Ócsai Tímea. Harcom. pedofília ellen



Hasonló dokumentumok
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Dr. Kutnyányszky Valéria

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

A tudatosság és a fal

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

2016. február INTERJÚ

Már újra vágytam erre a csodár a

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Csillag-csoport 10 parancsolata

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR

csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

Új Szöveges dokumentum. A pedofília görög eredetű szó, a jelentése a gyermek szeretete.

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

Mit keresitek az élőt a holtak között

E D V I N Írta Korcsmáros András

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed?

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án órakor tartott ülésén, a hivatalban

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

A szenvede ly hatalma

Szeretet volt minden kincsünk

Tanterv az erkölcstan 1-4.

ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék hétfő

Ha a gyógyítás nem mőködik

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZKA208_31. Különbözőek az emlékeink

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

Kutatócsoportunk ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Míg a halál el nem választ

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5: rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

Andor Mihály, a,dolgozat az iskoláról című, valamikori jeles dolgozat jeles szerzője

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-én órakor tartott Közmeghallgatáson.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól


AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene

Mit jelent ma keresztény értelmiséginek lenni?

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás

NYILVÁNVALÓ SZERETET

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Átírás:

Ócsai Tímea Harcom a pedofília ellen Ez az e-könyv ingyenes! http://hunorkonyvekonline.hupont.hu 2015. 1

Ajánlás Könyvemet mindazoknak ajánlom, akik ugyanúgy áldozatok, mint én. Ajánlom az elkövetőknek is. Olvassák végig, mi pusztítást okoznak egy gyermek életében, és az felnőtt korára milyen kihatással lesz. Valamint azért is, hogy reményt adjak nekik, hogy a pokolra jutnak. 2

Előszó A férjemmel, Árpival már tíz évvel ezelőtt írtunk két könyvet erről a témáról. Akkor a gyógyulásunk még gyermekcipőben járt. Mondjuk úgy, hogy azért írtuk, mert ki kellett írnunk magunkból, és szükségünk volt a konfrontációra. Azóta sok minden történt. Például az, hogy most én írok Mert a férjem mellett, többek között, ezt is megtanultam. A témát sosem tettük félre. Nálunk most is napi szinten feljön. A technika fejlődésével elért ide is az internet sok-sok lehetőséggel. Így találkoztam több áldozattal, akik hajlandóak voltak beszélni. Persze, még mindig ők vannak kisebbségben. Aki nem beszél? Igen, ez is érdekes dolog, és lassan értem, hogy miért nem beszél De erre ki fogok később térni. Ahogy öregszem, annál többet tapasztalatok. Nem jó dolgokat. Túl sok mindent kezdek érteni. Ez sem jó dolog. Sátán őrjöngése leírhatatlan. Mivel mi emberek Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, mi egyedül az univerzumban, Jézust tükrözzük vissza. Még akkor is, ha már csökevények vagyunk, és a bűn teljesen eltorzított bennünket. Sátán Őt látja bennünk. És Őt öli minden eszközzel, mindenféle ocsmány módon. Ahogy Jézust el akarta még kisgyermek korában pusztítani, úgy ez a gyermekek elleni pusztítás nem szűnt meg. Csak már más eszközt választott: a pedofíliát. Hát nem nagyszerű? Minek azonnal megölni őket? Sokkal egy- 3

szerűbb egy felnőttel megrontatni a tudatlan, ártatlan, naiv, butuska gyereket. Aztán végignézni 60-80 éven keresztül, ahogy haldoklik, ahogy kínlódik, ahogy szenved. Főleg azokét, akik nem tudják Isten felé kinyújtani a kezüket, és azt kiáltani Neki, hogy: Ments meg, Uram! Mert, ha Te akarod, akkor én meggyógyulhatok! Hogy Isten miért engedi ezt meg? Akik nem ismerik Őt, ezt nem értik. Nekik nehéz is lenne elmagyarázni. Hitetlennek amúgy is felesleges magyarázkodni, hiszen azért hitetlen. Aki pedig hisz, nos, az mindent ért, a miérteket is. 4

Azért ne féljetek tőlük. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napfényre ne jönne; és olyan titok, ami ki ne tudódnék. (Máté 10: 26.) * * * Nátán feddő beszéde Dávid királyhoz Bethsabéval való paráználkodása és férjének, Uriásnak meggyilkolása miatt: Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráél előtt és napvilágnál cselekszem ezt. (Sámuél II. könyve 12: 12.) 5

1. Kutatásaim során rengeteg újabb adatra, információra bukkantam rá az intertnet jóvoltából. Rengeteg könyvet olvastam a témában. Egyre több cikk jelenik meg, amit persze nem szabad teljesen készpénznek venni, mert egy újságíró azt ír, amit akar, amit meghall és amit mondanak neki, hogy írjon. Ezekben a cikkben sosem bíztam. Viszont az igaz történetek, azok már más kategóriába tartoznak. Először is szeretném idézni a Wikipédia álláspontját a témáról: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából A pedofília alatt felnőtt emberek nemileg éretlen gyermekek iránti szexuális vonzódását értjük. Görög eredetű szó, a jelentése gyermekszeretet. A pedofília a serdületlenekhez való vonzódást takarja, a serdülőkhöz való szexuális vonzódást pedig efebofiliának hívják, de a köznyelv nem tesz különbséget a két parafíliaközött.[1] Bár Magyarországon még nem voltak (?) ilyen irányú tudományos kutatások, a nemzetközi vélemények egyöntetűen hajlanak arra, hogy a pedofíliátbetegségként kezeljék. A Magyar nagylexikon szerint "személyiségzavar".[2] 6

Az Egészségügyi Világszervezet a Betegségek Nemzetközi Osztályozása alkalmával pszichiátriai betegségként határozta meg. Pedofília a múltban és a jelenben A felnőtt-gyermek testi viszony korszakonként és kultúránként eltérő megítéléssel bírhat. Bizonyos kultúrákban ma is gyakori a gyermekanyaság vagy gyermek házasság (12 év környékén) és az ottani törvények nem tiltják, bár ma már egyre kevesebb az ilyen társadalom. Napjainkban a nemi érés folyamata felgyorsult, a gyermekek jóval hamarabb jutnak részletes információkhoz a nemiségről, mint korábban. Azonban vita tárgya, hogy a felgyorsult nemi éréshez szellemi érés is társul-e. Ókori Róma és Görögország: teljesen természetes volt, hogy felnőtt szexuális kontaktusba lépjen nemileg éretlen, vagy alig érett fiatallal, de más országokból és kultúrákból is maradtak fenn ilyen tartalmú írásos emlékek. Japán: a működő bugyiautomaták népszerűsége aggodalomra ad okot a társadalomkutatóknak. Közismert tény, hogy a japán férfiak bizonyos rétege szívesen fizet az (alig) használt lánykabugyik birtoklásáért. Szekai Hacu Siavasze Pancu Sókai Gentei magazin egy számához (2007. január) ilyen "promóciós" terméket csomagolt, amivel egyrészt általános felháborodást váltott ki, másrészt rekordmennyiségben kelt el. 7

Egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések: Németországi kutatások arról tanúskodnak, hogy öt esetből négy családon belül történt. Az összes elkövető 0,3 százaléka volt egyházi személy.[3] Reinhard Haller törvényszéki pszichiáter is felhívja rá a figyelmet, hogy a pedofil tettek elkövetőinek 99,7 százaléka nem egyházi személy, a legtöbb ilyen eset családban vagy zárt rendszerekben fordul elő, például egyesületekben. [4] Hasonló álláspontot képvisel Hans-Ludwig Kröber bűnügyi pszichiáter professzor, aki azt állítja, hogy a szexuális zaklatásoknak több mint a fele a családban történik. Ez még inkább igaz az erőszakos cselekményekre."[5] Becslések szerint az Egyesült Államokban mintegy 39 millió áldozata van a gyermekek elleni szexuális visszaéléseknek, amelyeket legnagyobb arányban családtagok követnek el.[6] A John Jay Intézet jelentése szerint Amerikában a gyermekkori visszaélések 60 százalékát a családhoz közel álló rokonok, barátok, 30 százalékát közeli családtagok követik el.[1] Miért büntetik? A gyermek szellemileg éretlen, nemisége formálódó, szexualitása kialakulatlan, ezért nem képesek helyesen értékelni a szexualitást. Bármilyen módon (erőszak, késztetés) történő ráhatás testi és szellemi fejlődésüket negatívan befolyásolhatja. A védendő érték: a gyermek egészséges fejlődése a ma a köztudatban élő felfogás szerint. A szakemberek egyetértenek, hogy a gyermekek (vagy emocionálisabb kifejezéssel élve gyermekeink ) védelmében 8

nem szabad következmények nélkül hagyni egyetlen pedofil jellegű bűncselekményt sem.[7] A gyermek testében és lelkében is súlyos károkat okozhat egy ilyen interakció; ami adott esetben akár halálhoz, vagy maradandó pszichés torzulásokhoz is vezethet. A beleegyezési korhatár Bővebben: Beleegyezési korhatár A korábbi magyar törvényi szabályozás során a heteroszexuális kapcsolatokban a beleegyezési korhatár 14 év volt, míg a homoszexuális kapcsolatokban 18. Az Alkotmánybíróság diszkriminációra hivatkozva megváltoztatta a törvényt, így ma már a beleegyezési korhatár nem függ a partnerek nemétől. A kifejezés megtévesztő, és nem szabad elfeledkezni arról, hogy a törvény ilyen helyzetekben zsinórmértékként szolgál. A bíró mérlegelési jogkörébe esnek az olyan esetek, amikor az egyik fél még nem töltötte be a beleegyezési korhatárhoz szükséges életévet, míg a másik fél azt már átlépte. Az ilyen esetek gyakran jelen vannak, és mindig is jelen voltak a magyar bíráskodásban, de a legtöbb esetben az életkorbeli különbség elenyészően kicsi. A pedofil bűncselekmény az, ha egy felnőtt személy közösül egy gyerekkorú személlyel. Ma Magyarországon a felnőttkor a 18. életév betöltésével kezdődik, a gyerekkor pedig a 14. életév betöltéséig tart. Vagyis a beleegyezési korhatárnak (a betöltött 14. életévnek) érzékelhetően semmi köze sincs a pedofíliához, mivel a megrontást minden esetben egy 18. élet- 9

évét betöltött személy követi el egy 14. életévénél fiatalabb személlyel szemben. A pedofília azonban továbbra sem valósít meg büntetőjogi tényállást, lásd még: Jelenlegi magyar törvényi szabályozás. Homoszexualitás és pedofília A pedofília létezik mind heteroszexuális, mind homoszexuális változatban. A homoszexualitás és a pedofília nem feltételezi egymást. A homoszexuálisok többsége felháborodik azon, ha egy kalap alá veszik egy gyermekmolesztálóval.[8] Bill Donohue, A Katolikus Liga elnöke számos tudományos kutatási eredményt számba véve rámutat: a gyermekeket molesztálók között kiugró számban szerepelnek homoszexuálisok, ami a statisztikákból is egyértelmű. Egy amerikai tanulmány szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál.[9] A további hivatkozott tanulmányok készítői: Roderick MacLeish Jr, Robert S. Bennett (a National Review Board vezetője), Richard Fitzgibbons pszichiáter és Leslie Lothstein pszichológus. Az (általában) saját rokonságában elkövetett pedofil visszaélés leginkább annak tudható be, hogy az idősebb fél a lelepleződéstől tartva inkább a vele azonos nemű kiskorúval közösül és éli ki nemi vágyait mivel a gyermek az ilyen közeledéssel szemben legtöbbször védtelen, nem mer szólni az ilyen 10

esetről, vagy ha mégis megtenné, az esetek egy részében valószínűleg nem hinnének neki. [forrás?] A pedofíliát a szakemberek többsége szerint nem szabadna összemosni a homoszexualitással, hiszen a pedofília jelenleg a parafíliák közé sorolandó, a homoszexualitás pedig a szexuális irányultságok közé.[10] [11] Pedofília okai Az elnyomott szexuális igények, az elnyomott vágyak, az elnyomott emberi viselkedések okozhatnak súlyos problémákat.- Például: Munkás vagy földműves családokban a művészi hajlammal rendelkező emberek sokszor nyomták el a művészi hajlamukat, a közvetlen környezet negatív megítélésének elkerülése érdekében. De ennek az ára általában pszichés problémák kialakulása, például depresszió, skizofrénia, szexuális zavarok, öngyilkosság, erőszakos bűncselekmények, szexuális bűncselekmények. A homoszexualitás elnyomása vagy titkolása hasonló idegrendszeri, pszichés elváltozásokat okoz. [forrás?] Jelenlegi magyar törvényi szabályozás A büntetőjog nem használja a pedofília meghatározást. Nem a pedofil személyeket bünteti, hanem ha bűncselekménynek minősülő tettet követnek el, lásd: Btk. 204. tiltott pornográf felvétellel való visszaélés Btk. 197. (2). bekezdés /a. pontja erőszakos nemi közösülés minősített esete, amikor a sértett 12 éven 11

aluli személy, mivel őket a törvényi vélelem alapján védekezésre képtelennek kell tekinteni (Btk. 210. ) Btk. 198. (2). bekezdés /a. pontja szemérem elleni erőszak minősített esete szintén a fenti okból Btk. 201. megrontás bűntette Btk. 205. (3). bekezdés a./ pontja ha az elkövető által üzemeltettet bordélyházban 18 életévet be nem töltött személy folytat üzletszerű kéjelgést Btk. 207. (3). bekezdés a./ pontja ha a kerítést 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el Értelmező rendelkezés: Btk 210. A 197-198. és a 200. alkalmazásában a tizenkettedik életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. Btk 210/A. (1) Üzletszerű kéjelgést folytat az, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve közösül vagy fajtalankodik. (2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. Csoportok, akik legalizálni szeretnék a felnőtt gyermek (szexuális) kapcsolatot North American Man/Boy Love Association rövidítve NAMBLA Logójukban az egymás mellett álló nagy M és a kis b szimbolizálja a felnőtt férfit és a serdülő fiút. 12

Vereniging MARTIJN vagy rövidítve MARTIJN egy holland szervezet, amely legalizálni szeretné a pedofíliát. 1982-ben alapították Hoogeveenben és 1987-től ismert a fenti néven. 1994-ben zárták ki az International Lesbian and Gay Association-ből (Nemzetközi Leszbikus és Meleg szövetség). Irodalom Balogh J.: Fiatalkorúak és a büntetőjog. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909 Losonczy Á: Ártó-védő társadalom. KJK, Budapest, 1989 Lowen, J.: Juvenile Prostitution and Child Pornography. Center for Law and Justice, University of Washington, 1980 Külső hivatkozások Internet és pedofília a Magyar Rendőrség honlapjáról. index.hu: Sok gyerek ismeri a szexuális bántalmazást Források 1. ^ Jump up to: a b komment.hu: Papi pedofília: Ratzinger tette ellene a legtöbbet 2. Jump up Magyar nagylexikon XIV. (Nyl Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002 625. o. ISBN 9639257117 13

