TÁMOP B.2-13/

Hasonló dokumentumok
A szakképzési centrumok létrehozásának indokoltsága, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum megalakulása, bemutatása Szabó Károly

A szakértők szerepe a szakképzési stratégia megvalósításában. KÖSZOE Regionális Konferencia Zalaegerszeg, november 21.

2. A KLIK 1. szerinti átalakítására és az ahhoz kapcsolódó közfeladat átvételére július 1-jével kerül sor.

SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ÉS A KAMARA EGYÜTTMŰKÖDÉSE, PÁLYAORIENTÁCIÓ A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEKBEN

Szakképzés és felnőttképzés jogszabályi változásai és a változások hatása a képzés szerkezetére

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési és felnőttképzési feladatai. Markhard József

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

1. HELYZETELEMZÉS Budapest, József nádor tér 2-4. Az intézmény alaptevékenysége:

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

igazgató (magasabb vezető)

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó OKIRAT

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet ALAPÍTÓ OKIRATA

A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva


Javaslat vagyonkezelési szerződés jóváhagyására

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.

Pölöskei Gáborné elnök

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

TESZT EREDMÉNYEK MEGYEI BONTÁSBAN

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

A l a p í t ó o k i r a t

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

Német Nemzetiségi Óvoda-konyha Gyermekvár Alapító Okirata

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

Szervezeti és Működési Szabályzata. I. fejezet

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Előterjesztés a Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

ÜGYREND SZAKMAI MUNKAEGYSÉG

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

Az Egri Szakképzési Centrum PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ELŐTERJESZTÉS február 14-i rendes ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Tisztelt Képviselő-testület!

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata egybeszerkesztve iskolánk szabályzatával

1. A tankerületi központok feladatai

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

A L A P Í T Ó O K I R AT

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerepe a szakképzésben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Készítette: Horváth Lajos pedagógiai előadó

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata. I. fejezet

Átírás:

A szakképzési centrumok szerepe a megújuló szakképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. 1

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUMOK LÉTREHOZÁSA - ELŐZMÉNYEK Nemzetközi példák, pl.: Hollandia, Belgium Magyarországi előzmények A 2000-es években a térségi integrált szakképző központok létrehozása nem eredményezte az eredeti célkitűzések elérését: a TISZK-ek nem alkottak egységes rendszert, sok esetben nem érvényesült a térségi elv, minimálisan történt valódi szervezeti integráció, hiányzott az egységes fenntartói felület, nem eléggé érvényesült a szakmai koordináció, érdekellentétek is megjelentek a gt-k és az iskolák között, a gazdasági társaságok önálló életre keltek szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának 2

JOGALKOTÁSI FOLYAMATOK 2010.: a kormány és az MKIK közötti keretmegállapodás célja az iskolarendszerű szakképzés és a gazdaság igényeinek közelítése 2014.: szakképzési törvénymódosítás a KLIK fenntartásában működő szakképző iskolák meghatározó hányadának fenntartóváltásáról 2014.: Szakképzés a gazdaság szolgálatában című koncepció - 1040/2015. (II. 10.) Korm. határozat szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának 3

AZ NSZFH LÉTREHOZÁSA 2014. december: 319/2014. (XII. 13.) Kormányrendelet Cél: a korábbi tevékenységeken felül a szakképző iskolák átvételéhez és működésük beindításához kapcsolódó feladatok ellátása 4

A FENNTARTÓVÁLTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ INTÉZKEDÉSEK 120/2015. (V. 21.) Korm. rendelet 2015. július 1. Az 1. számú mellékletben felsorolt iskolák NGM fenntartás alá vonása 146/2015. (VI. 12.) Korm. Rendelet EMMI NGM átadás-átvétel KLIK NSZFH átadás-átvétel 5

A FENNTARTÓVÁLTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ INTÉZKEDÉSEK A létrejövő centrumokat az OH új OM azonosítóval vette nyilvántartásba A közalkalmazottak munkáltatói jogutódlással kerültek a centrumokhoz A települési önkormányzat ingó és ingatlan vagyonára a centrum fenntartóját ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg 6

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2015. évi módosítása vezette be Célja: a szakképző iskolai rendszer hatékonyabb és eredményesebb működése Eszköze: nagyobb szakmai és gazdálkodási önállóság és magasabb fokú felelősség vállalás, illetve motivációs lehetőség megteremtése az intézmények számára 7

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Fenntartó: Nemzetgazdasági Minisztérium Feladatellátó: a szakképzési centrumok tagintézményei Szabályozás: megyénként legfeljebb három, a fővárosban legfeljebb tíz centrum hozható létre minimum 2000 fős tanulólétszámmal 2015. július 1-től: 44 szakképzési centrum (költségvetési szerv) 365 tagintézmény kb. 200 000 tanuló 8

A TISZK-EK KORÁBBI FELADATAI, VAGYONA Az önkormányzati tulajdoni hányaddal működő TISZK-ek feladatai a szakképzési centrumok felelősségi körébe kerültek A centrumok felelősségi körébe kerültek a projektfenntartási kötelezettségek A centrumok kezelésébe került a szakképzési és felnőttképzési célú, hazai és európai uniós forrásból fejlesztett ingó és ingatlanvagyon 9

