Polyák Gábor: Kiegészítés Polyák Gábor Szıke Gergely Médiaszabályozás Németországban címő tanulmányához 1. Alkotmányos alapok A médiaszabályozás alkotmányos kereteit igen részletesen dolgozta ki a német alkotmánybíróság. A német Alaptörvény (Grundgesetz, GG) 5. cikke rendelkezik a véleményszabadságról (Meinungsfreiheit), az információszabadságról, a sajtószabadságról, valamint a mővészet és a tudomány szabadságáról. Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van véleményét szóban, írásban, képben szabadon kifejezni és terjeszteni, valamint a nyilvánosan elérhetı forrásokból korlátozás nélkül tájékozódni. Az Alaptörvény nevesíti továbbá a sajtószabadságot és az elektronikus média (Rundfunk) és film útján történı tájékoztatás szabadságát, amelyekkel kapcsolatban azonban nem a joggyakorlás szabadságát hangsúlyozza, hanem azt, hogy e szabadságokat biztosítani kell (wird gewährleistet). Az Alaptörvény kifejezetten rögzíti a cenzúra tilalmát. 1 A német alkotmánybíróság 1961 óta számos média-ítéletben (Rundfunkurteil, Fernsehurteil), értelmezte a médiaszabadság tartalmát. 2 A kereskedelmi mősorszolgáltatás alkotmányjogi kereteit legrészletesebben a harmadik 3 és a negyedik 4 televíziós ítélet határozza meg. Az e határozatokban kialakított értelmezési kereteket tágítja az extra radio határozat, 5 de azokat lényegében a digitális médiarendszerben is változatlanul megırzi a legújabb, 2007-ben hozott, a közszolgálati mősorszolgáltatás finanszírozását érintı határozat. 6 A német alkotmánybíróság a mősorszolgáltatásnak és általában a médiának az állam és a társadalom közötti közvetítı, az államot ellenırzı, valamint a társadalmi integrációt minden területen elımozdító hatását emeli ki. A média közfeladatot teljesít, amelynek keretében a polgárokat átfogó tájékoztatással látja el, lehetıvé teszi és mőködteti a nyilvános diskurzust, az egyének és csoportok számára lehetıséget ad arra, hogy formálják mások véleményét. Nem csak közvetítıje, médiuma a közléseknek, hanem egyúttal a nyilvános vélemény- és akaratképzés döntı tényezıje is. 7 A német alkotmányjogi koncepció szerint a médiaszabadság nem elsısorban a médiumok tulajdonosainak, szerkesztıinek, újságíróinak egyéni véleménynyilvánítását, személyiségének kibontakoztatását, hanem a véleményszabadság érvényesülését, azaz a szabad és átfogó tájékoztatást, és ezzel az egyéni vélemények és a közvélemény szabad alakítását szolgálja ( dienende Funktion ). 8 A médiaszabadság alanyai az alapjogi védelmet tehát nem saját érdekeik érvényesítése, hanem a szabad és átfogó véleményalkotási folyamat biztosítása végett élvezik. A médiaszabadság az alanyait nem hatalmazza fel arra, hogy e szabadsággal tetszés szerint éljenek. 9 Az alkotmánybíróság álláspontja szerint szubjektív alapjogként a 1 A véleményszabadság korlátaiként az Alaptörvény az általános törvények (allgemeine Gesetze) elıírásait, a fiatalok védelmére vonatkozó törvényi elıírásokat és az egyén becsületét határozza meg. Általános törvények azok, amelyek nem meghatározott kommunikációs tartalmakkal szemben fogalmaznak meg korlátokat, hanem olyan értékeket védenek, amelyek a kommunikációval szemben a médiumtól függetlenül védendık. 2 Részletesebben ld. Polyák, Szıke, 2007. 3 FRAG-Urteil, 1981, BVerfGE 57, 295. 4 Niedersachsen-Urteil, 1986, BVerfGE 73, 118. 5 1998, BVerfGE 97, 298. 6 BVerfG, 1 BvR 2270/05 (2007. 9. 11.) 7 BVerfGE 35, 202, 219. 8 BVerfGE 57, 295, 320.; BVerfGE 83, 238, 295; BVerfGE 87, 181, 197.; BVerfGE 90, 60, 87. 9 BVerfGE 83, 238, 315.
