Tisztelt Ajánlattevő!

Hasonló dokumentumok
KERETSZERZŐDÉS GÁZOLAJ - KÁRTYÁVAL TÖRTÉNŐ VÁSÁRLÁSÁRA

Tisztelt Ajánlattevő!

Tisztelt Ajánlattevő!

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti.

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: -

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: október :00 óra

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

A feladatok részletezése az egyidejűleg megküldött ajánlattételi dokumentációban található. IV. szakasz: Eljárás IV.

Médiamonitoring meghatározott szempontok alapján AJÁNLATI FELHÍVÁS

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe ( ):

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. részére villanyszerelési anyagok, eszközök és berendezések

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Röntgensíkfilmek előhívó és fixáló oldatok Ajánlattételi felhívás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás. HU-Budapest: Vesedializáló fogyóeszközök 2010/S

FELHÍVÁS GÉPJÁRMŰ SZERVÍZELÉSI MUNKÁLATOKRA

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba. A részletes feladatokat és mennyiségeket a dokumentáció tartalmazza.

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

VEVŐPARTNERI SZERZŐDÉS

Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz

Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt részére RANKOR savas kémhatású vasúti személykocsi külső mosószer szállítása tárgyú nyílt pályázathoz

Vágánygeometria-mérő készülék beszerzése

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:

Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS

Ajánlattételi felhívás

ME Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

1087 Budapest, Könyves Kálmán körút , I. emelet 137. szoba

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.

a Dévaványa Város Önkormányzata által lefolytatásra kerülő, MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BESZERZÉSE tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése

Ajánlatkérő az alábbi munkák megrendelését opcionálisan írja elő:

ELMŰ fogadószekrények javítása

Szállítási szerződés

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

Telefon: 36 (1) / + 36 (30) /

Pályázati Felhívás Hőségriadó esetén a Budapestről vonattal utazó utasok ivóvízzel történő ellátása tárgyú nyílt pályázathoz

A Megrendelő a meghatározott mennyiségtől való eltérés jogát fenntartva, ettől ±10%-ban eltérhet.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

Munkaerő-kölcsönzés a HungaroControl Zrt. részére

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

Nyomtatvány és irodai papírárú

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. üzemorvosi feladatainak ellátása.

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., Üzleti Szervezet, Ügyfélszolgálati Szervezet

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Könnyített beszerzési eljárás tekintetében

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás

HU-Budapest: Lábbeli bőr felsőrésszel 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás

Átírás:

Tisztelt Ajánlattevő! Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft., mint Ajánlatkérő (továbbiakban Ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre Önök társaságát, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban: Ajánlattevő) a jelen ajánlattételi felhívásban nevezett üzemanyagok beszerzésére a felhívásban és dokumentációban írtak szerint, és az abban foglalt feltételek figyelembevételével. 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME: Név: Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Székhely: 6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 5. Képviselő: Mátyus Zoltán ügyvezető Telefon: +36-77/421-622 Fax: +36-77/421-030 E-mail: kiskunviz@kiskunviz.hu 2. A BESZERZÉS TÁRGYA: Üzemanyagok üzemanyagkártyával történő beszerzése 2017. december 31-ig terjedő időszakban adásvételi keretszerződés(ek) keretében. 3. A BESZERZÉS MENNYISÉGE: 114.000 liter + 10% dízelgázolaj, és 23.000 liter + 10% 95-ös oktánszámú benzin 92 db üzemanyagkártyára. A fenti mennyiségen belül Ajánlatkérő üzemmérnökségenként (1. rész: Kiskunhalas - 30 db üzemanyagkártya, 2. rész: Kalocsa - 36 db üzemanyagkártya, 3. rész: Kiskőrös 26 db - üzemanyagkártya) kéri az ajánlat megadását. 4. A KERETSZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: A keretszerződés(ek) megkötésétől 2017. december 31-ig hatályos(ak). 5. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI: Az Üzemanyag kártyabirtokosok által megvásárolt üzemanyag ellenértékének alapját a vásárlás napján az Eladó érvényes és hatályos (ÁFÁ-t nem tartalmazó) hivatalos kiskereskedelmi árjegyzékén szereplő forintban számított bruttó egységár (lista ár) képezi. Ezen összegből kerül levonásra az Eladó ajánlatában megajánlott literenkénti engedmény. Vevő által fizetendő ár (a továbbiakban: eladási ár") az üzemanyag vásárlás napján érvényes és hatályos Eladó hivatalos kiskereskedelmi árjegyzékén (listaár) szereplő forintban számított literenkénti bruttó egységár mínusz literenkénti kedvezmény. Vevő előleget nem biztosít. Eladó a beérkezett és összesített forgalmi adatok alapján havonta két alkalommal (tárgyhó 15- ét, illetőleg tárgyhó utolsó napját követően) gyűjtőszámlát bocsát ki. A számla tartalmazza az 1

