Lapalapító: a Beregszászi Városi Tanács 17. szám (808) 2016. május 6. Ár szerzõdéses MESTERKURZUS A TÛZOLTÓKTÓL A POLGÁRVÉDELMI ÓRÁN Április 27-én zajlott a 4. sz. Kossuth Lajos középiskolában a hagyományos polgári védelmi tanóra. tanuló bentrekedt a második emeleten. Ekkor a tûzoltók, az élen Anatolij Lanyoval megkezdték a mentést. A tûzoltók hatékonyan végezték feladatukat. Azonnal felállítottak egy létrát, melyen felmásztak a második emeletre. Ezután lokalizálták a tüzet a földszinten, ahonnan szintén kimentettek két áldozatot. A második emelet áldozatai is rendben voltak: a létrán kimentette õket az egyik tûzoltó. Az áldozatoknak azonnal elsõsegélyt nyújtottak. A vészhelyzet lokalizálása után a 4.sz. középiskola tanulóinak elmondtak még néhány tudnivalót. A csernobili atomkatasztrófa évfordulójának tiszteletére versek hangzottak el, valamint tanító elõadást tartottak az ember okozta katasztrófák ideje alatti magaviseletrõl. Az idõsebb osztályok tanulói bemutatták, hogy Polgármesteri köszöntõk Az Anyák napjára Beregszász polgármestereként, immár sokadik alkalommal, az a nagy megtiszteltetés ért, hogy gyakorlatilag egy hét leforgása alatt kétszer is köszönthetem az ÉDESANYÁKAT! Azokat, akik életet adtak nekünk, istápoltak fogantatásunktól, és akik számára a legdrágábbak vagyunk mindhalálig. És azokat is, akik erre a nemes küldetésükre várnak. Isten éltesse az Édesanyákat! Legyenek egészségesek és boldogok, mert mi is csak akkor lehetünk azok. Minden évben megtartják az órát annak érdekében, hogy a leellenõrizzék a pedagógusok, illetve a tanulók készenléti szintjét a vészhelyzetekre. Az óra feladata az volt, hogy a riasztás után a legrövidebb idõn belül evakuálják az épületet. Az elsõ óra kezdetétõl eltelt harminc perc, amikor megszólalt a tûzriasztás. A tanárok nagyon hatékonyan kiürítették az osztályokat, s evakuálták a tanulókat az intézmény udvarára. Ezután minden tanár leellenõrizte az osztálya létszámát. Ezalatt kiderült, hogy néhány kell helyesen használni a gázmaszkot, valamint milyen védõruházatot kell maguknál tartani. A polgári védelmi tanóra szervezõi kiemelték régiónk földrajzának sajátosságait, vagyis azt a tényt, hogy területünkön elõfordulhatnak árvizek. Így azt is megosztották a jelenlévõkkel, hogyan kell összeszedni az árvíz idején elengedhetetlen hátizsákot az alapvetõ szükségcikkekkel. Világosan kifejtették, hogy csak a legfontosabb dolgokat kell megunkkal vinni, elsõsorban iratainkat. Ezen kívül homokzsákokból gátat építettek, bemutatva hogyan lehet védekezni az árvízzel szemben. Végül a tûzoltók tiszteletére a tanulók táncos flash mobot tartottak. Az intézmény egész tanári kara, élén Micik Julianna igazgatónõvel, sikeresen megbirkózott a feladatokkal. Ami pedig a legfontosabb, hogy soha ne legyen szükség a polgári védelmi órán tanultakat felhasználni a való életben! Beregszászi mentõsök nemzetközi megmérettetésen Tiszaújvárosban Az Észak-magyarországi Regionális Mentõszervezet Tiszaújváros Biztonság Napjához csatlakozva hagyományosan immár 6. alkalommal rendezte meg a Mentõgépjármû-vezetõk Nemzetközi Szakmai és Ügyességi Versenyét április 23-án Tiszaújvárosban. Erre a Beregszászi Mentõállomás immáron második alkalommal kapott meghívást. A rendezvény programjai 13 órakor kezdõdtek, a jelen lévõ szervezetek és a versenyen részt vevõ csapatok díszfelvonulással mutatkoztak be. A megnyitót követõen kezdõdtek a megmérettetések: újraélesztési bemutató, késõbb mentési gyakorlat a Szent István úton. A Biztonság Napján a társszervek (katasztrófavédelem, rendõrség), civil szervezetek is látványos bemutatókat tartottak. Külön megtiszteltetésnek érezték a beregszászi mentõsök, hogy az ottani mentõállomás épületének új szárnyának alapkõletételénél a kézjegyûkkel üzenhetnek a jövõnek. A versenyen kívül barátság is kezdõdött a felvidéki, erdélyi mentõsökkel: érdeklõdtek a kárpátaljai helyzetrõl, a segítségüket ajánlották fel további tapasztalatcserére. Így újabb meghívást is kaptak május 12-re Erdélybe egy nemzetközi mentõs konferenciára, hogy erõsítsék azokat a hajszálereket, amelyeket a történelem vihara elvágott. Szeretnénk megköszönni Babják Zoltánnak, Beregszász polgármesterének, az ungvári mentõközpontnak és a KMKSZ helyi szervezetének a támogatását. A beregszászi mentõsök A Gyõzelem napjára Tisztelt veteránok! Õszinte tisztelettel köszöntöm Önöket e feledhetetlen, diadalmas májusi ünnepnap alkalmából, amikor is azok önfeláldozó hõsiességét méltatjuk, akik kivívták szabadságunkat, halált megvetõ bátorsággal küzdöttek a fasiszta megszállók ellen. Ezeken a diadalmas májusi napokon mi, az unokák, a dédunokák meghatódottan hajtunk fejet a Nagy Gyõzelmet kivívó és elesett harcosok emléke elõtt, akiknek nem adatott meg, hogy lássák a szebb jövendõt. A nép örök hálával fog emlékezni hõstetteikre, bátorságukra! Kívánom, hogy bölcs és követendõ hagyatékukat méltón õrizze meg és ápolja minden földi emberi lény, mert nincs a világon nagyobb, becsületesebb, szebb gyõzelem, mint az Önöké, tisztelt veteránok! Nincs értékesebb szolgálat, bölcsebb hagyaték annál, amit Önök a gyõzelemmel adtak az utókornak! Jó egészséget, hosszú, boldog életet Önöknek! BABJÁK ZOLTÁN POLGÁRMESTER NÉVNAPTÁRUNK Ma, május 6-án, pénteken Ivett és Frida, szombaton Gizella, vasárnap Mihály napokat ünnepelhetünk. Hétfõn, május 9-én, Gergely, kedden Ármin és Pálma, szerdán Ferenc nevû barátainkat köszönthetjük. Csütörtöktõl viszont jönnek a fagyosszentek : Pongrác, pénteken Szervác és Imola, szombaton Bonifác névnapok következnek. A hét végén, vasárnap, pedig Zsófia és Szonja hölgyismerõseinket köszöntsük. Boldog névnapot az ünnepelteknek!