véleményszabadság azon kevesek kommunikációs privilégiumait erısítené, akik a tömegkommunikációs eszközökkel rendelkeznek. A médiajog célja éppen az, hogy elkerülje azokat a kockázatokat, amelyek egy tisztán piaci alapon, az erık szabad játéka 10 szerint mőködı médiarendszer esetében a média alkotmányos funkcióinak ellátását veszélyeztetnék. A médiarendszer kialakítása e koncepcióban a véleményszabadság érvényesülésének feltétele. A kapcsolódó szabályozás hozza létre mindazokat az anyagi jogi, eljárási és szervezeti kereteket, amelyek biztosítják a mőszaki és gazdasági kapacitásokhoz való hozzáférést. A média szolgáló funkciójának teljesítéséhez olyan anyagi jogi, szervezeti és eljárási szabályokon alapuló rendszer ( positive Ordnung ) kialakítására van szükség, amely biztosítja, hogy a vélemények sokszínősége a mősorszolgáltatásban a lehetı legnagyobb mértékben kifejezésre jusson, és így lehetıvé válik a teljes körő tájékozódás (Ausgestaltungsauftrag). 11 A médiarendszert kialakító szabályozás az alkotmánybíróság szerint nem tekinthetı a véleményszabadság korlátozásának, és nem is igényel további alkotmányos igazolást, különösen nem kell vizsgálni annak arányosságát. 12 E szabályozás nem kötıdik a médiarendszer valamely mőszaki vagy gazdasági állapotához. A jogalkotónak a médiarendszer kialakítására vonatkozó kötelezettsége akkor is fennáll, ha a mőszaki, gazdasági, médiafogyasztási tényezık mint a kábelen és mőholdon terjesztett kereskedelmi mősorszolgáltatások alacsonyabb nézettsége, a mősorszolgáltatók kis száma idıközben jelentısen megváltoznak. 13 A német alkotmánybíróság korai határozataiban a mősorszolgáltatás különleges helyzetével (Sondersituation) indokolta a médiaszabályozás szükségességét; a különleges helyzetet egyrészt a mősorszóró frekvenciák szőkössége, másrészt a mősorszolgáltatás jelentıs anyagi ráfordítás-igénye alapozta meg. 14 A különleges helyzet megszőnése a szabályozás szükségességét nem vonta kétségbe, de a szabályozás nagyobb terjedelemben lehet szükséges, és más eszközöket igényel egy elkerülhetetlenül kevés mősorszolgáltatóra korlátozódó helyzetben, mint egy olyan helyzetben, amelyben ez a korlátozódás már nem áll fenn. 15 A német alkotmánybíróság az elektronikus média széles körben kifejtett hatását, aktualitását, valamint kiemelkedı meggyızı erejét, illetve a hitelesség és átélés látszatát és a kényelmes rendelkezésre állást olyan sajátos veszélyforrásnak találta, amely a közönség védelme érdekében szükségessé teszi a médiaszabadság aktív alakítását. 16 A széles körben kifejtett hatás a mősorszolgáltatással elért közönség nagyságában és a lakosság nagy részének befolyásolására való alkalmasságban fejezıdik ki. Az aktualitás a tartalmak gyors, az eseményekkel akár egyidejő közvetítésébıl, a meggyızı erı pedig a különbözı kommunikációs formák szöveg, hang és kép kombinálhatóságából, és ezzel a hitelesség látszatából adódik. Az 1998-ban született extra radio határozatban az alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a törvényhozó objektív jogi kötelezettsége egyúttal a mősorszolgáltató alapjogi pozíciójának biztosítására is szolgál, a törvényhozó által létrehozott médiarendszer keretein belül. 17 Egy a pártok mősorszolgáltatási lehetıségét kizáró rendelkezést a médiaszabadságba ütközınek minısítı döntésében az objektív médiaszabadság egész koncepcióját megkérdıjelezte a Niedersächsische Staatsgerichtshof. A tartományi felsıbíróság álláspontja szerint a kérdés végleges eldöntése nélkül vitatható, hogy a 10 BVerfGE 57, 295, 327. 11 Pl. BVerfGE 57, 295, 320.; BVerfGE 73, 118, 152; BVerfGE 83, 238, 295; BVerfGE 90, 60, 88. 12 BVerfGE 73, 118, 166.; Gersdorf, 2003, 86. 13 A kereskedelmi mősorszolgáltatásokkal szembeni alacsonyabb mérce további indoka az alkotmánybírósági határozat szerint a reklám alapú finanszírozáshoz igazodó mősorkínálat (BVerfGE 73, 118, 155.). 14 BVerfGE 12, 205, 261.; BVerfGE 31, 314, 326. 15 BVerfGE 57 16 BVerfGE 90, 60.; BVerfGE 97, 228. 17 BVerfGE 97, 298. 313.
médiaszabadság objektív jogi oldala továbbra is megelızi a szubjektív médiaszabadságot, és továbbra sem lehet a mősorszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés jogára hivatkozni. A szövetségi alkotmánybíróság azonban a médiát érintı legújabb, 2007-ben hozott döntésében végsı soron megerısítette az objektív oldalt hangsúlyozó, a médiarendszer kialakítását elıíró álláspontját. Már kifejezetten a digitális médiarendszerre tekintettel leszögezte, hogy a médiának a mősorszórási célú frekvenciák szőkössége miatt fennálló különleges helyzete megszőnésével a médiarendszer kialakítására irányuló törvényi szabályozás nem válik nélkülözhetıvé. Ez alapjaiban az utóbbi évek technikai újdonságai és az ennek következtében megtöbbszörözıdı terjesztési kapacitások miatt sem változott meg. A médiarendszer törvényi kialakításának oka az a kiemelkedı jelentıség, amire a mősorszolgáltatás széleskörő hatása, aktualitása, és meggyızı ereje alapján tesz szert. [ ] Ezek a potenciális hatások erısödnek azáltal, hogy az új technológiák kibıvítik és differenciálják a kínálatot, a terjesztési formákat és utakat, és új típusú mősor-vonatkozású szolgáltatások nyújtását teszik lehetıvé. 18 A német alkotmánybírósági gyakorlat a tág jogalkotói mozgástér kereteit abban jelölte ki, hogy a szabályozásnak legalább a kiegyensúlyozott sokszínőség alapkövetelményét teljesítenie kell, 19 de a szabályozás nem támaszthat olyan követelményeket, amelyek a mősorszolgáltatási tevékenységet nagymértékben megnehezítenék vagy lehetetlenné tennék. 20 A média kulturális megbízatásának teljesítésében való részvétel kötelezettségérıl az alkotmánybíróság megállapította, hogy az nem lehetetleníti el a kereskedelmi mősorszolgáltató mőködését, akkor sem, ha nem zárható ki, hogy az csökkenti a nyereséget. 21 A kereskedelmi mősorszolgáltatást ellehetetlenítı feltételek ugyanis azért ütköznének az Alaptörvénnyel, mert az biztosítja a kereskedelmi mősorszolgáltatók mőködésének lehetıségét. 