2Krón 20,1-30 Josafát 4. Bizalom az Úrban

2Krón 20,1-30 Josafát 4. Bizalom az Úrban És lőn ezek után, eljövének a Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is az Ammoniták közűl, Jósafát ellen, hogy hadakozzanak vele. Eljövének pedig a hírmondók, és megmondák Jósafátnak, mondván: A tenger tulsó részéről nagy sokaság jön ellened Siriából, és már Haséson-Tamárban vannak; ez az Engedi. Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdete az egész Júda országában bőjtöt. Azért felgyűlének a Júdabeliek, hogy az Úr segedelmét keressék, Júdának minden városaiból is jövének, hogy az Urat megkeressék. És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezetiben, az Úr házában az új pitvar előtt. És monda: Oh Uram, mi atyáink Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, a ki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, a ki ellened megállhatna. Oh mi Istenünk! nem te űzéd-é ki e földnek lakóit a te néped az Izráel előtt, és nem te adád-é azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké? És lakának azon, és építettek azon a te nevednek szentséges hajlékot, mondván: Amikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban előtted (mert a te neved e házban van) és a mikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg minket. És most ímé az Ammoniták, a Moábiták és a Seir hegyén lakozók, a kiknek földjén nem akarád, hogy általmenjenek az Izráel fiai, mikor Égyiptom földéből kijöttek, hanem mellettök menének el és nem pusztíták el őket; Ímé ezért azzal fizetnek nékünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiűzzenek a te örökségedből, melyet örökségűl adtál nékünk. Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink. És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr előtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben. Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia vala, és az Asáf fia közűl való Lévita vala) az Úrnak lelke [szelleme] szálla, a gyülekezet közepette, És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten. Holnap szálljatok szembe velök! Ímé ők a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájok találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben. Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz. Akkor Jósafát meghajtá fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborulának az Úr előtt és imádák az Urat. A Kéhátiták fiai közűl és a Kóriták fiai közűl való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék. És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek! Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá az Úr énekeseit, hogy dícsérjék a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az ő irgalmassága; És a mint elkezdették az éneklést és a dícséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén lakozók ellen, a kik Júdára jövének, és megverettetének. Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák és elvesztenék; és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő. A Júda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki

sem menekült meg. Akkor elméne Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találának nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának rólok, oly sokat, hogy alig vihették el, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette sok vala. Negyednapra pedig gyűlének a hálaadásnak völgyébe, mivel az Úrnak ott adának hálákat; azért azt a helyet hálaadás völgyének nevezék mind e mai napig. Megtére azért Júdának és Jeruzsálemnek egész népe Jósafáttal, az ő fejedelmökkel egybe, hogy visszamenjen Jeruzsálembe nagy örömmel; mert az Úr megvígasztalta vala őket az ő ellenségeik felett. És bemenének Jeruzsálembe, lantokkal, cziterákkal és trombitákkal, az Úr házához. És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen. Megnyugovék azért a Jósafát országa, és békességet ada néki az ő Istene minden felől. Bevezetés Csodálatos bizalom Istenben, és csodálatos győzelem az ellenség felett. Így lehetne összefoglalni a felolvasott Ige tartalmát. A fő üzenete a számunkra is az, amit így olvastunk: Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek! (20. v.). A prófétákban azért, mert ők jelentették ki Isten akaratát. 