A LEGTEHETSÉGESEBBEK FELFEDEZÉSE ÉRDEKÉBEN BEREGSZÁSZBAN IS VOLT MEGMÉRETTETÉS Április utolsó napján a Beregszászi Mûvelõdési Ház megtelt lelkes tehetségekkel, akik egy világméretû show válogatásán is kipróbálhatták magukat. A magyarországi X-Faktor stábja járt Beregszászon, így azok, akik sikeresen szerepeltek a válogatáson, a magyarországi színpadon is megmutathatják majd tehetségüket. A helyi lakosok örömmel fogadták a lehetõséget: a válogatásra közel ötven énekes jött el. Beregszásziak is próbára tették énektudásukat, többek között a Beregszászi Mûvészeti Iskola pedagógusa, Diána Demcsik, valamint ugyanezen intézmény tanítványa, Kornelija Zaharevszka. Fergeteges hangulatot varázsolt a színpadra egy 28 éves roma, ami profi módon adott elõ három különbözõ mûfajú dalt. Régiónk különbözõ részeirõl érkeztek résztvevõk Beregszászba: Munkácsról, Ilosváról, Nagyszõlõsrõl, Husztról. Még rõl is érkezett egy lány, aki jelenleg városunkban dolgozik. A versenyzõk a dalválasztást is nagyon kreatívan oldották meg. Hangzottak el ukrán, magyar, orosz, s még francia énekek is. A beregszászi gimnázium egyik bátor tanulója a magyarországi vendégeket az Okean Elzi együttes repertoárjával ismertette meg. A nagyberegi líceum tanulója pedig Lara Fabian Ja T aime címû dalát adta elõ. A válogatás rendezõje, Parragh Zsombor elárulta, hogy elégedett az eredményekkel, illetve a jelentkezõk számával, mondván, van mibõl válogatni. Most már csak a várakozás maradt hiszen jelenleg folyik a videoanyagok áttekintése, ami után a legtehetségesebb versenyzõket visszahívják a en megrendezésre kerülõ válogatásra ȮLEKSZANDR SZILCSENKO X-Faktor válogatás Beregszászban Ismét muzikális fiatalokat kerestek az RTL Klub csatornáján látható X-Faktor zenei tehetségkutató showmûsor castingosai. És nem csak Magyarország területén teszik ezt, az elszakított nemzetrészeket is felkeresik, az ottani fiatal tehetségeknek is adnak egy esélyt, hogy egy kis szerencsével berobbanhassanak a köztudatba. Kárpátalján a hétvégén volt meghallgatás, Ungváron, és Beregszászban. Mint ahogy azt az X- Faktor munkatársaitól megtudtuk, a nehézkes határátlépés miatt Ungváron nem volt lehetõségük sok fiatalt meghallgatni, ám Beregszászban bepótolták, összesen közel negyven versenyzõ lépett színpadra. A helyi mûvelõdési házba sokan ellátogattak, hogy drukkoljanak az énekeseknek, akik egy picit ugyan izgulva, de jobbnál jobb produkciókat adtak elõ. Mint azt Gonda Glória castingszerkesztõtõl megtudtuk, az X-Faktor járt már korábban is vidékünkön, viszont szerkesztõk most vannak itt elõször. Eddig csak Ungvárra mentünk, most viszont Beregszászba is sikerült eljutnunk, ami köztudottan a kárpátaljai magyarság központja. Ezért is szerettünk volna ide mindenképp eljönni mondta Parrag Zsombor castingszerkesztõ. Abban bíztunk, hogy itt sok jelentkezõ lesz majd, és az óhajunk be is igazolódott, két óra alatt 32 lelkes, és tehetséges fiatalt hallgattunk meg. Korábban került már be olyan kárpátaljai, aki elért egy bizonyos szintig az X-Faktorban? érdeklõdtünk tovább Zsombortól. Igen, 2011-ben Demes Tamás az élõ showig jutott, ám innen eddig még nem volt nagy érdeklõdés. Inkább Erdélyben, Vajdaságban jellemzõ az aktivitás. De reméljük, ez megváltozik, és sok kárpátaljairól hallhatunk még a jövõben. Most látni olyan tehetségeket, akiknek esélyük lenne? Ez sok mindenen szokott múlni: hogy az élõ adásig eljusson egy-egy versenyzõ, jó pár kört kell megtennie, méghozzá sikeresen. A szerkesztõk után jönnek a mentorok, tehát, amíg a rostán átjutnak, egy igen hosszú folyamat. Viszont sok múlik a határozottságon, és a kitartáson is: aki célul tûzi, hogy igenis tovább akar jutni, az tovább is jut. Bízom benne, hogy itt is lesz olyan elõadó, aki sokra fogja vinni a mûsorban. Mindig azt mondjuk, ha egy napos meghallgatás után csak egy-két olyan versenyzõ van, aki komolyan veszi a fellépést, és a felkészülést, már érdemes volt eljönni. Beregszásszal is így vagyunk, itt sem a mennyiségre, hanem a minõségre összpontosítunk magyarázta Glória. Megtudtuk, amennyiben lesznek szerencsések, õket május elsõ felében értesítik, miszerint részt vehet egy budapesti meghallgatáson. Bár mi nem vagyunk szakértõk, a válogatást végigülve sok tehetséges fiatalt hallhattunk, akik mély átéléssel igyekeztek elõadni az általuk választott dalt. Egyikük Gerzsenyi Tünde (a fotón), aki Zápszonyból érkezett, s a Magányos csónak címû dalt adta elõ. Az ifjú hölgy a Nagyberegi Református Líceum diákja és a két éve megalakult Grace együttes énekese, de elmondása szerint óvodás kora óta énekel, különféle mûsorokban lép fel. Eleinte nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán eljövök a válogatásra, de többen bíztattak, így most itt vagyok. Ha beválogatnának, kíváncsi lennék, meddig tudnék eljutni. És ha még az élõ adásba is bekerülnék, nagyon boldog lennék, bár az elején lehet, izgulnék, de a nagy örömtõl az is hamar túlmenne rajtam. Reméljük, sikerül földinknek is bejutni a tehetségkutató adásba, aki, vagy akik Magyarországon is öregbíthetik vidékünk jó hírét. H. Cs. 2016. május 6., péntek Váratlan látogatás BEREGSZÁSZBAN JÁRT A NOVIJ KANAL REVIZORA Az elmúlt héten a Novij Kanal tévécsatorna revizora, Vadim Abramov, csapatával leellenõrizte Kárpátalja legjobb -nak vélt vendéglátóipari intézményeit. A közismert mûsor revíziója a megyeközpontban kezdõdött. Ungváron megvizsgáltak számos éttermet, szállodát, valamint a Barva szupermarketet. Mint már köztudott, Abramov elégedett volt az ungvári Varos étteremmel, amely meg is kapta a revizor ajánló tábláját. Ungvár után a revizor csapata Beregszász felé vette az irányt. Már az elsõ napon szemügyre vették a legendás Arany Páva éttermet. Itt Vadim Abramov megkóstolta a hagyományos helyi specialitásokat. A revizor megtekintette a konyhát, a mellékhelyiségeket, valamint átvizsgálta a terem tisztaságát. Megjegyezte a hely hiányosságait, így sajnos tábla nélkül hagyta el a Pávát. A következõ állomás a Lambert Family House volt. Itt a Revizor megvizsgált egy szobát, valamint a mûsor szabályai szerint itt töltött egy éjszakát. A revízió részleteit megtekinthetjük majd a televízió elõtt, ám annyit elárulhatunk, hogy a revizor egész Ukrajnában ajánlja a fent említett étteremés szállodakomplexumot. Ám az ellenõrzés itt nem fejezõdött be: a Revizor stábja a Zakarpattya sportkomplexumba is ellátogatott. A Revizor hivatalos Facebook oldalán rendkívül negatív visszajelzéseket olvashatunk a helyrõl: gombásak a zuhanyok, rozsdásak a medencék stb. Vadim Abramov bejegyzéseibõl levonhatjuk a következtetést, hogy a hely egyetlen pozitívummal rendelkezik: a sportkomplexum területén vannak programok a gyermekek számára is. Végül a Revizor stábja tett egy sétát városunk központján. Ott már várták õket a rajongók. A Revizorral találkozott egykori fõszerkesztõnk, Tetyána Szojma is, aki épp kisfiával sétált arrafelé. Beregszász után a Revizor Husztra utazott, ahol elsõként a Vopak szupermarketet vizsgálta meg. Tehát hamarosan megtekinthetjük a mûsort a Novij Kanal tévécsatornán.