22 A német alkotmánybíróság szerint az államtól való függetlenségben (Staatsfreiheit) jelenik meg a médiaszabadság védelmi jellege. Az államtól való szabadság kizárja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom minden olyan befolyását a médiára, ami nem a médiaszabadságot szolgálja és az alapjogok korlátozásával sem igazolható. Az államtól való szabadság alapelve az alkotmánybíróság szerint magában foglalja a mősor összeállításának szabadságát (Programmfreiheit), és nem csak a szolgáltatók kiválasztását, a mősortartalmat és a mősorszerkesztést közvetlenül érintı befolyásolást zárja ki, hanem minden olyan befolyásolást is, ami a mősor összeállításának szabadságát közvetve csorbítja. 23 A német alkotmánybíróság szerint a médiaszabadság biztosítására vonatkozó állami kötelezettség egy olyan médiarendszer kialakítására irányul, amely garantálja, hogy a fennálló vélemények a mősorszolgáltatásban a lehetı legszélesebb körben és a legteljesebb mértékben (in möglichster Breite und Vollständigkeit) kifejezésre jussanak. 24 Több határozatában hangsúlyozza, hogy a tájékoztatás teljeskörősége szélesen értendı: a véleményformálás nemcsak a hírekkel, politikai kommentárokkal vagy a jelen problémáiról szóló mősorokkal, hanem a rádiós- és televízió-játékokkal, a zenei mősorokkal vagy a szórakoztató mősorokkal is megvalósul. 25 A tartalomkínálat egészében érvényesülnie kell a kiegyensúlyozott sokszínőség ( gleichgewichtiger Vielfalt ) követelményének. 26 A sokszínőség és a kiegyensúlyozottság egymást kiegészítı követelmények, a tartalomkínálatnak sokszínőnek és kiegyensúlyozottnak is kell lennie. A kiegyensúlyozottság 18 BVerfG, 1 BvR 2270/05 (2007. 9. 11.), 115-116. bek. 19 BVerfGE 73, 118, 159; BVerfGE 83, 238, 316. 20 BVerfGE 73, 118, 157; BVerfGE 83, 238, 317. 21 BVerfGE 83, 238, 318. 22 BVerfGE 73, 118, 157. 23 BVerfGE 73, 118, 182. 24 BVerfGE 57, 295, 319; BVerfGE 73, 118, 152.; BVerfGE 90, 60, 88.; BVerfG 1 BvR 2270/05 (11.9.2007) 25 BVerfGE 73, 118, 152. BVerfGE 83, 238, 296. 26 BVerfGE 57, 295, 324; BVerfGE 73, 118, 156.
követelményével az alkotmánybíróság a sokszínőség meghatározott minıségének biztosítását írta elı, amelyben az adott kérdésre vonatkozó álláspontokat nem csak teljes körően, hanem egyúttal társadalmi súlyuknak megfelelıen kell bemutatni. Mivel az alkotmánybíróság szerint a médiarendszer egészének kell megfelelnie az alkotmányjogi követelményeknek, ezért a jogalkotó mérlegelheti, hogy a médiaszabadság funkcióinak teljesítésével járó terheket hogyan osztja meg a közszolgálati és a kereskedelmi mősorszolgáltatás között. Az alkotmánybíróság arra a következtetésre jut, hogy a kereskedelmi mősorszolgáltatók az átfogó tájékoztatás kötelezettségének teljes mértékben nem tudnak eleget tenni, e szolgáltatásoktól nem várható a vélemények és kulturális áramlatok teljes spektrumát lefedı tájékoztatás. 27 Ennek indoka az 1986-os határozat szerint részben az, hogy a kereskedelmi mősorszolgáltatások olyan terjesztési hálózatokat használnak, amelyek nem fedik le a teljes lakosságot. Még ha ennek az indoknak a súlya idıközben jelentısen csökkent is, továbbra is érvényes az alkotmánybíróság másik érve: a reklámfinanszírozású szolgáltatások szükségszerően a közönség lehetı legnagyobb részét vonzó, a lehetı legkisebb ráfordítással járó mősorszámokat mutatnak be. A közönség kis részének érdeklıdésére számot tartó, illetve nagyobb költségigényő tartalmak a kereskedelmi mősorszolgáltatásból kiszorulnak, ezek nélkül pedig átfogó tájékoztatás nem nyújtható. Az alkotmánybíróság a kereskedelmi mősorszolgáltatás alaptermészetét tehát nem kívánja megváltoztatni, hanem ahhoz igazítja a kereskedelmi mősorszolgáltatások szabályozásával kapcsolatos alkotmányjogi elvárásokat. A kereskedelmi mősorszolgáltatás jellemzıit figyelembe véve ezért az alkotmánybíróság szerint azokkal szemben elegendı enyhébb követelményeket elıírni; ennek azonban feltétele, hogy a közszolgálati médiumok a demokratikus társadalom számára szükséges funkciókat ténylegesen ellássák. A kereskedelmi mősorszolgáltatás rendszerének kialakítása a kiegyensúlyozott sokszínőség lehetı legmagasabb foka ( möglichst hohes Maß gleichgewichtiger Vielfalt ) mércéjéhez kötött. 28 A kiegyensúlyozott sokszínőségnek viszont akkor is érvényesülnie kell, ha a közszolgálati mősorszolgáltatás minden releváns társadalmi csoport és irányzat számára megjelenési lehetıséget biztosít, és így garantálja a közönség teljes körő tájékozódását. A kereskedelmi mősorszolgáltatás az egyes vélemények egyoldalú megjelenítésével ebben az esetben is jelentısen csorbítaná a tartalomkínálat egészének egyensúlyát. 29 Az alkotmánybíróság a közszolgálati mősorszolgáltatáshoz képest enyhébb követelményt támaszt a kereskedelmi mősorszolgáltatással szemben, mivel attól nem követeli meg a világnézeti sokszínőség maradéktalan megvalósítását, de ha a kereskedelmi mősorszolgáltatás mégis részt vállal a vélemények feltárásban, akkor ezt kiegyensúlyozottan kell tenni. Az alkotmánybíróság szerint a kiegyensúlyozott sokszínőség mércéje a törvényhozó és a kiválasztási eljárást lebonyolító szerv részére egyaránt megfelelıen világos és kötelezı iránymutatást jelent. A sokszínőség megvalósulását felügyelı szervek és a bíróságok számára azonban nem határozza meg megfelelı pontossággal, hogy a tényleges helyzet mikor felel meg e mércének. Az ellenırzés szükségessé teszi ezért egy egyértelmőbb mérték meghatározását, ami azonban nem lehet több, mint a kiegyensúlyozott sokszínőség alapmértéke (Grundstandard). Az alkotmánybíróság szerint ebbıl nem következik a vélemény-irányzatok aritmetikai egyenlıségének biztosítására vonatkozó kötelezettség, illetve az egyes, kisebb jelentıségő kiegyensúlyozatlanságok esetén a beavatkozás szükségessége. Az alapmérték a vélemények sokszínőségének lényeges elıfeltételeire terjed ki, amiket védeni kell a konkrét és súlyos veszélyekkel szemben. Magában foglalja minden vélemény-irányzat lehetıségét arra, hogy a kereskedelmi mősorszolgáltatásban kifejezésre 27 BVerfGE 73, 118, 155. 28 BVerfGE 73, 118, 159. 29 BVerfGE 57, 295, 324.
