M ST H 0 H I1 G W GDGM - KGRT
FORDÍTOTTA SZÁSZ IMRE
«M S T HaWGVvWY GDGM- K RT EURÓPA K Ö N Y V K IA D Ó B U D A PEST, 1994
KRN F.ST H UMING WAV THK GARDKN OF KDKN G O LIJK R BOOKS MACMII.l.AN PUHI.ISHING COMPANY, NEW YORK, 1987 COPYRIGHT < 19<S(> BY MARY HEMINGWAY, JOHN HKM INí iway, PATRIGK HEMINGW AY, AND GRKGORY HEMINGWAY. A U, RIGHTS O i;t S Il)l;. U S A.: HKMINGWAY I'ORKIGN RIGHTS TR CST TH R O U G H A R R A \( ihml N 1 Ol' MARGH >6th BY MARY HHMINGVí AY. WIDOVV AND I.KGA77ÍK OF THK Al'THOR. h i.: n c ; a r ia N 7 - R Á VSLATION < S/.ÁS7, IMRH, 1994
ELSŐ KÖNYV
M int Hemingway korábbi posztumusz munkája, a Szigetek az áramlatban, ez a regény sem jutott el befejezett formájáig a szerző halálakor. A könyv előkészítése során néhány helyen húztunk a kéziratból, és végrehajtottunk néhány szokványos szerkesztői javítást. Egypár nagyon apró, a világosság és következetesség érdekét szolgáló közbeszúrástól eltekintve semmit sem tettünk hozzá. A m ü m inden lényeges szem pontból teljességgel a szerző m unkája. CHARLES SCRIHNER'S SO N S
ELSŐ FEJEZET Akkoriban le G rau du Roi-ban laktak, és a szálloda egy csatorna partján állt, amely Aigues M ortes fallal körülvett városából egyenesen a tengerbe futott. A lapos camarague-i síkság felett ráláttak Aigues M ortes bástyáira, és csaknem m inden nap végigkerekeztek azon a fehér úton, amely a csatornát szegélyezte. E sténként és reggelente, amikor emelkedett a dagály, bejött a tengeri sügér a csatornába, és ők látták a vadul szökellő tengeri péreket, amelyek a sügérek elől menekültek, és nézték a támadó sügérek előtt feltorlódó vízpúpot. Móló futott ki a kék, kellemes tengerbe, horgásztak a m ó lóról, fürödtek a homokos parton, és mindennap segítettek a halászoknak bevonni a hosszú hálót, amellyel kihúzták a halakat a hosszú, lejtős partra. A tengerre néző sarki kávéházban aperitifet ittak, és figyelték a makrélahalász-hajók vitorláit kinn az Oroszlán-öbölben. Késő tavaszra járt, h ú zott a makréla, és a kikötő halászai keményen dolgoztak. A város vidám és barátságos volt, és a fiatal pár kedvelte a csatornára és a világítótoronyra néző szállodát, amelynek négy szobája volt az emeleten, étterme és két biliárdasztala a földszinten. A szoba, amelyben laktak, hasonlított a Van Gogh arles-i szobáját ábrázoló festményre, leszámítva a dupla ágyat és a két nagy ablakot, amelyeken az ember kinézhetett a víz, a mocsár és a parti rétek felett Palavas fehér városára és csillogó hom okpartjára. 9
M indig éhesek voltak, pedig nagyon jól ettek. Éhesen ették a kávéházban a reggelit, brióst, tejeskávét, tojást és az általuk kiválasztott dzsem et, és m indig izgalm at jelentett, hogyan készíttessék el a tojást. A nnyira éhesen várták a reggelit, hogy a lányt gyakran fejfájás kínozta, míg meg nem jött a kávé. Cukor nélkül itta a kávét, és a fiú igyekezett ezt észben tartani. Aznap reggel brióst és piros málnadzsemet ettek, lágy tojást főzettek, s kaptak vele egy darabka vajat, amely megolvadt, m ikor megkeverték a tojást és némi sót és őrölt borsot hintettek rá a pohárban. Nagy, friss tojások voltak, a lányét nem főzték annyi ideig, m int a fiúét. Erre jól emlékezett, s élvezettel darabolta fel kanállal a maga adagját, amelyet csupán a szétfolyó vaj tett lágyabbá, és élvezte a reggeli üde szövetét, a durván darált bors csípősségét, a forró kávét és a cikória illatú tejeskávét a csészében. A halászhajók messze kinn jártak. M ég sötétben indultak ki, az első feltámadó szellővel, a fiú és a lány felébredt, hallották őket, aztán megint összegömbölyödtek a takaró alatt, és tovább aludtak. Félálomban szeretkeztek, mikor kinn már m inden csupa fény volt, de a szobát még árnyék borította, aztán egymás mellett feküdtek, boldogan és fáradtan, majd újból szeretkeztek. U tána olyan éhesek lettek, hogy úgy érezték, nem érik meg élve a reggelit, és most ott ültek a kávéházban, ettek és nézték a tengert, a vitorlákat: új nap kezdődött. - M ire gondolsz? -- kérdezte a lány. - Semmire. - Valamire muszáj gondolnod. - Csak érzéseim vannak. - Milyenek? 10
