Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar SZEMESZTERFÜZET 2012/2013. tanév II. félév
Tartalomjegyzé I. Teológia lelész szairány II. Teológia teológus szairány III. Protestáns teológus sza (esti) IV. MA levelező sza (lelész alapépzéssel) V. MA levelező sza (protestáns teológus alapépzéssel) VI. MA - levelező sza (hittanotató alapépzéssel) VII. Szabadon választható tanegysége 1. Szemináriumo 2. Értelmiségi tanegysége 3. Szanyelvi urzuso 4. Idegen nyelvi blo 2
I. Teológia lelész szairány I. évfolyam ÓSZB011 HÉBER NYELV 2. Dr. Egeresi László Sándor Dr. Egeresi László Sándor N: 60 4 redit Csütörtö 10,00-11,30 Pénte 10,00-11,30 116-os terem ÓSZB010 Héber nyelv 2. II. Gyaorlati jegy A héber nyelvtan morfológiájána másodi nagy bloja. Megszerzendő ismerete: az igeragozás 2. és 3. nagy csoportjána megismerése, valamint az igealao felismeréséne begyaorlása. Emellett minden olyan gyö megtanulása, ami legalább x100 előfordul a Héber Bibliában. Ezzel egy bázisszóincs épül i az előző szemeszter lexiális anyagával együtt. Zárthelyi dolgozato (min. 4), olvasásból órai felelés folyamatosan, valamint órai teljesítménnyel lehetőség van jelese szerzésére. Dr. Egeresi László Sándor: A bibliai héber nyelv tanönyve, Bibliophilia, 2010. irodalom: ÚSZB031 GÖRÖG NYELV 2. Dr. Balla Péter 1. Dr. Balla Péter 2. Dr. Pap Ferenc 3. Patai András Dávid 1. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (balla.peter@re.hu) 2. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (pap.ferenc@re.hu) N: 60 4 redit 1. Kedd 13,30-15,00 2. Szerda 10,00-11,30 116-os terem ÚSZB030 Görög nyelv 1. II. Gyaorlati jegy 3
3. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (patai.andras@re.hu) zh./teszte/szóbeli A tantárgy szamai tartalma, elsajátításána célja: Az Újszövetség görög nyelven való tanulmányozásához szüséges tudnivaló elsajátítása. Az olvasási észség fejlesztése, az alapvető szóincs elsajátítása, a nyelv rendszeréne és strutúrájána megismerése, ragozási táblázato, nyelvtani szabályo megtanulása, a nyelvtani, mondattani ismerete elmélyítése, tanönyvi olvasmányo és rövid bibliai szövege megismerése, memoritere. Az alábbi nyelvtani (tanönyvi) anyag főént eddenént erül előadásra. Emellett átfogó előadáso is elhangzana, főént a szerdai alalmaon, valamint válogatott újszövetségi szaaszoat olvasun. 1.-6. hét: Varga Zsigmond TK olvasmányai és nyelvtani anyaga a 10. olvasmányig. Nyelvtani táblázato, memoritere. 7. hét: I. zárthelyi dolgozat 8.-11. hét: Varga Zsigmond TK olvasmányaiból válogatás és nyelvtani anyag a 11. olvasmánytól. Nyelvtani táblázato, memoritere. 12.-13. hét: ismétlés 13. vagy 14. hét: II. zárthelyi dolgozat. 15. hét: szóbeli feleletere lehetőség A tanegység teljesítéséne nélülözhetetlen része az órá rendszeres látogatása, sieres lezárásána feltétele a félévözi rövid teszte és a ét összefoglaló zárthelyi dolgozat megírása. Rövid teszte minden héten Két összefoglaló zárthelyi dolgozat (a szorgalmi idő özepén és végén) Szóbeli feleletere lehetőség a félév végén Tanönyv (TK): Varga Zsigmond J. Győri István: Bibliai görög olvasó- és gyaorlóönyv, Sárospata: SRTA, 2010 (negyedi iadás). irodalom: Nyelvtano és nyelvönyve: E. Bornemann E. Risch: Görög nyelvtan, Széesfehérvár: Lexia Kiadó, 1999 Déri Balázs Hanula Gergely: Újszövetségi görög nyelvönyv, Bp.: Argumentum, 2000 Ernst G. Hoffmann Heinrich von Siebenthal: Griechische Grammati zum Neuen Testament, Riehen/Schweiz: Immanuel Verlag, 1990 (2. Auflage) Eric G. Jay: New Testament Gree: An Introductory Grammar, London: SPCK, 1987 (orig. 1958) John W. Wenham: The Elements of New Testament Gree, Cambridge: CUP, 1991 (orig.: 1965) Szótára: Györösy Alajos Kapitánffy István Tegyey Imre: Ógörög- szótár. Budapest: Aadémiai Kiadó, 1990 (új iadása: 2007) Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög- szótár, Bp. Kálvin Kiadó, 1992 4
BTHB051 BIBLIAISMERET 2. Dr. Zsengellér József Dr. Pecsu Ottó 2 redit Hétfő 8,00-9,30 116-os terem --- II. Kollovium A bibliaismeret másodi félévi otatásána célja az újszövetségi Szentírás önyveine részletes, tartalmi megismertetése. Enne során a hallgatóna el ell sajátítaniu az egyes bibliai önyve tartalmi ismeretét, valamint a bibliai történeteel, témáal, eseményeel és személyeel apcsolatos legfontosabb tudnivalóat. A tantárgy részét épezi a válogatott szemelvénye szó szerinti megtanulása (memoriter) is. Ezene az ismeretene az elsajátítását a félév során, minden órán az előző óra anyagából megírandó zárthelyi dolgozatoon ellenőrizzü. Az óráon elhangzó előadásoon a bibliai önyvehez apcsolódó háttérismereteet, iegészítő információat (ortörténet, vallástörténet, irodalmi vonáso) is özöljü, az ún. Bibliaismereti éziönyv alapján. Mind a teológiai tudomány műveléséne, mind a lelipásztori hivatásna az alapja a bibliaismeret, a bibliai önyveben való jártasság. Fontosságát mutatja, hogy erre a tantárgyra épül szinte minden további teológiai tárgy. 1. Bevezetés az Újszövetségbe 2. Az intertestamentális or és Jézus születéséne ora (rövid ortörténet) 3. Szinoptius evangéliumo: Már, 4. Szinoptius evangéliumo: Máté, 5. Szinoptius evangéliumo: Luács 6. Az Apostolo Cseleedetei 7. János evangéliuma és a jánosi levele 8. Bevezetés Pál leveleihez, a Római levél, a orinthusi levelezés 9. Pál egyéb levelei, 10. A Zsidóhoz írt levél 11. Az egyetemes (atolius) levele 12. A Jelenése önyve, 13. Korai extraanonius irato (aporifo, apostoli atyá) Zárthelyi dolgozato (tartalmi érdése, memoritere, ifejtendő érdése) Az Újszövetség önyveine a félév menetét övető folyamatos és figyelmes olvasása, órai ativitás Biblia Magyarázó jegyzeteel. Budapest: Magyar Bibliatársulat-Kálvin Kiadó, 1996 Pecsu Ottó (szer.), Bibliaismereti éziönyv. Budapest: Magyar Bibliatársulat-Kálvin Kiadó, 2004 C. Westermann G. Gloege, A Biblia titai. Budapest: Kálvin Kiadó, 1997 Burján Tamás - Pecsu Ottó (szer.), Bibliai iránytű. Magyar Bibliatársulat-Kálvin Kiadó, 2010 iadott órai segédanyag, órai jegyzete 5
