Gyermekvállalási minták és a családtámogatási rendszer kapcsolata

Gyermekvállalási minták és a családtámogatási rendszer kapcsolata Budapest, 2001.

2 Készítette a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja

3 Tartalom Bevezetés...1 Összefoglalás és következtetések...2 Elméleti kiindulópont...11 Elméleti felvetések...11 A kutatás kiinduló hipotézisei...25 A minták...29 A válaszadók társadalmi, gazdasági helyzete...33 Az első minta társadalmi helyzete...34 Foglalkozások megoszlása gazdasági ág szerint...37 Az első minta mobilitása...48 A második minta társadalmi helyzete az első gyermek születésekor...53 A második minta társadalmi helyzetének megváltozása...61 A gyermekekkel és a családdal kapcsolatos attitűdök...66 Gyermekvállalási tervek...74 A tervezett és a megvalósult gyermekszám az idősebb mintában...80 A gyermekszámot befolyásoló társadalmi tényezők...84 A családtámogatási rendszer megítélése...97 Irodalom...113

Bevezetés A Növekedéskutató Intézet a TÁRKI megbízásából kutatást végzett Gyermekvállalási minták és a családtámogatási rendszer kapcsolata címmel. Kiindulópontunk az volt, hogy a gyermek a magyar társadalomban mind a mai napig erős pozitív értékként jelenik meg. A gyermekek tudatos vállalását a családokban amely a társadalmi folyamatok szempontjából a legkívánatosabb formája a növekedésnek azonban ezen az értéktételezésen túl számos egyéb tényező határozza meg. A tudatos gyermekvállalás azonban erősen függ attól, hogy a család milyen helyzetben van munka, lakás és jövedelmi viszonyait tekintve. A gyermekek tudatos és tervezett vállalása rövid és középtávon erősen függ attól, hogy a reprodukciós korban lévő családok, milyen helyzetben vannak, illetve gyermekvállalásukat milyen módon segíti, támogatja az állam. A családtámogatási rendszerek vizsgálatánál és kialakításánál nem elegendő a szűken vett gyermekvállalási kedvezményeket figyelembe venni. A gyermekek tudatos vállalása életpálya tervezést jelent és az anyagi feltételek megléte mellett olyan postmateriális értékek is befolyásolják, mint pl. a társadalomban elfogadott családi minta. A gyermekvállalás ösztönzése többféle módon történhet és feltételezésünk szerint különböző társadalmi rétegekre eltérő eszközökkel lehet hatni. A kutatás célja ennek megfelelően az volt, hogy feltérképezze a családdal kapcsolatos értékek érvényre jutását, a jelenlegi családtervezési és gyermekvállalási mintákat, az ezeket befolyásoló társadalmi-gazdasági tényezőket, valamint az ezek között megnyilvánuló kölcsönhatásokat, és javaslatot tegyen a családtámogatáshoz kapcsolódó eszközrendszer továbbfejlesztésének irányára. A kutatás fő célcsoportja a 20-39 év közötti (aktív termékenységű életszakaszban lévő) népesség volt. Belőlük egy 1000 fős, országos reprezentatív mintát választottunk ki. A kutatás kiegészítő célcsoportja a 40-54 év közötti nők csoportja volt, belőlük egy 500 fős, országos reprezentatív mintát választottunk. Ez a csoport, jóllehet már túl van az aktív termékenységű korszakán, de még nem feltétlenül fejezte be gyermekei nevelését, és így részesülhet bizonyos támogatásokban. Az adatfelvétel kérdezőbiztosokkal kitöltött kérdőívekkel történt. A kérdezés időpontja 2000. novembere.

2 Összefoglalás és következtetések A kutatás kezdetén elemeztük a téma idevágó magyar és külföldi szakirodalmát. Az ezekben megfogalmazott állításokból és saját tapasztalatainkból összeállítottuk a kutatás kiinduló hipotéziseit, amelyek operacionalizálása történt meg a kérdőívekben. A kérdezés tapasztalatait összegeztük a tanulmányban. Az összefoglalás és következtetések részben a kutatás kiinduló hipotéziseinek ellenőrzését végezzük el, és javaslatot teszünk a családtámogatási rendszer fejlesztésének jellegére. I. Értékek és normák Azt feltételeztük, hogy a magyar társadalomban mindenkor érték volt és marad a gyermek és a gyermekvállalás. Ez a társadalom hosszútávon ható általános értékeiből következik. Az ezen érték mentén megvalósuló konkrét gyermekszám társadalmi tényezők függvénye. Ezt a hipotézist a kutatás igazolta. A vizsgálat alapján a magyar fiatalok értékrendszerében a gyermek és a családi értékek előkelő helyet foglalnak el, így az ország népességének csökkenéséhez hozzájáruló alacsony természetes szaporodást nem a család és gyermekellenes közvényre, hanem egyéb társadalmi, gazdasági jellegű okokra vezethetjük vissza. A megkérdezettek általában a gyermek által okozott szeretetet és az általa okozott örömet tartják fontosnak. Ezek az értékek főként a nők számára fontosak, míg a férfiak számára a család nevének továbbvitele és a fiú gyermek születése is igen fontos érték.

3 II. Az értékek érvényre jutása, kiteljesedése A. Feltételeztük, hogy azt, hogy mennyi gyermek születik koronként, a normák és értékek mellett sok társadalmi tényező befolyásolja. Az ideálisnak tartott és a tervezett gyermekszámot befolyásoló tényezők között a következő társadalmi tényezőket találtuk: a régió, a nem, az iskolai végzettség, a foglalkozás a tevékenység típusa szerint, a házastárs foglalkozása beosztás szerint, a társadalmi önbesorolás, az anyagi javakkal való ellátottság (tényleges jövedelmi helyzet és annak megítélése, illetve az átlagtól való eltérése, a vagyoni helyzet) a lakáshelyzet (a lakáshasználat jogcíme, az együtt élők száma, a lakás területe, komfortfokozata), a szülők társadalmi helyzete a kérdezett gyermekkorában. A kérdőívben szereplő, itt felsorolt függő változók mellett találtunk a kérdésekből következő olyan számított másodlagos változót is, amely szintén befolyásolja a gyermekszám alakulását. Ez a termékenységi periódus hossza. B. Feltételeztük, hogy a társadalmi osztály és réteghelyzet specifikálja az általánosan elfogadott normatív család modellt, és eltérő gyermekszámot eredményez ezekben a családokban. Kiindulópontunk az volt, hogy a társadalmi hierarchián felfelé haladva a családokban születő gyermekek száma csökken. A társadalmi helyzet kiinduló tényezőjeként vettük figyelembe a családi állapotot. A teljes család stabilizálja a társadalmi helyzetet, és jobb kiinduló alapot teremt ennek a javítására, valamint a megfelelő számú gyermek vállalására. Azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok többsége vagy házas vagy törekszik ennek az állapotnak az elérésére. Az hogy később ez az állapot nem válik tartóssá, mint azt a második mintában tapasztaltuk, sajnálatos tény. A fiatal mintába tartozók többsége beosztott, és főként az egyéb szellemi vagy kvalifikált fizikai foglalkozásban dolgozó.

