Róm 3,24; Tit 3,7 A megigazító kegyelem Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által [...] Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint. Bevezetés: Mind a két igében a megigazító kegyelemről olvastunk: Megigazulván ingyen az ő kegyeleméből és az ő kegyelméből megigazulván. Korábban beszéltünk a kegyelemmel kapcsolatban Isten üdvözítő kegyelméről, az üdvösségre és a dicsőségre való elhívásról, ami szintén kegyelemből van. Szó volt a kegyelem királyi székéről. Most a megigazító kegyelemről olvastunk. Mit jelent a megigazulás, a megigazítás? Miért fontos, hogy megigazultak legyünk? Hogyan lehet, és hogyan nem lehet megigazulni Isten előtt? Elmondanék még néhány, más gyakorlati kérdést is a megigazulással kapcsolatban. 1.) Mit jelent a megigazulás? Bibliai értelemben Isten előtt megigazult ember az, akit Isten igaznak nyilvánít. Az nem számít, hogy az emberek mit mondanak. Az sem, hogy én mit gondolok magamról. Akkor vagyok megigazulva, ha Isten igaznak nyilvánít. Kit nyilvánít Isten igaznak? Ki igaz? Azt olvassuk, hogy: A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is (Róm 3,10). Tehát egyetlen egy igaz sincs Isten előtt. Nincs! A Római levél a zsoltárból idéz: Megromlottak és útálatos hamisságot cselekedtek, nincs a ki jót cselekedjék [ ] Mindnyájan elhajlottak, és valamennyien megromlottak, nincsen a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is (Zsolt 53,2. 4). Hamisak, nem igazak. Nincs ember, aki jót cselekedne, egy sincsen. Hogyan lehet mégis egy ember igaz? Jóbról Isten maga tett bizonyságot, hogy feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő (Jób 1,1). Mégis, amikor Jób a próbák alatt volt, ő maga is belátta, és azt kérdezte: hogyan is lehetne igaz, a halandó ember Istennél? (Jób 9,2). A próbái végén azt mondta Jób: hibáztatom magam és bánkódom (Jób 42,6). Egy másik fordítás élesebben írja: útálom magam, és bánkódom. Ki igaz Isten előtt? Miért mondja Isten Jóbról, hogy igaz, amikor Jób maga is belátta, hogy nem igaz? Kit nyilvánít Isten igaznak? Mielőtt erre felelnénk, van egy másik kérdés is, amit meg kell vizsgálnunk: Miért fontos igaznak lenni? 2.) Miért fontos a megigazulás? Miért fontos az, hogy valaki Isten előtt igaz legyen, és Isten igaznak nyilvánítsa? Isten igaz, szent, és nem lakik együtt, nem lehet együtt Vele hazug és hamis ember. Így írja az Ige: az igazakkal van az ő titka (Péld 3,32). A titok azt is jelenti, hogy bizalom vagy közösség. Így is mondhatjuk, hogy az igazakkal van bizalmas közösségben Isten. Aki nem igaz, az nem létezhet Isten előtt, mert Isten megemésztő tűz: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel (Ézs 33,14). Felel rá, hogy: A ki igazságban jár, aki egyenesen beszél (Ézs 33,15). Ki jár igazságban, és ki beszél egyenesen? Azt olvassuk, hogy: nem megy be abba semmi tisztátalan [az új, mennyei Jeruzsálembe], sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik (Jel 21,27). Igazság, szemben a hazugsággal. Miért fontos, hogy igazak legyünk Isten előtt, a közelébe lehessünk, és Istennél lakhassunk, a mennybe juthassunk, ami Isten lakóhelye? Hogyan lehetünk igazak? Először azzal foglakoznék, hogyan nem lehetünk igazak. Azért fontos ez, mert az ember másképpen gondolkozik az igazságról, mint Isten.
