Készítő: Könyvrajongók
A www.romantikusregenyek.hu ajánlata: SHERRILYN KENYON Ördögi tánc Fordította Lévai Márta SHERRILYN KENYON Sötét vágyak vadásza sorozat 4. Ördögi tánc Ulpiusház Könyvkiadó Budapest, 2010 A fordítás alapjául szolgáló mű: Sherrilyn Kenyon: Dance with the Devil A szerzőtől az Ulpius-háznál megjelent: Halálos csók Alomszerető Éjféli vad- Végzetes ölelés Előkészületben: Ejsötét bangók Copyright 2003 by Sherrilyn Kenyon All rights reserved Hungarian translation Lévai Márta, 2010 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010 ISBN 978 963 254 347 5 2
ELŐHANG New Orleans A Mardi Gras előtti napon Zarek hátradőlt az ülésen, amint a helikopter felszállt. Kiindult hazafelé, Alaszkába. Semmi kétség, a halál várja ott. Ha Artemisz nem öli meg, hát Dionüszosz megteszi. A bor és mámor istene egyértelműen hangot adott a Zarek árulása felett érzett dühének, és annak, hogy bosszúra készül. Sunshine Runningwolf boldogsága érdekében Zarek megbántott egy istenséget, aki kétségtelenül még nagyobb szenvedésekkel fogja ezt neki viszonozni, mint a milyeneket emberként átélt. Nem mintha érdekelte volna. Zareket nem sok minden érdekelte, sem az életben, sem azon túl. Továbbra sem tudta eldönteni, vajon mi vitte rá, hogy kockáztassa az életét Talon és Sunshine miatt, hacsak az nem, hogy az egyetlen dolog, ami örömet okozott neki ezen a világon, az az volt, ha kihozhatott a sodrából valakit. Pillantása a térdén tartott fekete hátizsákjára esett. Még mielőtt ráeszmélt volna, mit is tesz, kivette a kézzel díszített tálat, amelyet Sunshine-tól kapott, és a kezébe vette. Ez volt az egyetlen olyan alkalom az életében, amikor valakitől valami olyasmit kapott, amiért nem kellett fizetnie. Végigfuttatta az ujjait a bonyolult mintázaton, amelyet Sunshine faragott. Egészen biztosan hosszú órákig dolgozott a mintán. Miközben a tálat szeretetteljesen tartotta a kezében... Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak..." Ez A kis hercegtől származó idézet futott át az agyán. Sunshine temérdek időt áldozott erre a tárgyra, és látszólag minden ok nélkül neki ajándékozta a kemény munka gyümölcsét. Valószínűleg sejtelme sem volt róla, Zareket milyen mélyen meghatotta ez a szerény ajándék. Valóban szánalmas vagy - sóhajtott, a tálat a két kezében szorítva, miközben ajkát megvetően elfintorította. - Neki semmit sem jelentett ez az értéktelen agyagdarab, amelyért most te örök halálra szántad el magad. 3
Becsukta a szemét, és nagyot nyelt. Ez volt az igazság. Megint pusztán a semmiért megy a halálba. - És akkor mi van? Hadd haljon meg. Mit számít? Ha nem az utazás alatt történik, hát egy jó kis harc megteszi majd a magáét, bár Alaszkában a jó küzdelmek igencsak ritkák. Már várta az új próbatételt. Dühös volt magára is, no meg úgy általában a világra. Gondolatban darabokra zúzta az edényt, majd a maradványokat lesöpörte a nadrágjáról. Elővette az mp3-lejátszóját, megkereste a Nazareth Hair of the Dog című számát, és fülhallgatóval a fülében várta, hogy Mike világosságot varázsoljon a helikopter ablakaiba, és a halálos napfény beszűrődjön az ablakon. Végső soron éppen ezért fizette Dionüszosz a Fegyvernököt. És ha valakinek egy csöpp esze is van, engedelmeskedik az istenségnek. Ha Mike nem így tesz, kétségtelen, hogy utólag majd azt kívánja, bárcsak mégis engedelmeskedett volna. 4
1. fejezet Acheron Parthenopaeus titkokkal és hatalommal megáldott ember volt. Elsőszülött Sötét Vadászként és a csapat vezetőjeként már több mint kilencszáz éve az volt a feladata, hogy közvetítsen a testvériség és az őket létrehozó Artemisz, a vadászat istennője között. Ebben a munkában vajmi ritkán lelte örömét, a saját helyzetét pedig egyenesen utálta. Akár egy elkényeztetett gyerek, Artemisz akkor szórakozott a legjobban, amikor azzal kísérletezhetett, hogy meddig mehet el anélkül, hogy teljesen kihozná a sodrából Acheront. A kapcsolatuk bonyolult volt, a hatalom egyensúlyától függött. Egyedül Acheronnak volt meg az a képessége, hogy fenntartsa az istennő higgadt természetét és racionális gondolkodását. Legalábbis a legtöbb alkalommal. Másfelől pedig az istennőnek volt meg az a táplálékforrása, amelyre Acheronnak szüksége volt ahhoz, hogy megmaradjon embernek. Könyörületesnek. Az istennő nélkül Acheron csupán egy lelketlen gyilkológép lett