MAGYAR ARIÓN Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről

MAGYAR ARIÓN Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről 1

2

MAGYAR ARIÓN Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről Szerkesztők CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN HEGEDÜS BÉLA Budapest rec.iti 2011 3

A Magyar Arión Tudományos tanácskozás Pálóczi Horváth Ádám születésének 250. évfordulóján (Budapest, 2010. október 20 21.) támogatói MTA Irodalomtudományi Intézet Óbudai Társaskör A borítón látható portré Pálóczi Horváth Ádámot harmincéves korában ábrázolja. A színezett metszet alapjául szolgáló, mára elkallódott festményt Erdélyi fi Kóré Zsigmond festette 1791. A metszetet Kazinczy Ferenc készíttette el, s a Psychologia címlapelőzékeként jelent meg 1792-ben. A talapzaton olvasható Ovidius-idézet (Fasti II, 93): Nomen Arionum Siculas impleverat urbes, Captaque erat lyricis Ausonis ora sonis. Híre betölti a városokat szikuloknak a földjén, s zengő lantjának rabja Itália is (Gaál László fordítása) A borító a csurgói Református Gimnázium könyvtárának példánya alapján készült, amely az író sógora, Sárközy István névbejegyzését őrzi Forrás: http://www.csokonai-csurgo.sulinet.hu/sarkozy/kepek/33.jpg Szerzők, 2011. ISBN 978-963-7341-91-5 ISBN 978-963-7341-92-2 (pdf) Kiadja a rec.iti, az MTA Irodalomtudományi Intézetének recenziós portálja http://rec.iti.mta.hu/rec.iti Tördelés, képszerkesztés, borítóterv: Szilágyi N. Zsuzsa, Csörsz Rumen István 4

Tartalom Előszó... 7 Arión emlékezete... 9 élet, forrás... 15 Tóth Barna: Pálóczi Horváth Ádám pályájának első szakasza. A készülő kritikai kiadás bemutatása... 17 Lengyel Réka: Egy titkos, de azonban nem alattomban való nyelvművelő társaság. Pálóczi Horváth Ádám kiadatlan levele (1789) és tudóstársaság-tervezete... 33 Vámos Hanna: Leleplezett titok. Pálóczi Horváth Ádám titkos, szabadkőműves dokumentuma... 41 Orosz Andrea: Egy Pálóczi Horváth Ádám-levél margójára... 57 Feldmájer Benjámin: Pálóczi Horváth Ádám és a liberalizmus... 63 Németh József: Pálóczi Horváth Ádám petrikeresztúri évtizede (1811 1819)... 75 elmélet... 89 Szörényi László: Pálóczi Horváth György fiziko-teológiai műve és fiának, Ádámnak költészete... 91 Balogh Piroska: Sic itur ad astra. Változatok a csillagászati tanköltemény műfajára Szerdahely György Alajos és Pálóczi Horváth Ádám műveiből... 101 Hermann Zoltán: Itt állani, lépni veszedelmes... Kazinczy jegyzései Horváth Ádám A lélek halhatatlansága felől való gondolatairól... 113 Hegedüs Béla: Érzékelés, álom, költészet. Pálóczi Horváth Ádám az álomról és a fantáziáról... 125 Laczházi Gyula: Pálóczi Horváth Ádám Psychologiája és a XVIII. századi lélektani irodalom... 135 Csabai Lucia: Horváth Ádám és ama halhatatlan lélek nyomában, mely Psychologiájának tárgya... 155 5

mű... 167 Gyapay László: Poézis a hasznosság jegyében. Pálóczi Horváth Ádám irodalom-szemléletéhez... 169 Egyed Emese: Henriás, Hunniás, Hanka, Hol-mi Magyar Voltaire-kedők... 185 Hász-Fehér Katalin: Pálóczi Horváth Ádám Hunniásának szerkezeti, műfaji és forrástörténeti kérdései... 201 Polgár Anikó Csehy Zoltán: Korinna és a vénasszony. Pálóczi Horváth Ádám és a latin műfordítás... 219 Jankovics József: Pálóczi Horváth Ádám verse Ányos Pál haláláról... 241 Borbély Szilárd: Idő és örökkévalóság Pálóczi Horváth és Csokonai verseiben... 255 Szilágyi Márton: A Fel fedezett titok mint az érzékeny levélregény poétikai változata... 267 Labádi Gergely: A könyvbeli ember. A Fel fedezett titok mint érzékeny regény... 277 Sirató Ildikó: Pálóczi Horváth Ádám drámaszövegei a régi századforduló hazai színházi kontextusában... 293 köz... 303 Küllős Imola: Pálóczi Horváth Ádám és a néphagyomány... 305 Csörsz Rumen István: ki magam tsinálmányja, ki másé. Közköltészet és írói program Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek (1813) című gyűjteményében...... 319 Brutovsky Gabriella: A csimbókos poéta és a német átok. Pálóczi Horváth Ádám viszonya a németekhez... 347 Voigt Vilmos: Figyelem: RUI 8 47!... 359 Tari Lujza: Írok, componálok..., de mindent csak Manuscriptumba. Pálóczi Horváth Ádám örökkévalóságra való dalai... 367 Csörsz Rumen István: Közép-európai népzenei variánsok az Ötödfélszáz Énekek (1813) dallamaihoz... 383 Török Zsuzsa: Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteményének 1814-es másolata. Kézirattörténet... 427 Rövidítésjegyzék... 435 6

