Neumann Ottó Köszönjük, hogy megszülettünk!
BEMBO K. Neumann Ottó
Neumann Ottó Köszönjük, hogy megszülettünk! Kaáli Intézet: 20 év 20 000 gyermek Budapest, 2011
Grafika, tördelés: Hollós János A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt, Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató ISBN 978-963-08-1156-9
ELÖLJÁRÓ BESZÉD Egy nép önmagába vetett hitét leginkább a gyermekszülések száma jelzi. (Charles de Gaulle) Nincs a világon még egy olyan ország, amely a demográfiai mutatók tekintetében annyit köszönhet egy orvos munkásságának, mint Magyarország Kaáli Géza professzornak. Azt, hogy fáradozásai mennyire szükségesek, híven illusztrálják a Központi Statisztikai Hivatal honlapján a kétségbeejtő adatok 2011 májusában: Magyarországon a születések száma 1998-ban esett először százezer alá, és azóta sem érte el ezt a szintet. A 2003. évi mélypontot követően ingadozással tarkított, lassú emelkedés volt észlelhető 2009-ig, amikor 96 442 újszülött jött a világra. 2010-ben jelentős visszaesés történt: a születések 90 350-es száma mintegy 6100-zal, azaz 6,3 százalékkal kevesebb, mint az előző évi, és a legalacsonyabb érték a születési statisztika közel 140 éves hazai történetében. A hír valóban megrázó. 1998 óta minden évben 30-40 ezerrel több magyar halt meg, mint ahány született. Ez az oka annak, hogy mindössze 9 millióra tehető azoknak a honfitársainknak a száma, akik Magyarországot szülőföldjüknek is nevezhetik. A többiek bevándorlók. Nem igényel különösebb demográfiai szaktudást annak a szomorú ténynek a megállapítása, hogy ha a természetes népességfogyás mértéke változatlan marad, beteljesedhet Vörösmarty Mihály jóslata, melyet a Szózatban örökített meg: A sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. 5
Ezt az aggasztó népességfogyást a szakértők mellett a rendszerváltás óta minden kormány felismerte, de eddig senki nem dolgozott ki egy olyan nemzeti stratégiát, amely a folyamatot megállította volna. Az illetékeseket évtizedek óta foglalkoztatja, hogy a lakosság gyermekvállalási kedvének hanyatlása milyen okokra vezethető vissza, és milyen intézkedések bevezetésével lehetne javítani az ország népesedési mutatóit. Ebben a katasztrofális demográfiai helyzetben véleményem szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a meddőségi kezelésekre. Vannak hozzánk hasonló méretű országok Európában, ahol a szüléseknek már a 8 százaléka a mesterséges megtermékenyítések eredménye. Ez Magyarországon mindössze 2-3 százalék. Optimális esetben tehát évente 5000 gyermekkel születhetne több, ha a nyugati példát vesszük alapul. És ez sok esetben nem új pénzügyi források kérdése, hanem a meglévők racionálisabb és hatékonyabb felhasználása. Az élveszületések száma Magyarországon 1970 2010 151 819 90 350 150 000 140 000 130 000 120 000 100 000 90 000 1970 1980 1990 2000 2010 6
Az elmúlt harminc évben a meddőség orvosi kezelése forradalmi változásokon ment keresztül. Napjainkban elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag majdnem minden meddő párnak vér szerinti gyermeket tudnak biztosítani az erre szakosodott intézetek. Magyarországon az elmúlt húsz év alatt született gyermekek közül legalább 30 ezer fogant orvosi segítséggel a különböző meddőségi kezelések eredményeként, ami demográfiai szempontból is jelentős. Ezeket a kezeléseket azonban csak korlátozott számban finanszírozza a társadalombiztosítás, és a beavatkozásokhoz szükséges gyógyszerek sem teljes mértékben ingyenesek. A betegség szűrése sem megoldott, nem minden pár jut időben a megfelelő szakorvoshoz. A meddőségi kezelések teljes körű állami támogatásával vajon születhetne évente ötezerrel több gyermek hazánkban? Milyen demográfiai javulások várhatók egy optimálisan működő nemzeti meddőségkezelési programtól? Milyen intézkedések segítették és melyek azok, amelyek hátráltatták, hogy Magyarországon minél több egészséges gyermek szülessen az úgynevezett asszisztált reprodukciós eljárások eredményeként? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre várom a választ a szakterület legautentikusabb képviselőjétől, Kaáli Géza professzortól és munkatársaitól, továbbá az érintett meddő betegektől. A könyvben az olvasó talál olyan történeteket is, amelyek első látásra elhanyagolható mellékkörülmények bemutatásának tűnnek. De nem így van: a cselekmény minden vonulata a demográfiai katasztrófa enyhítésének lehetőségei felé vezet az orvosi tevékenység részletkérdései épp úgy, mint a bürokráciával, a rövidlátásról tanúskodó hatalmi intézkedésekkel, a felületes jogalkotással, az ellenérdekeltek manővereivel foglalkozó fejezetek. A modern meddőségkezeléssel kapcsolatos problémákat a Kaáli intézményrendszer bemutatásán keresztül szeretném közzétenni, mert itt végzik az országos lombikbébi-kezelések 75 százalékát. A különböző meddőségi kezelések (IVF, inszemináció stb.) eredményeként az elmúlt két évtizedben 20 000 gyermek született az intézetben. Emellett az intézet oroszlánrészt vállalt a lombikbébi-kezelések finanszírozásának kiharcolásában is. Ezúton szeretném megköszönni azoknak a meddő pároknak a segítségét, akik intim érzelmeiket is feltárva mondták el, hogy milyen mérhetetlen áldozatok árán jutottak el a várva várt gyermekáldásig. Hálával tartozom a Kaáli Intézet munkatársainak is, akik szabadidejükben készségesen számoltak be sokrétű, áldásos munkájukról. És természetesen ez a könyv soha nem születhetett volna meg Kaáli professzor segítsége nélkül. 7
AZ INTÉZET Elég erős az autóforgalom a budai Istenhegyi út középső szakaszán, a Kissvábhegy egyik fontos közlekedési artériáján, a környék azonban furcsa módon így is nyugalmasnak, szinte békésnek tűnik. Talán a sok fa és a tisztaság miatt. A Szent Orbán tértől néhány száz méterrel feljebb az egyik bejárat fölött ott díszeleg a felirat: KAÁLI INTÉZET, LOMBIKBÉBICENTRUM. Reggelente és délelőttönként sokan fordulnak be ezen a kapun. Egyesek kocsival érkeznek, mások a közeli buszmegálló felől gyalogosan. Többnyire párok jönnek egy hölgy és egy úr de gyakran előfordulnak a látogatók között magányos nők is. Útjuk a benti, gondosan kikövezett úton a főépület diszpécserszolgálatára vezet, ahol az intézet múltját megörökítő fotók és az anyaságról szóló festmények díszítik a falakat. Bejelentkeznek, majd leülnek 8
és várják a sorukat. Aztán szólítják őket, és bemennek az orvoshoz. Vagy a műtőbe. Egy-egy férfit behívnak az andrológiára. Pszichológiai tanulmányt érdemelne külön-külön mindegyik várakozó: általában a jövőbe vetett bizalom küzd bennük a kétely, esetleg a reménytelenség rohamaival. Van akinek mindez az arcáról is könnyen leolvasható, mások már megtanulták rutinosan leplezni érzelmeiket. És ebben a feszültségteli szellemi miliőben, némileg leegyszerűsítve a képletet, tulajdonképpen csak egyetlen egy nagy kérdés mocorog a páciensekben: sok-sok év meddő próbálkozásai után vajon sikerül-e világra hozni egy gyermeket? Az országos intézet egész apparátusa azért munkálkodik, hogy erre a kérdésre minél több beteg esetében pozitív választ adjon. A centrum mára bevonult a köztudatba, pedig csupán 1992-ben nyitotta meg kapuját. Kevés olyan, egészségügyi területre szakosodott magáncég működik Magyarországon, amelyről az átlagemberek többet hallottak volna. És az is biztos, hogy sokaknak szebb lehetett volna az életük, ha a lombikbébicentrum már hamarabb ott áll az Istenhegyi úton. 9