jusson, valamint az egyes mősorszolgáltatók vagy mősorok által a közvélemény alakítására gyakorolt egyoldalú, nagymértékben kiegyensúlyozatlan befolyás kizárását, azaz a túlzott véleményhatalom, meghatározó véleménybefolyásoló erı (vorherrschender Meinungsmacht) kialakulásának megakadályozását. 30 Túlzott véleménybefolyásoló erı akkor áll fenn, ha a média egy vagy néhány társadalmi csoportnak kiszolgáltatottan mőködik, amely csoport(ok) jelentıs mértékben egyoldalú befolyást gyakorolhatnak a közvéleményre, más csoportok pedig kiszorulnak a véleményalakítás folyamatából. 31 Arra vonatkozó egyértelmő iránymutatást, hogy az alkotmányjogi követelményt milyen részletszabályokkal lehetne a napi jogalkalmazás számára is értelmezhetıvé tenni, a kapcsolódó határozatok nem tartalmaznak. Az alkotmánybíróság elismeri, hogy a kiegyensúlyozott sokszínőség tartalma végsı soron nem határozható meg pontosan, mert ehhez nem állnak rendelkezésre egyértelmő mércék. Olyan célértékrıl van szó, ami mindig csak megközelítıleg érhetı el, különösen azt figyelembe véve, hogy egyes mősorokhoz csak a közönség egyes részei férnek hozzá. 32 A kiegyensúlyozott sokszínőség érvényesülését korlátozza továbbá, hogy nem tartoznak a tartományi jogalkotó rendelkezési körébe a más tartományokból, illetve külföldrıl sugárzott programok. E mősorok felboríthatják a tartományi médiatörvény által kialakított egyensúlyt, aminek következtében a mősorkínálat egészében már nem valósul meg a kiegyensúlyozott sokszínőség. A jogalkotó feladatát az alkotmánybíróság ezekre tekintettel egy olyan médiarendszer mőködési kereteinek kialakításában határozta meg, amely a kiegyensúlyozott sokszínőség mércéjét megfelelı valószínőséggel teljesíti. 33 Az alkotmányjogi mérce tehát nem rugaszkodik el a jogalkotó tényleges lehetıségeitıl, de nem ad iránymutatást annak meghatározásához, hogy a technikai fejlıdés és a közösségi jogi kertek miatt folyamatosan szőkülı jogalkotói mozgástér mellett mi tekinthetı megfelelı valószínőségnek. 2. A médiaszabályozás hatálya a német jogban 2.1. A Rundfunk alkotmányjogi fogalma A német alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az Alaptörvényben hivatkozott mősorszolgáltatás (Rundfunk) tartalmának meghatározásával. A Rundfunk magyar megfelelıje leginkább a mősorszolgáltatás vagy elektronikus média, de a kifejezés tényleges tartalmát visszaadó fordítás hasonlóan az angol broadcasting-hoz nincs; a Rundfunk magában foglalja a rádiós és televíziós mősorszolgáltatást egyaránt. 34 A német médiaszabályozásban a Rundfunk tartalmának körülhatárolása nemcsak azért elengedhetetlen, mert az alapján határozhatók meg azok a szolgáltatások, amelyekre kiterjed a médiaszabadság, és amelyek így részt vesznek a közvélemény alakításában, hanem azért is, mert az alapján dönthetı el, hogy az adott szolgáltatástípus szövetségi vagy tartományi jogalkotási hatáskörbe tartozik. Az alkotmánybíróság az elektronikus média átfogó, a technikai fejlıdéshez, a gazdasági körülményekhez, a fogyasztói szokásokhoz igazodni képes, dinamikus meghatározását dolgozta ki, amely nem a mősorszolgáltatás megvalósítására, hanem annak funkciójára koncentrál. Már egy 1987-es döntésében megállapította: Az elektronikus média (Rundfunk) fogalma véglegesen nem határozható meg. Az alkotmányjogi fogalmak és meghatározások tartalma és hatóköre azok normaterületétıl (is) függ; jelentésük e terület változásainál módosulhat. Ez az elektronikus média fogalmára is érvényes. Tartalma inkább az Alaptörvény 5. cikk (1) bekezdésének második mondata [sajtó- és médiaszabadság] alapján védett 30 BVerfGE 73,118, 160. 31 Ld. különösen BVerfGE 73, 118, 160., illetve BVerfGE 57, 295, 323. 32 BVerfGE 73, 118, 156. 33 BVerfGE 57, 295, 324. 34 BVerfGE 12, 205, 260.
