A számvitel aktuális kérdései A könyvelők minőségi munkájának főbb kritériumai Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Az előadás címéből az következhet, hogy a számvitel aktuális kérdéseként a rendelkezésemre álló időtartam alatt megfogalmazom a mérlegképes könyvelők munkáját minősítő kritériumokat, fontossági sorrend felállításával, részletes indokolással. Erre azonban nem vállalkozhatom, mivel a könyvelői munkát minősítő jogszabályi előírások hiányoznak. Így az előadás keretében elsősorban a könyvelőkkel szembeni követelményeket, elvárásokat igyekszem bemutatni, kitérve arra is miként tudnak a könyvelők ezen követelményeknek megfelelni, milyen formában biztosított a minőségi munka nélkülözhetetlen feltétele a naprakész szakmai ismeret. Ezt követően igyekszem bemutatni, hogy véleményem szerint a könyvelők minőségi munkája számbavételének miként kellene megtörténnie. Követelmények a mérlegképes könyvelőkkel szemben A számvitel törvényi szabályozásából egyértelműen következik, hogy a számviteli beszámoló feladata a gazdálkodó szervezetek vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós összképet adó tájékoztatás nyújtása. A számviteli beszámoló azonban csak akkor ad megbízható és valós összképet a gazdálkodó szervezetek vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, ha azt jól felkészült szakemberek készítik el. Ennek ténye és
2 szükségessége a számviteli törvény 1991. évi elfogadásakor mind a jogalkotó, mind az üzleti partnerek részéről elismert volt. Jelentős elvárás előzte meg az első beszámolókat az üzleti partnerek részéről, de szakmai kihívásként élték meg a számviteli szakma képviselői is. Elegendő itt utalni arra, hogy 1991/1992-ben több tízezren lelkesen vettek részt a 10 napos továbbképzésen, bízva a szabályozás tartósságában, a számviteli beszámolóval kapcsolatos elvárásoknak a számviteli munka elismertségének növelésére gyakorolt hatásában. Az elvárások sajnálatos módon nem vagy nem teljes körűen valósultak meg. A törvényi szabályozás ugyan tartós maradt, de a jogszabályi környezet változása, a gyakorlati alkalmazás során felmerült kérdések rendezése, majd a jogharmonizációs követelmények szükségessé tették a számviteli törvény egyre gyakoribb módosítását, majd 2001-től hatályosan újrakodifikált formában történő kihirdetését. És az óta sincs megállás a jogalkotásban, a jogszabályok (ma már a számviteli törvény is) minden évben változnak, módosulnak, nemcsak egyszer egy évben, de évközben is. Ez még inkább felveti azt a kérdést, ha a könyvelői munka minősége a törvényi szabályozás következetes végrehajtásán alapul, miként biztosítható az, hogy a számviteli beszámoló megbízható és valós összképet nyújtson? Hogyan tud a számviteli szakember, a könyvelő a folyamatosan változó követelményeknek megfelelni? A rendszerváltozást követő időszak mint ismeretes a vállalkozások számának jelentős növekedésével is járt. Számos olyan vállalkozás alakult (és sajnos alakul még ma is!), amelynek tulajdonosai, vezető tisztségviselői a társaságalapításban azt a célt tűzték ki, hogyan lehet kevesebb adó fizetésével minél több jövedelemhez jutni, kevésbé tartották fontosnak a megbízható és valós összképet, és ezért a könyvviteli szolgáltatást is szükséges rossznak tekintették, sőt érdekeiknek megfelelő feladatokat
3 fogalmaztak meg a könyvelő számára, kevesebb pénzért több feladatot kellett ellátni. Így a könyvelői feladatokat olyanok is elvállalták, akik kevésbé voltak felkészülve. Ennek hatására a felkészült, jó szakemberek vagy kiszorultak a könyvviteli szolgáltatás piacáról, vagy fásultan, a szakmai érdekeknek megfelelően végezték munkájukat. A számviteli adatokon alapuló adóellenőrzés a vállalkozások jelentős részét nem érinti, így a könyvelők megbízói kevésbé érzékelik, ha számviteli beszámolójuk nem a törvényi előírásoknak megfelelően készült el. Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a beszámolóval szembeni elvárások csökkenése egyértelműen a könyvelői munka leértékelődéséhez vezetett, nem a számviteli törvénynek megfelelő minőségű számviteli beszámoló elkészítése lett a meghatározó, hanem az olyan beszámoló, ami elsődlegesen a megbízó elsődleges érdekeinek felelt meg. Ebben a könyvelők egy része is közrejátszott, a kisebb ellenállást választotta a piacon maradás érdekében. Természetesen az elmondottak nem tekinthetők egységes, minden szervezetre kiterjedő megállapításnak. Előfordultak kivételek is, elsősorban a magyar viszonyok között közepes- és nagyvállalatoknál, megbízható ügyfélkörrel rendelkező mérlegképes könyvelőknél, könyvelő társaságoknál. A könyvelő és ügyfélköre közötti kapcsolat ilyen jellegű alakulásában jelentős szerepe van a jogi szabályozásnak, de a kormányzati szerveknek is, mivel nem hangsúlyozzák megfelelően a könyvelői munka fontosságát, szükségességét. Könyvviteli szolgáltatás tartalma Az Európai Unió tagállamainak gyakorlatától eltérően, 2001. évet megelőzően Magyarországon a könyvviteli munkát végzők feladatai, az
4 ezen feladatokat végzőkkel szembeni követelmények még alacsonyabb szintű jogszabályban sem kerültek rögzítésre. A számviteli szabályozás ugyan feltételezte, hogy olyan szakemberek végzik a törvényből következő feladatokat, akik megfelelő gyakorlattal, képesítéssel, szakértelemmel, naprakész szakismerettel rendelkeznek. A számviteli törvény megállapítja, hogy a törvényben, továbbá a kapcsolódó kormányrendeletekben előírt könyvvezetési, beszámolókészítési kötelezettség teljesítése érdekében elvégezendő feladatok összessége a könyvviteli szolgáltatás. A könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok két nagy csoportba sorolhatók, egyrészt azok a feladatok, amelyek a könyvvezetés megszerzésével, végzésével, irányításával, szabályzatok készítésével, továbbá a beszámoló összeállításával, elemzésével, abból következtetések levonásával függnek össze, másrészt azok a feladatok, amelyek elvégzése, ismerete, ellenőrzése a valóságnak megfelelő külső információk előállításához, szolgáltatásához feltétlenül szükséges. A könyvviteli szolgáltatással kapcsolatos követelmények tehát 2001-től adottak. Hogyan lehet ennek megfelelni? A törvény alapján a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításával, vezetésével, a számviteli beszámoló elkészítésével olyan természetes személyt kell megbízni, illetve ezen feladat végzésére alkalmazni, aki = okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel, illetve = mérlegképes könyvelői szakképesítéssel és = a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel rendelkezik; illetve
5 olyan számviteli szolgáltatást nyújtó társaságot kell megbízni, amelynek a feladat irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével megbízott tagja, alkalmazottja regisztrált mérlegképes könyvelő. A törvény tehát feltételezi, hogy az, aki a törvényben előírt szakképesítéssel rendelkezik, az el tudja látni a könyvviteli szolgáltatással kapcsolatos feladatokat. Tényleg el tudja látni? Hiszen a szakképesítés megszerzését követően hosszabb-rövidebb időszak telt el. Ha feltételezzük, hogy a képzés során a szükséges ismereteket megszerezte, az sem azonos értékű, mivel a képző intézmények felkészítő képessége sem azonos. De a képzés befejezését követően már többször változhatott, változott a jogszabályi környezet, a számviteli szabályozás. És attól sem lehet eltekinteni, hogy a könyvviteli szolgáltatást végzők személyében, képességében, hozzáállásában is jelentős eltérések lehetnek. Így a könyvviteli szolgáltatással kapcsolatos követelmények teljesülése csak akkor várható, ha a könyvviteli szolgáltatást végzők rendszeres továbbképzésen vesznek részt. (Záró jelben jegyzem meg, 1990-ben Londonban azt tapasztaltuk, a naprakész ismeretek biztosítása érdekében a szakképzett szakemberek a képző intézményt keresték fel rendszeresen, jellemzően a hivatalos munkaidőn kívül, amikor a változásokról információt kaphattak, problémáikat is megvitathatták. Ez ma, de az elmúlt 20 évben is szinte elképzelhetetlen Magyarországon. Bár néhány kivétel bizonyára akad.) A naprakész ismeretek biztosítása érdekében a 90-es években számos szakmai egyesület alakult, de ezek taglétszáma országosan is alig haladja meg az ötezret akkor, amikor a regisztrált mérlegképes könyvelők száma meghaladja a 60 ezer főt.
