Portugál nyelv középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. PORTUGÁL NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási kulcs tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. Az összetevőben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási útmutatóban található pontszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz Amennyiben nincs válasz, a négyzetet hagyja üresen! Például: 1 2 3 4 1 0 1 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 5 3 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és a pontszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. írásbeli vizsga 1011 2 / 18 2013. május 27.
Általános útmutató 1. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 33 pont. 2. Az elérhető maximális feladatpontszám: 25 pont. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 25 33 12 16 24 32 11 15 23 30 10 13 22 29 9 12 21 28 8 11 20 26 7 9 19 25 6 7 18 24 5 5 17 22 4 4 16 21 3 3 15 20 2 2 14 18 1 1 13 17 0 0 írásbeli vizsga 1011 3 / 18 2013. május 27.
Részletes útmutató I. Exercício1 A melhor do Mundo (0) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 G P L K N O E F B A C D M II. Exercício 2 Tram-trains já circulam amanhã (0) 13 14 15 16 17 G C A D F B III. Exercício 3 Dança Quando Chegares ao Fim Bons conselhos de amigos animais de Richard Zimler (0) 18 19 20 21 22 23 24 25 G E K F D L B A C írásbeli vizsga 1011 4 / 18 2013. május 27.
II. NYELVHELYESSÉG A javítási útmutató tartalmazza az összes elfogadható választ. Amennyiben a válasz helyesírási hibát tartalmaz, az nem elfogadható. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. (A helyes megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a nyelvhelyességi szempontból még elfogadható egyéb megoldások is.) Az összetevőben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási útmutatóban található pontszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egy-egy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz Amennyiben nincs válasz, a négyzetet hagyja üresen! Például: 1 2 3 4 1 0 1 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján, a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 5 3 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és a pontszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. írásbeli vizsga 1011 5 / 18 2013. május 27.
Általános útmutató 1. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 18 pont. 2. Az elérhető maximális feladatpontszám: 27 pont. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 27 18 13 9 26 18 12 8 25 17 11 8 24 16 10 7 23 16 9 6 22 15 8 6 21 14 7 5 20 14 6 4 19 13 5 4 18 12 4 3 17 12 3 2 16 11 2 1 15 10 1 0 14 10 0 0 írásbeli vizsga 1011 6 / 18 2013. május 27.
Részletes útmutató Exercício 1 A tristeza é normal (0) saiba (1) permita-se (2) chore (3) vai (4) viva (5) ouça (6) esteja (7) pense (8) pode (9) precisa (10) se transforma (11) peça (12) deixe Exercício 2 A vida de Amália Rodrigues (0) 13 14 15 16 17 18 19 20 B B A C A B C B A Exercício 3 Cinco cidades cinco eventos (0) 21 22 23 24 25 26 27 G E I A H C F B írásbeli vizsga 1011 7 / 18 2013. május 27.
III. HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási útmutató tartalmazza a szövegből adódó lehetséges válaszokat, illetve azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a jó válasznak tartalmaznia kell. (A szöveg szerinti megoldások mellett dőlt betűvel szerepelnek a tartalmilag még elfogadható egyéb megoldások is. A zárójelben szereplő szavak, kifejezések nem feltételei a válasz elfogadhatóságának.) A feladatokat kizárólag tartalmi szempontok alapján értékeljük, azaz a nyelvtani és a helyesírási hibákat csak akkor vesszük figyelembe, ha azok a válasz érthetőségét akadályozzák. Amennyiben több választ írt be a vizsgázó, a válasz akkor sem elfogadható, ha tartalmazza a helyes megoldást. Az összetevőben szerzett pontok vizsgaponttá való átalakítása a javítási útmutatóban található pontszámítási táblázat alapján történik. Javítás közben minden feladat végén (a lap alján) a feladatban szereplő összes kérdéshez egyegy szürke négyzetbe, kérjük, írja be a következő kódokat: Például: 1 = jó válasz 0 = nem elfogadható válasz Amennyiben nincs válasz, a négyzetet hagyja üresen! 1 2 3 4 1 0 1 A példában az első és a harmadik kérdésre helyes a válasz, a másodikra nem elfogadható, a negyedik kérdésre pedig nem válaszolt a vizsgázó. Minden feladat végén (szintén a lap alján a kérdéseket jelölő szürke négyzetsor végén) két külön rubrika található. Az egyikbe előre beírtuk az elérhető maximális pontszámot, a másikba kérjük, írja be a feladatban a vizsgázó által elért összpontszámot. Például: Max. Elért 5 3 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit), az elért összpontszámot és a pontszámítási táblázat segítségével megállapított vizsgapontokat. írásbeli vizsga 1011 8 / 18 2013. május 27.