volna, még rosszabb, mint az emberiséget fosztogató démonok. A férfi nélkül az istennőnek nem lett volna szíve, sem lelkiismerete. A Mardi Gras éjjelén Acheron rávette az istennőt, hogy kéthétnyi szolgaságáért cserébe Artemisz engedje szabadon Talon lelkét, aki kilépve a szolgálatukból a szeretett nővel töltheti a halhatatlanságát. Talont a Földön lopakodó, gyanútlan áldozatokra vadászó vámpírok és egyéb démoni teremtmények közül szabadították ki. Most Ash varázsereje nagy részét képtelen volt használni, mert be volt zárva Artemisz templomába, ahol az istennő kényétől-kedvétől függött, hogy információkhoz juthat-e a Zarek utáni hajtóvadászatról. Tudott Zarek árulásáról, és gyötrődött miatta eleget. Jobban megértette bárkinél, mit jelent a túlélésért folytatott küzdelem a teljes magárahagyottságban, amikor csak az ösztöneire hagyatkozhat az ember a körülötte lapuló ellenség között. Ash alig tudta elviselni, hogy az emberei közül akár egy is így érezhet. 5
- Azt akarom, rendeld vissza Thanatoszt - szólalt meg Artemisz lábánál ülve a márványpadlón. Az istennő elefántcsontszínű trónján hevert, amely a férfit rendszerint egy túlságosan megtömött szófára emlékeztette. Dekadens bútordarab volt, puha, hedonista életérzést sugalló. Artemisz maga volt a nyugalom élő szobra. Bágyadtan mosolygott, ahogy finoman gördülő mozdulattal hátradőlt. Fehér, vékony szövésű ruhája többet sejtetett a testéből, mint amennyit eltakart, és ahogy megmozdult, testének alsó fele teljesen fedetlenül tárult fel a férfi előtt. De Ash ügyet sem vetve rá, felemelt tekintettel az istennő szemébe nézett. Artemisz forró, vágyódó pillantással végigmérte a férfi testét, amely a feszes bőrnadrágot leszámítva meztelen volt. Az istennő zöld színű szeme elégedettséget sugallt, miközben a keze egyik szőke hajfürtjén matatott. Hajkoronája eltakarta a harapás nyomát a nyakán. Jóllakott volt, de újra hajlandó lett volna rá, hogy a férfival legyen. A férfira viszont egyik állítás sem volt igaz. - Még mindig gyenge vagy, Acheron - mondta a nő halkan -, és nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsokat osztogass nekem. Éppen csak elkezdődött a két heted. Hol az engedelmesség, amit ígértél? Ash lassan felállt, miközben fölé tornyosult. Köré fonta mindkét karját, és lejjebb hajolt, egészen addig, míg majdnem összeért az orruk hegye. A nő szeme egy fokkal tágabbra nyílt, csak éppen annyira, hogy a férfi észrevegye, a szavai ellenére is tökéletesen tisztában van vele, kettejük közül ki az erősebb, még ha pillanatnyilag gyengébbnek bizonyul is. - Hívd vissza a kutyádat, Artie. Komolyan mondom. Hosszú ideje igyekszem megértetni veled, hogy nincs semmi szükség Thanatoszra, mert csak a Vadászaimat tizedeli, és kezdek belefáradni a játékaidba. Azt akarom, hogy zárd be. - Nem - válaszolta amaz csaknem sértődött hangon. - Zareknek meg kell halnia. Vége a dalnak. Azzal, hogy bekerült az éjszakai hírekbe a kép, amint sorra tizedeli a démonokat, veszélybe sodorta a Sötét Vadászokat. Nem engedhetjük meg, hogy az emberi hatóságok tudomására jusson a létezésük. Ha valaha megtalálják Zareket... 6
- Ki találná meg? Be van zárva a semmi közepén a kegyetlenséged miatt. - Nem én zártam oda, hanem te. Én azt akartam, hogy haljon meg, de te visszautasítottad. Csak téged okolhat, hogy Alaszkába került száműzetésbe, ne engem hibáztass. Ash arca eltorzult. - Nem fogok halálra ítélni egy embert csak azért, mert te és a testvéreid játszottatok az életével. Ő másfajta véget szánt Zareknek. De ez idáig sem az istenek, sem Zarek maga nem segítették a cél elérésében. Az az átkozott szabad akarat. Jóval több bajt hozott már rájuk, mint amennyire szükségük volt. Az istennő szeme elkeskenyedett, ahogy ránézett. - Miért törődsz ennyire vele, Acheron? Kezdek féltékeny lenni erre a Sötét Vadászra, mert látom, mennyire a szíveden viseled a sorsát. Ash eltolta magától a nőt. Artemisz kigúnyolta az egyik embere sorsa feletti aggodalmát. Ehhez nagyon jól értett az istennő. Amit Zarek iránt érzett, olyan volt, mintha egy testvérét szerette volna. Bárki másnál jobban megértette az indítékait. Nagyon jól tudta, mi rejlik Zarek dührohama mögött. Csak arról van szó, hogy pontosan ennyiszer lehetett a kutyába belerúgni, mielőtt hamissá vált. Acheron maga is olyan közel volt a fordulóponthoz, hogy képtelen