2016. május 6., péntek Hasznos és aktuális A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOK KÜLÖNLEGES OKTATÁSA A BEREGSZÁSZI KÖZÉPISKOLÁBAN A 4. sz. Kossuth Lajos középiskoláról van szó, melynek tornaterme gyakran alakul át országúttá, ahol jármûvek és gyalogosok közlekednek, jelzõlámpák mûködnek. Mikor ellátogattam az említett tanintézmény egyik nyílt órájára, kellemes meglepetésben volt részem. Az óra az egyik tornateremben zajlott, igen különös módon. Amikor beléptem a terembe, azonnal felfigyeltem a villogó mini-jelzõlámpára, amely épp pirosat jelzett. Ezután minden úgy zajlott, mint egy igazi útkeresztezõdésen. Útjelzés gyalogos átkelõhely (természetesen annak kicsinyített változata), illetve zebra. Ha végigmegyünk a termen, olyan érzésünk támad, mintha országúton közlekednénk, hiszen azonnal észrevehetjük a fõutat jelzõ közúti táblát. Az egész városunk egyik kerületének kicsinyített változata. Úgy döntöttünk hát, hogy megkérdezzük az iskola igazgatónõjét, Micik Juliannát, honnan az ötlet. Julianna elmondta, hogy az õ ötlete volt, a szükséges pénzforrás pedig támogatásokból gyûlt össze. A nyílt óra a 4.B osztályban zajlott. Mahurszky Éva tanárnõ már tapasztalt a témában, így sem neki, sem a tanulóknak nem okozott gondot a vendégek jelenléte. Az órára ellátogatott továbbá Nagyija Lovha polgármester-helyettes, valamint Viktorija Ivanyo, az oktatási osztály fõszakembere. A nyílt óra kezdetén a tanulók verseket szavaltak a közúti közlekedési témában. Ezután elõadást tartottak, mely során egy közúti balesetrõl mutattak be egy jelenetet. Ezután pedig szórakoztató játékok voltak szintén ebben a témában. Ezután vetélkedõ kezdõdött teszt formájában. Minden tanuló kapott egy tiszta lapot, amire majd felírták válaszaikat. Az eredményhírdetés után még egy érdekes programot szerveztek. Azon tanulók, akik jól teljesítettek, gyalogos engedélyben részesültek. Az édesanyákat méltatták Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg õ véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Dsida Jenõ Édesanyámnak címû versébõl idéztünk, ami méltán minden édesanyának szól. Az édesanya az, aki a világra hozott bennünket, aki óvott, ápolt, és felnevelt. Szavakba is nehéz foglalni, mennyi mindent köszönhetünk nekik. Május elsõ vasárnapján õket ünnepeltük, de nemcsak ezen a napon, az év összes napján figyelnünk kell rájuk. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egy egész héten át, április 25.-május 1. között gondolt az édesanyákra, és elsõ alkalommal szervezte meg az Édesanyák hete címû rendezvényét, mely az anyaságról, gyereknevelésrõl, családról szóló programokkal, elõadásokkal várta az érdeklõdõket Kárpátalja egész területérõl. A rendezvény fõvédnöke Ékes Ilona, az Európai Régiók Szervezetének elnöke volt, programjaikat magyarországi és kárpátaljai szakemberek, elõadók tisztelték meg. A hét elsõ napján került sor az ünnepélyes megnyitóra Beregszász Hõsök tere parkjában, ahol a születést, az életet szimbolizáló facsemetét ültettek. Ezen az alkalmon részt vett rendezvénysorozatunk fõvédnöke, Ékes Ilona is, vele együtt helyeztük földbe az élet fáját, jelen esetben egy tulipánfát. Úgy vélem, aki fát ültet, a jövõre gondol, mint ahogy aki gyermeket vállal, szintúgy a jövõ számára tesz szolgálatot mondta Török Dénes. A KMNE elnökétõl megtudtuk, az egész heti program összeállításánál arra törekedtek, hogy az anyák napjára, a születésre, a szülésre, az élet elfogadására hívják fel a figyelmet, ezért igencsak színes volt a rendezvénysorozat. Elsõként Csomóné Lindmayer Katalin, a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Mozgalom magyarországi referense a születés utáni pillanatok fontosságáról tartott elõadást. A hét további programjai között szerepelt a Beregszász fõterén lévõ fotókiállítás, játékos, zenés baba-mama klub. A résztvevõk találkozhattak Kocsis Fülöp Érsek Metropolitával, valamint az egészséges életmódról és táplálkozásról is szó esett, errõl dr. Kertész Árpád tartott elõadást. Azt szeretnénk, ha jövõre még több és jobb programokat sikerülne szervezni, a faültetésrõl pedig még csak annyit, hogy abból is hagyományt szeretnénk teremteni, a helyi önkormányzattal együttmûködve õsszel és tavasszal egy-egy díszfát ültetnénk a város terein zárta szavait Török Dénes. Hegedûs Csilla Rendkívüli Nagypénteken tûz volt Beregszászban Április 29-én este, 19:58-kor tûz keletkezett az egyik Macsolai úti udvari építményben. A lángok megsemmisítették a tetõszerkezetet és a födémet mintegy 15 m 2 -en, sérültek a falak is. A kár mértéke 5000 hrivnya. a tûz okát vizsgálják. Rendkívüli helyzetek osztálya Vesztegetéssel próbálkoztak a csecsenek A határõrök körében meghozott korrupcióellenes intézkedések egyre több eredményességgel járnak. A napokban az Asztély melletti Luzsanka határátkelõn akadályoztak meg a határõrök vesztegetési próbálkozást. Csecsen származású orosz állampolgárok, Ukrajnába történõ beutazásukkor 20 eurósokat tettek útleveleikbe, így szerették volna megoldani a határon való akadálymentes átkelésük kérdését. A jogszerûség érdekében haladéktalanul értesítették a Beregszászi Rendõrség operatív ügyeletét bûncselekmény gyanúja miatt, a Btk. 369. cikkelyének alapján. A Munkácsi Határõrosztag parancsnoksága felhívja minden a határon átkelõ polgár figyelmét a hatályos törvények betartásának fontosságára, és ne próbálják vesztegetéssel szabálysértésre rávenni a határõröket. Az ötödikrõl zuhantak ki és túlélték A 43 éves asszony, karjában a 3-éves gyerekkel, megbotlott, s a negyedik emeleti (5. szint) balkonról kiesett. Egyikük sem szenvedett súlyos sérülést. A nem mindennapi eset hétfõre virradó éjjel történt Bátyú nagyközségben, ahol a 25 éves Szerhijhez és 3-éves, anya nélkül nevelkedõ kisfiához vendégségbe átment a 43 éves szomszédasszony, akivel hármasban ünnepelték a húsvétot. Egy-két pohár itóka után kimentek cigarettázni a balkonra. Itt az asszony hirtelen megbotlott, elvesztette az egyensúlyát, és a karján a gyerekkel leesett a negyedik emeleti balkonról. Szerencsére, a zuhanást mindketten megúszták súlyos sérülések nélkül. A kisfiú valamibe beleakadt, és beesett a 3-ik emeleti balkonra, az asszony viszont a földön landolt, de csak a lábán sérült meg. A gyerek pedig a kezén szenvedett zúzódásokat. A nõ visszautasította az orvosi segítséget, a 3-éves kisfiút a Beregszászi Járási Kórházba szállították további megfigyelésre. Megyei rendõrség kommunikációs osztálya Cigaretta az üzemanyagtartályban és a motortérben A Luzsanka határátkelõ vámhivatala két cigarettacsempészési kísérletet akadályozott meg, egyik esetben egy ukrán, a másikban egy magyar állampolgár próbált Magyarországra vinni cigarettát. Az ukrán állampolgár egy cseh rendszámú VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT, míg a magyar hölgy egy magyarországi rendszámú AUDI A4 típusú gépkocsival jelentkezett vámvizsgálatra. A tüzetes vámvizsgálat során kiderült, hogy az ukrán férfi autójában az üzemanyagtartályban, a magyar nõnél pedig a motor alatti rejtekhelyen voltak eldugva a ROTHMANS, illetve, a hölgynél MARLBORO, PARLIAMENT és SLIMS márkájú cigaretták. Így a polgárok illegális úton, a vámvizsgálatot megnehezítve, az elõl elrejtve próbáltak Ukrajna határán keresztül kivinni tiltott dohányárut, amivel megsértették a vámszabályokat. A két esetben jegyzõkönyvet vettek fel a szabálysértésekrõl, a cigarettát és a gépkocsikat lefoglalták. Megyei költségvetési szolgálat Halálesettel kezdõdött a húsvét Május 1-jén, a reggeli 07:45-kor a 101-es segélykérõn értesítés érkezett a mentõszolgálathoz, hogy a Muzsalyi út egyik házának lakásában tûz ütött ki, amelynek oltására haladéktalanul kiszállt a 12- es tûzoltó-katasztrófavédelmi részlegének ügyeletes csoportja. Az épületet tömény füst borította be, ezért a tûzoltók kénytelenek voltak sûrített levegõjû légzõkészülékben dolgozni. Az oltás során az egyik szobában felfedezték a 61 éves tulajdonos testét, akin már nem lehetett segíteni. A tüzet 08:00 órára lokalizálták, 08:07-re pedig teljesen eloltották. A tûzben megsemmisült egy ágy és otthoni használatú berendezés. A kár mértékét és a tûz okát vizsgálják. Megyei katasztrófavédelem
