Közösségi szolgálat a Refiben



Hasonló dokumentumok
AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

Az iskolai közösségi szolgálat

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

Összeállította: Marosánné dr. Gáti Gabriella igazgató, Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

2018/2019-es tanév. Ajkai Bányász Fúvós Egyesület 8400 Ajka Szabadság tér 13.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Az iskolai közösségi szolgálat Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK


EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek szeptember 29.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

30/ , 30/

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Mit értünk közösségi szolgálaton?

Berceli Közös Önkormányzat Hivatal Becskei Kirendeltsége. Berceli "Belső-Cserhát" Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

Bagi Arany János Általános Iskola Dózsa György Művelődési Ház Helytörténeti Baráti Egyesület (HBT)

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL. Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Ferencz Zsófia, 2014

Bagi Arany János Általános Iskola Dózsa György Művelődési Ház Helytörténeti Baráti Egyesület (HBT)

Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Acsai Petőfi Sándor Általános Iskola Apc Községi Önkormányzat

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből)

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Támogató szolgálatok ELUTASÍTOTT pályázatai

BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

Általános adatok: Az intézmény működő feladatellátási helyei: 1221 Budapest, Törley tér 3-4. (székhely) 1225 Budapest, Bartók Béla út 4.

Közhasznúsági melléklet 2012

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

TÁMOP B-1-11/ Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: Ügyletkód:...

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Az önkormányzat által fenntartott intézmények és társaságok neve és címe

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

Együttműködő szervezetek

Iskolai közösségi szolgálat

Átírás:

Közösségi szolgálat a Refiben I. Törvényi háttér A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségire való jelentkezéshez ötven óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges. Ezt első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. A közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása. Közösségi szolgálatot végezhetnek a diákok csoportosan vagy akár egyénileg civil szervezetnél, egyházaknál is. A lényege, hogy a tevékenység a helyi közösség érdekeit szolgálja. Szolgálati lehetőségek a teljesség igénye nélkül: gyermekekkel foglalkozó szervezeteknél kreatív foglalkozások tartása, fogyatékos személyeknek kulturális és sportprogramok szervezése vagy idősek látogatása, kerítésfestés, állatok gondozása, részvétel karácsonyi ajándékgyűjtő akcióban, ruha és élelmiszergyűjtés, kisgyermekek korrepetálása, mentorálás hátrányos helyzetű gyerekek körében. Ezek a tevékenységek kettős célt szolgálnak. Nem csak tesz valamit az érettségi megszerzésére törekvő diák a köz javára, értéket teremt, hanem tanul is közben: együttműködést, konfliktuskezelést, empátiát, kreatív gondolkodást, felelős döntéshozatalt, felelősségvállalást. II. Nincs új a nap alatt. 1

A fentieket keresztyén lelkülettel olvasva joggal mondhatjuk: de hát ez a diakónia. A szó eredeti jelentése: a közösségért végzett szolgálat. A keresztyén értékrend megkerülhetetlen része. Nincs új a nap alatt. A Refi 1991-es újraindulása óta él a diakóniai lelkület a diákság körében. A közösségért végzett szolgálatot jelentette a kezdeteknél, hogy tanárok és diákok együtt dolgoztak az önkormányzattól visszakapott épületeken. Meszelték a falakat, ágyakat szereltek össze, takarítottak teljes erőbedobással még az évnyitó napjának reggelén is, hogy indulhasson a refis élet. Pár évig ez szinte hozzátartozott a tanévkezdéshez. Leginkább azok az Alma Matert szolgálatával. Az Önkéntes Diakóniai Szolgálat kezdetétől évről-évre sikeresen pályáznak külhoni országokba pápai refisek. De nemcsak a saját házunk tájára terjedt ki a közösségi szolgálat. A Pápán működő Egyesített Szociális Intézményben adventkor mindig megjelentek diákjaink, akik vitték énekben, versben, a Szentírásból felolvasva az örömhírt az időseknek, fogyatékkal élőknek: Krisztus megszületetett. Egyházunk diakóniai intézményei közül a Nyíregyházi Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló, Gondozó Otthonában, a Németországban működő bételi diakónissza intézetből Sonja nővér kíséretében 10 diáklányunk öt napot töltött el. Kettőjüknek a pályaválasztásukra is kiható élményt jelentett a fogyatékkal élő lányok segítése, mert diakónus szakon végeztek a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. A Dunaalmási Református Szeretetház Fogyatékosokat Ápoló-Gondozó Otthonában is sokszor segítettek refis csoportok. A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Karácsonya cipősdoboznyi ajándék gyűjtéséhez a 90-es évek közepétől csatlakoztunk. Azóta is minden osztály megtölt legalább egy dobozt ajándékkal, és sokan egyénileg is adakoznak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régió Pápai Csoportja rendszeresen számíthatott refisekre. Ugyanígy évek óta népszerű decemberben, az első nyíltnapunkon az adventi süteményvásár. A sütiket otthonaikban és a kollégiumban sütik a diákok, és természetesen ők is árusítják. A befolyt összeggel támogattuk többek között a kárpátlaljai Nagydobronyi Református Líceumot, a Kárpátmedencei Református Oktatási Alapot. 2