3.) Ahogyan nem lehet megigazulni Isten előtt. Az ember úgy gondolja, akkor lesz igaz, ha összeszedi magát, és igazán él. Igazságot cselekszik, egyenesen beszél. Megtartja Isten törvényét, mert akkor őt az Úr majd igaznak nyilvánítja. Ez így is lenne, ha az ember képes volna megtartani a törvényt. Amikor az ember szembesül azzal, hogy erre teljesen képtelen, akkor úgy gondolkozik, hogy amennyire csak tudom, annyira megtartom; amennyire tudom, elkerülöm a rosszat. Igyekszem, hogy minél több jót tegyek. Minél inkább járjak Isten törvénye szerint, az Ő tetszésére. Az életem végén majd Isten megmér az Ő mérlegén. Az egyik serpenyőbe teszi a rosszat, a másikba a jót. Ha sok jót tettem, akkor a jó lesz túlsúlyban, és igaznak nyilvánít engem. De ez teljesen téves! Ilyen nincs az Igében! Ezen az alapon senkit sem nyilvánít Isten igaznak! Azt írja az Ige: ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös (Jak 2,10). Sőt, még ennél is tovább megy: mint a megfertőztetett ruha, minden mi igazságaink (Ézs 64,5). Amiről úgy gondoltam, hogy igazán cselekszem, jót teszek, a magam erejéből, amit az egyik serpenyőbe gyűjtöttem, arra Isten ránéz, és azt mondja, mind át kell tenni a másikba, mert ez is megfertőztetett, ez is rossz. Nincs, aki jót cselekednék, nincsen csak egy sem (Zsolt 14,3). Azt is írja, hogy: Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Jézus Krisztusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem (Gal 2,16). Senki. Mit csinál az ember, amikor mégis a saját cselekedeteiből akar megigazulni? Képmutatóskodik! Az emberek előtt akar igaznak tűnni. Pont úgy tesz, mint a farizeusok. Az emberek előtt nagyon vigyáztak arra, hogy igaznak látszódjanak. Azt mondta az Úr Jézus a farizeusoknak: Ti vagytok a kik magatokat az emberek előtt megigazítjátok, de az Isten ismeri a ti szíveiteket: mert a mi az emberek előtt magasztos az Isten előtt útálatos (Luk 16,15). Hogyan nyilvánít igaznak Isten? A saját cselekedeteink által nem. A törvény megtartása által sem. Az emberek előtt hiába próbálunk igazaknak látszani. Mindez utálatos Isten előtt. Pont ezért küldte el az Úr Jézust erre a világra. Nem jött volna soha, ha igazak lehettünk volna önmagunkban Isten előtt. Azért jött, hogy megváltson és megigazítson. Most elolvasom ezt a folyamatot: Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. Szájuk telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemük előtt. Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék. Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon. Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség, Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való. Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. (Róm 3,10-28). Teljesen világos, amit itt az Ige leírt. Nincs is mit hozzátenni ehhez, hogy jut el az ember odáig, hogy nincs egyetlen egy igaz sem. Eljött Isten igazsága, Jézus Krisztus. Azt
mondta: Én vagyok az út, az igazság, és az élet (Jn 14,6). Ez az egyetlen igazság. Aki Benne hisz, Benne bízik és reménykedik, annak Isten a Jézus Krisztus igazságát tulajdonítja. Így lesz az ember igaz Isten előtt. Nem a törvény cselekedeteiből, nem a saját jóságunkból, hanem csak Jézus Krisztus által. Mindez kegyelemből. Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyet mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek [Szellem] megújítása által. Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint (Tit 3,5-7). Nem az igaz cselekedeteinkből, nem az igazságunkból, hanem irgalmasságából tartott meg. 4.) Hogyan lehetünk igazak, megigazultak Isten előtt? A megigazító kegyelem az Úr Jézus Krisztus által van. Nagyon sok Igét felolvashatnánk, de csak néhányat említek példának: Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, és nem a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. [ ] És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által [Jézus Krisztus által] aki hisz, megigazúl (Gal 2,16; ApCsel 13,39). Nézzük meg egy kicsit részletesebben ezt, hogy Jézus Krisztus az igazság, akiben megigazulhatunk. Hogyan tudjuk elvenni ezt az igazságot? Hogyan végezte el az Úr Jézus Krisztus, hogy Isten előtt igazak legyünk? Az előtt az Isten előtt, aki mindegyikünkre ránéz, és azt mondja, ismerem a szívedet, nincs senkiben semmi igaz, elhajlottak, haszontalanokká lettek. (1) Jézus Krisztus vére által Vannak olyan igék, amelyek kifejezetten arról beszélnek, hogy Jézus Krisztusnak a vére tett bennünket megigazulttá. Eltörölte a bűneinket az Ő vére, mert anélkül, hogy az elkövetett bűneink ne lennének eltörölve, nyilvánvaló, hogy nem lehetünk igazak Isten előtt. Az Ő vére az elkövetett bűneinkre vonatkozik. Az Úr Jézusról, az Ő kereszthaláláról olvassuk: Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli (Ézs 53,11). Felvette a bűneinket, vétkeinket maga vitte fel testében a fára. Kihullott vére eltörölte a bűneinket. Egyre sem emlékszik Isten. Nem csak befedezte, félretette, nem szőnyeg alá söpörte, hanem teljesen eltörölte, mintha soha nem is lett volna. Ez az első lépés a megigazuláshoz. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa (Róm 5,9). Hogy igazultunk meg? Mi az első lépés? A vér. Ha az Úr Jézus vére ki nem omlik, az elkövetett bűneinkkel nem lehetne mit kezdeni, ott maradna Isten előtt. Súlyos, mocskos bűnök vannak felsorolva, amiben éltek mint hitetlenek, a korinthusiak is. Azt mondja: Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke [Szelleme] által (1Kor 6,11). A bűn, a mocsok lemosása a vér által történik. Ez a megigazíttatás. Az Úr Jézus nevében, az Ő vére által és az Isten Szelleme által. A Szent Szellem teszi előttünk világossá, hogy csak Jézus Krisztus vére által lehet a bűnt eltörölni. A Szent Szellem mutat rá az Úr Jézus Krisztusra, Őt dicsőíti, az Ő munkáját emeli fel. Ezért mondja, hogy megigazíttatok, Istenünknek a Szelleme által. (2) Jézus Krisztus feltámadása által Van egy másik oldala is a megigazításnak. Nem csak a vér, ami az elkövetett bűneink miatt van. Azt mondja az Ige: Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért (Róm 4,25). Ez a megigazulás második lépése. Attól, hogy a bűneinket
eltörli az Úr Jézus Krisztus vére, még nincsen erőnk arra, hogy ne vétkezzünk többé. Még újból és újból vétkezünk, különösen a hívő élet elején. Visszaemlékszem, én is így voltam, és kétségbe estem. Rövidesen eljutottam odáig, hogy vétkeztem ugyan, de az Úr Jézus vére eltörli az én bűneimet is. Mégis nagyon fájt. Így fog eltelni az egész életem? Semmi másból sem áll, csak abból, hogy ugyanúgy vétkezek, mint azelőtt? Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg (Róm 7,24). Ilyen nyomorult maradok a végig? Itt jön a megigazításnak a második lépcsője. A bűneinkért halálra adatott, az elkövetett bűneinket halála, vére, elintézte, de feltámasztatott a mi megigazulásunkért. A feltámadt Úr Jézus Krisztusé minden hatalom, mennyen, és földön (Mt 28,18). A Szent Szellem által Ő vesz lakozást a szívünkben. Az Ő isteni ereje, feltámadt élete tud erőt adni ahhoz, hogy ne vétkezzünk. Vétkezhetünk, elbukhatunk, de most már képesek vagyunk arra, hogy ne vétkezünk, mert van erőnk Jézus Krisztusban. A megigazulásnak ez a másik lépése, hogy igazán tudjunk élni, mert nem kell mindig vétkezni. Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért (Róm 4,25). Ezt olvassuk: Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít. [Így is fordítják: Isten vádol? Ő az, aki megigazít!] Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk (Róm 8,33-34). A vádolást is ismerjük, amikor vétkezünk, de azt mondja, ki meri vádolni Isten választottait, ha már Ő megigazított? Ha vétkeztünk, elég Krisztus vére a bűneinkért. Krisztus az Isten jobbján van, és esedezik azért is értünk, hogy tudjunk Hozzá méltón úgy élni, hogy ne uralkodjék a bűn a halandó testünkben. (3) Jézus Krisztusba vetett hit által Az első a megigazulás az Úr Jézus vére által, és a második a megigazulás az Ő feltámadása által. Halála és feltámadása; az egyik az elkövetett bűnöket törli el, a másik erőt ad, hogy ne vétkezzünk. Mind a kettő akkor lehetséges, ha hiszünk. Ha elhiszem, hogy elég az Ő vére a bűneim eltörlésére, és lehull rólam a bűnteher. Ha elhiszem, hogy nem kell vétkeznem, mert feltámadt Krisztusom van. Általa Isteni természet részese lettem (2Pt 1,4), és meg fogom tapasztalni, hogy nem kell vétkeznem, lesz rá erőm. Ez a harmadik: Krisztus Jézusba vetett hit által leszünk megigazultak. Elolvasom: És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által [tudniillik Jézus Krisztus által] mindenki, aki hisz, megigazúl (ApCsel 13,39). Mindenki, aki hisz, megigazul. Aki bízik Benne, az elvégzett munkában, halálában és feltámadásában. Megigazulván hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által (Róm 5,1). Hogyan lehet megigazulni? Hit által. Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, és nem a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem (Gal 2,16). Mi is - ezt mondja Pál apostol. Nem voltak rendkívüli emberek az apostolok, a régi hívők sem. Senki sem volt más, olyanok voltak, mint mi. Ugyan ilyen emberek. Hogyan tudtak mégis szentül, és igazán élni? Hogy tudtak élni úgy, ahogy éltek? Hitből, mert hittek, rábízták magukat az Úrra, így lettek igazak. (4) Összefoglalva: Kegyelem által igazulunk meg A megigazulás kegyelem által, a megigazító kegyelem által van. Az alapigékben olvastuk: Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által [ ] Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint (Róm 3,24; Tit 3,7). Ez mind kegyelem, hogy: Jézus Krisztus eljött, Ő az igazság, meghalt értünk, vére eltörölte a bűneinket. Ez kegyelem, mert nem érdemeltük meg. Nem jutalomként adja Isten, mintha rászolgáltunk volna. Nem! Erre nem szolgáltunk rá, ez kegyelem. Kegyelem, hogy feltámadt, és úgy támadt fel, hogy az Atya jobbján esedezik értünk, és nekünk adja a feltámadt életét. Azt mondja az Ige, hogy az lehetetlenség, hogy a halál