AZELŐTT A kávézóban már többször láttam a mindig magányos öregembert, megfigyeltem, hogy sohasem mosolyog. Egy esős tavaszi délután véletlenül egy asztalhoz kerültünk, én a jegyzeteimet lapoztam, így ő belepillanthatott. Akkor megszólalt: bocsánatot kért, hogy illetéktelenül érdeklődik, de szeretne valamit megtudni tőlem. Csak nem a lombikbébikkel foglalkozik? hangzott a kérdése. Beismertem, hogy igen, erről szeretnék könyvet írni. Hozzátettem, hogy a meddőség ellen küzdő legnagyobb magyarországi intézet múltja és jelene a szigorúan vett témám. Valamilyen szinten én is érintett vagyok árulta el. Kaptam az alkalmon, és biztattam: könnyítsen a lelkén. Akkor rekedtes, akadozó hangon belefogott a történetébe. Jó ideje figyelem már a Kaáli Intézet tevékenységét. Az életem tragédiájának is nevezhetem, hogy ez az ismeretség csak igen későn jött létre: rajtam már nem segíthetett. 1978-ban, amikor a világon az első lombikbébi megszületett, én már majdnem negyvenéves voltam, Annus, a feleségem pedig harminchat. Ezt így utólag számítottam ki, akkor még nem foglalkoztunk ilyesmivel, a hír azon frissiben valahogy elkerült minket, internet nem létezett, az információk áramlását az állam szabályozta, a Szabad Európára és egyéb, illegálisnak minősített hírcsatornákra nem vesztegethettem az időmet. Addigra beletörődtem, hogy nem lehet gyerekünk. Tíz éven át minden lehetséges megpróbáltatásban részünk volt. A házasságunk első szakaszában, amíg nem volt rendes lakásunk, még vigyáztunk is, hogy Annus ne essen teherbe. Aztán eldobta a maradék tablettáit, de a várva várt esemény csak nem következett be. Járt nőgyógyásznál, a diagnózis irtó tudományosan hangzott, nem sokat értettünk belőle. Az orvos gyógyszeres kezelést rendelt el, hormontartalmú patikaszereket szedett a feleségem. Az eredmény azonban továbbra is elmaradt. Vagyis hát a kezelés következményeként könyveltük el, hogy felszedett jó pár kilót. Tudnia kell az érzelmi háttérről. Mi nagyon szerettük egymást, és jól éreztük magunkat egymással az ágyban is. Hosszú éveken keresztül. Még akkor sem görcsöltünk, amikor világossá vált, hogy külső segítség nélkül képtelenek vagyunk összehozni egy babát. És az őszinte, kibeszélős stratégiánk jegyében megegyeztünk, hogy a szerelmünket nem sodorhatja veszélybe a gyermektelenség. Persze tudom, hogy ez nem mindig az érintettektől függ: a kapcsolat válsága bekövetkezhet akkor is, ha 10
a pár harcol ellene. Mi azonban sikeresen vettük az akadályt, házasságunk továbbra is szépen működött. Vagyis hát ez így mégsem igaz. A szüleinknél mindketten egykék voltunk, és arra készültünk, hogy az esküvő és az anyagi helyzetünk stabilizálódása után mi összehozunk egy csomó utódot. Az, hogy a jóisten másként akarta, mégis valahogy rányomta a bélyegét a mindennapjainkra. Figyelmesek és kedvesek voltunk egymáshoz, de a kölcsönös vonzalmunk hőfoka érezhetően egyre csökkent. Talán ennek mindenképpen be kellett volna következnie? Lehet, hogy ilyen kérdésekkel kár is foglalkozni Persze mostanság, hogy már évek óta teljesen egyedül élek, és nyugdíjasként a munka sem foglal el, az életem rejtvényei elűzhetetlenül rámtelepednek, és én mindenképpen szembesülök a válaszadási kényszerrel. Példának okáért egyre erőteljesebben körvonalazódik bennem az a meggyőződés, hogy Annus a gyermektelenségbe betegedett bele, és korai távozását igenis döntően befolyásolta. Rákos lett, és a materialisták szerint ennek semmi köze sincs a lelki nyavalyákhoz. Én mégis egyre inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy, ha lett volna legalább egy gyerekünk, a feleségem bátrabban és kitartóbban küzdött volna az életben maradásért. Mert bár ezt így sohasem fogalmazta meg attól, hogy nem lett gyerekünk, fokozódó boldogtalanság vett erőt rajta, és megadta magát a kórnak. Talán csak a tudatalattijában alakult ki az érzés nekem sosem beszélt ilyesmiről, hogy nincs értelme életben maradni. Én meg most itt állok hetvenegy évesen egyedül, mint egy kivert kutya. Önellátó vagyok: főzök, takarítok, mosok, bevásárolok. De senki nem nyitja rám az ajtót. Rokonaim mind elmentek, az egykori barátok családos emberek, akik annyira más élettérben mozognak, hogy a hajdani közös témáink mind semmivé lettek. Biztos tudják, hogy engem fájdalmasan érintene, ha arról beszélnének: milyen jól tanul az unoka. Nos igen, most már ország-világ tudja, hogy lehet segíteni azokon, akiknek nem születik gyerekük. A mi esetünkben későn jött ez a lehetőség. Olvastam az újságban, hogy a Kaáli Intézet mára szülővárosomban, Győrött is működik, és elábrándozom azon, milyen más lenne most minden, ha ezek a hírek pár évtizeddel korábban látnak napvilágot. 11
