2016. évi külön buszos útjaink és csillagtúráink



Hasonló dokumentumok
2016. évi külön buszos útjaink és csillagtúráink

6/2010. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.:

2/2016. számú körlevél Mottó: és majd megjön a tavasz

1. sz. program javaslat Múzeumi nap az Űrkiállítás megtekintése. Figyelem: a NAV NYOSZ Országos közgyűlésének időpontja március 08.!

A Mecsek Egyesület évi programja

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR. Kosztyán Attila Kosztyán Enikő

Téli Túrák nemzeti parkjainkban

Alföldi. Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS. Ahol magad is legendára találsz

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Hortobágyi programajánló július

2 óra Nordic Walking túrabot használat és 2 óra kerékpárhasználat vagy Falusi gazdaság látogatása és gyermekeknek ingyenesség 6 éves korig

Bakancsban, vasparipával!

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai március

- A hotel területén. - Turizmus

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján

JELMAGYARÁZAT Könnyű séta: szintemelkedés nélküli séta, egyszerű sportcipő és kényelmes ruházat a célszerű

superior márc , nov. 22. dec. 20.

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon!

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai augusztus

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

Hortobágyi programok november

Ára: 5000Ft/ arany karszalaggal ingyenes Jelentkezéseket 150 főig tudunk fogadni

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2011

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta és ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3.

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott.

REPÜLŐS TÁRSASUTAZÁSOK

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!)

PORTAI ÁRAK Érvényes: Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba:

A vízállás messze van az 1. fokú árvízvédelmi készültségtől.

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán.

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ évi ár- és díjszabás

MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt

2016. június 24., péntek

A buszos körutazásainkhoz tartozó belépődíjak (az árak 1 személyre vonatkoznak) Az árak tájékoztató jellegűek, év közben változhatnak!

Sárospataki kistérség

Belföldi szállásajánlatok

MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu. Programajánlataink

Dunántúli Postás Sportegyesület. Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946-ban) T Ú R AT E R V évre. Kedves Turistatársak!

DRESCHER Hajózási Társaság A fehér flotta a Fertő tavon

ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ

TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület Elnökségi beszámoló 2015 évről. Tisztelt Közgyűlés!

2016. II. negyedév április -- május -- június

Gyakran ismételt kérdések, legfontosabb információk

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek


GYVTE HÍRLEVÉL 2016/1.

OLOMBUSZ TOURS UTAZÁSI IRODA. Itthon és szomszédainknál. Kolom TOURS

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA

A Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola Erdei Iskola. Szakmai Programja

ROGLa. HOTEL és BUnGaLÓ ROGLa m, 18 km sífutópálya

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró

REGISZTRÁCIÓS LAP. 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó II. Békési Kerékpáros-fesztivál

Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/ Tel/fax: 35/

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjai június

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN május

MKE 2016 programtervezet

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: Ft /éj /autó.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.


OKTÓBER. Találkozó: kor a Batthyányi-téri HÉV.végénél. HÉV. indul: 7.58-kor. Jegy:Pomázig!

Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviselete Rákoczi út 15, H 1088 Budapest, Magyarország

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Általános Látogatási Szabályzata

DOMINIKAi. köztársaság

Csodaföldön Erdélyben

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával

Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru

46. VILLAMOSENERGIA IPARI SAKKTALÁLKOZÓ

A Budai Várnegyed és Várlejtõk fejlesztési koncepcióvázlata

Állandó programok Zalakaroson és környékén

A MAGYARORSZÁGI NEMZETI PARKOK

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

/ /

Rotary Club Sátoraljaújhely H 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u rcsatoraljaujhely@gmail.