3. Jump up Kasza László: Pedofília és a katolikus egyház (Élet és Irodalom, LIV. évfolyam 12. szám, 2010. március 26.) 4. Jump up Magyar Kurír: A pedofil tettek elkövetőinek 99,7 százaléka nem egyházi személy 5. Jump up Magyar Kurír: Pedofília, cölibátus, botrányok interjú Hans-Ludwig Kröber bűnügyi pszichiáterrel 6. Jump up Magyar Kurír: Kinek jó, hogy médiaszenzáció lett a papi botrányokból? 7. Jump up Lásd 8. Jump up pride.hu leszbikus meleg biszexuális transznemű lesbian gay bisexual transgender portal 9. Jump up K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18 10. Jump up Öt kenyér meleg portál kislexikona 11. Jump up melegvagyok.hu: Tévhitek a melegségről Ezek után pedig idézném azokat a sorokat, amiket még mi írtunk első könyvünkben a pedofíliáról (Pedofília! Ez nem simogatás): A pedofília a legkegyetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb emberi magatartás. A gyermekek teljesen kiszolgáltatottak a felnőtt pedofiloknak, nincs hova, nincs kihez menekülniük. A védelmet nyújtó felnőttből üldöző lesz, a valóság pedig mocskos titkok börtönévé válik. A pedofília a gyermekkort a leglényegesebb elemétől fosztja meg: az ártatlanságtól. 14

A pszichológia szemszögéből a pedofília nagyon sokrétű. Beletartozik a gyermekkel való nemi közösülés, de nem csak ez! Ide tartozik még a gyermek szájával, mellével, nemi szerveivel, végbélnyílásával vagy bármilyen egyéb testrészével történő fizikai érintkezés abból a célból, hogy a pedofil személy szexuálisan felizguljon. Nem kell, hogy a pedofil személy vérrokon legyen. Lehet bárki, akit a gyermek a bizalmába enged, családtagnak tekint. Van azonban olyan magatartásforma is, amihez nem kell fizikai kontaktus a pedofil hajlamú személy és áldozata között, de ugyanolyan romboló hatása van. Például, ha a pedofil a gyermek előtt felfedi a nemi szervét, vagy maszturbál, vagy akár ráveszi a gyermeket, hogy szexuálisan izgató fényképekhez vegyen fel különböző pózokat ezekkel is a pedofília egy formáját követi el. Lényeges, hogy a bűncselekményt titokban kell tartani. A gyermekét szeretettel magához ölelő és megpusziló apa semmi titkolnivalót sem tesz. Sőt az ilyen érintés elengedhetetlen a gyermek érzelmi fejlődéséhez. Ha viszont ugyanez az apa a gyermek nemi szerveit simogatja, fogdossa - vagy arra kényszeríti a gyermeket, hogy az övét simogassa, megfogja -, ez már olyan cselekedet, amelyet titokban kell tartani. Vannak még olyan viselkedésformák is, amelyek ide tartoznak. Például az öltözködő vagy fürdő gyerek meglesése, vagy a gyermekre tett csábító vagy nyílt szexuális értelmű megjegyzések is. Ezek ugyanazokat a tüneteket eredményezik, mint a többi 15

pedofil támadásokat átélt áldozatok esetében. Ez kimeríti a pedofília fogalmát. Napjainkban olyan járványszerű méreteket öltött a pedofília, amilyet eddig még sohasem tapasztaltunk. Statisztikák szerint csaknem minden negyedik gyermek áldozatul esik a pedofíliának 18 éves koráig. A pedofília vitatémává vált. Azonban van egy súlyos probléma, ami nehezíti a pedofília megfékezését. Ezek a máig is a köztudatban élő tévhite, amelyek megkérdőjelezhetetlenül belénk vésődtek, azonban nem igazak és soha nem is voltak azok! Tévhit: A pedofília ritkán fordul elő. Valóság: A szakértők adattárából az derül ki, hogy minden negyedik gyermek - tizennyolc éves koráig - áldozatul esik a világban valamelyik, a gyermek bizalmát élvező pedofil családtagjának. Tévhit: A pedofília csak a szegény és iskolázatlan családokban fordul elı. Valóság: A pedofília könyörtelenül demokratikus! Nem ismer társadalmi, gazdasági határokat. A pedofília a mi családunkban éppoly könnyen megtörténhet, mint egy nyomortanyán. Tévhit: A pedofil felnőtt elkövető mind társadalmilag, mind szexuálisan deviáns személy. Valóság: Bárki lehet pedofil hajlamú. Az elkövetőknek nincsenek közös ismérveik. Gyakran köztiszteletben álló, első ránézésre normális férfiak és nők az elkövetők. Vannak közöttük rendőrtisztek, gondozónők, tanárok, orvosok, alkoholisták és egyházi 16

személyek egyaránt! Közös vonásuk inkább pszichológiai jellegű, semmint társadalmi, gazdasági, faji, vagy kulturális. Tévhit: A pedofília a nemi kiéhezettség következménye. Valóság: A legtöbb pedofil aktív nemi életet él a házasságon belül, valamint gyakran házasságon kívüli kapcsolatban is. A gyerekek arra kellenek nekik, hogy élvezhessék a hatalmukat és azt, hogy ők irányítanak, vagy feltétlen, kockázatmentes szeretetet kapjanak, amelyet csak a gyermekekből tudnak kikényszeríteni. Ebben az esetben szexualizálódik a hatalomvágyuk. Tévhit: A gyerekek legalább részben felelősek az őket ért molesztálásokért. Valóság: A gyermek a mosolyával, simogatásával, kedvességével csupán a szeretetéhségét fejezi ki a felnőtt felé. A pedofilok pedig pont ezt használják ki, és ürügyként értelmezik a gyermek megrontásához. A gyermek éhségét arra használják, hogy kenyér helyett követ adjanak az áldozatnak. A gyermek szeretet helyett szexuális zaklatást; gondoskodás, törődés helyett erőszakot szenved el. A pedofiloknak nincs joguk kiélni alantas vágyaikat a védtelen gyermekeken, sajnálatos módon mégis ezt teszik! Tévhit: A legtöbb pedofil történet nem is igaz, csupán a gyermek találja ki azokat. Valóság: Ez a legkárosabb mítosz, mely áthatja a pszichológiát. Ezt a tévhitet Sigmund Freud teremtette 17

meg. Pszichoanalitikus praxisa során Freud annyi pedofil bűntényről hallott beszámolót, hogy minden alap nélkül úgy döntött, mind nem lehet igaz. Tévedésének öröksége az, hogy több ezer áldozat a pszichológusoktól távozva lelki nyomorékként, segítség nélkül vegetálnak, illetve öngyilkosságba menekülnek. A 2-5 éves kisgyermekek megdöbbentő vallomásait hallva a szakemberek beismerték, hogy a gyermekek csak egy esetben tudhatják a pedofil bűncselekményeket ilyen részletesen elmondani, mégpedig ha a valóságban is fizikálisan átélik a traumát. Tévhit: A gyermekeket gyakrabban molesztálják idegenek, mint ismerőseik, rokonaik. Valóság: A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények többségét a bizalmukat élvező családtagok követik el. Az idegenek, akiktől fél a gyermek és nem bízik meg bennük, nem férkőzhetnek közel a gyermekhez. Tévhit: A pedofília csupán simogatás a felnőtt részéről, amit a gyermek félreért. Valóság: A pedofília bűncselekmény, ami nem simogatás! A pedofília áldozatai nem simogatásról, hanem erőszakról, fajtalankodásra kényszerítésről, perverzióról tudnak beszámolni. A pedofilt önző vágya vezeti, és nem azt tartja fontosnak, hogy a gyermek mit érez. A saját vágyainak kiélése a célja, a gyereket csak eszköznek tekinti ebben! 18

