Meg kell a búzának érni Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből I.



Hasonló dokumentumok
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK 2. KyA, február 23.

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

Benedek Elek. Az aranypálca

Benedek Elek Melyik ér többet?

Passió Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Na, ugy-e, vendéglős úr, meg van fizetve, amit ettünk,

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Wittinger László: Passiójáték

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Szabó Noémi: A Szív ébredése

GÖRGETEG. Székely mesejáték.

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

MESEmii. gyűjtemény. Gárdonyi Géza Jékely Zoltán Szutyejev Móricz Zsigmond Benedek Elek

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.

BALLADA A GERINC- TELENEKRÕL

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

Meg kell a búzának érni Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből III.

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Az Ágnes asszony színpadra vitele ketts feladat: egyaránt meg kell felelni a balladai és a

JEGYZETEK Dunántúli dalok ( ):

Királyerdői Harangszó

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

A legszebb mesék Mátyás királyról

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Szomjúság az élő víz mellett

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

- Kézirat. Budapest,

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

SDG Bibliaismereti verseny Példabeszédek könyve

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora.

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Jézus órája János evangéliumában

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Isten hozta őrnagy úr!

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A fölkelő nap legendája

Mozgássérült Passió 2010

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - Őszi mese. - Október - Őszhó. - A vidra. - A sziklaugró pingvin

A királykisasszony cipője

Csillag-csoport 10 parancsolata

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Mercator Stúdió, 2009

SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I.

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

18. alkalom április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Nyíri Attila. Mondák

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA

rzendő, mesebeli kincseket! (Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)

Hegyközcsatár község hírlapja IX. Évf. 3. szám, Március

Felelős Kiadó: Kassai Csilla / Mese: Kassai Csilla. Bábforgatókönyv: Bárdi Margit

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Készülődés a húsvétra

2012 ősz É G I G É R Ő F A

Karácsony A szeretet ünnepe?

Szeretet volt minden kincsünk

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Könnyek útja. Versválogatás

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

HOGY MENT A HEGY? ~ 40 ~

ÉLEI, LES DOKUMENTUM. Saffer Pál Fratteli ungheri. Valahol Szezsana környékén kezd ődött. Künn a gyorsvonat-

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Mezőkövesdi betlehemes

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

Átírás:

Meg kell a búzának érni Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből I. 1

A kiadvány megjelenését támogatták: Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky program Kultúra národnostných menšín 2013 Ekecs Község Önkormányzata ISBN 80-89001 - 57-6 Ág Tibor Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet 2

MEG KELL A BÚZÁNAK ÉRNI I. Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből UNG MEGYE - ZEMPLÉN MEGYE Dunaszerdahely, 2013 3

4 Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 54.

Bevezető Száll az ének szájrul szájra Nagy örömömre szolgált Ág Tibor barátom, volt pedagógiai gimnáziumi érettségiző osztálytársam Meg kell a búzának érni című népzenei gyűjtésének első válogatását kötetben látni, amely 1958-tól 1961-ig Ung- és Zemplén-megye jó néhány községe népdalainak legjavát tartalmazza. Mohó kíváncsisággal olvastam a gyönyörűbbnél gyönyörűbb népdalszövegeket, s amikor utolsó lapjához értem, megemelkedett lélekkel azt vetettem papírra: lelki feredőt vettem! És nem akármilyet! Feredőt a javából És nagy örömmel töltött el, hogy Ág Tibor gazdag és rendkívül értékes kincsgyűjteményének színe-java indul el most a halhatatlanság útján Hogyan is tanultuk felejthetetlen iskoláskorunkban a Rege a csodaszarvasról legendás kezdő sorait? Száll a madár ágrul ágra, Száll az ének szájrul szájra Ág Tibor könyvsorozatot érdemlő népzenei gyűjtése már életében így terjed, és biztosra veszem, hogy majdan bekövetkező távozása után is. A népéletből merítés megkérdőjelezhetetlen hitelességével. A nemzedékről nemzedékre öröklődő ismert és megismert szövegek és dallamok felejthetetlenségével. Egész életét szentelte merészen és szenvedélyesen a népdalgyűjtés örömteli, mégis fárasztó munkájának, és nem nehéz arra következtetnem, hogy halála után sem lesz nyugodt a pihenése. Emlegetni fogják nemcsak a gyűjtésének nagy hasznát vevő, dalolni szerető emberek, éneklő csoportok, hanem az általa összegyűjtött anyag kiváló szakértői is. S a folytonos ráemlékezés az örökkön örökké tartó túlvilági életben sem esik majd neki rosszul 1950 őszén lettünk egyszerre érettségiző diáktársak az akkor megnyílt magyar pedagógiai gimnáziumban, Pozsonyban. Akkorra valamelyest elcsendesedett a csehszlovákiai magyarságot igazságtalanul érintő, pusztító vihar. Volt közöttünk olyan osztálytárs is, aki magyar katonaként harcolt az oroszok ellen, s miután a fogság keserű kenyerét is megkóstoltatták vele, szerencsésen hazakerült, s beült közénk nagy késéssel az érettségire készülő diákok padjába. És kezdetben 5

senki nem értette, hogy a sok optimista diák között miért csupán ő egyedül a pesszimista. Rád pedig, Tibor, azért néztek csodálkozva az osztálytársaid, mert kitűnően zongoráztál, és úgy olvastad a kottát, mint mi a könyvet. Akik akkor az iskola falai között összeverődtünk, mind megszállottaivá váltunk a meghurcolt, megfélemlített magyarok bátorításának: ne féljetek, merjetek szívetekre, lelketekre hallgatva magyarok lenni! Akik e falak közül felkészülten és lelkesülten a déli részek magyar iskoláinak a katedrájára álltak, azok tudták, hogy nem elég a gyermekeket tanítaniuk, szüleiket is be kell vonni a közösségi munkába S ez az elkötelezettség és szent megszállottság valamennyiünkre vonatkozott. Ma sem tartom véletlennek, hogy a te utad elég hamar a Csemadok országos titkárságára vezetett, az enyém az Új Szó-ba, majd az ötvenhatos magyar forradalom miatt kényszerítetten az Új Ifjúságot érintve, 1960. október elején a Hét szerkesztőségébe, amely a Csemadok képes hetilapjaként jelent meg. Újra egy fedél alá kerültünk, s évtizedekig tettük fáradhatatlanul és céltudatosan a dolgunkat, s tesszük még ma is. Te a Tompa Mihálytól vett krédóval: Fiaim, csak énekeljetek! Én a Vörösmarty Mihály verséből vett bátorítással: Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett S mennyire igaz, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek! Köszönhetően a magyarországi kettős állampolgársági népszavazás kudarcának, a Magyar Művészeti Akadémia vigasztalásképpen felkínálta negyvenkét határon túli magyarnak, köztük kettőnknek is a megtisztelő akadémiai tagságot, s befogadó köszöntésünk, ünneplésünk volt egész addigi életünk legboldogabb pillanata, amelyet egymásba karolásunkkal fényképezőgép nagy csoportképe is megörökített. Akkor csak megint mi ketten tudtuk, hogy harmadszor is egy fedél alá kerültünk. De most már a magyar megmaradásért küzdők legjobbjaival és legfelkészültebbjeivel Mács József 6