6 Ami önkéntes alapon intézményi formában nem tudott megvalósulni, azt a törvény 2003. január 1-jétől kötelezővé tette. Központi tematika alapján, 2x8 órás továbbképzés, az oktatási anyag biztosításával azonban nem hozta azt az eredményt, amit a továbbképzéstől el lehetett volna várni. Vitatható volt az, hogy a tematika mennyire aktuális, és a résztvevők a továbbképzés során azt kapják-e, amire személy szerint nekik szükségük van. Ezért azok a mérlegképes könyvelők, akik szakmai munkájukat szívvel, lélekkel felelősséggel végezték, a számukra szükséges ismereteket külön előadásokon, rendezvényeken szerezték meg, de a kötelező továbbképzésen is részt vettek, mert további munkájukhoz a továbbképzésen való részvétel igazolása is szükséges volt. A kevés szakmai igénnyel rendelkezők, jellemzően az egyéni vállalkozóként, illetve egyszemélyes társaságban tevékenykedő könyvelők, a 16 órás továbbképzést is szükséges rossznak tekintették, más jellegű rendezvényeken való részvételüket viszont anyagi helyzetük nem tette lehetővé, ezért előttük csak egyetlen cél volt, a továbbképzésen való részvételről az igazolás megszerzése. Számos esetben a könyvelők jelentős része csak fizikailag volt jelen a továbbképzésen (sokszor még fizikailag sem, de az igazolást megkapta), és így a továbbképzés egyik lényeges eleme, a munka során felmerült problémák megvitatása elmaradt, szóba sem került, a tematika szerinti témák pedig szelektíven kerültek megismerésre (ha a könyvelőnek éppen nem volt rá szüksége, akkor nem a témát hallgatta, hanem mással foglalatoskodott, de lehet, hogy egy hét múlva már a téma kapcsán elhangzottakkal mint megoldatlan problémával találkozott). A központi tematika alapján történő továbbképzés helyébe 2013. január 1-jétől a mérlegképes könyvelők kreditpontos továbbképzése lépett. Ez a továbbképzési rendszer megteremtette annak a lehetőségét, hogy a
7 könyvelő olyan programokon való részvétellel szerezze meg a szükséges kreditpontokat, amelyek számára szakmailag fontosak, aktuálisak. A 16 kreditpontot nem feltétlenül kell egy továbbképző intézménynél megszerezni. A 2013. év tapasztalatai teljes körűen nem igazolják vissza a kreditpontos továbbképzéssel kapcsolatos elvárásokat. Egyrészt gondot jelent az, hogy a 16 kreditpontból legalább 8 kreditpontot számviteli, 8 kreditpontot nem számviteli területen kell megszerezni, különösen a nem regisztrált területen könyvelőknél. Gondot okoz az is, hogy hányszor és hány helyre kell a 16 kreditpont megszerzése érdekében elmenni, és mennyiért. Sokak részéről megfogalmazódik a korábbi 2x8 órás továbbképzés követelménye. Időnként a továbbképzés szükségességét is megkérdőjelezik. A 16 kreditpont megszerzése a könyvviteli szolgáltatást végző számára a könyvviteli szolgáltatásra jogosító engedély megtartásának (megszerzésének) a feltétele. Ha a könyvelő nem tudja igazolni, hogy a 16 kreditpontot megszerezte, elveszti a munkavégzésének feltételét jelentő engedélyt, regisztrációt. Véleményem szerint a kreditpontos rendszer valójában előreprogramozott továbbképzés kellene, hogy legyen, amelynek keretében ténylegesen a korábban már megszerzett ismeretek felelevenítéséről lenne szó, és nem a megszerzett sajnálatos módon gyorsan változó ismeretek változásairól, módosításairól. Ez utóbbiakat egyéb programok (előadások) keretében kellene ismertetni, akkor, amikor azok éppen aktuálisak, különösen az adók, kreditpont nélkül. Erre még visszatérek. Összefoglalóan megállapíthatjuk: a számviteli törvény megfogalmazta = a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatokat, továbbá