volt hibáztatni Zareket azért, mert századokkal azelőtt elvadult. Nem hagyhatja, hogy Zarek meghaljon. Nem így. Nem olyasmi miatt, amiről nem Zarek tehet. Az esetet, amikor Zarek megtámadta a rendőröket a New Orleans-i parkban, nem más eszelte ki, mint Dionüszosz, mégpedig azért, hogy a Vadászt kitegye az emberek kénye-kedvének, és Artemisz vérdíjat tűzzön ki a fejére. Ha Thanatosz vagy a Fegyvernökök megölik Zareket, testetlen Árnnyá válik, aki arra van kárhoztatva, hogy örökkön-örökké bolyongjon a földön. Örökké éhesen, örökké szenvedve. Örökké fájdalomban. Acheron arca megrándult, ahogy felötlött benne az emlék. Nem tudta elviselni a gondolatot, az ajtó felé fordult. - Hová mész? - kérdezte Artemisz. 7
- Megkeresem Themiszt, és leállítjuk, amit elkezdtél. Artemisz hirtelen előtte termett, elzárva az útját az ajtóig. - Nem mész te sehová. - Akkor hívd vissza a kutyádat. -Nem. - Remek. - Ash lenézett a sárkánynő jobb karjára, a tetoválásra, amely a vállától a csuklójáig beborította a karját. - Simi - adta ki a parancsot -, ölts emberi alakot! A sárkány felemelkedett a bőréről, és lassan egy fiatal démonnő képét öltötte, aki alig több mint három láb magas volt. Könnyedén a jobbjára lebegett. Mostani megtestesülésében a szárnyai sötétkék és fekete színben pompáztak, noha általában a burgundivörös volt a kedvenc színe. A szárnyak sötétje, valamint a szeme színe tisztán mutatta, hogy Simi mily boldogtalan, hogy az Olümposzon találta magát. A szeme ugyanis fehér volt, vörös karimával szegélyezve. Hosszú, világosszőke haja csak úgy hullámzott körülötte. Hegyes végű, hosszú, fekete szarva inkább szép volt, mint ijesztő. Vörös ruhája ruganyos, izmos teste körül lebegett, amelyet emberi alakban két és fél centi és két és fél méter magasság között képes volt változtatni, sárkányként pedig huszonnégy méteresre is meg tudott nőni. - Nem! - mondta Artemisz, és igyekezett erejét arra fordítani, hogy megfékezze a Charonte démont. Simi rá se rántott, hiszen ő csak Ashnek és az anyjának volt hajlandó engedelmeskedni. - Mi az ábra, akri?- kérdezte Simi Ashtől. - Öld meg Thanatoszt! Simi felvillantotta metszőfogát, és vígan összedörzsölte a tenyerét. Gonosz vigyort küldött Artemisz felé. - Ó, atyám! Meg fogom őrjíteni a vörös fejű istennőt! Artemisz reménytelenül meredt Ashre. - Hívd vissza a karodra! - Felejtsd el, Artemisz. Nem te vagy az egyetlen, aki egy gyilkosnak parancsol. Személy szerint úgy gondolom, izgalmas lenne látni, vajon meddig tart ki a te drága Thanatoszod Simi ellen. Artemisz elsápadt. - Nem sokáig bírná, akri-felelte erre Simi Ashnek, az uram és parancsolóm" atlantiszi kifejezését használva. A hangja nyugodt volt, 8
egyszersmind erős, és volt benne némi éneklő jelleg, amely zenei felhangokat adott neki. - Vedd úgy, hogy Thanatosz már meg is van sütve -rámosolygott Artemiszre. - Jó kis barbecue. Csak annyit mondj, akri, hogy normál módon, vagy különlegesen ropogósra szeretnéd. Én az utóbbira szavazok. Jobban serceg a fogam alatt, ha át van sütve. El ne felejtsem, hogy szükség lesz zsemlemorzsára! Artemisz hallhatóan nyelt egyet. - Nem mehet egyedül utána. Ha nem vagy vele, irányíthatatlan. - Csak azt teszi, amire megkérem. - Veled vagy nélküled, mindenképpen veszedelmes. Zeusz megtiltotta, hogy valaha egyedül az emberi világba kerüljön. Ash nagyot nevetett. - Kevésbé veszélyes, mint te magad, és állandóan egyedül jön-megy. - Fel nem foghatom, hogyan engedheted szabadjára ilyen elővigyázatlanul. Mit képzelsz? Miközben vitatkoztak, Simi körbelibbent a szobában, és egy listát írogatott egy kicsi, bőrkötéses füzetbe. - Aszongya, szükség lesz a kedvenc csípős barbecue-szószomra. És mindenféleképpen kell egy fogókesztyű, mert igen forró lesz, ha kész a pörkölés. És szereznem kell azokból az almafákból alágyújtani, a hús remekül át fogja venni az ízét. Fincsibb is lesz tőle, mert a démonízt annyira nem szeretem, Ack! - Hát ez meg mit csinál? - kérdezte Artemisz, amikor észrevette, hogy Simi magában beszél. - Listát ír róla, mi szükséges ahhoz, hogy megölje Thanatoszt. - Nekem inkább úgy hangzik, mintha meg akarná enni. - Az is lehet. Artemisz szeme elkeskenyedett. - Nem eheti meg. Megtiltom. Ash vészjósló hahotában tört ki. - Azt csinál, amit akar. Megtanítottam neki, hogy semmi ne vesszen kárba. Simi egy pillanatra megállt, felemelte a fejét a listából, és Artemiszre nézve felhorkantott. 9