adott számlázási időszakban az Üzemanyag kártyabirtokosok által megvásárolt termékek ellenértékét. Eladó az 5.1. pontban meghatározott eladási áron felül további díjra vagy költségtérítésre nem jogosult. Az 5.1. pontban meghatározott eladási ár tartalmazza az üzemanyag egységárát valamint az Eladó által biztosított többletszolgáltatások díját. Az üzemanyagkártya kiállításáért, cseréjéért, pótlásáért az Eladó nem jogosult külön díjat felszámolni. Eladó által a teljesítésbe bevont alvállalkozók tevékenységének költsége teljes egészében az Eladót terheli. A kifizetés utólag történik a jogszabályoknak megfelelő számla alapján a Ptk. 6:130. figyelembe vételével, 15 napos fizetési határidővel. 6. ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK: 1. Ajánlatkérő kizárja az ajánlattételből azon ajánlattevőket, aki a) csődeljárás, felszámolási eljárás és végelszámolás alatt áll, ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás van folyamatban; b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján nem tett eleget, és a megfizetésére halasztást nem kapott, c) munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségének nem tett eleget és járulékfizetési kötelezettségeit nem teljesítette. 2. Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben összesen legalább nettó 10 millió Ft értékben teljesített, üzemanyagok eladása tárgyú referenciával. 3. Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik üzemanyagtöltő állomással 1. rész esetében Kiskunhalas, a 2. rész esetében Kalocsa, a 3. rész esetében Kiskőrös településen, ahol az üzemanyagkártyákat elfogadják. 7. AZ AJÁNLATOK BÍRÁLATI SZEMPONTJA: Ajánlatkérő a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempont alapján választja ki a következő értékelési részszempontok alkalmazásával: Értékelési szempont Súlyszám 1. Gázolajra vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) 85 2. Benzinre vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) 15 A felolvasólapon az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaárat, az ebből adott kedvezményt, valamint az értékelésre kerülő kedvezményes árat kell feltüntetni. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10. 2

Az értékelés módszere az mindkét részszempont esetében a fordított arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legalacsonyabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az ajánlati elem pontszámát az alábbi képlettel számolja: P A A legjobb vizsgált Pmax P min Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az egyes részszempontokra adott pontszámok ezt követően az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal felszorzásra, majd az így kialakult súlyozott pontszámok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Összességében legelőnyösebb ajánlat az, amelynek a súlyozás után számított összpontszáma a legmagasabb. Ajánlatkérő az értékeket két tizedes-jegyre kerekítve számítja. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítés megvalósításával kapcsolatban felmerülő összes költséget. 8. HIÁNYPÓTLÁS LEHETŐSÉGE: Ajánlatkérő a határidőig beérkezett ajánlatokhoz teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít. 9. AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2016. november 3. 11:00 óra 10. AZ AJÁNLAT BENYÚJTÁSÁNAK CÍME ÉS MÓDJA: Az ajánlatok elektronikusan nyújthatók be. Az ajánlatot a magistratum.tothcsaba@gmail.com e-mail-címre kell megküldeni, aláírva, szkennelve. Az e-mail tárgyában az Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. - üzemanyagok beszerzése szöveget kell feltüntetni. Az elektronikusan megküldött ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti ajánlattételi határidőn belül benyújtottnak, ha annak megérkezésére a megadott e-mail-címre a határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlatot cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva, pdf formátumban kell benyújtani. Az ajánlathoz mellékelni kell: - Felolvasólap ( A melléklet); - Ajánlattevői nyilatkozatok ( B és C mellékletek); 3