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének

Nagyboldogasszony Székesegyház

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

Üdülési lehetőség 2016

Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa

Angyali 30 Vízi Teljesítménytúra

Iktatószám: /2006. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése. Tárgy:

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

VÉDNÖKI PROGRAM A Bükki Nemzeti Park korábbi védnökei voltak: Szabó Attila zenész, Erőss Zsolt hegymászó, Borbás Marcsi műsorvezető

hírlevél Papír- és Nyomdaipari Mûszaki Egyesület MÁRCIUS egyesületi hírek rendezvények, szakmai utak drupa információk eseménynaptár

A kultúra és nyugalom völgye.

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be DMJV Önkormányzat költségvetési intézményei, valamint debreceni székhelyű civil szervezetek, egyházak.

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior

Átírás:

Természetvédők Turista Egyesülete Közhasznú szervezet Alapítva 1992-ben Postacím: 1067 Bp. Szondi u. 9., Telefon: 30/ 383-57-63 Adószám: 18042900-1-42, Számlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-13127026 Honlap: www.termeszetvedok.hu E-mail: tvte@freemail.hu 2016. évi külön buszos útjaink és csillagtúráink 2016. évi egyesületi tagdíj: dolgozó 3.000 Ft, nyugdíjas 2.500 Ft, diák (26 éves korig) 1.400 Ft; tagjainknak a külön buszos utak részvételi díjainál támogatást adunk és minden más programunknál is előnyben részesülnek. Minden külön buszos út a Széna térről indul, a Mammut bevásárló központtal szemben, gyülekezés 6 óra 45 perckor, indulás 7 órakor. Az ettől eltérő indulást külön jelezzük. A buszon az ülésrend a befizetés sorrendjében történik. Az előleg befizetése után lemondást csak az útlemondási feltételekben foglaltak szerint fogadunk el (ld. utolsó oldal). A készpénzforgalom csökkentése érdekében kérjük, hogy aki teheti, az egyesületi tagdíjat és az utak részvételi díját az Erste Bank bármelyik budapesti vagy vidéki fiókjában szíveskedjen befizetni a következő bankszámlaszámra: 11600006-00000000-13127026. A bankon át történő befizetés díjtalan. A Természetvédők Turista Egyesülete a fogadóóráit minden szerdán 16 17 óra között tartja a VI. kerület Eötvös u. 10. sz. alatti közösségi házban, a 415-ös teremben, itt lehet jelentkezni az utakra, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Útjainkhoz a Bp. VI. ker. Terézvárosi Önkormányzat ad támogatást. Az Egyesület hivatalos útjai csak azok az utak, amelyek ebben a programban, ill. a honlapunkon meghirdetésre kerülnek. Az egyesület túravezetői által szervezett esetleges más utakért semmilyen felelősséget nem vállalunk. ******* Március 26.-28., húsvét szombat-hétfő: Zempléni körút barlangokkal Túravezető: Buzás Károly (20/477-6467) 1. nap: Aggtelek (séta Domica barlang kiépített részén és csónakázás, ha van benne víz, NY kombinált belépő 8 euró); Bódvarákó (Rákóczi- barlang NY 1800 Ft). A belépőjegy tartalmazza az Esztramos-hegy rekultivált területének meglátogatását is. 2. nap: Boldogkőváralja (vár kívülről); Vizsoly (eredeti biblia a templomban NY 350 Ft), geológiai feltárás a falu határában; Telkibánya (Ósva völgyi séta); Gönc (találkozás a SZIA Klub tagjaival, közös ének-zene; Tolcsva, Aranyos-völgy (ásványgyűjtés). Vacsora után egy pincében fakultatív borkóstolás. 3. nap: Tokaj (városnézés, kilátó, borkóstolás); Tarcal (séta a tengerszemhez). Szállás: Abaújszántó, Hét Vezér fogadó, csak vacsorával. Reggelizni étlapról lehet, vagy hazait. Részvételi díj tagoknak, támogatással: 22.000 Ft (utazás+idegenvezetés+szállás+vacsora díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: február 10. 2016. április 16., szombat: Mezőföld kastélyok és természet Soponya, Ökoturisztikai Központ. Vadászati múzeum; a nagyvadkert állatai; madármegfigyelés a halastavon. Érdemes látcsövet is hozni (NY 1.000 Ft). Ugyanitt fakultatív ebédelési lehetőség (2000 Ft/menü), jelentkezéskor kérjük befizetni: A menü: Csontleves finommetélttel, 4 sajtos csirkemell burgonyafánkkal, B menü: Erdei gombakrém leves, sajttal bardírozott sertéskaraj tavaszi jázminrizzsel; Simontornyai vár megtekintése vezetéssel; a Nemes ősgalériák Tolna megyében c. kiállítás és Bazsonyi Arany festőművész kiállításának

