ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL



Hasonló dokumentumok
2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet. a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezéséről és képesítéséről

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezéséről és képesítéséről

212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet. az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről (KIVONAT)

Budapest, december

EMŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

29/2008. (OT 16.) ORFK utasítás. a pályázatok szervezésének és végrehajtásának rendjéről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Közép - dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal évi

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat. Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosításáról

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 37. számú melléklete. A Klinikai Központ szervezeti és működési szabályzata

6/2012. számú házelnöki rendelkezés az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és M űködési Szabályzatána k kiadásáró l

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

I. fejezet. Általános rendelkezések

Magyarországi IOSHA országjelentés

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről

Ipari termelői árak, november

Ipari termelői árak, augusztus

I. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. tv. 31. alapján:

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május 16-i ülésére

Mátészalkai Járási Hivatala. Általános közzétételi lista

NYÁRLŐRINCI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tájékoztatás a évi adatszolgáltatás változásairól (25D, 9H és F9H táblák)

POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA*

FÖLDHIVATALI ÜGYVITEL I.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 6/2010. (I.18.) számú. h a t á r o z a t a. tagozódásának és ügyrendjének megállapításáról

Adatkezelési Szabályzat

A BARANYA MEGYEI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 56. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE július 9., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására

1. Hatósági és Szociális Iroda

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete december 10-i ülésére

A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1. A bizottságok általános feladatai

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./C kötet

Eötvös Károly Megyei Könyvtár

356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet. a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 37. szám

NYÍLT ÜLÉSE. 2. számú jegyzőkönyve (2014. MÁRCIUS 17.) Rendelet: 2/2014. (III. 20.) ÖR. Határozatok: 12/2014. /2014. Kt. hat.

TEÁOR '03 TEÁOR '08. NG ág Kódszám Megnevezés NG. Kódszám Megnevezés

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPESTI JAVÍTÓINTÉZETE 1032 Budapest, Szőlő u. 60. Telefon: (+36) (1) , Fax: (+36) (1)

E L Ő T E R J E S Z T É S

7/2013. (II. 22.) ORFK utasítás. az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 187/5

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása

I. fejezet. Általános rendelkezések. Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3300 Eger, Dobó tér 2. Polgármesteri Hivatal jogállása

Előterjesztés. Tolnai Lászlóné sk. jegyző. Határozati javaslat. A Tengelici Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Javaslat az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. Utasítások

I. Szervezeti, személyzeti adatok

Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 18. napján tartandó ülésére

320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet. a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szám: /2/2013. ált. Jóváhagyom: Dakos József rendőr dandártábornok sk. megyei rendőrfőkapitány A SIKLÓSI KAPITÁNYSÁGVEZETŐ

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 14. szám 1333

A jókarbantartási kötelezettség fogalma és folyományai I. Katonai Hatósági Konferencia, Balatonkenese

SZERB KÖZTÁRSASÁG VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY TARTOMÁNYI PÉNZÜGYI TITKÁRSÁG

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (FMKH NSzSZ) szakmai szervezeti egységeinek tevékenységi köre és feladatai

DOMBRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR

1.1 A hivatali SZMSZ IV. fejezet (A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti felépítése) 1.1 pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

NEMZETI TESTÜLET. Nemzeti Akkreditálási Rendszer. szervezetek megfigyelõ helyszíni NAR kiadás. Hatályos: április 21.

VI.2. Az ügyintézés folyamata VI.3. A kiadmányozási jog gyakorlása VI.4. A vezetői utasítás végrehajtása VI.5.

Javaslat az Ózdi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Az emberi erőforrások minisztere 44/2015. (IX. 10.) EMMI utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról

A nemzetgazdasági miniszter. 26/2015. (XII.30.) NGM utasítása. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Jogszabályok AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1

Bugac Nagyközségi Önkormányzat a január 10-én tartott ülésén fogadta el az 1/2013. KT.sz. határozatával. Hatályos: január 11.

K I V O N A T. Hermánszeg Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2010. (IV. 28.) határozata. a közbeszerzési szabályzatról 1..