AZUTÁN A Kaáli Intézet archívumában számtalan kötetbe fűzve őrzik az egykori páciensek leveleit. A kapunyitás utáni első években még ismeretlen volt hazánkban az elektronikus posta, így akkoriban a küldemények borítékban, leginkább kézírásos szöveggel érkeztek, az esetek döntő többségében fényképek kíséretében. A lombikbébitémában kevésbé járatos olvasó számára egy-egy ilyen levél talán segít valamit megérteni abból, hogy mit jelent a gyermekre váró pároknak az intézetben végzett sikeres kezelés. Hadd idézzem tehát az egyik küldemény szövegét: Tisztelt Kaáli Intézet! Tavaly augusztus 26-án az önök intézetében IVF-kezelésem volt. Hatalmas örömmel fogadtuk, hogy terhes lettem, hiszen 6 évi próbálkozás nem hozta meg az eredményét. Persze izgultunk, hogy ne legyen közben 12
baj. De minden kitűnően ment! Idén május 23-án megszületett egészséges kisfiunk, Zolika. Azóta fejlődése jó: kiegyensúlyozott, vidám baba. Szeretnénk még egyszer köszönetet mondani önöknek, Bernard doktornak és minden dolgozónak, hogy hozzásegítettek minket a fiunkhoz. Köszönet azért a humánus, megértő magatartásért, amit sehol másutt nem tapasztaltunk. Kérem, tolmácsolják nagyrabecsülésünket Kaáli professzornak, amiért létrehozta ezt az intézményt, s így sok, hozzánk hasonló páron tudnak segíteni. M-né és családja, 1994. július 20. A levélben az i ú anya bennfentesként használ egy szakkifejezést: IVF. A Kaáli Intézetet és más, hasonló profillal rendelkező egészségügyi intézményt megjárt páciensek már betéve tudnak mindent nemcsak a kezelés elnevezéséről, hanem a klinikán alkalmazott orvosi-biológiai technikákról is. A laikus olvasó számára azonban magyarázatokkal vagyok adós. Az IVF egy latin elnevezés in vitro fertilisatio rövidítése. Magyarul azt jelenti: megtermékenyítés az üvegcsében. Néha hozzáteszik azt is: ET. Vagyis embriótranszfer. A folyamat technikájának alapismerete nélkül pedig nehéz képet alkotni a Kaáli Intézetben folyó munkáról. Az itt fogant gyerekek közül sokan időről időre meglátogatják az intézetet. 13
A MESTERSÉGES MEGTERMÉKENYÍTÉS Az IVF, vagy teljes nevén az IVF-ET módszere nem a semmiből jelent meg. Az orvosokat már több száz éve foglalkoztatta a kérdés: vajon a természetes úton történő fogamzás sikertelensége esetén nem lehetne segíteni azoknak a házaspároknak, akik utód nélkül világ szégyenévé váltak (a régi időkben a gyermektelen párokat sokkal inkább övezte környezetük megvetése, mint a mai Európában). Így a mesterséges megtermékenyítés korábbi, egyszerűbb metódusa már jó ideje kialakult. A XIX. század elején egy brit orvos olyan beteget kezelt, akinek a külső húgycsőnyílása nem a hímvessző végén helyezkedett el. Így hiába teljesítette szorgalmasan házastársi kötelességét, felesége nem szülhetett neki gyermeket. A doktor azonban megtanította a férfit, hogyan juttassa fecskendő segítségével ondóját feleségének hüvelyébe, és az asszony áldott állapotba került. A későbbiekben aztán egyre gyakrabban alkalmazták meddő pároknál a művi megtermékenyítés különböző technikáit. Ezek közül a legelterjedtebbnek az úgynevezett intrauterin inszemináció módszere bizonyult. A lényege az, hogy a tüszőrepedés időpontjában speciális módszerrel előkészített spermiumokat fecskendeznek a méh üregébe. Így a jó minőségű spermiumok könnyebben felúsznak a petevezetőkbe, ahol megtörténik a találkozás a petesejttel és a megtermékenyítést követő első osztódások is. Az így létrejött gömbölyded embrió a petevezetőből begurul a méhüregbe, ahol beágyazódik, és létrejön a terhesség. Sajnos az életben nem ilyen egyszerű a dolog. A mesterséges ondóbevitelek mindössze 10-15 százaléka sikeres. Igazi korszakváltás a mesterséges megtermékenyítés területén akkor történt, amikor kidolgozták a petesejt és a hímivarsejt laboratóriumban történő egyesítésének a módszerét. 