10. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilon re:orient migrating architectures re:orient rejtett hálózatok architektúrája Józsefvárosi piac, Budapest Interjú Dr. Petrányi Zsolttal, a Velencei Biennále nemzeti biztosával K.: Az idei Velencei Építészeti Biennálén nem a megszokott szerzői felállás fog érvényesülni, mi ennek az oka? P.Zs.: Az idei Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának szereplőit egy új konstrukcióban választjuk ki. Ennek oka az, hogy az évek óta futó pályázati rendszerrel idén nem sikerült olyan dolgozatot találni, amely megfelelt volna a központi pavilon témájának (meta-cities) illetve annak a sajátos helyzetnek, amit az igen nagy látogatószámú Velencei Biennálé jelent. Ez nem a pályázati rendszer elvetését jelenti, hanem egy egyedi helyzetből következő egyedi megoldás alkalmazását ebben az évben. K.: És mit vársz az új felállástól? P.Zs.: A Biennálé rendszerében a magyar pavilon egy olyan épület, amely a velencei Giardini parkban sok más ország épülete közt helyezkedik el. E színhely mellett a város más helyszínein is különböző kiállítások kapnak helyet, amelyek közt a volt sólepárló üzem csarnokai bírnak a legnagyobb jelentőséggel. A pavilonok művészeinek tehát figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy az oda érkező látogató csak akkor marad bent a pavilonban, ha olyan egyértelmű és áttekinthetően megjelenített üzenetet kap, amely megragadja a figyelmét. A rövid idő alatt igen nagy kiállítási anyag áttekintésére kénytelen néző lélektani attitűdjét meghatározza a szelekció és a rangsorolás. K.: Úgy gondolod, érdekesebb lehet az így kialakuló anyag a nemzetközi színtéren? P.Zs.: A Biennálé idei tematikája a metacities gondolatra épül, ami többet igényel a hagyományos építészszemélyiség-bemutatásnál. Ha a saját szokásunkhoz ragaszkodnánk ebben az évben is, biztos, hogy kevesebb esélyünk lenne a figyelem
felkeltésére. Szerintem nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni a tematika szabta elvárásokat, és azok nem a szerzőiség irányába mutatnak, hanem sokkal inkább a városok, így Budapest és a hazai városok átalakulásának problémáit, jelenségeit kell előtérbe helyezni. Az idei kiállításon dolgozó csapat tagjai fiatal, a nemzetközi színtéren is mozgó építészek, tervezők, kortárs kultúrával foglalkozó szakemberek, akik tapasztalataikból és külföldi ismereteikből kiindulva képesek lehetnek a hazai folyamatok kritikai vizsgálatára, új nézőpontok, friss gondolatok megjelenítésére. Nem megfelelő pályázat esetén a nemzeti biztos feladata, hogy gondoskodjon a magyar pavilon kiállításáról. Az eddigi egy művész egy kiállítás gyakorlatától eltérően ez évben egy olyan kísérlet megvalósítását határoztuk el, amely struktúrájával kíván példát mutatni arra, hogyan lehet egy szakma érdeklődését ráirányítani arra a kérdésre, amit a legnagyobb építészeti seregszemle vet fel ebben az évben. Az új rendszerben való gondolkodás egy helyzet kihasználásából indul ki. Az egyéni életművek bemutatása helyett idén a Magyar Pavilon a csoportban gondolkodás és a workshopban való közös munka módszerét fogja alkalmazni a kiállítás megvalósítására. K.: Sok sikert kívánok a csapatnak. A 10. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar pavilonjában kiállításra kerülő projekt folyamata A kiállítás anyaga egy reflexív kutatói munkacsoport, egy tervezői installációs csapat és a nyilvánosság párbeszédéből fog felépülni, folyamatos fordítások és visszacsatolások eredményeképpen, egy iteratív fejlesztési modellt követve. Az első csapat, társadalomtudósok, médiakutatók, antropológusok munkája intenzívebb lesz a projekt elején, és tudományosan is koherens de ugyanakkor interdiszciplináris kontextusban értelmezhető állításokat fog elsősorban eredményezni, mely teljességében a kiállítás publikációjában lesz bemutatva. A második építészek, művészek alkotta csapat szintén több párhuzamos vonalon kezd el haladni, részint saját kutatási (helyszíni felmérés, elemzés, gyűjtés) fázissal, részint az első csapat eredményeinek térbeli / építészeti értelmezésével, folyamatosan átfordítva azokat nem textuális médiumokba. Ennek a folyamatnak a végeredménye lesz az az installációs anyag, mely a katalógus mellé a kiállítótérbe kerül. A fenti párbeszéd rendszeres publikus és dokumentált prezentációk segítségével tesz kísérletet arra, hogy minden érdeklődő kritikai észrevételét és munka/ötlet szintű javaslatait is magába foglalhassa, akár kibővítve a csapatok létszámát, remélve, hogy az eredmény így eléri egy közösségileg alkotott kulturális termék gazdagságát és széleskörű értelmezhetőségét. Fontosnak tartjuk a projekt által generált hazai szakmai és szakmaközi párbeszéd megteremtését is.
