77. H Í R L E V É L 2016. február. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja

77. H Í R L E V É L 2016. február Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja

2 Írta: Fábián László 2. RÉSZ: MEGJELENTEK A TERMÉSZETES RENDSZEREK? A háború előtti években az angolok vették át a kezdeményezést, nemcsak a kaktuszok családját termesztették és osztályozták, hanem egyéb pozsgásakat is. Ez a hagyomány az angol gyűjtőkre ma is érvényes. A legtöbb botanikusuk az egyéb családokkal foglalkozott leginkább, ezeknél is elvégezték a megfelelő revíziókat. Mivel az egyéb szukkulensek több tucat családban foglalnak helyet és én a kaktuszfélékről értekezem, ezt a részt nem taglalom, mert néhány oldal már nem lenne elegendő az összes család történetének megírásához. Bevallom, bár egy kissé itt is otthon vagyok, erre a feladatra már nem mernék vállalkozni. A háborús időben Európában újra elcsitult a kaktuszok iránti érdeklődés, Amerikában is csak néhány ember foglalkozott velük, sok botanikust bevonultattak az amerikai seregbe. A folyóiratok többsége sem jelent meg egészen a világvész befejeztéig. Az európai kaktuszozás újabb fellángolását két német embernek köszönhetjük, az egyik Friedrich Ritter, a másik Curt Backeberg volt. A két kaktológus a kezdetektől fogva versengett egymással, ami sokban befolyásolta mindkét ember nézetét a kaktuszok rendszerére. Ha Ritter közzé tett egy új leírást, Backeberg azonnal átértékelte a fajt, és egy másik nemzetségbe tette át. Magáról Ritterről nagyon keveset tudunk. Született 1898-ban, az iskoláit a húszas években végezte el, mint geológus, később megszerezte a botanikai képzettséget is. Nem sokkal tanulmányai befejeztével kiutazott Mexikóba, innen azonnal kaktuszokat kezdett küldeni húgának, Hildegarda Winter asszonynak, aki egy kertészeti céget vezetett. Innen kerültek ki a nagyvilágba Ritter gyűjtései, mint magvak vagy élő növények. Dél- Amerikába utazott 1930-ban, ahol főleg Peruban, Bolíviában és Argentínában gyűjtött, és megszámlálhatatlan mennyiségű új fajt fedezett fel. Tevékenykedését 1972-1979. évek között Paraguayban végezte. Ezt követően hazatért Németországba, ahol megírta négy kötetes könyvét: Diagnozen von neuen Kakteen címen és kiadta saját költségen. Ezt követően visszavonult és már a kaktuszokkal sem akart foglalkozni, meghalt 1989-ben. Könyveiben gyakran foglalkozik az egyes nemzetségek és fajok hová tartozásáról, de nem készít az egész családra kiterjedő rendszerezést. Pedig ezt ő is megtehette volna, mivel csaknem 60 évet töltött el a különféle lelőhelyeken. Az egyik könyvében kiértékelte azokat a távolságokat és magasságokat, melyeket, legtöbbször gyalogszerrel tett meg. A Föld-Hold távolságot néhányszor bejárta volna! Curt Backeberg Lünenburgban született és tanult, itt szerezte meg az üzletkötői jogosítványát. Az első világháború alatt az ukrajnai fronton szolgált, később Verdunnél, majd kelet Poroszországban. A háborút követő évben elvette feleségül a szintén lünenburgi Emma Marks hölgyet. Eleinte Hamburgban különféle kereskedelmi cégnél dolgozott, majd önállósította magát. 1927-ben a hamburgi kikötőben összefutott A. V. Frič-csel, aki teljesen lenyűgözte történeteivel, innen ered a kalandok iránti vágya és a kaktuszok szeretete. Az 1928-1938-as évek során hét utat bonyolított le a két Amerika és Európa között. Egy időben saját költségen utazott, hogy a megrendeléseket egyenesen az érdeklődőknek tudja kézbesíteni. Később főleg a Haage cégnek

3 gyűjtött, amely ezentúl finanszírozta a költségeit is. Ezekről az útjairól népszerű könyveket jelentetett meg. Backeberg útjai során keskeny filmeket is készített, ezekből dokumentációs sorozatot szerkesztett. A második világháború alatt nem járt Amerikában, mert mint hadi tudósító filmeket készített a frontról és az elfoglalt területekről. A Sukkulentengartens Les Cèdres botanikus kertben dolgozott 1951-től 1955-ig Saint-Jean-Cap-Ferratban. Itt nyílt lehetősége teljes mértékben a kaktuszokkal foglalkoznia, az itt megszerzett tapasztalatok alapján írta meg a hatrészes Die Cactaceae művét. A másik kiterjedtebb műve a Kakteenlexikon, amely 1966-ban jelent meg, ez csak a hatkötetes mű kivonatának tekinthető. Halálát követően ezt a könyvet Haage többször kiegészítette, így összesen hat kiadást ért meg. Meghalt 1966-ban, szívelégtelenségben, halála után a hagyatékában rengeteg elbeszélést, néhány regényt, rádiójátékot és verseket találtak, túlnyomó részükben kiadatlanul. Ma a kaktuszos hagyatékai a zürichi Sukkulenten-Sammlung intézett gyámsága alatt található. A hatrészes kiadvány terjedelme 4.041 oldal, amelyben 3.550 kép és 35 táblázat van, a fényképek többsége fekete-fehér, de 618 színes is jelen van. A könyvet 1984-ben újra nyomtatták, a második kiadást a Gustav Fischer Verlag Stuttgart-New York kiadó jóvoltából. A 2. kiadvány összsúlya 10,6 kg, az ára 450. Az eredeti mű értéke ma már ennek a többszöröse. Hol vannak azok a szép idők, amikor ez csak néhány száz koronába került! A nemzetségek számát 233-ra duzzasztotta, az általa elismert fajok száma 3.700 volt. Az Index részben több mint 20.000 szinonimát közöl. A kaktuszfélék családját Schumannhoz hasonlóan három alcsaládba osztotta. Az alcsaládokat tribuszokra és szubtribuszokra bontotta szét, figyelembe véve a nemzetségek egymáshoz viszonyuló morfológiai és elterjedési tényezőit. A nemzetségen belül is alkalmazta a különféle alakcsoportokra való besorolást. Elismerte a faj, változat, alváltozat és a forma, alforma kategóriát, az alfaj megnevezést nem alkalmazta. A különféle elnevezési kategóriákat úgy határozta meg, miben térnek el egymástól és nem úgy, hogy mi köti őket össze. Ezt a stílusát sokan kritizálták, mert csak üzleti érdekeket láttak mögötte. Ennek ellenére rendszere könnyen elsajátítható és alkalmazható minden gyűjteményben. Számomra éppen emiatt vált szimpatikussá ez a rendszer, mert az elhangzott név alapján azonnal képes vagyok a növényt besorolni. Ha valaki a mai kusza rendszerek használatában azt mondja nekem, hogy Echinopsis, nem értem meg azonnal, mert ma idesorolnak minden növényt, amely Dél- Amerika nyugati partvidékén tenyészik. Ha Backeberg értelmezésében mondja azt nekem valaki, Echinopsis, azonnal tudom, hogy hol élnek, hogyan néznek ki és hány fajuk van. A Trichocereus, a Soehrensia és a Lobivia nem Echinopsis! Az bizonyosan igaz, hogy sokkal több nevet és habitust kell megjegyezni, de jóval kisebb a lehetősége annak, hogy két fajt összekeverjünk, keresztezzünk csak azért, mert más szerzőnél a munkamenet ez: mindent összevonni, ha hasonlítanak egymásra, ha nem. Kevesebb név, kevesebb tanulás, de sokkal több lehetőség a gének összekeveréséhez és a tudatlanság növeléséhez. Volt még néhány útleírásos könyve, és a közismert Wunderwelt Kakteen kiadványa, amely szintén több kiadást élt meg. E könyv célja az volt, hogy a kaktuszokat minél szélesebb körben megismertesse. A legtöbb művében nagy hangsúlyt fektetett a növények otthonukban való, a bennszülöttek általi felhasználásának. Hunt professzor így jellemezte Backeberg munkásságát: A nomenklatúrában csak káoszt hozott, amely feltehetőleg nagyon sok évszázadnak ad majd munkát az összefüggéseinek kibogozásához! Ezt a kritikát olyan ember írta, aki később még