Zenei bevezető A népdalgyűjtemény egy több részes, elsősorban hangzó kiadványsorozat első füzeteként a szlovákiai magyar népzenekutatás kezdeti időszakából (1958-1961) mutat be közel 90 népdalt. A felvételeket Ág Tibor, Dr. Kiss Lajos és Takács András készítették. A hangsúly ez esetben magára a hangzó anyagra helyeződik, melynek mintegy kiegészítőjeként, annak használatát elősegítve jelentetjük meg a hanghordozón szereplő népdalok szövegeit. Egyik célunk ezzel a kezdeményezéssel az eredeti, népzenei gyűjtésekből származó felvételek mind gyakoribb beiktatása a népdalkörök, ill. énekesek felkészülési, tanulási folyamatába. Továbbá értékes és élvezetes élményt nyújt minden népzene iránt érdeklődő számára. A füzetek a népdalokat helység (falu) szerinti sorrendben tartalmazzák. Ez esetben kelet Szlovákia két tájegységét alkotó Ung-vidék falvai (Bés, Kaposkelecsény, Mokcsakerész, Nagykapos, Nagykövesd, Nagyszelmenc, Szirénfalva és Vaján), ill. Zemplén megye települései (Abara, Bély, Boly, Nagygéres, Örös és Szomotor) szerepelnek. Bár a népdalok kottás lejegyzéseitől ezúttal eltekintünk, némi fogódzót, ill. zenei tájékoztatót kínálunk a füzetek végén található zenei mutatókban, melyek az általánosan elfogadott szótagszám, ill. kadencia mutatót jelentik. A kadenciáknál feltüntetett módosítójelek a népdalok kvázi g hangra való végződéséből adódnak (pl. a b3 kis tercet, a #7 nagy szeptimet jelent a g alaphangtól számítva). A füzetek tartalmaznak továbbá helységnév mutatót, ill. a népdalok kezdősorainak betűrendes mutatóját. A kelet szlovákiai népdalkincs sokszínű és változatos anyagát mutatja ez a gyűjtemény is, értve ezt mind a felbukkanó műfajok sokaságára, mind a magyar népzene fejlődésének különböző stílusrétegeire. Műfajok tekintetében megjelennek: a) pásztor- és betyárdalok (1., 5., 6., 9., 11., 16., 25., 26., 35., 37., 38., 39., 61., 62., 76., 79., 88. 93.) 7

b) lakodalmas és lírai dalok (10., 12., 13., 14., 15., 18., 29., 30., 46., 48., 52., 57., 60., 71., 73., 75., 89., 90., 91., 92.) c) balladák (23., 31., 32., 33., 39., 45., 49., 65., 80., 87., 94.) d) mulató- és táncdalok (2., 3., 4., 7., 8., 21., 24., 28., 36., 47., 53., 59., 68., 70., 72., 82.) e) summás- és munkadalok ( 40., 41., 44., 85.) f) katonadalok ( 11., 50., 66., 77., 81.) g) kötetlen, általánosabb szövegű, ill. egyéb népdalok (17., 19., 20., 22., 27., 34., 42., 43., 51., 54., 55., 56., 58., 63., 64., 67., 69., 74., 77., 78., 84., 86.) Előfordulnak egyazon népdalnak különböző szövegi, ill. zenei változatai, pl. a pásztor- és betyárdalok, lírai dalok, valamint a mulató- és táncdalok csoportjában. A közölt népdalanyag nem kevésbé változatos a zenei stílusrétegek tekintetében. Nyomokban felfedezhetők a magyar népzene fejlődési rétegei egészen a legrégibb, ötfokú dallamoktól, át a középkori, ill. idegen színezetű dallamokon egészen a kifejlett új stílusú magyar népdalokig. Természetszerűleg jelentősebb arányban vannak jelen a pentaton, valamint az új stílus képviselői. Elvétve előfordulnak a hagyományos szlovák (29., 30.) és roma (63., 64., 78.) kultúrával való érintkezés és együttélés nyomai, valamint a zenei kultúra más rétegeinek behatása (33.). Ami a gyűjtemény egészét illeti, közlésre kerültek egy versszakos, vagy más értelemben töredékes változatok is, pl. a balladák, ill. balladaszerű énekek kategóriájában. Ezekben az esetekben szem előtt tartottuk az előadási stílus, tájszólás, meggyőző hagyományos éneklés stb. pozitívumait, melyeket akár egy rövidebb részleten is érzékeltetni tudtunk. Másrészt azonban, kisebb tökéletlenségekkel is találkozunk, melyeknek a kiküszöbölése elengedhetetlen, mint pl. az oktávtörés esete (23., 48., 79. daloknál). Hasonló helyzettel állunk szemben a 32. 8

dal esetében is, bár itt akár következetes plagalizálásról is szó lehet (a 2. és 3. sor következetesen kerül egy oktávval lejjebb). A kiadványban összeállított népdalanyag jelentős népzene történeti értéket képvisel, mivel elindította a szisztematikus szlovákiai magyar népzenekutatást, melynek zászlóvivője és törhetetlen képviselője Ág Tibor. Pelle Andrea 9

10

Bés (Ung megye) 1. A csikósok, a gulyások Hangzó: CD 1-1. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Titka János, 60 éves A csikósok, a gulyások szőr lajbiba járnak, Azok élik a világukat, sej, haj, akik ketten hálnak. Lám én szegény öreg juhász csak magam egyedül, Hogy élek meg, ha nem lopok (sej, haj,) ezres bankó nélkül. 2. A dínomnak, a dánomnak Hangzó: CD 1-2. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Kosztya Jánosné Varga Zsuzsanna, 78 éves A dínomnak, a dánomnak sohase lesz végi, Ángyomasszony szoknyájának felhajlott a széli. 11

Csinális, kanális, elhagyott a babám is, Tied leszek kis angyalom, ha bánja anyád is. Sár ide, sár oda, sár van a gödörbe, Ketten estünk, hárman jöttünk, babám, ki belőle. Csinális, kanális, elhagyott a babám is, Tied leszek kis angyalom, ha bánja anyád is. 3. A felvégen az asszonyok Hangzó: CD 1-3. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Titka Józsefné Szabó Zsuzsanna, 57 éves A felvégen az asszonyok megitták a pájinkát, Mi csináltak, a bolondok, eltörték a tajigát. Csinális, kanális, elhagyott a babám is, Tied leszek kis angyalom, ha bánja anyád is. A sut alatt, kucik alatt háromlábú kisszék, Ugyan, édes komámasszony, hol van itt a csapszék. Csinális, kanális elhagyott a babám is, Tied leszek kis angyalom, ha bánja anyád is. 12

4. Az oláhok, az oláhok Hangzó: CD 1-4. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Kosztya Jánosné Varga Zsuzsanna, 78 éves Az oláhok, az oláhok facipőben járnak, Azok élik világukat, akik ketten járnak. Lám én szegény özvegyasszony csak egyedül járok, Ölelgetem a párnám, de senkit se találok. 5. Bárcsak esne, bárcsak fújna Bárcsak esne, bárcsak fújna, Hogy a gulya beszorulna. : A számadó hagy számolna, A bojtár meg jó bort inna. : Hangzó: CD 1-5. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: G. Kalán István, 43 éves 13

6. Csörög, csattog a vasajtó Hangzó: CD 1-6. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Sipos János, 70 éves Csörög, csattog a vasajtó, Talán jön a tömlöctartó. Vizitálja a vasamat, Nem könnyíti sorsaimat. 7. Eleget ittunk, ettünk má Hangzó: CD 1-7. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Kosztya Jánosné Varga Zsuzsanna, 78 éves Eleget ittunk, ettünk má, Vigyen az ördög minket má. Félig van má a hordó, Nem éri el a lopó. Erzsi, Erzsi csak a szílit éri, Ha a babám azt akarja, a közepit éri. 14

8. Elment a tyúk a vásárra Hangzó: CD 1-8. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Kosztya Jánosné Varga Zsuzsanna, 78 éves Elment a tyúk a vásárra, Borsót kötött a hátára. : Nem jól adta el a borsót, Nem vehetett rozmaringot. : Állj be pajtás katonának, Jobb dolgod lesz, mint apádnak. : Nem kell kaszálni, kapálni, Csak a lányok után járni, :. 9. Elveszett a kesejlábú lovam Hangzó: CD 1-9. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Kosztya Jánosné Varga Zsuzsanna, 78 éves Elveszett a kesejlábú lovam rozmaring erdőbe. Elfáradt a csárdás kis angyalom a nagy keresésbe. Ne keresd a lovad, mert be van az hajtva. Sej, a bési bíró kapujába szól a csengő a nyakába. 15