A projekt folyamatában meghirdetett prezentációk hangsúlyozottan nyilvánosak. Ezúton is jelezzük, hogy számítunk a szakma és a sajtó érdeklődő figyelmére és javaslataira. A prezentációk pontos időpontjáról a későbbiekben küldünk tájékoztatást. A projekt szervezete A projekt felépítése eltér a korábban megszokott kurátor művész felállástól és idomul a folyamatmunka által diktált igényekhez. A projektet Dr. Petrányi Zsolt nemzeti biztos igazgatja Nemes Attila projekt-koordinátor segítségével. Az egyes fázisokban kialakuló munkacsoportokat és alprojekteket Bodó Balázs, Szemerey Samu és Somlai-Fischer Szabolcs vezetik. A tartalomért felelős szervezet munkáját a biennáléiroda munkatársai Gáspár Júlia vezetésével segítik. Így a munkafolyamatban nincs kiemelt 'szerző' a biennálén bemutatásra kerülő anyagot létrehozó csapatok tagjai egyenrangú résztvevőkként szerepelnek az alkotók listáján. Ez egyben kísérlet az (építészeti) tervezési metódusok és a kollektív kreativitásra alapuló csapatmunka ötvözésére, és az építészi szerep ezen keresztüli átértelmezésére is. Petrányi Zsolt Nemzeti Biztos, projektigazgató Nemes Attila Projekt-koordinátor Somlai-Fischer Szabolcs, Szemerey Samu Projektvezetők, munkacsoport-vezetők Belsős és külsős munkatársak Adminisztratív munkatársak, Biennále iroda
re:orient migrating architectures re:orient rejtett hálózatok architektúrája A magyarországi városi kultúrát alapjaiban átalakító rendszerváltozással egy időben indult meg az a bevándorlási folyamat, aminek eredményeképpen Magyarország mára a távol-keleti országok európai hídfőállása lett. A 'kínaiak' minthogy ez a csoportos megnevezése a sokféle kelet-ázsiai bevándorló csoportnak az átalakuló tulajdonú és funkciójú építészeti közegben rövid idő alatt hatékonyan kezdték el használni a kereskedelmi hálózatok szinte minden településen jelen levő egységeit, új, gyakorlatilag egységes arculatú, karakteres és mindenki által ismert környezetet kialakítva bennük. A 'kínai' éttermek és diszkontok, áruházak, piacok világa a hazai társadalom széles rétegei számára meghatározó áruforrássá vált, és a személyes környezetbe vándorló tárgyakon, ruhákon, technikai eszközökön keresztül átformálta a magyar környezetkultúrát is. A 'kínai' bevándorlás jelensége az egész országban megtalálható, a legkisebb falvakig, ráadásul figyelemre méltóan hasonló stratégiák mentén. Ha a bevándorlók szempontjából szemléljük a 'metacity' fogalmát, a város(ok) szerkezete és határai nyilvánvalóan nem azonosak az általunk ismert városfogalmakkal: lehet úgy nézni az egész országot, mint egy nagy metavárost, illetve fel lehet térképezni az ismert geopolitikai-közigazgatási határoktól és zónáktól eltérő övezeteket, territóriumokat, hálózatokat, stb. Ezek urbanisztikai és építészeti vonatkozásai városaink mibenlétének meghatározásához járulhatnak hozzá. Budapest (vagy bármelyik magyar város) már nem képzelhető el ezen jelenségek nélkül, azzal együtt, hogy a jelenlegi magyarországi várospolitika gyakorlatilag nem vesz tudomást róluk. Az olyan példák, mint a Budapesten a használaton kívüli vasúti területekre rátelepült Négy Tigris piac mind léptékükben, mind pozíciójukban, mind a globális hálózatokba történő kapcsolódásuk révén emblematikus példái ennek a folyamatnak. A vasút, mint a városok hálózatának, az áruforgalomnak egyik fő csatornája; a piac, ami az európai városok létrejöttének egyik alapeleme; és a migráció, ami sajátos identitásánál és közvetítő szerepénél fogva a történelem során számtalanszor
átalakította a kultúrákat minden együtt van itt egy új építészet- és városértelmezés megalkotásához. Ráadásul mindezt egy olyan csoport teremti meg, ami hatalmas mérete ellenére láthatatlanul van jelen városainkban. Megjelenik-e a kínai építészet, az új kínai konjunktúra a magyar építészetben? Mi történik a bevándorlókkal, akik jelentős része egyben menekült is, amikor a kínai állam hivatalosan is hazánkat jelöli meg európai logisztikai központnak? Hogyan kapcsolódik a két, egymással térbeli és üzleti szimbiózisban élő csoport a globális folyamatokba? Mit tanulhatunk az emergens városi és építészeti megoldásokból? Milyen pontokon kapcsolódik mindez az eddig szinte lineárisnak tekintett város- és építészettörténethez? Ezek a kiinduló kérdések, amikre a következő fél év kutatása és alkotói munkája alapulhat.
