Pápa és Vidéke 2008. szeptember 18. Közéleti hetilap VI. évfolyam 35. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Nyugdíjas tûzoltók találkozója Régi hagyomány a pápai tûzoltóknál, hogy minden év õszén találkozóra hívja nyugdíjasait. A jelenlegi állomány ez alkalommal szeptember 12-én, pénteken látta vendégül a régi bajtársakat egy kötetlen baráti beszélgetésre. Az összejövetel egy perces néma tiszteletadással kezdõdött azok emléke elõtt, akik már nem vehettek részt a találkozón. Ezután Németh Tamás tûzoltó alezredes, városi parancsnok köszöntötte azt a közel negyven nyugdíjast, aki elfogadta meghívásukat. Beszélt a személyi változásokról, érintve parancsnoki kinevezését, majd ismertette az elmúlt másfél évben történt fontosabb eseményeket. Bõvebben a 2. oldalon Egészségnap Attyapusztán A Bakony erdõs dombjai által határolt, gyönyörû természeti környezetben található Pápakovácsi Idõsek Otthonában az elmúlt pénteken egészségnapot szerveztek. Veszprém megye egész területérõl, így Pápáról, Veszprémbõl, Devecserbõl, Nyírlakról, Szõcrõl, Darvastóról, Kamondról, Peremartonból, Külsõvatról és Dákáról is érkeztek szociális területen dolgozó szakemberek Attyapusztára. Az egészségnap délelõtt Velünk könnyebb, velünk emberibb címmel gyógyászati segédeszközök bemutatójával indult, majd bioelektromos készülékekkel és újfajta gyógycipõkkel ismerkedhettek meg az ápolási területen dolgozók. Folytatás a 2. oldalon Szüreti felvonulás A már hagyományos szüreti felvonulásra és bálra várták a szervezõk Csót apraját-nagyját szeptember 13-án, szombaton. Idén elsõ alkalommal a mulatság kísérõrendezvényeként lovasbemutató színesítette a programot. Bázisrepülõtér Szimulált reaktorbaleset és vegyi katasztrófa Szeptember 7-13. között NATO szintû vegyivédelmi gyakorlat zajlott Pápa Bázisrepülõtéren. A gyakorlaton 16 nemzet, 232 fõs NATO delegáció, valamint a Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság vett részt. Magyarország elsõ ízben adott otthont a Toxic Trip gyakorlatnak, amelyet elsõ alkalommal 1996-ban, Spanyolországban rendeztek. Néhány év kihagyás után 2000 óta minden évben más NATO tagország szervezi meg a gyakorlatot. Magyarország 2001-ben a NATO vegyivédelmi munkacsoportjának éves tanácskozásán vállalta be. Részletek a 2. oldalon Bakonyjákó A hit jegyében Negyedik alkalommal rendezték meg a Hagyományok Kincsesháza elnevezésû rendezvényt a bakonyjákói Forrás Vendégházban szeptember 13-án. Az idei program a lourdes-i szûzanya barlangjának megszentelése jegyében zajlott. Idén is szentmisével vette kezdetét a bakonyjákói program, melynek különös fényt adott ebben az évben a lourdes-i jelenések 150. évfordulója. Továbbiak a 6. oldalon New York, London, Pápa A világhírû Budapest Klezmer Band lépett fel Pápán szeptember 6-án az európai és magyar zsidóság napja alkalmából szervezett egész napos rendezvény záró eseményeként. Folytatás az 5. oldalon A focipálya környékén a kora délelõtti órákban nagy volt a sürgés-forgás. A Margaréta Nõegylet tagjai jókedvûen sütötték a finom lángost és kolbászt, melynek illatát messzire vitte a szél. Rotyogott a bográcsokban az ízletes gulyás. Kapható volt tehéntej, házi méz, gomba és szõttes. Folytatás a 3. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 18. Bázisrepülõtér - A szeptember 11-i terrortámadás óta egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk a vegyi szennyezés lehetõségére. A Toxic Trip gyakorlat célja a bevont erõk közötti együttmûködés elmélyítése, a vegyi szennyezett repülõeszközök, felszerelések és személyzetük vegyivédelmi mentesítésének, illetve az ehhez kapcsolódó eljárásnak a gyakoroltatása mondta el Molnár László mérnök ezredes, a MH Összhaderõnemi Parancsnokság törzsfõnökének fõreferense, a gyakorlat magyar igazgatója. A bemutatónapon a hadgyakorlat elsõ részében egy elképzelt nukleáris baleset tárult a szemünk elé: a Bázisrepülõtér körzetében vegyi csapást hajtottak végre, s ennek következtében a levegõbe radioaktív sugárzó anyag került. A balesetet követõen, az elõírásoknak megfelelõen, a Magyar Honvédség azonnal aktiválta atom-, biológiai és vegyi Nyugdíjas tûzoltók találkozója Mint mondta, magasabb szervezési kategóriába kerültek, melynek következtében létszámemelés vált szükségessé. Jelenleg a szolgálati létszám csoportonként 23 fõ, míg a napi minimum létszám 15 személy. A tûzesetek és a mûszaki mentések jellegében és számában az utóbbi években jelentõs változás nem történt. Ebben az évben 197 tûzesethez vonultak, 210 mûszaki mentésnél nyújtottak segítséget, 90 téves jelzés és 7 vaklárma futott be a tûzoltóságra. A 15 fõ új felvételis részére alapfokú tanfolyamot tartottak, az oktatást a tiszti állomány végezte. Valamennyien részt vettek egy Szimulált reaktorbaleset riasztási és értesítési rendszerét. A hadgyakorlat folytatásában levegõbe emeltek egy vegyi-sugár felderítõ konténerrel felszerelt Mi 24-es harci helikoptert, ám a felderítés közben a helikopteren mûszaki meghibásodás történt, így kényszerleszállást kellett végrehajtania a sugárszennyezett területen. A bajba jutott személyzet megsegítésére a Magyar Honvédség Mi 17-es kutató-mentõ helikoptert indított. - A gyakorlat alkalmával be tudunk mutatni olyan eszközöket, mint ez a légi sugár felderítõ konténer, amely egyedülálló magyar fejlesztés. Vannak hasonló eszközök a NATO tagországokban, de egyik sem képes ilyen teljesítményre. A helikopterre felszerelt konténerrel egy óra alatt háromszáz négyzetkilométeres területet lehet átvizsgálni, s érzékenységének köszönhetõen a legminimálisabb mennyiségû sugárzó anyagot is képes kimutatni tette hozzá az ezredes. Molnár Lászlótól megtudtuk, Magyarországon a 86. Szolnok Helikopterbázis rendelkezik 2 db légi sugár felderítõ konténerrel ellátott MI-24-es harcihelikopterrel, melyek 24 órás szolgálatot látnak el. A gyakorlat második mozzanata szintén egy szimulált vegyi katasztrófa volt: eszerint a Bázisrepülõtér körzetében ellenséges csapatok vegyi csapást hajtottak végre, így a bevetésrõl visszatérõ pilóták csak a mérgezõ harcanyagfelhõn keresztül tudtak leszállni. Emiatt természetesen szükségessé vált a személyzet és a technikai eszközök mentesítése. A Toxic Trip hadgyakorlat igazgatója elmondta, magyar részrõl nyolc hazai katonai szervezet kijelölt erõi vettek részt az akcióban jó eredménnyel. A következõ vegyivédelmi gyakorlatot 2009-ben Svédországban szervezik meg. Müller Orsi szivattyúkezelõi tanfolyamon, melyet az új technika és a szervezési kategória változása tett szükségessé. Helyben oldották meg csoportonként a 7 gépkocsivezetõ képzését, valamint az idei évben felvettek részére megszervezték a kisgépkezelõi vizsgát. Jelenleg 17 fõ rendelkezik ipari alpintechnikai végzettséggel, közülük öten alpinvezetõi vizsgát is tettek. Átalakították a feketeöltözõt és a raktárakat, valamint új helyre került a múzeum. Ezenkívül számos technikai fejlesztés is történt - tette hozzá a parancsnok, majd felköszöntötte a kerek