IMPULZUS Tanulógazda Program
I M P U L Z U S = l e nd ü l e t Az impulzus a test azon törekvése, hogy fenntartsa mozgásának állapotát. Ezt az Impulzust a Budapest Bank Békéscsabáért Program keretében kaptuk meg. Amelyet igyekeztünk a saját lendületünkkkel átadni a résztvevőknek. 2
E l ős zó Ritkán van lehetőség arra, hogy olyan kis kézikönyv születhessen, amely praktikus segítője lehet a gazdálkodni vágyóknak és egy profitorientált szervezet támogatásával valósulhat meg. Ebben az esetben nem csak a kiadványunk finanszírozását vállalta fel a Budapest Bank és Békéscsaba Önkormányzata által közösen meghirdetett pályázat, hanem egy egész évet átölelő programsorozat megvalósítását. A program keretében a célunk az volt, hogy megismertessük a biogazdálkodás lényegét, megvalósíthatóságát, a témával kapcsolatos félreértések eloszlatását, a biotermesztés fejlődését - jó példák bemutatását. Leghitelesebben mindig akkor képviselhetünk valamit, ha azt önmagunk is alkalmazzuk. Egyesületünk 2010-től csatlakozott a Biokontroll Hungária Nonprofit Zrt. ellenőrzési rendszerébe és a minőségirányítási előírások betartásával a 6600 m2 földterületre megszerezte a bioföld minősítést. A 3 éves átállási időszak hosszúnak mondható, de ez idő alatt kellő információ, gyakorlati tapasztalat gyűjt össze, hogy a biotermesztés már tervezhető, biztonsággal kialakítható és fenntartható maradhasson. A negyedik évtől a területen megtermelt növényféleségek terméseire már használhatjuk a bio szót, amelyet tanúsítvány meglétével igazolhatunk. Az általunk megtermelt javak döntő hányadát rászorulók részére adományoztuk élelmiszerszükségletük kiegészítéseként. Igyekeztünk bevonni őket a termesztés menetébe, és nem csak az önellátásuk segítése volt a feladatunk, hanem az egészségtudatos, természetközeli látásmód és szemléletmód kialakításán is sokat fáradoztunk. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában gyakorlottaknak 3
mondhattuk magunkat és szerettük volna mindezt továbbadni. Kétségtelen, hogy a biotermesztés sokkal több kézimunkát, odafigyelést, elszántságot igényel a hagyományos - vegyszeres - termesztéssel szemben, de egyre többen vállalják ezeket a plusz feladatokat, hisz az egészséges élelmiszer az alapja az egészséges - egészségtudatos életmód kialakításának. Nagyon sok vélemény látott napvilágot ezzel kapcsolatban és az észlelhető, hogy érvek és ellenérvek sokasága áll egymással szemben. Senkit sem akartunk meggyőzni a biotermesztés hasznosságáról, de kifejezett célunk volt, hogy eloszlassuk a félreértéseket, tisztába tegyük a fogalmakat és mindemellett olyan ismeretet is átadhassunk, amelyek egy komplett kép megalkotásához adhattak segítséget. Nem csak a termesztés folyamatát vettük végig, hanem a gazdálkodási év számszerűsíthető - kellékeit is. Az önellátáson túlmenően, igyekeztünk segíteni egy olyan alternatíva kidolgozásában is, ahol mint profitorientált vállalkozó, kereskedő mivoltában is tevékenykedhet a későbbiekben a programon részvevők bármelyike. Mint azt saját tapasztalatunkból is tudjuk, maga a növénytermesztés sem egy rövid időintervallum - hanem egy hosszabb folyamat - jelen esetben pedig itt még tovább kellett gondolkodnunk a tervezésben. Ez is nehezítette a tanfolyamon résztvevők befogadó képességét, hisz a felgyorsult életvitelben idegennek tűnhet egy több hónapra, több évre szóló - türelmet kívánó folyamat elvégzése. A program tehát nem csak arról szólt, hogy a növénytermesztést mint tananyagot elsajátíthassák, kapcsolhassák a vállalkozóvá válás készségeivel, hanem egy szemléletmód váltásról, új 4