- Boldogok. - De mindig úgy megéhezem - m ondta a lány. - Szerinted ez normális? Az ember mindig annyira megéhezik, ha szeretkezett? - H a szeretsz valakit. - T úl sokat tudsz róla - m ondta a lány. - Nem. - Nem számít. Élvezem, és nincs miért szoronganunk, igaz? - Igaz. - M it gondolsz, m it csináljunk? - Nem tudom - m ondta a fiú. - Te m it gondolsz? - N ekem m indegy. H a horgászni akarsz, én m egírok egy vagy két levelet, és ebéd előtt elm ehetünk úszni. - Hogy éhesek legyünk? - Ne is mondd. M áris éhes vagyok, és még a reggelit sem fejeztük be. - A zért gondolhatunk az ebédre. - És ebéd után? - Szunyókálunk egyet, ahogy jó kisgyerekekhez illik. - Ez egészen új ötlet - m ondta a lány. - M iért nem ju tott eddig eszünkbe? - Vannak néha ihletett pillanataim - m ondta a fiú. - C supa ötlet vagyok. - Én meg csupa rombolás - m ondta a lány. - És el foglak pusztítani. M ajd emléktáblát raknak az épületre, a szoba külsőfalára. Éjszakánként fel fogok ébredni, és olyasmit csinálok veled, amiről sose hallottál és soha el sem képzeltél. M ár m últ éjjel is megtettem volna, de túl álmos voltam. - Aki ennyire álm os, az nem lehet veszélyes. 11
- Ne ringasd m agad hamis biztonságba. Ó, drágám, hajtsuk előre az órát, és jöjjön az ebédidő. O tt ültek csíkos halászingben és rövidnadrágban, amit a strandholm ikat árusító boltban vettek, nagyon lebarnult a bőrük, és hajukat csíkossá szívta és kifakította a nap és a tenger. Legtöbben testvéreknek nézték őket, míg meg nem m ondták, hogy házastársak. Némelyek nem hitték, hogy házastársak, s ez nagyon tetszett a lánynak. Azokban az években nagyon kevesen jártak a Földközí-tengerre nyáron, és senki sem jött le G rau du Roi-ba, csak néhányan Nimes-ből. Itt nem volt kaszinó és szórakozási lehetőség, és a legmelegebb hónapokat leszámítva, mikor néhányan idejöttek fürdeni, senki sem lakott a szállodában. Az emberek nem hordtak halászinget, és ez a lány, a felesége volt az első nő, akin ilyen inget látott. A lány vette meg kettejüknek az ingeket, először kimosta őket a szállodai szobájuk m osdókagylójában, hogy kiáztassa a m erevségüket. M erevek voltak, erős igénybevételre készítették őket, s ha most a lányra nézett, látta a két mellét szépen kirajzolódni az agyonhordott vászon alatt. Sortot sem hordott senki a környéken, és a lány sem hordhatott, m ikor kikerekeztek. A faluban nem szám í tott, m ert az emberek nagyon barátságosak voltak, csak a helybéli papnak nem tetszett. De a lány vasárnaponként misére járt, szoknyában és hosszú ujjú kasmirpulóverben, a haját kendőbe fogta, és a fiú ott állt a templom hátsó részében a férfiakkal. H úsz frankot adtak, ami akkoriban több volt egy dollárnál, és mivel a pap személyesen gyűjtötte be a pénzt, viszonyuk az egyházhoz közism ertté vált, és azt, hogy sortot viseltek a faluban, inkább a külföldiek különcködésének tulajdonították, semmint a Cam argue kikötőinek erkölcsiségét veszélyeztető tám a 12
dásnak. A pap nem beszélt velük, mikor sortot viseltek, de amikor esténként hosszúnadrágot vettek fel, m indhárm an főhajtással üdvözölték egymást. - Felmegyek, és megírom a leveleket. - A lány felállt, rám osolygott a pincérre, és kim ent a kávéházból. - M onsieur horgászni készül? - kerdezte a pincér, m i kor a fiú, akit Dávid Bourne-nak hívtak, odaintette, hogy fizessen. - Azt hiszem, igen. Milyen a dagály? - A dagály nagyon jó - m ondta a pincér. Van csalim, ha kell. - Találok útközben. - Nem. Használja az enyémet. Homokférgek, van belőlük bőven. - Maga is kijön? - M ost szolgálatban vagyok. De később talán kimehetek, hogy lássam, mire jutott. Itt van a szereléke? - A szállodában hagytam. - Ugorjon be a gilisztákért. A szállodában a fiú kedve szerint felment volna a szobába a lányhoz, de