A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes
|
|
- Gergő Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter./2007. (.) ÖTM rendelete a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény 47. -a (2) bekezdésének 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. -ának c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az RST kötet tartalmi követelményeit az R. 2. melléklete rögzíti. Az egységes adatbázis létrehozása, kezelése érdekében az RST kötet részét képező RST adatlapok formáját az R. 3. melléklete határozza meg, melyektől Budapesten a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (a továbbiakban: FTP) parancsnoka az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) főigazgatójának egyetértésével eltérhet. Az egységes RST adatbázis létrehozására és működésére az OKF főigazgatója tájékoztatót ad ki. 2. (1) Az R. 7. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az RST adatlapon rögzítettek szerinti erők, eszközök riasztását a tűzoltóság elsődleges működési körzete szerinti híradóügyeletes hajtja végre a saját erők, eszközök részére. A riasztással egyidejűleg értesíteni kell az alapszabályában mentő-tűzvédelmi feladatok ellátását vállaló és a működési terület szerinti tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületet. A megállapodást a működési terület szerinti tűzoltóság köteles a szakmai felügyeletet ellátó igazgatóságra, az FTP esetén az OKF-re jóváhagyásra felterjeszteni. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek megtérítésének és a tűzoltó egyesület értesítésének rendjét. A segítségnyújtásra tervezett tűzoltóság erőinek, eszközeinek riasztását, az igazgatóság ügyeletese az FTP esetében az FTP Hírközpontja hajtja végre. (2) Az R. 7. -ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A tűzoltóságok a működési területükön kívülre is kötelesek vonulni, ha azt számukra a Központi Ügyelet elrendeli, egyéb esetben működési területüket csak az OKF főigazgatójának engedélyével hagyhatják el. A bázis különleges technikai eszközeinek riasztását - működési területén és azon túl is - a Központi Ügyelet közvetlenül is elrendelheti. 1
2 3. Az R. 8. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A létesítményi tűzoltóság, fenntartója engedélyével működési területén kívüli vonulásaira megállapodást köthet a működési terület szerinti tűzoltósággal, ha a megállapodásban foglaltak nem veszélyeztetik a létesítményi tűzoltóság alapfeladatának ellátását. A megállapodás megkötéséről a működési terület szerinti tűzoltóság fenntartóját tájékoztatja. A megállapodás megkötését a létesítményi tűzoltóság is kezdeményezheti. A megállapodást a működési terület szerinti tűzoltóság, jóváhagyásra felterjeszti a szakmai felügyeletet ellátó igazgatóságra, az FTP esetén az OKF-re. A megállapodásnak tartalmaznia kell a létesítményi tűzoltóság riasztásának és a költségek megtérítésének rendjét. 4. Az R. 1. számú mellékletének helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép. (1) Az R. 2. számú mellékletének 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: A riasztási fokozatok tervezésénél az alábbiak szerint kell eljárni: a) Az RST adatlapon a tűzoltóságok erő és eszközállományát a Tűzoltási és Műszaki Mentési Szabályzat (a továbbiakban: TMMSZ) alapján V-ös kiemelt riasztási fokozatig kell tervezni. b) Meg kell állapítani a tervezhető rajok számát. Az elsődleges működési körzetbe a tűzoltóság minden raját, csökkentett raját, félraját és csökkentett félraját tervezni kell. c) Meg kell állapítani az RST adatlapon a segítségnyújtásra tervezhető rajok létszámát. A rajokat a TMMSZ-ben meghatározottak szerint, a minimális létszámmal kell tervezni úgy, hogy mindig a soron következő tűzoltóság teljes vagy csökkentett rajait, majd a fél-, illetve a csökkentett félrajait kell beütemezni. A csökkentett rajt tűzoltástaktikai szempontból teljes rajként kell értelmezni. Az adatlapon a rajokat a külön jogszabály szerinti V. riasztási fokozat alsó határáig kell feltüntetni. d) A különleges szereket a TMMSZ-ben meghatározott létszámmal kell tervezni. A bázis különleges technikai eszközeit 2-2 fővel kell tervezni, létszáma nem csökkenthető. e) Az önkéntes tűzoltóságok I-es szere 4 fővel is tervezhető. f) Az önkéntes és hivatásos tűzoltóságok erőit és eszközeit I. riasztási fokozatnál önállóan kell tervezni, ettől eltérni csak az RST mellékletét képező külön megállapodás alapján az OKF főigazgatójának engedélyével lehet. (2) Az R. 2. számú mellékletének 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 7. Az RST adatlapon szereplő tűzoltóságok különleges szereit, valamint a bázis különleges technikai eszközeit a 3. melléklet 2. pontjában, a K -val jelölt rovatban (kiemelt riasztási fokozat) kell feltüntetni. A tűzoltóság RST kötetében külön lapon, a 2. pontban foglalt formában, a működési területen készenlétben álló különleges szerekből kategóriánként külön jogszabályban foglaltak alapján legfeljebb 3 darabot tervez, a helyszínre érkezési idők sorrendjében. 2
3 6. Az R. 3. számú mellékletének helyébe e rendelet 4. számú melléklete lép. 7. Az R. 4. számú mellékletének helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. 8. Az R. 5. számú mellékletének helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép. 9. (1) Ez a rendelet december 1-jén lép hatályba. (2) A Riasztási és Segítségnyújtási Tervet e rendelet hatálybalépésétől számított 8 napon belül e rendeletnek megfelelően át kell dolgozni és jóvá kell hagyni. Ezt követően az új RST kötetet kell alkalmazni. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról szóló 23/2006. (IV. 28.) BM rendelet, továbbá a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról szóló 7/2006. (XI. 23.) ÖTM rendelet hatályát veszti. (4) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 8. -ának (3) bekezdésében a belügyminiszter szövegrész helyébe a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter szöveg lép. (5) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 3. -a (2) bekezdésének b) pontjában, 3. -ának (3) bekezdésében, 4. -ának (3) bekezdésében, 11. -ában, 12. -ának (1)-(2) bekezdéseiben a BM OKF szövegrész helyébe az OKF szöveg lép. (6) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 2. -ának (3) bekezdésében a BM OKF Főügyeletén (a továbbiakban: Főügyelet) szövegrész helyébe az OKF Központi Ügyeletén (a továbbiakban: Központi Ügyelet) szöveg lép, ennek megfelelően a 6. (3) bekezdésében a Főügyelet szövegrész helyébe a Központi Ügyelet szöveg lép. (7) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 3. -a (2) bekezdésének b) pontjában a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (a továbbiakban: FTP) szövegrész helyébe az FTP szövegrész lép. (8) E rendelet január 1-jén hatályát veszti. Bajnai Gordon 3
4 1. melléklet a /2007. ( ) ÖTM rendelethez 1. számú melléklet A készenléti szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, az önkéntes tűzoltóságok, valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területe KOMLÓ Bakóca Bodolyabér Felsőegerszeg Hosszúhetény Husztót Kárász Kisbeszterce Kishajmás Komló Kovácsszénája Köblény Liget Magyaregregy Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Máza Mecsekpölöske Mindszentgodisa Okorvölgy Oroszló Szalatnak Szászvár Szentkatalin Tófű Varga Vékény Györe (Tolna megye) Izmény (Tolna megye) Váralja (Tolna megye) MOHÁCS Babarc Bár Bezedek Borjád Bóly Dunaszekcső Erdősmárok Fazekasboda Geresdlak BARANYA MEGYE 4
5 5 Görcsönydoboka Himesháza Ivándárda Kátoly Kisbudmér Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Liptód Majs Maráza Máriakéménd Mohács Monyoród Nagybudmér Nagynyárád Sárok Sátorhely Somberek Szajk Szederkény Szellő Székelyszabar Töttös Udvar Versend PÉCS Abaliget Apátvarasd Aranyosgadány Áta Bakonya Baksa Belvárdgyula Berkesd Bicsérd Birján Boda Bogád Cserkút Egerág Ellend Erzsébet Görcsöny Gyód Hásságy Keszü Kékesd Kisasszonyfa Kisherend Kozármisleny Kökény Kővágószőlős Kővágótőttős Lothárd
6 6 Magyarsarlós Martonfa Nagykozár Nagypall Olasz Orfű Pellérd Pereked Pécs Pécsbagota Pécsudvard Pécsvárad Pogány Regenye Romonya Szemely Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Tengeri Téseny Velény Zengővárkony Zók SIKLÓS Adorjás Alsószentmárton Babarcszőlős Baranyahidvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egyházasharaszti Garé Gordisa Harkány Hegyszentmárton Hirics Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kemse Kémes Kisdér
7 7 Kisharsány Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Kórós Lapáncsa Lúzsok Magyarbóly Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ócsárd Ózdfalu Palkonya Páprád Peterd Pécsdevecser Piskó Pócsa Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Tésenfa Túrony Újpetre Vajszló Vejti Villány Villánykövesd Vokány Zaláta SZIGETVÁR Almamellék Almáskeresztúr Basal Bánfa Besence Bogdása Boldogasszonyfa Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csányoszró Csebény
8 8 Cserdi Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Endrőc Felsőszentmárton Gerde Gilvánfa Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Hetvehely Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kákics Kétújfalu Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Magyarmecske Magyartelek Markóc Marócsa Merenye Molvány Mozsgó Nagycsány Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Okorág Patapoklosi Pettend Rózsafa Sellye Somogyapáti Somogyhatvan Somogyhárságy Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentlászló Szentlőrinc Szigetvár Szörény Szulimán