szemléletmód kialakításáról is. A törekvések az egészséges környezet és fenntarthatóság jegyében nem csak helyi szinten, hanem országosan, sőt világméretű nagyságokban is megjelennek már. Ahhoz, hogy ne csak az elméletek lássanak napvilágot és teóriák, téves elképzelések szülessenek meg - ahhoz szükséges a jó gyakorlatok bemutatása, ahol hiteles beszámolókat hallhatnak, láthatnak amelyek által a változás, változtatás képessége megszületik a gondolatokban és a gyakorlatban megvalósításra találnak. Ebben a témakörben egy összefoglaló gondolat, amely mentén elindítottuk mi is az Impulzus tanuló gazda programunkat, a következő: A fenntarthatóságra nevelés feladata az ökológiailag, szociálisan gazdaságilag és politikailag fenntartható társadalom létrejöttéhez szükséges emberi képességek és magatartások kialakítása. Tehát ki kellene alakítanunk azt a társadalmat, társadalmi réteget, csoportot amelyikben ott van a fejlődés utáni vágy, a jövőre való vigyázás gondolatával. Lehetőségünk legyen a tenni akarásra, a fejlődésre, az eredmény elérésére. Mindehhez azonban a segítő kezekre is szükség van. Ennek a programnak a megvalósításához a segítő kezet a Budapest Bank által életre hívott pályázat nyújtotta. A magam és a résztvevők nevében is: KÖSZÖNJÜK! 5
B iok e r t t e r v e z é s A termesztés alapelvei A kertészeti vegyes-kultúrában a - talaj egészsége - a növények jóléte, - a termés fokozása, - a betegségek megelőzése - a komposztálás nem más, mint irányított humuszgyártás. Növénytársítás Régi megfigyelés, hogy a növényfajok többsége korántsem közömbös egymás iránt, rokon- és ellenszenvek bonyolult hálózata létezik közöttük. Egyes növények lehetnek: - kedvező hatású és védelmező társnövények, - a szomszéd növények kártevőit riasztó, ill - kórokozóit elhárító fajok 6
J a nu á r H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 7
Vetésforgó A konyhakertben ültessük a zöldségeket vetésforgóban, vagyis évről évre változtassuk a helyüket, hogy ezzel megakadályozzuk a kórokozók és betegségek felszaporodását. Tehát ugyanabból a családból származó növényeket kb. 4 évig ne vessük ugyanarra a helyre, ha tehetjük. Fontos az hogy ne ültessünk ugyanabból a családból származót a következő évben ugyanarra a helyre. Növénycsaládok Hagymafélék (Alliaceae) - Vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, metélőhagyma(snidling), medvehagyma Ernyősvirágúak (Apiaceae) - Sárgarépa, paszternák, petrezselyem, zeller Fészkesvirágúak (Asteraceae) - Saláta 8
F e b r uá r H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vörös- és fokhagyma, sarjadékhagyma, borsó 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 Sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vörös- és fokhagyma, sarjadékhagyma, borsó, spenót, torma telepítése 29 9
Keresztesvirágúak: - Káposzta, brokkoli, karfiol, bimbóskel, karalábé, retek, kínai kel, kelkáposzta, vöröskáposzta, torma Tökfélék (Cucurbitaceae) - Uborka, sárgadinnye, görögdinnye, spárgatök, sütőtök, cukkini, patisszon Hüvelyesek (Fabaceae) - Borsó, bab, szójabab, lóbab, földimogyoró, lencse Burgonyafélék (Solanaceae) - Paradicsom, paprika, padlizsán, burgonya Példa 4 részre osztjuk a kertet, minden 5.évben kerül ugyanaz a növény vissza. 1. hüvelyesek (bab,borsó), káposztafélék, 2. gyökérzöldségek, hagymák 3. paprika, paradicsom 4. kukorica, tökfélék 10
M á r c iu s H é t fő Kedd S z e rd a 1 C sü t ö rt ö k 2 Pén tek 3 S z o mbat 4 Vasárnap 5 6 sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vörös- és fokhagyma, sarjadékhagyma, borsó, spenót, saláta, kapor 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vörös- és fokhagyma, sarjadékhagyma, borsó, spenót, saláta, kapor, sóska 21 22 23 24 25 26 nyári retek, korai burgonya, spenót, sóska, kapor, káposztafélék 28 29 30 31 11 27
Korai vetésű zöldségfélék - Spenót, - Zöldborsó, - Petrezselyem és a pasztinák, - Dughagyma, - Fokhagyma, - Sárgarépa, - Hónapos retkek, - Fejes saláta, Késő tavaszi vetés április elejétől május elejéig Ilyenkor vetjük a melegigényes növényeket dinnyeféléket: - Tök, - Uborka, - Sütőtök, - Paprika, paradicsom,burgonya, - Bab, - Csemegekukorica - Palánták ültetése a májusi fagyok után 12