Előszó Pálóczi Horváth Ádám (1760 1820) a XVIII. század végi, XIX. század eleji magyar irodalom- és eszmetörténet furcsa figurája. A gyakran polihisztorként említett szerző munkássága valóban meglepően tág területet ölel át. Nehezen lehet elhelyezni munkáit a régi és az új modern magyar irodalom határvonalán innen vagy túl: vizsgálata során, értelmezésekor egyszerre kell és lehet eszme-, tudomány-, illetve irodalomtörténeti megközelítést alkalmazni. A kritikai vizsgálatot nehezíti, hogy még hiányoznak az átmeneti korszakra vonatkozó alapkutatások. Ebből adódik az is, hogy Horváth életművéről régóta hajlamosak vagyunk közhelyeket vagy nem eléggé átgondolt adatokat hangoztatni. Nem vitás, hogy egy színes és ellentmondásos egyéniség esetében minden közelítés csak alkalmi, részleges igazságra vezethet. Szerzőnk kultikus méltatása és a megszokott bíráló - lekezelő megjegyzések helyett mégis inkább olyan szempontokra volna szükség, amelyekkel lehet és érdemes dolgozni a több szakterületet érintő diskurzusban. Változatos színvonalú műveinek zöme ugyanis felfedezésre és főként méltó kutatói figyelemre vár. A kutatási szempontok újragondolására, illetve a nevezetes kortársak (elsősorban Csokonai Vitéz Mihály és Kazinczy Ferenc) árnyékában meghúzódó Pálóczi Horváth Ádám jobb megismerésére kiváló alkalmat jelentett születésének 250. évfordulója, amelyet 2010-ben országszerte megünnepeltek. A református egyház több kisebb emlékülése és ünnepi hangversenye mellett a legnagyobb tudományos rendezvényt október 20 21-én szervezte az MTA Iro da lom tudományi Intézetének XVIII. századi Osztálya. Az elhangzott előadások és a szerkesztett kötet anyagának ismeretében talán megengedhetjük magunknak azt a kijelentést, miszerint nem véletlen, hogy éppen ez a kutatócsoport vállalta fel a konferencia megrendezését, hiszen Osztályunk az utóbbi időben hiánypótló, további kutatások lehetőségét megalapozó konferenciák sorát rendezte. A Magyar Arión című kétnapos nemzetközi tanácskozásnak eredetileg Balatonfüred, a költő egyik kedves lakóhelye adott volna otthont, de szervezési okokból végül mégis Budapesten, az MTA ITI Illyés Gyula Archívum és Műhely dísztermében rendeztük meg. Az előadásokat és a vitákat követően az Óbudai Társaskör nagytermében Kobzos Kiss Tamás és a Musica Historica együttes nyilvános hangversenyt adott az Ötödfélszáz Énekek (1813) darabjaiból. 7

Ez a kötet a konferencia összes előadását tartalmazza, néhány olyan tanulmány társaságában, amelyek akkor nem hangozhattak el, illetve felkérésre készültek. Nagy öröm volt látni, hogy a téma mennyire lázba hozta az akadémiai intézetek munkatársait, valamint a határon inneni és túli egyetemi tanszékek tanárait és diákjait. Az itt olvasható műhelytanulmányok nem állító jellegű, hanem kérdéseket, sőt hipotéziseket felvető írások, akár egymással vitában, eltérő kutatási tapasztalattal. Az irodalomtudomány nézőpontja mellett láthatólag egyre fontosabb szerepet kap az eszmetörténet, a filozófia, a szabadkőművesség, a tudománytörténet, a történeti folklorisztika és az összehasonlító zenetudomány. Sok újdonságot ígérnek az életrajzi, illetve forrásfeltáró kutatások is. E sokirányú elemzések azonban még most is csak néhány kiemelt művet vesznek górcső alá, mindenekelőtt a Felfedezett titok című, méltatlanul elfeledett (igaz, név nélkül megjelent) regényt; a Hunniást mint a korszak egyik legsikeresebb elbeszélő költeményét; a lélek halhatatlanságáról és a pszichológiáról írt műveit, valamint az Ötödfélszáz Énekeket. Nem vitás, hogy a készülő kritikai életműkiadás (Tóth Barna) sok, most még rejtőzködő Horváth-művet segíthet hozzá a nagyobb nyilvánossághoz. A kötet tanulmányainak közös (a későbbi vizsgálódásokat is meghatározó) szempontja: kontextust, sőt kontextusokat kell keresnünk Pálóczi Horváth Ádám életművének jobb megértéséhez. Ne feledjük: ő is folyton ezt tette. Pályája elején nagy sikerek és kiterjedt kapcsolatháló övezte, kezdeményező és mértékadó szerzőnek számított. Az irodalmi élet integráns szereplőjéből apránként változott nyugat-dunántúli remetévé, különccé mindez nemcsak rajta múlt, hanem az őt körülvevő diskurzuslehetőségeken is. A tanulmányok egy része ilyen vonatkozásban is tanulságos: segíthet megérteni az ógörög Arión sorsával vállalt közösséget, amely Horváth 1789-ben felvett szabadkőműves nevétől saját énekverseinek 1814-es válogatott kézirata címéig, sőt kötetünkig terjed. A szerkesztők köszönetet mondanak a konferencia minden résztvevőjének; az előadókon és szerzőkön túl a szekcióelnököknek: Debreczeni Attilának, Bíró Ferencnek, Szemerkényi Ágnesnek és Margócsy Istvánnak, illetve Tüskés Gábor osztályvezetőnek, aki mindvégig támogatta munkánkat. Megtisztelő, hogy körünkben üdvözölhettük a költő távoli rokonát, Pálóczi Horváth András történészt, aki fontos családtörténeti hozzászólásával is kiegészítette az előadásokat. A tanácskozás és a koncert helyszínéért az Illyés Archívum vezetőjének, Stauder Máriának és munkatársainak, Tüskés Annának és Benda Mihálynak, valamint az Óbudai Társaskör igazgatójának, Harsányi Marinak mondunk köszönetet. A koncert soksávos hangfelvételét Kiss Attila készítette baráti felajánlásként. A tördelés zömét, a képszerkesztést és a korrektúrát Szilágyi N. Zsuzsa vállalta magára, akinek sokrétű segítségét ez úton is köszönjük. Csörsz Rumen István Hegedüs Béla 8