ehelyett m egkereste a hosszú, kétrészes bam busz horgászbotot és a horgászszerelékes kosarat a pult m ögött,ahol a szobakulcsok lógtak, és újra kilépett a ragyogó utcára, lement a kávéház felé és ki a móló vakító fényébe. A nap forrón sütött, de friss szellő fujdogált, és a tenger éppen kezdett apadni. Sajnálta, hogy nem hozott magával pergetőbotot és villantót, s nem dobálhat a csatornából kiáramló vizen át a túloldali sziklákhoz, ehelyett felszerelte hosszú bambuszrúdjára a toll és parafa úszót, és finoman végigúsztatott egy homokférget abban a m élységben, am elyben érzése szerint a halak táplálkoztak. 13
Egy ideig eredm énytelenül horgászott, és figyelte a kék tengeren kinn cikcakkban mozgó makrélahalászhajókat és a magas felhők árnyát a vízen. Azután az úszója hirtelen m eredeken alám erült, a zsinór éles szögben kifeszült, s ő megemelve a botot, érezte az erős, vadul lefelé törő hal húzását, amitől a zsinór zizegve hasította a vizet. Igyekezett a halat olyan finoman tartani, amennyire csak lehetett, és a hosszú horgászbotot a zsinór és az előke szakítószilárdságának határáig meghajlította a hal, amely megpróbált a nyílt tenger felé törni. Követte a mólón, hogy enyhítsen a terhelésen, de a hal annyira húzott, hogy a bot egynegyedét a víz alá hajlította. A pincér nagy izgalomban kijött a kávéházból. A fiú mellé lépett, és egyre csak azt m ondta: -T a rts a csak. T artsa csak. Tartsa nagyon finoman. Ki fog fáradni. Vigyázzon, nehogy szakítson. Csak finoman. Finom an. Finom an. A fiú nem bánhatott volna finom abban a hallal, legfeljebb, ha utánamegy a vízbe, de annak nem lett volna értelme, m ert a csatorna mély volt. Bár m ehetnék mellette végig a parton, gondolta. De elértek a móló végére. M ost már a bot nagyobbik fele a víz alatt volt. - Finoman tartsa - könyörgött a pincér. - A zsinór erős. A hal a mélybe fúrta magát, cikcakkban úszott, és a hosszú bam buszrúd meghajlott a súlyától és erős, gyors húzásától. Aztán csapkolódva feljött a felszínre, majd megint alábukott, és a fiú rádöbbent, hogy noha a halat éppoly erősnek érzi, m int korábban, a tragikus erőszak enyhült, s m ost m ár képes a halat körülvezetni a móló végén s felfelé a csatornán. - Csak finoman - m ondta a pincér. - M ost nagyon finoman. Finom an, az istenért. 14
A hal még kétszer kitört a nyílt tengerre, és a fiú kétszer visszahozta, és most óvatosan vezette a móló mellett a kávéház felé. - M i van vele? - kérdezte a pincér. - Jól van, de legyőztük. - Ne mondja ki - m ondta a pincér. - Ne mondja ki. Ki kell fárasztanunk. Fárassza ki. Fárassza ki. - Ő fárasztotta ki a karomat - felelte a fiú. - Akarja, hogy átvegyem? - kérdezte a pincér rem énykedve. - Isten m entsen. - Csak óvatosan, óvatosan, óvatosan. Finom an, finoman, finoman - m ondta a pincér. A fiú elvezette a halat a kávéház terasza mellett, fel a csatornába. A hal a víz színe alatt úszott, de még mindig erős volt, és a fiúnak eszébe jutott, hogy talán fel kell majd vinniük végig a csatornán a város teljes hosszában. Most már sok ember összegyűlt, s amikor elhaladtak a szálloda mellett, a lány meglátta őket az ablakból, és kikiáltotta: - Ó, milyen gyönyörű h al! Várjatok m eg! Várjatok m eg! Fentröl tisztán látta a halat, egész hosszában a fényes testét, és a férjét, kezében a csaknem körbehajlott bottal és a mögötte lépkedő emberek menetét. M ikor lejutott a csatornapartra és futva utolérte az embereket, a menet megállt. A pincér a vízben állt a csatorna szélén, s férje lassan vezette a halat egy part menti sáscsomó felé. A hal most már a felszínen úszott, s a pincér lehajolt és kétoldalt átfogta a kezével, azután két hüvelykujját kétoldalt a kopoltyúba dugva felemelte, és feljött vele a csatornaparton. Nehéz hal volt, a pincér magasan a mellkasához szorította, úgy, hogy a hal feje az álla alá ért, a farka meg a com bját verdeste. 15
