TÁPLÁLKOZÁS ÉS EGÉSZSÉG. Prof. Dr. Szedlák-Vadócz Valéria M.D. PhD: Az idő előtti öregedés kórélettana és megelőzése az integratív orvoslás tükrében

TÁPLÁLKOZÁS ÉS EGÉSZSÉG NUTRITION & HEALTH XIII. évfolyam, 4. szám * A Magyar Egészségvédelmi Fórum tudományos hírlevele * 2007. szeptember Prof. Dr. Szedlák-Vadócz Valéria M.D. PhD: Az idő előtti öregedés kórélettana és megelőzése az integratív orvoslás tükrében Életminőséget az éveknek, avagy: Mindennapi antioxidánsunkat add meg nekünk ma Áttekintő dolgozat BEVEZETÉS Az emberiség történetében az élet meghosszab bításának kísérlete jóval korábbra nyúlik vissza, mint Ponce de Leonnak az örök ifjúság mitikus forrása utáni kutatása. Az utóbbi évtizedekben sikerkönyvek lettek azok a művek, amelyek vitaminok, ásványi anyagok, hormonok, gyógyszerek és egyéb anyagok szedését propagálták, hogy életünket meghosszabbítsuk. Hogy ezek a tanácsok hatnak-e majdan az élettartamra, az még a jövő titka. De az öregedési folyamat lelassítására, az idő előtti öregedés megelőzésére és az életminőség javítására szolgáló tanácsok józanok, értelmesek, és az elmúlt két évtized gyakorlatában máris bizonyítottak. A JELENLEG VÁRHATÓ ÉLETTARTAM ÉS A MAXIMÁLIS ÉLETTARTAM A születéskor várható átlagos élettartam alatt az egyén által átlagosan élt évek számát, míg a maximális élettartam alatt az adott fajra jellemző leghosszabb megérhető időt, a maximális életévek számát értjük az adott populációban. A statisztikai adatok szerint a felszínen úgy tűnik, hogy például az Egyesült Államokban lenyűgöző eredmények születtek a 20. században az életkilátások kiterjesztése terén. 1900-ban a várható élettartam mindössze 45 év volt. Jelenleg ez férfiaknál 71, nőknél 78 év (Magyarországon a férfiaknál 65,3 év, a nőknél 74,5 év). Ha azonban őszintén és propagandától mentesen megvizsgáljuk, hogy minek is köszönhető ez a növekedés, akkor az a lesújtó tény bontakozik ki, hogy szinte teljes egészében a csecsemőhalál csökkenésének tudható be! A csecsemőhalál tekintetében korrigált adatok szerint az életkilátások mindössze 3,7 évvel javultak a 20. században, a maximális élettartam viszont változatlan maradt a század során! (Changes in U.S. Life Expectancy. Statistical Bull Jul/Sept (1994): 11 17.) Nem igazán szívmelengető adatok, nemde? MI OKOZZA AZ ÖREGEDÉST? Erre a kérdésre a gerontológiai kutatásoknak (a gerontológia az öregedés tudománya) köszönhetően gyorsan érkeznek a válaszok. 1

Alapvetően két csoportja létezik az öregedési elméleteknek: a programozottsági elméletek és a károsodási elméletek. A programozottsági elméletek állítása szerint van egy beépített genetikai óránk, amelyik becsenget az öregedés kezdetekor, míg a károsodási elméletek szerint az öregedés a sejteket és a genetikai állományt ért károsodás következtében jön létre. Mindkettő igaz lehet. Úgy tűnik, az ilyesfajta nyilvánvaló kettősségek ismétlődnek a tudományban. Vegyük példának a fény kettős természetét: a fény részecske is és hullám természetű is egyszerre. Nos, mind a programozott sejtélet, mind pedig a sejtkárosodás (programozott sejthalál, apoptózis) oka az emberi öregedésnek. A Hayflick-határ Dr. Leonard Hayflick megfigyelte, hogy a humán fibroblastok szövetkultúrája 50-nél több alkalommal nem osztódik tovább. Hayflick úgy találta, hogy ha 20 osztódás után lefagyasztotta a sejteket, azok felolvasztásuk és újbóli táplálásuk után is emlékeztek rá, hogy még 30 osztódásuk van hátra. Az 50 alkalommal ismétlődő sejtosztódást ezért elnevezték Hayflick-határnak. Ahogy a fibroblastok közelednek az ötvenedik osztódás felé, kezd rajtuk látszani az öregedés. Nagyobbak lesznek, és egyre növekvő mennyiségben vesznek fel lipofuscint (sárga festékanyagot). A bőrön megjelenő barnás pigmentfoltok, az úgynevezett öregségi foltok a felhalmozódott szöveti salaknak és a lipofuscinnak tudhatók be. A telomerrövidülés elmélete Az öregedés legújabb és legfigyelemreméltóbb elmélete a telomerrövidülés-elmélet. A telomerek genetikus anyagunk, a DNS-lánc utolsó szegmensei, végzáró sapkái. A sejtek minden egyes osztódásakor minden egyes kromoszóma végéről lekerül egy kicsiny DNSdarabka. A fogantatáskor valamennyi telomer 10 ezer bázispár hosszúságú. A születés idejére ez 5000 bázispárra rövidül le. A telomer a kromoszóma többi részéhez viszonyítva igen kicsiny. Míg az átlagos kromoszóma 130 2 millió bázispár hosszúságú, a telomer mindössze 10 ezer bázispárt tartalmaz. Úgy is mondhatjuk, hogy a telomer születéskor mért hosszúsága 25 ezerszer kisebb, mint egy átlagos kromoszómáé. A telomer minden egyes sejtosztódáskor megrövidül. Minél rövidebbé válik a telomer, annál inkább befolyásolja a sejt genetikai kódjának megnyilvánulását. Az eredmény: a sejt öregedése (Fossel M.:Reversing Human Aging. New York, N.Y. Morrow, 1996). Amellett, hogy az öregedés órájaként szolgál, a telomer számos más folyamatban is részt vesz. Védelmezi a kromoszómát a károsodással szemben, ezáltal lehetővé teszi a kromoszóma tökéletesebb másolását; kontrollálja a gén kifejeződését és segíti a kromoszomális struktúra kialakulását. Más szóval: a telomer nemcsak az öregedés meghatározó tényezője, hanem a rákbetegség, az Alzheimer-kór és egyéb degeneratív betegségek jelentős kockázati tényezője is (Fossel). Az öregedés telomerelméletéhez a legtöbb bizonyítékot talán a Hutchinson-Gilfordszindróma, más néven progeria (idő előtti öregedés) nyújtja. A szindrómát már 1886-ban leírták. A progeriás gyerek szerencsére rendkívül ritka 8 millió szülésből egy gyermek, aki azonban valaha is látott egyet, az soha nem felejti el. A gyermek egyéves korában kezdi mutatni az öregedés jeleit, és 13 évesen öregedésben meghal. A progeriás gyermekek telomere születéskor olyan rövid, mint egy 90 éves emberé! Egy másik ritka kórkép, a Werner-szindróma kevésbé súlyos. Tünetei a korai húszas években kezdődnek, és a halál az ötvenedik életév körül következik be. A Werner-szindrómában a telomerek születéskor normális hosszú ságúak, ám gyorsabban rövidülnek. Az emberi élet meghosszabbításának kulcsában bizonyára benne lesz a DNS végén lévő telomerek megőrzése vagy helyreállítása is. Az öregedés szabadgyökelmélete A szabad gyökök nagyon aktív molekulák, amelyek képesek hozzákapcsolódni a sejtek alkotóelemeihez, majd azokat szétroncsol-

ják. Az öregedésben játszott szerepük mellett a pro-oxidánsok (szabad gyökök) számos emberi betegséggel is összefüggésbe hozhatók. Kockázati tényezői az érelmeszesedésnek, az Alzheimer-kórnak, a szürke hályognak (cataracta), az osteoarthrosisnak (OA, degeneratív-ízületi bántalom), az immunhiányos állapotoknak stb. A szabad gyökök károsító hatása nem korlátozódik a sejtmembránokra és sejtfehérjékre, hanem kiterjed az örökítő anyagokra, a DNSmolekulákra is. A DNS a faj jellemzőinek generációról generációra történő örökítéséért felelős örökítőanyag. A DNS szerkezetében okozott kár mutációként jelentkezik (a genetikus jelleg megváltozik vagy a sejtek elpusztulnak). A DNS-t folyamatosan bombázzák a szabad gyökök és más károsító anyagok. A szervezetnek viszont vannak DNS-helyreállító enzimei (nemspecifikus endonukleázok), amelyek meghatározóak lehetnek a fajspecifikus maximális élettartam elérésében. Az ember maximális élettartama körülbelül 120 év, a csimpánzé körülbelül 50 év. Vajon abból ered-e a különbség, hogy az emberi DNS-javítás sokkal hatékonyabb? Vagy a humán telomerázenzim kevésbé aktív? Erre a kérdésre ma még nem tudjuk a választ. Glikoziláció és öregedés A másik említésre méltó öregedéselmélet a glikozilációelmélet. Dióhéjban ez arra épül, hogy a vércukor (glükóz) folyamatosan kötődik a vérsavó- és sejtfehérjékhez, mígnem végül a fehérje megfelelő működése leáll. Például a koleszterinszállító glikozilálódott fehérjék nem kötődnek a májban azokhoz a molekulákhoz, amelyek gátolják, illetve megállítják az endogén koleszterin termelődését. Ennek eredményeként túl sok koleszterin termelődik. A túlzott glikozilációnak sok káros hatása van: az enzimek inaktiválódnak, károsodnak a strukturális és szabályozó fehérjék, legyengül az immunműködés és megnövekszik az autoimmun betegségek valószínűsége. Nyilvánvaló, hogy szeretnénk elkerülni a túlzott glikozilációt. De hogyan lehet ezt elérni? Számos állatkísérlet bizonyította, hogy az étrendi antioxidánsok valóban képesek növelni az élettartamot, azonban humán bizonyítékok még csak korlátozottan állnak rendelkezésünkre. Azt azonban már számtalan megfigyelés és kivizsgálás eredményei alátámasztják, hogy az antioxidánsokban gazdag táplálék, az egyszerű cukrokban szegény étrend és a rendszeres testgyakorlás csökkenti a rákos megbetegedések, a szívbetegség és sok más öregedéssel kapcsolatba hozható betegség (nevezetesen a szürke hályog, a sárgafolt-elfajulás és az ízületi gyulladás) kockázatát. A korai öregedés megelőzésében és az életminőség javításában rendkívül fontos szerepet játszanak az antioxidánsok: a C-vitamin, az E-vitamin, a szelén, a béta-karotin(ok), a flavonoidok, a kéntartalmú aminosavak, a koenzim-q10 és a páfrányfenyő (Gingko biloba). AZ ÖREGEDÉS FOLYAMATA Az ember ősidők óta kutatja az ifjúság forrását, megtartásának lehetőségét, a visszafiatalodás titkait, az öregedési folyamatok lelassításának, illetve az idős korral együtt járó leépülés megakadályozásának lehetőségét. A génkutatók ma már tudják, mindez hol található: bennünk magunkban, minden egyes sejtünkben! Csak ott lassítható (és a jövőben talán leállítható is?) az öregedési program. A következőkben összefoglalunk röviden néhány napjainkban már jól felismert, alapvető tényezőt. Az öregedés genetikailag meghatározott és programozott folyamat kódolási restrikcióval, szomatikus mutációkkal, valamint génregulációs módosulásokkal. Jellemzői: Az alapvető élettani rendszerek homeosztázisának fokozatos beszűkülése, majd elvesztése (immunrendszer, neuroendokrin rendszer stb.). Salakanyagok, mérgek, bomlástermékek, szabad gyökök és más ártalmak fokozódó felhalmozódása. 3