Remélem, hogy akik eddig a tévhitekben hittek, azok most alaposan áttanulmányozzák a valóságot és elgondolkodnak róla. Ezért emlékeztetőül újra írom ide azt, ami velem történt, és tíz évvel ezelőtt leírtuk. Aki már olvasta, annak ismétlés, aki meg nem, annak új információ. Apámnak nagyon zokon esett, hogy lányai vannak. Nem fiúnak születtem. Így, mint elsőszülöttet, a nővéremet vette pártfogása alá fiaként, így lettem én az anyám lánya. - Timi az anyjáé! Ő csak a második! határoztak felőlem. Mindig is elhanyagoltnak, mellőzöttnek, sőt kegyvesztettnek éreztem magam. - Bárcsak fiú lennék Biztos, hogy sokkal jobban szeretnének! okoltam gondolatban önmagam. Szüleim néhány évi albérlet után építkezésbe kezdtek. Tudtak volna vásárolni a közeli városban lakást, de a nagyszüleim tanácsára így nem költöztek el, hanem apám szülei mellet vásárolták meg az építési telket. A házépítés elkezdődött Apám nagycsaládból származik. Öt élő testvére van. Egyetlen lánytestvére van csupán, de ő is csak féltestvére apámnak. Törvénytelen gyermeke nagymamámnak, mégis nagyapám saját lányaként nevelte fel. Úgy tekintett rá, mint saját gyermekére. Nagymamám már terhes volt, amikor férjhez ment nagyapámhoz. Keresztanyám így lett nagyapám egyedüli lánya. Hogy ki volt az apa? Ezt mama sohasem mondta el nekünk Három éves koromig anyám otthon volt velem. 19

Míg gyesen volt, addig semmi gond nem történt velem. A gyes letelte után azonban minden megváltozott. Anyám visszament dolgozni az egyik helyi boltba pénztárosnak. Szüleim szerint ez lényeges és fontos lépés volt. - Kell a pénz az építkezéshez és a gyerekekre is! hangoztatta anyám. Az anyagi jólét és a kényelem, sőt a házépítés is, mindennél fontosabb volt! Apám kevesebbet keresett attól, amire - anyám szerint - szükségünk lett volna. Anyám ezért kötelességének érezte, hogy visszamenjen dolgozni. Ő a munkahelyét és a pénzt választotta helyettünk, gyermekei helyett. Nem volt ideje velünk foglalkozni. Nem ő nevelt, hanem az óvoda, a rokonok és természetesen a nagymama. Mivel a szomszédban volt az egész család, természetes volt, hogy mamánál töltöttem a napjaimat. Anyu sokszor bízott rá és én is szerettem ott lenni. A nagybátyáim törődtek velem apám helyett is. Szinte közöttük nőttem fel. Velem leggyakrabban apám egyik öccse töltötte az idejét. Sokszor voltam vele, gyakran rábízott mama. Otthon lakott nagymamámnál és így volt ideje rám. Nem volt nős, nem voltak kötelességei. Nagyon sok dolgot ő végzett el a ház körül, segített mamának az otthoni teendőiben is. Mama sokszor rábízott, míg dolgait elvégezte. Például, míg a kertben dolgozott, vagy főzött a nyári konyhában, addig mi bent voltunk ketten a házban és néztük a televíziót. Természetes dolog volt, hogy a felnőtt vigyáz a 20

gyerekre. Így történhetett az meg, hogy szemet vetett rám. Négy éves voltam! Kis óvodás Ma sem értem, mi késztetett egy felnőtt embert arra, hogy kihasználja egy ilyen kisgyermek tudatlanságát, védtelenségét és kiszolgáltatottságát. Ez a pedofília! Ez a végső árulás a gyermekkel szemben. Nem emlékszem pontosan, hogy miként kezdte és azt sem, hogy pontosan mikor hagyta abba, viszont tény, hogy a nagybátyám szexuálisan zaklatott! Nem simogatott, ahogyan ezt sokan elképzelik, de erről később részletesen írok. Sokszor eltöprengtem már azon, hogy mit is éreztem iránta akkor, és hogyan gondolkodtam felőle. Talán apámnak tekintettem? Bizonyára ez áll legközelebb az igazsághoz. Csak azt tudom most is mondani, amire azóta is határozottan emlékszem. Törődést, gondoskodást és szeretetet vártam tőle, hiszen a gyermek a családtagoktól szeretetet, törődést vár, ez élteti! Olyan a gyermeknek a szeretet, mint az oxigén: nem tud élni nélküle. Az egészséges fejlődéséhez erre van legnagyobb szüksége. Károsodik, ha nem kap elég szeretetet. Ezt sajnos én nem kaptam meg a szüleimtől. Ahhoz ők túlságosan elfoglaltak voltak. Nem volt idejük arra, hogy szeressenek engem. Elhanyagoltak Valamennyit persze adtak, de ez kevésnek bizonyult. Sokszor nem is a munka, hanem saját szórakozásuk vette el az időt gyermeküktől. Fontosabb volt a focimeccs, a kocsmai haverok, anyám barátnői, mint én. Sokszor idejük ugyan lett volna rám, de kedvük hozzám annál kevesebb. Nem nem 21

lékszem, hogy apám játszott volna velem, hiszen csak a fiúkkal tudott játszani. Számára a lányok semmire sem voltak jók. Nem tudott velem mit kezdeni. Anyám pedig veszekedett velem és sokszor megvert, simogatás és szeretet helyett. Amiért a legjobban elítélem őket az az, hogy nem tartóztatták meg magukat előttünk - gyermekeik előtt - szexuálisan. Több alkalommal is megtörtént, hogy anyám húga nálunk aludt. Ma sem értem, miért volt szükség erre, hiszen csak pár utcával lakott arrébb a nagyszüleimmel együtt. Ilyenkor mindig a gyermekszobánkban aludt az én ágyamban. Engem átvitt anyám a saját ágyukba. Anyuékkal kellett aludnom! A szó szoros értelmében utáltam ezeket az alkalmakat. Rettegtem tőlük. Miért nem hagytak békében? Miért nem volt jogom a saját ágyamhoz? Miért kínoztak pont engem? A szüleimmel aludni rémálom volt! Éjjel arra ébredtem, hogy a sötétben mozog az ágy, nyögtek és lihegtek. Sejtettem, hogy valami olyat tesznek, amit nekem nem szabad tudnom. Úgy éreztem, hogy ez valami titkos, bűnös dolgot. Valami olyan, ami bántja, zavarja a kisgyermek fejét. Túl nagy teher ez a kisgyermeknek, amit nem tud megérteni, feldolgozni. Kétségbeestem és féltem! Egyszerűen nem tudtam mást tenni csak mozdulatlanul, dermedten feküdtem és felsírtam. Csak a sírásom miatt hagyták abba. Anyám kirohant a fürdőszobába, apám pedig kínjában bekapcsoltatta velem a tévét, amiben már nem is volt adás Azt hitte, hogy ez megoldja a problémát? 22

Nem mondtak nekem semmit. Nem voltak megtanítva arra, mit tegyenek ilyen helyzetben. Nem nyugtattak meg, nem karoltak fel. Nem mondták még azt sem, hogy ne féljek. Felnőttként értettem meg, hogy őket csupán a szex tartotta össze. Az igazi szeretet nem ilyen. Az igazi szeretet még a síron túl is hű marad egymáshoz! Ők nagyon hamar bebizonyították ennek az ellenkezőjét. Pár évvel később ugyanis elváltak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan történtek Összegyűlt a család. Mindent előkészítettek a disznóvágáshoz. A felnőttek az udvaron dolgoztak. A gyerekek pedig a házban gyűltek össze a televízió előtt. Éppen a tévét néztük, amikor bejött a nagybátyám. Furcsa játékot eszelt ki. Lefogták a tíz éves korú unokatestvéremet és lehúzták róla a nadrágját. A játékot roppant módon élvezte a nagybátyám. Az unokatestvérem alul teljesen meztelen lett és megköpködte előttünk a kis fütyijét. Ennél jobban meg sem alázhatta az unokaöccsét! A nagybátyám katona volt. A szabadságát itthon töltötte. Átjött hozzánk, a szomszédba is a szüleimet üdvözölni. Amikor megláttam, megijedtem tőle és elkezdtem sírni. A szüleim és a nagybátyám közösen akartak csitítani. - Ne félj már! nyugtatott anyám. - Ne sírj már! kérleltek. 23

