JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2010. október 20-án (szerdán) megtartott Médiatanács ülésről készült A Médiatanács részéről jelen vannak: Szalai Annamária a Médiatanács elnöke /1-94. pontoknál/ dr. Auer János Médiatanács tag /1-94. pontoknál/ dr. Kollarik Tamás Médiatanács tag /1-94. pontoknál / dr. Koltay András Médiatanács tag /1-94. pontoknál / dr. Vass Ágnes Médiatanács tag /1-94. pontoknál/ Az NMHH részéről jelen vannak: Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató /1-94. pontoknál/ dr. Boros Márta főigazgató-helyettes /20-94. pontoknál/ dr. Kerekes Sugárka főosztályvezető /1-94. pontoknál/ Sarlós Péterné döntés-előkészítő munkatárs /1-94. pontoknál/ dr. Szabó Róbert /1-19. pontoknál/ Kapocsi Antónia/1-19. pontoknál/ dr. Bencsik Márta mb. jogi igazgató /46-94. pontoknál/ dr. Andrássy György igazgató /19-46. és 93. pontoknál/ Mádl András igazgató /46-90. pontoknál/ dr. Boncz Ditta osztályvezető /19-46. és 93. pontoknál/ dr. Szilvási-Stojnic Beatrix osztályvezető /46-92. pontoknál/ dr. Nagy Dóra munkatárs, a jegyzőkönyv vezetője /1-94. pontoknál/
Az ülést Elnök asszony 9 óra 10 perckor megnyitotta, megállapította, hogy a tanácsülés határozatképes. Bejelentette, hogy az e heti ülés jegyzőkönyvét dr. Kollarik Tamás hitelesíti. Elnök asszony elmondta, hogy hat napirendi ponttal egészült ki az eredeti napirendi javaslat. Elnök asszony feltette szavazásra az elfogadásra váró napirendet. A Tanácstagok egyhangú szavazással 95/2010. (X. 20.) számon elfogadták az alábbi napirendi pontokat: Előterjesztés témája és sorszáma Információ a Médiatanács részére 1. B-18/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. B-19/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 3. B-20/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 4. MA-140/I/2010. A Műsorszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap 2011. évi költségvetése - tájékoztató MA-140/II/2010. A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap 2011. évi költségvetése - (a Felügyelő Bizottság 2010. augusztus 23-i határozata) 5. MA-117/2010. Az ORTT 373/2010. (III. 3.) számú határozatával a gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok készítésének támogatására (RÁDIÓJÁTÉK2010) meghirdetett pályázati eljárásban beérkezett pályázatok bírálóbizottsági ajánlása 6. MA-130/2010. Az ORTT 137/2010. (I. 27.) számú határozatával a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására (NPMUSZ2010) meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójának bírálóbizottsági ajánlása és egy beérkezett pályázati kérelem (AERIEL KFT.) 7. MA-147/2010. Az ORTT 269/2010. (II. 17.) számú határozatával a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének támogatására (KÖNYV2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata, valamint a bírálóbizottság ajánlása 8. MA-154/2010. Az ORTT 226/2010. (II. 10.) számú határozatával a magyarországi helyi vagy körzeti műsorszolgáltatói jogosultsággal rendelkező rádiós műsorszolgáltatók részére sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve magazinműsor készítésének támogatására (RADIOALLANDO2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata 9. MA-160/2010. Az ORTT 225/2010. (II. 10.) számú határozatával a magyarországi helyi vagy körzeti műsorszolgáltatói jogosultsággal rendelkező televíziós műsorszolgáltatók részére közszolgálati televíziós műsorszám készítésének támogatására (TVALLANDO2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata 10. MA-118/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolói (a MEDIORIX Bt. szerződésszegése) 11. MA-119/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható beszámolója (Mátyus Lajos ev. szerződésszegése) 12. MA-122/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Rádió 1 Kft. 2
szerződésszegése) 13. MA-136/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. szerződésszegése) 14. MA-138/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a CITY TV Kft. szerződésszegései) 15. MA-141/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a CONTITRADE Kft. szerződésszegése) 16. MA-145/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított támogatottak Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolói (az Európa Rádió Nonprofit Közhasznú Kft. és a Lajta Rádió Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szerződésszegése) 17. MA-146/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított támogatottak Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolói (a GA-BU Média Szolgáltató Kft., Dienes Zoltán Gyula és a Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. szerződésszegései) 18. MA-149/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított támogatott Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolói (a FEHÉRVÁR RÁDIÓ Műsorszolgáltató Kft. szerződésszegése) 19. MA-151/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható beszámolója (a Marcali Városi Televízió szerződésszegései) 20. MA-159/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Klubrádió Zrt. szerződésszegése) 21. MA-161/2010. Az ORTT 127/2008. (I. 16.) számú határozatával a rádiós műsorszolgáltatók hírműsor, sportműsor illetve közérdekű szolgáltató magazinműsorai, valamint a 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánítottak szerződésszegése (az Abaúj Rádió Kft. és a Rádió Győr Kft. szerződésszegése) 22. MA-163/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás egyik kedvezményezettjének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Marcali Városi Televízió szerződésszegése) 3