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK A A A II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI

MEGÁLLAPODÁS. 1. A tervezés tekintetében

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

11/2009. (VIII. 12.) FVM utasítás. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról

A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA

Tatabányai Egyesített Bölcsődék. Szervezeti és Működési Szabályzata

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 46. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E augusztus 25., csütörtök. Tartalomjegyzék. I.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A PILISVÖRÖSVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Kormány általános hatáskör területi államigazgatási szervérl

SZEGEDI ÜGYVÉDI KAMARA

225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-361/2016. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-2745/2016)

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KESZTHELY KAPITÁNYSÁGVEZETŐ 8360 Keszthely, Deák F. utca 31. Tel.:83/ Fax: 83/ /56-48 BM: 26/

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata

Oktatási Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

1991. évi XI. törvény. az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről. Az egészségügyi államigazgatási szerv feladatai

R E N D E L E T E K T A R T A L O M. Rendeletek... 1 Határozatok Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról

II. FEJEZET A RENDŐRKAPITÁNYSÁG JOGÁLLÁSA, IRÁNYÍTÁSA, FELADATAI

5. Szabálysértési és Kereskedelmi Iroda hatásköri jegyzéke SZABÁLYSÉRTÉSEKKEL KAPCSOLATOS JEGYZŐI FELADAT ÉS HATÁSKÖRÖK

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (9/2005. (I.11.) KT. határozattal elfogadva)

MAGYAR KÖZLÖNY. 92. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 4., csütörtök. Tartalomjegyzék

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Döntés a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

BAGI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról

MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Átírás:

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály feladat- és hatáskörei 1. Építésügyi Osztály 1.1. Az Építésügyi Osztály az építésügyi feladatok körében ellátja a Kormányhivatal feladat- és hatáskörét érintő a) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben és az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendeletben és egyéb külön jogszabályokban meghatározott állami főépítészi; b) az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló kormányrendeletben és egyéb külön jogszabályokban meghatározott építésügyi hatósági; c) az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló kormányrendeletben és egyéb külön jogszabályokban meghatározott építésfelügyeleti hatósági feladatokat. 1.2. Az Építésügyi Osztály egyes közhatalmi feladatai tekintetében a) ellátja a Kormányhivatal állami főépítészeti hatáskörébe utalt terület- és településfejlesztéssel, valamint terület- és településrendezéssel, illetve az építészeti értékvédelemmel kapcsolatos feladatait; b) ellátja a Kormányhivatal állami főépítészi hatáskörébe utalt területrendezési hatósági eljárással összefüggő hatósági feladatokat; c) a Kormányhivatal állami főépítészi hatáskörében véleményezi a területrendezési terveket és településrendezési eszközöket, folyamatosan figyelemmel kíséri a területrendezési tervekben foglaltakat, a településrendezési tervekben való megvalósulását, és állást foglal a településrendezési terveknek az országos és a megyei tervekkel való összhangjáról; d) a Kormányhivatal állami főépítészi hatáskörében véleményezi az országos, valamint az illetékességi területét érintő regionális fejlesztési programokat és azok területrendezési tervekkel való összhangját; e) ellátja a Kormányhivatal és a kormánymegbízott hatáskörébe utalt másodfokú építésügyi és építésfelügyeleti hatósági döntéseket;

f) az elsőfokú építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok felett gyakorolt felügyeleti jogkörében: ellenőrzi az elsőfokú építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok tevékenységét, a jogszabályok előírásainak betartását, az építésügyért felelős miniszter utasítása alapján célvizsgálatokat, összevont építésügyi és építésfelügyeleti hatósági célvizsgálatokat, illetve utóvizsgálati ellenőrzést tart, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági ügyekben dönt az elfogultság megállapításáról, illetve elfogultság, valamint egyéb kizárási ok és illetékességi összeütközés esetén, amennyiben jogszabály az eljáró szervet nem állapítja meg kijelöli az eljáró szervet, szükség esetén megteszi az elsőfokú hatóság mulasztása miatt szükséges intézkedéseket; g) az éves ellenőrzési tervében foglaltak szerint ellenőrzi az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó, járásszékhely települések jegyzői és járási építésügyi (és örökségvédelmi) hivatalok tevékenységében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) végrehajtását és a hatósági tevékenység jogszerűségét. 1.3. Az Építésügyi Osztály funkcionális feladatai tekintetében a) kezeli az Országos Építésügyi Nyilvántartás elektronikus alkalmazásait; b) állami főépítészi hatáskörében gondoskodik az önkormányzati főépítészi vizsgák lebonyolításáról, az önkormányzati főépítészek szakmai továbbképzéséről; c) közreműködik a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő területi feladatok ellátásában, illetőleg az ezzel kapcsolatos térségi koordinációban; d) működteti és vezeti a területi építészeti-műszaki, településrendezési és területrendezési tervtanácsokat; 2. Oktatási és Hatósági Osztály 2.1. Az Oktatási és Hatósági Osztály az általános hatósági feladatok körében ellátja azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben a jogszabály másodfokon eljáró hatóságként a Kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen a) az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényben; b) a földgázellátásról szóló törvényben; c) a hadigondozásról szóló törvényben;