10. Ha menyasszonnyá lettél Hangzó: CD 1-10. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Titka Józsefné Szabó Zsuzsánna, 57 éves Ha menyasszonnyá lettél, Búj a sutra, ott legyél. Fonjál harminchárom darabot, Úgy lesz gatya, pendely madzagod. 11. Kosut Lajos fehér lova Hangzó: CD 1-11. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Sipos János, 70 éves Kosut Lajos fehér lova sej, lova érdemelte a zabot. Egyszer körül, egyszer körül, egyszer körüljárta Magyarországot. Ha még egyszer, ha még egyszer körüljárhatta volna, Magyar földön, szép hazánkba, szép hazánkba muszka sose lett volna. Debrecenbe, Debrecenbe, Debrecenbe vettem egy deres csikót. Nagyváradon, Nagyváradon, Nagyváradon verettem rá a patkót. Nem kell nekem, nem kell nekem a vármegye kezétől, Lerúgatom, lerúgatom, lerúgatom a zsandárt a nyeregből. 16

12. Megesküdtünk az egekre Megesküdtünk az egekre, Hej, mind a három személyekre. Hej, Atya, Fiú, Szentlélekre, Hej, tiéd maradok örökre. Úgy meg vagyok búval rakva, Hej, mint a sóvári almafa. : Hej, kettő, három terem rajta, Mégis terítve van alatta. : Hangzó: CD 1-12. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Titka János, 60 éves 13. Úgy meg vagyok búval rakva I. Hangzó: CD 1-13. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Fekete András, 63 éves Úgy meg vagyok búval rakva, Hej, mint a sóvári almafa. Hej, kettő, három terem rajta, Mégis lehajlik az ága. 17

Olyan a lány a seregbe, Hej, mint a rózsa a kiskertbe. Ha eső esik, növekedik, Ha szél fújja, lengedezik. Megesküdtünk az egekre, Hej, Atya, Fiú, Szentlélekre. Hej, Atya, Fiú, Szentlélekre, Hej, tied maradok örökre. 14. Úgy meg vagyok búval rakva II. Úgy meg vagyok búval rakva, Hej, mint a sóvári almafa. Hej, kettő, három terem rajta, Hej, mégis lehajlik az ága. Megesküdtünk az egekre, Hej, mind a három személyekre. Hej, Atya, Fiú, Szentlélekre, Hej, tiéd maradok örökre. Hangzó: CD 1-14. Település, megye: Bés, Ung Adatközlő: Sipos Jánosné 18

Kaposkelecsény (Ung megye) 15. Igyunk arra, aki búsul Igyunk arra, aki búsul, Kinek könnye földre csordul. : Földre csordul, patakot mos, Kibe a babám gyolcsinget mos. : Hangzó: CD 1-15. Település, megye: Kaposkelecsény, Ung Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Persely István, 71 éves 16. Két heti, vagy talán három Két heti, vagy talán három, Hogy a számadómat várom. Amoda jő, amint látom, Feketeszőrű szamáron. Jó napot édes bojtárom. Azt kérdezem, van-e károm? Hangzó: CD 1-16. Település, megye: Kaposkelecsény, Ung Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Persely István, 71 éves 19

Kendnek addig nem lesz kárja, Míg én leszek a bojtárja. Eridj, fogd meg azt a babost, A legszebbik nagy harangost. : Zsidó veszi meg a bőrit, A bojtárom a jó ízit. : 17. Nagykálóba van egy torony Nagykálóba van egy torony, de magos. Tetejébe fényes csillag, aranyos. : Oldalára rá van írva Nagykálló, Ott lakik az én szeretőm, egy szolgáló. : Hangzó: CD 1-17. Település, megye: Kaposkelecsény, Ung Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Persely István, 71 éves 20

Mokcsakerész (Ung megye) 18. Édesanyám adjon Isten jó estét Hangzó: CD 1-18. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Gyüre Józsefné, 58 éves Édesanyám adjon Isten jó estét. Hoztam kendnek egy szép barna menyecskét. De nem azért hoztam, hogy én szeressem, Szegény vagyok, gazdagságot kerestem. 19. Fekete a kökény, fehér a virága Hangzó: CD 1-19. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Mikola Jánosné Tóbiás Ilona, Fekete a kökény, fehér a virága, Bort iszik a babám, piros az orcája. Azt mondják a lányok, hogy pünkösdi rózsa, : Pedig a szeretőm lángja ragyog rajta. : Fekete faluból fehér torony látszik, Láttam a babámat, a más ölébe játszik. : Nem mertem szólani, szívét szomorítni, Szívét a szívemtől elidegenítni. : 21

20. Hej, csurog a pofámról a zsír Hej, csurog a pofámról a zsír, Az egész világ rólam beszél. Ez a kutyavilág mért nem hallgat, Sajó kutyám mért nem ugat. Hangzó: CD 1-20. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Gyüre József, 62 éves 21. Hej, rozmaring, rozmaring Hangzó: CD 1-21. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Gyüre Józsefné, 58 éves Hej, rozmaring, rozmaring, Leszakadt rólam az ing. Ha leszakadt, majd lesz más, Kis angyalom szeress hát. 22

22. Jár az égen a ragyogós csillag Jár az egen a ragyogós csillag, Valaki jár az ablakom alatt. Hallod anyám, milyen szépen hí ki, Fáj a szívem, de nem tudja senki. Járok, babám, járok a kapud előtt. Nem merek felmenni anyád előtt. : Gyere le hát hozzám a kapuba, Hogy vegyelek ölelős karomba. : Hangzó: CD 1-22. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás András, 45 éves 23. Jó estét, jó estét csaplárosné Jó estét, jó estét csaplárosné. Hát ez a szép sárga csikó kié? Odabent van annak a gazdája, Most érkezett, nincs egy fél órája. (ejsze) Küldje ki hát annak a gazdáját, Vagy pediglen adja meg hát magát. Hangzó: CD 1-23. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Kranyík János, 40 éves 23

Ki sem megyek, meg sem adom magam, Ahogy tetszik, vigye el a lovam. Én a lovam nem igen sajnálom. Csak a cifra szerszámom sajnálom. Nyereg alatt van bugyellárisom, Abba hever százezer forintom. 24. Kertünk alatt, kertünk alatt folyik el a kanális Hangzó: CD 1-24. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás Sándor, 48 éves Kertünk alatt, kertünk alatt folyik el a kanális. Abba fürdik, abba fürdik még a gólyamadár is. Fürdik, fürdik a gólya, mégis sáros a tolla, Pedig az én kis angyalom legszebb lány a faluba. 24 25. Leégett a csiri-biri határ Leégett a csiri-biri határ, Odaégett kilenc juhászbojtár. Hangzó: CD 1-25. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Kristóf Sándor, 65 éves

Kilenc juhászbojtár pár ruhája, Számadónak sallangos bundája. Számadónak nincsen semmi kárja, Veszen bundát a kisvárdi vásárba. De a szegény juhászlegény Ő maga is odaégett szegény. Kilenc kislány az aklot keresi. Számadótól babáját kérdezi. Ne kérdezze őtet, mert ő meghalt, Aki téged igazán szeretett. Mutassátok nékem a sírhalmát. Hagy ültessek rája egy rózsafát. Hagy teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett. 26. Lóra csikós, lóra Hangzó: CD 1-26. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás András, 45 éves Lóra csikós, lóra, nem a csárda felé. Elszaladt a ménes Lengyelország felé. Utána a csikós hegyeken, völgyeken, Megtalál egy csárdát Zomborhely szigeten. Jó estét, jó estét, csapláros nyiss ajtót, Kinyitnám, kinyitnám, ha tudnám, hogy ki vót. Könnyű neked bregyó az ágyon beszélni, Énnékem meg pedig sárt, vizet gázolni. (Dallama: A szaván kapott feleség balladája) 25

27. Már minálunk rostán szórják a búzát Már minálunk rostán szórják a búzát, Hátrafelé fújja a szél a pelyvát. Hátrafelé fújja a szél az én lila kötőm, Elcserélem szebbé a szeretőmet. Hangzó: CD 1-27. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás András, 45 éves 28. Sárga paszuly az ágy alatt Sárga paszuly az ágy alatt, Jaj, de réges-régen nem láttalak. Ha nem látlak babám vasárnapig, Meghasad a szívem addig. Hangzó: CD 1-28. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás András, 45 éves 26