4 A fiatalok társadalmi státuszát szüleik társadalmi helyzet is befolyásolja, illetve az a tény, hogy nekik milyen erőfeszítést kell tenniük a saját társadalmi helyzetük megváltoztatására. A fiatalok úgy érzik, hogy szüleikre a lefelé irányuló mobilitás a jellemző, vagyis a szülők társadalmi státusza jobb volt az ő gyermekkorukban, mint ma. A többség úgy érzi, hogy a mostani helyzetük megegyezik szüleik mostani helyzetével, tehát a nagycsalád együtt csúszott le a társadalmi ranglétrán. A megkérdezetteknek csak mintegy egy negyede érzi magát jobb helyzetben lévőnek szüleinél. A helyzetváltoztatáshoz két legfontosabb tényezőt jelöltek meg: a tanulást és a munkát. A társadalmi helyzet javításában és az önálló élet megkezdésében és a gyermekvállalásban igen fontos szerepet játszik a támogató szülői háttér. A segítség átlagos mértéke szerint a legtöbb segítséget a szülőktől is a tanulásban, illetve a tanulás lehetőségének biztosításában kapták a fiatalok, ezt követi a anyagi segítség. Az eredményekből kitűnik, hogy a szülők nagy részének nehezére esik gyermekeit támogatni és a családalapításban a fiatalok nem számíthatnak teljes mértékben a szülői segítségre, ezért máshonnan is kell anyagi segítséget kapniuk. A társadalmi önbesorolást illetően a fiatalok többsége a középosztály kategóriát választotta, de az eloszlás ferde, többen (23%) sorolták be önmagukat alsó középosztályba, mint felső középbe (4,8 %). Az idősebb minta kissé optimistább saját fiatalkori helyzetét illetően, de ebben az értékítéletben feltehetően az akkori kisebb társadalmi különbségek tükröződnek vissza. A nehézségekbe ütköző társadalmi mobilitás és a pesszimista társadalmi önbesorolás gondot okoz azért is, mert a kérdésekre adott válaszokból kirajzolódó családi értékrend arra enged következtetni, hogy nem igazolható az a feltételezés, miszerint a magasabb társadalmi státuszú családokban csökkenne a gyermekszám, tehát kívánatos lenne a könnyebb felfelé irányuló mobilitás. A munka és az iskolai végezettség hatása azonos irányú: a magas végzettségűek, illetve a magas végezettséget igénylő munkát végzők között a legmagasabb a három vagy több gyermeket ideálisnak tartók illetve tervezők aránya. Azt találtuk, hogy a házastárs beosztása is jelentős mértékben hatással

5 van a tervezett gyermekszámra. Ez abból adódik, hogy a család társadalmi pozícióját Magyarországon a férfi státusza határozza meg. Azoknak a nőknek, akiknek középvezető a férje, csaknem kétszer akkora hányada tervez három vagy több gyermeket, mint akiknek beosztott, és az arány még magasabb azok között akiknek a férje felsővezető. Pozitív a kapcsolat az ideálisnak tartott gyermekszám és a kérdezettek társadalmi önbesorolása között, a magukat magasabb társadalmi státuszúnak tartók több gyermeket tartanak ideálisnak és terveznek mint a magukat alacsonyabb társadalmi rétegbe sorolók. Ebből vontuk le azt a következtetést, hogy az életkörülmények általános, széles körű javulása és ezzel összefüggésben a népesség általános közérzetének a javulása feltehetően növelné azoknak a számát, akik magukat a felsőközép kategóriába minősítenék, és ez adott esetben jelentheti az e csoportokban elterjedt, magasabb gyermekszámmal kapcsolatos pozitív attitűdök átvételét is. C. Feltételeztük, hogy iskolai végzettség emelkedésével csökken a gyermekszám. Ezt abból vezettük le, hogy a tovább tartó iskolai időszak miatt később kezdődik az aktív termékenységi időszak. A magasabb tudatosság miatt csökken a véletlenül született gyermekek száma is. A magasabb iskolai végzettségből következő karrierorientációt is gátolhatja a gyermek vagy gyermekek vállalása. Az empirikus tapasztalatok azt mutatják, hogy a két minta eltér iskolai végzettség szempontjából. A második, befejezett termékenységű minta iskolai végzettsége alacsonyabb volt az első gyermek születésekor, mint az első, fiatalabb mintáé. Alacsonyabb körükben a szakképzetséggel és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is. Azt is láttuk, hogy az első minta főként a felsőbb csoportokban hajlamosabb a háromgyermekes családmodell elfogadására, míg a második mintában az egy, illetve a kétgyermekes család volt az általános. Mindez még nem jelentkezik megvalósult gyermekszámban, hiszen az első minta még nem befejezett termékenységű, itt még csak az ideális és tervezett gyermekszámról tudakozódhattunk. Az ideális gyermekszám esetében lineáris összefüggést tapasztaltunk az iskolai végzettséggel. A háromnál több gyermeket ideálisnak tartók aránya az egyes iskolai végzettségi csoportokban a

6 szakmunkásképzőtől fölfelé növekszik. A tervezett gyermekszám tekintetében a szakmunkásképzőtől fölfelé csökkent a két gyermeket tervezők, és nő a három vagy több gyermeket tervezők aránya. Hasonló összefüggést tapasztaltunk a kérdezettek foglalkozásával is. A kvalifikált szellemi tevékenységet végzőknek több mint fele (51,8%) három vagy több gyermeket tart ideálisnak, míg a többi foglalkozási csoportban ez az arány nem haladja meg a 30%-ot. Meg kell jegyeznünk, azonban, hogy a kvalifikált szellemi munkát végzők csoportjába tartozó válaszadók legalább egy harmada úgy gondolja, hogy nem fogja megvalósítani azt a gyermekszámot, amit különben ideálisnak tartana. A családsegítő intézkedéseknek tehát abba az irányba kellene hatni, hogy, hogy segítsen azoknak, akik a háromgyermekes családot tartják ideálisnak beteljesíteni ezt a hitet. A háromgyermekes családmodell megvalósulásának egyik legszembetűnőbb akadálya a rövid termékenységi periódus. Mindkét nembeli, gyermekkel még nem rendelkezők nagyon későre teszik első gyermekük megszületésének idejét. A nők átlagosan 27,7 éves korukban, a férfiak 29,4 éves korukban tervezik első gyermekük megszületését. Utolsó gyermekük születését a nők átlagosan 31,6 a férfiak 33,4 éves korukban szeretnék. Mindkét nemnél a tervezett átlagos termékenységi periódus hossza 4 év. Ez alatt az időtartam alatt 2 gyermek hozható világra egészséges körülmények között. A három gyermekes család elterjedéséhez tehát elsősorban a termékenységi periódus megnyújtására van szükség, lehetőleg úgy, hogy a gyermekvállalás korábban kezdődjön. Ha ezt úgy szeretnénk elérni, hogy a minőségi gyermekvállalás száma emelkedjen, akkor az előrehozott gyermekvállalásnak sem az oktatásban való részvételt, sem a karrierépítést nem szabad gátolnia. D. Úgy véltük, hogy a határhaszon elmélet Marshall-i adaptációja a gyermekszám alakulására, amely szerint a magasabb jövedelem több gyermek vállalásához vezet, mert az utolsó gyermek határhaszna nagyobb, mint felnevelésének költsége a mai magyar társadalomban nem érvényesül. A jövedelem növekedése önmagában nem feltétlenül vezet a gyermekszám növekedéséhez.