Általános útmutató: 1. Az elérhető maximális vizsgapontszám: 33 pont. 2. Az elérhető maximális feladatpontszám: 25 pont. Átszámítási táblázat Feladatpont Vizsgapont Feladatpont Vizsgapont 25 33 12 16 24 32 11 15 23 30 10 13 22 29 9 12 21 28 8 11 20 26 7 9 19 25 6 7 18 24 5 5 17 22 4 4 16 21 3 3 15 20 2 2 14 18 1 1 13 17 0 0 írásbeli vizsga 1011 9 / 18 2013. május 27.
Részletes útmutató Exercício 1 A feladatok megoldása és a hanghordozón elhangzó szövegek Sónia Balacó confessa à Lux já ter sido alvo de preconceitos por ser modelo (0) 1 2 3 4 5 6 7 B B A B A A B B Exercício 2 Portugueses elegem sabores do ano (0) francesa (8) paladar (9) provas (10) produto (11) origem (12) maioria (13) diferença (14) mercado (15) especialmente (16) agrada (17) experimentá-lo Exercício 3 Estivemos mesmo na Lua? (0) Em que é que algumas pessoas acreditam, quarenta anos depois Neil Armstrong ter pisado a Lua? (Há quem acredite) que o Homem nunca pisou a Lua. (Acreditam que foi encenado). (18) Qual dos pés Neil Armstrong pousou primeiro na Lua? (Ele pousou) o pé esquerdo. (19) Qual foi o objectivo estabelecido pelo presidente americano Kennedy? Enviar tripulantes humanos à Lua até ao final dos anos 60. írásbeli vizsga 1011 10 / 18 2013. május 27.
(20) Mencione uma das "provas" que o escritor Bill Kaysing aponta para provar que nunca fomos à Lua. O céu sem estrelas,/ algumas sombras visíveis em alguma fotos/ a bandeira ondulante num ambiente sem vento,/ a pegada perfeita da bota de Armstrong/ a falta de uma cratera após a aterragem (do módulo lunar Eagle). (21) O que se diz sobre algumas das conversas entre os austronautas e o controlo da missão? (Diz-se que) (algumas das conversas) pareciam combinadas. (22) Como eram as televisões há quarenta anos atrás? Eram a preto e branco. (23) Qual a opinião do realizador Bart Sibrel? Afirma que as alunagens foram encenadas / Partilha a mesma opinião de Bill Kaysing. (24) Que percentagem está a subir: a das pessoas que acreditam na teoria de Bill Kaysing, ou a dos que acreditam que Neil Armstrong pisou a Lua em 1969? A (percentagem) dos que acreditam na teoria de Bill Kaysing. (25) Qual é a opinião exposta em blogues da Internet? A (da teoria) de que o Homem nunca pisou a Lua. Szövegek Textos Exercício 1. Sónia Balacó confessa à Lux já ter sido alvo de preconceitos por ser modelo Sou modelo, adoro aquilo que faço, mas tenho consciência de que é uma coisa com prazo de validade. Sónia Balacó combina na perfeição inteligência, beleza e ambição. Começou a trabalhar como manequim com apenas 14 anos, quando participou no concurso Super Model of the World, mas nunca deixou de perseguir o seu principal sonho: ser actriz. Depois de ter trocado Peniche, a terra onde nasceu, por Lisboa, a modelo já terminou o curso de Artes de Espectáculo. Simpática e humilde, Sónia Balacó confessou à Lux, que ainda tem muitos projectos para concretizar antes de pensar em casamento e filhos. Lux - Começou a estudar Jornalismo, mas depois mudou para o curso de Artes do Espectáculo. Porquê? S.B. Porque percebi que não queria ser jornalista! Então resolvi estudar algo que me desse mais prazer. Interessa-me mais a vertente literária da escrits, menos controlada e dirigida. Lux - Dá-lhe mais prazer representar do que ser manequim? S. B. - É diferente. A partir do momento em que me comprometo, cumpro, porque o que eu quero mesmo é ser actriz. Sou modelo, adoro aquilo que faço, mas tenho consciência de que é uma coisa com prazo de validade e, de resto, nunca foi um projecto pessoal. Lux - Entrou na mundo da moda com 14 anos. Na altura, tinha noção do que estava a fazer? írásbeli vizsga 1011 11 / 18 2013. május 27.