4 nagyobb káoszt fog létrehozni! Backeberg rendszerét könyveik megírásánál a magyar szerzők többsége is felhasználta. Megemlítem Szűcs Lajos, dr. Nemes Lajos, dr. Mészáros Zoltán nevét, de másokat is említhetnék. Mindegyikük magasztalja ezt a rendszert hibái ellenére is. Az biztos, hogy ilyen kiterjedt tanulmányt sem előtte, sem azóta, senkinek sem sikerült létrehoznia. Backeberg rengeteg fajt írt le, vagy sorolt más nemzetségekbe, illetve rendelt alá más taxonoknak, mint kisebb faji besorolást. Róla Helia Bravó Hollis elnevezte a Backebergia nemzetséget, azonban az újabb generációk összeolvasztó munkáinak eredményeként ma a militaris faj a Pachycereus nembe lett átsorolva. A következő híres és németajkú kaktológus az osztrák Franz Buxbaum, Liebenauban született 1900-ban, ezért 1918-ban az első világháborúba még besorozták háború utolsó szakaszában. Hazatérve folytatta tanulmányait, filozófiát, természettudományt és kémiát tanult. A liliomfélék rendszerezéséből és összehasonlító anatómiájából 1922-ben doktorált, ezt követően a grazi botanikus kert alkalmazta. A bécsi egyetem botanikai intézetében dolgozott 1923-ban, majd innen két hónapra Tunéziába utazott, ahol különleges élőhelyeket tanulmányozott és új fajokat írt le. A nagy válság idején, 1926 és 1930 között munka nélkül maradt, ekkor tudományos cikkek írásából tartotta el magát. A kaktuszokkal a huszas évek elején kezdett foglalkozni, eleinte csak, mint ismertetőjük. A fürstenfeldi reálgimnáziumban 1930-ban kapott alkalmazást, kezdetben segédtanárként dolgozott. Ebben az évben nősült meg, és felesége nemcsak a magánéletben segítette, hanem munkatársává vált, ő készítette Buxbaum növényanatómiai rajzait. Buxbaum ugyanis munkája mellett folytatta a kutató munkát. Szoros kapcsolatba került Hans Krainz-cal a zürichi pozsgás gyűjtemény gondnokával és Curt Backeberggel, akivel hamarosan megszakította barátságát, mert mindkettejüknek eltérő véleménye volt a nemzetségek és fajok viszonyáról. Szakmai ellentétük személyes harccá alakult át. Mivel a második világháborúban a birodalmi hadseregben szolgált, ennek befejezésekor nem kapott munkát. 1949-ben rehabilitálták, ezután a judenburgi gimnáziumban tanított. Behatóan foglalkozott a magasabbrendű növények rendszerezésének módszertanával, és kaktuszmorfológiai kutatásait is fejlesztette. Az IOS 1950- ben való létrehozásában nagy szerepe volt. A Carlos Faust alapítvány 1951-ben meghívta tanácsadónak és kutatónak a blanesi (Gerona, Spanyolország) kaktuszgyűjteményébe és a monacói Jardin Exotique-ba. Abban az évben alapította meg a növénymorfológusok nemzetközi szervezetét. A grazi egyetem rendszeres botanikai tanszékének docensévé nevezték ki 1954- ben. A rendszertani-filogenetikai munkáit angolul, az USA-ban jelentette meg. Több amerikai egyetemen előadott, jó kapcsolatot épített ki néhány neves amerikai botanikussal. Arizonában és Dél- Kaliforniában a terepen tanulmányozhatta a kaktuszokat. Tanulmányútjain ökológiai tapasztalatokat szerzett, ezeket felhasználta a kaktuszok helyes tartásáról szóló munkáiban. Megromlott egészségi állapota azonban nem engedte a további terepmunkákat. A CSSA díszdoktorává választotta 1969-ben. Meghalt az ausztriai Furstenfeldben 1979. február 7-én. Számos morfológiai és rendszertani dolgozata miatt a kaktusztudomány legjelentősebb, XX. századi kutatójaként tartják számon. Két legfontosabb kaktuszokkal foglalkozó műve a Morfologie der Kakteen (1960) és a Kakteen-pflege. A Buxbaum-féle rendszer is Schumann rendszerén alapul. A családot három alcsaládra osztja fel, és a nemzetségeket fejlődéstörténetileg igyekszik besorolni, ehhez a magvak és a virágok morfológiáját veti be. Ezt a rendszerezési módot már Frič is alkalmazta saját rendszerében, Buxbaum ezeket a szaporodási egységeket figyelte meg, és alkotott belőlük úgynevezett fejlődési vonalat. Tribuszai és szubtribuszai sokban eltérnek Backebergétől. A nemzetségek számát 160-ra redukálta. Annak ellenére, hogy a nemek számát lecsökkentette, sok új nemzetséget hozott létre, természetesen sajátságos felfogása szerint. A faj fogalmát is átértékelte, és sok jó taxon a szinonimika tárházába került. Tisztán a magvakra és a virág szerkezetére alapozott rendszerének volt egy hátulütője. Nem vette figyelembe a konvergens fejlődés