Előterjesztés témája és sorszáma 1. 742/2010. A Médiatanács 2010. október 11-i megalakulása előtt készült előterjesztésekből születő döntések javítása 2. 741/2010. A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete kérelme ideiglenes műsorszolgáltatás végzésére 3. 544/2010. Az Inforádió Kft. (Budapest 95,8 MHz) óvadék-felhasználási és műsorszolgáltatási díjcsökkentési kérelme 4. 551/2010. A Klubrádió Zrt. (Budapest 95,3 MHz + Esztergom 98,1 MHz + Tatabánya 96,7 MHz) műsorszolgáltatási díjcsökkentési kérelme 5. 617/2010. A Z+ Műsorszolgáltató Zrt. (VIVA), az MTV Networks Magyarország Zrt. (MTV Hungary) és a Comedy Central Magyarország Zrt.(Comedy Central) nyilvántartásból való törlése 6. 633/2010. A Radiocafé Kft. (Budapest 98,6 MHz) körzeti rádiós műsorszolgáltató részletfizetési kérelme 7. 468/2010. Az Árkádia Parkszínpad Kft. (Makó 96,8 MHz) részletfizetési kérelme 8. 674/2010. Az FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. országos rádiós műsorszolgáltató részletfizetési kérelme 9. 685/2010. A Hálózatos TV Zrt. országos műholdas műsorszolgáltató műsorszolgáltatási díjcsökkentésre vonatkozó kérelme 10. 690/2010. Az FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. (országos kereskedelmi rádió) kérelme programtervének ideiglenes módosítása iránt 11. 531/2010. Vezetékes műsorszolgáltatók (Forgatós Közhasznú Egyesület, Nagybajomi Településfejlesztési Kft., Kalász Film Bt., Művelődési Ház Tokaj, Együtt Várdombért Egyesület) adataiban bekövetkezett módosulások 12. 543/2010. A Marco Racing Team Kft. kérelme ideiglenes műsorszolgáltatás végzésére (Kőszeg 106,5 MHz) 13. 546/2010. A Csillaghalom Polgári Egylet (Budapest 93,7 MHz) a műsorszolgáltatás szünetelése iránti kérelem 14. 557/2010. A DEDI Bt. - M1 TV - vezetékes műsorszolgáltató (vételkörzet: Csenger, Kisvárda, Mátészalka, Tiszabecs, Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota, Uszka, Magosliget, Kispalád, Botpalád) nyilvántartott adataiban bekövetkező módosulások 15. 595/2010. Vezetékes műsorszolgáltatók (Multitech 3 Kft., Öböl Tv Kft., Egervári József) nyilvántartott adataiban bekövetkezett módosulások 16. 612/2010. A Műsor-Hang Zrt. (Budapest 105,9 MHz, Balassagyarmat 95,7 MHz) műsorszolgáltatási szerződés módosítása iránti kérelme 17. 620/2010. A MOVIT Kft. - Kabai Városi Televízió - vezetékes műsorszolgáltató (vételkörzet: Kaba) nyilvántartásból való törlése 18. 621/2010. Vezetékes műsorszolgáltatók (Eleki Víz- és Csatorna Üzemeltető Kft., TREND TV Nonprofit Közhasznú Kft.) nyilvántartott adataiban bekövetkezett módosulások 19. 626/2010. Az Andrysoft Bt. (Balkány 88,0 MHz, Alfa Rádió) kisközösségi műsorszolgáltató műsoridejének és műsortervének módosítása iránti kérelme 20. 632/2010. Mile Attila - Újvárosi Kábelinfó - vezetékes műsorszolgáltató (vételkörzet: Balmazújváros) nyilvántartásból való törlése 21. 648/2010. Vezetékes műsorszolgáltatók (Szabadi Attila, Sió Televízió Kft.) nyilvántartott adataiban bekövetkezett módosulások 22. 654/2010. A BAMA Televízió Kft. - TV60 - (vételkörzet: Albertirsa) vezetékes műsorszolgáltató nyilvántartásba vétele 23. 658/2010. A Művelődési Ház-Információs Csatorna - vezetékes műsorszolgáltató (vétel körzet: Sárrétudvari) nyilvántartásból való törlése, valamint a Sárrétudvari Fejlődéséért Egyesület - Sárrétudvari TV -(vétel körzet: Sárrétudvari) vezetékes műsorszolgáltató nyilvántartásba vétele és nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá nyilvánítása 24. 601/2010. A 2133/2009. (XI. 3.) sz. ORTT határozat alapján a Testület és a Radiocafé Kft. között létrejött megszüntető megállapodás bontó feltételének bekövetkezéséről, valamint a Radiocafé Kft. (Budapest 98,6 MHz) műsorszolgáltatási szerződésének hatályosságáról Információ a Médiatanács részére Sürgősséget igényel! Sürgősséget igényel! 4
25. 669/2010. A földfelszíni sugárzású helyi/körzeti vételkörzetű műsorszolgáltatók 2009. évre vonatkozó beszámolási kötelezettségének teljesítése 26. 619/2010. A Filmmúzeum Műsorszolgáltató Zrt. (Filmmúzeum) és a Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. (Sport1) műsorszolgáltatása vételkörzetének megállapítására irányuló új eljárás 27. 567/2010. Az Rttv. 90. (2) bekezdésének Csernai Árpád e.v. - Carpak Stúdió (Mártély 89, 9 MHz) kisközösségi rádiós műsorszolgáltató által való megsértése 28. 446/2010. Az MTM-SBS Televízió Zrt. tulajdonosi szerkezetében 2010. január-február folyamán lezajlott változások 446/2/2010. Kiegészítés a 446/2010. sz. Az MTM-SBS Televízió Zrt. tulajdonosi szerkezetében 2010. január-február folyamán lezajlott változások című előterjesztéshez 29. 583/2010. Az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) 2009. évi beszámolója az Országos Rádió és Televízió Testülettel 1997. július 9-én kötött Műsorszolgáltatási Szerződés 9.2 pontja alapján 30. 616/2010. Az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) jogorvoslati kérelme a 23-3- 749/2010. számú panaszügyben - a Letron-97 Kft. panasza a 2010. június 3-án sugárzott Aktív c. műsorszámmal kapcsolatban 31. 530/2010. Az MTM-SBS Televízió Zrt. jogorvoslati kérelme a 23-3- 435/2010. számú panaszügyben - [a tv2 (MTM-SBS Televízió Zrt.) által 2010. március 26-án sugárzott "Tények" című műsorszám elleni panasz] 32. 498/2010. Retzler Péter, az Elektro Szignál Kft. főszerkesztőjének beadványa a Dunakanyar Televízió etikátlan és jogsértő magatartásával szemben 33. 675/2010. R. G-né panasza a Neo FM (FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt.) által 2010. augusztus 12-én sugárzott "Bumeráng" című műsorszámra vonatkozóan 34. 533/2010. A Pelso Rádió Kft. által üzemeltetett Pelso Rádió Balatonföldvár állandó megnevezésű helyi vételkörzetű kereskedelmi műsorszolgáltatás 2010. február 26-március 4. közötti műsora 113/2010. (I. 20.) számú ORTT határozattal elrendelt hatósági ellenőrzésének eredménye, továbbá az Alma Rádió Kft. által üzemeltetett Part Rádió Balatonalmádi állandó megnevezésű helyi vételkörzetű műsorszolgáltatás 2010. március 4-i műsora hatósági ellenőrzésének eredménye 35. 569/2010. A Rádió Atom Kft. által üzemeltetett Bonyhád 92,8 MHz műsorszolgáltatás [az Rttv. 90. (2) bekezdésének sérelme] 36. 510/2010. Új eljárás lefolytatása a Viasat Hungária Műsorszolgáltató Zrt. Viasat3 adójának 2003 novemberében sugárzott műsorszolgáltatása kapcsán (2838/2007. (XII. 12.) sz. ORTT határozat) 37. 570/2010. Új eljárás lefolytatása a TV2 (MTM-SBS Televízió Zrt.) által sugárzott Aktív c. műsorszám 2007. szeptember 12-i adása kapcsán - 2719/2007. (XII. 6.) számú ORTT határozat 38. 431/2010. Új eljárás lefolytatása a Hír Televízió Zrt. Hír TV adójának 2008. április 4-én sugárzott műsorszolgáltatása kapcsán (1511/2008. (VIII. 27.) sz. ORTT határozat) 39. 516/2010. Az interaktív telefonos játékok vizsgálata (RTL KLUB - Reggeli játék és 06-91-33-55-77) (2010. január és február) 40. 505/2010. Az ATV műsorán 2010. február 3-án bemutatott Többet ésszel! c. műsorszám vizsgálata 41. 594/2010. Az ATV műsorán 2010. március 15-én bemutatott Többet ésszel! c. műsorszám vizsgálata 42. 449/2010. Az országos, a körzeti és a helyi rádiók vizsgálata a Rádió Monitortói kapott adatok alapján 2010 februárjában- Fehérvár Rádió (Fehérvár Rádió Kft.), Rádió 88 (Telekom Kft.), Nyugat Rádió (Nyugat Rádió Kft.), Rádió Plusz (Juventus Rádió 100,2 Műsorszolgáltató Kft.) 43. 444/2010. A közműsor-szolgáltatóvá nyilvánított műsorszolgáltatók 2010. februári műsorainak hatósági ellenőrzése során tett megállapítások [D.K. Digitális Kommunikációs Közhasznú Nonprofit Kft. (Hello Rádió)- az Rttv. 89. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése; Süttő Község Közösségi Céljaiért Közalapítvány (Süttő Közösségi Televízió) - az Rttv. 89. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése; FM-4 Rádió Szolgáltató Kft. (Mária Rádió)- a műsorszerkezet saját megkülönböztető azonosítási jel megváltoztatása a változás érvénybe lépését 5