S.B. - Acho que não tinha muita. Para mim, era uma brincadeira. Era muito bom receber dinheiro e poder comprar as minhas coisas. Lux Como é que os seus pais reagiram ao facto de ter começado a trabalhar tão cedo? S.B. Apoiaram-me imenso! Eles querem que eu faça o que me faz feliz. Nunca lhes dei razões de queixa, porque sempre soube delinear o meu caminho. Lux Como é que foi a mudança de Peniche para Lisboa? S.B. Quando comecei a trabalhar, continuei com os meus pais. Aos 18 anos, quando entrei para a faculdade, vim para Lisboa morar sozinha, já lá vão 5 anos. Lux Como é a Sónia enquanto dona de casa? S.B. Adoro cozinhar, mas se alguém fizer o favor de lavar a louça por mim, eu agradeço. Sou bastante desarrumada, mas crio a minha própria organização. Sou daquelas pessoas que consegue trabalhar no meio do caos. Lux De que precisa para manter o equilíbrio? S.B. Andar e ouvir música é perfeito. Praia, água, dançar para soltar energia e, incrivelmente, trabalhar. Dá-me uma paz imensa. Revista Lux Exercício 2 Portugueses elegem sabores do ano A iniciativa é francesa, mas para o "Sabor do Ano" testaram-se maioritariamente produtos de origem nacional. Os consumidores dizem de sua justiça e revelam os sabores que mais agradam ao paladar português. Desafiados a escolher os melhores artigos de alimentação e bebidas, milhares de consumidores portugueses fizeram várias provas de degustação para elegerem os sabores do ano 2008. Foram mais de 7500 provas cegas (os participantes provavam os produtos sem ver as marcas) e 3700 horas de degustação, para no final se elegerem 42 produtos de diferentes tipos. Dos produtos vencedores, 79% são de origem portuguesa. Aproveitando este acontecimento, foi feito um inquérito que revelou que para a maioria dos inquiridos a saúde é um factor decisivo no momento da compra e que admitem pagar um valor superior por um produto mais saboroso, desde que a diferença de preço seja aceitável. É que, segundo um estudo de 2007, o sabor é o critério de compra mais importante. Se considerarmos que a nota média dos produtos avaliados é de 6,96 (numa escala de 0 a 10), o panorama do mercado alimentar português para 2008 parece animador. Outros dados recolhidos: - 44% dos portugueses acreditam que os produtos alimentares possuem cada vez mais sabor, especialmente chocolates, bolachas, biscoitos, molhos e condimentos. Com menos sabor, destacam a carne, frutas, legumes e peixes. - Dois em cada três inquiridos revela ser a conjugação sabor/saúde a que mais lhe agrada na aquisição de produtos alimentares. - 88,2% concordam que a melhor forma de testar um sabor é através de prova cega. - 64,3% admitem que o símbolo Sabor do Ano num produto o torna digno de confiança; - 67,4% dizem ser levados a experimentá-lo. - Para 37,5% dos inquiridos, ver o símbolo Sabor do Ano pode mesmo levá-los a comprar esse produto, em vez do que o que habitualmente consomem. Até 31 de Dezembro, os produtos mais votados passam agora a ostentar o símbolo Reconhecido Sabor do Ano 2008. Opinião írásbeli vizsga 1011 12 / 18 2013. május 27.
Exercício 3 Estivemos mesmo na Lua? Quarenta anos depois, ainda há quem acredite que o Homem nunca pisou a Lua. Recorde os argumentos dos que defendem que o gigante passo para a Humanidade foi encenado. Foi o acontecimento do Verão de 1969. A 20 de Julho, o astronauta Neil Armstrong pousou o pé esquerdo na Lua. "Um pequeno passo para um homem, mas um salto gigantesco para a Humanidade" foi a frase que ficou para a história. Mas, 40 anos depois, há quem teime que tal nunca aconteceu e que a Apollo 11 nunca chegou à Lua. Para estes defensores da teoria da conspiração, tudo não terá passado de uma encenação da NASA como forma de ultrapassar os rivais soviéticos e garantir o cumprimento do objectivo estabelecido pelo presidente Kennedy de enviar tripulantes humanos à Lua até ao final dos anos 60. Bill Kaysing, o autor do polémico livro "Nunca fomos à Lua", é um dos principais protagonistas da tese da fraude. Na obra, aponta como "provas" o céu sem estrelas, algumas sombras visíveis em algumas fotos, a bandeira ondulante num ambiente sem vento, a pegada perfeita da bota de Armstrong e a falta de uma cratera após a aterragem do módulo lunar Eagle. Outro dos argumentos aponta para as conversas entre os astronautas e o controlo da missão, que, alegadamente, pareciam combinadas. Para os milhões que não despregaram os olhos das televisões a preto e branco, na madrugada de há 40 anos, a teoria de Bill Kaysing pode parecer de loucos, mas tem vários seguidores. "Eu sei que as alunagens foram encenadas", garante também o realizador Bart Sibrel. Visão írásbeli vizsga 1011 13 / 18 2013. május 27.