- Referencia nyilatkozat (Az igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél adatait (név, cím, kapcsolattartó neve, elérhetősége), az ellenszolgáltatás nettó összegét, a teljesítés idejét (év, hónap, nap) és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.); - Nyilatkozat üzemanyagtöltő állomások címéről Kiskunhalas, Kalocsa és Kiskőrös településeken. 11. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSÁNAK HELYE, IDEJE: Magistratum-S Kft.,7020 Dunaföldvár, Sóház u. 4. 2016. november 3. 11:00 óra 12. TÁRGYALÁS: Ajánlatkérő az ajánlatokat előre láthatólag tárgyalás nélkül bírálja el. 13. AZ ELJÁRÁS NYELVE: Az eljárás nyelve a magyar. 14. AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG: Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártát követő 60 napig az ajánlatához kötve van. 15. EGYÉB FELTÉTELEK: Ajánlatkérő a keretszerződés során felmerülő esetleges kötbérigényét nyertes ajánlattevővel szemben az alábbiak szerint határozza meg: A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződés szerinti mennyiségből még fel nem használt rész kötbér igény érvényesítésének napján érvényes egységárakkal kalkulált nettó eladási árának 5%-a. Ajánlatkérő kijelenti, hogy jelen ajánlatkérés, valamint az arra beérkező ajánlatok nem eredményeznek feltétlenül szerződéskötési kötelezettséget számára, melyet Ajánlattevő tudomásul vesz ajánlatának benyújtásával. Kiskunhalas, 2016. október 19. Üdvözlettel: Mátyus Zoltán ügyvezető megbízásából Tóth Csaba Magistratum-S Kft. 4

FELOLVASÓLAP Ajánlattevő neve:. Ajánlattevő székhelye:. Kapcsolattartó személy neve: Telefonszáma: Faxszáma: E-mail címe: Értékelési szempontok szerint értékelésre kerülő számszerűsíthető adatok: 1. rész 1.1. Gázolaj ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 1.2. Gázolajra adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 1.3. Gázolajra vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (1.1.-1.2.) 2.1. Benzin ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 2.2. Benzinre adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 2.3. Benzinre vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (2.1.-2.2.) 2. rész 1.1. Gázolaj ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 1.2. Gázolajra adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 1.3. Gázolajra vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (1.1.-1.2.) 2.1. Benzin ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 2.2. Benzinre adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 2.3. Benzinre vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (2.1.-2.2.) 5

3. rész 1.1. Gázolaj ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 1.2. Gázolajra adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 1.3. Gázolajra vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (1.1.-1.2.) 2.1. Benzin ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes listaára (bruttó Ft/liter) 2.2. Benzinre adott kedvezmény (bruttó Ft/liter) 2.3. Benzinre vonatkozó ajánlati ár (bruttó Ft/liter) (2.1.-2.2.) Kelt.., 2016.... (cégszerű aláírás) 6