7 A jövedelmi helyzet manapság kényes kérdés, ezért többoldalúan közelítettük. Megkérdeztük az egy főre jutó jövedelmet, a vagyoni helyzetet, azt hogy mire elég a jövedelem és, hogy a család hol helyezkedik el egy átlagos családhoz képest. Mindezekből az tűnt ki, hogy a mai fiatalok jövedelmi helyzete jobb, mint az idősebb mintáé, közérzetük azonban meglehetősen rossz az anyagiakat illetően. Ezt támasztja alá az is, hogy 90%-uk a magasabb jövedelmet jelölte meg annak feltételéül, hogy több gyermeket vállaljon. Az egy főre jutó jövedelem és a gyermekszám nem mutatott trendszerű összefüggést, míg a vagyoni helyzet és a ideálisnak tartott gyermekszám esetében egyértelműen kimutatható viszont az a tendencia, hogy a vagyoni helyzet emelkedésével csökken az egy gyermeket ideálisnak tartók, és nő a három gyermeket elfogadók aránya. Ha a Marschall-i adaptáció mechanikusan nem is alkalmazható, de ma Magyarországon a jobb jövedelmi vagyoni állapot elősegíti a háromgyermekes családmodell elfogadását. E. Az eddigiek alapján nem igazolódott az a hipotézis sem, hogy a jövedelemszint emelkedésével a fogyasztás egyéb értéket kiszorító hatása érvényesül, és ezért a jövedelemnövekedés csak a létminimum környezetében okoz gyermekszám emelkedést, a többi jövedelmi kategóriákban a gyermekszám csökkenéséhez vezet. G. Feltételeztük, hogy a lakáshoz jutás lehetősége befolyásolja a családok gyermekvállalási hajlandóságát. A gyermekek számát egyrészt a családok kiinduló lakásviszonyai másrészt a lakásminőség javításának lehetősége befolyásolja. A kérdezettek 49%-a önálló, saját tulajdonú lakásban lakik, 35%-a pedig a tulajdonos rokonaként használja lakását, ami azt jelenti, hogy szüleinél lakik. Azt tapasztaltuk, hogy az önálló lakás megléte jobban kedvez a három-vagy többgyermekes családmodellnek, mint ha a fiatalok a szüleik lakásában,

8 többnyire szüleikkel együtt élnek. Minél nagyobb lakásban lakik valaki, annál kevésbé valószínű, hogy csak egy gyermeket tervezzen. A kérdezettek több mint 90%-a komfortos és összkomfortos kategóriába tartozó lakásokban lakik. Az alacsonyabb komfortfokozat esetén magasabb az egy gyermeket ideálisnak tartók aránya, míg a magasabb komfortfokozat a három vagy több gyermek vállalásának kedvez. A lakás méretének és komfortfokozatának növekedése, valamint az önálló lakás egyaránt kedveznek a három- vagy többgyermekes családmodell elfogadásának. Ebből adódóan a fiatalok önálló lakáshoz jutásának változatos, széles körben elérhető eszközökkel való támogatása emelheti az átlagos gyermekszámot, és így a természetes szaporodási rátát pozitív irányba tolhatja el. H. Feltételeztük, hogy a támogató rokoni környezet anyagi segítsége, főként a lakáshoz jutás terén pozitív hatással van a gyermek számra. Miután beigazolódott, hogy a lakáshelyzet és a gyermekvállalási hajlandóság között egyértelmű pozitív összefüggés van, nyilvánvaló, hogy a szülők segítsége ezen a téren a mielőbbi gyermekvállalást támogatja. Az tapasztaltuk, hogy a szülők a legtöbb segítséget a tanulásban, illetve a tanulási lehetőségek biztosításában tudják nyújtani gyermekeiknek. A kérdezettek mintegy kétharmada semmilyen segítséget nem kapott a személygépkocsi beszerzését illetően, és több mint egyharmaduk a lakáshoz jutásban és az egyéb tartós fogyasztási cikkek beszerzését illetően sem kap szülői segítséget. A fiatalok szülei tehát éppen azokban a dolgokban nem tudnak sokszor segítséget nyújtani, amelyekben az önálló családalapításhoz a fiataloknak a legnagyobb szükségük lenne segítségre, mivel ezek anyagi fedezetét önerőből nem tudják megteremteni. Az eredmények alapján az is kiderült, hogy a szülők nagy részének nehezére esik gyermekeik támogatása.

9 Azt tapasztaltuk, hogy a mai magyar társadalom a nyugati társadalmaktól eltérő mintát követ a családdal és a gyermekvállalással kapcsolatos értékek érvényre juttatása terén. A gyermekvállalással kapcsolatos attitűdök vizsgálatának főbb tapasztalatai tehát, hogy egyrészt a magyar társadalom fiatal korosztályának értékrendszerére erőteljes család-és gyermekközpontúság jellemző, ugyanakkor a potenciális szülők számos nehézséggel szembesülnek, vagy úgy érzik, hogy szembesülnének, ha gyermeknevelésre vállalkoznának. Magyarországon a háromgyermekes családmodell elfogadottsága nő, elsősorban a magasabb társadalmi státuszú, iskolázottabb, jobb jövedelmi helyzetű rétegek körében. Megvalósulását azonban még számos, főként anyagi jellegű tényező gátolja. A három gyermek megszületése a társadalom jövedelmi, társadalmi tagozódás szerinti felsőbb szintjein a legvalószínűbb. Mégsem lenne helyes, ha azt mondanánk, hogy a támogatásokat elegendő ide koncentrálni. A társadalom középrétegei azok, akik tényleges hatással lehetnek a népesedési folyamatokra, tehát elsősorban őket kell képessé tenni három gyermek vállalására. III. Népesedéspolitika A. A kényszerítő eszközök: az abortusz illetve a fogamzásgátló eszközök használatának tilalma vagy korlátozása csak rövidtávon lehet eredményes. Hatásuk a tilalom feloldásával megszűnik, ezért torz népességszerkezetet eredményeznek, és túlnépesedett generációkkal terhelik a társadalom intézményeit. A megkérdezettek a tudatos gyermekvállalás mellett foglaltak állást, és ebbe nem feltétlenül elvetendő a terhesség megszakítás lehetősége sem. A nem kívánt terhességet a szülők választási jogaként értelmező állítás kapta a legmagasabb pontszámot.