- Simi fölöttébb környezettudatos. Mindent megeszik, kivéve a patát. Azt nem szeretem, kicsorbul tőle a fogam. - Ashre nézett. - Thanatosznak nincs patája, ugye? - Nem, Simi, nincs. Simi boldogan felkacagott. - Ó, milyen szuper kis vacsorám lesz ma! Démont sütök! Máris mehetek, akri? Indulhatok végre? Hadd menjek! Hadd menjek, kérlek! - úgy táncolt körbe-körbe, mint egy boldog kisgyerek a szülinapi zsúron. Ash Artemiszre bámult. -Teljesen rád van bízva, Artie. A szavadtól függ, hogy életben marade, vagy meghal. - Ne már, akril - Simi egy rövid, bénult pillanat után nyafogni kezdett.- Ne mondj neki ilyet. Sosem hagyja, hogy jól érezzem magam. Olyan irigy istennő! Ash pontosan tudta, Artemisz mennyire utálja, ha egy vitában alulmarad. A szeme szikrázott az alig palástolt dühtől. - Mit akarsz, mit tegyek? - Azt mondod, Zareknek nem szabad élnie, mert veszélyt jelent másokra. Csak annyit kérek, hogy Themisz hadd ítélje meg. Ha az ő véleménye is az, hogy Zarek fenyegetést jelent a környezetének, én magam küldöm utána Simit, hogy kioltsa az életét. Simi az istennőre villantotta a fogát, miközben dühödt pillantásokat váltottak. Végül Artemisz ismét a férfira nézett. - Remek, de én nem bízom a démoni szolgádban. Thanatoszt leállítom, de ha Zareket bűnösnek ítélik, őt fogom küldeni, hogy kivégezze. - Simi - szólt Ash Charonte szolgájának. - Térj vissza hozzám! Amaz úgy nézett fel, mint aki már a puszta gondolattól is rosszul van. - Térj vissza hozzám - utánozta gúnyosan, miközben alakot váltott. - Nem lesz itt istennő-sütés. Nem lesz Thanatosz-sütés. - Furcsa, lószerű horkantást hallatott. - Nem vagyok én jojó, akril Én Simi vagyok! Utálom, amikor beígéred, hogy megölhetek valakit, tökre izgatott leszek, aztán az utolsó pillanatban vissza az egész. Utálom! Tele a hócipőm. Sose hagyod, hogy jól érezzem magam! - Simi! - szólt rá Ash keményebben. 10
A démon sértődött arccal visszatért a bal oldalára, majd stilizált madarat ábrázoló tetoválásként elhelyezkedett a bicepszén. Ash megdörzsölte a karján a felületet, ahol kis égő érzést tapasztalt, mint mindig, amikor Simi visszatért a bőrére. Artemisz barátságtalanul meredt Simi új alakjára. Aztán megkerülte a férfit, és a hátára hajolt, mialatt amaz karját dörzsölte. - Egy napon úgyis elérem, hogy eltűnjön a karodról a szörny. - Persze hogy el fogod érni - mondta a férfi, kényszerítve magát, hogy rezzenéstelenül tűrje Artemisz érintését, amint a hátára hajoló istennő lélegzete a bőrét érte. Ez olyasmi volt, amit Ash sohasem tudott elviselni, olyasmi, amiről Artemisz tudta, hogy a férfi utálja. A férfi az istennőre nézett a válla felett. - Egy napon el fogom érni, hogy eltűnjön a hátamról az a szörny. Astrid egyedül ült az átriumban, és kedvenc könyvét olvasia, Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegét. Akárhányszor újraolvasta, mindig felfedezett benne valami újat. És ma szüksége volt rá, hogy valami jóra bukkanjon. Valamire, ami arra emlékezteti, hogy van még szépség a világon. Ártatlanság. Öröm. Boldogság. És főként reménységet akart találni. Könnyű, finom szellő borzolta fel az orgonaillatú folyó vizét, amelyre odalátott a fehér fonott kerevetről a márvány dór oszlopok között. Három nővére nemrégen még itt időzött vele, de már elküldte őket. Még az ő társaságuk sem tudta megnyugtatni. Fáradtan és kiábrándultan ült, és könyvében keresett vigaszt. Egyedül ebben látta azt a jóságot, amelyet olyannyira hiányolt az őt körülvevő emberekből. Nincs többé illendőség? Nincs kedvesség? Az emberiségnek végül sikerült mindkettőt végképp kiirtania? Nővérei, bármennyire szerette is őket, ugyanolyan könyörtelenek voltak, mint mindenki más. Tökéletesen közönyösek voltak mindazoknak a szenvedései iránt, akik nem tartoztak közéjük. Többé már semmi sem tudta meghatni őket. Astrid már nem tudott visszaemlékezni az utolsó alkalomra, amikor sírt. Vagy amikor nevetett. Mostanra teljesen érzéketlenné vált. 11