Arión emlékezete Hérodotosz, Görög-perzsa háború, I. könyv 23. Periandrosz ( ) Küpszelosz fia és Korinthosz türannosza ( ), miként a korinthosziak s velük egybehangzóan a leszbosziak állítják, rendkívül sok csodát ért meg életében, látta például, amint egy delfin Tainaronnál a partra tette a méthümnai Ariónt, aki kora leghíresebb kitharódosza volt, s az első, aki tudomásunk szerint dithüramboszokat szerzett, és Korinthoszban elő is adta őket. 24. Azt mesélik, hogy ez az Arión hosszabb időt töltött Periandrosznál, majd kedve támadt rá, és elhajózott Italiába, azután pedig Szicíliába, s amikor már sok pénzt összegyűjtött, ismét vissza akart térni Korinthoszba. Taraszból indult útnak, s mivel a korinthosziakon kívül senkiben sem bízott, egy korinthoszi hajót bérelt ki. Csakhogy a hajósok a nyílt tengerre érve elhatározták, hogy Ariónt a hajóról a vízbe dobják, s megkaparintják kincseit. Amikor Arión ezt észrevette, szívre hatóan könyörögni kezdett, hogy odaadja minden értékét, csak az életét hagyják meg. A hajósok azonban felszólították, hogy vagy ölje meg magát, és majd a szárazföldön eltemetik, vagy ugorjon a hajóról máris a vízbe. Arión végső szorultságában arra kérte őket, hogy ha már ragaszkodnak szándékukhoz, engedjék meg, hogy díszruhában az evezőpadokra álljon, és még egy dalt elénekelhessen, s megígéri, hogy az ének után végez magával. Az emberek, örvendve, hogy meghallgathatják a leghíresebb énekest, a hajó tatjáról visszahúzódtak a közepére. Ő pedig felöltötte díszruháját, s kitharáját megragadva odaállt az evezőpadokra, ott harsány hangon elénekelt egy dalt, majd úgy, ahogy volt, talpig díszben belevetette magát a tengerbe. A hajósok folytatták útjukat Korinthosz felé, őt azonban, mint mondják, a hátára vette egy delfin, s Tainaronnál kitette a partra. Amint szárazra lépett, elindult Korinthosz felé, s odaérvén elmesélte, mi történt vele. Periandrosz azonban nem hitt neki, ezért nem engedte szabadon Ariónt, hanem várta, hogy befussanak a hajósok. Amikor megérkeztek, nyomban hívatta s kérdőre vonta őket, mit tudnak Ariónról. Ezek bizonygatták, hogy Arión épségben van Italiában, s a legjobb egészségben hagyták, mikor Taraszban elbúcsúztak tőle. Ekkor Arión, ugyanabban az öltözékben, amelyben a tengerbe ugrott, elébük lépett. A hajósok megrémültek, s minthogy lelepleződtek, nem tagadhattak többé. Így beszélik el ezt a történetet a korinthosziak és a leszbosziak. S Tainaronnál látható is Ariónnak egy kisebb méretű, bronz emlékműve, amely egy delfinen ülő embert ábrázol. (Muraközi Gyula fordítása nyomán) 9