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT Tisztelt Ajánlatkérő! Ajánlattevőként ezúton nyilatkozunk arra vonatkozóan, hogy az ajánlattételi felhívásban foglalt feltételeket tudomásul vettük, készek és képesek vagyunk a meghatározott tárgyban keretszerződéses jogviszonyt létesíteni és a keretszerződést teljesíteni. Nyilatkozunk, hogy az ajánlattételi felhívásban közölt keretszerződési feltételeket az ajánlatunkban elfogadjuk, és a jelen ajánlatunk elfogadása esetén - nyertes Ajánlattevőként - kötelezettséget vállalunk az abban foglalt kikötések maradéktalan teljesítésére. Tudomásul vesszük továbbá, hogy jelen ajánlatunkhoz a jelen beszerzési eljárás ajánlattételi határidejének lejártától számított 60. napig kötve vagyunk és hogy ezen idő alatt nyertességünk esetén cégünkkel a keretszerződés bármikor megköthető. Kelt.., 2016.... (cégszerű aláírás) 7

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT KIZÁRÓ OKOKRÓL Alulírott...., mint a... (cég neve). (cég címe) cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevővel szemben nem állnak fenn az alábbiakban meghatározott kizáró okok, azaz a) csődeljárás, felszámolási eljárás és végelszámolás alatt nem áll, ellene indított csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban; b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján eleget tett/megfizetésére halasztást kapott, c) munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségének eleget tett és járulékfizetési kötelezettségeit teljesítette. Kelt.., 2016.... (cégszerű aláírás) 8

REFERENCIA-NYILATKOZAT Alulírott...., mint a... (cég neve). (cég címe) cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevő az alábbiakban ismertetett referenciá(ka)t elvégezte: Szállítás rövid ismertetése Teljesítés ideje (év, hónap, nap) Teljesítés helye A keretszerződést kötő másik fél megnevezése (név, cím, kapcsolattartó neve, elérhetősége) Ellenszolgáltatás nettó összege Teljesítés az előírásoknak és a keretszerződésnek megfelelően történt (igen/nem) Kelt.., 2016.... (cégszerű aláírás) 9

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT ÜZEMANYAGTÖLTŐ ÁLLOMÁSOK CÍMÉRŐL Alulírott...., mint a... (cég neve). (cég címe) cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevő rendelkezik olyan üzemanyagtöltő állomással Kiskunhalas, Kalocsa és Kiskőrös településeken, ahol az ajánlattevő által a szerződés hatálya alatt kibocsátott üzemanyagkártyák felhasználhatók: Az üzemanyagtöltő állomások címei: Kiskunhalas:.. (1. rész esetében töltendő ki) Kalocsa:. (2. rész esetében töltendő ki) Kiskőrös: (3. rész esetében töltendő ki) Kelt.., 2016.... (cégszerű aláírás) 10

Adásvételi keretszerződés-tervezet Név: Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Székhely: 6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 5. Képviselő: Mátyus Zoltán ügyvezető Adószám: 24688886-2-03 Bankszámlaszám: 11732064-20050461 mint Vevő továbbiakban: Vevő másfelől: 1. A SZERZŐDŐ FELEK Név:. Székhely:. Képviseli:. Cégjegyzékszám:. Adószám:. Bankszámlaszám:. mint Eladó továbbiakban: Eladó között (együttesen a továbbiakban: Felek) az alulírott napon az alábbiak szerint (továbbiakban: Keretszerződés) 2. ELŐZMÉNYEK 2.1. Felek megállapítják, hogy Vevő. napján beszerzési eljárást indított Üzemanyag beszerzése tárgyban. Az eljárás nyertese az rész tekintetében Eladó, mint ajánlattevő lett. Felek a jelen keretszerződést a beszerzési eljárásban a Vevő, mint ajánlatkérő ajánlati felhívása és dokumentációja, valamint műszaki leírása, valamint az Eladó, mint nyertes ajánlattevő ajánlata szerint kötik meg. 3. A KERETSZERZŐDÉS TÁRGYA ÉS MENNYISÉGE 3.1. Jelen szerződés alapján Eladó a beszerzési eljárás felhívásában foglaltaknak megfelelően, az ajánlatában megadottakkal megegyezően, az általa kibocsátott.. db rendszámmal ellátott üzemanyagkártya használatával biztosítja Vevő és ez által az Üzemanyag-kártyabirtokos(ok) számára a szerződés megkötésétől 2017. december 31-ig liter + 10% dízelgázolaj, és liter + 10% 95-ös oktánszámú benzin vételezését valamennyi rendszámjelzéssel ellátott, illetőleg a Vevő rendelkezésére bocsátott rendszám nélküli üzemanyagkártya - elfogadó helyén. 4. ELADÓ FELADATAI 4.1. Az Eladó által szállított termékeknek meg kell felelniük a motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről szóló 30/2011. (VI. 28.) NFM rendelet mellékletében és az egyéb hatályos jogszabályokban foglalt előírásoknak, valamint a Magyarországon mindenkor hatályos szabványok követelményeinek. 11

