J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. június 25-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Szűcsné dr. Fehér Éva alpolgármester Igazoltan van távol: Mucsi György, Katona László, Balogh Miklós, Vass Antal, Tanács József, Oltványi Gyula, Volford Imre, képviselők Heller Sz. Tibor, Csiszár István, Babarczi János tanácsosok Dr. Elekes Petra jegyző Nógrádi Zoltán polgármester, Krisztin István és Varga Ferenc tanácsos Tanácskozási joggal jelen vannak: dr. Tóth Krisztián aljegyző dr. Biró Mónika osztályvezető Balog László kabinetvezető Nagypálné Vidács Anikó Költségvetési és Adó Oszt. mb. osztályvezető Battancs Erika Rendészeti Csoport vezetője Péter Istvánné Napköziotthonos Óvoda Baloghné Baranyás Ágnes Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi vez. Berta Gyuláné könyvtárvezető Czékus Ella Gondozási Központ munkatársa Vastag István Alapfokú Művészeti Iskola ig. Kazi Mária Móra Ferenc ÁMK ig. Enginé Ábrahám Katalin SZIKAI Igazgató Márton Gábor hitoktató Dobó Zoltán Móra-Sport Kft. ügyvezető Stampf Marianna Móra-Tourist Kft. ügyvezető ig. Berta Zsolt Móra-Art ügyvezető ig. Dr. Tóthné Gróf Ágnes Mórahalmi Városfejlesztő Kft. mb. ig. Csőke Melinda Móra-Partner ügyvezető ig. Farkas Gábor fürdővezető Bobár Gabriella Móravitál Kht. ügyv. ig. Pásztor József Móra-Solar Kft. ügyvezető ig. Dr. Bíró Mónika Móra-Prop Szolgáltató Kft. ügyvez. Kiss Mónika Futó-Dobó Lovasközpont vez. Kálmán Lászlóné belső ellenőr Dr. Zélity László Szegedi Rendőrkapitányság kapitányságvezető
2 Éberhardt Gábor Csm-i Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség r. alezredes, határrendészeti kirendeltségvezető Köles Attila Mórahalom Rendőrőrs- őrsparancsnok Dudás László tü. őrnagy Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője Vass László tű. őrnagy Szegedi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság Mórahalmi Katasztrófavédelmi megbízottja Lukács Attila Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás képviselője Dobó Attila Mórahalom Rendőrőrs r. hadnagy Kiss Henriett Mórahalom Rerdőrőrs - körzeti megbízott Csányi László alpolgármester úr: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Csányi László alpolgármester úr: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit, különös tekintettel a fő napirendi pontok összeállításában közreműködőket: - Szegedi Rendőrkapitányság részéről Dr. Zélity László r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető urat - Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltség részéről Éberhardt Gábor r. alezredes, határrendészeti kirendeltségvezető urat - Mórahalmi Rendőőrs őrsparancsnokát Köles Attila r. őrnagy urat, - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeged Katasztrófavédelmi Kirendeltség részéről- Dudás László tű. őrnagy urat - a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás képviselőjét Lukács Attila urat - a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeged Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szeged Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Katasztrófavédelmi Megbízott Mórahalom Vass László tű. őrnagy, katasztrófavédelmi megbízott urat - Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány kuratóriumi elnökét Battancs Erika asszonyt - Mórahalom Rendőrőrs részéről Dobó Attila r. hadnagy urat, - Mórahalom Rendőrőrs részéről - Kiss Henriett körzeti megbízott asszonyt és - Kálmán Lászlóné belső ellenőr asszonyt. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van 8 fő, a polgármester igazoltan van távol. Elmondja, hogy Polgármester úr hivatalos elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a testület munkájában, így az SZMSZ 12. /l/ bekezdése alapján mely szerint a képviselő-testület ülését a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester vezeti az ülést ő vezeti. Tájékoztatásként elmondja azt is, hogy a Városfejlesztési Konzultatív Testület állásfoglalását Dobó Zoltán bizottsági tag ismerteti. Javaslatot tesz meghívó szerint az ülés napirendi pontjaira:
3 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről nyilvános ülés 2./ Beszámoló Mórahalom város közrendjének, közbiztonságának helyzetéről 3./ Az önkormányzati részvétellel működő társulások beszámolója 4./ Tájékoztató a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról Előadó: tagintézményvezető, Nógrádi Zoltán polgármester 5./ Aktuális kérdések Előadó: témakörök szerint - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 228/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Mórahalom Város Képviselőtestülete 2015. június 25-ei ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről 2./ Beszámoló Mórahalom város közrendjének, közbiztonságának helyzetéről 3./ Az önkormányzati részvétellel működő társulások beszámolója 4./ Tájékoztató a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról Előadó: tagintézményvezető, Nógrádi Zoltán polgármester 5./ Aktuális kérdések Előadó: témakörök szerint