társadalmi terület tényleges változásai szerint módosul. Ha a médiaszabadságnak egy megváltozó jövıben is meg kell ıriznie normatív hatását, akkor nem fogadható el, hogy csak egy régebbi technikához legyen kötve, és az alapjogi védelem csak azokra a tényállásokra terjedjen ki, amelyekre e technika vonatkozik, és ezzel az alapjog érvényesülése meghaladottá váljon azokon a területeken, amelyeken az alapjog az új technikai lehetıségekre is tekintettel egyébként betölthetné a funkcióit. Az egyéni vélemény és a közvélemény szabad alakításához sokkal inkább ki kell terjeszteni az Alaptörvény 5. cikk (1) bekezdésének második mondata védelmi körét a»mősorszolgáltatáshoz hasonló kommunikációs szolgáltatásokra«. 35 Egy késıbbi határozat megerısítette, hogy a médium fogalmát nem szabad egy már bevezetett technikához kötni. Ellenkezı esetben az alapjogi védelem nem terjedhetne ki minden olyan területre, amely, ha új eszközök segítségével is, de szintén a médiumok funkcióit látja el. 36 A Rundfunk fogalmának meghatározása tehát nem technikai szempontokhoz kötıdik, hanem a médiaszabadság által védett társadalmi területhez, azaz a szabad egyéni és közvéleményalkotás biztosításához. Minden olyan tartalomszolgáltatás tehát, amely az egyéni vélemény és a közvélemény alakításának funkcióját, azaz egyfajta tömegkommunikációs funkciót lát el, és így a hagyományos elektronikus médiumokkal összevethetı hatást fejt ki, az elektronikus média alkotmányos fogalma alá tartozik. A fogalom tartalma tehát a mindenkori veszélyeztetı tényezık szerint változik, vagyis elektronikus média az, amire a médiaszabadság hatályának az alkotmányos célok elérése végett ki kell terjednie. Ebbıl ugyanakkor nem csak a fogalom tartalmának a mőszaki fejlıdéssel párhuzamos bıvülése, hanem ellenkezıleg, az egyes tartalomszolgáltatásoknak az objektív-intézményi médiaszabadság hatálya alól a szubjektív véleményszabadság hatály alá kerülése is következik, amennyiben az adott szolgáltatás esetében pozitív, alakító szabályozás nélkül is megvalósulnak az alkotmányos szabályozási célok. A mősorszolgáltatás alkotmányos fogalma a német jogirodalomban széles körben elfogadott, és a törvényi szintő médiaszabályozásban is megjelenı felosztás szerint három fogalmi elembıl áll: e szolgáltatásokat a nyilvánosság részére teszik hozzáférhetıvé, bármilyen típusú programkínálatból (Darbietung) állnak, és azokat távközlési úton terjesztik. A nyilvánosság felé irányuló szolgáltatások azok, amelyek a közönség egy pontosan nem meghatározott köre számára tesznek hozzáférhetıvé. Ez a széles nyilvánosság a tömegkommunikáció befolyásoló erejének egyik kulcseleme. Nem valósul meg abban az esetben, ha a tartalom egy zárt felhasználói körhöz jut el, amihez nem csatlakozhat bárki. A Pay-TV szolgáltatások nem minısülnek zárt felhasználói körnek, mert a megfelelı szerzıdéses viszony kialakításával, illetve a szolgáltatás díjának megfizetésével a szolgáltatás bárki számára elérhetı. Nyilvánvalóan nem érinti a szolgáltatás nyilvánosság felé irányultságát az, ha tartalmával, tematikájával a közönség egy szőkebb körét célozza meg. A programkínálat valamely tetszıleges típusú, publicisztikus hatású (publizistisch) tartalom bemutatása A programkínálat minden olyan tartalomszolgáltatásnak eleme, amelynek célja a közvélemény alakítása, vagy a közlı kifejezett szándékától függetlenül erre alkalmas. Közvélemény-alakító hatása a német alkotmánybíróság szerint nem csak a hír- és aktuális mősoroknak van: Információk és vélemények egy játékfilm vagy zenei mősor segítségével éppúgy közvetíthetık, mint hírek és kommentárok útján; már a kiválasztás és a mősor összeállítása minden mősorszámnak bizonyos véleményformáló hatást biztosít. 37 Más határozataiban az alkotmánybíróság 35 BVerfGE 74, 297, 350. 36 BVerfGE 83, 238, 302. 37 BVerfGE 35, 202, 222; BVerfGE 73, 118, 152.
