Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter /2006. ( ) ÖTM rendelete a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. -a (2) bekezdésének i), valamint k) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el: 1. (1) A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. -ának (2) bekezdése utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép: Az egységes RST adatbázis létrehozására és működésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) főigazgatója tájékoztatót ad ki. (2) Az R. 2. -ának (3) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Az RST kötetből az OKF Főügyeletén (a továbbiakban: Főügyelet) kell elhelyezni: (1) Az R. 3. -a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 2. [(2) Az elkészült RST kötetet 3 munkanapon belül köteles egy példányban, nyomtatott formában, jóváhagyásra felterjeszteni] b) a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (a továbbiakban: FTP) és az RKI, az OKF-re. (2) Az R. 3. -a (3) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: Az egyetértést a jóváhagyó igazgatóság, az FTP és az RKI esetén az OKF köteles beszerezni. 3. Az R.4. -ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A tűzoltóság működési területének meghatározásakor előforduló vitás kérdésekben a rendelet 2. melléklete 8. pontjának figyelembevételével az OKF főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) dönt. 4. Az R.8. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
2 (2) A fenntartója engedélyével a tűzoltóság megállapodást köthet létesítményi tűzoltósággal annak működési területén kívüli vonulásaira, ha a megállapodásban foglaltak nem veszélyeztetik a létesítményi tűzoltóság alapfeladatának ellátását. A megállapodást a tűzoltóság köteles az igazgatóságra vagy az FTP esetén az OKF-re felterjeszteni. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek megtérítésének rendjét is. 5. Az R.11. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 11. A 9. (1)-(3), továbbá (5) bekezdéseiben foglalt esetekben az igénybevétel költségeit - a riasztásra (a tűzoltó egyesületek esetében értesítésre) jogosultak általi elrendelés esetén - az OKF, az erre a célra biztosított költségkeret terhére téríti meg. 6. Az R.12. -ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép (1) Az igénybevétellel kapcsolatos költségtérítést az igénybe vett hivatásos önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltóság parancsnoka az igénybevétel helye szerint a fővárosi tűzoltóparancsnok vagy a területileg illetékes igazgatóság útján igényli az OKF-től a 6. mellékletben meghatározott igénybejelentő nyomtatványon és adatlapon. (2) A költségtérítési igény jogosságát a fővárosi tűzoltóparancsnok vagy a területi katasztrófavédelmi igazgató megvizsgálja, és véleményével kiegészítve, a kérelem benyújtásától számított 10 napon belül felterjeszti az OKF-re. 7. Az R. 1. mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 8. Az R. 5. mellékletének helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 9. (1) Ez a rendelet 2006. december 1-jén lép hatályba. (2) A Riasztási és Segítségnyújtási Terv e rendeletnek megfelelő átdolgozásának és jóváhagyásának határideje a hatálybalépéstől számított 8 nap, amelyet követően az új RST kötetet kell alkalmazni. Dr. Lamperth Mónika
3 1. melléklet a /2006. ( ) ÖTM rendelethez 1. melléklet az 57/2005. (XI. 30.) BM rendelethez Készenléti szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati, önkéntes tűzoltóságok, valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területe KOMLÓ Bakóca Bodolyabér Felsőegerszeg Hosszúhetény Husztót Kárász Kisbeszterce Kishajmás Komló Kovácsszénája Köblény Liget Magyaregregy Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Máza Mecsekpölöske Mindszentgodisa Oroszló Palé Sásd Szalatnak Szászvár Tófű Varga Vázsnok Vékény BARANYA MEGYE Dombóvár Kaposvár Mohács Pécs Siklós Szekszárd Szigetvár Bátaszék Böhönye Kadarkút Tamási Véménd
4 MOHÁCS Babarc Bár Bezedek Borjád Bóly Dunaszekcső Erdősmárok Fazekasboda Geresdlak Görcsönydoboka Himesháza Ivándárda Kátoly Kisbudmér Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Liptód Majs Maráza Máriakéménd Mohács Monyoród Nagybudmér Nagynyárád Sárok Sátorhely Somberek Szajk Szederkény Szellő Székelyszabar Töttös Udvar Versend Baja Komló Pécs Siklós Szekszárd Szigetvár Bácsalmás Bátaszék Tolna Véménd PÉCS Abaliget Apátvarasd Aranyosgadány Áta
Bakonya Baksa Belvárdgyula Berkesd Bicsérd Birján Boda Bogád Cserkút Egerág Ellend Erzsébet Görcsöny Gyód Hásságy Keszü Kékesd Kisasszonyfa Kisherend Kozármisleny Kökény Kővágószőlős Kővágótőttős Lothárd Magyarsarlós Martonfa Nagykozár Nagypall Olasz Orfű Pellérd Pereked Pécs Pécsbagota Pécsudvard Pécsvárad Pogány Regenye Romonya Szemely Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Tengeri Téseny Velény Zengővárkony Zók 5 Baja Barcs Dombóvár Kaposvár Komló Mohács Nagyatád Siklós Szekszárd Szigetvár Bátaszék Böhönye
Csurgó Kadarkút Tamási Tolna Véménd 6 SIKLÓS Adorjás Alsószentmárton Babarcszőlős Baranyahidvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egyházasharaszti Garé Gordisa Harkány Hegyszentmárton Hirics Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kemse Kémes Kisdér Kisharsány Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Kórós Lapáncsa Lúzsok Magyarbóly Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ócsárd Ózdfalu Palkonya Páprád Peterd
Pécsdevecser Piskó Pócsa Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Tésenfa Túrony Újpetre Vajszló Vejti Villány Villánykövesd Vokány Zaláta 7 Komló Mohács Pécs Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Véménd önkéntes tűzoltóság működési területe. SZIGETVÁR Almamellék Almáskeresztúr Basal Bánfa Besence Bogdása Boldogasszonyfa Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csányoszró Csebény Cserdi Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Endrőc Felsőszentmárton Gerde Gilvánfa Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Hetvehely
Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kákics Kétújfalu Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Magyarmecske Magyartelek Markóc Marócsa Merenye Molvány Mozsgó Nagycsány Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Okorág Okorvölgy Patapoklosi Pettend Rózsafa Sellye Somogyapáti Somogyhatvan Somogyhárságy Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentkatalin Szentlászló Szentlőrinc Szigetvár Szörény Szulimán Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor Lad (Somogy megye) Patosfa (Somogy megye) 8 Barcs Kaposvár Komló Mohács Nagyatád Pécs Siklós Böhönye Kadarkút
Véménd 9 Önkéntes tűzoltóság: VÉMÉND Erdősmecske Feked Lovászhetény Palotabozsok Szebény Szűr Véménd BAJA Baja Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csátalja Csávoly Dávod Dunafalva Érsekcsanád Felsőszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút Homorúd (Baranya megye) Újmohács (Baranya megye, Mohács település) BÁCS-KISKUN MEGYE Kalocsa Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Mohács Szekszárd Bácsalmás Bátaszék Jánoshalma Kecel Soltvadkert Tolna Véménd