A helyreállító rendszer kimerülése (az úgynevezett repair-elégtelenség miatt fellépő sejtkárosodás). A jelző és válaszoló (szignálműködési) rendszer, valamint idegrendszeri biztonságának hibásodása, tévedései. Az öregedés folyamatainak holisztikus megközelítése: a biológiai, pszichológiai és szociológiai tényezők figyelembe vétele, valamint geno- és fenotípiája Minden élőlény élete a megtermékenyítéstől a halálig tartó, fajra jellemző folyamat. A legtöbb fajnál a születés jelzi az önálló élet kezdetét. Az ember esetében körülbelül 25 éves korig egy építő jellegű fejlődési szakasz állapítható meg, az úgynevezett fejlődés-növekedés jellemzőivel, de a genetikailag programozott, úgynevezett biológiai érés (maturáció) egyes szervekben még tovább tart. Például az agynak és idegvezetékeinek az érése 30 35 éves korig is kiterjed. Ez a folyamat az úgynevezett myelinisatio, vagyis a fontos idegvezetékek szigetelődésének programja. A maturációhoz, vagyis éréshez szorosan kapcsolódó, sok tényezős szocializáció révén alakul ki az ember személyiségének egyedi alapjellegzetessége, mely újabb felfogás szerint egész életen át alakítható, fejleszthető. Ily módon az idősödés és öregkor nem törvényszerűen jár a személyiség hanyatlásával. Az idősödés és időskor szakaszait a WHO újabban a következőképpen adja meg: (45) 50-59 éves kor között áthajlás vagy átmenet kora (középkorúak), 60-75 éves kor között idősödés (preszénium), 75-90 éves kor között időskor (szénium), 90 éves kor fölött aggkorúság (aggastyánok), 100 éves kor fölött pedig a matuzsálemi kor következik. Valójában az említett korcsoportok között nem vonható meg éles határ, és a mindennapi gyakorlatban sem használjuk igazán ezt a felosztást. Öregedőnek rendszerint a 65 évesnél idősebbeket tekintjük, aggnak pedig a 85. életévüket betöltötteket. 4 A gerontológia szemlélete szerint az életív mentén az alábbi szakaszokról beszélhetünk: 25 éves korig felfelé ívelő fejlődésről, 25 és 55 éves kor között egy stabil vagy stagnáló szakaszról, majd 55-60 éves kor után az öregedés fokozatos kialakulásáról, igen nagy egyéni különbségekkel. Ebben a folyamatban túlsúlyba kerülnek a szervezet leépüléséhez vezető változások, melyek következtében csökken az ellenálló képesség a környezeti hatásokkal szemben és fokozódik a kóros folyamatok, betegségek kockázata, gyakorisága. Mindez nem hirtelen, hanem a stabil szakaszban meginduló, szervenként eltérő ütemű, úgynevezett normál idősödési folyamatokkal, azaz működésük kapacitásszűkülésével, lappangva bontakozik ki. Kimondhatjuk, hogy az öregedés természetes folyamat, de ugyanakkor a romló életminőség már nem szükségszerű! Jó példa erre, hogy a nem öreg szervezetben is megöregszenek és pusztulnak egyes sejtek és szövetek, és hétéves ciklusok keretein belül egész szervezetünk átalakul. Vagyis mi vagyunk azok, akik vagyunk, és mégsem vagyunk ugyanazok, mint hét évvel korábban. Bizonyos korban reproduktív (szaporodási) szerveink sejtjei melyeknek osztódási képessége véges dereproduktívvá (nemzésképtelenné) módosulnak. Ugyanakkor szellemi működésünk az emberi élet legidősebb koráig fennmaradhat. Ez azt jelenti, hogy az IQ-val mérhető intelligencia bővülhet az úgynevezett életúti, tapasztalati-élményi, EQ-val mérhető személyiségfejlődéssel (életbölcsességgel). BIOLÓGIAI VÁLTOZÁSOK AZ ÖREGEDÉS SORÁN Az átlagos, meghatározó jelentőségű normál öregedési jellemzők 30-tól 90 éves korig a következők (nagy egyéni különbségek mellett!): az izmok súlya és ereje 30%-kal csökken,

az úgynevezett idegtörzsek idegrostjainak száma egynegyeddel megfogyatkozik, az agy súlya az átlagos 1375 g-ról 1060 g-ra csökken, azaz mintegy 300 g-mal lesz kevesebb, a vese kiválasztó-szűrő egységeinek, a nephronoknak a száma felére csökken, a testen (és a vesén) átáramló vér mennyisége ugyancsak felére csökken, a tüdő vitálkapacitása 75 éves korra már a felénél is kevesebb, az idegrostok vezetési sebessége 15%-kal lassul, az ízlelőbimbók száma egységenként (papillánként) a fiatalkori 245-ről 88-ra csökken, csaknem általánossá válik a látás- és hallásromlás, a kötőszöveti rugalmasság csökkenése, a tartószövetek teljesítményhanyatlása és az izomműködések kapacitásszűkülése, pontatlansága, valamint a receptorok számának csökkenése és a homeosztázis stabilitásának sérülékenysége. A felsoroltak következtében csökken a gyors alkalmazkodóképesség, de ugyanakkor a személyiség jellegzetességei hangsúlyosabbá, markánsabbá, illetve merevvé válnak. A leírt öregedési változások hátterében többtényezős alapfolyamatok állnak, amelyek ma már nagyrészt ismertek. Ezek lényegileg a sejtek életműködésének változásához kapcsolódnak (celluláris öregedés), érintik a membránt, a citoplazmát, a mitokondriumot, a sejtmagot és a géneket is. Ez a folyamat nem a sejtek elkopását jelenti, mint valamilyen mechanikus gépezet esetében. A sejtek ugyanis nem tudnak elkopni, mint az élettelen anyagok, mert amíg működőképesek, addig folyamatosan ellenőrzik és javítják önmagukat, vagyis szüntelenül megújulnak, és erre mint egyed még az idős sejt is képes! Nagy valószínűséggel a sejtekben egy olyan genetikai óra ketyeg, amely meghatározza, hogy élettartamuk alatt hány osztódást végezhetnek, és meddig maradhatnak életben. Ezért minden egyes sejttípus kimerül bizonyos számú osztódás, azaz megújulás után. A gerontológusok megállapítása szerint a kötőszövetek pontosan 50-szer, a májsejtek 80-szor, a bőr hámsejtjei havonta, némely vérsejt minden második órában osztódik. Vannak olyan sejtek, mint például a vérképző őssejtek, amelyek igen hosszú ideig képesek osztódni, míg az agysejtek a születéstől kezdve nem osztódnak, vagy legalábbis látszólag változatlanok, jóllehet újabb megfigyelések alapján ezeknél sem zárják ki az osztódás lehetőségét. Mindezek tükrében a kutatások arra derítettek fényt, hogy öreg szervezetben a sejtek jelentős része képtelen megújulni (regenerálódni), s ezáltal védtelenné válik a környezet ártalmaival szemben. Ennek egyik oka az úgynevezett programozott sejthalál (apoptosis, sejtöngyilkosság ) túltengésében keresendő, ami azt jelenti, hogy bizonyos életkor felett egyes sejtek az átlagosnál nagyobb számban pusztulnak el, és helyükbe nem lépnek újak, mint ahogyan az fiatalabb életkorban történik. A leírt folyamat látszólag beleillik az úgynevezett genetikai pacemaker (biológiai óra) elméletbe, amely szerint az öregedés a fejlődés folytatása. Az egyed méhen belüli fejlődése természetesen nagyon pontos genetikai ellenőrzés alatt áll. A születés utáni fejlődésben a gének és a környezeti hatások együttesen vesznek részt. Egyes adatok alátámasztják azt a hipotézist, hogy vannak gének, amelyek szerepet játszanak az öregedés folyamatában. Más feltételezések szerint a sejtek öregedését a sejt élete során felhalmozódó, ki nem javított hibák okozzák. Feltehetően minden sejt élete csak egy előre meghatározott ideig tarthat, és ha a környezeti hatások nem károsítanák őket, akkor ezt az időtartamukat meg is érhetnék, azaz kitölthetnék a rájuk szabott biológiai időkeretet. Kísérletileg kimutatható, hogy a mesterséges körülmények között osztódásra kényszerített sejtek osztódásainak száma függ annak a szervezetnek a korától, amelyből a sejtet kiemelték. Az idős emberek sejtjei már kevesebbszer osztódnak, mielőtt elpusztulnak. Az öreg szervezet sejtjeire az sincs hatással, ha fiatalabb szervezet sejtjei mellé kerülnek. Ez 5