megállapította, hogy a mősorszolgáltatás közfeladata a programkínálat minden típusára, így a tág értelemben vett kulturális, oktatási és szórakoztató tartalmakra is vonatkozik. 38 Sıt véleményalakító-hatása a kereskedelmi tartalmaknak is lehet. A sajátos véleményalakító-hatás elsısorban az egyes tartalmak szerkesztettségébıl adódik, és így feltételezi, hogy a mősorszolgáltató befolyásolja az egyes tartalmakat azzal, hogy azokat egy szélesebb tartalomkínálatban de nem feltétlenül mősorstruktúrában helyezi el. Az adott tartalom véleményalakító hatása intenzitásának az alkotmányjogi mősorszolgáltatás-fogalom szempontjából nincs jelentısége. Ez azonban nem zárja ki, hogy a jogalkotó akár a feltételezett véleménybefolyásoló-intenzitás szerint differenciált szabályozási környezetet alakítson ki a különbözı szolgáltatásokra vonatkozóan. A távközlési úton történı terjesztés az elektronikus médiát más média-típusoktól (újság, film) különbözteti meg. A mősor elıállítása terjesztés nélkül alapjogi szempontból jelentıség nélküli folyamat lenne: Csak a terjesztés útján érvényesül a közvélemény befolyásolásának lehetısége, és a terjesztési szándék és a tényleges terjesztés alapozza meg az alapjogi védelmi igényt. Az alkotmánybíróság idézett határozata alapján e követelmény egyértelmően technológia-semleges. A technológiasemlegesség ugyanakkor nem mond ellent annak a követelménynek, hogy a szabályozás kialakításának igazodnia kell a terjesztés módjához, azaz ugyanaz a tartalom eltérı szabályozási feltételeknek van alávetve attól függıen, hogy milyen módon, milyen technikai megoldással terjesztik. A német alkotmánybíróság 1987-ben hozott döntésében nem találta jelentısnek a kötött mősorszerkezettel rendelkezı mősorszolgáltatások és az egyéni lekérésre továbbított tartalmak között; a közönség a ki- és bekapcsolással mindkét esetben választási döntést hoz. Álláspontja szerint e különbség nem érinti az elektronikus média lényeges pontjait: a szolgáltatás tartalmát (mindkét szolgáltatás ugyanazt a tartalmat teszi elérhetıvé) és a kommunikációs folyamat érintettjeit (a tartalom meghatározatlan számú nézıhöz/hallgatóhoz jut el). Az alkotmánybíróság saját álláspontját az új típusú szolgáltatások széles körő elterjedése óta nem vizsgálta felül. E szerint alkotmányjogi értelemben összességében minden olyan esetben mősorszolgáltatásról van szó, amikor a szolgáltatás ugyanazokat a tartalmakat nem meghatározott számú nézıhöz vagy hallgatóhoz juttatja el. Az, hogy a közönség a tartalmak között ki- és bekapcsolással vagy egyedi lekéréssel választ, csak az egyik tényezıje a szolgáltatás véleménybefolyásoló képességének. 39 Az alkotmányjogi fogalom ilyen széles meghatározása ugyanakkor nem zárja, hogy a jogalkotó a mősorszolgáltatás alkotmányjogi fogalmán belül különbözı szolgáltatás-típusokat hozzon létre, és azokra differenciált szabályozási rendszert alakítson ki. E fogalom egyes elemei valamely szolgáltatás esetében nem csak úgy értékelhetık, hogy teljesülnek-e vagy sem, hanem az is vizsgálható, hogy milyen mértékben teljesülnek. Az egyes szolgáltatástípusokat érintı szabályozás kialakításának pedig ez alapján igazodnia kell azokhoz a veszélyekhez, amelyek az adott szolgáltatás esetében a szabad véleményalkotást korlátozzák. 2.2. Mősorszolgáltatás és telemédia-szolgáltatások a német jogban A német médiaszabályozás tárgyi hatályának meghatározásában 2007. márciusában jelentıs változás történt. Ekkor lépett hatályba az ún. Telemediengesetz (TMG), amely módosította a mősorszolgáltatási tartományközi szerzıdést, illetve hatályon kívül helyezte többek között a médiaszolgáltatásokról szóló tartományközi szerzıdést és a távszolgáltatásokról szóló 38 BVerfGE 31, 314, 342. 39 Ld. BVerfGE 74, 297.
törvényt. A törvény egyúttal megszüntette az elektronikus tartalomszolgáltatások korábbi hármas felosztását, és az eddigi médiaszolgáltatásokat és távszolgáltatásokat egy szolgáltatástípusként, az ún. telemédia (Telemedien) fogalma alatt vonta össze. A hatályos német médiaszabályozás egyrészt a mősorszolgáltatásokra (Rundfunk) terjed ki. A mősorszolgáltatás törvényi fogalmát a mősorszolgáltatásról szóló tartományközi szerzıdés határozza meg. E szerint a mősorszolgáltatás tetszıleges típusú, szavakból, hangokból vagy képekbıl álló mősorkínálatnak (Darbietung) a nyilvánosság felé irányuló összeállítása és terjesztése, elektromágneses rezgések felhasználásával, vezeték nélkül, illetve vezeték mentén vagy segítségével; a fogalom magába foglalja azokat a mősorkínálatokat is, amelyek terjesztése kódolva vagy külön ellenszolgáltatás fejében történik [RStV 2. (1)]. A tartományi médiahatóságok közös állásfoglalásukban 40 e szolgáltatás-típussal kapcsolatban meghatároztak néhány olyan ismérvet, amelyek az internes terjesztéső mősorok (internetrádió, IPTV) besorolását segítik: a szolgáltatás jellege nem változik, ha az eredeti terjesztési megoldással párhuzamosan interneten is terjesztik (streaming); kevesebb mint 500 potenciális nézı/hallgató egyidejő hozzáférés esetén a szolgáltatás nem tekinthetı nyilvánosság felé irányulónak; nem minden internetes tartalomszolgáltatás nyújtásához van szükség országos engedélyre; meghatározott feltételek esetén a szolgáltatás helyi vagy regionális szolgáltatásnak is tekinthetı (helyi vagy regionális tartalmak, a szolgáltató székhelye, a helyi vagy regionális vételkörzeten kívül a szolgáltatás földfelszíni vagy kábeles terjesztéssel nem érhetı el). A médiahatóságok alapvetıen a fent meghatározott kivételekkel tehát minden IP-alapú mősorszolgáltatást a médiaszabályozás hatálya alá sorolnak, ide értve azt is, hogy e szolgáltatások is a médiahatóság engedélye alapján nyújthatók. 