10 Önkéntes tűzoltóság: BÁCSALMÁS Működési területe: Bácsalmás Bácsszőlős Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke Tataháza Önkéntes tűzoltóság: JÁNOSHALMA Működési területe: Borota Jánoshalma Kéleshalom Mélykút Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság: KALOCSA Apostag Bátya Drágszél Dunaegyháza Dunapataj Dunaszentbenedek Dusnok Érsekhalma Fajsz Foktő Géderlak Hajós Harta Homokmégy Kalocsa Miske Ordas Öregcsertő Solt Szakmár Uszód Újtelek Baja Dabas Dunaújváros Sárbogárd Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Paks Szekszárd
Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Soltvadkert Szabadszállás Tolna 11 Önkéntes tűzoltóság: KECEL Működési területe: Császártöltés Imrehegy Kecel KECSKEMÉT Ballószög Helvécia Jakabszállás Kecskemét Nyárlőrinc Orgovány Városföld Baja Cegléd Csongrád Dabas Dunaújváros Kalocsa Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kunszentmárton Paks Szeged Szekszárd Szentes Szolnok Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás Tiszaföldvár Tiszakécske Önkéntes tűzoltóság:
KEREKEGYHÁZA 12 Működési területe: Ágasegyháza Fülöpháza Kerekegyháza Kunbaracs KISKŐRÖS Akasztó Csengőd Dunatetétlen Kaskantyú Kiskőrös Páhi Tabdi Baja Kalocsa Kecskemét Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Soltvadkert Szabadszállás KISKUNFÉLEGYHÁZA Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Jászszentlászló Kiskunfélegyháza Kunszállás Móricgát Pálmonostora Petőfiszállás Tiszaalpár Csengele (Csongrád megye) Pusztaszer (Csongrád megye) Baja Csongrád Kalocsa
13 Kecskemét Kiskőrös Kiskunhalas Kunszentmárton Szeged Szentes Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Lajosmizse Nagykőrös Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás Tiszakécske KISKUNHALAS Balotaszállás Csólyospálos Harkakötöny Kelebia Kiskunhalas Kiskunmajsa Kisszállás Kömpöc Kunfehértó Pirtó Szank Tompa Zsana Baja Kalocsa Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Szeged Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Lajosmizse Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás Önkéntes tűzoltóság: KUNSZENTMIKLÓS Működési területe: Dunavecse
Kunpeszér Kunszentmiklós Szalkszentmárton Tass Apaj (Pest megye) 14 Önkéntes tűzoltóság: LAJOSMIZSE Működési területe: Felsőlajos Ladánybene Lajosmizse Táborfalva (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: SOLTVADKERT Működési területe: Bócsa Soltvadkert Tázlár Önkéntes tűzoltóság: SZABADSZÁLLÁS Működési területe: Fülöpszállás Izsák Kunadacs Soltszentimre Szabadszállás Újsolt Önkéntes tűzoltóság: TISZAKÉCSKE Működési területe: Lakitelek Tiszakécske Szentkirály Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszaug BÉKÉSCSABA Békés Békéscsaba Bélmegyer Csabaszabadi Csárdaszállás Doboz Kamut Kétsoprony Köröstarcsa Mezőberény Murony Szabadkígyós Tarhos BÉKÉS MEGYE
Telekgerendás Újkígyós 15 Gyula Szarvas Orosháza Mezőkovácsháza Szeghalom Komádi Tótkomlós GYULA Elek Geszt Gyula Kétegyháza Kötegyán Lőkösháza Méhkerék Sarkad Sarkadkeresztúr Újszalonta Békéscsaba Mezőkovácsháza Orosháza Szarvas Szeghalom Komádi Tótkomlós MEZŐKOVÁCSHÁZA Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház Medgyesbodzás Medgyesegyháza Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagybánhegyes Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza
16 Békéscsaba Gyula Makó Orosháza Szarvas Szeghalom Tótkomlós önkéntes tűzoltóság működési területe. OROSHÁZA Csanádapáca Csorvás Gádoros Gerendás Kardoskút Nagyszénás Orosháza Pusztaföldvár Székkutas (Csongrád megye) Árpádhalom (Csongrád megye) Eperjes (Csongrád megye) Nagymágocs (Csongrád megye) Békéscsaba Gyula Hódmezővásárhely Makó Mezőkovácsháza Szarvas Szeghalom Szentes Tótkomlós önkéntes tűzoltóság működési területe. SZARVAS Békésszentandrás Csabacsűd Hunya Gyomaendrőd Kardos Kondoros Örménykút Szarvas Békéscsaba Gyula Kunszentmárton Mezőkovácsháza Mezőtúr Orosháza
17 Szeghalom Szentes Szolnok Komádi Tótkomlós Tiszaföldvár SZEGHALOM Dévaványa Füzesgyarmat Kertészsziget Körösladány Okány Szeghalom Vésztő Csökmő (Hajdú-Bihar megye) Darvas (Hajdú-Bihar megye) Berettyóújfalu Békéscsaba Gyula Karcag Mezőkovácsháza Mezőtúr Orosháza Püspökladány Szarvas Kisújszállás Komádi Kunhegyes Létavértes Tótkomlós Önkéntes tűzoltóság: TÓTKOMLÓS Működési területe: Ambrózfalva (Csongrád megye) Békéssámson Csanádalberti (Csongrád megye) Nagyér (Csongrád megye) Pitvaros (Csongrád megye) Tótkomlós ENCS Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
18 Alsógagy Alsóvadász Arka Aszaló Baktakék Beret Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Büttös Csenyéte Csobád Detek Encs Fáj Fancsal Felsődobsza Felsőgagy Felsővadász Fony Forró Fulókércs Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Garadna Gönc Göncruszka Halmaj Hejce Hernádbüd Hernádcéce Hernádkércs Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hidasnémeti Homrogd Ináncs Kány Kázsmárk Kéked Keresztéte Kiskinizs Korlát Krasznokvajda Kupa Léh Litka Méra Mogyoróska Monaj Nagykinizs Novajidrány Nyésta Pamlény Pányok Pere Perecse Pusztaradvány Rásonysápberencs Regéc Selyeb
Szalaszend Szászfa Szemere Szentistvánbaksa Telkibánya Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta 19 Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. KAZINCBARCIKA Aggtelek Alacska Alsószuha Balajt Bánhorváti Berente Boldva Borsodszirák Damak Dédestapolcsány Dövény Dubicsány Edelény Felsőkelecsény Felsőnyárád Hangács Hegymeg Imola Irota Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kurityán Lak Ládbesenyő Mályinka Múcsony Nagybarca Nyomár Ormosbánya Ragály Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Sajószentpéter Szakácsi Szuhafő
Szuhakálló Tardona Tomor Trizs Vadna Zádorfalva Ziliz Zubogy 20 Eger Encs Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Bélapátfalva önkéntes tűzoltóság működési területe MEZŐKÖVESD Bogács Borsodgeszt Borsodivánka Bükkábrány Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Csincse Egerlövő Gelej Kács Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőnyárád Négyes Sály Szentistván Szomolya Tard Tibolddaróc Tiszabábolna Tiszadorogma Tiszavalk Vatta Egerfarmos (Heves megye) Füzesabony (Heves megye) Mezőszemere (Heves megye) Mezőtárkány (Heves megye) Szihalom (Heves megye) Eger Encs Gyöngyös Heves Kazincbarcika
21 Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszafüred Tiszaújváros Abádszalók Bélapátfalva Egyek Tiszanána MISKOLC Alsózsolca Arnót Berzék Bőcs Bükkaranyos Bükkszentkereszt Emőd Felsőzsolca Gesztely Harsány Hernádkak Hernádnémeti Kisgyőr Kistokaj Kondó Mályi Miskolc Nyékládháza Onga Parasznya Radostyán Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajópálfala Sajópetri Sajósenye Sajóvámos Szikszó Szirmabesenyő Varbó Debrecen Eger Encs Hajdúnánás Heves Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Nyíregyháza
22 Ózd Salgótarján Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros Egyek Bélapátfalva Tiszavasvári ÓZD Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csermely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Gömörszőlős Hangony Hét Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Putnok Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Serényfalva Uppony Szentdomonkos (Heves megye) Eger Encs Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Salgótarján Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Bélapátfalva önkéntes tűzoltóság működési területe.