fogva tartsa az élet fejedelmét (ApCsel 2,24). A mi szempontunkból kegyelem, hogy a feltámadása nem annyit jelentett csak az Úr Jézusnak, hogy az Övé a hatalom mennyen és földön (Mt 28,18), és megítél minket a bűneink miatt, hanem esedezik értünk. Nekünk adja az erejét, támogat, hogy ne uralkodjék rajtunk a bűn; örökösök legyünk, az örök élet reménysége szerint (Tit 3,7). Ez a kegyelem. Kegyelem, hogy hihetünk Benne, és a Szent Szellem segít minket, olyannak mutatja be Jézus Krisztust, hogy kedves legyen előttünk. Bízhatunk Benne, mert szeret. Ez a kegyelem, így munkálkodik a Szent Szellem, nem szolgáltunk erre rá. 5.) Még néhány szempont a megigazulásunkhoz Szeretnék néhány szempontot elmondani a megigazulásunkkal kapcsolatban. Azt láttuk, hogy a megigazulásunk Isten műve, Jézus Krisztus munkája, ami az Ő életébe került. A földre jött, hogy testet öltsön, meghaljon, a vérét ontsa, feltámadjon, és az Atya jobbjára üljön. Nagyon sokba került ez Istennek és az Úr Jézusnak. Számunkra nagyon egyszerűvé tette a megigazulást, csak hittel el kell fogadni. Az ember néha túlkomplikálja ezt a kérdést, és akkor tévútra mehetünk. (1) Vádolhat a szívünk vagy a Sátán is, az elkövetett bűneink miatt Az egyik probléma az, hogy amikor vétkezünk, különösen a hívő embert vádolja a saját szíve és a Sátán is a bűnei miatt. Azzal vádol, hogy nem vagy igaz ember, látod, mit tettél. Ne csapd be magad, ugyan olyan bűnös ember vagy, mint akire azt mondja Isten Igéje, hogy nincs egy igaz sem (Préd 7,20). Ha magunkra nézünk, amit tettünk, meg ami a szívünkben van, akkor igazat adunk a vádnak. Azt mondja nekünk az Ige, hogy Rá nézzünk, mert akik az Úrra néznek, azok felvidulnak (Zsolt 34,6). Ne magunkra nézzünk, ne a másikra, ne a vádolóra, ne erre a hangra, amelyik ellentmond Isten szavának! Így olvassuk: Közel van, a ki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám! Ímé, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? (Ézs 50,8-9). Ha egy hívő ember vétkezik, bárki közülünk, és jön ez a hang, ami perel velünk, az atyafiak vádolója, aki Isten előtt vádol szüntelenül, mondjuk ezt, amit itt Ézsaiásnál olvastunk: Közel van, aki engem megigazít... (Ézs 50,8). Mondhatjuk, múlt időben, hogy már megigazított. Közel van hozzánk Krisztus. Itt van, Ő megigazított, ki perel én velem? Ki merné ezt megtenni? Ismerjük azt a képet, amikor látja a próféta a főpapot szennyes ruhában, a Sátánt a jobb keze felől, és vádolja (Zak 3,1-3). Mit mond az Úr? Vegyétek le róla a szennyes ruhát! [ ] Tegyetek tiszta süveget a fejére! (Zak 3,4-5). Ez történik, ha Isten előtt bennünket vádol a Sátán. Az Úr Jézusért le a szennyes ruhával, mert eltörölte a bűneinket, és tiszta ruhát ad! A tiszta ruha Krisztus. Krisztusba merültünk bele, Krisztust öltöztük fel (Gal 3,27). Már elolvastam, de újból elolvasom: Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít [Így is fordítják, hogy: Isten vádol? Ő az, aki megigazít!] Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az a ki meghalt, sőt fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk (Róm 8,33-34). Amikor vádol valaki vagy valami, akkor nem elbizakodottságból, hanem hitből mondjuk nyugodtan: az Úr engem megigazított, Krisztus értem is meghalt. Ez a hit. Az Ő vére értem is folyt, Krisztus értem is feltámadt. Az Úr értem is imádkozik. Bennem is az Ő Szelleme van. Isten tisztának lát Őérte, nem magamért; igaz vagyok Őbenne. Merjük ezt mondani! Merjük, és ne álljunk szóba a kísértővel! Ez a hit: Hittem azért szóltam, noha igen megaláztatott valék (Zsolt 116,10). Igen megaláz, amikor vétkezünk, de hiszünk is, és azért szólunk. (2) Kísértés az is, hogy a magunk jócselekedeteiben bízzunk Egy másik kísértés ennek pont az ellenkezője, de ez is kísértés, amikor a magunk jócselekedetiben bízunk. Ilyen is előjöhet, hogy azt gondolja a hívő ember, mert annyi sok jót tett, hogy most már bízhat abban, hogy megigazult. Az Úr Jézus mondta el a példázatot,