A nagybátyám felvett, magához ölelt és megpuszilt, de én végig, egész idő alatt sírtam. A szüleim azt hitték, hogy nem ismertem meg, ez az oka a sírásomnak. Meg sem gondolták, hogy más oka is lehet a reakciómnak. Este mamáéknál voltam a szomszédban. A szobában sötét volt. Közösen néztük a tévét mamával és nagyapával. A szoba sarkában volt a készülék, az ajtóval szemben. A kettő között volt egy szekrény és egy kihúzhatós heverő. Mama ezen a heverőn ült, miközben a tévé képernyőjére meredt. A szoba közepén volt két ágy összetolva. Ezeken feküdt nagyapám. Az ajtó mellett is volt egy heverő a tévétől legtávolabb. Ezen a heverőn ültem felhúzott lábakkal. Mindenkit jól láthattam, hiszen előttem helyezkedett el mindenki. Kivéve a nagybátyámat, aki mellém ült le. Egy kis egyberészes ruhácskában voltam és fel voltak a térdeim az állam alá húzva. A nagybátyám egyszer csak fogta magát, félrehúzta a kis bugyimat és elkezdte piszkálni a nemi szervemet. Dörzsölni kezdte, majd az ujjaival belematatott! Piszkálta, majd kihúzta az ujját és megszagolta. Az orrom elé tette a kezét, hogy én is szagoljam meg. Iszonyúan féltem! Szorongtam kétségbeesésemben. Nem mertem megmozdulni sem! Nem értettem, hogy valójában mi is történik. A szüleim sohasem mondták el nekem, hogy oda senki sem nyúlhat, mégis a lelkemben éreztem ezt. Tudtam, hogy nagyon rossz dolgot csinál, én pedig nem akartam, hogy ezt tegye! A nagybátyám tudta azt, hogy erős, és ha elég határozott és agresszív, akkor félelmemben nyikkanni sem merek. Könnyű volt neki egy gyermeket nyomorgatni! Semmi esélyem sem volt négy évesen vele szemben. Ha a nagyszüleim észre is vettek volna valamit, vagy ha sírtam volna, akkor ő játszva kimagyarázta volna magát. Színlelte volna az ártatlant. Mégis mit mondtam volna? Azt, hogy bán- 24

tott? Letagadta volna az egészet! Ő már a célját elérte! Megrontott és egy kis mellébeszéléssel kihúzta volna magát a pácból. Ezt akkor nem gondoltam végig, hiszen kisgyermek voltam. Csupán annyit értettem meg, hogy ha árulkodok, akkor nagy baj lesz belőle. Ezt tudta ő kihasználni! Nekem hallgatni kellett erről a bűnös titokról és szégyellni, hisz apuék is ezt tették. Ők is zavarban voltak, amikor felriadtam mellettük. Ők is hallgattak, tehát nekem is ezt kell tennem. Amit felfogtam az az volt, hogy milyen rosszat tett velem. Fájt és sírni szerettem volna, de nem mertem. Semmit sem mertem tenni. Telt az idő. Anyuék megint mamára bíztak. Anyuéknak megint valami dolguk volt, így kéznél voltak a nagyszülők. - A szomszédban biztonságban lesz a gyerek! gondolta anyám, mit sem sejtve. A nagybátyám is otthon volt. Mama kiment a kertbe, míg én a szobában maradtam. Mama nem aggódott miattam, hiszen bent volt a nagybátyám is, aki figyelt rám! Igen, ő figyelt rám A két összetolt heverőre fektetett. A pokrócot ránk húzta és csókolni kezdett. A nyelvét a számba dugta és mozgatta. Sohasem éreztem ilyen undorítót! Azt hittem, megfulladok! Féltem, szörnyű volt. Anyuék nem így puszilkóztak előttünk. Ők csak összeérintették a szájukat. Sokáig ezt csinálta, én pedig menekülni szerettem volna, de megdermedtem. Nem engedett a szorításából. Felhúzta a kis lábamat a saját derekára és félrehúzta a bugyimat. Megint ott matatott. Újra és újra 25

dörzsölte a nemi szervemet, belenyomkodta az ujját. Elővette a saját ocsmány nemi szervét, amit én még megnézni sem mertem soha. Nem is láttam sohasem. Csak azt az undorító szagát éreztem. Dörzsölte az enyémhez és próbálta belenyomkodni. Még meg is nyálazta, hogy bemenjen, de ez nem sikerült neki. Túl kicsi voltam és túlságosan rémült, hogy ez sikerüljön neki. Éreztem azt a büdös szagot! Sohasem fogom elfelejteni azt a büdös szagot, míg élek! Csukódott az ajtó és mama lépett be a házba. A folyosón át csupán pár lépés és mama rájött volna mindenre, de ő nem abba a szobába igyekezett, amiben mi voltunk, hanem a másikba. Több sem kellett a nagy bátyámnak! Azonnal békén hagyott, mintha mi sem történt volna. Csak azért szabadultam meg tőle, mert megzavarta mama. Most is ugyanazt a bénultságot, szorongást és félelmet éltem át, mint azelőtt. Semmit sem mertem tenni, főleg nem ellenkezni vele! Újra csak hallgattam, mert féltem, hogy ha kiderül ez az ocsmányság, akkor nagy baj lesz! Mit sem sejtve, újra csak mamára bíztak a szüleim. Mama kiment a házból és a nagybátyám csak erre várt! Senki sem gyanított semmit, én pedig buta gyermekként nem éreztem veszélyt. Nem láttam át a helyzetet. A nagybátyám a kihúzhatós ágyra fektetett. Nem mertem vele ellenkezni rémületemben. Féltem tőle. Az oldalamra kellett feküdnöm. A pokrócot ránk terítette és újra csókolni kezdett. Egyre többet engedett meg magának, és ha úgy nem ért célt, másképpen próbálkozott. Ugyanúgy megfogdosott, de most nem próbált me- 26

gerőszakolni, hanem az önkielégítésébe akart belekényszeríteni. A nemi szervére tette a kezemet. Nem akartam, de ő erőltette! Kihúztam a kezem, de ő rám szólt kéjes arccal, hogy Timi! aztán visszahúzta a kezem. Mozgatni kezdte a kezét és rászorította az enyémet is. Még sírni sem mertem, pedig kínomban ezt szerettem volna tenni. Nem tartott sokáig, mert nyílt a bejárati ajtó és ez félbeszakította ezt az egész mocskolódását. Megszabadultam! Szörnyű érzés volt tehetetlennek és kiszolgáltatottnak lenni! Iszonyú érzés, amikor a gyermek nem látja a menekülés lehetőségét. Sohasem vetkőztetett meztelenre, mert erre nem is volt szüksége. Túl veszélyes lett volna amúgy is számára. Később már csak úgy próbálkozott, hogy tévézés közben mögém feküdt és ruhán keresztül nyomkodta a fenekemhez a nemi szervét. Ezt csak pár alkalommal tudta megtenni, ha véletlenül úgy alakult, hogy ketten maradtunk a szobában. Egyre jobban kerültem azokat a helyzeteket, amikor kettesben próbált velem maradni. A testi zaklatásomat egyszer csak abbahagyta. Ekkor öt éves voltam. Túl veszélyesnek tartotta a dolgot. Félt, hogy kitudódik. Rájött, hogy menekülök előle. Testileg már nem bántott, lelkileg viszont annál inkább. Próbált bennem bűntudatot kelteni, megalázni. Gyűlöltem magamat és egyre jobban szégyelltem a történteket, ezért hallgattam mit a sír! A szüleim elváltak és a bíróság úgy döntött, hogy kéthetente egy-egy hétvégét apámmal kellett töltenem. Apám visszaköltözött a szomszédba, nagymamámhoz, mi pedig a másik nagymamámhoz költöztünk. Anyámnak és mamának könyörögtem, hogy ne kelljen odamenni. Azt hitték, hogy nem aka- 27