4 I. napirend - Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Előadó: Csányi László alpolgármester Csányi László alpolgármester tájékoztatást ad a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről, mely beszámoló a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi. K é r d é s: nincs 229/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről : I. Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. 1./ Csányi László alpolgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző - Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról
5 Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. 230/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról I. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. 58/2013. /I. 31./, 2/2014. /I. 14./, 117/2015. III. 26./, 280/2014. /VIII. 28/, 226/2014. VII. 3./ 203/2014. /VII.3./, 205/2013. /VII. 3./, 126/2015. /III. 26./Kt., 130/2015. /III. 26./, 88/2015. /II. 26./, 203/2015. /V. 28./, 204/2015. /V. 28./, 207/2015. /V. 28./, Kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. 205/2014. /VII. 3./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést. 171/2015. /IV. 30./, 129/2015. /III. 26./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. augusztusi kt. ülésre kér újabb jelentést. 57/2013. /I. 31./, 139/2015. /III. 26./, 308/2013. /VIII. 29./, 102/2014. /III. 27/, 288/2011. /X. 27./, 379/2013. /X. 31./,.Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. szeptemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. 349/2013. /IX. 26./, 415/2014. /XII. 18./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2015. októberi kt. ülésre kér újabb jelentést. 211/2015. /V. 28./, 212/2015. /V. 28./, Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2016. márciusi kt. ülésre kér újabb jelentést. 242/2013. /VI. 27./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2016. júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést. II. Mórahalom város Képviselő-testülete a 248/2013. /VI. 27./ Kt. sz. határozatra adott jelentést elfogadja. A Képviselő-testület a Helyi Esélyegyenlőségi Programot felülvizsgálva megállapította, hogy az módosítást, kiegészítést nem igényel, a Programot eredeti formájában fenntartja. Határidő: felülvizsgálatra: 2016. augusztusi kt. ülés Felelős: Polgármester l./ Nógrádi Zoltán polgármester
6 2./ Dr. Elekes Petra jegyző 3./ intézményvezetők 4./ Kft. igazgatók - Jelentés átruházott hatáskörök gyakorlásáról Csányi László alpolgármester: Ismerteti a Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Csányi László alpolgármester: Ismerteti a jegyzői tájékoztatót. Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Cányi László alpolgármester: Ismerteti a polgármester hatáskörében hozott döntésekről összeállított tájékoztatót. - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
7 231/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Mórahalom város Képviselő-testülete a Polgármesterre, a Jegyzőre, a Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat tudomásul veszi. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szociális Bizottság elnöke II. Napirend: Beszámoló Mórahalom város közrendjének, közbiztonságának helyzetéről Csányi László alpolgármester: Elmondja, hogy szépen összefoglalt anyagot kapott a Képviselő-testület a rendvédelmi szervek részéről és mindazoktól akik az anyag összeállításában részt vettek. Fontos feladatnak tartja, hogy naprakészen figyeljék a város közbiztonságát. Zélity László kapitányságvezető: Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy ha a számszaki adatokat veszik figyelembe, akkor romlott a város és a társég közbiztonsága az előző évhez képest, viszont a kiemelten kezelt bűncselekmények a szakma elemzése alapján azok, amik leginkább mozgatják a lakosság szubjektív közbiztonsági érzetét. Az Országos Rendőr Főkapitány elrendelte, hogy kifejezetten ezeknek a bűncselekményeknek a csökkentésére kell, hogy irányuljon a rendőrség figyelme. Ha ezt a tényt veszik figyelembe, akkor már nem ilyen markáns a helyzet. Az illegális migrációs nyomás elmúlt évi jelentős megemelkedésével arányosan megnőtt az embercsempészet bűncselekmény elkövetése is. Ezek a bűncselekmények azok, melyek sok esetben nem jutnak a lakosság tudomására. A rendőrség nem hagyja figyelmen kívül ezeket a jogsértéseket és tesz annak érdekében, hogy ezekben az esetekben büntetőeljárás induljon. Véleményük, hogy Mórahalom egy nagyon stabil közbiztonságot tudhat magáénak és képesek a jövőben is ezt a fajta közbiztonságot fenntartani. Kéri a lakosságot tegyenek meg mindent a vagyonbiztonság érdekében. Köszöni, hogy a lakosság, Mórahalom város Önkormányzata, a Polgárőrség, a Társszervezetek, a Közfelügyelők olyan párbeszédről tettek tanúbizonyságot, mellyel nagy segítséget kaptak és úgy érzi tudtak is ezáltal adni a lakosságnak.