1.) És lőn ezek után (1. v.) Josafát megalázkodott az Úr előtt, amikor megintette őt, és a népet is Istenhez térítette. Bírákat rendelt, az Úr félelmére intette őket (2Krón 19,4-5). Csupa olyan jó dolgot tett, ami kedves volt Isten előtt. Ezek után Isten mégis megengedte, hogy hatalmas sereg jöjjön ellene. Tanulság: Ha az Úr tetszésére élünk, az nem zárja ki, hogy ne érjenek támadások, próbák és nagy kísértések vagy szenvedések is. Isten ilyenkor a hitünket próbálja meg. Ha kiálljuk, akkor meggazdagodva, megerősödve kerüljünk kibelőle, ahogy Josafát is. Minden próba, áldást rejt, ha bízunk az Úrban. Jób életében is ugyanezt látjuk (Jób 42,10. 12-13). Dávid is nagyon sok nehézségen átment, de az ő számára is áldás volt, és nekünk is az. 2.) Eljövének pedig a hírmondók (2. v.) Elmondták, hogy milyen nagy hadsereg, három nép támadja meg őket. Rossz hírt hoztak. Bennünket is érnek jó hírek is, rossz hírek is. Pál is beszél erről, hogy jó hír által és rossz hír által (2Kor 6,8). Érnek igaz, és hamis hírek is. Mi is vihetünk híreket, jó hírt is, rossz hírt is. Egyre vigyázzunk, hogy igaz hírt vigyünk, ne hamisat. Tanulság: Az Úr elsősorban jó híreket bízott ránk. Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet (Ézs 52,7). Ez jó hír. Mily szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek! (Róm 10,15). Isten örömhírt bízott ránk az evangéliumot. Az evangélium örömhírt jelent. Azt az örömhírt, hogy Isten az Úr Jézus Krisztusban megbékélt velünk. Megbékélt az egész világgal, nem tulajdonítja nekünk a bűneinket. Mondjuk el azoknak, akikkel összehoz az Úr, és lehetőséget készít, hogy béküljenek meg Istennel. Ő már megbékélt, és minden árat kifizetett ezért, az Úr Jézus életét adta. Jézus Krisztus a szabadítónk. Kiszabadít a bűnből, a világból, az ítéletből, a kárhozatból. Ő a megtartónk is. Ha egyszer elfogadtuk, végig meg fog tartani. Ez mind jó és örömhír.

Van, amikor rossz hírt is kell mondani. Nagyon rossz hírt. Ha nem fogadod el az Úr Jézus Krisztust, ha nem hiszel Benne, akkor elvesztél, mert nincs más út. Ezt meg kell tudni, mert erről bizonyságot tesz az Ige is. Nincs senki másban üdvösség. Ha Ő nem kell, akkor halálban marad az ember, és elkárhozik. Ezek nagy dolgok. Vannak a mindennapi életünkben is jó és rossz hírek. Ezekkel úgy legyünk, ahogy ebben a történetben is Josafát volt. Ha rossz hírek jönnek, bízzunk az Úrban. Egy fali mondáson olvastam: Engedd csendben megértenem, hogy minden, ami történik velem, voltaképpen csak áldást rejt. Isten hibát sosem ejt. 3.) Megfélemlék Jósafát, és az Urat kezdé keresni (3-5. v.) Az egész nép az Urat kezdte keresni. Böjtöt hirdetett Josafát. Úgy kezdték keresni az Urat, hogy összegyűltek Jeruzsálemben, és megálltak az Úr házában az Úr előtt (5. v.). Vannak jogos félelmek. Dávid azt mondja: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten! Mikor félnem kellene is, én bízom te benned (Zsolt 56,3-4). Vannak félelmetes dolgok. Az Ige sok helyen mondja, hogy ne féljünk (például: 1Móz 15,1; 26,24; 2Móz 14,13; Jn 14,27; Jel 1,17). Mégis az első reakciónk az, hogy félünk, amikor olyan helyzetbe kerülünk. Mit tegyünk? Dávidnak amikor félnie kellett volna Istenben bízott. Josafát cselekedett, amikor félt, kezdte keresni az Urat. Tanulság: Jó, ha a félelmünk az Úrhoz visz. Elé állunk, imádkozunk, és Rá hagyatkozunk. Josafát is imádkozott. 