Á p r il is H é t fő Kedd 4 S z e rd a 5 C sü t ö rt ö k 6 Pén tek 7 S z o mbat Vasárnap 1 2 3 8 9 10 nyári retek, spárgatök, korai burgonya, spenót, sóska, kapor, paprika, paradicsom, káposztafélék 11 12 13 14 15 16 17 nyári retek, spárgatök, sütőtök, sárga- és görögdinnye, paprika, paradicsom, spenót, csemegekukorica, sóska, kapor, káposztafélék 18 19 20 21 22 23 25 26 27 28 29 30 cékla, uborka, sütőtök, sárga- és görögdinnye, bab, csemegekukorica, kapor, káposztafélék 13 24
Nyári vetések - Másodvetemények, rövid tenyészidejű fajták, - Rizikó: szárazság, folyamatos öntözést igényel, - Borsó, - Csemegekukorica Őszi vetés - Az elvetett magokból még abban az évben kifejlődnek a növény vegetatív részei és áttelelnek. - Így vethetők pl. az áttelelő saláta, a spenót, a sóska, az áttelelő káposzta Tél alá vetés - Azt értjük, hogy a magokat a levegő erős lehűlése után vetjük el, így azok csak tavasszal indulnak csírázásnak. - Petrezselyem, - Sárgarépa 14
M á jus H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 6 7 8 13 14 15 5 uborka, bab, csemegekukorica, kapor 9 10 11 12 uborka, bab, csemegekukorica, kapor 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 fejes- és kelkáposzta, karalábé, uborka, csemegekukorica, kapor, zöldbab 30 31 15
K om p os zt á l á s Melyek a komposztálható nyersanyagok? - Konyhai hulladékok:gyümölcs, zöldség, krumpli, tojáshéj, kávézacc, teafilter tartalma, elhervadt, vágott virág, elszáradt cserepes növények (cserép nélkül) stb. - Kerti hulladékok: elnyílt virágok, lehullott gyümölcs- és zöldség, ágak, gallyak, lombok, fűnyesedék, kerti gaz - Egyéb hulladék: kezeletlen fa, papír (nem színes), karton Mit nem szabad a komposztba felhasználni? - Főtt ételmaradékot (főként húst és halat, mártásokat és levesmaradékokat), kenyeret és csontokat, - Hamut (vagy csak nagyon kis mennyiségben), - Üveget, fémet és műanyagot, - Színes újságot, - Pelenkát, porzsák tartalmát, - Fáradt olajat, vegyszereket, festéket, elemet, növényvédő szert, gyertya maradékot (semmiféle veszélyes anyagot!) 16
J ú ni u s H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k 1 Pén tek 2 S z o mbat 3 Vasárnap 4 5 fejes- és kelkáposzta, karalábé, uborka, csemegekukorica, kapor, zöldbab 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 25 26 uborka, csemegekukorica, kapor, zöldbab 20 21 22 23 24 karalábé, cékla, uborka, késői burgonya, fejes saláta, zöldbab, kapor 27 28 29 30 17
Komposztáló berendezés - Amikor komposztálót épít kertjében: a gilisztákkal, rovarokkal együtt a különböző baktériumok és gombák alkotják az önkéntes munkaszolgálatot. Ahhoz, hogy ezek az élőlények életfunkcióikat működtetni tudják, levegőre, vízre, tápanyagra, és nem utolsó sorban kellemes környezetre van szükségük. - Az Ön feladata az, hogy ezeknek az élőlényeknek megfelelő öko-otthont hozzon létre komposzt halom formájában. Komposztálás folyamata - Akkor ideális a nedvességtartalom, ha olyan a halom állaga, mint egy nedves szivacs: nem száraz, de nem is csöpög. - Sok nedvességet tartalmaz: fűnyiradék, zöldség- és gyümölcsmaradék, tea- és kávézacc, - Kevés nedvességet tartalmaz: forgács, száraz fanyesedék Mi a komposztálás sikerének titka? - A házi komposztálás során talán a legfontosabb a nyersanyagok összetétele. - A kerttulajdonos akkor éri el a helyes keverési arányt, ha az év folyamán minden szerves hulladékot komposztál, ami a ház körül keletkezik. - A finom anyagokat a durva szerkezetűvel, a nedveset a szárazzal, a zöldet a barnával kell keverni! Teljes érés időtartama1 év. 18
Jú l i u s H é t fő Kedd 4 S z e rd a 5 C sü t ö rt ö k 6 Pén tek S z o mbat 7 Vasárnap 1 2 3 8 9 10 16 17 23 24 30 31 karalábé, cékla, uborka, késői burgonya, zöldbab, kapor 11 12 13 14 15 cékla, uborka, zöldbab, spenót, kapor 18 19 20 21 22 téli retek, spenót, kapor 25 26 28 27 19 29
