225 milliós fejlesztést ünnepelt Nemesnádudvar



Hasonló dokumentumok
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

B K. Bács-Kiskun megye. Ahol az ég a földdel összeér. Rendezvénynaptár

Tompaháti lovas nap 2011

Minőségi szakosodás a környezettudatosságért Helyi termék előállítás és forgalmazás jogszabályi keretei

LdU Aktuell március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

HELYI TERMÉK, HELYI ÉRTÉK, HELYI GAZDAGODÁS. Szabadkai Andrea

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő

Szeptember 30. Szerda

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

EGER SIKERE, minden egri sikere!

Kedves Fesztivállátogató!

I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47.

ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Szekszá rd Junior Stárs e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

2016. július Tisztelt Partnerünk!

VÁROSÜNNEP Rudabánya

2014 év. Környezettisztasági hét

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Ünnepi programok: augusztus Programok: Augusztus 19.

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV. Tartalma:

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

XII. Őrségi Tökfesztivál

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata

Fejezet száma, megnevezése. Kitöltő személy neve, telefonszáma. 1. sz. táblázat

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

MUNKATERV. a 2011-es évre

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

Közhasznúsági jelentés évről

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

Tájékoztató az "Egész életen át tartó tanulás program" - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Elolvasom

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Családi nap Nyírszőlősön

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM január-február

ünnepélyes avatása és megnyitására

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

E L Ő T E R J E S Z T É S

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

2015. évi rendezvénytervezet

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

VIII. DUDIK Fesztivál

2015. évi Közhasznúsági jelentés

Elkötelezetten a borkultúra mellett

XI. Őrségi Tökfesztivál

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

X. évf. 1. sz március.

Átírás:

2010. augusztus A tartalomból 2. Forró kása hidegen Kiskunfélegyházán. Segített a megye: tovább gyógyítanak a kórházban 3. Élénkíti a mezőgazdaságot a kormány. Bányai Gábor kalauzolta Bács-Kiskunban a minisztert 4. Sikeresen zárult, tömeget vonzott a 11. Repülőnap Kecskeméten 225 milliós fejlesztést ünnepelt Nemesnádudvar Bányai Gábor, dr. Knáb Erzsébet és dr. Semjén Zsolt az ünnepségen Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő idézte Szent István Imre herceghez írt intelmét Nemesnádudvaron Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. A többségében német nemzetiségű település díszpolgára ezúttal a falu főterének és számos útjának megújulása alkalmából rendezett ünnepségen mondott köszöntőt, Szent István ünnepének előestéjén. Nemesnádudvaron az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 25 millió forintból újult meg a főtér. Ezzel együtt, augusztus 19-én adták át azt a tíz felújított utcát is, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 200 millió forintos költségvetésből készült el. A település életében meghatározó jelentőségű eseményen a rendszerváltás óta nem volt példa itt ilyen nagyságrendű útfejlesztésre együtt ünnepelt a helybéliekkel a térség országgyűlési képviselője, a Magyar Köztársaság Miniszterelnökhelyettese, dr. Semjén Zsolt is. (Folytatás a 2. oldalon) Ösztöndíjat adott a megye A megyei közgyűlés idén tizennyolc millió forinttal támogatta főiskolai, egyetemi tanulmányaik finanszírozását a megyében élő, hátrányos helyzetű fiataloknak a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat által. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Oktatási és Kulturális bizottságának elnöke, Rideg László büszke arra, hogy egyre több diákot tudtak segíteni. - A program tíz évvel ezelőtt indult, mára eljutottunk odáig, hogy kétszer annyi település csatlakozott a támogatási rendszerhez, azaz összesen 101, a megye 119 településéből. Bács-Kiskun megye ebben a mögöttünk hagyott, szűkös elmúlt négy évben minden esztendőben 20 százalékkal többet fordított az ösztöndíj finanszírozására. Elsősorban a hátrányos térségekben élők, majd a legkisebb települések diákjai részesültek támogatásban. Az idén öszszesen közel háromezren jutottak a bizottsági döntések értelmében segítséghez. Mecénás megye Huszonhat fiatal céljainak megvalósulását támogatta idén a Bács- Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány, amely hatodik alkalommal írta ki pályázatát a tehetséges, de hátrányos helyzetű tanulók egyszeri anyagi támogatására. Idén 54 tanuló adta be a pályázatát, akik közül huszonhatan kaptak támogatást. A nyertes pályázók - 9 általános iskolás és 17 középiskolás - ezúttal minimum 80 ezer és maximum 110 ezer forint támogatásban részesültek. A nyertes pályázókkal Kecskeméten, a megyeházán tartott ünnepségen kötötték meg az ösztöndíj-szerződést. Fémbõl készült alkotások A HÁZIGAZDA ÁLLJA AZ ANYAGOT Ebben az évben is megrendezte Nemzetközi Fémművészeti Alkotótáborát Kecskeméten a KÉSZ Ipari Park. A hazai kortárs művészek mellett egy-egy holland, és szerb fémszobrász is részt vett idén a hagyományos eseményen. - Hét évvel ezelőtt, Majoros Gyula ötlete alapján tartottuk meg 2004 nyarán az első acélszobrászati alkotótábort tájékoztatott Árvai István, a K-ARTS Művészeti Kft. (a KÉSZ Csoport tagvállalata) nevében. - Hasonló alkotótáborok, a rendszerváltás előtt voltak korábban is a nagy gyárak mellett. Majd a rendszerváltást követően egyik-másik helyen, hébe-hóba össze tudtak még hozni ilyet, de megszűnt ez a szép hagyomány. A mi gyárunknak olyan technikai háttere, üzemi feltételei vannak, ami a művészeknek az otthoni, szűk kis műhelyükben nincs. Ezek nyilvánvalóan drága berendezések, és a táborba érkező művészek élnek is az általunk felajánlott lehetőséggel. A nyári alkotótáborok mennyi ideig tartanak? - Kéthetesekek, de van, aki már hamarabb jön. A KÉSZ Ipari Park finanszírozza? - Teljes egészében! A végén pedig egy kiállítással zárul? - Igen. Minden művész egy, vagy két alkotását felajánlja nekünk. Ebből formálódik itt már egy gyűjteményünk, aminek köztéri darabjai az Izsáki úti irodaházunk előtt láthatók. A másik érdekesség az, hogy minden évben vándorútra indul a nyári termés. Ha úgy tetszik, országjáró túrára. Magyarországon 4-5 kiállítást rendezünk az adott alkotótábor anyagából. Épül az M9-es autópálya Több mint felével bővül az M9-es autóút. A meglévő 21 kilométeres szakasz 12,3 kilométerrel hosszabbodik Bács-Kiskun megyében. Az M9 autóút keleti irányban az M5 autópályához, nyugati irányban az M7 autópályához kapcsolódik majd. Az 51-es és 54-es számú főutakat összekötő 12,3 km hosszú autóúti szakasz a déli elkerülő autópályának a része, keleti irányú folytatása a már fogalomba helyezett, a 6-os és 51-es számú főutak közötti szakasznak. A 2x1 sávos de 2x2 sávosra bővíthető - út öt település közigazgatási területén halad keresztül Bács- Kiskun megyén: Dusnok, Sükösd, Érsekhalma, Nemesnádudvar és Hajós közelében.