4.) Josafát imája (6-13. v.) Sokat tanulhatunk ebből az imából. Mi is imádkozzunk így, ha nem is szó szerint, de ezek legyenek a szempontok, a tartalma, ahogy Josafát imádkozott. (1) Emlékezés Isten hatalmára és nagyságára (6. v.) Oh Uram, mi atyáink Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, a ki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, a ki ellened megállhatna (6. v.). A legelső, amit Josafát tett, hogy emlékezett imájában Isten hatalmára és nagyságára. Ő az egyetlen Isten, a többi mind bálvány. Olyan Isten, aki a pogányok felett is uralkodik. Az őket megtámadó népek fölött is. Ammoniták, Moábiták, a Szeír hegyén lakozók fölött is Isten az Úr, és senki nem állhat ellene. Övé minden erő és hatalom. Ezt jó, ha tudjuk, amikor imádkozunk. Tudjuk, hogy kihez imádkozunk, ilyen Istenhez, Aki képes mindenre. Tanulság: Amikor az Úr Jézus tanított imádkozni, Ő is ezt mondta: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben [ ] Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké (Mt 6,9. 13). Hatalmas Istenünk van. (2) Emlékezés arra, amit Isten tett (7. v.) Oh mi Istenünk! nem te űzéd-é ki e földnek lakóit a te néped az Izráel előtt, és nem te adád-é azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké? (7. v.) Arra emlékezett, hogy ezt a földet Isten adta nekik. Nem ők szerezték, nem ők harcolták ki, nem az ő erejük miatt van. Ezért számíthatnak arra, hogy Isten meg is tartja számukra. Jött ez a három nép, elsöpörhetik őket, de ha Isten adta nekik, akkor meg is fogja tartani számukra.

Tanulság: Mi is arra emlékezhetünk, amikor imádkozunk, hogy mit tett értünk Isten Jézus Krisztusban. Megkeresett, meg is tart, mert szeret, drága árat fizetett értünk. Ha jönnek is veszedelmek, nem azért van, hogy eltiporjanak, hanem azért, hogy Isten megmutassa a szeretetét, hatalmát, és a megtartását. (3) Emlékezés Salamon templomszentelési imájára (9. v.) A mikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban előtted (mert a te neved e házban van) és a mikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg minket (9. v.). Ugyanezt tették, odamentek az Úr házához, megálltak Előtte. Nyomorúság volt, jött az ellenség, kiáltottak, hogy hallgassa meg őket Isten. Hittel tették. Amikor Salamon elmondta ezt az imát, Isten dicsősége betöltötte a templomot (1Kir 8,11). Éjjel álmában megjelent Isten Salamonnak. Azt mondta, hogy meghallgatta a könyörgését (1Kir 9,2-3). Jogosan mehettek Úr elé, állhattak Előtte, mert amit imádkoztak és kértek, azt meg fogja hallgatni Isten. Tanulság: Értünk Salamonnál sokkal nagyobb, az Úr Jézus Krisztus könyörög. Nem egyszer régen, hanem könyörög most is minden nap. Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk (Róm 8,34). A javunkra van. Ha Isten Salamon imáját is meghallgatta, mennyivel inkább az Úr Jézus imáját. (4) Emlékezés ellenségeikre (10-11. v.) Az Ammonitákra, Moábitákra, Szeír hegyén lakók az ellenségeik voltak. a kiknek földjén nem akarád, hogy általmenjenek az Izráel fiai, mikor Égyiptom földéből kijöttek, hanem mellettök menének el és nem pusztíták el őket; Ímé ezért azzal fizetnek nékünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiűzzenek a te örökségedből, melyet örökségűl adtál nékünk (10-11. v.). Emlékeztette Istent, ő is emlékezett, hogy ezeket a népeket Isten megkímélte, és most mégis ellenük jöttek. Nem ártottak nekik, mi jóindulattal voltak feléjük, most jöttek, hogy arról a földről elűzzék őket, amit Isten adott nekik, ami Isten öröksége. Tanulság: Arra figyelmeztet ez, hogy az Úr azt akarja, hogy szeressük az ellenségünket, ne tegyünk nekik rosszat (Mt 5,44). Biztos, hogy nem jóval fizetnek a jóért. A mesében úgy van, hogy jótett helyébe jót várj. Egri testvér úgy mondta, hogy a hívő tanulja meg, hogy jótett helyébe jót ne várjon az emberektől. Jót várhatunk Istentől. Nem a jótetteinkért cserébe, hanem Krisztusért. Ha az ellenségünk a jóért rosszal is fizet, bízzunk az Úrban, bízzuk Rá az ítéletet. Josafát is rábízta Istenre. (5) Megalázkodás