amikor a farizeus és a vámszedő imádkozott a templomban. Az egyik, a farizeus a jócselekedeteit hozta elő (Lk 18,10-12). A vámszedő, csak annyit tudott mondani: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! (Lk 18,13). Azt mondja az Úr Jézus: Mondom néktek, ez [a vámszedő] megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik (Lk 18,9-14). Nem kell, hogy azt mondjuk a kísértőnek vagy a saját lelkiismeretünknek, hogy én igaz vagyok, mert mennyi jót tettem. Igaz vagyok, mert nem vétkeztem. Igaz vagyok, mert Bibliát olvasok, gyülekezetbe járok, adakozok, mit tudom én, mit csinálok még, mert ez tévút. Így nem vagyunk megigazulva! Ezek önmagukban szennyes ruhák Isten előtt. Nem ebben vagyunk igazak. Az Úr az, aki megigazít. Ha a magunk tetteire hivatkozunk, akkor másnap egy nagyot bukunk. Ekkor jön a másik kísértés: látod, mégsem igazultál meg. Azt írja Pál apostol: Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva, a ki ugyanis engem megítél, az Úr az (1Kor 4,4). Tudjuk, hogy az Úr hogyan ítél meg? Azt nézi, hogy: ott van-e Krisztus, a Belé vetett hit, a vére, az áldozata, Krisztus élete, a bizalom az Úr felé. Ezt nézi. Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek (Gal 5,4). Ki lehet esni a kegyelemből? Ki! Mi által? Azáltal, ha vétkezünk? Nem! Akkor esünk ki a kegyelemből, ha úgy gondoljuk, hogy a törvény cselekedetei által meg lehet igazulni. Ha úgy akarunk megigazulni, és nem a Krisztusba vetett hit által. Tehát nem szabad, sem a bűneinkre nézni, sem a jó cselekedeteinkre. Sem a bűneink miatt elcsüggedni, se a jó cselekedeteink miatt büszkélkedni. Tévút mind a kettő! (3) Kísértés ez is: Tehetek bármit, akkor is igaz vagyok Isten előtt. Van még egy harmadik féle kísértés is. Vannak, akik azt gondolják: olyan nagy Isten kegyelme, tehetek bármit, akkor is igaz vagyok Isten előtt. Igaz, csodálatos igék vannak, de ezeket is félre lehet magyarázni. A kísértő kedvenc dolga, hogy félremagyarázza a nagyon szép igéket. Például: A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette (Róm 8,30). Ez igaz, száz százalékig igaz. Akiket Isten eleve elrendelt, azokat elhívta, megigazította, megdicsőítette. Valaki hallotta Isten hívását, elfogadta az Úr Jézust. Tudhatja, eleve hívta az Úr, kiválasztotta, megigazította, meg is fogja dicsőíteni. Ez nem jelenteti azt, hogy most már felelőtlenül, akárhogyan is élhet egy hívő ember, gondatlanul. Azt mondja: Jaj azoknak, a kik gondtalanul [még helyesebben, gondatlanul] élnek a Sionon, és a kik elbizakodnak Samaria hegyén (Ám 6,1). Jaj azoknak! Úgy folytatja: A kik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihizlalt borjakból lakmároznak. A kik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi; A kik a bort serlegekkel isszák (Ám 6,4-6). Ez az a gondtalan, még helyesebben gondatlan élet. Elnyújtózkodhatunk a pamlagon, dalolgathatunk. Azt mondják, hogy a Dávid énekei, amit énekelnek, vagy Dávid hárfája, amin játszanak. Lehet ilyen is. Énekelünk bibliai, gyülekezeti énekeket, ezeket is el lehet dalolgatni, gondtalanul. El lehet nyújtózkodni a kereveten, hogy már semmit sem kell tennünk, mert minden nagyon jól van, hisz nagy a kegyelem. A kegyelem igen nagy, ez biztos. Senki sem szakaszthat el minket Krisztus szeretetétől, ez is biztos. Ő igazított meg, és