Éberhardt Gábor határrendészeti kirendeltség vezető: Tájékoztatójában elmondja, hogy Mórahalom a migráció egyfajta érintettje, hiszen a legális és illegális válfajával is találkozhatnak a térségben. A teljes magyar-szerb határszakasz utas jármű forgalmának 80 %-át a Röszkei, illetve a nemrég megnyílt Ásotthalmi Határátkelő bonyolítja. Az illegális migráció tavaly nyáron kezdődött. Egyetért azokkal a gazdákkal akiknek a terményében kárt tesznek és megoldást várnak a problémájukra, mégis megértést kér a rendőrség irányába, hiszen ez most globális probléma. Kiemelt prioritást élvez, hogy megakadályozzák a települések belterületén huzamosabb időre és nagyobb létszámban ne jelenjenek meg migránsok. Itt szeretné megköszönni mindenkinek a türelmét és megértését melyet a feladat ellátása során tanúsítottak. Köles Attila őrsparancsnok: Kiegészítésként elmondja, hogy a 2014-es évben a lakosság biztonságérzetét súlyosan befolyásoló jogsértés nem történt. Munkájukat nagy mértékben befolyásolja a kialakult migrációs helyzet. Fontosnak tartja, hogy a külterületen élő lakosság biztonságérzetét is erősítsék. Az Önkormányzat Rendészetével közösen továbbra is folytatják az ellenőrzéseket. Munkájukhoz nagyon sok segítséget kaptak, melyet ezúton szeretne megköszönni. Dudás László tü. őrnagy Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője: Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy az aratás előtti gépszemle mind a géptulajdonosok, mind az ellenőrök részéről pozitív visszajelzést kapott. A Katasztrófavédelmi Kirendeltség támogatná hogy ezen szemle megtartása hagyománnyá váljon. Kiemelt fontosságúnak tartja a Mórahalmi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beavatkozóvá válását, mely azt jelenti, hogy a város közigazgatási területén belül bizonyos esetekben önállóan hadra foghatóvá válik és gyorsan riasztható. Vass László tű. őrnagy Szegedi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság Kiegészítésként elmondja, hogy munkatársaival együtt folyamatosan végzik a polgárvédelmi háttérmunkát, melyről a beszámolóban részletes tájékoztatást adtak. Az Önkormányzattal közösen hatósági ellenőrzéseket végeztek. Figyelemmel kísérték, hogy a egy nagyobb vihar, illetve belvíz ne okozzon jelentős fennakadást az életvitel biztonságos folytatásában. Heller Sz. Tibor Közbiztonsági Konzultatív Testület elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy egy tartalmas mindenre kiható beszámolót olvashattak. Két fontos dolgot szeretne kiemelni, mely szerint a közbiztonságra és a rendészet munkájára panasz nem érkezett. Köszönetét fejezi ki az önkormányzat és a rendvédelmi szervek kompromisszumon és kommunikáción alapuló együttműködésére. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Elmondja, hogy a bizottság a beszámolót megvitatta. A testület tagjai üdvözlik a rendészet megalakítását, úgy vélik ezzel jelentősen javult a lakosság biztonságérzete. 8
9 232/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló Mórahalom város közrendjének, közbiztonságának helyzetéről l./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja Mórahalom város közrendjének, közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolót. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés 17. pontjában foglalt, a települési önkormányzatok feladataiként meghatározott közreműködés a település közbiztonságának biztosításában kötelező feladatát 2014. évben megfelelően látta el. A Képviselő-testület úgy értékeli, hogy Mórahalom városi Önkormányzat részéről a Rendészet létrehozása szükséges volt, melyet a szervezet működésének hatékonysága is igazol. A Képviselő-testület úgy értékeli továbbá, hogy feladatának ellátása során az önkormányzat rendszeres munkakapcsolatot ápol a helyi közrend-és közbiztonsági tevékenységben közreműködő szervekkel. 3./ A Képviselő-testület továbbra is kiemelt figyelmet fordít: - a település főközlekedési útjain átmenő forgalomból adódó problémák megelőzésére, kezelésére, valamint majd az elkerülő út utáni közlekedés szabályozására - országos kirakodó- és állatvásár biztonságos megrendezésére - a turisztikai célból érkező, illetve a fesztiválprogramokon résztvevő vendégek közbiztonságának megteremtésére - a helyi lakosok különös tekintettel a kiterjedt tanyavilág lakói közbiztonságának megőrzésére - a Polgárőrség munkájának figyelemmel kísérésére - az illegális migráció növekedése kapcsán a lakosság felkészítésére - a külföldi munkavállalók kapcsán jelentkező esetleges közbiztonsági veszélyforrásokra. 4./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri közrend-közbiztonság terén tevékenykedő szervek vezetőit, hogy gondoskodjanak a helyi médián keresztül rendszeres figyelemfelkeltő és tájékoztató információk eljuttatásáról az érintettek részére. 5./ A Képviselő-testület felkéri a Közbiztonsági Konzultatív Testület elnökét, hogy továbbra is koordinálja a város közrendjének, közbiztonságának megóvásában résztvevő szervezetek munkáját.