III. Együttműködési megállapodásaink Az ötven óra közösségi szolgálat teljesítését egy szolgálati naplóban vezetik a diákok. Csak az a szolgálat igazolható, akikkel az iskolánk együttműködési megállapodást kötött. Egyházi intézmények: Dunántúli Református Egyházkerület hat egyházmegyéje Ez lehetővé teszi azoknak a diákoknak, akik a gyülekezetükben eddig is végeztek diakóniai szolgálatot, vagy ez után szeretnének ehhez kapcsolódni, hogy mindez beszámítható legyen a köznevelési törvény által kötelezett 50 órába. Pápai Szent Anna Plébánia Sarutlan Kármelita Rendtartomány - Attyapuszta Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Pápa Civilszervíz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete Egyházaskesző Község Önkormányzat Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola Fogjunk Össze Értük- Szülők a Gyermekekért Közhasznú Egyesület Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Jókai Mór Városi Könyvtár Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régió Pápai Csoport Mária Rádió Közhasznú Egyesület Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápa Város Önkormányzatának Városgondnoksága Pápa Városi Televízió Pápai Bartók Béla Zeneiskoláért Alapítvány Pápai Fúvosok Egyesülete Pápai Kosársuli Alapítvány 3

Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolája Pápai Városi Óvodák Szent István Római Katolikus Általános Iskola Pápa városán kívül AFS Bakonyjákó Község Önkormányzata Bobai Óvoda Dáka, Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye Egyházaskesző Község Önkormányzata Kaposvári Nemzetőr Óvoda Kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda Kaposfüredi Tagóvodája Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Utcai Tagóvodája Magyarpolányi Passio Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány Nyárád, Közös Fenntartású Napközis Óvoda Palóznak Község Önkormányzata Pázmándfalui Napsugár Óvoda Pázmándfalui Napsugár Óvoda Répceszemere Község Önkormányzata Somlóvásárhely Polgárőrség Sümeg, Napfény Szociális Segítő Központ Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szenna Szerecseny Község Önkormányzata Taljándörögd Község Önkormányzata Veszprém, Családsegítő Szolgálat Veszprém, Művészetek Háza Veszprém, Támasz 2. Idősek Otthona Veszprém Szociális Ellátó Nonprofit Kft. IV. Ízelítő közösségi szolgálatot végző diákoktól tapasztalataiból A közösségi szolgálat nekem. a favágásról szól. Időseknél vágjuk a fát, és közben beszélgetünk velük. Én ezt nagyon élvezem..egy lépéssel közelebb az érettségihez. 4

egy kedves nap a hétből, amikor segíthetek a 3. osztályos kisgyerekeknek a leckéjükben, játszom velük, vagy csak beszélgetünk. Szeretek önkénteskedni. kellemes hétfő délutáni órát jelent egy másodikos kislány társaságában, amit olvasással, írással és emlékezetes beszélgetésekkel töltünk el, én végeztem ilyen típusú munkát, tőle. hogy kötelezővé tették, csak a kedvemet vették el Felbecsülhetetlen érték volt, mikor egy gyerek ötöst hozott matematikából, mert előző nap gyakoroltunk a dolgozatra. azt jelenti, hogy lehajolhatok a gyerekekhez, megérthetem beszédüket, én is, gyermekké válhatok. élmény, hiszen szeretek segíteni másoknak. A legkedvesebb élmény, amikor a Fogyatékosok Napközi Otthonában voltunk először. Fantasztikus volt a légkör és nagyon kedvesen fogadtak minket. egy kihívás, amit szívből csinálok. fontos, mert így a gyerekek, akiket korrepetálunk egy kicsit többet tanulnak, mint az iskolában. Akikkel pedig játszunk a legtöbben árvák és a programok által jól érzik magukat és örömet szerzünk nekik. először közömbös volt, de egyre jobban kezdem megkedvelni. Mikor a Fogyatékosok Napközi Otthonában voltunk, mécseseket csináltunk, egy lánnyal nagyon jól összebarátkoztam. Nem tudott mást mondani, csak annyit, hogy milyen jó, amikor megyünk és nagyon hálás, mikor segítünk nekik. amikor együtt kirakóztam egy fogyatékkal élő bácsival és nagyon élvezte. egy olyan szabadidős tevékenység, amin szívesen veszek részt. A szemétszedésen részvételt nagyon élveztem és szívesen végeztem a munkát. Egyáltalán nem volt ciki. való egy felfrissülés, ahol tapasztalatot szerezhetek az élet nehézségeiről, harcairól. nekem nagyon fontos és megnyugtató. 5

Amikor a Fogyatékosok Napközi Otthonában voltunk először az nagyon jó volt, mert teljesen más volt a kép, mint amit én magamban festettem erről. sokat jelent, mert nagyon jó érezni, hogy csak egy verssel is lehet örömet okozni embereknek. Voltam az öregek otthonában egy néninél, aki annyira megbízott bennem, hogy megmutatta a szobáját Számomra az volt a legemlékezetesebb, mikor az idősek otthonában műsort adtunk. Örültek nekünk. Életem egyik legszebb élménye volt. a feltétel nélküli szeretetet és gondoskodást jelenti. Egyáltalán nem kényszernek érzem, hanem lehetőségnek. Az idős néni elmesélte, hogy nem volt fényes gyerekkora. Felnőttként is nélkülözött. Nagyon jó volt hallgatni, hogy az Úr mekkora hitet, kitartást adott neki. sok jó élményt ad. Persze van, amikor nem szívesen megyek, de a végére mindig boldog vagyok, hogy segíthettem. A közösségi szolgálat nem csak egy munka, hanem sokkal több. Az osztálytársaimmal éppen a pápai temetőben szedtük rendbe és tisztítottuk a tanársírokat és úgy döntöttem, hogy rendbe teszem a mamám sírhelyét is. Nagyon jó érzés volt kivenni részemet a munkából és tudtam, hogy valami hasznosat is csináltam aznap. Örülök, hogy részese lehetek, és általa új embereket ismerhetek meg. V. Aktualitások Az aktuális közösségi szolgálati lehetőségekről a hétkezdő reggeli áhítatokon, valamint a Refi-blogján értesülhetnek az érintettek. Az iskola közösségi koordinátora: Vadász Márta vezető vallástanár elérhetőség: vadasz.marta@gmail.com 6

7