4.2. Eladónak. településen található üzemanyagtöltő állomás, amely megfelel az ajánlattételi felhívás szerinti követelménynek, és amely: a) gondoskodik a Vevő jelen keretszerződésben rögzítettek szerinti kiszolgálásáról, b) a Vevő részére vásárlásonként értékesítési bizonylatot, illetve pénztárgépes nyugtát biztosít a 4.3. pontban meghatározottak szerint. 4.3. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az üzemanyag vételáráról kiállítandó bizonylatokat úgy állítja ki, hogy azok tartalmazzák az alábbi adatokat: a) bizonylatok egyedi sorszáma, amely nem egyezhet meg ugyanannak az Eladónak más üzemanyag töltőállomása által kiadott bizonylatok egyedi sorszámával, b) üzemanyag kártyák egyedi sorszámát a tankolási bizonylaton, c) rendszámmal ellátott jármű tankolása esetén annak rendszáma, d) rendszámmal ellátott jármű tankolása esetén a tankoláskor aktuális km óra állás. 5. VEVŐ FELADATAI 5.1. Az üzemanyagkártyák kiállításához kapcsolódó egyeztetések elvégzése az Eladóval. 6. AZ ÜZEMANYAG - KÁRTYÁK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSA 6.1. Eladó a megrendelt üzemanyagkártyákat a megrendelés visszaigazolásától számított 7 naptári napon belül elkészíti, és Vevő számára átadja. 6.2. Vevő a megrendelésében köteles jelezni, hogy az üzemanyagkártyát személyesen, Eladó által a megrendelés-visszaigazoláson megadott címen, vagy postai úton kívánja átvenni. 6.3. Eladó kötelessége, hogy személyes átvétel esetén erre legkésőbb a megrendelés visszaigazolásától számított hetedik naptári napon lehetőséget biztosítson, illetőleg a postai út választása esetén legkésőbb ugyanezen időpontban az üzemanyagkártyát postára adja. 6.4. Vevő felel a használatába adott üzemanyagkártya megőrzéséért, rendeltetésszerű és szerződésszerű használatáért. 6.5. Vevő az üzemanyagkártyát át nem ruházhatja, azt kizárólag Vevő alkalmazottja, ill. egyéb közreműködője (Üzemanyag-kártyabirtokos) használhatja. 6.6. A üzemanyagkártya elvesztését vagy ellopását Vevő köteles haladéktalanul írásban (telefax, email, online ügyfélszolgálat) vagy telefonos ügyfélszolgálaton Eladó részére bejelenteni. A bejelentés késedelmes teljesítéséből eredő károkért Vevő felel. 6.7. Az elveszett vagy ellopott kártyák esetében Eladó köteles Vevő bejelentését követő 1 órán belül letiltani. 6.8. Amennyiben Vevőnek új kártyára van szükség, azt Vevőnek újra kell rendelnie. 6.9. Eladó a szerződés teljesítése során az üzemanyagkártyák elkészítését, pótlását (cseréjét) külön térítés nélkül biztosítja Vevő számára, illetve a kártyákkal bonyolított tranzakciókért ún. tranzakciós költséget nem számít fel. 12