Érzéketlenség lett volna a sorsa? Atty nővére már jóval korábban figyelmeztette, hogy elérkezik ez a nap, ha azt az utat választja, hogy bíró lesz. Fiatalságában, hiúságában és ostobaságában Astrid nem törődött az intéssel, azt gondolva, vele mindez sohasem történhet meg. Hogy ő sohasem lehet közömbös az emberek és a fájdalmaik iránt. Mégis, mára már csak a könyvei tudták közel hozni hozzá a mások érzelmeit. És még ha nem tudta is valóban érezni" őket, a szereplők valódi, tompa érzelmei legalább megnyugtatták valamennyire. Ha képes lett volna rá, könnyekben tört volna ki a saját maga felett érzett szánalomtól. Astrid hallotta, hogy valaki közeledik. Nem akarta, hogy bárki meglássa, mit olvas, nehogy megkérdezzék, miért, és neki be kelljen vallania, hogy elvesztette a könyörületességet, ezért gyorsan elrejtette a könyvet a szék párnái közé. Ahogy megfordult, anyját látta, amint keresztülmegy a szépen nyírt füvön, ahol három pöttyös hátú őzgida legelészett. Az anyja nem volt egyedül. Artemisz és Acheron volt vele. Az anyja leengedte hosszú, vörös haját, amely csinosan göndörödve keretezte az arcát, nem nézett ki harmincévesnél többnek. Themisz testre szabott rövid ujjú inget és khakinadrágot viselt. Senki a világon nem gondolta volna, hogy ez a nő az igazságszolgáltatás görög istennője. Artemisz alakját klasszikus görög peplosz fedte, Acheron pedig a szokásos fekete bőrnadrágjában és egy fekete pólóban feszített. A férfi hosszú, szőke haja lazán leengedve a vállát söpörte. Astrid gerincén végigfutott a hideg, mint mindannyiszor, amikor Acheron közelségét érezte. Volt valami a férfi lényében, amit Astrid lenyűgözőnek és ellenállhatatlannak talált. Majdnem ijesztő volt az érzés. Astrid soha nem ismert hozzá hasonlót. Meghaladta volna a képességeit, ha meg kellett volna magyaráznia, pontosan mit talál olyan vonzónak a férfiban. A férfi mintha pusztán az ottlétével is képes lett volna olyan erős vágyakat ébreszteni a jelenlévőkben, hogy szinte rápillantani is lehetetlen volt anélkül, hogy az illető ne akarta volna róla letépni a ruhát, és leteperni, szeretkezni kívánt volna vele az idők végezetéig. 12
De többről is szó volt, mint egyszerű szexuális vonzerőről. Volt a férfiban valami ősi és eredeti. Valami olyan erő, amely még az isteneket is meghunyászkodásra késztette. Artemisz szemén például tisztán látszott a félelem, ahogy a férfi mellett sétált. Senki sem tudta, pontosan milyen viszony van Acheron és Artemisz között. Sohasem értek egymáshoz, sőt az is ritkán történt meg, hogy egyáltalán egymásra néztek. És mégis, Acheron oly gyakran járt Artemisz templomában, hogy meglátogassa az istennőt. Amikor Astrid még gyerek volt, Acheron gyakran meglátogatta őket. Ilyenkor sokat játszott a kislánnyal, és megtanította őt, hogyan használja aprócska varázserejét. Számtalan könyvet hozott neki, a jövőből és a múltból egyaránt. Valójában Acherontól kapta A kis herceget is. De ezeknek a látogatásoknak vége szakadt, amikor Astrid serdülőkorba lépett, és ráébredt, milyen vonzónak tartja a férfit. Ekkor Acheron megszakította a kapcsolatukat, és kettejük közé szinte kézzelfogható fal húzódott. - Minek köszönhetem a megtiszteltetést? - kérdezte Astrid, ahogy azok hárman köré csoportosultak. - Feladatunk van a számodra, drágám - mondta az anyja. Astrid fájdalmas arckifejezéssel meredt rá. - Úgy emlékszem, megegyeztünk, hogy kapok egy kis szabadságot. - Ne csináld már, Astrid - szólalt meg Artemisz. -Szükségünk van rád, drága kis unokahúgom. Gonosz pillantást vetett Acheronra. - Van egy Sötét Vadász, akit le kellene rendezni. Acheron arca rezzenéstelen maradt. Továbbra is szótlanul szemlélte Astridet. Astrid sóhajtott. Nem akarta ezt megtenni. Túl hosszú századok álltak már mögötte, a bíráskodás érzelmileg kiégette. Kezdett gyanakodni, hogy többé már nem képes átérezni mások fájdalmát. Sőt még a sajátját sem. A részvétlenség tönkretette a húgait. Most attól tartott, ő is erre a sorsra jut. - Vannak más bírók is. Artemisz utálkozva felhördült. 13