SÁTORALJAÚJHELY 23 Alsóberecki Alsóregmec Bodroghalom Bodrogolaszi Bózsva Erdőhorváti Felsőberecki Felsőregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Györgytarló Háromhuta Hercegkút Hollóháza Karcsa Karos Kenézlő Kishuta Kisrozvágy Komlóska Kovácsvágás Makkoshotyka Mikóháza Nagyhuta Nagyrozvágy Nyíri Olaszliszka Pácin Pálháza Pusztafalu Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Tiszacsermely Tiszakarád Tolcsva Vágáshuta Vajdácska Vámosújfalu Viss Vilyvitány Zalkod Encs Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Ibrány önkéntes tűzoltóság működési körzete.
24 SZENDRŐ Abod Alsótelekes Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Debréte Égerszög Felsőtelekes Galvács Hidvégardó Jósvafő Kánó Komjáti Martonyi Meszes Perkupa Rakaca Rakacaszend Rudabánya Szalonna Szendrő Szendrőlád Szin Szinpetri Szögliget Szőlősardó Szuhogy Teresztenye Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Viszló Encs Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. SZERENCS Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Csobaj Erdőbénye
Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Szerencs Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tállya Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Tokaj Újcsanálos 25 Encs Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Ibrány önkéntes tűzoltóság működési körzete. TISZAÚJVÁROS Ároktő Girincs Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Igrici Kesznyéten Kiscsécs Köröm Mezőcsát Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Ónod Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld
Tiszakeszi Tiszapalkonya Tiszatarján Tiszaújváros Folyás (Hajdú-Bihar megye) Polgár (Hajdú-Bihar megye) Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye) Újtikos (Hajdú-Bihar megye) 26 Debrecen Encs Hajdúnánás Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszafüred Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Ibrány Tiszavasvári Újfehértó CSONGRÁD Csongrád Csanytelek Felgyő Tömörkény CSONGRÁD MEGYE Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskunfélegyháza Kunszentmárton Makó Szeged Szentes Kerekegyháza Lajosmizse Ruzsa Tiszaföldvár Tiszakécske HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hódmezővásárhely
Mártély Mindszent 27 Csongrád Makó Orosháza Szeged Szentes Ruzsa Tótkomlós MAKÓ Apátfalva Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Makó Maroslele Nagylak Óföldeák Csongrád Hódmezővásárhely Mezőkovácsháza Orosháza Szeged Szentes Ruzsa Tótkomlós Önkéntes tűzoltóság: RUZSA Működési területe: Ásotthalom Öttömös Pusztamérges Ruzsa Üllés SZEGED Algyő Baks Balástya Bordány Deszk Dóc
Domaszék Forráskút Kistelek Kübekháza Mórahalom Ópusztaszer Röszke Sándorfalva Szatymaz Szeged Tiszasziget Újszentiván Zákányszék Zsombó 28 Baja Békéscsaba Csongrád Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Makó Mezőkovácsháza Orosháza Szarvas Szentes Szolnok Bácsalmás Jánoshalma Ruzsa Soltvadkert Tótkomlós SZENTES Derekegyház Fábiánsebestyén Nagytőke Szegvár Szentes Csongrád Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskunfélegyháza Kunszentmárton Makó Orosháza Szeged Szarvas Kerekegyháza Ruzsa Tiszaföldvár Tiszakécske Tótkomlós
29 FEJÉR MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BICSKE Működési területe: Alcsútdoboz Bicske Bodmér Csabdi Etyek Felcsút Mány Óbarok Újbarok Vértesboglár Herceghalom (Pest megye) Tök (Pest megye) Zsámbék (Pest megye) DUNAÚJVÁROS Adony Baracs Beloiannisz Besnyő Daruszentmiklós Dunaújváros Előszállás Iváncsa Kisapostag Kulcs Mezőfalva Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Szabadegyháza Érd Kalocsa Kiskőrös Paks Sárbogárd Székesfehérvár Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Mór Polgárdi Soltvadkert Szabadszállás Tamási Vál Önkéntes tűzoltóság:
MÓR 30 Működési területe: Bakonycsernye Balinka Bodajk Csókakő Mór Nagyveleg Pusztavám Söréd SÁRBOGÁRD Alap Alsószentiván Bikács Cece Dég Hantos Igar Káloz Lajoskomárom Mezőszilas Nagykarácsony Nagylók Sárbogárd Sáregres Sárkeresztúr Sárosd Sárszentágota Vajta Belecska (Tolna megye) Keszőhidegkút (Tolna megye) Kisszékely (Tolna megye) Nagyszékely (Tolna megye) Ozora (Tolna megye) Pálfa (Tolna megye) Simontornya (Tolna megye) Tolnanémedi (Tolna megye) Balatonfűzfő Dombóvár Dunaújváros Kalocsa Paks Pétfürdő Siófok Szekszárd Székesfehérvár Mór Polgárdi Tab Tamási Tolna SZÉKESFEHÉRVÁR
31 Aba Bakonykúti Csákberény Csákvár Csór Csősz Fehérvárcsurgó Gánt Gárdony Iszkaszentgyörgy Isztimér Kápolnásnyék Kincsesbánya Lovasberény Magyaralmás Moha Nadap Pákozd Pátka Pázmánd Sárkeresztes Sárkeszi Sárszentmihály Seregélyes Soponya Sukoró Szabadbattyán Székesfehérvár Tác Úrhida Velence Vereb Vértesacsa Zámoly Zichyújfalu Balatonfűzfő Dombóvár Dunaújváros Érd Győr Kalocsa Kaposvár Komárom Paks Pétfürdő Sárbogárd Siófok Szekszárd Tatabánya Veszprém Ács Balatonfüred Balatonboglár Bicske Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány Polgárdi
Tab Tamási Vál Zirc 32 Önkéntes tűzoltóság: POLGÁRDI Működési területe: Füle Jenő Kisláng Kőszárhegy Lepsény Mezőszentgyörgy Nádasdladány Polgárdi Balatonfőkajár (Veszprém megye) Önkéntes tűzoltóság: VÁL Működési területe: Baracska Gyúró Kajászó Tabajd Tordas Vál CSORNA Acsalag Árpás Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Bősárkány Cakóháza Csorna Dör Egyed Enese Farád Fehértó Győrsövényház Jobaháza Kisbabot Kóny Maglóca Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Mórichida GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
33 Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Tárnokréti Vág Zsebeháza Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Pápa Sárvár Sopron Szombathely hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Csepreg Kőszeg Répcelak önkéntes tűzoltóságok működési körzete. GYŐR Abda Bőny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Écs Felpéc Gönyű Gyömöre Győr Győrasszonyfa Győrladamér Győrság Győrszemere Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezőörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka
Nyúl Öttevény Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábapatona Rétalap Románd Sikátor Sokorópátka Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tényő Tét Töltéstava Vámosszabadi Veszprémvarsány Vének Bakonypéterd Lázi 34 Csorna Kapuvár Komárom Mosonmagyaróvár Pápa Pétfürdő Sárvár Sopron Székesfehérvár Tatabánya Veszprém Ács Kisbér Mór Nagyigmánd Répcelak Oroszlány Zirc KAPUVÁR Agyagosszergény Babót Beled Cirák Csapod Ebergőc Edve Fertőd Fertőendréd Fertőszentmiklós Fertőszéplak Gyóró Himod Hövej Iván
Kapuvár Kisfalud Mihályi Osli Petőháza Pusztacsalád Rábakecöl Röjtökmuzsaj Sarród Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd 35 Csorna Győr Mosonmagyaróvár Pápa Sárvár Sopron Szombathely Csepreg Kőszeg Répcelak MOSONMAGYARÓVÁR Ásványráró Bezenye Darnózseli Dunakiliti Dunaremete Dunasziget Feketeerdő Halászi Hegyeshalom Hédervár Jánossomorja Károlyháza Kimle Kisbodak Levél Lébény Lipót Máriakálnok Mecsér Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Püski Rajka Újrónafő Várbalog
36 Csorna Győr Kapuvár Sopron hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. SOPRON Ágfalva Fertőboz Fertőhomok Fertőrákos Harka Hegykő Hidegség Kópháza Lövő Nagycenk Nagylózs Nemeskér Pereszteg Pinnye Sopron Sopronhorpács Sopronkövesd Újkér Völcsej Csorna Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sárvár Szombathely Csepreg Kőszeg Répcelak Önkéntes tűzoltóság: BALMAZÚJVÁROS Működési területe: Balmazújváros Hortobágy BERETTYÓÚJFALU Ártánd Bakonszeg Bedő Berekböszörmény HAJDÚ-BIHAR MEGYE
Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Bihartorda Bojt Derecske Furta Gáborján Hencida Konyár Mezőpeterd Mezősas Nagykereki Szentpéterszeg Tépe Told Váncsod Vekerd Zsáka 37 Debrecen Hajdúnánás Karcag Püspökladány Szeghalom Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Komádi Létavértes DEBRECEN Bocskaikert Debrecen Fülöp Hajdúbagos Hajdúsámson Mikepércs Nyíracsád Nyíradony Nyírábrány Nyírmártonfalva Sáránd Vámospércs Berettyóújfalu Békéscsaba Hajdúnánás Karcag Miskolc Nyírbátor Nyíregyháza Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros Balmazújváros
Csenger Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Ibrány Komádi Létavértes Szakoly Tiszavasvári Újfehértó 38 Önkéntes tűzoltóság: EGYEK Működési területe: Egyek Tiszacsege Újszentmargita Nagyiván Hortobágy települések területén. Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Működési területe: Hajdúböszörmény Hajdúhadház Téglás Önkéntes tűzoltóság: KOMÁDI Működési területe: Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz Biharugra (Békés megye) Körösnagyharsány (Békés megye) Körösújfalu (Békés megye) Mezőgyán (Békés megye) Zsadány (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: LÉTAVÉRTES Működési területe: Álmosd Bagamér Esztár Hosszúpályi Kismarja Kokad Létavértes Monostorpályi Pocsaj Újléta HAJDÚNÁNÁS
39 Görbeháza Hajdúdorog Hajdúnánás Berettyóújfalu Debrecen Nyíregyháza Püspökladány Tiszaújváros Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Szakoly Tiszavasvári Újfehértó Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚSZOBOSZLÓ Működési területe: Ebes Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes Kaba Nádudvar települések területén. PÜSPÖKLADÁNY Báránd Biharnagybajom Földes Kaba Nagyrábé Nádudvar Püspökladány Sáp Sárrétudvari Szerep Tetétlen Berettyóújfalu Debrecen Hajdúnánás Karcag Szeghalom Tiszafüred Abádszalók Balmazújváros Hajdúszoboszló
Kisújszállás Komádi Kunhegyes Létavértes 40 HEVES MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BÉLAPÁTFALVA Működési területe: Balaton Bekölce Bélapátfalva Bükkszentmárton Egercsehi Mikófalva Mónosbél Nagyvisnyó Szilvásvárad Szúcs EGER Aldebrő Andornaktálya Bátor Bodony Bükkszenterzsébet Bükkszék Demjén Eger Egerbakta Egerbocs Egerszalók Egerszólát Erdőkövesd Fedémes Feldebrő Felsőtárkány Hevesaranyos Istenmezeje Kápolna Kerecsend Kisfüzes Maklár Mátraderecske Nagytálya Noszvaj Novaj Ostoros Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szarvaskő Tarnalelesz Tarnaszentmária Terpes
Tófalu Váraszó Verpelét 41 Gyöngyös Hatvan Heves Jászberény Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Ózd Salgótarján Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros Bélapátfalva Egyek Jászkisér Pásztó Tiszanána GYÖNGYÖS Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Parádsasvár Rózsaszentmárton Szücsi Vámosgyörk Vécs Visonta Visznek Eger Gödöllő Hatvan Heves Jászberény Salgótarján Nagykáta
42 Jászkisér Pásztó Tiszanána HATVAN Apc Boldog Csány Ecséd Hatvan Heréd Hort Lőrinci Nagykökényes Petőfibánya Zagyvaszántó Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Bér (Nógrád megye) Buják (Nógrád megye) Egyházasdengeleg (Nógrád megye) Erdőkürt (Nógrád megye) Erdőtarcsa (Nógrád megye) Héhalom (Nógrád megye) Kálló (Nógrád megye) Kisbágyon (Nógrád megye) Palotás (Nógrád megye) Szirák (Nógrád megye) Vanyarc (Nógrád megye) Galgahévíz (Pest megye) Kartal (Pest megye) Tura (Pest megye) Verseg (Pest megye) Balassagyarmat Eger Gödöllő Gyöngyös Heves Jászberény Nagykáta Salgótarján Vác Jászkisér Pásztó Vámosmikola Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság: HEVES Átány Besenyőtelek Boconád Dormánd Erdőtelek Erk
Heves Hevesvezekény Kál Kompolt Nagyút Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 43 Eger Gyöngyös Hatvan Jászberény Karcag Mezőkövesd Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros Abádszalók Jászkisér Tiszanána Önkéntes tűzoltóság: TISZANÁNA Működési területe: Kisköre Kömlő Sarud Tiszanána Önkéntes tűzoltóság: ABÁDSZALÓK Működési területe: Abádszalók Tiszabura Tiszaderzs JÁSZBERÉNY Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászágó Jászárokszállás Jászberény JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE
Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jásztelek Pusztamonostor 44 Eger Gyöngyös Hatvan Heves Karcag Mezőtúr Nagykáta Szolnok Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint Jászkisér Tiszanána Önkéntes tűzoltóság: JÁSZKISÉR Működési területe: Jászapáti Jászkisér Tiszasüly KARCAG Berekfürdő Karcag Kunmadaras Bucsa (Békés megye) Berettyóújfalu Debrecen Heves Jászberény Mezőtúr Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszafüred Abádszalók Balmazújváros Egyek Hajdúszoboszló Kisújszállás Komádi Kunhegyes Tiszanána Önkéntes tűzoltóság: KISÚJSZÁLLÁS
45 Működési területe: Fegyvernek Kenderes Kisújszállás Örményes Ecsegfalva (Békés megye) Karcag Túrkeve települések területén. Önkéntes tűzoltóság: KUNHEGYES Működési területe: Kunhegyes Tiszabő Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora KUNSZENTMÁRTON Cserkeszőlő Csépa Kunszentmárton Mesterszállás Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas Szentes Szarvas Csongrád Kecskemét Kiskunfélegyháza Mezőtúr Szeghalom Szolnok Jászkisér Lajosmizse Tiszaföldvár Tiszakécske MEZŐTÚR Kétpó Kuncsorba Mezőhék Mezőtúr Túrkeve
46 Jászberény Karcag Kunszentmárton Szarvas Szeghalom Szolnok Tiszafüred Jászkisér Kisújszállás Kunhegyes Tiszaföldvár SZOLNOK Besenyszög Csataszög Hunyadfalva Jászladány Kőtelek Nagykörű Rákóczifalva Szajol Szászberek Szolnok Tiszapüspöki Tiszatenyő Tiszavárkony Tószeg Törökszentmiklós Újszász Vezseny Zagyvarékas Békéscsaba Cegléd Gyöngyös Hatvan Heves Jászberény Karcag Kecskemét Kunszentmárton Mezőtúr Nagykáta Püspökladány Szarvas Szeghalom Szentes Tiszafüred Abádszalók Jászkisér Kisújszállás Kunhegyes Lajosmizse Nagykőrös Tiszaföldvár
Tiszakécske 47 Önkéntes tűzoltóság: TISZAFÖLDVÁR Működési területe: Cibakháza Kengyel Martfű Rákócziújfalu Tiszaföldvár TISZAFÜRED Nagyiván Tiszafüred Tiszaigar Tiszaörs Tiszaszentimre Tiszaszőlős Poroszló (Heves megye) Újlőrincfalva (Heves megye) Debrecen Eger Heves Jászberény Karcag Mezőkövesd Mezőtúr Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszaújváros Abádszalók Jászkisér Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Kisújszállás Kunhegyes Tiszanána Önkéntes tűzoltóság: ÁCS Működési területe: Ács Bana Bábolna Önkéntes tűzoltóság: BAJNA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE
48 Működési területe: Bajna Epöl Gyermely Szomor Nagysáp Máriahalom Úny ESZTERGOM Annavölgy Csolnok Dág Dorog Dömös Esztergom Kesztölc Leányvár Piliscsév Pilismarót Sárisáp Piliscsaba (Pest megye) Pilisjászfalu (Pest megye) Tinnye (Pest megye) Budapest Érd Komárom Nyergesújfalu Szentendre Tatabánya Ács Bajna Kisbér Nagyigmánd Pomáz Önkéntes tűzoltóság: KISBÉR Működési területe: Aka Ácsteszér Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Csatka Császár Ete Kerékteleki Kisbér Réde Súr Vérteskethely
49 KOMÁROM Almásfüzitő Dunaalmás Komárom Mocsa Naszály Neszmély Esztergom Győr Nyergesújfalu Székesfehérvár Tatabánya Ács Bajna Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány Önkéntes tűzoltóság: NAGYIGMÁND Működési területe: Csém Csép Kisigmánd Kocs Nagyigmánd Szákszend Tárkány NYERGESÚJFALU Bajót Lábatlan Mogyorósbánya Nyergesújfalu Süttő Tát Tokod Tokodaltáró Esztergom Komárom Tatabánya Ács Bajna Bicske Kisbér Nagyigmánd Oroszlány
50 Önkéntes tűzoltóság: OROSZLÁNY Működési területe: Bokod Dad Kecskéd Oroszlány TATABÁNYA Baj Dunaszentmiklós Héreg Kömlőd Környe Szárliget Szomód Tardos Tarján Tata Tatabánya Várgesztes Vértessomló Vértesszőlős Vértestolna Szár (Fejér megye) Esztergom Érd Győr Komárom Nyergesújfalu Szentendre Székesfehérvár Ács Bajna Bicske Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány Pomáz Vál BALASSAGYARMAT Balassagyarmat Bánk NÓGRÁD MEGYE
Becske Bercel Bokor Borsosberény Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Csesztve Csitár Debercsény Dejtár Drégelypalánk Érsekvadkert Felsőtold Galgaguta Garáb Herencsény Hollókő Hont Horpács Hugyag Iliny Ipolyvece Kétbodony Kisecset Kutasó Ludányhalászi Magyarnándor Mohora Nagylóc Nagyoroszi Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Őrhalom Patak Patvarc Pusztaberki Rétság Rimóc Romhány Szanda Szátok Szécsénke Szente Szécsény Szügy Terény Tereske Tolmács Varsány 51 Hatvan Salgótarján Vác Pásztó Vámosmikola Önkéntes tűzoltóság:
PÁSZTÓ 52 Működési területe: Alsótold Csécse Ecseg Jobbágyi Kozárd Mátraszőlős Mátraverebély Pásztó Sámsonháza Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar SALGÓTARJÁN Bárna Bátonyterenye Cered Dorogháza Egyházasgerge Endrefalva Etes Ipolytarnóc Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kazár Kishartyán Kisbárkány Litke Lucfalva Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraterenye Mihálygerge Magyargéc Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Nógrádmegyer Piliny Rákóczibánya Salgótarján Ságújfalu Szalmatercs Sóshartyán Szécsényfelfalu Szilaspogony Szuha Vizslás Zabar Ivád (Heves megye) Mátraballa (Heves megye)
53 Balassagyarmat Eger Gödöllő Gyöngyös Hatvan Ózd Vác Bélapátfalva Pásztó Vámosmikola CEGLÉD Abony Albertirsa Cegléd Ceglédbercel Csemő Dánszentmiklós Jászkarajenő Kőröstetétlen Mikebuda Tápiószőlős Törtel Újszilvás PEST MEGYE Dabas Gödöllő Jászberény Kecskemét Kiskőrös Monor Nagykáta Szigetszentmiklós Szolnok Vác Jászkisér Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Szabadszállás Tiszakécske DABAS Alsónémedi Bugyi Dabas Hernád
Inárcs Kakucs Ócsa Örkény Pusztavacs Tatárszentgyörgy Újhartyán Újlengyel 54 Budapest Cegléd Érd Gödöllő Kalocsa Kecskemét Monor Nagykáta Szigetszentmiklós Vác Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Ráckeve Szabadszállás Tiszakécske ÉRD Biatorbágy Budaörs Diósd Érd Páty Pusztazámor Sóskút Százhalombatta Tárnok Törökbálint Ercsi (Fejér megye) Martonvásár (Fejér megye) Ráckeresztúr (Fejér megye) Budapest Cegléd Dabas Dunaújváros Esztergom Gödöllő Monor Nagykáta Nyergesújfalu Sárbogárd Szentendre
