Beszámoló a november 15.-i XXI. Tudományos ülésről

Hasonló dokumentumok
MENEDZSERGYAKORLATOK. A Kapás utcai szakorvosi rendelőben Június 28

Ez évi Tudományos Ülésünk fő témája: az egészségügyi intézmények ellenőrzése volt.

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

VÉREK TES. Szabadságra mentem

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

Tudományos ülés és XII. tisztújító Közgyűlés Tapolca, Hotel Pelion december 5-6

380 éves a Türr Gimnázium

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

Ikonok Világa Magazin

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

Farkas László Általános Iskola

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

A BUX-index alakulása a 23. héten ( )

Patent. FüZeSaBOny VÁROS és térségének lapja. I. évfolyam 3. szám július. Pályázati siker régi álom vált valóra.

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

A BUX-index alakulása a 22. héten ( )

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

PAFC PÉCS augusztus 1., PÉNTEK, 19 ÓRA PANCHO ARÉNA

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

Lépések a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

Szakma megnevezése: Mechatronikai technikus

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

"Jó helyen vagyok a Nemzetiben" - írja a Voice műsorvezetője

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

Bevetésen az első kárhelyen fotók: Gyarmati Gábor


Bevezetés. Mi a koleszterin?

A szabadság vándorai. Szerkesztő: Sőbér Livia - Módosítás: október 17. kedd, 09:00

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

Fejetetejére áll. Szinház - Mozi - Közgazdaság. fitókzatós autóbalesei a Köröndön MÁJUS

NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107.

Ny/2. Egyszerű többség. Tisztelt Bizottság! Sorszám: O13. Tárgy: Tájékoztató a városi nyugdíjas szervezetek munkáj áról. Döméshoza(al módja:

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

1. évfolyam 29. szám. Ára 20 fillér. Komárom, július 19.

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2012

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

Bázisintézményi munkaterv

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

Beszámoló A menedzsergyakorlatok keretében meglátogatott Bécsi Donauspital kórházban

Lovas István: Goodfriend lenne a jó barát?

1988. évi I. törvény Hatályos:

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Átírás:

Megtrtottuk XXI. Tudományos ülünket éves Közgyűlünket. A ngy érdeklődt tnúsított, előzetesen bejelentkezett 100 fővel szemben Tudományos ülen közel 150-en voltk, esti vcsorán pedig több mint 120-n. Bebizonyosodott, témválsztásunk szerencs volt, hiszen minden rztvevő klubtgunk érdeklődt muttott iránt, mi vélemény mgyr egzségügyről külföldön. Ennek prezentálásár kértük fel egykori miniszterünket, jelenleg OECD rendkívüli meghtlmott ngykövetét, Dr. Mikol Istvánt, ki tőle megszokott mgs színvonlú elődássl kötötte le rztvevő hllgtóság érdeklődét. A fő témán kívül betekintt nyerhettünk OECD munkájáb, szerteágó, sokrétű tevékenységébe ennek mgyr vontkozásib. A közel másfél órás elődást klubtgok vstpssl köszönték meg. Ngyon sjnáltuk, Blog Zoltán miniszter úr egyéb elfoglltság mitt most sem tudott eljönni, de képviseletében megjelent Dr. Lki Judit egzségügyi főtnácsdó, ki átvette Miniszter úr rzére előző évi kongresszusr már elkzült tiszteletbeli Menedzser Klubtgsági érmet. Az elődás után Ngykövet úr interjút dott Népszbdságnk (Dnó Ann) ki cikkében röviden említt tett Mgyr Egzségügyi Menedzser Klubról is. 1/8

Dr. Mikol korábbi htáron elődást. elismerül Szlovák átnyúló Elődását István átdt egzségügyi egzségügy ngysikerű követően Klubunkelődását tiszteletbeli Dr. állmtitkár, ellátásról, Soós Ágnes ennek mint tgságát jelenleg felkért elnök előnyeiről reprezentáló NATO sszony hozzászóló egzségügyi nehézségeiről megköszönte névre követte szóló összekötője, Juráj trtott érmét. elődást Gemeŝ, érdekes ki ADr. kétmyer elődás utáni rövid kávzünet hngultos képeit képglérián szünet utánákos hozzászólásokkl folytttuk, melyeket következők szerint lehet hllgthtjátok megtekinteni.meg: A főiggtó Terézvárosi Egzségügy szolgált Dr. Mikol István válsz Dr. Lki Judit Egzségügy Főtnácsdó Emberi Erőforrások Minisztérium 2/8