megtekintése (NY 300 Ft, 70 év felett ingyenes); Ozora (Ozorai Pipo várának megtekintése vezetéssel); reneszánsz élményház és Eszterházy családtörténeti kiállítás. (NY 750 Ft, 70 év felett ingyenes) Jelentkezési határidő: március 2. Április 23., szombat: Kalandozás a Vértes-Gerecsében Vértestolna (tájház, kegytemplom, kápolna); Aggostyán (arborétum vezetéssel NY 300 Ft); Vértesszőlős (előember-telep, a Samu megtalálási helye NY 300 Ft); Várgesztes (vár); Bokodi tó ( lebegő falu ); Vértesszentkereszt (bencés apátság romjai); Oroszlány (bányászati múzeum NY 200 Ft) Jelentkezési határidő: március 2. Április 28.-május 1., csüt.-vasárnap: Észak-Nyírség és Beregi-Tiszahát Túravezető: Mógor Gabriella (70/380-88-71) 1. nap: Fényeslitke (klasszicista Erőss-kúria, Orosz-kúria, ref. templom Árpád-kori toronnyal); Záhony (tájház, Tisza-híd); Zsurk (ref. templom rokokó kazettás mennyezettel és a megye legrégibb fa harangtornya); Tiszaszentmárton (XV. századi gótikus ref. templom), Mándok (késő barokk Forgáchkastély és megyei védettségű park); Vásárosnamény (szállás elfoglalása, vacsora) 2. nap: Tornyospálca (XV. századi gótikus ref. templom); Lónya (XIII. századi román ref. templom és a Felső-Tisza-vidék legszebb harangtornya; kopjafás temető, benne a Lónyai család sírkápolnája; vadászkastély és kastélykert); Barabás (XV. századi ref. templom és a Kaszony-hegyi kőbánya); Beregdaróc (XIV. századi gótikus ref. templom); Vámosatya (XIII.-XV. századi ref. templom kazettás mennyezettel és fa harangtorony) 3. nap: Tákos (a mezítlábas Notre Dame -nak is nevezett népi barokk ref. templom 58 gyönyörű mennyezeti kazettával, tájház, kézimunka vásárlási lehetőség); Csaroda (XIII. századi késő román ref. templom, a mosolygós szentek freskóival, NY 150 Ft, tájház); Beregsurány (XIV. századi gótikus ref. templom); Márokpapi (XIII. századi kora gótikus ref. templom); Tarpa (ref. templom a Báthoryak idejéből, kapuja egyetlenhatalmas tölgyfából készült, és az országban egyedülálló szárazmalom, NY 200 Ft); Tivadar (séta az egyik legszebbnek tartott Tisza-parti strandon) 4. nap: Nyírbátor, a Dél-Nyírség központja (várostörténeti sétány szobrokkal, minorita templom a híres Krucsay-oltárral, a minorita kolostor épületében a Báthory István Múzeum (300 Ft), XV. századi református templom lebegő hálóboltozattal, a Báthoryak síremlékeivel, valamint késő reneszánsz fa harangtorony, Báthory várkastély és panoptikum (NY 400 Ft), végül séta a belváros látnivalói között, Városháza stb.; fakultatív ebéd a Kakukk étteremben; 3 órás fürdés a Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben. Úszómedencék, élménymedence, csúszda, gyógyvizes medencék, gőzfürdő, szaunák, sókabin, aromaterápia. Jegyárak: uszoda és gyógyfürdő 3 órára felnőtt: 1400 Ft, nyugdíjas és diák: 1200 Ft; a Wellness külön fizetendő: 13 Ft/perc). Ne felejtsétek otthon a fürdőruhát! Szállás: Vásárosnamény, Marianna Center, kétágyas komfortos szobákban, félpanzióval Részvételi díj tagoknak, támogatással: 37.000 Ft (utazás+idegenvezetés+szállás+félpanzió díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: I. részlet 17.000 Ft március 16. II. részlet 20.000 Ft április 6.