meghatározóan fontos körülmény, ha idős donorból szervátültetés során fiatalabb szervezetbe ültetnek át sejteket. Ezzel szemben a rosszindulatú tumorsejtek osztódási képessége és potenciálja elvileg végtelen, lévén hogy a sejtérés (maturáció) folyamata kimarad, ily módon gyakorlatilag halhatatlanok. Egyedi halhatatlanságuk azonban csak addig tart, amíg meg nem ölik az őket fenntartó gazdaszervezetet. Az egyik legtekintélyesebb tudományos folyóirat által közölt két tanulmány szerint amerikai kutatók azonosították azt a fehérjét, amely többek között felelőssé tehető az öregedésért és egyes krónikus betegségek kialakulásáért. A Nature 2002. január 10-i számában megjelent kutatási beszámolók középpontjában a fibulin-5 elnevezésű fehérje áll. Ez a fehérje azoknak a rugalmas rostoknak a fejlődésében tölt be központi szerepet, amelyek stabilizálják a sejtek falát, feszesen tartják a bőrt, valamint hajlékonnyá és rugalmassá teszik a véredényeket és a tüdő szöveteit. A dallasi Texas Egyetem és a San Diegó-i California Egyetem munkatársai egereken végzett kísérleteikben egymástól függetlenül azt tapasztalták, hogy fibulin-5 hiányában a rágcsálók megérték ugyan a felnőttkort, de bőrük, érrendszerük és testszöveteik abnormálisan fejlődtek. Az egereknél kialakult betegségek között volt az emphysema (kóros levegőgyülem), amely a tüdőszövetek rugalmasságának elvesztésével jár együtt, ekképp korlátozva a keringésbe jutó oxigén mennyiségét. Közel 2 millió amerikai szenved ebben a többnyire dohányzás következtében kifejlődő betegségben. A levegő szennyezettsége és a cigarettafüst ugyanis olyan enzimek termelődéséhez vezet, amelyek a tüdő rugalmas rostjait és a hörgőket támadják meg. A kaliforniai kutatás vezetője, Nakamura Tomoyuki biológus szerint a fibulin-5 fontos része annak a tervezett készítménynek, amely képes lesz regenerálni a rugalmas rostokat, és így lehetségessé válik bizonyos betegségek kezelése, illetve az öregedés órájának megállítása. Egyes kutatók azonban kételyeiket hangoztatják, mondván, hogy a fibulin-5 6 valószínűleg nem önmagában, inkább más fehérjékkel együttesen hat. Ezért további kutatásokra van szükség az említett hatásmechanizmus tisztázására. Összegzésként a következő mondható el: A sejtek öregedésében fontos szerepet tölthetnek be a genetikai anyag önmagától végbemenő (spontán) mutációi. Az emberi szervezetben naponta körülbelül egymillió sejtben megy végbe mutáció, ezek jelentős része működő géneket érint, és előnytelen, úgynevezett kockázati változást okoz. A napi mutációk számát a káros környezeti változások és hatások egész arzenálja növeli, ilyen a dohányzás, a vegyszerek, az UV- és radioaktív sugárzások stb. A már említett sejtbeli önjavító mechanizmusok ellenére a mutációk fölhalmozódnak, és ez a sejt működésének sérüléséhez, végső soron halálához vezet. BIOKÉMIAI VÁLTOZÁSOK AZ ÖREGEDÉS SORÁN A tudomány mai álláspontja szerint az öregedési folyamat és számtalan betegség mint például a rák, a szívinfarktus, a szürke hályog kialakulásának hátterében a szabad gyökök állnak. A szabad gyökök olyan atomok vagy molekulák, melyek külső elektronhéján egy vagy több párosítatlan elektron található. Ha egy elektronnak nincs párja, az jelentős energiatöbblettel és ebből következően megnövekedett reaktivitással jár a szomszédos atomra vagy molekulára nézve. A szabad gyökök könnyebben és gyorsabban lépnek reakcióba a környezetüket alkotó anyagokkal, mint azok az atomok és molekulák, amelyekből keletkeztek. Ilyen reaktív molekulák a szuperoxid-, hidroperoxid-, hidroxil- és peroxidgyökök, amelyek erősen oxidáló hatásukkal az élethez alapvetően fontos molekulákat például a DNS-t, a lipideket, a fehérjéket, a szénhidrátokat károsítják. A megnövekedett aktivitás lehet életfontosságú és hasznos is, de káros is, attól függően, hogy a szervezetre nézve mi a reakció végeredménye. Létfontosságú, tehát hasznos szerepet töltenek be a szabad gyökök az oxigént vízzé átalakító

energiaellátó folyamatban, amely a sejtekben található mitokondriumokban zajlik. Ennek folyamán a belélegzett oxigén 85-90%-a használódik fel, és eközben életet fenntartó vegyi energia számos energiahordozó adenozin-trifoszfát (ATP) molekula keletkezik. Egy másik vitális funkció, amelynek keretein belül nagy mennyiségű hasznos szabad gyök keletkezik, az immunrendszer által beindított fagocitózis (sejtfalás). A szervezetbe behatoló idegen mikroorganizmusokat speciális falósejtek veszik körül, és szabad gyökökkel bombázva roncsolják szét. A folyamatban a szabad gyökök a szervezet védekező fegyvereivé válnak. A károsító, agresszív oxidánsok ellen a sejt úgy védekezik, hogy enzimjeivel folyamatosan lebontja őket, vagy úgy, hogy menet közben elfogja őket (gyökfogó, scavenger hatás), és így megakadályozza a további láncreakciót, illetve úgy, hogy ellehetetleníti a gyökök és a sejthártya receptorai közötti reakció kialakulását (celluláris protektivitás). A szervezet védekezése a szabad gyökök feleslege ellen Szervezetünk létrehozta védelmi rendszerét, hogy kivédje azokat a károsodásokat, amelyek a szabad gyökök nehezen irányítható anyagcseréjének következtében lépnek fel. Azokat a molekulákat, amelyek a védelmi rendszer keretén belül a gyököket hatástalanítják, antioxidánsoknak nevezzük. A folyamat során a szabad gyökök redukálódnak, míg az antioxidánsok oxidálódnak. A szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlya szervezetünk működésének előfeltétele. A két vegyületcsoport közötti egyensúly fennállása egészségünk záloga, felborulása pedig számos betegség kialakulásának a jele. A felborult egyensúly helyreállítása a legtöbb betegség gyógyulásának felgyorsulását eredményezi. A két vegyületcsalád szerepe tehát igen összetett. Védelmi rendszerünk számára a szabadgyökfelesleg kialakulása és/vagy tartós fennmaradása ellen három út járható: A keletkezett gyököket hatástalanítja. Ez a mód a szuperoxid gyök-anion és a másodlagos, ezáltal kisebb reaktivitású gyökök ellen hatékony. Meggátolja a szabad gyökök képződését a kiindulási anyagok más úton történő elbontásával. Nagy energiájú, rövid élettartamú gyökök esetén ez a hatásmechanizmus igen eredményes. A gyökök okozta sérüléseket minél előbb kijavítja. Nagy reaktivitású gyökök esetén ez a lehetőség az előző pontokban leírtak létfontosságú kiegészítéseként szolgál. Az antioxidáns hatású anyagokat több szempont szerint is fel lehet osztani. A védelem mechanizmusában a gyökfogó és gyökképződést gátló vegyületek tartoznak az első vonalba, amelyet primer védelemnek is nevezünk. A második vonalhoz vagy szekunder védelemhez azokat az anyagokat soroljuk, amelyek a szabad gyökök okozta károk kijavításában vesznek részt. Primer védelem Az ide tartozó antioxidánsok további két csoportra oszthatók attól függően, hogy kis molekulasúlyú vegyületekről vagy enzimekről van-e szó. Bonyolítja a képet, hogy a szervezetben végbemenő folyamatokat szintén két nagy csoportba oszthatjuk aszerint, hogy jellemzően milyen polaritású közegben mennek végbe. Egyikbe tartoznak a vizes közegben végbemenő folyamatok és a vízben oldódó (hidroszolúbilis, általában poláris jellegű) antioxidánsok, míg a nem vizes közegben végbemenőket soroljuk a másikba (itt a főszereplők a liposzolúbilis, apoláris tulajdonságú antioxidánsok). Nem vizes közegnek tekinthetők a különböző zsírokat tartalmazó fázisok, a sejtmembránok stb. A szabadgyökképző és -hatástalanító folyamatok mechanizmusa a két csoportban jelentősen eltér egymástól. E folyamatok követését az is nehezíti, hogy a gyökök mennyiségét, illetve az általuk okozott kár mértékét mérő módszerek is függenek attól, hogy hol mérünk. Ezért ajánlatos a klinikai adatok tanulmányozása során alaposan 7

megvizsgálni az alkalmazott méréstechnika hatékonyságát. A legújabb kutatások eredményei teljesen új méréstechnikák kidolgozását tették lehetővé, amelyek alkalmazhatók a humán diagnosztikában. Ezek az úgynevezett Bio Photonic Scanner szöveti antioxidánsszint-mérő és az ORAC (Oxygen Radical Absorbance Capacity) analízis. Mindkét méréstechnikát az Egyesült Államokban dolgozták ki A Bio Photonic Scanner olyan, forradalmian új, egyedülálló lézeres technológia, amely az amerikai piacon is csak néhány hónapja van jelen. Ez a technológia ténylegesen ki tudja mutatni a sejtekbe és szövetekbe beépült antioxidánsok szintjét. Idáig ez csak hosszan tartó, fájdalmas és költséges úton volt lehetséges. Legalább 5 cm 2 bőr kivétele után laboratóriumban 7 napos folyamatot kellett levezetni ahhoz, hogy a szövetekbe beépült tényleges antioxidánsszint mérhető legyen. Ez az új módszer az antioxidánsok védő szerepének valódi mércéje, hiszen a vérben mért antioxidánsok csak a felszívódás hatásosságáról, nem pedig a szövetekben kifejtett hatásukról, illetve annak valós értékéről tanúskodnak. Az alacsony energiával rendelkező kék lézerfény áthatol a bőr felszínén, és bizonyos hullámhosszon rezonál a karotinokkal, és ez a visszaverődött fény elszíneződéséhez vezet (például a béta-karotin esetében a kék színű fény zöldesre változik). Az ORAC-analízis a vér antioxidáns-kapacitásának mérését teszi lehetővé. Minőséges antioxidánsok alkalmazásakor a vér antioxidatív kapacitása 10-25%-kal emelkedik. Szekunder védelem Ebbe a kategóriába soroljuk a szabad gyökök okozta sérüléseket kijavító mechanizmusokat. A javító folyamat általában úgy megy végbe, hogy a sérült részeket különböző enzimek elbontják és eltávolítják, majd a megfelelő szintetizáló mechanizmusok beindulásával az eredeti állapot helyreáll. Természetesen nem minden esetben sikerül a teljes helyreállítás. Főleg akkor van baj, ha maguk a javító enzimek is megsérülnek. Elsősorban a DNS és a 8 sejtmembrán sérülése okozhat komoly gondot. A DNS károsodásának mértékétől függően torzulhat az általa hordozott információ, ami mutációhoz, daganatos betegségek kialakulásához vezethet. A sejtmembrán sérülése a sejtanyagcserében okozhat zavart, súlyosabb esetben a membrán kilyukadása (membránperforáció) a sejt pusztulását eredményezi. Egyébként a komplementkaszkád aktív tagjai (az úgynevezett citolitikus komplex) és a citotoxikus T-sejtek (Tc-lymphocyták) perforin nevezetű hatóanyaga, valamint a lépből származó tuftsin ezen hatásmechanizmus (membránperforáció) segítségével távolítja el szervezetünkből a sérült, elöregedett (szeneszcens), valamint vírussal fertőzött testazonos sejteket. Tévhitek Manapság egyre népszerűbb a szabad gyök fogalma, de sajnos a kellő ismeret hiánya sok téves információ megjelenését is magával vonja. Egyre többet hallani az úgynevezett peroxidációs betegségekről, melyek között legismertebb a szívinfarktus. A fogalom azt sugallja, hogy kizárólag a szabad gyökök idézik elő az említett betegségeket. Ez pedig az esetek 95%-ában nem igaz, így az infarktusnál sem. A valóság az, hogy a szabad gyökök fokozott termelődése a humán betegségek jelentős részénél a betegség következménye, nem pedig kiváltó oka. Ettől persze nem csökken a jelentőségük. A beteg szervezet felépülésében fontos tényező a szabadgyökfelesleg mielőbbi csökkenése, a megfelelő antioxidánsvédelem biztosítása. A másik gyakori tévedés, amellyel sűrűn lehet találkozni, amikor nem elég ismerettel rendelkezők igyekeznek azt tudatosítani az emberekben, hogy a szabad gyököket az utolsó molekuláig ki kell irtani, el kell távolítani a szervezetből, csak akkor lehetünk egészségesek. Nos, ez sem igaz! Amikor antioxidánsvédelemről beszélünk, akkor a felesleges gyökök hatástalanítására kell gondolni, hiszen, mint említettük, a szabad gyökök nagyon fontos biológiai funkcióval is rendelkeznek. Számos betegség megjelenése-

