a támogatáspolitika konkrét céljai és részcéljai pedig ezek függvényében alakulnak ki. Önmagában az a tény, hogy a gazdaság egy szegmensére kidolgozásra kerül valamilyen stratégia (és minél magasabb szinten az országgyűlés vagy a kormány által elfogadásra kerül) elősegíti, hogy az abban foglalt célok megjelenjenek a támogatási célok között. Miután a támogatáspolitika céljai viszonylag átlátható módon fordítódnak le az állami költségvetésben is megjelenő támogatási keretekre, sokkal jobban ki vannak téve az egyes érdekérvényesítő törekvéseknek. Az Európai Unió országaiban egyes közös európai célok esetében a nemzeti politikákhoz európai támogatást is felhasználva általában a következő célok jelennek meg a nemzeti támogatáspolitikákban: humán erőforrások fejlesztése (K+F, oktatás-szakképzés); a foglalkoztatási színvonal emelése aktív foglalkoztatási eszközökkel, egyes speciális munkavállalói rétegek foglalkoztatásának támogatása; 47

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás belső gazdasági társadalmi kapcsolatrendszer erősítése (informatika, közlekedési infrastruktúra, vállalkozások közötti kapcsolati háló, gazdasági szolgáltatások, humán infrastruktúra hálózata stb.); hátrányos helyzetű térségek esélyegyenlőtlenségeinek mérséklése; kis- és középvállalati szektor megerősítése; a gazdaság ágazati és termékszerkezetének modernizálása, csúcstechnológia fejlesztése; válságágazatok védelme vagy stratégiai ágazatok fejlesztése; az európai nagyrendszerekbe való bekapcsolódás; környezetvédelem. Természetesen itt nem soroltuk fel a legtöbb közforrást felemésztő támogatási célt, az agrárszektor piaci helyzetének, versenyképességének javítását, az agrártermelők jövedelmének szinten tartását, mivel ez a közös európai politikák egyike, melyben nemzeti támogatási rendszerek nem működnek. 3.3.4. A támogatáspolitika eszközei A köznyelv a támogatáspolitika eszközrendszerén kizárólag a pénzügyi eszközrendszert érti. A támogatáspolitikának azonban, mint minden más közpolitikának, vannak nem pénzügyi eszközei. Az állam ezen a területen is él jogi szabályozó eszközökkel, illetve más eszközökkel, mint például a támogatási rendszer működtetését szolgáló intézményi keretek kialakítása és működtetése, valamint bizonyos szervezési és szolgáltató feladatok ellátása (például információnyújtás, tanácsadás, konferenciák, kiállítások szervezése, külföldi kereskedelmi képviseletek működtetése stb.). A jogi szabályozás eszközei a támogatások céljait, kereteit, feltételeit meghatározó jogszabályok, illetve egyéb jogforrások. Az állami támogatáspolitika általános kereteit törvények határozzák meg. A legkézenfekvőbb példa erre az állami költségvetésről szóló törvény, az államháztartási törvény, a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló törvény, az agrárgazdaság fejlesztésről szóló törvény vagy a területfejlesztési törvény. Elkülönített állami pénzalapot is csak törvénnyel lehet létrehozni. A támogatáspolitika fő célkitűzéseit, irányait gyakran rögzítik országgyűlési határozatok. Erre jó példa az Országos Területfejlesztési Koncepció, az országgyűlés által elfogadott ágazati fejlesztési koncepciók, tervek vagy például a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveinek, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről hozott határozatok. A pénzügyi eszközök felhasználásának szabályozása, ha ágazatokon átívelő általános szabályokról vagy valamilyen kiemelt terület szabályozásáról van szó, kormányrendeletekkel történik. Erre példák az államháztartási törvény végrehajtási rendeletei, illetve az agrártámogatások igénybevételének feltételeit vagy a területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközöket és az igénybe vehető kedvezmények felhasználását szabályozó rendeletek. A támogatáspolitika bizonyos kormányzati céljait, illetve az esetleges egyedi támogatási döntéseket gyakran kormányhatározatok rögzítik. Ugyanez érvényes a kormány törekvéseire, amelyek a támogatáspolitikai rendszer átalakítására vonatkoznak. Erre a legkézenfekvőbb példák a támogatási rendszer EU-konform átalakítását célzó határozatok. Az egyes célelőirányzatok vagy alapok felhasználásának részletes szabályait pedig leggyakrabban miniszteri rendeletek határozzák meg. A támogatáspolitika pénzügyi eszközrendszerét több szempontból lehet csoportosítani. 48

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Az első és leggyakrabban alkalmazott csoportosítás a támogatás formája, pontosabban közgazdasági tartalma alapján történik. Ebből a szempontból megkülönböztethetünk: adópolitikai intézkedéseket (pl. adókedvezmények, kedvezményes amortizációs kulcs, meghatározott költségek levonása az adóalapból, adómentes alapok, pl. beruházási alap akceptálása); működési támogatásokat; ártámogatást (pl. a közlekedésben a jegyek árának támogatása); piacra jutási támogatást (pl. exporttámogatás, agrárpiaci rendtartásban foglalt piacra jutási támogatások); bevételt növelő, illetve költségeket csökkentő támogatásokat (pl. bérköltségeket csökkentő támogatások, az agrárszférában a földhasználathoz kapcsolódó támogatások); kockázatot csökkentő, illetve a károk felszámolásához nyújtott támogatásokat (melyek leggyakoribb formája szintén az agrárszférában pl. az árvíz-, belvízkárok kompenzálása); fejlesztési célú támogatásokat; - vissza nem térítendő dotáció; - speciális adópolitikai intézkedés; kedvezményes feltételekkel nyújtott hitelkonstrukciókat; kamattámogatást (a piaci hitelfelvétel kamattörlesztését vagy annak egy részét átvállalja a költségvetés); állami garanciavállalást. A támogatásokat abból a szempontból is megkülönböztethetjük, hogy milyen módon lehet hozzájutni a támogatásokhoz. Ebből a szempontból a támogatás lehet: egyedi döntéseken alapuló (kormányzati döntés alapján egy konkrét vállalkozás, vállalkozáscsoport támogatása); normatív (a jogszabályokban lefektetett feltételeknek megfelelő minden vállalkozás jogosult a támogatásra); pályázati alapon megítélt (a jogszabályok, illetve a pályázati kiírás csak az általános feltételeket rögzítik, a feltételeknek megfelelő pályázatot benyújtó vállalkozások közül egy bizottság választja ki a támogatásra jogosultakat). A harmadik, elsősorban az Európai Unióban, gyakran alkalmazott csoportosítás annak alapján történik, hogy a gazdasági struktúra mely szegmensének befolyásolását célozza az adott támogatás. Ebből a szempontból beszélhetünk: ágazati (egy-egy ágazat fejlesztési prioritásait tükröző); horizontális (az egész ország területén és minden ágazatban működő speciális vállalkozás-csoportokat (pl. kis- és középvállalkozások) vagy tevékenységeket (pl. kutatás-fejlesztés) támogató; területi (a területfejlesztés szempontjait tükröző, területi logikát követő) támogatásokról. Támogatáspolitikai döntés függvénye, hogy a fent ismertetett formák közül az állam melyeket és milyen kombinációban preferál. Szakmai és politikai érvek sokasága hozható fel egy-egy támogatási forma mellett vagy ellen. Az egyik tipikus dilemma, hogy a költségvetés bevételi vagy kiadási oldalát terhelje-e a támogatás. A bevételi oldalt érintik az adópolitikai intézkedések, melyek ellen gyakran hangoztatott érv, hogy nem igazán átláthatóak, nem alkalmasak kellő differenciálásra, számbavételük, hatásuk mérése nehézségbe ütközik. Mellettük felhozott érv, hogy a támogatás ilyen formában csak normatív módon történhet, így kizárt, hogy a támogatáspolitikai céloktól független szempontok alapján osztogassák őket. 49

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A kiadási oldalt terhelő támogatások sokkal inkább átláthatóak, hiszen minden évben szavaznak róluk a költségvetésben, könnyebb őket differenciálni, valamint közvetlenebb számbavételt, ellenőrzést és hatékonyságmérést tesznek lehetővé. Egyetlen hátrányuk, hogy az az ideális helyzet, mely szerint a demokratikus jogállam bölcs képviselői hosszú, minden körülményt mérlegelő szakmai vita után, a nyilvánosság számára is elérhető módon döntenek a támogatási célokról és a melléjük rendelt keretekről, a gyakorlatban nem mindig igaz. A célok és keretek meghatározása a különböző az adott támogatásban érdekelt csoportok lobbi-harcának eredménye. Ráadásul a támogatások konkrét megítélése számtalan lehetőséget adhat az egyedi mérlegelésre, a személyes érdekérvényesítésre, sőt kiélezett formában a korrupcióra. A magyar gyakorlat ezen a téren egyre inkább az EU-gyakorlatot követi, mely a kiadási oldalt preferálja, azonban a támogatások folyósítását és felhasználását szigorú szabályozáshoz és ellenőrzéshez köti. A másik gyakori vitát kiváltó kérdés, hogy a beruházási támogatásokat vissza nem térítendő támogatás vagy valamilyen kedvezményes hitelkonstrukció formájában érdemes nyújtani. Hosszú ideig a szakmai közvélemény éppen a beruházás megtérülésének biztonságára, illetve újabb forrásképződésre hivatkozva a visszatérítendő formákat részesítette előnyben. A legújabb álláspontok azonban elsősorban az EU mintáját követve egyszerűbbnek, könnyebben átláthatónak minősítik a dotációt, melyet azonban szigorú feltételekhez, például egy központi program céljaihoz való illeszkedéshez, saját források meglétéhez, előzetes gazdaságossági számításokhoz, a felhasználás folyamatos monitoringjához és pénzügyi ellenőrzéshez stb. kötnek. A magyar támogatási gyakorlat differenciáltan alkalmazza a különböző támogatási formákat. Az egyedi, normatív, illetve pályázati rendszeren alapuló támogatási formák közül szintén az EU gyakorlatát követve egyre inkább előtérbe kerülnek a pályázati rendszeren alapuló formák, melyek egyesítik a normatív és egyedi rendszer előnyeit. Alkalmasak arra, hogy pontosabban megcélozzák a támogatni kívánt vállalkozásokat (mint az egyedi döntéseken alapuló támogatások), jogszabályok által lefektetett, átlátható keretek között működnek (mint a normatív támogatások), és biztosítékot adnak arra is, hogy a támogatott vállalkozás valóban a strukturált céloknak megfelelően hasznosítja a támogatást. Szintén az Európai Unióhoz való csatlakozás vetette fel annak igényét, hogy a magyar gyakorlatban is megkülönböztessük az ágazati, a horizontális és a területi támogatásokat. A korábbi támogatási rendszerben az igazgatási rendszer tagoltságának köszönhetően túlsúlyban voltak a kifejezetten ágazati vagy pusztán pénzügyi logikájú támogatások. Jelenleg egy lassú átalakulásnak vagyunk szemtanúi, mely folyamatban egyre inkább tért nyernek a horizontális és a területi támogatások. A gazdaságfejlesztést szolgáló állami támogatások nagyságrendje bizonyos átfedések és a közvetett támogatások miatt nehezen becsülhető. Az Európában jellemző értéket kb. a költségvetési kiadások 3 5%-ára becsülik, de ez az országok fejlettsége és gazdaságpolitikai gyakorlata miatt erősen differenciálódik. Az európai uniós tagállamok 2009-ben 427 milliárd euró olyan nemzeti támogatást adtak, amelynek ellenőrzése az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik (meghatározott küszöb feletti és ezért ellenőrizendő esetleges piactorzító hatása), ez az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) 3,6%-át tette ki. Magyarország 2007 és 2013 közötti időszakban 22,4 milliárd eurós támogatásban részesül. 50

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Ugyanakkor a belső piaccal összeegyeztethető: a magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatás, feltéve, hogy azt a termék származásán alapuló megkülönböztetés nélkül nyújtják, valamint a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás. A belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető: a) az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az alulfoglalkoztatottság, valamint a 349. cikkben említett térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás, ezek strukturális, gazdasági és társadalmi helyzetére tekintettel; b) valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás; c) az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben; d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha az az Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben; e) a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján hozott határozatával határoz meg. Az állami támogatások forrása általában az állami költségvetés. (A bevételi oldalt érintő adókedvezmények esetében persze ez csak közvetett módon igaz, hiszen ez esetben az állam lemond költségvetési bevételeinek egy bizonyos hányadáról.) Régóta visszatérő vita, hogy egy átlátható, hatékony, jól működő és ellenőrizhető támogatási rendszert az állami költségvetés részeként működő (így a költségvetési pénzeszköz felhasználás általános szabályai szerint átcsoportosítható, elvonható), egy-egy tárca által kezelt célelőirányzatok vagy bizonyos célokhoz rendelt elkülönült (garantált, csak erre a célra elkülönített bevételekkel rendelkező, elkülönülten tervezhető), állami pénzalapok szolgálják hatékonyan. A magyar gyakorlatban korábban nagyon sok elkülönült alap működött, melyek felhasználásával, ellenőrizhetőségével kapcsolatban igen rossz tapasztalatok alakultak ki. Ennek következménye volt az alapok összevonása, majd megszüntetése és a támogatási források célelőirányzat formájú tervezése. A 2012-es költségvetési évre hat elkülönült alap maradt a támogatási rendszerben (Nemzeti Foglalkoztatási Alap, Bethlen Gábor Alap, Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap, Kutatási és Technológiai Innovációs Alap). Vannak azonban olyan szakértői vélemények, melyek szerint bizonyos jól körülhatárolható (esetleg ágazatokon átívelő) célok esetében van jogosultsága és értelme az alapszerű kezelésnek (lásd pl. nemzeti agrárkár-enyhítés). Csak az számít elkülönült pénzügyi alapnak, melynek állami támogatáson kívüli forrása is van. Ebben az értelemben a társadalombiztosítási alapok is elkülönült pénzügyi alapok, viszont nem tartozik ide a Nemzeti 51

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Család- és Szociálpolitikai Alap, Országvédelmi Alap, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Szervezetátalakítási Alap. Ez utóbbiaknak nincs vagy elhanyagolható az államháztartáson kívüli forrásból származó bevétele, és nem képeznek fejezetet a költségvetési törvényben. Az átfogó gazdaságpolitikai céloknak megfelelő támogatási rendszer kialakítása a költségvetési tervezés gyökeres megújítását igényli, mert csak így biztosítható, hogy a pénzügyi eszközrendszer harmonizáljon a deklarált célokkal. Olyan új tervezési módszerekre van szükség, melyet a hagyományos költségvetési szerkezet és tervezési módszerek nem tettek lehetővé. Ma már a magyar költségvetésben is megjelennek azok a technikák, melyekkel a célokhoz rendelt, kiszámítható, de mégis rugalmas és az összefüggéseket is figyelembevevő költségvetés kialakítható. Ilyenek a nem bázis alapú tervezés technikák, a gördülő tervezés, a programfinanszírozás. A nem bázis alapú tervezés szakít azzal a technikával, mely az állami költségvetés fejezetek, címek és sorok közötti elosztását elsősorban az előző év bázis számaihoz köti. A gördülő tervezés lehetővé teszi, hogy a több évre átnyúló programok és beruházások tervezhetőek és finanszírozhatóak legyenek, egyben világosan megmutassák, hogy a következő év forrásai közül melyek azok, melyek már lekötöttek. A programfinanszírozási technikák lehetővé teszik egy-egy, esetleg ágazatokon és célelőirányzatokon átívelő, fejlesztési program finanszírozásának tervezését. A támogatáspolitika eszközrendszeréhez differenciált intézményrendszer kapcsolódik. Az intézményeket két csoportba lehet osztani. Az első csoportba azok a szervek tartoznak, amelyek a támogatási döntéseket előkészítik, illetve a döntéseket meghozzák. A hazai támogatási rendszer EU-joggal való összeegyeztethetősége érdekében az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet értelmében a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter felelősségi körébe tartozik az egyes újonnan bevezetésre kerülő támogatások EU-konformitásának a vizsgálata. A támogatási program, az egyedi támogatás, valamint a bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozó létező támogatási programokból nyújtott támogatás tervezetét előzetes felülvizsgálat céljából meg kell küldeni a miniszternek. A miniszter többek között azt vizsgálja, hogy az egy projekthez igénybe vett összes állami támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg az uniós állami támogatási szabályokban meghatározott mértéket. A támogatási programok kidolgozásakor figyelemmel kell lenni arra a körülményre is, miszerint ha uniós állami támogatási szabály másként nem rendelkezik, nehéz helyzetben lévő vállalkozás nem részesülhet állami támogatásban. Egy vállalkozás akkor tekinthető nehéz helyzetben lévőnek, ha az képtelen akár saját erejéből, akár pedig a tulajdonosai, részvényesei vagy a hitelezői által biztosított források révén arra, hogy megállítsa a veszteségek halmozódását, amely a hatóságok külső beavatkozása nélkül teljes bizonyossággal azt eredményezné, hogy rövid- vagy középtávon feladja üzleti tevékenységét. A támogatási programok végrehajtásánál a Bizottság megfelelő eljárás keretében elrendelheti a támogatási program felfüggesztését, a már kifizetett támogatás visszafizetését is. 52

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.3.5. A magyar támogatási rendszer A magyar támogatáspolitika és támogatási rendszer hosszú ideig magán hordozta mind a szocialista tervgazdálkodás idején kialakult gyakorlat, mind a rendszerváltozás utáni nagyfokú liberalizáció által újonnan keletkező ellentmondások terhét. Miközben ugyanis a költségvetés szerkezete és a tervezési módszerek alapvetően a régi gyakorlatot követték (bázis alapú tervezés, ágazati széttagoltság), divatos szlogenné vált az állam kivonulása a gazdaságból, és szinte ki sem ejthette senki a száján azt a szót, hogy tervezés. A végeredmény az lett, hogy nem volt átfogó gazdasági stratégia, melynek céljaihoz és prioritásaihoz lehetett volna rendelni a támogatáspolitikát, a támogatási rendszer elemei pedig véletlenszerűen, egyes erősebb (ágazati vagy politikai) lobbicsoportok érdekei szerint alakultak. Az ágazati minisztériumok mint az adott támogatást nyújtó alapot vagy célelőirányzatot kezelő szervek saját ágazati logikájuk alapján működtették saját rendszerüket. A források megszerzésének legbiztosabb módjának az látszott, ha sikerült elérni, hogy egy-egy támogatott célra elkülönült állami pénzalapot hozzanak létre. A kilencvenes évek közepére gazdaságfejlesztést, infrastruktúrafejlesztést, területfejlesztést szolgáló eszközrendszer rendkívül bonyolult, szinte áttekinthetetlen, sokszor hatásait tekintve is ellentmondásos lett. Sem a költségvetési tervezési, sem az elszámolási rendszer nem tette lehetővé, hogy világos képet kapjunk a támogatási rendszer működéséről. Nem volt összehangolt a támogatások igénylésének, döntésének lebonyolítási rendje, a pénzügyi eszközöket pedig rendkívüli széttagoltság, szétforgácsoltság, jelentős átfedések és párhuzamosságok terhelték. Világos, áttekinthető eszközés intézményrendszer nélkül pedig még remény sem volt arra, hogy a struktúrapolitikai céloknak megfelelően alakítsuk a támogatásokat. A területfejlesztési célok vonatkozásában pl. jól érzékelteti a helyzetet az a tény, hogy egy 1996-os vizsgálat során a különböző támogatási eszközök területi megoszlására vonatkozóan a legtöbb minisztérium nem tudott adatokkal szolgálni. A hazai rossz tapasztalatokra és az európai uniós várakozásokra tekintettel egyre inkább felmerült a támogatási rendszer összehangoltságának és átláthatóságának, valamint az EU-konform átalakításának igénye. Ezt a törekvést kormányhatározatok rögzítették, melyek eredményeképpen a hazai támogatási rendszer több vonatkozásban is egyre inkább közelített az európai gyakorlathoz. A társulási szerződés, illetve más nemzetközi egyezményekhez való csatlakozás (például GATT) szükségessé tette bizonyos támogatási formák fokozatos megszüntetését (például exporttámogatások bizonyos formái, bizonyos adókedvezmények stb.). Az uniós csatlakozásig fenntartható volt támogatási rendszerünk önállósága (például önállóan működtettük agrártámogatási rendszerünket), és nem kellett betartanunk az EU versenyszabályozásában rögzített, a támogatásokra vonatkozó szabályokat. Támogatáspolitikánkban addig feltétlenül kettős követelménynek kellett eleget tennünk. Egyrészt úgy kellett meghatároznunk a támogatási célokat, és olyan támogatási-rendszert kellett működtetnünk, mely segíti a magyar vállalkozások felkészülését az európai versenyre, másrészt viszont olyan irányban kellett átalakítani támogatási politikánkat, mely alapelveiben, céljaiban, az alkalmazott eszközökben, a támogatások folyósításának mechanizmusaiban minél jobban hasonul az európai gyakorlathoz. E törekvések kézzel foghatóan jelen vannak a mai magyar támogatási politikában. A támogatási célok között prioritást kapott a dinamikus és fenntartható gazdasági növekedés, a növekedési bázis kiszélesítése, a hazai vállalkozások versenyképességének javítása, a gazdaság kitörési 53

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás pontjainak, a húzó ágazatoknak fejlesztése, a strukturális és területi feszültségek enyhítése. E célok közvetett módon a foglalkoztatáspolitikát is szolgálták. A hazai támogatási célok ezzel párhuzamosan egyre jobban hasonultak az EU-ban alkalmazott fejlesztési célok és prioritások rendszeréhez. E folyamat elsődleges mozgatórugója az volt, hogy hazai céljainknak érdemes az EU támogatási rendszer céljaihoz illeszkedniük, mivel ezekhez a célokhoz egyre bővülő EU-forrásokat is rendelhetünk. Támogatáspolitikánk bár bizonyos esetekben ellentmondásos vagy lassú folyamat eredményeképp egyre jobban követi az európai unióban érvényesülő támogatáspolitikai alapelveket. A koncentráció elvének érvénysülését szolgálta az alapok, célelőirányzatok összevonása, összehangolása, bizonyos esetekben közös tervezése és kezelése. A kormány, illetve a minisztériumok egyre inkább szem előtt tartják a partnerség elvét, és intézményesített formában vonják be a kormányzati és önkormányzati szerveket, a vállalkozói és a civil szférát a tervezésbe és a tervek végrehajtásába. Egyre gyakoribb, hogy az állami támogatások nem elkülönülten működnek, hanem azokat kidolgozott programokhoz rendelik, azaz érvényesül a programozás elve. Az addicionalitás elve szinte minden esetben érvényesül a szabályozásban, illetve a pályázati kiírásokban, melyek általában saját erő meglétéhez kötik a támogatások folyósítását. Az EU-ban a legutóbbi években előtérbe került a nyilvánosság követelménye, melyet a hazai gyakorlat is egyre inkább követ. Elsősorban az informatika fejlődése tette lehetővé, hogy a támogatási célok, a programok, a támogatási előirányzatok, a pályázati feltételek, a megítélt támogatások és esetleg a támogatások eredményességére, hatékonyságára vonatkozó információk minél szélesebb körben nyilvánosságot kapjanak. Az alapelvek közül a szubszidiaritás érvényesülésének folyamata talán a leginkább ellentmondásos. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szubszidiaritás alapvető feltétele az igazgatási struktúra bizonyos fokú decentralizációja, mely egyben együtt jár azzal, hogy a területi szinteken megfelelő források álljanak rendelkezésre az adott szinten kezelhető támogatási célok megvalósításához. A magyar közigazgatásban azonban egyelőre hiányzik a valós középszint, a régió kontra megye vita elhúzódása pedig hátráltatta e szint megerősödését. Az EU-ban alkalmazott technikákhoz hasonultak hazánkban a pénzügyi eszközök felhasználásának mechanizmusai is. Amint azt már a támogatáspolitikai eszközök leírásánál kifejtettük, hasonult a támogatások struktúrája, azok elérhető formái, a támogatások megítélésénél alkalmazott kritériumrendszer, az igénybevétel feltételei. Kialakultak a támogatási rendszer intézményei, hasonultak a tervezés, a koordináció és egyeztetés, a pályáztatás, a döntés, a finanszírozás, a monitoring, a számbavétel és az ellenőrzés mechanizmusai. 3.3.6. Egyes, közvetlenül gazdaságpolitikai célokat szolgáló támogatási rendszerek 3.3.6.1. Agrár- és vidékfejlesztési támogatások Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások bizonyos értelemben kivételt képeznek a magyar támogatási rendszeren belül. Maga az EU is kiemelten kezeli az agrárszférát, közös agrárpolitikát, egyben agrártámogatási politikát folytat, és kiemelt forrásokkal támogatja a mezőgazdasági termelőket. A magyar támogatáspolitikában is különös figyelmet kell kapnia az agrárszektornak. 54

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A közös agrárpolitika (KAP) finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet a 2007-es pénzügyi évtől jelentős változásokat léptetett életbe a közösségi agrártámogatások és egyéb agrárpiaci intézkedések pénzügyi hátterét illetően. Az új KAP-finanszírozási rendszer lényege, hogy a közös agrárpolitika két pillérjeként a finanszírozást két pénzalapból, a) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) és b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozzák. Az EMGA az agrárpiaci támogatások (ideértve a közvetlen támogatásokat is) és egyéb agrárpiaci beavatkozások finanszírozására, míg az EMVA a vidékfejlesztési támogatások társfinanszírozására szolgál, függetlenül azok típusától és földrajzi elhelyezkedésétől. Ezzel megvalósul a KAP két pillérének világos elkülönítése. E pénzügyi rendszer elsődleges célja az, hogy a KAP végrehajtásának finanszírozási háttere más közösségi alapoktól elkülönülve önálló, közös szabályokra épülő rendszert alkosson, valamint a két alap létrehozásával mégis elismerje a KAP két pillérének (az agrárpiac szabályozása és a közvetlen támogatások rendszere, illetve a vidékfejlesztés) eltérő sajátosságait. A 73/2009/EK tanácsi rendelet alapján az új tagállamok dönthettek úgy, és Magyarország élt ezzel a lehetőséggel, hogy a mezőgazdasági termelők a közvetlen kifizetések helyett egységes területalapú támogatást kapnak. Az egységes területalapú támogatási rendszer 2013. december 31-ig áll rendelkezésre. Egységes területalapú támogatásban azon mezőgazdasági területek részesülhetnek, amelyek 2003. június 30-án jó mezőgazdasági állapotban tartott hasznosított mezőgazdasági területnek minősültek, függetlenül attól, hogy ebben az időpontban művelés alatt álltak-e. Gazdaságonként 0,3 ha a támogatásra jogosult azon terület minimális mérete, amelyre vonatkozóan kifizetés igényelhető. Az egységes területalapú támogatási rendszer keretében támogatásban részesülő területeket jó mezőgazdasági és környezeti állapotban kell tartani. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételével kapcsolatos alapvető eljárási kérdéseket évenként rendeletben szabályozzák (2012-re vonatkozóan lásd: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 29/2012. (III. 24.) VM rendeletet. A rendelet összesen 25 támogatási jogcímre vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Az ún. közvetlen támogatások közül is kiemelkedő jelentőségű az egységes területalapú támogatás (SAPS). E jogcím esetében a támogatás igénybevétele iránti kérelmet az a mezőgazdasági termelő nyújthat be, aki a támogatás alapjául szolgáló terület vonatkozásában jogszerű földhasználónak minősül. Az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódóan 2013-ig kiegészítő nemzeti támogatás nyújtható. 3.3.6.2. A Széchenyi Terv -hez és az Új Széchenyi Terv -hez kapcsolódó támogatások A Széchenyi Terv több szempontból mérföldkő a magyar gazdaságpolitika és támogatáspolitika történetében. A rendszerváltozás óta először történt meg, hogy a kormány gazdaságstratégiájára épülően egy tervdokumentum átfogóan fogalmazza meg a gazdaságfejlesztés céljait és prioritásait, azokat 55

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás lefordítja fejlesztési programokra, majd hozzárendeli a megvalósítást szolgáló pénzügyi forrásokat. A terv készítése és megvalósítása során arra törekedett, hogy érvényesítse az európai uniós alapelveket. Az állam és az üzleti szektor együttműködésére, korlátozott állami társfinanszírozásra, valamint programfinanszírozásra, az állami támogatási források összehangolt felhasználására épített. Újszerű volt a terv abban az értelemben is, hogy átlépte a bűvös ágazati tárca határokat, és több célelőirányzat forrásait vonta be a terv megvalósításába. Ez lehetővé tette a támogatások koncentrált és hatékony felhasználását. Az egyes programok finanszírozása is az európai uniós gyakorlatot követte. A program végrehajtásáért a programgazda minisztérium, illetve annak támogatásokat kezelő egysége felelt. E szervezet volt felelős a program végrehajtásának megszervezéséért, a pályázati feltételek meghatározásáért, a pályázatok összeállításáért, megjelentetéséért, a döntés-előkészítés megszervezésért, a döntéshozó testületek működtetéséért, a végrehajtás általános feltételeinek biztosításáért, a végrehajtást ellenőrző monitoring-rendszer működtetéséért, valamint a program nyilvánosságának biztosításáért. A Széchenyi Terv arra törekedett, hogy a pályázatok átláthatók, ellenőrizhetők és követhetők legyenek. A pályázatok általában nyitottak voltak, a feltételek megléte esetén bárki pályázhatott. Csak bizonyos, elsősorban infrastrukturális projektek esetén alkalmazott a terv a pályázati módszertől eltérő, ún. diszkrecionális eszközöket, és jelölte ki a végrehajtással megbízott szervezeteket. A Széchenyi Terv programjai között egyaránt szerepeltek funkcionális, szektoriális és területi programok. A Széchenyi Terv keretében a következő kiemelt programokhoz lehetett igénybe venni támogatást: vállalkozáserősítő program, lakásprogram, turizmusfejlesztési program, kutatási-fejlesztési és innovációs program, információs társadalom és gazdaságfejlesztési program, autópálya-építési program, regionális gazdaságépítési program, aktív foglalkoztatási célok támogatása, energiatakarékossági program. Az Új Széchenyi Terv 2010-től kezdődően a következő programok keretében tartalmaz pályázati lehetőségeket: Vállalkozásfejlesztési Program; Foglalkoztatási Program; Zöldgazdaság-fejlesztési Program; Tudomány-Innováció Program; Gyógyító Magyarország Egészségprogram; Közlekedésfejlesztési Program. 3.3.6.3. Területfejlesztési támogatások A hazai területfejlesztési politika és az ahhoz kapcsolódó támogatási rendszer elsősorban azért tanulságos, mivel ez volt az európai uniós csatlakozásra való felkészülés egyik legfontosabb területe. Az általános versenyszabályozáson belül számunkra az egyik legfontosabb elem, hogy az Unió a területfejlesztés célterületein széles körben lehetővé teszi támogatási eszközök alkalmazását, sőt saját eszközeivel segíti is a felzárkóztatás, struktúraátalakítás folyamatát. 56