születésnapot ünneplõket. Az egykori állomány tagjai közül a legidõsebbek - Mucsi Sándor, Nagy Károly és Horváth Sándor - a közelmúltban töltötték be 80. születésnapjukat. A találkozó alpintechnikai bemutatóval folytatódott, ahol az újoncok egy mentési akcióból adtak ízelítõt. Közben elkészült a finom ebéd, melyet egy kellemes, baráti beszélgetés követett a délutánba nyúlóan. Németh Tamás a jövõt illetõen kérdésünkre elmondta: elsõsorban eszközfejlesztésekben kell elõbbre lépniük. Modern technikával rendelkeznek, de ez a folyamatos használatban amortizálódik, ezek cseréje vár megoldásra. Szeretnék fiatalítani gépjármûparkjukat, amit az autók fokozott igénybevétele indokol. Meleg Andrea Egészségnap Attyapusztán Ezt követõen dr. Horváth Sándor, a veszprémi és a zirci kórház rehabilitációs fõorvosa válaszolt a jelenlévõk kérdéseire. - A program célja olyan új gyógyászati segédeszközök megismertetése, amelyekkel komfortosabbá, könnyebbé tehetjük ellátottaink életét, valamint javítani tudjuk az ápolószemélyzet munkakörülményeit. Az egészségnap ideje alatt a bemutatott eszközök megtekinthetõk és kipróbálhatók voltak, a meghívott szakemberek ismertették a termékek felírhatóságának feltételeit is nyilatkozta lapunknak Forsthoffer Erzsébet, igazgató. Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola Szervezeti alapon történt az összevonás Július elsejétõl szervezetileg összevontan mûködik Pápán két középiskola. A Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Batthyány Lajos Szakképzõ Iskola egyesítésével létrejött Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium több mint 1600 diák képzését végzi szeptember elsejétõl. - Megfeszített tempóban kellett dolgoznunk, hogy el tudjuk kezdeni a tanévet mondta Unger Tamás igazgató. - A Pedagógiai Program összeállítása mellett 16 szakma szakmai programját, a felnõttképzés rendszerét, a szervezeti felépítést és mûködést, a különbözõ szabályzókat kellett kialakítanunk. Az összevont intézményben öt szakmacsoportban 15 szakmát ajánlunk diákjainknak. Jelenleg 54 osztályunk van, pontosan 1622-en járnak iskolánkba. A Szervezeti és Mûködési Szabályzatunkat, illetve a Házirendünket most készítjük, terveink szerint a hónap végére végzünk is velük. A közismereti helyi tantervek az együttmûködés jegyében már májustól folyamatosan összeálltak, és a két intézmény kialakította Helyi tantervét és általános szakképzési programját is. Mind az 54 osztálynak lett saját tanterme az intézményben, ezen kívül még külön szaktantermek is rendelkezésre állnak az oktatáshoz. Az iskolai rendezvények megtartásának rendjét most dolgozzák ki. A tanévnyitó ünnepséget két fordulóban rendezték meg, külön a közgázosoknak és külön a mezõsöknek fogalmazott az igazgató, mert a mindennapokban továbbra is ezeket a diákok által is jól megszokott elnevezéseket használják a két intézményrész megkülönböztetésére. A nemzeti ünnepeket és a szalagavatót az elõzetes tervek szerint a színházépületben tartják majd, valószínûleg három fordulóban. Problémát esetleg a ballagás okoz, mert a 340 tanuló és hozzátartozóik számára még nem találtak megfelelõ iskolai helyszínt. Az összevonás alapja elsõsorban szervezeti jellegû volt - mondta Unger Tamás -, szakmailag a két intézmény nem egyesült. - Közös az igazgatás, a gazdasági, az ügyviteli és az adminisztrációs feladatok ellátása. Szakmailag a két iskola egy-két áttanítástól eltekintve - külön mûködik. Ez azért van így, mert mindkét helyen adottak voltak a személyi feltételek, illetve a képzések annyira eltérõek egymástól, hogy az együttmûködésre viszonylag csekély a lehetõség. Egyébként az új intézmény megalakulását marketingeszközökkel is hirdetjük, több médiumban adtunk már fel hirdetést a képzésekre vonatkozóan. Július közepe óta mûködik az új honlapunk, és a diákok számára kiírtunk egy pályázatot az intézmény logójának, azaz egy közös jelképnek az elkészítésére. A pályaválasztási dokumentumok is lassan kiadásra kerülnek, és nagyon sok pályaválasztási rendezvényt fogunk tartani. Az eddigi hagyományokkal szakítva a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola már október elején elkezdi a pályaválasztási nyílt napjait. Ezeket minden hónap elsõ hétfõjén tartjuk majd egészen januárig, de részt veszünk a veszprémi, megyei szintû pályaválasztási napon és nagyon fontos lesz számunkra a pápai pályaválasztási program is mondta az igazgató. vb Társadalmilag kirekesztettnek érzi magát? Diszkrimináció érte élete valamely területén? Esélyegyenlõségi témakörben információra van szüksége? Nem tudja, hová forduljon problémájával? Keressen minket! Szolgáltatásaink: ingyenes jogi tanácsadás, és pszichológiai segítségnyújtás, roma antidiszkriminációs jogsegély szolgálat, kapcsolatfelvétel az Országgyûlési Biztosokkal, diszkriminációra utaló ügyek soron kívüli továbbítása az Egyenlõ Bánásmód Hatósághoz, képzések, programok szervezése, pályázati tanácsadás. Ügyfélfogadás: H: 10 17 óráig, K-Cs: 10 16 óráig, P : 10 14 óráig Szolgáltatásaink igénybevételéhez telefonos idõpont egyeztetés szükséges. Elérhetõségeink: Cím: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. ( Zöldház ) I. em. 107. Telefon/fax: 06-88/327-720, e-mail: eselyekhaza@ vpmegye.hu, honlap: www.eselyekhazaveszprem.hu
2008. szeptember 18. Pápa és Vidéke 3 Szüreti felvonulás Csóton A kicsiknek volt arcfestés, népi játékokon tehették próbára ügyességüket, míg a nagyobbak kosarat fonhattak. Bóka Máriát, a Margaréta Nõegylet vezetõjét épp lángos sütés közben értük utol és faggattuk az eseményekrõl. Mint mondta, hároméves múltja van a szüreti felvonulásnak, mely a nõegylet szervezésében indult útjára. Szerették volna feleleveníteni és A Pápa Város Képviselõ-testülete döntésének megfelelõen városunk az idei évben is csatlakozik az Európai Autómentes Nap rendezvényeihez, melynek idõpontja az eddigi hagyományoknak megfelelõen Európa-szerte szeptember 22-e. A rendezvény keretében szeptember 22-én, hétfõn 08.00-12.00 óra között a Deák Ferenc utcát, a Fõ utcát és Fõ teret a Korvin utcáig a forgalom elõl lezárjuk. Ezen idõpontban az óvodások, az általános és középiskolás diákok valamint minden érdeklõdõ részére az autómentes megõrizni ezt a szép hagyományt, mivel régen sok szõlõsgazda volt Csóton. A reggel zenés ébresztõvel, trombitaszóval indult. Lovasszekéren járták körbe a falut. - Az utcára nagyon sokan kijöttek, és meleg teával, friss pogácsával kínálták õket. A kedves fogadtatás igazi sikerélményt jelentett a nõegyletnek - hangsúlyozta. A faluban egyre több támogatójuk akad, Tájékoztató Autómentes napprogramja 2008. szeptember 22., hétfõ 08.00-12.00 óra Fõ tér 09.00 óra Street ball, kosárlabda büntetõ dobó verseny. Kézmûves játszóház, ugrálóvár, aszfaltrajzverseny óvodásoknak. 