irodalom: Dér Katalin Horváth Pál, Bibliaismeret. Budapest: Műszai Könyviadó, 1999 Herczeg Pál, Érted is, amit olvasol? Budapest: Ref. Sajtóosztály, 1991 Szathmáry Sándor, Bibliaismeret 2. Budapest: Ref. Sajtóosztály, 1995. DOER011 HITVALLÁSISMERET 2. Dr. Szűcs Ferenc Kedd 8,00-9,30 Dr. Szűcs Ferenc 2 redit 116-os terem DOER010 Hitvallásismeret 1. II. Kollovium A Heidelbergi Káté (HK) és a II. Helvét Hitvallás (HH) alapján bevezetés a bibliai és rendszeres teológiai gondolozásba. A hitvalláso strutúráját övetve a hallgató megismeredne az alapvető tantétele lasszius reformátori, valamint modern teológiai megözelítésével, problematiájával. 1. A Szentléle és az egyház. HK 53-55. HH XVII-XVIII 2. Isten egyelmi iválasztása és a megigazulás, megszentelődés. HK 60-62.64. HH X.XV-XVI 3. A Sáramentumo: a szent eresztség. HK 65-66.68.69.71-72.74. HH XIX.XX 4. Az úri szent vacsora. HK 75-78.81. HH XXI. 5. A ulcso hatalma HK 83-85. 6. A bűnbánat és megtérés HK 88-91. 7. Isten törvénye. HK 92-93. HH XII. 8. A Tízparancsolat: Az első őtábla parancsolatai HK 94.96.99.101.103 9. A másodi őtábla parancsolatai HK 104-105.108.110.112-114. 10. Az imádozásról HK 116. HH XXIII.-XXVII. 11. A hitvalláso ülönleges összefüggései A ijelölt érdés-felelete szó szerint, a fejezete tartalmilag megtanulandó. Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret. Budapest, 1995 A Heidelbergi Káté A Másodi Helvét Hitvallás. Budapest, 1981 irodalom: John N.D. Kelly: Early Christian Creeds. London, 1972 Szent Ágoston: A hit és hitvallás. Kolozsvár, 1999 Philip Melanchton: Loci communes 1521. Lateinisch-Deursch, Gütersloh, 1997 Luther Márton négy hitvallása. Budapest, 1983. Zwingli Ulri: Commentarius vagyis az igaz és a hamis vallás ázata 1525. Budapest, 1999 Kálvin János: A Genfi egyház átéja 1545. Pápa, 1907 Kálvin János: Tanítás a eresztyén vallásra 1559. Rövidített formában. Budapest, 1986 Heinrich Bullinger: A eresztyén vallás summája 1556. Szentendre, 1997. 6
Belga Hitvallás. Kolozsvár, 1998. Sót Hitvallás. Kolozsvár, 1999. Westminsteri Hitvallás. Kolozsvár, 1999. Ír Hitvallás, Kolozsvár, 1999. La Rochelle-i Hitvallás, Kolozsvár, 2000. Dordrechti Kánono, Kolozsvár, 2000. Beentnisse der Kirche. Beenntnistexte aus zwantig Jahrhunderten. Wuppertal, 1997 Reformierte Zeugnis huete. Eine Sammlung neuerer Beenntnistexte aus de reformierten Tradition. Hrg. Luas Vischer. Neuirchen-Vluyn, 1988. DOER013 DOGMATIKA PROLEGOMENA Dr. Szűcs Ferenc Szerda 8,00-9,30 Dr. Szűcs Ferenc 2 redit 116-os terem DOER010 Hitvallásismeret 1. II. Kollovium A tantárgy célja a rendszeres teológiai terminológia elsajátítása, ismeredés a teológiai tudományos módszereel, a rendszeres teológia fogalmával és eszözeivel, a református dogmatia alapelveivel. Témaismertetés: 1. A dogma, hitvallás, herezis fogalma, szerepe. TKSZ: 195-218, 119-123,126-137. BKD: 20-24, McGB: 144-147 2. A dogmatia fogalma és feladata. TKSZ 219-222, 110-115,137-155. BKD: 9-14 3. Tudományos eszözö és módszere a dogmatiában. TKSZ 222-241, 115-118. McGB: 135-142 4. A dogmatia helye a teológiai tudományo özött. TKSZ 242-250. MCGB: 176-181. 5. Zh. a felsorolt anyagból, valamint a terminológia 6.6 anyagával bezárólag (292-302 o.). 6. Isten ijelentése. TKSZ 251-268, 156-169. McGB: 394-405. 7. Az Ige hármas alaja és a Sola Scriptura elv. TKSZ 269-287, 70-94, 166-172, 174-179. McGB:148-170 8. Az Írás ázása és a hirdetett Ige. TKSZ 288-291, 95-109, 173-174, 179-181, McGB: 170-174, 181-183. 9. A ijelentésre válaszoló hit. BKD: 14-29. 10. Másodi Zh. (6-9), valamint a terminológia 6.7-6.10 (302-310 o.) 2 zárthelyi dolgozat Törö-Kocsis-Szűcs, Dogmatiai prolegomena, Budapest, 2000 (TKSZ) Bart Károly, Kis dogmatia, Budapest, é.n. (Ford: Pilder Mária) (BKD) Alister McGrath, Bevezetés a eresztyén teológiába, Budapest, 1995 (McGB) irodalom: Törö-Kocsis-Szűcs, Dogmatiai prolegomena, Budapest, 2000 (TKSZ) 7
Bart Károly, Kis dogmatia, Budapest, é.n. (Ford: Pilder Mária) (BKD) Alister McGrath, Bevezetés a eresztyén teológiába, Budapest, 1995 (McGB) ETRR051 EGYETEMES EGYHÁZTÖRTÉNET 2. Dr. Horváth Erzsébet Pénte 8,00-9,30 Dr. Horváth Erzsébet 2 redit 208-as terem ETRR050 Egyetemes egyháztörténet 1. II. Kollovium Vizsgálja Hogyan engedelmesedett az egyház Urána, valamint miéppen hirdette és élte meg hűséggel az általa hirdetett evangéliumot. A orabeli forráso felhasználásával utatómunára és anna iértéelésére ösztönöz, több oldalról is megvilágítva a orabeli eseményeet. A reformáció ora: Kálvin János 1. A XV.-XVI. századi egyházi és társadalmi viszonya, és szellemi irányzatai 2. Kálvin ifjúora, megtérése, reformátorrá válása 3. Kálvin első genfi tartózodása 4. Confessio De Foy szerepe, Kálvin harcai a városvezetéssel, teológiai vitái 5. Az új egyházszervezet, istentiszteleti rendtartás, egyházfegyelem megteremtése, exilium 6. Strassbourg 1538-41 7. Újra Genfben 1541-től 8. Ordonances Ecclaesiastiques 9. Az egyház feladata, szolgálatai 10. Consensus Tigurinus, sáramentumo a reformátoronál 11. Az Institutio iadásai, és reformátori tanai 12. Egyház és állam apcsolata 13. Tridenti Zsinat és határozataina cáfolata 14. Kálvin és Servet, részlete Sütő: Csillag a máglyán című drámájából 15. Kálvin teológiájána, munájána jelentősége, hatása az egyházi és társadalmi életre Forráselemzés, 2 zárthelyi dolgozat Révész I., A reformáció, Debrecen, 1932. Warga L., A eresztyén egyház történelme, Sárospata, 1906. Colijn, Jos, Egyháztörténelem. Sárospata, 1996. Cadier, J., Kálvin: Egy ember Isten igájában, Budapest, 1994. McGrath, A., Kálvin, Bp. Osiris, 1996. Theodor Béza, Kálvin János élete, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998. W. v Spijer, Kálvin élete és teológiája, Kálvin Kiadó, Budapest, 2003 Fazaas S. szer.: Kálvin időszerűsége, Bp. Kálvin Kiadó, 2009. irodalom: 8