Nem került lakat a félegyházi kórház kapujára, mert segített a megye A megemlékezések az egyén és a társadalom életében egyaránt fontosak Az ünnep alkalmából kitüntetéseket adtak át Mélykúton Beruházás a nehéz idõkben 225 MILLIÓS FEJLESZTÉS NÁDUDVARON (Folytatás az 1. oldalról). Dr. Knáb Erzsébet polgármester asszony elmondta: az előző polgármester, Hidasi Antal, és a képviselőtestület álmodta meg a főtér mai arculatát. Pályázatot nyújtott be Nemesnádudvar az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, s nyerte el a jelentős támogatást. Ezt a fejlesztést tette teljessé tíz út felújítása. Mindezt a polgármester asszony az önkormányzati ciklus méltó lezárásának nevezte, s bejelentette, hogy a tér ahol az adakozásból megújult Szentháromság szobor is található a képviselőtestület határozata alapján a Szentháromság tér nevet kapja. Dr. Knáb Erzsébet tolmácsolta dr. Bábel Balázs kalocsakecskeméti érsek szívből jövő jókívánságait, aki kárpátaljai tartózkodása miatt nem tudott jelen lenni. A Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes köszöntőjében arról beszélt, hogy a megemlékezések az egyén és a társadalom életében egyaránt fontosak. Erőt és hitet meríthetünk őseink példájából, valamint levonhatjuk a történelmünkben rejlő tanulságokat. Ezt tette ő is. - A magyar nemzet lelkiekben, szellemiekben, anyagiakban akkor gazdagodott, amikor hűségesek voltunk Szent István örökségéhez. Ennek a műnek a lényege, hogy úgy csatlakozott Európához és vette fel a kereszténységet, hogy emellett évszázadokra biztosította az ország szuverenitását szögezte le a politikus, és párhuzamot vont az ezer év előtti gondolat és Nemesnádudvar fejlődése között. Ahogy fogalmazott: - Legyünk a saját környezetünkben Szent Istvánok! Amit a polgármester asszony itt véghezvitt a gyönyörű települési központ, az utak, a helyi közösség előrelépése az kicsiben ennek a műnek a folytatása. A díszpolgár Bányai Gábor szerint a helyiek bátorságát dicséri, hogy a nehéz időkben is képesek voltak ezt a jelentős beruházást megvalósítani. - Sűrűn járok Nemesnádudvarra, figyelemmel kísérem gyarapodását. Remélem, hogy Önöknek, akik az új főteret, a korszerű utakat a mindennapokban használják, a személyes gyarapodását is szolgálja ez a fejlesztés. Szívből remélem, hogy még nagyon sokat tudok tenni Önökért a következő ciklusban zárta köszöntőjét a megyei elnök. Forró kása hidegen Félegyházán SEGÍTETT A MEGYE: GYÓGYÍTANAK A KÓRHÁZBAN Szent Istváni gondolatok Mélykúton - Az államalapításhoz kapcsolódó ünnepségeink elsősorban arra kínálnak alkalmat, hogy magunkról gondolkodjunk, magunkról vessünk számot. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője kezdte ünnepi beszédét e szavakkal augusztus 20-án, Mélykúton. - Államalapító eleink kemény munkája egy erős országot, Közép-Európa egyik legerősebb államát eredményezte szögezte le az elnök, majd így folytatta. - Haldoklott már Szent István, amikor el nem veszítve az Istenben lévő bizalmat, felajánlotta a magyar nemzetet és az országot Szűz Márián keresztül az Istennek. Szent István több mint ezer éve hitt abban az álomban, hogy a Kárpát-medencében megszületik egy erős és gazdag, független, szabad ország. A magyarok, bunyevácok, németek, székelyek, tótok országa, amelyet saját természetünkhöz és saját törvényeinkhez igazítunk, és közös otthonunkká teremtjük. Végül az itt élőkhöz intézte szavait Bányai Gábor: - Ezer év erőt adó nyugalmával mondjuk: kell, hogy legyen a Kárpátok ölelésében újra magyar álom, és itt Mélykúton is mondjuk ki, kell, hogy legyen Mélykút házfalai között, a mélykúti lelkekben újra álom, hogy hoz még szépet, hoz még munkát, hogy hoz még jót a holnap, hogy van értelme embernek lennünk ebben a gyakran nyomorult világban. Hogy az álom az ébredés végre édes lehessen. Adja az Isten, hogy így legyen! Ezt követően Gelányi János polgármester köszöntötte az egy évvel ezelőtt várossá avatott Mélykút polgárait, és a vendégeket, s egyben megnyitotta a Mélykúti Napok rendezvénysorozatot. Az ünnep alkalmából kitüntetésekkel ismerték el azoknak a tevékenységét, akik a város fejlődésének elősegítésében kimagasló érdemeket szereztek. Nem eszik forrón a kását tartja a mondás. Néhány hete még úgy volt, hogy meghúzták a lélekharangot Kiskunfélegyházán a kórház fölött. Lakat kerül a nagykapura, lezárják az épületeket, beteg, orvos, ápoló mehet Isten hírével, jó ötvenezer ember pedig nézhette volna a térképet, hová is forduljon, ha kórházra lesz szüksége. Nem így történt. - Az kétségtelen, hogy a komolynál is komolyabb anyagi gondjaink voltak próbálja elmagyarázni a laikusnak a történteket dr. Kovács József főigazgató. És az már csőddel fenyegetett. Több oka volt ennek. Az egyik, hogy az elmúlt két és fél évben tízszer változott meg a kórházi finanszírozás, ami egyébként is folyamatosan csökkenő forintokat jelentett kórházunknak. Az adósságok nagyon rövid idő alatt több százmillió forintra rúgtak, ami egy viszonylag Dr. Kovács József főigazgató: Nagyon komoly anyagi gondjaink voltak Kapus Krisztián országgyűlési képviselő is lobbizott kis költségvetésű intézménynél kigazdálkodhatatlan, tehát az önkormányzatnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Csakhogy az a zseb sem túl mély, (vagyis hiába kotorásztak benne,) ekkora hiány forintjait nem lehetett onnan tartósan pótolni. - Minden kórházi osztálynak van ideális létszáma, amivel a betegellátást megoldhatja mondja az igazgató. Ez egyszerű számítás. Csakhogy jött a minimum-feltétel elnevezésű szabály. Ez azt jelenti, hogy mondjuk tizenöt betegágyhoz ugyanannyi létszámot rendelt a jogszabály, mint mondjuk negyvenhez. De nekünk csak tizenöt ágyunk van némelyik osztályon! Hiába tudtam, hogy kevesebb emberrel, tehát kevesebb kiadással elláthatnánk a rászorulókat, a minimum feltétel ezt nem engedte. Szolgálatban voltak orvosok, ápolók, asszisztensek, a béreket fizettük, de bevételt csak tizenöt ágyra kaptunk, nem negyvenre hogy előző példámnál maradjak. További óriási probléma, hogy az egészségbiztosítástól kapott pénz messze nem fedezte a kiadásainkat. Ehhez jött még a város pénzügyeinek súlyossá vált helyzete, ami megpecsételni látszott a kórház sorsát. - Akadt volna még egy mentőöv jó esztendeje emlékezik Kovács igazgató. Az akkori szabályok szerint ágyakat cserélhettünk volna a megyei kórházzal, hogy optimálisabbá tegyük pénzügyileg a betegellátást, de a képviselő testület ezt nem hagyta jóvá. Eladósodásunk ekkor fölgyorsult. Egyetlen dolog segíthetett a megváltozott szabályok között: a megyei kórház bevonása (a csőd elhárításába) az aktív betegek ellátásába a lakosság biztonsága érdekében, és egy olcsóbban működtethető, kisebb dolgozói létszámot igénylő rehabilitációs krónikus szakkórház létrehozása. - Emellett az is kiemelendő, hogy így az önálló járóbeteg szakrendeléseink megmaradnak, tehát a térség ellátásának jelentős részét helyben el tudjuk végezni. Kovács főigazgatóval Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza választott országgyűlési képviselője, a helyi Fidesz-elnöke, az elmúlt hetekben nap, mint nap járta az országot, megkeresve minden döntéshozót és illetékest, aki segíteni tudott megoldást találni arra, hogy Kiskunfélegyházának kórháza maradhasson. Felkeresték Bányai Gábort, a Bács-Kiskun megye önkormányzat elnökét, aki azonnal a segítségét ajánlotta fel. A megyeháza mindent megtett a kiskunfélegyházi kórház megmaradása érdekében. Tárgyaltak a megyei kórház vezetésével, a szakminisztériumokkal, lobbiztak az országgyűlésben. Eközben egyeztetések zajlottak az ÁNTSZ régiós intézetével, a helyi önkormányzat szakbizottságaival is. Mindeközben csődközeli helyzetbe került Kiskunfélegyháza városa. A Kovács-Kapus páros szavai ekkor már többek számára váltak elfogadhatóvá. Az erőfeszítéseknek és a tárgyalásoknak végül is eredménye lett. A százhárom aktív ágyat átadnak Kecskemétnek, cserébe viszont a kiskun város kap harminckét mozgásszervi és hetvenegy krónikus ágyat a megyei önkormányzat kórházától. Így a kiskunfélegyházi kórház fekvőbeteg ellátása hetvenkét rehabilitációs és százhuszonhét krónikus ágyon folytatódik. Nekünk, hétköznapi embereknek legyen elég, hogy ez a közreműködői szerződés a pénzügyi elszámolások megváltozása miatt, az így ésszerűbbé váló létszám okán jelentősen csökkenti Kiskunfélegyházán a kiadásokat, a kiadás egyensúlyba kerül a bevétellel. Merthogy ez a megoldás született végül. - Kiskunfélegyházán minden eddigi orvosi feladatot ellátnak a kollégák ezután is, ha a sürgősség vagy a napi rutin úgy kívánja. A járóbeteg ellátás keretein belül elvégezhető apróbb műtéti beavatkozásokért sem kell Kecskemétre utazni, hiszen itt a rendelőintézetben, minden egyéb mellett azt is elvégzik felel a megalapozatlan pletykákra a főigazgató. A megyeszékhelyen például nagyjából napi egy-két műtéttel kell többre számítani az új helyzetben, mint eddig. - Kórházunk ezzel a kényszerátalakulással előre teljesíti azt a tervet, hogy a kisebb kórházak szakosodjanak egy-egy területre, a nagyok pedig váljanak igazi általános kórházzá. Úgy tűnik, ez a jövő útja szögezi le a főigazgató. Kiskunfélegyházán az átalakulással kevesebb dolgozó kell a szakellátáshoz az eddiginél. Ez elbocsátással jár, ám mindenkinek igyekeznek segíteni. Már sokan találtak maguknak új munkahelyet, másoknak a kórház próbál segíteni az elhelyezkedésben, hiszen Kapus Krisztián országgyűlési képviselő a főigazgatóval ezért is lobbizott a megye kórházaiban. Több dolgozó a nyugdíjat választotta, mások a felmentés-végkielégítésre számítanak. Ez áldozat. Viszont megmaradt legalább kétszáz-ötven munkahely és egy kórház, ami nemcsak a város, de a térség nyeresége is. Ez tehát annak a bizonyos hideg forró kásának a története. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok www.bacs-kiskun.hu