A férfiak a fiú hátát veregették vagy átkarolták, s egy halpiaci asszony megcsókolta. Azután a lány ölelte át és csókolta meg, és a fiú azt kérdezte: - L áttad? Azután m indnyájan odamentek megnézni a halat, amelyet az út szélére fektettek, ezüstös volt, m int a lazacok, a háta sötét bronzszínü. Gyönyörű, formás hal volt, nagy, élénk szem ű, és lassan, szaggatottan lélegzett. - M ilyen hal? -- Egy loup - m ondta Dávid. - Vagyis tengeri sügér, fííir-nak is hívják. Csodálatos halak. Ez a legnagyobb, amit életem ben láttam. A pincér, akit Andrénak hívtak, odajött, átölelte és megcsókolta D ávidét, aztán megcsókolta a lányt is. - M adame, ez nem m aradhat el - mondta. - Igazán nem m aradhat el. Soha senki sem fogott még ekkora halat ilyen felszereléssel. - Le kellene m éretnünk - m ondta Dávid. M ár a kávéházban voltak. A fiú korábban, már a m érlegelés után elrakta a felszerelést, m egm osdott, a hal meg egy jégtömbön feküdt, amelyet Nim es-ből hozott egy camion a makrélazsákmány jegelésére. A hal valamivel többet nyom ott hat kilónál. A jégen még m indig ezüstös és szép volt, de a háta színe szürkére fakult. Csak a szeme látszott még mindig elevennek. A makrélahalász-hajók már jöttek befelé, és az asszonyok a hajóknál kosarakba rakták a fényes kék, zöld és ezüst makrélákat, s a nehéz kosarakat a fejükön vitték a halhütöbe. Nagyon jó fogás volt, s a város boldogan sürgölődött. - M it csinálunk ezzel a nagy hallal? - kérdezte a lány. - Elvisszük és eladjuk - mondta a fiú. - T úl nagy, egyben nem tudjuk megfőzni, és azt mondják, hogy bűn volna feldarabolni. T alán egyenesen Párizsba kerül. Vala 16
milyen nagy étterem be. Vagy megveszi egy nagyon gazdag ember. - Olyan szép volt a vízben - m ondta a lány. - És amikor André felemelte. Nem hittem a szememnek, mikor megláttalak az ablakból vele, nyom odban azzal a csődülettel. - Veszünk magunknak egy kisebbet, és megfőzzük. Csuda finom hal. A kis tengeri sügér a legjobb grillen sütve, vajjal és fűszerekkel. Olyan, m int otthon a csíkos sügér. - Nagy izgalom ez a hal - m ondta a lány. H át nem csudálatosak ezek az egyszerű örömök? Éhesen ültek ebédhez, a palack fehérbor hideg volt, azt iszogatták, m iközben a zeller rém oulade-ot, a kis retkeket s a nagy befőttes üvegből a házilag savanyított gombát ették. A tengeri sügért grillen sütötték, a grillezés csíkjai kirajzolódtak az ezüstös bőrön, és a vaj megolvadt a forró tányéron. Citromszeleteket kaptak, hogy a halra csavarják, friss kenyeret a pékségből, és a bor lehütötte nyelvükön a zsírban sült krum pli forróságát. Jó, könnyű, száraz, vidám, ismeretlen fehérbor volt, az étterem egyik büszkesége. - Nem vagyunk valami nagyon beszédesek étkezés közben -- m ondta a lány. - Untatlak, édes? A fiú nevetett. - Ne nevess ki, Dávid. - Nem nevettelek ki. Nem. Nem untatsz. Boldogan elnéznélek akkor is, ha egy szót sem szólnál. Tollon egy kis pohárnyi bort a lánynak, aztán magának is. - Nagy m eglepetésem van számodra. Ugye nem beszéltem még róla? - m ondta a lány. - Milyen meglepetés? 17
- Nagyon egyszerű, de nagyon bonyolult. - M ondd el. -N e m. Lehet, hogy örülsz neki, és lehet, hogy utálod. - Nagyon veszélyesnek hangzik. - Veszélyes is - m ondta a lány. - De ne kérdezz. Szeretnék felm enni a szobába. A fiú kifizette az ebédet, és m egitta a bort, ami az üvegben maradt. Aztán felment. A lány ruhája összehajtogatva feküdt az egyik Van Gogh széken, ő maga a lepedőt magára húzva az ágyban várt rá. Haja elterült a párnán, a szeme nevetett, s a fiú felemelte a lepedőt, és a lány azt m ondta: - Helló, édes. Jó volt az ebéd? Utána feküdtek egymás mellett, a lány feje a fiú karján, és boldogok és lusták voltak, és a fiú érezte, ahogy a lány oldalt fordítja a fejét és nekisimitja az ő arcának. Simának érezte a bőrét, alig-alig érdesítette ki a nap és a tenger. Aztán arcába hulló hajával hozzá-hozzáérve, m ikor a fejét m ozgatta, könnyedén, kutatóan, m ajd