29. Sárgarépa, keménymag Sárgarépa, keménymag, Jaj, de derék asszony vagy. Se nem kicsi, se nem nagy, Az uradhoz való vagy. A kenderem elázott, A tóba kicsírázott. Uccu kender, kender, kenderkóc, Miért szívem majd meghót. Sírjál Erzsi, most sírjál, Nem leszel te többet lány. Leszel te már menyecske, Olyan friss, mint a fecske. Most, ha menyecske lettél, Ülj a sutra, ne egyél. Fonjál tizenhárom darabot, Úgy öleld meg uradot. Hangzó: CD 1-29. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Gyüre József, 62 éves 27

30. Sírjál Boris, most sírjál Sírjál Boris, most sírjál, Nem leszel te többet jány, Leszel te már menyecske, Olyan friss, mint a fecske. A kenderem elázott, A tóba kicsírázott, Vigyél madár kedvemre,... Miért szívem majd meghót. Hej, menyecske, menyecske, Mért vagy olyan szépecske? Azért vagyok szépecske, Mert a szemem kékecske. Hangzó: CD 1-30. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás Ferencné, 71 éves 31. Terebesi csárda előtt a nyájom Hangzó: CD 1-31. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Tóbiás András, 45 éves 28 Terebesi csárda előtt a nyájom, Közepibe aranycsengős bárányom. Nem akar az ürüjuhom legelni, Rézcsengőjét haragosan csengeti.

Idegen szagot ériz a határba, Hátra nézek, jön két csendőr utánam. Csendőr uram arra kérem, engedjen, Ha nem enged, én a lóról leesem. Száz csendőrnek nincsen annyi hatalma, Hogy engem a nyájamtól eltiltana. Hová való születés vagy te bojtár? Ha nem mondod, vasra verlek, de mindjárt. Győrösszentmiklóson van az én hazám, Ott születtem, ott nevelt fel az anyám. Csendőr uram ne tegye rám a vasat. Gyenge az én babám szíve, meghasad. Gyere babám, állj a juhom elébe, Hagy tegyék a vasat gyenge kezemre. 32. Tisza partján elaludtam Tisza partján elaludtam, Jaj, de szomorút álmodtam. Megálmodtam azt az egyet, Hogy a babám másat szeret. Mikor erre felébredtem, Kilenc zsandár áll mellettem. Azt kérdezi, mi a nevem, Hol az utazólevelem? Hangzó: CD 1-32. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Kranyík János, 40 éves 29

Megállj zsandár, megmutatom, Csak a lajbim kigombolom. Kiveszem a levorverem, Ez az utazólevelem. 33. Túl a Tiszán, az endrődi határon Túl a Tiszán, az endrődi határon, Leveledzik egy nagy nyárfa magától. Leveledzik Endrőd báró nyárfája, Juhászlegény búsulni jár alája. Juhászlegény amint ottan szomorú, Előveszi furulyáját, belefúj. Furulyaszó fölhangzik az ablakon, Ébren van-e a nagyságos kisasszony? Ki is nyílik Endrőd báró ablaka, Kökényszemű szőke lány néz ki rajta. A kisasszony így sóhajt fel magába: Mért is vagyok Endrőd báró leánya? Juhászlegény, de szeretlek tégedet, Jobban, mint a fényes nap a kék eget. Mert a fényes nap elhagyja az eget, De én téged soha el nem felejtlek. Másnap reggel ezt a báró megtudta, Kilovagolt az endrődi határba. Hangzó: CD 1-33. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlő: Kristóf Sándor, 65 éves 30

Megkérdezte legidősebb juhászát: Nem látta-e a legkisebb leányát? Nem láttam én, báró uram, ha mondom. Három napja bojtáromat se tudom. Három napja bojtáromat se láttam, Ha jól tudom, a kisasszony vele van. Az erdőben most ácsolják azt a fát, Amely(i)kre a juhászlegényt akasszák. Fújja a szél széles ingét, kalapját, Nem öleli Endrőd báró leányát. Már az utcán végigmenni nem merek, Mert azt mondják, fekete gyászt viselek. Fekete gyász, fehér az én zsebkendőm, Juhászlegény volt az első szeretőm. 34. Túr a disznó, ha a rétre hajtják Túr a disznó, ha a rétre hajtják, Tartottam szeretőt, szőkét, barnát. Most is tartok a szívemen egyet, Akivel a hütre sose megyek. Nénémasszony küldje ki a lányát, Hogy búcsúzom tőle utoljára. Búcsúzásom nem olyan hosszú lesz, Egyet szólok, jaj, de siralmas lesz. Hangzó: CD 1-34. Település, megye: Mokcsakerész, Ung Adatközlők: Kranyik János, 40 éves Tóbiás András, 45 éves 31

Nagykapos (Ung megye) 35. Bárcsak esne, bárcsak fújna Bárcsak esne, bárcsak fújna, Hogy a gulyám beszorulna. A számadóm hagy számolna, Hogy a bojtár szabadulna. Hangzó: CD 1-35. Település, megye: Nagykapos, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Biki Ferenc, 70 éves 36. Lóbúcsúztató Meguntam a gazdám lukas istállóját. Meguntam már rágni a sok száraz szalmát. Hogy megöregedtem, zabot sosem ettem. Te meg fakó szekér zöröghetsz már tőlem. Édes, kedves gazdám, nyald ki a seggem. Hangzó: CD 1-36. Település, megye: Nagykapos, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Bodnár Anna, 68 éves 32

37. Lóra csikós, lóra Hangzó: CD 1-37. Település, megye: Nagykapos, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Biki Ferenc, 70 éves Lóra csikós, lóra, Elszaladt a ménes. Csak egyedül maradt A pányván a nyerges. Lóra csikós, lóra, Nem a csárda felé. Elszaladt a ménes Oroszország felé. Zúg az erdő 38. Hangszeres felvétel - tárogató Hangzó: CD 1-38. Település, megye: Nagykapos, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Biki Ferenc, 70 éves 33

39. Zúg az erdő, zúg a mező Zúg az erdő, zúg a mező, Ugyan ki zúgatja? Talán bizony Angyal Bandi Sej, haj, a lovát itatja. Lám, megmondtam Angyal Bandi, Ne menj az Alföldre. Csikósoknak, gulyásoknak, Sej, haj, csikósoknak körébe, körébe. Mert megtanulsz csikót lopni, Izibe, de izibe. És így kerülsz a vármegye Sej, haj, kezébe, kezébe. Hangzó: CD 1-39. Település, megye: Nagykapos, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Biki Ferenc, 70 éves 34

Nagykövesd (Ung megye) 40. Az Alföldön lekaszálták az árpát Az Alföldön lekaszálták az árpát, Levágták a kis pacsirta jobb szárnyát. Kis pacsirta búsul a szárnya után, Én is búsulok a szeretőm után. Hangzó: CD 1-40. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves 41. Elmegyek az Alföldre aratni Elmegyek az Alföldre aratni, Hát a babám kire fog maradni. Nem zsebkendő, hogy zsebembe tegyem, Az Alföldre magammal elvigyem. Hangzó: CD 1-41. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves 35

42. Ezt a kislányt nem az anyja nevelte Ezt a kislányt nem az anyja nevelte, Barázdában a pacsirta költötte. Nem kell neki édesanyja dunnája, Betakarja szeretője subája. Ezt a kislányt még akkor megszerettem, Mikor vele legelsőre beszéltem. Megszerettem gyönyörű szép szaváért, Homlokára fésült göndör hajáért. Hangzó: CD 1-42. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves 43. Fölmegyek a hegyre, fölmegyek a hegyre Hangzó: CD 1-43. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Batta Józsefné, 40 éves Fölmegyek a hegyre, fölmegyek a hegyre, lenézek a völgybe. Ott látom a babám, ott látom a babám egy kovácsműhelybe. : Lovat vasaltat a babám, haza akar menni, Mégse jön el hozzám az a barna kislány egy búcsúcsókot kérni. : 36