A gazdák az elõzõ kormányzat hibáit sorolták A média is követte a minisztert Bács-Kiskunban A törvényi feltételek módosítását ígérte Fazekas Sándor Élénkíti a mezõgazdaságot a kormány BÁNYAI GÁBOR KALAUZOLTA BÁCS-KISKUNBAN A MINISZTERT Bács-Kiskun megye déli részén, Felső-Bácskában tett látogatást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Bányai Gábor, a Bács- Kiskun megyei közgyűlés elnökének meghívására tett körútja során gazdákkal, kistermelőkkel találkozott. A velük folytatott közvetlen beszélgetés témáját az új kistermelői rendelet, valamint a kettős élelmiszerbiztonsági törvény életbe lépése adta. A látogatás első állomásán, a bácsalmási Németh család mintagazdaságában a szaktárca vezetője elmondta: a kormány óriási lépéseket tett, és tesz folyamatosan, hogy a törvényi feltételeket biztosítsa a mezőgazdaság élénkítéséhez. - Kimondottan a magyar gazdák boldogulásáról van szó. Mindent megteszünk, hogy egyszerűsítsük a rájuk nehezedő bürokratikus rendszert, hogy megkönnyítsük a kistermelők élelmiszertermelési, feldolgozási és értékesítési feltételeit. A közelmúltban meghozott rendelet is ezt a célt szolgálja - hangsúlyozta látogatása során Fazekas Sándor. Németh Ferenc házigazda elmondta: négy testvér alapította családi gazdaságukban szinte ugrásra készen várják az új kormány termelőket segítő törvényeit. - Összesen 200 hektáron gazdálkodunk, fő profilunk jelenleg a szántóföldi növénytermesztés. A vidékfejlesztési tárca intézkedéseit várjuk, amelyek megalapozhatják a boldogulásunkat. Készek vagyunk a termékek feldolgozására, csak a szabad értékesítésre vártunk. Fazekas Sándor miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy az egész agráriumot át kell alakítaniuk, amihez azonban időt kért. Először a törvényi feltételeket kell rendbe tenni - mint például a pálinka törvényt, és az egyszerűsített munkavállalói törvényt - majd a végrehajtói szakaszt is felül kell vizsgálnia az új kormánynak. Ezen a területen is bizonyosan teljes átalakításra számíthatnak a gazdák, hiszen a cél, a minél hatékonyabb és a gazdák számára előnyösebb ügymenet kialakítása lesz. A vidékfejlesztési tárca vezetője a bácsalmási termelő tangazdaságában hangoztatta: jó minőségű magyar élelmiszerekre van szükség a hazai piacon. Fontos, hogy a külföldről beáramló élelmiszer-hamisítványokat A Németh-család bácsalmási gazdaságában kezdődött a miniszteri látogatás Bácsalmáson Fazekas Sándor Szent Orbán szobrot kapott dr. Rákóczy Andrásnétól, a Jusifa Fafaragó Kft. ügyvezetőjétől Zsigó Róbert országgyűlési képviselő (balszélen) Baján csatlakozott Fazekas Sándor és Bányai Gábor üzemlátogatásához száműzzük a boltok polcairól. A kormány és a szaktárca ezen munkálkodik A Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, Bányai Gábor tapasztalata szerint Magyarországot az utóbbi években elárasztották a külföldről importált silány minőségű termékek. - Sok esetben olcsó, ugyanakkor ellenőrizetlen eredetű, és gyenge minőségű külföldi árukkal találkozhatunk az élelmiszer-kereskedelemben - taglalta a korábbi kormány által folytatott politika következményeit Bányai Gábor. - Most a felesleges bürokrácia és túlszabályozott HACCP követelmények könnyítésével lehetővé válik, hogy a magyar gazdák kiváló termékeikkel könnyebben megjelenhessenek a piacon. Akár a közétkeztetésben, akár a kisboltokban, vagy közvetlenül a termelőtől is vásárolhatnak a háziasszonyok megbízható termékeket. Már csak azt kell A kistermelői rendelet legfontosabb módosítása, hogy az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús, stb.) és a feldolgozott termékek (sajt, lekvár, kolbász, stb) közvetlenül értékesíthetők a végső fogyasztó részére az előállítás szerinti megyében, Budapesten, vagy a gazdaságtól számítva 40 km távolságon belül boltokban, vendéglátó egységekben és a közétkeztetésben is. Azoknak a gazdáknak, akik a rendeletnek megfelelő körzethatáron belül értékesítenek, nem kell a HACCP rendszernek megfelelni. Számlaadási kötelezettségük sincs, nyugtát viszont adniuk kell, és a bevételi nyilvántartási lapon kell feltüntetni ily módon szerzett javaikat. Az új szabályozás szerint ellenőrzött állományból származó baromfi és nyúlféle házi vágásánál a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél ezután nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni. Legfeljebb elérni, hogy a fogyasztók felismerjék, hogy a falusi vagy kisvárosi portán megtermelt élelmiszer finomabb, biztos forrásból származik és nem utazott a világban több ezer kilométert. Ez a rendelet munkahelyeket teremthet, és megalapozhatja egy egészségesebb társadalom kialakulását. 2002-ben 240 ezer termelő volt Bács-Kiskun megyében, most csupán a korábbi egytizede. Jó lenne, ha az A miniszter a törvényrõl: heti 50 darab házi tyúkféle, 25 darab vízi-szárnyas vagy pulyka, illetve 13 darab nyúlféle vágásánál. Az új rendelkezés biztosítja az olyan hagyományok megőrzését, mint az ökör-, birka-, kecske- és disznóvágást, a disznótort. A falusi vendégasztal szolgáltatásnál, és a rendezvényeknél a hatóságnak történő bejelentés mellett lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból helyi/házi vágás elvégzésére, a hús helyben való elkészítésére, valamint helyben fogyasztás céljára történő értékesítésre. Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett, és kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet. A kistermelő évente legfeljebb 12 saját sertést, 24 juhot, 24 (18 hónaposnál fiatalabb) kecskét és 2 saját (30 hónaposnál fiatalabb) szarvasmarhát vághat le így házilag, s készítheti el a fogyasztók részére. új lehetőségek boldogulást hoznának a vidék életében - hangsúlyozta Bányai Gábor. A miniszter és a megyei közgyűlés elnöke ezután az Axial bajai központjában tettek látogatást, ahol Sasi Gábor marketingvezető végigvezette a vendégeket a telepen. Majd Fazekas Sándor Mélykúton tekintette meg a Bács-Tak Kft takarmánykeverő üzemét, ahonnan továbbutazott Bányai Gábor szülővárosába, Jánoshalmára. Az Agroprodukt Kft-nél Farkas András ügyvezető és munkatársai fogadták a látogatókat. Az 1200 földtulajdonossal kapcsolatban álló cég főprofilban takarmány előállításával foglalkozik. A földbérleményért terménnyel vagy készpénzben fizetnek tudtuk meg a házigazdától. Keverőüzemük kapacitása 300 ezer mázsa, 60-70 fajta takarmányt készítenek. Nagyüzemi felhasználásra és kistermelőknek egyaránt értékesítenek. Emellett 220 ezer pulykát nevelnek mintagazdaságukban, ez az ágazat hozza jelenleg a legnagyobb hasznot a cégnek. - Elengedhetetlen a több lábon állás ismertette a cégvezetés szemléletét Farkas András. Idén hatalmas károkat okozott a földeken a belvíz, 400-500 hektár állt víz alatt, sok helyütt nem tudtuk learatni a repcét. Viszont a telep melletti mintaültetvény-parkban csodaszép lett a kukorica, amelyet az OMMI (Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet) felügyelete mellett termesztünk - büszkélkedett Farkas András. A miniszteri látogatás a borotai Koch Borászatnál végződött, ahol Koch Csaba, a cég vezetője és Ádám Gyula a jánoshalmi Kunvin borászat képviseletében mutatta be a vendégeknek tevékenységüket, a legfinomabb borokat, köztük a Bács-Kiskun megye Borának megválasztott Kékfrankost is. A jánoshalmi Agroprodukt Kft-nél Farkas András ügyvezető (középen) és munkatársai fogadták a látogatókat. A miniszteri látogatást a borotai Koch Borászatnál fejezték be Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát! www.bacskiskun.hu