10 Felelős: Heller-Szabó Tibor a Közbiztonsági Konzultatív Testület elnöke Határidő: 2015. decemberi Kt. 6./A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a város közrendjének és közbiztonságának megőrzése és fokozása érdekében a jövőben is keresse az együttműködési lehetőségeket a közrend és közbiztonság megőrzése érdekében szerepet vállaló rendvédelmi és civil szervezetekkel a közös projektek megvalósítása terén. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: beszámolásra: 2016. júniusi Kt. 7./ A Képviselő-testület köszönetét fejezi ki a város közrendje és közbiztonsága megőrzése érdekében szerepet vállaló rendvédelmi és civil szervezeteknek - a város polgárai élet- és vagyonbiztonsága érdekében kifejtett - tevékenységükért. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szegedi Rendőrkapitányság vezetője 3./ Mórahalmi Rendőrőrs Parancsnoka 4./ Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Kirendeltsége vezetője 5./ Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője 6./ Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi megbízott Mórahalom 7./ Önvédelmi Csoport Közalapítvány Elnöke 8./ Mórahalmi Polgárőr Egyesület Elnöke Mórahalom, 2015. június 15. III. napirend: - Beszámoló az önkormányzati részvétellel működő társulások munkájáról Lukács Attila Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás képviselője Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy az elmúlt évek legfontosabb feladata a hulladéklerakók rekultivációja volt, melynek a kivitelezési munkálatai befejeződtek, a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárultak, a projekt az 5 éves fenntartási időszakba lépett. A növénytelepítés hiányosságait 2015. őszéig kell pótolni az Önkormányzatnak.
11 Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja hogy a bizottság megvitatta és elfogadásra javasolja az előterjesztés tartalmát Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést elfogadásra javasolja. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják. 233/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló az önkormányzati részvétellel működő társulások munkájáról I. Mórahalom Város Képviselő-testülete megvitatta az önkormányzati részvétellel működő társulások: - Homokháti Kistérség Többcélú Társulása - Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása - Homokháti Kistérség Belső Ellenőrzési Társulása - Térségi Vizmű-üzemeltetési Intézmény - Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás - Mórahalom-Zákányszék Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulása - Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás tevékenységéről szóló beszámolót, melyet elfogad. II. 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Mórahalom Városi Önkormányzat közreműködésével létrehozott társulások tevékenysége az alapító önkormányzatok céljait eredményesen szolgálták. Mórahalom város kötelező feladatai, egyes szolgáltatásai a társulási összefogás által magasabb színvonalon valósulhattak meg, és megfelelően biztosították a homokháti kistérség fejlesztési törekvéseinek megvalósítását. 2./ A Képviselő-testület úgy értékeli, hogy a társulási szervezetek révén 2014. évben is eredményesebben, hatékonyabban, gazdaságosabban, az erőforrások ésszerűbb felhasználásával valósult meg az önkormányzati feladatellátás. III. A Képviselő-testület a jövőben is törekszik járásközponti szerepének erősítésével a polgároknak nyújtott közszolgáltatások színvonalának javítására, a térségi
kapcsolatok erősítésére, a társulások által ellátott tevékenységek tartalmi elmeinek bővítésére. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása elnöke 4./ Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása elnöke 5./ Homokháti Kistérség Belső Ellenőrzési Társulása 6./ Térségi Vizmű-üzemeltetési Intézmény 7./ Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás 8./ Mórahalom-Zákányszék Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulása 9./ Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 12 IV. napirend: Tájékoztató a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Tolmácsolja a bizottság köszönetét a tartalmas beszámoló összeállításáért. Az előterjesztést a bizottság döntése alapján elfogadásra javasolja. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és azt elfogadásra javasolja. Joó Balázs plébános: Kiegészítésként elmondja, hogy igyekeznek minél több gyermek felé nyitni. Céljuk a keresztény értékrend szerinti tanítás, melyben fontos szerepet kap az, hogy a tanulók képesek legyenek felismerni az önmagukban rejlő lehetőségeket, illetve tisztában legyenek saját korlátaikkal is. Egyházi intézményként a hittanórákon megtanítják a gyerekeket a liturgiába való aktív bekapcsolódására és a szentirás ismeretére. Csányi László alpolgármester: Megítélése szerint a családnak fontos szerepe van a gyermekek nevelésében, útra indításában, hiszen amit a szülői házból hoznak magukkal, az hosszú távon kihatással van fejlődésükre, életükre. Úgy látja, hogy az Intézményben nagyon befogadó a közösség, melyre egyre nagyobb társadalmi igény van. Mucsi György alpolgármester: Elmondja, hogy nagyon értékes beszámolót kaptak a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról.