kor közvetítő szerepet játszanak: a szervezet megfelelő válaszlépésének megtételét a betegség eredményeként termelődő szabad gyökök váltják ki. Nélkülük védelmi rendszerünk nem működik kielégítően! Bizonyított tények A szabadgyökfelesleg a daganatos megbetegedések, a különböző szívbetegségek és a reumatikus panaszok jelentkezése során növekszik legnagyobb mértékben. De komoly szerepet játszik a cukorbetegség, a különböző gyulladások, a sugárfertőzések, az idegrendszeri elváltozások (epilepszia, Alzheimer- és Parkinson-kór) kifejlődésében és súlyosbításában. A kezelés hatására felszabaduló szabadgyökmennyiség is igen nagy mértékben hátráltatja a javulás folyamatát. Fontos megfigyelés az is, hogy a HIV-vírus szaporodása fékezhető a szabadgyökfelesleg csökkentésével. Sajnos az AIDS-betegek esetében a kór rendkívüli sokrétűsége miatt ezt az előnyös megfigyelést még nem tudják megfelelően értékelni és kihasználni a betegek kezelésében. Megnövekedett szabadgyökfelesleggel járnak együtt még a következő betegségek, illetve állapotok: érszűkület (ennek kialakulásában vezető szerepet játszik a szabad gyökök támadása a koleszterint szállító rendszer ellen), szürke hályog, vesebetegségek, sclerosis multiplex (SM), hasnyálmirigy-gyulladás, az öregedés folyamata (melynek során megfigyelték, hogy fokozódik a szabad gyökök által oxidálódott anyagok mennyisége a szervezetben), stressz, trauma, műtét utáni állapotok, égési sebek, súlyos fertőzések, az alkoholizmus és nem utolsó sorban a fokozott testedzés. A szervezet minden sporttevékenység során fokozott oxigénfelvételre kényszerül, és ennek következményeként növekszik a keletkező szabad gyökök mennyisége. De a megfelelően felkészülő sportoló szervezetének védekezőmechanizmusa alkalmazkodik a fokozott terheléssel járó helyzethez, és képes ellene védelmet nyújtani. A gond a különböző szabadidősporttal, rekreációval fokozott mértékben foglalkozó egyéneknél jelentkezik. A túlzásba vitt testedzés következményeként gyakran károsodik a szívizom. Ezért szokták mondani, hogy az intenzív kocogás megkezdése előtt célszerű megvizsgáltatni szívünk állapotát különösen, ha jelentős súlyfeleslegünk is van!, hogy megtudjuk, milyen terhelést bír el. Emellett célszerű a fokozott testedzést végzőknek megfelelő komplex antioxidáns-keveréket szedni, és emellett kielégítő E- és C-vitamin-pótlás is szükséges. Klinikai adatok bizonyítják ugyanis, hogy a megfelelő E- és C-vitamin-pótlás eredményeként jelentős mértékben csökkenthető a fokozott szabadgyök-termelődés okozta kár mértéke. A GENETIKAI ÉLETHOSSZ A maximálisan elérhető életkor, illetve élettartam fajspecifikus. Az emberé a jelenlegi tudományos megállapítások szerint 120 évre tehető. Ezzel szemben az európai országok népességének átlagéletkora körülbelül 70-75 év, Magyarországon mindössze 65 év. A statisztikai adatok szerint az átlagéletkor jelenleg Japánban a legmagasabb: férfiaknál 75-80, nőknél 80-85 év. Ezek az adatok azonban nem veszik figyelembe a Himalája nevezetesen Tibet és Nepál lakosságának igen magas átlagéletkorát, különösen a buddhizmus és a hindu vallás szerzeteseinek élettartamát. A két adat a várható élettartam és az aktuális átlagéletkor között nagy a különbség, mivel az utóbbi statisztikai változó, míg a maximális életkor biológiai állandó. Ha az ember várható élettartama ilyen hosszú, s a világ népességének átlagéletkora ennyivel rövidebb, akkor mi emberek valamit súlyosan elhibázunk! AZ ÉLETMÓD ÉS AZ ÖREGEDÉS Ake Stenram svéd professzor megvizsgálta, hogy milyen táplálékfogyasztás mellett alakult ki a tápcsatornánk. Megállapította, hogy a civilizáció hatására eltávolodtunk az eredeti életkörülményektől. Táplálékunk is óriási 9

mértékben módosult a környezet és a feldolgozás változásával. Történelem előtti ősünk táplálkozása növényi eredetű anyagokból állt. Az eredetileg gyökérféléket, magvakat, növényi táplálékot fogyasztó ősember húsfogyasztása csak jóval később lett általános. A kutatók az állatoknál megfigyelték, hogy ha megváltoztatják táplálékukat, megbetegszenek. Így okunk van arra következtetni, hogy az emberek idő előtti öregedésének és a betegségek elterjedésének oka is főleg a táplálkozás megváltozásában keresendő. Az emberi élet eredetileg a telítetlen zsírsavakra rendezkedett be. Az emberi betegségek okainak vizsgálatakor az 1950-es években rájöttek a kutatók, hogy a telített zsírsavak döntő mértékben befolyásolják az érelmeszesedés folyamatát. A telített zsírsavak az emlős állatok szöveteiben és a tejfélékben, ezzel szemben a telítetlen zsírsavak a növényi anyagokban és a halakban találhatók, ezért nagyon fontos, hogy ezekből minél többet fogyasszunk. Az emberi táplálkozásban a rostok is főszerepet játszanak. Afrikai népeket hasonlítottak össze civilizált környezetben élő embertársaikkal, s a kutatók azt találták, hogy míg Afrikában 100000 lakosból mindössze 3 egyén volt vastagbéldaganatos, addig a jóléti társadalmakban ez a szám 35 volt. Azt is kimutatták, hogy a civilizált környezetben 77 órára van szükség ahhoz, hogy a szervezetből a táplálék és annak hulladékanyagai kiürüljenek, addig Ugandában ez 35 óra. Így az elfogyasztott táplálék méreganyag-tartalma a civilizált népességnél tovább marad a szervezetben. Az USA-ban mért eredmények szerint az egységnyi széklet átlagos súlya 108 gramm, míg Ugandában 480 gramm. Stenram professzor ebben látja a legtöbb betegség okát. Növekszik azoknak a kutatóknak a száma, akik úgy vélik, az a jó, ha az ember növényi fehérjéket vesz magához, és egyúttal megkérdőjelezik, hogy a túl sok fehérje egyáltalán szükséges-e. Kísérleti állatoknál bebizonyították, hogy amikor több fehérjét kaptak, megszaporodtak a betegségek is, romlott az immunrendszerük, jobban ki voltak téve a 10 fertőzéseknek, az immunrendszerük a saját szervezetük ellen fordult. Többek között így jönnek létre az autoimmun betegségek és a reuma egyes formái is. MIT TEHETÜNK MI MAGUNK, HOGY JOBB ÉLETMINŐSÉGET ADJUNK ÉVEINKNEK? Mai ismereteink szerint számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy az öregedési folyamatot lassítsuk és kellemetlen következményit csökkentsük. Ezek közül hadd említsünk néhányat: helyes táplálkozás, takarékos anyagcsere, testedzés, észtorna, életöröm, antioxidánsok, bizonyos vitaminok, nyomelemek és különleges gyümölcsök, gyógynövények igénybevétele. Helyes táplálkozás Igen, újfent az unalomig ismételt, szinte közhelynek számító helyes táplálkozás megnevezés, amely hihetetlenül eltérő, sokszor egymásnak ellentmondó szemléletmódot és tanácsokat takar. Még felsorolni is lehetetlen a megannyi egymástól a legnagyobb mértékben különböző étrendet és diétát. Részletes ismertetésük hatalmas teret foglalna el. Annyit lehet itt csupán tanácsolni: mindenki alkalmazza azt az alkatának megfelelő étrendet, nevezzük reformkonyhának, amely életvitelének, személyi adottságainak, testfelépítésének a legmegfelelőbb, amelynek személyre szabott hatékonyságát és az egészségre kifejtett jótékony hatását az egyén általános jó közérzete, harmonikus egyénisége és normális testsúlya tükrözi vissza. Takarékos anyagcsere Amint már említettük, mai ismereteink szerint körülbelül 120 éves korára még egy teljesen egészséges testben is elhasználódnak a sejtek szunnyadó energiatartalékai. A test minden molekulája, legyenek azok csontok, szervek, fehérjék, hormonok összetevői, pontosan programozott élettartamúak. Egyesek genetikailag különlegesen jól el vannak látva energiatartalékokkal, és idős korukban