44. Ha akarok, új esztendőt csinálok Ha akarok, új esztendőt csinálok, Már én többet a dohányba nem járok. Megmosom a dohánytól a kezemet, Nem eszek már több keserű kenyeret. Sápadt vagyok, mint a dohány levele, Megsápaszt a szamos dohány ereje. Reggel négytől este tízig fenn lenni, Jaj, de meg kell a dohányba szenvedni. Hangzó: CD 1-44. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Batta Józsefné, 40 éves Csabala Andrásné, 48 éves 45. Ha elmegyek én Kassára Ha elmegyek én Kassára, Egyenesen a fegyházba. Ott látok sok urat ülni, Engem fognak elítélni. Hangzó: CD 1-45. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves 37

Elítélnek három évre, Szabadulnék, ha lehetne. Írok majd a jó anyámnak, Küldjön ruhát a lányának. Ha megjön a fehér ruhám, Sirathatsz már édesanyám. Sirathatsz már jaj szóval is, Egy lányod volt, rab lett az is. Édesanyám, édesanyám, Jöjjön, nézze meg a szobám. Tiszta vas az én nyoszolyám, Itt halok meg, édesanyám. Ha meg fogok én itt halni, Ki fog engem kisiratni? Majd kisirat a jó anyám, Aki gondot viselt reám. 46. Hej, liba, liba, liba Hangzó: CD 1-46. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves Hej, liba, liba, liba, de szép sereg liba. Hivatalos vagyok a lakodalomba. Mit ér nekem, sej, haj, az a lakodalom, Hej, kibe kis angyalom te vagy a menyasszony. 38

47. Hej, rozmaring, rozmaring Hej, rozmaring, rozmaring, Leszakadt rólam az ing. Marcsa a feleségem, Maj megvarrja az nékem. Hej, rozmaring, rezeda, Karcsú a lány dereka. Ha karcsú is, teheti, Barna legény szereti. Hangzó: CD 1-47. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Kaskó Sándor, 62 éves 48. Istenem, Istenem Hangzó: CD 1-48. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves Istenem, Istenem, édes jó Istenem, Mikor lesz már nekem szép szabad életem? Szép szabad életem csak akkor lesz nékem, Mikor a babámot kedvemre ölelem. 39

49. Jaj, de sáros, jaj, de röges ez az út Jaj, de sáros, jaj, de röges ez az út, Amerre a kilenc betyár elindult. Vágtat is az mindenütt a pusztába, Egyenesen Pápai udvarába. Pápai úr beszédet hall messzire, Kiállott a csárdaajtó elébe. Pápai úr adjon Isten jó estét, Adjon Isten nektek fiúk szerencsét. De Pápai úr ne várja a szerencsét, Még az éjjel kés járja meg a szívét. Feleségem, eridj le a pincébe, Piros borbul csapoljál az iccébe. Pápai úr nem kell nékünk a bora, Csak az életét adja a markunkba. Pápainak hátrakötik a kezét, Dolmányából kimarkolták a pénzit, Nem bánom mán, a pénzemet vigyétek, Csak az életemet megengedtétek. A kis Kati kimegyen a kiskertbe, Feltekintett a csillagos egekre, Jaj, Istenem, végy magadhoz egyszerre, Hogy ne jussak kilenc betyár kezébe. Hazament a kocsis nyolc óra tájba, Ajtót, kaput tátva, nyitva találta. Hangzó: CD 1-49. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Bodnár Júlia, 74 éves 40

Jaj, Istenem, nem jól van itt a dolog, Ajtót, kaput tátva, nyitva találok. A kocsis se vette eztet tréfára, Elfutott az ispány úr udvarába, Ispány uram, nem jól van itt a dolog, Ajtót, kaput tátva, nyitva találok. Ispány uram se vette ezt tréfára, Elfutott a Pápai udvarába, Belépett az első ház küszöbjére, Egyenesen bokáig járt a vérbe. Gyászba borult Tisza hajlati csárda, Mert Pápait megölték az éccaka. Megölték a kedves hitvestársával, Két eladó hajadon leányával. 50. Nyíregyházi zöld erdőben születtem Hangzó: CD 1-50. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Gergely Gyula, 58 éves Nyíregyházi zöld erdőben születtem, Anyám sem volt, mégis felnevelkedtem. Úgy nőttem fel, mint erdőben a gomba, Mégis besoroztak tizennyolc esztendős koromba. 41

51. Ősszel érik, de ősszel érik ej, a fekete szőlő Hangzó: CD 1-51. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Gergely Gyula, 58 éves Ősszel érik, de ősszel érik, ej, a fekete szőlő. Nem kell nékem, nem kell nékem, ej, a szőke szerető. Csókomat se, de csókomat se vesztegetem rája, Az is jobban, de százszor jobban, ej, illik a barnára. Ősszel érik, de ősszel érik, ej, a fekete szőlő. Ne menj arra barna kislány, ej, megfog a kerülő. Nem félek én, de nem félek én, én a kerülőtől, Inkább félek, százszor jobban félek, ej, a babám szerelmétől. 52. Piros alma mosolyog a hegytetőn Piros alma mosolyog a hegytetőn, Piros kendős kislány sétál a mezőn. Szép a mező, megszépül a virágtól, Attól a szép piros kendős kislánytól. Hangzó: CD 1-52. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Petrik Józsefné, 80 éves 42

53. Van már szék, van már szék Hangzó: CD 1-53. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Kaskó Sándor, 62 éves Csabala Andrásné, 48 éves Batta Józsefné, 40 éves Van már szék, van már szék, csak még lába nincsen. Van már kettő, van már három, csak negyedik nincsen. Inális, kanális, gyere haza máris. Gyere haza szívem Máris, ha bánja anyád is. Inálisnak, kanálisnak sohasem volt vége, A kisasszony szoknyájának Tokajnál a vége. Inális, kanális, gyere haza máris. Gyere haza szívem Máris, ha bánja anyád is. Árkot keres a folyóvíz, nem sima dombot. Ördög látott kék újjason ennyi sárga gombot. Inális, kanális, gyere haza máris. Gyere haza szívem Máris, ha bánja anyád is. Én ittam meg a pálinkát, te vagy tőle részeg. Gyere haza feleségem, nem bántlak én téged. Inális, kanális, gyere haza máris. Gyere haza szívem Máris, ha bánja anyád is. Ha megfogom az ördögöt, a ládába zárom. Mennél jobban ugrándozik, annál jobban rázom. Inális, kanális, gyere haza máris. Gyere haza szívem Máris, ha bánja anyád is. 43

54. Zöld búzában terem a mérges kígyó Zöld búzában terem a mérges kígyó. Szép kislányból van a legénycsábító. Jaj, Istenem, de jó annak, ki csúnya, Szeretője szívét nem szomorítja. Hangzó: CD 1-54. Település, megye: Nagykövesd, Ung Adatközlő: Csabala Andrásné, 48 éves 44

Nagyszelmenc (Ung megye) 55. (De) Hajtsad kocsis azt a lovat, hadd menjen Hangzó: CD 2-1. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Tóth Jakab, 55 éves De hajtsad kocsis azt a lovat, hadd menjen, Én utánam senki ne keseregjen. : Mer az, aki én utánam kesereg, Az áldja meg, aki éngem teremtett. : 56. A legénynek csak akkor van jó kedve Hangzó: CD 2-2. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Balog Gyuláné, 52 éves A legénynek csak akkor van jó kedve, Mikor tele üveg van a kezébe. Tele üveg sörrel, borral, itókával, A háta mögött a rezesbanda muzsikál. 45