10 B. A támogató eszközök (pénzbeliek vagy természetbenik) eltérő mértékben hatékonyak a különböző jövedelmi kategóriákban. - Az alacsony jövedelmi kategóriákban az anyagi jellegű támogató eszközök hatékonyan képesek emelni a gyermekszámot. - Az átlagot meghaladó jövedelmi kategóriákban a gyermekszám növelésére pozitívan a nem anyagi jellegű támogatások hatnak. A fiatalok úgy érzik, hogy szüleiktől kapják a legtöbb segítséget, és az államtól várják a nagyobb segítséget elsősorban az anyagi támogatások terén, de ettől csak kevéssé marad le az az igény, hogy a gyermeket nevelők elhelyezkedését támogassa az állam. A legtöbben úgy gondolják, hogy a csonka családoknak nagyobb támogatásra van szükségük, mint a kétszülős családoknak. Elosztási elvként igazságosnak azt tartják, ha a támogatás mértéke a gyermekek számától és a szülők jövedelmétől egyaránt függ. A támogatási formáknál megkérdeztük mind a jogosultsággal, mind a támogatás összegével/mértékével való elégedettséget. Mindegyik támogatási forma esetén a jogosultság valamivel jobb osztályzatot kapott, mint a támogatások összege, ami arra utal, hogy magát a támogatási formát jónak ítélik, de a mértékét alacsonynak tartják. A pénzbeli anyagi családtámogatási javaslatokat három kategóriába soroltuk: az általános jólét növelésére tett javaslatok, a hosszú távú anyagi segítségre tett javaslatok, és a konkrét anyagi segítség kérése. A konkrét anyagi segítséget kérők szinte teljes mértékben azokból kerültek ki, akik a társadalmi önbesorolásnak önmagukat a legalsó rétegbe helyezték. Az általános jólét emelésére vonatkozó javaslatok is inkább az alacsonyabb társadalmi helyzetű rétegekben jellemzőek.

11 A nem pénzbeli gyermektámogatási formákra tett javaslatok részben a gyermekek oktatásával kapcsolatosak, a meglévő gyermekintézmények szolgáltatásaival kapcsolatosak, valamint vannak a valójában anyagi, un. természetbeni juttatások, pl. iskolatej, ruhavásárlási kedvezmény. A beosztottak a vezetőknél nagyobb arányban kérnek az oktatással kapcsolatos szolgáltatásokat, illetve ezek ingyenessé tételét, míg a gyermekneveléssel kapcsolatos szolgáltatások minőségének javítását, további szolgáltatásokat a vezetők kérik inkább. Vagyoni helyzet és jövedelem, illetve iskolázottság szerint nincs jelentős véleménykülönbség az egyes csoportok között. A kiinduló feltételezés úgy igazolódott, hogy az alacsony jövedelmi kategóriákban valóban nagy igény van az állam anyagi jellegű családtámogatási segítségére. Az egyéb nem pénzbeli támogatási formák hatékonyságának megítélése szóródik, nem köthető egyértelműen társadalmi csoporthoz. Mindazonáltal a legmagasabb pontszámot - hozzáférés, költség, minőség - oldaláról egyaránt az orvosi ellátás és a védőnőszolgálat kapta. Változást a legtöbben a gyermeküdültetésben, a nyári napközis táborok elérhetőségében, valamint a szakkörlehetőségek terén látnának szívesen. Elméleti kiindulópont Elméleti felvetések Kutatásunkban arra a kérdésre keresünk választ, hogy melyek azok a társadalmi jelenségek, amelyek Magyarország népességének évek óta tartó csökkenését okozzák. Egy ország népességének alapvetően három tényező határozza meg: a születések és a halálozások száma, valamint a nemzetközi vándorlás. Jelen kutatásunkban ezek közül kizárólag az elsőnek a vizsgálatával foglalkozunk; azt vizsgáljuk, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az egy-egy családban születő gyermekek számát meghatározzák. Fontos azonban felhívnunk a figyelmet arra, hogy az ország népessége alakulásának jelenlegi trendje hosszú távon nem változtatható meg a fent említett három tényező közül csak az egyiknek a megváltoztatásával. Hablicsek és Tóth (2000) a népesség alakulásáról rendelkezésre álló adatok alapján számítógépes szimulációkat végeztek, amelyekkel

12 e tényezők különböző mértékű, és különféle kombinációkban történő megváltozásának hatását vizsgálták 1. Eredményeik alapján a tízmilliós lélekszám megőrzéséhez mindhárom tényező kedvező irányba történő megváltozása szükséges; ahhoz, hogy csupán az egyik tényező megváltozása elegendő legyen a népesség nagyságának megőrzéséhez, olyan mértékű változásra lenne szükség, amely csaknem lehetetlen feltételeket követel. Azokat a tényezőket, amelyeket a szakirodalomban a leggyakrabban vizsgálnak a gyermekek számának befolyásolásával/meghatározásával kapcsolatban, analitikusan két fő kategóriára oszthatjuk, az individuális és a társadalmi szinten ható tényezőkre. Ezek azonban nem vizsgálhatók egymástól elkülönülten, mivel egyrészt egymással is kölcsönhatásban állnak, másrészt a termékenység befolyásolásában játszott szerepük is függ a közöttük lévő interakcióktól. Az individuális tényezők között a gyermekekre, szülésre, születésre, a szülői szerep vállalására és a családra vonatkozó értékítéletek, attitűdök, illetve ezek társadalmi kiterjesztéseiként a gyermekszámra, családra vonatkozó társadalmi elvárások és normatív családmodellek játszanak döntő szerepet 2. Ezek határozzák meg az egyén által kívánatosnak tartott gyermekszámot, ami természetesen társadalmi szinten nem esik egybe a ténylegesen megvalósuló gyermekszámmal, hanem a tapasztalatok szerint általában meghaladja azt 3. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egyén szintjén a kívánatosnak tartott gyermekszám kétségtelenül befolyással van a ténylegesen megvalósuló gyermekszámra, így közvetve az elsőre ható tényezők egyben a másodikra is hatással vannak. A közvetlen egyéni tényezőket, habár önmaguk is részben társadalmi produktumok, a szakirodalom általában független változókként kezeli, nem vizsgálja ezek 1 2 3 Hablicsek L.-Tóth P.P. (2000): A nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népesség számának megőrzésében 1999-2050 között, Demográfia, 2000/1. A gyermekszám meghatározásában fontosnak tartott lélektani tényezők, értékek és normák elméleti összefoglalását adja Andorka Rudolf: Gyermekszám a fejlett országokban, Budapest, Gondolat 1987. A kívánatos és a tényleges gyermekszám kapcsolatának empirikus vizsgálatával kapcsolatban lásd pl. Holzer, W. - Münz, R.: Kinderwunsch im Östereich, Zeitschrift für Bevölkerungswissenschaft, 1996/1. A szerzők egyrészt saját adatfelvételük eredményeire, másrészt korábbi bel- és külföldi eredményekre támaszkodva nemzetközi viszonylatban is általánosnak tartják, hogy a tényleges gyermekszám alacsonyabb marad a termékenység befejezése előtt tervezett gyermekszámnál.