megelőzően; Tóth Zoltán (Tiszafüredi Városi Televízió) - az Rttv. 89. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésének valószínűsítése] 44. 566/2010. A közműsor-szolgáltatóvá nyilvánított műsorszolgáltatók 2010. márciusi műsorainak hatósági ellenőrzése során tett megállapítások [Média Villány Kft. (Villány Rádió) - az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése; Kárász Közhasznú Egyesület (Tisza Rádió) - az Rttv. 89. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése; Dominó TV Műsorszolgáltató Zrt. (d1 TV) - az Rttv. 89. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésének valószínűsítése] 45. 463/2010. A helyi műsorszolgáltatóknál lefolytatott vizsgálat eredménye (2010. február) [Kalocsai Rádió Kereskedelmi és Hírközlő Bt. - Korona Rádió; Kisbíró Hirdető, Szervező és Műsorszóró Kft. - Rádió 7 Hódmezővásárhely; Telepaks Paksi Televízió Közösségi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. - Telepaks TV; Trade Partners Kft. - Sunshine- Pilis Rádió, Művelődési Központ Kiskunmajsa - Rádió Majsa; Bekád Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - N-Joy Rádió Dombóvár] 46. 541/2010. Kiegészítés a 463/2010. számú előterjesztéshez [a helyi műsorszolgáltatóknál lefolytatott vizsgálat eredménye- 2010. február (Trade Partners Kft. - Sunshine-Pilis Rádió)] 47. 521/2010. Az adatszolgáltatási kötelezettségüket nem teljesítő műsorszolgáltatók (2010. március) [Kovács Gergely Botond (Haraszti Hangja Rádió); Trade-Partners Kft. (Sunshine- Pilis Rádió) és COM2 Bt. (Téglás Városi Képújság)] 48. 523/2010. A körzeti (és azon országos médiumok, amelyek nem szerepelnek a rendszeresen vizsgált országos mintában) műsorszolgáltatóknál lefolytatott vizsgálat eredménye 2010. március hónapban. (Origo Zrt. /LifeNetwork, OzoneNetwork/, Juventus Rádió 100,2 /Rádió Plusz Szeged/) 49. 526/2010. Az országos, a körzeti és a helyi rádiók vizsgálata a Radio Monitortól kapott adatok alapján [Csaba Rádió Kft. - Csaba Rádió; Juventus Rádió 100,2 Műsorszolgáltató Kft. - Rádió Plusz Szeged; Rádió Juventus Zrt. - Juventus Rádió] 2010. március 50. 529/2010. Nem nyereségérdekeltté nyilvánított műsorszolgáltatók működése 2010 márciusában- Haraszti Rádió Hangja (Kovács Gergely Botond), Diósgyőr Rádió (Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ) 51. 465/2010. Az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) 2010. márciusi műsorszolgáltatásában észlelt törvénysértések - az Rttv. 10. (5) bekezdés (burkolt reklám tilalma) vélelmezett megsértése miatt indult eljárás 52. 552/2010. A CENTER Rádió (RETRO FM- Nyíregyháza) Kft-vel szemben az Rttv. 10. (6) bekezdés (a reklám tényállításainak valósnak is tisztességesnek kell lenni) vélelmezett megsértése miatt 2010. március 12-én indult eljárás 53. 556/2010. A Magyar RTL Televízió Zrt. műsorszolgáltató (RTL Klub) 2009. évi beszámolója 54. 661/2010. Á. L., B. F., Ny. A-né és M. A. panasza a Híd TV Kft. műsorszolgáltatóval szemben 55. 454/2010. A Duna Televízió Zrt. műsorszolgáltató Duna II Autonómia adóján 2010. január 21-én 21 óra 53 perces kezdettel sugárzott "Nincsen nekem vágyam semmi" című műsorszámmal kapcsolatos törvénysértések [Rttv. 5/A. (2), 5/B. (4) és 5/C. (3) bekezdéseinek sérelme] 56. 580/2010. A Filmmúzeum Zrt. Filmmúzeum adóján 2010. március 31-én 17 óra 15 perces kezdettel sugárzott "Öngyilkos szüzek" című műsorszámában tapasztalt törvénysértések [Rtv. 5/B. (3) és 5/C. (2) bekezdésének megsértése] 57. 434/2010. A közműsor-szolgáltatóvá nyilvánított műsorszolgáltatók működése (2009. december és 2010. január) [Erményi Csaba (Pomáz TV), Lőrinci Városi Kulturális, Sportintézmény és Könyvtár (Lőrinci Városi Televízió), Radió Studio Kft. (Radio Studio), Actor Informatikai és Nyomda Kft. (Pont Rádió), Falu TV Alapítvány Cikó (Falu TV Cikó), Dél- Cserháti Televízió Egyesület (Dél-Cserháti TV), Pannon Broadcast Televízió Kft. (Főnix TV), Trial Média Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Boglár TV), Forgatós Közhasznú Egyesület (Fácánkert Televízió), Média Duna Invest Kft. (Dunaújvárosi Városi Televízió), Abaúj Rádió 6
Korlátolt Felelősségű Társaság (Rádió Express 93,6), FM 4 Rádió Kft. (Mária Rádió), Együtt Várdombért Egyesület (Várdomb Televízió) és Hegyvidék Média Kft. (Hegyvidék Televízió)] 58. 572/2010. Az ATV Zrt. műsorszolgáltató állásfoglalás kérése a Testület 623/2010.(IV. 7.) számú határozata kapcsán 59. 512/2010. A helyi vezetékes műsorszolgáltatóknál lefolytatott vizsgálat eredménye (2010. március) [DEDI Szolgáltató Bt.(Ml TV), Anti-Lop Bt. (KTV Hímesháza- Székelyszabar-Szűr), Pátria Stúdió Kommunikációs Kft. (Pátria TV), Trió-Média Kft. (Trió TV), NT AUDIO-VIDEO STUDIO Nagy Tihamér e.v. (Falu TV Gencsapáti), Híd TV Kft. (Képújság Soltvadkert)] 60. 525/2010. A helyi műsorszolgáltatóknál lefolytatott vizsgálat eredménye (2010. március) [Rádió Bravo Kft. (Rádió FM 95 Hajdúnánás), Szerdahelyi József Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. (Vásárhelyi TV) és Digitális Média Kft. (Yo! Rádió Sárbogárd)] 61. 458/2010. A Comedy Central Magyarország Zrt. műsorszolgáltató Comedy Central csatornáján 2010 márciusában bemutatott reklámok időtartama [Rttv. 16. (2) bekezdés sérelme reklámidő-túllépés] 62. 460/2010. Az alkoholtartalmú illetve magas alkoholtartalmú italok reklámja 2010 márciusában [az Rttv. 13. (2) e) sérelme a Chello Central Europe Zrt. (Sport2) műsorában] 63. 461/2010. A Duna Televízió Zrt. (Duna TV) műsorán bemutatott reklámok időtartama 2010 márciusában [Rttv. 24. (1) bekezdésének megsértése] 64. 462/2010. Az M-RTL Zrt. műsorszolgáltató RTL Klub csatornájának 2010. márciusi műsorainak vizsgálata [Rttv. 13. (1) bekezdés vélelmezett megsértése, valamint az Rttv. 18. (1) bekezdés sérelme] 65. 