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A területfejlesztési célokat szolgáló strukturális és kohéziós támogatásokra való jogosultsággal a magyar támogatáspolitika forrásai kiegészülhetnek európai forrásokkal. A fogadásukra való felkészülés a csatlakozásig terjedő időszak egyik legfontosabb feladata volt. Nem véletlen tehát, hogy ezen a területen jelent meg először az a törekvés, hogy támogatási rendszerünk illeszkedjen az EU-normákhoz, a szabályozás, az intézményrendszer, a tervezés, programozás, finanszírozás, ellenőrzés mechanizmusai közeledjenek az európai gyakorlathoz A hazai területfejlesztési politika alapvetően kettős területfejlesztési célt tűzött ki. Egyrészt az ország európai felzárkózását szolgálóan az ország valamennyi térségében meg kell teremteni a hatékony, de egyben fenntartható fejlődés, valamint a harmonikus térstruktúra kialakulásának lehetőségét, másrészt mérsékelni kell az országon belül kialakult területi egyenlőtlenségeket (főváros vidék, város falu, fejlett és elmaradott térségek és települések). Európai kontextusban hazánk egész területe célterület, így hazai területfejlesztési eszközeink bár elsősorban azokra koncentrálnak nem korlátozódnak csupán a hazai viszonylatban elmaradott vagy strukturális problémákkal küzdő térségekre, településekre. Az EU-konform területfejlesztés alapjait teremtette meg az 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és területrendezésről. Ez a törvény hiányosságai ellenére egyértelműen az európai normákhoz illeszkedően állapította meg a területfejlesztés, területrendezés fő feladatait, szabályait, valamint intézményrendszerét, és új alapokra helyezte a területfejlesztés finanszírozásának rendszerét, elsőként Közép- és Kelet-Európa csatlakozni kívánó országai közül. A törvény által létrehozott területfejlesztési intézményrendszer elemei olyan, a partnerség elvén alapuló szervezetek, melyek alkalmasak arra, hogy a területi tervezés, programozás térségi intézményei, egyben a területfejlesztési támogatások decentralizációjának alanyai lehessenek. Ezek a szervezetek: a területfejlesztési önkormányzati társulás; a megyei önkormányzat a területfejlesztési és területrendezési feladatai tekintetében; regionális területfejlesztési konzultációs fórum; megyei területfejlesztési konzultációs fórum; térségi fejlesztési tanács; regionális fejlesztési ügynökség. A decentralizáció első lépései a területfejlesztés területén meg is történtek. Az új szervezetrendszer a megyei önkormányzatok intézményfenntartó feladatainak megszűnésével alakult ki. A területfejlesztési célú pénzeszközök első csoportját a direkt módon a területfejlesztést szolgáló eszközök alkotják. A terület- és régiófejlesztési célelőirányzat egyre inkább a gazdaságfejlesztést, munkahelyteremtést szolgálja. A területi szintű (regionális, megyei) területfejlesztési programok elkészültével a meghirdetett pályázatok és a támogatások folyósítása már programokhoz kötődik (148/2008. (V. 26.) Korm. rendelet). A területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközök második csoportját a közvetett területfejlesztési hatású pénzeszközök alkotják. Ezek a gazdaság, a foglalkoztatás és az infrastruktúra fejlesztését szolgáló egyéb pénzalapok, költségvetési előirányzatok, az éves központi költségvetésben meghatározott minisztériumok költségvetési forrásainak területfejlesztési keretei (gyakorlatilag az egyes hátrányos helyzetű megyék kormányzati területfejlesztési programjaira biztosított ágazati források), valamint az önkormányzati címzett és céltámogatások. Országgyűlési határozat rendelkezik arról, hogy e különböző alapokat és célelőirányzatokat, illetve egyéb állami 57

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás pénzeszközöket, pénzügyi kedvezményeket a területfejlesztési célok figyelembevételével, összehangoltan kell működtetni. A területfejlesztési célok megvalósítását, a strukturális és kohéziós alapok fogadására való felkészülést már EU-források segítették. Az előcsatlakozási alapok közül a PHARE programra szánt források a strukturális alapok fogadására való felkészülést szolgálták, míg az ISPA program a Kohéziós Alap előfutára volt. 3.4. Az áru-, a szolgáltatás- és a munkaerőpiac szabályozása A gazdasági igazgatás feladat- és eszközrendszerében kitüntetett szerepet játszik a nemzetgazdaság belső piaci mozgásainak és külgazdasággal való érintkezésének szabályozása. Az igazgatási tevékenység ezen fő irányának biztosítania kell a termelési tényezőknek az áruknak, szolgáltatásoknak, a munkaerőnek és a tőkének a nemzetgazdasági érdekek és a gazdasági szereplők érdekei minél racionálisabb összhangján alapuló szabad mozgását, az élet-, vagyon- és környezeti, valamint az üzleti és fogyasztói biztonság érvényesülését, külgazdasági érdekeinek nemzetközi kötelezettségek betartásával összhangban történő védelmét. A kül- és belpiaci szabályozással foglalkozó fejezetben ennek kapcsán elsősorban a külkereskedelmi, belkereskedelmi szabályozás lényeges elemeire térünk ki, majd fontosságánál fogva külön fejezetben taglaljuk a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. Az áru- és szolgáltatáspiac szabályozásával kapcsolatban elöljáróban történeti előzményként utalni kell a nemzetközi szerződéseinkből adódó külső determinációkra, vagyis arra, hogy a gazdasági irányítás kül- és belpiaci szabályozás terén meglévő mozgásterét nagymértékben befolyásolták a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerződésrendszerében, az Európai Megállapodásban és az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés során tett vállalásaink. Ezek közül a Kereskedelmi Világszervezet keretében létrejött egyezmények amelyek döntő többségének hazánk is részese volt elsődlegesen a hazai külgazdasági szabályozás számára jelentettek kikerülhetetlen determinációkat, míg az Európai Megállapodásban vállalt kötelezettségek és az uniós tagságra való felkészülés keretében vállalt szabályozási (jogharmonizációs) és intézményfejlesztési feladatok kiterjedtek a kül- és belpiaci szabályozás minden fő elemére. 3.4.1. A külkereskedelmi szabályozás hatósági eszközrendszere A magyar gazdasági igazgatás rendelkezésre álló piacszabályozási eszközrendszerének ismertetését a külkereskedelmi szabályozás és hatósági eszközrendszer bemutatásával kezdjük. A kiviteli vagy behozatali tilalmak, mennyiségi korlátozások, szakhatósági előírások, valamint az ezek alkalmazását biztosító adminisztratív eljárások alapvető módszere a külkereskedelmi engedélyezés. A külkereskedelmi engedélyezés az állam külkereskedelem-, illetve külgazdaság-politikája megvalósításának adminisztratív eszköze, amellyel közvetlenül fejtheti ki forgalomszabályozó: forgalomterelő, -korlátozó, esetleg -gátló vagy -előjelző monitoring funkcióját. 58

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Az export import forgalom külkereskedelmi engedélyezésében az 1990. évtől folyamatosan végrehajtott liberalizációs intézkedések hatására napjainkra a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban is nyitottá vált: az import mintegy 97%-a engedélymentesen érkezik be az országba, az exportban pedig a kivitel mindössze 5%-ára maradt fenn az engedélyezési kötelezettség. A hatályos magyar engedélyezési rendszer megkülönböztet a külkereskedelmi tevékenységgel, illetve az áruk és szolgáltatások forgalmával (behozatalával és kivitelével) összefüggő szabályozó rendelkezéseket. Az általános szabályozáson belül egyes termékcsoportok (pl. haditechnikai termékek) vagy felhasználási célok szerinti specifikus szabályozást külön kormány- és/vagy miniszteri rendeletek rögzítik. A külkereskedelmi engedélyezés hatósági feladatait a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: MKEH) látja el, amely az iparügyekért felelős miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. A Hivatal központi szervből és országos illetékességű első fokú igazgatási szervekből áll. A Hivatal főigazgatója közvetlenül vezeti a központi szervet. A Hivatal igazgatási szervei: a) a haditechnikai és exportellenőrzési hatóság; b) a kereskedelmi és piacfelügyeleti hatóság; c) a nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatóság; d) a műszaki felügyeleti hatóság, valamint e) a metrológiai hatóság. A Hivatal igazgatási szervei közigazgatási hatósági hatáskörüket önállóan gyakorolják. Az igazgatási szerv nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban az igazgatási szerv vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. A Hivatal főigazgatója vagy más kormánytisztviselője az igazgatási szervek vezetőjét vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézőjét az első fokú közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. A MKEH az alábbi hatósági feladatokat látja el: a) kereskedelmi hatóság és hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti hatóság; b) nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság; c) szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság; d) piacfelügyeleti hatóság; e) közraktározás-felügyelet; f) nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóság; g) mérésügyi hatóság; h) műszaki biztonsági hatóság; i) szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság; j) építésügyi hatóság (egyes speciális rendeltetésű építmények esetében); k) termékinformációs kapcsolattartó pont; l) kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos egyes hatósági feladatok; m) illékony szerves oldószert tartalmazó termékek forgalmazásának engedélyezési eljárásában hatáskörrel rendelkező hatóság. A külkereskedelmi engedélyező hatóság nem foglalkozik a munkaerő-piaci, foglalkoztatáspolitikai összefüggésekkel. Ez utóbbi vizsgálata és ennek alapján a külföldiek csoportos és egyéni 59

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás munkavállalási engedélyének kiadása egy párhuzamos hatósági eljárás keretében a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 16/2010. (V. 13.) SZMM rendelet a foglalkoztatás helye szerinti munkaügyi központok hatáskörébe tartozik. Az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről szóló 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet értelmében a MKEH mint a nemzeti külkereskedelmi államigazgatási szerv tevékenységi engedélyére van szükség egyes, a kormányrendelet mellékletében meghatározott áruk (pl. radioaktív anyagok, robbanóanyagok, biztonsági papírok, fegyverek) vonatkozásában a behozatali, illetve a kiviteli, reexport tevékenységek megkezdéséhez. Az MKEH az engedélyek kiadásának árucsoportonként meghatározott lebonyolítási rendjéről internetes honlapján közlemény formájában tájékoztatást ad, továbbá közzéteszi az alkalmazandó űrlapokat. A jogszabály ezen túlmenően részletesen szabályozza a vállalkozási importengedély hatálya alá tartozó tevékenységeket, valamint az engedély megadásának részletes feltételeit. A veszélyes anyagok engedélyezésének külön szabályai közül a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott gyártásához is felhasználható vegyi anyagokkal, a kábítószer prekurzorokkal kapcsolatos egyes tevékenységekre vonatkozó átfogó, a belföldi és az export-, import-, reexport- és tranzittevékenységekre is kiterjedő részletes szabályokat a 159/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet állapítja meg, melynek előírásai harmonizálnak az Európai Unió vonatkozó rendeleteivel. A kormányrendelet hatálya kiterjed: a leggyakrabban használt ellenőrzött vegyi anyagoknak a Magyar Köztársaság területén történő gyártására, felhasználására, feldolgozására, tárolására, forgalmazására, valamint az ellenőrzött anyagok exportjára, importjára és tranzitjára; a természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, akik saját nevükben vagy más megbízásából a rendelet szerinti ellenőrzött anyagokkal gazdasági tevékenységet folytatnak, továbbá a vámfizetésre kötelezettekre vagy árunyilatkozat adására, illetve kitöltésére jogosultakra. A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény alapján az egyes veszélyes anyagok és készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályairól a 123/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet rendelkezik. A hulladékok külkereskedelmének szabályozása terén az újrahasznosítható hulladékok behozatalánál az engedélykérelem kizárólag a Környezetvédelmi Felügyelőség szakhatósági engedélyének megléte (kérelemhez csatolása) esetén nyújtható be. A veszélyes hulladékok külkereskedelme mind exportban, mind importban engedélyköteles. Az engedélyezés a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló, Bázelben 1989. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről készült 101/1996. (VII. 12.) Korm. rendeletben foglaltak és az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló 180/2007. (VII. 3.) Korm. rendelet alapelveinek figyelembevételével történik. A Magyar Köztársaság nemzetközi kereskedelempolitikai megállapodásaiban (WTO mezőgazdasági megállapodás, EU Társulási Megállapodás, EFTA, CEFTA és más kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások) megállapított kölcsönös, kedvezményes beviteli lehetőségek hazai biztosítására, valamint egyfelől nemzetközi megállapodásokon nyugvó, másfelől saját gazdaságpolitikai érdekeinken és önálló döntéseinken alapuló, úgynevezett autonóm kedvezményes behozatali vámkontingensek kialakítására van lehetőség. 60

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A nemzetközi megállapodásokon alapuló kedvezményes vámkontingensek elsődlegesen egyes mező- és élelmiszergazdasági termékek, az autonóm vámkontingensek zömében ipari, kisebb részt agrárgazdasági cikkek kedvezményes behozatalára kínálnak lehetőséget meghatározott mennyiségi vagy értékbeli keretek (mennyiségi vagy értékkontingens) mértékig. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta meghatározók a közösségi vámjog szabályai, valamint a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény rendelkezései. 3.4.2. Áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmának szabályozása Az áruk és szolgáltatások belpiaci forgalmát, forgalmazását, az ezzel foglalkozó vállalkozások piacra kerülésének feltételeit és működésük keretszabályait a belkereskedelmi szabályozás által kezeli a gazdasági igazgatás. A kereskedelmi szabályozás a vállalkozás szabadsága alapelvének bázisán, alanyi jogon biztosítja a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának lehetőségét minden vállalkozó számára, ugyanakkor előírja azokat a feltételeket és követelményeket, amelyeket minden piacra lépő vállalkozásnak teljesítenie kell. A belkereskedelem szabályozására vonatkozó joganyag bázisát a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény jelenti, amelynek hatálya a Magyar Köztársaság területén a külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatás, valamint a külön törvényben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenység kivételével a kereskedelmi tevékenység, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának, továbbá a termékek forgalmazásának alapvető követelményeire és ellenőrzésére terjed ki. Ez a törvény meghatározza a belkereskedelem feladatait, a tevékenység gyakorlásának fő feltételeit, az egyes tevékenységek (kis- és nagykereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelmi szolgáltatás) fogalmát, és megadja a Kormány és az illetékes miniszter számára azokat a felhatalmazásokat, amelyek a részletes szabályozások megalkotásához elengedhetetlenek. A törvényhez kapcsolódik számos egyéb jogszabály is (például a fogyasztóvédelmi, a termékfelelősségről szóló vagy a reklámtörvény). A kereskedelmi tevékenység szempontjából alapvető jelentőséggel bír a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, amely a kereskedelmi tevékenység bejelentésének és az üzletek működési engedélye kiadásának, a kereskedők és az üzletek nyilvántartásának, valamint a kereskedelmi tevékenység egyes kereskedési formákban való folytatásának részletes szabályait állapítja meg. Definiálja a különböző kereskedelmi tevékenységeket, üzlettípusokat, és megjelöli ezek működésének folytatásával kapcsolatos speciális követelményeket. Ez a rendelet tartalmazza a kizárólag üzletben forgalmazható termékekre, valamint az ilyen termékeket forgalmazó üzletek működési engedélyezésére vonatkozó szabályokat, valamint az egyes kereskedelmi formákra (közterületi, automatából történő, mozgóbolti, alkalmi rendezvényen történő stb. értékesítés) vonatkozó rendelkezéseket, továbbá az egyes (vegyipari, szexuális, szeszipari stb.) termékekre vonatkozó speciális szabályokat. Az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről (hagyományos elnevezéssel a házaló kereskedelemről) a 213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet rendelkezik. 61

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A kereskedelem ágazati irányítása szintén a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik. A vonatkozó 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet szerint a miniszter felelős a kereskedelemért, a turizmusért, a vendéglátásért, a fogyasztóvédelemért és a belgazdaságért. A miniszter határozza meg a kereskedelem, a turizmus, a vendéglátás, a fogyasztóvédelem és a belgazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját, kidolgozza a fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, a fogyasztóvédelemmel, valamint az általános termékbiztonsággal kapcsolatos cselekvési és szakmai programokat, és figyelemmel kíséri azok végrehajtását, meghatározza a piacfelügyelet intézményrendszerét, továbbá a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve ellátja a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos közösségi normák jogharmonizációs feladatait. Az egyes kereskedelmi tevékenységek nyilvántartásba vételével kapcsolatos hatósági feladatokat a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) végzi. Az üzletek működésének engedélyezése, a vásárok és piacok nyilvántartásba vétele, egyéb speciális árusítási formák engedélyezése és ezen kereskedelmi tevékenységek ellenőrzése terén a helyi önkormányzatok jegyzői gyakorolják a hatósági jogköröket. A kereskedelemre vonatkozó hatályos magyar szabályozás harmonizál az EU vonatkozó joganyagaival, és biztosítja az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségét. A hazai kereskedelmi, szolgáltatási piac viszonylagosan különálló, egyre nagyobb nemzetgazdasági jelentőséggel bíró, dinamikusan fejlődő része az idegenforgalom, a turizmus. A széles értelemben vett kereskedelmi és szolgáltatáspiac eme alágazatával kapcsolatos gazdasági igazgatási tevékenység a kereskedelmi törvény bázisán kifejlődött specifikus jogszabályok alapján a nemzetgazdasági miniszter irányítása és az irányítása alá tartozó igazgatási struktúra révén szerveződik. Az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló többször módosított 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet meghatározza az utazásszervezés, az utazásszervező (és közvetítő) vállalkozások (irodák) fogalmát, ezirányú tevékenységük megkezdésének, hatósági nyilvántartásba vételüknek a tárgyi, személyi szakmai, anyagi feltételeit, a tevékenység folytatásával kapcsolatos közöttük az utasok tájékoztatását, biztonságát szolgáló fontosabb előírásokat, a külföldi utaztatással foglalkozó vállalkozások számára kötelezően előírt vagyoni biztosítékra vonatkozó részleges garanciális szabályozást, az utazási vállalkozások ellenőrzését és a nem jogszerű tevékenységet folytatók ellen foganatosítható szankciókat. Az utazási szolgáltatások szabályozásának másik az előző szabályozással tartalmilag szerves egységet alkotó fontos eleme az utazási szerződésekről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet. E jogszabály az utazási (utazást közvetítő) szerződések tartalmi és egyes formai követelményeit, az utazási szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos szakmai, tájékoztatási stb. követelményeket, a fogyasztó-utas egyes jogszabályilag rögzített jogosítványait, az utazási vállalkozó kártérítési és egyéb kötelezettségeit rögzíti. A bel- és külföldre irányuló turizmus szolgáltatás szabályozásának részeleme az idegenvezetői tevékenységről szóló 33/2009. (XII. 18.) ÖM rendelet, amely az idegenvezetőkre vonatkozó követelményeket, nyilvántartásba vételükre vonatkozó bejelentési eljárást szabályozza. 62

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A szálláshelyek kategóriáit, valamint az egyes kategóriákba sorolás feltételeit a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet tartalmazza. Az idegenforgalmi tevékenység gazdasági igazgatásának irányítása a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik. A jogszabályokban rögzített hatósági nyilvántartásba vétellel kapcsolatos és egyes ellenőrzési feladatokat az MKEH végzi. Más ellenőrzési jogosítványokat a fogyasztóvédelmi felügyelőségek és a helyi önkormányzati jegyzők gyakorolnak. 3.4.3. Műszaki szabályozás, termékbiztonság A gazdasági igazgatás szabályozó és eszközrendszerének fontos összetevője a termékek gyártásától felhasználásukig terjedő folyamatára ható műszaki szabályozás, a termékbiztonság megteremtése. A műszaki szabályozás keretében az állam az egyes termékekre vonatkozó, kötelezően betartandó technikai követelményeket és ezek betartását biztosító magatartási formákat ír elő, ezáltal a felhasználók, fogyasztók élet-, egészség-, vagyoni és környezeti biztonságát szándékozik elősegíteni, szavatolni. Ebből kiindulva a jogalkotó általános követelményeket szab meg, és általában csak abban az esetben alkot kötelező magatartásformát előíró jogszabályt, ahol a termék esetleges hibája kockázatot jelenthet az élet-, egészség-, vagyon- és környezeti biztonság szempontjából. A magyar szabályozás célmodelljeként tekintett EU-szabályozás e követelményeket ún. (régi típusú: termékspecifikus vagy új típusú: adott szélesebb termékkörre vonatkozó) irányelvekben, direktívákban határozza meg, amelyek érvényesítése, biztosítása fő elvként a gyártó (az importőr) kötelezettsége a termék forgalomba hozatala előtt. A gyártó a műszaki előírásoknak való megfelelőséget köteles igazolni, tanúsítani vagy erre felhatalmazott minőségügyi ellenőrző szerv által tanúsíttatni. A megfelelőséget igazoló tanúsítvány, valamint a régi megközelítésű irányelvek speciális jelölései és az új irányelvek szerinti CE (Conformité Européenne) jelölés az EU egységes belső piacán történő szabad forgalmazás feltétele, amelyet a kialakított piacfelügyeleti ellenőrzési rendszer jogosult ellenőrizni, és hibás termék esetén végső soron annak forgalmazását a piacon felfüggeszteni. Az EU új típusú irányelveire vonatkozó műszaki szabályozási és termékbiztonsági rendszer egységes alkalmazását a globális megközelítés irányelve tartalmazza. A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről a 2009. évi CXXXIII. törvény rendelkezik. 3.4.4. A munkaerőpiac szabályozása Az aktív foglalkoztatáspolitika és az ehhez kapcsolódó munkaerőpiaci szabályozás a kiegyensúlyozott gazdasági növekedéshez elengedhetetlen számú és minőségű humánerőforrás biztosítására, a munkanélküliség mérséklésére irányul, és a gazdaságpolitika célkitűzései megvalósításának egyik legfontosabb eszköze. Ennek megfelelően a foglalkoztatáspolitika és a munkaerőpiac-szabályozás céljai, megoldásai szoros összhangban kell legyenek a gazdaság fejlettségi szintjével, adott konjunkturális helyzetével, a kitűzött gazdaságpolitikai, benne társadalompolitikai célokkal. 63

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A magyar gazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában, a fenntartható fejlődés körülményei között és annak megvalósítása érdekében a foglalkoztatáspolitika és munkaerőpiaci szabályozás céljai közül a következők emelhetők ki: a munkaerő versenyképességének növelése, a tudásalapú gazdaság humánerőforrás szükségleteinek biztosítása; a munkaerő rugalmasságának, mobilitásának növelése; a foglalkoztatási ráta növelése, a munkanélküliek különösen a fiatal munkanélküliek szá mának csökkentése, a területi foglalkoztatási különbségek magasabb színvonalon történő közelítése; összességében a teljes foglalkoztatás biztosíthatóságának megközelítése. A Kormány, a gazdasági igazgatás e célok elérése érdekében széles körű eszközrendszerrel rendelkezik, amelybe beletartoznak a jogi, közgazdasági szabályozók, a vállalkozás- és a beruházás-ösztönzési támogatási programok, az állami infrastruktúra-fejlesztési programok, az oktatási, képzési és átképzési programok, a közvetlen munkahelyteremtési és közmunka programok is. A foglalkoztatáspolitikával, valamint a munkaerőpiac szabályozásával összefüggő kérdések kor - mányzati felelőssége a Nemzetgazdasági Minisztérium feladatkörébe tartozik. A foglalkoztatási és munkaerőpiaci szabályozás alapját a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló többször módosított 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok alkotják. A törvény célja a minden állampolgárt megillető szabad munkavállalási jog gyakorlásának elősegítése, a foglalkoztatási feszültségek feloldása, a munkanélküliek ellátásának biztosítása. A törvény részletesen taglalja: a munkaerőpiaci szolgáltatások és foglalkoztatást elősegítő támogatások, valamint a munkanélküliek ellátásának eszközrendszerét; a foglalkoztatáspolitika, továbbá a munkaerőpiaci szabályozás és igazgatás intézményrendszerét; az ellátások és támogatások biztosításának, odaítélésének döntési mechanizmusát, a munka világát érintő érdekegyeztetés alapvető kérdéseit. Az Flt. alanyi jogként rögzíti, hogy minden munkavállalásra jogosultnak és munkaadónak joga van a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó állami szervezet meghatározott munkaerőpiaci szolgáltatásainak igénybevételéhez. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet értelmében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szervezetrendszere a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból, munkaügyi központokból és kirendeltségekből áll (állami foglalkoztatási szervek). A munkaerőpiaci szolgáltatásokról és az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló részletes szabályokat a 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet tartalmazza. Szabályozza a szolgáltatások körét, időtartamát, az ezek nyújtásával kapcsolatos szakmai követelményeket, az ilyen szolgáltatásokat nyújtó, Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton kívüli (non-profit vagy más) szervezetek támogatásának feltételeit. A rendelet meghatározza a megyei munkaügyi központok kirendeltségei állásközvetítéssel kapcsolatos feladatait, a munkáltatók üres álláshelyei bejelentésére vonatkozó kötelezettségét. A megyei munkaügyi központokon kívül munkaközvetítést, magán-munkaközvetítés vállalkozás is folytathat, amennyiben a jogszabályban a munkaerő kölcsönzési és magán-munkaközvetítői tevékenységről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendeletben előírt feltételekkel rendelkezik, és a területileg illetékes megyei munkaügyi központ nyilvántartásba vette. 64

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Az Flt. 5. szerint a foglalkoztatási feszültségek megszüntetésére, kezelésére, feloldására, valamint a munkanélküliség megelőzésére, csökkentésére és hátrányos következményeinek enyhítésére egyrészt a fenti munkaerőpiaci szolgáltatásokat, másrészt az Flt. III. fejezetében előirányzott foglalkoztatást elősegítő támogatásokat aktív eszközök, valamint az Flt. IV-V. fejezetében rögzített munkanélküliek ellátására szolgáló juttatásokat passzív eszközöket kell alkalmazni. (Természetesen a Kormány, a gazdasági igazgatás e célok elérését a nem speciálisan a foglalkoztatáspolitika körébe tartozó más eszközökkel adókedvezmények biztosításával, területfejlesztést vagy munkahelyteremtést támogató pénzalapok felhasználásával is elősegíti.) 3.4.4.1. A foglalkoztatáspolitika eszközrendszere Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer avagy a foglalkoztatást (annak bővülését, hatékonyabbá válását) elősegítő támogatások fontosabb elemeit vagy formáit az Flt. és a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet alapján a következőkben részletezzük. A munkaerőpiaci képzés támogatása olyan foglalkoztatást elősegítő aktív eszköz, amellyel a munkanélküli vagy a munkaviszonyban álló, de a munkanélküliséggel reálisan veszélyeztetett rétegek átképzésével növelhető az elhelyezkedési esélyük, illetve munkahelyük megtartása. Az Flt. rendkívül szűkszavúan, valójában csak a képzésbe bevonható személyek körét és az adható támogatásokat határozza meg. Az eljárás során a munkaügyi központok és kirendeltségeik mérlegelik, hogy az adott személy számára mely támogatási forma a leghatékonyabb. Amennyiben az átképzést ajánlják, további mérlegelés tárgya, hogy milyen fajta képzésben való részvétel segítheti elő az elhelyezkedést. A következő személyek képzése támogatható: munkanélküli; pályakezdő; gyermek gondozása, illetve hozzátartozó ápolása miatt ellátásban részesülő személy; olyan munkavállaló, akinek munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, vagy aki közhasznú munkát végez, vagy aki munkaviszonyban áll, és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható. Az intenzív álláskeresés támogatása mint a foglalkoztatást elősegítő aktív eszköz annak ösztönzésére szolgál, hogy a már legalább három hónapja munkanélküli maga is mindent megtegyen elhelyezkedése érdekében. A mérlegelési jogkörben adható támogatás keretében megtéríthetők a munkahely-kereséssel, utazással, illetve a munkába állást elősegítő szolgáltatás, szaktanácsadás, tréning igénybevételével kapcsolatos költségek. A munkanélküliek vállalkozóvá válását elősegítő támogatások célja a járadékban részesülő munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítése abban az esetben, ha a munkaügyi központ nem tud részükre megfelelő munkahelyet felajánlani. 65

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Az önfoglalkoztatás támogatása keretében pályázati eljárás alapján annak a munkanélkülinek nyújtható támogatás, aki munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról (például vállalkozást indít, ahhoz csatlakozik, őstermelőként tevékenykedik). A támogatás formái lehetnek: 3 millió Ft-ig terjedő tőkejuttatás részben vagy egészben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában, és legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás; a vállalkozói tevékenység folytatásához és megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok, úgymint az egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint munkaadói járuléknak, továbbá a munkaadót terhelő egészségügyi hozzájárulásnak részben vagy egészben, legfeljebb egy évi időtartamra történő, átvállalása jelentős mértékben csökkenti a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos költségeit. E támogatásban azok a munkáltatók részesülhetnek, akik munkanélküli foglalkoztatását vállalják, azaz a kérelmet a foglalkoztatás megkezdése előtt kell benyújtani. A foglalkoztatás bővítését szolgáló ún. bértámogatási forma a munkaadóknak adható. E konstrukció azzal kívánja ösztönözni a munkáltatókat munkanélküliek, pályakezdők alkalmazására, hogy foglalkoztatásukhoz bértámogatást ad. A munkaadó részére külön jogszabályban meghatározott hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatásához a munkabér és járuléka legfeljebb ötven százalékának, megváltozott munkaképességű személy esetében legfeljebb hatvan százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható, legfeljebb egyévi időtartamra, a legalább huszonnégy hónapja álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoztatásához legfeljebb kétévi időtartamra. A Munkaerőpiaci Alapból (rehabilitációs alaprészéből) visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatás nyújtható megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházásokhoz, valamint külön rendeletben meghatározott, beruházásnak nem minősülő bővítéshez, egyéb fejlesztési célú kifizetésekhez. Kizárólag a megváltozott munkaképességű személyek meghatározott idejű foglalkoztatásának elősegítéséhez adható támogatás, feltéve, ha a támogatás alanya kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházáshoz, fejlesztéshez, tárgyi eszközbeszerzéshez saját erővel is hozzájárul, és a megváltozott munkaképességű személy munkaviszonyban történő foglalkoztatását saját maga valósítja meg. A munkaerőpiaci programok támogatása a foglalkoztatást elősegítő támogatások és munkaerőpiaci szolgáltatások komplex kezelését jelenti, amely a munkanélküliség csökkentése érdekében így biztosíthatja a leghatékonyabb segítséget. Lényeges eleme, hogy a különböző támogatások helyett egységes támogatás is adható. Az egységes támogatás feltételeit meghatározó miniszteri rendelet kiadására a gazdasági miniszter kapott felhatalmazást azzal, hogy a rehabilitációs alaprész és a megváltozott munkaképességű személyek célcsoportja tekintetében a szociális és családügyi miniszter egyetértése szükséges. A foglalkoztatáspolitika megvalósítását szolgáló munkaerőpiaci szabályozás passzív eszközei a munkanélküliek ellátásával, a munkanélküliség hátrányos következményeinek enyhítésével összefüggő feladatok megvalósítására irányulnak. Ennek keretében az Flt. (a Munka Törvénykönyve 66