41 A német médiaszabályozás kiterjed másrészt az ún. telemédia-szolgáltatásokra. Telemédia a tartományközi szerzıdés szerint minden elektronikus információs- és kommunikációs szolgáltatás, amennyiben nem minısül a távközlési törvény szerinti, teljes egészében jelek távközlési hálózaton történı átvitelébıl álló távközlési szolgáltatásnak (Telekommunikationsdienste), távközlési alapú szolgáltatásnak (telekommunikationsgestützte Dienste) vagy mősorszolgáltatásnak [TMG 1. (1); RStV 2. (1)]. Valamely szolgáltatás telemédia szolgáltatásként történı minısítésének nem feltétele, hogy a szolgáltatást ellenszolgáltatás fejében nyújtsák [TMG 1. (1)]. A távközlési szolgáltatások azok a rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatások, amelyek teljes egészében vagy nagyrészt jelek távközlési hálózaton történı átvitelébıl állnak, ide értve a mősorterjesztési hálózaton történı jelátvitelt (TKG 3. 24.). A törvény indokolása 42 felhívja a figyelmet arra, hogy a távközlési szolgáltatások közül azok, amelyek nem kizárólag, csak nagyrészt jelátvitelbıl állnak, és emellett egyéb szolgáltatást is magukban foglalnak ilyen például az internet-hozzáférés biztosítása vagy az e-mailszolgáltatás, egyúttal telemédiának is minısülhetnek. 43 A távközlési alapú szolgáltatások 40 DLM, 2007 41 A médiahatóságok a követelmények és a szabályozási terhek részletes meghatározásával egy eseti bizottságot bíztak meg. 42 http://www.telemedien-und-recht.de/dokumente/1603078.pdf. 43 A Keretirányelv az elektronikus hírközlési szolgáltatások meghatározásánál kifejezetten hivatkozik az elektronikus hírközlési szolgáltatások és az információs társadalommal összefüggı szolgáltatások közötti ilyen átfedésre: az elektronikus hírközlési szolgáltatás fogalma nem foglalja magában a 98/34/EK irányelv 1. cikkében meghatározott olyan, információs társadalommal összefüggı szolgáltatásokat, amelyek teljes egészében vagy nagyrészt nem elektronikus hírközlı hálózaton történı jelátvitelbıl állnak [2. cikk c)].
olyan szolgáltatások, amelyeknél a tartalomszolgáltatás még a távközlési kapcsolat fennállása alatt megvalósul, és így nem eredményeznek térben vagy idıben elválasztható tartalomszolgáltatási teljesítményt; ilyenek különösen az emelt díjas telefonszolgáltatások (TKG 3. 25.). E szolgáltatások sem elosztott, sem lekérhetı szolgáltatásnak nem tekinthetık, esetükben sokkal inkább a szolgáltatásnyújtó és az ügyfél közötti egyéni kommunikációról van szó, amelynek keretében a szolgáltatásnyújtó az ügyfél részére tartalomszolgáltatást nyújt. 44 A hatályos német szabályozás az elektronikus tartalomszolgáltatások között nem a hozzáférés módja (elosztott/lekérhetı) szerint tesz különbséget. A telemédia szolgáltatáskategóriát a jogalkotó olyan győjtıkategóriaként hozta létre, amely a mősorszolgáltatáson kívüli minden tartalomszolgáltatást magában foglal. A törvény indokolása szerint telemédia különösen az online kereskedelmi szolgáltatás, a video on demand szolgáltatások, az online keresıszolgáltatások, valamint az elektronikus levelezés útján küldött kereskedelmi információk. A mősorszolgáltatási tartományközi szerzıdés telemédiaként határozza meg a televíziós- és rádiós szöveges szolgáltatásokat (teletext, RDS), valamint a teleshopping csatornákat; e két szolgáltatás elosztott szolgáltatás. Az elosztott szolgáltatást (Verteildienste) a Telemediengesetz olyan telemédia-szolgáltatásként határozza meg, amelyet adatok továbbításával egyéni kezdeményezés nélkül egyidejőleg korlátlan számú felhasználó részére nyújtanak [TMG 2. 3]. A telemédia-szolgáltatások nyilvánvalóan a szolgáltatások szélesebb körét foglalják magukban, mint az információs társadalommal összefüggı szolgáltatások. 45 A Telemediengesetz ugyanakkor az elektronikus kereskedelmi irányelv teljes körő harmonizációját megvalósítja, és önmagában azzal, hogy az irányelvben foglalt követelményeket a szolgáltatások szélesebb körére terjeszti ki, nem sérti a közösségi jogot. 46 A telemédia-szolgáltatások nyújtásának feltételeit részben a Telemediengesetz, részben a mősorszolgáltatási tartományközi szerzıdés határozza meg. A Telemediengesetz a szolgáltatás tartalmával kapcsolatban mindössze az adatszolgáltatási kötelezettséget szabályozza, a tartalomra vonatkozó részletesebb követelményeket a tartományközi szerzıdés határozza meg. A TMG szerinti adatszolgáltatási kötelezettség sem vonatkozik minden telemédia-szolgáltatásra, kizárólag azokra, amelyeket üzletszerően, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtanak [TMG 5. (1)]. A pontatlan normaszöveg ellenére az adatszolgáltatási kötelezettség nagy valószínőséggel nem csak azokat a telemédiaszolgáltatásokat terheli, amelyek maguk ellenérték fejében vehetık igénybe, hanem azokat is, amelyek például valamely termék ellenérték fejében történı megrendelését teszik lehetıvé. Az RStV a telemédia-szolgáltatások további csoportjait határozza meg. Az e szolgáltatásokra vonatkozó a tartományközi szerzıdés új VI. fejezetében rögzített rendelkezések nagy része kizárólag az újságírói-szerkesztıi kialakítású telemédiaszolgáltatásokra vonatkozik, amelyek elsısorban egészben vagy részben periodikusan megjelenı nyomtatott kiadványok tartalmát adják vissza szövegben vagy képben [RStV. 54. (2); 56. ]. Az impresszum-feltüntetési kötelezettség pedig azokra a telemédiaszolgáltatásokra vonatkozik, amelyek nem kizárólag személyes vagy családi célt szolgálnak [RStV. 55. (1)]. Összességében tehát a szabályozási terhek alapján a telemédia-szolgáltatások a következı kategóriákba sorolhatók: elosztott telemédia-szolgáltatások; 44 Ld. a Telemediengesetz indoklását. 45 Az elosztott és lekérhetı szolgáltatások szabályozása nem teljesen azonos: a törvény az elosztott szolgáltatásokat kiveszi az elektronikus kereskedelmi irányelv szerinti származási ország elvének hatálya alól. 46 A közösségi joggal való összhang további feltétele, hogy a szabályozás ne sértse a szolgáltatások szabad áramlását.