13 társadalmi eredetét 4. Ide tartoznak a gyermekhez, mint értékhez való viszonyulással kapcsolatos attitűdök, a családcentrikusság, a szülői szerephez kapcsolódó elképzelések és a gyermekkel szembeni elvárások 5. Általánosan elfogadott lélektani hatás, hogy a gyermek születése az önkiteljesítés egyik lehetséges útja; a gyermeket vállaló szülő saját életének folytatását látja gyermekében, ez pedig mintegy a földi lét meghosszabbítását, egyfajta halhatatlanság-érzetet nyújt a szülőnek. Még mindig az egyén szintjén vizsgálva a gyermek bizonyos lélektani igények, szükségletek kielégítésének eszköze is. A szülők részéről természetes és általános kívánság, hogy gyermekük szeresse őket; a gyermek ragaszkodása szüleihez alkalmas az általános szeretetigény kielégítésére. Ennek mértéke azonban egyénenként eltérő, így ez a kívánt gyermekszám meghatározásában fontos szerepet játszhat. Egy másik természetes emberi vágy a biztonság iránti igény. A gyermek ebben az összefüggésben egyfajta befektetésnek tekinthető, mivel a sikeresen felnevelt gyermekekben a szülők öregkoruk biztonságának zálogát látják. Ez a momentum már átvezet a gyermekszám meghatározásának gazdasági dimenziójába, eredetét tekintve azonban egy lélektani szükséglettel kapcsolatos; e szükséglet mértéke elsősorban a kívánatosnak tartott gyermekszám befolyásolásában játszik szerepet, míg a gazdasági dimenzió - hogy a szülők mennyire látják biztosítottnak időskori megélhetésüket, és ezzel összefüggésben mekkora a gazdasági szükségletük az őket a jövőben támogató gyermekekre - a megvalósuló gyermekszámmal kapcsolatban vehető számításba. Robinson (1997) arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyermektől várt szolgáltatások más, alternatív szolgáltatásokkal együtt jelennek meg 6. A termékenység gazdasági elméletében ezzel magyarázható, hogy miért 4 5 6 Természetesen léteznek olyan attitűd- és értékvizsgálatok, amelyek éppen ezeknek az értékeknek a társadalmi megjelenését és meghatározottságát vizsgálják, azonban ezek az értékszociológia területéhez tartoznak, míg a demográfiai kutatásoknál az értékek valóban független változóként jelennek meg. A családtervezés, gyermekvállalás lélektanának elméleti hátteréről lásd Pohlman, E. (1969): The psychology of birth planning, Cambridge (Mass.), Schenkmann. A lélektani hatások alábbi összefoglalásában követjük Pohlman tipológiáját, kiemelve belőle a jelen kutatás szempontjából fontosnak vélt mozzanatokat. Robinson, W.C. (1997): The economic theory of fertility over three decades, Population Studies, 1997/1.

14 nagyobb általában a gyermekszám az alacsonyabb jövedelmű családokban; a gazdagabb családok könnyebben megengedhetik maguknak, hogy a gyermek helyett az alternatív szolgáltatásokat részesítsék előnyben. Végül egy, főként a fiatal szülőkre jellemző lélektani hatást említünk. A gyermek születése nagy felelősséget ró a szülőkre, így ennek vállalása fontos szerepet játszik a fiatalok identitásteremtésében. A gyermekvállalás a szülői szerep elfogadásának, felelősségteljes vállalásának érzetét nyújtja a fiataloknak, és mint ilyen, a végleges felnőtté válásnak, az önállósodásnak a jeleként értékelődik. A nőknél az anyaság az élet továbbadására való képesség, míg férfiaknál a gyermeknemzés a férfiasság bizonyítéka. (Ez a hatás legerősebben az első gyermek születésénél nyilvánul meg, a további gyermekeknél pedig fokozatosan csökken.) Ennek hatása azonban személyiségtől is függ; a felelősségtől megriadó, azt vállalni nem képes fiataloknál a születendő gyermekért érzett felelősség késleltetheti is a gyermekvállalást. Pszichológiailag Pohlmanénál szélesebb érvényre igényt tartó magyarázatot kíván adni a gyermekszámra McClelland (1961) 7. A gyermekszámot meghatározó lélektani tényezők egyenkénti vizsgálata helyett ő ezek komplex egyéni szerveződéseit, a személyiségtípusokat vizsgálja. Elméletében fontos kulcsfogalom a teljesítményorientáltság, amely a felfelé t0rekvő személyiségtípus jellemzője. Ez a típus McClelland szerint karrierjének, személyes életútjának tudatos alakítására törekszik, és emiatt családi életére is a szervezettség, az előre tervezés jellemző. Az egyén személyisége minél közelebb áll ehhez a típushoz, annál kevésbé valószínű, hogy az átlagosnál magasabb gyermekszámot érjen el. Habár McClelland elmélete összhangban áll a társadalmi mobilitás hatásáról szóló, alább részletezendő elméletekkel, a személyiségtípusok vizsgálata önmagában is komplex és kiterjedt kutatási terület, ezért jelen kutatásunkban csak érintőleg foglalkozunk vele. Az individuális szinten ható tényezők másik csoportját azok alkotják, amelyek társadalmi meghatározottságúak; a szocializáció során szerzett egyéni élettapasztalatok és a normákat, értékeket közvetítő környezet ezek alakításában jelentős szerepet játszik. Ezek vizsgálatánál nem valamely egyéni lélektani 7 McClelland, D.C. (1961): The achieving society, Princeton, Van Nostrand

15 szükségletből indulunk ki, hanem a szocializáció során interiorizálódó értékekből illetve az ebből fakadó mintakövetésből. Ebben a csoportban a saját gyermekkori tapasztalat fontos szerepet játszik. A gyermekkori családdal kapcsolatos tapasztalatok: a testvérek száma, a testvérek, illetve a szülők és a gyermekek közötti korkülönbségek, a család csonka vagy teljes jellege erőteljesen rányomják bélyegüket az egyénnek a családról, mint a társas élet szerveződési egységéről alkotott felfogására, elképzeléseire. A normatív modellnek a tényleges gyermekszámra vonatkozó hatásának erősségét Thomson és Hoem (1998) is kiemeli 8. Kutatásukban a svéd családok gyermekvállalási terveit és a tényleges születések alakulását vizsgálták a már meglévő gyermekek számának függvényében. Vizsgálatuk longitudinális jellegéből adódott, hogy nem csak a tervezett, hanem a később csakugyan megszületett gyermekek számát is összefüggésbe tudták hozni a már meglévő gyermekek számával, módszerük azonban a tervek szintjén jelen kutatásunkban is alkalmazható. A normatív családmodell kialakításában azonban nem csak a gyermekkori tapasztalatok, hanem a társadalmi normák, értékek is szerepet játszanak. Ezek társadalmi rétegenként eltérőek lehetnek, például általános tapasztalat, hogy a szegényebb rétegekben magasabb a családonkénti átlagos gyermekszám, és ezzel együtt a családról alkotott felfogás is eltér: ezekben a rétegekben normálisnak, általánosan elfogadottnak is tartják a magasabb gyermekszámot, míg a magasabb jövedelmű rétegeknél ennél kisebb gyermekszámú családokat tartanak elfogadhatónak 9. (Habár nem tartozik szorosan jelenlegi témánkhoz, ez a jelenség szociológiailag mindenképpen figyelemre méltó, mivel jól demonstrálja a családok mintaközvetítő szerepének fontosságát. A nagyobb gyerekszám az elmúlt évszázadokban gazdasági szükségszerűség következménye volt a szegényebb családokban, amelyek - gazdasági-termelési egységként funkcionálva - ilymódon biztosították munkaerőszükségletüket. Mára ez a szükségszerűség lényegében 8 9 Thomson, E.-Hoem, J.M. (1998): Couple childbearing plans and births in Sweden, In: Demography 1998/3. A normatív családmodellek és a társadalmi helyzet közötti empirikus összefüggést illusztrálja például Holzer és Münch (1996) már említett tanulmánya.