nem azért lettünk igazak, mert kiválóak volnánk. Ha ezt elfogadom igaznak, akkor meg kell, változtassam a gondolkodásomat, és ehhez méltóan kell, éljek. Nem azért, hogy megigazult legyek, hanem ha már egyszer megigazultam, és Jézus Krisztus ilyen nagy árat fizetett érte, Isten gyermeke lettem, akkor ehhez méltóan éljek. Ez a következménye. Pál apostol így élt. Azt mondta: azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, [a múltat elfelejtem] azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem [Mire igyekszik? Arra, hogy megigazult legyen? A törvényt akarja betölteni? Nem, nem erre igyekszik!] az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való
elhívása jutalmára (Fil 3,14). Ha az Úrhoz méltóan élünk, az a különös szeretete Istennek, hogy még jutalmat is ad. Befejezés: Más a jutalom, és más az üdvösség. Más a jutalom, más a megigazultság. Az üdvösség, a megigazulás ingyen kegyelemből van. Ha ezt igazán átéltem, megértettem, szívembe fogadtam, az átváltoztat engem. Igyekszem ehhez méltóan járni, és ha úgy járok, az Úr még jutalmat is ad. Pál apostol erre igyekezett, mert a jutalmat nem becsülte le. Istennek, Krisztusnak akart tetszeni, nem a törvény cselekedeteiből, nem a maga igazsága alapján. Tudjuk, hogy tetszünk az Úrnak? A kenyértöréskor olvastunk egy igét, hogy miben gyönyörködik, és miben nem gyönyörködik. Mi miben gyönyörködjünk, és miben ne gyönyörködjünk? Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza [ ] nem a paripák erejében telik kedve, nem is a férfi lábszáraiban gyönyörködik; Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, a kik kegyelmében reménykednek (Zsolt 147,6. 10-11). Abban az időben a harc, a háború, úgy dőlt el, hogy kinek vannak erősebb, gyorsabb paripái. Akkor az volt a tank, vagy más harci eszköz. Attól is függött, hogy milyen erősek voltak a férfiak, a lábaik. Isten nem ebben gyönyörködik, Ő teremtette olyan erősnek az embert, és a lovakat gyorsnak és erősnek. Nem ebben gyönyörködik. Egy dologban gyönyörködött, azt mondja az Úr, az Őt félőkben, akik az Ő kegyelmében reménykedtek. Ebben a megigazító kegyelemben, és kegyelmének más megnyilvánulásában is. Az is kegyelem, amikor egy hívő ember azt mondja, én szeretem az én Uramat. Nem bántom meg azzal, hogy az életem méltatlan Hozzá. Nem hozok szégyent az Ő nevére. Pál apostol írja: Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk (2Kor 5,9). A hívő ember tudja, hogy ehhez nem elég, hogy milyen erős a lábszáram, az elhatározásom, vagy milyen eszközeim vannak, milyenek a lovaim. Semmit sem ér. Egy dolog számít: félem-e az Urat? Az Őt félőkben gyönyörködik, akik kegyelmében reménykednek. Érdekes, hogy akik Őt félik, és kegyelmében reménykednek, azokat megerősíti az Úr. Először elgyengíti, ahogy olvastuk, hogy Pál apostol gyönyörködött a gyengeségeiben (2Kor 12,5). Azért gyengíti el a testi erőt, hogy adja az Ő erejét, mert az nagyobb erő, mint ami a férfi lábszáraiban van. Adja az Ő erejét, amivel gyorsabban tudunk menni, mint a leggyorsabb paripával. Ő dicsőül meg még ebben is, mégis nekünk ad jutalmat. Felfoghatatlan kegyelem, hogy Benne reménykedünk, a kegyelmében bízunk, és akkor még jutalmat is ad, hogy bíztunk Benne. Bízzunk Benne, ha jön a kísértés, hogy nem vagy megigazult! Mondjuk nyugodtan: Krisztus Jézus engem megigazított. Nem igaz, amit a kísértő mond, mert Isten igaznak nyilvánított engem Krisztusért. Ámen. Debrecen, 2013. december 1.