d) a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben; e) a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben; f) a társasházakról szóló törvényben; g) a távhőszolgáltatásról szóló törvényben; h) a temetőkről és a temetkezésről szóló törvényben; i) a természet védelméről szóló törvényben; j) a villamos energiáról szóló törvényben; k) a vízgazdálkodásról szóló törvényben; l) a vízi-közmű szolgáltatásról szóló törvényben; valamint az azok felhatalmazása feladatokat. alapján kiadott rendeletekben meghatározott 2.2. Az Oktatási és Hatósági Osztály a megyei hatósági feladatok körében a) közreműködik a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatok ellátásában; b) ellátja a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló kormányrendeletben (a továbbiakban: R.), valamint ennek alapján összeállított éves hatóság tervben meghatározott ellenőrzési feladatokat; c) ellátja a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározott feladatokat; d) ellátja a 2.1. pontban meghatározottak kivételével azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos feladatait, melyekben a jogszabály első fokon és másodfokon eljáró hatóságként vagy felügyeleti szervként a Hivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen: da) db) dc) dd) de) df) dg) dh) az adózás rendjéről szóló törvényben; az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben; a bányászatról szóló törvényben; az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben; a kereskedelemről szóló törvényben; a kisajátításról szóló törvényben; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben; a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben;

di) dj) dk) dl) dm) dn) do) a közúti közlekedésről szóló törvényben; a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényben; a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben; a mozgóképről szóló törvényben; a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben; a statisztikáról szóló törvényben; a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben; valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat. 2.3. Az Oktatási és Hatósági Osztály oktatással kapcsolatos feladatai körében a) megszervezi és lebonyolítja az állami vizsgákat, valamint a tanulmányok alatti egyéb vizsgákat, közelebbről: megszervezi és lebonyolítja a közép- és emelt szintű érettségi vizsgákat, közreműködik a szakmai vizsgák szervezésében a vizsgatételeknek az iskolák részére történő átadás-átvételében történő részvétellel, valamint független vizsgabizottság előtti vizsgákat szervez; b) nyilvántartásba veszi a nem állami, illetve nem önkormányzati köznevelési intézményeket, kiadja működési és vizsgaszervezési engedélyeiket; c) a köznevelési intézmények, valamint az érettségi és szakmai vizsgák szervezésének hatósági ellenőrzését végzi; d) a nem állami, nem önkormányzati intézményfenntartók törvényességi ellenőrzését végzi; e) kijelöli a felvételi körzeteket, első és másodfokú döntéseket hoz a tankötelezettség teljesítésével kapcsolatban; f) közreműködik az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny szervezésében, ellátja az országos kompetenciamérés lebonyolításával kapcsolatos feladatokat, illetőleg megszervezi a középiskolai felvételi eljárást; g) a Kormányhivatal hatáskörébe utalt egyéb köznevelési feladatokat lát el (pl. külföldi munkavállaláshoz bizonyítvány hitelesítése). 3. Törvényességi Felügyeleti Osztály 3.1. A Törvényességi Felügyeleti Osztály koordinációs feladatai tekintetében a) szakmai segítséget nyújt a területrész átadása, átvétele, cseréje esetén a javaslat elkészítéséhez; b) lefolytatja a nemzetiségek jogairól szóló törvényben foglalt, a nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos egyeztetéseket és szükség esetén törvényességi felügyeleti jogkörében eljár.