9 Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor Lad (Somogy megye) Patosfa (Somogy megye) Önkéntes tűzoltóság: VÉMÉND Erdősmecske Feked Lovászhetény Palotabozsok Szebény Szűr Véménd Baranya megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Baranya megye Bács Kiskun megye Somogy megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. BAJA Baja Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csátalja Csávoly Dávod Dunafalva Érsekcsanád Felsőszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút Homorúd (Baranya megye) Újmohács (Baranya megye, Mohács település) BÁCS-KISKUN MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BÁCSALMÁS 9
10 Bácsalmás Bácsszőlős Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke Tataháza Önkéntes tűzoltóság: JÁNOSHALMA Borota Jánoshalma Kéleshalom Mélykút KALOCSA Apostag Bátya Drágszél Dunaegyháza Dunapataj Dunaszentbenedek Dusnok Érsekhalma Fajsz Foktő Géderlak Hajós Harta Homokmégy Kalocsa Miske Ordas Öregcsertő Solt Szakmár Uszód Újtelek Önkéntes tűzoltóság: KECEL Császártöltés Imrehegy Kecel KECSKEMÉT 10
11 Ballószög Helvécia Jakabszállás Kecskemét Nyárlőrinc Orgovány Városföld Önkéntes tűzoltóság: KEREKEGYHÁZA Ágasegyháza Fülöpháza Kerekegyháza Kunbaracs KISKŐRÖS Akasztó Csengőd Dunatetétlen Kaskantyú Kiskőrös Páhi Tabdi KISKUNFÉLEGYHÁZA Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Jászszentlászló Kiskunfélegyháza Kunszállás Móricgát Pálmonostora Petőfiszállás Tiszaalpár Csengele (Csongrád megye) Pusztaszer (Csongrád megye) KISKUNHALAS Balotaszállás Csólyospálos Harkakötöny Kelebia Kiskunhalas Kiskunmajsa Kisszállás Kömpöc 11
12 Kunfehértó Pirtó Szank Tompa Zsana Önkéntes tűzoltóság: KUNSZENTMIKLÓS Dunavecse Kunpeszér Kunszentmiklós Szalkszentmárton Tass Apaj (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: LAJOSMIZSE Felsőlajos Ladánybene Lajosmizse Táborfalva (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: SOLTVADKERT Bócsa Soltvadkert Tázlár Önkéntes tűzoltóság: SZABADSZÁLLÁS Fülöpszállás Izsák Kunadacs Soltszentimre Szabadszállás Újsolt Önkéntes tűzoltóság: TISZAKÉCSKE Lakitelek Tiszakécske Szentkirály Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszaug Bács - Kiskun megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Baranya megye Csongrád megye 12
13 Fejér megye Jász Nagykun Szolnok megye Pest megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. BÉKÉSCSABA Békés Békéscsaba Bélmegyer Csabaszabadi Csárdaszállás Doboz Kamut Kétsoprony Köröstarcsa Mezőberény Murony Szabadkígyós Tarhos Telekgerendás Újkígyós GYULA Elek Geszt Gyula Kétegyháza Kötegyán Lőkösháza Méhkerék Sarkad Sarkadkeresztúr Újszalonta MEZŐKOVÁCSHÁZA Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház BÉKÉS MEGYE 13
14 Medgyesbodzás Medgyesegyháza Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagybánhegyes Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza OROSHÁZA Csanádapáca Csorvás Gádoros Gerendás Kardoskút Nagyszénás Orosháza Pusztaföldvár Székkutas (Csongrád megye) Árpádhalom (Csongrád megye) Eperjes (Csongrád megye) Nagymágocs (Csongrád megye) SZARVAS Békésszentandrás Csabacsűd Hunya Gyomaendrőd Kardos Kondoros Örménykút Szarvas SZEGHALOM Dévaványa Füzesgyarmat Kertészsziget Körösladány Okány Szeghalom Vésztő Csökmő (Hajdú-Bihar megye) Darvas (Hajdú-Bihar megye) Önkéntes tűzoltóság: TÓTKOMLÓS Békéssámson Tótkomlós 14
15 Ambrózfalva (Csongrád megye) Csanádalberti (Csongrád megye) Nagyér (Csongrád megye) Pitvaros (Csongrád megye) Békés megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Békés megye Csongrád megye Hajdú - Bihar megye Jász Nagykun Szolnok megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. ENCS Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár Alsógagy Alsóvadász Arka Aszaló Baktakék Beret Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Büttös Csenyéte Csobád Detek Encs Fáj Fancsal Felsődobsza Felsőgagy Felsővadász Fony Forró Fulókércs Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Garadna Gönc Göncruszka Gibárt Halmaj Hejce Hernádbüd Hernádcéce Hernádkércs Hernádpetri Hernádszentandrás BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE 15
16 16 Hernádszurdok Hernádvécse Hidasnémeti Homrogd Ináncs Kány Kázsmárk Kéked Keresztéte Kiskinizs Korlát Krasznokvajda Kupa Léh Litka Méra Mogyoróska Monaj Nagykinizs Novajidrány Nyésta Pamlény Pányok Pere Perecse Pusztaradvány Rásonysápberencs Regéc Selyeb Szalaszend Szászfa Szemere Szentistvánbaksa Telkibánya Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta KAZINCBARCIKA Aggtelek Alacska Alsószuha Balajt Bánhorváti Berente Boldva Borsodszirák Damak Dédestapolcsány Dövény Dubicsány Edelény Felsőkelecsény Felsőnyárád Hangács Hegymeg
17 Imola Irota Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kurityán Lak Ládbesenyő Mályinka Múcsony Nagybarca Nyomár Ormosbánya Ragály Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Sajószentpéter Szakácsi Szuhafő Szuhakálló Tardona Tomor Trizs Vadna Zádorfalva Ziliz Zubogy MEZŐKÖVESD Bogács Borsodgeszt Borsodivánka Bükkábrány Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Csincse Egerlövő Gelej Kács Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőnyárád Négyes Sály Szentistván Szomolya Tard Tibolddaróc Tiszabábolna Tiszadorogma Tiszavalk Vatta Egerfarmos (Heves megye) 17
18 Füzesabony (Heves megye) Mezőszemere (Heves megye) Mezőtárkány (Heves megye) Szihalom (Heves megye) MISKOLC Alsózsolca Arnót Berzék Bőcs Bükkaranyos Bükkszentkereszt Emőd Felsőzsolca Gesztely Harsány Hernádkak Hernádnémeti Kisgyőr Kistokaj Kondó Mályi Miskolc Nyékládháza Onga Parasznya Radostyán Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajópálfala Sajópetri Sajósenye Sajóvámos Szikszó Szirmabesenyő Varbó ÓZD Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csermely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Gömörszőlős 18
19 Hangony Hét Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Putnok Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Serényfalva Uppony Szentdomonkos (Heves megye) SÁTORALJAÚJHELY Alsóberecki Alsóregmec Bodroghalom Bodrogolaszi Bózsva Erdőhorváti Felsőberecki Felsőregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Györgytarló Háromhuta Hercegkút Hollóháza Karcsa Karos Kenézlő Kishuta Kisrozvágy Komlóska Kovácsvágás Makkoshotyka Mikóháza Nagyhuta Nagyrozvágy Nyíri Olaszliszka Pácin Pálháza Pusztafalu Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Tiszacsermely 19
20 Tiszakarád Tolcsva Vágáshuta Vajdácska Vámosújfalu Viss Vilyvitány Zalkod SZENDRŐ Abod Alsótelekes Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Debréte Égerszög Felsőtelekes Galvács Hidvégardó Jósvafő Kánó Komjáti Martonyi Meszes Perkupa Rakaca Rakacaszend Rudabánya Szalonna Szendrő Szendrőlád Szin Szinpetri Szögliget Szőlősardó Szuhogy Teresztenye Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Viszló SZERENCS Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud 20
21 Csobaj Erdőbénye Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Szerencs Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tállya Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Tokaj Újcsanálos TISZAÚJVÁROS Ároktő Girincs Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Igrici Kesznyéten Kiscsécs Köröm Mezőcsát Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Ónod Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld Tiszakeszi Tiszapalkonya Tiszatarján Tiszaújváros Folyás (Hajdú-Bihar megye) Polgár (Hajdú-Bihar megye) Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye) 21
22 Újtikos (Hajdú-Bihar megye) Borsod Abaúj Zemplén megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú - Bihar megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Nógrád megye Szabolcs Szatmár Bereg megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. CSONGRÁD Csongrád Csanytelek Felgyő Tömörkény HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hódmezővásárhely Mártély Mindszent MAKÓ Apátfalva Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Makó Maroslele Nagylak Óföldeák Önkéntes tűzoltóság: RUZSA Ásotthalom Öttömös Pusztamérges Ruzsa Üllés CSONGRÁD MEGYE 22
23 SZEGED Algyő Baks Balástya Bordány Deszk Dóc Domaszék Forráskút Kistelek Kübekháza Mórahalom Ópusztaszer Röszke Sándorfalva Szatymaz Szeged Tiszasziget Újszentiván Zákányszék Zsombó SZENTES Derekegyház Fábiánsebestyén Nagytőke Szegvár Szentes Csongrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács - Kiskun megye Békés megye Csongrád megye Jász Nagykun Szolnok megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BICSKE Alcsútdoboz Bicske Bodmér FEJÉR MEGYE 23
24 Csabdi Etyek Felcsút Mány Óbarok Újbarok Vértesboglár Herceghalom (Pest megye) Tök (Pest megye) Zsámbék (Pest megye) DUNAÚJVÁROS Adony Baracs Beloiannisz Besnyő Daruszentmiklós Dunaújváros Előszállás Iváncsa Kisapostag Kulcs Mezőfalva Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Szabadegyháza Önkéntes tűzoltóság: MÓR Bakonycsernye Balinka Bodajk Csókakő Mór Nagyveleg Pusztavám Söréd Önkéntes tűzoltóság: POLGÁRDI Füle Jenő Kisláng Kőszárhegy Lepsény Mezőszentgyörgy Nádasdladány Polgárdi Balatonfőkajár (Veszprém megye) 24