AZ NSZFH ISKOLAI FENNTARTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAI A Hivatal a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által átruházott fenntartói és irányítói feladatok tekintetében középirányítói szervi hatáskörében jár el. 10

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZEREPE, FELADATAI A szakképzési centrum többcélú köznevelési intézmény. Önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Központi egységből és tagintézményekből áll. A centrum feladata az alapító okiratban meghatározott tagintézmények nevelésioktatási tevékenységének irányítása, szervezése. 11

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MINT ÖSSZETETT ISKOLA 12

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZEREPE, FELADATAI A munka-erőpiaci igényeknek megfelelő képzési szerkezet kialakítása. Az iskola zavartalan működésének (nevelési-oktatási tevékenységének, a jogszabályok által meghatározott közfeladat végrehajtásának) feltételeinek biztosítása. A beiskolázás sikerességéhez szükséges pályaorientációs tevékenység feltételeinek megteremtése. Aktív szerepvállalást a felnőttoktatásban és a felnőttképzésben. 13

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZEREPE, FELADATAI Vezetők: A szakképzési centrumok élén főigazgató, valamint a szakmai- és gazdasági főigazgató-helyettesek állnak A tagintézmény-vezetők igazgatói munkakörben látják el feladataikat Szakmai garanciák: vezetői megbízás: legalább három év szakképzési vezetői gyakorlat, vagy ilyen irányú fenntartói, közigazgatási tapasztalat kötelező a gyakorlati oktatásvezető alkalmazása 14

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM IRÁNYÍTÓI SZINTJE 15

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM VEZETÉSE Főigazgató : felel a szakképzési centrum, a szakképzési centrumot alkotó valamennyi tagintézmény törvényes működéséért, gazdálkodásért. A főigazgató delegálja az egyes jogköröket a tagintézmény vezetőire a tagintézmények nevelőtestületének vezetését; bizonyos munkáltatói jogköröket a tagintézmények munkavállalói tekintetében; kiadmányozási jogok tekintetében (bizonyítványok, tanúsítványok); a tagintézmény tanulóinak jogviszonyával, szülőkkel való kapcsolattartás tekintetében; 16

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM VEZETÉSE Gazdasági főigazgató-helyettes: ellátja a szakképzési centrum és tagintézményei működésével kapcsolatos gazdasági, pénzügyi, számviteli, valamint a műszaki üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat, a vagyonkezeléssel kapcsolatos tevékenységeket; ellenőrzi a pénzügyi tervezést, a pénzgazdálkodást, a számvitel szervezését; elkészíti a tagintézményekre lebontott költségvetést; 17

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM VEZETÉSE Szakmai főigazgató-helyettes: éves munkatervének elkészítéséért, a tagintézmények tantárgyfelosztásának elkészítésért, elfogadásáért; a szakképzést érintő jogszabályi változásainak, előírásainak naprakész követéséért; a szakképzés tárgyi és személyi feltételeinek rendelkezésre állásáért; 18

A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TAGINTÉZMÉNYE A tagintézmény: a szakképzési centrum szervezeti egysége; gazdálkodási kereteit a szakképzési centrum költségvetésének melléklete tartalmazza; vezetője a jogszabályokban meghatározottakkal összhangban az igazgató; 19

A TAGINTÉZMÉNY SZEREPE, FELADATAI A tagintézmény vezetője, az igazgató: a főigazgató irányítása alapján vezeti a szakmailag önálló tagintézményt; felelős a köznevelési intézmény pedagógiai és adminisztratív feladatainak ellátásáért; Dönt a tagintézmény működésével, feladatellátásával kapcsolatos ügyben, amelyet jogszabály nem utal más szerv vagy személy hatáskörébe, és ami az intézmény döntési körébe tartozik; 20

A TAGINTÉZMÉNY SZEREPE, FELADATAI A tagintézmény vezetője, az igazgató: gyakorolja az átruházott kiadmányozási jogot, különösen az intézmény által a tanulói jogviszonnyal, szülőkkel való kapcsolattartással összefüggésben hozott döntések és a feladatkörébe tartozó nyilatkozatok tekintetében; Felel az intézmény működését érintő döntések, állásfoglalások végrehajtásának megszervezéséért, ellenőrzéséért; 21

ELŐNYÖK A munkaerő-piaci igényekre történő gyors reagálás. Átlátható gazdálkodás az önállósággal együtt járó felelősségvállalással. Ösztönzi a vezetőket és a munkatársakat a magas fokú szakmai teljesítményre. A működést hatékonyan egészítheti ki a felnőttoktatási és a felnőttképzési tevékenység. Aktív szerepvállalás a hazai szakmai fejlesztésekben, a külhoni magyar tannyelvű intézményekkel, valamint nemzetközi partnerekkel megvalósuló projektekben. A tagintézmények igazgatói számára a napi működésükhöz szükséges hatáskörük gyakorlását az SZMSZ biztosítja. 22

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Nagy Norbert szakképzési főosztályvezető szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának 23