Hétfõ 9:15 Magyar gazda 10:15 Kék bolygó 13:15 Életkor 13:50 Híradó 14:15 Itthon vagy! 14:35 Híradó 15:15 Minden tudás 16:15 Kék bolygó 17:15 Magyar gazda 4:05 Az uralkodónõ 4:50 Aktív 19:20 Drágám, add az életed! 21:20 A Bourne-ultimátum (am. akcióthriller) 23:50 Red Carpet 0:00 Ügyféllista 1:00 Tények 1:45 Aktív 2:15 Sportos 2:25 Ezo.TV 3:25 Elit egység (kan. akciófilm-sor.) 11:55 Street Kitchen (fõzõshow) 12:45 Éjjel-nappal (magyar filmsor.) 14:00 Farm (magyar show) 15:45 Isten áldjon, Esperanza! (magyar show) (magyar filmsor.) 21:55 Dr. Csont 22:50 Híradó 23:25 Magyarul Balóval 0:00 Nyomtalanul Heti TV-mûsor Heti TV-mûsor Kedd Szerda Május 9. Május 10. Május 11. 1:00 Nyomtalanul 2:05 A zöld íjász 2:45 Odaát 3:25 Gálvölgyi-show 22:40 Zûrös szívügyek 23:30 Az A38 Hajó színpadán 0:25 Római helyszínelõk 1:30 Én vagyok itt 3:00 Zûrös szívügyek 3:50 Kulisszák mögött 4:15 Szerelmes földrajz 4:45 Ízõrzõk: Nagyrécse 5:15 Ízõrzõk: Hajós 7:25 Roma Magazin 7:55 Domovina 9:15 A hegyi doktor 10:10 Család-barát 11:40 Világörökség 12:35 Idõjárás-jelentés 13:25 Bogyó visszatér 14:20 Erdészház Falkenauban 19:25 Maradj talpon! 20:30 Kékfény 21:35 Hawaii Five-0 22:20 Kenó 22:25 Magyar Krónika 22:55 Sámánok - a káosz urai 23:55 Átjáró élet és halál között 1:25 Lefegyverzett ellenséges erõk 2:25 Határtalanul magyar 2:50 Életkerék 3:20 Szellem a palackból... 3:45 Hazajáró 4:00 Slágertévé 6:50 Ridikül 7:45 Világkikötõ 8:35 Német nyelvû hírek 8:50 Öt kontinens 9:15 Orosz nyelvû hírek 9:25 Rúzs és selyem 9:55 Summa 10:20 Unitárius magazin 10:45 Isten kezében 11:10 Angol nyelvû hírek 11:25 Házasságból elégséges 13:20 Médiaklikk 13:40 Öt kontinens 14:20 Család-barát 15:50 Roma Magazin 16:20 Domovina 16:55 Itthon vagy! 17:20 Tálentum 17:55 Riksa Láz 20:00 Már egyszer tetszett! 0:55 Himnusz 1:25 Szenes Iván írta 2:10 3:1 a szerelem javára 3:35 Ízõrzõk: Zengõvárkony 9:15 Magyar gazda 10:15 Kék bolygó 13:15 Életkor 13:50 Híradó 14:15 Itthon vagy! 14:35 Híradó 15:15 Minden tudás 16:15 Kék bolygó 17:15 Magyar gazda 4:40 Aktív 5:00 Sportos 19:20 Drágám, add az életed! (magyar mûsor) 21:20 Anya, lánya, unokája 23:50 Red Carpet 0:00 Propaganda (magyar kult. mag.) 1:05 Tények 1:50 Aktív 2:20 Sportos 2:30 Ezo.TV 3:30 Délibáb 11:55 Portré 13:00 Új csaj 13:25 Éjjel-nappal 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! (magyar show) 21:55 Castle (am. akcióvigj.sor.) 22:50 Híradó 23:20 XXI. század 23:55 Magyarul Balóval 0:35 A Grace klinika 1:35 Túsztárgyalók 2:25 Mi muzsikus lelkek 2:50 Gyõzike (reality vígj. sor.) 3:30 Gálvölgyi-show 22:40 Párizsi helyszínelõk 23:35 Kulisszák mögött 0:35 Római helyszínelõk 1:30 Én vagyok itt 3:05 Párizsi helyszínelõk 3:55 Az A38 Hajó színpadán 5:15 Ízõrzõk: Hajós 7:25 Roma Magazin 7:55 Domovina 9:15 A hegyi doktor 10:10 Család-barát 11:40 Világörökség 12:35 Idõjárás-jelentés 13:25 Bogyó visszatér 14:20 Erdészház Falkenauban 19:25 Maradj talpon! 20:30 Elõvízió 2016 21:00 Eurovíziós Dalfesztivál 2016 23:05 Kenó 23:10 A Nagyok 23:40 MüpArt classic 1:35 Séfek csatája 2:30 Reszkess, Monaco! 6:50 Ridikül 7:45 Világkikötõ 8:35 Német nyelvû hírek 8:50 Öt kontinens 9:15 Orosz nyelvû hírek 9:25 Rúzs és selyem 9:55 Summa 10:20 Unitárius magazin 10:45 Isten kezében 11:10 Angol nyelvû hírek 11:25 Házasságból elégséges 13:20 Médiaklikk 13:40 Öt kontinens 14:20 Család-barát 15:50 Roma Magazin 16:20 Domovina 16:55 Itthon vagy! 17:20 Tálentum 17:55 Riksa Láz 20:00 Dallamról dallamra 20:25 Táncolj még 23:30 Család-barát 0:55 Himnusz 1:25 Koncert tûzközelben 2:25 Testvérem, József, testvérem Klára 3:30 Ízõrzõk: Pusztavám 9:15 Magyar gazda 10:15 Kék bolygó 13:15 Életkor 13:50 Híradó 14:15 Itthon vagy! 14:35 Híradó 15:15 Minden tudás 16:15 Kék bolygó 17:15 Magyar gazda 5:00 Sportos (magyar zenés mûsor) 19:20 Drágám, add az életed! 21:20 Börtönregény 23:20 Red Carpet 23:30 Lángoló Chicago 0:30 Tények 1:15 Aktív 1:45 Sportos 1:55 Ezo.TV 2:55 Kasszasiker 3:40 Lángoló Chicago 11:55 Autógram 13:00 Új csaj 13:25 Éjjel-nappal (magyar filmsor.) 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 21:55 Szulejmán (török kalandfilmsor.) 23:00 Híradó 23:30 Házon kívül (riportmûsor) 0:00 Magyarul Balóval (hírmûsor) 0:40 A rejtély (am.-kan. thrillersor.) 1:45 Fitt Mánia (magyar magazin) 2:20 Gyõzike (reality vígj. sor.) 3:10 Gyõzike (reality vígj. sor.) 5:35 Családom és egyéb 22:40 Monty Python Repülõ Cirkusza 23:45 Az A38 Hajó színpadán 0:40 Római helyszínelõk 1:45 Én vagyok itt 3:15 Monty Python Repülõ Cirkusza 3:45 Kulisszák mögött 7:25 Horvát magazin 7:55 Ecranul nostru 9:20 A hegyi doktor 10:15 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 13:25 A folyó, ahonnan nincs visszatérés 14:25 Erdészház Falkenauban 19:30 Maradj talpon! 20:30 Skandináv lottó sorsolás 20:40 Bocuse d'or 21:15 Szabadság tér '56 22:05 Kenó 22:10 Napló szerelmeimnek 0:20 Egy veszedelmes viszony 2:35 Szívemre célozzatok 4:05 Nevetni kell, ennyi az egész 6:50 Ridikül 7:45 Közel Afrikához - A mai Namíbia 8:40 Német nyelvû hírek 8:50 A rejtélyes XX. század 9:20 A Nagyok 9:45 Orosz nyelvû hírek 9:55 Kék bolygó 10:15 Rome Reports 10:40 Új nemzedék 11:05 Angol nyelvû hírek 11:20 Viszontlátásra, drága 13:20 Magyar gazda 13:40 A rejtélyes XX. század 14:10 A Nagyok 14:45 Család-barát 16:05 Rome Reports 16:35 Horvát magazin 17:05 Román magazin 17:35 Kárpát Expressz 18:00 Trans Duna 19:50 Nemzetközi Cirkuszfesztivál 0:50 Himnusz 1:25 Szabadság tér '56 2:10 Ezer év 3:30Nemzetközi Cirkuszfesztivál Csütörtök 9:10 Idõjárás-jelentés 9:15 Kosár 10:15 Unió 28Európai uniós magazin 13:15 Iskolapad 13:40 Híradó 14:15 Család és otthon 14:40 Híradó 15:15 Életkor 16:15 Unió 28 17:15 Kosár 4:15 Paloma 5:00 Sportos (magyar mûsor) 19:20 Drágám, add az életed! 21:20 NCIS 22:25 NCIS 23:25 Red Carpet 23:35 Felejthetetlen 0:35 Tények 1:20 Aktív 1:50 Sportos 2:00 Ezo.TV 3:00 Félholt 2. 11:55 Kisdumások 13:00 New Girl - Új lány 13:25 Éjjel-nappal 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 21:55 CSI: Miami helyszínelõk
Heti TV-mûsor Péntek Szombat Vasárnap Május 12. Május 13. Május 14. Május 15. 22:50 Híradó 23:25 Magyarul Balóval 0:05 Brandmánia 0:35 Homeland (am. filmsor.) 1:45 A fõnök 2:35 A fõnök 3:15 Gálvölgyi-show 4:35 Van Más Kép-ünk 22:40 Elcserélt lányok 23:25 Kulisszák mögött 0:25 Római helyszínelõk 1:25 Én vagyok itt 2:55 Elcserélt lányok 3:40 Az A38 Hajó színpadán 5:15 Ízõrzõk: Csór 7:25 Horvát magazin 7:55 Ecranul nostru 9:20 A hegyi doktor 10:15 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 13:25 A folyó, ahonnan nincs visszatérés 14:25 Erdészház Falkenauban 19:30 Maradj talpon! 20:30 Válogatás 21:00 Eurovíziós Dalfesztivál 2016 23:05 Kenó 23:10 Szindbád 0:50 Norman 2:25 Magyar történelmi arcképcsarnok 2:40 Határtalanul magyar 3:10 Életkerék 3:35 Szellem a palackból... 6:50 Ridikül 7:45 Közel Afrikához - A mai Namíbia 8:40 Német nyelvû hírek 8:50 A rejtélyes XX. század 9:20 A Nagyok 9:45 Orosz nyelvû hírek 9:55 Kék bolygó 10:15 Rome Reports 10:40 Új nemzedék 11:05 Angol nyelvû hírek 11:20 Viszontlátásra, drága 13:20 Magyar gazda 13:40 A rejtélyes XX. század 14:10 A Nagyok 14:45 Család-barát 16:05 Rome Reports 16:35 Horvát magazin 17:05 Román magazin 17:35 Kárpát Expressz 18:00 Trans Duna 20:00 Szenes Iván írta 0:55 Himnusz 1:25 Ég, föld, férfi, nõ 2:20 Bolondok bálja 3:35 Szenes Iván írta 9:10 Idõjárás-jelentés 9:15 Kosár 10:15 Unió 28Európai uniós magazin 13:15 Iskolapad 13:40 Híradó 14:15 Család és otthon 14:40 Híradó 15:15 Életkor 16:15 Unió 28 17:15 Kosár 4:25 Paloma (magyar zenés mûsor) 19:20 Drágám, add az életed! 21:20 Apádra ütök 23:35 Red Carpet 23:45 Grimm (am. misztikus sor.) 0:45 Tények 1:30 Aktív 2:00 Sportos 2:10 Ezo.TV 3:10 Kasszasiker 3:55 Super Car (magyar autós magazin) (magyar sorozat) 11:55 EgészségKalauz 13:00 Új csaj 13:25 Éjjel-nappal 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 21:55 Showder Klub 23:00 Híradó 23:30 Magyarul Balóval 0:10 Gyilkos elmék (am.-kan. krimisor.) 1:10 Street Kitchen (fõzõshow.) 1:45 Odaát 3:10 Gyõzike (reality vígj. sor.) 4:25 Van Más Kép-ünk 22:40 Rani, a lázadó hercegnõ 23:35 Akvárium Stage Pass 0:35 Római helyszínelõk 1:35 Én vagyok itt 3:05 Rani, a lázadó hercegnõ 4:10 Szerelmes földrajz 4:40 Ízõrzõk: Bugyi 5:10 Ízõrzõk: Velem 7:25 Életkerék 7:55 Öt kontinens 9:15 A hegyi doktor 10:10 Család-barát 11:40 Világörökség 13:25 Monsieur de Funes 14:25 Erdészház Falkenauban 19:30 Maradj talpon! 