25 SÁRBOGÁRD Alap Alsószentiván Cece Dég Hantos Igar Káloz Lajoskomárom Mezőszilas Nagykarácsony Nagylók Sárbogárd Sáregres Sárkeresztúr Sárosd Sárszentágota Vajta Belecska (Tolna megye) Bikács (Tolna megye) Keszőhidegkút (Tolna megye) Kisszékely (Tolna megye) Nagyszékely (Tolna megye) Ozora (Tolna megye) Pálfa (Tolna megye) Simontornya (Tolna megye) Tolnanémedi (Tolna megye) SZÉKESFEHÉRVÁR Aba Bakonykúti Csákberény Csákvár Csór Csősz Fehérvárcsurgó Gánt Gárdony Iszkaszentgyörgy Isztimér Kápolnásnyék Kincsesbánya Lovasberény Magyaralmás Moha Nadap Pákozd Pátka Pázmánd Sárkeresztes Sárkeszi Sárszentmihály Seregélyes 25
26 Soponya Sukoró Szabadbattyán Székesfehérvár Tác Úrhida Velence Vereb Vértesacsa Zámoly Zichyújfalu Önkéntes tűzoltóság: VÁL Baracska Gyúró Kajászó Tabajd Tordas Vál Fejér megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács - Kiskun megye Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Komárom - Esztergom megye Pest megye Somogy megye Tolna megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. CSORNA Acsalag Árpás Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Bősárkány Cakóháza Csorna Dör Egyed Enese Farád Fehértó Győrsövényház Jobaháza GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 26
27 27 Kisbabot Kóny Maglóca Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Mórichida Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Tárnokréti Vág Zsebeháza GYŐR Abda Bőny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Écs Felpéc Gönyű Gyömöre Győr Győrasszonyfa Győrladamér Győrság Győrszemere Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezőörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka Nyúl Öttevény
28 Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábapatona Rétalap Románd Sikátor Sokorópátka Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tényő Tét Töltéstava Vámosszabadi Veszprémvarsány Vének Bakonypéterd Lázi KAPUVÁR Agyagosszergény Babót Beled Cirák Csapod Ebergőc Edve Fertőd Fertőendréd Fertőszentmiklós Fertőszéplak Gyóró Himod Hövej Iván Kapuvár Kisfalud Mihályi Osli Petőháza Pusztacsalád Rábakecöl Röjtökmuzsaj Sarród Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd MOSONMAGYARÓVÁR Ásványráró 28
29 Bezenye Darnózseli Dunakiliti Dunaremete Dunasziget Feketeerdő Halászi Hegyeshalom Hédervár Jánossomorja Károlyháza Kimle Kisbodak Levél Lébény Lipót Máriakálnok Mecsér Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Püski Rajka Újrónafő Várbalog SOPRON Ágfalva Fertőboz Fertőhomok Fertőrákos Harka Hegykő Hidegség Kópháza Lövő Nagycenk Nagylózs Nemeskér Pereszteg Pinnye Sopron Sopronhorpács Sopronkövesd Újkér Völcsej Győr Moson - Sopron megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Győr Moson Sopron megye Komárom..Esztergom megye Vas megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. 29
30 HAJDÚ-BIHAR MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BALMAZÚJVÁROS Balmazújváros Hortobágy BERETTYÓÚJFALU Ártánd Bakonszeg Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Bihartorda Bojt Derecske Furta Gáborján Hencida Konyár Mezőpeterd Mezősas Nagykereki Szentpéterszeg Tépe Told Váncsod Vekerd Zsáka DEBRECEN Bocskaikert Debrecen Fülöp Hajdúbagos Hajdúsámson Mikepércs Nyíracsád Nyíradony Nyírábrány Nyírmártonfalva Sáránd Vámospércs Önkéntes tűzoltóság: EGYEK Egyek 30
31 Tiszacsege Újszentmargita Segítségnyújtási működési körzet: Nagyiván Hortobágy települések területe. Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Hajdúböszörmény Hajdúhadház Téglás HAJDÚNÁNÁS Görbeháza Hájdúdorog Hajdúnánás Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚSZOBOSZLÓ Ebes Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes Segítségnyújtási működési körzet: Kaba Nádudvar települések területe. Önkéntes tűzoltóság: KOMÁDI Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz Biharugra (Békés megye) Körösnagyharsány (Békés megye) Körösújfalu (Békés megye) Mezőgyán (Békés megye) Zsadány (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: LÉTAVÉRTES 31
32 Álmosd Bagamér Esztár Hosszúpályi Kismarja Kokad Létavértes Monostorpályi Pocsaj Újléta PÜSPÖKLADÁNY Báránd Biharnagybajom Földes Kaba Nagyrábé Nádudvar Püspökladány Sáp Sárrétudvari Szerep Tetétlen Hajdú - Bihar megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Békés megye Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú Bihar megye Jász Nagykun Szolnok megye Szabolcs Szatmár - Bereg megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BÉLAPÁTFALVA Balaton Bekölce Bélapátfalva Bükkszentmárton Egercsehi Mikófalva Mónosbél Nagyvisnyó Szilvásvárad Szúcs EGER HEVES MEGYE 32
33 Aldebrő Andornaktálya Bátor Bodony Bükkszenterzsébet Bükkszék Demjén Eger Egerbakta Egerbocs Egerszalók Egerszólát Erdőkövesd Fedémes Feldebrő Felsőtárkány Hevesaranyos Istenmezeje Kápolna Kerecsend Kisfüzes Maklár Mátraderecske Nagytálya Noszvaj Novaj Ostoros Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szarvaskő Tarnalelesz Tarnaszentmária Terpes Tófalu Váraszó Verpelét GYÖNGYÖS Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas 33
34 Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Parádsasvár Pálosvörösmart Rózsaszentmárton Szücsi Vámosgyörk Vécs Visonta Visznek HATVAN Apc Boldog Csány Ecséd Hatvan Heréd Hort Kerekharaszt Lőrinci Nagykökényes Petőfibánya Zagyvaszántó Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Bér (Nógrád megye) Buják (Nógrád megye) Egyházasdengeleg (Nógrád megye) Erdőkürt (Nógrád megye) Erdőtarcsa (Nógrád megye) Héhalom (Nógrád megye) Kálló (Nógrád megye) Kisbágyon (Nógrád megye) Palotás (Nógrád megye) Szirák (Nógrád megye) Vanyarc (Nógrád megye) Galgahévíz (Pest megye) Kartal (Pest megye) Tura (Pest megye) Verseg (Pest megye) HEVES Átány Besenyőtelek Boconád Dormánd Erdőtelek Erk Heves Hevesvezekény Kál 34
35 Kompolt Nagyút Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Önkéntes tűzoltóság: TISZANÁNA Kisköre Kömlő Sarud Tiszanána Heves megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: ABÁDSZALÓK Abádszalók Tiszabura Tiszaderzs JÁSZBERÉNY Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászágó Jászárokszállás Jászberény Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jásztelek JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 35
36 Pusztamonostor Önkéntes tűzoltóság: JÁSZKISÉR Jászapáti Jászkisér Jászladány Tiszasüly KARCAG Berekfürdő Karcag Kunmadaras Bucsa (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: KISÚJSZÁLLÁS Fegyvernek Kenderes Kisújszállás Örményes Ecsegfalva (Békés megye) Segítségnyújtási működési körzet: Karcag Túrkeve települések területe. Önkéntes tűzoltóság: KUNHEGYES Kunhegyes Tiszabő Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora KUNSZENTMÁRTON Cserkeszőlő Csépa Kunszentmárton Mesterszállás Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt 36
37 Tiszasas MEZŐTÚR Kétpó Kuncsorba Mezőhék Mezőtúr Túrkeve SZOLNOK Besenyszög Csataszög Hunyadfalva Kőtelek Nagykörű Rákóczifalva Szajol Szászberek Szolnok Tiszavárkony Tószeg Új szász Vezseny Zagyvarékas Önkéntes tűzoltóság: TISZAFÖLDVÁR Cibakháza Kengyel Martfű Rákócziújfalu Tiszaföldvár TISZAFÜRED Nagyiván Tiszafüred Tiszaigar Tiszaörs Tiszaszentimre Tiszaszőlős Poroszló (Heves megye) Újlőrincfalva (Heves megye) Önkéntes tűzoltóság: TÖRÖKSZENTMIKLÓS 37
38 Tiszapüspöki Tiszatenyő Törökszentmiklós Jász Nagykun - Szolnok megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Békés megye Borsod Abaúj Zemplén megye Csongrád megye Hajdú - Bihar megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: ÁCS Ács Bana Bábolna KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BAJNA Bajna Epöl Gyermely Szomor Nagysáp Máriahalom Úny ESZTERGOM Annavölgy Csolnok Dág Dorog Dömös Esztergom Kesztölc Leányvár Piliscsév Pilismarót 38
39 Sárisáp Piliscsaba (Pest megye) Pilisjászfalu (Pest megye) Tinnye (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: KISBÉR Aka Ácsteszér Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Csatka Császár Ete Kerékteleki Kisbér Réde Súr Vérteskethely KOMÁROM Almásfüzitő Dunaalmás Komárom Mocsa Naszály Neszmély Önkéntes tűzoltóság: NAGYIGMÁND Csém Csép Kisigmánd Kocs Nagyigmánd Szákszend Tárkány NYERGESÚJFALU Bajót Lábatlan Mogyorósbánya Nyergesújfalu Süttő Tát Tokod Tokodaltáró 39
40 Önkéntes tűzoltóság: OROSZLÁNY Bokod Dad Kecskéd Oroszlány TATABÁNYA Baj Dunaszentmiklós Héreg Kömlőd Környe Szárliget Szomód Tardos Tarján Tata Tatabánya Várgesztes Vértessomló Vértesszőlős Vértestolna Szár (Fejér megye) Komárom - Esztergom megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Fejér megye Győr Moson Sopron megye Komárom - Esztergom megye Pest megye Veszprém megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak, és az FTP elsődleges működési körzete. BALASSAGYARMAT Balassagyarmat Bánk Becske Bercel Bokor Borsosberény Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Csesztve Csitár Debercsény Dejtár NÓGRÁD MEGYE 40
41 41 Drégelypalánk Érsekvadkert Felsőtold Galgaguta Garáb Herencsény Hollókő Hont Horpács Hugyag Iliny Ipolyszög Ipolyvece Kétbodony Kisecset Kutasó Ludányhalászi Magyarnándor Mohora Nagylóc Nagyoroszi Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Őrhalom Patak Patvarc Pusztaberki Rétság Rimóc Romhány Szanda Szátok Szécsénke Szente Szécsény Szügy Terény Tereske Tolmács Varsány Önkéntes tűzoltóság: PÁSZTÓ Alsótold Csécse Ecseg Jobbágyi Kozárd Mátraszőlős Mátraverebély Pásztó Sámsonháza Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar
42 SALGÓTARJÁN Bárna Bátonyterenye Cered Dorogháza Egyházasgerge Endrefalva Etes Ipolytarnóc Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kazár Kishartyán Kisbárkány Litke Lucfalva Magyargéc Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraterenye Mihálygerge Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Nógrádmegyer Piliny Rákóczibánya Salgótarján Ságújfalu Somoskőújfalu Sóshartyán Szalmatercs Szécsényfelfalu Szilaspogony Szuha Vizslás Zabar Ivád (Heves megye) Mátraballa (Heves megye) Nógrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Heves megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete. PEST MEGYE 42
43 CEGLÉD Abony Albertirsa Cegléd Ceglédbercel Csemő Jászkarajenő Kőröstetétlen Mikebuda Tápiószőlős Törtel Újszilvás DABAS Alsónémedi Bugyi Dabas Hernád Inárcs Kakucs Ócsa Örkény Pusztavacs Tatárszentgyörgy Újhartyán Újlengyel ÉRD Biatorbágy Budaörs Diósd Érd Páty Pusztazámor Sóskút Százhalombatta Tárnok Törökbálint Ercsi (Fejér megye) Martonvásár (Fejér megye) Ráckeresztúr (Fejér megye) GÖDÖLLŐ Aszód Bag Dány Domony Erdőkertes 43
44 Galgamácsa Gödöllő Hévízgyörk Iklad Isaszeg Kerepes Kistarcsa Mogyoród Szada Valkó Vácegres Váckisújfalu Vácszentlászló Veresegyház Zsámbok MONOR Bénye Csévharaszt Dánszentmiklós Gomba Gyömrő Káva Maglód Mende Monor Monorierdő Nyáregyháza Péteri Pilis Sülysáp Úri Üllő Vasad Vecsés NAGYKÁTA Farmos Kóka Nagykáta Pánd Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószecső Tápiószele Tápiószentmárton Tóalmás Önkéntes tűzoltóság: NAGYKŐRÖS 44
45 Kocsér Nagykőrös Nyársapát Önkéntes tűzoltóság: POMÁZ Budakalász Csobánka Pilisszántó Pilisszentkereszt Pomáz Önkéntes tűzoltóság: RÁCKEVE Áporka Dömsöd Kiskunlacháza Lórév Makád Ráckeve Szigetbecse Szigetszentmárton Szigetújfalu SZENTENDRE Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentlászló Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád SZIGETSZENTMIKLÓS Délegyháza Dunaharaszti Dunavarsány Halásztelek Majosháza Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmiklós Taksony Tököl 45
46 VÁC Acsa Csomád Csörög Csővár Galgagyörk Göd Ipolydamásd Kismaros Kisnémedi Kosd Kóspallag Márianosztra Nagymaros Őrbottyán Penc Püspökhatvan Püspökszilágy Rád Szob Szokolya Sződ Sződliget Vác Vácduka Váchartyán Vácrátót Verőce Zebegény Alsópetény (Nógrád megye) Berkenye (Nógrád megye) Diósjenő (Nógrád megye) Felsőpetény (Nógrád megye) Keszeg (Nógrád megye) Legénd (Nógrád megye) Nézsa (Nógrád megye) Nógrád (Nógrád megye) Nőtincs (Nógrád megye) Ősagárd (Nógrád megye) Szendehely (Nógrád megye) Önkéntes tűzoltóság: VÁMOSMIKOLA Bernecebaráti Kemence Perőcsény Tésa Nagybörzsöny Ipolytölgyes Letkés Vámosmikola Pest megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Bács Kiskun megye Fejér megye Heves megye 46
47 Jász Nagykun Szolnok megye Komárom Esztergom megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak, valamint az FTP elsődleges működési körzete és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben az RKI működési területe. Önkéntes tűzoltóság: BALATONBOGLÁR Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Balatonőszöd Balatonszemes Fonyód Gyugy Karád Látrány Ordacsehi Somogybabod Somogytúr Szőlősgyörök Visz BARCS Babócsa Barcs Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kastélyosdombó Kálmáncsa Komlósd Lakócsa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár Önkéntes tűzoltóság: BÖHÖNYE SOMOGY MEGYE 47
48 Böhönye Inke Nagybajom Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése Önkéntes tűzoltóság: CSURGÓ Bélavár Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Őrtilos Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Szenta Zákány Zákányfalu Önkéntes tűzoltóság: KADARKÚT Csököly Gige Hedrehely Hencse Jákó Kadarkút Kőkút Mike Rinyakovácsi Visnye KAPOSVÁR Alsóbogát Baté Bárdudvarnok Bodrog Bonnya Bőszénfa Büssü 48
49 49 Cserénfa Csombárd Ecseny Edde Felsőmocsolád Fiad Fonó Gamás Gálosfa Hajmás Hetes Igal Juta Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposmérő Kaposszerdahely Kaposújlak Kaposvár Kazsok Kára Kisasszond Kisbárapáti Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezőcsokonya Orci Osztopán Patalom Patca Pálmajor Polány Ráksi Sántos Simonfa Somodor Somogyacsa Somogyaszaló Somogydöröcske Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Szorosad Taszár Törökkoppány Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál
50 Gödre (Baranya megye) MARCALI Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Balatonújlak Buzsák Csákány Csömend Főnyed Gadány Hács Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Kisberény Lengyeltóti Libickozma Marcali Mesztegnyő Nagyszakácsi Nemesvid Nikla Öreglak Pamuk Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyvámos Somogyvár Somogyzsitfa Szegerdő Szőkedencs Táska Tikos NAGYATÁD Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagyatád Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyő 50
51 Rinyaszentkirály Segesd Somogyszob Szabás Tarany SIÓFOK Ádánd Balatonendréd Balatonföldvár Balatonszabadi Balatonszárszó Bálványos Kereki Kőröshegy Kötcse Nagyberény Nagycsepely Nyim Pusztaszemes Ságvár Siófok Siójut Som (kivéve: Daránypuszta) Szántód Szólád Teleki Zamárdi Enying (Fejér megye) Mátyásdomb (Fejér megye) Mezőkomárom (Fejér megye) Szabadhídvég (Fejér megye) Felsőnyék (Tolna megye) Balatonvilágos (Veszprém megye) Önkéntes tűzoltóság: TAB Andocs Bábonymegyer Bedegkér Kapoly Kánya Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszőlős Somogyegres Somogymeggyes Tab Tengőd Torvaj Zala Zics Somogy megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: 51
52 Baranya megye Fejér megye Somogy megye Tolna megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BAKTALÓRÁNTHÁZA Baktalórántháza Besenyőd Laskod Levelek Magy Nyírjákó Nyírkércs Ramocsaháza Nyíribrony Rohod Petneháza Önkéntes tűzoltóság: CSENGER Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Gacsály Garbolc Hermánszeg Jánkmajtis Kishódos Kisnamény Komlódtótfalu Méhtelek Nagyhódos Pátyod Porcsalma Rozsály Szamosangyalos Szamosbecs Szamossályi Szamostatárfalva Tisztaberek Túrricse Tyukod Ura Zajta Önkéntes tűzoltóság: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE 52
53 FEHÉRGYARMAT Cégénydányád Fehérgyarmat Fülesd Gyügye Kérsemjén Kisar Kisszekeres Kömörő Mánd Nábrád Nagyar Nagyszekeres Nemesborzova Panyola Penyige Szamosújlak Tarpa Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Zsarolyán Önkéntes tűzoltóság: IBRÁNY Balsa Beszterec Buj Gávavencsellő Ibrány Nagyhalász Paszab Tiszabercel Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer KISVÁRDA Ajak Anarcs Berkesz Dombrád Döge Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Kisvárda Lövőpetri Mezőladány Nyírkarász Nyírlövő 53
54 Nyírtass Pap Pátroha Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tiszakanyár Tornyospálca Újdombrád Újkenéz Cigánd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Dámóc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Lácacséke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Semjén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Révleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Zemplénagárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) MÁTÉSZALKA Barabás Beregdaróc Beregsurány Botpalád Csaholc Fábiánháza Fülpösdaróc Gelénes Géberjén Győrtelek Hetefejércse Hodász Jármi Kántorjánosi Kispalád Kocsord Kölcse Lónya Magosliget Márokpapi Mátészalka Mátyus Mérk Milota Nagydobos Nagyecsed Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Őr Papos Rápolt Sonkád 54
55 Szamoskér Szamosszeg Szatmárcseke Tiborszállás Tiszaadony Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakerecseny Tiszakóród Uszka Vaja Vállaj Vámosoroszi NYÍRBÁTOR Bátorliget Encsencs Kállósemjén Kisléta Máriapócs Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgyulaj Nyírlugos Nyírpilis Nyírvasvári Ófehértó Ömböly Penészlek Piricse Pócspetri Terem NYÍREGYHÁZA Apagy Demecser Kálmánháza Kemecse Kék Kótaj Nagycserkesz Nagykálló Napkor Nyírbogdány Nyíregyháza Nyírpazony Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Rakamaz Sényő 55
56 Szabolcs Székely Tímár Tiszanagyfalu Önkéntes tűzoltóság: SZAKOLY Balkány Biri Bököny Geszteréd Nyírgelse Nyírmihálydi Szakoly Önkéntes tűzoltóság: TISZAVASVÁRI Szorgalmatos Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszalök Tiszavasvári Önkéntes tűzoltóság: ÚJFEHÉRTÓ Érpatak Újfehértó Önkéntes tűzoltóság: VÁSÁROSNAMÉNY Aranyosapáti Pusztadobos Csaroda Nyírmada Gemzse Gyüre Gulács Ilk Jánd Kisvarsány Nagyvarsány Olcsva Tiszaszalka Tákos Tiszavid Vámosatya Vásárosnamény ZÁHONY 56
57 Benk Eperjeske Győröcske Komoró Mándok Tiszabezdéd Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Tuzsér Záhony Zsurk Szabolcs Szatmár - Bereg megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Borsod Abaúj - Zemplén megye Hajdú Bihar megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: BÁTASZÉK Alsónyék Báta Bátaapáti Bátaszék Mórágy Pörböly DOMBÓVÁR Attala Csibrák Csikóstőttős Dalmand Dombóvár Döbrököz Dúzs Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcső Kisvejke Kocsola Kurd Lápafő Lengyel Mucsi Nak Szakcs Várong TOLNA MEGYE 57
58 Alsómocsolád (Baranya megye) Ág (Baranya megye) Baranyajenő (Baranya megye) Baranyaszentgyörgy (Baranya megye) Bikal (Baranya megye) Egyházaskozár (Baranya megye) Gerényes (Baranya megye) Hegyhátmaróc (Baranya megye) Kisvaszar (Baranya megye) Mágocs (Baranya megye) Mekényes (Baranya megye) Meződ (Baranya megye) Nagyhajmás (Baranya megye) Palé (Baranya megye) Sásd (Baranya megye) Szágy (Baranya megye) Szárász (Baranya megye) Tarrós (Baranya megye) Tékes (Baranya megye) Tormás (Baranya megye) Vásárosdombó (Baranya megye) Vázsnok (Baranya megye) Csoma (Somogy megye) Gadács (Somogy megye) Gölle (Somogy megye) Kercseliget (Somogy megye) Mosdós (Somogy megye) Nagyberki (Somogy megye) Somogyszil (Somogy megye) Szabadi (Somogy megye) PAKS Bölcske Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Németkér Paks Pusztahencse Sárszentlőrinc SZEKSZÁRD Alsónána Aparhant Bonyhád Bonyhádvarasd Cikó Decs Diósberény Felsőnána 58