466/2010. Az MTV Zrt. műsorszolgáltató 2010. márciusi műsorszolgáltatásában tapasztalt törvénysértések (10. (5) bekezdésének a megsértése-burkolt reklám közzététele (m1), 24. (1) bekezdésének a megsértése (m2)) 66. 509/2010. A Magyar Rádió Zrt. műsorszolgáltató MR1 Kossuth és MR2 Petőfi Rádió adójának 2010. márciusi műsorában tapasztalt törvénysértések [Rttv. 15. (1) bekezdés a) megsértése] 67. 473/2010. A televíziós vásárlások, illetve a televíziós vásárlási műsorablakok időtartama a Magyar ATV műsorában (2010. március) 68. 539/2010. A Duna TV Zrt. (Duna TV) 2010. márciusi műsoraiban tapasztalt törvénysértések [(Rttv. 10. (5)] 69. 424/2010. Az Epilepszia Önsegélyező Kör kérelme ajánlás megfogalmazására 70. 490/2010. A 2010. évi országgyűlési választási kampány a politikai hirdetések tükrében (2010. március 1-április 23.) 71. 437/2010. A Class FM szerződéses vállalásainak önbevalláson alapuló vizsgálata 2010. január-március között 437/2/2010. Kiegészítés a Class FM szerződéses vállalásainak önbevalláson alapuló vizsgálata 2010. január-március között c. előterjesztésünkhöz 72. 438/2010. A Neo FM szerződéses vállalásainak önbevalláson alapuló vizsgálata 2010. január-március között 438/2/2010. Kiegészítés a Neo FM szerződéses vállalásainak önbevalláson alapuló vizsgálata 2010. január-március között c. előterjesztésünkhöz 438/3/2010. Kiegészítés a Neo FM szerződéses vállalásainak önbevalláson alapuló vizsgálata 2010. január-március között c. előterjesztésünkhöz T-9/2010 Médiatanács koordinátor tagjelölése a Közszolgálati Kódex elkészítésének koordinálására T-10/2010 Tájékoztatáskérés a "Kisebbségi média; kisebbségi nyelvek a médiában" című konferencia előkészítésével kapcsolatban, valamint a Médiatanács koordinátor tagjelölése az Európa Unió magyar elnöksége alatt rendezendő konferencia előkészítésének koordinálására 7
741/2/2010. Kiegészítés a 741/2010. sz. előterjesztéshez: a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete kérelme ideiglenes műsorszolgáltatás végzésére (Ajka 103,0 MHz) 468/2/2010. Kiegészítés a 468/2010. sz. előterjesztéshez: az Árkádia Parkszínpad Kft. (Makó 96,8 MHz) részletfizetési kérelme 544/2/2010. Kiegészítés az 544/2010. számú előterjesztéshez: az Inforádió Kft. (Budapest 95,8 MHz) óvadék-felhasználási és műsorszolgáltatási díjcsökkentési kérelme 544/3/2010. Kiegészítés az 544/2010. számú előterjesztéshez: az Inforádió Kft. (Budapest 95,8 MHz) óvadék-felhasználási és műsorszolgáltatási díjcsökkentési kérelme Tájékoztatók: E-38. a Kalocsai Rendőrkapitányság részéről érkezett tájékoztatás iránti kérelem E-51. a Testület létszámának törvényi minimum alá csökkenése miatt el nem bírált, az Rttv. 113. szerinti nyilvántartásba vételi bejelentések E-55. Az országos kereskedelmi műsorszolgáltatók pénzügyi beszámolóinak véleményezése (Magyar RTL Televízió Zrt., MTM-SBS Televízió Zrt., FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt., Advenio Műsorszolgáltató Zrt.) E-60. az Rttv. 41. -a alapján pályáztatott Győr 100,1 MHz, Debrecen 94,4 MHz, Szeged 87,9 MHz, Székesfehérvár 96,1 MHz, Szolnok 102,4 MHz, Fehérgyarmat 99,5 MHz, Karcag 93,8 MHz és Szombathely 107,4 MHz rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok hasznosítására vonatkozó Pályázati Felhívásra beérkezett Pályázati Ajánlatok alaki és tartalmi vizsgálata Napirendi pontok tárgyalása 1. B-18/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról B-19/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról B-20/2010. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatokat fogadta el: A Médiatanács 96/2010. (X.20.) számú határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A Médiatanács a lejárt határidejű határozatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolót elfogadja. A Médiatanács 97/2010. (X.20.) számú határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A Médiatanács a lejárt határidejű határozatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolót elfogadja. A Médiatanács 98/2010. (X.20.) számú határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 8
A Médiatanács a lejárt határidejű határozatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolót elfogadja. Elnök asszony jelezte, hogy az MA-140/I/2010. és az MA-140/II/2010. számú előterjesztések nem aktuálisak, ezért javasolta, hogy kerüljenek le a napirendről. 2. MA-117/2010. Az ORTT 373/2010. (III. 3.) számú határozatával a gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok készítésének támogatására (RÁDIÓJÁTÉK2010) meghirdetett pályázati eljárásban beérkezett pályázatok bírálóbizottsági ajánlása Kapocsi Antónia tájékoztatta a Médiatanácsot, hogy az előterjesztésben szereplő pályázatok közül négynek lejárt a határideje. Elnök asszony javasolta, hogy a Médiatanács a bírálóbizottság ajánlatát fogadja el, és felkérte az Alap munkatársait, hogy készítsenek új előterjesztést. A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 99/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 373/2010. (III. 3.) számú határozatával gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok (RÁDIÓJÁTÉK2010) készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban beérkezett pályázatok bírálóbizottsági ajánlásáról I. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban a jelen határozat mellékletét képező bírálóbizottsági ajánlás alapján elfogadva az abban rögzített értékeket és összegeket az alábbi pályázatokat nyilvánítja kedvezményezetté: MA- RÁDIÓJÁTÉK20 10- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése a műsorszám tervezett címe a támogatás összege Ft 2. Magyar Rádió zrt. Vasárnapi levelek 889 000 3. Magyar Rádió zrt. Kézimunka 900 000 4. Magyar Rádió zrt. A fűszermadár 600 000 8. Magyar Rádió zrt. Az ördögszáj 600 000 9. Magyar Rádió zrt. Medvék és más verebek 600 000 10. Magyar Rádió zrt. Iljich s day 900 000 12. Magyar Rádió zrt. Kalucsni 900 000 21. Magyar Rádió zrt. Párizs, fű alatt 600 000 24. Magyar Rádió zrt. Szürke tehenek kíméljenek 845 000 25. Magyar Rádió zrt. Az ellopott zsiráf 600 000 26. Magyar Rádió zrt. A Pourtalés-kastély lakói 720 000 27. Magyar Rádió zrt. A nyugati világ bajnoka 900 000 28. Magyar Rádió zrt. A csókok 600 000 9