Egymást követték a látványos lovasbemutatók Nagy sikert arattak a tánccsoportok Dobokból nem volt hiány a Kurultajon Százezrek a törzsi gyûlésen Két év után ismét megtartották a Kurultaj kulturális és hagyományőrző rendezvényt, amelynek ezúttal is Bács-Kiskun megye, de most nem Bösztörpuszta, hanem Bugac adott otthont. Az eseményen nemcsak a Kárpát-medence magyarsága, hanem 7 ország - Kazakisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, Törökország, Türkmenisztan, Ujgurisztán (Kína), Mongólia - rokon, illetve kulturálisan rokon népei is együtt ünnepeltek. A bugaci Kurultajra törzsi gyűlésre - 24 országból érkezett hivatalos delegáció: öszszesen mintegy 250 díszvendég nézte végig a programokat. A Kunszentmiklóshoz közeli Bösztörpusztán 2008-ban rendezett Kurultaj Magyarország eddigi legnagyobb hagyományőrző rendezvénye volt, amelyen több mint 80 hagyományőrző és kulturális szervezet vett részt. A mostani bugaci viszont minden várakozást felülmúlt. A háromnapos rendezvényre több mint 110 hagyományőrző csoport jelentkezett, a látogatók száma pedig jócskán meghaladta a százezret, augusztus 6-tól 8-ig. A Kurultaj fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke volt, de a támogatók között szerepelt Bács-Kiskun megye, valamint Bugac önkormányzata is. - Nagyon sok családi, személyes indíttatása volt annak, hogy elvállaltam a találkozó fővédnöki tisztét nyilatkozta a BácsMegyeházának Lezsák Sándor, aki 90 éves édesanyjával, a bátyjával, és Máté unokájával látogatott vasárnap a találkozóra. A lányom népvándorlás-kori régész, és Kazahsztánban is tanult. A fiam lovas-kaszkadőrként résztvevője volt a bugaci Kurultajnak. És akkor még nem is említettem, hogy a feleségem kun származású, Bugac az egyéni választókerületem, és barátságban vagyok a szervezőkkel. A zenés programokon túl ősi magyar ételekkel, különféle lovas versenyekkel és régi mesterségek bemutatóival várták a szervezők a látogatókat. Az óriási, érdeklődő, azonban mindvégig fegyelmezett tömegben ismert arcokkal is találkozhattunk. - Sajnos két évvel ezelőtt, a Bösztörpusztai törzsi találkozón nem tudtam részt venni, mert éppen akkor a Kárpátokban vezettem egy túracsoportot. Most viszont nagy izgalommal készültem a bugaci programra magyarázta a családjával érkezett Rideg László, a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Oktatási- Kulturális és Egyházügyi Bizottságának kiskőrösi elnöke, aki érdeklődve nézte végig egyebek között a kézművesek bemutatóit. Olyannyira érdeklődve, hogy a budapesti Kéki Zsolt fémművestől még leckét is vett fém-karkötő készítésből. Lezsák Sándor édesanyjával, bátyjával, és unokájával látogatott a találkozóra (középen) Rideg László a budapesti Kéki Zsolttól fém-karkötő készítésből vett leckét Sikeresen zárult, tömeget vonzott a 11. Repülõnap PARÁDÉS LÉGI-SHOW A HÍRÖS VÁROSBAN Idén is a kötelékben repülő levegő artisták voltak az immár 11. alkalommal megrendezett, kecskeméti repülőnap sztárjai. Noha mindkét nap reggelén lógott az eső lába így egy ideig úgy tűnt, hogy egyetlen repülő sem emelkedik ezúttal magasba a szombaton mintegy 35-40 ezer, vasárnap 40 ezer nézőt vonzó parádén. Szerencsére végül ragyogó idő lett. Égen - földön katonák A Frecce Tricolori, a Török Csillagok, és a hazánkban még soha nem repült svájci Patrouille Suisse voltak egyértelműen az idei kecskeméti repülőnapok kötelék sztárjai. Kecskemétre érkeztek egyebek között Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Németország, Románia, Svájc, Spanyolország, Szerbia, Törökország, USA, Ukrajna, Izrael és a házigazda Magyarország légierejének képviselői. - A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató évek óta népszerű és eredményesen zajló rendezvény. Öregbítve ezzel nem csak a repülőbázis, és Kecskemét, hanem a megye hírét is nyilatkozta a Megyeházának Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. - A repülőgépek megszállottjai, a repülés szerelmesei mellett a laikusok és évről évre növelik a látogatók számát az eseményen. Büszkék vagyunk erre a hagyományossá vált, jól szervezett megyei programra. - Kecskemét életének évtizedek óta szerves része a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, amely a NATO-ban is fontos szerepet tölt be nyilatkozta lapunknak dr. Zombor Gábor polgármester. - A Nemzetközi Repülőnap hazai és nemzetközi ismertsége, elismertsége Kecskemét hírnevét is öregbítette. A vendégek jelentős része nem kecskeméti volt, és ennek komoly idegenforgalmi hozadéka van úgy a vendéglátók, mind a kulturális intézmények számára. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a légi-parádéra érkezők egyre szívesebben jönnek egy-két nappal hamarabb, illetve távoznak később, időt szánva arra, hogy jobban megismerjék a várost és környékét. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok www.bacs-kiskun.hu