20:30 Virtuózok 22:10 Csendes holtág 23:40 Kenó 23:45 Szellemtanú 1:25 Számûzetés 2:25 Csendes holtág 3:55 Magyar történelmi arcképcsarnok 4:10 Szenes Iván írta 6:55 Ridikül 7:50 Székely lelemény 8:20 Egy gyergyóalfalvi festõ világa 8:45 Német nyelvû hírek 8:55 Magyarország 2000 9:25 Orosz nyelvû hírek 9:35 Iskolapad 10:05 Élõ egyház 10:25 Katolikus krónika 10:50 Isten kezében 1 11:30 A megoldás 13:20 Tessék! 13:45 Összhang 14:15 Magyarország 2000 14:50 Család-barát 16:25 Életkerék 16:55 Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon 18:00 MMA - portré sorozat 20:00 Slágertévé 23:30 Család-barát 0:55 Himnusz 1:25 Van képünk hozzá 2:15 A nagyenyedi két fûzfa 3:35 Legenda 8:20 Profit7 8:45 Híradó 9:15 Világ 10:00 Híradó 10:15 Esély 1 13:15 Summa 14:00 Híradó 14:15 Kárpát Expressz 1 15:15 Élõ egyház 16:15 Esély 17:15 Világ 19:05 Itthon vagy! 5:00 Hungerõ 6:00 Astro-Világ 7:00 Tv2 matiné - Bogyó és Babóca - Korni és Berni - Irány Dinóföld! - Bubbi Guppik - Team Umizoomi 8:15 Éjjel-nappal szülõk 8:45 Otthon a kertben (magazinmûsor) 9:20 Trendmánia 9:50 Ízes élet 10:25 Babavilág 10:55 Otthontérkép 11:30 Poggyász 12:00 Szalonskicc (magyar reality-sor.) 12:35 Duval és Moretti (francia krimisor.) 14:50 Gyilkos sorok 15:55 Sodró lendület 18:50 Kismenõk (magyar szór. mûsor) 21:25 Kõkemény család (am. rom. vígj.) 23:50 A hatalom árnyékában (am. filmdráma) 2:00 Sportos 2:10 Psych 2:55 Psych 3:35 Duval és Moretti (francia krimisor.) 4:10 Pasik 4:35 Hazug csajok társasága 5:20 Hazug csajok társasága 6:00 Top Shop 6:35 Kölyökklub - Babar - Yakari - Bolondos dallamok - Hupikék törpikék - Garfield-show - Kungfu Panda - A Madagaszkár pingvinjei 9:35 Kisdumások 10:05 Top Shop 10:55 Brandmánia 11:30 Street Kitchen (fõzõshow) 12:00 Autógram 12:30 Fitt Mánia 13:05 Agymenõk 13:35 A nagy svindli 14:35 Farm 15:45 Az elnök emberére talál (am.-német vígj.) 18:55 Fókusz Plusz 20:00 Farm 21:30 Gyertek át szombat este! 22:35 Álomháború 0:45 Idegen invázió (kan. sci-fi akcióf.) 2:25 Gyertek át szombat este! 3:15 Gálvölgyi-show 4:40 Van Más Kép-ünk 22:40 MR2 Szimfonik+ 0:20 Fesztivál Stage Pass 1:15 Hókusz Pókusz 2:50 Én vagyok itt 4:40 Ízõrzõk: Óbánya 5:15 Ízõrzõk: Porrogszentkirály 5:55 Hazajáró 6:20 Világ-nézet 7:30 Család-barát 8:55 Mancs, a vámpírkutya 10:30 A világörökség kincsei 10:55 Noé barátai 11:25 Térkép 12:55 Ízõrzõk: Szurdokpüspöki 13:30 Hazajáró 14:05 Magyar Krónika 14:35 Peru - Chile 15:10 Szeretettel Hollywoodból 15:40 Mindenki ártatlan? 17:00 Gasztroangyal 18:35 SzerencseSzombat 19:35 Hárman a slamasztikában 21:20 A kis szemtanú 23:10 Kenó 23:15 MüpArt 0:45 A haverom nõje 2:25 Akadálytalanul 2:50 Szellem a palackból... 3:20 Hazajáró 3:45 Olasz - magyar örökség 4:05 Slágertévé 5:50 Csináljuk a Fesztivált! 6:40 Öt kontinens 7:10 MMA - portré sorozat 8:00 Német nyelvû hírek 8:10 Unió 28 8:35 Kosár 9:00 Itthon vagy! 9:20 Orosz nyelvû hírek 9:30 Rúzs és selyem 10:00 Öt kontinens 10:25 Angol nyelvû hírek 10:40 Szerelmes földrajz 11:10 Valahol Európában 13:20 Család-barát 14:45 Nóvum 15:20 Az ismeretlen Perczel Zita 16:15 Szabadság tér 56 17:05 Hogy volt!? 18:05 Csináljuk a Fesztivált! 19:00 Mindenbõl egy van 20:00 Bízunk Benned! 21:30 Fábry 22:50 Munkaügyek 0:50 Himnusz 1:30 Gasztroangyal 2:20 Mindenki ártatlan? 3:30 Magyar történelmi arcképcsarnok 8:20 Profit7 8:45 Híradó 9:15 Világ 10:00 Híradó 10:15 Esély 1 13:15 Summa 14:00 Híradó 14:15 Kárpát Expressz 1 15:15 Élõ egyház 16:15 Esély 17:15 Világ 18:40 Híradó 19:05 Itthon vagy! 20:45 Híradó 4:15 Babavilág 4:40 Aktív 5:00 Hungerõ 6:00 Astro-Világ 7:00 Tv2 matiné - Bogyó és Babóca - Korni és Berni - Irány Dinóföld! - Bubbi Guppik - Team Umizoomi 8:15 Éjjel-nappal szülõk 8:45 Otthon a kertben (magazinmûsor) 9:20 Trendmánia (magyar magazinmûsor) 9:50 Ízes élet (magyar fõzõshow) 10:25 Babavilág 10:55 Otthontérkép 11:30 Poggyász 12:00 Szalonskicc (magyar reality-sor.) 12:35 Duval és Moretti (francia krimisor.) 14:50 Gyilkos sorok 15:55 Sodró lendület 18:50 A Nagy Duett 21:30 Az elnök végveszélyben 0:20 Super 8 (am. sci-fi) 2:30 Lángoló Chicago 3:15 Maffiadoktor 4:10 Pasik 4:35 Hazug csajok társasága 5:20 Hazug csajok társasága 6:00 Top Shop 6:35 Kölyökklub - Babar - Yakari - Bolondos dallamok - Hupikék törpikék - Garfield-show - Kungfu Panda - A Madagaszkár pingvinjei 9:35 Kisdumások 10:05 Top Shop 10:55 Brandmánia 11:30 Street Kitchen 12:00 Autógram 12:30 Fitt Mánia (magyar életmódmagazin) 13:05 Agymenõk 13:35 A nagy svindli 14:35 Farm 15:45 Az elnök emberére talál (am.-német vígj.) 18:55 Fókusz Plusz 19:50 Noé (am. filmdráma) 22:25 A szingli fejvadász 0:15 Madarak 2:10 Rémjárás (am. horror) 4:40 Van Más Kép-ünk 20:35 Családom és egyéb 22:40 MR2 Szimfonik+ a Müpából 0:00 Fesztivál Stage Pass 1:00 Hajsza 2:25 Én vagyok itt 3:55 Akvárium Stage Pass 5:15 Ízõrzõk: Porrogszentkirály 5:55 Hazajáró 6:20 Világ-nézet 7:30 Család-barát 8:55 Mancs, a vámpírkutya 10:30 A világörökség kincsei 10:55 Noé barátai - Minden, ami állat 11:25 Térkép 12:55 Ízõrzõk: Szurdokpüspöki 13:30 Hazajáró 14:05 Magyar Krónika 14:35 Peru - Chile 15:10 Szeretettel Hollywoodból 15:40 Mindenki ártatlan? 17:00 Gasztroangyal 18:35 SzerencseSzombat 19:35 Hárman a slamasztikában 21:20 A kis szemtanú 23:10 Kenó 23:15 MüpArt 0:45 A haverom nõje 2:25 Akadálytalanul 2:50 Szellem a palackból... 3:20 Hazajáró 5:50 Csináljuk a Fesztivált! 6:40 Öt kontinens 7:10 MMA - portré sorozat 8:00 Német nyelvû hírek 8:10 Unió 28 Európai uniós magazin 8:35 Kosár 9:00 Itthon vagy! 9:20 Orosz nyelvû hírek 9:30 Rúzs és selyem 10:00 Öt kontinens 10:25 Angol nyelvû hírek 10:40 Szerelmes földrajz 11:10 Valahol Európában 13:20 Család-barát 14:45 Nóvum 15:20 Az ismeretlen Perczel Zita 16:15 Szabadság tér 56 17:05 Hogy volt!? 18:05 Csináljuk a Fesztivált! 19:00 Mindenbõl egy van 20:00 Bízunk Benned! 21:30 Fábry 22:50 Munkaügyek 0:50 Himnusz 1:30 Gasztroangyal 2:20 Mindenki ártatlan? 3:30 Magyar történelmi arcképcsarnok
Állásajánlat Állásajánlat Állásajánlat Dolgozókat keresünk, lehetõleg nõket, lenvászon varróvásznak készítésére, azon kívül felveszünk engedéllyel rendelkezõ targoncakezelõt valamint famegmunkáló gépésztechnikust. Részletes felvilágosítás a +30505009237 telefonszámon. Csehországban és Szlovákiában végzendõ munkára keresünk varrónõket (munkatapasztalat nélkül is), EU-s vízum vagy állampolgárság meglétével. Lakhatást biztosítunk, a fizetés 70-75 korona/óra. Jelentkezni a 0967407267 telefonszámon lehet. A Beregszász Tisza nyílt részvénytársaság állandó munkára felvesz: 1. Traktoristákat mezõgazdasági gépészeket 3000 hrivnyás fizetéssel; 2. Nõket élelmiszergyártó szalag operátorait 1700-2000 hrivnyás fizetéssel; 3. Rakodókat 2000-2500 hrivnyás fizetéssel. Érdeklõdni a vállalat személyzeti osztályán lehet a Beregszász, Sevcsenko út 120 címen vagy a 2-50-32, 2-35-81, 0502177930 telefonszámokon. Az IROLI Kft. varrónõket vesz fel állandó munkára cipõfelsõrész varrására. Fizetés 2500 hrivnyától 5000-ig (minõsítéstõl függõen). Az utaztatást vállaljuk. Címünk: Beregszász, Széchenyi u. 71. Tel.: (03141)-4-25-63; 0997320060. MUNKALEHETÕSÉG Dolgozókat keresek gyorsétkezõbe magyar és orosz nyelvtudással, 40 éves életkorig. Tel.: 0950362271. Állandó munkára felveszek szakácsokat iskolások étkeztetésének biztosítására. Bérelnék 20 nm-es, vízvezetékkel ellátott helyiséget konyha kialakítása céljából. Tel.: 0971053319, 0673124007. Kávézóba pultost felveszünk, lehetõleg 35 évesnél fiatalabb, felelõsségteljes hölgyet. Fizetés megegyezés szerint. Tel.: 0660874592. A Viesz-Bank állandó munkára felvesz tapasztalt pénztáros és operációs mûveleti szakembert. Érdeklõdni a 0669202674; 4-28-21 telefonszámokon lehet. Beregszászi büfébe megbízható, kedves, ügyes hölgy eladót felveszek. Versenyképes fizetés. Tel.: 066 087 45 92. Mezõgazdasággal foglalkozó cég felvételt hirdet traktoros munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a 050 432 61 91 telefonszámon. A polgármesteri hivatal kommunális gazdálkodási és városrendezési fõosztálya állandó munkára felvesz egy férfiembert városrendezési munkálatok elvégzésére. Érdeklõdni a Beregszászi Polgármesteri Hivatal személyzeti osztályán lehet (B. Hmelnickij út 7.). Állandó munkára felveszünk könyvelõi kiadványok szakemberét (Beregszászon, Nagyszõlõsön, Técsõn). Munkafeltételek: hivatalos munkafelvétel, teljes szociális csomag. Elvárások: számítástechnikai ismeretek, az állami és a magyar nyelv ismerete, 25 évnél nem fiatalabb életkor, felsõfokú képzettség nem feltétel, tárgyalási és kompromisszumkészség, kitartó munkaszeretet, pénzkeresési akarat. Bemutatkozó jelentkezésüket küldjék el a vobu-region2@yandex.ua email-címre. Részletesebb felvilágosítás a 0509257211. 