- Bennük nem bízom. Ők csak amolyan érzékeny szívűek, akik egyik pillanatban így, a következőben úgy ítélnek. Nekem egy kemény, elfogulatlan bíróra van szükségem, akit nem lehet eltéríteni attól, hogy azt tegye, ami helyes és szükséges. Rád van szükségem. Astrid hátán felállt a szőr a szavak hallatán. Artemisz-ről Acheronra emelte tekintetét, aki a mellén összefont karral állt. Hátborzongatóan örvénylő, ezüstszínű szeme lendületlenül meredt rá. Nem ez volt az első eset, hogy egy eltévelyedett Sötét Vadászt kellett megítélnie, de Astrid most valami változást érzékelt a férfiban. - Szerinted ártatlan? kérdezte. Acheron bólintott. - Nem ártatlan - közölte gúnyos mosollyal Artemisz. - Szemrebbenés nélkül megölne bárkit vagy bármit. Nem érez lelkiismeretfurdalást, és nem törődik senki mással, csak magával. Acheron ravasz pillantást vetett Artemiszre, jelezve, hogy az istennő szavai egy egészen másvalaki által mondottakra emlékeztetik. Majdnem sikerült mosolyt csalnia Astrid ajkára. Mialatt az anyja néhány lépéssel távolabb maradt tőlük, Acheron leguggolt Astrid széke elé, így egy vonalba került a tekintetük. - Tudom, hogy fáradt vagy, Astrid. Azt is tudom, hogy abba akarod hagyni, de senki másban nem bízom annyira, hogy elhinném az ítéletüket. Astrid összeráncolt homlokkal hallgatta, amint a férfi olyasmiről beszél, amit ő nem osztott meg senkivel. Senki sem tudta, hogy abba akarja hagyni. Artemisz féltékeny pillantást vetett Acheronra. - Nem értem, hogy lehetsz ilyen elégedett a választásommal! Mindenki tudja, hogy amióta világ a világ, Astrid senkit sem talált ártatlannak a Föld kerekén. - Tudom - válaszolta a férfi azon a meleg, mély hangon, amely még csábítóbb volt, mint nagyszerű külleme. - De bízom benne, hogy a helyesen fog cselekedni. Artemisz összeszűkült szemmel nézett vissza rá: - Milyen trükköt eszeltél ki? Acheron rezzenéstelen arccal válaszolt, miközben tekintetét továbbra is Astridra függesztette nyugtalanító erővel: - Semmit. 14
Astrid csak a férfi miatt kezdett el azon töprengeni, elvállalja-e a feladatot. Ezelőtt még soha semmit sem kért tőle, és Astrid világosan emlékezett rá, hányszor nyugtatta meg gyerekkorában. Olyan volt, akár egy apa vagy egy báty. - Meddig kellene maradnom? - kérdezte végül. - Ha úgy találom, a Sötét Vadász menthetetlen, azonnal kiszállhatok? - Igen - felelte Artemisz. - Valójában annál jobb, minél hamarabb bűnösnek ítéled. Astrid a mellette ülő férfihoz fordult: - Acheron? Amaz beleegyezőn bólintott. - Elfogadom az ítéletedet, bármi legyen is az. Artemisz arca felragyogott. -Akkor megegyeztünk, Acheron. Szereztem egy bírót. A férfi ajka körül egészen halovány mosoly játszott. - Igen, szereztél. Artemisz hirtelen kissé idegesnek tűnt. Acheronról Astridra nézett, majd vissza. -Tudsz valamit, amit én nem? - kérdezte a férfitól. Az a halovány, örvénylő szempár szinte felnyársalta Astridet, miközben a férfi így szólt: - Tudom, hogy Astrid magában hordja a legmélyebb igazságot. Artemisz a szája elé emelte a kezét: - És mi lenne az? - Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Astridnek ismét végigfutott a hátán a hideg, mert Acheron pontosan azt a sort idézte A kis hercegből, ahol éppen iártott a könyvben, amikor a látogatók megzavarták. Vajon honnan tudta, mit olvas? Lenézett, hogy ellenőrizze, sikerült-e teljesen elrejtenie a könyvet a nemkívánatos tekintetek elől. Sikerült. Ó, igen. Acheron Parthenopasus igazán rémisztő férfi. - Két heted van, lányom mondta csendesen az anyja. - Ha kevesebb idő is elég, hát legyen. De a két hét elteltével, vagy így, vagy úgy, Zarek sorsa megpecsételődik általad. 15
2. fejezet Zarek nagyot káromkodott, mert az mp3-lejátszóból kifogyott az elem. Ilyen az ő szerencséje. Még mindig hátra volt egy óra a repülésből, és a legutolsó dolog, amit hallgatni szeretett volna ebben a pillanatban, az a helikopter fülkéjében ülő - Mike morgása és panaszkodása volt amiatt, hogy neki kell Zareket visszaszállítania Alaszkába. Még ha az áthatolhatatlan fekete acél elválasztotta is Mike-tól a napot és fényt nélkülöző kabint, amelyben Zarek utazott, a falon keresztül olyan jól hallotta a másikat, mintha közvetlenül mellette ült volna. Ami még rosszabb, Zarek gyűlölte az érzést, hogy a szűk utastérben kell bezárva ücsörögnie. Minden egyes mozdulatra vagy a karját vagy a lábát ütötte be a falba. De mert napközben utaztak, csak két dolog közül választhatott: vagy a fülke, vagy a halál. Valami megmagyarázhatatlan okból, amit még mindig nem sikerült meghatároznia, Zarek a fülkét választotta. Alighogy kivette a fülhallgatót, a füle megtelt a hívatlan zajokkal: a rotor ütemes zajával, a dühöngő szelek morajával és Mike rádióbeszélgetésével. - Na, megvolt? Zarek összeráncolta a homlokát az ideges, szokatlan férfihang hallatán. Ó, azok az irigylésre méltó képességek. Olyan jó hallása volt, hogy maga Superman is megirigyelhetné. És nagyon jól tudta, miről folyik a társalgás... Róla. Pontosabban az elpusztításáról. Mike-nak rengeteg pénzt ajánlottak, hogy ölje meg, és amióta elhagyták New Orleanst, körülbelül tizenkét órája, Zarek minden pillanatban arra számított, hogy a középkorú Fegyvernök kinyitja a lepecsételt ablakot, és kiteszi őt a halálos napfénynek, vagy lecsatolja a fülkéjét, és ráejti valamire, ami azonnal elveszi a halhatatlanságát. De ezek helyett Mike tovább szállította, és még mindig nem nyomta meg a gombot. Nem mintha Zareket érdekelte volna. Volt még 16