Publius Ovidius Naso, Fasti (Római naptár), II, 79 118. (február 3.) Még az imént csillag-díszében láttad a Delfínt, s harmadikán szem elől hirtelen elmenekül. Boldog, mert titkos szerelemben jó vezető volt, s mert hordozta a lant lesbosi énekesét. Ismeri minden föld és minden tenger Ariont! Gyors folyamok rohanó árja dalára megállt; éneke farkast is lekötött, mikor űzte a bárányt, s ez maga sem menekült, félve, a farkas elől. Gyakran a nyúl s a vadászkutya egy fa alatt heverészett, s állt az oroszlánnal szarvas a sziklatetőn; baglyok, meg fecsegő varjak közt szűnt a civódás, és az ölyűvel együtt csendesen ült a galamb. Cynthia, azt mondják, dalodon, széphangu Arion, sokszor elandalodott, mintha a bátyja dalol. Híre betölti a városokat szikuloknak a földjén, s zengő lantjának rabja Itália is Már hazatérni kivánt s felszállt a hajóra Arion, s mit dallal szerzett, vitte a kincseit is. Tán a szelektől félt a szegény és félt a haboktól. Ám a hajó gonoszabb volt néki, mint a vihar. Mert biz a kormányos vont karddal toppan eléje, s véle együtt sok bősz cinkosa fegyveresen. Kardoddal mit akarsz? Libegő gályádat igazgasd! Vissza! Ne ily fegyvert végy a kezedbe, hajós! Ő nem fél s így szól: Vedd el bár életemet, csak hagyd, hogy e lanton még zengjen utólszor a dal! Ráhagyják s nevetik kérését. Ő koszorút tesz, mely díszíthetné, Phoebus, a fürteidet; Tíruszi bíborból készült ruha hull le a vállán, s ujja alatt tisztán csendül a lanton a dal. Hogyha halántékát éles nyíl verte keresztül, így a fehér hattyú bánatos éneke zeng. S egyszer csak, teljes díszben, beleugrik a vízbe; felcsap a hab, s csupa víz tőle a szürke hajó. S már ez alig hihető: egy delfin úszik elébe, s egyszeriben hátán ül a szokatlan utas. Űl s lantját felemelve dalol. Dallal fizet annak, s száll, simogatva, a hang tengerek árjain át Isteneik látták jó tettét. Iuppiter égbe vitte a delfint, s most csillaga száma kilenc. (Gaál László fordítása) 10

[Pálóczi] Horváth Ádám Fantazia. 1 A Virgil Eneisse VIdik Könyve olvasására, s nevezetesen a 638dik versre. Devenere locos latos & amoena vireta, És 645. versre. Nec non Threïcius longa cum veste sacerdos, Oblocvitur numeris septem diserimina vocum. 1789. 19. Novemb. PAP vólt már ama boldog mezőkön fel-állított Böltsesség Templomában Orfeus; az ártatlanság tiszta ruháji fedezték testét, noha azt a Pásztorok között, szokott világi őltözetével el-takarta. Ismerte már nem tsak a pitvart, s pitvarban fel emelt szent Oszlopokat, hanem a Szent helyet is: mikor egy ízben a Bachus szőlő termő hegyeihez nem mesze tanúlt mesterséggel veregetvén hangos lantját; Arion ki vele által-ellenben közelebb egy kitsínyt a Zefirusok Hazájához egy sűrű tseres Erdőben lakott, ollyan kedvesen felelgetett az Orfeus lantja hangjára, hogy vélekedne a lantos, hogy talám ez az isméretlen Pásztor is a szent hajlék tselédí közül való be érték egymást hangzatokkal, és értelmesen beszéltek. Hallotta Orfeus, és mint-egy le-festve látta, midőn a tengeri veszedelemben, a Delfineket segítségre tsalogatta Arion énekével. A sok ideig tartó öszve beszélgetés, az Ekho szárnyain játó Ének-szózatok, mindjobban erősitették véletlen ismeretségeket: s minek-előtte eszre-vették vólna, már jó Barátok vóltak. Nem képzelhetett Orfeus szentségtelen teremtésben ollyan emberszerető indúlatokat, s bájolva tsalogató kedvességet, mint a millyeneket Arion ban tapasztalt: de nem is hihette, hogy ha az is azoknak az eredeti kiességű ligeteknek lakossa, s a böltsesség hajléka gyermeki közül való volna, ne illetné őtet tsak egyszer is, távolyról egy isméretes tsókkal. Arion pedig fohaszkodott néha, néha ismét örömében tombolt, mikor látta, hogy a Természetnek alkotója tudott más mellyébe is ollyan szívet helyheztetni, mint az övé. Gyakran szívére tapíntott, mikor Barátja lantja meg-tsendűlt, hogy vallyon Prometheus nem lopta-e-ki mellyéböl a szívet, s nem adta e azt más emberi teremtésbe? mert abban is úgy láttattnak verni az élet erek, mint ő benne. Sokszor emlékezett a régi költeményekre, hogy hajdan Kásztor és Polluks együtt bírtak egy halhatatlanságot, de az sem vólt elég a titok magyarázatjára. Kezd vala már megelegedni azzal, hogy tsinált a Teremtő két egy-formát egyik ő, másik Orfeus: de megínt el-nyomta a maga-hittségből származott gondolatot a bámúló tisztelet: 1 Holmi III, 2. rész, 148 154. 11