Isten előtt (12-13. v.) Nagyon fontos, amivel zárja az imáját: Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink. És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr előtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben (12-13. v.). Ez nagyon szép, amit itt mondott Josafát. Tulajdonképpen megalázkodott az Úr előtt. Isten előtt nekünk semmi más utunk nem lehet, csak a megalázkodás. Isten az alázatosaknak kegyelmet ad (Jak 4,6). Azt mondja: nem ítéled-e meg őket? Nem kéri Istent, hogy ítélje meg, így, vagy úgy cselekedjen, ezt, vagy azt tegye. Nem ad tanácsot Istennek. Még konkrétan nem is kéri, csak felteszi a kérdést: Uram, nem ítéled meg őket? Elismeri az Úr előtt, és elismeri Josafát az egész nép előtt, hogy nincsen bennünk erő velük szemben. Ezen elgondolkozhatunk, mert emlékszünk még a korábbiakra, amikor Josafát

elkezdte az uralkodását. Mindjárt egy hatalmas hadsereget állított fel. Minden városban volt helyőrség, de ezen kívül egymillió-egyszázhatvan ezer katonája volt (2Krón 17,2. 13-18). Nem tudom, mennyi volt az ellenség, de azért ez az egymillió feletti hadsereg, ez nagy erő. Mégis azt mondja nincs bennük erő a nagy sokasággal szemben. Szép, hogy nem bízott a hadseregében. Szép, hogy nem bízott önmagában. Az Úrban bízott, és Tőle kért segítséget. Ha úgy gondolta, hogy a hadserege nem elég a nagy sokasággal szemben, szép, hogy nem Akhábhoz ment, aki a sógora volt. Akháb jött hozzá segítséget kérni a háborúban (2Krón 18,3), de ő nem ment Akhábhoz, hogy segítse vissza. Szép, hogy nem hozzá ment, hanem az Úrhoz, és azt mondta: Rád néznek a szemeink, mert bennünk nincsen erő. Azt is elismerte, hogy tanácstalan. Nem tudjuk, hogy mit cselekedjünk (12. v.). Most mi legyen? Az Úrhoz menekült: csak te reád néznek a mi szemeink (12. v.). Csak Rá, kizárólag csak az Úrra várt. Erre az imára felelt az Úr azonnal. 5.) Mit felelt Isten erre az imára? (14-17. v.) Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia vala, és az Asáf fia közűl való Lévita vala) az Úrnak lelke [szelleme] szálla, a gyülekezet közepette, És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten (14-15. v.). Ettől nagyobb biztatás nem kell. Nem csak annyit mondott, hogy ne féljenek, hanem azt is, hogy Isten fog harcolni az ellenséggel. Azután még azt is elmondta, hogy hol jön az ellenség. Holnap szálljatok szembe velök! Ímé ők a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájok találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben. Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz (16-17. v.). Isten Szelleme szállott Jaházielre. Mindig Isten választja meg, hogyan felel az imánkra. Most ezt választotta Isten, hogy szól valaki által. Azt is Ő választja meg, hogy ki által szól. Voltak más próféták is abban az időben. Most Jaháziel által akart szólni. Aki által Isten szól, azt az Ő népe felismeri, hogy ez a Szent Szellem hangja. Ez nem idegen hang, ez az Úr hangja. Mit üzent az Úr? (1) Ne féljetek... (15. v.) Sokszor mondja ezt Isten nekünk is, hogy: ne félj! Az Úr harcolt az ellenséggel, nem ők. Ezzel azt kérte, hogy adjanak át Neki mindent, az Ő gondja, ez Ő dolga lett azután. Ő intézkedett. Ők ne féljenek, ne aggódjanak. Tanulság: Bárcsak mi is megértenénk, hogy adjuk Isten kezében a dolgainkat! Hagyjuk is ott, ha egyszer odatettük. Néha úgy néz ki, mintha nem csinálna Isten semmit. Jön az ellenség tovább, nyomul előre, közeledik Jeruzsálem felé. Isten azt mondta, ne féljenek, majd Ő harcol. Csak bízzuk Rá! (2) csak álljatok veszteg, és lássátok az Úr szabadítását (16-17. v.) Vagyis, szembe kellett nézni az ellenséggel, hogy még nyilvánvalóbb legyen az Úr hatalma és az, hogy velük van. Számoljunk az Úrral! Lássa meg mindenki Isten szabadítását! Nem mondta meg az Úr előre, hogy hogyan. Az Úré a szabadítás (Zsolt 3,9). Egyet mondott: bízzatok, és álljatok veszteg!