Adriányi Gábor, Az egyháztörténet éziönyve, München, 1975. Gergely J., A pápaság története, Bp. 1982. Kossuth Révész I., Kálvin élete és a álvinizmus, Debrecen, 1909 Pruzsinszy P., Kálvin János, Pápa, 1909 Sebestyén J., A álvinizmus és a ultúra, Bp. 1943. Szénási S., Kálvin emberi arca, Bp. 1986. Tamó K., Egyháztörténelmi olvasmányo, Debrecen, 1907. Szántó K., A reformáció története, in: A atolius egyház története, Bp. 1983. Gánóczy Sándor-Stefan Scheld, Kálvin hermeneutiája, Kálvin Kiadó, Bp. 1997. O. Chadwic, A reformáció, Bp. Osiris, 1998. Már Ferenc, A genfi főisola, Prot. Sz. 1907. Bartó György, Kálvin, mint nevelő, Prot. Sz. 1909 Gyöössy Endre, A leligondozó Kálvin, Bp. 1996. Révész I., A reformáció, Debrecen, 1932. Warga L., A eresztyén egyház történelme, Sárospata, 1906. Cadier, J., Kálvin: Egy ember Isten igájában, Bp. 1994. McGrath, A., Kálvin, Bp. Osiris, 1996. Theodor Béza, Kálvin János élete, Kálvin Kiadó, Bp. 1998. FILR030 BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA Dr. Pethő Sándor Dr. Pethő Sándor Hétfőn és pénteen előzetes megbeszélés szerint. N: 15 1 redit Pénte 13,00-13,45 116-os terem --- II. Kollovium Szóbeli vizsga A tantárgy proedeutiai jellegű. Elsődleges célja, hogy a hallgatót megismertesse a nyugati filozófiai gondolodás alapategóriáival, történeténe fontosabb oraszaaival. A urzus során a hallgató elsajátíthatjá a filozófiai gondolodás alapelemeit, megismeredhetne a filozófia fontosabb területeivel, beteintést nyerhetne az e területeen megfogalmazódott problémába, illetve a velü apcsolatos érdésere adott meghatározó jellegű válaszora. Az óráon való atív részvétel, részvétel a forrásirodalom feldolgozásában. Kötelező: Azenbacher: Bevezetés a filozófiába. Budapest, 1993. 15-56, 252-295, 358-383.o. Nigel Warburton, A filozófia világa, Budapest,1993. Kötelező forrásirodalom: A Bevezetés a filozófiába (Szöveggyűjtemény), (szer. Steiger Kornél), Budapest, 1992 egészében, ülönös teintettel az alábbi részere: 9
- 21-24.old. Héraleitosz B1-48-64.old. Platón, Phaidón, 95b-107b. - 78-82.old. Arisztotelész, Politia III,1,6,7. fejezet - 119-121.old. Augustinus, Vallomáso, VII,5, 10-11;8,19. 9-22. - 132-133.old. Anzelm, Proslogion, 2. fejezet - 152-159.old. Th. Hobbes, Leviatán (részlete) - 231-237.old. J. J. Rousseau, A társadalmi szerződésről (részlet) - 280-282.old. G.W.Fr. Hegel, A filozófiai tudományo encilopédiájána alapvonalai (részlet) - 294-297.old. K. Marx, Tézise Feuerbachról - 301-304.H. Bergson, Bevezetés a metafiziába (részlet) - 325-332. K. Jaspers, Bevezetés a filozófiába (részlet) irodalom: A hallgatói érdelődésne megfelelően az órán erül iadásra GYKG034 HOMILETIKA II. Dr. Nagy István Dr. Nagy István 2 redit Csütörtö 14,00-15,30 208-as terem --- II. Kollovium A hallgató apjana rálátást, hogy a eresztyénség történelme során milyen elméleti alapoon és milyen gyaorlattal folyt az egyházban a prédiáció. A homiletia története erül előadásra oly módon, hogy az egyes oro jellemzése mellett bemutatásra erül egy-egy jellegzetes prédiáció a or legnevesebb prédiátoraitól. 1. Prédiáció az óori egyházban (Origenes, Chrysostomos, Augustinus) 2. Prédiáció a özéporban (a szerzetesrende igehirdetése) 3. Prédiáció a reformáció idején (Luther, Kálvin, Méliusz, Bornemissza, Dávid Ferenc) 4. Prédiáció az ellenreformáció idején (Pázmány, Alvinczy) 5. Prédiáció a protestáns ortodoxia orában (Geleji Katona István) 6. Prédiáció a puritanizmus orában (Medgyesi, Köleséri) 7. Prédiáció a pietizmus orában (Arndt, Spener, Fance.Wesley) 8. Prédiáció a felvilágosodás orában 9. Prédiáció Schleiermachernél 10. Prédiáció az angolszász területen (Spurgeon, Robertson) 11. Prédiáció a liberalizmus orában 12. Prédiáció a dialetia teológiában 13. Prédiáció a ét világháború özött 14. Prédiáció a ommunizmus idején A hallgató tanulmányozzá az egyes orszao prédiációit és azoat megbeszéljü. 10
Dr. Nagy István: Szemelvénye a eresztyén prédiáció történelméből (ézirat) irodalom: Ravasz László: A gyüleezeti igehirdetés története, Pápa, 1915 GYKG066 BESZÉDTECHNIKA 2. Dr. Egeresi László Sándor Lohnné Strigens Eria Kedd 15,00-16,30 116-os terem --- 2 redit II. Gyaorlati jegy A tiszta, jól érthető, ifejező és szép beszéd elsajátítása a helyes, nagy apacitású reeszlégzés ialaításával és begyaorlásával, a megfelelő, erőteljes hangadás elsajátításával, a szabályos beszédritmus megteremtésével, iejtés - és ifejező gyaorlatoal. A szólamegysége felismertetése, a szövegértelmezés jártasságána ialaítása, a hangsúlyviszonyo tanulmányozása, hanglejtésvariáció gyaoroltatása, váltáso és foozáso megtanulása, a hangszíngyaorlato, a szónoi eszöztár fejlesztése, retoriai alapo. Az egyéni sajátosságo figyelembevételével személyre szabott, differenciált beszédtechniai fejlesztés. A verbális, nonverbális ommuniációs észsége további fejlesztése, a metaommuniációs jelzése jobb megértése, a beszédészség, beszédfigyelem és beszédészlelés fejlesztése, a reeszlégzés automatizálása, a hangtalan belégzés begyaorlása, a szünettartás tudatosítása, az egyenletes hangadáshoz szüséges ilégzés szabályozása. Az erőteljes mellhang és a pergő, tiszta szövegmondás ialaítása, pontos artiuláció. A hangapcsolato szabályos ejtéséne begyaorlása, a gége ímélése a feszítés-, vagy erőlödésmentes hangadás elsajátítása, tudatosítása. Az önismeret fejlesztése, az önbizalom erősítése. A szónoi beszéd alapjai a gyaorlatban. Óráon való atív részvétel, gyaorlati feladato megoldása, egy szabadon választott prózai és verses mű előadása. Montágh Imre, Tiszta beszéd. Bp., 1999. irodalom: Montágh Imre, Figyelem vagy fegyelem?! Az előadói magatartás. Kossuth. Bp., 1986. Montágh Imre, Mondjam vagy mutassam?! Móra. Bp., 1985. Montágh Imre, Gyermeszínjátszó beszédművelő önyve. Múzsá. Bp., 1984. Frint Tibor, Dr., A funcionális dysphoniá irányelvei. Nemzeti Tanönyviadó. Bp., 1993. Frint Tibor, Dr., Hangrehabilitáció, hangterápia. Nemzeti Tanönyviadó. Bp., 1993. Hernádi Sándor, Íráspróbá, beszédtorná. MOZAIK. Szeged, 1993. Hernádi Sándor, Szóraoztató szóra észtető. Móra. Bp., 1987. 11
Hernádi Sándor, Újfajta beszédművelő gyaorlato. Nemzeti Tanönyviadó. Bp., 1995. Wacha Imre, A orszerű retoria alapjai (Bp. 1994. Szemimpex Kiadó) Wacha Imre, Beszédművelés gyaorlószövege (Bp. 1997. MRT Otatási Osztály) Wacha Imre, Beszélgessün a beszédről! (Bp. 1978. Kossuth Kiadó) Wacha Imre, Nem csa szóból ért az ember. A nonverbális ommuniáció eszöztára. Tinta Könyviadó. Bp., 2011 Thoroczay Milósné, Hangfejlesztés / Beszédtechnia (Bp. 2003.Color Paletta Kiadó) Fischer Sándor, A beszéd művészete, Gondolat, Budapest, 1966. GYKG069 - RETORIKA Dr. Horváth Erzsébet Dr. Literáty Zoltán Csütörtö 11,00 12,00 3 redit Csütörtö 8,15 9,45 116-os terem --- II. Gyaorlati jegy Zárthelyi dolgozat A retoria a homiletia határtudománya. A beszéd eretrendszerét a ommuniáció hatéonysága szempontjából ismerni szüséges. Hogyan gondolodjun a beszédről, erre tanít meg bennünet a retoria tudománya. A retoria mint tantárgy a beszéd elméleti és részben pragmatius ismereteit adja át a hallgatóna. A félév során megismeredne a lasszius, majd a humanizmus, végül pedig a modern or retoria és homiletia özötti ölcsönhatásaival. Pragmatius szempontból a modern szociálpszichológia eszöztárába is beleteintene a hallgató, hogy ritius vizsgálatna vethessene alá nyilvános beszédeet, relámoat, egyéb a hatás szempontjából megszülető folyamatoat. Irodalom feldolgozás, zárthelyi dolgozato, órai muna. Adami-Jászó-Aczél: Retoria, Osiris, 2005. Arisztotelész: Rétoria, Telosz, 1999. Philipp Melanchthon: Az ifjúság tanulmányaina megjobbításáról, in Retoriá a reformáció orából, szer. Imre Mihály, Debrecen, 2000. 19 31.p. Philipp Melanchthon: A retoria alapelemeine ét önyve, (ford. János István), in Imre Mihály (szer.) Retoriá a reformáció orából, 49 86.p., Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 2000. Szent Ágoston: A eresztény tanításról, (ford. Városi István), Szent István Társulat, Budapest, 1944. Ravasz László: A gyüleezeti igehirdetés elmélete, Pápa 1915. Ravasz Lászlótól válogatott tanulmányo Em Griffin: Meggyőztél, Harmat, Budapest 2004. irodalom: 12