1978 júliusában Robert G. Edwards és Patrick C. Steptoe sokévi fáradozásának köszönhetően megszületett a világ első lombikbébije, a brit Louise Brown. Hosszú út vezetett a napjainkban alkalmazott asszisztált reprodukciós technikák kialakításához, amit csak vázlatosan ismertetek. Először is a petefészkeket gyógyszeresen stimulálják, hogy optimális esetben 6-10 érett petesejtet lehessen leszívni hüvelyen keresztül, ultrahang segítségével. Az így nyert petesejteket táptalajt tartalmazó Petri-csészében, lombikban 14
összehozzák az előkészített hímivarsejtekkel és a testhőmérsékletű inkubátorban történik meg a megtermékenyítés. Az osztódó embriók közül egyet vagy kettőt egy katéter segítségével visszaültetnek az anyaméhbe, az úgynevezett számfeletti embriókat pedig fagyasztva tárolják későbbi beültetés céljából. Innentől kezdve már a természetre van bízva minden. Az esetek mintegy harmadában létrejön a terhesség. A teherbeesési arány a természetben sem más. Ha egy makkegészséges pár próbálkozik a teherbeeséssel minden hónapban, a lombikbébimódszerhez hasonló az esélyük. A természet eredményességét egyelőre tehát az orvosok sem tudják túlszárnyalni. Amiben viszont még a természetet is le tudják győzni, az a férfimeddőségi kezelések. Napjainkban egyetlen egy hímivarsejtet képesek befecskendezni speciális eljárással a petesejtbe, ha az valamilyen okból természetes úton nem tud áthatolni a petesejt burkán. Lehetőség nyílt az elmúlt évek alatt arra is, hogy az embrió sejtjeiből visszaültetés előtt genetikai vizsgálatot végezzenek el, és kizárólag csak az egészséges embriókat ültessenek vissza. POKOLJÁRÁS A telefonszámot, amit hívok, a Kaáli Intézet tudományos igazgatójától kaptam meg. A hölgy pedig kellemes hangon ha énekelne talán a mezzoszoprán régióba tartozna közli: igen, mondták neki, hogy keresni fogom. Jól érzi magát. Januárban volt a beültetése, októberre lenne aktuális a szülés, de az ikrek általában sietősek. Most 2010 júliusát írjuk, lehet, hogy két hónap múlva már anya lesz. Előre is gratulálok neki, de magamban megállapítom: még mindig nem értem, miért kellene akármilyen felhajtást művelni ebből az ügyből. Akkor viszont bejelenti: nyolc éve próbálkoztak már a férjével, hogy gyerekük lehessen. És végül az ötödik próbálkozás járt sikerrel. Igazi pokoljárás előzte meg a várva várt áldott állapotot. Most kezdenek kibontakozni az agyamban a dráma valódi dimenziói. Lehet, hogy ez lesz az az igaz történet, ami megérdemli, hogy a Kaáli Intézet krónikáját végigkísérje? Mindenesetre megállapodunk a személyes találkozás helyében és idejében. Addig azonban érdemes a létesítmény megszületésének előtörténetéről is szót ejteni. 15
ERDÉLYI GYÖKEREK Logikus feltételezés, hogy az Istenhegyi úton álló meddőségi centrum, mely része egy országos intézményrendszernek, az alapító tulajdonos nevét viseli. Hiszen Steven G. Kaali tevékenysége a köztudatban teljesen összeforrt klinikáinak meddőséget gyógyító tevékenységével. A professzor azonban többször is kifejtette: édesapja emlékére keresztelte Kaáli Intézetnek a létesítményt. 