55 Székesfehérvár Szigetszentmiklós Tatabánya Vác Bajna Bicske Polgárdi Pomáz Ráckeve Vál GÖDÖLLŐ Aszód Bag Dány Domony Erdőkertes Galgamácsa Gödöllő Hévízgyörk Iklad Isaszeg Kerepes Kistarcsa Mogyoród Szada Valkó Vácegres Váckisújfalu Vácszentlászló Veresegyház Zsámbok Balassagyarmat Budapest Cegléd Dabas Gyöngyös Hatvan Jászberény Kecskemét Monor Nagykáta Salgótarján Szolnok Vác Pásztó Vámosmikola MONOR Bénye Csévharaszt Gomba
Gyömrő* Káva Maglód Mende Monor Nyáregyháza Péteri Pilis Sülysáp Úri Üllő* Vasad Vecsés* 56 Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Nagykáta Szigetszentmiklós Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, Nagykőrös önkéntes tűzoltóság működési területe, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben az RKI működési területe. *A Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér hivatásos tűzoltóságának működéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 8/1997. (II.12.) BM rendelet 2., valamint a Polgári Légiközlekedési Hatóság mindenkori határozatában megjelölt területen bekövetkezett, a légiközlekedési hatóság által meghatározott légiközlekedési balesetek, rendkívüli repülőesemények kivételével. NAGYKÁTA Farmos Kóka Nagykáta Pánd Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószecső Tápiószele Tápiószentmárton Tóalmás Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Gyöngyös Hatvan Jászberény Monor Szigetszentmiklós Szolnok Vác
57 Jászkisér Nagykőrös Önkéntes tűzoltóság: NAGYKŐRÖS Működési területe: Kocsér Nagykőrös Nyársapát Önkéntes tűzoltóság: POMÁZ Működési területe: Budakalász Csobánka Pilisszántó Pilisszentkereszt Pomáz Önkéntes tűzoltóság: RÁCKEVE Működési területe: Áporka Dömsöd Kiskunlacháza Lórév Makád Ráckeve Szigetbecse Szigetszentmárton Szigetújfalu SZENTENDRE Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentlászló Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád Budapest Esztergom Érd Szigetszentmiklós Bajna Pomáz SZIGETSZENTMIKLÓS
58 Délegyháza Dunaharaszti Dunavarsány Halásztelek Majosháza Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmiklós Taksony Tököl Segítségnyújtási körzet: Budapest Cegléd Dabas Érd Gödöllő Monor Nagykáta Szentendre Vác Kunszentmiklós Pomáz Ráckeve VÁC Acsa Csomád Csörög Csővár Galgagyörk Göd Ipolydamásd Kismaros Kisnémedi Kosd Kóspallag Márianosztra Nagymaros Őrbottyán Penc Püspökhatvan Püspökszilágy Rád Szob Szokolya Sződ Sződliget Vác Vácduka Váchartyán
Vácrátót Verőce Zebegény Alsópetény (Nógrád megye) Berkenye (Nógrád megye) Diósjenő (Nógrád megye) Felsőpetény (Nógrád megye) Keszeg (Nógrád megye) Legénd (Nógrád megye) Nézsa (Nógrád megye) Nógrád (Nógrád megye) Nőtincs (Nógrád megye) Ősagárd (Nógrád megye) Szendehely (Nógrád megye) 59 Balassagyarmat Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Hatvan Jászberény Monor Nagykáta Pásztó Vámosmikola Önkéntes tűzoltóság: VÁMOSMIKOLA Működési területe: Bernecebaráti Kemence Perőcsény Tésa Nagybörzsöny Ipolytölgyes Letkés Vámosmikola Önkéntes tűzoltóság: BALATONBOGLÁR Működési területe: Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Balatonőszöd Balatonszemes Fonyód Gyugy Karád Látrány Ordacsehi SOMOGY MEGYE
Somogybabod Somogytúr Szőlősgyörök Visz 60 BARCS Babócsa Barcs Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kastélyosdombó Kálmáncsa Komlósd Lakócsa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár Kaposvár Marcali Nagyatád Siklós Siófok Szigetvár Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab Önkéntes tűzoltóság: BÖHÖNYE Működési területe: Böhönye Inke Nagybajom Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése Önkéntes tűzoltóság: CSURGÓ
61 Működési területe: Bélavár Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Őrtilos Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Szenta Zákány Zákányfalu Önkéntes tűzoltóság: KADARKÚT Működési területe: Csököly Gige Hedrehely Hencse Jákó Kadarkút Kőkút Mike Rinyakovácsi Visnye KAPOSVÁR Alsóbogát Baté Bárdudvarnok Bodrog Bonnya Bőszénfa Büssü Cserénfa Csombárd Ecseny Edde Felsőmocsolád Fiad Fonó Gadács Gamás Gálosfa Gölle Hajmás Hetes Igal Juta Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr
Kaposmérő Kaposszerdahely Kaposújlak Kaposvár Kazsok Kára Kisasszond Kisbárapáti Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezőcsokonya Orci Osztopán Patalom Patca Pálmajor Polány Ráksi Sántos Simonfa Somodor Somogyacsa Somogyaszaló Somogydöröcske Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Somogyszil Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Szorosad Taszár Törökkoppány Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Baranyajenő (Baranya megye) Baranyaszentgyörgy (Baranya megye) Gödre (Baranya megye) Szágy (Baranya megye) Tormás (Baranya megye) 62 Barcs Dombóvár Komló Marcali Nagyatád Siófok Szigetvár Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab
Tamási 63 MARCALI Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Balatonújlak Buzsák Csákány Csömend Főnyed Gadány Hács Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Kisberény Lengyeltóti Libickozma Marcali Mesztegnyő Nagyszakácsi Nemesvid Nikla Öreglak Pamuk Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyvámos Somogyvár Somogyzsitfa Szegerdő Szőkedencs Táska Tikos Barcs Kaposvár Keszthely Lenti Nagyatád Nagykanizsa Siófok Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab NAGYATÁD
Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagyatád Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyő Rinyaszentkirály Segesd Somogyszob Szabás Tarany 64 Barcs Kaposvár Marcali Nagykanizsa Siófok Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab SIÓFOK Ádánd Balatonendréd Balatonföldvár Balatonszabadi Balatonszárszó Bálványos Kereki Kőröshegy Kötcse Nagyberény Nagycsepely Nyim Pusztaszemes Ságvár Siófok Siójut Som (kivéve: Daránypuszta) Szántód Szólád Teleki Zamárdi Enying (Fejér megye) Mátyásdomb (Fejér megye) Mezőkomárom (Fejér megye) Szabadhídvég (Fejér megye) Felsőnyék (Tolna megye)