Május 13.-15., péntek-vasárnap: Három nap, három ország Túravezető: Buzás Károly (20/477-6467) 1. nap: Dunaföldvár (vár kívülről); Simontornya (vár NY 300 Ft); Dég (kastély NY 500 Ft); Iregszemcse (kastély kívülről); Nágocs (kastély kívülről); Nagybakónak (3 km szurdoktúra). Szállás Bázakerettyén a Kerettye turistaszállóban, 3-4 ágyas komfort nélküli szobákban, vizes helyiségek a folyosón. Vacsora az étteremben. Reggelit nem adnak, otthonról kell hozni. 2. nap: Csáktornya (városnézés, vár, Kuna kell); Varazsd (folyópart, városnézés, vár, 30 Kuna); Trakocsány (vár, 30 Kuna); Maribor (városnézés, költőpénznek Euro kell) 3. nap: Murarátka, séta a Mura-folyó partján; Kis-Balaton (Kányavári-sziget); Balatongyörök (Szép Kilátó); Csopak (kilátó) Szállás: Bázakerettyén a Kerettye turistaszállóban, 3-4 ágyas komfort nélküli szobákban, vizes helyiségek a folyosón. Vacsora az étteremben. Reggelit nem adnak, otthonról kell hozni. Részvételi díj tagoknak, támogatással: 24.000 Ft (utazás+idegenvezetés+szállás+vacsora díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: február 10. Május 20.-24., péntek-kedd: Csillagtúra a Karancs-Medves hegységben Túravezető: Fancsik Zsuzsa és Mógor Gabriella (70/380-88-71) 1. nap: Utazás Volán busszal Salgótarjánba, onnan helyközi járattal Somoskőújfaluba. Szállás elfoglalása a Somogyi Fogadóban, ebéd egyénileg. Helyközi buszjárattal Somoskőig. Vár, bazaltömlés, Petőfi kunyhó, Macskalyuki kőbánya (bazalt). 2. nap: Helyközi buszjárattal Salgóbányára. Onnan túra Szilváskőre a Róna fennsíkon át (Közép-Európa legnagyobb fennsíkja). Útközben: Gortva-patak, vízesés, Szilváskőn egy tanyán kecskesajt stb. kóstolás. Egy másik úton vissza Salgóbányára, onnan busszal a szállásra. 3. nap: Karancs kilátó és kápolna. 4. nap: Helyközi járattal Bükkszékfürdőre, ott fürdés a gyógy- és standfürdőben (SALVUS-víz!). Jegyárak: 3 órás: F 2200/NY 1800 Ft, egész napos: F 2900/NY 2400 Ft). 5. Helyközi buszjárattal Salgóbányáig, onnan gyalog Salgó várába, majd a Boszorkánykőre. Séta Eresztvényig, fakultatív nyársalás/ebédelési lehetőség a Fenyves Fogadóban. Hazautazás. Szállás 3000 Ft/éj, IFA 200 Ft/éj, reggeli 800 Ft, vacsora 1200 Ft, befizetéskor kérem jelezni, hogy ki mit kér. Utazási költség: Budapest-Salgótarján buszjegy egy útra teljes áron: 2.200 Ft + 175 Ft kiegészítő jegy Jelentkezés a szállásköltség és IFA befizetésével (12.800 Ft): március 30-ig Május 28., szombat: Tátorján-nap (Sárrét és Balaton) Sárszentmihály (2 km séta a tanösvényen); Füle (tájház, sárréti bútorok, hímzések, szőttesek); Máma (XII.-XIII. századi romtemplom); Balatonkenese (virágzó tátorján, Soós-hegy, tatárlyukak, kilátó, Kossuth-szobor, Soósemlékoszlop, tájház, Parragh-kert); Balatonfőkajár (késő barokk templom kívülről, pincesor, pincelátogatás, borvásárlási lehetőség) Jelentkezési határidő: április 6.