8 = azt, hogy kik végezhetik, a számviteli törvény elismeri a szakmai ismeretek naprakészségének szükségességét és ennek érdekében rendelkezik a kreditpontos továbbképzésről, arra vonatkozóan azonban nincs előírás, miként kell megítélni a könyvelő munkáját, a könyvelői munka minőségét. A könyvelők minőségi munkája, annak a kritériumai Bevezetőként néhány kérdés: Ki ítélje meg a könyvelő munkáját, jó vagy rossz voltát? Saját maga, lelkiismeretére hallgatva vagy esetleg egy külső szervezet? Vagy valamilyen formában kiváltható a külső szervezet? Számtalan kérdést lehet még feltenni, de a válaszok nyilvánvalóan szubjektívek. A könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatokat a számviteli törvény eléggé általánosan fogalmazza meg. Nem ad (de nem is adhat) tételes előírást, a törvény a mérlegképes könyvelői munka ellenőrzését sem írja elő. Sőt a mérlegképes könyvelők nyilvántartásából való törlést is csak akkor teszi kötelezővé, ha a könyvelő a továbbképzési kötelezettségének teljesítését elmulasztja, ha a bíróság a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó tevékenysége vonatkozásában a foglalkozástól eltiltotta. Itt kell megjegyezni, a minőségi könyvelői munkát nagyban elősegítené az, ha az állami szervek képviselői, a szakmai kamarák gyakrabban hangoztatnák a könyvelői munka szükségességét, a könyvelők hozzáértését, és mindezt a könyvelők megbízóiban is tudatosítanák. Néhány uniós tagállamban szakmai szervezet tételes jegyzékbe foglalta többek között a könyvviteli szolgáltatás keretében elvégzendő
9 feladatokat, és a könyvelői munka ellenértékének meghatározására is a tételes jegyzékbe foglalt feladatok díjtételei alkalmazását javasolja. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a megbízó ellenőrizhesse, hogy a könyvelőnek a szakma által előírtak szerint milyen feladatokat kell elvégeznie. Arról kevésbé tud meggyőződni, hogy a könyvelő milyen minőségben végezte el a szükséges feladatokat. Magyarországon sajnálatos módon nincsen ilyen, a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatokat tartalmazó tételes jegyzék. Így a nem a szakmában dolgozó megbízó még akkor sem tudja ellenőrizni a könyvelő munkáját, ha ellenőrizni akarná. A könyvelői munka minősége így alapvetően a mérlegképes könyvelő lelkiismeretességén múlik. Magyarországon a megbízó és a könyvelő közötti kapcsolatot a könyvviteli szolgáltatásra vonatkozó szerződésben rögzítik, ha egyáltalán kötnek ilyen szerződést. A ténylegesen végzett könyvelői munka minőségéről szakmai véleményt csak akkor lehetne kialakítani, ha azt minőségellenőrök rendszeresen vizsgálnák, minősítenék. Ez a független szakértő által elvégzett és kedvező minősítés lehetne a mérlegképes könyvelő további munkavégzésének feltétele. Természetesen a minősítést nem csak néhány könyvelő esetében kellene elvégezni, de mind a 60 ezret meghaladó regisztrált mérlegképes könyvelőnél, teljes körűen, 4-5 évenként. A könyvelői munka minőségellenőrök bevonásával történő ellenőrzése csak akkor működne korrekt módon, ha azt az állam által megbízott és fizetett független szakértők végeznék. A mai gazdasági környezetben ez az állami szerepvállalás elképzelhetetlen. Független szervezet létrehozása pedig olyan terhet jelentene alapvetően a könyvelőknél, amelyet azok nem tudnának viselni.