16 megszűnt, ám a szegényebb családok nagyobb gyerekszámára vonatkozó normatív modell tovább él 10.) Habár kutatásunkban elsősorban a tudatos gyermekvállalás motívumait és ezek szerkezetét vizsgáljuk, a tényleges gyermekszám szempontjából nem elhanyagolható a nem kívánt gyermekekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálata sem. Ez egyrészt a fogamzásgátlás alkalmazásával, másrészt a nem kívánt terhességek mesterséges megszakításával kapcsolatos nézetek és gyakorlat vizsgálatát jelenti. Ebből a szempontból ismételten felhívjuk a figyelmet a család, tágabb értelemben pedig a társadalom meghatározó szerepére. Az abortuszokat illetően nemzetközi tapasztalat, hogy a művi vetélések hátterében gyakran gazdasági okok húzódnak meg, amelyek miatt a szülők nem kívánják megtartani gyermeküket, akinek a megszületését más körülmények között nagyobb valószínűséggel vállalnák. Bankole, Singh és Haas (1998) számos országból származó, széleskörű adatokon vizsgálták az abortuszok társadalmi okait 11. A leggyakrabban tapasztalt okok között szerepeltek, hogy a gyermek miatt meg kellene szakítani a tanulást/munkát, illetve hogy a szülők erőforrásaikat inkább a már meglévő gyermek nevelésére/tanítására fordítják. Még gyermektelen anyák esetében az abortusz leggyakoribb indoka, hogy az anya később kívánja megszülni első gyermekét. Ez gyakran szintén gazdasági okokra vezethető vissza; a szülők gazdasági helyzetének javítása ezekben az esetekben valószínűleg csökkentené az abortuszok számát, így a gyermekszülés korábbi megkezdéséhez, végső soron pedig magasabb befejezett termékenységhez vezethetne. Ugyanakkor az abortusz elfogadhatóságát, alkalmazhatóságát illető attitűdökben tapasztalható különbségek gyakran mutatnak párhuzamot világnézeti különbségekkel, ezek alakításában pedig a családi szocializáció, a nevelés, nem utolsósorban pedig az oktatás is fontos szerepet játszik. 10 11 Ennek egyik lehetséges oka, hogy a fenti gazdasági szükségszerűség helyébe egy másik lép: a legalacsonyabb jövedelmű családoknál a családi összjövedelem jelentős részét tehetik ki a gyermekek után kapott segélyek és támogatások, így ez motiválhatja ezeket a családokat több gyermek vállalására. Bankole, A.-Singh, S.-Hass, T. (1998): Reasons why women have induced abortions: Evidence from 27 countries, International Family Planning Review, 1998/3.

17 A fentiekhez hasonló állítások fogalmazhatók meg a fogamzásgátlást illetően is, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy nem kívánt állapot - a terhesség - utólagos "korrigálásáról" van szó, hanem annak megelőzéséről, ami tudatos családtervezésre utal. Schwarz (1997) a fejlett országokbeli termékenység általános visszaesését éppen abban látja, hogy a sikerrel alkalmazott, tudatos családtervezés széles körben elterjedtté vált, amelynek során a nem kívánt gyermekek születését sikerrel meg tudják akadályozni 12 ; ebben természetszerűleg elsősorban a fogamzásgátló módszerek elterjedésének van szerepe. Ebben az esetben szintén feltételezhetjük, hogy más körülmények között a tervezés is más eredményt adna, ami esetleg a fogamzásgátló módszerek korábbi abbahagyásához és így nagyobb gyerekszámhoz vezetne. Az abortusznak és a fogamzásgátló módszereknek a termékenységgel való összefüggésével kapcsolatban nem csak ezen módszerek társadalmi elfogadottságát, az alkalmazásukra vonatkozó attitűdöket kell figyelembe vennünk. Elvileg legalább ilyen fontos, hogy milyen mértékben elérhetők ezek a módszerek egy adott társadalom tagjai számára. Számos szerző empirikus eredmények áttekintése alapján Andorka (1987) szerint azonban a születéskorlátozás jogi úton történő akadályozása csak kis mértékben növeli a termékenységet. Ugyanakkor ez a fajta pronatalista népesedéspolitika növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, mivel a hierarchián feljebb lévők számára könnyebben elérhetők maradnak ezek a szolgáltatások. Gail Kligman (2000) a szélsőségesen korlátozó jellegű születésszabályozás romániai példáját mutatja be 13. E példában a nem kívánt szülések kikényszerítésének "látványos kudarcát" látja, mivel a szegényebb rétegekbe tartozó nők körében a normális, kórházi körülmények között végrehajtott legális terhesség-megszakítás lehetőségének hiánya miatt megnőtt az illegális, ám kevésbé szakszerű módszerek alkalmazása, ez viszont megemelte e réteg halandóságát. A szülőképes korú nők létszámának csökkenése természetesen a születések számára is negatív hatással volt. 12 13 Schwarz, K. (1997): 100 Jahre Geburtenentwicklung, Zeitschrift für Bevölkerungswissenschaft, 1997/4. Kligman, G. (2000): Népesedéspolitika: reprodukció, abortusz és társadalmi ellenőrzés Ceaucescu Romániájában, Demográfia, 2000/1.

18 Azok a tényezők, amelyek az egyénnek a társadalomban elfoglalt státusát, pozícióját meghatározzák, szintén hatással vannak az ezek egyes kategóriáihoz tartozó családok várható gyermekszámára. E tényezők közé tartozik az általános réteghelyzet, illetve ennek egyes dimenziói (iskolai végzettség, jövedelmi/vagyoni helyzet, foglalkozás, lakóhely), valamint ennek a réteghelyzetnek az időbeli alakulása, a társadalmi mobilitás, illetve az ehhez szükséges erőfeszítések nagysága. A társadalmi helyzetet az általánosság szintjén szemlélve hosszú távú tapasztalat, hogy a hierarchián fölfelé haladva csökken az átlagos gyermekszám. E megállapítás érvényessége azonban függ a rétegződés egyes dimenzióiban elfoglalt helyzettől is. Andorka (1969, 1987) arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenség nem tekinthető teljesen általánosnak, mivel időbeli változást mutat 14. Ugyanakkor megállapítja, hogy a '70-es évektől ez a tendencia újból egyre erősebben nyilvánul meg. Ennek csak látszólag mond ellent, hogy Holzer és Münch (1996) szerint a rendezett körülmények között élők hajlamosabbak a többgyermekes család megvalósítására. A jövedelem és a gyermekszám összefüggését vizsgálva ők is negatív összefüggést állapítottak meg, vagyis hogy a jövedelem növekedésével a kívánt gyermekszám csökken. Ez a társadalmi illetve jövedelmi helyzet szubjektív megítélésével, illetve a referenciacsoportra való vonatkoztatásával magyarázható. Azokban a rétegekben, amelyek a saját helyzetüket "a körülményekhez képest" megfelelőnek ítélik, érvényesülhet a szegényebb család - több gyermek hatása. Ezt a legszegényebb rétegeknél kiegészíti a gyermekek után szerezhető támogatások hatása, amely további gyermekek vállalására ösztönözheti őket. Ezzel szemben a valamivel jobb helyzetben lévőknél már a gyermekek után szerezhető támogatás aránya már kisebb az egyébként meglévő jövedelemhez képest, ezért ösztönzőereje is gyengébb. Ugyanakkor ezeknél a csoportoknál saját helyzetük negatív megítélése járhat olyan következménnyel, hogy a gyermekek vállalása elé helyezik státusuk javítását, a "rendezett körülmények" elérését. 14 Andorka Rudolf (1969): A születésszám gazdasági és társadalmi tényezői Magyarországon, Valóság, 1969/12.