IV. ÍRÁSKÉSZSÉG A javításhoz használandó értékelési szempontok a következő oldalakon találhatók. A feladatlap végén a táblázatban két különböző oszlop található: Például: az elsőbe előre beírtuk az egyes értékelési szempontok alapján elérhető maximális pontszámokat; a másikba, kérjük, írja be a vizsgázó által elért pontszámokat, majd a feladatra adott összpontszámot. Max. Elért 5 3 A feladatlap végén található összesítő táblázatba, kérjük, írja be a részeredményeket (az egyes feladatok eredményeit) és az elért összpontszámot. Értékelési szempontok az 1. feladathoz Értékelési szempontok Maximális pontszám A feladat teljesítése és a szöveg hosszúsága 5 Érthetőség, nyelvi megformálás 5 Íráskép 1 Összesen 11 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a szöveg hosszúsága szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. Az értékelési szempontok részletes kifejtése A feladat teljesítése és a szöveg hosszúsága Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó megvalósította-e a kommunikációs szándékot, azaz megfelelően dolgozta-e ki a témát; megfelelő hosszúságú szöveget hozott-e létre. Nem kell pontot levonni, ha a szöveg hosszabb 80 szónál. Érthetőség, nyelvi megformálás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg érthető-e az olvasó számára, az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák a megértést nem akadályozzák-e. Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét. írásbeli vizsga 1011 14 / 18 2013. május 27.
Értékelési skála az 1. feladathoz A feladat teljesítése és a szöveg hosszúsága 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célt; megfelelően dolgozta ki a feladat minden részletét, és elérte a minimális szöveghosszúságot (50 szó). A vizsgázó nagyrészt megvalósította a kommunikációs célt; 1 2 részlettől eltekintve általában megfelelően dolgozta ki a feladatot, és legalább 50 szó hosszúságú szöveget hozott létre. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célt; félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki a feladat bizonyos részeit, a létrehozott szöveg 50 szónál rövidebb. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célt; félreértette, illetve nem megfelelően dolgozta ki a feladatot, a szöveg 25 szónál rövidebb. Érthetőség, nyelvi megformálás 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A szöveg egy-két kisebb pontatlanság ellenére az olvasó számára tökéletesen érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák ellenére az olvasó számára nagyjából érthető és követhető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák következtében nehezen érthető és követhető, illetve félreérthető. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt nem érthető és nem követhető. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen és javítások. törlések és javítások. Értékelési szempontok a 2. feladathoz (az A és a B variáció közül választott feladat) Értékelési szempontok Maximális pontszám A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 Szövegalkotás 4 Szókincs, kifejezésmód 5 Nyelvhelyesség, helyesírás 5 Íráskép 1 Összesen 22 Amennyiben a dolgozat A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése szempont alapján 0 pont, akkor az összpontszám is 0 pont. írásbeli vizsga 1011 15 / 18 2013. május 27.
Az értékelési szempontok részletes kifejtése A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó hogyan valósította meg a kommunikációs célt; hány irányító szempontra tért ki, és milyen mélységben tárgyalta őket. Nem kell levonni pontot, ha a szöveg hosszabb 120 szónál. Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg hangneme és stílusa megfelel-e a közlési szándéknak, valamint az írásmű szerzője és olvasója közötti viszonynak; hogy az olvasóban a szerző szándékának megfelelő benyomást kelti-e. Szövegalkotás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy logikus-e az irányító szempontok elrendezése és a szöveg gondolatmenete, megfelelő-e a gondolati tagolás, azaz van-e bevezetés és befejezés; hogy a vizsgázó hogyan alkalmazza a szövegösszefüggés tartalmi és nyelvi elemeit (előre- és visszautalás eszközei, névmások, kötőszók stb.). Szókincs, kifejezésmód Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által használt szókincs megfelel-e a témának, a szituációnak és a közlési szándéknak; hogy a szóhasználat a középszintnek megfelelő változatosságot mutat-e. Nyelvhelyesség, helyesírás Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó által létrehozott szöveg megfelel-e a mondattan, az alaktan és a helyesírás normáinak; hogy az esetlegesen előforduló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák mennyiben akadályozzák az olvasót abban, hogy a szöveget első olvasásra teljes egészében megértse. Íráskép Ezen a szemponton belül azt értékeljük, hogy milyen a szöveg írásképe, mennyire olvasható; a törlések és javítások mennyiben zavarják a szöveg áttekinthetőségét. írásbeli vizsga 1011 16 / 18 2013. május 27.