0672230560 telefonszámokon. Dolgozókat keresünk az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatba: tûzoltó gépkocsik vezetõje. Követelmények: 30 év alatti korhatár, szolgálat a Fegyveres Erõkben, B és C kategóriájú gépkocsivezetõi jogosítvány, jó egészségi állapot (munkába való felvétel esetén mentesül a mobilizációs behívás alól). Munkabeosztás: minden harmadik nap. Az Állami Katasztrófavédelem Beregszászi Részlege. Tel.: 4-22-89; 0950022644. A Strong építõanyagokat forgalmazó üzletbe pénztárost keresünk. Kötelezettségek: elszámolás a vásárlókkal a pénztárnál, inkasszó a zárás után. A magyar nyelv ismerete elõny. Fizetés a munkainterjú alapján. Telefon: 099 02145 85. Munkalehetõség Csehországban Szendvics- és csokoládéüzembe keresünk dolgozókat. A munkafeltételek jók. Teljes szociális ellátás, egészségbiztosítás. Ingyenes lakhatás, annak helyszíne közel a munkahelyhez. Fizetés 60 korona/óra. Két hónap munkaviszony után garantált fizetésemelés. Napi kétszeri minõségi étkezés (a szendvics-üzemben). A Csehországba történõ utazás árát fedezni lehet a késõbbi bérbõl. Amennyiben két/ három további dolgozót is beszervez, úgy az ön útiköltségét a vállalat fedezi. Feltételek: európai útlevél megléte, munkaszeretet. Állandó munkát garantálunk. Érdeklõdni a 0988817516 telefonszámon. AZ ARA SHOES UKRAJINA Kft. német cipõgyár termelésének bõvítése érdekében állandó munkára felvesz: Szabászokat; Varrókat; Varrógép kezelõket; Közüzemi dolgozókat (férfiakat és nõket); Termelõhelyiségek takarítóit; Dolgozókat kézi varrásmunkák otthoni elvégzésére. Garantáljuk: A hatályos törvényeknek megfelelõ hivatalos munkafelvételt. Egymûszakos munkavégzést. 5-napos munkahetet hétfõtõl péntekig 7.20-tól 16.00 óráig (helyi idõ szerint). Fizetés 3000 hrivnyától. Termelékeny munkáért pótlólagosan prémiumot. Megtanítjuk varrni. Biztosítjuk a munkahelyre-szállítást a cég költségén. Havi kétszeri bérkifizetést. Méltó európai munkafeltételeket, barátságos kollektívát. Várjuk a Beregszász, B. Hmelnickij út 163/G. címen (A KONZERVGYÁR területén). Telefon: (03141) 4-34-43, 0505606814. A Tangó kávézóba dolgozót felveszünk. Tel.: 0669202674. ÚJ BEREGSZÁSZI INTÉZMÉNY FELVESZ: pincéreket; pultosokat; szakácsokat; takarítónõket. Betanítást helyben vállaljuk. Érdeklõdjenek a 0990981966-os telefonszámon (Szerhij). intézményünk a városközpontban van. Cég sürgõsen felvesz: áruterítõket, gépkocsivezetõket, rakodókat, valamint 2,5 tonna teherbírású saját gépkocsival rendelkezõ sofõröket. Tel.: 050 96727 22. Telefonáljanak, vagy jelentkezzenek a B. Hmelnickij út 30/a. címen. Az A-LAP Kft. felvesz dolgozókat (férfiakat magyar nyelvtudással) famegmunkáló szerszámok gyártására. Részletes felvilágosítás a Muzsalyi út 99. címen vagy a 4-32-49; 0673122370 telefonszámokon. Munkalehetõség Szlovákiában! Autóipari beszállító gyáregységekben, vagy más, a képesítésének megfelelõ munkahelyeken. Kezdõ fizetés: 450 eurótól. A szállás költségeit a munkaadó állja. Nyelvtudás nem kötelezõ, de a magyar vagy szlovák nyelv ismerete elõnyt jelent. Kérem, jelentkezzenek az ingyenes regisztrációra a 066 267 35 28-as telefonszámon, ahol magyarul is beszélõ munkatársunk szívesen szolgál további információval. Pénzre van szüksége? Vásárolok érméket (jubileumiakat, szovjet és ukrán kibocsátásúakat, régieket, külföldieket), papírpénzt, kitüntetéseket, autómodelleket, régiségeket. Kollekcióról is lehet szó. Elég, ha megtartja otthonában azt, ami pénzt hozhat a házhoz! Tel.: 097-626-57-79. Munkatársakat keresünk! Fonott fakosár készítésére keresünk betanított nõi valamint 3 férfi dolgozót. Érdeklõdni lehet a +380505009237-es telefonszámon. Keresünk ezen kívül egy karbantartót is, aki rendelkezik targoncavezetõi jogosítvánnyal, további 2 férfi munkaerõt. Ugyancsak felveszünk hölgyet 4 órában végzendõ munkafelvételivel, munkaszerzõdésekkel és a munkaügyintézéssel kapcsolatos ügyvezetés elvégzésére. Az Aisberg Ltd. KV munkába felvesz kémikus-laboránst Követelmények: felsõfokú végzettség, munkatapasztalattal rendelkezõk elõnyben. Kötelességek: a nyersanyag és a késztermék analízisének elvégzése, az általános és analitikus kémia ismerete, a laboratóriumi berendezések, apparatúra és mérõmûszerek kezelése. Részletesebb felvilágosítás a 050 161 00 85 telefonszámon (Inga). A Bereg Vertikál Kft. állandó munkára felvesz: famegmunkáló dolgozókat; targoncavezetõt; autómosót; rakodót; teherautósofõrt; hegesztõt. Fizetés 3000-tõl 4000 hrivnyáig (megegyezés szerint). Lehetõleg férfiak jelentkezzenek 60 éves korig. Jelentkezni lehet a Dosztojevszkij u. 5. címen. Tel.: 4-30-30. Állandó munkára keresünk: fizioterápiás szakápolót; gyógytornász; orvost. Követelmények: nagyszámú embertömegekkel történõ foglalkozáshoz való hajlam; magas fokú aktivitás; akarat tanuláshoz, fejlõdésre és szakmai továbbképzéshez. Telefon: 0996640193. A Vopak üzletbe, a központon a Hõsök tere 6. alatt állandó munkára keresünk: üzletvezetõ helyettest; pénztárost; raktárost; húsfeldarabolót; takarítónõt. Érdeklõdni a 0667678031 telefonon. ELADÓK olcsón egy üzemképes 1-es Zsiguli valamint egy pianínó a Beregszász, Csajkovszkij u. 16. szám alatt. Tel.: 0507606594. egy 2-szobás, földszinti, európai szinten felújított gázkazánoscirkós fûtésû összkomfortos lakás a Muzsalyi úton (a Mikriben). Tel.: 0641904886; 0997573383. 2 (két) 1-szobás, egymás mellett lévõ komfort nélküli lakás a városközpontban, a Széchenyi utcában. Tel.: 0508226913. sürgõsen, nem drágán egy fél, 70 nm-es ház (két szoba) összkomforttal a város központjában. Van garázs és egy kis földterület. Tel.: 0999044719. Beregszászban két lakás: egy 2-szobás a Munkácsi út 19 (közös udvar) alatt; egy 3-szobás a Sztefánik u. 65/6. címen a 2-ik emeleten. Tel.: 0992364061. családi házak Márokpapiban (Magyarország). Részletes információ a 0620508764 vagy 0664750736 telefonszámokon (Roman). egy 2-szobás, felújításra szoruló, közös udvarban lévõ lakás a városközpontban, nem drágán a Széchenyi utcában. Tel.: 0505943884. egy 1-szobás, saját fûtéssel rendelkezõ lakás a Mikrorajonban. Tel.: 0630201975. egy 2-szobás, összkomfortos, európai szinten felújított, 3- szintû társasház földszintjén lévõ lakás a Venelin Huca utcában. Tel.: 0502816569. egy családi ház az Arany János utcában. Tel.: 0660162484. elcserélem Ungvár központi részében lévõ 3-szobás lakásomat beregszászi lakásra, házra vagy üzleti helyiségre. Minden megoldás érdekel. Tel.: 0509014803. családi ház az Arany János u. 21. szám alatt. Tel.: 066 016 24 84. Eladó egy 0,12 ha területû privatizált építési telek a Szilvási utcában (a Bárvával szemben). Ára megegyezés szerint. Tel.: 067-310- 01-16. a beregszászi járási Felsõremetén egy udvarban lévõ két ház nagy, gyümölcsfákkal, szõlõvel beültetett földterülettel, saját kúttal, gáz az udvarban. Tel.: 0660941799. egy 6 szotekos építési telek 120 nm-es fundamentummal. Cím: Beregszász, Ifjúság (Mologyizsna) u. 34. (Csigaszúg) összkomfortos családi ház a Partmenti utcában. Ára megegyezéses. Tel.: 066 896 07 62; 067 800 97 30. a városközpontban egy összkomfortos 2-szobás, és egy összkomfortos 1-szobás lakás. Áruk megegyezéses. Tel.: 066 787 54 95.