B i o nö v é ny v é d e l e m A biogazdálkodás egyik legegyszerűbb permetleve Csalán lé készítése: - 1 kg csalán (levél és szár együtt) - 10 l víz Egy nagyobb műanyag edénybe beletesszük a csalánt, ráöntjük a vizet, majd néhányszor átkeverve 1 napig áztatjuk. A víz lehet hideg is melyben áztatjuk a csalánt. A csalánról a levet leszűrjük, és ezt használjuk Erjesztett csalán lé Nyári napon a lé erjedése rövidesen megindul, miközben igen erős, kellemetlen szag keletkezik. Az erjedés tíz nap alatt befejeződik, ekkor az oldatot át kell szűrni és ötszörös mennyiségű vízzel felhígítva használni permetezésre vagy öntözésre. Szagtalanításra: Zeolit természetes ásvány 20
A ug us zt us H é t fő Kedd 1 S z e rd a 2 C sü t ö rt ö k 3 Pén tek 4 S z o mbat Vasárnap 5 6 7 téli retek, spenót, kapor 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 25 26 27 28 spenót, kapor 22 23 24 téli sarjhagyma duggatás, áttelelő saláta, spenót, sóska 29 30 31 21
Természeteset a természetessel A régi, népi gyógymódok nem csak az emberek bajaira szolgáltak megoldással Természetes ellenségek pl: - katicabogár- levéltetű - vakondok gyökérférgek, lóbogarak További felhasználás Ha a csalánlevet hetente egyszer tízszeres hígításban használjuk a virágok, fák és vetemények öntözésére, jelentősen növelhetjük a növények természetes ellenálló-képességét. A permetlevet legjobb a növényre és a talajra permetezni. A gyümölcsfák esetében a folyadékot egyenesen a fák gyökeréhez öntsük. Sikeresen alkalmazhatjuk a kertben a levéltetvek, takácsatkák, káposztalepke hernyója, burgonyabogár ellen. Ilyenkor a csalánlevet áztatás után hígítás nélkül permetezzük a növényekre. A kártevőket tartósan elriasztja. Csalán lével jól kezelhetjük a vashiányban szenvedő növényeket. 22 Ha
Sz e p t e m b e r H é t fő Kedd 5 S z e rd a 6 C sü t ö rt ö k 7 Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 8 9 10 11 16 17 18 23 24 25 téli sarjhagyma duggatás, áttelelő saláta, spenót, sóska 12 13 14 15 spenót, sóska 19 20 21 22 spenót 26 27 28 29 23 30
rendszeresen locsoljuk a tövüket hígított csalán lével, a lombozatuk szép zöld lesz, a sárga levélzet eltűnik. Mindig frissen készítsük a csalánlevet. Ha megmaradt, öntsük a komposztra. A növény a virágzása előtt a leghatásosabb. Amit még bele tudunk rakni Cickafark: - Gombás betegségekre Fehér üröm: - Riasztó hatású atkákra, földibolhára, hangyára, hernyókra, levéltetvekre Gilisztaűző varádics: - Baktériumos betegségek, lisztharmat, rozsda, atkák, gyökértetvek, hangyák, levéldarazsak, levéltetvek, málnabogár, szamóca-bimbólikasztó ellen Gyermekláncfű: - Általános növekedésserkentő, gyümölcs minőségét javítja 24
O k t ób e r H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 spenót 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 25
Fekete bodza hajtása: - Káposztalepke riasztására Fekete nadálytő: - Növekedésserkentő, növeli a növények ellenálló képességét, feltárja a talajban megkötött káliumot Metélőhagyma: - Földibolha riasztására Fokhagyma: - Atkák, levéltetvek, gombás betegségek ellen Kamilla: - Gyökérbetegségek ellen Mezei zsálya: - Riasztja káposztalepkét, gombaölő hatású Páfrányok közül az erdei pajzsikát és a saspáfrányt használhatjuk. Az erdei fajok védettek tilos leszedni. - Pajzstetvek, vértetvek ellen 26
No v e m b e r H é t fő Kedd 7 S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 5 6 8 9 10 11 12 13 sárgarépa, petrezselyem, vörös- és fokhagyma duggatás, borsó, tormadugvány 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 27
Rebarbara: - Hagymalégy, fekete levéltetvek ellen Paradicsom levele és szára: - Atkák, levéltetvek, rágó kártevők Torma levél: - Csávázás, gyümölcs és virág monília, palántadőlés, paradicsom betegségei Útifű: - Levéltetvek, káposzta-gyökérgolyva ellen Mezei zsurló: - Gombás betegségekre Vöröshagymahéj: - Gombás betegségek, atkák ellen Tölgyfakéreg: - Gombás betegségek ellen, párás meleg időben 28
De ce m b e r H é t fő Kedd S z e rd a C sü t ö rt ö k Pén tek S z o mbat Vasárnap 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 29