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei kapcsolódó rendelkezéseivel összhangban) részletesen szabályozza az álláskereső részére megállapítható ellátásokat, így az álláskeresési járadékot, segélyt, a nyugdíj előtti álláskeresési járadékot, valamint az álláskereséssel kapcsolatos egyes költségek megtérítését, valamint azok mértékére, a jogosultság megszerzésére, a folyósítás időtartamára és más, eljárási kérdésekre vonatkozó feltételeket. A foglalkoztatáspolitika új eszközrendszerét jelenti a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény keretei között történő foglalkoztatási viszony. A közfoglalkoztatottak díjazására vonatkozó szabályokat a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet az adatszolgáltatással összefüggő adatszolgáltatási szabályokat a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról szóló 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet tartalmazza. A foglalkoztatáspolitika komplexitását mutatja a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvény elfogadása. A törvény megalkotásának legfőbb céljaként a jogalkotó azt jelölte meg, hogy az egyes társadalmi csoportok foglalkoztatottságának növelése érdekében a munkáltatói terhek csökkenjenek, a vállalkozási környezet javuljon. A munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése céljából az adó- és járulékrendszer átalakítására is sort kell keríteni. Ennek elemei közé tartozik az élő munkára rakódó terhek csökkentése, annak érdekében, hogy a foglalkoztatás kedvező irányba haladjon, és ezáltal munkahely-megőrzés és -teremtés valósuljon meg, ezért meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. Ezen szociális hozzájárulási adókedvezmények a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévő csoportokat célozzák meg, úgymint a huszonöt év alattiak, ötvenöt év felettiek, gyedről, gyesről, gyetről visszatérők, a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatottak és a tartósan munkanélküliek tábora. A kisvállalkozások adózási kötelezettségeinek könnyítésére vonatkozó előírások keretében került bevezetésre a pénzforgalmi szemléletű adózás választásának lehetősége, emelték meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt. 3.4.4.2. A külföldi munkaerő alkalmazásának szabályozása A külföldi munkaerő magyarországi alkalmazásának szabályozása a munkaerőpiaci eszközrendszer fontos része, amelynek leglényegesebb elemeit az Flt. (7. ) a harmadik országbeli állampolgárok Magyar Köztársaság területén történő engedélymentes foglalkoztatásának szabályairól szóló 355/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a harmadik országbeli (az EGT megállapodásban részes államok területén kívüli) állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről rendelkező 16/2010. (V. 13.) SZMM rendelet tartalmazzák. Kormányrendelet határozza meg azokat a jogcímeket, amely esetekben nem szükséges a munkavállalás hatósági engedélyezése. A harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében történő foglalkoztatásához nincs szükség engedélyre pl. nemzetközi szerződés ilyen tartalmú rendelkezése esetén; a külföldi székhellyel rendelkező gazdasági társaság nemzetközi szerződés által meghatározott fiók és képviselet vezetőjeként történő munkavégzéséhez. 67

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert, továbbá a bevándorolt vagy letelepedett jogállású, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket a magyar állampolgárral azonos jogok és kötelezettségek illetik meg és terhelik. A harmadik országbeli állampolgár az állami foglalkoztatási szerv (megyei munkaügyi központ) által kiállított engedély alapján létesíthet foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges szerződés csak az engedély beszerzését követően köthető meg. Az érdekelt miniszterekkel egyetértésben a nemzetgazdasági miniszter meghatározhatja: a Magyarországon egyidejűleg összesen, valamint a megyékben, továbbá az egyes foglalkozásokban alkalmazható külföldiek legmagasabb számát; azokat a foglalkozásokat, amelyekben a hazai munkanélküliség alakulására és összetételére tekintettel külföldi nem foglalkoztatható. A miniszteri rendelet szerint a Magyarországon egyidejűleg munkavállalási engedéllyel, valamint EU Kék Kártyával foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesített, valamint foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében munkát végző harmadik országbeli állampolgárok száma nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző évben bejelentett munkaerőigények havi átlagát. Az egyidejűleg munkavállalási engedéllyel foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számára vonatkozó létszámadatot tartalmazó közleményt a nemzetgazdasági miniszter a tárgyév február 1-jéig a Magyar Közlönyben ( Határozatok Tára) teszi közzé. A megyei munkaügyi központok által kiadható munkavállalási engedély mindig konkrét munkáltatónál, konkrét munkakörben, konkrét személy meghatározott ideig történő munkavégzésének engedélyezését tartalmazza. Az engedélyt annak kell beszereznie, aki a külföldit foglalkoztatni kívánja. Az engedély mindig egy jövőbeni munka megkezdésének engedélyezését tartalmazhatja, ezért azt a külföldi tényleges foglalkoztatásának megkezdése előtt kell beszerezni. A munkaügyi központ által kiadható engedélyek típusai: egyéni engedély; csoportos keretengedély, továbbá csoportos keretengedélyen alapuló egyéni engedély. Az egyéni engedély mindig egy adott külföldi állampolgár foglalkoztatásának engedélyezését tartalmazza, míg a csoportos keretengedély több külföldi foglalkoztatására vonatkozó elvi engedély. A keretengedély alapján, annak létszám- és időkorlátain belül a munka tényleges megkezdése előtt meg kell kérni az egyéni engedélyt. A munkaügyi központ az egyéni engedélyt köteles kiadni, ha a foglalkoztató a jogszabályban előírt kötelező három feltételnek egyidejűleg megfelel: a foglalkoztató a kérelem benyújtását megelőzően a külföldi által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezett; a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető magyar munkaerőt, aki rendelkezik a jogszabályban előírt, illetve a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel; a külföldi megfelel az előbb említett alkalmazási feltételeknek. 68

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Ha a külföldi foglalkoztatásának helye több különböző megye területén található, a meghatározott feltételnek a foglalkoztató székhelye szerinti megyében kell fennállnia. Az engedély kiadásának az is feltétele, hogy a munkavégzéssel érintett többi megye területén ne álljon rendelkezésre olyan kiközvetíthető magyar munkaerő, aki a tevékenység ellátására rendelkezik a jogszabályban előírt, illetve a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel. Az egyéni engedély legfeljebb két évre adható és meghosszabbítható. A jogszabály tételesen meghatározza azokat az eseteket, amikor az engedélykérelmet el kell utasítani, illetve azokat a foglalkoztatási szempontokat, amelyek esetében a munkaügyi központ mérlegelheti az elutasítást. Csoportos keretengedély iránti kérelem nyújtható be, ha a foglalkoztató által külföldi vállalkozással kötött magánjogi szerződés teljesítése érdekében több külföldi foglalkoztatása szükséges. A keretengedély a magánjogi szerződés teljesítésének időtartamára adható. Ebben meg kell határozni a tevékenység, képzettség szerint a foglalkoztatható személyek számát. A külföldiek magyarországi foglalkoztatására irányuló szabályok betartását a kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségei ellenőrzik. Ha annak megállapítására kerül sor, hogy a foglalkoztató munkavállalási engedély nélkül külföldit foglalkoztat, kötelezni kell a központi költségvetésbe történő befizetésre. A kötelezettség a foglalkoztatót annyi esetben terheli, ahány külföldi tekintetében az engedély nélkül történő foglalkoztatást megállapították. A központi költségvetésbe történő befizetés mértéke: első alkalommal megállapított engedély nélkül történő foglalkoztatás esetén az engedély nélkül alkalmazott külföldi részére a foglalkoztatás megkezdésétől az engedély nélküli foglalkoztatás megállapításáig kifizetett munkabér (munkadíj) négyszeresének, de legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) nyolcszorosának; a korábbi engedély nélküli foglalkoztatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított három éven belül megállapított ismételt engedély nélküli foglalkoztatás esetén a külföldi részére a folyamatos foglalkoztatása megkezdésétől az engedély nélküli foglalkoztatás ismételt megállapításáig kifizetett munkabér (munkadíj) nyolcszorosának, de legalább a minimálbér tizenötszörösének megfelelő összeg. Magánszemély munkáltató által nem egyéni vállalkozás keretében foglalkoztatott külföldi engedély nélkül történő foglalkoztatása esetén a természetes személy foglalkoztatót első alkalommal megállapított engedély nélkül történő foglalkoztatás esetén a minimálbér kétszeresének, a korábbi engedély nélküli foglalkoztatást megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított három éven belül megállapított ismételt jogsértés esetén a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg terheli. A foglalkoztatót a kifizetett munkabér (munkadíj), de legalább a minimálbér kétszeresének megfelelő összeg központi költségvetésbe történő megfizetésére kötelezik akkor, ha külföldit úgy foglalkoztat tovább, hogy a munkavállalási engedély érvényességének lejártát megelőzően a külföldi számára új munkavállalási engedély iránti kérelmet az illetékes hatósághoz benyújtott, azonban a hatóság az ügyben nem hozott határozatot. 69

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény a szabálytalanul foglalkoztató munkáltatóval szemben munkaügyi bírság kiszabására is feljogosítja a felügyelőket, eljárásuk során azonban ugyanazon szabálytalanságért több szankciót nem szabhatnak ki. 3.4.4.3. A bérpolitika A munkaerőpiaci politikához szorosabban kapcsolódó, azonban a gazdaságpolitika megvalósításához és a társadalmi érdekegyeztetéshez is szervesen kötődő gazdaságigazgatási funkció a bérpolitika. A hazai piacgazdasági viszonyok között ennek célja a gazdasági növekedésből, mindenekelőtt a termelékenység-növekedésből adódó jövedelemforrások elosztásának olyan befolyásolása, amely a keresetek növelésével érezhető reálbérnövekedést biztosít az alkalmazásban állók részére, ugyanakkor ezzel erősíti érdekeltségüket a teljesítmények fokozásában. A bérpolitika célrendszerében előbbivel összhangban megjelenhetnek időleges vagy részcélkitűzések is, egyes szakmai csoportok, rétegek vagy régiókban munkát vállalók speciális kereseti kezelésére vagy egyes átfogóbb gazdaságpolitikai célok (foglalkoztatás bővítése; EU bérszínvonalához történő bérfelzárkózás elősegítése) megvalósítása érdekében. A nemzetgazdasági keresetalakulás a versenyszféra és a költségvetési szféra területén zajló bér- és keresetfolyamatok eredőjeként formálódik. Piacgazdasági viszonyaink között a versenyszférában a kereseti viszonyokat alapvetően a munkaerőpiaci szereplők, a munkáltatók döntései, illetve az érdekegyeztetés keretében a munkáltatók és munkavállalók megállapodásai alakítják; míg a költségvetési szférában a mindenkori kormányzat az államháztartás finanszírozási rendszerében törvényileg szabályozott módon, de közvetlenül tud ráhatást gyakorolni a keresetek alakulására. A kormányzat, a gazdasági igazgatás bérpolitikai céljai érvényesítésének, a munkaerőpiaci szereplőkkel történő egyeztetésének fórumai a társadalmi érdekegyeztetés különböző testületei, amelyekben született megállapodások kormányzati döntések, jogszabályok útján érvényesülnek, illetve a versenyszférában emellett a munkaadók önkéntesen vállalt bérpolitikáján alapulnak. Az országos szintű érdekegyeztetés kiemelkedő fontosságú állásfoglalásai a mindenkori minimálbérre vagy más bérnövekedési irányelvekre (irányszámokra) vonatkozó megegyezései, valamint mindazok az állásfoglalások, amelyek a foglalkoztatáspolitika, a bérszabályozás elvi kérdéseivel foglalkoznak. A költségvetési szféra bér- és keresetalakulásának kereteit és rendszerét a különböző közszolgálati alkalmazotti csoportokra (köztisztviselők, közalkalmazottak stb.) kialakított, törvényekben rögzített illetmény-előmeneteli rendszerek határozzák meg, így a kormányzati bérpolitikai célkitűzések ezen rendszerek által, keretei között vagy módosításuk útján valósíthatók meg. Bérpolitikai eszköznek lehet tekinteni továbbá a minimálbérre, valamint a közfoglalkoztatottak bérezésére, illetve a bérjövedelem és a szociális jellegű segélyezés egymáshoz való viszonyának megállapítására vonatkozó szabályozást is. 70

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.5. A fogyasztóvédelem A fogyasztóvédelem az erre irányuló állami politika, ezt megvalósítani hivatott jogi szabályozás és gazdasági igazgatási intézményrendszer a gazdaságirányítási feladat- és eszköztár viszonylag új, növekvő fontosságú eleme. Szélesebb kitekintésben a fogyasztóvédelem a gazdasági irányítás és igazgatás olyan specifikus feladata különösen a modern piacgazdaság feltételei között, amely a gazdasági élet különböző súlyú szereplői között az állam támogatását hivatott biztosítani jogállami keretek között a fogyasztók (háztartások) számára a nagyobb gazdasági erőt képviselő vállalkozásokkal fennálló kapcsolatrendszerükben, a vállalkozások egymás közötti, fogyasztókért folytatott versenyében. A fogyasztók élet-, egészség-, vagyonbiztonsága, általában életminőségének emelése ugyanis feltétele a piacgazdaság harmonikus működésének, a gazdasági teljesítmény növekedésének, a racionális fogyasztási struktúra kialakulásának. A fogyasztók elkülönült érdekeit védő fogyasztóvédelmi politika megvalósítása közvetlenül érzékelhető előnyöket biztosít a fogyasztók számára. 3.5.1. A fogyasztóvédelmi politika céljai A magyar fogyasztóvédelmi szabályozás eleget tesz a nemzetközi, így különösen az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikáinak. Ezek sorában kiemelhetők az öt fogyasztói alapjogra (az áru- és szolgáltatásbiztonsághoz, a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelméhez, a megfelelő fogyasztói tájékoztatáshoz és képzéshez, a jogorvoslathoz és a fogyasztói érdekképviselethez való jogra) vonatkozó követelmények. A hazai fogyasztóvédelmi politika kialakítása során továbbá figyelembe kell venni a fogyasztói piac mindenkori helyzetét, a piacgazdasági intézményrendszer és az áru- és szolgáltatási piac gyorsütemű fejlődéséből adódó új feladatokat. A fogyasztók ENSZ által is megfogalmazott alapjogait, a társadalom jelenlegi helyzetét, a fogyasztók előtt álló kihívásokat figyelembe véve a fogyasztóvédelmi politika céljait hazai szakirodalom a következőkben szokta összefoglalni: a termékek és szolgáltatások biztonságosságának elérése a fogyasztók egészségének és biztonságának érdekében; harmonikus együttműködés kialakítása a fogyasztók és az üzleti élet képviselői között a fogyasztók gazdasági érdekeinek érvényesítése érdekében; hatékony állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer kiépítése; a fogyasztóvédelmi civil szervezetek létrejöttének támogatása, az információhoz jutás biztosítása; a fogyasztóvédelmi képzés elősegítése; gyors és hatékony jogorvoslati rendszer kiépítése. 3.5.2. A fogyasztóvédelem szabályozási rendje A fogyasztóvédelmi jogszabályrendszer bázisát az európai uniós szabályozásokkal harmonizáló nagyszámú törvényből, és alacsonyabb szintű jogszabályból álló joganyag jelenti. A 2012. január elsején hatályba lépő Magyarország Alaptörvénye Alapvetés címet viselő részének M) cikke rögzíti a következőket: Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny 71

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. A fogyasztóvédelmi tárgyú hatályos jogszabályok terjedelmes listájából a teljesség igénye nélkül a következő törvényeket és kormányrendeleteket indokolt kiemelni: 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről; 2009. évi XCV. törvény a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról; 2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól; 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról; 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről; 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról; 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról; 2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről; 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról; 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről; 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről; 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről; 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról; 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről; 339/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet a fogyasztóvédelmi hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról; 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról; 329/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteknek a 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti jegyzékbe való felkerülése céljából lefolytatandó eljárásról; 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről; 153/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságának növeléséhez szükséges egyes kérdésekről; 338/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök ismertetésével kapcsolatban kiszabott bírság pénzügyi teljesítésének feltételeiről és felhasználásáról; 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet az utazási szerződésről. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelmi politika prioritásait szem előtt tartva szabályozza a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelmére irányuló követelményeket. A fogyasztóvédelmi törvény 2. -a a fogyasztó fogalmát összhangban az uniós irányelvi meghatározással a következők szerint határozza meg: Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció címzettje. 72

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szóhasználatában eltérően, de tartalmilag egyezően definiálja a fogyasztó fogalmát. A Ptk. 685. d) pontja szerint fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy. A jogalkotó a fogyasztóvédelmi szabályozás középpontjába az áru (szolgáltatás) biztonságosságát, a gyártó (szolgáltató) ezért viselt elődleges felelősséget helyezi, rendelkezik az ezzel összefüggő ellenőrzési kötelezettségekről. A szabályozás fontos elemei a fogyasztók vagyoni érdekei védelmében előírt jogosítványok és kötelezettségek. A törvény tételesen szabályozza a fogyasztók megfelelő tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségeket: a címkézéssel, az ár feltüntetésével, a csomagolással, a használati útmutatóval, a minőségtanúsítással összefüggő előírásokat. A fogyasztóvédelmi oktatást fontos állami feladatként jelöli meg. A fogyasztóvédelmi oktatás elsősorban állami feladat. A törvény 17. (1) bekezdése szerint A fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat. Ugyanezen paragrafus (4) bekezdése alapján A Nemzeti Alaptanterv elvei és követelményei szerint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter közreműködik a közoktatás intézményei számára készülő fogyasztóvédelmi tantervi követelmények meghatározásában. A törvény új intézményként létrehozta a fogyasztói jogok széles körű érvényesíthetőségére hivatott békéltető testületek rendszerét. A fogyasztóvédelmi törvény 18. -a alapján: A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése; e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A törvény meghatározza a fogyasztóvédelmi intézményrendszer struktúráját, legfontosabb feladatait, különös tekintettel a speciálisan létrehozott gazdaságirányítási szervezet, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek jogkörére, az általuk folytatott eljárásokra. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 2008. évi XLVIII. törvény a fogyasztók tájékoztatásának egyik kulcsfontosságú eszköze, a reklám (tevékenység) szabályozására összpontosít. A jogszabály definiálja a reklámtevékenységgel kapcsolatos fontosabb fogalmakat, ideértve az összehasonlító és a megtévesztő reklámot; meghatároz általános tilalmakat valamennyi termékre vonatkozóan és specifikus termékekre vonatkozó tiltásokat. A törvény szerint például tilos közzétenni: a személyhez fűződő, kegyeleti vagy a személyes adatok védelméhez való jogot sértő reklámokat, valamint a gyermekeknek és fiatalkorúaknak szóló és szellemi vagy fizikai fejlődésüket károsító, az erőszakot, a szexualitást nyíltan ábrázoló reklámokat, továbbá a burkolt vagy tudatosan nem észlelhető reklámot és megtévesztő reklámot. A törvény specifikusan egyes áruk reklámozását külön megtiltja, ezek között teljes körűen a fegyverek, robbanóanyagok, szexuális szolgáltatások, vényre kapható gyógyszerek, valamint korlátozottan az alkohol tartalmú italok és dohánytermékek reklámozását. 73

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A reklámtörvény a reklám tartalmáért és kivitelezéséért az ezek során elkövetett jogszabálysértésért viselt felelősséget egyetemlegesen, a reklámozóra, a reklámszolgáltatóra és a reklám közzétevőjére hárítja. A reklámfelügyeleti eljárások lefolytatását pedig az állami fogyasztóvédelmi szervezetre ruházza, kivéve az összehasonlító és a megtévesztő reklámmal szembenieket, ahol a Gazdasági Versenyhivatalt jelöli meg, míg más jogszabályok alapján a szexuális reklámok alapján folytatandó eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. 3.5.3. A fogyasztóvédelem intézményrendszere A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos további két kulcsfontosságú jogszabály már átvezet a fogyasztóvédelem intézményrendszere ismertetéséhez, vagyis azokhoz a specifikus állami intézményekhez, amelyek elsődleges feladata a fogyasztóvédelmi politika gyakorlati érvényesülésének figyelemmel kísérése, elősegítése, ellenőrzése és szankcionálása. A fogyasztóvédelem gazdasági, igazgatási szervezetrendszerében meghatározó szerepet játszanak az általános jogszabályi felhatalmazással, feladat- és hatáskörrel bíró fogyasztóvédelmi felügyelőségek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei (területi) felügyelőségek feladat- és hatáskörét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény részletesen szabályozza, ennek keretein belül a szervezet jogállását és további feladatait a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet állapítja meg. Jogállását tekintve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központi hivatal, amelyet a fogyasztóvédelemért felelős miniszter irányít. A Hatóság amelyet főigazgató vezet önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek tekintetében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója gyakorolja a szakmai irányításhoz kapcsolódó jogosítványokat. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek a jogszabályi felhatalmazás szerint: figyelemmel kísérik, elemzik a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését, közreműködnek annak kidolgozásában; felügyelik a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok megtartását, és részt vesznek a fogyasztókat érintő jogszabálytervezetek előkészítésében; piacfelügyeleti tevékenységük keretében ellenőrzik az áruk forgalmazására és a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabályok megtartását, vizsgálatokat folytathatnak fogyasztókat érintő ügyekben; bírságot szabhatnak ki; intézik a fogyasztók minőségi kifogásaival és panaszaival kapcsolatos ügyeket, ebben és szélesebb vonatkozásban együttműködnek más állami fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó szervezetekkel; szakmai segítséget nyújtanak a fogyasztóvédelmi civil szervezeteknek a tanácsadásban oktatásban; elősegítik a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységét, támogatják az önkormányzati tanácsadó irodák működését. A fogyasztóvédelmi felügyelőség a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezetében, annak szakigazgatási szervként működik. A felügyelőségek tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének feladatait az NFH főigazgatója látja el. Fogyasztóvédelmi hatóságként a Pénzügyi Szervezetek Állami 74

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Felügyelete hatáskörébe tartozó ügyek kivételével közigazgatási hatósági ügyekben az NFH-t és a területileg illetékes felügyelőséget jár el. Közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a felügyelőségek, másodfokon országos illetékességgel az NFH jár el. Egyes kiemelt jelentőségű fogyasztóvédelmi ügyben (pl. az elektronikus hírközléssel kapcsolatos, villamosenergiával kapcsolatos, földgázellátással kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző, a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvény hatálya alá tartozó, valamint a a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény hatálya alá tartozó ügyekben fogyasztóvédelmi hatóságként az NFH jár el. A fogyasztóvédelmi hatóságok a tevékenységük során tapasztalt jogsértések, egyéb hiányosságok megszüntetését széles körű intézkedési jogosítványokkal segíthetik elő, illetve szankcionálhatják. A fogyasztóvédelmi hatóságot a jogszabályok felhatalmazzák a hibás termék (szolgáltatás) forgalmazásának megtiltására, elkobzására, megsemmisítésére, és eljárásuk eredményeként a felügyeletek meghatározott típusú bírságokat (szabálysértési, élelmiszerek esetében minőségvédelmi, súlyosabb esetekben fogyasztóvédelmi bírságot) szabhatnak ki. A fogyasztóvédelmi szervek piacfelügyeleti eljárásuk során azt ellenőrzik, hogy a belföldi forgalomba kerülő különösen az élet-, egészség- és vagyonbiztonság szempontjából fokozott figyelmet érdemlő termékek rendelkeznek-e megfelelőségi tanúsítvánnyal, és az abban foglaltak valósak-e. Az ellenőrzések keretében a hatóság jogosult a termék gyártójánál vagy forgalmazójánál is vizsgálatokat folytatni, a megfelelő dokumentációkba betekintetni, és célirányos laboratóriumi kontrollvizsgálatokat végezni (saját vagy független laboratóriumokban). A vizsgálatok eredményeként hibás termék esetében a hatóság jogosult a fentiekben ismertetett szankciók kiszabására, és fontos kötelessége a vizsgálatok eredményeiről a fogyasztók széles körű tájékoztatása. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszert kell működtetnie, amely a fogyasztók, felhasználók széles körű tájékozódása, a preventív intézkedések meghozatalának elősegítése érdekében nyilvántartja a nem biztonságosnak bizonyult termékeket (ezek gyártóit és forgalmazóit). A fogyasztóvédelmi politika és ennek megvalósítására irányuló gazdasági igazgatási tevékenység hatékony érvényesülése nem nélkülözheti a fogyasztók, de a vállalkozások érdekképviseleteivel történő célirányos párbeszédet és együttműködést. Az e téren kialakuló és fejlődő kapcsolat elősegíti a fogyasztóvédelmi jogszabályok meglapozottabb, társadalmi konszenzust közelítő alapokon történő előkészítését, a fogyasztóvédelmi állami szervezet széles körű és sokoldalú tájékozódását, a jogszabályok betartásának erőteljesebb társadalmi kontrollját, a jogalkalmazói tudat erősítését. A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek és ezek szövetségei tevékenységükben egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyedi és általános fogyasztói panaszok feltárásában, a fogyasztói jogok érvényesülésének elemzésében, a fogyasztók érdekeinek képviseletében. Ennek alapján véleményt nyilvánítanak a fogyasztóvédelmi politika alakításában, közreműködnek jogi szabályozások 75

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás megalkotásában, egyre markánsabb a szerepvállalásuk a fogyasztók célirányos, közérdekű tájékoztatásában, a fogyasztóvédelmi oktatásban és mindennapi tanácsadásban. Az EU-országokban folytatott gyakorlatot követve az állam szakmailag és költségvetési forrásokkal hazánkban is támogatja a civilszféra fogyasztóvédelmi szervezeteinek megerősítését, a gazdasági igazgatással való széles körű együttműködését. A fogyasztóvédelmi politika másfelől számít és épít a vállalkozások általános érdekképviseletét ellátó köztestületekre, a gazdasági kamarákra is. E köztestületek a fogyasztóvédelem igazgatásában hatósági jogosítványokkal nem rendelkeznek, de a fogyasztóvédelmi törvény és a kamarai törvény néhány fontos feladatot és jogosítványt biztosít számukra. Így a gazdasági kamarák határozatban figyelmeztetik a fogyasztók érdekeivel ellentétes gazdasági tevékenységet folytató és ezzel a gazdálkodó szervezetek széles körének jó hírnevét sértő vagy veszélyeztető kamarai tag gazdálkodó szervezeteket, és az etikai szabályzatban meghatározott esetekben a figyelmeztetést nyilvánosságra is hozzák. A kamarák továbbá együttműködnek a fogyasztóvédelmi hatósággal és a Gazdasági Versenyhivatallal, utóbbiak az általuk hozott jogerős határozatokat közlik az illetékes gazdasági kamarával. A kamarák az általuk működtetett minősítő és minőségellenőrző rendszereket is felhasználják a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységük érdekében. 3.6. A verseny szabályozása és felügyelete A verseny a piacgazdaság alapvető intézménye. Az új Alaptörvény M) cikke deklarálja, hogy Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. Az idézet második fele az új alkotmány újdonsága, a korábbi Alkotmány szövege a versenyjogi jogsértés egyik megvalósítási módját sem nevesítette, és hallgatott a fogyasztóvédelem ún. harmadik generációs alapjogáról is. A verseny fontos biztosítéka a piaci szereplők hatékony működése kikényszerítésének, ily módon közvetlen összefüggésben van a gazdasági jólét növekedésével. Ez általánosságban igaz akkor is, ha ismerjük az államgazdaságba való beavatkozása szükségessége sajátos eseteit és azokat az eseteket, amelyek a verseny révén nem oldhatók meg. Mindazonáltal a verseny fennmaradása, szabadsága és tisztasága éppen a gazdasági jólétre gyakorolt hatása miatt közérdek, s ennek a védelmét célozzák meg az uniós szabályok figyelembevételével a nemzeti (tagállami) versenyjogok és az azok érvényre juttatását szolgáló intézményrendszerek. Sokéves előkészítő munka, a nemzetközi tapasztalatok feldolgozása után a magyar parlament 1990 novemberében fogadta el az ún. első versenytörvényt. A jelenleg hatályos törvény pedig többszöri módosítást követően a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény. A hazai versenyjogi hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1991. január 1-jén kezdte meg működését. A jogalkalmazási tapasztalatok feldolgozásával, a versenyjog fejlődése nemzetközi trendjeinek követésével és nem utolsósorban az EU versenyjogával történő teljes körű harmonizációval hazai versenytörvényünk olyan, mint a nemzeti versenytörvények a világban általában, és ennek a 76

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei hasonlóságnak értéke van a globalizáció körülményei között mind a magyar vállalatok nemzetközi tranzakciói, mind a nemzetközi vállalatok hazai jelenléte szempontjából is. A hazai versenyjogi szabályozás hatálya a vállalkozások Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására vonatkozik, s a vállalkozásoknak olyan széles értelmezést ad, amibe a természetes személytől kezdve a vállalkozások jogi személyként létrehozott egyesülései is beletartoznak, köznapian fogalmazva: bárki, aki képes a piacon tranzakciót végezni. Az antitröszt szabályokat (kartell, erőfölény, fúzió) illetően a törvény kimond egy különleges hatáselvet, amely szerint a vállalkozás (tehát akár magyar, akár nem) külföldön tanúsított magatartása is a versenytörvény hatálya alá tartozik, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesül. (Eszerint járt el a GVH olyan fúziós ügyekben is, amelyben mindkét fél külföldön honos vállalkozás.) A vállalkozások piaci magatartását illetően a törvény eltérően rendelkezhet. Ezzel válik lehetségessé, hogy szakmai okokból speciális piaci magatartási szabályok is előírhatók, de csak törvény által. Erre jó példa az egységes hírközlési törvényben a jelentős piaci hatalommal rendelkezőkre vonatkozó különleges szabályok, amelyek mást és részben többet követelnek, mint az erőfölénnyel való visszaélés tilalmi szabályai. 3.6.1. A tisztességtelen verseny tilalma A piacon tisztességes üzleti tevékenységgel kialakított értékek nem rombolhatók le a versenytársak által azért, hogy ezzel maguknak előnyt szerezzenek. Ilyen szabályok a hírnévrontás tilalma, az üzleti titok megszerzése és felhasználásának a tilalma. Az utánzás tilalma a mások értékteremtő munkáján való potyázást tiltja, egyszersmind védi a jellegzetes külsők, megjelölések, elnevezések piaci értékét. Van szabály a bojkott tilalmára és van a versenyeztetés tisztaságának bármilyen megsértésére is. Közgazdaságilag ezek védett értékek, a veszélyeztetésükre vonatkozó tilalmak a tisztességes üzletvitelre vonatkozó törekvéseket erősítik azért, hogy a piacon szükségképpen létező bizonytalanság szintje csökkenjen, a piaci működés össztársadalmi szinten olcsóbb legyen. A tisztességtelen versenyre vonatkozó tilalmak megsértése esetén csakis a bíróság járhat el a szokásos polgári peres eljárási rendben. A versenytörvény 2. szerint tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni. Ez a szabály arra szolgál, hogy a bíróság elé lehessen vinni az olyan tisztességtelen magatartásokat is, amelyeket a jogalkotó önálló tényállásként még nem kodifikált, de a bíróság és csakis a bíróság ezúton szinte jogot is fejleszthet az egyes esetek megítélésekor. 3.6.2. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 10. -a a GVH eljárását írja elő akkor, ha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésére úgy kerül sor, hogy az egyben a gazdasági verseny érdemi befolyásolására is alkalmas. 77