Június 4., szombat: Tisza-tó Túravezető: Buzás Károly (20/477-6467) Poroszló (3 órás csónakázás a Tisza-tavon a rejtett részeken, 3.000 Ft/fő). Fakultatív ebéd Poroszlón a Kormorán étteremben. Menü 2015-ös áron 1.390 Ft. Utána vagy az Ökocentrum meglátogatása (csoportos NY belépő 1.490 Ft), vagy fürdés a Tisza-tóban a poroszlói szabadstrandon; Tiszafüred (szabadidő park, Tisza-tavi madarak tanösvény, fürdés a szabadstrandon; Abádszalók (tóparti séta) Részvételi díj tagoknak, támogatással: 4.500 Ft (utazás+idegenvezetés díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: április 6. Június 10.-13., péntek-hétfő: Felvidék II. rész Túravezető: Kósa Zsuzsa és Mógor Gabriella (70/380-88-71) 1. nap: Poprád (városnézés, szabadidő); Szepesszombat (Szt. György gótikus templom, Lőcsei Pál mester középkori szárnyas oltárával, 2 EUR); Vörös Kolostor (ha nyitva lesz, megnézzük, 3,50 EUR; szállás elfoglalása, vacsora) 2. nap: Bártfa (városnézés, főtér, városháza 3 EUR, Szt. Egyed bazilika 1,50 EUR, torony 1,50 EUR); Bártfafürdő (fürdőház, fürdősétány, fedett üvegfolyosó, monarchia korabeli szállodák); Hervartov (1500 körül épült gótikus fatemplom gyönyörű festményekkel, Unesco világörökség, 2 EUR) 3. nap: Egész napos krakkói városnézés, ezen belül: Kazimierz Zsidónegyed, zsinagóga 7 zloty, zsidó temető, Wawel székesegyház kripták és Zsigmond-harang NY 7 zloty, felnőtt 12 zloty, Wawel királyi termek 25 zloty, Főtér, Mária templom NY 6 zloty, felnőtt 11 zloty 4. nap : Dunajecen tutajozás (8 EUR); séta Csorbató körül; felvonóval a Szoliszko-hegyre (Csorbató-Szoliszko felvonó retúr 13 EUR). Hazautazás. Szállás: Vörös Kolostor, Pltnik Panzió 2 ágyas, komfortos, pótágyazható szobáiban, félpanzióval Részvételi díj tagoknak, támogatással: 16.000 Ft + 105 euro (utazás+idegenvezetés+szállás+félpanzió díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: I. részlet 16.000 Ft április 6. II. részlet 105 euro május 11. Nyáron, később meghatározandó időpontban, péntek-vasárnap: Somogy-Tolna megye 1. nap: Tamási, Gyulaji vadrezervátum; Szekszárd: 3-4 órás városnézés (Béla király tér és látnivalói, templom, városháza, Prométheus-park, Babits Emlékház, stb., busszal a kilátóba). Kávészünetben: fakultatív borkóstolás és borospince látogatás. 2. nap: Somogyvár, Történelmi emlékhely és Koppány vezér forrása; Somogyfajsz, őskohó; Somogyvámos Pusztatorony, romtemplom; Krisna völgyi búcsú 3. nap: Kaposvári városnézés (Rippl-Rónai Múzeum, Csiky Gergely Színház, székesegyház, szecessziós belvárosi paloták, Kaposszentjakabi bencés apátság romjai); fürdőzés Gunarasfürdőn (nyitott és fedett úszó- és gyógymedencék, NY kombinált belépő 2000 Ft) Szállás: Kaposváron Részvételi díj tagoknak, támogatással: (utazás+idegenvezetés+szállás+félpanzió díja) a felmerülő belépődíjakat AZ ÚT ÁRA KALKULÁCIÓ ALATT. Jelentkezési határidő: május 25.