Tisztelt fogyasztók! Felhívjuk az Önök figyelmét arra, hogy a nyári idõszakban jelentõsen megnõtt a Kárpátvíz Kft. által a városi vízhálózaton keresztül szolgáltatott víz felhasználása. Ezt elsõsorban az ivóvíznek a locsolásra való nagymértékû használata okozza. Mivel a termelési eszközök nem engedik meg nagyobb mennyiségû víz biztosítását, ez a városi vízhálózat ivóvize minõségének romlását, a hálózat víznyomásának csökkenését vonja maga után. Tehát, takarékoskodjanak az ivóvízzel! HIRDETÉS A Beregszászi Gyermek és Ifjúsági Sportiskola (ÄÞÑØ) Foci -szekciója felvételt hirdet a 2002-2003-as, 2004-2005-ös, 2006-2007-es és 2008-2009-es születésû gyermekek számára az azonos korosztályú labdarúgó szakosztályokba. Érdeklõdni Volodimir Petrusko és Ivan Szlivka edzõknél lehet a 0500768926-os illetve 0508406631-es telefonszámokon, vagy a helyszínen: Beregszász, Barátság stadion, hétköznaponként 15.30 órától (kijevi idõ szerint). Szellemiségünk A TERMÉSZET A GYERMEKEK SZEMÉVEL Beregszászban a napokban megrendezték A természet a gyermekek szemével témájú rajzversenyt a Csernobili tragédia témájában. A versenyt az oktatási fõosztály munkatársai szervezték a város tanintézményei diákjainak, oktatóinak valamint az gyermek alkotóház csoportjainak bevonásával. A rendezvényre az 5. sz. középiskolában került sor, s a házigazdák igencsak jól elõkészítették a nagytermet, fényképkiállítást szerveztek, verseket, dalokat, színi epizódokat mutattak be a jelenlévõknek, amelyek Csernobil katasztrófájának, a tragédia következtében elhunytak emlékének állítanak emléket. A zsûri mindenre kiterjedõ elemzését követõen Mark Léza (BGYAH), Natalija Kobrin (5. sz. középiskola), Szofija Ficaj (gimnázium), Bunda Veronika (Kossuth középiskola), Viktorija Szlokva (BGYAH), Okszána Zakernicsna (1. sz. k-iskola), Pál Noémi (3-as középiskola), Tóth Júlia (Kossuth) és Taracközi Bianka (6-os iskola) munkái kaptak díjazást értékes ajándékok, oklevelek formájában, valamint Babják Zoltán polgármester személyes ajándékait, köszönõleveleit is átvehette minden résztvevõ iskola. Testvéri kapcsolatok Egymásra talált a mezõkaszonyi és a békéscsabai mûvészeti iskola Bekezdéskánt közös koncert Két hónappal ezelõtt Petneházi Gyula, a Kijevi Magyarok Egyesületének elnöke értesítette a Mezõkaszonyi Mûvészeti Iskolát, hogy a Békéscsabai Premier Mûvészeti Szakközépiskola és Szakiskola jótékonysági koncertet szervez részükre. A hírt nagy örömmel fogadták, hiszen az iskola még eddig nem kapott ilyen jellegû segítséget. A Mezõkaszonyi Mûvészeti Iskoláért címû jótékonysági koncertre március 19- én került sor Békéscsabán, melyen kiváló mûvészek, és mûvész tanárok léptek fel. A hétvégén Kaszonyba látogattak, hogy egy közös koncerten örvendeztessék egymást, hogy mind a diákok, mind pedig a tanárok közelebb kerüljenek egymáshoz. A majd három órán át tartó ünnepi koncerten a mezõkaszonyi és a premier szakiskola diákjai és tanárai léptek fel. A jelenlévõket Kecser István, a Magyar Pünkösdi Egyház fõtitkára, és Faragó László beregszászi konzul köszöntötte. Mindketten az összefogás, az együttmûködés fontosságát hangsúlyozták. Balogh Marianna, a Mezõkaszonyi Mûvészeti Iskola igazgatója miután bemutatta tanintézményüket, elmondta, nagy öröm számukra, hogy a békéscsabaiak éppen rájuk gondoltak, hiszen már régóta kerestek testvériskolát. A békéscsabai jótékonysági koncert fantasztikus volt, nagy élmény volt részt venni ezen, pláne azzal a tudattal, hogy értünk van. Hálásak vagyunk ezért a Premier Mûvészeti Szakközépiskola és Szakiskolának, annak igazgatójának, Kulcsár Sándornak, ugyanis a mi kis szerény iskolánkért ennyit soha nem tett még senki mondta az igazgató. Mire költik majd a koncerten befolyt összeget? Hatszázezer forint gyûlt össze a koncerten, amit a legszükségesebb hangszerállomány és hangtechnika pótlására költjük. Ez utóbbit eddig minden fellépés alkalmával kölcsönbe kaptuk, nagyon örülünk, hogy ezután saját hangtechnikai felszerelésünk lesz, ami nagy segítség nemcsak nekünk, de a gyermekeknek is. Emellett hangszereket szeretnénk vásárolni, fõként fúvósokat, ezek ugyanis több ezer hrivnyába kerülnek, amit a szülõk sem tudnak megvásárolni gyermekeiknek, és legalább egy csellót, ami szintén több mint tízezer hrivnyába fáj. Gondolom, a mai közös koncert nem valami befejezése, hanem valaminek a kezdete Így van. A testvériskolai szerzõdésnek köszönhetõen reméljük, a továbbiakban is ápolni tudjuk a kapcsolatinkat. Kulcsár Sándor igazgatónak már eddig több ötlete született. Mivel õk a nálunk még ritkaságszámba sorolható könnyûzenét, és modern, illetve kortárs táncot oktatnak, arra gondolt, a közeljövõben kurzusokat szerveznének a tanárainknak. Erre a gyerekek is vevõk lennének, ugyanis a korral haladni kell, napról-napra modernizálódunk. Egyébként a tanítványainkra nagyon büszkék vagyunk, hiszen mind a járási, mind pedig a megyei versenyeken dobogós helyezést érnek el, vagy különdíjban részesülnek. Most elõször bátorodtunk arra, hogy képviseljük iskolánkat egy nemzetközi versenyen is, nagy örömünkre az egyik tanulónk elsõ lett. Petneházi Gyula gyerekkori barátom mondta, hogy jó lenne segíteni a tanintézménynek, ugyanis tudomása szerint nem sokan teszik. S mivel mi is mûvészeti iskola vagyunk, nézeteink, tanrendünk nem túl eltérõ, nem volt kérdés, hogy nekik segítünk magyarázta Kulcsár Sándor. Hozzátette, a Premier Mûvészeti Szakközépiskola és Szakiskola 2010 szeptemberében nyitotta meg kapuit, két tagintézménye van, en és Szegeden. A diákok szórakoztató zenész, és modern kortárs tánc szakon tanulhatnak. Petneházi Gyula elárulta, éveken át egy padban ültek Kulcsár Sándorral, mindketten a mûvészeti iskolában is tanultak. Örülök, hogy sikerült összehozni a jótékonysági koncertet, és a mai alkalmat is, az pedig még nagyobb boldogság, hogy a befolyt összegbõl értékes és fontos eszközöket tudnak vásárolni fejtette ki a Kijevi Magyarok Egyesületének elnöke. A rendezvényen Pataki Gábor, a Gravis civil szervezet elnöke és Kulcsár Sándor, a Premier Mûvészeti Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója aláírásukkal hitelesítették a március 19-én megköttetett testvériskolai együttmûködési megállapodási szerzõdést, ezzel meghatalmazva a Gravis civil szervezetet, hogy a 600 ezer forintot a Mezõkaszonyi Mûvészeti Iskola hangszer-, valamint hangtechnikai fejlesztésére fordítsa. Hegedûs Csilla Akció 20-40%! Minõségi nyílászárók Mûanyag, alumínium nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapuk, automatikák, VELUX tetõtéri ablakok. Tel.:4-33-41; 0505076560. Beregszász, Zrínyi u. 3. www.jakisnivikna.ucoz.ua MÁJUSFA A MEGÚJULÓ HAGYOMÁNY Akár õsréginek is mondhatnánk ezt a szép hagyományt, de igazán a múlt évszázadban illetve a XIX. század második felében terjedt el. A néhány évtizede már-már feledésbe múlt hagyomány most ismét reneszánszát éli, olyannyira, hogy egy vállalkozó szellemû szerelmes fiatalember még a barátnõje ötödik emeleti lakásának erkélyére is felcipelt egy többméteres fát S hogy városunkban is újraéled, mi sem bizonyítja jobban a tudósítónk által készített fénykép kollázs. A májusfáról szóló monda szerint ugyanis, a térítgetni járó Sz. Jakab és Sz. Fülöp (I. század) mellé szegõdött útitársul egy Valburga nevû szûz hajadon, akit ebbéli cselekedetéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánítottak. A leány azonban, hogy elûzze a gúnyolódókat, elõvette vándorbotját, letûzte a földbe, elõtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midõn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez Sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én) történt, s a nõtlen ifjak ez idõtõl szoktak magas zöldfát felállítani jó magaviseletû hajadonok ablaka elõtt A májusfát többnyire titokban szerzik be és állítják fel a május elsejére virradó éjszaka és õrzik is azt virradatig. A hatóságok évszázadok óta tiltják az erdõk és tulajdonosaik védelmében, ugyanis a fát általában lopják az erdõrõl, de van, ahol fizetnek érte. A legények sokszor több kilométerre is elmentek a fáért. Ez leggyakrabban nyárfa, de van, ahol vadkörtét, orgonát állítanak feldíszítve virágokkal, színes szalagokkal, ajándékokkal, köztük akár ékszerekkel is. A múlt században ehhez kapcsolódó divat lett az éjjelizene a szerenád is, amelyet a szeretett lánynak illett fogadnia akár egy szál gyufa meggyújtásával, egy pohár borral A szép és kedves hagyomány most ismét új életre kel, s ezt bizonyítják alábbi felvételeink is.