HIMG069 EGYHÁZI ÉNEK ÉS ZENETÖRTÉNET 2. Dr. Papp Anette Hétfő 10,00 11,30 Dr. Papp Anette Hétfő 12,00-14,00 és 15,30-16,30 2 redit 116-os terem --- II. Kollovium Írásbeli és szóbeli vizsga Az éneesönyv részletes, gyaorlatias ismerete. Egyházi éne: Az éneesönyv ijelölt éneeine megtanulása legalább egy versszaal ívülről (az éneet jó ritmussal, tiszta intonációval, jó frazeálással sajátítsa el, szüség szerint a dallamot tudja más szövegre alalmazni). Az éneesönyvből ijelölt egyes énere vonatozó alapvető történeti, stiláris, teológiai és funcionális (liturgiai) ismerete elsajátítása. Zenetörténet: ismerje meg református múltun éneesönyveit, azona anyagát, szerezetét, szeresztési elveit szerezzen alapvető ismereteet a 16. századi német orálról ismerje meg éneesönyvün humanista metrius éneeit mélyítse el a genfi zsoltárról szerzett ismereteit szerezzen alapvető ismereteet a 16-17. század illetve európai egyházzene történetéről 30 népéne felmondása memoriter, 20 népéne felmondása ottából. A szóbeli vizsga feltétele az énee hibátlan felmondása és a sieres írásbeli (zárthelyi) vizsga. Csomasz Tóth Kálmán:Egyházi művelődésün a zenetudomány türében. Theologiai Szemle 4 (1961) 95 101. Újabb iadása: Hagyomány és haladás. Budapest 2003. 737-750. Csomasz Tóth Kálmán: Szilvás-Ujfalvi Imre helye a zenetörténetben, in: A Ráday Gyűjtemény évönyve II (1981), 57 73. Csomasz Tóth Kálmán: Szenci Molnár Albert és a zenei írásbeliség. Újabb iadása: Hagyomány és haladás Budapest 2003. 436-451. Csomasz Tóth Kálmán: A négyszáz éves genfi zsoltár tanulságai. Újabb iadása: Hagyomány és haladás Budapest 2003. 481-490. Ecsedi Zsuzsanna: Éneesönyvün néhány Luther-éneérõl. Magyar Egyházzene VI. (1998/1999), 133-141. irodalom: Csomasz Tóth Kálmán: A református gyüleezeti énelés. Református Egyházi Könyvtár XXV. (szer.: dr. Budai Gergely) Budapest 1950. Csomasz Tóth Kálmán: Isolai éneotatás, in: Magyarország zenetörténete II,1541-1686. Szeresztette Bárdos Kornél. Aadémiai Kiadó Budapest 1990, 125 133. 13
Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjéte az Urat! - Tudnivaló éneeinről. Kálvi Kiadó, Budapest 1971. Csomasz Tóth Kálmán: A protestáns egyházi népéne a XVII-XVIII. században. Újabb iadása: Hagyomány és haladás Budapest 2003. 491-519. Csomasz Tóth Kálmán-Papp Géza: A egyházi népéne vázlatos története. IAH Bulletin 11. 6-31. Újabb iadása: Hagyomány és haladás Budapest 2003. 778-797. Csomasz Tóth Kálmán: Die Melodien des Lutherliedes in Ungarn. Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 10 (1968), 11 36. Dobszay László: A népéne I. Veszprém 1995. Dobszay László: A egyházzenetörténet forrásai. Budapest, 1999. [Egyházzenei füzete I/8. Kiadja: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisola Egyházzenei Tanszée és a Magyar Egyházzenei Társaság] Dürr, Alfred: Das protestantische Kirchenlied im 16. und 17. Jahrhundert: Text-, musi- und theologiegeschichtliche Probleme. Wiesbaden, Harrasowitz, 1986. Ecsedi Zsuzsanna: Luther-énee a evangélius éneesönyveben. Egyházzenedotori disszertáció, III. MTA Támogatott Kutatóhelye Irodája Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, 2006. Hahn, Gerald Henys, Jürgen (Hrsg.): Handbuch zum Evangelischen Gesangbuch, Band 3: Liederunde. Göttingen (ab 2000 in Einzelheften) Herbst, Wolfgang (Hrsg.): Wer ist wer im Gesangbuch? 2., durchgesehene und atualisierte Auflage, Vandenhoec & Ruprecht, Göttingen 2001. Jenny, Marus: Luther, Zwingli, Kalvin in ihren Liedern. Zürich, Theologischer Verlag 1983. Mahrenholz, Christhard Söhngen, Osar Schliße, Otto (Hrsg.): Handbuch zum Evangelischen Kirchengesangbuch, Band 3: Liederunde. Göttingen 1990. Moser, Hans Joachim: Die Melodien der Lutherlieder, Welt des Gesangbuchs, Heft 4., Hamburg und Leipzig, 1935. Rößler, Martin: Liedmacher im Gesangbuch. Liedgeschichte in Lebensbildern. Calwer Verlag Stuttgart 2001. Varjas Béla: A reformáció éneirodalma, in: A irodalom története 1600-ig. A irodalom története I. Szeresztette: Klaniczay Tibor, Budapest 1964, 311 382. Zahn, Johannes: Die Melodien der deutschen evangelischen Kirchenlieder, 6 Bände, Gütersloh, 1889-1893. LSVL010 LATIN NYELV 1. Dr. Kendeffy Gábor Dr. Kendeffy Gábor Pénte 12,00-13,00 2 redit v Kedd 10,00 11,30 116-os terem őszi --- I. Gyaorlati jegy Zh A tantárgy szamai tartalma, elsajátításána célja: A latin nyelv alapjaina elsajátítása a Ferenczi Monostori önyv első 5 lecéje alapján. 1. hét: Bevezetés a latin nyelvbe 2. hét: F-M: I/1 3. hét: F-M: I/1 4. hét: F-M: I/2 14
5. hét: F-M: I/2 6. hét: F-M: I/3 7. hét: F-M: I/3 8. hét: F-M: I/4 9. hét: F-M: I/4 10. hét: F-M: I/5 11. hét: F-M: I/5 12. hét: zh 13. hét: Gyaorlati jegye lezárása Órai muna Zárthelyi Ferenczi Attila Monostori Martina: Latin nyelvönyv. Nemzeti Tanönyviadó, Budapest irodalom: Szabadi István: Latin nyelvtan (református teológiai hallgató számára). Sárospata, 2002 Györösy Alajos: Latin éziszótár. Aadémiai Könyviadó, Budapest Finály Henri: A latin nyelv szótára. Magyar Eletronius Könyvtár Nagy Ferenc Kováts Gyula Péter Gyula: Latin nyelvtan a özépisolá számára. Nemzeti Tanönyviadó, Budapest 15