29. Magyar Rádió zrt. Párizsi eső 600 000 30. Magyar Rádió zrt. A régi törvény, avagy 900 000 31. Katolikus Rádió Zrt. Angyalok a tetőn 861 300 33. Katolikus Rádió Zrt. Beszélgetések Sheryl Suttonnal 1 243 600 36. Katolikus Rádió Zrt. Széchenyi pokoljárása 1 160 000 37. Katolikus Rádió Zrt. Enyim, tied, övé 1 402 500 38. Katolikus Rádió Zrt. A Sipsirica 1 346 100 39. Katolikus Rádió Zrt. A hétfejű tündér 1 048 400 40. Katolikus Rádió Zrt. Egy lócsiszár virágvasárnapja 900 000 41. Katolikus Rádió Zrt. Az áruló 1 031 000 a megítélt támogatás összesen: 20 146 900 Ft II. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban a jelen határozat mellékletét képező bírálóbizottsági ajánlás alapján az alábbi pályázatokat forráshiány miatt nem részesíti támogatásban: MA- RÁDIÓJÁTÉK20 10- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése a műsorszám tervezett címe 1. Magyar Rádió zrt. Szindbád Óbudán 5. Magyar Rádió zrt. Brahms és a macskák 6. Magyar Rádió zrt. A fehér farkas 7. Magyar Rádió zrt. Halottak apja 11. Magyar Rádió zrt. Szörprájzparti 13. Magyar Rádió zrt. Prága, főpályaudvar 14. Magyar Rádió zrt. Arany mesekönyv 15. Magyar Rádió zrt. Hambipipőke 16. Magyar Rádió zrt. Londoni küldetés 17. Magyar Rádió zrt. Hasítás 18. Magyar Rádió zrt. Ki voltál, leányom? 19. Magyar Rádió zrt. Csoda és Kósza körül a Föld 20. Magyar Rádió zrt. Testínség 22. Magyar Rádió zrt. Klamm háborúja 23. Magyar Rádió zrt. Születésünk napja 32. Katolikus Rádió Zrt. Szent Péter esernyője 34. Katolikus Rádió Zrt. István király 35. Katolikus Rádió Zrt. Történet a szerelemről és halálról III. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a gyermekek vagy felnőttek részére szóló rádiójátékok készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban a bírálóbizottsági ajánlást elfogadja. A Médiatanács felhívja az Alap vezérigazgatóját, hogy 10
- a Katolikus Rádió Zrt. kedvezményezetté nyilvánított pályázatai tekintetében a szerződéskötést megelőzően a műsorszámok elkészítési határidejére vonatkozóan a kedvezményezett nyilatkozata alapján az Alap készítsen előterjesztést, - 8 munkanapon belül döntéséről a pályázatok benyújtóit értesítse, - 8 munkanapon belül a pályázati eljárás eredményéről szóló közleményt az Alap honlapján hozza nyilvánosságra, - a pályázati eljárás lezárásáról az esetlegesen benyújtott méltányossági kérelmekről szóló tájékoztatással együtt a jelen döntést követő 30. napot követő testületi ülésre készítsen javaslatot, - a bírálóbizottság tagjai megbízási díjának átutalásáról határidőben intézkedjék. A határozat melléklete: a bírálóbizottság 2010. május 6-ai ajánlásának másolata 3. MA-130/2010. Az ORTT 137/2010. (I. 27.) számú határozatával a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására (NPMUSZ2010) meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójának bírálóbizottsági ajánlása és egy beérkezett pályázati kérelem (AERIEL KFT.) Kapocsi Antónia ismertette az előterjesztésben foglaltakat. A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatokat fogadta el: A Médiatanács 100/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 137/2010. (I. 27.) számú határozatával nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás (NPMUSZ2010) harmadik fordulójának bírálóbizottsági ajánlásáról és egy méltányossági kérelemről I. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójában az AERIEL KFT. (a műsorszolgáltatás állandó megnevezése: Klasszik Rádió 92.1) MA-NPMUSZ2010-KM-0028/2010. iktatási számú pályázatához benyújtott méltányossági kérelmét elfogadja, a Pályázónak a pályázati eljárás második fordulójában benyújtott pályázatát érvényesnek és befogadottnak minősíti és a pályázati eljárás második fordulójában benyújtott pályázathoz tartozó a pályázati eljárás harmadik fordulójában tett bírálóbizottsági ajánlást elfogadja, és a pályázatot forráshiány miatt nem részesíti támogatásban. II. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójában a LOKOMOTÍV RÁDIÓ Kft. (a műsorszolgáltatás állandó megnevezése: Klubrádió Debrecen) MA-NPMUSZ2010-KM- 0019/2010. iktatási számú - a pályázati eljárás harmadik fordulójában benyújtott - pályázatát méltányosságból érvényesnek és befogadottnak minősíti és a pályázati eljárás harmadik fordulójában benyújtott módosító pályázatához tartozó a pályázati eljárás harmadik fordulójában tett bírálóbizottsági ajánlást elfogadja, és a pályázatot forráshiány miatt nem részesíti támogatásban. III. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására 11
meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójában - a Pályázati Felhívás III.) 3.) pontjában meghatározott keretösszegeket a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók támogatására 1.975 forinttal és a közműsor-szolgáltatók támogatására 46.161 forinttal (az ÉVFORDULÓ2010 kódjelű pályázati eljárás maradvány keretösszegének terhére) megemelve - az alábbi pályázatokat támogatásban részesíti: iktatószám: MA-NPMUSZ 2010- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók a műsorszolgáltatás állandó megnevezése a megítélt támogatás (Ft) NP-17 FRISS RÁDIÓ Nonprofit Kft. FRISS RÁDIÓ 1 374 900 NP-27 TRIÓ-MÉDIA-KŐSZEG Kft. TRIÓ-TV-KŐSZEG 2 325 375 NP-29 MUZIKLAND Kft. Muzik Rádió 391 680 NP-32 Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület Tavirózsa Rádió 1 315 341 NP-34 Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ Diósgyőr Rádió 89 775 NP-35 ANDRYSOFT BT. Alfa Rádió 677 673 a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók esetében a megítélt támogatás összesen: 6 174 744 közműsor-szolgáltatók KM-18 Radio Studio Kft. Studio fm 96.3 984 780 KM-34 Lánczos Kornél Gimnázium Táska Rádió 964 800 KM-36 Tenkes Rádió Bt. Tenkes Rádió 88,6 MHz 1 131 362 a közműsor szolgáltatók esetében a megítélt támogatás összesen: 3 080 942 IV. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójában az alábbi pályázatokat forráshiány miatt nem részesíti támogatásban: iktatószám: MA-NPMUSZ2010- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók a műsorszolgáltatás állandó megnevezése NP-01 BIHARI ANTAL Körzeti Televízió Esztergom NP-06 Szlovén Rádió Közhasznú Nonprofit Kft. RADIO MONOŠTER NP-11 DOMBÓVÁR TV KFT Dombóvár TV NP-22 Dél Televízió Kft. Dél TV Kiskun NP-28 Springer Krisztina Kerepes Rádió NP-30 Pályakezdők Szakiskolájáért Oktatási és Kulturális Alapítvány Zagyvan Rádió NP-33 A Tehetséges Zenészekért Alapítvány FeZen Rádió közműsor-szolgáltatók KM-07 Domino Tv ZRt. D1 TV KM-12 Városi Könyvtár és Művelődési Ház KECEL VÁROSI TELEVÍZIÓ KM-15 Nyugat Rádió Kft. Nyugat Rádió KM-26 MÉDIA CSELE Bt Csele TV KM-29 Hajdúnánási Helyi Televízióért Alapítvány Hajdúnánási Helyi Televízió KM-30 Kistelek Város Művelődéséért és Sportéletéért Közhasznú Közalapítvány Városi Televízió Kistelek KM-32 Rákosmente Rádió Kft. Rádió 17 KM-33 ERMÉNYI CSABA Pomáz Televízió KM-35 MÁTYUS LAJOS Soltvadkerti TV 12
V. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és közműsor-szolgáltatók műszaki fejlesztésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás harmadik fordulójához tartozó bírálóbizottsági ajánlását elfogadja, valamint a pályázati eljárás harmadik fordulóját lezárja. A Médiatanács felhívja az Alap vezérigazgatóját, hogy - 8 munkanapon belül értesítse a méltányossági kérelem és a pályázatok benyújtóit, - 8 munkanapon belül az Alap honlapján hozza nyilvánosságra a pályázati eljárás harmadik fordulójának eredményéről szóló közleményt, - a pályázati eljárás harmadik fordulójában hozott bírálóbizottsági ajánlás testületi elfogadását követő 30. napig az ORTT által kedvezményezetté nyilvánított Pályázók által befizetett összeg és a pályázati díj nettó 100 forintnál nagyobb különbözetének - a Pályázati Felhívás V.) 7.) pontja alapján - a visszautalásáról intézkedjen, - a pályázati eljárás harmadik fordulójában forráshiány miatt támogatásban nem részesített pályázatok esetében - a Pályázati Felhívás V.) 6. pontjának megfelelően - a pályázati díj 75%-ának visszautalásáról a pályázati eljárás lezárását követően intézkedjen, - a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók és a közműsor-szolgáltatók tekintetében a pályázati eljárás lezárásáról - az esetlegesen benyújtott méltányossági kérelmekről szóló tájékoztatással együtt - a jelen döntést követő 30. napot követő testületi ülésre készítsen határozati javaslatot. Melléklet: a Bírálóbizottság 2010. június 1-ei ajánlásának másolata 4. MA-147/2010. Az ORTT 269/2010. (II. 17.) számú határozatával a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének támogatására (KÖNYV2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata, valamint a bírálóbizottság ajánlása Kapocsi Antónia tájékoztatta a Médiatanácsot, hogy a pályázat harmadik fordulójára a pályázatok két hónapja beérkeztek, a negyedik fordulónak pedig 2010. október 20-án van a beadási határideje. Kapocsi Antónia arról kérdezte a Médiatanács tagjait, hogy a harmadik és a negyedik fordulót külön-külön vagy együttesen bírálják-e el. Elnök asszony az utóbbi megoldást javasolta. Koltay András jelezte, hogy a pályázatban érintett, így a szavazásban nem vett részt. A Médiatanács 4/5 arányú igen (Szalai Annamária, Auer János, Kollarik Tamás, Vass Ágnes) szavazattal az alábbi határozatot hozta: A Médiatanács 101/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 269/2010. (II. 17.). számú határozatával a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének 2010. évi támogatására (KÖNYV2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójának érvényességi és teljességi vizsgálatáról és az eseti bírálóbizottság ajánlásáról I. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában - a jelen határozat mellékletét képező bírálóbizottsági ajánlás alapján - az alábbi pályázatokat részesíti támogatásban: 13
iktatószám: MA-KÖNYV2010-00 /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése 2 Századvég Politikai Iskola Alapítvány a Kiadvány tervezett címe Magyar és európai médiajog a megítélt támogatás (Ft) 2 000 000 Ft 6 Kék Európa Stúdió Bt. Átfogó műfajismeret 2 000 000 Ft 8 Nyitott Könyvműhely Bt. összesen: Média - Kommunikáció - Kultúra 1 950 000 Ft 5 950 000 Ft II. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában - a jelen határozat mellékletét képező bírálóbizottsági ajánlás alapján - az alábbi pályázatot tartalmi ok miatt nem részesíti támogatásban: iktatószám: MA-KÖNYV2010-00 /2010. 7 a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése Magyar Médiapedagógiai Kutató Intézet Nonprofit Kft. 9 Magyar Szemle Alapítvány a Kiadvány tervezett címe Média az élet három harmadában A láthatatlan ország. Dokumentumfilmek a médiában III. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójához tartozó bírálóbizottsági ajánlását elfogadja, valamint a pályázati eljárás második fordulóját lezárja. IV. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás harmadik és negyedik fordulójába beérkezett pályázati kérelmeket a bírálóbizottság együttesen bírálja el. A Médiatanács felhívja az Alap vezérigazgatóját, hogy 8 munkanapon belül - döntéséről értesítse a pályázatok benyújtóit, - az Alap honlapján hozza nyilvánosságra a pályázati eljárás második fordulójának eredményéről szóló közleményt - készítsen előterjesztést az új bírálóbizottság tagjainak megbízási idejére és díjazására vonatkozóan, - a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kedvezményezetté nyilvánított pályázata tekintetében a szerződéskötést megelőzően a szerkesztő személyének változására vonatkozóan a kedvezményezett nyilatkozata alapján az Alap készítsen előterjesztést. Melléklet: az eseti Bírálóbizottság 2010. július 15-ei ajánlásának másolata 5. MA-154/2010. Az ORTT 226/2010. (II. 10.) számú határozatával a magyarországi helyi vagy körzeti műsorszolgáltatói jogosultsággal rendelkező rádiós műsorszolgáltatók részére sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve magazinműsor készítésének támogatására (RADIOALLANDO2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata Kollarik Tamás jelezte, hogy a bírálóbizottság elnökeként értékelte a beérkezett pályázatokat. 14