5 lehetőségeit. Talán ezért került az Astrophytum nemzetség egy vonalba, a Pampa vonalban a Notocactus és a Frailea nemzetség mellé. Ebben az esetben a magvak mérete, hasonló alakja és színe miatt döntött így. Az Astrophytum nemzetség északon alakult ki, ezért a nemzetségek közti hatalmas távolság miatt a rokoni kapcsolat szóba sem jöhet. Az olyan tévedés is, mint a Gymnocalycium, Neowerdermannia, Discocactus és a Melocactus nemzetségek egyazon szubtribuszban való elhelyezése minden, de nem természetes. Az egész rendszer tévedésekre alapul, annak ellenére, hogy Buxbaum professzor növénymorfológus volt, a többi testi bélyeget nem helyezte egymás mellé, és nem ezek összehasonlításával végezte el a rendszerezését. Nem szeretném a jelen pillanatban tovább fejtegetni e rendszer hiányosságait, mert ez egy egész könyvet kitehetne, s nem is a mostani témám alapja. Mindent összevetve, a rendszer bizonyos körülmények között használható, bár nagyon kevés szerző alkalmazta, vagy alkalmazza. Számomra a legtekintélytelenebb kaktológus dr. David Richard Hunt professzor, aki a kew-i botanikus kert dolgozója volt. Született Londonban 1938-ban, botanikát tanult. 1968 és 1982 között a Curtis's Botanical Magazine folyóirat szerkesztője. Az 1964-es és a 2005-ös évek alatt a szukkulenseket tanulmányozó nemzetközi szervezet (IOS) titkára és kiadója, de több más szervezet tagja és vezetőségi tagja is. Főbb specializációja: a kaktuszfélék családja és a kommelinavirágúak (Commelinaceae) családja. A kaktuszfélék családján belül a Mammillaria nemzetségre szakosodott, már itt megmutatkoztak radikális elgondolásai a nemzetségekre és fajaikra. Ismert művei: The Genera of Flowering Plants (1967) (A virágzó növények nemzetségei), The Genera of Cactaceae (1979) (A kaktuszok nemzetségei), The Families and Genera of Vascular Plants (1993) (Az edényes növények családjai és nemzetségei), CITES Cactaceae Checlist (1992, 2000 a 2. kiadás), és Nigel Taylor, Graham Charles szerzőkkel közösen a The New Cactus Lexikon (2006) (Az új kaktuszlexikon). Munkásságát csak a kaktuszokon elvégzett műveiből ismerem, de ahogy a jelleme itt megmutatkozott, szerintem más családokban is csak vágott, szakított, fűrészelt és rombolt. A CITES Checlist-et az IOS kérésére állította össze, a szervezetnek csak egyetlen kritériuma volt, lecsökkenteni a nemzetségek és a fajok számát, ezt megtenni bármi áron, valamint eltűntetni a változatokat és a formákat. Az ellenőrző lista (Checlist) arra szolgált volna, hogy megkönnyítse a természetvédelmi szabályozásokat, a növényekkel való üzletelések visszaszorítását, ellenőrizhetőségét és forgalmazásukat. Ezt a listát elsősorban a természetvédelmi hivataloknak, vámhivataloknak, főleg repülőtéri alkalmazottaknak szánták. Mint minden erőszakos szervezet által létrehozott szabályzat, ez sem vált használhatóvá a valós életben, mert szabályokat végrehajtó intézmény nélkül nem lehet véghezvinni. Hunt professzor az addig ismert nemzetségek számát 106-ra csökkentette, sok nemzetséget úgy vont egybe, hogy csak a hasonlóságukat vette figyelembe, vagy a szabályozások jogosságát. Ami a fajokat és alárendelt taxonjaikat illeti, ez már túlment minden józanészen! Radikális fajgyűlölete eredményeként a fajok száma 1.301-re apadt, ezen kívül elismert 301 alfajt, 71 ideiglenesen elfogadott heterótípust, 582 fajtát, tehát összesen 2.260 taxont. Kezdem azzal, hogy a Rebutia és a Sulcorebutia a névhasonlóságuk ellenére sem rokon nemzetségek. Itt is a nemzetségek konvergenciájáról van szó. A másik tény, aki rendelkezik az itt említett taxonok többségével, tudja bizonyítani, hogy a fajok túlnyomó része jó faj. Semmi más nem vezérelte a szerkesztőt, csak a növények habitusának a hasonlósága, vagyis ezt még a legjobb jóakarattal sem nevezhetjük természetes rendszernek.

6 Az eszeveszett zsugorításra bemutatok egy oldalnyi CITES kivonatot, hogy az olvasó képben legyen, de ha értelmét nekem valaki meg tudja ésszerűen magyarázni, jövök neki egy felessel! Hunt professzor, Nigel Taylor és Graham Charles közreműködésével jelentette meg a The New Cactus Lexikon című könyvét, amely nem más, mint a CITES képes melléklete. Itt valamivel több fajt említ, mert azóta sok új faj került napvilágra, számuk 1.438, valamint 378 alfaj. A változatok és a formák már itt elvesztek mindörökre, még említve sincsenek! Annak ellenére, hogy a könyv címe lexikon, alig tartalmaz értékes információkat. A nemzetségeket csoportokba rendezik, és az ABC nagybetűivel jelölik őket. Itt sem figyelhető meg semmilyen logika, a szerzők egyetlen célja a magamutogatás, amit mi találtunk és írtunk le, az érvényes, a többi kuka! Az alcsaládokból csoportok lettek, ez is egy újítás, eddig mindenki elismerte ezeket. A könyv két részes. Az első rész csak száraz szöveg, felvételek és ábrák nélkül. A bevezető legfőbb hangsúlya, hányan járultak hozzá a műhöz, főleg, ki készítette a képeket. Ezt követi a nemzetségek abc sorrendbe szedett listája, mint általában, az általuk elismertek vastag betűvel vannak közölve, a szinonimák csak egyszerűen. A lista másik részében, szintén abc sorrendben található a nemzetségek és fajok listája. A megnevezést csak nagyon silány, néhány soros jellemzésben adják meg, vagy csak a legfontosabb adatokat említik, ami még csak meg sem közelíti Backeberg vagy Haage alaposságát. A szövegrész teljesen áttekinthetetlen és alkalmazhatatlan. A második kötet vaskosabb, úgy 2.500 színes felvételt tartalmaz. Hogy a csoportok képeinek besorolását milyen logika vezette, nem értem, ugyanúgy, mint a teniszben használt pontozást. A nemzetségek csoportjai össze-vissza vannak, kezdik a C-vel, végeznek a B-vel, köztük helyezkednek el a D, a sor most egy kicsit érthető, majd visszatér az A csoportra. Valamilyen okból az I betű kimaradt!? A kaktuszok fejlődéstörténete is fordított. Kezdik a legalacsonyabb szinten tartott cereuszokkal, a másik két alcsalád a könyv végére került! Ez lenne a fordított evolúció??

7 Az egyszerű kaktuszkedvelők nem sok hasznát veszik a képmellékletnek sem, mert annak ellenére, hogy minőségük megfelelő, általában lelőhelyi karaktereket mutatnak be. Néha a képek alatt megjelenített szinonimákban sincs köszönet, mert általában a képen szereplő példány éppen nem a faj típusa, hanem valamelyik beolvasztott szinonimája, legjobb esetben változata. A rengeteg furcsaságból szemezgetek néhányat. Notocatus erythracanthus Fotó: Georges Grand Parodia mammulosus Fotó: http://naturefoto.org A könyvbeli képen Notocatus erythracanthus faj látható, az aláírás viszont Parodia mammulosus, másik képen Gymnocalycium stenogonus, az aláírás Gymnocalycium michanovichii, egy következőn Rebutia senilis, az aláírás Rebutia minuscula. Ez a megtévesztés is csak azt szolgálja, hogy az emberekből kivesszen a valódi, a háromdimenziós faj képe, ezek a megjelenésükben mégis csak eltérő karakterek nyugodtan megérdemelnék legalább az alfaj jelzőt, ha már a varietas és a forma nem felel meg nekik. Az egész rendszer azt az érzést hozta ki belőlem, célja egyetlen, a jelenleg ismert fajok eltörlése. Talán a cél, hogy a kultúrákban összekuszált fajokat, hibrideket, majd kiegészítik új fajokkal, amelyeket mi már valamikor régebben, más néven ismertünk. A mai fiatal termesztőknek már nincs alkalmuk beletekinteni a régi fajok habitusába. Jól emlékszem rá, sok ma termesztett növény elődei másképpen néztek ki. Ez a mű pontosan az ellenkezőjét lett hivatott elérni, nem a klasszikus megjelenést fenntartani, hanem azokat az újakkal eltorzítani. Hunt nagyon csúnya mondattal jellemezte Backeberg munkásságát, aki nagy pontossággal és kitartással végezte el rendszerének kidolgozását. Hunt munkáira csak egy szlogennel tudok válaszolni: mivel a Rebutia minuscula Fotó: Otakar Šída szerző és munkatársai nem szeretik kivinni a szemetet, inkább kiadták nyomtatásban! Még az sem javított nálam megítélésének hitelességében, hogy idővel belátta, ha ma kellene kiadnia ezt a művet, nem adna rá engedélyt. Nem a kaktuszkedvelőknek okozott kárt, hanem a növényeknek. A kaktuszosnak alkalma van arra, hogy reális képet alkosson és alkalmazzon. Tudom, a növényeinknek abszolút mindegy, milyen névvel illetjük, de a gyűjteményekben élő példányok az átnevezésekkel és deformációkkal sérelmet szenvedtek, leértékelődtek. Fejtegetéseimet folytatom a 3. részben. Fábián László Udvard, Szlovákia