s azt kezdte hinni, hogy az ő Lelke Orfeusnak tsak valamelly része, de sokkal kissebb. Orfeus egyszer ki fakasztja, s a Nyári hajnal szárnyain illyen hangzatokat botsát a teli est-hajnal kertje felé, mellyek a tenger széleket őríző magas hegyek tetején fel-találván a Junó Leányát, kettőztetett harsogással hatotak a tseresbe, a hol Arion lakott, közel a déli parthoz: Úgy van e? Kedves Arionom! hogy mind ketten bujdosók vagyunk Sátor alatt szarandokoskodunk; de a mi sátorunk tulajdona annak a Szent Hajléknak, annak a bóldog Hazának, a mellynek Polgárivá lettünk. úgy mulatják szerentsés lépéseink, s nagyon egyező szivünk, hogy mi egy úton járunk; ha úgy vagyon, nyujtsd kezedet, és soha egy-mástól el-ne váljunk; ha pedig Téged tsak az áldott Természet titkos keze vezet azon egy tárgyra, mellyre engemet ollyan el-téveszthetetlen fonalak vonnak, mint Thezeust vonta az Ariadné sinegje, s vezette ki-felé a szabad levegőre a bolygó Házból; jer légy nekem Pirithousom, egyenesebb és bizonyosabb útra foglak vezetni, mert történhelik, hogy a természet el-találja téveszteni, vagy meg-unja Kalaúzságát. El-fogódott szíve Arionnak a hangra. Ah! úgy mond, Te igen szerentsés, Te igen boldog jó Barát! miért a szentségtelen test szemei ollyan született vakok, hogy a gyakorlásból a leg-igazabb virtusra reánem-ismernek hát nem méltó vólt e az én félelmem? hát nem szüléimnek tsalfa tsábitása bennem a jövendő dolgoknak tudása (Virg.), hogy van valoságos boldogság, van tökéletes szépség, de az nekem, így a mint vagyon nem lehet tulajdonom. Vezess engem, vezess! ne gondolj a Szittyiai szirtek közt termett faragatlan nyelvem darabos hangzatival; ne gondolj azzal, hogy ama böltsesség Temploma hasonlatosságára tsinált, de azzal ugyan azon egy valóságu Szent Sátorban Darab ideig néma leszek; vond-le születésémmel kapott hájogomat szememről: vezess-be mert érzem érzem a Teremtőnek erejét de nem értem, tudom hogy van meg-fertéztethetetlen szépseg, de nem képzelhetem előttem áll a bőltsesség és az értelem, de kettőznek szemeim, rövidek kezeim, meg-nem foghatom!! A mennyit örűlt erre a vissza hangzásra Orfeus színt-annyit szomorkodott, hogy még az ő Arionja szentségtelen, nem tulajdonithatta a magában tökéletlen születésnek, hanem a magános ligetek el-ragadó gyönyörüsegeinek s gyakorlott árnyékinak azt, hogy egy Pásztor, hajnal nélkűl, nap nélkűl, siketen, vakon, tsak nem érzéketlenűl, ugyanazon hazába útaz út nélkül, sok göröngyös pusztás ösvényeken, a hova ő a tiszta világosságnál síma uton. Mondjátok-meg úgymond Ti! hajnalnak Leányi a tengeri és Tenger-mellyéki nimfáknak, hogy nem nyugszom, addig míg Arionomnak tseressét a boldog mezők Mirtus erdejének tornátzává nem változtatom; meg-lágyitom, engedelmességre hajtom a kies vidék lsteneit, és a szentségtelenség küszöbeit megreszkettetem: az én Testvérim kiket ő nem ismer, nem sokára meg-kenik az ő szemeit ollyan írral, melly a hályogot róla levonja: az én lantom nem fog többé Arionnak a valóságos szépségről és boldogságról addig szóllani; míg az ö vele született álhatatossága ki álván az éltető állatoknak próbáit, ollyanná lessz az ö szíve, mint a tüzben meg-probáltatott arany; addig ne tudjon rólam egyebet, 12

hanem hogy neki barátja s Pásztor tarssa vagyok; akkor lassa mitsoda ő, s mi vagyok én, és melly boldogok vagyunk mind ketten? örűljön akkor jövendölésének, mikor tapasztalja be-telyesedését, hogy testvérek vagyunk, egy szent Városnak Polgári, egy örökké való Atyának fiai, a böltsesség hajlékának egy Szent tárgyra született tselédi. Véghez is ment tsak hamar a tágas folyó viznek partján a Ditsősséges el-változás, meg-nyíltak Arionnak szemei, meg-látta melly ki gázolhatatlan bolygó ház az, a mellybe őtet rekesztette az eredeti származás; látta mennyivel több Orfeus, mint a mennyinek tettzett; látta mivé lett ő is, és mivé lehet. Meszszirül nézte Orfeus a változást, mint a Madár, félre vonván magát az ág-hegyen, lesi fijainak iparkodásokat, s erőtlen szárnyaik billegetésit: és mikor már látta, hogy fel-reppent Arion mint egy Hattyú; fennyen nézi a levegőnek magas oszlopirúl ez maga terhével küszködő főld temerdekségét és ennek vak lakosit, miként botlanak minden szempillantásban egyik a másikba? és azon való tünődése között hogy ő szembe-kötve is tudott lépdegelni, s vakonn is a szépséget ímígy amúgy tapogatni; neki veszi magát, és repűl sebes szárnyakon a boldogság felé, egyenes uton. El mosolyodik Orfeus, s azt kérdi: Hova? hova? Arion! hova sietsz? mi vóltál? s mivé lettél? Tekint Arion, hát látja Orfeust tiszta fényes fejér Papi ruhában, egy tsutsosan fel-emeltetett Oszlop mellett, tsillag vólt előtte, és arczulatja körül nap-súgar. El-ándalodik, szive el-fogódik örömében; s fél-emelvén énekének hangját, így kezd felelni Orfeusnak: III. Arion. 2 Ad Formam: Kortsmárosné kápolnája a pincze. Arionnak, ki született vak vala, Fel támadt már a fényes nap hajnala: Hát Orfee! hova utaz barátod? Miért kérded? mikor magad jól látod. Arion ez bűnnel tőlt alsó égben; Élt ismeretlen szentségtelenségben: Hát Orfee! mi vólt a Te barátod? Miért kérded? mikor magad jól látod. Arion eddig be-kötött szemekkel Botorkázott kétséges lépésekkel: Hát Orfee! miért siet Barátod? Miért kérded? mikor magad jól látod. 2 Holmi III, 2. rész, 162 163. 13

