ELJÁRÁSREND A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGZÉSE ÉRDEKÉBEN Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály Jóváhagyta: Dr. Forgács Barnabás Irányító Hatóság vezetője Budapest, 2009. október 1
J OGSZABÁLYI HÁTTÉR: A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről valamint a mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva alkotta meg Helyi Vidékfejlesztési Közösségek (továbbiakban: HVK) és a LEADER helyi akciócsoportok (a továbbiakban: LEADER HACS) működési költségének finanszírozásáról szóló 141/2008 (X. 30.) FVM rendelete (a továbbiakban: Rendelet). A Rendelet 3. (1) bekezdés a) pontja értelmében a LEADER HACS vagy HVK támogatást vehető igénybe a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) éves felülvizsgálatában való közreműködésre, valamint a HVS előrehaladásának és végrehajtásának évközi és időszaki értékelésére. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) III. tengelyes nem horizontális intézkedései (mikrovállalkozás fejlesztés, turizmusfejlesztés, falumegújítás és fejlesztés, valamint a vidéki örökség megőrzése) és a IV. tengelyes LEADER intézkedés sikeressége érdekében legkésőbb 2008. szeptemberében a LEADER HACS-ok elkészítették HVS-üket. Az ÚMVP III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek első támogatási időszakának tapasztalatai alapján, a LEADER HACS-ok 2009. október 19. és október 28. között felülvizsgálhatják Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájukat. A HVS felülvizsgálat a tervezés során alkalmazott HVS online felületen történik. Elérhetősége: www.umvphvs.eu. Valamennyi LEADER HACS felhasználói neve és jelszava megegyezik a tervezés során használt felhasználói névvel és jelszóval. EZEN ELJÁRÁSRENDBEN NEM SZABÁLYOZOTT TERVEZÉSI KÉRDÉSEKBEN AZ IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG ÁLTAL 2008. 04. 01-jén KÖZZÉTETT 2
TERVEZÉSI ÚTMUTATÓBAN LEÍRTAK AZ IRÁNYADÓAK! (ELÉRHETŐ: http://www.fvm.hu/main.php?folderid=2260) A HVS felülvizsgálata során be kell tartani 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 8. - ban leírtakat. A HVS jelenlegi felülvizsgálata kizárólag a III-as tengely jogcímeire, és az annak alapján megfogalmazott HPME-kre irányulhat. A HVS FELÉPÍTÉSE: A HVS a korábbi tervezési időszaknak megfelelően öt alapvető- és összesen további hat alrészre osztható fel: 1. Település szintű helyzetelemzés (adatbevitel) 2. Fő fejlesztési prioritások és intézkedések 3. Megoldási javaslatok a) Helyi gazdaságfejlesztési terv b) Helyi szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési terv 4. Szabadszöveges tervezési kiegészítés a) Helyzetelemzés b) Fő fejlesztési prioritások és intézkedések c) Megoldási javaslatok 5. Központi, országos adatbevitel. A felülvizsgálat során figyelemmel kell arra lenni, hogy a tervezés a helyzetelemzéssel veszi kezdetét, hiszen az abban szereplő települési jellemzők jó kiindulási alapot szolgálnak maguknak a tervezőknek is. Ennek értelmében a HPME módosításánál figyelembe kell venni a helyzetelemzésben rögzítetteket. HVS F ELÜLVIZSGÁLAT CÉLJA, FELADATA A HVS felülvizsgálat célja, feladata a HVS tervezési időszakában meghatározott Helyzet-Probléma-Megoldás-Eredmény (továbbiakban: HPME) struktúra felülvizsgálata, feltételek meghatározása, pontosítása az ÚMVP III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek 2009. november 15-én történő meghirdetésének előkészítése érdekében. 3
Cél: A megoldási javaslatok és várható eredmények pontos meghatározása, konkretizálása valamint a támogatható tevékenységek meghatározása, annak érdekében, hogy a korábbi tapasztalatok alapján ténylegesen a HVS-hez illeszkedő projektek részesülhessenek támogatásban. A kedvezményezettek és települési kör meghatározása HPME szinten. Elvégezhető műveletek: A felülvizsgálat során lehetőség nyílik a már meglévő HPME-k módosítására (települési kör, kedvezményezeti kör, szövegpontosítás stb ). HPME szinten meghatározható feltételek: Jogcímen belül lehetőség van HPME-ként különböző feltételeket meghatározni. Ennek értelmében lehetőség van arra, hogy külön meghatározásra kerüljenek az alábbi szempontok: o Megoldási javaslat által érintett települések listája; o Megoldási javaslat összes becsült költsége; o Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága; o Megvalósítás során támogatható maximális projektméret; o Megvalósítás során támogatható minimális projektméret; o Megvalósítás során várható kérelmek száma; o Támogatási intenzitások; o Támogatható tevékenységek köre. A megoldási javaslat összes becsült költségénél az adott jogcím vonatkozásában rendelkezésre álló teljes forrást kell megjelölni, vagyis az első körben lekötött összeg és a még fel nem használt forrás összegét kell szerepeltetni. JÓ PÉLDA: Helyzet: Az elsődleges lakossági igényeket kielégítő kereskedelmi szolgáltatások területileg nagyon vegyes képet mutatnak, a kisebb településeken, lakott külterületeken, üdülési központokban ellátási hiány is tapasztalható. Probléma: tőke és infrastruktúra hiánya akadályozza a teljes, és földrajzilag is homogénebb kereskedelmi ellátást. 4