19 Az iskolai végzettség tekintetében a szakmai közvélemény meglehetősen egyöntetű; szinte minden szerző a termékenységgel való negatív kapcsolatot állapít meg. Panopoulou és Tsakloglou (1999) számos ország adatainak összehasonlítása alapján ezt a kapcsolatot nemzetközi viszonylatban is általános érvényűnek ítélte 15. Andorka (1987) szerint ez a tendencia különösképpen érvényes a nem kívánt gyermekeket illetően, ami a fogamzásgátló módszerek jobb ismeretére vezethető vissza 16. Ehhez még hozzájárul, hogy a magasabb végzettségű nők tanulmányaik miatt gyakran később kezdik meg aktív termékenységű korszakukat, de az okozatiság meg is fordulhat: sokan a korán születő gyermek miatt kénytelenek tanulmányaikat megszakítani 17. A társadalmi struktúrában elfoglalt helyzetnek nem csak a statikus állapota, hanem dinamikája is összefüggésben áll a gyermekszámmal. A felfelé irányuló társadalmi mobilitásnak, amennyiben érvényes a hierarchián elfoglalt pozíció és a gyermekszám közötti, fentebb tárgyalt negatív irányú összefüggés, a gyermekszám csökkenésének irányába kell hatnia. Ez a modell azonban nem ad magyarázatot arra a gyakran tapasztalható jelenségre, hogy a mobil, különösen a nagy társadalmi távolságot átlépő családok esetében a ténylegesen megszülető gyermekek száma sokszor még alacsonyabb is, mint a velük egy szinten lévő, ám immobil családoknál. A mobilitásnak ez a hatása Andorka (1987) szerint a mobilitás nehézségével van összefüggésben. Amennyiben a magasabb szintre emelkedés igen nagy erőfeszítéseket kíván, akkor az erre fordított energiák miatt a családnak kevesebb tartaléka marad a gyermekek nevelésére, ezért vállalnak kevesebb gyermeket. A nagy szintkülönbséget áthidaló mobilitás értelemszerűen több erőbefektetést igényel, mint egy egyébként azonos körülmények között végbemenő kis léptékű mobilitás. 15 16 17 Panopoulou, G.-Tsakloglou, P. (1999): Fertility and economic development: Theoretical considerations and cross-country evidence, Applied Economics, 1999/11. Mason (Mason, K.O. (1997): Explaining Fertility Transitions, Demography, 1997/4.) merőben elméleti indíttatású tanulmányában szintén az iskolázottságnak a termékenységet csökkentő hatását említi. Példaként azonban olyan országokat hoz, ahol a magyarországival éppen ellentétes demográfiai problémával, a túlnépesedéssel kell szembenézni; ezekben az országokban Mason az oktatás színvonalának emelésében látja a megoldás egyik elemét. Morgan és Rindfuss (Morgan, S.P.-Rindfuss, R.R. (1999): Reexamining the link of early childbearing to marriage and to subsequent fertility, Demography, 1999/1.) szerint a '60-as évek óta csökkenőben van ugyan az a tendencia, hogy az első gyermek korábbi születése következtében magasabb lesz a befejezett termékenység, ám a csökkenés ellenére a hatás még mindig meglehetősen erősen tapasztalható.

20 Ehhez társul, hogy a nagyobb távolság átlépéséhez, ha ugyanarra a szintre jut, alacsonyabbról kell indulni. Az alacsonyabb szintről induló fiatalok pedig kevésbé számíthatnak a családi, szülői háttér támogatására, így a mobilitásukhoz szükséges energiákat nagyobb arányban kell önerőből fedezniük.

21 Mindez azt is mutatja, hogy könnyen megvalósítható mobilitás esetén kevésbé kell számítanunk a gyermekszám csökkenésére. Megfelelő körülmények között előfordul az is, hogy a mobilitás magasabb gyermekszámot eredményez. Hoffman és Wyatt (1960) ezt a mobil családoknak a társas kapcsolataiban beállt változásokkal magyarázzák 18. Ezeknek a családoknak megváltozik a társadalmi környezetük, amit egyfajta szakadásként élnek meg, hiszen az a közeg, amelyben élnek, nem egyezik meg azzal, amelyben szocializálódtak. Régi kapcsolataikat elveszítik, helyette viszont nehezen teremtenek újakat új környezetükben. Ennek kompenzálására vállalkoznak több gyermek felnevelésére. Ahhoz azonban, hogy ez a hatás érvényesülni tudjon, az szükséges, hogy mobilitásuk viszonylag könnyen, azaz nagy erőfeszítések nélkül menjen végbe. Ezt alátámasztja Sullivan és Murphy (1984) tanulmánya is, akik a fiatalok lakáshelyzetét vizsgálták 19. Eredményeik szerint azoknál a pároknál, ahol a lakásszerzés vagy a lakáshelyzet javítása nagy nehézségekbe ütközött, az átlagos gyermekszám lényegesen alacsonyabb maradt, mint azoknál, akik könnyen jutottak igényeiket kielégítő lakáshoz. A lakáshelyzetnek a gyermekszámra való hatása szempontjából Andorka (1987) lényegesnek tartja a kiindulási helyzet és a javítás lehetősége közti különbségtételt. Számos esetben fordul elő, hogy a párok első gyermekének születése még a végleges lakás megszerzése előtt bekövetkezik. További gyermekek vállalása azonban csak akkor lehetséges, ha a szülők nem tartják kilátástalannak, hogy belátható időn belül nagyobb, több gyermek nevelésére inkább alkalmas lakásba költözzenek. A lakásviszonyok alatt nem csupán a lakás mérete és komfortfokozata értendő. Ide tartoznak a lakóhely régiója és jellege is. A gyermekszámban mutatkoznak regionális különbségek, és a lakóhely jellege is hatással van a termékenységre. Ez utóbbi azért hasznosabb vizsgálatunk szempontjából, mert ordinális skálán mérhető, tehát megállapítható a gyermekszámra gyakorolt hatásának iránya és erőssége, míg a 18 19 Hoffman, L.W.-Wyatt, F. (1960): Social change and motivations for having larger families: some theoretical considerations, Merr-I. Palmer Quarterly, 1960/3. Sullivan, O.-Murphy, M.J. (1984): Housing pathways and stratification: some evidence from a British National Survey, Journal of Social Planning, 1984/2.