is fiatalosak, míg mások hamarabb öregednek. De ezen belül van még egy öregedésre hajlamosító körülmény. Nevezetesen az, ha valaki két végéről égeti a gyertyát, vagyis nem becsüli meg egészségét, és nem bánik vele kíméletesen. Pedig mindenki maga gazdálkodhat saját energialehetőségeivel. A fortély nem más, mint az energiatakarékosság. Hogy milyen gyorsan vagy lassan használódik el egy test, az nagyrészt az anyagcsere-tevékenységtől függ, az adott energiától, ami az elöregedett szövetet leépíti és újat hoz létre, és a szervezet összes funkcióját mozgásban tartja. Minél gazdaságosabban működik ez a rendszer, annál hosszabb az élettartam. A kulcs tehát ez: racionalizálni az anyagcserét, hátráltatni a test korral járó változásait, és megelőzni az idő előtti, korai öregedést. Testedzés A testedzés hozzászoktatja a szervezetet a kevesebb energia felhasználásához, és így az öregedési jelenség visszaszorításához. Az öregedés folyamatát tehát késleltetheti a mérsékelt, rendszeres testedzés. Az izmokból eltűnik a zsír, javul a tüdő és a szív teljesítménye, csökken a magas vérnyomás és a koleszterinszint, valamint jobb a vérkeringés, amely nemcsak az izmokat meg a bőrt, hanem az agyat is frissíti. Észtorna Az agy szürkeállományának sejtjeit is meg kell tornáztatni! Néhány tipp: telefonszámok megjegyzése, keresztrejtvények fejtése, különböző nehézségi fokú játékok, nyelvtanulás, elmesport-feladatok megoldása, vizualizáció. Életöröm Az aggodalmaskodás és a pesszimizmus mérhetően és látványosan árt az immunrendszernek: öregítenek és fogékonnyá tesznek mindenféle betegségre. A vidám emberek ellenálló képessége aktívabb, egészsége és általános közérzete jobb, s ezáltal életminősége is határozottan magasabb szinten van. A pozitív gondolkodás elsajátításának egyszerű fogása a vizualizáció és az önszuggesztió. A kortalanítást elősegítő tanácsok Az alacsonyabb hőmérséklet fékezi az anyagcserét. Ezért jobb a 20-22 fokos szobahőmérséklet a túlfűtött szobánál. Szabadban se öltözzünk túl melegen, hogy ne hevüljön föl a testünk! A csökkentett táplálkozás lassítja az anyagcserét. Vagyis ránk fér egy kis böjt, koplalás. Ha a napi 2500 kalória helyett időnként csak 1600-at fogyasztunk el, az eredmény nem marad el. A tisztítókúra és a salaktalanítás az öregedést lassító folyamat elengedhetetlen része. Naponta minimum 2-2,5 liter jó minőségű, szénsavmentes víz fogyasztása elengedhetetlenül szükséges a sejtek hidratációjához és az öregedési folyamatok mérsékeléséhez, lassításához. ANTIOXIDÁNSOK BIZONYOS VITAMINOK, NYOMELEMEK ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK RENDSZERES SZEDÉSE Nagyon fontos a C-vitamin, az E-vitamin, a béta-karotin és a szelén. Ezek tanácsolt napi adagját készítmények formájában ajánlott fogyasztani, mivel a természetes élelmiszerekből ehhez igen nagy (nem ritkán hatalmas) mennyiségekre lenne szükség. Például ahhoz, hogy 50 mikrogramm szelénhez jussunk, 1 kg barnarizst kellene elfogyasztanunk, 500 mg C-vitaminhoz 10 narancsot, 15 mg béta-karotinhoz negyed kilogramm sárgarépát vagy 360 g mandulát. Az egyedi vitaminok pótlása helyett jóval hatékonyabbak az összetett (komplex) készítmények, amelyek szinergikus hatást fejtenek ki. Mivel a legkedvezőbb az összetételük, ezért a kelleténél se több, se kevesebb orthomolekuláris mennyiségben tartalmazzák az életminőséget javító anyagokat. 11

A csípős gyógyszer: a pirospaprika (lat. Capsicum annuum) Solanaceae Szanszkrit: Marichi-phalam, a Nap gyümölcse, mert nagy mennyiségű napenergiát tartalmaz, akár a feketebors (Marich) A paprika nem csak finom s nem csupán C- vitamin-tartalma miatt egészséges! A modern tudomány mostanában újra felfedezi a paprika ősidők óta ismert fájdalomcsillapító és gyógyító hatását is. A maják úgy tartották, hogy a csípős paprika megszünteti a hasmenést, a görcsöket, illetve a fogíny megbetegedéseit. Az aztékok átpasszírozták, és a paprikapéppel borogatták fájó, meghúzódott izmaikat, törött csontjaikat. Az Ájurvéda szerint a paprika növeli a pittát, a tűzminőséget, így aztán nemcsak emésztési problémák kezelésére, a keringés élénkítésére, fogyókúrás célokra hatásos, hanem a szexuális gátlásokat is oldja. A homeopátia gastritis (gyomornyálkahártya-gyulladás) ellen használja, persze szinte végtelen hígításban. A népi gyógyászatban már-már csodaszerszámba megy. Közép-Európában a kevés kapszaicint tartalmazó édes paprikát emésztési panaszok, hasmenés, kólika ellen javallották, míg a csípős paprikáról úgy tartják, hogy ha a fájó testrészre helyezik, szinte azonnal enyhülést hoz. Kutatók megvizsgálták a csemegepaprika és a Cayenne-bors (csili) hatóanyagait, és megállapították, hogy a paprikák csípősségi fokuknak megfelelően különböző mértékben serkentik a vérkeringést és a mirigyek szekrécióját. Izzadunk, könnyezünk, csorog az orrunk egy-egy csípősebb falat után. Ha a bőrre kerül, a kapszaicin ingerületbe hozza, izgatja a hőreceptorokat és a fájdalomérző idegvégződéseket, ezáltal előbb égető érzést okoz, majd főleg, ha többször megismételjük a kezelést valóban enyhíti a fájdalmat. A kapszaicin tartalmú kenőcsök, illetve tapaszok áldásos hatást fejtenek ki a fájó hátra, csillapítják a reumás ízületi gyulladás és a szenzoros neuropathiás panaszokat (ez az érzékelőidegek betegsége), valamint a polyneuropathiát, 12 a diabetes mellitus gyakori kísérőjelenségét. Sokan tapasztalták már, hogy fejfájásuk, migrénjük nyom nélkül eltűnik, ha kapszaicines orrsprayt használnak. A kemoterápiával kezelt rákbetegek érzékeny szájnyálkahártyája gyakran begyullad, számukra a kapszaicines bonbonok szopogatását javasolják. Újabb kutatási eredmények bizonyítékai szerint a kapszaicin megvédi az örökítőanyagot (a DNS-t) sok kancerogén (rákkeltő) vegyület károsító hatásával szemben. A csilipaprika rendszeres fogyasztása serkenti az emésztést és megóvja a gyomor nyálkahártyáját az alkohol, illetve az acetilszalicilsav (nonszteroid gyulladásgátló, egyes fájdalomcsillapítók hatóanyaga) okozta károsodásoktól. A fűszerpaprika a kapszaicinen kívül szaponinokat is tartalmaz. Ezek a növényi anyagcsere mellékútjain keletkező úgynevezett másodlagos anyagcseretermékek csökkentik a koleszteinszintet, baktérium- és vírusölő hatásuk révén megvédik a szervezetet a kórokozók elszaporodásától, és tapasztalati tényezők alapján állítólag megelőzik a gyomorfekély, illetve a patkóbélfekély kialakulását, valamint a gyomor-bél traktus tumoros elfajulását. A paprika piros, narancs vagy sárga színét adó karotinoidok pedig immunstimuláló hatást fejtenek ki. Azt mindenki tudja, hogy a csemegepaprikának magas az aszkorbinsav-tartalma, és már csak ezért is érdemes rendszeresen fogyasztani: 100 g paprikában átlagosan 250-350 mg C-vitamin található, ez a citromban meglévő érték 4-6-szorosa. A holisztikus beállítottságú kutatók szerint a fűszerpaprika rendszeres fogyasztása különösen ajánlott depressziós, energiahiányos állapotban, felráz a csüggedésből, felkelti az életkedvet. Ellágsav Az ellágsav, ez a hidrolizálható cserzőanyagok csoportjába sorolható polifenol-származék nagyon felkeltette a rákkutatók figyelmét, jó hatást várnak tőle a rák elleni küzdelemben is.

Az ellágsav bőséges forrása az eper, a szamóca, a szőlő, a cseresznye, a gránátalma és a mangó. Az ellágsavnak nincs hivatalosan megállapított megengedett, javasolt adagja. Tulajdonképpen nincs is elegendő adat vagy tapasztalat arra vonatkozóan, hogy mennyit is kellene belőle szedni. A táplálkozási szakértők általában azt szokták ajánlani az embereknek, hogy naponta egyenek meg egy jó adagot (fél csészényit) a fenti gyümölcsök valamelyikéből. Küzdelem a rák ellen Az ellágsav antioxidáns hatású, ennek révén meggátolja a szabad gyökök romboló hatását. Az állatkísérletek eredményei szerint az ellágsav kölcsönhatásba lép mind a szintetikusan előállított, mind a természetesen előforduló rákkeltő anyagokkal, hatásukat közömbösíti, megakadályozva, hogy az egészséges sejtek rákosan elfajuljanak. Az ellágsav azon képessége, hogy a rákkeltő anyagokkal kölcsönhatásba tud lépni, nagyon sokat ígér. Egy Japánban elvégzett kísérletben laboratóriumi patkányokat olyan tápon tartottak, amely nagyon sok polifenol típusú vegyületet tartalmazott. Az állatok egyik csoportja azonban a tápban kizárólag ellágsavat kapott. Később ezeket az állatokat egy erélyes rákkeltő anyaggal kezelték, hogy nyelvrákot idézzenek elő. Azoknál a patkányoknál, amelyeket előzőleg polifenolokat tartalmazó táppal etettek, kevesebb daganat fordult elő, mint a kezeletlen kontrollállatoknál, az ellágsavval kezelt patkányok pedig teljesen mentesen maradtak a ráktól. A kutatók azt remélik, hogy az ellágsav (és egyéb polifenolok) esetleg más szövet, például a bőr, a tüdő, a máj és a nyelőcső rákos elfajulását is meg tudja akadályozni. Egy másik kísérletben a kutatók azt tanulmányozták, hogy az ellágsav hogyan hat a cigarettafüstben található rákkeltő anyagokra. Azt tapasztalták, hogy az ellágsavval és más polifenolokkal történt előkezelés után ezek daganatot előidéző képessége kevésbé érvényesült. Sok-sok vizsgálat kell még azonban annak eldöntéséhez, hogy az ellágsav hasonlóan erőteljes hatást tud-e kifejteni emberekben is. Addig is, amíg ezek eredményére várunk, nem fog ártani, ha ellágsavban gazdag gyümölcsöket és ellágsavat tartalmazó, komplex antioxidánskészítményt fogyasztunk, mert biztosan jótékonyan hatnak. Zöldteakivonat (20% katechinre szabványosítva) (lat. Camellia or Thea Sinensis) Keleten a zöld teát már i. e. 3000 évvel ezelőtt úgy említik az orvosi feljegyzések, mint a hosszú élet és az egészség italát. Nyugaton viszont elsősorban a fekete tea terjedt el, melynek pozitív hatásai messze elmaradnak a zöld teáétól. A különbség egyébként a tealevelek fermentációjában van. A fekete teához a leveleket hosszabb időn át fermentálják, így elveszítik jótékony hatásuk java részét. Nem így a zöld tea, amely számos egészségvédő anyagot tartalmaz. A zöld tea legendája a nyugati orvosok figyelmét is felkeltette. Az egyik leghíresebb kísérletet a zöld teával 1997-ben végezték a neves University of Kansas kutatói. Ebben bebizonyították, hogy a zöld teában található a legnagyobb mennyiségű ismert antioxidáns. A zöld tea hatóanyaga a szabad gyökök semlegesítésében, a sérült sejtek növekedésének megakadályozásában százszor hatásosabbnak bizonyult, mint a C-vitamin, valamint huszonötször hatékonyabbnak, mint az E-vitamin. A híres kísérletet követően a zöld teáról megjelent egy könyv is (hamarosan magyarul is olvashatjuk), amely óriási sikert aratott. A Zöld tea, a fi atalság forrása című könyvben a kutatók a zöld tea csodálatos hatásainak egész tárházát írják le. Állításaik szerint a zöld tea fogyasztása: segít a rák megelőzésében, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, csökkenti az infarktus és az agyvérzés veszélyét, erősíti az immunrendszert, véd az allergiák ellen, megóv a fogszuvasodástól és az ínygyulladástól, segíti az emésztést és a méregtelenítést, 13