10 Mint már utaltam rá, az adóhatóság alapvetően adóellenőrzést végez. A számviteli elszámolás jogszerűségét teljes körűen nem ellenőrzi, csak legfeljebb az adóalapokhoz kapcsolódóan, azt is csak a vállalkozások viszonylag szűk körénél. Az adóellenőr feladatának a számviteli szabályok ellenőrzésére való kiterjesztése a könyvelői munka minősítése érdekében, az adóellenőr függetlenségét is megkérdőjelezné. Néhány szakmai szervezet kiváló könyvelő, minősített könyvelő címet adományoz azoknak, akik jellemzően egy fajta szakmai felmérésen részt vesznek, a tesztlapokat hibátlanul töltik ki. Ez a felmérés alkalmas arra, hogy a könyvelő szakmai felkészültségéről számot adjon, de a könyvelő munkája minőségének megítéléséhez nem elegendő. Nyilvánvaló, hogy a szakmailag jól felkészült könyvelő munkája nagyságrendileg jobb, mint a kevesebb és felületes ismerettel rendelkező könyvelőé. A mérlegképes könyvelő munkájának sajátos elismerése az, hogy neve a számviteli beszámoló kiegészítő mellékletében szerepel. A számviteli törvény szerint közzétett beszámolót megismerők számára a könyvelő neve is lehet pozitív jelzés az adott társaságról, ha a könyvelő nevével már többször találkoztak. A beszámolót olvasó társaság azonban nem teszi közzé, ha az adott könyvelőről akár jó, akár rossz a véleményük. Így ez az ismérv legfeljebb közvetett jelzés lehet a könyvelői munka minőségéről. A megbízó szempontjából is pozitív jel lehetne az, ha a könyvelőt mások is foglalkoztatják, akkor, amikor a mérlegképes könyvelővel a könyvviteli szolgáltatási szerződést megköti. Ha külső és alkalmas minősítő szervezet nincsen, akkor egyéb ismérvekből kellene a könyvelői munka minőségére következtetni. A vonatkozó Korm. rendelet szerint a továbbképzést végző szakmai szervezet tagjai részére 2 kreditpont adható, ha a rendeletben foglalt
11 feltételek teljesülnek. Egyik ilyen feltétel, hogy évente legalább 5 olyan szakmai konzultációt, képzést, szakmai rendezvényt szervez a szakmai szervezet, amely lehetőséget biztosít a könyvviteli szolgáltatást végző tagok számára a tevékenységük gyakorlása során felmerült kérdések megvitatására. Külső és alkalmas minősítő szervezet hiányában véleményem szerint a hivatkozottakat kellene széles körben elterjeszteni, a jelenlegi 5-6 ezer fő helyett a 60 ezer főre kiterjedően. Miben mutatkozik meg ennek az előnye? A kreditpontos továbbképzés előreprogramozott továbbképzés lehetne, amelynek keretében a korábban már megszerzett ismereteket elevenítenék fel, a tagok részére szervezett legalább 5 szakmai konzultáció keretében pedig a könyvviteli szolgáltatások végzéséhez nélkülözhetetlen jogszabályok változásai, módosításai kerülnének ismertetésre, gyakorlati alkalmazásra, a gyakorlat során felmerült, kapcsolódó problémák megvitatásával. A szakmai szervezetek által a tagok részére szervezett konzultációk, kötetlenebb formában hatékonyabbak lehetnek, mintha ugyanezt kreditpontos rendszerben valósítják meg. A szakmai szervezeti tagság a naprakész szakmai ismeretekkel biztosítaná a könyvelői munka szakszerű végzését, ezen keresztül a könyvelői munka minőségét. Természetesen az állami szabályozásnak támogatnia kellene a könyvelői munka minőségét elősegítő fentiek szerinti továbbképzést is. A könyvviteli szolgáltatást végzőkkel szemben a gyakorlat nemcsak szakmai, de etikai követelményeket is támaszt. Indokolt lenne az etikai követelményeket jogszabályi szinten meghatározni, az etikai eljárások
12 lefolytatására pedig a szakmai szervezetek részére jogszabályi felhatalmazást adni. A könyvelők minőségi munkájának főbb kritériumai Jogszabályi előírás hiányában fogalmazom meg, mit sorolnék a könyvelők minőségi munkája főbb kritériumai közé: rendelkezzen legalább mérlegképes könyvelői szakképesítéssel, a könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedély megszerzése előtt tényleges szakmai gyakorlata legyen, folyamatos továbbképzés, naprakész ismeret a számvitelből, a könyvviteli szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen egyéb jogszabályokból, szakmailag lelkiismeretes munka, ami a könyvviteli szolgáltatás minden részletére kiterjed, tételes jegyzék hiányában is, szakmai szervezeten belüli tevékeny együttműködés a tagokkal és más könyvelőkkel, az etikai követelmények, elvárások legyenek munkájának meghatározói, a távoli jövőben a munka minőségének ellenőrzése stb. A felsorolás nyilvánvalóan nem lehet teljes. Várom a hozzászólásaikat és javaslataikat. Köszönöm, hogy meghallgattak.