Megoldási javaslat: Támogatási programot kell kidolgozni a kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó mikro- és kisvállalkozások alapításának ösztönzésére, munkahelyteremtéssel járó fejlesztések támogatására. Nem segítendőek a 133/2007 (VI. 13.)Kormány rendelet alapján működő italüzletek. Támogatást kell nyújtani a mikro- és kisvállalkozásoknak az interneten való megjelenéshez, az e-kereskedelem bevezetéséhez, inkubátorházak alakításához. A megoldási javaslat kapcsolódik az ÚMVP "A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások" című intézkedéséhez, valamint a 277-es HPME-hez. Várható eredmény: Új vállalkozások alakításával, meglévők fejlesztésével új munkahelyek jönnek létre. Minőségirányítási, vállalatirányítási stb. rendszerek bevezetésével, az interneten való megjelenéssel, kereskedelemmel nő a vállalkozások versenyképessége, ezáltal stabilizálódik helyzetük, javulnak a térség gazdasági mutatói. Javul a lakosság ellátása. Támogatási forrás: ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása. Jogcímcsoport: ÚMVP, de nem LEADER. javaslat Hátrányos helyzet: Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási Megoldási javaslat által érintett települések listája: Benk. Egyéb paraméterek: Megoldási javaslat összes becsült költsége Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága Megvalósítás során támogatható maximális projektméret Megvalósítás során támogatható minimális projektméret Megvalósítás során várható kérelmek száma 400000 EUR 310000 EUR 15000 EUR 10000 EUR 30 db Támogatási intenzitások Vállalkozók: 65 % 5
Non-profit szervezetek: 0 % Önkormányzatok: 0 % Egyházak: 0 % Természetes személyek: 65 %. A HVS-hez való illeszkedés értékelés a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet alapján: 12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = Megoldási javaslat; Amennyiben a fenti a szemponthoz illeszkedik: 30 pont Nem illeszkedik: 0 pont 13. A kérelem tárgya egy komplex projekt Kérelem, HVS megvalósítását segíti elő: = Igen 5 pont = Nem 0 pont Ebben az esetben a LEADER HACS területén lévő italüzletek fejlesztésre benyújtott támogatási kérelmek nem jogosultak a HVS való illeszkedésre adható 30 pontra valamint a komplex projekt vonatkozásában sem az 5 pontra. Kérjük, hogy minden esetben egyszerre gondolják át a célterület megoldási javaslatának megfogalmazását valamint a HVS-hez való illeszkedés értékelését A HVS-hez való illeszkedés során az alábbi szempontok vizsgálandóak együttesen vagy a LEADER HACS által meghatározottak szempontok mellett: o Megoldási javaslat; o A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján; o Kedvezményezeti kör (ügyfél). HVS FELÜLVIZSGÁLATÁNAK FOLYAMATA: A HVS felülvizsgálatának elvégzéséért a LEADER HACS jogi személyiségű szervezetének döntéshozó testülete a felelős. A döntéshozó testület mellett lehetőség van tervezéskoordináló csoport / munkacsoport megalakítására. Valamennyi a felülvizsgálat 6
érdekében megtartott egyeztető megbeszélésről, elnökségi ülésről, taggyűlésről stb. jegyzőkönyvet, jelenléti ívet szükséges vezetni, ezen eljárásrend 1. számú mellékletének megfelelően. A jegyzőkönyvben részletesen rögzíteni szükséges a HVS módosításával kapcsolatos valamennyi döntést, megegyezést. A felülvizsgálat érdekében magtartott egyeztetésekre minden esetben meg kell hívni a LEADER HACS területén működő valamennyi Helyi Vidékfejlesztési Irodavezetőt, valamint tájékoztatni szükséges az illetékes Regionális Koordinátort. A HVS felülvizsgálatának végső jóváhagyásához a LEADER HACS jogi személyiségű szervezetének legfőbb döntéshozó szervének teljes tagságának 50 % + 1 fő szavazata szükséges, amennyiben erről a jogi személyiségű szervezet társasági szerződése/alapító okirata másképpen nem rendelkezik. A LEADER HACS jogi személyiségű szervezetének legfőbb döntéshozó szerve dönthet úgy, hogy nem él a HVS felülvizsgálatának lehetőségével. Erről az IH-t ezen eljárásrend 2. számú mellékletének kitöltésével kell értesíteni. A HVS felülvizsgálatának elfogadását követően, de legkésőbb 2009. október 28-án (postára adás dátuma) a LEADER HACS köteles a felülvizsgálat és elfogadás érdekében lefolytatott valamennyi egyeztetés jegyzőkönyvét és a jelenléti ívét az elfogadott HVS elektronikus változatával együtt megküldeni az FVM IH részére. Az elektronikus változatot CD-re kell kiírni. A CD fel kell tüntetni a LEADER HACS nevét és az elfogadás dátumát. Postacím: FVM, Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály, 1860 Budapest. 7