II. évfolyam ÓSZB001- ÓSZÖVETSÉGI SZIGORLAT (HÉBER NYELV, ÓSZÖVETSÉGI BEVEZETÉS, BIBLIAISMERET) Dr. Karasszon István N: 0 ÓSZB015 Ószövetségi bevezetés 2. 0 redit IV. Szigorlat ÓSZB013- HÉBER NYELV 4. Dr. Egeresi László Sándor Dr. Egeresi László Sándor 3 redit Pénte 8,00-9,30 123-as terem ÓSZB012 Héber nyelv 3. IV. Gyaorlati jegy Bibliai szövegeel ismeredés Az órá anyaga több bloból áll össze: a) olvasás gyaorlása ismeretlen bibliai szöveg olvasásával, b) a szigorlati tétele idolgozása nyelvtani bloo ismétlésén eresztül, c) fordítás gyaorlása Jónás önyvéne 1-2. fejezetén. Zárthelyi dolgozato (min. 4), olvasásból órai felelés folyamatosan, valamint órai teljesítménnyel lehetőség van jelese szerzésére. BHS Dr. Egeresi László Sándor: A bibliai héber nyelv tanönyve Vance: Ruth. Practical Worboo (2006, pdf-ban mindeni megapja) irodalom: HALOT, BDB, ThWAT, IDB, THAT 16
ÓSZB015 ÓSZÖVETSÉGI BEVEZETÉS 2. Dr. Karasszon István Dr. Karasszon István Kedd 10,00-11,30 123-as terem ÓSZB014 Ószövetségi bevezetés 1. 2 redit IV. Gyaorlati jegy Az ószövetségi tudományosság rövid összefoglalása, először általános ismerete a Héber Bibliáról, azután pedig speciális bevezetés az egyes önyvehez. Az irodalomritiai muná alapos ismerete, ill. más, az Ószövetség vonatozásában releváns ismerete elsajátítása, az önálló exegetiai munára való alalmasság megszerzése, a szairodalom megfelelő használatána módszerei épezi a fontosabb súlypontoat a urzusban. A urzus alalmassá ell tegye a hallgatót az exegetiai előadáso megértésére, föl ell észítse az önálló exegetiai muna elészítésére. J.A. Soggin, Bevezetés az Ószövetségbe, Budapest: Kálvin János Kiadó, 1999. N.K. Gottwald, The Hebrew Bible, Philadelphia: Fortress Press, 1987. Th.C. Vriezen/A.S. van der Woude, Oudisraëlitische en vroegjodsche literatuur, Kampen: Ko, 2000. E. Zenger (Hrsg.), Einleitung in das Alte Testament, Stuttgart: Kohlhammer, 1998. Karasszon István, Ószövetségi ismerete vallástanáro számára, Komárom, 2006. irodalom: ÚSZB033 GÖRÖG NYELV 4. Dr. Balla Péter 1. Dr. Balla Péter 2. Dr. Pap Ferenc 1. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (balla.peter@re.hu) 2. Kedd 13,30-14,30, valamint előzetes emailes egyeztetés alapján (pap.ferenc@re.hu) 3 redit Csütörtö 10,00-11,30 123-as terem ÚSZB032 Görög nyelv 3. IV. Gyaorlati jegy 17
Zh/teszt/szóbeli felelet A már megszerzett nyelvi és nyelvtani ismereteet tovább mélyíteni. Az újszövetségi szövegeen túl a Septuaginta, az óeresztyén irodalom nyelvezetébe is beteintést nyújtani. Az Újszövetség eredeti görög nyelven való önálló olvasására, (szótár segítségével való) fordítására felészíteni. Alapszóincs továbbfejlesztése, memoritere. Mondattani ismerete tovább mélyítése. 1-10. hét: ApCsel 5-7 fejezeténe olvasása, fordítása, nyelvtani elemzése, és a felmerülő nyelvtani jelensége ismétlése, táblázato ismétlése. Újabb memoritere, mondattani részlete. 11. hét: összefoglalás 12. hét: félévzáró zárthelyi dolgozat. 13.-14. hét: szóbeli felelete, gyaorlati jegye 15. hét: szóbeli felelete, gyaorlati jegye javítási lehetősége A gyaorlat elfogadásána nélülözhetetlen része az órá rendszeres látogatása. A szóbeli feleletere a gyaorlati jegy megszerzése érdeében a szorgalmi idősza utolsó három hetében erül sor. Előre szótárazás a övetező órai anyaghoz Zh Kötelező jegyzete, önyve: Tanönyv (TK): Varga Zsigmond J. Győri István: Bibliai görög olvasó- és gyaorlóönyv, Sárospata: SRTA, 2010 (negyedi iadás) Az internetről letölthető Görög nyelvi jelensége (Balla Péter önálló weblapján: http://www.peterballa.eoldal.hu/) irodalom: Déri Balázs Hanula Gergely: Újszövetségi görög nyelvönyv, Bp.: Argumentum, 2000 E. Bornemann E. Risch: Görög nyelvtan, Széesfehérvár: Lexia Kiadó, 1999 Ernst G. Hoffmann Heinrich von Siebenthal: Griechische Grammati zum Neuen Testament, Riehen/Schweiz: Immanuel Verlag, 1990 (2. Auflage) John W. Wenham: The Elements of New Testament Gree, Cambridge: CUP, 1991 (orig.: 1965) Eric G. Jay: New Testament Gree: An Introductory Grammar, London: SPCK, 1987 (orig. 1958) Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög- szótár, Bp. Kálvin Kiadó, 1992 Györösy Alajos Kapitánffy István Tegyey Imre: Ógörög- szótár. Budapest: Aadémia Kiadó, 1990 (megjelent új iadása is 2007-ben) J. Lust E. Eyniel K. Hauspie: A Gree-English Lexicon of the Septuagint, 2 vols, vol. 1: 1992, vol. 2: 1996, Stuttgart: Deutsche Bibel gesellschaft J. H. Moulton Nigel Turner: A Grammar of New Testament Gree, 4 vols (latest impressions of the volumes: 1: 1983, 2: 1986, 3: 1980, 4: 1986), Edinburgh: T&T Clar J. Harold Greenlee: A New Testament Gree Morpheme Lexicon, Grand Rapids, Mich.: Zondervan, 1983 Nigel Turner: Grammatical Insights into the New Testament, Edinburgh: T&T Clar, 1983 (orig. 1965) David Alan Blac: Linguistics for Students of New Testament Gree, Grand Rapids, Mich.: Baer, 1988 Újgörög nyelvtan: Manolis A. Triandaphyllidis, Kleine neugriechische Grammati, Thessalonii, 1996 enne van angol változata is. 18
Az újgörög nyelvtani táblázatoat is tartalmazza az alábbi szótár: Mohay András: Újgörög- éziszótár. Budapest: Aadémiai Kiadó, 1988 (változatlan utánnyomás: 2007) ÚSZB035 ÚJSZÖVETSÉGI BEVEZETÉS 2. Dr. Balla Péter 1. Dr. Balla Péter 2. Dr. Pap Ferenc 3. Patai András Dávid 1. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (balla.peter@re.hu) 2. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (pap.ferenc@re.hu) 3. Előzetes e-mailes egyeztetés alapján (patai.andras@re.hu) 2 redit Kedd 8,30-10,00 123-as terem ÚSZB034 Újszövetségi bevezetés 1. IV. Kollovium Szóbeli vizsga A tantárgy szamai tartalma, elsajátításána célja: A tárgy feladata az Újszövetség lelészi és vallástanári szolgálatban való használatához segítséget nyújtani. Alapvető információ elsajátítása a éziratoról, ódexeről, a ánontörténetről, a bibliai szövegritiai apparátus használatáról (ez utóbbi csa lelész szaon). A önyve tartalmi ismerete mellett a datálás, szerzőség, címzette az egyes irato főbb sajátosságaina megismerése, és az ehhez apcsolódó tudományos feltevéseben, alternatív nézeteben való jártasság megszerzése, valamint hermeneutiai elve elsajátítása is célja a tanegységne. Különleges (speciális) bevezetéstan az Újszövetség önyveihez a Római levéltől a Jelenése önyvéig. Pál élete, Pál levelei. Újszövetségi aporif irodalom. Hermeneutiai szemponto. A főbb utatói nézete, alternatívá megismerése. Egyéni mérlegelési észség ialaítása. Referátum (önálló jelentezés alapján) Balla Péter: Az újszövetségi irato és anonius gyűjteményü ialaulásána története (2005) átdolgozott, másodi iadása: Az újszövetségi irato története (Bevezetéstani alternatívá). Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2008. D.A. Carson Douglas Moo: Bevezetés az Újszövetségbe. Budapest: KIA, 2007. Bruce M. Metzger Bart D. Ehrman: Az Újszövetség szövege: Hagyományozás, szövegromlás, helyreállítás. Budapest: Harmat Kiadó, 2008. A vizsgára állás feltétele: egy ülön füzetbe, ézírással elészítendő az Újszövetség minden önyvéne tartalmi összefoglalása, önyvenént és fejezetenént, minden fejezetről legalább egy tartalmi tudnivalóval. Ezt a tartalmi ivonatot a vizsga elején ell átadni a vizsgáztató tanárna. Ez természetesen meg is tanulandó, a vizsgán el ell tudni mondani az Újszövetség minden fejezetéről 19