gyönyörűséggel játszani kezdett vele, és azt m ondta: Szeretsz, ugye? A fiú bólintott, és megcsókolta a feje búbját, aztán elfordította a fejét, és kezében tartva megcsókolta a lány száját. - Ó - m ondta a lány. - O. Jóval később, m iközben egymást szorosan átfogva feküdtek, megszólalt a lány: - Es olyannak szeretsz, amilyen vagyok? Biztos vagy benne? - Igen - felelte a fiú. - Nagyon is. - M ert én megváltozom. - Nem - m ondta a fiú. - Nem. Nem változhatsz meg. - Megváltozom - mondta a lány. - Miattad. Miattam is, persze. Nem állítom, hogy nem. De neked is jelent majd valamit. E bben biztos vagyok, de még nem mondom el. 18
- Szeretem a meglepetéseket, de nekem m inden úgy jó, ahogy most van, ebben a pillanatban. - Akkor talán nem kéne megtennem - m ondta a lány. -S zom orú vagyok. Olyan csodálatos veszélyes m eglepetés lett volna. Napokig gondolkodtam rajta, és csak ma reggel döntöttem. - Ha olyan nagyon akarod. - Igen - m ondta a lány. - És meg is teszem. Eddig m indent szerettél, am it csináltunk, igaz? - Igen. - Akkor jó. Kicsúszott az ágyból, és kihúzta magát. Hosszú lába és gyönyörű teste egyenletesen lebarnult azon a távoli homokparton, ahol fürdőruha nélkül szoktak úszni. H átrahúzta a vállát, és m egrázta a fejét, amitől sűrű barnásszőke haja a nyaka körül csapkodott, azután előrehajolt, egész haja előreborult és eltakarta az arcát. Fején át felvette a csíkos inget, majd helyére rázta a haját, leült az öltözőasztalon álló tükör előtti székre, és gondosan megíesülködött. Haja a válláig ért. M egrázta a léjét a tükörben. Azután felhúzta a nadrágját, bekapcsolta az övét, és felvette kifakult kék spárgatalpú cipőjét. - El kell kerekeznem Aigues M ortes-ba - m ondta. - Jó - felelte a fiú. - Veled megyek. - Nem. Egyedül kell mennem. A meglepetéssel van kapcsolatban. A búcsúcsók után lement, és a fiú nézte, ahogy kerékpárra száll, és könnyedén, simán kerekezve, a szélben lobogó hajjal elindul az úton. A délutáni nap besütött az ablakon, és a szoba tűi meleg volt. A fiú m egmosdott, felöltözött, és lement sétálni a partra. T udta, hogy úsznia kellene, de nagyon fáradt 19
volt, s inkább végigsétált a parton, m ajd a szárazföld belseje felé vezető, sziksófűvel szegélyezett gyalogúton, s végül visszament a parton a kikötőig, és felkaptatott a kávéházhoz. A kávéházban megtalálta az újságot, és egy fine á Feau-l rendelt, m ert a szeretkezéstől belül üresnek és kongónak érezte magát. Három hete házasodtak össze, s Párizsból vonattal mentek le Avignonba, a biciklikkel, egy bőröndre való városi ruhával, egy hátizsákkal és egy elemózsiás tarisznyával. Avignonban egy jó szállodában szálltak meg, és otthagyták a bőröndjeiket, m ert a Pont du Gard-hoz akartak kerekezni. De fújt am isztrál, így hát lekerekeztek a misztrállal Nim es-be, ott megszálltak az Im peratorban, azután tovább kerekeztek Aigues M ortes-ba, még m indig erős hátszélben, s onnan tovább le Grau du Roiig. Azóta ott laktak. Csodálatos volt m inden, teljes boldogság, és a fiú eddig nem is sejtette, hogy ennyire lehet szeretni valakit, m in t ha rajta kívül semmi más nem létezne. Sok problémával küszködött, mikor megnősült, de itt egyik sem jutott eszébe, az írás sem, más sem, csak az, hogy együtt van a lánnyal, akit szeret, akivel összeházasodott, és nem jöttek azok a hirtelen halálos megvilágosodások, amelyek eddig mindig követték a szeretkezest. Ez elmúlt. M ost szeretkezés után ettek, ittak és újból szeretkeztek. Nagyon egyszerű világ volt ez, s eddig semmilyen más világban nem érezte igazán boldognak magát. Úgy gondolta, hogy a lány is ugyanígy van vele, s viselkedése csakugyan azt m utatta, de ma jött ez a história a változással és a meglepetéssel. De talán jó változás lesz és örömteli meglepetés. A víztől és brandytől, amit újságolvasás közben m egivott, örömmel nézett elébe, bármi legyen is az. 2 0