8 2016. (1.) februári újságjának tartalma Fábián László Mindenki másképp csinálja Eduart Zimer Aeonium Rangitoto Ficzere: Filatélia Aeonium Jucker Hansjörg Egy ördögien szép Aylostera keserű története Ficzere Miklós Új adatok, kiegészítések a magyar kaktológia történetéhez. I. Rész. Adatok a magyar nyelvű örökséghez Fábián László Alberto Vojtěch Frič, egy rendkívüli életút 5. rész. Elton Roberts Kaktuszok otthonunkban - Egy profi termesztő tippjei. Érdekes válogatás a magas hegységi, hidegtűrő opuntiafélékből és egyéb furcsaságokból. 1. rész Katona József A Lithops nemzetség VIII. Szaporításuk generatív és vegetatív módon Ficzere Miklós Kaktusz és pozsgásgyűjtők; Kádár Csaba Címlap Tervezett tartalom! Hátsó Főszerkesztő a változtatás jogát fenntartja!

9 2016-ban csak 5.000,-Ft! Érdeklik a pozsgásnövények és a kaktuszok? A világ élvonalába tartozó írásokat akar olvasni újonnan felfedezett növényekről? Ismerni akarja élőhelyüket? Szeretné beszerezni e növényeket? Színvonalas, teljesen színes és pontosan megjelenő folyóiratot szeretne? Debreceni Pozsgástár! Megjelenik évente négy alkalommal, újságonként 60 teljesen színes, évente összesen 240 oldalon, kiváló színes képekkel. A postai költség bérmentesítve az Ön által megadott címig! Ön jogosult mindazon kedvezményre, amely megilleti a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület tagjait. Ne feledje! Nincs külön tagsági díj, amely növelné az újság megvásárlásának költségeit. Az előfizetés történhet belföldi rózsaszínű postai utalványon és banki átutalással a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület számlaszámára:60600084-14000072, Hajdú Takarékszövetkezet. Újságunkat régebbi előfizetőinknek is csak akkor tudjuk postázni, ha az éves előfizetési díjat befizették! Érdeklődés, információ: Szászi Róbert e-mail: nogorobert@gmail.com, tel: 30/425-6067 Tóth Norbert, tel.: 70-366-0492; e-mail: cactusdraco@gmail.com A Hírleveleink tartalomjegyzéke honlapunkon elérhető a következő linken: http://kaktusz-es-pozsgas-tarsasag.hu/a-hirlevelek-interneten-kozolt-cikkei Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Magtára Kéri és várja, hogy Tisztelt Olvasóink magadományaikkal a korábbi évekhez hasonlóan szíveskedjenek elősegíteni a 2014/15. évi magakciónk sikerét. A magvak lehetnek kaktuszok, egyéb pozsgás növények (sedumok, kutyatejfélék=euphorbia, stb.), sziklakerti, alpesi, egyéb lágyszárú növények magvai. Az adományozott magvak eladási listáját honlapunkon közzétesszük, amelyből bárki tetszése szerint rendelhet. Az értékesítésből származó bevételt teljes egészében a Debreceni Pozsgástár előállítási költségeinek fedezetére fordítjuk. Bővebb információ honlapunk linkjére kattintva: http://kaktusz-es-pozsgas-tarsasag.hu/mkpt/az-mkpt-magtara A magvakat a következő címre küldjék: Nagyházi Tünde, 4556 Magy, József Attila út 49. Tel: 06-70/323-0308 E-mail: n.tunde73@gmail.com Adományaikat előre is köszönjük, és külön köszönetünk, ha a magvakat megtisztított, felhasználásra kész állapotban küldik meg a fenti címre.

10 Pozsgás-munkanaptár, avagy: aktuális teendők február hónapra E rovatunkban hónapról hónapra összegyűjtjük a jellemzően előforduló ápolási munkákat, amelyek pozsgás növényeink sikeres nevelését segítik. 1. Ez a hónap már gondot jelenthet a gyűjtők számára, főleg azoknak, akik még nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal. Egyaránt lehet problémás a derült és a borús idő. Napsütéses időben már van ereje a napnak, az üvegház, fóliaház 20-25 C -ra is felmelegedhet. A melegebb idő ösztönözhet bennünket az öntözés megkezdésére. De semmi esetre ne kezdjünk el az öntözést. Árnyékolással és szellőztetéssel akadályozzuk meg növényeink fejlődésének beindulását. A februári időjárás még nagyon csalóka. A hirtelen erősebb felmelegedést, amely ilyenkor 10-15 C is lehet, gyors lehűlés követheti. A borús, hűvös idő veszélyeztetheti a növények egészségét, mivel ha a jobb időben öntöztünk, még ha keveset is, nem biztos, hogy ez a kevés víz a lehűlés kezdetére el is párolog. A növény gyökereinél megmaradó víz ebben az időszakban rothadást, penészesedést okozhat. 2. A fő hangsúly tehát a szárazon tartás, a minél gyakoribb szellőztetés, valamint az erősebb felmelegedés és a napsütés elleni védekezés. Ez utóbbi áttetsző anyagok használatával könnyen kivédhető, de nagyon jó megoldás a rasel háló kifeszítése is. A szellőztetést természetesen fagymentes napokon végezzük és kerüljük a huzatot. 3. Azokat a fajokat, amelyeknél a bimbók képződése elkezdődött helyezzük világosabb, naposabb és melegebb helyre. A levélkaktuszoknak óvatosan, kevés langyos vizet adhatunk, de csak akkor, ha már az előbb említett helyre állítottuk őket. 4. Továbbra se felejtsük ellenőrizni növényeink egészségügyi állapotát. Figyeljük, hogy vannake állati kártevők, pld. atkák, tetvek, csigák stb., nincsenek-e kórokozók, pld. gombák, penészesedés, stb. Ha bármelyik jelenlétét tapasztaljuk, azonnal védekezzünk a megfelelő szerekkel és módszerekkel. ELÉRKEZETT A VETÉS IDEJE!! De ne siessük el! Hogyan csináljuk, mi kell hozzá? Megtudhatják a Debreceni Pozsgástár 2016. februárjában megjelenő újságjában Fábián László: Mindenki másként csinálja című írásából. A vetéshez szükséges kellékek. Magvak szórás előtt, majd a magvak szórása a lignocel felszínére. Ficzere Miklós