Irány Svájc A nagyberegi teremkerékpározók kijutottak az EB-re Már számos alkalommal beszámolhattunk a tizenöt éve mûködõ nagyberegi teremkerékpározókról. Az edzõk, Géczi Tihamér, és neje, Natália mindent megtesznek azért, hogy az e nem mindennapi, és nem is veszélytelen sportágat megszerettessék a fiatalokkal. Az eltelt évek alatt több tucat, mára felnõtt ember elsajátította a teremkerékpározás csínjátbínját, nem is akárhogyan, gyakorlatilag minden megmérettetésrõl sikeresen térnek haza. Az Európa Bajnokságon való részvétel sem idegen számukra, azokon, mint ahogy más versenyeken is Ukrajnát képviselik a nagyberegi fiatalok. Most ismét Európa Bajnokságra készülnek, a héten indultak Svájc Baar városába. Három versenyzõvel készültünk, Zán-Fábián Panna, Szarka István és Kovács János indulnak a junior csoportban. Mindhárman részt vettek már korábban is Eb-n, ezért annyira nem lesz idegen számukra a megmérettetés, bár egy kis drukk mindig van mondta Natália, majd hozzátette, a németek a legjobbak, õk bizonyulnak a legerõsebb ellenfélnek, ám ezek ellenére reméli, a fiúpáros dobogós helyezést tud elérni, bíznak a sikerükben. Péter Csaba megyei képviselõ, az UMDP elnöke ellátogatott az egyik edzésre, a tudnivalókról Géczi Natáliától érdeklõdött. Elmondta, nagyszerû dolog, hogy szûkebb pátriánkban ilyen tehetséges gyerekek élnek, akik messze földre viszik vidékünk jó hírét. A képviselõ anyagi támogatással járult hozzá a csapat svájci útjához. Mint ahogy arról értesültem, anyagi okok miatt sok helyszínre nem tudnak eljutni a tehetséges fiatalok, pedig elképesztõ, milyen ügyesek, és bátrak ezek a gyerekek. Az ilyen tehetségeket fel kell karolni, ezért igyekszek megyei szinten is közbenjárni a támogatásukban, hogy minél több helyszínen bemutathassák a tudásukat, mi pedig méltán büszkék lehessünk rájuk fejtette ki Péter Csaba, majd sok sikert kívánt mindannyiuk számára, s hogy épségben kerüljenek haza a bajnokságról. Hegedûs Csilla ÚJ SPORTPÁLYA BEREGSZÁSZBAN Április 29-én Beregszászban egy új, többfunkciós, poliuretán burkolatú sportpálya megnyitójára került sor A római katolikus templom udvarában nyitották meg azt a multifunkciós sportpályát, melyen már a megnyitó napján játszottak egy barátságos kispályás labdarúgó mérkõzést. A sportlétesítmény kialakításához szükséges pénzforrások javát a magyarországi Emberi Erõforrások Minisztériuma, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség bocsátotta rendelkezésre. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Babják Zoltán, városunk polgármestere, Boros Anita helyettes államtitkár, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyûlés elnöke, Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormánymegbízott, Brenzovics László parlamenti képviselõ, a KMKSZ elnöke, valamint Szalipszki Endre fõkonzul is. Nekik volt részük abban a megtiszteltetésben, hogy átvágják a jelképes piros szalagot. Báli tánc A HARMÓNIA táncosainak sikerei Április 23-24-én tartották meg Ungváron a XIV. Nemzetközi Uzhgorod Open 2016 Báli Táncok versenyét 8 ország mintegy 59 tánccsoportjának részvételével, amelyen a Volodimir Ficaj vezetésével induló Harmónia tánccsoport tagjai több arany-, ezüst- és bronzérmes helyezést is elértek: Molnár János atya imádságot tartott, illetve felszentelte a helyet. A létesítmény legfõbb elõnye a multifunkcionalitás. Többféle sportág ûzésére is alkalmas, többek között mini-football, kosárlabda, kézilabda, tenisz, röplabda. Beregszászban egyelõre csak egy ilyen sportpálya van, a Barátság stadionban. Babják Zoltán polgármester beszédében arról biztosította a jelenlévõket, hogy hamarosan még egy ehhez hasonló létesítmény kerül megnyitásra városunkban. A Juvenál-1 kategóriában elsõ helyezést ért el a Mihajlo Szidun Olekszandra Maszinec páros, másodikak lettek a Fegyir Mendzák Varvara Ivaskovics, harmadikok az Andrij Csehil Juliana Hecko párosok. A Juvenál-2 kategóriában 2. helyezést ért el a Derceni István Ködöböc-Volohina Szófia páros, elsõk lettek az európai és latin-amerikai táncok kategóriájában a Junior-2- es osztályban Olekszandr Ivanyo és Darina Remeta. Ugyancsak elsõ helyen végzett az európai osztályban a Junior-2 kategóriában a Szimcsera Roland Biró Boglárka duó. Ez a verseny része volt az ukrajnai bajnokságnak, amelyen Olekszandra és Veronika Misko vezetésével Kárpátalja csapata kiharcolta az elsõ helyet. A csapat tagjai voltak a beregszászi Volodimir Ficaj és Dmitrij Dorofejev, akik a világbajnokságon fogják képviselni Ukrajnát. Címünk és telefonszámunk: 90202 Beregszász, B. Hmelnickij út 7. sz. Tel.: 2-31-61, 099-555-43-93, 068-822-02-94 E-mail: redakcia@email.ua Fõszerkesztõ: Olekszandr Szilcsenko A magyar kiadásért felel: Tóth Ferenc Regisztrálási szám: ZT 193 Kelt: 2000.III.14. Rendelésszám Készült a Munkácsi Városi Nyomdában 89600, Munkács, Puskin u. 46. Ofszetnyomás, 2 nyomdai lap Megjelenik magyar nyelven 776, ukrán nyelven 1004 példányban. Számlaszámunk 26004018254521, UkrEximbank RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS A beregszásziak, köztük azok a többezer kisnyugdíjasok, akik évente részesültek a földink, Beregszászi Olga mûvésznõ gyûjtésének köszönhetõen az adományaiban, mély részvétüket fejezik ki az õt ért súlyos veszteség, férje tragikus halála miatt. A Beregszászi Polgármesteri Hivatal, a tanács és a végrehajtó bizottság tagjai mély részvétüket fejezik ki Beregszászi Olga mûvésznõnek az õt ért pótolhatatlan veszteség, férje korai tragikus halála miatt. A Beregszászi Polgármesteri Hivatal mély részvétét fejezi ki egykori munkatársának, Szkáza Ilonának az õt ért pótolhatatlan veszteség, férje korai és hirtelen halála miatt. A publikációkban közölt tényekért minden esetben a szerzõ, illetve a reklám megrendelõje viseli a felelõsséget. A szerkesztõség nem feltétlenül ért egyet a lapban közölt publikációkkal. A címünkre beérkezõ kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását nem vállaljuk. Levelezést kizárólag az újság oldalain vállalunk. Az újságban megjelent anyagok bármilyen felhasználása csak a szerkesztõség írásos engedélyével lehetséges.