Arion tsudálatosan szentté lett, Tudja már mi a szépség, virtus, élet: Hát Orfee! mivé lett most Barátod? Miért kérded? mikor magad jól látod. Ariont, hogy a virtust meg-lelhette, A Szent hajlékba, Orfeus vezette; Hát Orfee! mi volt s mi lett Barátod? Miért kérded? mikor magad jól látod. Arion hogy hova utaz? tudja már, De nem látja meddig terjed ez határ? Hát Orfee! boldog a Te Barátod, De ő nem tudja, mi lessz még? Te látod. Arion a böltsesség tornáttzában, Meg állott egyik oszlop árnyékában; Hát Orfee! vezesd bellyebb, Barátod Még nem tudja mi van bellyebb? Te látod. 14

élet, forrás A világ színmutatását, a szerencse változását megérzettem; Láttam, tűrtem ezereket, Rosszakat, és amelyeket nem szerettem; Az egy Isten vólt reményem, Atyámfia az erszényem, Megbánta megtörött kényem, Hogy születtem. ( ) Itt is azért ugy készülök, hogy akarmire kerülök, tudjak élni; Mert jobb tudni kettőt-hármat, s igy kicsinnyel a nagy jármat felcserélni; Mentem is, amint mehettem, És amit tudni szerettem, Nem sok bolondnak engedtem Megítélni. ( ) Vetemedjen akarmire, csakugyan észért senkire nem szorúlok; Csak elmém maradjon épen, hogy el ne élhessek szépen, nem busúlok; S noha csonka-bénna legyek, Mindig lesz számba mit tegyek; Kenyeret kérni nem megyek, S nem koldúlok. Pálóczi Horváth Ádám: Bosszús biográfia (részletek) 15

16

Tóth Barna Pálóczi Horváth Ádám pályájának első szakasza A készülő kritikai kiadás bemutatása A kutató lépten-nyomon tapasztalhatja, hogy Pálóczi Horváth Ádám számtalan területen az élen járt; több dolog elindítása az ő nevéhez fűződik ezek azonban a legtöbb esetben hiányosan, vagy szinte sehogyan sincsenek feltárva. Az elsők között foglalkozott a magyar verstan szabályaival; a női egyenjogúság irányába tett lépéseket; magyar tudós társaság létrehozásán gondolkodott; ő adta ki az első magyar pszichológiai könyvet; ő írt elsőként tanulmányt a magyar dialektusokról; az ő népdalgyűjtése máig az egyik legjelentősebb hogy csak néhány dolgot (talán nem is a legfontosabbakat) említsük. Dalgyűjteményének kiadásával ugyanakkor 1953-ig kellett várni, 1 verstani munkáinak kiadása és feldolgozása is az 1990-es évekig váratott magára. 2 Írásainak csupán elenyésző része hozzáférhető ezen próbál meg némileg segíteni az a készülő kötet, mely Pálóczi Horváth Ádám életművének első szakaszában, 1796-ig megjelent műveit fogja kritikai igénnyel közölni. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a szövegkorpuszt és annak keletkezését, ezzel egyfajta bevezetést nyújtson az életmű vizsgálatához. Pálóczi Horváth Ádám költői pályáját még debreceni diákként, alkalmi versekkel kezdte: Hatvani István utasítására tisztelgő költeményt kellett írnia a Debrecenbe látogató Pálffy Károlyhoz. 3 Az efféle alkalmi versek életműve első szakaszának jelentős részét képezik. A következő években egyre termékenyebb szerző válik belőle. 1780-ban távozott a debreceni kollégiumból, hét hónapig Miskolcon gyakornokoskodott, majd ügyvédi és földmérői vizsgát tett. Ezután Pápára költözött, földmérőként dolgozott, és ezzel az akkoriban igen jól jövedelmező munkával alapozta meg anyagi jólétét. 1782-ben megnősült, felesége birtokain és bérelt földeken gazdálkodott; Szántódon és Balatonfüreden is volt háza; ő maga inkább szántódi remete házában tartózkodott. 1793-ban elvált első feleségétől, Oroszi Juliannától, és még ebben az évben feleségül vette 1 Sajtó alá rendezte Bartha Dénes és Kiss József; ÖÉ (1953). 2 Kecskés András, A magyar verselméleti gondolkodás története, Bp., Akadémiai, 1991; Hagyományőrzés és hagyományteremtés a versújítás korában, kiad. Kecskés András és Vilcsek Béla, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999. 3 Péterffy Ida, Pálóczi Horváth Ádám munkássága a Hunniás előtt. Bp., Akadémiai, 1985, 14 15. 17