2004-ben beszéltem először Kaáli professzorral az intézet elnevezéséről. A következőket mondta: Az elmúlt rendszer nem tette lehetővé, hogy édesapám aki szintén orvos volt temetésére hazajöjjek. Ez egy nehezen múló, sajgó emléket hagyott bennem, amit enyhített az a rendszerváltás adta lehetőség, hogy olyan intézetet hozzak létre, amellyel méltó emléket tudok állítani neki. Nagyon boldog és büszke lenne, ha megérhette volna, hogy ma már több mint hétezer, az ő nevét viselő gyerek, Kaáli-baba él Magyarországon. Nevezhetjük az indíttatásomat nosztalgiának, de nekem személy szerint ez inkább egy megbékélési folyamatot jelentett. Ki is volt tehát a névadó? Kaáli Nagy Sándor 1896-ban született az erdélyi Szilágyszentkirályon, egy nyolcgyermekes református tanítócsalád sarjaként. Nagyon régi famíliáról van szó: az ősök között olyan nevezetes emberek fordulnak elő, mint Kaáli Nagy Lázár, aki Kolozs megye alispánja, majd Kolozsvár városának főbírája volt a XVIII. század végén és a XIX. század legelején. Sándor, miután apjának iskolájában elvégezte az elemit, az erdélyi Szilágyság legfontosabb városába, Zilahra került gimnáziumba, ahol személyesen megismerkedhetett Ady Endrével. Érettségi után azonnal az orosz frontra került, mert kirobbant az első világháború, Kaáli Nagy Sándor 1913-ban 16
és ő az Osztrák Magyar Monarchia tiszthelyettese lett. Orosz fogságba került, Szibériában sínylődött, ahonnan néhány társával Finnországon keresztül sikerült megszöknie. Hazatérte után nem maradt a román fennhatóság alá került Erdélyben: 1921-ben a debreceni egyetem orvosi karára iratkozott be, és ott szerzett diplomát. Dr. Kaáli Nagy Sándor és felesége Orosz Anna 1941-ben 17
A SZEMORVOS Tanulmányai után Kaáli Nagy Sándor az egyetemen maradt, ahol a legendás Kettesy Aladár szemészprofesszor tanársegédje lett, majd mentora ajánlólevelével Békéscsabán, 1931-ban önálló praxist indított. A kiváló szemorvosnak hamar híre ment a környéken, három megyéből keresték fel betegek. 1941-ben kötött házasságot a nála negyed évszázaddal fiatalabb Orosz Annával, aki egy békéscsabai jogász lánya volt. Három gyerekük született ma mindhárman diplomások, egymástól eltérő hivatások kiváló képviselői. Géza, a Kaáli Intézet alapító professzora, orvos; Sándor építészmérnök; Zsuzsanna pedig jogász. dr. Kaáli Nagy Sándornak a második világháború kirobbanása után ismét be kellett vonulnia. Ezúttal nem frontszolgálatra: Debrecenben, majd Budapesten gyógyította az odaszállított sebesülteket. A szovjet csapatok bevonulásakor alkalma adódott, hogy családostul Nyugatra menjen ki. De nem volt képes elhagyni hazáját, ezért jutalmul meghurcolták. A család Békéscsabáról Mezőgyánra, Sarkadkeresztúrra, majd Sarkadra költözött. Ezeken a helyeken az apa szemészi praxisát kénytelen volt abbahagyni körzeti orvosként működött. Amikor viszont szürkehályogot fedezett fel betegeinél, egykori professzorát, Kettesy Aladárt kérte: hozzon finom műszereket, majd együtt, Kaáli Nagy Sándor sarkadi lakásán sikeres műtéteket hajtottak végre. Csak 1956-ban, hatvanéves korában térhetett vissza a szemorvosi munkához, miután családjával Orosházán telepedett le. Ahogy lehetőség nyílt rá, felesége és gyermekei társaságában meglátogatta az erdélyi rokonságot. Két fiának 1969-es amerikai emigrációját közvetett módon elősegítette. Ezt egyik gimnáziumi osztálytársa, dr. Weitzner Géza közreműködésével tehette meg, aki 1923-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba. Kaáli Nagy Sándor a régi barát egyik magyarországi látogatásakor kapott tőle ígéretet, hogy gyermekeit a szárnyai alá veszi. Weitzner, aki maga is szülész-nőgyógyász volt New Yorkban, tartotta magát ehhez a megállapodáshoz. Életének utolsó éveiben a szemorvos angolul tanult. Valószínűleg bízott abban, hogy Géza és Sándor amerikai beilleszkedését személyesen is megtapasztalja. Nem sikerült. Amikor érezte, hogy közeleg a távozás pillanata, temetéséről végrendelkezett. Többek között ezt írta: helyeseltem fiaim akaratát, szándékát, szentesítem vele, hogy helyesen cselekedtek, amikor 18