59 Grábóc Gyönk Harc Hőgyész Kakasd Kalaznó Kéty Kisdorog Kismányok Kistormás Kölesd Medina Miszla Mőcsény Mucsfa Murga Nagymányok Nagyvejke Őcsény Sárpilis Sióagárd Szakadát Szálka Szárazd Szedres Szekszárd Tengelic Tevel Udvari Varsád Várdomb Závod Zomba Hidas (Baranya megye) Mecseknádasd (Baranya megye) Óbánya (Baranya megye) Ófalu (Baranya megye) Önkéntes tűzoltóság: TAMÁSI Értény Fürged Iregszemcse Koppányszántó Magyarkeszi Nagykónyi Nagyszokoly Pári Pincehely Regöly Szakály Tamási Újireg Önkéntes tűzoltóság: TOLNA 59
60 Bogyiszló Fadd Fácánkert Tolna Tolna megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Baranya megye Bács Kiskun megye Fejér megye Somogy megye Tolna megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. Önkéntes tűzoltóság: CSEPREG Bő Bük Csepreg Gór Iklanberény Lócs Sajtoskál Simaság Tormásliget Tömörd Egyházasfalu (Győr-Moson-Sopron megye) Gyalóka (Győr-Moson-Sopron megye) Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye) Szakony (Győr-Moson-Sopron megye) Und (Győr-Moson-Sopron megye) Zsira (Győr-Moson-Sopron megye) KÖRMEND Alsószölnök Apátistvánfalva Csákánydoroszló Csörötnek Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsőjánosfa Felsőmarác Felsőszölnök Gasztony Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász VAS MEGYE 60
61 Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ispánk Ivánc Katafa Kemestaródfa Kétvölgy Kisrákos Kondorfa Körmend Magyarlak Magyarnádalja Magyarszecsőd Molnaszecsőd Nagykölked Nagymizdó Nagyrákos Nádasd Nemesmedves Nemesrempehollós Orfalu Őrimagyarósd Őriszentpéter Pankasz Pinkamindszent Rábagyarmat Rádóckölked Rátót Rönök Sárfimizdó Szaknyér Szakonyfalu Szalafő Szarvaskend Szentgotthárd Szentpéterfa Szőce Vasalja Vasszentmihály Viszák Csöde (Zala megye) Ozmánbük (Zala megye) Vaspör (Zala megye) Zalaháshágy (Zala megye) Zalalövő (Zala megye) Önkéntes tűzoltóság: KŐSZEG Bozsok Cák Horvátzsidány Kiszsidány Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Lukácsháza 61
62 Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem Önkéntes tűzoltóság: RÉPCELAK Csánig Nick Répcelak Vámoscsalád Vasegerszeg Csáfordjánosfa (Győr-Moson-Sopron megye) Csér (Győr-Moson-Sopron megye) Dénesfa (Győr-Moson-Sopron megye) Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) SÁRVÁR Bejcgyertyános Boba Borgáta Bögöt Bögöte Celldömölk Chernelházadamonya Csempeszkopács Csénye Csönge Duka Egervölgy Egyházashetye Gérce Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Jánosháza Karakó Káld Keléd Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kenyeri Kissomlyó Köcsk Megyehíd Meggyeskovácsi Mesterháza Mesteri Nagygeresd 62
63 Nagysimonyi Nemeskeresztúr Nemeskocs Nemesládony Nyőgér Ostffyasszonyfa Ölbő Pápoc Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy Rum Sárvár Sitke Sótony Szeleste Tokorcs Tompaládony Uraiújfalu Vashosszúfalu Vasszilvágy Vásárosmiske Vát Vönöck Zsennye Zsédeny Kamond (Veszprém megye) SZOMBATHELY Acsád Balogunyom Bozzai Bucsu Dozmat Felsőcsatár Gencsapáti Gyanógeregye Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kenéz Kisunyom Meszlen Narda Nárai Nemesbőd Nemeskolta Perenye Pornóapáti Rábatöttös Salköveskút Sé Sorkifalud Sorkikápolna Sorokpolány 63
64 Söpte Szombathely Tanakajd Táplánszentkereszt Torony Vasasszonyfa Vaskeresztes Vassurány Vasszécseny Vép Önkéntes tűzoltóság: VASVÁR Alsóújlak Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Gersekarát Győrvár Hegyhátszentpéter Kám Olaszfa Oszkó Pácsony Petőmihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Szemenye Telekes Vasvár Vas megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Győr Moson Sopron megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. AJKA Ajka Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csehbánya Devecser Doba Halimba Iszkáz Kapolcs VESZPRÉM MEGYE 64
65 Karakószörcsök Kisberzseny Kislőd Kolontár Magyarpolány Noszlop Nyirád Oroszi Öcs Pula Pusztamiske Somlójenő Somlóvásárhely Szőc Taliándörögd Tüskevár Úrkút Városlőd Vigántpetend BADACSONYTOMAJ Ábrahámhegy Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatoncsicsó Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Balatonszepezd Hegymagas Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kővágóörs Köveskál Mindszentkálla Monoszló Nemesgulács Nemesvita Óbudavár Révfülöp Salföld Szentantalfa Szentbékkálla Szentjakabfa Szigliget Tagyon Zánka Önkéntes tűzoltóság: BALATONFÜRED Aszófő Balatonakali Balatonfüred Balatonszőlős 65
66 Balatonudvari Csopak Dörgicse Lovas Örvényes Paloznak Pécsely Tihany Vászoly BALATONFŰZFŐ Alsóörs Balatonalmádi Balatonfűzfő Balatonkenese Királyszentistván Litér Papkeszi Vilonya PÁPA Adásztevel Adorjánháza Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyság Bakonyszentiván Bakonyszücs Bakonytamási Béb Békás Csót Csögle Dabrony Dáka Döbrönte Egeralja Egyházaskesző Farkasgyepű Ganna Gecse Gic Homokbödöge Kemeneshőgyész Kemenesszentpéter Kerta Kiscsősz Kispirit Kisszőlős Kup Külsővat Lovászpatona Magyargencs 66
67 Malomsok Marcalgergelyi Marcaltő Mezőlak Mihályháza Nagyacsád Nagyalásony Nagydém Nagygyimót Nagypirit Nagytevel Nemesgörzsöny Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápa Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Somlószőlős Somlóvecse Takácsi Ugod Vanyola Vaszar Várkesző Vid Vinár Mersevát (Vas megye) Szergény (Vas megye) Bakonygyirót (Győr-Moson-Sopron megye) Bakonyszentlászló (Győr-Moson-Sopron megye) Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye) Fenyőfő (Győr-Moson-Sopron megye) Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye) Szerecseny (Győr-Moson-Sopron megye) Önkéntes tűzoltóság: SÜMEG Bazsi Bodorfa Dabronc Csabrendek Gógánfa Gyepükaján Hetyefő Hosztót Káptalanfa Megyer Nemeshany Rigács Sümeg Sümegprága Szentimrefalva Ukk Veszprémgalsa 67
68 Zalaerdőd Zalagyömörő Zalameggyes Zalaszegvár Kisvásárhely (Zala megye) Sümegcsehi (Zala megye) Önkéntes tűzoltóság: TAPOLCA Gyulakeszi Hegyesd Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Monostorapáti Raposka Sáska Tapolca Uzsa Zalahaláp PÉTFÜRDŐ Berhida Csajág Hajmáskér Jásd Küngös Öskü Ősi Pétfürdő Szápár Tés Várpalota VESZPRÉM Barnag Bánd Eplény Felsőörs Hárskút Herend Hidegkút Lókút Márkó Mencshely Nagyvázsony Nemesvámos Sóly Szentgál 68
69 Szentkirályszabadja Tótvázsony Veszprém Veszprémfajsz Vöröstó Önkéntes tűzoltóság: ZIRC Bakonybél Bakonynána Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Borzavár Csesznek Csetény Dudar Nagyesztergár Olaszfalu Pénzesgyőr Porva Zirc Veszprém megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Fejér megye Győr Moson Sopron megye Komárom Esztergom megye Somogy megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. KESZTHELY Alsópáhok Balatongyörök Bókaháza Cserszegtomaj Dióskál Egeraracsa Esztergályhorváti Felsőpáhok Gétye Gyenesdiás Hévíz Karmacs Keszthely Ligetfalva Nemesbük Pacsa ZALA MEGYE 69
70 Rezi Sármellék Szentgyörgyvár Szentpéterúr Tilaj Vállus Várvölgy Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Vonyarcvashegy Zalaapáti Zalacsány Zalaigrice Zalaköveskút Zalaszabar Zalaszántó Zalaszentmárton Zalavár Balatonberény (Somogy megye) Balatonszentgyörgy (Somogy megye) Vörs (Somogy megye) LENTI Alsószenterzsébet Baglad Barlahida Bázakerettye Belsősárd Bödeháza Csertalakos Csesztreg Csömödér Csörnyeföld Dobri Felsőszenterzsébet Gáborjánháza Gosztola Gutorfölde Hernyék Iklódbördőce Kálócfa Kányavár Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kiscsehi Kissziget Kozmadombja Külsősárd Lasztonya Lendvadedes Lendvajakabfa Lenti Lispeszentadorján 70
71 Lovászi Magyarföld Maróc Márokföld Mikekarácsonyfa Muraszemenye Nemesnép Nova Ortaháza Páka Pórszombat Pördefölde Pusztaapáti Ramocsa Resznek Rédics Szentgyörgyvölgy Szentmargitfalva Szentpéterfölde Szécsisziget Szíjártóháza Szilvágy Tormafölde Tornyiszentmiklós Zalabaksa Zalaszombatfa Zebecke Bajánsenye (Vas megye) Kercaszomor (Vas megye) Kerkáskápolna (Vas megye) Magyarszombatfa (Vas megye) Szatta (Vas megye) Velemér (Vas megye) NAGYKANIZSA Alsórajk Balatonmagyaród Bánokszentgyörgy Becsehely Belezna Bocska Borsfa Börzönce Bucsuta Csapi Eszteregnye Felsőrajk Fityeház Fűzvölgy Galambok Garabonc Gelse Gelsesziget Hahót Homokkomárom Hosszúvölgy Kacorlak 71
72 Kerecseny Kilimán Kisrécse Kistolmács Letenye Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Miháld Molnári Murakeresztúr Murarátka Nagybakónak Nagykanizsa Nagyrécse Nagyrada Nemespátró Oltárc Orosztony Pat Petrivente Pölöskefő Pötréte Rigyác Sand Semjénháza Sormás Surd Szentliszló Szepetnek Tótszentmárton Tótszerdahely Újudvar Valkonya Várfölde Zajk Zalakaros Zalakomár Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszentbalázs Zalaszentjakab Zalaújlak Pogányszentpéter (Somogy megye) ZALAEGERSZEG Alibánfa Almásháza Alsónemesapáti Babosdöbréte Bagod Bak Baktüttös Becsvölgye Bezeréd Bocfölde Boncodfölde 72