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás (Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a tisztességtelen gyakorlat kizárólag a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, illetve a termékhez adott használati és kezelési útmutatóban vagy jótállási jegyben jelenik meg. Ez esetben akkor sem a GVH jár el, ha a versenyt sértő hatás egyébként kimutatható lenne.) A gazdasági verseny érdemi érintettségének megállapításánál a következő szempontok irányadóak: az alkalmazott kereskedelmi gyakorlat kiterjedtsége, figyelemmel különösen a kommunikáció eszközének jellegére, a jogsértéssel érintett földrajzi terület nagyságára, a jogsértéssel érintett üzletek számára, a jogsértés időtartamára vagy a jogsértéssel érintett áru mennyiségére; a jogsértésért felelős vállalkozás mérete, amelyet a vállalkozás által elért nettó árbevétel nagysága alapján lehet megállapítani. A 2008. évi XLVII. törvény 11. (2) bekezdése alapján a gazdasági verseny ún. érdemi érintettsége egyéb körülményre tekintet nélkül fennáll, ha a kereskedelmi gyakorlat országos médiaszolgáltatást végző médiaszolgáltatón keresztül valósul meg; a kereskedelmi gyakorlat országos terjesztésű időszakos lap vagy legalább három megyében terjesztett napilap útján valósul meg; a fogyasztók közvetlen megkeresésének módszerével végzett kereskedelmi gyakorlat legalább három megye fogyasztói felé irányul, vagy az áru eladásának helyén alkalmazott eladásösztönző kereskedelmi gyakorlat legalább három megyében megszervezésre kerül. A versenytörvényi szabályozás szigorúan versenyvédelmi tartalmú, s ez megalapoz bizonyos harmóniát a törvény fejezetei között. Nem tartozik tehát a versenytörvény alá olyan fogyasztói sérelem, amely nincs hatással magára a versenyre, mindazokat más jogszabályok rendezik (főként a fogyasztóvédelmi törvény, de sok más is, például az élelmiszertörvény, de akár a Ptk. is megemlíthető). A versenytörvényi logika lényege ebben a tekintetben az, hogy a hatékony verseny társadalmi jólétre gyakorolt hatása torzul, csökken, ha a fogyasztó döntési szabadsága korlátozódik, vagy ha hamis, megtévesztő információk alapján hozza meg döntését. 3.6.3. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma A piacon a gazdasági versenyben folyamatosan helytállni, a versenytársakhoz mérhető vagy jobb teljesítményt nyújtani olyan erőfeszítést kívánó körülmény, amely, mióta piac létezik, kiváltja esetenként a szereplők olyan összefogását, ami versenykorlátozó megállapodásokkal tenné kényelmesebbé az életüket, természetesen a többi piaci szereplő és a társadalmi jólét kárára. A versenytörvény IV. fejezete ezt a versenykorlátozó magatartást tiltja, akár versenytársak azaz a piac azonos szintjén, horizontálisan között, akár vertikálisan, a piac különböző szintjén elhelyezkedő szereplők között jön létre (például termelők és kereskedők között). Ezt az általános tilalmat tovább bontja a törvény akként, hogy példálódzóan a versenykorlátozások legáltalánosabb eseteit kiemeli: ármegkötés, termelési vagy beszerzési mennyiségekre, vagy területre vonatkozó piacfelosztás, versenyeztetéskor történő összejátszás, a piacra lépés akadályozása, diszkrimináció, ügyletek indokolatlan összekapcsolása. 78

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Arra az összefüggésre alapozva, hogy bár a kartellek versenykorlátozó hatása negatív következményeket mindig hordoz, de azok esetenként a piac egésze szempontjából jelentéktelen hatásúak, vagy esetleg más, kedvező következmények ezeket a negatívumokat ellensúlyozzák, az említett általános kartelltilalom alól a törvény bizonyos körülmények között kivesz sajátos versenykorlátozásokat. Némi leegyszerűsítéssel ezek a kivételek a következőképp foglalhatók össze: Nem esik tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű (az érintett piac 10%-ánál kisebb az együttes részesedés), de az ármegkötés és a piacfelosztás még jelentéktelen méretben is tilos.; Egymástól nem független (pl. anya leány viszonyban levő vagy azonos tulajdonos által irányított) vállalkozások közös üzletpolitikája megengedett. Megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány az uniós szabályozásnak megfelelően rendeletben mentesítheti a versenykorlátozás tilalma alól, abból kiindulva, hogy bizonyos, a kormányrendeletben megfogalmazható feltételek mellett ezekre külön egyedi eljárás nélkül is belátható, hogy több az előnyük, mint a hátrányuk. Ilyen csoportmentességi rendeleteket a joganyagban felsorolt témákban a magyar versenyjog is működtet. Ezek többnyire vertikális versenykorlátozásokra vonatkoznak, ilyenek a kizárólagos beszerzés vagy értékesítés, valamint a franchise megállapodások, mert ezek egyfelől versenyélénkítők is, ha azt tekintjük, hogy egy-egy piacon ezek a vertikális láncolatok egymással hatékonyan versenyeznek, másfelől a termelés és forgalmazás ésszerű, hatékony megszervezését biztosítják, speciális előnyöket nyújtva a fogyasztónak. Némely horizontális megállapodás is hordozhatja ez utóbb említett előnyt, ezért született meg a biztosítási vállalkozások bizonyos tevékenységeiben az összehangolást megengedő csoportmentességi rendelet, de ilyen a szakosítási megállapodások csoportmentessége is. Az előnyök és hátrányok mérlegelése alapján a GVH is adhat a versenytörvény 17. alapján egyedi mentességet versenykorlátozó megállapodásoknak, ha bizonyítható, hogy az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, az előnyök méltányos része a fogyasztókhoz eljut, a versenykorlátozó hatás csak a szükséges legkisebb, és nem zárja ki a versenyt. A versenykorlátozó megállapodások miatti eljárások a tilos kartelleknél (vagy a mentesítés elmulasztása esetén) hivatalból, míg a mentesítési vagy nemleges megállapítási eljárás pedig a felek kérelmére indulnak. A tilos kartell ügyek az egyik legnehezebb eljárásfajta, felderítésüket a legújabb versenytörvényi módosítások azzal segítik, hogy szélesebb nyomozati jogkört kapott a GVH, és lehetőség nyílik a sok országban működő ún. engedékenységi politika kidolgozására, amelynek keretében a feltárásban együttműködő kartelltagok a szankciók tekintetében kedvezőbb elbírálást kaphatnak. 3.6.4. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma A versenytörvénynek a gazdasági erőfölénnyel foglalkozó rendelkezései (lásd a törvény V. fejezetét) azt a különleges piaci helyzetet kezelik, amikor egy vagy több vállalat közösen olyan piaci helyzetben van akár természetes piaci fejlődés vagy körülmény folytán, akár valamilyen jogszabályi eredetű monopolhelyzetet élvezve, hogy gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől függetlenül folytathatja. Magyarán szólva a piac többi szereplőjének nincs ilyenkor más választása, mint hogy kényszerűen elfogadja az erőfölényben levő által szabott (diktált) feltételeket. A törvény erre az esetre kimondja, hogy tilos az erőfölénnyel visszaélni, és példálódzóan meg is határozza a 79

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás visszaélés tipikus eseteit. A visszaéléstípusok többsége a vevőkkel kapcsolatos, de néhány a versenytársakra vonatkozik. A jogalkalmazási tapasztalatot is figyelembe véve a leggyakoribb tényállások a tisztességtelen vételi vagy eladási árak érvényesítése (itt a versenyjog a hipotetikus versenyár és a monopolista ár közötti különbséget keresi, aminek megállapítása jellemzően igen nehéz); a piacra lépés akadályozása; az olyan diszkriminatív magatartás, amely majd egy másik versenypiacon okoz torzulást; a piacról való kiszorításra irányuló árazás, amelyet felfaló árazásnak is neveznek. Új rendelkezésként érvényesül 2013-tól kezdődően, hogy a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a tisztességtelen kikötést tartalmazó általános szerződéses feltételt közérdekű kereset indítási jog keretében bíróság előtt megtámadhatja. 3.6.5. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése A versenytörvény vállalkozások összefonódásával foglalkozó rendelkezései (lásd a törvény VI. fejezetét) a piaci koncentráció eseményeinek ellenőrzését célozzák annak érdekében, hogy a jövőbeli versenyt akadályozó vagy azt torzítani képes vállalat-összefonódások ne mehessenek végbe. A törvény ennek érdekében összhangban az irányadó uniós versenyjog rendelkezéseivel a GVH előzetes engedélyétől teszi függővé meghatározott léptékű összefonódások érvényes létrejöttét. A törvény megengedi a versenyt veszélyeztető tranzakciók megtiltását, valamint módot ad arra, hogy a hatóság a fúzió állami elismerését olyan feltételek teljesítéséhez, illetve kötelezettségvállaláshoz kösse, amellyel a versenyre gyakorolt kedvezőtlen hatás csökkenthető. A törvény meghatározza az összefonódások fajtáit (a beolvadás, az irányításszerzés és a tevékenységegyesítő közös vállalat létrehozása), meghatározza az engedélykötelezettség alsó határát (jelenleg alapesetben az előző évi együttes 15 mdft nettó árbevétel), a résztvevő vállalkozások releváns értelmezését. Abból kiindulva, hogy az összefonódásoknak nem csupán a versenyre gyakorolt hátrányos következményei, hanem működési, hatékonyságbeli előnyei is lehetnek, a GVH-nak az engedélyezésről való döntésekor az előnyök és hátrányok komplex összevetését kell elvégeznie. A GVH nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem valósít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon vagy annak jelentős részén. 3.6.6. A Gazdasági Versenyhivatal A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény rendelkezésére ún. autonóm államigazgatási szervnek minősül. Az éves költségvetés elfogadásakor önálló költségvetési fejezetet képez. Rendeltetése elsősorban a versenytörvényben és az ártörvényben meghatározott versenyfelügyeleti feladatok ellátása, de emellett más törvények és az uniós versenyjogi szabályok alapján is rendelkezik hatáskörrel. Vezetőit elnök, elnökhelyettesek a köztársasági elnök nevezi ki hat évre, úgyszintén a versenyfelügyeleti eljárásokban döntést hozó Versenytanács tagjait is. A törvény kötelezi a GVH elnökét, hogy évente beszámoljon az Országgyűlésnek a GVH tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként 80

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei érvényesül. A beszámoló parlamenti megvitatása nyomán az Országgyűlés esetenként határozatokban ad feladatokat a kormányzatnak a verseny feltételei javításában. A törvény kötelezi a szabályalkotókat, hogy minden olyan intézkedés- és jogszabálytervezetet egyeztessenek a GVH elnökével, amely a versenyt valamely tevékenység gyakorlását vagy a piacra lépést korlátozza, kizárólagos jogokat biztosít, továbbá az árakra vagy az értékesítési feltételekre vonatkozó előírásokat tartalmaz. Döntően ezen a jogszabályegyeztetésen keresztül valósul meg a GVH versenypártolási tevékenysége. A törvény szabályozza a versenyt érintő adatgyűjtés lehetőségét, s 2001-től ágazati vizsgálat elrendelését is lehetővé teszi, ha a GVH aggályos jelenségeket tapasztal a verseny alakulásában. A GVH függetlenségét az is biztosítja, hogy köztisztviselőinek előmenetelét és juttatásait a versenytörvény külön is szabályozza, szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állítva fel, felsőfokú szakirányú végezettséget előírva a vizsgálókra és vezetőikre. 3.6.7. Eljárási szabályok A GVH-hoz bárki természetes vagy jogi személy illetékmentesen bejelentést tehet, aki a versenytörvénybe ütköző tevékenység miatt sérelmet szenvedett. A GVH minden (évente átlagosan 600 800) bejelentést 60 napon belül megvizsgál, és dönt arról, hogy hivatalból versenyfelügyeleti eljárást indít-e. Nemleges döntése esetén a bejelentőnek előbb a Versenytanács, azután a bíróság előtt jogorvoslati joga van. Hivatalból versenyfelügyeleti eljárások a GVH bármilyen előzetes információ alapján is indulhatnak. Az előbb említettek és a kartellmentesítési és fúzióengedélyezési kérelmek alapján évi 200 300, jellemzően versenyfelügyeleti eljárás indul. A versenyfelügyeleti eljárás két szakasza: a vizsgálat és a versenytanácsi döntés. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tárgyában, valamint az ún. kartellügyekben az ügyintézési határidő 6 hónap, amely azonban fél évvel meghosszabbítható, az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma esetében pedig 3 hónap. Amennyiben a versenyfelügyeleti eljárás mezőgazdasági termékkel kapcsolatos ügyben indul, egy megállapodásnak a versenyt korlátozó jellegéről az agrárpolitikáért felelős miniszter előzetesen véleményt nyilvánít, a GVH pedig a miniszteri szakmai álláspont ismeretében hoz döntést. Az összefonódások jogszerűségéről, engedélyezéséről döntő fúziós eljárásokban jellemzően 45 nap áll a GVH rendelkezésére, a komplex esetekben azonban 4 hónapon belül kell határozatot hozni. A Versenytanács határozatban dönt a kérelmekről (mentesítik vagy marasztalják a versenykorlátozó megállapodásokat, engedélyezik vagy megtiltják az összefonódásokat), jogsértés megállapítása esetén megtilthatják a jogsértő magatartás folytatását, vagy elrendelhetik a jogsértő állapot megszüntetését, és bírságot szabhatnak ki. A bírság összege mérlegelés tárgya, maximuma az előző évi árbevétel 10%-a. A GVH érdemi határozatai a bíróság előtt megtámadhatók. A bírósági felülvizsgálati kérelem gyakori, többnyire az eljárás alá vont, de nem ritkán a sérelmet szenvedett fél támadja meg a GVH határozatát. Meglehetősen nagy a jogalkalmazási harmónia a bíróságok és a GVH között, a határozatok lényegét illetően ritka az eltérés, a bírságösszegeket gyakrabban csökkenti a bíróság. Természetesen, bár 81

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás sajnálatosan a bírósági döntés lassúbb, mint a korlátozott GVH határidők, a bíróságok működése nagyon fontos a jogértelmezés tisztázásához. 3.6.8. Az Európai Közösségek versenyjogáról Versenytörvényünk ismertetése után e helyen annyit rögzítünk az EK versenyjogáról, hogy a hazai versenyjog teljes körűen harmonizál az uniós versenyjoggal, ideértve az Európai Unió Bíróságának esetjogát is, amelyet a GVH alkalmaz, figyelembe vesz eljárása során. Az EK versenyjoga gyakorlatilag folyamatosan változik (fejlődik), ezt követi a hazai versenyjog, de tagállamként 2004 óta a magyar állam az uniós versenyjog alakítója is immár. A csatlakozás pillanatától az európai versenyjog teljes egésze a közös vívmányok részeként közvetlenül hatályos Magyarországon is csakúgy, mint a többi tagországban. 3.7. A koncesszió A gazdasági rendszerváltozás szerves következményeként került sor a korábbi állami monopóliumok lebontására, valamint annak a rendszernek a kialakítására, amelynek keretében a vállalkozói tőke jogilag rendezett körülmények között tud részt venni bizonyos fejlesztésekben, illetve korábbi állami monopóliumok működtetésében. E szempontok figyelembevétele mellett fogadta el az Országgyűlés a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvényt. A törvény alapján lehetőség nyílt arra, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat (önkormányzati társulás) a törvényben tételesen meghatározott tevékenységek gyakorlásának jogát visszterhes szerződéssel, időlegesen úgy engedje át, hogy a jogosultnak részleges piaci monopóliumot biztosít. A koncessziós törvény abból az elvi alapállásból indul ki, hogy ahol az állami (önkormányzati) gazdasági monopóliumok fenntartása továbbra is szükséges, ott e körülmény érdemi, valóságos rendelkezési jogot kell, hogy biztosítson az állam (önkormányzat) számára. Ha az állam (önkormányzat) a tevékenységet nem a saját vállalkozásában valósítja meg, úgy törvényi szinten szabályozott nyilvános eljárás keretei között választhatja ki a számára és az általa képviselt közösség számára legkedvezőbb ajánlatot tevő személyt, illetőleg szervezetet. A koncessziós törvény olyan ún. kerettörvény, mely a koncesszióköteles tevékenységek folytatására vonatkozó alapvető, valamennyi ágazatra irányadó közös, kötelező szabályokat tartalmazza. A törvény rugalmas alkalmazását teszi lehetővé az az előírás, miszerint az egymástól sok vonatkozásban eltérő tevékenységek sajátosságait a koncessziós szerződésekben érvényesíteni lehessen. A koncesszióba adással kapcsolatos speciális részletszabályokat az ágazati törvények állapítják meg. Ez a rendelkezés összhangban van az Alkotmány 10. (2) bekezdésében, valamint az új Alaptörvény 38. cikkében foglalt előírással, miszerint az állam kizárólagos tulajdonának és kizárólagos tevékenységének a körét törvényben az Alaptörvény szerint: sarkalatos törvényben kell megállapítani. 82

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.7.1. A koncesszióköteles tevékenységek A Nemzeti vagyontörvény mint sarkalatos törvény állapítja meg a koncesszióköteles tevékenységeket. Az állam kizárólagos gazdasági tevékenységei a következők: a) csővezetékes termékszállítás és tárolás; b) bányászati kutatás és kitermelés, valamint az ezekkel összefüggő bányászati melléktevékenység; c) hasadó és sugárzó anyagok előállítása és forgalmazása; d) csatornák, valamint a regionális közműrendszerek létrehozása, működtetése; e) szerencsejátékok szervezésére és működtetésére irányuló tevékenység; f) országos törzshálózati vasúti pályán történő személyszállítás és árufuvarozás; g) menetrend szerinti helyközi közúti személyszállítás; h) állami tulajdonba tartozó nemzetközi kereskedelmi repülőtér létrehozása és működtetése a földi kiszolgálási tevékenység kivételével a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt; i) országos közutak és műtárgyaik, országos törzshálózati vasúti pálya, valamint azt magába foglaló pályahálózat létrehozása és működtetése; j) állami tulajdont képező terek, parkok felszíne alatt építmény létrehozása és működtetése; k) az a) j) pontban nem szereplő, az állam kizárólagos tulajdonába tartozó dolog létrehozása, működtetése; l) dohánytermékek kiskereskedelme. A helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységei a következők: a) helyi közutak és műtárgyaik létrehozása és működtetése; b) a helyi önkormányzat tulajdonába tartozó nemzetközi kereskedelmi repülőtér létrehozása és működtetése a földi kiszolgálási tevékenység kivételével a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt; c) menetrend szerinti helyi személyszállítás; d) a törzsvagyon részét képező helyi közművek létrehozása és működtetése; e) a törzsvagyon részét képező terek, parkok felszíne alatt építmény létrehozása és működtetése; f) a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló külön törvény rendelkezése alapján részére átadott vizek, közcélú vízi létesítmények működtetése. Az állam és a helyi önkormányzat a kizárólagos gazdasági tevékenységei gyakorlásának időleges jogát kizárólag koncesszió útján, külön törvényben szabályozott módon engedheti át. Koncessziós szerződés természetes személlyel vagy átlátható szervezettel köthető. Az átlátható szervezet fogalmát a Nemzeti vagyontörvény tartalmazza, lényege, hogy a szervezet tulajdonosi struktúrája megismerhető. Természetes előfordulási helyükön nem engedhetők át a föld méhének kincsei (gáz, kőolaj, ásványok stb.), illetve ezeknek a dolgoknak a birtoklása, használata, hasznai szedésének joga kitermelésük nélkül. Ez alól kivétel a természetes előfordulási helyükről kitermelt, kinyert ásványkincsek, mely felett a tulajdonjog ágazati törvényben meghatározott módon szerezhető meg. 83

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A földalatti gáztárolóban mint természetes előfordulási helyén lévő szénhidrogén tulajdonjoga ágazati törvényben meghatározottak szerint a kitermelést megelőzően is megszerezhető. Az országos törzshálózati vasúti pályát és tartozékát magába foglaló pályahálózat vagy olyan vasúti pályahálózat működtetését, amelynek országos törzshálózati vasúti pálya vagy annak tartozéka a része, kizárólag az állam vagy az a gazdasági társaság végezheti, amelynek egyedüli tagja (részvényese) az állam. Az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenysége gyakorlásának időleges joga koncessziós szerződés megkötése nélkül kizárólag a) az állam; b) helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás; c) költségvetési szerv; d) önkormányzat intézmény; e) az a) d) pont szerinti személyek együtt vagy külön-külön 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet vagy f) az e) pontban megjelölt gazdálkodó szervezet 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet részére átengedhető, és kizárólag általuk gyakorolható. A kizárólagos gazdasági tevékenység gyakorlására fennálló jogosultság megszűnik, ha a jog gyakorlójának tulajdonosi szerkezete megváltozik. Az állam önkormányzat, költségvetési szerv, önkormányzati intézmény 100%-os tulajdoni hányada a gazdálkodó szervezetben lecsökken. A koncesszióköteles tevékenységeket a Nemzeti vagyon törvény fentiekben ismertetett szabályai szerint kétféle formában lehet gyakorolni. Az egyik esetben az állam vagy az önkormányzat, illetve az önkormányzati társulás a tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetben 100%-os tulajdoni részesedést szerez, vagy e célra költségvetési, illetőleg önkormányzati intézményt alapít. A másik, törvényben biztosított lehetőség, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat a tevékenység gyakorlásának időleges jogát koncessziós szerződésben átengedje. Amennyiben a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását koncessziós szerződésben engedik át, akkor e szerződést az állam, illetőleg az önkormányzat átlátható belföldi és külföldi természetes és jogi személyekkel, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságaival kötheti meg. Ezt követően a koncesszióköteles tevékenység folytatására a koncessziós szerződést aláírónak az aláírástól számított kilencven napon belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot (koncessziós társaságot) kell alapítania. Az egyes tevékenységek folytatásának módját, részletes feltételeit meghatározó ágazati törvények tartalmazhatnak ugyan speciális rendelkezéseket, azonban azok nem lehetnek ellentétben a Nemzeti vagyontörvénnyel és a koncessziós törvény előírásaival. Arra is lehetőség van, hogy az ágazati törvények a felsorolt tevékenységi körök mint gyűjtőfogalmak keretein belül egyes tevékenységtípusok folytatását koncessziós pályázat kiírása, illetőleg koncessziós szerződés megkötése nélkül is lehetővé tegyék. Ezek az ún. liberalizált tevékenységek. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény értelmében az országos közutak állami tulajdonban, míg a helyi közutak önkormányzati tulajdonban vannak. Erre figyelemmel országos közút esetében a tárgykör szerint illetékes miniszter, míg helyi közút esetében az önkormányzat jogosult dönteni a koncesszióba adásról. 84

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A koncessziós szerződés ebben az esetben arról szólhat, hogy az út megépítésének ellentételeként a koncesszió jogosultja megkapja az út üzemeltetésének a jogát. A koncesszióköteles tevékenységek sajátos formáját jelenti a dohánytermékek kiskereskedelmi forgalmazásának új rendje. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény értelmében dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenység, melynek gyakorlását az állam koncessziós szerződéssel meghatározott időre átengedheti. Ha az állam e jogának gyakorlását koncessziós szerződéssel átengedi, úgy a dohánytermék kiskereskedelme kizárólag a koncessziós szerződés rendelkezései által biztosított jogosultság (dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság) alapján és dohánytermék-kiskereskedelmi engedély (engedély) birtokában végezhető. A dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására, a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítésére a miniszter 100%-os állami tulajdonban lévő, zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot alapít. A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére nyilvános pályázat alapján kerül sor. A pályázatokat úgy kell kiírni, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység minden magyarországi településen folytatható legyen azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a a) kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy; b) kétezer főt meghaladja, legalább egy, és minden kétezer fő lakos után további egy jogosult végezhesse. Ha törvény kivételt nem tesz, dohánytermék-kiskereskedelem kizárólag dohányboltban folytatható. A törvény részletesen meghatározza a dohánybolt külső megjelenítését. Dohánytermékkiskereskedelmi tevékenységet az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam területén székhellyel rendelkező a) egyéni vállalkozó vagy b) olyan gazdasági társaság folytathat, amelynek legalább egy természetes személy tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért. A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához a dohánytermékek jövedéki ügyében hatáskörrel rendelkező vámhatóság engedélye szükséges. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény értelmében állami feladatnak minősül az állami tulajdonban lévő közcélú vízi létesítmények működtetése, a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése. A települési önkormányzat feladata pedig a helyi vízi közművek működtetése, a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése. Az állam a kizárólagos tulajdonában, valamint a helyi önkormányzat a törzsvagyonában lévő víziközmű-létesítmények létrehozásáról és működtetéséről koncessziós szerződés megkötése nélkül a következő módokon is gondoskodhat: a) olyan gazdálkodó szervezetet hoz létre, amelyben kizárólagos részesedéssel rendelkezik, ide nem értve a munkavállalói résztulajdont; b) az állam és az önkormányzat együttesen olyan gazdálkodó szervezetet hoz létre, amelyben kizárólagos közös részesedéssel rendelkezik ide nem értve a munkavállalói résztulajdont. 85

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Nem minősül koncesszióköteles tevékenységnek: a vízgazdálkodásról szóló törvényben tételesen megjelölt csatornák közül azoknak a működtetése, amelyek nem alkalmasak egyidejűleg mezőgazdasági, ipari és ivóvíz-ellátási, továbbá hajózási célra; a víziközmű-társulatok által végzett közműlétesítés vagy fejlesztés; az üzemi vízi létesítmények működtetése abban az esetben sem, ha külön hatósági engedély alapján közműves vízszolgáltatást is végeznek; az állam kizárólagos tulajdonába vagy a helyi önkormányzat törzsvagyonába tartozó vízi létesítmények közül a vízi közművek működtetése, ha a szerződésre vonatkozó általános előírások alapján állam vagy helyi önkormányzat kizárólagos részesedésével e célra alapított gazdálkodó szervezetnek, illetőleg az e gazdálkodó szervezetek által a saját kizárólagos részesedésükkel ugyancsak e célra alapított gazdálkodó szervezetnek engedik át a tevékenység gyakorlását. A koncessziós pályázatot: az állami tulajdon működtetésére a tárgykör szerint illetékes miniszter; a helyi önkormányzati tulajdon működtetésére a képviselő-testület írja ki. A koncessziós pályázatot akkor lehet kiírni, ha a koncessziós szerződés alapján végzendő tevékenység összhangban van a jóváhagyott terület- és településfejlesztési, településrendezési tervekkel, a környezet és a természet védelmével, valamint a vízbázis-védelmi előírásokkal. A koncesszió időtartama alatt a koncessziós társaság jogosult a koncesszióba adott vízi létesítmények területén halászati, üdülési, sportcélú, idegenforgalmi, fürdő- és kereskedelmi szolgáltatások végzésére, az ezeket szolgáló létesítmények megvalósítására, illetve működtetésére, a csatornán létesített hajózási célú infrastruktúra működtetésére. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerültek a lakossági szükségleteket kielégítő közművek építményei, vonalas létesítményei, berendezései a település belterületi határán belül, az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével. A koncessziós pályázat e vagyon bővítésére írható ki. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény jelentősen bővítette a liberalizált tevékenységek körét (nyílt területen ásványi vagyon kutatása, meddőhányó kitermelése). A törvény értelmében koncesszióköteles tevékenység az ásványi nyersanyag kutatása, feltárása, kitermelése, a geotermikus energia kutatása, feltárása, kitermelése, valamint a kőolaj, a kőolajtermék, továbbá a földgáz kivételével az egyéb szénhidrogén gáz szállítóvezetékek létesítése, üzemben tartása. A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény értelmében a koncesszióhatály alá tartozó szerencsejátékok szervezésére irányuló tevékenységnek minősül: sorsolásos játék szervezése; pénznyerő automaták üzemeltetése; szerencsejátékok lebonyolítására szervezet (játékkaszinó) alapítása, működtetése; kártyaterem üzemeltetése; lóversenyfogadás és az előző pontok alá nem tartozó, egyéb, szerencsejáték szervezésére irá - nyuló tevékenység (a továbbiakban együtt: szerencsejáték szervező tevékenység). 86

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A nem liberalizált szerencsejátékok szervezését: a 100%-ban állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet (állami játékszervező) kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság, illetve az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó szervezet végezheti, illetőleg e tevékenység gyakorlásának jogát az állam koncessziós szerződésben időlegesen másnak átengedheti. A koncessziós szerződés megkötésére a nyilvános pályázatot a nemzetgazdasági miniszter írja ki. Játékkaszinó-, játékterem- és egyéb szerencsejáték-szervező tevékenység folytatásához, valamint ún. bingóterem működtetésére vonatkozó pályázat kiírásához az érintett helyi önkormányzat egyetértése szükséges. A koncessziós szerződést aláírónak olyan gazdasági társaságot kell alapítania, amelyben a társaság megalakulásakor és tevékenysége alatt is a részvények, üzletrészek, illetőleg a szavazatok többségével rendelkezik, továbbá kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a koncessziós szerződésben meghatározott követelményeket a gazdasági társaság az alapító okiratában érvényesíteni fogja. 3.7.2. A koncessziós pályázat A koncessziós szerződés megkötésének előfeltétele, hogy az állam vagy az önkormányzat előzetesen koncessziós pályázatot írjon ki. Annak eldöntése, miszerint az állam vagy az önkormányzat jogosult-e a pályázat kiírására, annak függvénye, hogy az a tulajdonnal vagy a tulajdonhoz nem kapcsolódó tevékenységgel van-e összefüggésben. Az első esetben a pályázatot a tulajdonos, a második esetben pedig az ágazati törvényekben megjelölt szervezet jogosult a pályázat kiírására. Fő szabályként a pályázatok kivéve, ha a honvédelmi, illetőleg a nemzetbiztonsági érdekek a pályázat zártkörű kiírását teszik szükségessé nyilvánosak. Az állam nevében a pályázat kiírására, elbírálására és a koncessziós szerződés megkötésére a tevékenység tárgya szerint illetékes miniszter jogosult, aki e jogát csak bizonyos keretek között gyakorolhatja. Abban az esetben ugyanis, ha a pályázati kiírás olyan tevékenység gyakorlására vonatkozó jogosultság átengedésére irányul, mely az önkormányzat törvényben előírt kötelezettségének teljesítésére közvetlenül hatással van, a pályázat kiírásához az érintett önkormányzat egyetértése szükséges. Ha a pályázat kiírása az önkormányzatot egyébként megillető jogok gyakorlását, illetve egyéb feladat teljesítését érinti, a pályázati kiírás közzététele előtt az érdekelt önkormányzat véleményét ki kell kérni. Ezen túlmenően egyes koncesszióköteles tevékenységek esetében a koncessziós pályázat kiírása előtt ki kell kérni az illetékes gazdasági kamara véleményét is. Az előzetes véleményezés a miniszter számára kötelezettség, annak figyelembevétele viszont a miniszter szabad döntésétől függ. Az önkormányzat nevében a pályázat kiírására és annak elbírálására a képviselőtestület jogosult, amely e hatáskörét az önkormányzat más szervére nem ruházhatja át. A koncessziós szerződés aláírására az önkormányzat nevében a polgármester jogosult. A koncessziós pályázat meghirdetése előtt a kiírónak előzetesen egyeztetnie kell azokkal a szervekkel, amelyek a koncesszióba adott tevékenység gyakorlásával összefüggésben hatósági jogosítványokkal rendelkeznek. Erre azért van szükség, hogy előzetesen ki lehessen szűrni az esetleges jogszabálysértéseket. 87