10.00 óra Ludas Matyi bábjáték a Pegazus Színház elõadásában. Pónifogat 10.30 óra Görkorcsolya ügyességi verseny 11.30 óra Gördeszka ügyességi verseny Fõ utca 08.30 óra Utcai futóverseny 09.30 óra Görkorcsolya gyorsasági verseny 10.00 óra Buszhúzó verseny 10-15 fõs csapatok részére Deák Ferenc utca 08.00 óra Kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedõ a Városi Baleset-megelõzési Bizottság szervezésében 10.00 óra VERDÁK címû animációs film vetítése a moziban Gróf út 11.30 óra Ady sétány Gróf út kerékpárút átadás várják és örülnek a rendezvénynek. Sok helyi vállalkozótól kapnak segítséget, amiért nagyon hálásak. A program délután szüreti felvonulással folytatódott, a napot pedig bál zárta. Az idei szüreti rendezvényhez kapcsolódóan Nagy Géza vállalkozó lovasbemutatót szervezett. - A bemutató 10 órakor kezdõdik egy amatõr akadályversennyel, amit díjugratás követ. Csót legfiatalabb lovasa címmel hirdettük meg azt a versenyszámot, ahol egy 4 és 5 éves kislány mutatja be pónilovon tudományát. Ezután díjugrón tehetik próbára ügyességüket a bátrabbak. A lovasbemutató fogathajtó versennyel zárul. A rendezvénnyel nem titkolt szándékom, hogy minél több lovasbarátot szerezzek, hisz régi vágyam, hogy a közeljövõben egy csóti lovas klubot alapítsak. A mai napnak szeretnék hagyományt teremteni, azzal a különbséggel, hogy délután lenne a fogathajtás. Így még több embert vonzana - tájékoztatott a részletekrõl Nagy Géza. M.A. közlekedésre, az egészséges életmódra buzdító rendezvényeket, programokat szervezünk a lezárt útszakaszon. Felkérjük a tisztelt gépjármûvezetõket, és a lezárt útszakaszon lévõ üzletek tulajdonosait, üzemeltetõit, a cégek, intézmények vezetõit, alkalmazottait, hogy a fenti idõpontban a lezárt útszakaszt gépjármûveikkel hagyják el. Együttmûködésüket, megértésüket köszönjük, és tisztelettel hívjuk Önöket a rendezvény programjaira. Pápa Város Önkormányzata Az Örmény Köztársaság kikiáltásának évfordulóján a Pápai Örmény Kisebbségi Önkormányzat megemlékezést tart szeptember 20-án, szombaton 15 órakor a pápai Malom-tónál. Program: Köszöntõ, szavalat, ünnepi beszéd, Örményország filmvetítés, Arai trió bemutatója, Az örmény gasztronómia (kóstoló). Nyárbúcsúztató zenével és tánccal Minden korosztály számára tartogatott szórakozási lehetõséget a Magyar Szocialista Párt Pápa és Környéke Szervezete által az egykori Kilián lakótelepen szervezett nyárbúcsúztató rendezvény. Rebel-Lion Szirbek Rita önkormányzati vorszarvasnak becézett képviselõ elmondta, az C-17-es gépeiket. Ha ez immár hagyományosnak megvalósul, akkor jó esély mondható rendezvény fõ van arra, hogy a Boeing repülõgép-gyártó szervezõje az idei évben is Kövér József volt. A nyárbúcsúztató cég Pápán hoz létre egy többszáz embert programmal az volt a céljuk, hogy mindenki találjon magának elfoglaltságot, így a gyerekeket légvár, hagyományos népi játékok, arcfestés és rajzverseny várta, a felnõttek számára pedig szórakoztató programokat szerveztek. A rendezvény résztvevõit Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõ, államtitkár és dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntötte. A miniszter rámutatott: Pápa különleges város a történelme és az itt élõ emberek miatt. Emellett különlegesen fontos város a magyar honvédség számára is, mert a közel ezer új katona közül mintegy háromszáztíz a városban állomásozik majd. Õk azok, akik a nehézlégiszállító foglalkoztató üzemet. A rendezvényen a politikusokkal ezredhez szük- séges logisztikai, õrzés-védelmi, való találkozás egészségügyi és egyéb katonai természetû feladatokat biztosítják majd. Szekeres Imre arról is szólt, hogy a NATO tagországok mellett tárgyalásokat folytatnak a kanadai kormánnyal is, és amennyiben sikerül megegyezniük, Pápán állomásoztatják majd õk is a já- mellett szórakoztató programok is várták az érdeklõdõket. Színpadra lépett a Vati Fiúk Country Club, a Tánc-Sport Egyesület, a Nagydémi Nagyik Klubja és a Munkácsy Zenestúdió is. A nyárbúcsúztató program zárásaként pedig az Irigy Hónaljmirigy együttes szórakoztatta a nyarat búcsúztató pápaiakat. pe Szeptember 26-án, pénteken 17 órakor Pápán a Pedagógus Mûvelõdési Házban (Fõ u. 2.) tarja a Pápai Szegfû Klub következõ rendezvényét. Az ismeretterjesztõ elõadás címe: Az Európai Unió Parlamentjének szerepe az egyes tagországok politikai, társadalmi és gazdasági eseményeinek befolyásolásában. A tagországok által delegált parlamenti képviselõk lehetõségei a döntések elõkészítésében. Meghívott elõadó Herczog Edit európa parlamenti képviselõ. Szeretettel vár minden érdeklõdõt a Pápai Szegfû Klub elnöksége. Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsõoktatásban tanulók utazásának támogatására 2008/2009. tanév 1. Pápa Város Önkormányzata a felsõoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató hallgatók utazási költségeihez támogatást nyújthat. 2. A támogatás pályázat útján nyerhetõ el. 3. A támogatás a tanulói jogviszonnyal érintett település és Pápa város között, kollégista, illetve albérletben lakó hallgató esetében - havonta 1 alkalommal - közúti, vasúti helyközi tömegközlekedési eszközzel történõ oda-vissza utazás igazolt költsége. 4. A pályázatot minden év szeptember 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Mûvelõdési Osztályára, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Pápa, Fõ u. 12.) beszerezhetõ, illetve a www.papa.hu honlapról letölthetõ ûrlapon. A pályázatokat az OKVB minden év október 20-ig bírálja el. 5. A támogatás kifizetésére félévente utólag február 15-ig, illetve július 15-ig -, egy összegben kerül sor, a benyújtott igazolások (autóbusz-, vonatjegy,) alapján. A támogatást elnyert hallgatók az igazolásokat minden év február 1-ig, illetve július 1-ig nyújthatják be a Polgármesteri Hivatal Mûvelõdési Osztályára. 6. A pályázat benyújtásának feltételei: a pályázó és vele együtt élõ, tartásra köteles, közeli hozzátartozói lakóhelye legalább a pályázat benyújtását megelõzõen 3 éve Pápa városban van, a pályázónak és a vele együtt élõ tartásra köteles, közeli hozzátartozóinak az önkormányzat felé adótartozása nincs, a pályázóval együtt élõ, közeli hozzátartozók (család) egy fõre esõ nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120 %-át (34.200,-Ft), a tartásra köteles közeli hozzátartozók jövedelme kizárólag munkaviszonyból, közalkalmazotti, vagy köztisztviselõi, ill. szövetkezeti tagsági jogviszonyból származik. 7. A pályázatnak tartalmaznia kell, illetve a pályázathoz mellékelni kell: a pályázó önéletrajzát, a hallgatói jogviszony, valamint a család egy fõre esõ nettó jövedelmének igazolását, a kérelem benyújtását megelõzõ 6 hónap adatai alapján. (A pályázat alkalmazásában jövedelemként a nem önálló tevékenységgel kapcsolatban keletkezett bevétel: munkabér, jutalom, stb. egyéb bevétel: családi pótlék, árvaellátás, kerül figyelembe vételre.) 8. Amennyiben a támogatásra való jogosultság feltételeiben évközben lényeges változás következik be, a támogatott köteles 15 napon belül jelezni a Polgármesteri Hivatal Mûvelõdési Osztályának, aki szükség szerint intézkedik a támogatás folyósításának megszüntetésérõl. Pápa, 2008. augusztus 15. Pápa Város Önkormányzata