73 73 Böde Bucsuszentlászló Csatár Csonkahegyhát Dobronhegy Egervár Gellénháza Gombosszeg Gősfa Gyűrűs Hagyárosbörönd Hottó Iborfia Kávás Kemendollár Keménfa Kisbucsa Kiskutas Kispáli Kustánszeg Lakhegy Lickóvadamos Milejszeg Misefa Nagykapornak Nagykutas Nagylengyel Nagypáli Nemesapáti Nemeshetés Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Orbányosfa Ormándlak Padár Pálfiszeg Petőhenye Petrikeresztúr Pókaszepetk Pölöske Pusztaederics Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Salomvár Sárhida Söjtör Szentkozmadombja Teskánd Tófej Vasboldogasszony Vöckönd Zalaboldogfa Zalacséb Zalaegerszeg Zalaistvánd Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentlőrinc
74 Zalaszentmihály Zalatárnok Andrásfa (Vas megye) Mikosszéplak (Vas megye) Nagytilaj (Vas megye) Önkéntes tűzoltóság: ZALASZENTGRÓT Batyk Döbröce Dötk Kallósd Kehidakustány Kisgörbő Mihályfa Nagygörbő Óhid Pakod Sénye Szalapa Türje Zalabér Zalaszentgrót Zalaszentlászló Zalavég Zala megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete: Somogy megye Vas megye Veszprém megye Zala megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete. BUDAPEST FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG Budapest Budajenő Budakeszi Csömör Dunakeszi Ecser Felsőpakony Fót Gyál Nagykovácsi Nagytarcsa Pécel Perbál Pilisborosjenő Pilisszentiván Pilisvörösvár Remeteszőlős 74
75 Solymár Telki Üröm Segítségnyújtási működési körzet: Bács Kiskun megye Fejér megye Heves megye Jász Nagykun Szolnok megye Komárom Esztergom megye Nógrád megye Pest megye hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete, valamint az RKI működési területe. REPÜLŐTÉRI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Külön jogszabályban, illetve az illetékes légügyi hatóság határozatában megjelölt területek. Megjegyzés: 1. A tűzoltóságok elsődleges működési körzetéhez tartozik a felsorolt helységek közigazgatási határán belüli valamennyi belterület és külterület. 2. A segítségnyújtási működési körzettel nem rendelkező önkéntes tűzoltóság működési területe azonos az elsődleges működési körzettel. 75
közig határ neve Hajdú-Bihar Tápiószőlős Hevesvezekény
közig határ neve megye Ráckeresztúr Csopak Isztimér Balatonfűzfő Vásárosdombó Tiszabábolna Borsod-Abaúj-Zemplén Kaba Etyek Kincsesbánya Csombárd Sumony Döbrököz Nagyharsány Sárkeszi Vértesacsa Tápiószőlős
NMH 1 T01 2016.02.22. A nyilvántartott álláskeresők száma a tartózkodási helyük szerint, településenként (2016. 02. 20-i állapot szerint)
NMH 1 Főváros Főváros BUDAPEST 01. KER. 238 93 31 45 39 16 405 1,45 0,27 BUDAPEST 02. KER. 670 244 145 111 124 52 589 1,27 0,24 BUDAPEST 03. KER. 1 495 459 319 257 288 83 067 1,80 0,34 BUDAPEST 04. KER.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: 3525, Dóczy József út 6.sz. 46/515/700 3525, Dóczy József út 6.sz. 46/515-701
Berettyó Körös Helyi Közösség Észak Hajdúsági Dél Nyírségi Ligetaljai Helyi Közösség Hajdúk Helyi Közösség
A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K / 2 0 0 8 ( I I. 1 5. ) K Ö Z L E M É N Y E A 147/2007 (XII. 4.) FVM rendelet értelmében a területi hatály módosításával elismert, valamint az elutasított
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl. Az építésügyi hatóság
az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.)
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. /2006. ( ) ÖTM rendelete
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter /2006. ( ) ÖTM rendelete a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a
Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság
Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság 7400, Csokonai u.3. 82/527-580 7400, Csokonai u.3. Pf.250. 82/315-023 Földművelésügyi és
Illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
Aba Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 0622271431 Aba-Belsőbáránd Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 0622271431 Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 0656230067
Postahely Irányítószám Település Posta címe Aba posta 8127 Aba Aba Rákóczi utca 67 Abádszalók posta 5241 Abádszalók Abádszalók Deák Ferenc út 5.
Aba posta 8127 Aba Aba Rákóczi utca 67 Abádszalók posta 5241 Abádszalók Abádszalók Deák Ferenc út 5. Abaliget posta 7678 Abaliget Abaliget Kossuth utca 77. Abasár posta 3261 Abasár Abasár Fő út 169. Abaújkér
Működő IKSZT címbirtokos szervezetek 2015.08.25.
1 A tabajdi oktatásért és ifjúságért Közalapítvány Tabajd Közép-Dunántúl Fejér 2 A BAZ Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete Méra Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén 3 Abasár Önkormányzat Abasár Észak-Magyarország
utalandó No. Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve támogatás (e Ft) 103 423 1122 664 321 298 145 148 123 111 912 1041
No. Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve 1. Abasár Heves Abasár Község Önkormányzata Közös Igazgatású Nevelési, Oktatási és Közgyűjteményi Intézmény, Dr. Hanák 103Kolos Könyvtár
Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági
Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. 2014.12.31 Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok
MAGYAR KÖZLÖNY. 21. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 12., kedd. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 21. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 12., kedd Tartalomjegyzék 25/2013. (II. 12.) Korm. rendelet Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladatés
KÖNYVTÁRI ÉRDEKELTSÉGNÖVELŐ TÁMOGATÁS 2008.
KÖNYVTÁRI ÉRDEKELTSÉGNÖVELŐ TÁMOGATÁS 2008. No. Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve Támogatás (e Ft) 1. Abádszalók Jász Abádszalók Város Önkormányzata Ember Mária Városi Könyvtár
ACS név Település Megye
3. Melléklet: A 311/2007. Korm rend. 2. mellékletében felsorolt LHH statisztikai kistérségben elhelyezkedő település és a 240/2006 (XI.30.) Korm. rendelet szerint hátrányos települések ACS név Település
Bevezetett helyi adók Somogy megye 2008. január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Somogy megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó nem Telekadó kommunális adója kommunális adója idı utáni idegenforgalmi utáni
147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
1 147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet a emzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
MAGYAR KÖZLÖNY. 202. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 31., péntek. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 202. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 31., péntek Tartalomjegyzék 2010. évi CLXXXIV. törvény A bíróságok elnevezésérõl, székhelyérõl és illetékességi területének
Ivóvizek fluorid, jodid tartalma Baranya megyében
Ivóvizek fluorid, jodid tartalma Baranya megyében Az ivóvízben jelen lévı jodid-ion és fluorid-ion a víz természetes anyagai közé tartozik. Mindkét ion nélkülözhetetlen a szervezet normális mőködéséhez.
2008. évi I. törvény az Országos Területrendezési Tervrl szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról (Magyar Közlöny 2008/99 szám)
2008. évi I. törvény az Országos Területrendezési Tervrl szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról (Magyar Közlöny 2008/99 szám) 1/6. számú melléklet Országos kerékpárút törzshálózat elemei 1. Felsõ-Dunamente
Értékelési szempontok
. melléklet a /9. (XI. 6.) FVM rendelethez Értékelési szempontok Ha a kérelem több célterületre irányul a különbözı célterületekre kapott okat arányosítani kell. A. () bekezdés a) pontja szerinti célterület
Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám 0 0 1010 Budapest Budapest I-ker 8 12 1011 Budapest Budapest I-ker 8 12 1012 Budapest Budapest I-ker
Nincs IRSZ 0 Ismeretlen irszám Ismeretlen irszám 0 0 1010 Budapest Budapest I-ker 8 12 1011 Budapest Budapest I-ker 8 12 1012 Budapest Budapest I-ker 8 12 1013 Budapest Budapest I-ker 8 12 1014 Budapest
1. oldal. B_Lakossági tájékoztatás. Általános információk a vízellátási területről
B_ Általános vízellátási ről Helyi az érintett lakosságnak (csak akkor kötelező kitölteni, ha a vízellátási még nem felel meg az előírásoknak) neve (ek) kockázatnak kitett Adott típusa HUWSZ_2681 ABAÚJALPÁR
19/2006. ( XII. 8.) Kgy. rendelet
19/2006. ( XII. 8.) Kgy. rendelet a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló, többször módosított 12/1996. (XI. 11.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat
Takarékszövetkezet Irányítószám Helység Utca, házszám Bak és Vidéke Takarékszövetkezet 8945 Bak Széchenyi tér 2. Bak és Vidéke Takarékszövetkezet
Bak és Vidéke Takarékszövetkezet 8945 Bak Széchenyi tér 2. Bak és Vidéke Takarékszövetkezet 8925 Bucsuszentlászló Széchenyi u. 7. Bak és Vidéke Takarékszövetkezet 8774 Gelse Kossuth Lajos u. 35. Bak és
No. KSH kód Település neve Megye Önkormányzat hivatalos neve Könyvtár neve
1. 1024554 Abasár Heves Abasár Község Önkormányzata Közös Igazgatású Nevelési, Oktatási és Közgyűjteményi Intézmény, 67 Dr. Hanák Kolos K 2. 1327872 Abony Pest Abony Város Önkormányzata Abonyi Lajos Művelődési
Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
(A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 255 Igali Erdészet Igal. 6252 Alsóbogát 6,00 73,50 6069 Andocs 105,80 186,70 6114 Edde 31,70 32,10 6095 Fiad 85,40 104,70 6042 Gamás 182,70 469,50 6097 Igal
147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet
147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló
Irományszám : 1-[,,Q/(1 / 6. 2000 ápr 2 1. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Módosító iavaslat
Irományszám : 1-[,,Q/(1 / 6 T. 2000 ápr 2 1. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helybe n Tisztelt Elnök Asszony!
