DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A DÖK ADATAI Név: Budapest IX. Kerületi Diákönkormányzata Cím: II. A DÖK CÉLJAI megteremtse a diákok számára az iskolai közéletben való részvétel kereteit és képviselje jogait az iskola közösségi életét segítő programok szervezése segítse az iskolai hagyományok ápolását képviselje a diákság érdekeit az iskolán kívüli fórumokon is biztosítsa az információáramlást a diákság és a tanári kar között a diákság érdekeit segítő kapcsolat építése más középiskolákkal III. A DÖK TAGJAI 1. Alanyi jogon a FSI tanulói 2. Az Elnökség tagjait a DÖK a gyűlésen választja meg. 3. Az osztályok önmaguk képviseletére Osztályküldötteket választanak. IV. A DÖK TEVÉKENYSÉGE A DÖK céljainak megvalósítása érdekében éves munkatervet alakít ki, amelyet egyeztet az iskola vezetésével. V. AZ ELNÖKSÉG MEGVÁLASZTÁSA Az Elnökség két főből áll, mely két főt az Osztályküldöttség választ meg többségi döntés alapján. Az Elnökség két tisztségviselői a következők: az elnök és az elnökhelyettes.
VI. AZ OSZTÁLYKÜLDÖTTSÉG MEGVÁLASZTÁSÁNAK RENDJE 1) Az osztályképviselők választásának módját az osztályok maguk határozzák meg. 2) A tagokat minden tanév szeptemberében, egy évre választják. Feladatuk: 1) képviselni osztályuk érdekeit 2) összegyűjteni az osztályukban felvetődő igényeket, problémákat és ötleteket, és azt továbbítani az Elnökség illetékes szerve felé 3) folyamatosan tájékoztatni osztályukat az Elnökség döntéseiről, híreiről 4) rendszeresen részt venni az Elnökség ülésein 5) feladatokat vállalni a programok szervezésében VII. AZ OSZTÁLYKÜLDÖTT-GYŰLÉS (TOVÁBBIAKBAN OKGY) 1) Az OKGY a diákság legfelső érdekképviseleti döntéshozó szerve. 2) Az OKGY határozatképes, ha a küldöttek több mint 50%-a jelen van. 3) Az osztályok maguk választják meg képviselőjüket, a közgyűlést az Elnökség hívja össze, évente legalább egyszer. 4) Ha a diákok legalább 5 %-a indítványozza, akkor rendkívüli közgyűlést kell összehívni. 5) Az OKGY nyitott, a munkában tanácskozási joggal bárki részt vehet az iskola tagjai közül. 6) Az OKGY összehívásáról legalább két nappal korábban értesíteni kell minden közösséget. 7) Az OKGY minden kérdésben a jelenlévők több mint 50 %-os többségével hozhat határozatot; ha ez nincs meg, akkor az Elnökségé és a DÖK segítő pedagógusé a döntési jog. 8) Az OKGY dönt saját napirendjéről és ügyrendjéről az Elnökség javaslatát mérlegelve. 9) Az OKGY elfogadja a DÖK SZMSZ-ét, és szükség esetén dönt a módosításáról. 10) Az OKGY értékeli az előző közgyűlés óta eltelt időszak munkáját az Elnökség beszámolója alapján. 11) Az OKGY meghatározza az Elnökség feladatait, ellenőrzi és beszámoltatja azt. 12) Az OKGY véleményt és javaslatot minden ügyben tehet. 13) Az OKGY megválasztja az Elnökség tisztviselőit. 14) Az OKGY köteles megtárgyalni minden olyan kérdést, amelyek napirendre tűzését előzetesen írásban legalább 10 küldött vagy az Elnökség kéri. 15) Az OKGY-n bárki tehet napirendi javaslatot; ennek megtárgyalására akkor kerül sor, ha a küldöttek több mint 50 %-a támogatja.
Állandó napirendi pontok: 1) az igazgató beszámolója az iskola életéről, különös tekintettel a tanulói jogok érvényesüléséről, a tanulói jogok helyzetéről 2) a DÖK elnökének beszámolója a Diákönkormányzat munkájáról, eredményeiről és a terveiről VIII. AZ ELNÖKSÉG Jogait (döntési-, egyetértési-, véleményezési és javaslattevőjogait) a Közoktatási Törvény szabályozza. Működési szabályzata: 1) Az Elnökség ülései nyilvánosak. 2) Az Elnök esetenként zárt gyűlést is összehívhat. 3) Szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt, aki titkos szavazást is elrendelhet. 4) Személyi kérdések esetében az érintett kérheti a zárt ülés tartását, amit az Elnök köteles elrendelni. Az Elnökség ülésein jegyzőkönyvet kell vezetni, melynek tartalmaznia kell: 1) az ülés helyét, és időpontját 2) a jelenlévő és hiányzó osztályokat 3) a napirendi pontokat 4) a szavazások arányait A jegyzőkönyvet az Elnök hitelesíti az aláírásával. IX. AZ ELNÖKSÉGET SEGÍTŐ TANÁR A diákönkormányzatot segítő tanár megbízása az igazgató, a tantestület és az Elnökség döntési jogába tartozik. Az Elnökséget segítő tanárnak minden érdemi döntésben szavazati joga van. Feladatai: 1) a kapcsolat biztosítása a nevelőtestület és a diákönkormányzat között 2) tájékoztatni a DÖK elnökét a DÖK-öt érintő igazgatói és tantestületi döntésekről 3) tájékoztatni az igazgatót és a nevelőtestületet a DÖK döntéseiről