rom látni apámat, de ez nem volt igaz, sőt!!! Féltem attól, hogy elveszítem őt. Sokszor azonban otthon sem volt, amikor mentem hozzá. Éppen a kocsmába volt inni és akkor is részeg volt, amikor hazaért. Anyámnak az igazi okot nem mertem elmondani. Nem szóltam a nagybátyám mocskolódásairól egy szót sem, így ők elmagyarázták nekem, hogy ha nem megyek apuhoz, akkor anyámat megbüntetik! Sőt a gyerektartást sem fizetik tovább! Istenem, mennyire ki van szolgáltatva a gyerek a felnőtteknek! Apámhoz járni kellett, ha tetszett, ha nem! Ott volt a nagybátyám is, és előfordult, hogy nem úgy viselkedtem, ahogy neki tetszett volna. Ekkor rám szólt, hogy: Megfogom a pinádat! Úgy bánt velem, mint egy utolsó örömlánnyal, pedig még kisgyermek voltam! Olyan is történt, hogy direkt ő akart tévét nézni velünk és szexfilmet tett a videóba. Mi, gyerekek szóltunk mamának, hogy állítsa le a fiát! Csak ekkor volt hajlandó abbahagyni. Egyik szombaton, amikor megérkeztem apuhoz, bementem köszönni a nagybátyáimnak, nehogy szóvá tegyék a neveletlenségemet. A két nagybátyám még ágyban volt. Míg köszöntem és pár szót váltottam apám öccsével, addig ez az undok nagybátyám felkelt az ágyból és alsónadrágban öltözködni kezdett. Gúnyosan így szólt: - Timi meg a gyíkomat nézi! és felnyerített, azon a gúnyos, idióta hangján. 28

Majdnem elsírtam magam! Teljesen magam alatt voltam a megalázottságtól és a tehetetlenségtől. Zavarában apám öccse így szólt a nagybátyámra: De dila vagy! és látszott rajta a döbbenet Gimnazista voltam, amikor még rendszeresen menni kellett apámhoz. Mamámék a ház előtti tornácon ültek. Mama a szomszédasszonnyal beszélgetett. Leültem az unokatestvérem mellé. A nagybátyám ittas volt, és amikor az asztalon lévő földimogyoróból én is vettem, gúnyosan és kuncogva így szólt: - Timi meg szereti a mogyorót! Szörnyen megalázott ezzel a gúnyolódásával is. Kénytelenek voltunk elviselni a jelenlétét, mert ott kellett tölteni a hétvégéket apunál. Az egyik ilyen hétvégén a nagybátyám zuhanyozni ment. Mama kilépett az ajtón és én egyedül maradtam a szobában. Kikiabált a zuhany alól, hogy nem akarom-e megmosni a hátát. A válasz számomra egyértelmű volt: NEM! Folyton a fenekemre vágott, ami nagyon zokon esett. Sohasem bírtam felfogni, hogy honnan veszi a bátorságot?! Semmi joga sem volt ehhez, én pedig nem adtam rá semmiféle okot! Dühített, de féltem, hogy bántani fog. Nem volt más választásom, csak tűrni! Szerettem volna jól pofán vágni, de ehelyett csak az anyját szidtam. Ezen ő csak jókat mulatott! 29

A mi családunkban a gyermeknek hallgass volt a neve! Csak a felnőttnek volt igaza. A gyermekeket nem vették emberszámba. Csupán arra voltunk jók, hogy kinevessenek, kigúnyoljanak és felhasználjanak a felnőttek kisded játékaihoz. Sohasem kezeltek értelmes emberi lényként. Mi, gyermekek csupán a szüleink szex gyümölcsei voltunk. Nem mondtam el a velem történt szörnyűségeket, mert a saját szüleim is engem bántottak volna. Féltem még tőlük is. El tudtad idáig olvasni? Ugye nem meglepő, hogy én ezeket a sorokat nem begépeltem, hanem bemásoltam a könyvünkből. Még mindig nem tudom végigolvasni Még mindig nagyon felkavar, és gyilkolási ösztönt hoz elő belőlem. Gondolatban már sokszor felkoncoltam, agyonvertem, kiheréltem, megkínoztam, felnégyeltem, megtapostam, baltával darabokra szabdaltam! Köszönje a Magasságos Isten kegyelmének, hogy még életben van. Mert, ha az Úr nem fékezne, akkor semmi és senki sem tudna annak irgalmazni. Talán ismered Aileen Wournos történetét. Ne csodálkozzunk rajta, hogy sorozatgyilkos lett. Az apja barátja molesztálta. Aileen elmondta az apjának, de az ezért megverte és nem hitt neki. Aileen a filmben fel is teszi a kérdést: milyen barát az ilyen?. Rémként emlegették őt, de a barátról mindenki elfelejtkezett. Ő nem rém? Nem egy rohadék, aki egy kisgyereket tönkre tett? Aileen siralomházba került, majd ha jól emlékszem, - tíz év után kivégezték, hiába tűntettek a nők a börtön előtt a kivégzés ellen. Nekünk, élőknek, a halál szörnyű dolog. Talán a legszörnyűbb. Aileen-nek megváltás volt, szerintem. Bebörtönzése előtt prosti volt, aztán sorozatgyilkos, majd rab. Hiába szabadult volna ki, a beégett emlékek elől nem tudott volna menekülni. 30

2. Árpival történő házasságom az Úr Isten kegyelmének köszönhetően működik. Úgy gondolom, ez igen nagy szó a mai világban. Sokat köszönhetek a férjemnek. Nagyon sok mindenre megtanított és a mai napig tanít. Gondolom, ő már nem örül ennyire ennek, mert rajta is használom a tanultakat. A legfontosabb lecke az volt, hogy megmutatta, hogy túl kell látni az emberek hétköznapi álarcán. Mindenki meg van sebezve. Mindenkinek van takargatnivalója. A nők 99%-a pedig áldozat. És valószínűleg valamilyen szinten a férfiak is. Ez mozgatja a tetteiket. És elkezdtem figyelni az embereket. Úgy, ahogy Árpi tanította. A sokk erejével hatott, hogy tényleg rengeteg áldozat vesz körül! Hogy minden szinte pepita. Csak itt, Nyírbogdányban, ahol lakunk, rengeteg a megcsonkított nő. Mindig azt szoktam mondani, hogy ha el akarnak kapni egy pedofilt, keressenek egy áldozatot. Az ki fogja szúrni, ki az. Vagy azt akarod tudni, kit gyaláztak meg gyermekkorában a családodban? Akkor is keress egy olyan áldozatot, aki vállalja, és ő meg fogja neked mondani. Mániákusan hangzik? Bárcsak mánia lenne! Az áldozatok mindig felismerik sorstársaikat és az elkövetőt. Aki már feldolgozási stádiumban van, az pontosan tudja, miért irritálja, mondjuk az egyik férfi, vagy nő. Aki még nem nézett szembe a traumáival, az csak annyit tud, hogy x.y-t nem csípi. Sosem felejtem el, amikor olyan 17 éves voltam, és mentem haza a városból. Már nem tudom, hogy iskolából, vagy a postáról mentem haza, a lényeg az, hogy helyi járatra szálltam. A csukló melletti ajtón szálltam fel. Akkor pillantottam meg a 31