Tanulság: Jött az Ethos újság (2015/2. 9. oldal) Ebből egy kis rövid cikket felolvasok, egy édesanya írta. A kisfiuk, Joshia, karok nélkül, és girbe-görbe lábakkal jött a világra. Több műtétnek és segédeszköznek köszönhetően tud járni, de mindkét lába merev. Egy reggel az akkor még négyéves kisfiú elmondta, hogy Jézussal álmodott. Jézus találkozott vele, és a lábáról beszélgettek. Izgatottan kérdezte meg tőle, hogy mit mondott. Abban reménykedett, hátha azt mondta, hogy meggyógyítja a lábát, vagy valami ehhez hasonló. Joshia ragyogó arccal azt mondta: mindent elmesélt Jézusnak, és Ő azt mondta, hogy elmondja Istennek. Úgy tűnt, hogy nagyon elégedett a beszélgetéssel, hogy Jézus elmondja Istennek. Az anya nem nagyon volt elégedett, és faggatni kezdte. Most mi lesz? Soha nem felejti el a fiú válaszát. Mi lenne? Most már tud róla Isten, és ez elég, nem? Ez a mondat az óta is elkísér, és lecsendesít bennem sok dolgot és kívánságot. Mindenekelőtt az elégedetlenségemet. Elég, ha Istenhez megy az ember, és mindent elmondok. Ő mindent tud, és ez elég. Ugyanebből az újságból még elolvasok két imádságot. Nem ez a kisfiú, és nem ennek az apja imádkozta, de akár erre is lehetne alkalmazni. A mi életünkre mindenképpen, ezzel kapcsolatban, hogy bízzunk az Úrban. Este nyolc órakor a kisfiú így imádkozik: Add Uram, hogy olyan legyek, mint az apukám, olyan erős! Este tizenegy óra, az édesapja így imádkozik: Add Uram, hogy olyan legyek, mint a kisfiam, olyan bizalomteljes Feléd! Ez volt Josafát és a nép életében. Ezt üzente az Úr is: bízzatok az Úrban, és megerősíttettek! (20. v.). 6.) Mi volt erre Josafátnak és a népnek a válasza? (18-21. v.) (1) Akkor Jósafát meghajtá fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborulának az Úr előtt és imádák az Urat (18. v.). A Kéhátiták fiai közűl és a Kóriták fiai közűl való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék (19. v.). Még csak ígéret volt, de már készpénznek vették. Az ellenség még jött, de ők már dicsérték az Urat, hogy így lesz, az Úr harcol, elmondták Neki, meg van oldva. Most már dicsérhetjük az Urat. Meghajlás és imádat. Ez a hit meghajlása volt. Teljesen elhitték, hogy az ügy ezzel el van intézve. Isten meghallgatta, Isten üzent, Isten átvette a dolgoknak az irányítását. Megértették, hogy nem kell haditervet készíteni, nem kell a hadsereget készültségbe helyezni, nem kell követeket küldeni szövetséges országokba, nem kell Jeruzsálembe bezárkózni. Ezt tették a királyok és a hadvezérek, ha jött az ellenség. Nem kell remegni, fegyver nélkül kivonulhatnak az ellenség elé, és meg fogják látni az Úr szabadítását. Tanulság: Hallottuk egy hete is, hogy az Úrban feljebbvalók vagyunk a győzteseknél. Csak az Úrban. Magunkban remeghetünk és félhetünk. Akkor is feljebbvalók vagyunk, ha: olybá tekintenek mint vágó juhokat (Róm 8,36). Azzal a kérdéssel fejeződik be, hogy: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?... (Róm 8,35). Senki. (2) Imádták és dicsérték az Urat Jó hírt üzent, és elhitték a jó hírt. Ezt jelenti, amikor elhiszünk valamit, akkor úgy számolunk. Most már így számolhatunk, hogy az Úr kézbe vette ezt a dolgot, és ez elég. Tanulság: Nekünk is elég az Ige, Isten üzenete. Isten nem téved, nem hazudik, és nem vezet félre! Ezt a gyerekek nagyon jól tudják. Ezért imádkozik így az apuka, hogy: add, hogy olyan bizalomteljes legyek Feléd, mint a fiam. Ez így van a családban is. Emlékszem, mikor a gyerekeink kicsik voltak, és szerdán megbeszéltük a feleségemmel, hogy szombaton elmegyünk kirándulni, visszük a sátrat. Megmondtuk a gyerekeknek, szombaton megyünk kirándulni. Ugráltak, jókedvük volt, nevettek. Fel sem merült bennük, hogy hátha nem