4 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 18. Ajándék az óvodának Kedden délután vehette át Csákvári Judit intézményvezetõ a 2F Számítástechnikai Magániskola által a Szivárvány Óvodának felajánlott számítógépet és monitort. Kiszner Levente, a 2F Iskola oktatásvezetõje elmondta, a cég olasz tulajdonosainak kérése alapján vette fel a kapcsolatot az önkormányzattal, ahol Rádi Róbert mûvelõdési osztályvezetõvel egyeztetve úgy döntöttek, hogy a Szivárvány Óvoda kapja a felajánlott számítógépet. A 2F iskola Pápán az Erkel Ferenc Általános Iskolában rendezte be oktatótermét, melyet délutánonként saját képzéseikre használnak, délelõttönként pedig az általános iskola diákjai sajátítják el a teremben a számítástechnika rejtelmeit. A Szivárvány Óvodában jelentõs segítséget jelent a most átadott számítógép, tudtuk meg Csákvári Judittól. A mai világban ugyanis a kommunikáció fontos kelléke a számítógép. Jelenleg minden óvodában van egy gép, bár néhány ezek közül már fejlesztésre szorul. Az intézményvezetõ azt is elmondta, hogy a mostani ajándékos nem a gyerekek használják majd, hiszen azt vallja, hogy az óvodában a legfontosabb, hogy játszani tudjanak a gyerekek. Véleménye szerint otthon, a családokban elegendõ lehetõség van arra, hogy az apróságok a számítógépekkel ismerkedjenek, ezt az intézményekben nem kell erõsíteni. pe A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Pápai Csoportja szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját dr. Hermann István, a városi könyvtár igazgatója Az Árpád-házi szentek címû elõadására, melyre szeptember 19-én, pénteken este öt órakor kerül sor a Szent Anna templom nagy hittantermében. A délutáni programsorozat a lecsófõzõversennyel indult, ahol hat csapat mérte össze szakácstudományát. Akik nem a bogrács körül tüsténkedtek, azok nézelõdtek, vagy egy pohár sör és virsli mellett jókedvûen beszélgettek. A gyerekek közben kocsikázhattak a focipálya körül, élvezhették az ugrálóvár adta játék örömeit, vagy mesehõsök bõrébe bújhattak az arcfestõ segítségével. A megnyitót követõen a nagyobbak is szerephez jutottak. Kis- és nagypályás focimérkõzésen, szkanderbajnokságban, tekében, csizmahajító versenyen, lufifújásban és csokievésben mérték össze ügyességüket, erejüket, és gyorsaságukat. Fellépett a mihályházi asszonykórus, de volt dzsúdó bemutató is. - A régi majálisok hangulatát szeretnénk feleleveníteni ezzel a rendezvénnyel. Tavaly hagyományteremtõ szándékkal szerveztük meg az elsõ szakszervezeti napot. A rendezvény célja, Milyen gyakran jár kiállításra? A hétköznapi hajtás és rohanás után örülünk, hogy a hétvégéket otthon tölthetjük. Ilyenkor pótoljuk be az elmaradt házimunkákat és ház körüli teendõket, vagy élvezzük az édes semmittevést. Így ritkán jut el az emberek többsége múzeumba, vagy egy-egy kiállításra. A kevéske szabadidõn kívül az sem mellékes, hogy a belépés nem ingyenes és az utazás is költségekkel jár. A Kulturális Örökség Napjain szeptember 20-án és 21-én azonban ingyen látogatható a múzeumok, kiállítások, tájházak többsége. Pápán a Somogyi, az A. Tóth, a Hollósy galéria, valamint a Jókai Mór Mûvelõdési Központ várja az érdeklõdõket. Körkérdésünkben arról faggattuk Önöket, milyen gyakran járnak múzeumba és kiállításra. Húsos szakszervezeti nap Vidám szakszervezeti napot szervezett szeptember 13-án, szombaton a Pápai Hús Zrt. szakszervezeti bizottsága a gyár dolgozóinak és családtagjaiknak. Új helyszínen, kibõvített, gazdag programokkal várták az érdeklõdõket. Fejes Ildikó - Elég gyakran járok kiállításokra és múzeumba. Amikor Budapesten járok, mindig célirányosan megyek valahova. A gyerekeim Londonban élnek, így amikor elutazom hozzájuk a Nemzeti Galériát - ingyenesen látogatható - minden alkalommal megnézem. A pápai galériáknak is rendszeres látogatója vagyok, ha egy-egy érdekes kiállítása nyílik, biztosan nem hagyom ki. Kedvenceim az impresszionisták. Szinte rendszeresen járok galériákba és múzeumokba, ezért a Kulturális Örökség Napjai számomra nem jelentenek igazán csábítást. Természetesen, ha lesz idõm, élek a lehetõséggel. Polgár György - Heti rendszerességgel látogatunk kiállításokat a családommal. Helyben kicsit szûkösek a lehetõségek, így gyakran átmegyünk Fejes Ildikó hogy összekovácsolja a dolgozókat. Egy szakszervezetnél nagyon fontos a közösségi szellem, ami úgy érzem a mindennapokban kissé háttérbe szorult. Ezzel az összejövetellel is ezen szeretnénk változtatni - mondta Harkai Attila, apápai Hús Zrt. alapszervezeti elnöke, a rendezvény fõszervezõje. - Közel ezer fõt várunk a mai napra. Idén új a helyszín, ugyanis a Vasas pálya a vidéki dolgozóknak közelebb van a buszpályaudvarhoz, ezenkívül itt lehetõségük van tekézni is. A programokat idén utcabál zárja. A július végi és az augusztus eleji események nem adtak okot arra, hogy az elõzõ évhez hasonló idõpontban tartsuk meg ezt a rendezvényünket, ezért is tevõdött át az szeptemberre. Úgy gondolom mostanra körvonalazódni látszik a jövõ, hisz vannak érdeklõdõk a húsiparra. Optimistán kijelentem, volt a Pápai Hús, van a Pápai Hús és lesz a Pápai Hús! - tette hozzá Harkai Attila. Varga Jenõ felszámolóbiztos a Pápai Hús jövõjét illetõen az alábbi tájékoztatást adta lapunknak. - Jelenleg az egész húsipari ágazat veszteséges, közöttük a Pápai Hús Zrt. Egy ilyen üzemet eladni, az soha, sehol nem egyszerû feladat. Különleges helyzet, hogy a húsgyár felszámolás alatt van, mert felszámolás alatt nem mûködhet veszteségesen. Számomra elemi kényszer, hogy eladjam. Ezt Gyõrbe, illetve Veszprémbe. Gyõr, úgy gondolom, sokkal inkább az avantgárdot képviseli - sok a fiatal mûvész -, míg Veszprém kicsit hagyományõrzõbb. Itt nevesebb mûvészek mutatják be alkotásaikat. A fotóés festménykiállításokat nagyon szeretem. Legutóbb a zsidó kulturális fesztiválon voltam és néztem meg az ott kiállított grafikákat, festményeket. Tegyi Tibor - Elég sokat kirándulunk a családommal és a gyerekekkel az országban mindenfelé. Ilyenkor megnézzük azokat a múzeumokat és kiállításokat, melyek Polgár György azért merem kimondani, mert azt gondolom, hogy van olyan vevõcsoport, aki számára pedig elemi kényszer, hogy megvegye. A Pápai Hús élete ugyanis nemcsak az itt dolgozó 1300 ember sorsát érinti, hanem egy régióét. Mi mindent megteszünk, hogy minden rendben legyen, és el tudjuk adni ezt a céget. A Szakszervezeti napot a Pápai Hús Zrt-n kívül számos vállalkozó támogatta. Meleg Andrea hozzátartoznak a városhoz, vagy érdekes lehet a számunkra. Nemrég Sopronban jártunk a bányászati múzeumban, ami nagyon izgalmas volt. A múzeumok éjszakáján nem tartózkodtam Pápán, viszont a családom élt a lehetõséggel, és bejárták az Eszterházy múzeumot pincétõl a padlásig. A feleségem rajztanár, így hozzá a festészet áll közel. Mostanában Magyarországon is vannak olyan világhírû kiállítások amire érdemes idõt, pénzt és utazást áldozni. Ezekre én is szívesen elmegyek. Meleg Andrea Tegyi Tibor