Balatonvilágos (Veszprém megye) 65 Balatonfűzfő Barcs Dombóvár Kaposvár Marcali Nagyatád Sárbogárd Székesfehérvár Balatonboglár Balatonfüred Böhönye Kadarkút Polgárdi Tab Tamási Önkéntes tűzoltóság: TAB Működési területe: Andocs Bábonymegyer Bedegkér Kapoly Kánya Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszőlős Somogyegres Somogymeggyes Tab Tengőd Torvaj Zala Zics Önkéntes tűzoltóság: CSENGER Működési területe: Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Gacsály Garbolc Hermánszeg Jánkmajtis Kishódos Kisnamény Komlódtótfalu Méhtelek Nagyhódos SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
Pátyod Porcsalma Rozsály Szamosangyalos Szamosbecs Szamossályi Szamostatárfalva Tisztaberek Túrricse Tyukod Ura Zajta 66 Önkéntes tűzoltóság: FEHÉRGYARMAT Működési területe: Cégénydányád Fehérgyarmat Fülesd Gyügye Kérsemjén Kisar Kisszekeres Kömörő Mánd Nábrád Nagyar Nagyszekeres Nemesborzova Panyola Penyige Szamosújlak Tarpa Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Zsarolyán Önkéntes tűzoltóság: IBRÁNY Működési területe: Balsa Beszterec Buj Gávavencsellő Ibrány Nagyhalász Paszab Tiszabercel Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer KISVÁRDA Ajak Anarcs Berkesz Dombrád Döge
Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Kisvárda Laskod Lövőpetri Mezőladány Nyírkarász Nyírlövő Nyírtass Pap Pátroha Petneháza Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tiszakanyár Tornyospálca Újdombrád Újkenéz Cigánd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Dámóc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Lácacséke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Semjén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Révleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Zemplénagárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 67 Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza Sátoraljaújhely Záhony Csenger Fehérgyarmat Ibrány Szakoly Újfehértó Vásárosnamény MÁTÉSZALKA Barabás Beregdaróc Beregsurány Botpalád Csaholc Fábiánháza Fülpösdaróc Gelénes Géberjén Győrtelek Hetefejércse
Hodász Jármi Kántorjánosi Kispalád Kocsord Kölcse Lónya Magosliget Márokpapi Mátészalka Mátyus Mérk Milota Nagydobos Nagyecsed Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Őr Papos Rápolt Rohod Sonkád Szamoskér Szamosszeg Szatmárcseke Tiborszállás Tiszaadony Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakerecseny Tiszakóród Uszka Vaja Vállaj Vámosoroszi 68 Kisvárda Nyírbátor Nyíregyháza Záhony Csenger Fehérgyarmat Ibrány Szakoly Újfehértó Vásárosnamény NYÍRBÁTOR Bátorliget Encsencs Kállósemjén Kisléta Máriapócs
Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgyulaj Nyírlugos Nyírpilis Nyírvasvári Ófehértó Ömböly Penészlek Piricse Pócspetri Terem 69 Debrecen Kisvárda Mátészalka Nyíregyháza Záhony Balmazújváros Csenger Fehérgyarmat Hajdúböszörmény Ibrány Létavértes Szakoly Újfehértó Vásárosnamény NYÍREGYHÁZA Apagy Baktalórántháza Besenyőd Demecser Kálmánháza Kemecse Kék Kótaj Levelek Magy Nagycserkesz Nagykálló Napkor Nyírbogdány Nyíregyháza Nyíribrony Nyírjákó Nyírkércs Nyírpazony Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Rakamaz Ramocsaháza Sényő Szabolcs
Székely Timár Tiszanagyfalu 70 Debrecen Hajdúnánás Kisvárda Mátészalka Miskolc Nyírbátor Sátoraljaújhely Szerencs Tiszaújváros Záhony Balmazújváros Csenger Egyek Fehérgyarmat Hajdúböszörmény Ibrány Szakoly Tiszavasvári Újfehértó Vásárosnamény Önkéntes tűzoltóság: SZAKOLY Működési területe: Balkány Biri Bököny Geszteréd Nyírgelse Nyírmihálydi Szakoly Önkéntes tűzoltóság: TISZAVASVÁRI Működési területe: Szorgalmatos Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszalök Tiszavasvári Önkéntes tűzoltóság: ÚJFEHÉRTÓ Működési területe: Érpatak Újfehértó
71 Önkéntes tűzoltóság: VÁSÁROSNAMÉNY Működési területe: Aranyosapáti Pusztadobos Csaroda Nyírmada Gemzse Gyüre Gulács Ilk Jánd Kisvarsány Nagyvarsány Olcsva Tiszaszalka Tákos Tiszavid Vámosatya Vásárosnamény ZÁHONY Benk Eperjeske Győröcske Komoró Mándok Tiszabezdéd Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Tuzsér Záhony Zsurk Kisvárda Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Csenger Fehérgyarmat Vásárosnamény önkéntes tűzoltóság működési területe. Önkéntes tűzoltóság: BÁTASZÉK Működési területe: Alsónyék Báta Bátaapáti Bátaszék Mórágy Pörböly TOLNA MEGYE
72 DOMBÓVÁR Attala Csibrák Csikóstőttős Dalmand Dombóvár Döbrököz Dúzs Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcső Kisvejke Kocsola Kurd Lápafő Lengyel Mucsi Nak Szakcs Várong Alsómocsolád (Baranya megye) Ág (Baranya megye) Bikal (Baranya megye) Egyházaskozár (Baranya megye) Gerényes (Baranya megye) Hegyhátmaróc (Baranya megye) Kisvaszar (Baranya megye) Mágocs (Baranya megye) Mekényes (Baranya megye) Meződ (Baranya megye) Nagyhajmás (Baranya megye) Szárász (Baranya megye) Tarrós (Baranya megye) Tékes (Baranya megye) Vásárosdombó (Baranya megye) Csoma (Somogy megye) Kercseliget (Somogy megye) Mosdós (Somogy megye) Nagyberki (Somogy megye) Szabadi (Somogy megye) Kaposvár Komló Paks Sárbogárd Siklós Siófok Szekszárd Balatonboglár Böhönye Kadarkút Tab Tamási Tolna Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság:
PAKS 73 Bölcske Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Németkér Paks Pusztahencse Sárszentlőrinc Dombóvár Dunaújváros Kalocsa Sárbogárd Szekszárd hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Bátaszék Kunszentmiklós Tamási Tolna SZEKSZÁRD Alsónána Aparhant Bonyhád Bonyhádvarasd Cikó Decs Diósberény Felsőnána Grábóc Gyönk Györe Harc Hőgyész Izmény Kakasd Kalaznó Kéty Kisdorog Kismányok Kistormás Kölesd Medina Miszla Mőcsény Mucsfa
Murga Nagymányok Nagyvejke Őcsény Sárpilis Sióagárd Szakadát Szálka Szárazd Szedres Szekszárd Tengelic Tevel Udvari Varsád Váralja Várdomb Závod Zomba Hidas (Baranya megye) Mecseknádasd (Baranya megye) Óbánya (Baranya megye) Ófalu (Baranya megye) 74 Baja Dombóvár Kalocsa Kiskőrös Komló Mohács Paks Pécs Sárbogárd Siklós hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Bátaszék Jánoshalma Tamási Tolna Véménd Önkéntes tűzoltóság: TAMÁSI Működési területe: Értény Fürged Iregszemcse Koppányszántó Magyarkeszi Nagykónyi Nagyszokoly Pincehely Regöly Szakály Tamási Újireg Önkéntes tűzoltóság: TOLNA