megyünk, ők bíztak. A szülő meg azon igyekszik, hogy meg ne csalja a bizalmát, ha egyszer mond valamit, tényleg úgy legyen, mert a gyerek bízik. Mi tévedhetünk, vagy közbe jöhet valami, nagy eső, vagy ilyesmi, de ha Isten mond valamit, akkor nem jöhet közbe semmi. Ő azt teszi, amit mond, és ezért dicsérhetjük az Urat előre. (3) Engedelmeskedtek Nemcsak ennyi volt, hogy meghajoltak, dicsérték az Urat, hálát adtak, hanem még egy nagyon fontos dolog volt: mondott valamit Isten, amit nekik kellett megtenni, és ebben engedelmeskedtek. Ez pedig az volt, hogy: menjetek az ellenség eleibe, nem kell harcolnotok, álljatok veszteg, nézzétek az Úr szabadítását. Tehát az ellenség elé kellett menni. Így olvastuk: És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára (20. v.). Mégpedig úgy mentek, hogy tanácsot tartott a néppel, előállította az Úr énekeseit, hogy dicsérjék a szentség ékességét. Zeneszóval, boldogan, énekelve mentek, de mentek, engedelmeskedtek. Tanulság: A meghajlás, az imádat és az Úrnak a dicsérete az engedelmességgel együtt teljes. Olyan dicséretet nem fogad el az Úr, hogy a szánk dicséri, de közben nem engedelmeskedünk. Az ellenkezőjét tesszük, vagy nem tesszük, amit mond. Ez így együtt érvényes. (4) Josafát buzdító beszéde Amikor elindultak, Josafát még mondott egy buzdító beszédet: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek! (20. v.). Bízzatok abban, amit a próféta által üzent az Úr. Bízzatok az Úrban! Meg fog erősíteni, és szerencsések lesznek. Ezek nem üres szavak voltak, és nem általánosságban mondta. Az Úr megígérte, hogy Ő hadakozik, Ő biztos győzni fog, ezért bízzanak Benne. Úgy látta Josafát, hogy még biztatni kell a népet továbbra is, mert ilyenek az emberek. Jön a nyomorúság, biztat az Úr, tudjuk is, az egyik órában még bízunk, de azután megint elkezdünk gondolkozni. Mi lesz, ha mégis valami baj közben jön, és megint elkezdünk csüggedni. Akkor jól jön, ha ismét szól az Úr, hogy bízzatok, ne féljetek! Tanulság: Az Ige beszél arról, hogy nekünk is szükségünk van biztatásra. Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, [ ] bátorítsátok a félelmes szívűeket [ ] Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts (1Thess 5,14; 2Tim 4,2). Nem csak inteni kell, meg feddeni, buzdítani is kell. (5) Dicsérték az Urat az irgalmasságáért Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az ő irgalmassága (21. v.). Azzal tisztelték, hogy bíztak Benne. Annyira bíztak, hogy előre dicsérték az Urat irgalmasságáért. A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent [ ] Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek (Róm 15,9). Mi is dicsőítsük Istent az irgalmasságáért, hogy Krisztusban hozzánk hajolt. Figyeljük meg a zsoltárt minden verse azzal fejeződik be, hogy örökkévaló Isten kegyelme, felolvasok belőle néhányat: Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme. Magasztaljátok az istenek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme. Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme [ ] És megszabadított minket elleneinktől; mert örökkévaló az ő kegyelme [...] Magasztaljátok az egek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme! (Zsolt 136,1-3. 24. 26).