2008. szeptember 18. Pápa és Vidéke 5 Soha nem akartam színész lenni! Nemrég Pápán járt Für Anikó, hazánk egyik legismertebb és legelismertebb színmûvésznõje a Csendes csodák beszélgetõs est meghívott vendégeként. A színésznõ mesélt életérõl, vágyairól és ízelítõt adott Nõstény álom címû lemezének a dalaiból. Az elõadás után Kerpel Péter mûvésztanár képeibõl nyílt tárlat. Az Edvy Malom Fogadó udvarán a törzsközönségen kívül csupán néhány ismeretlen arc bukkant fel a vendégek soraiban. Mindannyian türelmesen vártak Für Anikóra, aki kicsit késve érkezett az elõadásra. - Van, aki világ életében színésznek készült, van aki sose! Én az utóbbihoz tartoztam. Eredetileg az Iparmûvészeti Fõiskolára készültem rajzos pályára. Aztán valahogy úgy hozta az élet, hogy fél év alatt fogalmazódott meg bennem: jelentkezem a színmûvészetire. Azóta rendületlen lelkesedéssel játszom. - Honnan jött az ötlet, hogy a zenei életben is kipróbálja magát? - Az éneklés nem áll olyan messze a hivatásomtól. Sok nagyszerû musicalszerepet elénekelhettem. Egy ilyen elõadás után kérdezte meg egyik barátom, miért nincs nekem lemezem, mikor ilyen jól énekelek. Megígérte, segít a szponzorok verbuválásban, nekem csak annyi a feladatom, hogy kiválasszam a zeneszerzõket. Bereményi Gézához régi, kedves barátság fûz, Hrutka Róbertre pedig ismerõsökön keresztül találtam rá, és azonnal beleszerettem a zenéjébe. Igent mondtak a felkérésre, így született meg 2006 õszén a Nõstény álom címû lemezem, mely hat év munkájának az eredménye. Idén a Mûvészetek Palotájában mutattam be szélesebb publikum elõtt. - Mennyire szól ez a lemez Önrõl? Barangolások A természetjárás szépségei Ebben az évben ünnepli újjáalakulásának tízéves évfordulóját a pápai Honvéd Ezüst Nyíl SE természetjáró szakosztálya. A jeles esemény alkalmából az eltelt idõszak legszebb túrahelyszíneit, legemlékezetesebb kirándulási célpontjai mutatták be azon a fotótárlaton, amelynek megnyitójára szeptember 2-án került sor a Helyõrségi Mûvelõdési Otthonban. A Barangolások címû kiállítás keretei között Harmath István túrázó természetfotóit is megtekinthettük. A tárlatot dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, Pápa polgármestere nyitotta meg, aki beszédében szólt a természetjárás valódi szépségérõl, a túrázás közösségformáló erejérõl. A Honvéd Ezüst Nyíl Sportegyesület 1958-ban alakult, amelynek az egyik legaktívabb szakosztálya a természetjáró. A nagy hagyományokra visszatekintõ csoportot 1998-ban Kiss László újra életre hívta, a szakosztály elnöke 2001 óta Prokoly István. - Mivel olyan sok szép helyen jártunk, és sok szép emlékkel gazdagodtunk mondta újságunknak Prokoly István, úgy éreztük, érdemes lenne egy fotótárlatot létrehozni ezekbõl a képekbõl. A bemutatott fotográfiák egyik része a túracsapatról, a közösségrõl szól, a másik fele Harmath István jóvoltából a természetrõl. Túráink nagy része a Bakonyban zajlott, de jártunk Pécsen, a Mátrában, Kõszegen, Zalaegerszegen vagy éppen a Somlón. Ebben az évben például pünkösdkor Sopronban voltunk egy háromnapos túrán. Általában harminc fõ vesz részt a kirándulásokon, a szakosztály tagsága közel hetven fõ. Havi egy-két alkalommal járjuk a természetet, tavasszalõsszel gyakrabban, nyáron ritkábban. A szakosztályunk nyitott, minden természetszeretõ barátunkat ezúton hívom csoportunkba. Ezen az õszön többek között Várgesztesre és a Velencei-hegységbe szeretnénk eljutni fogalmazott a természetjáró szakosztály elnöke. A Barangolások címû kiállítás két hétig látható a Huszár lakótelepen található Helyõrségi Mûvelõdési Otthonban. Polgár Szilárd - Nagyon személyes, azzal a nagyszerû áttéttel, ami zenében Robi, szövegben pedig Géza érdeme. Minden alkalommal, ha éneklem, nagy-nagy élmény. - Milyen szerepek várják ebben az évadban? - Szeptember 26-án lesz Moliere Mizantrop címû komédiájának a bemutatója az Örkény Színházban, ahol egy férfit fogok játszani. A Pinceszínházban Harold Pinter Árulás címû darabjában szerepelek. A többit még nem tudom. Kerpel Péter mûvésztanár grafikáiból, festményeibõl és fotóiból nyílt tárlat az elõadás után. Mint mondta, megpróbált kis újdonságot csempészni a kiállítás anyagába, ugyanis az elmúlt évek hosszú sora alatt grafikáit már megismerhette a pápai közönség. Ez alkalommal a több színnel és tónussal gyönyörködtetõ, leíró jellegû, harmonikus szép kompozíció, a velencei-sorozat került bemutatásra. A fotók között természet- és tájképek, valamint makró felvételek voltak láthatóak. Ami igazi újdonságnak számított, azok az olajképek. Az elmúlt másfél hónapban elkezdett intenzíven festeni, ennek a gyümölcsét mutatta most be, várva a közönség visszajelzését munkáiról. Meleg Andrea A zsidó népzenét játszó, rendkívüli hangszeres tudással rendelkezõ zenekar többször körbejárta már a világot, ünnepelt mûvészeknek számítanak New Yorktól Londonon át egészen Moszkváig. Ezért is öröm, hogy láthattuk õket Pápán, ahol közel két órás koncertjük utánozhatatlan hangulatot, igazi zenei unikumot jelentett. Pápai elõadásukban hallhattunk magyar, lengyel, bolgár klezmer muzsikát, felcsendültek a Hegedûs a háztetõn, valamint a Menyasszonytánc címû musicalek ismert dalai. Aki ott volt, valószínû egész életre szóló élménnyel gazdagodott. Polgár Szilárd Programajánló Szeptember 27-én, szombaton 15 órakor ünnepi istentiszteletet tart a Pápai Evangélikus Egyházközség és a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye a pápai evangélikus templomban. Az alkalmon beiktatják hivatalába Polgárdi Sándor eddigi somlószõlõsi lelkészt, a pápai gyülekezet megválasztott lelkészét, az egyházmegye megválasztott esperesét. Az istentiszteleten igét hirdet Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, aki az iktatás szolgálatát Görög Zoltán lelkész közremûködésével végzi. Szeptember 27-én, szombaton 17 órakor kezdõdik Pápa Város Fúvószenekarának nyárbúcsúztató koncertje a Kossuth Lajos utcában, az Áruház mellett. A zenekar elõadja régi és új repertoárjának gyöngyszemeit. Vezényel: Horváth Adrián karnagy. A Petõfi moziban szeptember 19-21-ig 19 órától a Mamma mia!, szeptember 19-21-ig 17 órától a Wall-E, szeptember 23-24-ig 19 órától az X Akták Hinni akarok, szeptember 26-28-ig 19 órától pedig A banki meló címû filmet vetítik. A Somogyi József Galériában Horváth Lajos festõmûvész kiállítása, a Hollósy Simon Galériában az Édesanya, boldoganya, veragszülõ Szûz Mária címû kiállítás, az A. Tóth Sándor Galériában pedig A. Tóth Sándor rajztanár, festõmûvész, bábmûvész emlékkiállítása látható. A galériák nyitva tartása: naponta 9-12 és 14-17 óráig, vasárnap 14-17 óráig, szünnap: hétfõ, csütörtök és a hónap utolsó szombatja. Mátyás Lajos tárlata a Református Gimnáziumban Mesélõ tájak és templomok Mátyás Lajos festõmûvésznek, a Pápai Református Egyházmegye nyugalmazott esperesének gyönyörû alkotásai, olaj és akvarellképei augusztusban már bemutatásra kerültek a tapolcafõi református templomban. A Református Gimnázium tanulóinak mûsora után dr. Vladár Gábor, a Református