22 régiók tekintetében pusztán az állapítható meg, hogy egyes régiókban magasabb, másokban alacsonyabb a termékenység. A lakóhely jellegének meghatározására hagyományosan a város/falu dichotómiát használják, azonban ennél finomabb beosztás is használható, egy adott település városiasságának megállapíthatók különböző fokozatai, illetőleg egy településen belül is találhatók jobban és kevésbé városiasodott részek. Minél városiasabb egy település, annál alacsonyabb általában a gyermekszám, valamint a város méretének növekedése is negatív hatással van az átlagos gyermekszámra. Panopoulou és Tsakloglou (1999) aggregált, országokra vonatkozó adatokon is kimutatta a fenti összefüggést 20 : az országok termékenységi arányai és a városi lakosság aránya között negatív korrelációt tapasztaltak. A családok termékenysége az országok többségében többé-kevésbé közügynek is számít, amelyre a kormányok különböző eszközökkel igyekeznek hatást gyakorolni. Az eszközök első megközelítésben két nagy csoportra oszthatók: egyfelől léteznek olyan kényszerítő jellegű eszközök, amelyekkel a kormány jogi úton próbálhatja kikényszeríteni a termékenységnek az általa kívánatosnak tartott alakulását, másrészt - ennél humánusabb és demokratikusabb utat választva - a kormányok különféle módszerekkel támogathatják azokat a családokat, amelyek termékenységi mintája megegyezik vagy legalábbis megközelíti a kormány által ideálisnak gondolt mintát. Ez esetben a családok gyermekvállalási döntése továbbra is autonóm döntés marad, azonban e családokat a támogatások rendszere arra motiválhatja, hogy döntésüket a kedvezőnek tartott irányban hozzák meg. A termékenység pozitív irányban történő befolyásolását célzó kényszerítő intézkedésekkel kapcsolatban fentebb már szóltunk Kligman (2000) cikkéről 21. A szakirodalomban általában elfogadott nézet, hogy ezek a módszerek kevésbé hatékonyak a termékenység növelésében. (Érdekes ellenpéldát szolgáltat - noha csupán egy gondolatkísérlet szintjén - Fung (1998) cikke, aki a túlnépesedő 20 21 Panopoulou, G.-Tsakloglou, P. (1999): Fertility and economic development: Theoretical considerations and cross-country evidence, Applied Economics, 1999/11. Az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz kapcsolódó attitűdökkel, illetve ezek társadalmi elfogadottságával kapcsolatban.

23 országokban a születéskorlátozás szabályozására alkalmasnak tart bizonyos kényszerítő eszközöket 22.) Ennél általában hatékonyabbnak tartják a családok támogatását szolgáló módszereket, ám ezen belül a különböző támogatási formák hatékonyságának megítélése már nem egységes. A gyermekvállalást illetve -nevelést támogató módszerek további két csoportra oszthatók, a pénzbeni (közvetlen anyagi) támogatásokra, illetve a nem pénzbeni (szolgáltatások, illetve nem közvetlen anyagi) támogatásokra. E felosztáshoz illeszkedik Zhang (1997) modellje, aki a különböző támogatási formák hosszú távú hatásait kívánta azonosítani és értelmezni. 23. Modelljében a közvetlen anyagi támogatás általánosan elterjedt formáinak és az indirekt támogatások egy formájának, az oktatás támogatásának a termékenységre gyakorolt hatásait vizsgálta. Eredményei szerint az indirekt támogatás hatékonyabb, mivel nem csupán a termékenységre gyakorol pozitív hatást, hanem az oktatás támogatása a gazdasági növekedést is elősegíti. Ezzel szemben a direkt anyagi támogatás hatásmechanizmusa azon alapul, hogy csökkenti a gyermeknevelési költségek arányát az oktatási és fogyasztási kiadásokhoz képest. Ezen aránycsökkenés azonban csak azoknál a családoknál lehet jelentős mértékű, ahol a gyermekek után kapott támogatás a család összjövedelmén belül elég nagy részt tesz ki, vagyis az alacsony jövedelmű családoknál. Ugyanakkor az egy gyermekre jutó oktatási kiadások arányának csökkenése révén ez a támogatási forma hosszú távon mérséklő hatással van a gazdasági növekedésre. Ehhez hasonló következtetéseket von le Gauthier és Hatzius (1997) is 24. Ők a gyermekvállalás, -nevelés közvetlen és alternatív költségeinek elemzésére alapozták eredményeiket. Egyértelműen pozitív hatást találtak a gyermekvállalási költségek állami támogatással történő csökkentése és a termékenység alakulása között. Ez a hatás elsősorban az alternatív költségek esetében nyilvánul meg, aminek oka, hogy 22 23 Fung, K.K. (1998): How many children? - Fixing total annual birth as a population control policy, Population Research and Policy Review, 1998/5. Fung a "születési kuponok" rendszerének és piacának kialakításában látja azt a módszert, amellyel Kínában hatékonyan lehetne csökkenteni a termékenységet. Zhang, J. (1997): Fertility, growth and public investments in children, Canadian Journal of Economics, 1997/4.

24 a családok közvetlen jövedelmének emelkedése a további gyermekek vállalása helyett a meglévő gyermekek "minőségére" fordított kiadások növekedését idézi elő. E kiadások állami támogatással történő kiváltása vagy csökkentése viszont jó eséllyel vezet további gyermekek vállalásához. A családi pótléknak és a hasonló, közvetlen pénzbeni támogatásoknak a hatását azokban az országokban találták jelentősnek, ahol ezek a támogatási formák jelentős összegeket jelentenek, vagyis a családok összjövedelmén belül nagy részt tesznek ki. A termékenység gazdasági elméletének kritikusa, W.C. Robinson (1997) is elismeri, hogy a jövedelem növekedésével a gyermekszám növelése helyett a meglévő gyermekek "minőségének" növelésére helyeződik a hangsúly. Kritikája ebből kifolyólag nem annyira tartalmi, mint inkább módszertani jellegű. A gyermekek minősége alatt a gazdasági elmélet elsősorban a gyermekek képzettségét érti, de ide tartozik minden egyéb olyan jellemző is, amelyek miatt a gyermek vonzóbbá válik a szülők számára. Robinson kritikája ennek kétségbevonása helyett azon alapul, hogy a "minőség" ilyen értelemben vett fogalmának a mérésére irányuló kísérleteket módszertani zsákutcának tekinti. Habár a családok támogatását célzó módszereknek a termékenység növelésében mutatkozó hatékonyságával kapcsolatban az elméleti és empirikus eredmények egyaránt némiképp ellentmondásosak, néhány általános következtetés azért levonható. A családok összjövedelmét növelő közvetlen anyagi támogatások abban az esetben tekinthetők hatékonynak, ha a támogatás mértéke a meglévő jövedelemhez képest viszonylag nagy mértékben képesek növelni a jövedelmet. Ez egyrészt abban az esetben lehetséges, ha a család jövedelme olyan alacsony, hogy ahhoz bármilyen támogatás jelentékeny mértékben képes hozzájárulni, másrészt akkor, ha a támogatás mértéke akkora, hogy az a nagyobb jövedelmű családoknál is nagy súllyal esik a latba. Az indirekt anyagi támogatások, amelyek a gyermekek nevelésével kapcsolatos költségek átvállalását jelentik, elsősorban az oktatási költségek viszonylatában mutatkoznak hatékonynak. Mivel a családok egyre erőteljesebb törekvése, hogy gyermekeiket a lehető legmagasabb szintű iskolai végzettséghez juttassák, az e cél eléréséhez szükséges eszközök megszerzésének 24 Gauthier, A.H.-Hatzius, J. (1997): Family benefits and fertility: An econometric analysis, Population Studies, 1997/3.