Úgy véli, hogy a Képviselő-testület csak úgy kaphat teljes képet a Mórahalmon folyó oktató-nevelő munkáról, ha a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója is tájékoztatót állit össze. Csányi László alpolgármester az elhangzott észrevétel alapján az alábbi határozati javaslat kiegészítéssel él: 2./Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Igazgatóját, hogy az intézmény szakmai működéséről tájékoztató anyagot összeállítani szíveskedjen. Felelős: Kazi Mária a Móra Ferenc Általános iskola, Szakképző iskola és Kollégium Igazgatója Határidő: 2015. augusztusi kt. ülés 13 Hozzászólás: Csányi László alpolgármester megszavaztatja a javaslatot: - Csányi László alpolgármester javaslatát, mely a határozati javaslat 2. ponttal történő kiegészítésére irányul, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a kiegészített határozati javaslattal együtt. 234/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkájáról és a mórahalmi hitoktatásról szóló tájékoztatót, melyet tudomásul vesz. 2./Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Igazgatóját, hogy az intézmény szakmai működéséről tájékoztató anyagot összeállítani szíveskedjen. Felelős: Kazi Mária a Móra Ferenc Általános iskola, Szakképző iskola és Kollégium Igazgatója Határidő: 2015. augusztusi kt. ülés
1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző 3./ Enginé Ábrahám Katalin Szent Imre Katolikus Általános Iskola Mórahalmi Tagintézménye munkaközösség-vezető 4./ Joó Balázs plébános - Szent László Király Plébánia Mórahalom 5./ Márton Gábor hitoktató 6./Kazi Mária Móra Ferenc Általános iskola, Szakképző iskola és Kollégium - Igazgató 14 V. napirend: Aktuális kérdések - Alapítványi támogatás átvétele és átadása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. 235/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Alapítványi támogatás átvétele és átadás 1.) Mórahalom város Képviselőtestülete Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv.42.. 4.) pontja alapján alapítványi forrás átadását jóváhagyja az alábbiak szerint: adatok eft-ban támogatást nyújtó szervezet Mórahalom Városi Önkormányzat Mórahalom Városi Önkormányzat támogatott intézmény támogatás célja támogatás összege Mezőségi Örzőkör Csángó gyermekek 70 Közhasznú Alapítvány oktatásának támogatására Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány Moldvai csángó magyarok keresztszülő programja 40
Mórahalom Városi Önkormányzat Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány Duma Catalin Valentin tanulmányainak finanszírozására 2.) A fenti kiadással járó pénzmozgás a költségvetési rendeletbe beépítésre került. 180 15 Határidő: 2015. júniusi kt., a határozat végrehajtásáról a Képviselőtestület külön jelentést nem kér. Felelős: Dr. Elekes Petra jegyző 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) dr. Elekes Petra jegyző - Az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 7/2015. /II. 26./ Ör. rendeletének módosítása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: A bizottság részletesen értékelte a rendelet tervezetet, melyet elfogadásra javasol. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést áttekintette. A rendelet tervezetet elfogadásra javasolják. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: A bizottság részletesen megtárgyalta a határozati javaslat és rendelet tervezet tartalmát, az előterjesztést elfogadásra javasolják. Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 7/2015. (II. 26. Önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 24/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 7/2015. (II. 26.) Önkormányzati rendelet módosításáról
16 A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza - A járművek közlekedésének helyi korlátozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a rendelet-tervezet a bizottság elfogadásra javasolja. Dobó Zoltán: Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását és a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja. Dr. Elekes Petra jegyző: Kiegészítésként elmondja, hogy az előterjesztésben elírás történt. A rendelet hatálybalépésének ideje helyesen 2015. július 01. napja. A rendelet megalkotására azért van szükség, mivel az átmenő forgalom külterületre történő terelése után fontos, hogy a település belvárosának a forgalmát szabályozzák. A rendelet-tervezet meghatározza a súlykorlátozással érintett területeket, a behajtás rendjét, az engedélyezés módját és az esetleges jogkövetkezményeket. Mucsi György: alpolgármester Úgy véli nagyon rövid az idő az elkerülő út átadása és a szabályozások bevezetése között, így a lakosság nem tud kellőképpen felkészülni a változásokra. Balog László: kabinetvezető Elmondja, hogy az elkerülő út 2015. június 30-án birtokba vehető. A táblák legyártása folyamatban van, kihelyezésére valószínűleg még 2 hetet várni kell így lesz idő a lakosság tájékoztatására. Dr. Elekes Petra: jegyző Kiegészítésként elmondja, hogy a lakosság tájékoztatását úgy célszerű megtenni, ha van egy jogi alap amin keresztül a lakosságot már el lehet kezdeni tájékoztatni. A Képviselő Testület is úgy hozta meg a döntését a júniusi rendkívüli ülésén, hogy a tájékoztatónak mindenre kiterjedőnek kell lenni. A lakosságot csak abban az esetben tudják kimerítően tájékoztatni, hogyha az engedélyeztetési eljárás rendjét és alapját képező önkormányzati rendelet megalkotásra kerül. Mucsi György képviselő Elmondja, hogy az indokolásokat elfogadja.