Tizenhárom gyönyörû hölgy között válogathatott a zsûri Tõserdõn A vadkerti rendezvényre több ezer érdeklõdõ érkezett A fogatok felvonulása után folklórmûsorral folytatódott a keceli ünnep Szép lányok Tõserdõn TIZENHÁROM GRÁCIA Tizenhárom gyönyörű hölgy közül választott Tőserdő-szépét a zsűri augusztus 14-én. A Dél-alföld egyik legrangosabb szépségkirálynő választásán a 20 éves csongrádi Szilaj Varga Nóra fejére került a korona. Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Tőserdő-szépe választást a Lakitelek melletti üdülőtelepen, ahol - lehet bátran mondani -, évek óta az ország egyik legrangosabb szépségmustrája az esemény. Itt fedezte fel például 2001-ben Fásy Ádám Perényi Pálmát, akit abban az évben a Miss World Hungary döntőjében az első udvarhölggyé koronáztak. A péntektől vasárnap estig tartó tőserdei programok azonban nem csak a királynő koronázásból állnak. A tőserdei színpadon ugyanis egymást váltották az előadók: táncosok, énekesek, zenészek, sportolók szórakoztatták az üdülőfaluba érkezett nagyszámú közönséget. Bajban a halak Baján A Bajai Halfőző Fesztivál Magyarország legnagyobb gasztronómiai fesztiválja, ahol idén közel kétezer bográcsban főtt a felső-bácskaiak nemzeti eledele, a kiváló halászlé. A halfőzést először 1996-ban szervezték meg Baja várossá válásának 300. évfordulóján. Akkor úgy tervezték, hogy 300 bográcsban forr majd a halászlé a főtéren, de az érdeklődés már akkor is jóval nagyobb volt a vártnál, így több mint 400-an gyújtottak tüzet a bográcsok alá. Ahogy teltek az évek, úgy duplázódott az emberforgatag minden év július második szombatján, a Szentháromság téren, majd azt kinőve a belváros szinte minden kisutcáján. Baján a hal szeretete túlélte az évszázadokat, a bajaiak még most is olyannyira szeretik a halat, hogy ritka az a család, ahol hetente többször ne kerülne az asztalra. A halászlé receptje, és magának a halfőzésnek a fortélyai generációkon át öröklődtek, így még most is a tradíciók szerint főzik a halat. Ez a múlt, ez a hagyomány az értéke ennek a fesztiválnak, hiszen ez nem egy mesterségesen kreált ünnep, hanem a bajai identitás része. A rendezvény sikerét pedig a nagyszerű és sokoldalú programok, a szíves vendéglátás és a kulináris élvezetek garantálják. Sörfesztivál a borok városában Napsütés, zene, tánc, no, és hideg sör mindez valódi turistacsalogatóként hatott Soltvadkerten. Több ezer Bács- Kiskun megyei mulatott a kétnapos idei sörfesztiválon. Bár első nap visszafogottan hullámzott a tömeg, talán a hűvösebb időnek köszönhetően, estére azonban megtelt a tó. A két napos rendezvény alatt mindenki talált magának elfoglaltságot. Gasztronómiai kínálatban is válogathattak a fesztiválozók, akik a hideg csapolt sör mellett azért a finom vadkerti borokat is meg tudták kóstolni. A fellépők sorát a helyi rock banda nyitotta, Keresztapura csápolt a lelkes rajongótábor. A szülők szemei is csillogtak a büszkeségtől, amikor csemetéik, a Főnix Tánciskola növendékei léptek színpadra. A nosztalgia szerelmeseinek a Dolly Roll nyomta a zenét, majd a Back II Black aratott üdvrivalgást. A szombat éjszakára a környéken közkedvelt Welcome együttes tette fel a koronát, hajnali ötig szórakoztatták a közönséget. Másnap sem szűnt a nyüzsgés. Légy a kaktuszban, Puskás Peti, Matyi és a hegedűs és a halasi REProdukció éppen olyan lelkes tábort vonzott a színpad elé, mint a zenei világba hosszas kihagyás után viszszatérő Első Emelet. Keceli szüret FONT SÁNDOR A FOGATON Idén is Kecel volt az első a Kiskőrösi Kistérség településein rendezett szüreti mulatságok sorában. Augusztus 14-én vidám felvonulással vette kezdetét az ünnepség, melynek élén a hagyományos szüreti koszorút a helyi karate együttes tagjai vitték. A helyi és a környékbeli településekről érkezett lovasok és a feldíszített fogatok élén, a vezérfogaton Haszilló Ferenc polgármester mellett ott ült Font Sándor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke is. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat tettek azért, hogy az ünnep fényes és sikeres legyen. Büszkék vagyunk az itt termett szőlőből szorgos munkával készült minőségi borainkra - mondta Haszilló Ferenc. Font Sándor átadta az ünneplőknek Bányai Gábor, megyei közgyűlés elnökének üdvözletét, majd méltatta a mezőgazdaságból élők hétköznapjainak állandó küzdelmét. - Nekünk a szőlő- és gyümölcstermesztés a múltunk, a jelenünk és a jövőnk, hiszen a mezőgazdaság az egyetlen, amely tömegeknek biztosít megélhetési lehetőséget vidékünkön. Ezért az élhető vidékért a legvégsőkig küzdeni fogunk - hangsúlyozta Font Sándor. A megnyitó beszédek után a fogatok végigjárták a település utcáit, majd folklórműsorral folytatódott a szüreti ünnep. Vonzó program a Sör-Fürdõ fesztivál Gyöngyöző sörben, gyönyörű lányokban, enyhet adó medencékben és változatos fellépőkben lelték kedvüket a kiskunmajsai Sör-Fürdő fesztivál vendégei. Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a fesztivált. Élő koncertek, sörivó verseny és a már hagyományosnak mondható Fürdő Szépe szépségverseny szórakoztatta a több ezer látogatót a megye egyik legnépszerűbb fürdőjében. A hangulat megalapozásáról az Akrobat Dance Show ügyes táncoslányai gondoskodtak, akiket Aradszky László táncdalénekes váltott a színpadon. - Ez már a hatodik alkalom, hogy kilátogatunk a Sör-Fürdő Fesztiválra - árulta el a soltvadkerti Kovács Katalin. - Tetszett a rendezvény hangulata, és a strand színvonala, a legnagyobb előnye azonban mégis az, hogy az egész család részese tud lenni a programnak. A szervezők a színpadi programok összeállítása során is ügyeltek a változatosságra. Kiscsillagok és Megasztárok, táncdalénekesek, parodisták, kerékpáros bemutatók és tinisztárok fellépései színesítették a programot. Majd sor került az immár hagyományosnak mondható Fürdő Szépe szépségversenyre, ahol a környék legcsinosabb lányai tudásukat is latba vetve szálltak ringbe a győzelemért. A három napos fesztivál utolsó estéjén Tabáni István és SP búcsúztatta a rajongókat. Forró hangulatú táncház A hagyományosnak mondható kiskunhalasi Pásztortűz Estén, júliusban a Bács-Kiskun megyei Halas Táncegyüttes és külföldi barátaik voltak a díszvendégek. A kanadai csoport remek hangulatban zárta Bács- Kiskun megyei kalandozását. A megyénkben töltött hét nap alatt igazán jól összeismerkedtek a magyar és a külhoni társaságok. A Pásztortűz Egyesület szokásos nyári rendezvénye így halasi búcsú táncház is volt egyben, ahová mintegy 100 fő látogatott el. Szabó Zoltán, dr. Horváth István, dr. Szabadi Tamás, ifj Székely Tibor és dr. Vladár Károly népzenészek szolgáltatták a talpalávalót hajnalig. Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát! www.bacskiskun.hu