6.10. Az üzemanyagkártya a szerződés megszűnésével automatikusan érvénytelenné válik, és a Vevő köteles azt visszaszolgáltatni Eladó részére. 6.11. Az üzemanyagkártyán feltüntetett gépjármű eladása, ill. forgalomból történő kivonása esetén a Vevő köteles Eladót haladéktalanul tájékoztatni, és köteles az üzemanyagkártyát ezzel egyidejűleg visszaszolgáltatni Eladónak. Hibás teljesítés 7. SZERZŐDÉSSZEGÉS ÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI 7.1. Eladó a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság). 7.2. Eladó hibásan teljesít, ha az általa eladott üzemanyag a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a Szerződésben meghatározott követelményeknek vagy más okból nem alkalmas a rendeltetésszerű felhasználásra, vagy ha nem az előírt mennyiségben kerül átadásra, vagy ha az üzemanyagkártyához kapcsolódó szolgáltatásokat nem a jelen Szerződésben foglaltak szerint teljesíti. 7.3. Vevő a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles kifogását az Eladóval közölni. 7.4. A hibás teljesítés, illetve a nem teljesítés tényét a teljesítési igazolásban rögzíteni kell. Meghiúsulási kötbér 7.5. Amennyiben a Szerződés teljesítése az Eladónak felróható okból meghiúsul, így különösen Eladónak felróható lehetetlenülés, az Eladó által a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása vagy az Eladó egyéb felróható magatartása esetében az Eladó meghiúsulási kötbért köteles fizetni a Vevő írásbeli felszólítása alapján. A meghiúsulási kötbér mértéke a jelen szerződés 3.1. pontjában meghatározott mennyiségből még fel nem használt rész kötbér igény érvényesítésének napján érvényes egységárakkal kalkulált nettó eladási árának 5%-a. Azonnali hatályú felmondás 7.6. Vevő az Eladó súlyos szerződésszegése esetén írásban, azonnali hatállyal felmondhatja a Szerződést, az alábbi esetekben: a) Ha az Eladó a Szerződésből és annak elválaszthatatlan részét képező mellékleteiből eredő lényeges kötelezettségeit nem teljesíti a Szerződésben foglalt mennyiségben, minőségben, illetve határidőben, és azokat az adott helyzetben elvárható mértékű póthatáridő elteltével sem teljesíti maradéktalanul. b) Ha az Eladó, a neki felróható szerződésszegés esetén - a Vevő szerződésszerű teljesítésre felszólító írásbeli felszólítása ellenére - haladéktalanul, vagy a Vevő által az adott helyzetben elvárható mértékű póthatáridő elteltével sem orvosolja a szerződésszegő állapotot. 7.7. Az Eladó a szerződést írásbeli jognyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondhatja, ha a Vevő az Eladó részére járó Díj megfizetésével 60 napot meghaladó késedelembe esik, és ezt követően az Eladó által írásban kitűzött 15 napos póthatáridőre sem teljesít. 13