legalább egy tartalmi tudnivalót! (Az első félévben elészített ilyen füzet a 2. félévben is használható aár a bevezetéstanilag fontos szaaszora utalásoal iegészítve!) irodalom: Újszövetségi bevezetése: Achtemeier, Paul J. - Green, Joel B. - Thompson, Marianne Meye: Introducing the New Testament: Its Literature and Theology. 2001, Grand Rapids, Mich.: Wm. B. Eerdmans Publishing Company Benyi György: Az Újszövetségi Szentírás eletezés- és utatástörténete. Másodi ötet: Introductio specialis, 1995, Szeged: JATEPress Broer, Ingo: Einleitung in das Neue Testament. 2 vols, vol. 1: 1998, vol. 2: 2001, Würzburg: Echter Verlag Brown, Raymond E.: An Introduction to the New Testament. 1997, New Yor: Doubleday Burett, Delbert: An Introduction to the New Testament and the Origins of Christianity. 2002, Cambridge: Cambridge University Press Carson, D. A. - Moo, Douglas J. - Morris, Leon: An Introduction to the New Testament. 1992, Leicester: Inter-Varsity Press (IVP), and Grand Rapids, Mich.: Zondervan Publishing House Carson, D. A. - Moo, Douglas J.: An Introduction to the New Testament. Second edition. 2005, Grand Rapids, Mich.: Zondervan (enne fordítása ötelező tananyag) Childs, Brevard S.: The New Testament as Canon: An Introduction. 1984, London: SCM Press Conzelmann, Hans - Lindemann, Andreas: Arbeitsbuch zum Neuen Testament. (UTB 52) 1988: 9. iadás, 2000: 13., újból átdolgozott iadás, 2004: átnézett iadás, Tübingen: Mohr Siebec desilva, David A.: An Introduction to the New Testament: Contexts, Methods and Ministry Formation. 2004, Downers Grove, Illinois: InterVarsity Press, Leicester: Apollos Ehrman, Bart D.: The New Testament: A Historical Introduction to the Early Christian Writings. 2004 (third edn, orig.: 2000), New Yor - Oxford: Oxford University Press Guthrie, Donald: New Testament Introduction. (Third Edition, revised, in one volume.) 1970, Leicester: Inter-Varsity Press Kümmel, Werner Georg: Einleitung in das Neue Testament. 1983: 21. iadás, ezzel azonos szövegű iadás: Berlin: Evangelische Verlagsanstalt, 1989; Heidelberg: Quelle & Meyer (Angol ford. H. C. Kee által, Introduction to the New Testament. 1975, Nashville: Abingdon Press.) Marshall, I. Howard - Travis, Stephen - Paul, Ian: Exploring the New Testament. Vol. 2: A Guide to the Letters and Revelation. 2002, Downers Grove, Illinois: InterVarsity Press Mauerhofer, Erich: Einleitung in die Schriften des Neuen Testaments. 2 Bände (David Gysel átdolgozásában) 1995, Stuttgart: Hänssler Moffatt, James: An Introduction to the Literature of the New Testament. (Third and revised edition.) 1918, Edinburgh: T & T Clar Nagy István: Az Újszövetség önyveine ismertetése. 1995, Nagyőrös: KRE TFK Prőhle Károly: Újszövetségi bevezetés. 1979, Budapest: Evangélius Teológiai Aadémia Roloff, Jürgen: Arbeitsbuch zum Neuen Testament. 1977, Berlin: EVA, 1984, Neues Testament címmel 1999-ben jelent meg a 7., teljesen átdolgozott iadás. Roloff, Jürgen: Einführung in das Neue Testament. 1995, Stuttgart: Philipp Reclam Schene, Hans-Martin - Fischer, Karl Martin: Einleitung in die Schriften des Neuen Testaments. I.: Die Briefe des Paulus und Schriften des Paulinismus, 1978, II.: Die Evangelien und die anderen neutestamentlichen Schriften, 1979, Berlin: Evangelische Verlagsanstalt Schnelle, Udo: Einleitung in das Neue Testament. (UTB 1830) 1996: 2. iadás, 2002: átdolgozott, 4. iadás, Göttingen: Vandenhoec & Ruprecht Schweizer, Eduard: Theologische Einleitung in das Neue Testament. 1989, Göttingen: Vandenhoec & Ruprecht (Angol ford. O. C. Dean által, A Theological Introduction to the New Testament. 1991, Nashville: Abingdon Press; a ford. megjelent 2004-ben a Kálvin Kiadónál.) 20
Theissen, Gerd: Das Neue Testament. 2002, 2004: átnézett, 2. iadás, München: C. H. Bec (Angol ford. John Bowden által, Fortress Introduction to the New Testament. 2003, Minneapolis: Fortress Press.) Varga Zsigmond J.: Újszövetségi bevezetés. Debrecen: Református Theologiai Aadémia: 1979, LUX: 2000 (új iadás, szer. Szathmáry Sándor) Vielhauer, Philipp: Geschichte der urchristlichen Literatur: Einleitung in das Neue Testament, die Aporyphen und die Apostolischen Väter. 1975, átnézett iadás: 1978, ugyanez újra nyomtatva 1985-ben, Berlin - New Yor: Walter de Gruyter Wolde, G. (ed.): Einleitung ins Neue Testament: Aus Schleiermacher s hand-schriftlichem Nachlasse und nachgeschriebenen Vorlesungen. 1845, Berlin: bei G. Reimer Zahn, Theodor B.: Introduction to the New Testament. 3 vols. (transl. from the third German edition by J. M. Trout, et al.) 1909, Edinburgh: T & T Clar Forrásgyűjteménye: Adami Tamás (szer.): Aporif irato c. sorozat ötetei (1996-1999, Budapest: Telosz) Vanyó László (szer.): Óeresztény író c. sorozat első négy ötete (1979-1983, Budapest: Szent István Társulat) Monográfiá és újszövetségi lexiono: Bartha Tibor (szer.): Keresztyén Bibliai Lexion. 1. ötet: 2000; 2. ötet: 2004, Budapest: Kálvin Bruce, F. F.: Paul: Apostle of the Heart Set Free. 2000, Carlisle: Paternoster és Grand Rapids Cambridge: Eerdmans (eredetileg 1977) Cseri Kálmán: Pál apostol. 2011, Budapest: Kálvin Kiadó Dunn, James D. G. (ed.): The Cambridge Companion to St Paul. 2003, Cambridge: University Press Freedman, David Noel (ed.): The Anchor Bible Dictionary 1-6. 1992, New Yor: Doubleday Hawthorne, Gerald F. Martin, Ralph P. (ed.): Dictionary of Paul and his Letters. 1993, Downers Grove Leicester: InterVarsity Press Martin, Ralph P. Davids, Peter H.: Dictionary of the Later New Testament and Its Developments. 1998, Downers Grove Nottingham: InterVarsity Press Schnelle, Udo: Paulus: Leben und Denen. 2003, Berlin: de Gruyter Wic, Peter: Pál: A eresztyénség tanítója. 2007, Budapest: Kálvin Kiadó Az Aporif irodalomhoz megado további ajánlott szairodalmat a bevezetéstani tanönyvem (Balla Péter: Az újszövetségi irato története) utolsó fejezetében. BTHB062 IZRAEL VALLÁSTÖRTÉNETE Dr. Zsengellér József Dr. Zsengellér József Csütörtö 8,00-9,30 123-as terem --- 2 redit IV. Kollovium A urzus során a hallgató megismeredne az óori Izrael vallásával, anna bibliai és Biblián ívüli szöveges forrásaival és tárgyi emléeivel. Az összehasonlító és elemző bemutatás révén teljes omplexitásába és történeti változásaiba nyerhetne beteintést. Az izraeli vallás elemeine és gyaorlatána bemutatásával a bibliai szöveg jobb megértésére juthatna el a hallgató. 21