M ióta nászúira indultak, nem ivott brandyt vagy whiskyt, ha nem voltak együtt. De nem dolgozott, és az ivásban egyetlen szabályhoz tartotta m agát: sohase ivott munka előtt vagy munka közben. Jó lenne m egint dolgozni, de tudta, hogy hamarosan eljön az is, és akkor tőle telhetöleg önzetlennek kell majd lennie, s el kell magyaraznia, hogy sajnálatos ez a kényszerű magány, s ő egyáltalán nem büszke rá. Biztosra vette, hogy a lány jól fogadja m ajd, hiszen m egvannak a belső tartalékai, de gondolni sem szeretett rá, hogy el kell kezdenie a m unkát, mikor így élnek együtt, m int most. Persze nem foghat bele, ha nem jön a megvilágosodás, és szerette volna tudni, hogy a lány is érti-e ezt, s azért akar-e túllépni azon, amit már birtokba vettek, valamiért, ami új és széttörhetetlen. De mi lehet az? Semmi sem foghatja össze őket szorosabban, mint most, és sose marad bennük rossz érzés. Csak boldogság van és egymás iránti szerelem, és utána éhség és feltöltödés és újrakezdés. R áébredt, hogy kiitta a fine á l'eau-1 s későre jár a délután. Rendelt még egy italt, es az újságra próbált összpontosítani. D e az újság nem érdekelte igazán, kinézett a tengerre, amelyre ránehezedett a késő délutáni nap, m ikor m eghallotta, hogy a lány bejön a kávéházba, és azt m ondja a rekedtes hangján: - Helló, drágám. Gyors léptekkel az asztalhoz jött, leült, felemelte az állát, és nézett rá a nevető szemével és apró szeplőkkel telehintett aranyló arcával. A haja rövid volt, m int egy fiúé.nem tettek engedményeket, mikor levágták. M int mindig, most is szorosan hátrafésülte, de oldalt rövidre volt vágva, s a fejéhez simuló füle tisztán látszott, s az aranybarna hajvonal sim ára nyírva húzódott hátra. O l 21
dalt fordította a fejét, megemelte a mellét, és azt m ondta: - Csókolj m eg, kérlek. Megcsókolta, nézte az arcát, a haját, és újból és megint megcsókolta. - Tetszik? Tapintsd meg, milyen sima. T apintsd meg hátul - m ondta a lány. M egtapintotta. - 'Tapintsd meg az arcomon és a fülem előtt. Húzd felfelé az ujjadat oldalt. - Látod - m ondta aztán ez a meglepetés. Lány vagyok. De most fiú is vagyok, és m egtehetek m indent, de m indent, de m indent. - Ülj ide mellém - m ondta a fiú. - M it kérjek neked, öcsém? - Ó, köszönöm - m ondta a lány. - Én is azt iszom, amit te. M ost már látod a veszélyt, ugye? - Igen. Látom. - Ugye, jól tettem? - Talán. - Nem talán. Nem. Jól átgondoltam. Átgondoltam az egészet. M iért kell nekünk mások szabályaihoz alkalmazkodnunk? M i mi vagyunk. - Nagyon jól éreztük m agunkat, és én semmiféle szabályt nem vettem észre. - T edd rá, kérlek, még egyszer a kezed. R átette, aztán megcsókolta a lányt. - Jaj, de édes vagy - m ondta az. - És tetszik neked. Érzem és tudom. Nem kell szeretned. Elég, ha eleinte csak tetszik. - Tetszik - m ondta a fiú. - Olyan szép a fejformád, és így kirajzolódnak azok a gyönyörű arccsontjaid. - Oldalt nem tetszik? - kérdezte a lány. - Nem csinál- 2 2
mány meg csalás. Igazi fiúfrizura, és nem női fodrásznál készült. - Ki vágta le? - Az Aigues M ortes-i borbély. Aki a te hajadat vágta le a m últ héten. T e akkor m egmondtad neki, hogyan akarod, és én azt m ondtam, vágja az enyémet ugyanúgy, m int a tiédet. Nagyon kedves volt, és egyáltalán nem lepődött meg. Egy cseppet sem feszengett. M egkérdezte, hogy pontosan ugyanolyan legyen-e, m int a tiéd. És én azt m ondtam, pontosan. Ez neked nem jelent semmit, Dávid? - De igen - felelte az. - A buták furcsának találják. De nekünk büszkének kell rá lennünk. Szeretek büszke lenni. - Én is - m ondta a fiú. - M ostantól fogva büszkék vagyunk. Ültek a kávéházban, és nézték a lenyugvó nap tükörképét a vizen és a falura szálló szürkületet, és fine á l eau-1 ittak. T öbben odajöttek a kávéházhoz, de nem udvariatlanul, hogy lássák a lányt, m ert ők ketten voltak csak idegenek a faluban, s most már csaknem három hete itt laktak, a lány nagyon szép volt és szerették. Aztán fogták ma azt a nagy halat, és általában arról is sokat beszéltek volna, de ez is nagy ügy volt a faluban. Tisztességes lány soha ilyen rövidre nem vágatta a haját errefelé, de még Párizsban is ritka volt az ilyen, és lehet szép is, meg nagyon rossz is. T úl sokat is jelenthet, vagy csak annyit, hogy láthatóvá váljon egy fej gyönyörű formája, ami másképp nem volna látható. Bifszteket ettek vacsorára, angolosan, krumplipürével, vajbabbal és salátával, és a lány megkérdezte, hogy ihatnak-e Tavelt. - Ez a bor való a szerelmeseknek - mondta. 2 3