nővéremet, Krisztit egy idősebb, bajszos pasival a csuklóban állni. Beszélgettek. Normális körülmények között odamegyek a nővéremhez. De akkor csak köszöntem neki, és hátra mentem a buszba. Gőzöm sem volt, miért. A nővérem sem értette (vagy csak tettette, hogy nem érti). Később elmondta, hogy az a pasi pedofil. A gyulai gyülekezetben molesztálta gyermek szombatiskolán a gyerekeket. Persze, megbánást tanúsított, és a gyüli visszavette. Már nem, mint szombatiskolai tanítót, hanem könyvtárost. Hülye nővérem meg lejárt hozzá könyvet venni! Nem tudom, hogy azóta milyen pusztítást okozott a megrontott gyermekek életében. A nagy kunszt az egészben, hogy az akkori lelkész felesége védőnő volt, és az ő két gyerekét is valószínűleg - meggyalázta a pedo. Védőnő létére engedte, hogy visszavegyék a pedofilt! Ja, hogy lehet, hogy tényleg megtért Én ebben nem hiszek. Mert erre még a Bibliában sincs példa! Mert aki azt mondja, hogy van, az hazudik! Mindenféle bűn benne van a Bibliában. A homoszexualitástól kezdve a vérfertőzésen át! Sok bűnből van is megtérési történet benne. De pedofilos megtérés NINCS! Leprás Simon sem tért meg belőle! Ő, aki használta Mária Magdalénát és nővérét, Mártát (és talán, öccsüket, Lázárt is), nem tért meg! Azért lett leprás. Hiába gyógyította meg őt Jézus, nem olvassuk, hogy megtért volna. Sőt, mit olvasunk?! Hogy még gondolatban ő nézi le Jézust, hogy hagyja, hogy Mária fogdossa! Ha ismerné ezt a nőt. Gondolja magában. Milyen nőt? Mit tudott ő erről a nőről?! Szóval, olyan nincs, hogy egy pedofil megtérjen. Én ebben nem hiszek, mert még sohasem találkoztam eggyel sem. Ez olyan bűn, olyan fertelem, amiből nincs kiút. Olyan, mint a Kevin Costneres Mr. Brooks c. filmben. Hiába hagyott fel két évig a sorozatgyilkosságokkal, az ördög újra megjelent és a 32

szíve vágyát (bűnt) újra előhozta benne, és nem tudott neki ellenállni. Ezért mondja Isten: Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtód előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta. (I. Mózes 4: 7.) A másik ostoba megjegyzés, amit nem tudok elfelejteni, az egyik szomszédnő szájából származik. Nagy dicsekvéssel mondta, hogy a későn született öccse, aki a lányaitól kb. 7-8 évvel idősebb, milyen sokszor és ügyesen tette tisztába a lányait kicsi korukban. Legszívesebben pofán vágtam volna ezt a hülyét! Első perctől kezdve tudtam, hogy az öccse pedo. Mert utáltam, már amikor megláttam. Beképzelt kis szar volt. A lányokat úgy kezelte, mint használt szajhákat! Pont, mint a nagybátyám minket! A tulajdonainak tekintette őket. Egyszer visszahallottam, hogy az egyiknek, a kisebbiknek, a mellét becsmérelte! És senki nem herélte ki, vagy verte agyba-főbe! Tudta, a majom, hogy utálom. Volt, hogy amikor a faluba bicikliztem, úgy jött el mellettem autóval, hogy majdnem elgázolt. Aztán egyszer lett ügye a rendőrséggel (sajnos nem a pedofília miatt), és ráadásul még egy rendőr is költözött melléjük, úgyhogy azóta meghúzza magát. Ami a kedvencem vele kapcsolatban, hogy évekig élt egy nővel élettársi viszonyban, majd nagy nehezen összeházasodtak, de egy év múlva elváltak, mert a nő megcsalta! Tetszett a dolog! Ő használta mások nőjét, nos, az övét is használta más. Mert ezek a rohadék pedofilok egyet utálnak nagyon, ha az övékét más meri használni! Olyanok, mint a tolvajok! Lopnak, de őket nem lehet meglopni! A két lánynál a kétvégű következmény jött ki: az egyik egy nagy kurva, a másik egy frigid, nem képes kapcsolatra. 33

Sajnos nem ők az egyetlen pedofília áldozatok a telepen. Mondanom sem kell, hogy végtelen elégtétellel töltött el a Jóska (nagybátyám) válása is. Természetesen ezért rám haragszik a rokonság nagy része. Mert, szerintük, én tettem tönkre az életüket. Tekintettel kellett volna lennem legalább a két gyerekére (egy fiú és egy lány). Ha én válok el, az jó, az nekik nagyon jó. De hogy a pedofil nagybátyám válik el! Kérem, az már más tészta! Nem szégyellem én magam e miatt?! Hát, milyen keresztény vagyok én?! A gond ott kezdődik, hogy ő kezdte. Ő bélyegzett meg engem és tett tönkre. Lehetettem volna prosti, narkós prosti, apáca, sorozatgyilkos, vagy csak simán öngyilkos. Biztos, hogy ez a rokonságnak nagyon passzolt volna. Az viszont már nem, hogy visszaütöttem, és megbélyegeztem Jóskát is. Ott virítson a fején nagy betűkkel: PEDOFÍL. Mert az enyémen meg ez virít: ÁLDOZAT. Ha Éva meg volt olyan hülye, hogy hozzáment és még két gyereket is szült neki, az legyen rajta számon kérve. Mert, ha soha nem szólok, ez akkor is kiderül. Mert a gyerekeit is használta. Olyan meg nincs, hogy egy anya ezt ne vegye észre. Akkor legfeljebb nem anya, mint sok pedofil áldozat anyja. Azok az anyáknak nevezett személyek, akik tudják, mit művelnek a gyerekeikkel, vagy netán ők maguk csinálják (mert van rá példa, és erről írni is fogok!), azok NEM anyák! Ilyen megtisztelő névvel nem szabad őket illetni. Egy anya tudja, érzi gyermeke minden rezdülését, hiszen 9 hónapot szimbiózisban töltöttek. A gyermek jelez, ha inzultus éri. Vagy elmondja, vagy ha nem, akkor felvesz valami idegen szokást. Én például ráztam a fejem, a falba vertem, és has fájós valamint sírós voltam. Anyám, ahelyett, hogy utána nézett volna a dolognak, inkább kinevetett. 34

Emlékszem, az oviban is ráztam a fejemet elalváskor. Majd akkor is, amikor anyu biciklin vitt haza. Tolta a bicajt, az anyjával beszélgettek, én meg az ülésre hajtottam a fejemet és ráztam. Biztos, hogy erről a bajról beszéltek, de már nem emlékszem, mit. Én ugyanis felejteni akartam a fejrázással a traumát. Ki tudja, miért nem nézetett meg anyám egy szakemberrel. Talán tudta, mi a bajom. Hogy barom Jóska használ. Vagy attól félt, hogy arra derül fény, hogy mellettünk szexelnek, amikor velük kell aludnunk. Vagy elég sokat voltak részegek mindketten és volt, hogy anyám nem főzött. Ezért mentünk át nagyanyámhoz enni. Erre sem emlékszem, viszont a nővérem, Kriszti, igen. Ő ugyanis három évvel idősebb, mint én. Ő emlékszik rá és még sok másra is Ő mondta el, hogy iskolából, oviból haza jövet anyánk részeg volt, és nem főzött, így átmentünk mamához enni. Azt pedig nagyanyám mondta, hogy az egyik ovis farsangra anyám nem jött el, mert be volt rúgva, és mamát kérte meg, hogy menjen el helyette. Azt hazudta, fáj a foga Szóval, talán anyám attól tartott, hogy egy pszichológus rájön, hogy ő nem anya és elvesznek tőle Elmondani már nem fogja, mert hét éve halott. 51 évesen halt meg. Hirtelen. A leszámolás vele kezdődött. Ő volt az első, akinek meg kellett halnia bűnéért. Mert nem vigyázott az Ajándékra. Isten ajándékára. Ugyanis a gyermek ajándék. Istentől. Amivel elszámoltat. Az apámnak nevezett személy sem fog tudni magyarázattal szolgálni. Ő is meghalt. Anyám után négy évvel. Ő sem érte el a hatvanat. Pedig ő talán tudott volna mesélni az féltestvéréről. Mert Jóska a féltestvére volt. A paptól született. Mint a legfiatalabb öccse is. Mert, hogy nagyanyám jó volt a kurvál- 35