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A nyilvános pályázati felhívást legalább két országos napilapban, illetőleg az önkormányzati pályázatot a helyi napilapban is meg kell hirdetni a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam kezdő napját legalább harminc nappal megelőzően. Zártkörű pályázat esetén az érdekelteket egyidejűleg, közvetlenül kell a pályázatra felhívni. A pályázati kiírás részletes tartalmi követelményeit a koncessziós törvény tartalmazza. A koncessziós pályázat meghirdetése esetén a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam nem lehet kevesebb hatvan napnál. Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv a beérkezett pályázatokat a pályázatok benyújtására előírt időtartam lejártát követő kilencven napon belül köteles elbírálni. 3.7.3. A koncessziós szerződés Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv csak azzal a pályázóval köthet szerződést, aki a pályázatot megnyerte. A pályázat nyertese az, aki összességében az állam, illetőleg az önkormányzat számára a kiírásnak megfelelő legkedvezőbb ajánlatot tette. A pályázatot ugyanis nem szükségképp az a pályázó nyeri meg, aki a legmagasabb összegű koncessziós díj fizetését vállalja, illetőleg aki a beruházás finanszírozása kapcsán a legmagasabb összegű pénzfedezet előteremtésére vállal kötelezettséget. Az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy (szerv) a pályázatok elbírálása során jogosult egyidejűleg mérlegelni pl. a foglalkoztatáspolitikai szempontok teljesülését vagy a közszolgáltatások szakmai színvonalát is. E bírálati szempontokat, valamint azok súlyozási arányát azonban a pályázati kiírásban előzetesen közzé kell tenni. A koncessziós szerződés határozott időtartamra köthető, melynek leghosszabb ideje általában harmincöt év. Az ágazati törvény megengedheti külön pályázat kiírása nélkül a koncessziós szerződés egy alkalommal eredeti időtartamának legfeljebb felével történő meghosszabbítását. Ez a lehetőség azt jelenti, hogy az eredeti időtartam meghosszabbítására külön pályázat kiírása nélkül is mód van. Ilyen jogi lehetőség adott például a közutak, kikötők működtetésénél vagy a távközlési szolgáltatásoknál. A koncessziós szerződést mint sajátos szerződéstípust a kikötött időpont előtt az általános szerződési szabályoktól eltérően csak koncessziós törvényben tételesen meghatározott esetekben, valamint a szerződésben előre rögzített feltételek bekövetkezésekor lehet felmondani. E korlátozások bevezetését az indokolja, hogy a nagy tőkeigényű beruházásoknál a tőke megtérüléséhez szükséges feltételek teljesülését kellő körültekintéssel és biztonsággal lehessen tervezni. Ilyen, törvényben meghatározott azonnali hatályú felmondási ok lehet például: ha nem tesznek eleget a koncessziós pályázatban vállalt kötelezettségnek, ha a meghatározott időn belül nem alapítanak saját részvétellel koncessziós társaságot, vagy ha a szükséges hatósági engedélyeket nem szerzik be. A koncessziós szerződés visszterhes szerződés, amelynek egyik oldalán vagyoni értékű jogként a koncessziós tevékenység átengedésének joga, a másik oldalon pedig az ellenszolgáltatás a vagyontárgy létesítési kötelezettsége vagy a koncessziós díj. A koncessziós díj fizetésére általában akkor kerül sor, ha a koncesszió eredménye kizárólagos piaci pozíció vagy extra profitszerzési lehetőség (például szerencsejáték). A koncessziós díj megfizetésének módjáról és mértékéről a koncessziós szerződésben kell rendelkezni. 88

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei Az állam, illetőleg az önkormányzat a jogosultnak a koncessziós díjjal vagy más módon ellentételezett vagyoni értékű pozícióját (kizárólagosság) annak beleegyezése nélkül a koncessziós szerződés időtartama alatt a szerződésben meghatározott földrajzi közigazgatási egységen belül számára hátrányos módon csak abban az esetben változtathatja meg, ha erre vonatkozóan a felek a konceszsziós szerződésben megállapodtak. Ez a rendelkezés a koncesszió jogosultjának vagyoni értékű pozícióját védi, ami szintén a nagy összegű befektetések megtérülésének biztonságát védi. Ha a koncesszióköteles tevékenység kizárólagos állami tulajdonhoz vagy az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó vagyontárgyhoz kapcsolódik, a koncessziós szerződés megkötése e vagyontárgy tulajdonjogában változást nem eredményez. Ez azt jelenti, hogy a beruházás megvalósítása a koncesszió jogosultjánál nem jelent automatikus tulajdoni igényt. E rendelkezéstől eltér az a szabály, miszerint a bányászati koncessziós szerződés alapján kitermelt természeti kincs a koncesszió jogosultjának tulajdonába kerül. További tulajdoni rendelkezés, miszerint a koncesszióköteles tevékenységgel összefüggésben létrejött kizárólagos állami tulajdonnak vagy önkormányzati törzsvagyonnak minősülő vagyontárgy a koncessziós szerződésben rögzített feltételek szerint az üzembe helyezés időpontjával kerül az állam, illetőleg az önkormányzat tulajdonába. Az ágazati törvény az állam által kötendő egyes koncessziós szerződések létrejöttéhez az Országgyűlés jóváhagyását írhatja elő. Az Országgyűlés jóváhagyásáig a szerződés nem jön létre, a felek viszont jognyilatkozataikhoz kötve vannak. Amennyiben a koncessziós szerződés aláírásától számított kilencven napon belül azt az Országgyűlés nem hagyja jóvá, úgy a jogosult nyilatkozati kötöttségétől szabadul, így a koncessziós szerződés sem jön létre. A koncessziós szerződés azon tartalmi elemei, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának részét képezték, közérdekű adatnak minősülnek. Ennek annyiban van jelentősége, hogy azok nyilvánosságra hozhatók, így mások által megismerhetők. 3.7.4. A koncessziós társaság Az eredményes koncessziós pályázatot követően a koncesszió jogosultjával megkötik a koncessziós szerződést, melyben kötelezettséget kell vállalnia arra vonatkozólag, hogy a pályázati kiírás alapján a koncessziós szerződésben rögzített követelményeket az általa alapított gazdasági társaság alapító okiratában érvényesíteni fogja. E kötelezettség elmulasztása esetén a koncessziós szerződés azonnali hatályú felmondásának van helye. A koncesszióköteles tevékenység folytatására, ha ágazati törvény eltérően nem rendelkezik, a koncessziós szerződést aláírónak az aláírástól számított kilencven napon belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot (koncessziós társaság) kell alapítania. A határidő elmulasztása esetén az állam, illetve az önkormányzat a koncessziós szerződést felmondhatja. Ha ágazati törvény a koncessziós szerződés létrejöttéhez az Országgyűlés jóváhagyását írja elő, úgy a határidő a jóváhagyás napján kezdődik. A koncessziós társaság alapítására azért van szükség, hogy biztosítható legyen a koncesszióköteles tevékenység biztonságos folytatásához szükséges tőkemennyiség, valamint hogy korlátozza az 89

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás induló tőkének és a felhalmozott vagyonnak más tevékenységekhez, adott esetben a koncessziós szerződés alapján nyújtott közszolgáltatás folyamatosságát vagy szakmai színvonalát veszélyeztető módon, történő átcsoportosítását. A koncessziós társaságot a magyar jog alapján kell megalapítani, így a koncessziós tevékenységet végző koncessziós társaság működése felett a magyar állam rendelkezik joghatósággal még abban az esetben is, ha a koncessziós társaság kizárólagosan vagy többségi külföldi tulajdonban van. A koncessziós társaság megalakulását követően megkezdődhet azoknak a hatósági engedélyeknek a beszerzése, amelyek a koncessziós tevékenység folytatásához szükségesek. Ha a koncesszióköteles tevékenység folytatását külön jogszabály hatósági engedélyhez köti, a koncessziós társaság tevékenységét csak ennek birtokában folytathatja. Semmis viszont a koncessziós szerződésben foglalt azon kikötés, mely szerint az állam, illetőleg az önkormányzat nevében aláíró személy, illetve szerv a hatósági engedély kiadására előzetesen kötelezettséget vállal. Ez az előírás külön is hangsúlyozza, hogy az állam (önkormányzat) tulajdonosi és közhatalmi jogosítványait egymástól elválasztva kell kezelni még abban az esetben is, ha egyébként szervezetileg egészben vagy részben egybe esnének. A hatósági engedély visszavonása, illetőleg az illetékes államigazgatási szervnek a jogellenes állapot megszüntetéséig a koncesszióköteles tevékenység folytatását megtiltó határozata a koncessziós szerződést nem teszi érvénytelenné. Ha a koncessziós társaság a koncessziós szerződés megkötésétől, illetőleg a hatósági engedély visszavonásáról rendelkező, valamint a tevékenység gyakorlását megtiltó határozat közlésétől számított hat hónapon belül nem válik a tevékenység gyakorlására jogosulttá, az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv a koncessziós szerződést felmondhatja. Annak érdekében, hogy a koncessziós társaság a részére biztosított monopóliumot csak a konceszsziós szerződésben foglaltak megvalósítására fordíthassa, a koncessziós társaság a koncesszióköteles tevékenységen kívül kizárólag azzal szervesen összefüggő, az ágazati törvényben, illetőleg az önkormányzat döntésében meghatározott tevékenységek gyakorlására jogosult. A koncessziós társaság a koncessziós tevékenységének eredményeként adott esetben kizárólagos állami tulajdon vagy önkormányzati törzsvagyon létrehozásában működik közre. A beruházás megvalósítása során viszont a beruházást finanszírozó koncessziós társaság számára biztosítani kell a vagyontárgy birtoklásának, használatának, hasznosításának jogát a műtárgy üzembe helyezését követően is időlegesen megszerezze. A kizárólagos állami tulajdon, valamint önkormányzati törzsvagyon védelmét biztosító rendelkezéseket el kell választani attól, amikor a koncesszióköteles tevékenységgel összefüggésben létrejött kizárólagos állami tulajdonnak, illetőleg önkormányzati törzsvagyonnak minősülő vagyontárgy rendeltetésszerű használatát elősegítő vagyontárgyakat (létesítményeket) hoznak létre. Így például autópálya működtetésével összefüggésben épített benzinkút, vendéglő stb. Ezek ugyanis elkészültük (üzembe helyezésük) után ha a koncessziós szerződés eltérően nem rendelkezett a koncessziós társaság tulajdonába kerülnek. A koncessziós társaság működésére a koncessziós szerződésben kikötött és a társasági szerződésben (alapító okiratban) érvényesített speciális feltételeken kívül a gazdasági társaságokra irányadó 90

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei általános szabályok vonatkoznak. A társasági működés törvényi korlátját csak a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását lehetővé tevő vagyoni értékű jog átruházásának feltételhez kötése jelenti. Az állam, illetve az önkormányzat ugyanis maga kívánja megválasztani a tevékenység gyakorlására jogosultat, azaz a tevékenységet végző koncessziós társaság felett meghatározó tulajdonosi jogokkal rendelkezők személyét. E követelmény biztosítása érdekében a koncessziós törvény úgy rendelkezik, hogy a koncessziós társaság a koncesszióköteles tevékenység gyakorlásának jogát az állam, illetőleg az önkormányzat hozzájárulása nélkül másra nem ruházhatja át, valamint azt más gazdasági társaságba nem pénzbeli hozzájárulásként nem apportálhatja. 3.8. Közbeszerzés Magyarországon a közbeszerzéseket első ízben az 1995. évi XL. törvény szabályozta. Az törvény 1995. november 1-jén lépett hatályba. A törvény alkalmazása során nyert gyakorlati tapasztalatok alapján az Országgyűlés az ún. első Kbt.-t számos alkalommal módosította. Magyarországnak az Európai Unió tagjává válásával összefüggő jogharmonizációs munka végül új törvény elfogadását tette szükségessé. Az Országgyűlés 2003 decemberében fogadta el a második hazai közbeszerzési kódexet, a 2003. évi CXXIX. törvényt. Az elmúlt hat és fél évben alkalmazott Kbt.-t a jogalkotó sokszor, gyakran átgondolatlanul módosította. Mindennek következtében a normaszöveg az évek során nehezen követhetővé, egyes helyein gyakorlatilag alkalmazhatatlanná vált. Indokolt volt ezért, hogy a magyar törvényhozó elfogadja a közbeszerzési jog, sorrendben harmadik kódexét is. Az Országgyűlés 2011. július 11-én határozott az új közbeszerzési törvényről (2011. évi CVIII. törvény). Ez a törvény a 2012. január 1-jét követően induló közbeszerzési eljárásokban kerül alkalmazásra. A közbeszerzések szabályozásának célja az államháztartás kiadásainak ésszerűsítése, a közpénzek felhasználása átláthatóságának és széles körű ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása. A Kbt. 1. - 2. -a az alapelvek cím alatt írja elő, hogy A közbeszerzési eljárásban ideértve a szerződés megkötését is az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát. Ugyanezen paragrafusok tartalmazzák, hogy a törvény célja mikro-, kis- és középvállalkozások közbeszerzési eljárásban való részvételének, a fenntartható fejlődés, az állam szociális célkitűzései és a jogszerű foglalkoztatás elősegítése. 3.8.1. A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések A közbeszerzési törvény 6. -a sorolja fel a törvény hatálya alá alanyi jogon tartozó, ún. klasszikus ajánlatkérőnek, közszolgáltatóknak minősülő szervezeteket. Ennek értelmében a közbeszerzések hatálya alá tartoznak mindenekelőtt: minisztériumok és más költségvetési szervek, a Miniszterelnökség; helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat; közalapítvány; a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa; az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából alapítottak. 91

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A törvény hatálya alá tartoznak az állami támogatásban részesülő olyan szervezetek, amelyek a törvény által meghatározott feltételeknek megfelelnek. A közösségi forrásból nyújtott támogatási programokhoz kapcsolódó beszerzések esetében a közösségi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően kell alkalmazni a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat. A törvény hatálya az ún. klasszikus ajánlatkérők előzőekben említett körén kívül kiterjed egyes közszolgáltató vállalkozásokra is, így például a vízügyi, a közlekedési ágazatokban működő szervezetekre, mégpedig akkor is, ha magántulajdonban állnak. (Lásd a Kbt. XIV. fejezetében foglaltakat.) A közbeszerzés visszterhes szerződés alapján megvalósuló tevékenység, amely kiterjed az árubeszerzésre, az építési beruházásra, az építési koncesszióra, a szolgáltatás és a szolgáltatási konceszszió megrendelésére a törvényben külön meghatározott kivételek alkalmazásával. A Kbt. alkalmazása a törvény szerint meghatározott értékhatárok felett kötelező az érintett szervezeteknek. Ezeket az értékhatárokat a mindenkori érvényes költségvetési törvény határozza meg. A közösségi eljárásrendben a klasszikus ajánlatkérők beszerzéseinél (lásd: Kbt. II. rész) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: 200 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 54 560 000 forint; 200 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 54 560 000 forint; 5 000 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 1 364 000 000 forint. Az első két pontban foglalt értékhatárok a törvényben meghatározottak szerint az árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésre vonatkoznak, a harmadik pont az építési beruházások tekintetében rendelkezik. A közösségi eljárásrendben a közszolgáltató ajánlatkérők általi beszerzéseinél (lásd a Kbt. XIV. fejezetét) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: 400 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 109 120 000 forint; 5 000 000 euró, melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 1 364 000 000 forint. Az első pontban foglalt értékhatár az árubeszerzésre és a szolgáltatás megrendelésre, a második pont szerinti értékhatár az építési beruházásra vonatkozik. A nemzeti rezsimbe (egyszerű eljárás) tartozó klasszikus ajánlatkérők általi beszerzéseknél (lásd: Kbt. III. rész) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: árubeszerzés: 8 millió forint; építési beruházás: 15 millió forint; építési koncesszió: 100 millió forint; szolgáltatás megrendelése: 8 millió forint; szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint. A nemzeti rezsimbe tartozó közszolgáltató ajánlatkérők általi beszerzéseknél (lásd a Kbt. VII. fejezetét) a közbeszerzés a következő értékhatárokhoz igazodik: árubeszerzés esetében: 50 millió forint; építési beruházás esetében: 100 millió forint; szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint. 92

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei 3.8.2. A közbeszerzési eljárás szabályai A közbeszerzési eljárás lefolytatására az ajánlatkérésre feljogosított szervezetek jogosultak. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 82. -a alapján lehet nyílt eljárás, meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd. Tárgyalásos eljárásra és versenypárbeszédre csak akkor kerülhet sor, ha azt a törvény megengedi. A nyílt és a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához kötve van. A nyílt és a meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárás során valamennyi érdekelt ajánlatot tehet, a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő által meghívottak tehetnek ajánlatot. A tárgyalásos eljárásnak két formája van: a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás és a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás. Ez utóbbit azonban az ajánlatkérő csak akkor alkalmazhatja, ha ajánlati felhívását bemutatta a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága elnökének. A tárgyalásos eljárásra a Kbt. 89. -a alapján csak kivételes esetben nyílik törvényes lehetőség. Ebben az eljárási formában az ajánlatkérő az általa kiválasztottakkal szabadon tárgyal a szerződés feltételeiről. A hazai közbeszerzési jogba 2005-ben bevezetett ún. versenypárbeszéd szabályai akkor alkalmazhatók, ha az ajánlatkérő a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési műszaki leírás vagy a szerződés típusának jogi, illetve pénzügyi feltételeinek a meghatározására nem vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes. (Lásd a Kbt. 101 107. -ában foglaltakat.) Az ajánlati felhívásban a részletes szerződési feltételeket a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban a közbeszerzés tárgyára vonatkozó részletes műszaki leírást megadni. A Kbt. részletesen tartalmazza az ajánlat kidolgozásának kötelező feltételeit. Az ajánlattevők által benyújtott ajánlatot az ajánlatkérő nyilvánosan köteles elbírálni. Az ajánlatok elbírálására legalább 3 tagú bizottságot kell létrehozni, amely javaslatot tesz az ajánlatkérőnek az ajánlatok értékelésére. Az ajánlati felhívásban előre közzé kell tenni, hogy az ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy az összességében legelőnyösebb ajánlat alapján bírálja el. Ajánlattevőnek a törvény által meghatározott feltételek szerint meg kell jelölnie bizonyos értékhatár felett az általa alkalmazott alvállalkozókat. A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő meghatározott paraméterek szerint köteles közzétenni a Kbt.-ben meghatározott, a teljes körű megismerést lehetővé tevő, a Kbt.-ben kijelölt hivatalos lapban (Közbeszerzési Értesítő), internetes felületen. 3.8.3. A közbeszerzési eljárások speciális fajtái A magyar közbeszerzési törvény a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően alkalmazza a központosított közbeszerzés formáját. A Kbt. 23. -a alapján A Kormány a közbeszerzések központosított eljárás keretében történő lefolytatását rendelheti el az általa irányított szervezetek vonatkozásában, meghatározva annak személyi 93

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás és tárgyi hatályát, az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet, valamint az eljáráshoz való csatlakozás lehetőségét. A központosított közbeszerzés részletes szabályait a Kormány a többször módosított 168/2004. (V. 25.) Korm. rendeletben határozta meg. Az ezzel kapcsolatos beszerzési, koordinációs feladatokat a nemzetfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság látja el. Lásd az 53/ 2011. (III. 31.) Korm. rendeletet. A Kbt. ugyancsak felhatalmazást adott a kormány számára a haditechnikai termékek beszerzésének külön szabályozására. (Lásd a 218/2011. (X. 19.) Korm. Rendeletet.) A közbeszerzési eljárásban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályait a 257/ 2007. (X. 4.) Korm. rendelet állapítja meg. 3.8.4. Jogorvoslati eljárások A magyar közbeszerzési törvény jogorvoslati eljárást biztosít az ajánlati felhívással, a dokumentációval, az ajánlatkérő egyes eljárási cselekményeivel (mulasztásaival) szemben, így az ajánlat értékelésével, a közbeszerzési eljárást lezáró döntéssel kapcsolatban vagy a Kbt. alkalmazásának jogellenes mellőzése esetén. Jogorvoslati eljárást kérhetnek közbeszerzési eljárásban résztvevő vagy az eljárás során hozott döntés (mulasztás) által jogaikban (törvényes érdekeikben) érintett szervezetek, valamint mindazok, akiket a Kbt. az eljárás hivatalból történő lefolytatásának kezdeményezésére följogosít. A jogorvoslati eljárást a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága folytatja le. A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárására a Kbt. 134. -a alapján a Kbt. eltérő rendelkezése hiányában a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény (Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában jogsértés megállapítása esetén szankciókat alkalmazhat: megsemmisítheti a pályázati felhívást, a közbeszerzési eljárás eredményét, új eljárásra kötelezheti az ajánlatkérőt, vagy bírságot szabhat ki felelős személlyel szemben. A Kbt. 157. -a alapján a Döntőbizottság érdemi határozatával szemben fellebbezésnek helye nincs. A határozattal szemben bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető, amelyre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári perrendtartásnak a közigazgatási perekre irányadó XX. fejezetében foglalt szabályok az irányadóak. 3.8.5. A Közbeszerzési Hatóság A közbeszerzési törvényben meghatározott célok érvényesítése érdekében az 1995. évi XL sz. törvény létrehozta az Országgyűlésnek alárendelt Közbeszerzések Tanácsát, amelyet a 2003. évi CXXIX. törvény megőrizni rendelt. Az új Kbt. elnevezését, részben feladatait megváltoztatta. A Hatóság az Országgyűlés felügyelete alatt álló, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely a törvényben meghatározott feladatkörében általános hatáskörrel rendelkezik. A Hatóság keretében működő Közbeszerzési Tanács 10 tagból áll. A Kbt. 168. -a alapján a Tanácsban az elnök 94

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei személyén kívül az egyes közérdekű célokat, az ajánlatkérőket és az ajánlattevőket azonos számú tag képviseli. A törvény meghatározza a Tanácsba jelölő szervezeteket, ezek képviselői lesznek a Tanács tagjai. A törvény meghatározza a tanácstagok törvényi feltételeit és összeférhetetlenségi szabályait. A Hatóság többek között kezdeményezheti az arra jogosultaknál a közbeszerzési jogszabályok módosítását, figyelemmel kíséri a törvény szabályainak érvényesülését. A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályok keretei között azok végrehajtását segítő ajánlásokat készít. Elősegíti a közbeszerzési eljárásban résztvevők oktatását és továbbképzését. Kapcsolatot tart más államok közbeszerzési szervezeteivel és nemzetközi szervezetekkel. A Hatóság évente beszámolót készít az Országgyűlés számára a közbeszerzések tisztaságával, átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint saját tevékenységéről. Az Országgyűlés bizottsági ülésein és plenáris ülésein a Beszámolót megvitatják és elfogadják. A Tanács tevékenységével kapcsolatos koordinációt, döntéseinek előkészítését és végrehajtását a Hatóság Titkársága végzi. A Titkárságot a főtitkár vezeti. A Közbeszerzési Hatóság mellett működik a Közbeszerzési Döntőbizottság, amelynek feladata a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek jogorvoslati eljárásainak intézése. A Döntőbizottság a Tanács által meghatározott számú és a Tanácsban közszolgálati viszonyban álló közbeszerzési biztosból áll, akit a Tanács nevez ki és ment fel. A Döntőbizottság elnökét és elnökhelyettesét a közbeszerzési biztosok közül a Tanács választja meg 5 évre. A közbeszerzési biztosokra a köztisztviselői törvényben meghatározott feltételek a Kbt.-ben meghatározott eltérésekkel vonatkoznak (pl. szigorú összeférhetetlenségi szabályok). 3.8.6. Közbeszerzési eljárások ellenőrzése Közbeszerzési eljárások ellenőrzése az általános ellenőrzési rendben történik. Kiemelkedően fontos szerepe van az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek. Fontos ellenőrzési feladatot lát el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint a felügyeleti szervek és a belső ellenőrzés. Az eddigi ellenőrzések tapasztalata szerint a közbeszerzési törvény alkalmazása során a legtöbb hiányosságot a Kbt. alkalmazásának mellőzése, az ajánlati felhívások nem kellően objektív megfogalmazása és különösen az ajánlatok értékelésének szubjektivitása területén állapították meg. Az ellenőrzési tapasztalatok realizálására az általános ellenőrzési szabályoknak megfelelően kerül sor. 3.9. Államháztartási ellenőrzés 3.9.1. Az államháztartási ellenőrzés rendje, az Állami Számvevőszék Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) VIII. fejezete tartalmazza az ún. államháztartási kontrollra irányadó törvényi előírásokat. Az Áht. 61. -a értelmében az államháztartás kontrollja mely kiterjed az államháztartás valamennyi alrendszerére külső ellenőrzés, kormányzati ellenőrzés és a belső kontrollrendszer keretében történik. 95

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Az Áht. 61. (2) bekezdés kimondja, hogy Az államháztartás külső (törvényhozói) ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék látja el, melynek feladatait, hatáskörét és szervezetét külön törvény állapítja meg. Magyarország Alaptörvénye a 43. cikkben rendelkezik az Állami Számvevőszékről mint az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervéről. Az Alaptörvény az Állami Számvevőszék feladatává teszi, hogy ellenőrizze: a központi költségvetés végrehajtását; az államháztartás gazdálkodását; az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseit törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontok szerint végzi (lásd az Alaptörvény 43. cikk (1) bekezdését). A gazdaságigazgatással kapcsolatos állami, önkormányzati feladatok áttekintése során már sor került az Állami Számvevőszék legfontosabb feladatainak ismertetésére, figyelemmel a 2011. évi LXVI. törvény (ún. sarkalatos törvény) rendelkezéseire. (Lásd a 2. fejezet 2.2., 4.7. pontjánál írottakat). E helyen ezért csak az ÁSZ törvény 2. (2) bekezdésére hivatkoznánk, amely rögzíti, hogy Az Állami Számvevőszék az államháztartás gazdálkodásának ellenőrzése keretében ellenőrzi a központi költségvetés szerkezeti rendjébe tartozó fejezetek működését, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és az elkülönített állami pénzalapoknak a felhasználását, valamint a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok, továbbá ezek társulásai gazdálkodását. 3.9.2. A kormányzati és a belső kontrollrendszer Az Áht. 61. (3) bekezdés szerint Az államháztartás kormányzati szintű ellenőrzése a kormányzati ellenőrzési szerv, az európai támogatásokat ellenőrző szerv és a kincstár által valósul meg. A kormányzati ellenőrzést a kormány által erre kijelölt szerv tevékenysége útján kell ellátni. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogköre kiterjed a következőkre: a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére; b) a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és a Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek kivételével a központi költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére; c) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak, a kistérségi, megyei, térségi és regionális területfejlesztési tanácsoknak és a pártok kivételével a társadalmi szervezeteknek a központi költségvetésből, alapokból juttatott pénzbeli és nem pénzbeli támogatások ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is és az említett szervezetek részére az állam által meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának ellenőrzésére; d) a tartósan állami tulajdonban lévő, valamint az olyan gazdasági társaságok ide nem értve az MNB-t ellenőrzésére, amelyekben az állam a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685/B. -a szerint többségi befolyással rendelkezik; 96

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei e) a Kormány, a Kormány tagja, illetve az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szerv által alapított vagy támogatott alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére; f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését; g) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 24. (11) bekezdése alapján a magánnyugdíj pénztárak által a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadott portfóliókkal kapcsolatos gazdálkodás jogszerűségének ellenőrzése céljából az Mpt. hatálya alá tartozó magánnyugdíj pénztárak és szervezetek portfólió átadást megelőző működésének, gazdálkodásának beleértve az általuk közvetlenül vagy közvetve kezelt portfóliót képező eszközöket is ellenőrzésére; h) az a) g) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek. A kormányzati ellenőrzés során az ellenőrzött vagy az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv vezetője, alkalmazottja a jogszabályban meghatározott együttműködésre köteles. Az Áht. 69. (1) bek. szerint a belső kontrollrendszer a kockázatok kezelésére és a tárgyilagos bizonyosság megszerzése érdekében kialakított folyamatrendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy a költségvetési szerv megvalósítsa a következő főbb célokat: a) a költségvetési szerv a működése és gazdálkodása során a tevékenységeket (műveleteket) szabályszerűen hajtsa végre; b) teljesítse az elszámolási kötelezettségeket, és c) megvédje a szervezet erőforrásait a veszteségektől (károktól) és a nem rendeltetésszerű használattól. A belső kontrollrendszer létrehozásáért, működtetésért az érintett költségvetési szerv vezetője felelős. Feladatának az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével tesz eleget. 3.10. kapcsolat és párbeszéd a gazdasági, társadalmi élet szereplőivel A gazdasági stratégia megvalósítása, a gazdaságpolitika hosszabb vagy rövidebb távú célkitűzéseinek elérése érdekében mint az eddigiekben körvonalaztuk a kormányzat, gazdasági igazgatás széles körű eszközrendszerrel rendelkezik a célképzés, a szabályozás, a hatósági jogalkalmazás és intézményrendszere révén. A társadalmi, gazdasági célok elérése a modern nemzetgazdaságokban még ha a gazdasági élet legerősebb szereplője is az állam nem valósítható meg hatékonyan a nemzetgazdaság többi szereplőjének tudatos, aktív és célirányos részvétele nélkül. Ellenkezőleg: a vállalkozások, a munkavállalók, ezek különböző szakmai, társadalmi érdekképviseletei, köztestületei bevonása a gazdaságpolitikai koncepciók kimunkálásába, a gazdasági tevékenységet különösen a vállalkozásokat vagy a munkavállalókat közvetlenül érintő jogszabályok egyeztetésébe, a széles értelemben vett gazdaságszervező tevékenységbe, egyes gazdasági közigazgatási feladatok ellátásába a nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján növelheti a gazdaságpolitika, a gazdasági igazgatás iránti bizalmat, a 97

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás fő cselekvési irányokkal történő azonosulást, erősítheti a jogkövető magatartást, az öntevékenységet, az alkotó energiák felszabadítását, összességében a nemzetgazdaság anyagi és szellemi javainak hatékonyabb, bővített újratermelését. Az állam, a kormányzat és a gazdaság más fő szereplői közötti párbeszéd a rendszerváltást követően a közép-kelet-európai térségben leginkább Magyarországon haladt előre követve a fejlett európai piacgazdaságokban kialakult mintákat, egyben gazdagítva azok formáit. Ez a társadalmi párbeszéd és érdekegyeztetés a magyar piacgazdaság elmúlt évtizedbeli fejlődése során nagymértékben hozzájárult fontos össztársadalmi értékek megőrzéséhez, az éles társadalmi konfliktusok elkerüléséhez, a gyorsütemű piacgazdasági átalakuláshoz alapvető kérdésekben elengedhetetlen szakmai, társadalmi konszenzus kialakításához, a piacgazdasági intézményrendszer megerősödéséhez, a gazdasági stabilizáció, majd a növekedési pályára való áttérés eredményes megvalósulásához. 3.10.1. A gazdasági és társadalmi párbeszéd Az Országgyűlés 2011. július 4-én fogadta el a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvényt (a továbbiakban: Törvény), amely alapjaiban formálja át a hazai érdekegyeztetés korábbi rendszerét. A Törvény bevezető sorai szerint: Az Országgyűlés elismerve a gazdasági és társadalmi párbeszéd szerepét, a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiák megvitatására, a társadalom különböző érdekcsoportjai közötti konszenzus elősegítése érdekében, figyelembe véve az Európai Uniónak a Magyar Köztársaságban a 2007. évi CLXIII. törvénnyel kihirdetett Lisszaboni Szerződésben foglalt alapelveit került sor a törvény megalkotására. A Törvény hatálya az 1. alapján a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsra (a továbbiakban: Tanács), annak tagjaira és a Tanács tekintetében feladatot ellátó szervekre és személyekre terjed ki. A Tanács tagjai mint azt a Törvény 4. -a kifejezésre juttatja oldalakat alkotnak. A Tanács ehhez képest a következő oldalakból tevődik össze: 1) A gazdaság szereplői; - a Törvényben meghatározottak szerinti országos munkáltatói érdekképviseletek, érdek-képviseleti szövetségek elnökei; - az országos gazdasági kamarák elnökei; - a Magyarországon működő külföldi és ún. vegyes kamarák közös képviselője; - egyéb olyan társadalmi szervezetek elnökei, amelyeknek létesítő okiratban foglalt célja a gazdasággal összefüggő érdekek képviselete. 2) Törvényben meghatározott országos munkavállalói érdekképviseletek, illetve érdek-képviseleti szövetségek elnökei. 3) A külön törvény szerint meghatározott civil szervezetek képviselői, beleértve a nemzetpolitika területén tevékenykedő civil szervezeteket is. 4) A tudomány képviselői; - a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke; - az MTA által kijelölt, a határon túli magyar tudományos élet képviselője; - az MTA, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezetként delegált gazdaság- és társadalomkutató. 5) Az egyházak külön törvényben meghatározott képviselői. 98