1. Történeti orszao és vallástörténeti változáso 2. A jahvizmus előzményei: Szíro-palesztinai valláso 3. A jahvizmus születése : monolatria-henoteizmus-monoteizus 4. Klasszius jahvizmus a irályság idején: Izrael és Júda vallásai 5. Fogság utáni vallásosság Jehud és Samerin provinciában 6. Hellenisztius-római ori izraeli vallásosság 7. Áldozato 8. Ünnepe 9. Templomo 10. Papság Karasszon István: Az óizraeli vallás, Budapest 1994. Xeravits Géza: Tanulmányo az óori Izraeli ultuszáról (Simeon önyve 2.) Pápa-Budapest 2004. irodalom: Mircea Eliade: Vallási hiedelme és eszmé története I. Budapest 1996. Ziony Zevit: Religions of Ancient Israel: A Synthesis of Parallactic Approaches, London 2001 Patric D. Miller: Religion of Ancient Israel, Louisville Kent. 2000. Rainer Albertz: Religionsgeschichte srael sin altesttamentlichen Zeit I-II. Göttingen 1992. BTHB055 BIBLIAI KORTÖRTÉNET 2. Dr. Zsengellér József Dr. Zsengellér József Szerda 10,00-11,30 123-as terem BTHB054 Bibliai ortörténet 1. 2 redit IV. Kollovium A tanegység célja megismertetni a hallgatóal Izrael történeténe hellenisztius és római ori történelmét. Azt a özeget, melyben az ószövetségi ánon ialault, illetve amelyben az Újszövetség eseményei játszódta. Enne során beteintést nyerhetne a hellenisztius birodalma, és a római birodalom műödésébe, szellemi özegébe. Részletesen vizsgálhatjá a zsidóságon belül ialauló vallási irányvonala eredőit és üzdelmeit. A orabeli szövege megismerésével összehasonlíthatjá a bibliai és nem bibliai szerző szociológiai és politiai hátterét. 1. A helleniszius or nagypolitiai eseményei 2. A hellenizmus és judaizmus találozásána politiai hatásai 3. A maabeus felelés és a hamóneus irályság 4. A Római birodalom és Izrael 5. Heródes és utódai 22
6. A eresztyénség megjelenése 7. Az 1. zsidó háború és hatása zsidóra és eresztyénere 8. A Bar-Kochba felelés Zárthelyi dolgozat az első három témaörből Karasszon István (1991) Izrael története (jegyzet) Budapest H. Jagersma (1991) Izrael története 2. Budapest irodalom: H. H. Ben-Sasson (1969) A History of the Jewish People, London J. Allerhand (1987) A zsidóság története, Budapest E. Fergusson (1999) A ereszténység bölcsője Budapest, Osiris S. Schwartz (2001) Imperialism and Jewish Society, 200 B:C:E: to 640 C:E. Princeton E. Haag (2003) Das Hellenistische Zeitalter Stuttgart, Kohlhammer DOER014 - DOGMATÖRTÉNET Dr. Szűcs Ferenc Dr. Szűcs Ferenc Kedd 14,00-15,30 123-as terem DOER013 Dogmatia prolegomena 2 redit IV. Kollovium A dogmatörténet átfogó megismertetése a hallgatóal. Az előadáso során a hallgató megismeredne a dogmá ialaulását befolyásoló filozófiai és történeti háttérrel, a nagy hitvitáal, a ülönböző teológiai irányzato jellegzetességeivel és problémáival. 1. A hitvallás, a tan és a hagyományozódás problémája az ősegyházban. A neoplatonizmus. Az apostoli atyá, apologétá. (T.Lane, 8-16,18-21; McGrath 29-39; J.Hill 10-19.; 43-45.) 2. Keleti és nyugati orai egyházatyá. Trinitástani és risztológia vitá. Eretnesége és egyetemes zsinato (T.Lane 16-18, 21-28, 29-33, 38-40; McGrath 39-42, 231-327, 257-266; ; J.Hill 19-69.Hitvallásain c. önyv függelée). 3. Augustinus (T.Lane 45-50; McGrath 42-44, 237-240, 347-348, 378-379; J.Hill 70-84) 4. A eleti hagyomány és épvita (T. Lane 60-76 ; J.Hill 98-101.) 5. ZH (A fentie + Kálvin 1-151 o.) 6. A özépori teológia (T.Lane 91-98, 108-113; McGrath 46-54, 59-68, 132-135 ; J.Hill 119-148) 7. A reformáció teológiai irányai (T.Lane 130-145, 148-158; McGrath 69-79, J.Hill 164-190) 8. A protestáns ortodoxia (T.Lane 158-161; McGrath 80-83, 349-351; J.Hill 195-197). 9. A felvilágosodás és a teológia (T. Lane 192-201; McGrath 94-104; J.Hill 202-205, 208-226) 10. A neo-ortodoxia és belső vitái (T. Lane 215-227; McGrath 104-105 ; J.Hill 249-277). 11. Néhány XX. századi teológiai irányzat (T.Lane 230-244; McGrath 105-117; J.Hill 282-288, 297-298, 299-310.). 23
12. Másodi ZH. (A fentie + Kálvin 152-304) 2 zárthelyi dolgozat eretében számadás az átvett anyagról T. Lane: A eresztyén gondolozás rövid története, Budapest, 2001. A.E.McGrath, Bevezetés a eresztyén teológiábam, Budapest, 1995 J.Hill, A eresztény gondolodás története, Atheneum (Budapest ) 2000. Kálvin János: Tanítás a eresztyén vallásra, Budapest, 1986 irodalom: T. Lane: A eresztyén gondolozás rövid története, Budapest, 2001. A.E.McGrath, Bevezetés a eresztyén teológiába, Budapest, 1995 M.E.Osterhaven: Az egyház hite. Történelmi fejlődés ref. Szempontból, Budapest, 1995 Kálvin János: Tanítás a eresztyén vallásra, Budapest, 1986 Adolf von Harnac, Dogmatörténet, Szentendre, 1998. Bernhard Lohse, A short History of Christian Doctrine, Philadelphia, 1985. J.N.D. Kelly: Early Christian Doctrines,New Yor, 1958. Karlmann Beyschlag, Grundniss der Dogmengeschichte I-III, Darmstadt, 1982. Vanyó László, Bevezetés az óeresztyén or dogmatörténetébe, Budapest, 1998 Juraj Pavic Tomislav Zdeno Tense, Patrológia, 1997 ETRR055 MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNET 2. Dr. Horváth Erzsébet Hétfő 10,00-11,30 Dr. Szabó Előd 123-as terem ETRR054 Magyar egyháztörténet 1. 2 redit IV. Kollovium A reformáció elterjedési csúcspontjána, valamint a római egyház protestantizmus elleni üzdelméne megismerése, az ellenreformáció XVII-XVIII. századi üzdelmeine átteintése. Anna ülső és belső vonulataival, mind a protestáns, mind a római egyház helyzeténe alapos megismerésével. A ellenreformáció megvizsgálása a örnyező országo és az európai helyzet szemszögéből. 1. Protestantizmus ereje teljében. A XVII. század elejéne állapota. Bocsai István szabadságharca és anna övetezményei (1608. évi törvénye). 2. A ezdeti harco a protestantizmus megtörésére. II. Mátyás uralodásána visszássága, elnyomás a törvénye ellenében. 3. Protestáns egyházszervezet. A ét evangéliumi egyház szuperintendenciáina megszerveződése, presbitériumo, egyházmegyei és egyházerületi testülete ialaulása. 4. Pázmány Péter ellenreformációs tevéenysége. A atolius belső megújulás jelei és eredményei a XVII. század első felében. 5. Bethlen Gábor beavatozásai a protestantizmus érdeében. Hadjáratai, béeötései. Igyeezete a nemzeti irályság létrehozására. 24