Teológiai Akadémia rektora mondott köszöntõt, aki beszédében hangsúlyozta: Mátyás Lajos festményeinek van stílusa, a mesterjegy ott látszik minden egyes képen. Minden mûvészember, aki alkot, Isten titka. A rektori megnyitó után Kovács Dániel igazgató szólt a dísztermet zsúfolásig megtöltõ érdeklõdõkhöz, majd Mátyás Lajos is köszöntötte a tárlatlátogatókat. A festõmûvész beszéde végén nagy vastaps kíséretében felajánlotta a Pápai Református Egyházmegye ötvennégy templomáról készített monumentális festményét a Pápai Református Egyházmegye Esperesi Hivatala részére. Mátyás Lajos tehetségét A. Tóth Sándor fedezte fel és irányította a kéz- és ecsetvonásokat, bevezetve a tehetséges diákot a mûvészet titkaiba. Mátyás Lajos képet szemlélve ismét tudatosulhatott bennünk: minden kiállításon ünnepé magasztosul a hétköznapunk, mert a létrejött kép valamilyen ihletbõl, tájból, világból, emlékbõl fogantatott, amelyek megragadnak bennünket, és hozzánk tartoznak. Lehet ez a kép templom, erdõrészlet, csendélet vagy patakpart. Mátyás Lajos mesélõ akvarelljei és olajfestményei október 16-ig tekinthetõk meg a Református Gimnázium dísztermében munkanapokon 8-16 óra között. Polgár Szilárd New York, London, Pápa
6 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 18. A bakonyjákói hívõk adományaiból a Forrás Vendégház szomszédságában lévõ lourdes-i szûzanya barlangját felújították, a mise alkalmával pedig megszentelték. - Itt minden esemény a hagyományteremtésrõl szól. Idén az egész napot jobbára az egyházi ünneplés fénye árasztja el, és kevésbé az a vígadalom, ami különben 2007 áprilisában jött létre a Civil Háló Szövetség azzal a céllal, hogy összefogja a pápai kistérségben tevékenykedõ civil szervezeteket annak érdekében, hogy azok minél eredményesebben mûködjenek. A Civil Háló Szövetség sajtótájékoztatóján elhangzott, a tagszervezetek újabb 2 évre választották meg a vezetõség tagjait, Veszpréminé Turtsányi Valériát, dr. Baloghné Uracs Mariannát, Tóth Kálmánt, Baán Évát és Kocsis Gyulát. - A PAMMA által az NCA-hoz benyújtott sikeres pályázat eredményeként 2006 õsze óta fõállású civil koordinátor fogja össze a munkát, illetve tájékoztatja az aktualitásokról a Civil Háló Szövetség 55 szervezetét - mondta Baán Kincsesház a hit jegyében meg szokott jelenni - mondta Németh Rita, a Forrás Vendégház háziasszonya, a program szervezõje. A szentmisét a Márfi Gyula, veszprémi érsek celebrálta, hívõk sokasága érkezett nemcsak Bakonyjákóról, hanem Bakonybélbõl, Herendrõl, Pápáról, Kislõdrõl és Gannáról is. A Forrás Vendégház idén kórustalálkozónak is otthont adott, Németh Rita Éva. A NCA keretében elnyert pályázatból ismét képzések és egyéb programok, rendezvények segítségével fejlesztik tovább a Civil Háló Szövetség szervezeteit. - Képzési terveink között szerepel egy kapacitásfejlesztõ tréning, ahol pályázatírással, projekttervezés- hozzátette: ez nem újdonság Bakonyjákón. - Adventkor a templomban minden évben van egy hangversenyünk, most ez a hangverseny kitelepült ide, hiszen itt van a lourdes-i szûzanya. A kórustalálkozóra 6 kórus érkezett Pápáról és környékérõl, s mindannyian Mária-énekekkel emelték az ünnep fényét tette hozzá a vendégház háziasszonya. Új évad, újabb lehetõségek A Pápai Amatõr Mûvészeti Mozgalomért Alapítvány (PAMMA) az idei évben is nyújtott be pályázatot a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Civil Önszervezõdés Szakmai és Területi Együttmûködés Kollégiumához a Civil Háló Szövetség fejlesztése érdekében. A pályázat sikeres volt, a 2008-2009-es évadra közel 2,5 millió forintot nyert az alapítvány. sel, PR-tudnivalókkal, egyéb hasznos információkkal találkozhatnak a résztvevõk. Ezenkívül megismételjük a tavaly nagy sikert aratott számítástechnikai képzést is - hangzott dr. Baloghné Uracs Marianna beszámolója. A Civil Háló Szövetség vezetõségi tagjától megtudtuk azt is, hogy a már hagyománnyá vált programokat idén is megszervezik, ismét lesz Miénk a ház és Civil Majális, melyek keretében bemutatkozási lehetõséget kapnak a tagszervezetek. A szervezetek összefogásának erõsítése érdekében a vezetõség ún. mikrotérségi csoportok létrehozását tervezi. - Partnereink és közösségfejlesztõk segítségével olyan mikrotérségeket formálunk, ahol már létezik - a földrajzi közelségbõl adódóan is - együttmûködés a kisebb települések között. Így az évad végére a képzések segítségével konkrét projektötletet dolgozhatnak ki, amit megfelelõ pályázat esetén meg is tudnak valósítani - tette hozzá dr. Baloghné Uracs Marianna. Veszpréminé Turtsányi Valéria ismertette a civil szervezeteket támogató és összefogó NCA mûködését. A Jókai Mór Mûvelõdési Központ igazgatónõje közölte, az Országgyûlés elismeri a civil programok fontosságát, mûködésüket a költségvetésbõl finanszírozandónak tartja. A Hagyományok Kincsesháza rendezvényébõl idén sem hiányozhattak a kézmûves-foglalkozások, a régi hagyomány szerint rézüstben rotyogó szilvalekvár, valamint a gyógyfüvekbõl készült illatos tea. Az egybegyûlteket terített asztal várta, megkóstolhatták az ízletes házi lekvárokat, a finom teát, és mellé aprósüteményekbõl falatozhattak. Müller Orsi - A demokratikus elosztás érdekében létrehozták az NCA tanácsát. Ennek célja a civil társadalom erõsítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése. A tanács tizenkét tagját civil jelöltállítási rendszerben választják meg az országos hatókörû szervezetek. A regionális hatókörrel bíró tagok hozzák létre a kollégiumokat. Az NCA regionális szervezetét hét kollégium alkotja, amik a régiók területi határain belül mûködnek tájékoztatott Veszpréminé Turtsányi Valéria. A civiljelölt állítási rendszerbe történõ jelentkezés feltétele: az adott szervezet alapító okiratának benyújtása és a törvény mellékletét képezõ nyilatkozat kitöltése. A Jókai Mór Mûvelõdési Központ várja a civil szerveztek jelentkezését. Csiténé Teslér Viola, a Civil Háló Szövetség koordinátora megfelelõ információkkal áll a tagok rendelkezésére. Müller Orsi Tisztelt Utasaink! A Bakony Volán Zrt. 2008. szeptember 15-étõl kezdõdõen a társaság által közlekedtetett távolsági járatokra bankkártyás fizetéssel, internetes menetjegyvásárlási lehetõséget biztosít. Az interneten megváltott menetjeggyel rendelkezõ utasaink a beszállításnál elsõbbséget élveznek! Beavatás. Én pápai diák akarok lenni Pótolják az elmaradt programot Szeptember 27-én, szombaton délelõtt tíz órától este tízig egész napos belvárosi program lesz Pápán a fél éve indult civil kezdeményezés újabb rendezvényeként. A nap valójában adósságtörlesztés is, ugyanis legutóbbi nyári programjuk második része az esõ miatt elmaradt. - Pápa legszebb ünnepeinek egyike a ballagás, de nagyon gyönyörû a város iskolakezdés idején is. A tanév elsõ napján minden út Pápára vezetett, tele volt a város diákokkal. Mindenképpen elismerésre méltó, hogy idén is ilyen sokan választottak maguknak pápai iskolát, ezért adtam azt a címet a programunknak, hogy Beavatás. Én pápai