Sárközy Jusztinát. 1795-ben Nagybajomba költözött. Ezek azok a helységek tehát, ahol a költő a vizsgált időszakban élt, de a kiadott művei túlnyomó többsége Szántódon keletkezett. Legrégebbi (1780 és 1786 közötti) 4 írásai a Hol-mi első kötetében jelentek meg, és bár nem minden szöveg van dátumozva, csak néhány olyat tartalmaz a kötet, amely 1782 előtti. Az életmű vizsgált szakaszában csupán két olyan mű van, amely azután jelent meg, hogy a költő Nagybajomba költözött. Külön csoportba tartozik az a néhány írás, amely az 1790-es budai országgyűléshez kapcsolható, s melyek többségükben ott keletkeztek. Pálóczi Horváth 1786-ban kezdte el publikálni írásait a Magyar Hírmondóban, s a következő év végén megjelent első önálló kötete, a Hunniás. Ez a mű (melynek keletkezéséről nagyon keveset lehet tudni) hozta meg számára az írói elismerést. Írásaival elsősorban hasznára akart válni a nemzetének. 5 A Hunniás Előbeszédében az eposz megírásának okai közt az első helyen áll, hogy más nemzetek körében is elismerést akar szerezni vele a magyarságnak. 6 Az eposznak a korban páratlan népszerűsége valószínűleg főként ennek köszönhető, de nyilván más okai is voltak. A Gyöngyösi-féle irodalom a korabeli olvasóközönség számára még eleven volt, s valószínűleg a Hunniás stílusbeli sajátosságait is másként ítélték meg, mint a későbbi korok olvasói. A szöveg emelkedettségét, majestását Pálóczi Horváth egészen egyénien értelmezte, melynek lényeges eleme volt a soráthajlás. 7 A költő szerint ez már eleve emelkedettséget eredményez s hozzátehetjük, hogy folyamatosságával a verses szöveget a prózához közelíti. Esztétikai nézeteinek másik alappillére volt, hogy az a jó vers, melyet prózai szövegként is lehet olvasni. 8 Mindezekkel összefügg, hogy Pálóczi Horváth azt tartotta jó költőnek, aki jó orátor is egy személyben. 9 Ennek tükrében 4 Uo., 10. 5 Szajbély Mihály, Idzadnak a magyar tollak : Irodalomszemlélet a magyar felvilágosodás korában, a 18. század közepétől Csokonai haláláig, Bp., Akadémiai, 2001 (Irodalomtudomány és kritika), 32 33. 6 Hazám ditsőssége mellett buzgok: és annak örűlnék, ha minden hajdani nagy emlékezetű Magyar Fő Urnak, egy illyen forma oszlopa vólna a Hazában: hadd tudnák az idegenek a régiekért-is betsülni a mostani Magyarokat, a mostani Hazafiak pedig igyekeznének követni Attyaik nyomdokait. 7 a colonoc, comák, semi-colonok, [ne mindig a sor végére essenek T. B.] hanem, a mint a szók és beszéd hozzák magukkal, a sorok végén felfüggesztessék az elme és az értelem és úgy vitessék át a következendő sornak elejire, közepire a szaggatások vagy pausák szerint. Ez nagyon látszik emelni a stilus majestását. Idézi Vende Ernő, Horváth Ádám Hunnias -a, EPhK, 20(1896), 31; Pálóczi Horváth szavainak pontos forrását nem jelöli. 8 ha elkezdem comára olvasni az Eneis második könyvét, egy dicsőséges oratio telik belőle. ( ) ha a prózához hasonló egyenes folyamatu, és még is vers; ez már az a különös valami, a mi a versben szépség Batsányihoz 1789. február 20.-án kelt levelét idézi: Abafi Lajos, Horváth Ádám és a Magyar Museum, Figyelő, 1889, XVIII, 106 107. 9 a ki magyar verset ír, jó magyar és jó orátor legyen. Pálóczi Horváth Ádám levele Ka- 18

nem csoda, hogy a Hunniás szövegének mintegy fele hosszúra nyújtott monológ, szónoklat. Ami tehát a későbbi korok kritikusainak véleménye szerint a szöveg fő hibája, nem más, mint Horváth esztétikai elveinek tudatos prezentációja és programja, 10 mely a korban sokkal nagyobb elismertséget kapott, mint némelyik új törekvés. A korban általánosan elterjedt vélekedés szerint az irodalom eszköz volt, amelynek segítségével kulturális és társadalmi változásokat kívántak elérni. 11 Ez a haszonelvű irodalmi felfogás legerősebben Pálóczi Horváth azon munkáin figyelhető meg, melyek átmenetet képeznek a tudományos és a szépirodalmi írások között. Legjobb példa erre a Leg-rövidebb nyári éjtszaka című, 1789-ben készült írás, mely csillagászati szakszöveg versben. A korban nem volt példa nélkül való a verses formájú tudományos munka; Nagy János például verses formában írt méhészeti szakkönyvet. 12 A száraz tudományt verses formával próbálták vonzóvá tenni minél szélesebb közönség számára. A lélek halhatatlansága című 1788-as munkája szintén verses formában boncolgat filozófiai, teológiai kérdéseket. Munkásságának ezen részét a kortársak többsége is elismerte, s legfeljebb stilisztikailag, terjengőssége miatt bírálták. 1792-ben kiadott Psychologia című könyve prózában írt tudományos munka a szerző itt azáltal próbálta műve népszerűségét növelni, hogy magyarul, az idegen szakkifejezéseket mellőzve írt. Műveinek előszavaiban szinte kivétel nélkül mindig hangsúlyozza, hogy munkájával a magyar nyelv ügyét kívánja szolgálni. Nézete szerint a magyar nyelv gazdag, és kiválóan alkalmas mind tudományos munkák, mind pedig idegen mintájú versek írására. Pálóczi Horváth Ádám szövegeinek a kiadott kötetek számát tekintve jelentős, de terjedelmileg csekély részét teszik ki a politikai-közéleti írások. Ezeket két csoportra lehet osztani; egyikbe az alkalmi jellegű írások tartoznak (A megkoronázott virtus; Békesség angyala; Két nagy hazafinak emlékezete; Minden szentek napján; A Szala-vármegyei nemes koronaőrző seregnek; A koronázandó felség bejövetelekor; Buzdítás az insurrectiora; Egy rövid tudósító levél), melyeknek elsősorban protokolláris funkciójuk volt; a másik csoportba pedig a konkrét politikai tartalommal bíró munkák (A vallás dolga Zala vármegyében; Boronkai József dietai oratioja a vallás dolgában; Egy nemes biztatás a hív vitéz magyarokhoz), valamint a női egyenjogúság korai megnyilvánulásaként értelmezhető két röpirat (A magyar asszonyok prókátora; A férjfiak felelete az asszonyokhoz). Ezekről az írásairól (a két utóbbitól eltekintve) szinte semmiféle szakirodalom nem tesz említést ennek nyilván egyik oka, hogy nehezen hozzáférhetők. zinczyhoz, 1788. december 7. Idézi Vende, i. m., 32. 10 Vázlatosan összegzi: Borzsák István, Pálóczi Horváth Ádám lírája, Monor, Pooper Ernő Könyvnyomdája, 1919, 13. 11 Szajbély, i. m., 32 33. 12 Uo., 54. 19