8. VIS MAJOR 8.1. Vis major minden olyan esemény jelen szerződés szempontjából, amely a Vevő és / vagy az Eladó hatáskörén kívül esik és minden elvárható gondosságuk és erőfeszítésük ellenére sem tudnak megakadályozni, elhárítani vagy befolyásolni. 8.2. Vis major bekövetkezte esetén Feleket az azonnali értesítés és a következményekről való tájékoztatás kötelezettsége terheli, mely elsődlegesen történhet szóban, de minden esetben a szóbeli értesítést és tájékoztatást a lehető legrövidebb határidőn belül írásos formában is meg kell erősítenie az érintett Félnek. 8.3. Felek jogi képviselőiken keresztül egyeztetnek a vis major elfogadhatóságáról. 8.4. A vis major időtartama alatt jelen szerződés teljesítése függőben marad, az elháríthatatlan akadály megszűnését követően haladéktalanul folytatódik. 9. VÉTELÁR, FIZETÉSI FELTÉTELEK 9.1. Az Üzemanyag kártyabirtokosok által megvásárolt üzemanyag ellenértékének alapját a vásárlás napján az Eladó érvényes és hatályos (ÁFÁ-t nem tartalmazó) hivatalos kiskereskedelmi árjegyzékén szereplő forintban számított bruttó egységár (lista ár) képezi. Ezen összegből kerül levonásra az Eladó ajánlatában megajánlott alábbi literenkénti engedmény: gázolajra adott kedvezmény:. bruttó Ft / liter. benzinre adott kedvezmény:. bruttó Ft / liter. 9.2. Vevő által fizetendő ár (a továbbiakban: eladási ár") az üzemanyag vásárlás napján érvényes és hatályos Eladó hivatalos kiskereskedelmi árjegyzékén (listaár) szereplő forintban számított literenkénti bruttó egységár mínusz literenkénti kedvezmény. 9.3. Eladó és Vevő kikötik, hogy Eladó az üzemanyagár árkedvezményeinek a mértékét a jelen keretszerződés hatálya alatt nem csökkentheti. 9.4. Vevő előleget nem biztosít. 9.5. Eladó a beérkezett és összesített forgalmi adatok alapján havonta két alkalommal (tárgyhó 15-ét, illetőleg tárgyhó utolsó napját követően) gyűjtőszámlát bocsát ki. A számla tartalmazza az adott számlázási időszakban az Üzemanyag kártyabirtokosok által megvásárolt termékek ellenértékét. 9.6. Az Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény ( Áfa tv.") 164. alapján a felek gyűjtőelszámolásban és gyűjtőszámla alkalmazásában állapodnak meg. Az elszámolási időszak két hét. Eladó az elszámolási időszakot követő három munkanapon belül összesített számlát küld az elszámolási időszak valamennyi szállításáról. A számlán feltüntetendő teljesítési időpont megegyezik a szolgáltatás igénybevételének időpontjával. 14

9.7. Eladó az 5.1. pontban meghatározott eladási áron felül további díjra vagy költségtérítésre nem jogosult. Az 5.1. pontban meghatározott eladási ár tartalmazza az üzemanyag egységárát valamint az Eladó által biztosított többletszolgáltatások díját. Az üzemanyagkártya kiállításáért, cseréjéért, pótlásáért az Eladó nem jogosult külön díjat felszámolni. Eladó által a teljesítésbe bevont alvállalkozók tevékenységének költsége teljes egészében az Eladót terheli. 9.8. A kifizetés utólag történik a jogszabályoknak megfelelő számla alapján a Ptk. 6:130. figyelembe vételével, 15 napos fizetési határidővel az Eladó. számú bankszámlájára. 9.9. Amennyiben Vevő fizetési kötelezettségének a nem megfelelően kiállított számla, vagy az azt alátámasztó iratok hiánya miatt nem tud eleget tenni, úgy ez az Eladó késedelmi kamat iránti követelését kizárja. 9.10. Fizetési késedelem esetén a Vevő a Ptk. 6:155. szerinti késedelmi kamatot fizeti Eladónak. 10. A KERETSZERZŐDÉS HATÁLYA ÉS MEGSZŰNÉSE 10.1. Ezen keretszerződés a keretszerződés aláírásával lép hatályba és 2017. december 31-ig hatályos. 10.2. Eladó tudomásul veszi, hogy amennyiben a jelen keretszerződés lejártakor, az általa eladott üzemanyagok mennyisége nem éri el a keretszerződés 3.1. pontjában meghatározott keretmennyiséget, nem él a Vevővel szemben semmilyen kártérítési vagy egyéb igénnyel a szerződés nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesése miatt, illetve az esetleges ilyen igényéről jelen keretszerződés aláírásával visszavonhatatlanul lemond. 11. A KERETSZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA 11.1. A Felek a keretszerződést kizárólag írásban, közös megegyezéssel módosíthatják. 11.2. Ha a jelen keretszerződés egyes kikötései érvénytelenek, vagy érvénytelennek minősülnének, ezen érvénytelenség nem érinti a keretszerződés egészét. A keretszerződés érvénytelenséggel nem érintett rendelkezései érvényben maradnak és kikényszeríthetők, az érvénytelen rendelkezés helyett a rendelkezéshez legközelebb álló hatályos, a Felek közötti jogviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha az érvénytelen vagy annak minősített rendelkezések nélkül a keretszerződést a Felek egyáltalán nem kötötték volna meg. 12. EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG 12.1. Szerződő felek és képviselőik folyamatosan együttműködnek jelen keretszerződésben meghatározott feladatok maradéktalan teljesítése érdekében. 15