11 Domokos János: A kaktuszkedvelés története Magyarországon Az első történeti összefoglaló mai ismereteink szerint A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet Közleményeiben jelent meg 1936-ban. Írta Domokos János (1904-1978), aki később a Kertészeti Főiskola Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékének professzora lett. Életét, munkásságát ismerteti a következő rövidített megemlékezés, melynek szerzői Schmidt Gábor, Sipos Elek és Szántó Matild. Domokos János 1904. szeptember 27-én született Budapesten, Dorschner János operaházi zenész második gyermekeként. Édesapja a Magyar Operaház zenekarának tagja volt, megtartotta kettős állampolgárságát, szudétanémet származása miatt. A Kertészeti Tanintézetbe 1928-ban jelentkezett hallgatónak, tanulmányait 1931-ben jeles oklevéllel fejezte be. 1933-tól a Kertészeti Tanintézetben a dísznövénytermesztés és dendrológia tárgy előadója lett, majd megszervezte az azonos nevű tanszéket is, amely az ún. Bereczki-épületben, a mai E-épületben működött. Az oktatással párhuzamosan megkezdte a kutatómunka fejlesztését is. Ismerve a Kárpát-medence klimatikus adottságait, botanikai gyűjtőutakat szervezett. Célja volt a szélsőséges viszonyokat tűrő fák, cserjék, évelő növények feltérképezése, begyűjtése, értékelése, majd szelekciója és nemesítése. Erdélyben, a Vajdaságban, az alföldi homokos, szikes területeken vett részt botanikai gyűjtőutakon Boross Ádám, Balás Géza, Gyelnik Vilmos, Kárpáti Zoltán társaságában. A begyűjtött magvak magélettani vizsgálatát is megkezdték a szaporítási munkák sikeres beindításához. A tanszéki nemesítői és kutató munkák eredményeit az 1935-től megjelenő Tanintézeti, majd később Főiskolai Közleményekben ismertette. Jelentős érdemeket szerzett a Tanintézeti Könyvtár megteremtésében. A megjelent közlemények, tudományos dolgozatok elősegítették az önálló kertészeti tudományág kifejlődését, az oktatás akadémiai, főiskolai, majd egyetemi szintre emelését. Nevét fivérével együtt a 30-as években magyarosította, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét, magyarságát. A II. világháború újabb megpróbáltatásokat hozott Professzor úr életébe. Az arborétumot, a budai kísérleti teret több bombatámadás érte, az épületek romba dőltek, gyűjtemények semmisültek meg. A háború után a már többgyermekes család a kettős állampolgárság miatt a kitelepítettek listájára került, bujkálni kényszerült. Egy ideig a Vas megyei Vép körzetében kertészeti magtermesztéssel foglalkozott, majd 1949-ben Okályi Iván és Tőkés Ottó közbenjárására rehabilitálták, visszahívták a Főiskolára és megbízták a tanszék vezetésével. 1949-től kettős feladatot látott el, ugyanis megbízást kapott a budatétényi Kertészeti Kutató Intézetben a dísznövénytermesztési osztály megszervezésére, vezetésére. Az 50-es évektől úgy gondolta, hogy a pályája kezdetén kitűzött célokat szélesebb körben megvalósíthatja, ha mindkét munkakörében teljesíti feladatait. Az oktatás- kutatás szervezésében új munkatársakra talált, a tanszéken Nádasi Mihály, Kerényi Elek később Tóth

12 Imre, Incze Ferenc és Nagy Béla, az intézetben Kováts Zoltán, Márk Gergely, Sipos Elek voltak segítségére. Botanikai gyűjtőmunkáját is újból megszervezte Kárpáti Zoltán, Boros Ádám, Wágner János segítségével. 1958-ig a kísérleti területek fő részben együtt voltak a Kertészeti Kutató Intézettel. A Budai Arborétum rekonstrukciós munkáit is elkezdték, újjáépítették a Budai Kísérleti Teret, ezzel biztosítva a gyakorlati oktatás feltételeit. Főbb kutatási témái: a hazánkban honos fás és évelő növényanyag felmérése, legfontosabb szempont a szárazság, ill. városi környezet tűrése. Ez teljesen új kutatási terület volt, amelyből addig módszeres, hazai kísérleteken alapuló megfigyelések nem voltak. A témában elért új tudományos eredményeinek köszönhetően 1952-ben megkapta az MTA mezőgazdasági tudományok kandidátusi fokozatát. 1957-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését, és egy évig a Kertészeti Kutató Intézet igazgatójaként is dolgozott. 1958-tól tagja lett az MTA Kertészeti Albizottságának. Ezt követően felkérést kapott a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Munkabizottság megszervezésére, a termelés, kutatás, oktatás és szaktanácsadás feladatainak koordinálására. (A munkabizottság tagjai a KKI dísznövényes kutatói, a Debreceni pallagpusztai Kutatóintézetből Preczner Gábor, Szarvasról az Arborétum vezetője Banecker Alajos és a tanszék oktatói voltak.) Domokos Professzor 1969-ben búcsúzott a Tanszéktől, az Egyetemtől. Forrás: http://disznoveny.uni-corvinus.hu

13

14

15

16

17

18

19 Kikereste: Dr. Csajbók József Közreadta, beszerkesztette: Ficzere Miklós

20 Megérkezett a nyomdából a KAKTUSZKÖR-KÉP 4. száma! Arra kérjük az érdeklődőket (azokat is, akik eddig megkapták a kiadványt), hogy postacímüket küldjék el az obregonia@gmail.com vagy az obregonia@freemail.hu e-posta címre és díjmentesen kapnak egy példányt. A porondon 500 példány. Kiss Ármin Kaktuszkör-kép szerkesztő https://www.facebook.com/kaktuszkorkep/

21 SZÉP KERTEK folyóiratban Ficzere Miklós írásai A SZÉP KERTEK 2015. 4. (No 82.) számában kezdődött a Sziklakertek növényalkalmazása cikksorozat, melynek 1. része: A Delosperma congestum - Sárga virágú délvirág (10-11. oldal) A már megjelent, legfrissebb, 2015. 5. (No 83.) újságban olvasható a 2. rész: Bukiniczia cabulica Pompás sólevél (10-12. oldal) 2016-ban megjelenő további írások: Haberlea rhodopensis Haberle-virág Potentilla nitida Fényes pimpó Chiastophyllum oppositifolium - Sűrűlevél 2016 1. féléves programja Január 30.: Elnökségi ülés Levezető: Szászi Róbert Február 27.: Japán és csodálatos kertjei Előadó: Cséke László Március 19.: Közgyűlés (utána megbeszélés a Hírlevélben megjelent cikkekről) Levezető: Dr. Csajbók József Április 23.: Kaktuszok, szukkulensek és én. 2. rész Május? : Előadó: Fábián László, Udvard, Szlovákia Gyűjteménylátogatás A pontos időpont és hely később kerül meghatározásra. Az előadások helye és ideje Csapókerti Közösségi Ház, Debrecen, Süveg u.3. (a Kassai úti Agip kútnál lévő Jánosi utca végén, a templomnál). Kezdési időpont a jelzett napokon: délután, 16 óra! Megközelíthető a 19-es autóbusszal!