néhány trükk a tarsolyában, hogy móresre tanítsa a Fegyvernököt, ha valami ravaszsággal próbálkozna. - Na - szólalt meg Mike, amikor a járgány váratlanul erősen a bal oldalára dőlt, annyira, hogy Zarek a fülke olához csapódott. Kezdett gyanakodni, hogy a pilóta csak a maga szórakoztatására himbálja annyira a járművet. A helikopter megint az oldalára dőlt, mialatt Zarek igyekezett megtámasztani magát. - Már régóta gondolkodom rajta, de nagyon, és arra jutottam, hogy ha forró olajban megsül a fickó, még mindig túl enyhe büntetés neki. Inkább oda kellene dobni a Véres Rítus Fegyvernököknek, hogy lassan és fájdalmasan végezzék ki. Én személy szerint szívesen meghallgatnám, ahogy az a szemét, kétszínű, pszichopata faszfej kegyelemért könyörögve sikoltozik, főként azóta, hogy kinyírta azokat a teljesen ártatlan zsarukat. Szavai hallatán Zarek állkapcsában lüktetni kezdett az izom, pontosan egy ütemben haragos, gyors szívverésével. Ja, persze, ártatlanok. Úgy megverték, hogy ha halandó lett volna, vagy belehal, vagy még mindig kómában feküdne. A hang megint beleszólt a rádióba. - Hallottam az Orákulumtól, hogy Artemisz dupla vérdíjat fizet annak a Fegyvernöknek, aki megöli. Ha ezt hozzáadod ahhoz, amit Dionüszosz fog perkálni, ha megölöd, szerintem bolond vagy, ha nem használod ki a lehetőséget. - Nem kérdés, de van elég pénzem ahhoz, hogy inkább békésen kivárjak. Ráadásul én voltam az a szerencsés, akinek el kellett viselnie a faszi viselkedését meg a gúnyolódását. Azt hiszi, hogy ő a legnagyobb ász. Egyszerűen látni akarom, ahogy visszavesz a nagy arcából, mielőtt levágják a fejét. Zarek égnek emelte tekintetét Mike szavai hallatán. Nagy ívben tett rá, mit gondol róla ez az ember. Már réges-régen megtanulta, hogy kár azzal kísérletezni, hogy közel kerüljön az emberekhez. Mert csak azt érte el vele, hogy megverték. Visszatuszkolta az mp3-lejátszót a fekete turistazsákba, grimaszolva, ahogy a térde nekinyomódott a falnak. Atyám, de szeretne már kívül 17
kerülni ezen a szűk, kényelmetlen lyukon! Úgy érezte magát, mint egy szarkofágban. - Nem értem, a Tanács miért nem elevenítette fel Nick Véres Rítus Fegyvernöki státusát e miatt a vadász miatt - mondta most a hang a rádióban. - Mivel a múlt hetet Zarekkel töltötte, azt hinnéd, természetes, hogy eszükbe jut ez a megoldás. Mike felhorkant. - Eszükbe jutott, de Gautier visszautasította. - Miért? - Fogalmam sincs. Tudod, milyen Gautier. Nem engedelmeskedik senkinek. Eleve már azt sem értem, miért vették fel egyáltalán a Fegyvernökök közé. A Sötét Vadászok közül csak Acheron és Kyrian képes szembeszállni a nagy pofájával. - Igen, állandóan akadékoskodik. És ha már itt tartunk, az én Vadászom próbál hívni, szóval visszatérek a munka sűrűjébe. Légy óvatos Zarekkel, ne akaszkodj össze vele. - Miattam ne aggódj. Csak leszállítom az árut, aztán ott hagyom, csináljanak vele, amit akarnak, és hamarabb elhúzok Alaszkából, mint hogy annyit mondanál, fapapucs". A rádió szétkapcsolt. Zarek néma csendben ült a sötétségben, és hallgatta Mike lélegzetvételét a pilótafülkében. Szóval a faszi meggondolta magát, és nem akarja megölni. Hát jól tette. A Fegyvernök végül észhez tért. Úgy tűnt, hogy az elmúlt pár órában egyszer csak ráébredt, mégsem az öngyilkosság lesz a megoldás. Ezért Zarek életben hagyja. De ő majd megkínozza cserébe. És az istenek óvják a többieket, akik érte jönnek. Az Alaszka belsejében található fagyott földön Zarek legyőzhetetlen. A többi Sötét Vadásztól és a Fegyvernököktől eltérően, mögötte kilenc évszázadnyi sarki környezetben töltött edzés állt. Kilencszáz év alatt csak ő meg a feltérképezetlen, vad vidék. Acheron kivételével, aki körülbelül évtizedenként ellátogatott hozzá, megnézni, él-e még, soha senki más nem járt arra. És az emberek még kérdik, mitől csavarodott be. 18