Jövõképet szeretne az egészségügy Hat év elteltével idén nyáron ismét Kecskemét adott otthont az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusának, immár a 41-diknek. Mintegy ezer résztvevő érkezett az ország minden tájáról, és több külföldi szakember is részt vett a kongresszuson, hogy a rendezvény három napja alatt megismerjék egymás eredményeit, valamint a legfrissebb tudományos irányelveket. Az elhangzott közel nyolcvan előadás témája gyakorlatilag az egészségügy egészét felölelte. A kongresszus ünnepélyes megnyitóján elhangzott köszöntők pedig a legsürgetőbb kérdésekre világítottak rá. Erre volt hivatott már a rendezvény Van jövőnk jelmondata is, amely az egészségügyben dolgozóknak jövőkép iránti igényét fogalmazta meg. A rendezvény megnyitójára eljött prof. dr. Réthelyi Miklós PARTNERSÉGET ÍGÉRT AZ ÁLLAMTITKÁR nemzeti erőforrásokért felelős miniszter és dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is. A miniszter hangsúlyozta, hogy jelenlétével a szakdolgozók és az ápolók iránti elkötelezettségét kívánta megerősíteni. Az új vezetés új koncepciójáról dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszélt. Mint mondta, a betegek érdekeit, az egészség megőrzését, az ágazatban dolgozók munkakörülményeit és megélhetését, valamint a rendszer fenntarthatóságát tekinti a legfontosabb feladatának. Beszélt többek között a képzési rendszer felülvizsgálatáról, a patikaliberalizáció leállításáról, az uniós források áttekintéséről. Az eladósodás mértéke felöl érdeklődő újságíróknak elmondta: az átadásátvételkor a minisztériumnak nem volt pontos képe a kórházak tényleges adósságáról. Éppen ezért a véleménye szerint mindenekelőtt egy kötelező, átlátható adósságjelentési rendszerre van szükség. Az államtitkár a kecskeméti intézményt is érintő Pólus-kór Dr. Fáy Tamásné, dr.balogh Zoltán, prof. Dr. Réthelyi Miklós, dr. Szócska Miklós, dr. Svébis Mihály Dr. Zombor Gábor, dr. Fáy Tamásné, dr. Svébis Mihály, Bányai Gábor, Dr.Dr.Oberna Ferenc házfejlesztési - programmal kapcsolatban leszögezte: szükség van rá. Azonban hangsúlyozta az uniós pályázatok alapvető problémája, hogy nincs mögöttük egy egészségügyi rendszerstratégia. A rendszert érintő szakmai korrekciókkal most arra törekszenek, hogy az egy térségben lévő intézmények működjenek együtt, egyfajta területi és szakmai integrációt létrehozva Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szubjektív hangú köszöntőjében arról beszélt, hogy az egészségügy legfőbb összetartó ereje az emberi tényező. Az ápoló, az orvos, aki támaszává válik a betegnek és szenvedőnek, aki tartalommal: a szeretettel és a gondoskodással tölti meg az egészségügyet. Dr. Zombor Gábor polgármester az eseménynek otthont adó Kecskemét nevében, házigazdaként üdvözölte a résztvevőket, de mint a kórház egykori főigazgatója ő is változásokat sürgetett. - Az elmúlt időszak kapkodó, átgondolatlan megszorításai mély sebet ütöttek a magyar egészségügy testén. Ezeknek be kell gyógyulnia, az új vezetésnek pedig új koncepciót kell kigondolnia, és kivezetni a magyar egészségügyet abból a helyzetből, amiben jelenleg van fogalmazott dr. Svébis Mihály, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója. Dr. Fáy Tamásné, a kecskeméti megyei kórház ápolási igazgatója az egészségügy helyzetének rendezését sürgette, mert ahogy fogalmazott vissza kell szerezni a betegek bizalmát, az egészségügybe vetett hitét, és felépíteni az egészségügy jövőképét. Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a komoly, kiszámítható jövőkép mellett egységes és áttekinthető eszme- és keretrendszer megfogalmazását sürgette. Elismerés a legjobbaknak A hagyományoknak megfelelően, minden évben Semmelweis nap alkalmából előléptetésekre kerül sor a megyei kórházban. A 2010 évi főorvosi kinevezettek: DR. ÁCS TAMÁS Szemészeti osztály DR. DANKA RÓBERT Urológiai osztály DR. DOMJÁN ZSOLT Urológiai osztály DR. FEKETE LÁSZLÓ Általános Sebészeti osztály DR. GAÁL ZOLTÁN Központi Anaesthesiológiai osztály DR. KARA LÁSZLÓ Onkoradiológiai Központ DR. KELEMEN EDIT Gyermekgyógyászati osztály DR. KRISTÓF PIROSKA Neurológiai és Stroke osztály DR. SEBESTYÉN GIZELLA Központi Anaesthesiológiai és Intenzív Betegellátó osztály DR. TÓTH ILONA Központi Anaesthesiológiai és Intenzív Betegellátó osztály DR. TÖRÖK NORBERT Neurológiai és Stroke osztály Adjunktussá léptek elő: DR. LUKÁCS NÁNDOR DR. MOLNÁR TAMÁS DR. SZABÓ ISTVÁN Urológiai osztály Általános Sebészeti osztály Sürgősségi Betegellátó osztály Semmelweis napi ünneplők egy csoportja Átláthatóság a vérellátásban A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza is csatlakozott az Országos Vérellátó Szolgálat az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által támogatott Nyomon-követhetőség megteremtése a vérellátásban című projekthez. Ennek segítségével valósítja meg a biztonságos vér-, vérkészítmény-ellátást. A projekt célkitűzése az egészségügyi rendszer színvonalának javítása az unió szabályozásával összhangban. Egy országos informatikai adatbázis kifejlesztése a cél, amelynek segítségével nyomonkövethetővé válik a vérellátás. Ez nagyban segíti a fertőző betegségek elleni küzdelmet. A támogatás összege meghaladja az 544 millió forintot. A projekt részét képezi a szoftver- és hardvervásárlás, az említetett informatikai rendszer kifejlesztése, tesztelése és bevezetése, a rendszer központi- és végfelhasználóinak az adatbázis kezelésével kapcsolatos képzése és egy kézikönyv elkészítése a rendszer használói számára. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok www.bacs-kiskun.hu