17 Volford Imrre: képviselő Kérdésként merült fel, hogy a kerékpárosokat kitiltják-e az újonnan átadott útról. Az esetleges balesetek elkerülése érdekében célszerűnek látná ennek kezdeményezését. Balog László: kabinetvezető Tájékoztatásként elmondja, hogy nincs tiltás erre vonatkozóan. A szabályozáson a Magyar Közútkezelő Zrt. változtathat, illetve ennek kezdeményezését is hozzájuk kell benyújtani. Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja Mórahalom város Képviselő-testületének A járművek közlekedésének helyi korlátozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról szóló rendelettervezetét: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 25/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendeletét A járművek közlekedésének helyi korlátozásáról. A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza - A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előadó: Dr. Elekes Petra jegyző Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolják. Dr. Elekes Petra: jegyző Kiegészítésként elmondja, hogy a rendelet megalkotására az új népszavazás kezdeményezéséről, valamint népszavazási eljárásról szóló törvény kihirdetése miatt vált szükségessé. Az új törvény hatályon kívül helyezte a helyi önkormányzatokról szóló helyi népszavazásra és népi kezdeményezésére vonatkozó szabályait. Fentiek alapján a Képviselő-testület 10/1995. (IV.5.) számú önkormányzati rendeletét hatályon kívül kell helyezni és az Nsztv. szerinti felhatalmazáson alapuló új rendeletet megalkotás válik szükségessé. Csányi László alpolgármester:
18 Szavazásra bocsátja Mórahalom város Képviselő-testületének A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról szóló rendelet-tervezetét: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 26/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendeletét a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról. A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza - A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet 3. számú mellékeltének módosítása - A Tanyagondnoki Szolgálat szakmai programja Előadó: Dr. Elekes Petra jegyző Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést és a rendelet-tervezet tartalmát. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztés és rendelet-tervezet tartalmát. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság megvitatta és az előterjesztést valamint a rendelet-tervezetet fogadásra javasolja 236/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet 3. számú mellékeltének módosítása - A Tanyagondnoki Szolgálat szakmai programja
19 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet módosítása a Tanyagondnoki Szolgálat szakmai programjának módosítása c. előterjesztést, és egyetért az abban foglaltakkal. 2./ Mórahalom Város Képviselő-testülete a többször módosított, szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/B (1) bek. c.) pontja alapján a tanyagondnoki szolgálat módosított szakmai programját jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Elekes Petra jegyző A határozatról értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester, 2./ Dr. Elekes Petra jegyző, 3./ Irattár. Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja Mórahalom város a Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetét A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének a 27/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendeletét a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet módosításáról. A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza - Településrendezési feladatok megvalósulása érdekében történő változtatási tilalom elrendelésére irányuló 30/2014 /X. 22./ számú rendelet hatályon kívül helyezése Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja.
20 Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja Mórahalom város a Képviselő-testületének a Településrendezési feladatok megvalósulása érdekében történő változtatási tilalom elrendelésére irányuló 30/2014 /X. 22./ számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet-tervezetét A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének a 28/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendeletét a Településrendezési feladatok megvalósulása érdekében történő változtatási tilalom elrendelésére irányuló 30/2014 /X. 22./ számú rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv... sz. melléklete tartalmazza - HTV Média Kft. törzstőke emelése Előadó: Nógrádi Zoltán polgárrmester Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a biztosság az előterjesztést áttekintette és megvitatta, melyet a Képviselőtestületnek elfogadásra javasol. 237/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: HTV Média Kft. törzstőke emelése
21 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a HTV Média Kft. törzstőke emelése tárgyú előterjesztést. 2./ A Képviselő-testület hozzájárul,hogy a Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. a HTV Média Kft. 2014. évi üzleti beszámolójában foglaltak alapján rendelkezésre álló eredménytartalék terhére 2.500.000,-Ft összeggel a hatályos jogszabályban meghatározottak szerint a cég tőkeemelését végrehajtja. 3./ A Képviselő-testület a jelen határozat 2./ pontjaiban foglalt rendelkezések szerinti, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezéseinek megfelelő módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést elfogadja, egyben felhívja a társaság ügyvezetőjének a figyelmét, hogy a társasági szerződés módosításának cégbírósági bejegyzéséről intézkedjék. Felelős: Beszámolásra: Határidő: 2./-3./ pontra HTV Média Kft. ügyvezetője 2015. augusztusi Kt. azonnal 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ HTV Média Kft. ügyvezetője 3./ Irattár - Tájékoztató a Mórahalom városi Önkormányzat által lebonyolított közfoglalkoztatási programról Előadó: Csányi László alpolgármester Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Képviselő-testület számára elfogadásra javasolja. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja:
Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület számára. Két kérdés azonban felmerült a közfoglalkoztatással kapcsolatban: - Magasabb bérezéssel kellene motiválni a dolgozók teljesítményét - Teljesítményük alapján lehetőséget kellene biztosítani számukra a versenyszférába történő bekerülésre. Csányi László alpolgármester: Válaszában elmondja, hogy a bérezést a Belügyminisztérium támogatásával jogszabályi keretek között tudják megoldani, nem áll módjukban ezen változtatni. A jó szakmunkásoknak lehetősége nyílik a közmunkaprogramból a versenyszférába történő átkerülésre, mint azt számos példa bizonyítja is önkormányzatunknál. Azok a közfoglalkoztatottak akik gyengébb teljesítményt nyújtanak, a program lehetőséget biztosít olyan foglalkoztatásra mely segít a családok anyagi helyzetének javításában. 22 238/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató a Mórahalom városi Önkormányzat által lebonyolított közfoglalkoztatási programról 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja a Tájékoztató a Mórahalom Városi Önkormányzat által lebonyolított közfoglalkoztatási programokról tárgyú előterjesztésben foglalt tájékoztatást. 2./ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy a közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatos költségeket az Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletébe építse be. Határidő : azonnal Felelős : Csányi László alpolgármester Beszámolásra: 2015. november Kt. 1. Csányi László alpolgármester 2. Dr. Elekes Petra, jegyző 3. Nagypálné Vidács Anikó megbízott osztályvezető 4. Irattár
23 - Mórahalmi Polgármesteri Hivatal Információs és Kommunikációs feladatellátás ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv Előadó: Dr. Elekes Petra jegyző Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja. 239/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Polgármesteri Hivatal Információs és Kommunikációs feladatellátás ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta Mórahalmi Polgármesteri Hivatal Információs és Kommunikációs feladatellátás vizsgálata tárgyú előterjesztést és a határozat mellékletét képező intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtását az ott megjelölt felelősök és határidő tűzésével határozza meg. Felelős: dr. Elekes Petra jegyző intézkedési terv 1. pontjára: Tandari Róbert informatikus Határidő: intézkedési terv végrehajtásáról beszámolásra 2015. októberi kt. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző 3./ Tandari Róbert - Rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás iránti kérelem benyújtása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke:
Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a Képviselőtestület részére elfogadásra javasolja. 24 240/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás iránti kérelem benyújtása Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás iránti kérelem benyújtása tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza. 1. A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 3. melléklet III.4. pontja szerint támogatási igényt nyújt be a települési önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló, vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztető helyzet elhárítására szolgáló rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatásra a MÁK Csm-i Igazgatóságához. 2. Mórahalom város képviselőtestülete egyetért a települési önkormányzat működőképessége megőrzését szolgáló 12.000 eft rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás igénylésével. 3. Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Polgármester figyelmét a támogatási kérelem elkészítésére és határidőben történő benyújtására Határidő: azonnal Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 1./ Nógrádi Zoltán polgármester, 2./ Dr. Elekes Petra jegyző, 3./ MÁK Csm-i Igazgatósága Szeged. - Európai Mobilitás Hét Európai Autómentes Napon való részvétel
25 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja. 241/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Európai Mobilitás Hét Európai Autómentes Napon való részvétel 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a Európai Mobilitás Hét Európai Autómentes Napon való részvétel tárgyú előterjesztést. A Képviselőtestület egyetért azzal, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat, csatlakozzon az Európai Mobilitás Hét Európai Autómentes Nap rendezvénysorozathoz. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a rendezvény szervezésével kapcsolatos teendők elvégzésére. Határidő: beszámolásra: 2015. novemberi Kt. Felelős: 2. pontra Nógrádi Zoltán polgármester 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző - Beszámoló Mórahalom városi Önkormányzat és a DAKK Zrt. jogelődje /Tisza Volán Zrt./ által megkötött közszolgáltatási szerződés 2014. évi teljesítéséről Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják.
26 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselő-testület részére. 242/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló Mórahalom városi Önkormányzat és a DAKK Zrt. jogelődje /Tisza Volán Zrt./ által megkötött közszolgáltatási szerződés 2014. évi teljesítéséről Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Mórahalom városi Önkormányzat és a DAKK Zrt. jogelődje /Tisza Volán Zrt./ által megkötött közszolgáltatási szerződés 2014. évi teljesítéséről szóló beszámolót, melyet elfogad. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Káity Károly forgalmi igazgató DAKK Zrt. 3./ Pintér Attila kontrolling igazgató DAKK Zrt. - Móra-Sport Rekreációs és Sportszervező Nonprofit Kft. törzstőke emelésének jóváhagyása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja.
27 243/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Sport Rekreációs és Sportszervező Nonprofit Kft. törzstőke emelésének jóváhagyása 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a Móra-Sport Rekreációs és Sportszervező Nonprofit Kft. törzstőke emelésének jóváhagyása tárgyú előterjesztést. 2./ A Képviselő-testület egyetért a Móra-Sport Rekreációs és Sportszervező Nonprofit Kft. törzstőkéjének 1.000.000,-Ft-tal (2.000.000,-Ft-ról 3.000.000,-Ft-ra) történő emelésével, melyből 700.000,-Ft törzstőkén felüli vagyonból, míg 300.000,- Ft utólagos befizetésből történik. 3./ A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Móra-Sport Rekreációs és Sportszervező Nonprofit Kft. törzstőke emeléséhez Mórahalom Városi Önkormányzat 170.000,-Ft-tal mint törzstőkén felüli vagyonnal és 70.000,-Ft utolagos befizetéssel azaz összesen 240.000,-Ft-tal járuljon hozzá. 4./ A képviselő-testület felhívja az ügyvezető igazgató figyelmét, hogy a törzstőke emeléssel szükséges intézkedéseket tegye meg. 5../ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy a hozzájárulás összegét Mórahalom Városi Önkormányzat 2015. évi költségvetésébe építse be. Határidő: azonnal, beszámolásra: 4./ pont: 2015. szeptemberi kt.. 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Elekes Petra jegyző 3. Dobó Zoltán ügyvezető - Mórahalmi Városfejlesztő Kft. törzstőke emelése és új ügyvezetőjének megbízása Katona János László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják.