kodásban. Már úgy ment férjhez tatához, hogy terhes volt egy másik férfitól. Aztán még sem tudott hűséges lenni. És a kedves pappal csalta tatát. Két gyerek tőle is van. Meg még ki tudja, mennyi, akiket mama elvetetet Mama belőlünk is kurvát akart faragni. Ahhoz értett, azt a tudást tudta csak átadni. És milyen szerencséje volt! Sok lány unokája lett! Beindította a madame képzőt. Erre felhasználta a fiát. Aki a paptól jó vért örökölt. Mert mama tudta, hogy mit csinál a fia. A kedvenc fia. Erre véletlen jöttem rá. Egy rokonom kottyantotta el. Felvettem Évával a kapcsolatot. Ő tata öccsének a lánya. Mamáék háta mögött laktak. Szóval, ő mondta, jobban mondva kérdezte, hogy amikor kiszaladtatok az ajtón, akkor molesztált benneteket Jóska. Mint a villámcsapás, úgy sújtott belém. Ez rengeteg kérdést vetett fel. Ennyien tudták mi folyik? Kivel futottam ki? Krisztivel? A nővéremmel? Akkor hármasba csináltuk? Mama miért nem csinált semmit? Tudta, hogy csakis a fiával lehettünk bent! Ha pedig zaklatottak voltunk, akkor tudnia kellett, hogy az a rohadék mit csinált velünk! Kriszti miért nem mondott semmit? Ő idősebb volt, mint én! Miért nem szólt? Miért nem csinált senki semmit? Nem kérdezték, mi a baj? Vagy, ha kérdezték, akkor mama eltussolta? Kit lőjek fejbe ezért? Azóta is akárhogy erőltetem, ez a jelenet nem jut az eszembe! Egyszerűen nem emlékszem rá! Biztos, hogy jobb, hogy nem tudom. Jobb, hogy nem emlékszem arra, hogy ez az elmeroggyant mit műveltetett velünk bent. Csoport szex! Gyerekekkel! Mert ez a buzi azt nézte a pornófilmekben, és velünk próbáltatta ki! Most mondd meg: lecsukatnál, ha kinyírnám ezt a pondrót? 36

Sorozatgyilkos c. könyvemben így végzem ki: Több órás autóút után érte el a végső állomást. Ebben a városban lakott a nagybátyja. Pontosan tudta, hol lakik Joe. Még a rokonaitól derítette ki. Körülnézett. Új lakópark volt félig kész házakkal. Az egyik elhagyatott házban lakott Joe. Reszketni kezdett. Most először. Tudta, hogy ez nem lesz könnyű. Robot és Lizt nem volt nehéz megölni. Ők senkik voltak számára. De Joe igen, ő már más eset volt. Ő a nagybátyja volt. Nagyon jól tudta, hogy Joe otthon van. Egyedül. Felesége elhagyta és elvitte két gyereküket. Eve nem azért hagyta el Joet, mert kiderült róla, hogy szereti a gyerekeket, hanem azért, mert verte őt. Öt évet bírt ki mellette, aztán feladta és visszaköltözött a szüleihez. Joe pedig időt kapott, hogy gondolkodjon. Ami neki nem tetszett, és ezért nagyon inni kezdett. Vajon milyen állapotban találja most őt Fatima? Részeg lesz? Vagy talán józan? Összeszedte magát, kiszállt az autóból, felment a házhoz és bekopogott. Sokáig csönd volt. Már Fatima feladta és fordult is vissza a kocsihoz, amikor az ajtó nyikordulását hallotta. Az ajtónyílásban feltűnt Joe összeaszott alakja. Fatimának hevesen verni kezdett a szíve. Már lassan tíz éve, hogy nem látta a nagybátyját. Mindig nagynak és erősnek látta most meg! Itt állt egy tönkre ment ember. Régen fekete haja most teljesen őszbe fordult. Magas, hatalmas alakja összezsugorodott. Vézna volt. Szemei vizenyősek. Arca véreres. Fatima nem volt benne biztos, hogy megismeri. Hiszen 37

ő is sokat változott az évek alatt. Ám úgy tűnt, Joe pontosan tudja, ki áll az ajtóban. - Te vagy az? Mit akarsz? förmedt rá reszelős hangon és az ajtót nyitva hagyva, sarkon fordulva bement a házba. Fatima követte. Belépett az áporodott szagú lakásba. Vastag por lepett mindent, mocsok és bűz terjengett mindenfele. Cigaretta füst lebegett a levegőben. Joe levetette magát a nappaliban lévő kanapéra és a sörért nyúlt. Fatima megállt a kanapé mellett. Lenézett Joe-ra. Ettől az embertől félt ő sokáig? Ő okozott neki rémálmokat? Ez a nyamvadt senkiházi nyomorgatta őt oly sokáig? Szüksége volt pár percre, hogy feldolgozza a látottakat. - Hallom, meghalt a férjed. Mi van nem tudott úgy kielégíteni, mint én? törte meg kajánul a csendet Joe. Majd felnyerített. A nyerítése nem változott semmit! Az maradt a régi, amitől mindig kirázta a hideg, és amitől mindig menekült. - Igen, Alan meghalt válaszolt nyugodt hangon Fatima. Érezte, mint borul el az elméje. Már nem félt. A gyűlölet, amit mindig igyekezett elfojtani magában, most elemi erővel tört ki belőle. Joe-t nem fogja olyan rövid idő alatt megölni, mint Lizt. Nem! Joe-nak szenvednie kell úgy, mint neki! Ez a nyomorult nem változott semmit! Most is ugyanúgy gúnyolódott, mint régen! Leült az Joe-val szemközti fotelbe. Ránézett. Joe-nál nem lesz szükség kötélre. Másként fogja kiszolgáltatott állapotba hozni. 38

Joe-t megzavarta Fatima hűvös nyugalma. Ahogy vizslatta. Látta, hogy a nő gondolkodik. Ez megijesztette. Már nem volt az a félős, sírós kislány. Már nem volt hatalma felette. Viszont megérezte a nő hatalmát őfelette. Ez pánikot keltett benne. Megpróbált normális hangnemben beszélni a lánnyal. - Sajnálom, biztosan nagyon rossz most neked, hogy Alan nincs veled. - Igen, nagyon rossz jött a csendes válasz. Olyan nyugodt, vészjósló volt a nő hangja, hogy Joe egyre idegesebb lett. Mi a francra készül ez a lökött tyúk? A válasz nem váratott sokára magára. Fatima mozdulata gyors volt és pontos. Kikapta SIG Sauerét a táskából, célzott és talált. Joe felüvöltött és a combjára szorította a kezét. - Te megőrültél?! ordította. - Nem, nem őrültem meg felelte teljes higgadtsággal Fatima. Bár ki tudja? Azok után, amiket műveltél velem, lehet megőrültem. Nem gondolod? Joe a kanapéra borult és tovább nyöszörgött. - Joe, mesélj nekem arról, amikor kislány voltam! kérlelte lágy hangon. - Mit meséljek rólad? nyögte a férfi. - Azt meséld el, mikor kezdtél használni és miért? 39