X. AZ OSZTÁLYKÜLDÖTTSÉG 1) Az osztályközösségek élén választott Osztályküldöttségek, Osztályküldöttek állnak. 2) Ezek segítik a tanulmányi és közösségi munkát, szervezik az osztály életét, és biztosítják az érdekképviseletet az osztályon belül. 3) Az osztályok az iskola diákjai közül javasolhatnak tisztségviselőket az Elnökség posztjaira. XI. AZ SZMSZ ÉRVÉNYESSÉGE 1) Az SZMSZ jóváhagyására a nevelőtestületnek 30 nap áll rendelkezésére. Ha a nevelőtestület nem nyilatkozik a 30 nap leteltével, az SZMSZ-t jóváhagyottnak kell tekinteni. 2) A nevelőtestület csak abban az esetben tagadhatja meg a jóváhagyását, ha az SZMSZ-ben az iskolai belső szabályzatokkal vagy jogszabályokkal ellentétes kitételek szerepelnek. 3) A jóváhagyott SZMSZ-t a küldöttgyűlés javaslatára lehet felülvizsgálni, ha a döntést a küldöttek több mint 50 %-a támogatja. XII. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT JOGAI, KÖTELEZETTSÉGEI, TEVÉKENYSÉGEI Döntési jogok Bizonyos tárgykörökben egyedül a Diákönkormányzatnak van joga határozatot, döntést hozni. Ezen döntések tartalmáért, betartásáért, ill. a döntés elmulasztásáért szintén egyedül a Diákönkormányzat felel. Ezekben a kérdésekben a nevelőtestületnek véleményezési joga van. A Diákönkormányzat döntési joga az alábbi tárgykörökre terjed ki: - saját működésének és munkájának megszervezése, - saját szervezeti és működési szabályzatának megalkotása, - tisztségviselőinek megválasztása, - meglévő hatásköreinek gyakorlása, - saját tájékoztatási rendszerének működtetése. XIII. EGYETÉRTÉSI JOGOK Bizonyos tárgykörökben törvényes és érvényes döntés nem hozható a Diákönkormányzat egyetértése nélkül. Ilyen kérdésekben a Diákönkormányzat köteles állásfoglalását indoklással együtt a döntéshozó szervnek eljuttatni. Ha a Diákönkormányzat nyilatkozata nemleges vagy álláspontja eltér a döntéshozóétól, akkor az egyeztető tárgyalásokon a Diákönkormányzat
köteles képviseltetni magát. Ilyen esetekben a Diákönkormányzat képviseletét az Elnök látja el. A Diákönkormányzatnak egyetértési joga van az alábbi tárgykörökben: - az iskolai szervezeti és működési szabályzata (ünnepélyek pl. a szalagavató bálra, a Diákönkormányzat működésének biztosítása, a tanulók jutalmazása, a fegyelmező intézkedések elvei, a tanulói jogviszony szabályozása) elfogadása és módosítása, - a szociális juttatások elveinek meghatározása, - az ifjúságpolitikai célú pénzeszközök felhasználása, - a házirend elfogadása és módosítása. XIV. VÉLEMÉNYEZÉSI JOGOK Bizonyos kérdésekben a Diákönkormányzatnak joga van kialakítani, és nyilvánosságra hozni a saját véleményét. A Diákönkormányzatnak véleményezési joga van az alábbi tárgykörökben: - az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdés, - a tanulókat érintő valamennyi kérdés, - a tanuló ellen folyó fegyelmi eljárás, - az intézmény megszűntetése, átszervezése, átnevezése, - a tankönyvek megvásárlásának támogatása. XV. EGYÉB TEVÉKENYSÉGEK A Diákönkormányzat programokat szervezhet az iskola diákjai számára, amennyiben azok az iskolai munkát nem zavarják, vagy akadályozzák. Ezen rendezvények céljaira a Diákönkormányzat igénybe veheti az iskola eszközeit (pl. nyomtatók, számítógépek), termeit stb. A rendezvények lebonyolításával a Diákönkormányzat megbízhat olyan tanulókat is, akik nem választott tagok. A Diákönkormányzat ezen kívül bármilyen programot megszervezhet, amelyet az iskola diákjai igényelnek, és amelyet az OKGY megszavaz, akarata ellenére azonban a Diákönkormányzat semmilyen rendezvény, iskolai ünnepség, stb. megszervezésére sem kötelezhető. A rendezvények esetleges bevétele a Diákönkormányzatot illeti. A Diákönkormányzat kezdeményezheti, szorgalmazhatja közhasznú iskolai munkák megszervezését.
A Diákönkormányzat kiírhat különféle pályázatokat, versenyeket (tanulmányi-tudományos, sport, képzőművészeti, stb.), segítheti az iskola diákjainak felkészülését tanulmányi versenyekre, sporteseményekre (szakkörök, képzőtáborok szervezése, nehezen hozzáférhető szakkönyvek megszerzése, stb.). XVI. NYILVÁNOSSÁG 1) Nyilvánosság: Az OKGY ülései bárki számára nyilvánosak. A Diákönkormányzat működéséről az iskola bármely tanulójának joga van tájékoztatást kérni az Elnökségtől. Semmiféle információ nem tartható vissza vagy hallgatható el. 2) Tájékoztatás: Az OKGY jegyzőkönyveit a Diákönkormányzat az üléseket követően kézzel írott vagy nyomtatott formában (faliújság, plakát, elektronikus média, stb.) nyilvánosságra hozhatja. Egyéb információiról az osztályképviselőkön keresztül, faliújságon, az iskolarádióban, az iskola honlapján keresztül, valamint az internet bármely felületén. A Diákönkormányzat mindenki számára elérhető az iskola épületében. XVII. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A nem szabályozott kérdések: A szervezeti és működési szabályzatban le nem fektetett esetekben a már bevett gyakorlatot, esetleg más célszerűnek látszó és a többség számára elfogadható megoldást kell követni. Kelt: Budapest, 2016. szeptember 4.