Ő S T E R M E L Ő I I G A Z O L V Á NY K I A D Á S A I R Á NT I K É R E L E M B E NY Ú J T Á S A Ki jogosult rá? Azok a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemélyek, akik a saját gazdaságában a meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet folytatnak (növénytermesztéssel, állattartással, valamint erdei melléktermékek gyűjtésével foglalkoznak). Mezőgazdasági kistermelőnek az az őstermelő tekinthető, akinek az adóévben jogszabály alapján kapott támogatás összegével csökkentett őstermelői tevékenységéből származó éves bevétele nem több 8 millió forintnál. Az őstermelői tevékenység amennyiben általános forgalmi adó alanyiságot eredményez adószám birtokában gyakorolható azzal, hogy az adószám bármelyik megyei (fővárosi) adóigazgatóságtól igényelhető Mezőgazdasági őstermelői tevékenység Mezőgazdasági őstermelői tevékenységnek minősül a saját gazdaságban történő növénytermelés, ültetvénytelepítés, állattenyésztés, valamint a 30
termékfeldolgozás is akkor, ha az saját gazdaságban történő alapanyag felhasználásával történik. Mezőgazdasági őstermelői tevékenységnek minősül továbbá a saját gazdaságban egyes mezőgazdasági termékek jogszabályba nem ütköző gyűjtése, valamint a saját tulajdonú földterületen végzett erdőgazdálkodás, mindezekre nézve akkor, ha az előállított termék vagy a tevékenység az Szja tv. 6. számú mellékletének II. pontjában felsoroltak valamelyikébe tartozik, ideértve a saját gazdaságban termelt gyümölcs felhasználásával bérfőzés keretében történő párlatkészítést (pálinkafőzést) is. A saját gazdaságban előállított virágok és dísznövények - kivéve a 0602 40 vámtarifa számú rózsa oltva is - értékesítéséből származó bevételt akkor lehet őstermelői bevételként figyelembe venni, ha az az évi 250 ezer forintot nem haladja meg. Amennyiben ennél több, akkor a bevétel egésze nem tekinthető őstermelésből származó bevételnek, e bevételre az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítására vonatkozó szabályokat lehet alkalmazni. A saját gazdaságban termelt szőlőből saját gazdaságban készített szőlőmust, sűrített szőlőmust, szőlőbor értékesítése akkor számít őstermelői tevékenység bevételének, ha a magánszemély ezeket a termékeket 0.5 litert meghaladó kiszerelésben az adott évben kifizetőnek és/vagy termelői borkimérésben végső fogyasztónak értékesíti, és az értékesítésükből származó bevétel együttvéve az évi 7 millió forintot nem haladja meg. Amennyiben a bevétel meghaladja a 7 millió forintot, vagy ha az értékesítés nem az előzőek szerint történik, akkor az egész bevétel nem számít az őstermelői tevékenység bevételének, e bevételre az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítására vonatkozó szabályokat lehet alkalmazni. 31
Az őstermelői (közös őstermelői) igazolvány Az őstermelői igazolvány része az adóévre hitelesített értékesítési betétlap, amely egyben bevételi nyilvántartásnak is minősül, amennyiben az adózó bevételi nyilvántartás vezetésére kötelezett. Az igazolvány kiadása a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (továbbiakban: NAK) megyei ügyintéző szervezetének hatáskörébe tartozik. Az állandó lakóhely szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezete az igazolványt az adóévre vonatkozó értékesítési betétlappal és a hitelesített adatnyilvántartó lap másolatával együtt állítja ki. A NAK megyei ügyintéző szervezete az adott értékesítési betétlapot ad ki. Az igazolvány a nyilatkozata alapján legfeljebb három adóévre igazolvány kiadásával egyidejűleg legfeljebb értékesítési betétlap adható ki. adóévre vonatkozóan új mezőgazdasági őstermelő állítható ki azzal, hogy három adóévre szóló A magánszemély az őstermelői igazolvány kiváltásához tett nyilatkozatát kiegészítheti a közös háztartásban élő családtagjaival tett együttes nyilatkozattal, mely szerint a mezőgazdasági őstermelői tevékenységet közös őstermelői igazolvány kiváltásával kívánják folytatni. Mentálhigiénés Egyesület Cím: 5630 Békés, Borosgyán utca 1/1. Tel./Fax: (06) 66 / 643-991 E-mail: menta.bekes@gmail.com Honlap: bekesmenta.hu