57. A szelmenci kertek alatt A szelmenci kertek alatt Egy tarisznya fene szalad. Fogja meg a legényeket, Aki ötöt, hatot szeret. Hangzó: CD 2-3. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Balog Gyuláné, 52 éves 58. Arra kérem, arra kérem Hangzó: CD 2-4. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Balog Gyuláné, 52 éves Arra kérem, arra kérem Török bíró uramat, Engedje el, engedje el azt a csekélyi vámot. Megszolgálom én még ezt az úrnak, sej, haj, valaha, Járhat még az úr is menyecskékhez éjszaka. 46

59. Fekete tyúk rúgd szíjjel a szemetet Fekete tyúk rúgd szíjjel a szemetet, Gyere babám, táncoljunk ketten egyet. : Úgy sem soká fogunk együtt táncolni, El kell menni az elnökünköt szógálni. : Hangzó: CD 2-5. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Tóth Jakab, 55 éves 60. Hazafele fiúk, haza már Hazafele fiúk, haza már, Mer a piros hajnal hasad már. Mer a piros hajnal, babám, aranyos, Este csókollak meg, de nem most. Hangzó: CD 2-6. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Balog Gyuláné, 52 éves 47

61. Huncut a vármegye Huncut a vármegye, Annak a jegyzője, : Huncut a jegyző meg a bíró, Meg a szolgabíró. : Hangzó: CD 2-7. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Rékási Mari, 49 éves 62. Jaj, de szépen muzsikálnak Jaj, de szépen muzsikálnak, Az erdőbe két betyárnak. Fekete fa, dűlött sátor, A szeretőm benne táncol. Hangzó: CD 2-8. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Ádám Sándorné, 64 éves 48

63. Lalalalalala Cigány dallam la éneklőszócsára. Hangzó: CD 2-9. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Gyűjtés éve: 1959 Adatközlő: Fedák Alzsbeta, 40 éves 64. Szalmaszálból csináltatok szekeret Szalmaszálból csináltatok szekeret. Belefogok három kopasz egeret. Arra megyek, amerre a nap leszáll, Amerre a büdös kurva sose jár. Hangzó: CD 2-10. Település, megye: Nagyszelmenc, Ung Adatközlő: Nadály Vera, Fedák Alzsbeta, 40 éves 49

Szirénfalva (Ung megye) 65. Csújbeláj, csújbeláj Palotai Pali Csújbeláj, csújbeláj Palotai Pali, Nem az a te apád, ki palotán sétál. Nem az a te apád, ki palotán sétál. Csak az a te apád, ki pej paripán jár. Máriska, Máriska, kedves feleségem, Fújd el azt a nótát, kit az előbb fújtál. Nem fújom, nem tudom, mer elfelejtettem, A szógálót szidtam, pókát ki nem mosta. Máriska, Máriska, kedves feleségem, Mit vállalsz magadra hosszú utat menni. Hosszú utat menni vagy magas fát mászni, Vagy arany asztalon ígő gyertyát tartni. Vagy pedig a puskák szólását hallani. Jó napot, jó napot ángyomnak gyilkosa, Isten hozott, Isten, felesígem latra. Vérem a véreddel egy patakot mosson, Testem a testeddel egy sírba nyugodjon. A porontyoddal meg a disznó osztozzon. Hangzó: CD 2-11. Település, megye: Szirénfalva, Ung Adatközlő: Üveges János, 63 éves 50

66. Esik eső az árpatarlóra Esik eső az árpatarlóra, Gyenge vagyok a szilaj csikómra. : Gyenge vagyok, nem bírom felülni, Hej, gyere babám, segíts felültetni. : Esik eső, ázik a köpenyem, Munkács felé most van nagy ütközet. : Sok magyarnak elfolyik piros vére, Hej, Magyarország megyünk segítségre, : Hangzó: CD 2-12. Település, megye: Szirénfalva, Ung Adatközlő: Molnár János, 53 éves 67. Nyáron vettem a babámat Nyáron vettem a babámat jó áron, Át is viszem kilenc falu határon. Hol esőben, hol árvízen, hol sáron, Nem hagyom el, míg élek a világon. Harmatos a kukorica levele, Csak egy legényt neveltek a kedvemre. Azt az egyet nem adnám a világért, Az anyjának az összes vagyonáért. Hangzó: CD 2-13. Település, megye: Szirénfalva, Ung Adatközlő: Tóbiás Erzsébet, 19 éves 51

Vaján (Ung megye) 68. Én ittam meg a pálinkát Hangzó: CD 2-14. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Faggyas Ferencné, 49 éves Én ittam meg a pálinkát, komámasszony részeg. Komámasszony csizsmájábul kihullott a kéreg. Csinális, kanális elhagyott a babám is, Tied leszek kis angyalom, ha bánja anyád is. 69. Ha még egyszer tizennyolc éves volnék Hangzó: CD 2-15. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Faggyas Ferencné, 49 éves Ha még egyszer tizennyolc éves volnék, Szőke legény szeretője én volnék. Szőke legény szívének a lánggal égő szerelme, Az tesz éngem a hideg sír fenekére. Végigmentem a vajáni nagy utcán, Csipkebokor ragadta meg a ruhám. 52

Csipkebokor ereszd el a hacacáré ruhámat, Meg akarom ölelni a babámat. 70. Ha megfogom az ördögöt Hangzó: CD 2-16. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Rigász Jánosné, 86 éves Ha megfogom az ördögöt a ládába zárom, Menné jobban dörömbözik, anná jobban rázom. Csinális, kanális, szeret a babám is, Megölelem, megcsókolom, ha bánja anyád is. 71. Házasodj meg, ha megakarsz Házasodj meg, ha megakarsz, Vígy el engem, ha el akarsz. Mert, ha engem el nem veszel, Rajtam gyalázatot teszel. Szereti a pap a lencsét, De még jobban a menyecskét. Bolond legény, ki nem szeret, Ha menyecskére szert tehet. Hangzó: CD 2-17. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Rigász Jánosné, 86 éves 53

72. Kicsiny nékem ez a ház Kicsiny nékem ez a ház, Kirúgom az oldalát. Ha megrúgom a padlást, Lehullik a tapasztás. Csárdás kis feleségem. Minden ember fekete, Én is komám, nemcsak te. Szegény kupeclegény vagyok, Kehes lóra nem akadok. Jaj, Istenem, jaj, nekem. Hangzó: CD 2-18. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Faggyas Ferencné, 49 éves 73. Megesküdtünk az egekre Megesküdtünk az egekre, Mind a három személyekre. Atya, Fiú, Szentlélekre, Tied maradok örökre. Hangzó: CD 2-19. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Faggyas Ferencné, 49 éves 54

Úgy meg vagyok búval rakva, Mint a sóvári almafa. Kettő, három terem rajta, Mégis lehajlik az ága. Olyan a lány a seregbe, Mint a rózsa a kiskertbe. Esső esik, növekedik, Ha szél fújja, lengedezik. 74. Párja lettem én ennek a kislánynak Párja lettem én ennek a kislánynak. Hogy ne legyen gondja rája másnak. Úgy is sok a világon az árva, A jó Isten tudja hány ezer a száma. Szépen úszik a vadkacsa a vízen. Szépen legel a juhom a réten. Szépen szól a csengő a nyakába, Tiéd leszek én, babám, nemsokára. Hangzó: CD 2-20. Település, megye: Vaján, Ung Adatközlő: Faggyas Ferencné, 49 éves 55

Abara (Zemplén megye) 75. Megesküdtünk az egekre Megesküdtünk az egekre, Mind a három személyekre. Atya, Fiú, Szentlélekre, Tiéd maradok örökre. Hangzó: CD 2-21. Település, megye: Abara, Zemplén Adatközlő: Popper Sándorné, 52 éves 56

Bély (Zemplén megye) 76. A csikósok, a gulyások Hangzó: CD 2-22. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves A csikósok, a gulyások Kis lajbiba járnak, Azok élik a világukat, Sej, haj, kik párostul járnak. Lám én szegény szegénylegény Csak magam egyedül, : Hogy élek meg, ha nem lopok, Sej, haj, ezres bankó nélkül. : 57