Körülbelül tíz évvel ezelőttig a hosszú nyári hónapok alatt senkivel sem volt kapcsolata a kinti világból, míg a távoli kunyhóban rostokolt. Nem volt telefon, sem számítógép, sem tévé. Semmi, csak a csendes magány, néhány halom könyv újra- és újra- és új ráolvasása, egészen addig, míg valamennyi a memóriájába égett. Mohó várakozás, hogy az éjszakák végre megint elég hosszúvá váljanak, és ő kiszabadulhasson a kunyhójából, majd olyan időpontban érjen Fairbanksbe, amikor a boltok még nyitva vannak, és szót válthat az emberekkel. Valójában csupán körülbelül másfél évszázada volt elég sűrűn lakott a vidék ahhoz, hogy egyáltalán kapcsolatba kerülhessen másokkal. Azelőtt, hosszú-hosszú évszázadokig, tökéletes magányban teltek napjai, közel s távol egyetlen emberi lény nem akadt. Csak ritkán pillantott meg néhány őslakost, akik rémülten figyelték, mit keres a távoli erdőben ez a magas, különleges külsejű fehér férfi, nagy tépőfoggal. Csak egy pillantást vetettek 195 centis alakjára, pézsmatulok bundájából készült öltözetére, és már menekültek is, amilyen gyorsan csak tudtak, a szélrózsa minden irányába, ordítozva, hogy az Iglaaq el akarja kapni őket. Elképesztő babonásságukban egy teljes legendát költöttek a személye köré. Néha a téli démonok is meglátogatták, bemerészkedtek az erdőbe, hogy elmondhassák, szemtől szembe találkoztak az őrült Sötét Vadásszal. Sajnos sokkal jobban érdekelte őket a harc, mint a csevegés, ezért találkozásaik mindig igen rövidre sikeredtek. Néhány percnyi csatározás az egyhangúság megtörésére, aztán ismét egyedül maradt, társaságul csupán a hóval meg a medvékkel. És még csak nem is vérmedvék voltak. Az északi fény mágneses és elektromos hatásai miatt a vérvadászok szinte sohasem merészkedtek ilyen messze északra. Az elektromosságra és a műholdas kapcsolatokra gyakorolt hatása miatt a fényjáték ezenkívül néha az év bizonyos szakaszaiban a modern korban is elvágta a kommunikáció minden lehetőségétől, fájdalmas magányra ítélve őt. Talán mégis az lett volna a legjobb, ha hagyja, hogy megöljék. Ennek ellenére mindig azon kapta magát, hogy folytatja. Egy újabb év, egy újabb nyár. Egy újabb kommunikációs szünet. Csak a túlélés jutott neki. 19
Nagyot nyelt, ahogy eszébe jutott New Orleans. Mennyire szerette azt a várost. A lüktetését. A melegségét. Az egzotikus illatok, látnivalók és hangok elegyét. Vajon azok az emberek, akik ott élnek, tudatában vannak egyáltalán, mily kincs van a birtokukban? Milyen kiváltságosak, hogy a sors jóvoltából ilyen nagyszerű városban élhetnek? De mindez már a múlté. Úgy elszúrta a dolgot, hogy semmi esélye rá, hogy akár Artemisz, akár Acheron valamikor megengedné, hogy egy ilyen sűrűn lakott területre visszatérjen, ahol ennyi emberrel kerülhet kapcsolatba. Arra van ítélve, hogy Alaszkában maradjon az örökkévalóságig. Csak abban reménykedhet, hogy a területet egyszer csak nagy népesség szállja meg, de tekintetbe véve a zord időjárást, erre nagyjából annyi esély volt, mint hogy őt Hawaii szigetére veti a jó sorsa. Ilyen gondolatokat forgatott a fejében, miközben a téli felszerelését kezdte előszedni a zsákjából, és nekifogott átöltözni. Kora reggel lesz, mire odaérnek, még sötétben, de a pirkadat már nem várat magára sokáig. Sietnie kell, ha napkelte előtt a kunyhóhoz akar érni. Mire a bőrét bedörzsölte vazelinnal, és felhúzta a téli alsót, felvette a fekete, magas nyakú pulóvert, a hosszú, pézsmatulokprémből készült kabátját és bélelt csizmáját, már érzékelte is, hogy a helikopter süllyedni kezdett. Hirtelen elhatározással végigvette a táskájában található fegyvereket. Már régen megtanulta, hogy az eszközök széles körére van szükség a túléléshez. Alaszka sok megpróbáltatást tartogat, ha egyedül akarsz boldogulni, és sohasem tudhatod, mikor találkozol valakivel, aki az életedre tör. Zarek már századokkal ezelőtt eldöntötte, hogy ő lesz a tundra leghalálosabb lénye. Amint földet értek, Mike lekapcsolta a motort, és várta, hogy a rotor leálljon, mielőtt kiszáll, és kiteszi magát a nulla fok alatti hőmérsékletnek. Kinyitotta a hátra vezető ajtót. Utálkozó pillantást vetett Zarekre, miközben helyet engedett neki a kiszálláshoz. - Itt az édes otthon! - jegyezte meg maró gúnnyal a hangjában. A fickó élvezte a gondolatot, hogy a Fegyvernökök lenyomozták és kizárták a tagjaik közül. 20