75 Működési területe: Bogyiszló Fadd Fácánkert Tolna VAS MEGYE Önkéntes tűzoltóság: CSEPREG Működési területe: Bő Bük Csepreg Gór Iklanberény Lócs Sajtoskál Simaság Tormásliget Tömörd Egyházasfalu (Győr-Moson-Sopron megye) Gyalóka (Győr-Moson-Sopron megye) Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye) Szakony (Győr-Moson-Sopron megye) Und (Győr-Moson-Sopron megye) Zsira (Győr-Moson-Sopron megye) KÖRMEND Alsószölnök Apátistvánfalva Csákánydoroszló Csörötnek Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsőjánosfa Felsőmarác Felsőszölnök Gasztony Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ispánk Ivánc Katafa Kemestaródfa Kétvölgy Kisrákos Kondorfa Körmend Magyarlak
Magyarnádalja Magyarszecsőd Molnaszecsőd Nagykölked Nagymizdó Nagyrákos Nádasd Nemesmedves Nemesrempehollós Orfalu Őrimagyarósd Őriszentpéter Pankasz Pinkamindszent Rábagyarmat Rádóckölked Rátót Rönök Sárfimizdó Szaknyér Szakonyfalu Szalafő Szarvaskend Szentgotthárd Szentpéterfa Szőce Vasalja Vasszentmihály Viszák Csöde (Zala megye) Ozmánbük (Zala megye) Vaspör (Zala megye) Zalaháshágy (Zala megye) Zalalövő (Zala megye) 76 Ajka Lenti Sárvár Szombathely Zalaegerszeg Csepreg Kőszeg Répcelak Vasvár Zalaszentgrót Önkéntes tűzoltóság: KŐSZEG Működési területe: Bozsok Cák Horvátzsidány Kiszsidány Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Lukácsháza
Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem 77 Önkéntes tűzoltóság: RÉPCELAK Működési területe: Csánig Nick Répcelak Vámoscsalád Vasegerszeg Csáfordjánosfa (Győr-Moson-Sopron megye) Csér (Győr-Moson-Sopron megye) Dénesfa (Győr-Moson-Sopron megye) Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) SÁRVÁR Bejcgyertyános Boba Borgáta Bögöt Bögöte Celldömölk Chernelházadamonya Csempeszkopács Csénye Csönge Duka Egervölgy Egyházashetye Gérce Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Jánosháza Karakó Káld Keléd Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kenyeri Kissomlyó Köcsk Megyehíd Meggyeskovácsi Mesterháza Mesteri Nagygeresd Nagysimonyi Nemeskeresztúr Nemeskocs
Nemesládony Nyőgér Ostffyasszonyfa Ölbő Pápoc Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy Rum Sárvár Sitke Sótony Szeleste Tokorcs Tompaládony Uraiújfalu Vashosszúfalu Vasszilvágy Vásárosmiske Vát Vönöck Zsennye Zsédeny Kamond (Veszprém megye) 78 Ajka Csorna Kapuvár Keszthely Körmend Lenti Pápa Sopron Szombathely Zalaegerszeg Csepreg Kőszeg Répcelak Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót SZOMBATHELY Acsád Balogunyom Bozzai Bucsu Dozmat Felsőcsatár Gencsapáti Gyanógeregye Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kenéz
Kisunyom Meszlen Narda Nárai Nemesbőd Nemeskolta Perenye Pornóapáti Rábatöttös Salköveskút Sé Sorkifalud Sorkikápolna Sorokpolány Söpte Szombathely Tanakajd Táplánszentkereszt Torony Vasasszonyfa Vaskeresztes Vassurány Vasszécseny Vép 79 Csorna Kapuvár Körmend Lenti Sárvár Sopron Zalaegerszeg Csepreg Kőszeg Répcelak Vasvár Zalaszentgrót Önkéntes tűzoltóság: VASVÁR Működési területe: Alsóújlak Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Gersekarát Győrvár Hegyhátszentpéter Kám Olaszfa Oszkó Pácsony Petőmihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Szemenye Telekes
Vasvár 80 VESZPRÉM MEGYE AJKA Ajka Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csehbánya Devecser Doba Halimba Iszkáz Kapolcs Karakószörcsök Kisberzseny Kislőd Kolontár Magyarpolány Noszlop Nyirád Oroszi Öcs Pula Pusztamiske Somlójenő Somlóvásárhely Szőc Taliándörögd Tüskevár Úrkút Városlőd Vigántpetend Badacsonytomaj Balatonfűzfő Keszthely Körmend Pápa Pétfürdő Sárvár Veszprém Balatonfüred Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót Zirc BADACSONYTOMAJ Ábrahámhegy
Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatoncsicsó Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Balatonszepezd Hegymagas Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kővágóörs Köveskál Mindszentkálla Monoszló Nemesgulács Nemesvita Óbudavár Révfülöp Salföld Szentantalfa Szentbékkálla Szentjakabfa Szigliget Tagyon Zánka 81 Ajka Balatonfűzfő Keszthely Pápa Pétfürdő Veszprém Balatonfüred Sümeg Tapolca Zirc Önkéntes tűzoltóság: BALATONFÜRED Működési területe: Aszófő Balatonakali Balatonfüred Balatonszőlős Balatonudvari Csopak Dörgicse Lovas Örvényes Paloznak Pécsely Tihany Vászoly BALATONFŰZFŐ
Alsóörs Balatonalmádi Balatonfűzfő Balatonkenese Királyszentistván Litér Papkeszi Vilonya 82 Ajka Badacsonytomaj Pápa Pétfürdő Sárbogárd Veszprém Siófok Székesfehérvár Balatonboglár Balatonfüred Mór Polgárdi Sümeg Tab Tapolca Zirc PÁPA Adásztevel Adorjánháza Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyság Bakonyszentiván Bakonyszücs Bakonytamási Béb Békás Csót Csögle Dabrony Dáka Döbrönte Egeralja Egyházaskesző Farkasgyepű Ganna Gecse Gic Homokbödöge Kemeneshőgyész Kemenesszentpéter Kerta Kiscsősz Kispirit Kisszőlős Kup Külsővat Lovászpatona
Magyargencs Malomsok Marcalgergelyi Marcaltő Mezőlak Mihályháza Nagyacsád Nagyalásony Nagydém Nagygyimót Nagypirit Nagytevel Nemesgörzsöny Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápa Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Somlószőlős Somlóvecse Takácsi Ugod Vanyola Vaszar Várkesző Vid Vinár Mersevát (Vas megye) Szergény (Vas megye) Bakonygyirót (Győr-Moson-Sopron megye) Bakonyszentlászló (Győr-Moson-Sopron megye) Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye) Fenyőfő (Győr-Moson-Sopron megye) Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye) Szerecseny (Győr-Moson-Sopron megye) 83 Ajka Badacsonytomaj Balatonfűzfő Csorna Győr Kapuvár Pétfürdő Sárvár Veszprém Kisbér Répcelak Sümeg Tapolca Vasvár Zirc Önkéntes tűzoltóság: SÜMEG Működési területe: Bazsi