Ismét megmutattuk magunkat a világnak KECSKEMÉT MOSTANRA VALÓDI, ÉRTÉKEIT FELVONULTATÓ FESZTIVÁLVÁROS LETT Hírös Hét, Kodály Fesztivál, Bor és Pálinka Ünnep, Csiperó, Repülőnap. Alig két hónap alatt százezreknek nyújtottak tartalmas szórakozást e fesztiválok Kecskeméten. A megyeszékhely idén ismét megmutatta kivételes tulajdonságait a világnak. Kecskemét ma már elmondhatja magáról, hogy valóban fesztiválváros lett. Nincs az esztendőnek olyan évszaka, amikor ne kínálna valamilyen különleges csemegét a helyieknek és a megyeszékhelyre érkező turistáknak: például télen a Téli Fesztivált, tavasszal a Tavaszi Fesztivált, ősszel a Kecskeméti Népzenei Találkozót. Nyaranta aztán egymást érik a minőségi látványosságok és élménydús rendezvények. Így volt ez az elmúlt hónapokban is, elegendő csak a világszerte ismert és elismert Csiperó Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozóra, vagy a Repülőnapra gondolni. A város azonban művészeti rendezvényekben is bővelkedik, ezek közül a legrangosabb kétségtelenül a Kodály Fesztivál, amellyel Kecskemét nagy Idén is megrendezi Baja a már hagyományossá vált, a Hajós- Bajai Borvidék és Magyarország borait ünneplő Bajai Újbor Fesztivált. A harmadik bajai borünnepen részt vesz. Zsigó Róbert, a Fidesz bajai polgármester-jelöltje is. Először 2008 szeptemberében népesült be borászok portékáival a bajai belváros. A cél természetesen a Hajós-Bajai Borvidék borainak népszerűsítése, de bemutatkoznak más borvidékek is. A fesztivál így teljes élményt nyújt a magyar borok kóstolásában, igazi őszi csemegét nyújtva a bajaiaknak és a Bajára látogatóknak. A borok élvezetén túl színpadi programok, kiállítás, vásár és játszóház is várja az érdeklődőket. Az esemény fénypontja, a borkirálynő-választás. A cím birtokosa egy évig viselheti címét, amellyel nem csak a szépségét, hanem a borászatban való jártasságát jutalmazzák. Az idei fesztivál különlegessége, hogy a csárdás tánclépéseivel ünneplik a bajaiak a szőlő szülöttének állít méltó emléket. A rendezvénysorozatot idén június 10-28 között tartották, neves fellépőkkel, összesen 13 helyszínen. Számos koncertet ingyen látogathattak az érdeklődők, ezzel a szervezők lehetővé tették, hogy a muzsika valóban mindenkié legyen. Szintén a júniusi programkínálatot gazdagította a Bor és Pálinka Ünnep, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg. E fesztivál népszerűsége is évről évre emelkedik, idén már mintegy 50 pincészet, 10 pálinkás és 20 gasztronómiai stand kínálta portékáit. A kiállítók sora a Városházától a Cifrapalotáig megtöltötte a teljes főteret. A Bor és Pálinka Ünnep az elmúlt években annak a rendeltetésének is eleget tett, hogy megmutathassuk: nemes nedűinkre, betakarítását és a Hajós-Bajai Borvidék borait. Így kapcsolódik a Bajai Újbor Fesztivál a 2010 A Csárdás Éve bajai rendezvény sorozathoz. Zsigó Róbert, a Fidesz bajai polgármester-jelöltje is az ünneplők közt lesz. Számomra kiemelkedően fontos minden olyan közösségi esemény, amely összetartozásunkat és értékeink tiszteletét hirdeti - mondta a polgármesterjelölt. különleges ételeinkre méltán lehetünk büszkék, hiszen ezek bármilyen versenyben megállják a helyüket. Az augusztus a Hírös Hét Fesztivál jegyében telt, amely mai formájában már a rendezvények közül legjobban tükrözi és egységesen mutatja be a kecskeméti hagyományokat. Az elmúlt években egyre bővülő programkínálatba bekerültek azok az elemek, amelyek több mint hét évtizeddel ezelőtt kísérték a Hírös Hetet. Így kapott egyre nagyobb szerepet a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás, amelynek standjai szemnek, szájnak kivételes élvezetet nyújtanak. De erről Őszintén örülök annak, hogy Baján is van egy olyan rendezvény, amely a jó magyar bort népszerűsíti, mindegy, hogy az az ország mely táján készül. A Bajai Újbor Fesztivál egyik fontos üzenete az összetartás, és egymás segítése. Ez a szeptemberi hétvége nem egyszerűen a borról szól, hanem a környezetünkben élő termelők megbecsüléséről is. A bajaiakra jellemző, hogy kiállnak saját értékeik mellett, amely dicséretre méltó és példamutató, azt gondolom, minden magyar település számára. A hajósbajai bor a mi termékünk, és a bajaiak büszkén sorakoznak fel mellette! Benne rejlik a magyar föld ereje és a bácskai termelők fáradságos munkája foglalta össze Zsigó Róbert. szól a pékek versenye is, akik nap mint nap versenybe szállnak azért, hogy végül a legjobb A rendezvény fővédnökei: A fesztivál védnökei: termék egy egész esztendőre elnyerhesse a Kecskemét város kenyere díjat. A Hírös Hét nemzetközi hírneve is erősödik. Kecskemét 16 testvér és partnervárosának delegációi szinte kivétel nélkül képviseltették magukat a fesztiválon. Hagyomány, hogy minden Hírös Héten bemutatkozik egyik testvérváros, idén Tekirdag (Rodostó) volt a főszereplő, így török nappal gazdagodott az egyhetes program. A fesztivál idén Kecskemétnek egyben egy újabb elismerést is hozott. Dr. Zombor Gábor polgármester Gróf Sándor Móric emlékérmet vett át Lázár Vilmostól, a Magyar Lovas Szövetség elnökétől és Mondok Józseftől, a szövetség fogathajtó szakágának elnökétől. A szövetség az emlékéremmel a lovassport népszerűsítésének sikerét ismerte el. Idén is lesz Újbor Fesztivál Baja belvárosában Zsigó Róbert A Csiperó Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozón dr. Zombor Gábor polgármester adta át a város kulcsát a gyerekeknek. III. BAJAI ÚJBOR FESZTIVÁL SZEPTEMBER 18-19. SZENTHÁROMSÁG TÉR Bemutatkoznak: a Hajós Bajai Borvidék borászai Díszvendég borász: Gere Tamás (Villány) Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő Zsigó Róbert és Font Sándor országgyűlési képviselők SZEPTEMBER 18. SZOMBAT 11.00-13.00 BORÁSZATI KONFERENCIA Előadók: Tiffán Zsolt, Horváth Csaba, Font Sándor 15.30-16.00 GÓLYALÁBAS PARÁDÉ SÍPPAL, DOBBAL 16.00-17.00 VÁNDORMUZSIKUS, AVAGY A RÉGI VILÁG HANGSZEREINEK MESÉI 17.00-17.30 GÓLYALÁBAS CSALOGATÓ 17.00-18.00 SZÜRETI FELVONULÁS 18.00-18.10 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ 18.10-18.55 GEMENC NÉPTÁNCEGYÜTTES műsora 18.55-19.00 Borvidéki borverseny eredményhirdetése, díjátadás 19.00-24.00 BALKÁN HANGJA Balkáni táncegyüttesek bemutatója Fellépő együttesek: MARTENICA TÁNCEGYÜTTES bolgár, ILIOSZ TÁNCEGYÜTTES görög, CERBUL DE AUR TÁNCEGYÜTTES román, HERCEGSZÁNTÓI VESELI SANTOVCANI TÁNC- EGYÜTTES szerb, Zenekarok: T RAKIJA ZENEKAR bolgár, szerb, délszláv zene, MASKARADES ZENEKAR görög zene SZEPTEMBER 19. VASÁRNAP 16.00-18.00 Kézműves foglalkozás az ősz jegyében 16.00-16.30 Vaskúti Kisparti Zenekar műsora 16.30-17.00 Az újbor dicsérete a BorCanto együttes műsora I. 17.00-17.45 Bajai Borkirálynő jelöltek bemutatkozása 18.00-18.30 Vaskúti Kisparti Zenekar műsora 18.30-19.00 Az újbor dicsérete a BorCanto együttes műsora II. 19.00-19.30 Bajai borkirálynő választás eredményhirdetése 19.30-20.00 WOLMAE DANCE COMPANY hastánccsoport műsora 20.00-20.30 TŰZZSONGLŐR SHOW A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Bács-Kiskun megye lelki kincsei A 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny, az ország egyik legrangosabb borversenye, június 17-20 között volt Visegrádon. A versenyen 21 országból 552 bormintát minősített az 54 főből álló nemzetközi zsűri. A Duna Borrégióból nevezett borok igen szép eredményt értek el. Aranyéremes borok: 2008. évj. Imrehegyi Nektár, Béla Borászat 2009. évj. Szigetszentmártoni Pinot noir rosé, Gál Pincészet 2009. évj. Bűbáj, Kunsági IMÁDSÁGOKAT IS TARTALMAZ A KÖNYV A Magyar Múzsa Könyvek sorozatban jelent meg a Bács-Kiskun megye lelki kincsei című kiadvány, amely megyénk húsz településének huszonnyolc római katolikus, református és evangélikus templomát, illetve búcsújáróhelyét és kegyhelyét mutatja be. Az igényes kivitelű könyvet, amely imádságokat is tartalmaz, Szász András szövegeiből és színes fotóiból Lévai Jánosné Makai Judit (képünkön) szerkesztette, az olvasók figyelmébe pedig Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, metropolita ajánlja. Lévai Jánosné a kereszténykonzervatív értékek elkötelezett híve, mind munkájában, mind pedig magánéletében. A Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központ Faragó Béla Gyermekotthona I. sz. intézményegység vezetője, gyámi feladatokat is ellát. Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője. Oktatási, egyházügyi, ifjúsági sport, valamint gyermekvédelmi feladatokból veszi ki részét. Katolikus általános iskolai hittanári, Kékfrankos rosé, Dimenzió Borászat 2009. évj. Exidius Fehér Házasitás Kökény és Fia Családi Pincészet Kategória győztes: Fehér édes kategóriában: 2008. évj. Imrehegyi Nektár, Béla Borászat Rosé borok kategóriájában: 2009. évj. Szigetszentmártoni Pinot noir rosé, Gál Pincészet Legjobb fajtaborok között kategóriagyőztes: 2009. évj. Bűbáj, Kunsági Kékfrankos rosé, Dimenzió Városvédõk Bács-Kiskunból Bács-Kiskun megye jó hírét vitték Budapestre Kiskunhalasról, amikor a Budapesti Városvédő Egyesület meghívására a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület, a Halas Galéria, a Thorma János Múzeum, a Halasi Csipkeház és a Pásztortűz Egyesület közös kiállítására került sor a fővárosban. A budapesti szervezet belvárosi székházában az Astoriánál nyílt meg a Kiskunhalas bemutatkozik című kiállítás. Halasi intézmények és egyesületek mutathatták be városvédő, városszépítő és városunkat népszerűsítő tevékenységüket. Az országszerte közismert Bács-Kiskun megye lelki kincsei címû kiadvány megyénk húsz településének 28 római katolikus, református és evangélikus templomát, illetve búcsújáróhelyét és kegyhelyét mutatja be Borászat Ezüst érmet kapott: 2009. évj. Kunsági rizling, valamint gyermek és ifjúságvédelmi tanácsadó diplomával is rendelkezik, a Városi Szociális Közalapítvány kuratóriumának, az Ifjúsági Kerekasztalnak tagja. Aktív résztvevője volt az ifjúsági cselekvési tervnek, a városrehabilitációs pályázatnak, alapítója a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületnek. A nagyváradi születésű újságíró, Szász András, több mint két évtizede él Kiskunfélegyházán. Az újságírás mellett közírói tevékenységet is folytat, melynek eredményeként számos kiváló építészeti és hitéleti témájú könyvet jelentetett már meg. Partium és Erdély építészeti emlékeit több kötetben is bemutatta, írt a barokk építészeti stílus magyarországi elterjedését elemző könyveket, olvashatjuk írásait, értekezéseit, novelláit többek között a tiszaújfalui bencés nővérekről, vagy a tiszakécskei Gémes Mihály plébánosról. A könyv megjelenését mely a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület kezdeményezésére és az egyesület szervezésében jött létre a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mellett több megyei önkormányzat és magánember is támogatta. Arattak a megyei borok Visegrádon Ráday Mihály budapesti városvédő elnök méltatta a megye, valamint Kiskunhalas városvédelem területén alkotott nagy tetteit. Majd a halasi városvédők Rácz-Fodor Mihály és dr. Ván Lajos elnökségi tagok mutatták be az egyesületük eddigi munkáját. A Halas Galéria és a Pásztortűz Egyesület nevében Végső István történész vázolta fel, hogy mennyi értéket őriz Kiskunhalas, és milyen sok feladat és munka volt és vár még rájuk, hogy ezeket meg tudják őrizni. A tárlat szervezésében egy budapesti halasi, Péter Edit városvédő igen komoly szervezőmunkát fejtett ki. Béla Borászat 2009. évj. RÉ Kereső, Kökény és Fia Családi Pincészet Alkotótábor Kunfehértón A KÖZGYÛLÉS TÁMOGATTA Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület 2010-ben XIII. alkalommal is megszervezte a hagyományossá vált képzőművészeti alkotótáborát a nyáron Kunfehértón a Gyermek és Ifjúsági Táborban. A táborban 32 fiatal vett részt Jánoshalmáról és Délvidékről, Topolyáról érkeztek határon túli vendégek. A szakmai programokon agyagozás, matrica- üvegfestés, gipszforma készítés - festés, gyöngyfűzés vasalás, rajzolás, arcfestés színesítették a kézműves tevékenységek sorát. Az elkészült alkotásokból záró kiállítást szerveztünk, ahol értékeltük az elvégzett munkákat és oklevéllel díjaztuk a legügyesebbeket. III. hely: Délvidékről: Slingár Levente, és Matuska Enikő, II. hely: Jánoshalmáról: Busa Andrea, és Délvidékről: Szabó Orsolya, I. hely: Jánoshalmáról: Szegedi Bettina, és Délvidékről: Slingár Réka. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek, a Nemzeti Civil Alapnak, Jánoshalma Város Önkormányzatának és számos jánoshalmi lakosnak. B a j k ó K á r oly Ügyes Kezek! Szeretettel várjuk ismét bérleteseink körében a 2010/2011-es évadra! A bérlet 30%-kal olcsóbb, mintha az elõadásokat jeggyel látogatná! Kecskeméti Katona József Színház BEMUTATÓK a 2010/2011-es évadban 2010. szept. 24. Nagyszínpad C.-M. Schönberg-Alain Boublil: A NYOMORULTAK 2010. okt. 3. Kamaraszínház Somerset Maugham: CSODÁS VAGY, JÚLIA 2010. okt. 12. Nagyszínpad Darvasi László - Ganxsta Zolee: POPEYE 2010. okt. 15. Ruszt József Stúdió Donald Margulies: VACSORA NÉGYESBEN 2010. nov. 12. Nagyszínpad Ljudmilla Ulickaja: OROSZ LEKVÁR 2010. nov. 28. Kamaraszínház Karol Wojtila: AZ ARANYMŰVES BOLTJA 2010. dec. 31. Nagyszínpad Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK 2011. jan. 14. Ruszt József Stúdió Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA 2011. febr. 18. Nagyszínpad William Shakespeare: HARMADIK RICHÁRD 2011. márc. 18. Nagyszínpad Ken Ludwig: KÁPRÁZATOS KISASSZONYOK 2011. ápr. 15. Ruszt József Stúdió Carlo Goldoni: A VIRGONC NŐK Szeretettel várjuk ismét bérleteseink körében a 2010/2011-es évadra! A bérlet 30%-kal olcsóbb, mintha az előadásokat jeggyel látogatná! Bérlet-, és jegypénztár 2010. augusztus 24-től Nyitva tartás: 2010. augusztus 24 szeptember 23-ig: hétfő péntek 9 18 óráig 2010. szeptember 24 től: kedd péntek 9 19 óráig Szeptemberi programok Bács-Kiskun megyében Kiskőrösi szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok szeptember 3-6. Zenélő Szélmalom Kiskunhalas Kölcsey és Szélmalom utcák szept. 4. XII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szeptember 9-12. Kossuth utca és a Móra Ferenc Művelődési központ XXXI. Nemzetközi Szüreti Fesztivál Kiskunhalas szeptember 10-12. Pataji ősz Dunapataj, Sportpálya szeptember 10-12. XVI. Szentmiklósi Napok és VIII. Birkafőző Verseny Kunszentmiklós szept. 10-12. Szkíta Ifjúsági Találkozó Harkakötöny szeptember 10-12. Szüreti felvonulás Mélykút szept. 11. Mária-napi Búcsú és Falunapok Akasztó szeptember 11-12. Szüreti Mulatság Kiskunfélegyháza szeptember 17-19. Szüreti Napok Jánoshalma szeptember 17-19. Kalocsai Paprika Napok szeptember 18. Falunap, Szüreti felvonulás és mulatság Ágasegyháza szeptember 18. Falunap Páhi szeptember 18. Szüreti felvonulás és bál Bátmonostor szeptember 25. Szüreti felvonulás Bátya szeptember 25. Szüreti mulatság Gátér szeptember 25. Szüreti Fesztivál Tabdi szeptember 25. VIII. Bársony Mihály Tekerőlantos Találkozó Tiszaalpár szeptember 25. Izsáki Sárfehér Napok szept. 24-26. Bács Megyeháza - Kiadja: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Forrás Kiadója Felelős kiadó: Füzi László Felelős szerkesztő: Szekeres Kálmán Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8. E-mail: bacsmegyehaza@bacskiskun.hu A szerkesztőbizottság tagjai: dr. Ferenczi István, Füzi László, Imre Károly Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető: Burján Norbert igazgató Web cím: www.hknyomda.hu Készült 234.000 példányban. Kézbesíti a Magyar Posta Bács-Kiskun megye összes településén. ISSN 1788-6341