itt hagyták ezt az országot. Hogy beolvadjanak családostul egy nagy nemzet testébe, ahol több jogban, szabadságban és védelemben részesülnek ők és utódaim, mint itt. A pártállami szabadságot Kaáli Nagy Sándor még élete legvégén is élvezhette. Már halálos beteg volt, amikor a hatóságok azzal vádolták, hogy fiai disszidálásában segédkezett. A vádemeléstől, bírósági tárgyalástól és a börtönbüntetéstől halála mentette meg 1972-ben. Fiai nem mehettek el a temetésére, ezért Long Islandon egy ismeretlen katona sírjára tettek virágot. Arra gondoltak, hogy apjuk is hadviselt ember volt, talán így tudnak a legméltóbban elbúcsúzni tőle. Mit vehetett át édesapjától a Kaáli Intézet alapítója? Kívülálló nehezen foglalhatja ezt össze, de azért megkockáztatom. A helytállást a legkritikusabb helyzetekben. Az orvosi hivatás iránti alázatot. A család iránti ragaszkodást. És igen: a hazaszeretetet, bármilyen furcsának is tűnik első látásra. Mert bár dr. Kaáli Nagy Sándor támogatta fiainak amerikai emigrációját, ő maga példát mutatott abban, hogy a gyökereket ápolni kell. Ahogy ő viszonyult Erdélyhez. Így jó szellemként biztos szerepe van abban, hogy a Kaáli Intézet Magyarországon jött létre, és nem a világ valamely másik sarkában. Dr. Kaáli Nagy Sándor békéscsabai rendelőjében 19
AZ ATLÉTA Bevallom, amikor Amerikában elindítottuk a lombikbébiprogramot, még legvérmesebb álmaimban sem merült fel, hogy valaha szülőhazámban is lesz erre lehetőségem. Ezt a kijelentést a Kaáli Intézet első embere tette nekem 2010 tavaszán. Az említett lehetőség létrejöttének körülményeivel és az egyre terebélyesedő gyógyítási akció kibontakozásával csupán akkor ismerkedhetünk meg kielégítő módon, ha az alapító életének jelentősebb adatait is leltározzuk. A család életrajzáról szóló fejezeteket nem tekintheti fölösleges kitérőnek az 20 Kaáli Nagy Sándor gyerekeivel 1953-ban (középen Géza) olvasó. A múlt magában hordozza a jelen megértését és a jövő ígéreteinek a lehetőségeit is. Kaáli Nagy Géza gyermek- és i úkori fejlődésében (az őt ért külső hatásokban, és a válaszként kialakult reakcióiban) éppúgy rá lehet lelni a későbbi klinikaalapító cselekvéseinek a motivációjára, mint ahogy az édesapjától származó szellemi örökségből is igaz: hosszú és buktatókkal teli úton eljuthatunk a magyar demográfiaválság enyhítéséhez.
Kaáli Nagy Sándor és Orosz Anna legidősebb gyermeke 1943. január 19- én született Gyulán. A család egyébként Békéscsabán élt, de a gyulai szülész főorvos rokon volt, ezért ment oda Kaáli Nagy Sándorné. A fiúcskát világra segítő doktor biztosan nem sejtette, hogy a csecsemő később ugyancsak szülész-nőgyógyász lesz, mégpedig világhírű. És azt sem gondolhatta, hogy a későbbi kolléga magyarországi karrierjének épp ő lesz az egyik kerékkötője, így ezáltal maga is hozzájárul majdani külföldre távozásához. A kisfiú első keresztneve Géza, a második István lett. Korai gyerekkora a háború ellenére sokáig zavartalannak bizonyult egy évvel később született öccsével, Sándorral együtt hol a szülők otthonában, hol az anyai nagyszülőknél játszadoztak, Békéscsabát elkerülték a harcok és a bombázások. Aztán zavarosabb idők következtek Budapest ostromát a szemkórház pincéjében vészelte át a család, Géza és Sándor öccse hajszál híján életét vesztette. A szemkórház udvarába becsapódó bomba pont azt az embert ölte meg, akit édesanyjuk kért meg, hogy tartsa a szemét fiain, míg visszaszalad a pincébe. A férfi nem volt hajlandó a gyerekekre vigyázni, édesanyjuk a hóna alá kapta őket, visszamentek az óvóhelyre, és a sors kegyének köszönhetően mindhárman megmenekültek. A háború után apját igazságtalanul meghurcolták, majd önkéntes száműzetés következett egyik békési megyei faluból a másikba de a két fiú és az 1946-ban született kislány, Zsuzsanna ebből már kevésre emlékszik. Mire megállapodtak Sarkadon, az orvos apa szorgalmas és eredményes munkája eredményeként a gyerekeknek egyáltalán nem kellett nélkülözniük. Az, hogy nemesi