szebbé teszi a bőrt és csillogókká a szemeket, hosszú és energikus életet biztosít, megnöveli a test hőtermelését (a termogenézist), minden testtípushoz tökéletes nincsenek mellékhatásai és legfőképpen erőteljes antioxidáns. A zöld tea hatásmechanizmusai Gátolja a katechol-o-metiltranszferáz (COMT) enzim termelődését. Ez az enzim felelős a norepinefrin lebontásáért. Gátolja a foszfodiészteráz enzim termelődését, így növeli a ciklikus AMP (camp) élettartamát a sejtben. Ezek a hatások fokozzák a norepinefrin neurotranszmitterre és termogenézisre (hőtermelésre) kifejtett hatását. Amellett, hogy segít a testsúlykontrollban, erős antioxidáns is. Természetes fogyást eredményez, és a megfelelő testsúly szintén fontos egészségmegőrző, öregedést gátló tényező. A zöld tea természetes antioxidáns Az összes teaféle közül a zöld teának a legmagasabb a polifenolszintje. A polifenol kiváló antioxidáns. A zöld tea jótékony hatásának kulcsa tehát a polifenol antioxidáns tartalma, mely az öt jelentősebb katechinfajtából adódik össze. A zöld tea katechintartalmának mintegy 60%-át az epigallokatechin-gallát (EGCG) teszi ki; ez az összetevő áll azoknak a kutatásoknak a középpontjában is, melyek a zöld tea gyógyító és rákmegelőző hatását vizsgálják. Dr. Lester Mitscherneknek a Kansas-i Egyetemen 1997 szeptemberében elvégzett vizsgálata szerint a zöld teában található a legnagyobb mennyiségű ismert antioxidáns. Más ismert antioxidánsokkal összehasonlítva a szabad gyökök semlegesítésében, a sérült sejtek növekedésének megakadályozásában az EGCG százszor hatékonyabb lehet, mint a C-vitamin, huszonötször hatékonyabb, mint az E-vitamin. Egy több mint 1300 japán emberrel végzett vizsgálat kimutatta, hogy a zöld tea fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet. A kutatók 14 szerint ez egyben a szívbetegségek kockázatának csökkenését is jelenti a rendszeres zöldteafogyasztók számára. A zöld tea ellazítja az ereket, és így a vér könnyebben tud átáramlani a vérereken. Az érfalak ellazítása csökkentheti a vérnyomást. A zöld tea erősíti az immunrendszert, és így véd a fertőzések ellen. Állatokon végzett kísérletek alapján a japán Showa Egyetem Orvostudományi Intézetének kutatói megállapították, hogy az EGCG erősítette a B-sejtek immunerősítő hatását, tehát a zöld teában található polifenol felfokozza az immunrendszer sejtjeinek aktivitását. A szabad gyökök ronthatják a bőr kinézetét, és így öregebbnek látszó arcot eredményeznek. A nap ultraibolya (UV) sugárzása a szabad gyökök elsődleges forrása, így a feszes, fiatalos bőr első számú ellensége. Ha étrendünkbe antioxidánsokat illesztünk, ezek eloszlatják a ráncosodás legfőbb forrásaként szereplő szabad gyököket. Emellett a polifenol gátolja a kollagenáz, azaz a kollagént lebontó enzim túlzott, romboló működését is. A zöld tea egy egész sor tápanyagot is tartalmaz, bár igen kis mennyiségben. Ezek közül a C-vitamin vezeti a listát. A polifenolhoz hasonlóan C-vitaminból is tízszer annyi van a zöld teában, mint a fekete teában. A zöld tea különböző mennyiségű B 2 -vitamint (riboflavint), D-vitamint, K-vitamint és karotenoidokat (béta-karotin és összetevői) is tartalmaz. A teában kis mennyiségű ásványi anyag, elsősorban magnézium és szelén is található. A zöld tea fluoridot is tartalmaz, azt az ásványi sót, amelyet fogszuvasodást megelőző hatása miatt jól ismerünk. A zöld tea fogazatra gyakorolt jótékony hatását kutatások is bizonyítják, ami részben a tea fluoridtartalmának köszönhető. A modern tudományt érő egyik legnagyobb kihívás annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egyes embereknél miért fejlődik ki a rák, miközben másoknál nem. A válasz, úgy tűnik, a genetikai különbségekben, a környezeti hatásokban, az immunfunkciókban, az életmódban és az étrendben rejlik. A rákmegelőző ételek beiktatása étrendünkbe nagy valószínű-

séggel segít abban, hogy a mérleg nyelve a mi oldalunkra billenjen. Ezek közé tartozik a zöld tea is, amely antioxidáns hatása miatt az egyik legígéretesebb rákmegelőző gyógynövény. A Gingko biloba és a páfrányfenyő-kivonat A páfrányfenyő azaz a Gingko biloba (lat. Salisburia adantifolia; ang.: maidenhair) a Föld legrégebbi élő fafajtája. Botanikailag se nem lombhullató, se nem tűlevelű fa, hanem a Gingkocea fajhoz tartozik. Pontosabban ennek a családnak az egyetlen túlélő faja. A páfrányfenyő több mint 200 millió évig követhető visszafelé egészen a Perm-kor fosszí liáinak korába, és több száz millió évesen bolygónk legidősebb fafaja. Charles Darwin élő őskövületnek nevezte. Az ázsiai térségben Istenek fájának hívják a neki tulajdonított védőerő miatt. A Gingko biloba az elmúlt évmilliók minden viszontagságát teljesen sértetlenül élte át. A betegségekkel és kártevőkkel szemben rendkívül ellenálló, az egyes példányok akár 1000 évet is megélhetnek. Amikor 1945-ben Japánban, Hirosima felett ledobták az atombombát, egyedül egy Gingko biloba élte azt túl, amely egy évvel később genetikai elváltozások nélkül ismét kihajtott. E csodával határos jelenség miatt a kutatók megvizsgálták a fát, hatóanyagát pedig az orvostudomány szolgálatába állították. Manapság a páfrányfenyőt díszfaként ültetik, mivel ott is megmarad, ahol más fák gyorsan elpusztulnak. A ginkgó a rovaroknak, a betegségeknek és a környezetszennyezésnek legjobban ellenálló fafajta. Emiatt gyakran ültetik a városokban, az utak mentén. Így a ginkgó a hosszú élettel és a szennyezett környezettel szembeni ellenállás fogalmával kapcsolódik össze. Érdekes megfigyelni, hogyan támogatja a hosszú életet és hogyan segít nekünk megbirkózni egyre hanyatló környezetünkkel. A speciális ginkgókivonat a legmodernebb eljárással készül a Gingko biloba leveleiből. Ezt a koncentrátumot számos kivonási, elválasztási és sűrítési folyamattal állítják elő. A normális agyműködés alfája és ómegája a jó vérellátás. Már enyhe vérellátási zavar is feledékenységet és a koncentráció csökkenését okozhatja. A vérkeringés tartós romlása pedig számos problémát okozhat kezdve a fejfájástól, a szédülésen és a fülzúgáson át, egészen az eszméletvesztésig. A három percnél tovább tartó súlyos agyi vérkeringési zavar során az idegsejtek elhalnak, amely maradandó károsodást okoz. A Gingko biloba javítja a vér áramlási tulajdonságait (rheologia), amely így az agy oxigénellátását, és ezzel annak teljesítményét javítja. A ginkgólevelek standardizált 24%-os ginkgó flavo-glikozidokat és 6%-os terpenoidokat tartalmazó kivonatának agyi keringési elégtelenség kezelésében tapasztalható hatását több mint negyven kettős vak kísérletben vizsgálták. Kimutatták, hogy a Gingko biloba kivonata (GBK) jelentősen mérsékelte az agyi keringési elégtelenség és a csökkent mentális teljesítmény alábbi tüneteit: a rövidtávú memória kiesése, szédülés, fejfájás, fülcsengés, az éberség hiánya és a depresszió. Egy komplex, áttekintő tanulmányban több mint negyven olyan vizsgálatot elemeztek, amely a GBK agyi keringési elégtelenség kezelésében játszott szerepéről készült. Az elemzés eredményei szerint a GBK hatékonyan enyhíti az agyi keringési elégtelenség valamennyi tünetét, köztük a csökkent mentális működés (senilitas) tüneteit is. A GBK-t összehasonlíthatónak találták azokkal a gyógyszerügyi hatóság (FDA) által jóváhagyott gyógyszerekkel, amelyeket az agyi keringési elégtelenségben és az Alzheimer-kór kezelésében használnak. Úgy tűnik, hogy a Gingko biloba kivonata az agyi vérátáramlás, ezáltal a cukor- és oxigénfelhasználás növelésével feltételezhetően enyhíti a korral járó tüneteket, illetve hatékony védelmet nyújt kialakulásuk ellen. Ezen kívül a Gingko biloba vérviszkozitást csökkentő hatása védelmet nyújt a stroke ellen is. Ezt a hatást egy stroke-on előzőleg már átesett betegekkel készült klinikai vizsgálatban igazolták. 15