1. melléklet a 149/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez
. melléklet a 9/9. (XI. 6.) FVM rendelethez Értékelési szempontok Értékelési szempont megnevezése A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja, a pihenıhelyek létesítése vagy felújítása együttesen
1535 1538 1539 1509 Baja-Bácsbokod-Kelebia-Szeged Baja-Kecskemét-Szolnok Baja-Jánoshalma-Szeged Baja-Mélykút-Szeged-Békéscsaba
2009. elfogadják MÁV-START október MÁV-START 19-én 2009. üzemkezdettıl bérletekkel Zrt. által október kiszolgáltatott: a sztrájk a 19. Volán által sztrájk érintett társaságok területeken napján egyes járatain
145/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
1 15/9. (XI. 6.) FVM rendelet a emzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki települések megújítására és fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7.
1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: ES-3525/1/2007 ÜGYINTÉZİ: BAKONYI ATTILA TELEFON: +36-1-459-7777, +36-1-459-7764 TELEFAX: +36-1-459-7766, +36-1-459-77 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; bakonyia@eh.gov.hu
GINOP 1.2.1-15 TELEPÜLÉS LISTA SZABAD VÁLLALKOZÁSI ZÓNÁK. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. 5.
GINOP 1.2.1-15 TELEPÜLÉS LISTA SZABAD VÁLLALKOZÁSI ZÓNÁK Mikro-, kis- és középválllkozások termelési kpcitásink bővítése 5. melléklet Település list A szb válllkozási zónák (SZVZ) települései és szb válllkozási
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2014. május 7-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2014. május 7-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet
GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista
VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek
Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
551 Sárospataki Erdészeti Igazgatóság 3950 Sárospatak Kazinczy u. 1. 1502 Bodrogolaszi 32,06 37,70 1504 Dámóc 17,55 1529 Háromhuta 102,52 1530 Hercegkút 54,07 30,43 1532 Komlóska 195,75 52,73 1511 Lácacséke
1538 1539 1509 Baja-Bácsbokod-Kelebia-Szeged Baja-Kecskemét-Szolnok Baja-Jánoshalma-Szeged Baja-Mélykút-Szeged-Békéscsaba
2009. elfogadják MÁV-START október MÁV-START 19-én 2009. üzemkezdettıl bérletekkel Zrt. által október kiszolgáltatott: a sztrájk a 19. Volán által sztrájk érintett társaságok területeken napján egyes járatain
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2012. október 03-tól
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2012. október 03-tól Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 ALBA Takarékszövetkezet
Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül. 2013.07.01-től hatályos ivóvízdíj mértéke ( nettó ) Település neve Változó Alapdíj
Ivóvíz-szolgáltatás önkormányzati tulajdonú közművön keresztül Közületi Alapdíj díj Intézményi díj Alapdíj d íj Alapdíj díj Alapdíj díj Abasár 323 292 292 262,80 Abaújszolnok 1 982 430 387,00 Aggtelek
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2015. február 2-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2015. február 2-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 ABAÚJ TAKARÉK
Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózata
Sorszám ATM azonosító Üzemeltetı Irányítószám Város Utca, házszám 1. S6T11501 Takarékbank - 01 1027 Budapest Tölgyfa u. 1-3. 2. S6T11502 Takarékbank - 02 1125 Budapest Fogaskerekő u. 4-6. 3. S6T12101 Gránit
Város ATM ID Helyszín I.sz. Cím Megjegyzés Aba S6T57806 Kápolnásnyék és V. - 06 8127 Petőfi u. 95. Abádszalók S6T70102 Tiszafüred és V.
Város ATM ID Helyszín I.sz. Cím Megjegyzés Aba S6T57806 Kápolnásnyék és V. - 06 8127 Petőfi u. 95. Abádszalók S6T70102 Tiszafüred és V. - 02 5241 István kir. u. 8. Abda S6T59003 Lébény-Kunsziget - 03 9151
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2011. június 18-tól Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 ALBA Takarékszövetkezet
Online posták listája 2015. május
Aba 8127 Aba Rákóczi utca 67 Aba posta Abádszalók 5241 Abádszalók Deák Ferenc út 5. Abádszalók posta Abaliget 7678 Abaliget Kossuth utca 77. Abaliget posta Abasár 3261 Abasár Fő út 169. Abasár posta Abaújkér
97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet. a borok eredetvédelmi szabályairól. Tájbor. A tájbor elnevezése. Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor
97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a borok eredetvédelmi szabályairól A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 57. (1) bekezdésének b) és g) pontjaiban
1.sz. Kézikönyv. Szolgáltatási és kiszolgáló helyek listája
1.sz. Kézikönyv Szolgáltatási és kiszolgáló helyek listája A módosítás sor jóváhagyásának kelte érvényességének kezdete - MC51859/2008. 2008.11.20. 2009. 01. 01. 1. MC16149/2009. 2009.05.20. 2009.06.01.
HÍRDETMÉNY. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR (Baranya Megyei Területi Igazgatósága Állampénztári Iroda) kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról
Egyenlő Bánásmód Hatóság Ügyiratszám: EBH/10245/95/2006 HÍRDETMÉNY A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR (Baranya Megyei Területi Igazgatósága Állampénztári Iroda) kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról Az ügy
ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Lónyay-főcsatorna (2-3 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.
Lónyay-főcsatorna (2-3 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép drog Bo Tisz a za Tis Tis za n Ló i- fő ya a to cs rn a Vaja i- ( I Kr a s yá ol őf II.) f s z na 0 vízfolyás víztest állóvíz víztest vasút autópálya
Nógrád megye. szolgáló hely. 4 Bánk 200 Ft/m2 egyéb 12000 230 1,7 400 Ft/m2 üzlet,mühely,
Nógrád megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsópetény 600 700 1,2 500 2 Alsótold 3000 3 Balassagyarmat 3000 lakás, bérle- 2 1000 piaci és vás. mény és épité- si telek,
Nógrád megye. szolgáló hely. 4 Bánk 200 Ft/m2 egyéb 12000 230 1,7 400 Ft/m2 üzlet,mühely,
Nógrád megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsópetény 600 Ft/m2 700 Ft/m2 1,2 500 2 Alsótold 3000 3 Balassagyarmat 3000 lakás, bérle- 2 1000 piaci és vás. mény és épité-
MEGÍTÉLT védőeszköz támogatás. tűzoltó bevetési védőruha. Önkéntes tűzoltó egyesület (pályázó) pontos megnevezése. tűzoltó védőkesztyű
Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület Abasár - - - 2 2 - - - Abaújkér Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület Abaújkér - 6 - - 3-5 - Álmosd Önkéntes Tűzoltó Egyesület Álmosd -
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2016. június 30-tól
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2016. június 30-tól Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 3A Takarékszövetkezet
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2016. április 7-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2016. április 7-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 3A Takarékszövetkezet
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2016. február 10-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2016. február 10-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 3A Takarékszövetkezet
MIKROFILMES MÁSODPÉLDÁNYOK JEGYZÉKE
MIKROFILMES MÁSODPÉLDÁNYOK JEGYZÉKE A filmek raktári kikérés nélkül kutathatók az Óbudai Kutatóteremben Készítette: Judák Margit Budapest, 2012. május 31. Tartalom A sorozat település szerint... 1 A sorozat
148/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
1 148/2009. (XI. 6.) FVM rendelet a emzeti Diverzifikációs Program keretében a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
k, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselık, k, valamint Országgyőlési
Nemzetgyőlési képviselık, k, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselık, k, valamint Országgyőlési lési- és az Önkormányzati képviselık k választásáról szóló 2. fıtörvény - 2 - Nemzetgyőlési képviselık,
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2016. január 20-tól
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2016. január 20-tól Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 AGRIA Bélapátfalva
Kéthelyi iszapkezelési térség
Kéthelyi iszapkezelési térség Terhelés (LE) 2013 Terhelés (LE) 2027 Kelevíz 0 2 040 0 42 Kéthely 16 914 17 440 347 358 Marcali 11 279 14 162 231 290 Nagyszakácsi 0 1 166 0 24 Pusztakovácsi 0 868 0 18 Sávoly
KOSÁR ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000
KOSÁR ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye 6000
2009. július 22. MELLÉKLETEK
2009. július 22. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA MELLÉKLETEK Mellékletek E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. - Elosztói Üzletszabályzat 2 EDE_elo_usz_mell_435_2009
Víziközmű Társulások
Aba-Bodakajtor-Felsőszentiván Beruzázó Víziközmű Társulat Abai Beruházó Viziközmű Társulat Abádszalóki Víziközmű-társulat Acsa és Térsége Csatorna Beruházó Viziközmű Társulat Alattyáni Víziközmű Társulat
ÁTNÉZETI TÉRKÉP Jelmagyarázat
(2-15 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép ő r-f a cs na t or B er et ty ó Horto bágy-b eretty ó Se be s-k örös 0 vízfolyás víztest állóvíz víztest vasút autópálya főbb utak egyéb vízfolyás egyéb állóvíz
Takarékszövetkezet Ir.sz. Megye Város Utca Telefon A Telefon B AGRIA Bélapátfalva 3300 Heves Eger Katona tér 7-9. 36/514-510 36/514-514
Takarékszövetkezet Ir.sz. Megye Város Utca Telefon A Telefon B AGRIA Bélapátfalva 3300 Heves Eger Katona tér 7-9. 36/514-510 36/514-514 AGRIA Bélapátfalva 3346 Heves Bélapátfalva Május 1. út 2/a. 36/554-370
E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. - Elosztói Üzletszabályzat
2013. március 1. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓII ÜZLETSZABÁLYZATA MELLÉKLETEK Mellékletek E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. - Elosztói Üzletszabályzat 2
111111 IIIIIIIIIII 1111111111111
MAGYAR ENERGETIKAI ÉS KÖZMŰ- 1081 BuDAPEST, II. JÁNOS PÁl PÁPA FÉR 7. 1444 BVDAPFS. Pr.: 247. vww.mekh.hu :L1liJLl 1. TEL.: 459-7777 Tr.. I FAX: 459-7766 UGYIRATSZÁM: UGYINTÉZŐ: TELEFON: FAX: E-MAIL: VFSO-331/7/201
ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Hevesi-sík (2-9 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.