77. Édesanyám mondanék én valamit Hangzó: CD 2-23. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves Édesanyám mondanék én valamit, Gombolja ki a kis lajbim elejit. Nézze meg, hogy mi szorítja a szívemet, szívemet, Tegye rá az imádságos könyvemet. Édesanyám mi van a kötőjébe? Piros alma, adjon egyet belőle! Úgy sem soká eszem már az almát, ját almáját, Viselem a Ferenc Jóska ruháját. 78. Hajt a kondás kifelé Hajt a kondás kifelé, Áll a farka felfelé. Sej, haj, megyek hazafelé, Merre menjek, hova menjek utána. Hangzó: CD 2-24. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves 58

79. Mindkét hete már, vagyis három Mindkét hete már, vagyis három, Hogy a számadóm nem látom. Amoda jön, amint látom, Egy keselyszőrű szamárháton. Jó napot édes bojtárom. Azt kérdem, hogy van-e károm? Addig kendnek nem lesz kárja, Míg én leszek a bojtárja. Van-e husod a tömlőbe? Vagy a bográcsba megsülve? Nincsen husom a tömlőbe, Sem a bográcsba megsülve. Erigyj, fogd meg azt a babost, Azt a legnagyobb kolompost! Kutyák isszák meg a vérit, A zsidó veszi meg a bőrit. Hangzó: CD 2-25. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Biacskó János, 49 éves 59

80. Nem messze van ide Kismargita Nem messze van ide Kismargita. Környes-körül follya azt a Tisza. Közepibe van egy magos csárda, Abba iszik egy betyár magába. Amoda már jönnek a zsandárok. Egyenesen be Kismargitába. Jó napot te cifra csaplárosné, Hát ez a szép pejparipa kié? Jó bort iszik annak a gazdája. Most jött ide, nincs egy fél órája. Küldje ki hát annak a gazdáját, Nem bántsuk mink, csak adja meg magát. Ki sem megyek, meg sem adom magam. Kinek tetszik, vigye el a lovam. Én a lovam nem annyira bánom, Mint a nyergem, izzajtóm sajnálom. Izzajtómba a bugyellárisom, Abba hever százezer forintom. Százat adtam a pejparipámért. Másik százat rávaló szerszámért. Harmadikot egy szép barna lányért, Kit nem adnék az egész világért. Hangzó: CD 2-26. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Biacskó János, 49 éves 60

81. Pokrócomnak a négy sarkára Hangzó: CD 2-27. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves Pokrócomnak a négy sarkára vágom a nevemet. Átadom a teend[met a nyolcbelieknek. Hogy viselje, sej, haj, a bundás regruta, Kinek van még a kaszárnyába harminchat hónapja. Gyolcs az ingem, gyolcs a gatyám, lobogós az ujja. Nem lobog az, nem lobog az, ha a szél nem fújja. Ha a szél nem fújja, magam lobogtatom, Még az éjjel a babámat véle betakarom. 82. Sárga paszuly az ágy alatt Sárga paszuly az ágy alatt, Jaj, de régen nem láttalak. Gyere be, gyere be, de gyere be, Ölelésre vár a karom idebe. Hangzó: CD 2-28. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves 61

83. Szépen legel a kisasszony gulyája Szépen legel a kisasszony gulyája. A kisasszony maga sétál utána. Még messzirűl kiáltja a gulyásnak, Jancsi, szívem, terítsd le a subádat. Nem terítem én itt le a subámat, Itt a csárda, behajtják a gulyámat. Mán te avval, Jancsi szívem, ne gondolj, Kiváltja az édesanyám, ha mondom. Édesanyám váltsa ki a gulyámat, A gulyással töltöttem éjszakámat. Lányom-, lányom-, lányomnak se fogadlak, Ha én téged egy gulyáshoz od adlak. Falu végén csinálják a bitófát, Kire azt a gulyáslegényt akasszák. Jaj, Istenem, mért szerettem egy bárólányt, Inkább szerettem volna egy zsidólányt. Hangzó: CD 2-29. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves 62

84. Túr a disznó, ha a makkra hajtják Hangzó: CD 2-30. Település, megye: Bély, Zemplén Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves Túr a disznó, ha a makkra hajtják. Tartottam szeretőt, szőkét, barnát. Most is tartok a szívemen egyet, Akivel a hitre sose megyek. Édesanyám csak egy a kérésem, Házasítson engem meg a télen. Hagy vegyem el azt a barna kislányt, Kivel eltöltöttem sok éjszakát. Sok éjszakát, sok számos napokat, Áldja meg az Isten a lányokat. 63

Boly (Zemplén megye) 85. Amerika nem a magyaroknak jó Hangzó: CD 2-31. Település, megye: Boly, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Kajla József, 73 éves Amerika nem a magyaroknak jó, Mert az csak az angoloknak igen jó. Míg az angol a hotelba sört iszik, Szegény magyart a módlis gyár megöli. 86. Kassa város külön van ibolyával Kassa város külön van ibolyával, Gyere babám, szedd a kötőd aljában. Lyukas a babám kötője, sej, haj a lila a lila, Kihullt belőle a teljes ibolya. Hangzó: CD 2-32. Település, megye: Boly, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Kajla József, 73 éves 64

87. Nem messze van ide Kismargita Nem messze van ide Kismargita, Környes-körül follya azt a Tisza. Közepibe a becsali csárda, Abban iszik egy betyár bújában. Jó napot, jó napot büszke csaplárosné. Hej, az a pejparipa kié, az kié? Jó bort iszik annak a gazdája, Most jött ide, nincs egy félórája. Küldje ki hát annak a gazdáját, Nem bántsuk mink, csak adja meg magát. Ki sem megyek, meg sem adom magam, Kinek tetszik, vigye el a lovam. Én a lovam nem annyira bánom, Csak a rávaló szerszámot sajnálom. A szügyelő a bugyellárisom, Kibe fekszik százezer forintom. Kettőt adtam azért a csikóért, Harmadikat rávaló nyeregért. Negyediket egy szép barna lányért, Kit nem adnék széles ez világért. Hangzó: CD 2-33. Település, megye: Boly, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Kajla József, 73 éves 65

Nagygéres (Zemplén megye) 88. A csikósok, a gulyások Hangzó: CD 2-34. Település, megye: Nagygéres, Zemplén Adatközlő: Lehó Ferenc, 80 éves A csikósok, a gulyások Kis lajbiba járnak, Azok élik a világukot, Sej, haj, kik párostul járnak. Lám én szegény kanászlegény Csak magam egyedül, Még sincs cifra lajbi zsebe, Sej, haj, fehér százas nélkül. 66

Őrös (Zemplén megye) 89. Barna kislány jól gondold meg magadat Hangzó: CD 2-35. Település, megye: Örös, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Egri Bálintné Rácz Erzsébet, 39 éves Barna kislány jól gondold meg magadat, Hova teszed büszke leányságodat. : Az örösi szőlőfürtös oltár elé leteszed, Onnan többet soha fel nem veheted, : Három levele van a lóherének, Három szeretője van egy legénynek. : Negyedikkel most megyen a templomba befele, Ott láncolja le a szívét örökre. : 90. Édesanyám sirat engem Hangzó: CD 2-36. Település, megye: Örös, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Nagy Béni, 68 éves Édesanyám sirat engem, jaj, jaj, De szomorún sütött rám a hajnal. : Most is olyan szeretőm hagyott el, Kit, míg élek, sosem felejtek el. : 67

91. El kell menni, ha esik is Hangzó: CD 2-37. Település, megye: Örös, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Nagy Béni, 68 éves El kell menni, ha esik is, Noha nehezen esik is. : Nehezen esik a járás, Tőled babám az elválás, : 92. Erre gyertek, itt az út Erre gyertek, itt az út, Nyisd ki kislány a kaput. Nyisd ki kislány előttünk, Úgy is te érted jöttünk. Hangzó: CD 2-38. Település, megye: Örös, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Egri Bálintné Rácz Erzsébet, 39 éves 68