16 A Gingko biloba kivonata a szívroham utáni lábadozásban, valamint a szívroham ismétlődésének megelőzésében ugyancsak hatásosnak bizonyult. Németországban jelenleg az összes gyógyszer és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású szer közül a GBK a harmadik leggyakrabban ajánlott szer. A Gingko biloba kivonat hatékonynak bizonyult az öregedés különböző tüneteinek enyhítésében is. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a Gingko biloba kivonata, amellett, hogy az agy vér- és oxigénellátásának javítására használható, rendkívül jó hatást érhet el a megfelelő vérellátás hiánya miatt előálló merevedési (erectio) zavarok kezelésében is. (Sikora R. Et al. Ginkgo Biloba Extract in the Therapy of Erectile Dysfunction, Journal of Urology, 1989; 141: 188A). Az első ilyen irányú vizsgálatban 60 bizonyítottan erekciós zavarral küzdő, a papaverin injekcióra (50 mg-ig) nem reagáló pácienst kezeltek napi 60 mg Ginkgo biloba kivonattal 12 18 hónapon át. A hímvessző vérellátását ultrahangos vizsgálattal értékelték négyhetenként. A vérellátás javulásának első jelei 6-8 hét elteltével mutatkoztak, hat hónapi kezelés után a betegek 50%-a visszanyerte potenciáját, 20%-nál az előzőleg hatástalan papaverin injekció ekkor már sikeres volt, 25%-nál a vérellátás javulása mutatkozott, noha a papaverin továbbra sem hozott eredményt. A maradék 5%-nál nem történt változás (Sikora és mtsai). A második vizsgálat nagyobb dózis mellett (napi háromszor 80 mg) próbálta meghatározni a Gingko biloba kivonat hatékonyságát (Sohn M, and R. Sikora Ginkgo Biloba Extract in the Therapy of Erectile Dysfunction, J Sex Educ Ther, 1991; 17: 53-61). Az 50 vérellátási elégtelenség miatti merevedési zavarokkal (erectilis dysfunctio) küzdő beteget két csoportra osztották. Az első csoportba (20 fő) azok kerültek, akik korábban pozitívan reagáltak az erectilis szövetek vérellátását javító papaverin injekcióra. A második csoportba tartozók (30 fő) előzőleg nem reagáltak a nagy dózisú injekciós terápiára. Hat hónapi kezelés után az első csoportból mind a húszan visszanyerték képességüket a merevedés elérésére és fenntartására. A második csoportból 19 beteg reagált pozitívan a ginkgóra abban az értelemben, hogy az erectilis szövetekbe adott injekció segítségével képes volt az erekció elérésére és fenntartására. A Gingko biloba fő terápiás felhasználási területei: agyi keringési elégtelenség, elbutulás (szenilitás), depresszió, impotencia, a belsőfül működési zavarai (szédülés, fülcsengés stb.), sclerosis multiplex, idegi fájdalmak (neuralgia, neuropathia), perifériás keringési elégtelenség (fájdalmas bicegés, Raynaud-betegség), menstruáció előtti tünetegyüttes (PMS), a recehártya elfajulása (macularis degeneratio, retinopathia diabetica), a véredények sérülékenysége. Gingko biloba (páfrányfenyő) kivonatát a következő CaliVita által forgalmazott termékek tartalmazzák: Protect 4 Life, Mega Protect 4 Life és Senior formula. E-vitamin Az E-vitamin a leghatékonyabb zsíroldékony antioxidánsok egyike. Sokrétű hatását magyarázhatja, hogy az E-vitamin elektronleadással reagálja a lipid-hidroperoxil-gyököket, valamint befogja a szinglett oxigénmolekulákat, ezáltal akadályozza a lipidperoxidációs láncreakció iniciálását és propagációját. Biofizikai megfontolások szerint az E-vitamin úgy helyezkedik el a membránban, hogy a kromángyűrű a vizes fázis felé orientált, a hidrofób fitil-lánc pedig az apoláros régióba nyúlik. Az E-vitamin elektronleadó (elektrodonor) reakciója során a kevésbé aktív tokoferoxil rezonancia-stabil szabad gyökké alakul. A lipid-hidroperoxil-gyökök polárosabb karakterük következtében a membrán külső felszíne felé, a hidrofil régió irányába mozdulnak el, így elektront vehetnek fel az E- vitamintól. A regenerálódott és redukálódott

lipidmolekulák dipólus momentuma csökken, így visszacsúsznak a hidrofób régióba. Az E- vitaminból keletkező tokoferoxil-gyököt az ascorbinsav (C-vitamin) vagy a glutathion redukálhatja a vizes fázis felől, így az ismét aktív gyökfogóvá alakul át (aktívan vehet részt a szabad gyökök scavengelésében). Az alfa-tokoferoxil-gyököt más antioxidánsok is képesek regenerálni, többek között a koenzim-q10 is. Az E- és C-vitamin között szinergikus és additív hatást igazoltak. Az E-vitamin szabad alkoholos formája levegő (oxigén) hatására elveszti biológiai aktivitását, ezért a terápiában gyakran alkalmazzák az E-vitamin acetát-, illetve szukcinát származékait. Az E-vitamin acetát-, illetve szukcinátészterei a szervezetben gyorsan hidrolizálnak biológiailag aktív E-vitaminra. Az E-vitaminacetát és az E-vitamin-szukcinát azonban nem rendelkezik antioxidáns hatással. Az E-vitamin szteroizomerjei szintén rendelkeznek antioxidáns tulajdonsággal. Az E-vitamin mai ismereteink szerint univerzális antioxidáns. Feltételezik, hogy egy molekula E-vitamin 1000 lipidmolekulát képes megvédeni a lipidperoxidációtól. Az E- vitamin laterális mozgása a sejtmembránban 10 4 L/szekundum. Az E-vitaminnak jelentős szerepet tulajdonítanak a májbetegségek prevenciójában, illetve regressziójában egyrészt gyökfogó (scavenger) tulajdonsága, másrészt az immunrendszer működését moduláló hatása miatt. Állatkísérletek adatai igazolják, hogy a silibinin és az E-vitamin együttes alkalmazásával még kedvezőbb eredmények érhetők el a zsírmáj regenerációjában. Az E-vitamin tehát szabad gyökökkel való találkozása esetén maga is szabad gyökké alakul (oxidálódik), miután átvette a támadó gyök energiafeleslegét, ezzel hatástalanítva azt. Az E-vitamin ezért elsősorban a gyökfogó szerepét tölti be. A vitaminból keletkező gyök stabil, nem veszélyezteti környezetét, az energiaátvételre képes érzékeny molekulákat. Az úgynevezett rossz koleszterin, azaz a vérben található, koleszterint szállító, alacsony sűrűségű lipoprotein (az LDL) is tartalmaz E- vitamint, amely megvédi lipidjeinek telítetlen zsírsavláncait a szabad gyökök roncsolásától. Ezáltal csökken az érfalakra lerakódó zsírok mennyisége. Ez maga után vonja a különböző szívbetegségek kockázatának csökkenését. A kérdés az, hogy szervezetünk hozzájut-e a számára létfontosságú mennyiségű E-vitaminhoz. A kutatások jelenlegi állása szerint a felnőtteknek javasolt napi adag (amely mindössze 10 mg!) 300-szorosa sem okozott káros mellékhatásokat. Számos betegség során megnövekszik a szervezet vitaminigénye, amelyet táplálkozással már nem lehet kielégíteni. Ilyenkor szükséges a pótlás. Ilyen betegségek a különböző gyulladások, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rosszindulatú daganatok, a szenvedélybetegségek (dohányzás, alkoholizmus stb.), a megfázások, a látszólag meghatározhatatlan eredetű tünetegyüttessel járó betegségek. De növekszik az E-vitamin iránti igény a szervezet fokozott igénybevétele esetén is. Ilyen helyzet áll elő, ha betegségből épülünk fel, ha lábadozunk és különböző stresszhelyzetekben is. Az E-vitamin-pótlás fontos szabálya a kúraszerű szedés, azaz bizonyos időközönként szünetet kell tartani. Itt kell megemlítenünk a C-vitamin szerepét. A C-vitamin vízoldékony vitamin, amely a vizes fázisban kitűnő gyökfogó tulajdonságokkal rendelkezik, de emellett az E-vitamint is regenerálja, azaz a belőle képződött gyököt visszaalakítja eredeti formájú E-vitaminná. Ezért E-vitamin-spórolónak is szokták nevezni, és szinte az E-vitamin párjának lehet tekinteni. A regeneráció során a C-vitamin maga is gyökké alakul, miközben átveszi azt az energiát, amit az E-vitamin a szabad gyököktől vett fel. A C-vitaminból keletkező gyök nem stabil, amely energiafeleslegétől úgy szabadul meg, hogy a molekula szétszakad, és a keletkező részek a vizelettel kiürülnek. Az E- és C-vitaminok együtt hatékony gyökfogó párost ( győztes tandemet ) alkotnak, ahol elsősorban a C-vitamint kell pótolni, mivel az csak kis mértékben tud regenerálódni. Ezért szervezetünknek jóval több C-vitaminra, mint E-vitaminra van szüksége. 17

Cink A cink emberi immunrendszerre gyakorolt hatása rendkívül nagy jelentőségű. Szerepe leginkább a szelén hatásához hasonlítható, mert fokozza a szervezet védekezőrendszerében szerepet játszó fontos elemek képződését és aktivitását a falósejtektől ( fagociták azok a sejtek, amelyek a kórokozókat és az idegen anyagokat bekebelezik, és így ártalmatlanná teszik őket) egészen a memóriasejtekig (nyiroksejtek lymphociták, amelyeknek valóban az emlékezés a feladatuk, mert a baktériumokkal és a vírusokkal való első találkozás után keletkeznek, ismételt találkozás esetén emlékeznek rájuk, és elindítják a specifikus ölősejtek, illetve antitestek termelését). Ennek alapján a cinknek az immunrendszer működése szempontjából egyedülálló szerepe van, és semmilyen más nyomelemmel nem helyettesíthető. Létfontosságú a cink csecsemőmirigyre (thymus) gyakorolt hatása is. A csecsemőmirigy bizonyítottan a szervezet thymus-függő védőerőinek a kiképző helye. A csontvelőben képződött be nem avatott nyiroksejtek (limfociták) ugyanis ide kerülnek, hogy speciális képzésben részesüljenek, s így válnak úgynevezett T-limfocitákká (a T thymus-függőt jelent). A csecsemőmirigy sejtjeinek elegendő mennyiségű, különféle szerepre alkalmas T-limfocitát kell kiképeznie. Ezeknek a csecsemőmirigy által kiképzett különféle T-sejteknek különleges képességeik vannak. Képességeik szerint lehetnek például segítő (T-helper) sejtek, amelyek az immunvédelmet támogatják, illetve szupresszor-sejtek (Ts), amelyek a feladat teljesítése után a védőerők túlkapásit megakadályozzák, úgymond elnyomják, vagy amelyek a sejtölő (T-citotoxikus) ölősejtek feladatkörét töltik be. A kiképzés feladatkörét a csecsemőmirigyben a limfociták tanítója, a thymulin nevű hormon tölti be, s működéséhez úgynevezett kofaktorként cinkre van szüksége. Cinkhiány esetén a thymulin elveszíti biológiai hatásosságát. Ennek következtében képtelen elegendő aktív T-limfocitát kiképezni, s az immunrendszer alulműködése miatt az ilyen egyén 18 a védekezés kulcsfontosságú védőmechanizmusaitól esik el, és ezáltal sebezhetővé válik különböző betegségekkel szemben. Minél kevesebb valaki szervezetében a cink mennyisége, annál gyengébb az illető immunrendszere. Ennek egyik következménye a fertőzésekkel szembeni fogékonyság. A fejlődő országokban végzett vizsgálatok adatai alapján az ottani alultáplált gyermekek minimum 50-szer, de előfordul, hogy 500-szor gyakrabban halnak meg gyermekbetegségekben, mint azok a gyermekek, akik elegendő cinkhez jutnak. A védőoltás sem oldja meg ezt a problémát, mert a súlyos cinkhiány következtében legyengült immunrendszer sokszor már nem képes a kórokozók ellen elegendő antitestet termelni. Ez az összefüggés szolgáltat magyarázatot arra is, hogy azok az emberek, akik orvosi ellenőrzés nélkül folytatnak igen szigorú fogyókúrát (koplalókúrát), sokkal könnyebben hűlnek meg vagy kapnak valamilyen fertőzést. Ellenőrizetlen böjtölés alatt a szervezet cinkhiányos állapotba kerül amely az immunrendszer alulműködéséhez vezet, és a testépítő (anabolikus) folyamatokat kedvezőtlenül befolyásolja. A cink a fehérjeszintézisnek is igen fontos alkotóeleme. Szelén Az összes nyomelem közül a szelén futotta be a legcsodálatosabb karriert. 1957-ig általános volt az a nézet, hogy a szelén mérgező anyag, és minden formája károsan hat a szervezetre. Ez a vélemény akkor változott meg, amikor állatkísérletekkel bebizonyították, hogy azok a patkányok, amelyeknek az eleségében túl kevés szelén volt, rövid idő alatt májsejtelhalásban pusztultak el, illetve fordítva: ennek az elváltozásnak a kialakulását a bőséges szelénfelvétel megakadályozta. Az áttörés mégis csak 1973-ban történt meg, amikor felfedezték, hogy a szelén a glutationperoxidáz (GP) enzim fontos alkotórésze. A GP-enzimnek ugyanis minden egyes molekulája négy szelénatomot tartalmaz.