Historicizmus és hibridizáció a metavárosok metafizikája Olcsó repülőjáratok és világvevő rádió (na jó, a műholdas tévé): ebben az országban a legértékesebb vagyontárgyak a műsorsugárzásra használatos frekvenciák és a repülőtér: a külvilággal való kapcsolat. A kényszerű izoláció helyett most épp a globális cserekereskedelmet kell valahogy megindokolnunk: áruk és emberek, képek és képernyők, bitek és atomok transzkontinentális áramlását és persze azt, hogy ennek mi köze is van hozzánk. Él itt egy kisebbség (volt már ilyen, éltek köztünk már mások is), kapcsolatban vagyunk velünk, esszük ételeik, hordjuk ruháik, kereskedünk velük (volt már ilyen, szívesen fogadtunk, befogadtunk, elüldöztünk már másokat is), jászok, kunok, svábok, zsidók után/helyett most épp a kínai. Mi lesz a sorsuk? mi lesz a közös sorsunk velük? Itt, ebben a nehezen meghatározható térben (ki gépen száll föléje) mi magyarok (milyen magyarok?) vagyunk többen, de valójában ők azok, akiket új világhatalomként sejtenek. Mi és ők. Itt és most. Képlékeny, puha körvonalú, zavaros fogalmak, amiben a határok, akárcsak a világgazdasági, politikai és a médiumok által kijelölt terében egyszerre mozognak és szívódnak fel észrevétlen. Ami régen működött (vagy már régen sem annyira), az asszimiláció helyett most új dologgal kell megbarátkoznunk, ez a hibridizáció. A környezetnek való ki nem szolgáltatottság, a köztünk élő területen kívüli. Offshore területek a városban, nem körbezárt gettók, hanem mobil, bármikor össze- és szétcsomagolható városok, a maguk infrastrukturális teljességében. Kiszolgáltatottság helyett szimbiózis, beolvadás helyett kölcsönös alkalmazkodás. Vége a területi és kulturális integritásnak így a történeti kontinuitás is a semmibe mutat. Illetve talán pont ez a kérdés, hogy hová mutat ez a trajektória, melynek irányvektorába hirtelen, amint megnyíltak az ég csatornái, bekavartak brazil és amerikai szappanoperák, kínai kolóniák, svéd metálzenészek. Mert az látszik ma már, hogy úgy tovább, ahogy eddig, nem lehet, ahogy az elizaurásodástól sem kell tartanunk. Az eredmény (itt és persze mondjuk Kínában is) valami zavarbaejtően új dolog lehet, idegen kultúrák találkozásából létrejött pidgin-magyar-kínai, kreol kultúra, egyszerre beszélünk két-három nyelven még akkor is ha csak magyarul értünk: beépítettük a magunk világába a texas-i olajmilliárdost és a blaxploitation filmek
hőseit, sem ez nem a régi már, sem az nem az, ami volt, mikor nekiindult a tengerentúlról. Magyarország és a kínai. Hányféle ponton érintkezünk? Mit értenek meg ők abból, amit itt az M1-en látnak? Hogyan értik? Milyennek látnak bennünket? És mi? Meg tudjuk-e már különböztetni egymástól az arcukat? Mivel töltik azt az időt, ami nem a tavaszi tekercsről és a pamutzokniról szól? Hol élnek? Magányosak-e? Honvágyuk van-e? Elüldözték őket, vagy maguk jöttek? Szegények-e vagy jól élnek a színfalak mögött? Várja-e őket bárki otthon? Látott-e bármelyikőnk kínai esküvőt? Hol, és főleg mit tanulnak a gyerekeik errül a földről? Hol, és főleg mit tanulnak gyerekeink róluk, az életükről? Mennyi a világaink között az átfedés? mennyi ezekből a látszólagos, a gyorsan múló és mennyi marad meg hosszú távon is? Milyen lesz a kínai negyed Budapesten, ha lesz? Milyen lesz a magyar negyed egy multikulti világban? El kell kezdenünk fordítani. Kiépíteni az utakat, amik bevezetnek, ebbe a -hogyis mondjam- külvilágba. Időzítés, fontosabb időpontok Kutatási fázis: április-május Építészeti / produkciós fázis: május július Kivitelezési installációs fázis: augusztus Tervezett prezentációk: májusban, júniusban és júliusban, illetve szeptemberben A katalógus várhatóan szeptember elejére készül el. A kiállítás megnyitója: szeptember 10. A sajtó és a szakmák tájékoztatása folyamatos A projekt folyamata követhető lesz a hamarosan induló weboldalon és a munkafolyamatot dokumentáló blogon keresztül, melynek elérhetőségét indulásakor közétesszük. A 10. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléról bővebb információkat itt találhat: http://www.labiennale.org/en/ Kontakt: Nemes Attila Projekt-koordinátor 06 30 285 44 83 anemes@sygma.hu