Dr. Vdász Mári Klocsi Kórház Dr. Pál Miklós Főiggtó Főorvos Dunkeszi Szkorvosi Rendelőintézet Dr. Polák László II. Kerületi Szkorvosi Rendelő Ngyné László Erzsébet Főiggtó Krcgi Kórház Gémesiné Lőrinc Márt Ápolási Iggtó Flór Ferenc Kórház Zoltán György Dr. Mikol István (Rendkívüli meghtlmott ngykövet) című A keserny hozzászólások vidám után elődás Dr. Budházy következett Emil, Az utolsó 100 évem válságok vihri között Befejezül víz Ferenc. című melodrámáját. MEM Klub Szereplők: mtőr színjátszó Dr. Soós csoportj Ágnes, Dr. muttt Ráczbe Jenő, Dr. Rácz Prof. Dr. Jenő Rep Az egy Imrepohár Flór Az elődások Mendzser tgunk nyerte Klubután, el.2013. Grtulálunk. évi estiéletmű progrm Jó díját, egzségben, megkezde melyet ebben hosszú előtt dtuk életet évben: átkívánunk. Dr. Mgyr Budházy Egzségügyi Emíl lpító 3/8

Az ünnepélyes pillntok fárdhttlnul jó hngultot. után éjjel 1 óráig trtott klubest, mihez Régió zenekr biztosított november 16. Közgyűl A közgyűli beszámoló teljes szövege itt olvshtó el Eztlehet kiknek 2013. rövid bemuttkozását szöveg melletti jelre kttintv követte meghllgtni. új tgok felvétele, Tündik Henriett 4/8

Pékó Zoltán Dr. Hódi Gbriell Dr. Unger Péter Ngyné László Erzsébet 5/8

Blogh László Törökné Kufmnn Zsuzsnn Vtiné Körmendi Ann Rézsó Mári 6/8

Blogh Andre Johnn Dr. Buzn Andre Dr. Sólyom Olimpi Szemán Év 7/8

Orveczné Kispál Angél zárszó A következett. tgok felvétele után került sor 16-án,. korábbn felvettek érméinek kiosztásár, mjd elnöki Elnök két intézet-vezeti összetrtni, np úr végén zárszvábn ápolni, elmondhtj: helyzetben fejleszteni összefogllt, ilyen ngy mgs mi boldogság, szkmánkt. szkmi, hivtlos lelki, ez rz jelzi szellemi kiváló végére menedzser értünk pszich színvonlon ngyon nem könnyű trtlms tudt Az lpszituációjábn minden egyre hozott orvosok újságírók, diplomáj segítségével tevékenységet Menedzser egzségügyben, ngyobb szerve, mellett egzségügyi mellett jogászok, is klubnk fejtsenek lehetővé techniki, ugynolyn szervrendszere drbokr egzségügyi mérnökök, minden ellátás információármlás téve, ki. informtiki, rngbn, hullv, olyn rendszerébe. informtikusok külön menedzseri felső felsőfokú rengeteg gdsági szkorvost ápolási, szinten felgyorsult. Ezért végzettségű szkembert stb. gondozási ismereteket vezetők, komoly kíván. vn szerepét Az, A egzségügyi, ápolási ismereteket szkorvosi orvostudomány, szkember termelt" isjó is megszerezte. felértékelve vezetők Klubunk működ követelő tgj Az fejleszti, emberi tettük meglkuláskor lehessen, A más diplom egzségügy személyzetet támogtás szkemberek; testnek ki Ez stbiln de erősödött, létszámát. eléggé gondolt kiváló, áll turbolens Ezt fitl, lpgondolt működik. több jövőre különböző mint két nézve Nem évtizedet 20 megtrtásánk évvel minth szkmákt örömtelinek ezelőtt hgytunk voln született, képviselő vlki helyessége mgunk bizttónk (vgy menedzserek mögött. kivitelez vlkik), tekinthetjük. TI! Ez mostni jól időben ki gdgítják sikerült. eki. működt új Klubunk felvételeket Klubunk Klubunk egyre támdt ót t, voln, is bezárom. Én előző ápolni tevékenysége krácsonyi boldog évben ezt vgyok, ünnepeket sok felvett szkmás, klubunknk, fitlok itt eredményes de állhtok mert meg egy célt mindenki, ngyon előttetek, kró boldog jók Klubot. ki mit újesztendőt Klub jelen szeretnék Ngyon tgji: vn, mert kívánok. még Köszönöm fitl híre sokáig, Ezzel feldt ngyon de klub, mi rzvételt, most, legyen közgyűlt jólehetővé, vezeti tovább kellemes Bltonlmádi, 2013. november 11. ór 30. perckor. 8/8