A Médiatanács tagjai megegyeztek abban, hogy a korábban kitűzött pályázati határidőket módosítják. Elnök asszony felkérte a Hivatalt, hogy készítsen előterjesztést a módosított határidőkről és a bírálóbizottsági eljárás szabályzatának újraalkotásáról. A Médiatanács 4/5 arányú igen (Szalai Annamária, Koltay András, Auer János, Vass Ágnes) szavazattal támogatta az előterjesztésben foglaltakat. Kollarik Tamás nem vett részt a szavazásban. A Médiatanács az alábbi határozatot hozta: A Médiatanács 102/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 226/2010. (II. 10.) számú határozatával a rádiós - sportműsort is tartalmazható hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására (RÁDIÓÁLLANDÓ2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálatáról I. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a rádiós - sportműsort is tartalmazható hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójából az alábbi, valamely érvényességi feltételnek meg nem felelő pályázatokat kizárja: iktatószám: MA- RADIO- ALLANDO2010- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése az állandó műsor címe 53 Pro 28. Kft Vasi Mozaik 61 PENTAFON Kft. Duna-Menti Magazin 80 SUNSHINE RÁDIÓ KFT EGYÓRA 84 Helikon Rádió Kft. Helikon Krónika 95 AERIEL KFT. Fidelio Klasszik - Kulturális Hírmagazin 96 AERIEL KFT. Fővárosi Kulturális Hírek 97 MAGYAR JAZZ RÁDIÓ Kft. Budapesti Hírmagazin 98 MAGYAR JAZZ RÁDIÓ Kft. Reggeli Hírmagazin 104 RÁDIÓ GYŐR Kft. Győri Tükör 105 Szlovén Rádió Közhasznú Nonprofit Kft. Tedensko ogledalo (Heti magazin) II. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a rádiós - sportműsort is tartalmazható hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójából az alábbi, valamely teljességi feltételnek meg nem felelő pályázatokat nem zárja ki: iktatószám: MA- RADIO- ALLANDO2010- /2010. a Pályázó hatályos jogi alapdokumentuma szerinti rövidített elnevezése az állandó műsor címe 63 TRIÓ-Rádió Kft Napról-Napra 71 GONG RÁDIÓ KFT. Mozaik 72 GONG RÁDIÓ KFT. Kecskeméti Napszemle 76 Fekete Júlia Térségi Hírek 15
77 Fekete Júlia Vár-Tükör 82 Partner Rádió Kft. HELYI ÉRTÉK 83 Helikon Rádió Kft. Kétmilliárd szívdobbanás 86 "MAMBÓ RÁDIÓ" Kft. Hír-Tér Pécs 87 "MAMBÓ RÁDIÓ" Kft. Hír-Tér Komló 92 Rádió 96,3 Kft. Heti hírmondó 93 Rádió 96,3 Kft. Fortuna hírek 94 Rádió 96,3 Kft. Heti vázlat A Médiatanács felhívja az Alap vezérigazgatóját, hogy - döntéséről a kizárt pályázatok benyújtóit 8 munkanapon belül értesítse, - a Médiatanács soron következő ülésére készítsen előterjesztést a lejárt mandátumú bírálóbizottsági elnök díjazására, az új bírálóbizottság tagjainak létrehozására, megbízási idejére és díjazására, továbbá az érintett pályázati eljárásra vonatkozó határidők és átvételi napok módosításaira vonatkozóan. 6. MA-160/2010. Az ORTT 225/2010. (II. 10.) számú határozatával a magyarországi helyi vagy körzeti műsorszolgáltatói jogosultsággal rendelkező televíziós műsorszolgáltatók részére közszolgálati televíziós műsorszám készítésének támogatására (TVALLANDO2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálata Elnök asszony javasolta a Médiatanács tagjainak, hogy az előterjesztésben foglalt határozati javaslatnak csak az I. és II. pontjáról döntsenek, a III. pontban foglaltakról pedig az új bírálóbizottsági eljárási szabályzat elfogadását követően határozzanak. Kapocsi Antónia javaslatot tett a bírálóbizottság tagjainak javadalmazásával kapcsolatban. A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal elfogadta az előterjesztés határozati javaslatának I. és II. pontjában foglaltakat, és az alábbi határozatot hozta: A Médiatanács 103/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 225/2010. (II. 10.) számú határozatával a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására (TVÁLLANDÓ2010) meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában beérkezett pályázatok érvényességi és teljességi vizsgálatáról I. A Médiatanács a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában az alábbiakban felsorolt, valamely érvényességi (és teljességi) feltételnek meg nem felelő pályázatokat kizárja a pályázati eljárás második fordulójából: iktatószám: MA- TVALLANDO a pályázó neve a műsorszám címe 2010- /2010. A-31 MÁTYUS LAJOS (Tázlár Tv) Tázlári Krónika A-32 MÁTYUS LAJOS (Soltvadkerti Tv) VADKERTI KRÓNIKA B-35 Média Eger Nonprofit Kft. Hír Adás B-41 Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft Híradó 16
B-52 CSABA TV Kft. KULTÚRMIX II. A Médiatanács a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2010. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárás második fordulójában az alábbiakban felsorolt, valamely érvényességi feltételnek meg nem felelő pályázatokat nem zárja ki a pályázati eljárás második fordulójából: iktatószám: MA- TVALLANDO a pályázó neve a műsorszám címe 2010- /2010. B-38 Debrecen Városi Televízió Kft. Napszemle B-50 Veszprém TV Kft. KILÁTÓ B-64 4 SWEET ANGELS Kft. Terasz/Kultúra B-65 4 SWEET ANGELS Kft. Jó Hírek A Médiatanács felhívja az Alap vezérigazgatóját, hogy - 8 munkanapon belül döntéséről a kizárt pályázatok benyújtóit értesítse, - a Médiatanács soron következő ülésére készítsen előterjesztést a lejárt mandátumú bírálóbizottsági elnök díjazására, az új bírálóbizottság tagjainak megbízási idejére és díjazására, továbbá az érintett pályázati eljárásra vonatkozó határidők és átvételi napok módosításaira vonatkozóan. 7. MA-118/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolói (a MEDIORIX Bt. szerződésszegése) Szabó Róbert ismertette az ORTT beszámolókkal kapcsolatos gyakorlatát. A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 104/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított MEDIORIX Bt. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a MEDIORIX Bt. MA- RÁDIÓÁLLANDÓ2009-39/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Vasárnapi Magazin című állandó műsorszáma esetében a II. támogatott negyedévre, az MA- RÁDIÓÁLLANDÓ2009-116/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Szarvasi hírek című állandó műsorszáma esetében pedig az I. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót elfogadja. A támogatási szerződés 6.1. pontjának megszegése (a beszámolási kötelezettség nem előírásszerű teljesítése) miatt a szerződés 8.2.c) pontjában foglaltakra, mint lényeges szerződésszegésre tekintettel, a 8.2.c) pont alapján az utófinanszírozás folyósítását részben megtagadja, ennek keretében a megítélt támogatások (2.080.000 Ft, illetve 2.100.000 Ft) 0,5-0,5%-ának (azaz 10.400 Ft, illetve 10.500 Ft) összevezetését rendeli el a szerződés szerint folyósítandó, az adott negyedévre járó utófinanszírozások összegével. 17