előnevüket elvették tőlük (a családot ebben az időben K. Nagyéknak hívták), a kicsiket nem zavarta. A sarkadi általános iskolában Géza végig jó tanuló volt: bizonyítványában az ötösök uralkodtak, csak később csúszott be egy-egy négyes. A diktatúra milyenségét a világra csodálkozásnak ebben a szakaszában viszont már megértette apja és nagyapja sokszor beszélgetett jelenlétében életük olyan történéseiről, amelyekből kiderült, hogy az a rendszer egyáltalán nem hasonlított az igazi demokráciához. Az édesapjával történt törvénytelen atrocitások, a jogász nagyapa megfosztása a nyugdíjtól, elég erőteljes érveknek bizonyultak. A gyerekek azt is megtanulták, hogy a külvilágnak nem kell tudomást szereznie a házon belül elhangzottakról. Géza 13 éves volt, amikor a család Orosházára költözött, ahol Kaáli Nagy Sándor (akkori nevén: K. Nagy Sándor) a város egyetlen szemorvosa 21
lett. Épp 1956-ot írtak. Tavasszal meghalt Orosz István, Géza anyai nagyapja, akit életének utolsó szakaszában már nemcsak orvos veje, de az egész család ápolt. Ősszel pedig kirobbant a forradalom. Az első tüntetésre valamennyien elmentek. A fellelkesült Géza gyerekfejjel már harcolni szeretett volna. Édesapja türelmesen elmagyarázta neki: az élet drágább kincs annál, mintsem, hogy a politika oltárán egy i ú feláldozza. A gyerekek Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanultak tovább. A tanulás mellett a sport töltötte ki Géza idejét: előbb a szertorna, majd az atlétika, annak is a legösszetettebb száma: a tízpróba. Géza jeles érettségivel zárta életének ezt a szakaszát. Utána, 1961-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. Sikeres felvételi vizsgája után az eredmény hidegzuhanyként hatott: helyhiány miatt nem vették fel. Jól kilátszott a lóláb: abban az időszakban, amikor az érvényesülés minden szakaszában a káderlap alapján döntöttek a vezetők, az édesapjára ragasztott bélyeg miatt zárták el előtte a továbbtanulás útját. 22 Géza óriásköre az orosházi gimnázium tornatermében
MÉGIS ORVOS LETT A sikeresen is sikertelen felvételi után Géza egy baromfi-feldolgozó vállalathoz állt be segédmunkásnak, majd az autójavító műhelybe került. És itt mosolygott rá a szerencse: összeismerkedett egy emberrel, aki közeli rokona volt a szegedi orvostudományi egyetem párttitkárának. Gézának így sikerült személyesen megismerkednie a nagy hatalmú vezetővel. Ezáltal az 1962-es felvételi vizsgán már sikerre volt ítélve. Most sem a tudása döntött, hanem egy jó kapcsolat, arról nem is szólva, hogy fizikai munkásként tölthette ki felvételi lapját. Bár a hőn óhajtott egyetemi helyet sikerült megszerezni, Géza ismét csak elkönyvelhette a tapasztalatot: ebben az országban nem a tehetség és a szorgalom számít. Egyetemi indexe nem tanúskodik kimagasló eredményekről. A jelesek mellé egyéb jegyek is becsúsztak. Nehezen ment neki az orosz nyelv, a tudományos szocializmus sem tartozott a kedvenc tantárgyai közé. Az olyan alapvető tantárgyakból azonban, mint az anatómia, élettan, kórbonctan és a klinikumok, jó eredményekkel vizsgázott. Az egyetemi évek alatt tovább sportolt, a SZEAC első osztályú atlétájaként szép sikereket ért el. A pályán aratott babérjainak köszönhette, hogy ismerték a szakácsok a menzán: többször repetával igyekeztek hozzájárulni az atléta jó kondíciójához. Takarékosan élt, mindig volt spórolt pénze. Nyaranta pedig fizikai munkát végzett, hogy a kihagyott év alatt nehezen gyűjtött kis tőkéje ne apadjon. Harmadéves orvostanhallgató korában diákkörös volt a kórbonctanon. Diákköri dolgozata megírásához egy rövid angol nyelvű cikk lefordítása is szükséges volt. Géza ekkor még nem tudott angolul, és megkérte az egyik itt tanuló afrikai évfolyamtársát, segítsen lefordítani egy féloldalnyi angol szöveget. A Mercedesszel A SZEAC atlétája, megyei csúcstartó közlekedő évfolyamtársa legnagyobb 23