Értékelési skála a 2. feladathoz A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A vizsgázó tökéletesen megvalósította a kommunikációs célokat. Valamennyi irányító szempontot megfelelően kidolgozta. A szöveg a megadott hosszúságú (15% eltérés lehetséges). A vizsgázó többnyire megvalósította a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet vagy kettőt megfelelően dolgozott ki, a többit csak részben, illetve egy irányító szempontot megfelelően, az összes többit csak részben. A vizsgázó részben valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet megfelelően dolgozott ki, ezen kívül még egyet részben, a többit egyáltalán nem, illetve valamennyi irányító szempontot csak részben. A vizsgázó nem valósította meg a kommunikációs célokat. Az irányító szempontok közül egyet sem dolgozott ki megfelelően, csak néhányat részben, és van olyan is, amelyet egyáltalán nem. Hangnem, az olvasóban keltett benyomás 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg a szövegfajtának, valamint a szerző és az olvasó közötti kapcsolatnak megfelelő hangnemben íródott, az olvasóban a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. A szöveg hangneme következetlenséget mutat, az olvasóban nem mindig a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. A szöveg hangneme nem megfelelő, az olvasóban nem a szerző szándékának megfelelő benyomást kelt. Szövegalkotás 4 pont 3 2 pont 1 pont 0 pont A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése logikus. A gondolati tagolás megfelelő, elkülönül a bevezetés és a befejezés. A szöveg a gondolati tagolást követő bekezdésekből áll. A mondatok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A szöveg felépítése, az irányító szempontok elrendezése többnyire logikus. A vizsgázó törekszik a gondolati tagolásra, elkülöníti legalább a bevezetést vagy a befejezést (2 pont), bekezdéseket alkalmaz (3 pont). A mondatok általában szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A mondanivaló nem mindenütt logikus elrendezésű. A vizsgázó nem törekszik a gondolati tagolásra, hiányzik a bevezetés és a befejezés. A mondatok több helyen nem kapcsolódnak egymáshoz. A szöveg tagolatlan és áttekinthetetlen, összefüggéstelen mondatokból áll. A szöveg annyira rövid, hogy szövegként nem értékelhető. írásbeli vizsga 1011 17 / 18 2013. május 27.
Szókincs, kifejezésmód 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő, változatos, viszonylag bő szókincs jellemzi. A szöveget a témának és a közlési szándéknak megfelelő szókincs jellemzi. A szókincs korlátai miatt előfordul ismétlés. Néhol nem megfelelő a szóhasználat, ez azonban nem, vagy csak kis mértékben nehezíti a megértést. A szöveg kevésbé változatos, helyenként egyszerű, de a téma és a közlési szándék szempontjából még elfogadható. Sok a szóismétlés. Többször nem megfelelő a szóhasználat, ami néhány helyen jelentősen megnehezíti a mondanivaló megértését. Nyelvhelyesség, helyesírás 5 pont 4 3 pont 2 1 pont 0 pont A szöveg kevés nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban nem befolyásolják a megértést. A szöveg több nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban a megértést nem befolyásolják, VAGY csak néhány nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibát tartalmaz, amelyek azonban nehezítik a megértést. A szövegben sok olyan nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba van, amelyek a megértést jelentősen megnehezítik, valamint sok, a megértést nem befolyásoló nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hiba is előfordul benne. A szövegben felhasznált szókincs nagyon egyszerű, nem a témának és a közlési szándéknak megfelelő. A nem megfelelő szóhasználat több helyen jelentősen megnehezíti a szöveg megértését. A szöveg a nyelvi (mondattani, alaktani, helyesírási) hibák miatt több helyen nem érthető. Íráskép 1 pont 0 pont Olvasható kézírás, áttekinthető törlések Olvashatatlan kézírás és/vagy áttekinthetetlen és javítások. törlések és javítások. írásbeli vizsga 1011 18 / 18 2013. május 27.