diák akarok lenni. Azoknak a diákoknak, akik idejönnek, tudniuk kell, hogy milyen kulturális közegbe érkeznek. A nap során minden általános és középiskola sátrat és asztalt kap, ahol bemutathatják intézményüket. Azt szeretnénk, ha délelõtt nyüzsögne és pezsegne az egész Kossuth utca, ezt szolgálja majd a palacsintasütés és a délutáni sakkverseny is. A nap során fellépnek aerobikosok, Anyakönyvi hírek Házasság: Gervald Norbert Szita Katalin. Születés: Nyõgéri Norbert Sándor Simon Nóra: Márk Norbert, Iván Tibor Teslér Kinga: Dominik, Bükki Balázs József Takács Rita: Botond Balázs, Szalóky Lajos Körmendi Katalin Tímea: Martin, Nyári Roland Bakacs Alexandra: Roland Máté, Pósa Balázs Kusztor Melinda: Máté, Bognár Tamás Peidl Nóra: Tamás Mihály, Burdi Zsigmond Körmendi Szilvia: Zsigmond, egy középiskolás fiú pedig a labdarúgásnak egy új ágát népszerûsíti majd. Számítunk a görkorcsolyások bemutatójára is. A színpadon divatbemutató fogja várni a közönséget, és szeretnénk megválasztani a legszebb pápai diáklányt is. Két Pápa-filmet is szeretnénk szabadtéren vetíteni ezen a napon, és paravánokon régi pápai képeslapokat állítanánk ki fogalmazott Polgár Gabriella. A program szervezõje azt mondta, a pápai fúvószenekar nyárbúcsúztató koncertjét is részesévé teszik rendezvényüknek, színesíteni fogják a napot a Musical Stúdió énekesei, illetve fellép Gyõrffy Viola és csapata is. Estefelé közös grillezésre várnak mindenkit, és egy kis csillagvizsgálót is felállítanak a korzón. Koloványi Géza Pap Mária: Géza Roland, Töreki Zoltán Szabó Bernadett Mária: Kinga, Tompa László Farkas Lilla: Petra, Dani Norbert Domonkos Krisztina: Rebeka Panka. Halálozás: Herbath Károlyné sz. Kecskés Emília, Németh Jenõ, Hoffmann István, Nagy Ferencné sz. Kajtár Gizella, Hochhausz Erzsébet, Józsi Tibor Mihály, Fekete József, Kiss Jánosné sz. Keszei Anna, Szabó Károly. A vásárlási folyamat megismerése céljából kérjük látogasson el honlapunkra. www.bakonyvolan.hu Bakony Volán Zrt. Legyen az utasunk, utazzunk együtt!
2008. szeptember 18. Pápa és Vidéke 7 Tenisz Szeptember 2. és 12. között rendezték az Erzsébet-ligeti teniszpályákon a Merétei Kupa amatõr teniszversenyt. A férfi egyéni versenyzõk, valamint a férfi és nõi párosok számára kiírt versenyen nem igazolt versenyzõk indulhattak. A szabadtéri szezon utolsó elõtti tornáján 22 egyéni versenyzõ és 12 páros indult. A szervezõ Jámpa Péter értékelése szerint a fõágon az esélyesek nyertek, a vigaszágon elõtérbe kerültek a fiatalok. A döntõket követõen barátságos partivá alakult át a verseny zeneszó, helyben fõzött halászlé és Nem sikerült nyerni a Kozármisleny ellen Egyenlítés az utolsó percekben - Egész héten jó szellemben készült minden játékos, jó edzések voltak, csak a gyõzelem volt a szemünk elõtt mondta lapunknak Schrancz Balázs. Nagy erõket mozgósítottunk ennek érdekében, ám a cselek, a lövések nem úgy jöttek, ahogy kellett volna. Aki kinn volt, és látta a meccset, az megerõsítheti, a hozzáállásunkkal nem volt probléma. Sajnos, amit mi kihagytunk, õk hasonló szituációból értékesítették. Verseny után halászlé és cicege ugyancsak a pályán készült cicege várta a teniszezõket. A verseny végeredménye: férfi egyéni, fõág: 1. Kétarcú teljesítményt nyújtott eddig az õszi szezonban a Lombard Pápa labdarúgócsapata. Szûcs Lajosék idegenben mindössze egy pontot szereztek, hazai pályán viszont mindkét találkozójukat megnyerték. Az elmúlt szombaton a Kozármisleny együttese látogatott a Perutz Stadionba, ahol foghíjas lelátó fogadta a csapatokat. A mérkõzés nagy részében mezõnyjáték folyt a pályán, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A Lombard próbálkozott, de a támadásokból hiányzott az elképzelés, az elgondolás. A Kozármisleny is halvány teljesítményt nyújtott, ám a Baranya megyeiek ellentámadásai többször is problémát okoztak a Pápa hátsó alakzatának. A találkozó hajrájában elõnyhöz jutott a Kozármisleny. Granát Balázs csak a mérkõzés utolsó perceiben tudott szépíteni és beállítani az 1-1-es végeredményt. A találkozóról Schrancz Balázzsal, a Pápa középpályásával beszélgettünk. Innentõl rohantunk az eredmény után, szerencsére egy pontot sikerült megmentünk. - Miként értékeled saját teljesítményedet? - Annyira nem voltam hasznos tagja az együttesnek. Az utóbbi két mérkõzésen kikerültem jobb oldali középpályás posztra, azonban én inkább középen érzem jól magam. Kevésszer voltam játékban, próbálkoztam, de voltak nálam jobb teljesítmények. Horváth János, 2.Kiss Attila, 3.Varga József, vigaszág: 1. Erdélyi István, 2. Galambos Imre,3.Gombás László. Évadzáró pályaíjászverseny Szeptember 7-én a budapesti Spartacus sportegylet rendezésében zajlott az év utolsó nagy megmérettetése, a Magyar Bajnokság hosszú- és rövidtávú pályaversenye, melyen a Pápai Delta Ijász Egyesületbõl hárman vettek részt. A rekord melegben az egész napos megmérettetésen a hosszútávú versenyen 144 lövéssel kellett a versenyt teljesíteni. Preiner Róbert (serdülõ) kiváló teljesítménnyel ezüstérmet szerzett olimpiai kategóriában. Rövidtávon csigás íjjal Nagy Attila szintén a dobogó második helyén végzett a serdülõknél. Legnagyobb meglepetésünkre Preiner András, a Magyar Köztársaság íjászbajnoka lett olimpiai gyermek kategóriában, mintegy 30 ponttal megelõzve az utána következõ versenyzõt. Az eredmény azért is figyelemre méltó, mivel repedt íjkarral kellett a versenyt végiglõnie. Párosok: 1. Kiss Ernõ Kiss József, 2., dr. Dancs Ferenc Horváth János, 3.Gombás László Bakacs János. - Biztosan érzed, hogy a Lombard Pápa szurkolói többet várnak tõled. - Én is saját magamtól. Keresem önmagamat. - A mostani Lombardban a rutinosabb, tapasztaltabb játékosok közé tartozol. Ha nem megy a csapat szekere, akkor neked kellene a kevés tapasztalattal rendelkezõ fiatal csapattársaidat felrázni. - Furcsa helyzetbe kerültem, amikor nyáron nagy átalakuláson ment át az együttes, és gyakorlatilag a legidõsebb mezõnyjátékos lettem. Nekem is új ez a szerepkör, tudom, hogy többet várnak a játékosok és a vezetõk is tõlem, mind a pályán belül és a pályán kívül is. Annyira nem sikerült megvalósítanom ezt eddig, de felveszem a kesztyût, és próbálok segíteni a többieknek is. - Az edzõmeccseken látott Lombard mintha nem is létezett volna, nyoma sincs a nyári teljesítménynek. - Nagyon sokat beszélgettünk errõl. A bajnokság elején mindenki esélyesnek tartott bennünket, senki nem gondolt ilyen kezdésre. Nemcsak a pontok mennyisége kevés, hanem a játék sem az igazi. Pedig nyáron megmutattuk, hogy tudunk futballozni. - Milyen jelenleg a hangulat az öltözõben? - Kevés pontunk van, és eddig nem jöttek az eredmények sem, ám az öltözõi hangulattal nincs probléma, nincs pánik, abszolút egészségesen készülünk tovább. Meccsek után nem szabad a többi csapat eredményével foglalkozni, nekünk saját magunkat kell legyõzni. - A következõ fordulóban ahhoz a Bajához látogattok, aki nyerni tudott a Pécs ellen. - Tiszteletben tartjuk, hogy elverték a Pécset, de