Szomotor (Zemplén megye) 93. A csikósok, a gulyások Hangzó: CD 2-39. Település, megye: Szomotor, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Varga Ferenc, 68 éves A csikósok, a gulyások kis lajbiba járnak, Azok élik a világukat, sej, haj, kik párostul járnak. Lám én szegény szegénylegény, csak magam egyedül, Hogy élek meg, ha nem lopok, sej, haj, ezres bankó nélkül. Hogy élek meg, ha nem lopok, sej, haj, ezres bankó nélkül. 94. Szendre báró udvarába van egy fa Szendre báró udvarába van egy fa. Juhászlegény furulyázni jár oda. Furulyaszó behallatszik az ablakon, Ébredjen fel a nagyságos kisasszony. Hangzó: CD 2-40. Település, megye: Szomotor, Zemplén Gyűjtés éve: 1961 Adatközlő: Hegedűs Béla, 52 éves 69

Fel is ébredt a nagyságos kisasszony, Felöltözik, kikönyököl az ablakon. Kikönyököl, gondolkozik magába, Mért is lettem Szendre báró leánya? Szendre báró hintót küld a lányáért, Három zsarut meg a juhászbojtárért. Néked, lányom, kastély van a számodra, Juhászlegény, készen az akasztófa. Jaj, de szépen kifaragták ezt a fát, Amelyikre juhászlegényt akasszák. Fújja a szél fekete göndör haját, Nem öleli többé a báró lányát. 70

Mutatók 71

72

Betűrendes szövegkezdet mutató Kezdősor CD Dallamazonosító szám A csikósok, a gulyások... CD 1-1... 1 A csikósok, a gulyások... CD 2-22... 76 A csikósok, a gulyások... CD 2-34... 88 A csikósok, a gulyások... CD 2-39... 93 A dínomnak, a dánomnak... CD 1-2... 2 A felvégen az asszonyok... CD 1-3... 3 A legénynek csak akkor van jó kedve... CD 2-02... 56 A szelmenci kertek alatt... CD 2-03... 57 Amerika nem a magyaroknak jó... CD 2-31... 85 Arra kérem, arra kérem... CD 2-04... 58 Az Alföldön lekaszálták az árpát... CD 1-40... 40 Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak... CD 1-4... 4 Bárcsak esne, bárcsak fújna... CD 1-5... 5 Bárcsak esne, bárcsak fújna... CD 1-35... 35 Barna kislány joul gondold meg magadat... CD 2-35... 89 Csörög, csattog a vasajtó... CD 1-6... 6 Csújbeláj, csújbeláj Palotai Pali... CD 2-11... 65 Édesanyám adjon Isten jó estét... CD 1-18... 18 Édesanyám mondanék én valamit... CD 2-23... 77 Édesanyám sirat engem... CD 2-36... 90 El kell menni, ha esik is... CD 2-37... 91 Eleget ittunk, ettünk már... CD 1-7... 7 Elmegyek az Alföldre aratni... CD 1-41... 41 Elment a tyúk a vásárra... CD 1-8... 8 Elveszett a kesejlábú lovam... CD 1-9... 9 Én ittam meg a pálinkát... CD 2-14... 68 Erre gyertek, itt az út... CD 2-38... 92 73

74 Esik eső az árpatarlóra... CD 2-12... 66 Ezt a kislányt nem az anyja nevelte... CD 1-42... 42 Fekete a kökény, fehér a virága... CD 1-19... 19 Fekete tyúk rúgd szíjjel a szemetet... CD 2-05... 59 Fölmegyek a hegyre, fölmegyek a hegyre... CD 1-43... 43 Ha akarok, új esztendőt csinálok... CD 1-44... 44 Ha elmegyek én Kassára... CD 1-45... 45 Ha még egyszer tizennyolc éves volnék... CD 2-15... 69 Ha megfogom az ördögöt... CD 2-16... 70 Ha menyasszonnyá lettél... CD 1-10... 10 Hajt a kondás kifelé... CD 2-24... 78 Hangszeres felvétel, tárogatő... CD 1-38... 38 (De) Hajtsad kocsis azt a lovat... CD 2-01... 55 Hazafele fiúk, haza már... CD 2-06... 60 Házasodj meg, ha megakarsz... CD 2-17... 71 Hej, csurog a pofámról a zsír... CD 1-20... 20 Hej, liba, liba, liba... CD 1-46... 46 Hej, rozmaring, rozmaring... CD 1-21... 21 Hej, rozmaring, rozmaring... CD 1-47... 47 Huncut a vármegye... CD 2-07... 61 Igyunk arra, aki búsul... CD 1-15... 15 Istenem, Istenem... CD 1-48... 48 Jaj, de sáros, jaj, de röges ez az út... CD 1-49... 49 Jaj, de szépen muzsikálnak... CD 2-08... 62 Jár az égen a ragyogós csillag... CD 1-22... 22 Jó estét, jó estét csaplárosné... CD 1-23... 23 Kassa város körül van ibolyával... CD 2-32... 86 Kertünk alatt, kertünk alatt folyik el a kanális... CD 1-24... 24 Két heti, vagy talán három... CD 1-16... 16 Kicsiny nékem ez a ház... CD 2-18... 72 Kosút Lajos fehér lova... CD 1-11... 11 Lalalalalala... CD 2-09... 63 Leégett a csiri-biri határ... CD 1-25... 25

Lóbúcsúztató... CD 1-36... 36 Lóra csikós, lóra... CD 1-26... 26 Lóra csikós, lóra... CD 1-37... 37 Már minálunk rostán szórják a búzát... CD 1-27... 27 Megesküdtünk az egekre... CD 1-12... 12 Megesküdtünk az egekre... CD 2-19... 73 Megesküdtünk az egekre... CD 2-21... 75 Mindkét hete már, vagyis három... CD 2-25... 79 Nagykálóba van egy torony... CD 1-17... 17 Nem messze van ide Kismargita... CD 2-26... 80 Nem messze van ide Kismargita... CD 2-33... 87 Nyáron vettem a babámat... CD 2-13... 67 Nyíregyházi zöld erdőben születtem... CD 1-50... 50 Ősszel érik, de ősszel érik ej, a fekete szőlő... CD 1-51... 51 Párja lettem én ennek a kislánynak... CD 2-20... 74 Piros alma mosolyog a hegytetőn... CD 1-52... 52 Pokrócomnak a négy sarkára... CD 2-27... 81 Sárga paszuly az ágy alatt... CD 1-28... 28 Sárga paszuly az ágy alatt... CD 2-28... 82 Sárgarépa, keménymag... CD 1-29... 29 Sírjál Boris, most sírjál... CD 1-30... 30 Szalmaszálból csináltatok szekeret... CD 2-10... 64 Szendre báró udvarába van egy fa... CD 2-40... 94 Szépen legel a kisasszony gulyája... CD 2-29... 83 Terebesi csárda előtt a nyájom... CD 1-31... 31 Tisza partján elaludtam... CD 1-32... 32 Túl a Tiszán, az endrődi határon... CD 1-33... 33 Túr a disznó, ha a makkra hajtják... CD 2-30... 84 Túr a disznó, ha a rétre hajtják... CD 1-34... 34 Úgy meg vagyok búval rakva I... CD 1-13... 13 Úgy meg vagyok búval rakva II... CD 1-14... 14 75

Van már szék... CD 1-53... 53 Zöld búzában terem a mérges kígyó... CD 1-54... 54 Zúg az erdő, zúg a mező... CD 1-39... 39 Zenei mutatók 76 Kadencia: Kadencia mutatók Dallamszám: 1 (1) V 24 1 (1) 1 51 1 (1) 2 43, 50 1 (1) 5 9, 11, 54 2 (1) 2 1 36 4 (1) 1 90 4 (1) b3 28 4 (1) 6 91 5 (1) 2 1 2 7 5 (1) 5 4 8 (1) 1 20, 35, 75 8 (1) 8 5, 70 1 (2) 2 57 3 (2) 6 71 VII (b3) 4 61 b3 (b3) 4 VII 72 5 (b3) 4 64 7 (b3) b3 67, 83 3 (3) 5 81 7 (3) 4 21 (4) 40