A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről 8 munkanapon belül tájékoztassa a kedvezményezettet, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat és a támogatási szerződés előírásai szerint megállapítható összegű, az érintett negyedévre járó utófinanszírozások folyósításáról. 8. MA-119/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható beszámolója (Mátyus Lajos ev. szerződésszegése) A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 105/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Mátyus Lajos ev. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy Mátyus Lajos ev. MA- TVÁLLANDÓ2009-A-36/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Vadkerti Krónika című, és MA-TVÁLLANDÓ2009-A-37/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Tázlári Krónika című állandó műsorszáma esetében az I. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót elfogadja, azonban a támogatási szerződés 6.1. pontjának megszegése (a beszámolási kötelezettség nem előírásszerű teljesítése) miatt a szerződés 8.2.c) pontjában foglaltakra, mint lényeges szerződésszegésre tekintettel, a 8.2.c) pont alapján az utófinanszírozás folyósítását részben megtagadja, ennek keretében a megítélt támogatások (2.496.000 Ft 2.496.000 Ft) 0,5%-ának (12.480 Ft 12.480 Ft) összevezetését rendeli el a szerződés szerint folyósítandó, az adott negyedévre járó utófinanszírozás összegével. A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről 8 munkanapon belül tájékoztassa a kedvezményezettet, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat szerint megállapítható összegű, az érintett negyedévre járó utófinanszírozás folyósításáról. 9. MA-122/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Rádió 1 Kft. szerződésszegése) A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 106/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Rádió 1 Kft. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a Rádió 1 Kft. MA- RÁDIÓÁLLANDÓ2009-59/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Veszprémi Mozaik című állandó műsorszáma esetében a II. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót elfogadja, a támogatási szerződés 2.6. pontjának megszegése (a nem módosítható kötelező 18
adatoktól való eltérés) miatt méltányosságból szankciót nem állapít meg. A támogatási szerződés 6.1. pontjának megszegése (a beszámolási kötelezettség nem előírásszerű teljesítése) miatt a szerződés 8.2.c) pontjában foglaltakra, mint lényeges szerződésszegésre tekintettel, a 8.3.c) pont alapján az utófinanszírozás folyósítását részben megtagadja, ennek keretében a megítélt támogatás (2.080.000 Ft) 0,5%-ának (10.400 Ft) összevezetését rendeli el a szerződés szerint folyósítandó, az adott negyedévre járó utófinanszírozás összegével. A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről 8 munkanapon belül tájékoztassa a kedvezményezettet, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat szerint megállapítható összegű, az érintett negyedévre járó utófinanszírozás folyósításáról. 10. MA-136/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. szerződésszegése) Szabó Róbert tájékoztatta a Médiatanácsot, hogy a Szombathelyi Televízió és a Rádió Nonprofit Kft. szerződésszegése azért következett be, mert két műsorszám nem a vállalt időpontban került adásba. A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 107/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. MA-TVÁLLANDÓ2009-B-3/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Híradó című állandó műsorszáma esetében a III. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót elfogadja, a támogatási szerződés 2.6. pontjának megszegése (a nem módosítható kötelező adatoktól való eltérés) miatt méltányosságból szankciót nem állapít meg. A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről a kedvezményezettet 8 munkanapon belül tájékoztassa, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat szerint megállapítható összegű, az érintett negyedévre járó utófinanszírozás folyósításáról. 11. MA-138/2010. Az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a CITY TV Kft. szerződésszegései) A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: A Médiatanács 108/2010. (X. 20.) számú határozata 19
a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 934/2009. (IV. 22.) számú határozatával a televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított CITY TV Kft. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a CITY TV Kft. MA- TVÁLLANDÓ2009-A-67/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Mit Hol Hogyan című állandó műsorszáma esetében az I. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót és a kedvezményezett indokait elfogadja, a támogatási szerződés 2.6. pontjának (a nem módosítható kötelező adatoktól történő eltérés) és 6.1. pontjának megszegése (a beszámolási kötelezettség nem előírásszerű teljesítése) miatt szankciót nem állapít meg. A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről 8 munkanapon belül tájékoztassa a kedvezményezettet, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat és a támogatási szerződés előírásai szerint megállapítható összegű, az érintett negyedévre járó utófinanszírozás folyósításáról. 12. MA-141/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított Műsorszolgáltatási Alap által el nem fogadható részbeszámolója (a CONTITRADE Kft. szerződésszegése) A Médiatanács egyhangú szavazási aránnyal az alábbi határozatot fogadta el: Médiatanács 109/2010. (X. 20.) számú határozata a Médiatanács jogelődjeként az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított CONTITRADE Kft. szerződésszegéséről A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa úgy dönt, hogy a CONTITRADE Kft. MA-RÁDIÓÁLLANDÓ2009-110/2009. pályázati iktatószámon nyilvántartott Regionális hírek című állandó műsorszáma esetében az I. támogatott negyedévre vonatkozó részbeszámolót elfogadja. A támogatási szerződés 6.1. pontjának megszegése (a beszámolási kötelezettség nem előírásszerű teljesítése) miatt a szerződés 8.2.c) pontjában foglaltakra, mint lényeges szerződésszegésre tekintettel, a 8.2.c) pont alapján az utófinanszírozás folyósítását részben megtagadja, ennek keretében a megítélt támogatás (2.191.000 Ft) 1%-ának (azaz 21.910 Ft) összevezetését rendeli el a szerződés szerint folyósítandó, az adott negyedévre járó utófinanszírozás összegével. A Médiatanács felkéri az Alap vezérigazgatóját, hogy döntéséről 8 munkanapon belül tájékoztassa a kedvezményezettet, egyidejűleg intézkedjék a jelen határozat szerint megállapítható összegű, I. negyedévre jutó, illetve a II. negyedévre járó utófinanszírozások folyósításáról. 13. MA-145/2010. Az ORTT 933/2009. (IV. 22.) számú határozatával a rádiós sportműsort is tartalmazó hírműsor, illetve közérdekű szolgáltató magazinműsor készítésének 2009. évi támogatására meghirdetett pályázati eljárásban kedvezményezetté nyilvánított támogatottak Műsorszolgáltatási Alap által el nem 20