i-sík (2-9 alegység) ÁTNZETI TRKP 1-1. térkép rna Ta Za gyva za Tis 0 víztest víztest vasút autópálya főbb utak egyéb egyéb vizes élőhely 2.5 5 7.5 10 km i-sík (2-9 alegység) FELSZÍNI VÍZTESTEK ÖKOLÓGIAI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Szálláshelyek fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2009-2.1.2.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM Szálláshelyek fejlesztése c. konstrukciójához Kódszám: DDOP-2009-2.1.2. A PROJEKTEK AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI REGIONÁLIS
Készítmény típusa. Település Hrsz. Időpont. (fungicid/herbicid/inszekticid)
Település Hrsz. Időpont Háromfa 0176 Háromfa 0120 Háromfa 055 Tarany 0142 Tarany 0134 Tarany 0136 Berzence 0230 Berzence 0232/5 Berzence 0237/5 Berzence 0268/5 Gyékényes 0403 076/30 Inke 0249 Inke 0254/3,5,7
Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
neve neve település 1 Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Bács-Kiskun Kiskırös Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és a 200955 Kiskırös 4
Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2015. Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest
P+R parkolók és különböző építmények közös üzemeltetésének tapasztalatai a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest területén Veszprémi László Területi
Ellátási terület Idıbeli típusa* hatály*** ágazat** 1. vagyonkezelés Ivóvíz Eger határozatlan
ELLÁTÁSÉRT FELELŐSÖKKEL KÖTÖTT SZERZŐDÉSEK Víziközmőszolgáltatási Szerzıdés Ellátási terület Idıbeli típusa* hatály*** ágazat** 1. vagyonkezelés Ivóvíz Eger határozatlan Sorszám 2. vagyonkezelés Szennyvíz
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet Protokollon nyújtott (IPTV) televízió-műsorterjesztési
Pest Megye Közgyőlésének 5/2012. (V.10.) önkormányzati rendelete melléklete. 1.1. melléklet
Pest Megye Közgyőlésének 5/2012. (V.10.) önkormányzati rendelete melléklete 1.1. melléklet Pest Megye Területrendezési Terve hatálya alá tartozó települések Abony, Acsa, Albertirsa, Apaj, Aszód, Áporka,
Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózata
Sorszám ATM azonosító Üzemeltetı Irányítószám Város Utca, házszám 1. S6T57806 Kápolnásnyék és V. - 06 8127 Aba Petıfi u. 95. 2. S6T70102 Tiszafüred és V. - 02 5241 Abádszalók István kir. u. 8. 3. S6T54907
PRÍMAGÁZ PRÍMA KUPON PROMÓCIÓ ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
PRÍMAGÁZ PRÍMA KUPON PROMÓCIÓ ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A PRÍMAGÁZ PRÍMA KUPON PROMÓCIÓ elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Prímagáz Hungária
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. szeptember hó 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. szeptember hó 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság külső tagjának cseréje A közgyűlés 22 igen,
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2015. május 4-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2015. május 4-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 AGRIA Bélapátfalva
Magyarország összesített fogathajtó versenynaptára 2015. FRISSÍTVE: 2015. május 04. Időpont Országos versenyek MEGYE
Január Február Március 3 szo 4 vas 10 szo 11 vas 17 szo 18 vas 24 szo Dunatőkés fedeles Dunatőkés fedeles Dunatőkés fedeles 25 vas 31 szo Gyula fedeles Gyula fedeles Gyula fedeles 1 vas 7 szo 8 vas 14
2003. évi LXXVII. törvény. egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
2003. évi LXXVII. törvény egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény módosítása 1. A szőlőtermesztésről és
I számú melléklet. Városi könyvtárak listája. Művelődési Ház és Könyvtár Közösségi-Kulturális Központ és Könyvtár Városi Könyvtár és Múzeum
I számú melléklet Városi könyvtárak listája Abaújszántó Abony Adony Ajka Albertirsa Aszód Bácsalmás Badacsonytomaj Baja Baktalórántháza Balassagyarmat Balatonalmádi Balatonboglár Balatonföldvár Balatonfüred
Takarékbank Zrt. - Takarékszövetkezetek ATM hálózat lista Üzemeltetık szerinti sorrendben 2013.01.10.
Sorszám ATM azonosító Üzemeltetı Irányítószám Város Utca, házszám 1. S6T54601 Abaúj - 01 3812 Homrogd Kossuth út 125. 2. S6T54602 Abaúj - 02 3849 Forró Fı út 58. 3. S6T54603 Abaúj - 03 3851 Ináncs Rákóczi
BARANYA MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE
Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú ársaság ervezési Igazgatóság erületi ervezési Iroda 1016 Budapest I., Gellérthegy u. 30-32. BARANYA MEGYE ERÜLERENDEZÉI ERVE ELFOGADÁI FÁZI Készült
Győr-Moson-Sopron megye
Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 3000 Ft/nap 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 12000 Ft/év
61/2006. (VIII. 22.) FVM rendelet. a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területéről 1.
61/2006. (VIII. 22.) FVM rendelet a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területéről Az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény 47. -a (2) bekezdésének
ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Sebes-Körös (2-14 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest. tervezési terület határa.
(2-14 alegység) ÁTNZETI TRKP Hort ob ágy - Be r et tyó Hortobágy-B eret tyó 1-1. térkép re Be tty ó Seb es-k örös rmas-kör Há ös Ke ttő s- K ör ös Körös te- Fek e 0 víztest víztest vasút autópálya főbb
BUDAPEST ÉS PEST MEGYE SÜRGŐSSÉGI ÉS AKUT ÜGYELETI BEUTALÁSI RENDJE 2016. JANUÁR 1-TŐL
1 Országos Mentőszolgálat Mentésirányítási és Szuperügyeleti Osztály BUDAPEST ÉS PEST MEGYE SÜRGŐSSÉGI ÉS AKUT ÜGYELETI BEUTALÁSI RENDJE 2016. JANUÁR 1-TŐL Közzétéve:2015. november 13. Javítva:2016. április
Település Pályázó Megye A Kistérség Gazdasági Kulturális Felemelkedéséért augusztus 2. szombat Elek 1
A Kistérség Gazdasági Kulturális Felemelkedéséért augusztus 2. szombat Elek 1 Közhasznú Egyesület Békés 2 augusztus 2. szombat Fülöp Fülöp Község Önkormányzata Hajdú-Bihar 3 augusztus 2. szombat Tiszacsege
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2011. június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2011. június 1. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATAINAK CÍMLISTÁJA Ssz. Önkormányzat Polgármester Jegyzı / Körjegyzı Körjegyzıség tagjai 1 Abaújalpár
Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations
1 of 6 Hungary - Filling stations and friendly filling stations INA Zalakomár M7 I. (kimenő) 46.512415000000 17.191828000000 X X X X X NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP INA Zalakomár M7 II.
Álmosd Község Önkormányzata Álmosd Álmosd Bocskai István Általános Iskola OM-031146 Bocskai István Általános Iskola
Fenntartó név Fenntartó települése Tagiskola települése név OM azonosító Tagintézmény név Abaújszántó Város Önkormányzata Abaújszántó Abaújszántó Ilosvai Selymes Péter Általános és OM-029201 Ilosvai Selymes
Sormunka ütemterv évre
Alsóbogát 02. 15.- 02. 16. Bárdudvarnok 08. 16. - 08. 31. Baté 02. 28. - 03 10. Bodrog 10. 13. - 10. 19. Bőszénfa 09. 13. - 09. 19. Büssü 06. 24. - 06. 25. Cserénfa 01. 17. - 01. 18. Csoma 02. 28. - 03.
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke. Hatályos: 2016. május 11-től
9.sz. melléklet A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által igénybevett közvetítők jegyzéke Hatályos: 2016. május 11-től Ügynök megnevezése: Irszám Város Utca, házszám Függő ügynökök: 1 3A Takarékszövetkezet
KAPOSVÁR. Az intézmény faxszáma: 82/411-015 Az intézmény tulajdonosa: Az intézmény vezetõjének e-mail címe: drrakvacsm@kmmk.hu; tudogondozo@kmmk.
SOMOGY MEGYE KAPOSVÁR Kaposi Mór Oktató Kórház Tüdõgondozó Intézet Az intézmény címe (irányítószámmal): 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-32. Az intézmény levelezési címe: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u.
Település Pontos helyszín Mely napokon Időpont Abony Fidesz-KDNP kampányiroda előtt - Abony, Kossuth tér 9. 2015.12.09 15:30-17:30 Ács Ács, Fő utca
Település Pontos helyszín Mely napokon Időpont Abony Fidesz-KDNP kampányiroda előtt - Abony, Kossuth tér 9. 2015.12.09 15:30-17:30 Ács Ács, Fő utca 2. 2015.12.08 07.00. - 09.00. ADÁCS ajtótól ajtóig naponta
TERMÉKLEÍRÁS. Bejegyezni kívánt név Duna. Földrajzi jelzés Oltalom alatt álló földrajzi jelzés. II. Szılıbıl készült termékek kategóriái Bor,
Bejegyezni kívánt név Duna TERMÉKLEÍRÁS Földrajzi jelzés Oltalom alatt álló földrajzi jelzés II. Szılıbıl készült termékek kategóriái Bor, II/1. A Duna oltalom alatt álló földrajzi jelzéső bor legalább
MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations
services MOL Filling statis Abádszalók Füredi út 47.464230 20.589420 yes yes yes yes no no yes Aby Radák utca 47.191410 20.002530 yes yes no no no no no Ady 6.sz. főút 47.130488 18.865122 yes yes no no
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács a területfejlesztésről és területrendezésről szóló módosított 1996. évi XXI. törvény 15. (6) bekezdésének
LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás
5241 Abádszalók Füredi út 0:00 24.00 0 0 0 0 1 20.589420 47.464230 2740 Abony Radák utca 6:00 22:00 0 1 1 0 1 20.002530 47.191410 2457 Adony 6.sz. fıút 6:00 22:00 1 1 1 0 1 18.865122 47.130488 8400 Ajka