Július 31., vasárnap: Vitorlázás a Balatonon egy 50 fős vitorlás hajóval. Túravezető: Czabai Balázs (70/590-7315) Utazás vonattal Balatonboglárra. Felszállás a vitorlásra a boglári kikötőben 8 órakor. Áthajózunk Badacsonyba. A felső fedélzeten napozás, fotózás stb, az alsó fedélzeten van társalgó, öltöző, WC. A Balaton közepén lehorgonyzunk, lehet videózni, adunk időt fürdésre is. Kikötés Badacsonyban, transzfer egy borospincéhez, pincelátogatás, borkóstolás korlátlan mennyiségű borral, ebéd. Transzfer vissza Badacsonyba, egy óra szabadidő (pl. Egry József Múzeum megtekintése), majd visszavitorlázunk Boglárra. A tó közepén ismét horgonyt vetünk, fürdés, videózás stb. Érkezés Boglárra kb. 17 órakor, hazautazás menetrendszerinti gyorsvonattal. Indul: 17.20, Budapestre érk. 19.39 A vonatjegy egyénileg kerül megváltásra (teljes áron csak oda 3.245 Ft, helyjegy elővételben 385 Ft). A III. negyedéves gyalogtúra programban meg fogunk adni egy időpontot, amikor együtt elővételben megvesszük a jegyeket. Találkozás 5.45-kor a Zágrábba menő AGRAM Intercity utolsó kocsijánál, a vonat indul 6 órakor. Részvételi díj: 13.000 Ft (tartalmazza a vitorlázást, a transzfereket, a pincelátogatást korlátlan borkóstolással és ebéddel). A program minimum 20 fő részvétele esetén indul. Jelentkezési határidő: május 25. Szeptember 3., szombat: Herend és Pápa Herend- Porceláneum (Kombinált belépő: 65 év feletti nyugdíjas 1700,- Ft, tartalmazza a Minimanufaktúra látogatást vezetéssel, a múzeum látogatást és egy kupont az Apicius Kávéházban kávé/tea/ásványvíz elfogyasztásra + egy 40 perces filmvetítést); Pápa (Kékfestő Múzeum, kedv. belépő: 600 Ft, 70 év felett ingyenes) + tárlatvezetés 100 Ft/fő. Kiállítások: Az egykori kékfestőműhely, A Kluge család 200 éves története, Bódi Irén életmű kiállítás, Győry gyűjtemény; Pápai református gyűjtemény (300Ft, 70 év felett ingyenes. Kiállítások: Petőfi és Jókai, a két leghíresebb pápai diák; egyiptomi múmia; egyházművészeti kiállítás); Eszterházy kastély (Élő kastély tárlatvezetés barokk főúri enteriőr terekben, film az Eszterházyakról és a kápolna megtekintése. 65 év feletti nyugdíjas csoport 900Ft/fő) Részvételi díj tagoknak, támogatással: 4.500 Ft (utazás+idegenvezetés díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: június 29. Szeptember 10., szombat: Börzsöny-hegység és az Ipoly völgye Nagymaros (templom NY 200 Ft); Kisvasúttal Szobról Márianosztráig, vagy Nagybörzsönyig 500/1200 Ft); Nagybörzsöny (vízi malom NY 200 Ft és Árpád-kori templom NY 200 Ft); Nógrádszakál (Páris-patak völgye: a palóc Grand Canyon, valamint a XVI. századi rk. templom) Részvételi díj tagoknak, támogatással: 4.000 Ft (utazás+idegenvezetés díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: június 29.