12.2. Kapcsolattartásra kijelölt személyek A Vevő részéről: név:. cím:. telefon:... fax:.. e-mail:. Az Eladó részéről: név:. cím:. telefon:... fax:.. e-mail:. 12.3. A felek az értesítéseiket ajánlott postai küldeményként, vagy faxon, vagy kézbesítő útján, vagy elektronikus úton kötelesek a másik félhez eljuttatni. 12.4. A felek a képviselőik személyében és/vagy az értesítési címükben bekövetkezett változásokat kötelesek a másik féllel közölni. 13. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 13.1. Mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy a másik fél kifejezett előzetes engedélye nélkül, akár a keretszerződés fennállása alatt, akár annak megszűnése után, nem fed fel más személy számára, vagy egyéb módon nem használ fel olyan, a másik félre vonatkozó bizalmas információt, amely a keretszerződés alapján jutott közvetlenül, vagy közvetetten tudomására, kivéve, ha a felhasználás célja a keretszerződésen vagy jogszabályon alapuló jogok érvényesítése vagy kötelezettségek teljesítése. A felek gondoskodnak arról, hogy alkalmazottaik, megbízottjaik, és alvállalkozóik megismerjék és betartsák a jelen pont rendelkezéseit. A jelen pont rendelkezései túlélik a keretszerződés megszűnését és nem lehetnek ellentétben a közpénzek felhasználásának nyilvánosságát biztosító vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel. 13.2. Felek megállapítják, hogy amennyiben akár Vevő, akár Eladó személyében jogutódlás következik be, úgy jelen keretszerződés a jogutódok vonatkozásában változatlan feltételekkel hatályban marad. 13.3. Eladó köteles Vevőt értesíteni, ha a keretszerződés tárgyának a maradéktalan teljesítését megelőzően társaságánál tulajdonosváltozásra, illetőleg jogutódlásra, jelen keretszerződés teljesítésére kihatással lévő jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra vagy beolvadásra kerül sor, illetve ha a Vállalkozóval szemben felszámolási-, csőd, vagy végelszámolási eljárást kezdeményeztek, avagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet alakult ki. 13.4. A Szerződő Felek esetleges vitáikat megkísérlik a 12.4. pontban írott képviselőiken keresztül előzetes egyeztetéssel rendezni, azonban annak elkerülhetetlenségekor alávetik magukat a Vevő székhelye szerint illetékes bíróság illetékességének. 16

13.5. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. vonatkozó rendelkezései, továbbá a tárgykört szabályozó jogszabályok mindenkor hatályos előírásai az irányadóak. 13.6. Ezen keretszerződés készült 5 (öt) eredeti példányban. 13.7. A keretszerződést a szerződő felek felolvasás és kölcsönös értelmezés után jogosított képviselőiken keresztül mint akaratukkal mindenben megegyező okiratot jóváhagyólag és cégszerűen írták alá. Kelt:....... Mátyus Zoltán ügyvezető Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Vevő Eladó 17