3. A gazdaságirányítás legfontosabb feladatai és eszközei A Tanács létrehozásának célja: a legszélesebb nemzeti konszenzus elérésére való törekvés; a Tanács ennek során figyelembe veszi az Európai Unióban kialakult egyeztetési gyakorlatot. A Tanács feladatai közül figyelemmel a Törvény 3. -ában előírtakra kiemelésre méltók az alábbiak: javaslatokat dolgoz ki az Országgyűlés és a Kormány részére az átfogó makrogazdasági és társadalmi problémák megoldására; megvitatja a foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci, a jövedelemelosztást és a társadalom széles körét érintő kormányzati stratégiákat, koncepciókat, illetve a gazdasággal, a foglalkoztatással, a jövedelmek alakulásával, a társadalompolitikával összefüggő alapvető kérdéseket; véleményt nyilvánít a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, illetve a társadalom széles körét közvetlenül érintő tervezett kormányzati intézkedésekről; részt vesz a jogszabályok és egyéb kormányzati döntések hatásainak feltárásában, amelyről tájékoztatja a Kormányt; konzultációt folytat az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai kérdésekről; megtárgyal minden olyan nemzetgazdasági vagy társadalompolitikai kérdést, amelyet a Tanács tagjai kétharmadának javaslata alapján a Tanács napirendjére tűz. Az Országgyűlés elnöke, az országgyűlési bizottságok elnökei, a Kormány vagy a Kormány tagjai a Tanácsot állásfoglalás vagy vélemény kialakítására kérheti(k) fel. Ebben az esetben a Tanács 30 napon belül köteles a felkérésnek eleget tenni. A Tanács állandó meghívottjai A Törvény 5. -a szerint A Tanács plenáris ülésén állandó meghívottként a miniszterek vagy az általuk kijelölt vezetők tanácskozási joggal vesznek részt. Eseti meghívás alapján vehet részt a Tanács plenáris ülésén a Gazdasági Versenyhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vagy elnökhelyettese. A Törvény záró rendelkezései között egyértelművé teszi, hogy Ahol jogszabály az Országos Érdekegyeztetési Tanácsot említi, azon a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot kell érteni. (Lásd a Törvény 11. -át.) 3.10.2. A gazdasági kamarák részvétele az érdekegyeztetésben A gazdasági igazgatás és a gazdaság szereplőinek párbeszéde és együttműködése terén a gazdasági kamarák különleges szerepet játszanak, amelyről külön törvény rendelkezik. A gazdasági kamarák feladata, hogy a magyar jogrendnek és alapszabályuknak megfelelően önkormányzaton alapuló működésükkel előmozdítsák a gazdaság fejlődését és szerveződését, a piaci magatartás tisztességét, a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesülését. A gazdasági kamarák köztestületek, amelyek a gazdasági igazgatással összefüggő egyes közfeladatokat is ellátnak. A gazdasági kamarák (kereskedelmi és iparkamarák, valamint agrárkamarák) széles körű feladatokat látnak el és jogosultságokkal rendelkeznek, amelyeket országos és területi (megyei) szervezeteik útján gyakorolnak. Az állam e köztestületek feladatait és jogosítványát törvényi szinten a kamarai törvényben biztosítja, ezek kiterjednek a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatokra, az üzleti élet biztonságával kapcsolatos teendőkre, jogokra és a gazdasági szereplők általános érdekeinek érvényesítésével kapcsolatos jogosítványokra (ez utóbbiak csak a köztestületi kamarákat illetik meg). 99

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A gazdasági kamarák a gazdaság fejlesztésével összefüggésben: előmozdítják a gazdasági tevékenység infrastruktúrájának fejlődését; közreműködnek a területfejlesztési koncepciók és programok gazdaságfejlesztési részeinek kidolgozásában és végrehajtásában; közreműködnek az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve a szakképzésben, illetve végzik a mesterképzést és a mestervizsgáztatást; részt vesznek a kereskedelemfejlesztéssel, a külföldre irányuló, továbbá a külföldiek számára belföldön végzett gazdasági tájékoztató és propagandamunkában; előmozdítják a gazdasági szféra szereplői együttműködéseinek fejlődését, továbbá részt vesznek e feladataikkal összefüggő célokat szolgáló elkülönített állami források felhasználására vonatkozó döntések előkészítésében. A gazdasági kamarák az üzleti forgalom biztonságának és a piaci magatartás tisztességének megteremtése, megőrzése, illetve fokozása érdekében: árukra vonatkozó származási igazolásokat, bizonyítványokat és kereskedelmi forgalomban szükséges más okmányokat állítanak ki, illetve hitelesítenek; összeállítják és közreadják a kereskedelmi szokványokat; a gazdasági érdekképviseleti szervezetek bevonásával kidolgozzák a tisztességes piaci magatartásra vonatkozó etikai szabályokat, szankcionálhatják azok megsértését, és intézkedéseket kezdeményezhetnek a versenyfelügyeleti szerveknél a versenyjog megsértőivel szemben; figyelmeztetik a fogyasztók érdekeivel ellentétes gazdasági tevékenységet folytató és ezzel a gazdálkodó szervezetek széles körének jó hírnevét sértő vagy veszélyeztető gazdálkodó szervezeteket; minősítő és ellenőrzési rendszereket működtetnek; a cégnyilvántartásról szóló törvény alapján törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhetnek. A gazdasági kamarák a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesítése céljából javaslataikkal előmozdítják a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályok, intézkedések kidolgozását, a vállalkozás jogának és a gazdasági verseny szabadságának érvényesülését, a piacgazdaság működését akadályozó vagy korlátozó jogszabályok, intézkedések módosítását. A törvény az országos gazdasági kamarák feladataként rögzíti azt is, hogy véleményezzék a gazdasági tárgyú előterjesztések és jogszabályok tervezeteit, dolgozzák ki a tisztességes piaci magatartásra vonatkozó etikai szabályokat tartalmazó etikai szabályzatot. Az országos kamarák külön törvények rendelkezései szerint részt vesznek az országosan működtetett tanácsok és testületek munkájában; a gazdasági kamarák ideértve az országos kamarákat is közfeladataikat minden gazdálkodó szervezet vonatkozásában ellátják. A gazdasági kamarák ugyanakkor szakmai, munkáltatói és munkavállaló érdekképviseletet nem láthatnak el. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény alapján az agrárgazdasági tevékenységet folytatók esetében kötelezővé válik az agrárkamarai tagság. Az újonnan felálló agrárkamarai rendszer egyik újdonsága, hogy az agrárgazdasági vertikum teljes körét átfogja. Jogilag egy szervezetként kerül felállításra, feladatai elsősorban az agrárgazdasági tevékenységet folytatók részére nyújtandó szolgáltatások nyújtására összpontosul. Az új kamarai szervezet megfelelő jogosítványokkal is rendelkezik (pl. belső vita rendezési mechanizmus, etikai eljárások, közérdekű kereset indítási jog, az agrárkamarai választottbíróság részére agrárgazdasági ügyekben biztosított kizárólagos hatáskör). 100

4. 4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere 4.1. A gazdasági igazgatás és szervezetrendszere A gazdasági közigazgatás működésében rendkívül fontos szerep hárul a gazdasági tárcákat vezető miniszterekre, valamint a Kormány és a miniszterek felügyelete és irányítása alá tartozó országos illetékességű szervezetekre. Ők készítik elő és vesznek részt a Kormány gazdaságpolitikai stratégiájának, programjának kidolgozásában, az egyes gazdaságpolitikai vagy konkrét intézkedések kialakításában, és koordinálják, szervezik, ellenőrzik ezek végrehajtását. A gazdasági közigazgatás ezen központi szintű szakmai szervezeteinek az összkormányzati feladatot és felelősséget jelentő gazdaságpolitikai koncepcióalkotásban és irányítási funkció gyakorlásában való tevékeny részvétele mellett elsődleges vagy saját feladata a gazdaság egyes részterületeinek központi gazdasági igazgatása a szakmai terület sajátosságainak átfogó és legmagasabb szakmai igényű érvényesítése figyelembevételével és a Kormány gazdaságpolitikája célkitűzése egyidejű megvalósításával. A központi gazdasági igazgatás szakmai szerveinek feladat- és hatásköre egyfelől kiterjedhet a nemzetgazdaság egy vagy több szegmensének, ágazatának irányítására, másfelől feladatuk összpontosulhat a nemzetgazdasági szintű irányítás egyik vagy több funkciójának ellátására. A szakirodalom eszerint megkülönböztet ágazati vagy funkcionális központ szakmai gazdasági igazgatási szerveket. Ezek közül egyes szervezetek (elsősorban néhány minisztérium) profilja az ágazati és a funkcionális irányítás feladatait is átfogja, mások esetében ez kisebb mértékben mutatható ki, további szerveknél vagy az ágazati, vagy a funkcionális feladatok dominálnak. Az ágazati igazgatás fő feladatai az alábbiak: ágazatfejlesztési stratégiák, koncepciók és programok kidolgozása; részvétel az ágazatra vonatkozó kormányzati döntések előkészítésében, a meghozott döntések végrehajtásának irányítása, szervezése; az ágazatot érintő jogi szabályozás kidolgozása és elfogadása; a hatósági jogalkalmazás; ágazati szakmai követelmények meghatározása, az ágazat hazai kormányzati és azon kívüli, valamint nemzetközi kapcsolatrendszerének szervezése; az ágazat gazdasági igazgatási szervezeteinek kialakítása és irányítása. A nemzetgazdaság irányítása egy vagy több funkcióját gyakorló funkcionális központi szakmai igazgatási szervezetek az ágazatiaknál szorosabban kötődnek a központi kormányzati irányítási szerepkörhöz, hatókörük kiterjed a gazdaság több vagy mindegyik szegmensére, és rendeltetésük a nemzetgazdasági folyamatok adott területen (pl. pénzügyek, versenyszabályozás, külkapcsolatok) 101

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás integrált szakmai irányítása. E feladataik között általában kiemelhető a kormányzati döntés-előkészítés, az átfogó gazdasági szabályozás, az ágazatközi koordináció és az ellenőrzési funkciók. A központi gazdasági igazgatás differenciált feladat- és szervezeti rendszerével a közigazgatási szakvizsga tananyaga több helyen foglalkozik. Így az általános közigazgatási ismeretek, az államháztartástan, a pénzügyi és költségvetési igazgatás, a közszolgáltatások igazgatása tárgykörében külön kurzusok keretében. Ezért e tansegédlet mint az anyag korábbi fejezeteiből ez világossá vált a gazdasági igazgatás mint igazgatási alrendszer általános kérdései mellett a más tananyagok által nem taglalt egyes részterületek bemutatására törekszik. E tansegédlet megelőző részeiben ennek alapján kifejtésre került (a II. fejezetben) a gazdasági irányítás központi, politikaformáló, irányító szerveinek jogállása, szerepe és a gazdasági irányítás legfontosabb feladatai és eszközei kapcsán (a III. fejezetben) egyes fontos funkcionális szervek jogállása, feladatai, a vonatkozó szabályozás tartalma. A fentiek figyelembevételével e fejezetben a nemzetgazdaság egyes fontos részterületei, mint a külgazdaság, az ipar és a kereskedelem eddigiekben nem taglalt, valamint az agrárium legfontosabb szervezeteivel, igazgatási struktúrájával foglalkozunk. 4.1.1. A külgazdasági igazgatás és szervezetei A külgazdasági tevékenység irányításában a kormányzati munkamegosztás a nemzetgazdasági miniszter számára biztosítja a fő szerepet, e tevékenységben azonban fontos feladatokkal és jogokkal ruházza fel a külügyminisztert is. A nemzetgazdasági miniszter, illetve a külügyminiszter feladat- és hatáskörét szabályozó rendelet egyértelműsítette azt a kormányzati törekvést, amely a külpolitika és külgazdaság szerves egységben történő kezelését célozta. 4.1.1.1. Nemzetgazdasági Minisztérium Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: hatásköri rendelet) alapján a nemzetgazdasági miniszter a külgazdaságért és a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet gazdaságfejlesztéséért való felelőssége körében: a) előkészíti különösen az áruk, a szolgáltatások és az anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről, a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről, a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki; b) ellátja a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatban külön jogszabályban meghatározott értesítési és bejelentési eljárásokban az egyes nemzetközi szervezetek, az Európai Unió intézményei és tagállamai felé megteendő, illetve az ezektől érkező értesítések és bejelentések továbbításával összefüggő feladatokat; c) kialakítja a Kormány külgazdasági politikáját; d) az érintett miniszterekkel együttműködve, a külügyminiszter vonatkozó hatásköreire tekintettel gondoskodik az áruk, szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásával kapcsolatos európai uniós irányelvek magyarországi végrehajtásáról, a magyar álláspont 102

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere kialakításáról és kidolgozásáról, valamint képviseli azokat az Európai Unió feladatkörrel rendelkező intézményeiben; e) felel a külgazdasági diplomatahálózat szakmai irányításáért, irányítja az OECD melletti Magyar Állandó Képviseletet, javaslatot tesz a képviseletet vezető nagykövet kinevezésére, felmentésére, kezdeményezi a szakdiplomaták kinevezését, felmentését; f) stratégiát dolgoz ki a külföldi működő tőke befektetések ösztönzésére, az áruk és szolgáltatások külkereskedelmének, valamint a hazai vállalkozások működő tőke exportjának elősegítésére; g) ellátja a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet létrehozásával és működtetésével kapcsolatos feladatokat; h) irányítja, értékeli és ellenőrzi a kereskedelemfejlesztést és a befektetés-ösztönzést szolgáló hazai intézményrendszert; i) ellátja a Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyeletét; j) irányítja a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA). 4.1.1.2. Külképviseletek A Magyar Köztársaság külképviseletei más diplomáciai feladataik mellett fontos részt vállalnak az államközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését, gondozását szolgáló gazdaságdiplomáciai tevékenységben. Ennek keretében részt vesznek az adott országgal kötött gazdasági kereskedelmi megállapodások végrehajtásában, illetve nemzetközi egyezmények kialakításában; a piacra jutási feltételek feltárásában, azok javításában; a kereskedelmet akadályozó adminisztratív vagy egyéb korlátok jelzésében és azok felszámolásában; a piaci helyzet elemzésében; az üzleti és kereskedelempolitikai tárgyalások szervezésében, elősegítésében; a magyar érdekek képviseletében a helyi hatóságoknál; a külföldi tőkebevonás elősegítésében; az ország propagandát szolgáló tevékenységben. A Magyarország külgazdasági kapcsolataiban fontos szerepet játszó partner országokban működő magyar diplomáciai képviseleteken a fenti feladatokat külgazdasági szak-attasék látják el. 4.1.1.3. Nemzeti Külgazdasági Hivatal A Kormány a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseinek támogatása, a vállalkozószellem bátorítása, a nemzetközi kapcsolatok bővülésének elősegítése, a külföldiek magyarországi befektetéseinek előmozdítása, a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, illetve a gazdasági értékteremtés és a tudásalapú társadalom formálása, továbbá a külgazdasági intézményrendszer korszerűsítése és hatékony irányítása érdekében Nemzeti Külgazdasági Hivatalt hozott létre, amely a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. (Ez a hivatal a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. ITDH jogutódja.) A Nemzeti Külgazdasági Hivatal feladatai: javaslatot tesz a kereskedelem-fejlesztés és befektetés-ösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira; közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai anyagok összeállításában; az üzleti delegációk szakmai programjainak megvalósításában; előkészíti a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel kapcsolatos egyedi döntési javaslatokat; előkészíti a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket; szakmai háttéranyagok kidolgozásával közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetésösztönzési szakmai kommunikáció szervezésében. 103

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Kiemelendő a Nemzeti Külgazdasági Hivatal kereskedelem-fejlesztési tevékenysége: közreműködik az exportlehetőségek felkutatásában, üzleti partnerek közvetítésében és üzletember-találkozók megszervezésében a magyar vállalkozások számára; információkat gyűjt és továbbít kis- és középvállalkozók számára export és tőkekihelyezési tevékenységükkel elérhető uniós és hazai támogatási, pályázati lehetőségekről; tanácsokat nyújt külkereskedelem-technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint a különféle állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben; működteti a regionális vállalati és projekt-specifikus adatbázisokat; gondoskodik exportcélú promóciós kiadványok kiadásáról és kommunikációs projektek megvalósításáról; gondoskodik a kereskedelem-fejlesztési szakmai programok (szeminárium, tréning, workshop) technikai szervezéséről és lebonyolításáról; tájékoztatást ad a tőkekihelyezéssel kapcsolatos információkról, jogszabályokról, illetve a befektetési és privatizációs lehetőségekről, különös tekintettel a szomszédos országokra; szervezi a magyar vállalkozások állami támogatás mellett megvalósuló részvételét a külföldi vásárokon, kiállításokon; konstrukciókat dolgoz ki a külpiaci infrastruktúra-fejlesztési projektekben a magyar vállalkozások részvételének támogatására; közreműködik a kis- és közepes méretű vállalkozások beszállítói lehetőségeinek feltárásában mind a magyarországi külföldi befektetők, mind a környező országokban megtelepedett befektetők vonatkozásában. Befektetés-ösztönzési tevékenysége körében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal: információkat nyújt a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről; koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését; cégadatbázisok készítésével segíti és szervezi a magyar beszállítók részvételét a külföldi befektetések megvalósításában; tájékoztatást nyújt a Kormány befektetéseket támogató programjairól; javaslatot tesz befektetési helyszín kiválasztására; működteti és koordinálja az egyedi kormánydöntéssel (EKD) biztosított támogatási rendszert; felkészíti a helyi önkormányzatokat a befektetők fogadására. 4.1.1.4. Külügyminisztérium A hatásköri rendelet értelmében a külügyminiszter a Kormány: a) külpolitikáért és b) az európai integrációs ügyekért; c) polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős tagja. A külügyminiszter a külpolitikáért való felelőssége keretében: felel a kül- és biztonságpolitikáért; felel az egységes kormányzati külpolitika koordinálásáért; felel Magyarországnak a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben való képviseletéért; felel a konzuli szolgálat irányításáért; felel a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárás koordinációjáért; felel a nemzetközi fejlesztési együttműködésért, valamint annak koordinálásáért; 104

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere közreműködik a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló jogszabályok előkészítésében; felel a multilaterális kereskedelempolitikáért, ennek részeként az érintett miniszterekkel együttműködve kialakítja az Európai Unió közös kereskedelempolitikájával kapcsolatos kormányzati álláspontokat, és ellátja azok képviseletét az Európai Unió feladatkörrel rendelkező szerveinél, a nemzetközi gazdasági szervezetekben, valamint a regionális és kétoldalú kapcsolatokban, továbbá gondoskodik a nemzetközi kereskedelempolitikai kötelezettségek és a hazai jogi szabályozás összhangjának megőrzéséről. A külügyminiszter az európai integrációs ügyekért való felelőssége keretében felel az Európai Unió politikáiból eredő és az európai uniós tagsághoz kapcsolódó kormányzati feladatok tárcaközi összehangolásáért, valamint előkészíti különösen az európai uniós tagsággal összefüggő kormányzati koordinációhoz kapcsolódó jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki. 4.1.2. Az ipar, kereskedelem és energetikai igazgatás és szervezetrendszere Áttekintés: a gazdasági igazgatás központi kormányzati irányítási struktúrájában igen szerteágazó és komplex feladat- és hatáskörrel rendelkezik a nemzetgazdasági miniszter, valamint a felügyelete, irányítása alatt működő központi közigazgatási szervek (országos illetőségű központi államigazgatási szervek) köre. A hatásköri rendelet (212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet) a nemzetgazdasági miniszter számára ágazati és funkcionális feladatokat is meghatároz, azaz a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) átfogó, vegyes profilú központi gazdasági igazgatási szervezet. Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) A nemzetgazdasági miniszter az ipar, a kereskedelem és energetikai igazgatás területén a Kormány alábbiakért felelős tagja: gazdaságpolitika; iparügyek; lakásgazdálkodás és lakáspolitika; kereskedelem; turizmus; idegenforgalom; vendéglátás; fogyasztóvédelem; építésgazdaság; belgazdaságért felelős tagja. Az NGM Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság látja el a felsorolt feladatokat helyettes államtitkársági, főosztályi munkamegosztásban. Az egyes területekhez az alábbi tevékenységek kapcsolódnak: Ipar A terület feladata az áruk, termékek forgalomba hozatalának, létesítésének, üzemeltetésének műszaki és biztonsági követelményeinek szabályozása. Kijelöli a termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezeteket, bejelenti az EU-ba. Törvényességi felügyeleti jogot gyakorol a 105

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Nemzeti Akkreditáló Testület, a Magyar Szabványügyi Testület felett. Előkészíti az Ipari park és a minősített ipari park címpályázatokat. Ellátja a gazdaság védelmi felkészítésével és mozgósításával, valamint a védelmi célú tartalékolással kapcsolatos feladatokat. Koordinálja a gazdaság működése szempontjából létfontosságú infrastruktúrák és erőforrások védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtását. Építésügy A terület ellátja az építőanyag-ipar és az építőipar ágazati irányításával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik az Új Széchenyi Terv otthonteremtési programjának végrehajtásáról. Jogszabály tervezeteket készít a társasházakról, a lakásszövetkezetekről, a lakás-, helyiségbérletről és az önkormányzati lakások, helyiségek elidegenítéséről, a lakáscélú állami támogatásokról, az ingatlan-szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről. Elemzi a lakásállomány adatainak változását. Turizmus A terület előkészíti az ágazat fejlesztési stratégiáját, megalkotja a szükséges jogszabályokat. Működteti az alágazat nemzetközi kapcsolatrendszerét. Szakmailag felügyeli a nemzeti turisztikai marketingszervezetet, a Magyar Turizmus Zrt.-t. A NEFMI-vel együtt részt vesz az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari programjához kötődő pályázati rendszer kialakításában. Kereskedelmi politika Feladata a kereskedelempolitika koncepció kidolgozása s az ahhoz kapcsolódó cselekvési program elkészítése. Elemzi és vizsgálja a kereskedelmi folyamatokat, végrehajtja a kereskedelemmel összefüggő feladatokat, s kapcsolatot tart fenn a szakmai és civil szervezetekkel a kereskedelmet érintő kérdésekben. Ennek érdekében működteti a Kereskedelmi Tanácsot. Előkészíti a kereskedelmet, a reklámtevékenységet, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, továbbá a közraktárakat, valamint a vásárokat, piacokat és bevásárlóközpontokat érintő jogszabályokat. Részt vesz az EU belső piacot, továbbá a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmát érintő munkacsoportjainak munkájában. 1 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) A nemzeti fejlesztési miniszter az ipar, a kereskedelem és az energetikai igazgatás területén a Kormány alábbiakért felelős tagja: az energiapolitika kialakítása; a bányászati ügyek; a fejlesztési célelőirányzatok kezelésért, szabályozásáért és ellenőrzésért való felelősség. A miniszter az energiapolitikáért való felelőssége körében előkészíti különösen: a villamosenergiáról; a földgázellátásról; 1 (Forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/belgazdasagert-felelos-allamtitkarsag, 2012. január 21.) 106

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere a villamosenergia és a földgáz határon keresztül történő szállításáról; az atomenergiáról; a távhőszolgáltatásról; a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről; az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása érdekében teendő lépésekről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki. Az NFM Klíma- és Energiaügyekért Felelős Államtitkárság látja el a felsorolt feladatokat helyettes államtitkársági, főosztályi munkamegosztásban. Az egyes területekhez az alábbi felelősségi körök kapcsolódnak: Energiagazdálkodás Legfontosabb feladata energetika területén az aktuális energiapolitikai koncepció és szakterületi stratégia mentén az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság elvének mint hosszú távú céloknak az érvényesítése a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével. Figyelemmel kíséri a gazdasági szereplők és a lakosság energiaigényeinek biztonságos és gazdaságos kielégítését, valamint elősegíti az Európai Unió keretében meghatározott közösségi célok megvalósulását. Energiahatékonyság Az energiahatékonysággal kapcsolatos intézkedések központi szerepet játszanak abban, hogy az éghajlatváltozás és az energiapolitika terén kitűzött célok a lehető legkisebb költségek mellett legyenek teljesíthetők, különösen épületek és a közlekedés energiafelhasználását illetően. Ennek érdekében számos intézkedést kell alkalmazni a lakossági szektor, az állami és az önkormányzati szektor, az ipari szektor, a vállalkozói szektor, valamint a közlekedés területén. A legnagyobb megtakarítási lehetőséget a lakóépületek, háztartások, önkormányzatok és közintézmények területén lehet elérni. Atomenergia Az atomenergia békés célú alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy rendeltetéstől eltérő alkalmazása károsíthatja az ember és az élővilág egészségét, illetve a természeti környezetet, ezért az állam feladata, hogy megfelelően szabályozza és felügyelje az atomenergia felhasználásával kapcsolatos tevékenységet. Az atomerőművekben az atomenergia átalakításra kerül, úgynevezett nukleáris láncreakció felhasználásával villamos energiát termel, amely számos háztartás áramellátását biztosítja. Megújuló energiahordozók Az elsődleges energiaforrásoknak két fajtáját különböztetjük meg: megújuló és nem megújuló energiaforrások. A terület mindent megtesz annak elősegítése érdekében, hogy a villamosenergia minél nagyobb része megújuló energiaforrásból kerüljön előállításra. Megújuló energiaforrásnak minősül a nap, szél, geotermikus energia, hullám-, árapály- vagy vízenergia, biomassza, biomasszából közvetve vagy közvetlenül előállított energiaforrás, továbbá hulladéklerakóból, illetve szennyvízkezelő létesítményből származó gáz, valamint a biogáz. 107

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Bányászat A terület feladata, hogy az ásványi nyersanyagok bányászatát, a geotermikus energia kutatását, kitermelését, a szénhidrogént szállító vezetékek létesítését és üzemeltetését, továbbá az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket szabályozza, illetve felügyelje az élet, az egészség, a biztonság, a környezet és a tulajdon védelmével, valamint az ásvány- és geotermikus energiavagyon gazdálkodásával összhangban. Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia természetes előfordulási helyükön állami tulajdonban vannak, viszont a bányavállalkozó által kitermelt ásványi nyersanyag a kitermeléssel, az energetikai célra kinyert geotermikus energia a hasznosítással a bányavállalkozó tulajdonába megy át. 2 4.1.2.1. A gazdasági igazgatás ágazati feladatokat ellátó szervei Az előző pontban az ipar-, a kereskedelem- és az energia-igazgatás minisztériumi szintű hatásköreit, illetve felelősségi köreit tekintettük át. Az alábbiakban az országos illetékességű szerveket vesszük számba területi szerveikkel együtt. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet rendelkezik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról (a továbbiakban: MKEH), amely az iparügyekért felelős miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal. A Hivatal központi szervből és országos illetékességű első fokú igazgatási szervekből (a továbbiakban: igazgatási szervek) áll. A Hivatal főigazgatója közvetlenül vezeti a központi szervet. A Hivatal igazgatási szervei a haditechnikai és exportellenőrzési hatóság, a kereskedelmi és piacfelügyeleti hatóság, a nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatóság, a műszaki felügyeleti hatóság, valamint a metrológiai hatóság. 1. táblázat: A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal országos illetékességű első fokú igazgatási szervei 1. 2. 3. 4. 5. megnevezése Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóság, Budapest Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság, Budapest Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság, Budapest Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság, Budapest Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Műszaki Felügyeleti Hatóság, Budapest illetékességi területe az ország egész területe az ország egész területe az ország egész területe az ország egész területe az ország egész területe 2 (Forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/klima-es-energiaugyi-allamtitkarsag/felelossegiteruletek 2012.01.21.) 108

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere Az MKEH jár el a következő területeken: mérésügy és műszaki biztonság; építésügy; kereskedelem; piacfelügyelet; közraktározás-felügyelet; nemesfémekkel kapcsolatos eljárások; eljárás termékinformációs kapcsolattartó pontként; két- vagy többoldalú kereskedelmi, gazdasági együttműködési kapcsolatok szervezése; behozatali és kiviteli engedélyezés; hadiipari gyártás- és szolgáltatás-felügyelet. A mérésügyi szervezet és feladatai A területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei. A területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok tekintetében meghatározott hatáskörök gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője az MKEH főigazgatója. A MKEH főigazgatója jogköre mérésügyi területen kiterjed: a) a kötelező hitelesítésű mérőeszközökre vonatkozó előírások és bizonyítványok mintáinak kiadására, egységes alkalmazásuk ellenőrzésére; b) a mértékhitelesítő vizsgabizottság működtetésére; c) a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok törvényes tanúsító jellel való ellátására d) az etalonok országos etalonra való visszavezetettségének biztosítására; e) a hitelesítésben való közreműködő koordinálására; f) a hitelesítési tevékenység szakmai felügyeletére, a panaszügyek kivizsgálásában történő közreműködésre, szakmai állásfoglalás kiadására. Műszaki biztonsági és sajátos építményekkel kapcsolatos feladatok A MKEH főigazgatója jogköre a műszaki biztonsági és a sajátos építmények tekintetében az építésügyi területen magában foglalja: a) részvételt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz érkező műszaki-biztonsági, építésügyi és villamosenergia-ipari építésügyi tárgyú megkeresések, panaszok kivizsgálásában; b) az Ipari Főügyelet koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátását; c) a nemzeti stratégiai jelentőségű kőolaj- és kőolajtermék-készletek tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos hatósági eljárások rendjének összehangolását és egységes érvényesülésük ellenőrzését; d) a rendkívüli események kivizsgálásával kapcsolatos iratmásolatok kezelését, járásrendek, szakmai irányelvek, állásfoglalások kiadását, végrehajtásának ellenőrzését; e) közreműködést a szabványosítási programokban, szabványtervezetek egyeztetésében; f) a műszaki-biztonsági felügyeleti tevékenységekhez tartozó munkakörök szakterületére vonatkozó jogszabályok, szabályzatok, szabványok ismeretét és a szakmai gyakorlati ismeretek meglétét igazoló szakvizsgához vizsgabizottság működtetését. 109

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás Külkereskedelmi államigazgatási és hadiipari hatósági feladatok A Kormány külkereskedelmi államigazgatási és hadiipari gyártás- és szolgáltatás-felügyeleti hatóságként az MKEH -t jelölte ki, amely e minőségében: a) eljár az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben; b) eljár a kettős felhasználású termékek export-, transzfer-, brókerügyleti és tranzitengedélyeivel kapcsolatos ügyekben, ellenőrzi e termékek Európai Unión kívüli harmadik országból Magyarországra történő behozatalát, és kiadja a Nemzetközi Importigazolást, lefolytatja a nemzetközi kötelezettségekkel kapcsolatos konzultációkat, ellátja a nemzetközi egyezmények hazai végrehajtásából adódó feladatokat, továbbá eljár a nemzetközi kereskedelmi szankciókban elrendelt nem kettős felhasználású termékek exportengedélyezésével kapcsolatos ügyekben; c) eljár a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelével, behozatalával, transzferjével és tranzitjával összefüggő kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben a nemzetközileg vállalt kötelezettségek betartásával, valamint a polgári lőfegyverek és kiviteli, behozatali forgalmának és egyes közbiztonságra különösen veszélyes eszközök behozatali forgalmának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben; d) hadiipari gyártás- és szolgáltatás-felügyeleti hatóságként eljár a haditechnikai termékek gyártásának és szolgáltatás nyújtásának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben. Belkereskedelmi hatósági feladatok Az MKEH kereskedelmi hatóságként jár el: a) az utazásszervező és közvetítői tevékenységgel kapcsolatos jogszabályokban előírt engedélyezési, nyilvántartási és a nyilvántartásban szereplő utazási vállalkozók ellenőrzésével kapcsolatos feladatokban; b) az idegenvezetői tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban; c) a lovas szolgáltatók bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban; d) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban; e) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységgel összefüggő eljárásokban; f) a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásával és felhasználásával összefüggő ellenőrzési eljárásokban; g) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény szerinti felügyeletet ellátó szerv feladatkörében. Piacfelügyeleti hatósági ügyek A Kormány meghatározott körben piacfelügyeleti hatóságként az MKEH-t jelölte ki. A piacfelügyeleti eljárás a jogszabály szerinti gazdasági célfelhasználásra szánt: a) egyes nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának; b) szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának; 110