Szeptember 18., vasárnap: Kassai városnézés Túravezető: Kósa Zsuzsa és Mógor Gabriella (70/380-88-71) Kassai dóm, Rákóczi kripta (3 EUR), tornyába fel lehet menni (1,50 EUR,) Szent Mihály-kápolna, Orbán-torony, Állami Színház, zenélő szökőkút, Immaculata szoborcsoport (pestisoszlop), a Fő utca alatt a város középkori erődítményei (Alsókapu), Rákóczi-palota, Gerster Béla szülőháza, Fekete Sas vendégfogadó, egykori vármegyeháza, a város címere, régi városháza, Lőcsei ház, egykori jezsuita templom, Koldus-ház, Andrássypalota, Ferenc-rendiek temploma, Barkóczy-palota, Püspöki palota, Csáky-Dezsőfi-palota, Miklós-börtön, Hóhérbástya és Rodostói ház (F 5, NY 3 EUR), Jakab-palota, Márai-ház (2 EUR), Márai Sándor szobra, Dominikánus templom, Kálvinista templom, Királyi ház (pénzverde), Zvonarská utcai zsinagóga, Művészetek Háza (volt neológ zsinagóga). Részvételi díj tagoknak, támogatással: 5.000 Ft + 5 euro (utazás+idegenvezetés díja) a felmerülő belépődíjakat mindenki maga fizeti. Az út minimum 28 fő részvétele esetén indul. Jelentkezési határidő: június 29. Szeptember 24., szombat: A Bükk őszi színei Boldva (XII. századi ref. templom, szentélyében ötezer éves lakóházak nyomai, mellette rotunda és bencés kolostor romjai); Diósgyőr (felújított vár, panoptikum, NY 1100 Ft); Lillafüred ( vízesés, Szent István cseppkő barlang NY 600 Ft); kisvasúttal Miskolcra Részvételi díj tagoknak, támogatással: 5.200 Ft (utazás+idegenvezetés díja) a felmerülő belépődíjakat Jelentkezési határidő: augusztus 3. Október 1., szombat: Őszi barangolás a Bakonyban Csetény (Holitscher-kastély és kápolna kívülről; ref. templom és gyülekezeti ház); Rövid Kék-túra szakasz a Gaja-patak mentén: Bakonynána, Prém-malom - római fürdő Gaja-szurdok jásdi malom és pihenőhely, itt fakultatív ebéd (850 Ft, kérjük a jelentkezéskor befizetni) Rubányi-dűlő Avarsánc Jásd, Szentkút (búcsújáróhely), 5 km. Akinek nem akar végigjönni, azt a busz beviszi Jásdra, innen együtt megyünk tovább busszal. Jásd (tájház, majd Szűz Mária, a világ királynéja templom); Tés (szélmalom); Székesfehérvár (várostörténeti séta a Fő utcán az Országalmáig) Jelentkezési határidő: augusztus 3. Útlemondási feltételek: Az utazás megkezdése előtti 60 napon kívüli lemondás díjmentes. 60-35 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 10 %-át, 34-24 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25 %-át, 23-17 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40 %-át, 16-11 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60 %-át, 10-06 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80 %-át, 5 napon belüli lemondás, valamint meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100 %-át nem téríti vissza az Egyesület. Amennyiben teli busz esetén a lemondó utas helyét várólistáról fel tudjuk tölteni, akkor a befizetett összeg 100 %-a visszajár. Ha nincs várólista, a lemondó utasnak jogában áll a túravezetővel történő előzetes egyeztetés után maga helyett valakit küldeni.