28 Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja. 244/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Városfejlesztő Kft. törzstőke emelése és új ügyvezetőjének megbízása 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. törzstőke emelése és új ügyvezetőjének megbízása tárgyú előterjesztést. 2./ A Képviselő-testület a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. 2014. évi üzleti beszámolójában foglaltak alapján rendelkezésre álló eredménytartalék terhére 1.500.000,-Ft összeggel a hatályos jogszabályban meghatározottak szerint a cég tőkeemelését végrehajtja. 3./ Mórahalom város Képviselő-testülete dr. Tóthné Gróf Ágnes (szül.: 1984. 12. 05. an.: Vér Erzsébet) 6782 Mórahalom, Bajcsy-Zsilinszky u. 20. szám alatti lakost, 2015. július 1-től 2017. június 30-ig terjedő határozott időre megbízza a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. ügyvezetői teendőinek ellátásával. A vezető tisztségviselői feladatok ellátására megbízási díját bruttó 5.000,-Ft-ban állapítja meg. 3./ A Képviselő-testület a jelen határozat 1./ - 2./ pontjaiban foglalt rendelkezések szerinti, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezéseinek megfelelő módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést elfogadja, egyben felhívja a társaság ügyvezetőjének a figyelmét, hogy a társasági szerződés módosításának cégbírósági bejegyzéséről intézkedjék. Felelős: Beszámolásra: Határidő: 2./-3./ pontra Mórahalmi Városfejlesztő Kft. ügyvezetője 2015. augusztusi Kt. azonnal 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Mórahalmi Városfejlesztő Kft. ügyvezetője 3./ Irattár
29 - Együttműködés a lovassport népszerűsítése és a lovas turizmus fejlesztése érdekében Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint az előterjesztést elfogadásra javasolják. Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja. Dobó Zoltán Városfejlesztési Konzultatív Testület tagja: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja, egyetlen észrevételként úgy vélik a Lovas Baráti kör közössége kezd háttérbe kerülni. Balog László kabinetvezető: Elmondja, hogy a Lovas Baráti közösség nem bejegyzett szervezetként működő társaság volt sokkal kevesebb lehetőséggel, míg a Lovas központ 20 fővel a cégbíróság által bejegyzett civil szervezet. Azok a tagok akik a régi lovas közösséget alkották változatlanul részt tudnak venni a Lovas Központ rendezvényein, illetve programjain. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiatal korosztály szívesen vesz részt önkéntesként a szervezet munkájában. 245/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Együttműködés a lovassport népszerűsítése és a lovas turizmus fejlesztése érdekében 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete megtárgyalta a Együttműködés a lovassport népszerűsítése és a lovas turizmus fejlesztése érdekében tárgyú előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért a lovassport népszerűsítése és a lovas turizmus fejlesztése érdekében történő összefogással és jóváhagyja az erre vonatkozó együttműködési megállapodást.
30 3./ A Képviselő-testület utasítja a Polgármestert, hogy az előterjesztés mellékletét képező együttműködési megállapodást aláírja. 4./ Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a lovas turizmus fejlesztése érdekében kötendő együttműködés gyakorlati megvalósításához szükséges további tárgyalások lefolytatására, kötelezettségek vállalására, dokumentumok aláírására. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: azonnal Beszámolásra: 2015. augusztusi Kt. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester - Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség támogatása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja. 246/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség támogatása 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a 100 000.-forint összegű támogatással támogatja a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetséget. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. 3./ A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy a támogatás összegét Mórahalom Városi Önkormányzat 2015. évi költségvetésébe építse be. Felelős: 2./, pontra: Nógrádi Zoltán polgármester
31 3./ pontra: dr. Elekes Petra jegyző Határidő: azonnal Beszámolásra: 2016. szeptember Kt ülés 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző - 2015. évi közművelődési érdekeltségnövelő pályázathoz önrész biztosítása Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság az előterjesztést megvitatta és elfogadásra javasolja. 247/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: 2015. évi közművelődési érdekeltségnövelő pályázathoz önrész biztosítása 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megtárgyalta és egyetért azzal, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. melléklet II. 7. a) pont szerint közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra, a rendezvények kiszolgálását segítő eszközök beszerzésére pályázatot nyújtson be. A pályázat összköltsége bruttó 3 000 000 Ft, melyhez a szükséges bruttó 1 500 000 Ft önrészt a Képviselő-testület biztosítja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert a szükséges nyilatkozatok megtételére és a pályázat benyújtására. 3./ A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az önerő összegét az Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletébe építse be.
32 Határidő: A pályázat benyújtására: 2015. június 29. Beszámolásra: 2016. januári Kt. ülés. Felelős: 1./, 2./ pontra: Nógrádi Zoltán polgármester 3./ pontra: Dr. Elekes Petra jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Elekes Petra jegyző 3./ Irattár - Az Önkormányzat tagságával működő társulások társulási megállapodás módosításainak elfogadása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint a társulások előterjesztéseit megtárgyalták és mindhárom tartalmát elfogadásra javasolják. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1 sz. határozati javaslat előterjesztését. 248/2015. /VI. 25./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Az Önkormányzat tagságával működő társulások társulási megállapodás módosításainak elfogadása : 1./ Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának XV. számú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodását a melléklet szerint elfogadja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. Felelős: 2./ pontra Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: azonnal Jelentést a Képviselő-testület nem kér.