A glutation-peroxidáz egyike azoknak az enzimeknek, amelyeknek a már oly sokat emlegetett szabad gyökökkel szembeni védelemben a legnagyobb a jelentősége. Antioxidánsként a GP megakadályozza, hogy a zsírok létfontosságú lebontása folyamán túl sok hidrogénperoxid-gyök gyűljön össze, amelyek a sejtek egyes alkotórészeit éppúgy károsítják, mint a szövetek egészét. Ebben a védelemben a szelén szorosan együttműködik az E-vitaminnal. A GP mellett még legalább négy másik szeléntartalmú és védőhatású enzim létezik. Azonban a szelénnek már a glutation-peroxidáz enzimben betöltött szerepe elegendő ahhoz, hogy esszenciális nyomelemnek tekintsük, azaz olyan nyomelemnek, amely nélkülözhetetlen az egész szervezet működéséhez és az egészség fenntartásához. Ennek alapján a szelént adjuváns gyógyszernek tekinthetjük, ami azt jelenti, hogy igen sok betegség kezelésében alkalmazhatjuk kiegészítő szerként. A szelén ilyen jellegű általános (szisztémás) hatásának kutatása lényegében még éppen csak elkezdődött. Ennek ellenére a klinikai megfigyeléseknek és a laboratóriumi kísérleteknek máris egész sora áll rendelkezésünkre. Az alapkutatások alapján szerzett összes eredmény nagy reményekre jogosít fel a szelén klinikai alkalmazhatóságát illetően. Íme egy vázlatos áttekintés a szelénnel kapcsolatos ismereteink jelenlegi (1990) állásáról. A szelén jótékony hatással van az immunrendszer szinte minden területére. A fagociták (falósejtek, amelyek minden idegen és káros hatású anyagot bekebeleznek) által képviselt nem specifikus reakciókra éppúgy, mint az antitestekre, illetve a sejtek által közvetített specifikus immunválaszra, amelyek a kórokozók és a testidegen anyagok elleni védelmet biztosítják. A szelénhiány tehát sebezhetővé teszi az immunrendszert olyan gyakran előforduló betegségekkel szemben, mint az allergia, a reuma, a rák, ezáltal növeli kialakulásuk kockázatát, és emellett csökkenti a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet is. Ez utóbbi szolgáltatta az első bizonyítékot a szelénhiány okozta betegség létezésére. A szerzett immunhiány ugyanis velejárója az úgynevezett Keshan-betegségnek. Ezt a betegséget Kína Keshan tartományáról nevezték el, ahol megmagyarázhatatlanul sok gyermek, adolescens és nő szenvedett ritmuszavarral és tüdőödémával társult súlyos szívizombetegségben és általában halálos kimenetelű szívelégtelenségben. A titokzatos kórra nemzetközi összefogással sikerült fényt deríteni. Keshan tartományban a talaj, a víz és a növények szeléntartalma rendkívül alacsony, s ez a szelénhiány oly mértékben gyengítette a lakosok immunrendszerét, hogy a coxackie-b4-vírusok elleni védekezést ellehetetlenítette, és a szívizomgyulladás, amelyet ezek előidéztek, halálos cardiomyopathiát (szívizombántalom) okozott. Amióta erre fény derült, Keshan tartomány minden lakosa heti egy alkalommal 0,3 milligramm (300 mikrogramm, mcg) szelénpótlásban részesül. Ez a parányi mennyiség elegendő a lakosok egészségének megőrzésére. Későbbi kutatások alátámasztották, hogy a szelén komoly helyet foglal el minden olyan kezelésben, amely az immunrendszeren keresztül hat. A szelén nagy mennyiségben és gyorsan halmozódik fel a csecsemőmirigy szövetében, amely, mint említettük, a T-sejtek maturációjának létfontosságú állomása. A szelén véd a szívinfarktus kialakulása ellen és segít annak túlélésében. Az erre vonatkozó első utalások is a statisztikai adatokból olvashatók ki. Finnország és az USA szelénhiányos területein ugyanis sokkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek következtében előforduló elhalálozási ráta, mint azokban az országokban, ahol a lakosság szelénnel való ellátottsága megfelelő. A kutatóorvosok kiderítették az alábbi összefüggéseket is: a szelénhiány egyfelől kedvező feltételeket teremt az érelmeszesedés kialakulásához, amely érzékenyen érinti a szívizmot ellátó végartériák, valamint a belőlük táplálkozó hajszálerek vérellátását, mindez pedig a szívizom csökkent oxigénellátáshoz vezet. Másrészt a szelénhiányos állapot elősegíti a vérlemezkék összecsapzódását, a vérrögképződés (intraarterialis trombózis) kialakulását, 19

illetve a már beszűkült koszorúerek teljes elzáródását. Ha adott esetben a szelénhiány is hozzájárult a szívinfarktus kialakulásához, a szelén adagolása jótékony hatást gyakorol a beteg felépülésére, és megvédheti a hirtelen bekövetkező szívhaláltól. Ezt sertéseken végzett kísérletek is bizonyítják. A sertések szív- és érrendszere áll a legközelebb az emberéhez. Szándékosan előidézett szívinfarktus esetén a sertéseknek adagolt szelén kivédte a rettegett szövődményt, a kamrafibrillációt, és az állatok többsége túlélte a szívinfarktust. Ezenkívül javult a szöveti keringés (mikrocirkuláció) a kis- és hajszálerek (arteriolák és kapillárisok) területén, s így a károsodott szívizomszövet több oxigénhez jutott. Ez a folyamat megkímélte és tehermentesítette az infarktust elszenvedett szívizmot, csökkentette a perifériás ellenállást, amelyet a szívizomnak kell áthidalni, és ezáltal kevesebb vegyi energiára (ATP) volt szüksége, s ezt a kevésbé intenzív anyagcsere is biztosítani tudta. Finnországban ezen kísérletekből levonták a megfelelő következtetéseket, és az állatok takarmányát, valamint a gabonát szelénnel dúsították. Azóta a szívbetegségből származó halálozási arány Finnországban jelentősen csökkent. A szelén hatásos a rákkal szemben is mind a megelőzés, mind az adjuváns kezelés területén. Megelőző hatása az immunrendszerre gyakorolt hatás mechanizmusának köszönhető. A szelén többek között egyértelműen növeli az úgynevezett természetes ölősejtek (Natural killer cells, NK) számát és aktivitását, amint azt a Keshan tartományból származó adat is megerősítette. A rendszeres szelénszupplementáció előtt, amelyet a fenyegető szívkór megelőzésére vezettek be, a kínai Keshan tartományban igen gyakori volt a májrák. A bevezetett rendszeres szelénadagolás óta ez a súlyos betegség is lényegesen kisebb arányszámban fordul elő. A sejtkultúrákon végzett in vitro laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy a szelén nemcsak a rákkeltő anyagok lebontásának folyamataiban vesz részt, amelyek során kevésbé ártalmas anyagok keletkeznek, 20 hanem az úgynevezett repair-enzimek (nonspecifi kus endonukleázok) alkotó elemeként a rákkeltő (kancerogén) anyagok hatására keletkezett DNS-károsodások és elváltozások kijavításában is jelentős szerepet játszik. A szervezetbe juttatott megfelelő mennyiségű szelén pótlásával csökkenthető a daganatos betegségek kialakulásának rizikója, mint ahogyan azt többek között a C3H-egereken lefolytatott kísérletek is igazolták. Ezeknek a speciális körülmények között tenyésztett kísérleti állatoknak közel 80%-a betegszik meg spontán (minden beavatkozás nélkül) rákos emlődaganatban. Ezzel szemben, ha az állatok ivóvizéhez szelént adagoltak, a megbetegedési arány szignifikánsan, 80%-ról 10%- ra csökkent. A szelén igen értékes kiegészítő szer a rákos betegek kezelésében is. Amennyiben meghatározott kemoterápiás szerekkel együtt adagoljuk, csökkenti ezek nem kívánt mellékhatásait, ugyanakkor nem befolyásolja (nem csökkenti) a citosztatikumok tumorsejtekre kifejtett hatását. Vagyis éppen ellenkezőleg: a szelén fokozza a rákos sejtek oxigénellátását, s ezáltal növeli azok érzékenységét a gyógyszerek hatására, valamint csökkenti a citosztatikumokkal szemben kialakuló rettegett rezisztenciát, amely a kezelések kudarcát okozhatja. A szelén igen nagy adagokban napi 10-20 milligrammos nagyságrendben (amely az egészséges ember napi igényének 50-100-szorosa) kifejezetten úgy hat, mint egy citosztatikus gyógyszer, vagyis gátolja a daganat kóros növekedését, mi több, nem ritkán el is pusztítja a rákos sejteket. A szelén ilyen irányú alkalmazásához még sokkal több ismeretre és nagyobb klinikai tapasztalatra van szükség, ezért a kutatások intenzíven tovább folytatódnak ebben az irányban. A szelén hatásai kifejezetten jótékonyak a következő kórképekben/állapototokban: krónikus ízületi gyulladás, pikkelysömör (psoriasis) és szürke hályog (cataracta). Ezek a betegségek a meghibásodott anyagcserére vezethetők vissza, és a tőlük szenvedő betegek vérében általában kimutatható a csökkent szelénszint.