M indig annyinak látszott, ahány éves volt, mostanáig huszonegynek, gondolta a fiú. Erre nagyon büszke volt. De ma este nem annyinak látszott. Az arccsontjai olyan világosan kirajzolódtak, m int még soha, mosolygott és az arca szívszorongató volt. A szobában sötét volt, csak kívülről jött be némi fény. M ost már hűvöset hozott a szellő, s a felső lepedő hiányzott az ágyról. - Dave, ugye nem bánod, hogy elkárhoztunk. - Nem, jó lány. - N e nevezz lánynak. - Ahol foglak, ott lány vagy - m ondta a fiú. Szorosan átfogta a mellét, ujjait szétnyitotta és összezárta, és érezte közöttük a kemény, merev ágaskodást. - Az csak a hozományom - m ondta a lány. - Az új az, amivel megleptelek. Tapints meg. Nem, azt hagyjad. Az úgyis ott marad. Tapintsd meg az arcomat és a nyakszirtemet. O, olyan csodálatosnak és újnak és tisztának érzem. Kérlek, Dávid, szeress olyannak, amilyen vagyok. Kérlek, érts meg és szeress. A fiú behunyta a szemét, és érezte magán a lány hosszú, könnyű súlyát, a nekiszoruló mellét és ajkát az ajkán. Ott feküdt és valamit érzett, s aztán a lány hozzányúlt és lejjebb keresgélt, és ő segített neki a kezével, azután hátára feküdt a sötétben, és semmire sem gondolt, csak a súlyt érezte s belül valami különöset, s a lány azt m ondta: - M ost, ugye, nem tudod, hogy ki kicsoda? - Nem. -M o st változol -m o n d ta a lány. - Igen, változol. Igen, igen, változol, és te vagy a nőm, Catherine. Akarsz átváltozni, és a nőm lenni, és akarod, hogy meghágjalak? 2 4
- T e vagy Catherine. - Nem. Én Peter vagyok. T e vagy az én csodálatos Catherine-em. ri'e vagy az én szépséges, gyönyörű C atherine-em. Oly kedves tőled, hogy átváltoztál. K ö szönöm, nagyon köszönöm, Catherine. Kérlek, értsd meg. Kérlek, vedd tudomásul és értsd meg. Őreikké szeretkezni fogok veled. Végül m indketten holtfáradtan és üresen feküdtek egymás mellett, de nem volt még vége. A lábuk összeért, a lány feje a fiú karján nyugodott. Felkelt a hold, es valamivel több fény jött be a szobába. A lány kutatóan végigfuttatta kezét lefelé a fiú hasán, anélkül, hogy odanézett volna, és azt kérdezte: - Rossznak tartasz? - Dehogyis. De mióta gondolsz erre? - Nem mindig. De elég sokszor. Olyan csodálatos vagy, hogy m egengedted. A fiú átkarolta a lányt, szorosan magához ölelte, és érezte édes mellét a mellkasán, s aztán megcsókolta a drága száját. Szorosan és erősen tartotta, és magában azt mondta, isten veled, és megint isten veled és isten veled. - Feküdjünk teljesen m ozdulatlanul, öleljük át egymást, és ne gondoljunk semmire - mormogta, s a szíve azt m ondta, isten veled, C atherine, isten veled csodás szerelmem, isten veled és minden jót és isten veled. 2 5
MÁSODIK FEJ EZ RT Felállt, és jobbra-balra végignézett a parton, aztán bedugaszolta az olajos üveget és a hátizsák oldalzsebébe tette, majd leballagott a tengerhez, s érezte, hogyan hűl a homok a lába alatt. Visszanézett a lányra, aki a hátán feküdt a lejtős parton, szemét lehunyta, karját az oldala mentén kinyújtotta, mögötte rézsútosan álló vászonnégyszög és az első homoknádcsomók. Nem szabad sokáig ebben a helyzetben maradnia, gondolta, a nap felülről egyenesen rásüt. Aztán továbbment, és laposan belevetette magát a tiszta hideg vízbe, átfordult, és háton kiúszott a tengerbe, a partot figyelve lába és lábfeje egyenletes tempója fölött. Megfordult a vízben, leúszott a fenékig, megérintette