tartani nem tartunk tõlük. A héten mindent megteszünk, hogy jól sikerüljön a felkészülés. Ha saját magunkat le tudjuk gyõzni, akkor nem lehet gond. Polgár Szilárd Nagy Attila,Preiner Róbert, Preiner András, Fekete Gábor Körzeti labdarúgás Megyei III/A. Nyárád K.szentpéter 1-2 (0-1) G.: Talabér A. ill. Kardos K., Szalai L. I. Tartalék: 0-6 (0-5) Vaszar Adásztevel 0-3 (0-1) G.: Kiss I. (2), Bálint N. Tartalék: 3-2 (1-1) Gic Bakonytamási 1-5 (0-3) G.: Vörös L. ill. Eigner G. (2), Pekker B., Polcsák G., Bácsi Z. Tartalék: 1-3 (1-2) Nemesgörzsöny Mezõlak 3-2 (3-2) G.: Szabó A., Kovalszki A., Pócza A. ill. Tóth N., Antal T. Tartalék: 2-0 (1-0) Nagyacsád Tapolcafõ 5-3 (2-2) G.: Németh B. (3), Tóth P., Gaál I. ill. Józsa A., Józsa P., Kovács Z. Tartalék: 0-4 (0-1) Kéttornyúlak M.gergelyi 7-2 (4-2) G.: Fekete E. II. (2), Magvasi R., Pátkai G., Adorján J., Fekete E. I., Fribék T. ill. Kiss G., Szalai I. Tartalék: 3-4 (2-3) A bajnokság állása 1. Adásztevel 3 1 0 10-3 10 2.K.szentpéter 3 1 0 10-5 10 3. Kéttornyúlak 3 1 1 14-5 7 4. Nemesgörzsöny 2 1 1 8-4 7 5. Nyárád 2 0 2 10-8 6 6. Vaszar 2 0 2 4-6 6 7. Marcalgergelyi 2 0 2 14-18 6 8. Nagyacsád 1 2 1 6-5 5 9.Mezõlak 1 1 2 9-11 4 10. Tapolcafõ 1 0 3 9-14 3 11. Bakonytamási 1 0 3 8-13 3 12. Gic 0 1 3 10-20 1 Megyei III/B. Marcaltõ Vanyola 5-2 (3-1) G.: Szabó Zs. (2), Németh B., Szabó Z., Kuti Á. ill. Bariska T., Farkas L. Tartalék: 7-0 (3-0) Pápateszér Külsõvat 2-2 (1-0) G.: Tóth A. (2), ill. Varga N. (2) Tartalék: 7-1 (4-0) Magyargencs Takácsi 5-5 (1-3) G.: Tóth P. (3), Varga Sz., Nagy Z. ill. Szarka K. (2), Bertalan T. (2). Tartalék: 1-3 (0-2) Lovászpatona H.bödöge 6-0 (2-0) G.: Lukács L. (3), Juhász P., Németh M., Váraljai Zs. Tartalék: 1-1 (0-1) Nagytevel Keszõi SE 6-0 (2-0) G.: Szabó B. (4), Kiss G. (2). Tartalék: 7-0 (3-0) A bajnokság állása 1. Külsõvat 2 1 0 20-3 7 2.Lovászpatona 2 1 0 10-2 7 3. Pápateszér 2 1 0 8-2 7 4. Nagytevel 2 0 1 9-3 6 5. Marcaltõ 2 0 1 10-5 6 6. Magyargencs 1 1 1 7-22 4 7. Vanyola 0 2 1 5-8 2 8. Takácsi 0 1 2 6-11 1 9.Homokbödöge 0 1 2 1-9 1 10. Keszõi SE 0 0 3 1-11 0 Megyei IV. Ganna-D. Bakonyjákó 4-1 (1-1) G.: Bálint Sz., Maráz J., Szántó J., Magyar G. ill. Gulyás Á. Borsosgyõri SE Gecse 2-4 (0-0) G.: Horváth Gy., Orbán B. ill. Tóth Z. (2), Orbán I., Nagy B. Dáka Pápai Termál FC 3-0 (1-0) G.: Csuti N., Gubicza Sz., Polczer K. A bajnokság állása 1. Gecse 3 0 1 16-5 9 2.Ganna-Döbrönte3 0 0 11-4 9 3. Borsosgyõri ISE 2 1 0 7-0 7 4. Pápai Termál FC 1 1 2 4-9 4 5. Dáka 1 0 2 5-6 3 6. Borsosgyõri SE 1 0 2 8-10 3 7. Bakonyjákó 0 0 4 4-21 0 Futás a békéért A Világharmónia Futás az emberiség legnagyobb civil kezdeményezése a békéért, amely máig több mint 140 országba jutott el. Sri Chinmoy 1987-es kezdeményezése nem más, mint egy olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A harmóniát jelképezõ fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. Ehhez a váltóhoz bárki csatlakozhat, Pápán ezen a héten csütörtökön és pénteken. A Világharmónia Futás anyagi és politikai érdekektõl mentes rendezvény, amely összeköti a világharmónia érdekében tett helyi kezdeményezéseket és közösségi erõfeszítéseket. A futást önkéntesek nemzetközi hálózata szervezi. A helyi szervezõk minden országban iskolákkal, polgárok szervezeteivel, sportklubokkal és állami vagy helyi kormányzatokkal mûködnek együtt, hogy eljuttassák a rendezvény eszméjét az emberekhez. A futás egy szolgálat, amelynek további célja a nemzetközi barátság és megértés elõsegítése. A Világharmónia Futás idei évi európai szakasza Olaszországból indult március 27-én, és a Cseh Köztársaságban lesz a záró ünnepsége október 6-án. Az európai útvonalterv alapján szeptember 17-én ért hazánkba a váltófutás.
8 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 18. Teke A Szolnok elvitte a pontokat Már az elsõ párban meghatározó elõnyhöz jutottak a vendégek a teke férfi Szuperliga 2. fordulójában Pápán. A szolnokiak kezdõembere, Fehér Béla 600 fa felett teljesített. A 634-gyel szemben Kiss Sándor 528 fát gurított. Ezt követõen hiába nyújtott az Elmax Vasas többi játékosa egyenletes, jó teljesítményt, a 106 fás hátrányt nem tudták ledolgozni. A Szolnoki MÁV SE 6-2-re nyert, a vendégek 3.468 fás összteljesítményével szemben a pápaiak 3.388 fát gurítottak. (Kiss Sándor 528 fa, Bódai Ferenc 564 fa, Papp István 559 fa, Nagy Lajos 581 fa, Horváth József 572 fa, Horváth Róbert 583 fa.) Az ifiknek sem jött ki a lépés. A Molnár Tamás, Szakács Ferenc alkotta csapat 4-0-ra kapott ki. Két forduló után a felnõtt csapat 8., az ifi 6. a bajnokságban. Az Elmax az elsõ négy fordulóban a négy legerõsebb csapattal játszik. Szeptember 6-án, a bajnoki nyitányon a KÖSZOLG otthonában kikapott a Vasas 7-1-re. A következõ két ellenfél a Zalaegerszeg (idegenben) és a Szeged (hazai pályán). Kung-fu Küzdelmes õszi hónapok jönnek EB és magyar bajnokság, negyedszázados jubileum, mestervizsga e feladatok állnak a Pintér Péter vezette Mantis Kung-Fu iskola versenyzõi és maga a vezetõ elõtt. Sûrû a hátralévõ negyedév, gõzerõvel készülnek a kihívások teljesítésére. Október 13-20. között Varsóban szerepel az Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként Pintér Péter. A legnagyobb küzdõsport világszövetség, az IWUF európai tagszervezete által rendezendõ kontinensbajnokságon természetesen jól szeretne szerepelni Pintér Péter. November elején a magyar bajnokság vár nemcsak rá, hanem tanítványaira is. November végén Budapesten, a Körcsarnokban bemutatkoznak a magyarországi kung-fu iskolák, köztük a pápai is. Az apropó: 25 éves a kung-fu sport Magyarországon. Nemzetközi mesterek jelenlétében a nagy nap délelõttjén a Seven Star stílus bajnoksága, délután az országos média figyelmétõl övezve nagyszabású gálamûsor lesz programon. December elején Pintér Péter egyéni pályafutásában jön el nagy idõ: oktatómester vizsgát tesz a Seven Star stílus nemzetközi nagymestere elõtt. Európában Péter lesz az elsõ, akinek vizsgáján a nagymester jelen lesz. E sûrû eseménysor közepette tagfelvételt hirdet a pápai kung-fu iskola. Jelentkezni lehet tradicionális kung-fu oktatásra, sanda oktatásra, egészségmegõrzõ programokra. Érdeklõdni személyesen: hétfõi és csütörtöki napokon 16.30-17.30, illetve 18.00-20.00 között a Jókai utca 34. sz. alatti edzõteremben, valamint a 70/24-44-734-es telefonszámon. Kézilabda Túl az elsõ fordulón Dobogóra esélyes ellenfél ellen kezdte az idei bajnokságot a Bakonyerdõ Elmax VSE férfi kézilabdacsapata az NB I/B-ben. Az Elmax a Rinyamenti KC-t fogadta szeptember 13-án. A sérülésektõl sújtott pápaiak derekasan küzdöttek, az elsõ félidõben 7 gól volt a hátrányuk (13-20). A második félidõben fokozatosan növelte elõnyét a vendégcsapat, a végeredmény 39-25 lett a nagyatádiak javára. A BEVSE sorozatban négy mérkõzést játszik idegenben, legközelebb október 19-én lépnek pályára Pápán. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Március 15. tér 4. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!