7.) Hogyan szerzett az Úr szabadítást? (22-24. v.) Jött ez a három nép, és egymásra támadtak. Az Ammoniták, Moábiták rátámadtak a Szeír hegyén lakozókra, mind leöldösték. Azután a két nép egymásra támadt, és egymást öldösték le úgy, hogy a végén senki nem maradt életben. Mindenki elpusztult. Szellemileg az Ammoniták, a Moábiták, és a Szeír hegyén lakozók is a testet ábrázolják, amiben nincsen jó. A két lánya részegre itatta Lótot, és vele háltak, és így születtek az egyik lánytól az Ammoniták, a másiktól a Moábiták (1Móz 19,30-38). Ez a bűnös test. A Szeír hegyén lakók Ézsau leszármazottai, mert neki adta Isten a hegyet (1Móz 36,8-9). Ő abban mutatta meg, hogy testiesen gondolkozik, hogy nem becsülte meg az elsőszülöttségét. Azt a nagy kiváltságot, amit Isten adott. A hasáért, egy tál ételért eladta az elsőszülöttségi jogát (1Móz 25,29-34). Ilyen a test. Ez harcol ellenünk. Nekünk is azt mondja az Úr, hogy nem nekünk kell a test ellen harcolni. Ki harcol a test ellen? A Szellem. A bennünk levő Szent Szellem. Ha mi harcolunk, akkor elvesztettük a harcot. A testnek a cselekedetei, többek között az ellenségeskedés, a gyűlölet, a harag, a gyilkosság (Gal 5,19-21). Ez következett be ennél a három népnél. Végül is megharagudtak egymásra valami miatt, és legyilkolták egymást. Tanulság: Egyrészt figyelmeztetés a számunkra, hogy Szellem szerint járjunk, és akkor a test kívánságát nem fogjuk véghez vinni (Gal 5,16). Szellem szerint járjunk a családban is, a gyülekezetben is, a társadalomban is. Ha nem úgy járunk, az romlást okoz. Ez a társadalom, ami most van, elpusztítja saját magát, mert nagyon is test. Sőt, nem csak test, de démoni befolyás alatt levő testies gondolkozás. Másrészt bátorító is ez, nem csak figyelmeztetés, hogy ha a testies, gonosz emberek ellenünk támadnak, akkor Isten felhasználhat egy, vagy több szintén testi gondolkozású embert a védelmünkben úgy, hogy majd ők veszekednek egymással, mi meg veszteg állhatunk. Nem kell a magunk védelmében semmit tennünk. 8.) Az Úr szabadításának a következményei? (25-30. v.) (1) Temérdek gazdagság Az ellenségtől szedték össze (25. v.). Tanulság: Ha a hitpróbát kiálljuk, akkor az Úrba vetett bizalmunknak is az a következménye, hogy szellemileg meggazdagodunk. Pont ezért adja az Úr a próbákat. a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál (1Pt 1,7). Az arany a legértékesebb, és ettől is becsesebb a kipróbált hit. (2) Hálaadás Negyednapra a hálaadás völgyében gyűltek össze (26. v.). Tanulság: Nem kellett őket figyelmeztetni a hálára, átélték az Úr csodáját, és magától megtelt a szívük hálával Isten iránt. Ez így van most is, ha látjuk Isten jóságát, szeretetét az életünkben. Megtelik a szívünk hálával. (3) Öröm (27-28. v.) Visszatértek Jeruzsálembe nagy örömmel, mert az Úr megvigasztalta őket ellenségeik felett. Bementek Jeruzsálembe, lantokkal, citerákkal, trombitákkal, az Úr házához. Örömük volt.