22 Írta: Nagy Sándor Régi Gymnocalycium fajok új nevekkel Új név, régi Gymnocalycium faj A faj az, amit egy hozzáértő taxonómus annak tart. Dr. Borhidi Attila Széchenyi-díjas botanikus, ökológus, egyetemi tanártól szerzett idézet ösztönzött arra, hogy a Detlev Metzing rendszertani felosztásának tanulmányozása kapcsán szerzett tapasztalataimról némi bepillantást adjak az érintett nemzetségről lassan húsz éve tartó rendszertani vitába. Tudom, részemről ehhez nagy bátorság kell. Vállalom, mert minden ember tévedhet, s ez emberi dolog. Ez egy próbálkozás, egyben biztatás, felkérés a gyűjtőtársak felé. Mondjuk el véleményünket a helyzetről, mert ennyivel tartozunk Libnár Antal és Mánfai Gyula emlékének. Azt már tudjuk, tapasztaltuk és számtalanszor elmondtuk, hogy egy faj egyedei nem egyformák, óriási változékonyság tapasztalható közöttük, jellegzetes különbségek alakulhatnak ki nemcsak az egyedek, hanem az egyes populációk között is. Ezek alapvetően az eltérő környezeti feltételekhez való alkalmazkodásuk miatt következnek be. A kaktuszgyűjtő társadalom a kétszeres vagy ötszörös nagyítóval, határozókulccsal a kezében nagyon lemaradt, tisztelet a kivételnek! A többség alig jutott túl a testfelépítési, megjelenési, alaktani jegyek tisztázásán. Ők inkább a növények gondozásával voltak elfoglalva. A rendszerezők a tudományos technikai forradalom eredményeinek segítségével sokkal gyorsabban haladtak a bonyolult kérdések tisztázásával. Ők ma már nemcsak alaktani, testfelépítési sajátosságokat vizsgálnak a rokonság és a származás felderítésére, hanem összehasonlítják az örökítő anyag szerkezetét és az anyagcsere-folyamatokat is. Feltételezem, legfontosabb törekvésük az, hogy egy felállítandó rendszer mindenki számára érthetően, a többség által elfogadható módon, a lehető leghívebben tükrözze az élővilág fejlődését, vagyis evolúciójának menetét. Ha belevágunk a közepébe, láthatjuk az eredeti élőhelye szerint Argentína - Córdoba, La Rioja, Catamarca, San Juan, Santiago del Estero, San Luis, Jujuy, és Salta tartományaiban nagyon sok más mellett tenyészik egy kaktusz a hegyekben, a szikes mocsaraknál, és Chaco erdőiben. Ez egy igen nagy terület, a különbféle domborzati, éghajlati viszonyok miatt is alkalmas a vitára. Például E. Anderson szerint - a szóban forgó faj - igazi típusa csak La Rioja állam (Sierras de los Llanos hegylánc, Sierra Abajo, a tipikus lokalizáció pedig Ambil városa mellett található.) említett területén él. Ez a tudomány jelenlegi állása szerint a Gymnocalycium bodenbenderianum [(Hosseus ex A. Berger) A. Berger, 1929] néven nevezett faj, előzőleg Echinocactus bodenbenderianus (Hosseus ex A. Berger, 1929). E faj, valamennyi összetevője, a közös vonások, mint a reproduktív szervek, a megjelenés, bőrének barna színe miatt nagyon vonzó és érdekes. Tagadhatatlan, hogy ezt a nagy érdeklődést a kereskedők és a "gyártók" is észrevették, és tömegesen dobták piacra a növényeket. Ez nem lett volna baj. De meggyőződésem, hogy ezek sajnos különböző néven kerültek forgalomba. A helyzetet tovább bonyolította az a vita, amely a különböző "európai iskolák" között alakult ki a Trichomosemineum alnemzetségen belüli faj alatti, faj feletti státuszok elnyeréséért. A vezető német, cseh, az osztrák iskolák mellé megérkeztek az angol és az orosz trónkövetelők is. Jelenlegi állás: Schütz - H. Till: Ausztria (AGG) = 0:1, de erről később, más

23 megközelítésben. Nem tudom elképzelni, hogyan lehetséges 22 taxon valamennyi ismertető jegyét egyszerre fejben tartani. Ugyanis az enciklopédia ennyi nevet említ, melyekkel szinonimitás áll fenn a Gymnocalycium bodenbenderianummal. A KuaS Kettinger. de honlap sem adja 21 taxon alá. A megjegyzések címszó alatt - számomra érthetetlen kuszasággal - számos szaktekintélytől származó különböző, ellentmondó véleményeket ütköztet, melyben Schütz Trichomosemineum alnemzetségének szinte minden faját, valamelyik szinonimájaként említi. Más ismert szerzők, mint az angol Graham Charles is, többé-kevésbé érvényesen leírt nevek alatt, mint szinonimát 7 taxont említ. A The Plant List 19-et sorol fel. A sokféleség hazai bemutatására is találunk megjegyzéseket a szakirodalmunkban. A kaktusz-es-pozsgástarsasag.hu/.../gymnocalycium-bodenbenderianum-h... oldaláról - Csuha Lászlótól idézek: A gyűjteményemben szerepel egy Gymnocalycium intermedium megjelölésű növény, mely dr. Schummel Rezső gyűjteményéből került hozzám, ő egy német gyűjtőtől vásárolta. Nos, ez a növény a tövisek számában és elhelyezkedésében egy Gymnocalycium ochoterenaera emlékeztet, míg a bordák, a dudorok és a tövisek hosszát, az epidermisz színét illetően a Gymnocalycium intertextumra hasonlít. Érdekes, hogy a növény körülbelül 9 éves, de nem akar virágot hozni, pedig évről-évre szépen fejlődik, holott a mellette elhelyezett Gymnocalycium intertextum és Gymnocalycium intermedium Fotó: J. J. Houdré Gymnocalycium ochoterenae bőven hozzák minden évben a virágjaikat annak ellenére, hogy jóval fiatalabb növények. Véleményem szerint a generatív szervek kifejlődésének az elmaradása is a hibrid eredetet támasztja alá. Tehát, aki keres, az talál. A drága idejükkel spórolván, abból a sokból, amit találtam, itt most csak azokat a neveket sorolom, melyeket önálló fajként is ismerhetünk vagy ismertünk! - Gymnocalycium asterium A. Castellanos 1950. Gymnocalycium asterium Castellanos 1957, nem szabályosan leírt név. (Art. 51.1) = Gymnocalycium bodenbenderianum (Hosseus ex A. Berger) A.W. Till 1933. Gymnocalycium asterium Y. Ito, Expl. Diagr. 191 (1957); R. Strong, Nat. Cact. Succ. J. 30:49 (1975); Hunt (ed.), CITES Cact. Checklist 66 (1992) (szinonima - G. stellatum). A név születésének rövid története alapján is látszik, hogy az elmúlt hatvan évben végig nagy zavar bonyolódott a két faj körül, ami még ma sem zárult le. Igazolván ezt egy korabeli hazai szaktekintély véleményével: Libnár Antal 1975-ben a Hajdú-Bihari Kaktuszkedvelők Tájékoztatójában Melyik az igazi? kérdésről a következőket írta: A Gymnocalycium stellatum /Speg./? és a Gymnocalycium asterium /Speg./ Y. Ito? Gymnocalycium asterium Fotó: Оксаны и Александра Марковых két néven ismert igen szép faj...később, amikor az Echinocactus nemzetségből a virág ill. a csupasz virágcső miatt különválasztották a Gymnocalycium nemzetséget, A. Berger: /Kakteen 1929/ újra G. spegazziniit írja át 1935-ben Gymnocalycium stellatum névre. Y. Ito japán gyűjtő és rendszerező 1957-ben Gymnocalycium asterium néven írja át a Spegazzini által korábban leirt növényt, feltüntetve, hogy egy külön csoport vezérnövényének tekinti. Az asterium név mellé változatokat, ill. a mai fogalmaink szerint un. kis fajokat is ír le az alakkörön belül. Ezek az un. kis fajok a mai növényrendszertani ismereteink szerint a fajon belüli átmeneti alakok. Az pedig ismert tény, hogy minden fajon belül az alkalmazkodás miatt bizonyos variábilitás lép fel, de ez még nem ok arra, hogy ezeket önálló fajoknak tekintsük, segítségükkel külön fajcsoportot képezzünk. Mivel a növényrendszertani értékelésében változás nem történt, a prioritás elve alapján a legkorábbi neve érvényes, a G. stellatum /Speg,/ Speg. Semmi alapunk sincs tehát,