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere c) egyes gázfogyasztó készülékek, valamint folyékony üzemanyaggal működő melegvíz-kazánok tekintetében: - az egyes gázfogyasztó készülékek kialakításának és megfelelőség tanúsításának; - a folyékony vagy gáznemű tüzelőanyaggal működő új melegvíz-kazánok hatásfok követelményeinek; d) egyes villamossági termékek tekintetében: - a biztonsági követelményeinek és az azoknak való megfelelőség értékelésének; - az elektromágneses összeférhetőségének; - a tömszelence nélküli önálló keringetőszivattyúkra, illetve termékekbe beépített tömszelence nélküli keringetőszivattyúkra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek; - az elektromos motorok környezetbarát tervezésére vonatkozó követelményeknek; - a beépített előtét nélküli fénycsövek, nagy intenzitású kisülőlámpák és az ilyen lámpák működtetésére alkalmas előtétek és lámpatestek környezetbarát tervezési követelményeinek; - az egyszerű set-top boxokra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek; - az elektromos és elektronikus irodai berendezések készenléti és kikapcsolt üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek; - a külső tápegységek üresjáratú üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására és aktív üzemmódban mért átlagos hatékonyságára vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek; - a televízió-készülékekre vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények; e) egyes gépek: - biztonsági követelményeinek és megfelelősége tanúsításának; - kültéri berendezések zajkibocsátási követelményeinek és megfelelőségük tanúsításának; f) egyes potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek vizsgálatának és tanúsításának ellenőrzésére terjed ki. A közraktározás-felügyeleti eljárásban első fokon országos illetékességgel az MKEH kereskedelmi és piacfelügyeleti hatósága jár el. Az MKEH javaslatot dolgoz ki a közraktárakkal kapcsolatos szabályozás továbbfejlesztésére. A nemesfém tárgy és termékvizsgálati, hitelesítési, ellenőrzési és ezen árukörrel gazdasági tevékenységet folytatók engedélyezési és nyilvántartási eljárásában első fokon országos illetékességgel az MKEH nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon ha jogszabály másként nem rendelkezik az MKEH központi szerve jár el. Mérésügyi hatóságként első fokon az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH központi szerve jár el. Műszaki biztonsági hatóságként ugyancsak az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH jár el. (Az MKEHről szóló kormányrendelet egyes ügyfajták tekintetében első fokon az MKEH metrológiai hatóságát, illetve műszaki felügyeleti hatóságát, másodfokon az MKEH központi szervét jelölte ki.) építésügyi hatóságként ugyancsak az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, másodfokon az MKEH jár el a kormányrendeletben meghatározott körben. Az MKEH termékinformációs kapcsolattartó pontként az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott feladatokat. 111

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás 4.1.2.2. Az ipari, bányászati és energiaigazgatás legfontosabb gazdasági igazgatási szervezete Magyar Bányászati és Földtani Hivatal A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) kormányrendelet a bányászat állami felügyeletét, szakmai igazgatási feladatait a bányafelügyeletekre ruházza. Feladatuk, hogy a felügyeletük alá tartozó tevékenységek végzése során védjék a dolgozók életét, testi épségét és egészségét, ellenőrizzék az ásványvagyon gazdálkodásra, a környezet-, a táj- és a természetvédelemre, valamint a műszaki biztonságra és a tűzvédelemre vonatkozó szabályok megtartását; műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építéshatósági és ásványvagyon gazdálkodási hatásköröket gyakorolnak; tűzvédelmi hatósági jogkörük a bányák föld alatti, valamint külszíni részére terjed ki. A hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben első fokon a területileg illetékes bányakapitányságok, másodfokon a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) jár el. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján a MBFH olyan központi hivatal, amelynek irányítását a bányászati ügyekért felelős miniszter a nemzeti fejlesztési miniszter látja el. A területi bányakapitányságok székhelyét és illetékességi területét is ez a kormányrendelet állapítja meg. (Az MBFH a korábbi Magyar Geológiai Szolgálat, valamint a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ jogutódja.) 2. táblázat: A bányakapitányságokról A bányakapitányságok megnevezése és székhelye 1. Budapesti Bányakapitányság Budapest 2. Miskolci Bányakapitányság Miskolc A bányakapitányságok illetékességi területe Budapest főváros, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megye Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. Pécsi Bányakapitányság Pécs Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye 4. Szolnoki Bányakapitányság Szolnok Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye 5. Veszprémi Bányakapitányság Veszprém Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye Az MBH készíti elő a miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint koncessziós szerződésekkel kapcsolatos döntéseit, továbbá előkészíti a bányabiztonsági szabályzatokat, és ellenőrzi azok végrehajtását. A bányafelügyelet műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi hatósági és építésfelügyeleti hatáskörébe tartozik egyebek mellett: az ásványi nyersanyagok bányászata; a megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek fenntartása és felhagyása; a geotermikus energia hasznosítása; a szénhidrogén szállító vezetékek létesítése és üzembe tartása; a tárolásra alkalmas földtani szerkezetek kiképzése és hasznosítása; továbbá az ipari robbantóanyag-raktárak üzemeltetése, az ipari robbantási tevékenység; a bányamentő szolgálatok; a bányaüzemben végzett bányabiztonsági kutató tevékenység. 112

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) és a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) önállóan működő költségvetési szerv, alaptevékenysége alapján kutatóintézet. Mindkét intézet irányítását a jogszabályokban meghatározott megosztásban a nemzeti fejlesztési miniszter, illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke látja el. A bányászat szabályozásához hasonlóan az energetika esetében is ezen ágazatok sajátosságaihoz igazodó részletes közigazgatási eszköztárral ismerkedhetünk meg. Ezt egyrészt ezen ágazatok közgazdasági sajátosságai nagyfokú koncentrációja, másrészt e tevékenységek veszélyességével összefüggő műszaki, termelési biztonsági, valamint fogyasztóvédelmi okok indokolják. Magyar Energia Hivatal (MEH) Az energiaipar központi gazdasági igazgatásának legfontosabb intézményeit törvények és a hozzájuk kapcsolódó jogszabályok igen részletesen szabályozzák. Az energiaágazat kulcsfontosságú központi igazgatási szakmai szervezete a Magyar Energia Hivatal (MEH), jogállását, az energia ágazatban ellátandó alapvető feladatait a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (VET), a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény, valamint a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény szabja meg. A MEH önálló feladattal és hatáskörrel rendelkező kormányhivatal, amelynek irányítását a Kormány, felügyeletét a Kormány által kijelölt miniszter (a nemzeti fejlesztési miniszter) látja el. A Hivatal alapvető tevékenysége a vezetékes energetikai társaságokra vonatkozó szabályozás (engedélyezés, jóváhagyás, árelőkészítés, árellenőrzés), felügyelet, fogyasztóvédelem és tájékoztatás. A villamosenergia-piac teljes nyitását követően a Hivatal szerepében és tevékenységében változás következett be. Az energiaipari engedélyesek szabályozása, az áralkalmazás és a fogyasztóvédelem, továbbá a tájékoztatás mellett egyre nagyobb súlyt kap a versenypiac felügyelete, a verseny elősegítése és tisztaságának megőrzése, annak kikényszerítése, illetve a versenypiaci környezet folyamatos figyelése és szükség esetén változtatása, annak kezdeményezése. A Hivatal határozata ellen kizárólag bírói úton lehet jogorvoslattal élni. 3 A villamos energiáról szóló törvény alapján a MEH tevékenységének célja: a) a jogszabályok által engedélykötelesnek minősített tevékenységet folytató vállalkozások és a vezetékes energiaellátási piac jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működésének biztosítása; b) a hatékony és fenntartható villamosenergia-piaci verseny előmozdítása; c) a hatékonysági követelmények és a legkisebb költség elvének érvényesítése; d) az ellátás biztonságának megőrzése és növelése; e) az energiapolitikai célkitűzések, valamint a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése; f) a nyilvánosság tájékoztatása; g) a felhasználók és az engedélyesek érdekeinek védelme, valamint h) a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés, a versenykorlátozás megakadályozása a piaci résztvevők tevékenységének és az áraknak a szabályozásával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása révén, az Európai Unió követelményeinek megfelelően; i) a védendő fogyasztók védelmének elősegítése; j) a kereskedőváltás megkönnyítésének elősegítése; 3 (Forrás: http://www.eh.gov.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&lng=1&hkl=109, 2012. január 21.) 113

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás k) versenyképes, biztonságos és fenntartható belső villamosenergia-piac kialakításának és a tényleges piacnyitásnak elősegítése a Európai Unión belül, valamint ennek érdekében részvétel versenyképes és megfelelően működő regionális piacok kialakításában; l) annak elősegítése, hogy az átviteli rendszerirányító és a rendszerhasználók megfelelő ösztönzőket kapjanak a villamosenergia-rendszer hatékonyságának növelésére és a piaci integráció elősegítésére. A földgázellátásról szóló törvény szerint a MEH feladata különösen: a) a jogszabályok által engedélykötelesnek minősített tevékenységet folytató földgázipari vállalkozások és a földgázpiac jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működésének biztosítása; b) a hatékony és fenntartható földgázpiaci verseny előmozdítása; c) a hatékonysági követelmények, a rendszerszinten értékelt műszaki-gazdasági optimum, és a legkisebb költség elvének érvényesítése; d) az ellátás biztonságának megőrzése és növelése; e) az energiapolitikai célkitűzések, valamint a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése; f) a nyilvánosság tájékoztatása; g) a felhasználók és az engedélyesek érdekeinek védelme; h) a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés és a versenykorlátozás megakadályozása a piaci résztvevők tevékenységének és a rendszerhasználati díjak, valamint az egyetemes szolgáltatás és a végső menedékes szolgáltatás árképzési módjának szabályozásával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása révén, az Európai Unió követelményeinek megfelelően; i) a felhasználói érdekek védelmének elősegítése a saját nemzeti piac hatékony működése révén; j) a védendő fogyasztók védelmének elősegítése; k) a kereskedőváltás megkönnyítésének elősegítése; l) versenyképes, biztonságos és fenntartható belső földgázpiac kialakításának és a tényleges piacnyitásnak elősegítése az Európai Unión belül, valamint ennek érdekében részvétel versenyképes és megfelelően működő regionális piacok kialakításában; m) annak elősegítése, hogy a szállítási rendszerüzemeltető és a rendszerhasználók megfelelő ösztönzőket kapjanak az együttműködő földgázrendszer hatékonyságának növelésére és a piaci integráció elősegítésére. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény alapján a MEH feladata az e törvény hatálya alá tartozó és hatáskörébe utalt létesítmények és engedélyesek tekintetében: a) kiadja, módosítja vagy visszavonja a távhőtermelő létesítmény létesítésére vonatkozó engedélyt és a távhőtermelői működési engedélyt, ha a létesítményben a hőenergiát részben vagy egészben távhő-szolgáltatási célra termelik, valamint a távhő-szolgáltatói működési engedélyt; b) ellenőrzi a távhőtermelő és távhőszolgáltató működési engedélyében előírt követelmények, feltételek betartását, e tekintetben együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal, továbbá a felhasználói érdekképviseletekkel; c) jóváhagyja az engedélyezési hatáskörébe tartozó engedélyes átalakulását, valamint az engedélyesekben történő befolyásszerzés, illetőleg a jegyzett tőke értékének változását; d) ellátja az ármegállapítással összefüggő, e törvényben meghatározott feladatokat. A MEH ellenőrzi és felügyeli az engedélyesnél, illetve távhő-szolgáltatónak távhőt értékesítőnél a jogszabályban és az engedélyes engedélyében foglalt előírások és követelmények megtartását, azok megszegése esetén a kormány rendeletében megállapított összegű bírságot szabhat ki. 114

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere Országos Atomenergia Hivatal Az Országos Atomenergia Hivatal alapvető feladata az atomenergia békés célú alkalmazásának biztonságával, különösen a nukleáris anyagok és létesítmények normális és üzemzavari körülmények közötti biztonságával, a nukleáris veszélyhelyzetekkel kapcsolatos hatósági feladatok, valamint az ezekkel összefüggő tájékoztatási tevékenység összehangolása, illetve ellátása. Az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris energiával kapcsolatos európai uniós, valamint nemzetközi kötelezettségekkel összefüggő feladatköréről, az Országos Atomenergia Hivatal hatósági eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, a kiszabható bírság mértékéről, valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkáját segítő tudományos tanácsról szóló 112/2011. (VII. 4.) Korm. rendelet alapján az OAH: a) ellátja az Európai Atomenergia Közösség, az Euratom kutatási fejlesztési keretprogramjaiban való hazai részvétel összehangolását és a keretprogrammal kapcsolatos nemzeti kapcsolattartási pont feladatait; b) együttműködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökségével, az Európai Atomenergia Közösséggel, továbbá az atomenergia békés célú alkalmazása területén működő más nemzetközi és regionális kormányközi szervezetekkel; c) ellátja az atomenergia biztonságos alkalmazása terén kötött kormányközi egyezmények hazai végrehajtását szolgáló feladatokat; d) gondoskodik a hatáskörébe utalt nemzetközi, az atomenergia biztonságos alkalmazásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről: - a nukleáris biztonsággal; - a radioaktív hulladékok és kiégett üzemanyag biztonságos kezelésével; - a nukleárisbaleset-elhárítással; - a nukleáris védettséggel; - a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával, továbbá - az atomkárért való felelősséggel összefüggésben. Ezekkel kapcsolatban jelentést készít. 4.1.2.3. A gazdasági igazgatás funkcionális irányítási szervezetei A gazdasági igazgatás funkcionális irányítási szervezetei a nemzetgazdasági miniszter feladatkörébe tartozó és azon túl terjeszkedő hatókörrel látnak el nélkülözhetetlen feladatokat a műszaki szabályozás, termékbiztonság, a mérésügy, a szabványosítás, a szellemi tulajdon védelme területén. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok A műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól szóló 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján a Kormány által jogszabályban kijelölt műszaki biztonsági hatóság (területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság) műszaki biztonsági hatósági tevékenységének keretében ellenőrzi a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló jogszabályban meghatározott létesítmények, berendezések: létesítésére, kivitelezésére, felállítására; üzembe helyezésére; 115

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás üzemeltetésére; időszakos ellenőrzésére; vizsgálatát, átalakítását, javítását végző szervezetek tevékenységének ellenőrzésére; kezelését végzők szakképesítésére; átalakítására, javítására; műszaki biztonsági tevékenységet ellátó szervezetek tevékenységének ellenőrzésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megtartását és érvényesülését. A műszaki-biztonsági követelményeket a miniszter állapítja meg és rendeli el azok kötelező alkalmazását. A mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok hatásköre nem terjed ki a külön jogszabályokban meghatározott munkavédelmi felügyelet, nukleáris felügyelet és tűzvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó tevékenységekre. Területi feladataikat a kormányhivatalokba integrálva végzik, szakmai irányító szervük a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Műszaki Felügyeleti Hatósága. Illetékességi területükön hatósági jogkörben első fokon járnak el a műszaki-biztonsággal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott ügyekben, gondoskodnak a műszaki-biztonsággal kapcsolatos panaszok, kérelmek, közérdekű bejelentések kivizsgálásáról és elintézéséről. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szakmailag irányítja és ellenőrzi az első fokú hatósági tevékenységet; ezek körében másodfokú, meghatározott esetekben első fokú hatóságként jár el; évente elkészíti a műszaki-biztonság nemzetgazdasági helyzetének alakulásáról szóló értékelést, kezdeményezi, illetőleg közreműködik a műszaki-biztonsággal kapcsolatos jogszabályok, szabályzatok, szabványok kidolgozásában. A gazdasági igazgatás tradicionálisan fontos része a mérésügy, amelyet a mérések hazai és nemzeti egységességének és pontosságának biztosítása céljából az állam a jog eszközeivel nyomatékosít, szabályoz, és ellátásáról külön szakmai szervezet útján is gondoskodik. A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény szerint a mérésügyi szervezet a következő feladatokat látja el: gondoskodik a törvényes mértékegységek használatára vonatkozó szabályozás előkészítéséről, az országos etalonokról, azok nemzetközi összehasonlításáról és hazai továbbszármaztatásáról, valamint az e feladatok ellátásához szükséges mérésügyi kutatásról és fejlesztésről; meghatározza az egyes mérőeszközök mérésügyi követelményeit, kibocsátja a hitelesítési előírásokat, előkészíti a mérésügyi szabványokat, és kidolgozza a műszaki irányelveket; ellátja a mérésügyi engedélyezési feladatokat; elvégzi a típusvizsgálatokat, a használati mérőeszközök hitelesítését; akkreditálja a kalibráló laboratóriumokat, gondoskodik a törvény és a végrehajtására kiadott mérésügyi jogszabályok megtartásának ellenőrzéséről. A mérésügyi szervezet a rendeltetésszerű működésével összeférő egyéb mérésügyi feladatokat is ellát: különleges nagypontosságú mérések végzését; használati etalonok, hiteles anyagminták készítését; nem kötelező hitelesítésű mérőeszközök típusvizsgálatát, hitelesítését és kalibrálását; szakvélemény adását, mérésügyi oktatást, mérésügyi kutatást és fejlesztést. 116

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere Magyar Szabványügyi Testület A szabványosításra irányuló szabályozás célja az erre vonatkozó Nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény szerint, hogy elősegítse az eljárások, műszaki megoldások közrebocsátásával a termelés korszerűsítését, a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását, az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és a biztonságot, a megfelelőség-tanúsítás követelményrendszerének kialakítását, a hazai termékek és szolgáltatások nemzetközi elismerését. A törvény meghatározza a nemzeti szabványosítás szervezeti kereteit, működésének főbb elveit, követelményeit, kapcsolatrendszerét. A szabvány az erre felhatalmazott szervezet által jóváhagyott műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan szabályokat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendezőhatás az adott feltételek között a legkedvezőbb. A nemzeti szabvány olyan szabály, amelyet a nemzeti szabványügyi szervezet fogadott el és tett közzé. A nemzetközi és az európai szabványokat szabványként közzétenni a Magyar Köztársaságban csak nemzeti szabványként lehet, a nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes. A Magyar Köztársaság nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), köztestület, amely a törvénynek és az alapszabályának megfelelően működik, és a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el. Az MSZT tagja lehet bármely jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely az alapszabályt magára nézve kötelezőnek elfogadja, és a nemzeti szabályosítás célkitűzéseit támogatni kívánja. Az MSZT szervei: a közgyűlés, a Szabványügyi Tanács, a nemzeti szabványosító műszaki bizottságok, az ügyintéző szervezet. Az ügyintéző szervezet feladata az MSZT működéséhez szükséges igazgatási és szervezési tevékenység ellátása. Az MSZT feletti törvényességi felügyeletet a Kormány által kijelölt miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) gyakorolja. Az MSZT legfontosabb feladatai: a nemzeti szabványok kidolgozása, jóváhagyása (módosítása) és mindezek, valamint az európai és nemzetközi szabványok nemzeti szabványként való közzététele; a nemzeti szabványosítás módszertanának kidolgozása; részvétel és képviselet a nemzetközi szabványügyi szervezetek munkájában; szaktanácsadás és szakvélemény készítése nemzeti szabványügyi kérdésekben; a nemzeti szabványjel és a nemzeti szabványosítással összefüggő nemzetközi és európai jelek használati rendjének honosítása és kiadása; a termékek, szolgáltatások és minőségbiztosítási rendszerek megfelelőség tanúsítási rendszerének létrehozása és működtetése; közreműködés a jogszabálynak vagy egyéb előírásnak való megfelelőség tanúsításában. Az MSZT közreműködik a nemzeti szabványosítással összefüggő ismeretek oktatásában, meghatározza a nemzeti szabványügyi szakértőkre vonatkozó feltételeket, és kiadja a szakértői igazolványokat. Az MSZT nyilvántartást vezet: a nemzeti szabványtervezetekről és szabványokról, a nemzetközi és az európai szabványtervezetekről és szabványokról, a nemzeti szabványügyi szakértőkről, amelybe bárki térítésmentesen betekinthet. 117

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A szabványosítás szakmai munkájában az ügyintéző szervezet által működtetett 189 műszaki bizottságban a tagszervezetek képviselői vesznek részt. Minden tagszervezet egy képviselőt delegálhat bármelyik műszaki bizottságba. Az EU-csatlakozással Magyarország részben lemondott önállóságáról a szabványosítás területén. Így az MSZT az európai szabványügyi szervezetek, a CEN, a CENELEC, illetve az ETSI tagjaként minden európai szabványt bevezet (MSZ EN jelzettel) nemzeti szabványként. Az európai piac egységes műszaki szabályozásának alapja, hogy az EU és az EFTA minden tagországában is követik a nemzeti szabványügyi szervezetek. A hazai gyártók és kereskedők számára nagy előnyt jelent, hogy a magyar szabványok azonosak a több mint 400 milliós európai piac szabványaival. Az angol, francia és német nyelvű EN-szabványokat minden tagországban kötelező bevezetni általában 6 hónapon belül. Az MSZT ezt a határidőt csak angol nyelvű szabványok kiadásával teljesítheti. Az MSZT honlapján (www.mszt.hu), a webáruházban található szabványlista is tájékoztatást ad a szabványok nyelvéről. Az MSZT álláspontja az, hogy a magyar szabványok legyenek magyar nyelvűek. A magyar kiadás elkészítése költséges folyamat, de az MSZT igény esetén minden MSZ EN-szabvány magyar nyelvű kiadását elkészíti, amennyiben a szükséges fedezet rendelkezésre áll. Jelenleg a bevezetett EN-szabványok 26%-a magyar nyelvű. Bár az MSZT kizárólagos joga a szabványok terjesztése Magyarországon, az ebből származó bevétel nem elegendő a szabványok kidolgozási és bevezetési költségeire. A szabványok árának megállapítása során a kidolgozási költségeket nem is veszik figyelembe. A gazdaság igényei szerinti szabványkidolgozás megvalósulását elősegíti, hogy az MSZT a felmerülő költségeinek megtérítése esetén dolgozza ki a szabványt. A kormányzati szervek elsősorban az európai irányelvekhez harmonizált, jogszabályt támogató EN-szabványok magyar kiadását fedezik. 4 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal. A Hivatal elnökét a miniszterelnök, két elnökhelyettesét az elnök javaslatára a felügyeletet gyakorló közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezi ki és menti fel. Önállóan gazdálkodó és működő költségvetési szerv. A Hivatal működését saját bevételeiből fedezi. Feladat- és hatáskörébe tartozik: a) az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása; b) a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása; c) az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén; d) a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel; 4 (Forrás: http://www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?id=1358, 2012.01.23.) 118

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere e) a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása; f) a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása. A Hivatal a következő iparjogvédelmi hatósági feladatokat látja el: szabadalmi, növényfajta-oltalmi, használati mintaoltalmi, topográfiaoltalmi, formatervezési mintaoltalmi, védjegy- és földrajzi árujelző-oltalmi, valamint kiegészítő oltalmi bejelentések vizsgálata, e bejelentések alapján az oltalom megadása és nyilvántartása, valamint a megadott jogokkal összefüggő eljárások lefolytatása; nemzetközi szabadalmi, ipari mintaoltalmi, védjegy- és eredet megjelölési bejelentések vizsgálata és továbbítása, valamint a nemzetközi szerződésen alapuló regionális iparjogvédelmi együttműködésből, egyéb nemzetközi szerződésből, továbbá európai közösségi jogszabályból a nemzeti iparjogvédelmi hatóságra tartozó kutatási, vizsgálati, továbbítási, nyilvántartásvezetési és egyéb eljárási cselekmények elvégzése. A vámhatóság megkeresésére a Hivatal, tájékoztatást ad az iparjogvédelmi jogosult személyéről a szellemi tulajdonjogok megsértése miatt indult vámigazgatási eljárásban. A Hivatal gondoskodik az Iparjogvédelmi Szakértői Testület működtetéséről. A Hivatal a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben különösen a következő feladatokat látja el: a) engedélyezi a felhasználást ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerző alkotása (árva mű) esetén, és nyilvántartást vezet erről; b) nyilvántartást vezet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző szervezetekről; c) felügyeletet gyakorol a közös jogkezelési tevékenység felett; d) előkészíti a közös jogkezelő szervezetek díjszabásainak miniszteri jóváhagyását, és megteszi az ehhez szükséges intézkedéseket; e) önkéntes műnyilvántartást vezet; f) gondoskodik a Szerzői Jogi Szakértő Testület, valamint a Szerzői Jogi Szakértő Testületen belül létrehozott Egyeztető Testület működtetéséről. A Hivatal elnöke ellátja a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara törvényességi felügyeletét. A Hivatal a szellemi tulajdonnal kapcsolatos állami dokumentációs és információs tevékenység körében különösen a következő feladatokat látja el: a) iparjogvédelmi tárgyú hivatalos lapot ad ki; b) megjelenteti a magyar, valamint a nemzetközi szerződésben meghatározott szabadalmi, mintaoltalmi és topográfiaoltalmi leírásokat; c) gyűjti, informatikai eszközökkel feldolgozza és nyilvános szakkönyvtárában közreadja az iparjogvédelmi dokumentumokat; d) a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos dokumentációs és tájékoztató szolgáltatásokat nyújt. 119

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás 4.1.3. A foglalkoztatáspolitika igazgatásának szervezetrendszere A gazdasági igazgatás összkormányzati funkciói közül a gazdaságpolitika megvalósításának rendkívül fontos területe a foglalkoztatáspolitika, amely tipikusan funkcionális feladatként a nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik. Nemzetgazdasági Minisztérium A 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet alapján a nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége körében a) előkészíti különösen a munkaviszonnyal, a közalkalmazotti jogviszonnyal, a bérpolitika kialakításával, a munkáltató fizetésképtelensége esetén igénybe vehető bérgarancia-támogatással, a foglalkoztatás elősegítésével és az álláskeresők támogatásával, a munkaügyi kapcsolatokkal, a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésével, a munkaügyi ellenőrzéssel és az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaival kapcsolatos jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki; b) meghatározza a foglalkoztatáspolitika és az álláskeresők ellátásának eszközrendszerét, elemzi és ellenőrzi annak működését; c) a nemzeti erőforrás miniszterrel együttműködve javaslatokat dolgoz ki az atipikus foglalkoztatás bővítésére; d) meghatározza a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szakmai felügyeleti rendszerét, a jogszabályok keretei között rendelkezik a Munkaerőpiaci Alap felett; e) meghatározza a munkaerő-piaci szolgáltatások szabályait és irányítja a munka-, pálya-, álláskeresési, foglalkoztatási tanácsadással kapcsolatos feladatokat; f) felelős a bérpolitikáért és a munkavédelemért; g) kidolgozza a kormányzati bérpolitikára vonatkozó javaslatokat; h) kidolgozza az érdekegyeztető tárgyalásokon a versenyszféra keresetalakulására és a kötelező legkisebb munkabér meghatározására vonatkozó kormányzati tárgyalási pozíciókat; i) irányítja a nemzeti erőforrás miniszterrel együttműködve a munkavédelem országos programjának végrehajtását; j) az érintett szervekkel együttműködve meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést biztosító szabályokat, ideértve a munkahelyek, a munkaeszközök, az egyéni védőeszközök, a munkakörülményi tényezők és a munkaalkalmasság követelményeit; k) összehangolja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében közreműködő szervek tevékenységét; l) ellátja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) kapcsolatos feladatokat; m) működteti a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot, a Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Testületet, a Közmunkatanácsot; n) ellátja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, valamint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal irányítását. Belügyminisztérium A belügyminiszter a Kormány közfoglalkoztatásért felelős tagja. A miniszter a közfoglalkoztatásért való felelőssége körében: gondoskodik a közfoglalkoztatás rendszerének megszervezéséről; 120

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere előkészíti a közfoglalkoztatási jogviszonnyal, a közfoglalkoztatás szervezésével, a közfoglalkoztatási nyilvántartással, a közfoglalkoztatással összefüggő jogsértések szankcionálásával kapcsolatos jogszabályokat, e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki; kidolgozza a Kormány közfoglalkoztatás-politikai koncepcióját, érvényesíti azt egyéb kormányzati koncepciók és programok kialakításánál; ellátja a közfoglalkoztatás-politika koordinációjával kapcsolatos feladatokat; gondoskodik a közfoglalkoztatási koncepció végrehajtásáról, meghatározza a közfoglalkoztatás eszközrendszerét, elemzi és ellenőrzi annak működését; irányítja a munkaügyi központok és kirendeltségeik közfoglalkoztatási feladatainak ellátását. A fenti feladatokat a Minisztérium Közfoglalkoztatásért Felelős Helyettes Államtitkársága látja el. A központi költségvetés 2012-ben 132 milliárd forintot különít el legalább 200 ezer embernek munkát biztosító közfoglalkoztatási programokra. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A foglalkoztatáspolitika megvalósításában a nemzetgazdasági minisztert az irányítása alatt álló gazdasági igazgatási szakmai szervezetek egész országot átfogó hálózata segíti, amely szabályozásának bázisát a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) és az ehhez kapcsolódó jogszabályok jelentik. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szervezetrendszere a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból és a munkaügyi központokból áll. (A munkaügyi központ a kormányhivatal szakigazgatási szerve.) Nemzeti Munkaügyi Hivatal Nemzeti Munkaügyi Hivatal néven folytatja munkáját 2012. január 1. óta a Foglalkoztatási Hivatal, amelybe 2011. december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet. A Hivatal ennek megfelelően a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár irányítása alatt foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi, munkaügyi, szak- és felnőttképzési feladatokat ellátó központi hivatal. Az új hivatal működésére a 2012-es költségvetésben 3,77 milliárd forint áll rendelkezésre. A Hivatal szakmai irányításával látják el a kormányhivatalokba integrált megyei szakigazgatási szervek (munkaügyi központok) a munkavállalók és a munkaadók igényeire szabott díjmentes szolgáltatási, továbbá foglalkoztatási és álláskeresési támogatások nyújtásával, engedélyezéssel, bejelentéssel, nyilvántartással kapcsolatos hatósági és több csatornán igénybe vehető tájékoztatási tevékenységüket. A Hivatal foglalkoztatáspolitikai feladatkörében: a) megállapítja a munkaügyi központok kötelező belső szakmai szabályzatainak elveit és főbb tartalmi követelményeit; b) meghatározza a munkaügyi központok szolgáltató tevékenységére vonatkozó szakmai követelményeket, valamint koordinálja a munkaügyi központok munkaerőpiaci szolgáltatásvásárlással, illetőleg a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók részére adható támogatással kapcsolatos feladatait, továbbá ellátja az álláskeresők ellátásával, valamint a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos szakmai feladatokat; 121