3.2. A Törvényességi Felügyeleti Osztály funkcionális feladatai tekintetében a) gondoskodik a Nemzeti Jogszabálytár önkormányzati rendelettárával és kapcsolattartási felületével kapcsolatos feladatok ellátásáról; b) gondoskodik a jegyzői értekezletek, konzultációk megszervezéséről; c) gondoskodik a helyi önkormányzati képviselők és a nemzetiségi önkormányzati képviselők törvényben előírt kötelező képzése megszervezéséről; d) közreműködik a Kormányhivatal munka- és ellenőrzési tervének végrehajtásában. 3.3. A Törvényességi Felügyeleti Osztály törvényességi felügyeleti feladatai tekintetében a) ellátja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben (a továbbiakban: Mötv.) és az Mötv. felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével, illetve a területszervezési eljárással kapcsolatos feladatokat; b) ellátja a nemzetiségek jogairól szóló törvényben és egyéb jogszabályokban a kormányhivatal részére a nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatosan megállapított feladatokat; különös tekintettel a törvényességi felügyelettel kapcsolatos feladatokra, előkészíti az ezzel kapcsolatos döntéseket; c) ellátja a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a területfejlesztési önkormányzati társulások és a térségi fejlesztési tanácsok törvényességi felügyeletével kapcsolatos feladatokat; d) ellátja a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat; e) ellátja a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényből adódó, az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat; f) a közbeszerzésekről szóló törvényben meghatározottak alapján vizsgálat lefolytatását kezdeményezi a közbeszerzési ügyekben felülvizsgálatra jogosult szervnél, amennyiben a kormányhivatal feladatainak ellátása során ennek szükségessége felmerül; g) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátására vonatkozó kötelezettségének eleget nem tevő települési önkormányzattal szemben kezdeményezi a költségvetési támogatás visszatartását, illetve zárolását, és ellátja ezzel összefüggésben a vízgazdálkodásról szóló törvényben és annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott feladatokat; h) ellátja a Nemzeti Jogszabálytárról szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat; i) gondoskodik az önkormányzatok adatainak Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében történő aktualizálásáról; j) feldolgozza és elemzi a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének tapasztalatait; k) gondoskodik a törvényességi felügyelettel, a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok működésével kapcsolatos adatok gyűjtéséről, azok ellenőrzéséről, feldolgozásáról;

l) feldolgozza és elemzi a területfejlesztési intézmények törvényességi felügyeletének tapasztalatait; m) polgármesteri tisztség megszűnését követően gondoskodik a munkakör-átadási jegyzőkönyvnek a kormánymegbízott megbízásából történő aláírásáról; közreműködik a nemzetiségi önkormányzat elnökének személyében bekövetkező változás esetén az átadás-átvételi eljárásban; n) közreműködik javaslattevőként és döntés-előkészítőként a Kormánynak, valamint kezdeményezőként a nemzetiségpolitikáért felelős miniszternek a nemzetiségek jogairól szóló törvényben meghatározott feladatai ellátásában. 3.4. A Törvényességi Felügyeleti Osztály közreműködik a Kormány helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott feladatainak ellátásában. Ennek keretében a) a feladat- és hatáskörrel rendelkező más államigazgatási szervekkel együttesen részt vesz a szakmai irányító miniszter ellenőrzési feladatainak teljesítésében, értékeli és elemzi az ágazati törvények, kormány- és miniszteri rendeletek hatályosulását; b) a helyi önkormányzatoktól és a nemzetiségi önkormányzatoktól adatokat és információkat kérhet a szakmai irányításért felelős miniszter ágazati feladatai körében, az információkat összegzi és továbbítja a szakmai irányításért felelős miniszternek. 3.5. A Törvényességi Felügyeleti Osztály az általa alkalmazandó jogszabályok tartalmával összefüggésben az érintett jogszerű működése céljából az érintett kérésére szakmai segítséget nyújt. 3.6. A Törvényességi Felügyeleti Osztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai tekintetében az érdekelt önkormányzatok megegyezésének hiányában előkészíti a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó önkormányzatok kijelölését. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja, helye, ideje, az ügyintézés határideje, valamint az illeték, igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatosan a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és a vonatkozó ágazati jogszabályokban foglaltak szerint jár el a főosztály.