24 hogy a továbbiakban az asterium faj fogalmat használjuk, bár nálunk egyes gyűjteményekben nagyon népszerű e név. Azt hiszem, hogy ezt a társnevet /synonyma/ a közkézen forgó szakirodalom, ill. az abban inkább asterium névvel illetett növény miatt szeretik gyűjtőtársaink.. - Gymnocalycium pseudoragonesei a képen Leírás nélkül közzétett név /Schütz - Kakteen Sukk. 27 (9): 198-201, 1976./ Eredeti élőhelyei - Jujuy, Salta és Catamarca- alapján is igazolható, hogy földrajzi és morfológiai formája nagyon változó. Ha nincs virága, ez a taxon könnyen összetéveszthető a G. stellatummal vagy a G. occultummal és a G. bodenbenderianummal. De névadóját is megtéveszthette egy kicsi, alacsony növésű, a Salinas Grandes sós sivatag szélén élő, barnaszínű kaktusz faj - a G. ragonesei Castellanos 1950. Vannak szakértők, akik úgy vélik, a származása ismeretlen. Mivel egy árnyalattal zöldebb, jóval nagyobb testű, és nincs annyira a földbe bújva. Talán ezen eltérő jegyek miatt lett a neve: "álragonesei"? Franz Baxbaum professzor hosszú kutatómunka után 1968-ban nyilvánosságra hozott egy új besorolást. A nemzetséget a magok morfológiai jellemzői alapján, valamint az időközben megjelent új fajokat is figyelembevéve, 12 fajsorba sorolta. Így került az "új faj" tizennyolcad magával a 8. Quehliana sorba. Emlékezetem szerint, a múlt század 70-80-as éveiben nagy számban árulták a piacokon. Könnyen tartható, virágaival látványos növény, amely napjainkra viszont eltűnt. - Gymnocalycium knollii Mereg. 1985 Leírás nélkül közzétett név = Gymnocalycium bodenbenderianum ssp. intertextum (Backeb. Ex H.Till) H.Till 1993-ban vagy Gymnocalycium bodenbenderianum ssp. intertextum v. moserianum Schüetz ex H.Till nom. inval. 1999-ben (= Gymnocalycium intertextum v. moserianum H. Till 1989) Valószínűleg a növény egy alfaja G. bodenbenderianum értelemben vett Till és Anderson, vagy Gymnocalycium ochoterenae értelemben vett Dr. Hunt, Graham Charles és Detlev Metzing. Ők úgy vélik, egy köztes forma a G. intertextum és a G. moserianum között. - Gymnocalycium kozelskyanum Schütz Érvénytelen név 1966-ig, Kaktusy (Brno) 66 (Duben): 47. 1966. - Gymnocalycium riojense Fric ex H. Till & W. Till 1991. Alberto Vojtech Fric, a világhírű cseh kaktuszgyűjtő találta 1929-ben La Rioja város közelében, Argentínában. Az első leírása 1991-ben történt meg, Hans Till és fia Walter jóvoltából. Története során számos faj, alfaj, fajta és forma néven került forgalomba. Ezekből csak néhányat említve: G. intemedium, G. lariojanum, G. riojanum, G. guthianum, G. mirandaense, G. platygonum, G. pipanacoense, G. telaritense, vagy Gymnocalycium kozelskyanum Kép: www.astrokaktus.com folytathatnánk a sort egészen a legújabban leírt G. basiatrum F. Berger, H. Amerhauser, S. Sedlmeier [Gymnocalycium 27(3): 1129-1138 (2014)] - ig. Ezek szerint a Gymnocalycium riojense elavult, és helyette a Gymnocalycium basiatrum nevet kell használni. Minden, az eddig G. riojense taxon alá vagy fölé besorolt nevek helyére a G. bodenbenderianum nevet - mint a G. basiatrum faj szinonimáját kell használni. Mintha valakik elfelejthették volna Fric vagy Schütz névét, érdemeit??? Vagy talán még azt is, hogy az élete végéig (2012.01.24.) az ausztriai Attersee városában élt egy kertész, Johann Anton Till (Hans

25 Till)??? Mint specialista, nagyon jól ismerte a nemzetséget. Azon fáradozott, hogy rendszertanilag tiszta viszonyok és egységesen elfogadott és használható nevei legyenek a fajoknak. Kezdeményezője volt egy, az ausztriai Eugendorf faluban folyó kutatómunkának, amely a G. riojense és a G. bodenbenderianum csoportok egyszerűsítése jegyében folyik minden év tavaszán, nemzetközi szakértők részvételével. A fentiek alapján, semmi értelme - de közreadom a Cactus Art Nursery honlapján szereplő anyagot, melyben nagyon jól összegezi az egyes szerzők által felismert, elfogadott alfajokra a legjellemzőbb ismérveket. Ezek az eltérések: a test alaki, a tüskék, virágok színe és a populációk eredeti élőhelyeik szerinti elhelyezkedésükre utalnak: a "riojense" alfaja. Ez a szélesebb körben elterjedt és azt öt radiális tüskék és fehéres-rózsaszínes barna virágok jellemzik. Eredeti élőhelye: La Rioja. A "kozelskyanum" alfajnak van három radiális tüskéje, és a virágok sötét rózsaszínek, sötétebb a torkuk. Eredeti élőhelye: Sierra de los Colorados. A "paucispinum" alfajnak van három radiális tüskéje, és fehér vagy tört fehér színű virágai. Eredeti élőhelye: La Rioja. A "piltziorum" alfajnak van 3-5 radiális tüskéje, melyek kezdetben felállóak, majd sugárszerűen széttárulnak. A virágok lila-rózsaszín árnyalatúak. Eredeti élőhelye: Sierra Velasco. A "platygonum" alfaj virága gyöngyház-fehér illatos és 3 darab, köröm alakú tüskéi. Eredeti élőhelye: Salinas Grandes északi része. - Gymnocalycium triacanthum Backeberg Érvénytelen név, 1959 In: Die Cactaceae 3: 1784, Art. 8,2, 37,1 (= G. marsoneri v. matoense). Elfogadott tudományos neve 2014-ig: Gymnocalycium riojense Fric ex Till & Till. Majd: G. basiatrum (G. bodenbenderianum ssp. triacanthum). Eredeti élőhely: Argentína (Córdoba, Catamarca, La Rijoa). - Gymnocalycium moserianum Schütz 1966 Leírását még érvényesen nem tették közzé. A The Plant List, a továbbiakban: Lista megfogalmazta a szinonimitást a Gymnocalycium intertextummal Backeb. ex H. Till, lásd később. A szakértők egyetértenek abban, hogy hasonlóság van például a lapított gömb alakú testben, amely akár 15 cm Fotó: Игоря Сытника átmérőjű és 10 cm magas is lehet. A areolák körülbelül 3-4 mm szélesek, elválasztva egymástól körülbelül 20 mm-re, és fehér nemezelést visel. A tüskék mind radiálisak, számuk 3-5, akár 25 mm hosszú, vékony, rendetlen, fehér-barna, tövében sötétbarna. A virág fehér, kb. 3 cm széles és magas, piros torokkal. Élőhely: Argentína, Észak- Cordoba: Serrezuela, Salsacate, Soto Villa 700-800 m; Cuesta La Higuerra 800 m. - Gymnocalycium platygonum H. Till & W. Till, Pilbeam 1995 Még eddig (2015), nem tették érvényesen közzé. - Gymnocalycium intertextum Backeberg ex H. Till 1987 [Gymnocalycium bodenbenderianum ssp. intertextum (Backeberg ex H. Till) H. Till 1993-ig]. - Gymnocalycium occultum Fric ex Schütz 1962. Szinonimái: Gymnocalycium stellatum ssp. occultum (Frič ex Schütz) H.Till & W.Till, 1996. Gymnocalycium obductum Piltz. Közölve: Succulenta 69 (4): 74-78, 1990 = G. stellatum. Gymnocalycium stellatum (Speg.) Speg. 1925. Echinocactus stellatus Spegazzini. Gymnocalycium asterias Y. Ito. Gymnocalycium asterium A. Castellanos 1957 (Nem elfogadott név). Gymnocalycium stellatum ssp. asterium Fric ex Schutz. - Gymnocalycium piltziorum Schütz Gymnocalycium riojense Fric ex H. Till & W. Till ssp. piltziorum (Schütz) H.Till & W.Till = Gymnocalycium piltziorum Schütz Gymnocalycium triacanthum Gymnocalycium piltziorum