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás c) meghatározza és kidolgozza a hatósági és szolgáltató tevékenység ellátásához szükséges infor matikai és számítógépes rendszereket, valamint működteti a Hivatal kezelésében lévő informatikai és számítógépes rendszereket, továbbá ennek körében fejleszti, teszteli, telepíti, módosítja a programrendszereket, és kiadja a programkezeléssel kapcsolatos felhasználói segéd - anyagokat; d) eljárási rendek, módszertani útmutatók, szakmai ajánlások készítésével segíti a hatósági és szolgáltató tevékenységet; e) fejleszti a munkaerőpiaci szolgáltatásokat; f) meghatározza a munkaügyi központok hatósági és szolgáltató tevékenységére vonatkozó adatgyűjtési rendszert, továbbá hatékonysági vizsgálatokat végez, melyekhez kapcsolódóan prognózisokat, elemzéseket, statisztikai összesítéseket, nyilvántartásokat készít; g) javaslatot tesz a Hivatal és a munkaügyi központok informatikai rendszerének és ingatlanállományának fejlesztésére; h) ellátja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkatársainak humánerőforrás-fejlesztéséhez és belső szakmai képzéséhez kapcsolódó feladatokat; i) ellátja a munkaügyi központok hatósági ellenőrzési feladatainak szakmai felügyeletét; j) hatósági jogkört gyakorol; k) elbírálja a munkaügyi központok megyei (fővárosi) szervezete által hozott határozatokat. Területi szakigazgatási szerv A munkaügyi központ a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerveként működik. Ha kormányrendelet másként nem rendelkezik, az állami foglalkoztatási szerv hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a munkaügyi központok kirendeltségei járnak el. A Kormány az állami foglalkoztatási szerv azon feladataira, amelyre kormányrendelet más szervet nem jelölt ki, a munkaügyi központokat jelöli ki. A munkaügyi központ feladatai: a) irányítja és ellenőrzi a munkaügyi központ kirendeltségeinek tevékenységét; b) ellátja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) pénzeszközeinek működtetésével kapcsolatos feladatokat, segíti a keret tervezését és a felhasználás ellenőrzését, dönt az NFA foglalkoztatási alaprésze és a közfoglalkoztatási támogatások előirányzat decentralizált kerete felhasználásáról, ellátja az NFA foglalkoztatási alaprésze központi pénzügyi keretéből finanszírozott munkahelyteremtés előirányzat központi keretéből finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos feladatokat; c) első fokú hatósági jogkört gyakorol a munkaerő-piaci program kidolgozásának, megvalósításának megállapításával kapcsolatos ügyekben, a munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtók részére támogatás megállapításával kapcsolatos ügyekben, a bérgarancia támogatással kapcsolatos ügyekben; d) működteti az álláskeresők támogatási rendszerét, és gondoskodik a támogatási és szolgáltatási rendszer szakmai működtetéséről; e) a hatáskörébe tartozó ügyekben ellátja a pénzeszközök visszakövetelésével kapcsolatos feladatokat; f) ellátja az Európai Uniós források felhasználásával kapcsolatos szakmai és pénzügyi feladatokat; g) elbírálja másodfokon a kirendeltségek által hozott határozatok elleni fellebbezéseket. 122

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere A munkaügyi központ megyei (fővárosi) szervezete: a) feladatainak ellátása érdekében együttműködik a helyi önkormányzatokkal, valamint az országos és helyi kisebbségi önkormányzatokkal, továbbá más hatóságokkal és egyéb szervezetekkel (ennek keretében adatszolgáltatási feladatokat teljesít a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint az egyes szakigazgatási szervek felé); b) elkészíti a munkaügyi központ belső szakmai szabályzatait, valamint c) illetékességi területén ellátja a munkaerőpiaci ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat; d) elsőfokú hatósági jogkört gyakorol a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésével, a rendbírsággal, valamint a munkaügyi központ hatáskörébe utalt nyilvántartásba vétellel kapcsolatos ügyekben; e) a magán-munkaközvetítési tevékenység tekintetében a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként tevékenykedik. A kirendeltség feladatai: a) ellátja az álláskeresők nyilvántartásba vételével kapcsolatos feladatokat, valamint az álláskeresési járadék, álláskeresési segély megszüntetésével és visszakövetelésével kapcsolatos, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal kapcsolatos feladatokat, amelyek ellátása nem tartozik a munkaügyi központ központi szervezetének hatáskörébe; b) ellátja a hatáskörébe tartozó ügyekben a pénzeszközök visszakövetelésével kapcsolatos feladatokat; c) munkaerőpiaci szolgáltatásokat szervez és bonyolít, munkaerőpiaci programokat kezdeményez; d) nyilvántartja a csoportos létszámleépítésre vonatkozó bejelentéseket, közreműködik a csoportos létszámleépítések hátrányos következményeinek enyhítésében; e) munkaközvetítést végez; f) fogadja a munkaerőigényekre vonatkozó bejelentéseket; g) információt nyújt, tanácsadást végez, az általa ellátott feladatokkal kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenységet végez; h) ellátja az EURES-sel kapcsolatos tájékoztatási feladatokat. Munkavédelmi és munkaügyi hatóság A munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egysége a Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről szóló 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint. A Kormány a munkavédelemmel és a munkaügyi hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátására munkavédelmi és munkaügyi hatóságként a munkavédelmi és munkaügyi igazgatóságot, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség) jelöli ki. A munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezeti egységből (munkavédelmi felügyelőség), valamint munkaügyi hatósági feladatokat ellátó szervezeti egységből (munkaügyi felügyelőség) áll. A felügyelőségek általános, átfogó és konkrét célú munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéseket folytatnak, ellenőrzik a külföldi személyek magyarországi foglalkoztatását, a munkanélküli ellátások melletti munkavégzés szabályszerűségét. 123

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A felügyelőségek a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény és a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény alapján egyebek mellett első fokú hatóságként jogosultak: illetékességi területükön, valamennyi munkahelyen ellenőrzést tartani; a munkabaleseteket a munkáltató ez irányú felelősségét nem érintve kivizsgálni; a munkáltatót felhívni a biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítésére; a munkáltatót a feltárt hiányosságok megszüntetésére kötelezni; a munkavállaló egészségét közvetlenül fenyegető veszély esetén annak elhárításáig a veszélyes tevékenység felfüggesztését elrendelni; a munkaeszköz és egyéni védőeszköz működését, használatát felfüggeszteni; a szabálysértésre vonatkozó külön jogszabályok szerint eljárni. Nemzeti Foglalkoztatási Alap A Munkaerőpiaci Alap mint elkülönített állami pénzalap elnevezése 2012. január 1-től Nemzeti Foglalkoztatási Alapra módosult. Az Alap célja a foglalkoztatáshoz, a munkanélküliséghez, a képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pénzeszközök összevonásával, egységes kezelésével: a) az álláskeresők ellátásának biztosítása; b) a munkaerő alkalmazkodásának, az álláskeresők munkához jutásának támogatása; c) a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek munkavállalói szociális biztonságának elősegítése; d) a képzési rendszer fejlesztésének támogatása; e) hozzájárulás a korengedményes nyugdíj helyébe lépő korhatár előtti ellátás kifizetésének részbeni finanszírozásához; f) az egyes alaprészekből finanszírozott ellátások, támogatások működtetésével kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítása, valamint g) az Európai Foglalkoztatási Szolgálat működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához történő hozzájárulás. A Nemzeti Foglalkoztatási Alappal a képzési alaprész kivételével a foglalkoztatásért felelős (NGM) miniszter rendelkezik. Országos közfoglalkoztatási program indítására és az azzal kapcsolatos egyedi kötelezettségvállalásra a közfoglalkoztatásért felelős miniszter (belügyminiszter) jogosult. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele: a Tbj.-ben meghatározott munkaerő-piaci járulék; a szociális hozzájárulási adónak a költségvetési törvényben meghatározott százaléka; a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott szakképzési hozzájárulás; a központi költségvetési támogatás. 4.2. Az agrárigazgatás és szervezetrendszere 4.2.1. Vidékfejlesztési Minisztérium A hatásköri rendelet (az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet) értelmében a vidékfejlesztési miniszter a Kormány agrárpolitikáért, agrár-vidékfejlesztésért, élelmiszerlánc-felügyeletért, élelmiszeriparért, 124

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere erdőgazdálkodásért, ingatlan-nyilvántartásért, térképészetért, földügyért, vadgazdálkodásért, halgazdálkodásért, környezetvédelemért, természetvédelemért és vízgazdálkodásért felelős tagja. A miniszter agrárgazdasági irányítási feladatait, valamint az ahhoz kapcsolódó jogosítványokat nagyban befolyásolja az a körülmény, hogy a mezőgazdaság szoros kapcsolatban áll a természettel, a biológiai életközösséggel. A termelés eredményességét számos olyan körülmény is befolyásolja, amelyre az embernek gyakorlatilag nincs közvetlen ráhatása (természeti körülmények). A mezőgazdaság legfőbb termelőeszköze a föld, amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy nem bővíthető, területe fogy, így mennyiségi, illetve minőségi védelme kiemelt figyelmet érdemel. A mezőgazdasági termelés megítélésénél figyelemmel kell lenni annak multifunkcionális jellegére is. Ez azt jelenti, hogy együttesen kell mérlegelni egy döntésnél a gazdasági (verseny), a szociális, valamint a természet-, illetőleg környezetvédelmi szempontokat. E követelmények mind a támogatási, mind pedig a szabályozási rendszernél érvényesülnek. Figyelemmel arra, hogy a külpiacokon értékesített agrártermékek döntő hányada az Európai Unió piacán talál vevőre, ezért a szakigazgatási intézményrendszernek, az ellenőrzési és minőségtanúsítási mechanizmusoknak összhangban kell lenniük a nemzetközi és különösen az EU előírásokkal. A miniszter ágazati irányító tevékenységét alapvetően behatárolja az a körülmény, hogy az EU közösségi politikái közül a leginkább teljes körűen szabályozott terület a Közös Agrárpolitika. Ezen a területen a miniszter alapvetően két feladatkört lát el: a) stratégia-, illetve programalkotás (lásd pl. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, Darányi Ignácz Terv); b) jogalkotás. A miniszter jogalkotási feladatai a közösségi jog szempontjából döntően két területre koncentrálódnak: a) jogharmonizációs feladatok; b) a Közös Agrárpolitika végrehajtásával összefüggő feladatok. A közösségi jogharmonizációs feladatok döntően az élelmiszerlánc-felügyelet területén jelentkeznek. E szakterületen a közösségi irányelvek nemzeti jogba történő átültetése a jogalkotási feladat. A Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggő feladatok az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), valamint az Európai Halászati Alapból (EHA) nyújtott támogatások igénybevételéhez szükséges, végrehajtási jellegű jogalkotási feladatokat kell ellátni. A Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtása érdekében a miniszter: a) illetékes hatóságként akkreditálja a kifizető ügynökséget (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal); b) irányító hatóságként felügyeli az EMVA-ból, illetve EHA-ból nyújtott támogatási program végrehajtását. A miniszter részt vesz a Kormány gazdasági programalkotó tevékenységében, a gazdasági szabályozórendszer kialakításában; a gazdaságpolitikai döntések megalapozása érdekében ágazati javaslatokat dolgoz ki. 125

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A miniszternek a gazdasági szabályozó tevékenysége keretében kiemelkedő feladata az, hogy az érdekelt miniszterek bevonásával kidolgozza az ágazat közösségi joggal összhangban levő támogatási rendszerére vonatkozó javaslatokat, továbbá közreműködjön az ágazat adó- és pénzügy-politikai rendszerének kialakításában. A hazai mezőgazdasági struktúra átalakítása megköveteli, hogy a miniszter aktívan vegyen részt a nemzetgazdaság európai integrációjának elősegítésével összefüggő feladatok ellátásában. Ennek keretében a miniszter az Európai Unió alapelveire építve és az általános integrációs stratégiával összhangban kidolgozza a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés integrációs stratégiáját, gondoskodik annak a magyar mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikával összhangban történő megvalósításáról, illetve érvényre juttatásáról. A miniszter a kormányrendeletben, valamint más jogszabályokban foglalt gazdaságirányítási és mezőgazdasági szakigazgatási feladatait a központi közigazgatási szervként működő Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül látja el. A miniszter a minisztérium szervezeti működési szabályzatában meghatározottak szerint minisztériumi részlegeket irányít, mely munkájában Miniszteri Kabinet segíti. A minisztérium politikai irányítását a miniszter látja el, munkájában a parlamenti, valamint a közigazgatási, az agrárgazdaságért felelős, a környezetügyért felelős, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős, valamint a vidékfejlesztésért felelős államtitkárok segítik. A helyettes államtitkárok egy-egy szakterület irányításáért tartoznak felelősséggel. Az irányítási területek csoportosítása a minisztérium mindenkori feladataihoz igazodik. A helyettes államtitkárok az egyes szakterületek irányításáért felelős főosztályok munkáját felügyelik. A miniszter, illetve a minisztérium szakmai döntéseinek meghozatalát tanácsadó, illetve szakértői testületek, valamint szakértői intézmények segítik. A minisztérium által működtetett szakértői testületek elsődleges feladata a közigazgatási hatóságok döntéseinek szakmai megalapozása. A szakértői testületek munkájában általában az adott szakterület elméleti, illetve gyakorlati szakemberei, illetve az érdekképviseleti szervek képviselői vesznek részt. 4.2.2. Az agrárigazgatás területi és helyi szervei, háttérintézményei 4.2.2.1. Államigazgatási szervek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a vidékfejlesztési miniszter irányításával működő központi hivatal, önállóan gazdálkodó, az előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv. Az MVH központi szervből, igazgatóságokból, valamint kirendeltségekből áll. Az MVH ellátja az egyes közösségi forrásokból (EMGA, EMVA) nyújtott támogatásokkal összefüggő kifizető ügynökségi feladatokat is. A Kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MVH-t jelöli ki. A közösségi és a nemzeti forrásból folyósított mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatások igénybevételének és a közös agrárpolitika egyéb, támogatás kifizetésével nem járó piacszabályozási intézkedéseivel összefüggő hatósági eljárásban első fokon az igazgatóságok, 126

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere másodfokon az MVH központi szerve jár el. Agrárkár enyhítési szervként szintén az MVH-t jelölte ki a Kormány. Az MVH feladatkörébe tartozik továbbá számos nyilvántartási rendszer működtetése. Az MVH feladatkörébe tartozik az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) működtetése és annak továbbfejlesztése. Az MVH ezen belül működteti: az ügyfél-nyilvántartási rendszert; a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MePAR); az intézkedésekhez kapcsolódó támogatások igazgatási és ellenőrzési rendszerét; a tejkvóta-nyilvántartási rendszert; a szőlőültetvények országos térinformatikai nyilvántartását; az intervenciós raktárregisztert; a mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatások nyilvántartási rendszerét; a monitoring adat-nyilvántartási rendszert. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet értelmében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2012. március 15-étől NÉBIH néven működik tovább. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2012. március 15-én a NÉBIH néven továbbműködő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba történő beolvadással megszűnik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) központi hivatal. A NÉBIH-et az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter irányítja. A NÉBIH önállóan működő és gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv. A NÉBIH-et elnök vezeti. A NÉBIH közigazgatási hatósági ügyben országos illetékességgel jár el. A NÉBIH látja el a me - gyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek szakmai irányítását. A megyei kormány hivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei a NÉBIH által kiadott szakmai eljárásrendek, útmutatók, minőségirányítási elvek, valamint a NÉBIH által kötött megállapodások figyelembevételével látják el feladataikat. A NÉBIH az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egyes támogatások tekintetében az MVH által átruházott, illetve együttműködőként ellátott feladatok ellátása érdekében megállapodást köthet a megyei kormányhivatallal, amelyben rendelkezni kell ezeknek a feladatoknak az ellátásához a pénzeszközátadás, a szakmai teljesítés és az elszámolás rendjéről. A NÉBIH-et a Kormány a) növénytermesztési hatóságként; b) talajvédelmi hatóságként; c) élelmiszerlánc-felügyeleti szervként; d) tenyésztési hatóságként; e) erdészeti hatóságként; f) vadászati hatóságként; g) halászati hatóságként; h) borászati hatóságként; i) mezőgazdasági igazgatási szervként; j) pálinkaellenőrző hatóságként jelölte ki. 127

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzi-név Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében a földhivatali szervezet-rendszer: a) megyei földhivatalokból, Budapesten a Fővárosi Földhivatalból (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal); b) járási földhivatalokból, Budapesten a Budapesti 1. Számú Földhivatalból és a Budapesti 2. Számú Földhivatalból (a továbbiakban: járási földhivatalok), továbbá földhivatali kirendeltségekből; c) a Földmérési és Távérzékelési Intézetből (a továbbiakban: FÖMI) áll. Az ingatlanügyi hatósági ügyeket első fokon az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatal, másodfokon a megyei földhivatal látja el. A megyei földhivatal a fővárosi és megyei kormányhivatal ingatlanügyi szakigazgatási szerve. A megyei földhivatal illetékességi területe kiterjed a megye területére, a Fővárosi Földhivatal illetékessége pedig a főváros területére. A járási földhivatalok illetékességi területét, valamint a kirendeltségek működési területét külön jogszabály határozza meg. A járási földhivatal a külön jogszabályban meghatározott járási (fővárosi kerületi) hivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerve. A járási földhivatal nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban a járási földhivatal vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. A megyei földhivatal vezetője vagy más kormánytisztviselője a járási földhivatal vezetőjét vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézőjét az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. Az ingatlan-nyilvántartási ügyek intézése, valamint az ingatlan-nyilvántartás vezetése első fokú ingatlanügyi hatóságként, a járási földhivatal hatáskörébe tartozik. A fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal keretében az alábbi mezőgazdasági szakigazgatási szervek működnek: a) élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság; b) növény- és talajvédelmi igazgatóság; c) erdészeti igazgatóság; d) földművelésügyi igazgatóság. A mezőgazdasági szakigazgatási szervek tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének jogait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke gyakorolja. A mezőgazdasági szakigazgatási szervek illetékességi területe fő szabályként megegyezik azon fővárosi és megyei kormányhivatal illetékességi területével, melynek a szakigazgatási szerveként működnek. Egyes élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági feladatok ellátására a megyei kormányhivatal járási hivatalának szakigazgatási szerveként járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok működnek. A járási állat-egészségügyi hivatal tekintetében a szakmai irányító szerv vezetőjének jogait a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának vezetője (megyei igazgató főállatorvos) gyakorolja. A járási állategészségügyi hivatal nevében a közigazgatási hatósági eljárásokban a járási állategészségügyi hivatal vezetője vagy kiadmányozási jogkörrel rendelkező ügyintézője jár el. A járási állategészségügyi hivatalt hatósági főállatorvos (járási főállatorvos) vezeti. 128

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere A járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet értelmében a járási hivatal szervezeti egységeként működő agrárágazati szakigazgatási szervek (járási szakigazgatási szerv) az alábbiak: a) a járási hivatal állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szakigazgatási szerve az élelmiszer-biztonsági, élelmiszerminőség-ellenőrzési, takarmányellenőrzési élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi, illetve a falugazdász hálózat útján ellátott egyes földművelésügyi feladatok ellátására; b) a járási földhivatal az ingatlanügyi és telekalakítási feladatok ellátására. A járási szakigazgatási szervek feladatkörébe tartozó támogatások és ellátások felhasználásának, valamint a szolgáltatások nyújtása szabályszerűségének ellenőrzését és hatékonysági vizsgálatát a megyei (fővárosi) szakigazgatási szerv vezetője törvényességi ellenőrzés keretében végzi. A megyei (fővárosi) szakigazgatási szerv vezetője gondoskodik a szakmai irányítása alá tartozó járási szakigazgatási szervek által végzett ellenőrzések összehangolásáról. 4.2.2.2. Háttérintézmények A szakértői intézetek feladata elsődlegesen a közigazgatási döntések laboratóriumi vizsgálattal, műszeres vizsgálatokkal, szakvélemények elkészítésével való segítése. E szakértői intézetek szolgáltatási, illetve kutatási feladatokat is ellátnak. Ilyen szakértői intézetnek minősül például az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, az Erdészeti Tudományos Intézet, a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ, az Agrárgazdasági Kutatóintézet. 4.2.2.3. Nem kormányzati szervek agrárigazgatási feladatai A nem kormányzati szervezetek állami irányítási jogosítványokkal való felruházása az adott irányítási tevékenység demokratizálódásával hozható összefüggésbe. Az ún. civil szervezetek olyan speciális önigazgatási jogosítványok ellátására tehetők alkalmassá, amely az általuk ellátott igazgatási feladatok hatékonyságát növelni tudja. A nem kor - mány zati szervek részére átadandó igazgatási feladatok tekintetében az agrárjogi szabályozás úttörő szerepet vállalt. Az agrárigazgatási feladatokat ellátó nem kormányzati szervek közül megkülönböztet hetünk: külön törvénnyel létrehozott köztestületeket; az egyesülési jogról szóló törvény alapján működő, de a közfeladat ellátására jogosító külön engedéllyel rendelkező szervezeteket. Az agrár-érdekképviseletek az agrárkormányzattal való kapcsolattartás, valamint egyes döntéselőkészítési feladatok ellátásában való részvételük miatt érdemelnek külön említést. Az agrárirányítás területén a köztestületként működő nem kormányzati szervezetek közül különbséget kell tenni: a gazdasági kamarák; a szakmai (hivatásrendi) kamarák, valamint a hegyközségi szervezetrendszer között. 129

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás A szakmai (hivatásrendi) kamarák esetében továbbra is fennmaradt a kötelező kamarai tagság, illetve az a követelmény, miszerint egyes szakmai tevékenységek gyakorlására csak az illetékes köztestületi szerv által kiállított igazolás alapján van mód, mely igazolás kiállításának előfeltétele a kamarai tagság. A kamarai tagsági viszony kötelezővé tétele alkotmányos állampolgári jogokat nem sért, nem sorolható a vállalkozás jogát, a gazdasági verseny szabadságát sértő rendelkezések közé. Az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB számú határozatában ugyanis megállapította hogy: Törvény közjogi feladat ellátására, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületet, szakmai kamarát, és írhatja elő a kötelező köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát. A hegyközségi szervezetrendszer speciális köztestületnek minősül. Ötvözi a gazdasági és a szakmai (hivatásrendi) kamarára vonatkozó szabályokat. A specialitások pedig abban is megmutatkoznak, hogy a hegyközségi szervezet sajátos feladataira tekintettel nem minősíthető teljesen szakmai (hivatásrendi) kamarának sem, tagsági köre nem csak a természetes személyekre terjed ki. E specialitások a szőlőtermeléssel, borgazdálkodással összefüggő feladatok hatékony ellátásával vannak összefüggésben. A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény a közösségi jog alapján teszi lehetővé, hogy egyes szervezeteket szakmaközi szervezetként ismerjenek el, és ezáltal gyakorolhasság mindazokat a döntően piacszervezési jogosultságokat, amelyek jogalapja részben a közösségi jogon, részben pedig törvényen alapul. Szakmaközi szervezetek az alábbi ágazatokban működhetnek: a) a zöldség-gyümölcs; b) a szőlő-bor; c) a dohány; d) a tej és tejtermék; e) egyéb ágazat esetében, feltéve, ha teljesíti a közösségi jog által meghatározott feltételeket. A szakmaközi szervezetként való elismerésnek érdemi piacszabályozási következményei vannak. Így mentesül a versenytörvény gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó tilalma alól a szakmaközi szervezet azon piacszervezési intézkedése, amely a közösségi jogszabályban (tanácsi rendelet) meghatározott feltételeknek megfelel, és a) nem befolyásolhatja károsan a piacszervezés zavartalan működését; b) nem vezethet Magyarország területén a piacok bármilyen formában történő felosztásához; c) nem vezethet a verseny olyan torzulásához, amely nem feltétlenül szükséges a szakmaközi szervezet tevékenysége révén követett célok eléréséhez; d) nem vonja maga után az árak rögzítését, ide nem értve a szakmaközi szervezeteknek az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában foglaltaknak megfelelő tevékenységét; és e) nem teremthet megkülönböztetést és nem szüntetheti meg a versenyt a szóban forgó termékek jelentős részére vonatkozóan. A zöldség-gyümölcs ágazatban elismert reprezentatív szakmaközi szervezet a miniszternél kezdeményezheti piacszervezési intézkedés kiterjesztését olyan módon, hogy annak alkalmazása a szakmaközi szervezet tagjának nem minősülő ágazati piaci szereplő számára is kötelező legyen. 130

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere A kiterjesztésről a miniszter a körülmények mérlegelését követően dönt. A kiterjesztett piacszervezési intézkedést a miniszter rendeletben hirdeti ki. A szakmaközi szervezet a miniszterrel megállapodást köthet egyes piacszabályozási vagy támogatások igénybevételéhez kapcsolódó feladatok ellátására. A piacot súlyosan zavaró magatartás vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat jogellenességének megállapítását, annak alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltását szakmaközi szervezet is kérheti a bíróságtól. A szakmaközi szervezet saját tagjának olyan perében meghatalmazottként eljárhat, amelynek tárgya a szervezet alapszabályában meghatározott érdekképviseleti célok körébe vonható. A miniszter a statisztikai adatszolgáltatási rendszerrel összehangolt, de különálló piaci árinformációs rendszert működtet. A miniszter e feladatot az egyes ágazatok vonatkozásában az ágazaton belül működő elismert szakmaközi szervezetre átruházhatja. A piaci árinformációs rendszer belföldi árjelentési feladatokat, valamint az európai uniós tagságból fakadó árjelentési kötelezettségeket lát el a nemzeti és a közös piacszabályozás működtetése érdekében. Adatszolgáltatásra kötelezettek a: a) sertés, marha, juhhús; b) vágóbaromfi és baromfihús, tyúktojás; c) földrajzi jelzés nélküli bor; d) nyers dohány; e) gabonafélék (búza, takarmánybúza, kukorica, árpa, zab, rozs, rizs, cirok és takarmánytápok), vetőmag, hibrid vetőmag; f) napraforgómag, olaj és dara; g) sörárpa; h) tej és tejtermékek; i) zöldség-gyümölcs ágazatok szereplői. A nem kormányzati szervek között speciális szerepet játszanak az agrár-érdekképviseletek. Az általuk ellátandó gazdasági érdekképviseleti jogosítványokat a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI törvényben foglaltak alapján gyakorolhatják. E jogok egyben egyeztetési kötelezettséget is jelentenek a kormányzat számára. A vonatkozó törvényi előírások értelmében a gazdálkodó szervezetekre, az általuk folytatott gazdasági tevékenységre vonatkozó jogszabály alkotására, program elfogadására, átfogó intézkedés meghozatalára irányuló vagy egyéb jelentős előterjesztésnek a Kormányhoz történő beterjesztése előtt meg kell kérni az országos gazdasági kamarák és az érdekelt országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek véleményét. E rendelkezés végrehajtásáról a Kormánynak az előterjesztést benyújtó tagja, illetve ha az előterjesztést más erre jogosult szerv vagy személy nyújtja be, ez utóbbi gondoskodik. Az agrárgazdaság területén működő érdekképviseletek e tevékenységük során igyekeznek az egyéni, illetőleg a társas vállalkozások sajátos érdekviszonyait markánsan megjeleníteni. Az említetteken túlmenően a mező-, illetve erdőgazdasági termelés, élelmiszer-feldolgozás, a vadászat, valamint a halászat területén működnek még érdekképviseleti feladatokat ellátó szervezetek, amelyek szükség szerint részt vesznek az érdekegyeztetési mechanizmusban is. Az agrárgazdaság területén működő érdekképviseletek részére az EU speciális egyeztetési jogosultságokat is biztosít. 131

közigazgatási szakvizsga gazdasági igazgatás 4.2.2.4. Köztestületek A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény értelmében 2013-tól a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara az agrárgazdasági tevékenységet folytatók kötelező tagsága elvén alapuló köztestületként működik. A kamarán belül a szakmai tevékenység kamarai osztályokban működik. A kamara széles körű jogosítványokkal rendelkezik a tagok gazdasági tevékenységének előmozdítására, az esetlegesen felmerülő jogviták rendezésére. A szakmai (hivatásrendi) kamarák körébe az alábbi szervek tartoznak: Magyar Állatorvosi Kamara; Országos Magyar Vadászkamara; Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara. A Magyar Állatorvosi Kamara létrehozásának célja az volt, hogy az állatorvosok önkormányzati elveken alapuló és köztestületi formában működő szakmai szervezete bekapcsolódjon az állategészségügyi feladatok ellátásába, szervezze és intézze az állatorvosi tevékenység gyakorlásával összefüggő egyes közfeladatokat, valamint szakmai támogatást nyújtson az állatorvosok számára. A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény alapján működik. Az Országos Magyar Vadászkamara megalakításáról rendelkező 1997. évi XLVI. évi törvény esetében az önkormányzatiság alapját a több mint negyvenezer sportvadász és a közel háromezer hivatásos vadász biztosítja. Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény megalkotását az tette szükségessé, hogy a növényvédelemre vonatkozó új jogi szabályozással összhangban a növényvédő mérnökök és növényorvosok az önkormányzati elveken alapuló, köztestületi formában működő szakmai szervezete minél hatékonyabban bekapcsolódhasson a növényvédelmi feladatok ellátásába, szervezze és intézze a növényvédő mérnöki és növényorvosi tevékenység gyakorlásával összefüggő egyes közfeladatokat, támogatást nyújtson a szakmai kar részére, hogy társadalmi szerepüknek és súlyuknak megfelelően hozzájáruljanak a mezőgazdasági termelés szakszerű folytatásához. A 2012. évi CCXIX. törvény a hegyközségi szervezetrendszer működését újra szabályozta. Ennek értelmében a hegyközség egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület. Szőlészeti és borászati termelőtevékenység borvidéken csak hegyközség tagjaként folytatható, borvidéken kívül pedig csak akkor, ha a szőlészeti és borászati termelő eleget tett a külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének. Szőlészeti és borászati felvásárló tevékenység akkor folytatható, ha a szőlészeti és borászati felvásárló a külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett. 132

4. A gazdasági igazgatás egyes szakmai területei és szervezetrendszere 4.2.2.5. Közfeladat ellátására jogosító külön engedéllyel rendelkező szervezetek Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény értelmében az állattenyésztéssel kapcsolatos egyes igazolási, ellenőrzési feladatokat tenyésztő szervezetek látnak el. Az elismert tenyésztő szervezet az állattenyésztés szervezési feladatainak keretében: tenyésztési programot hajt végre; törzskönyvezést végez; megbízás alapján teljesítményt vizsgál vagy vizsgáltat. A tenyésztéssel foglalkozó egyesület, szövetség, illetve vállalkozás tenyésztő szervezetkénti elismerésére és az elismerés visszavonására a vidékfejlesztési minisztérium jogosult. Az elismerési eljárás a fajtaelismerés keretében, illetve egyesület vagy szövetség esetében külön eljárásban történik. Az elismerés megadása vagy megtagadása nem érinti az egyesület, szövetség külön törvény szerinti jogszerű működését. Az elismerés a tenyésztési célra, a tenyésztési programra, valamint a szakmai és térbeni tevékenységi területre, a törzskönyvi, illetve a tenyésztési főkönyvi szabályzatra, fajtafenntartásra vonatkozik, és ezek végrehajtására jogosít. Az elismert tenyésztőegyesületek, szövetségek kötelesek törzskönyvezni, a teljesítményvizsgálatokat elvégeztetni, valamint származási igazolással ellátni mindazoknak a tenyésztőknek az állatait, akik azt kérik, ha az állatok a tenyésztő szervezet jogosítványában szereplő fajták, és a törzskönyvezésnek szakmai akadálya nincs. 133