a durva homokot, megtapogatta a széles homokpászmákat, aztán felúszott a felszínre, és egyenletesen kifelé úszott, igyekezvén minél lassúbbra fogni az úszás ritmusát. Felsétált a lányhoz, s látta, hogy alszik. Megkereste karóráját a hátizsákban, hogy ellenőrizze, mikor kell felébresztenie. Hoztak magukkal egy üveg hideg fehérbort, újságpapírba és a törülközőikbe csavarva. Anélkül, hogy kivette volna az újságból vagy a törülközők közül, kihúzta a dugót, és ivott egy hideg kortyot az esetlen csomagból. Aztán leült, hogy a lányt figyelje és nézze a tengert. Ez a tenger mindig hidegebb, mint amilyennek látszik, gondolta. Nem melegszik fel igazán nyár derekáig, csak a sekély partokon. Ez a part elég meredeken szakadt alá, s 2 6
a vizet csípősen hidegnek érezte, míg az úszástól át nem melegedett. Nézte a tengert s a felhőket a magasban, és észrevette, milyen messze nyugat felé dolgozik a halászflotta. Aztán nézte a lányt, amint a most m ár teljesen száraz hom okban aludt, mely finoman szállongani kezdett a feltámadó szélben, mikor m egm ozdította a lábát. Éjszaka érezte magán a kezét. Felébredt, besütött a hold, s a lány megint átesett a változás sötét mágiáján, s ő nem m ondott nem et, mikor a lány szólt hozzá, s feltette a kérdéseket, és annyira érezte a változást, hogy mindene belefájdult, s amikor m indketten kimerültén befejezték, a lány rem egett, és azt súgta: - M ost megcsináltuk. M ost igazán m egcsináltuk. Igen, gondolta. M ost igazán megcsináltuk. S amikor a másik fáradt fiatal lány módjára elaludt s édesen feküdt m ellette a holdfényben, amely kirajzolta gyönyörű új fejvonalát, fölébe hajolt, és azt m ondta m agában: Veled vagyok. Nem számít, mi van még a fejedben, veled vagyok és szeretlek. Reggel nagyon kívánta már a reggelit, de megvárta, míg a lány felébred. Végül megcsókolta, s ő felébredt, mosolygott, álmosan felkelt, m egm osdott a nagy m osdóban, majd az armoire tükre elé görbedt, megkefélte a haját, és nézte m agát a tükörben m osolytalanul, aztán elm o solyodott, m egérintette ujja hegyével az arcát, felvett egy csíkos inget, és megcsókolta a fiút. Egyenesen állt, a melle nekinyomódott a fiú mellkasának, és azt m ondta: - Ne nyugtalankodj, D ávid. M egint visszajött a te jó kislányod. De a fiú m ár csupa nyugtalanság volt, és arra gondolt, mi lesz velünk, h a ilyen vadul, veszedelmesen és ilyen gyorsan alakulnak a dolgok. Mi az, ami nem ég el ilyen 2 7
tűzvészben? Buldogok voltunk, biztos vagyok benne, hogy ő is boldog volt. De ki tudhatja? És ítélkezhetem én, aki részt vettem benne, elfogadtam a változást és átéltem? Ha ezt akarja, kívánhatom-e, hogy ne kapja meg? Örülhetek neki, hogy ilyen feleségem van, s az a bűn, ami után az ember rosszul érzi magát, és én nem érzem roszszul magam. Nem, nem érzem rosszul magam, m ert bort ittam, m ondta magában, de mit fogok inni, ha már a bor nem nyújt fedezéket? Kivette az olajos üveget a hátizsákból, és egy kis olajat kent a lány áliára és orrára. Talált egy kifakult kék zsebkendőt a hátizsák vászonzsebében, azt ráterítette a lány mellére. - Abba kell hagynom? -- kérdezte a lány. - A legcsodálatosabb álm ot álmodom. - Fejezd be az álmot. - Köszönöm. Néhány perc múlva mély lélegzetet vett, megrázta a fejét, és felült. - M enjünk a vízbe - mondta. Együtt bementek a vízbe, beúsztak, s ott játszottak a víz alatt, m int a delfinek. Később kiúsztak, ledörzsölték egymást a törülközőkkel, s Dávid odanyújtotta a lánynak a borosüveget, amelyet még m indig hidegen tartott a rácsavart újságpapír, s mind a ketten ittak, aztán a lány ránézett és nevetett. - Milyen jó szomjúság ellen bort inni - mondta. - Ugye, nem bánod, hogy fivérek vagyunk? - Nem. - Olajat kent a lány homlokára, orrára, aztán az arcára és az ál Iára, végül óvatosan a füle fölé s mögé. - Szeretném, ha lebarnulnék a fülem mögött és a nyakamon és a pofacsontomon. Az összes új helyen. 28