26 - Gymnocalycium stellatum (Spegazzini) Spegazzini, Nuev. Cact. An. Soc. Argentína 99: 142-143,1925 /? 1935). A következő negyven éves leírási próbálkozásokat megunva 1975-ben Richard Strong végül feltérképezte a kusza tényeket, (lásd Nat. Cact. & Succ. J., 30/2, 49-50), és megmutatta, hogy ez a nagyon jól ismert G. stellatum növény valójában nem G. asterium. Szorosan összefügg ugyan a G. quehlianummal, a G. bodenbenderianummal és a G. ragoneseivel. Az utóbbit sok helyen csak egy törpe fajnak tekintik. A stellatumnak nagy és vonzó, fényes, fehéres-rózsaszínes virága van, rózsaszín torokkal. Két fajtáját is leírták, v. minimum és v. paucispinum néven. G. stellatum v. paucispinum, mivel a faji név azt jelenti, kevesebb tüskék, így is van, általában három meglehetősen rövid tüskék vannak az areolákon. - Gymnocalycium stellatum ssp. occultum Fric ex H. Till & W. Till. Hosszan lehetne folytatni a sort, talán 2016 tavaszáig, ha egyáltalán megtartásra kerül az ausztriai Eugendorf faluban a következő tanácskozás. Véleményem szerint a taxonok közötti különbségek nem indokolják a G. riojense névváltozását. Még akkor sem, ha ez az ötlet Graham Charles és Detlev Metzing agyában megfogant. Úgy gondolom, egyetlen amatőr is több hasonló problémás nevet ismer a nemzetségen belül. Az egyszerűsítés viszont indokolt volt. Magam részéről nem Gymnocalycium stellatum ssp. occultum kaktusy-sukulenty.eu fogom megváltoztatni a cserepeken lévő címkéket, számokat. Szeretném, ha több egyező, vagy még több különböző vélemény érkezne. Még jelentkezem. Nagy Sándor, Jászberény Irodalom Pilseni Kaktusz Club http://www.sukkulentenforum.de/index.php?page=thread&threadid=3335 http://kkplzen.eu/index.php/cesty-za-kaktusy-a-sukulenty/467-gymnocalycium-riojense-vers-ochoterenae www.hi-ho.ne.jp/staka/taxa.htm H. Till & W. Till (AGG): Gymnocalycium riojense Gymnocalycium 2(4) 1991: 47-50 H. Till (AGG): Gymnocalycium bodenbenderianum Gymnocalycium 3(5) 1992 67-70 H. Till & G. Neuhuber (AGG) Gymnocalycium bodenbenderianum Aggregates Gymnocalycium 4(5) 1992 71-76 H. Till (AGG) Gymnocalycium stellatum Gymnocalycium 8(4) 1995 163-166 John Pilbeam: Gymnocalycium A Collecrot s Guide, 1995 David Hunt, Nigel Taylor, Graham Charles: The New Cactus Lexicon, 2006 Társaságunk titkára, Szászi Róbert kérése a Debreceni Pozsgástár olvasóihoz Kérem a Debreceni Pozsgástár olvasóit, hogy aki a negyedévek végén nem kapja meg a Debreceni Pozsgástárt, ezt feltétlenül jelezze az alábbi elérhetőségen: nogorobert@gmail.com Jelzésük azért fontos, mert a Debreceni Pozsgástár postázása az egyik feladatom, és szeretnék napra kész nyilvántartással rendelkezni, illetve senkinek nem szeretnék kellemetlenséget okozni a postázás esetleges elmaradásával. Sajnos, minden negyedévben előfordul egy-két kézbesítetlenség, néha több is, amelyet csak akkor tudok gyorsan megoldani, amennyiben e tényről értesítenek. Segítségüket előre is köszönöm! Szászi Róbert

27 HÍRLEVELÜNK ALÁBBI TÉMÁJÁNAK ELŐZMÉNYEI: 1. Urbán Sándor: Nagybetűvel vagy kisbetűvel (Hírlevél, 2014. december), 2. Ficzere Miklós: A kaktusztan (kaktológia) magyar nyelvezetének globalizációs rongálása (Hírlevél, 2015. május), 3. Dr. Szűts László: Az idegen szavak és nevek kiejtési gondjairól (Hírlevél, 2015. július) 4. Prof. Dr. Szabó István: Bevezetés a botanikai latin szavak és kifejezések használatába (Hírlevél, 2015. augusztus) 5. Berecz József: Hozzászólás a latin kiejtési szabályokhoz (Hírlevél, 2015. szeptember) 6. MTA Nyelvtudományi Intézet, http://helyesiras.mta.hu/: Az idegen szavak toldalékolása (Hírlevél, 2015. október) 7. Fábián László: Kaktuszaink botanikai elnevezéseiről és használatukról (Hírlevél, 2015. november) 8. Dr. Nemes Lajos: Növényfajok megnevezése (Hírlevél, 2015. december) 9. Ficzere Miklós: Gondolatok a kaktológia nyelvezetéhez Latin kiejtés, toldalékolás, dőlt betűs írás, a tudományos elnevezések szabályzata (Hírlevél, 2015. január) Írta: Priszter Szaniszló (1917-2011) Az élőlények tudományos nevei, vagyis a latin növény- és állatnevek - ha nem is a mai, nemzetközileg elismert, szabályozott formájukban - az ókor óta használatosak. Mivel századunk második fele óta a latin nyelv tanítása jelentősen háttérbe szorult, szükségesnek látszik egészen rövid formában összefoglalni a tudományos növénynevek kiejtésének, hangsúlyozásának és elválasztásának legfontosabb tudnivalóit. Kiejtés. A latin növényneveknél több magánhangzó és mássalhangzó kiejtése eltérő a magyarétól. A magánhangzók közül a következőkre kell figyelmet fordítani (a példákban a magyar á és é hosszú vagy rövid kiejtését nem jelöltük): a többnyire rövid (néha hosszú) magyar á; pl. Arum (árum), Calla (kállá) ae hosszú vagy rövid magyar é; pl. Althaea (álthéá), Elaeagnus (éléágnusz) aë az e fölé helyezett kettőspont (trema) jelzi, hogy mindkét magánhangzót ki kell ejteni: á-ë; pl. Hippophaë (hippofáé) e rövid (néha hosszú) magyar é; pl. Mentha (ménthá). Cédrus (cédrusz) eu általában éu; pl. Eugénia (éugénia); néha év, pl. Euonymus (évonímusz) i, o és u mint a magyarban, de lehet hosszú vagy rövid kiejtésű oe ő vagy ö; pl. Foeniculum (föníkulum), Ipomoea (ipomőá) oë mindkét magánhangzót ki kell ejteni: o-é; pl. Hierochloë (hierohloé) ou u; idegen szavakban, ritka; pl. Simarouba (szimárubá) ue ű vagy ü; (idegen személynevekben); pl. Muehlenbeckia (műlénbékkiá) y görög eredetű szavakban: ű; pl. Dryopteris (drűoptérisz), Syringa (szűringá); de sok esetben í-nek ejtik. Ritkán j ; pl. Cattleya (káttléjá), Yucca (jukká).