Tanulság: Isten ezt végzi bennünk is. Amikor azt mondja, hogy: Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! (Fil 4,4), akkor ez lehetséges. Próbába visz, de Hozzá fordulhatunk, Igéjében bízhatunk, hogy Ő harcol értünk, mi meg csak szemléljük a szabadítását. Meggazdagít szellemileg, hálásak leszünk, és jön az öröm. Örülünk az Úrban mindenkor. Nem kell a hívő embernek az örömét mesterségesen felcsiholni, nem kell a zenével felfokozott öröm. Ha látjuk az Urat, akkor örülünk. (4) Az Úr félelme más országokon És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen (29. v.). Miért féltek a környező országok? Meghallották, hogy az Úr hadakozott. Nem Júdától féltek, nem Josafáttól, nem az egymillió-egyszázhatvan ezres hadseregtől, hanem az Úrtól. Amikor a kémek bementek Jerikóba Józsué idejében, azt mondja Ráháb: megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad előttetek. Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Verestenger vizét előttetek, a mikor kijöttetek Égyiptomból... (Józs 2,9-10). Milyen erősek? Milyen bátor harcosok? Milyen sokan voltak? Nem ezért féltek. Megmondja, azért mert meghallották, hogy mit tett az Úr. Ez ellen nem tudtak semmit se cselekedni. Tanulság: Ha Isten tesz valamit értünk, akkor az most is hatalmas és félelmetes. Ha nem mi teszünk magunkért. Elmondok egy történetet, Egri testvértől hallottam, úgy emlékszem, ő Kiss professzortól hallotta. A háború alatt a nazarénusok nem fogtak fegyvert. A háborúban ez komoly dolog, és összeült a katonai statáriális bíróság, hogy ítéljen felettük. Már ott voltak a börtönben. Volt egy katonai ügyész, aki nagyon ellenségesen viselkedett a nazarénusokkal szemben. Az egyikre mindenféleképp halálbüntetést kért, nem volt elég, hogy börtönben volt. Még ítéletet nem hoztak, amikor valami díszebédre, vagy vacsorára gyűltek össze. Ez az ügyész felállt, ő mondta a pohárköszöntőt. Azzal fejezte be, hogy emeli poharát a nazarénus halálára. Abban a pillanatban elejtette a poharat, összeesett és meghalt. Úgy megrettent az egész társaság, nem mertek halálos ítéletet hozni. Nem a nazarénusoktól féltek, hanem Istentől. Ez az, mikor Isten cselekszik. (5) Nyugalom és békesség Megnyugovék azért a Jósafát országa, és békességet ada néki az ő Istene minden felől (30. v.). Igazi békét az Úr ad, és igazi béke az Ő elvégzett munkája alapján van. Amit Ő végzett Krisztusban, amit Ő végzett a Golgotán, amit Ő végez az életünkben, ennek alapján lesz igazi béke. Ahogy az Írás mondja, hogy Jézus Krisztus a békességünk! (Ef 2,14). Befejezés Ne féljetek! (15. v.). Bízzatok az Úrban! (20. v.)! Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az Ő irgalmassága! (21. v.). Ámen. Debrecen, 2015. április 12.