Pálóczi Horváth Ádám munkásságának sok szempontból elkülönülő részei a Hol-mi című gyűjteményes kötetek. Az 1980-as években Péterffy Ida kezdett el alaposabban foglalkozni a költő életművével, de sajnos csupán a Hol-mi kötetek vizsgálatát tudta részletekbe menően elvégezni. 13 Ezek a néha prózát és színdarabot is tartalmazó versgyűjtemények, mint leveleiben a szerző írja, igen népszerűek voltak 14 de az irodalmi élet meghatározó személyiségei támadták őket. Kazinczy ítélete szerint az első kötetet tűzbe kellett volna vetni. Az azonban nem egyértelmű, hogy mely részek miatt. A kötetek verseinek rendszerezése lehetetlen; csak nagy általánosítással jelenthetjük ki, hogy főleg moralizáló költeményekből, alkalmi versekből és (többnyire népdalszerű) énekekből áll a gyűjtemény. 15 Kézenfekvőnek tűnhet, hogy ez utóbbiakat (főleg a tsalfabbatskákat ) kifogásolhatta Kazinczy, de érdemes megjegyeznünk, hogy ekkor még Kazinczy nem úgy vélekedett a népdalokról, mint később; ő maga buzdította barátját paraszt dolgok írására. 16 A Hol-mi-kötetek jelentőségét sem könnyű összegezni, éppen sokféleségük miatt. Fontosak azért, mert Horváth occasionális írásaiban (amelyek a szerzőt szintén a barokk hagyományokhoz kapcsolják) számos kortörténeti adat található. 17 Egyfajta átmenetnek tekinthetők a diákmelodiáriumok és a hivatalosan elfogadott verseskötetek között. Fontosak, mert a szerző munkásságának sokszínűségét egyetlen kötetben láthatjuk. Elsősorban talán mégis azért fontosak, mert a népies költészet kialakulásának dokumentumai. 18 Pálóczi Horváth a Hol-mikból sok verset átvett az Ötödfélszáz Énekek című gyűjteményébe; ezek a népköltészet, és főként a közköltészet mintáit követő versek az 1780-as években keletkeztek, tehát negyven évvel a reformkor előtt, amikor ez irodalmi programmá vált. A Felfedezett titok című regény szintén több szempontból külön álló egység az életművön belül. Keletkezéséről alig maradtak fenn adatok, és a kortársak ítéletei 13 Péterffy Ida, Levelek Szántódról: Válogatás Pálóczi Horváth Ádám írásaiból (levelek, versek, prózai művek) 1787 1790, [Siófok], Siotour, 1984 (Szántódi füzetek, 8); Uő, Pálóczi Horváth Ádám Szántódon, [Siófok], Siotour, 1980 (Szántódi füzetek, 1); Uő, Pálóczi Horváth Ádám munkássága, i. m. 14 munkáimat kivált a Hunniást majd mindennap keresik nálom. KazLev I, 242. 15 Hasonlóan rendszerez: Péterffy, Pálóczi Horváth Ádám munkássága, i. m., 12. 16 Intesz, hogy paraszt dolgokat írjak; de kellene előbb látnom egy két jó formátát, hogy gusztust kapjak. Pálóczi Horváth levele Kazinczyhoz, 1789. április 4. Idézi Abafi, i. m., 302. 17 Péterffy Ida írásai gyakran ezekhez kapcsolódnak a kéziratban konkrét személyhez címzett, vagy más módon hozzájuk fűződő írásokból a kiadott Hol-mi kötetekben ugyanis Pálóczi Horváth gyakran törölte a neveket. Péterffy, Levelek, i. m.; Uő, Pálóczi Hárváth Ádám Szántódon, i. m.; Uő, Pálóczi Horváth Ádám munkássága, i. m. 18 Vö. Horváth János, A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig, Bp., Akadémiai, 1927, 84 88. Horváth itt az Ötödfélszáz énekekről beszél, de annak verseinek jelentős részét a Holmikból vette át Pálóczi Horváth. 20