6. Erdély önálló egyházi fejlődése Bethlen Gábor és a Ráóczia fejedelemsége idején. I. Ráóczi György hadjárata és a linzi bée. Anna törvénybeitatása, illetve a meghozott törvénye hatása. 7. Uralodói magatartás a XVII. században az ellenreformáció szolgálatában. II. és III. Ferdinánd, valamint I. Lipót tevéenysége. A római egyház támogatása a törvénye megszegésével. 8. Az ellenreformáció megerősödése a XVII. század másodi harmadában. Az alalmazott módszere: főúri áttérítése, jezsuitá tevéenysége, erősza. 9. A gyászévtized és a gályarabság. A protestantizmus történeténe legomorabb időszaa. Lezárása az 1681. évi soproni országgyűlés. 10. Thööly Imre mozgalma és a törö elleni harc. Ezene hatása az egyháza életében. 11. II. Ráóczi Ferenc szabadságharca és a szatmári bée. Az utolsó vallási színezetű szabadságmozgalom a Habsburg hatalom ellen. 12. III. Károly törevései a protestantizmus visszaszorítása érdeében. Rendeletei, a Resolutio. 13. Mária Terézia és az ellenreformáció utolsó erőfeszítései. 14. II. József, II. Lipót és az ellenreformáció orána lezáródása. A Türelmi Rendelet és anna hatása a protestáns egyháza életére. 15. Protestáns isolarendszer az ellenreformáció orában. Óralátogatás Zsilinszy Mihály: A honi protestáns egyház története (Bp. 1907). Bíró Sándor-Bucsay Mihály-Tóth Endre-Varga Zoltán: A református egyház története (Bp. 1949. Reprint Sárospata 1995.); Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945 (Bp. 1985); Egyháztörténet 1-2. (Szer. Tóth Kása István, Tőéczy László, Bp. 1997. 2. iad. 1999.); Zoványi Jenő: A országi protestantizmus története I-II. (Attrator, Gödöllő, 2004.) Nagy Géza: A református egyház története I-II. (Attrator, Gödöllő, 2008.) irodalom: FILR032 FILOZÓFIATÖRTÉNET 2. Dr. Pethő Sándor Pénte 10,00-11,30 Dr. Pethő Sándor 2 redit 123-as terem --- IV. Kollovium Szóbeli vizsga A urzus a Filozófiatörténet 1 urzusra épül. Anna tematiáját folytatja. Célja, hogy a hallgatóságot az új és legújabbor európai filozófiatörténeténe főbb vonalaival megismertesse, egyszersmind lehetővé tegye, hogy a téma forrás és másodlagos irodalmában önállóan tájéozódni tudjana A urzus a vallásfilozófia urzus bevezetéséül is használ.. 25
1. A reneszánsz és reformáció orána filozófiája 2. R. Descartes és a artézianizmus 3. B. Spinoza és az azonosság filozófiája 4. G. W. Leibniz 5. Empirizmus és szepticizmus (J. Loce. D. Hume, J. Stuart Mill) 6. I. Kant és az észritia 7. G. W. Fr. Hegel 8. S. Kieregaard és az egzisztencia-filozófia ezdetei 9. Fr. Nietzsche 10. Martin Heidegger és az egzisztencializmus 11. L. Wittgenstein és a logiai pozitivizmus 12. K. Jaspers és a vallásos egzisztencializmus Giordano Bruno, Az oról, az elvről, és az egyről. In: G. Bruno, Két párbeszéd (ford. Szemere Samu), Budapest, 1972, 5-139.o. N. Machiavelli, A fejedelem (több iadásban, több fordításban is elérhető, bármelyi jó) R. Descartes, Érteezés az ész helyes vezetéséne és a tudományos igazásg utatásána módszeréről. In: Descartes Válogatott művei (ford. Szemere Samu), Budapest, 1980,167-215.o. Spinoza, Etia V. önyv (fordította Szemere Samu), Budapest, 1979, 353-403.o. G.W. Leibniz, Metafiziai érteezés. In: Leibniz Válogatott művei (ford. Endreffy Zoltán és NyíriTamás), Budepest,1886, 5-57.o. J. Loce, Érteezés az emberi értelemről (ford. Dienes Valéria), I, ötet Első önyv 23-91.o. Kant, A tiszta ész ritiája, Budapest, 1913 (reprintben), Bevezetés, 28-45.o. G.W.Fr.A szellem fenomenológiája (ford. Szemere Samu) Budapest, 1979, 9-47.o. S Kieregaard: Félelem és reszetés. In: S. Kieegaard válogatott művei (ford. Dani Tivadar et al), Budapest,1982, 266-321.o. Fr. Nietzsche, Így szólott Zarathustra. In. Nietzsche válogatott írásai (ford. Szabó Ede), Budapest, 1984, 219-297.o. Uő. Az antirisztus (ford. Csejtei Dezső), Budapest, 2005. M. Heidegger, Lét és idő (ford. Vajda Mihály et al), Budapest, 1987, 87-106.o. L. Wittgenstein, Tractatus logico-philosohicus (több iadásban hozzáférhető. Csa az órán tárgyalt problémá erülne számonérésre). K. Jaspers, A Filozófiai hit (ford. Csejtei Dezső est al), Gödöllő, 2004, 60-91.o. irodalom: A hallgatói igényene megfelelően az órán erül ijelölésre GYKG035 HOMILETIKA III. Dr. Nagy István Dr. Nagy István 3 redit Csütörtö 14,00-15,30 208-as terem GYKG034 Homiletia II. IV. Gyaorlati jegy 26
A hallgató apjana rálátást, hogy a eresztyénség történelme során milyen elméleti alapoon és milyen gyaorlattal folyt az egyházban a prédiáció. A homiletia története erül előadásra oly módon, hogy az egyes oro jellemzése mellett bemutatásra erül egy-egy jellegzetes prédiáció a or legnevesebb prédiátoraitól. 1. Prédiáció az óori egyházban (Origenes, Chrysostomos, Augustinus) 2. Prédiáció a özéporban (a szerzetesrende igehirdetése) 3. Prédiáció a reformáció idején (Luther, Kálvin, Méliusz, Bornemissza, Dávid Ferenc) 4. Prédiáció az ellenreformáció idején (Pázmány, Alvinczy) 5. Prédiáció a protestáns ortodoxia orában (Geleji Katona István) 6. Prédiáció a puritanizmus orában (Medgyesi, Köleséri) 7. Prédiáció a pietizmus orában (Arndt, Spener, Fance.Wesley) 8. Prédiáció a felvilágosodás orában 9. Prédiáció Schleiermachernél 10. Prédiáció az angolszász területen (Spurgeon, Robertson) 11. Prédiáció a liberalizmus orában 12. Prédiáció a dialetia teológiában 13. Prédiáció a ét világháború özött 14. Prédiáció a ommunizmus idején A hallgató tanulmányozzá az egyes orszao prédiációit és azoat megbeszéljü. Dr. Nagy István: Szemelvénye a eresztyén prédiáció történelméből (ézirat) irodalom: Ravasz László: A gyüleezeti igehirdetés története, Pápa, 1915 GYKG013 HOMILETIKAI GYAKORLAT 2. Dr. Nagy István Pénte 13,00-14,30 Dr. Literáty Zoltán Csütörtö 11,00-12,00 1 redit 123-as terem GYKG012 Homiletiai gyaorlat 1. IV. Gyaorlati jegy Órai muna, prédiáció megírása, elmondása és értéelése A hallgató az Ószövetségből vett textuso alapján írna vasárnapi istentiszteletre való prédiációat, ezeet az osztályteremben egymás előtt elmondjá, majd a tanárral özösen értéeli az elhangzottaat. 27