kizárólag személyes vagy családi célt szolgáló, nem üzletszerő, ingyenes szolgáltatások; üzletszerően, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatások; újságírói-szerkesztıi kialakítású telemédia-szolgáltatások, amelyek elsısorban egészben vagy részben periodikusan megjelenı nyomtatott kiadványok tartalmát adják vissza szövegben vagy képben. A médiaszolgáltatások és távszolgáltatások egy szolgáltatás-kategóriában történı egyesítése feloldotta a két alapvetıen a nyilvános és egyéni kommunikáció mentén meghatározott, de komoly jogtechnikai hiányosságokkal küzdı szolgáltatás-típus elhatárolásának problémáját, de nem teszi szükségtelenné a telemédia-szolgáltatások és a mősorszolgáltatás elhatárolását. A telemédia-szolgáltatások kategóriájának létrehozásával a jogalkotó az alkotmányjogi értelemben vett mősorszolgáltatások körébe tartozó lehetséges szolgáltatásokat törvényi szinten nem kezeli egységesen, azokat két olyan szolgáltatás-típusra osztja, amelyek különbözı szabályozási rendszerek hatálya alatt állnak. A két szolgáltatástípus között elhatárolási kérdések abban az esetben merülnek fel, ha a telemédia-szolgáltatás nem elsısorban a meghatározott felek közötti például elektronikus kereskedelmi, elektronikus közigazgatási, fórumbeli interakció, azaz egyéni kommunikáció biztosítását szolgálja, hanem a nyilvánosság felé irányuló tartalomszolgáltatásként jelenik meg. Utóbbi szolgáltatások, hasonlóan a hagyományos mősorszolgáltatásokhoz, alkalmasak lehetnek az egyéni vélemény és a közvélemény formálásának befolyásolására, ezért az alkotmányjogi Rundfunk-fogalom körébe tartoznak. Ugyanez az elhatárolási kérdés merült fel a korábbi szabályozás alapján a mősorszolgáltatások és a médiaszolgáltatások (Mediendienste) között. A mősorszolgáltatást és a médiaszolgáltatást a jogalkotó a vélemények alakításának befolyásolásában betöltött szerepük, a véleményalakító-hatás intenzitása alapján határolta el. Ez a hatás a programkínálat fogalmi elemében jelenik meg. A programkínálaton keresztül érvényesül ugyanis a mősorszolgáltatás széles hatása, aktualitása és meggyızı ereje, kiemelkedı szerepet biztosítva számára a társadalmi véleményképzésben. 47 Az egyes tartalomszolgáltatások véleményalakító hatásának intenzitása azonban csak az adott szolgáltatás teljes körő értékelése alapján határozható meg. Önmagában a szolgáltatás elosztott vagy lekérhetı jellege nem határozza meg annak véleményalakító-hatását, és így nem alapozza meg a szolgáltatás besorolását. Közös állásfoglalásukban 48 a német médiahatóságok is hangsúlyozták, hogy egy szolgáltatás mősorszolgáltatóként történı besorolásában nem lehet meghatározó jelentıségő annak elektronikus terjesztése, vagyis kizárólag egy szolgáltatás mőszaki adottságaiból nem lehet a jogi helyzetére vonatkozó következtetéseket levonni. Elhatárolási szempontként a médiahatóságok is az adott szolgáltatás véleményalakító jelentıségét és a befogadóra gyakorolt hatását emelték ki. A jogalkalmazás számára a szolgáltatás elosztott vagy lekérhetı jellege e szempontok mérlegeléséhez önmagában nem irányadó. Álláspontjuk szerint egy szolgáltatás annál inkább tekinthetı mősorszolgáltatónak, minél nagyobb a terjesztett tartalom hatásának intenzitása; minél erısebb a tartalom szerkesztettsége; minél valósághőbb módon közvetítik a tartalmat; minél nagyobb az elért közönség és az egyidejő vételi lehetıség/tényleges felhasználás; minél kisebb mértékben határozza meg a felhasználó a befogadási folyamatot (a felhasználói magatartás passzivitása és a vevıkészülék egyszerő kezelhetısége). 47 DLM, 1998. 48 DLM, 2003
A szabályozás 2007-es módosítása nem oldotta meg az elhatárolási nehézségeket. A szabályozás továbbra sem tartalmaz olyan ismérveket, amelyek alapján egyértelmően besorolható lenne az adott szolgáltatás, sıt a telemédia-szolgáltatások meghatározása még a médiaszolgáltatások korábbi definíciójánál is kapaszkodót tartalmaz az elhatároláshoz. A telemédia hiányzó pozitívjogi meghatározásából és a tartalmi elhatárolási kérdéseibıl, ami a besorolást és az alkalmazandó jogot illeti, ugyanazok a szürkezónák és konfliktushelyzetek adódnak, mint korábban. [ ] A telemédia meghatározásánál a szabályozási példák megtartása mellett sürgetı követelmény lenne a besorolás kritériumainak nagyobb konkretizálása. 49 A médiahatóságok erre az igényre a szolgáltatás-típusok elhatárolásával foglalkozó dokumentum frissítésével válaszoltak. 50 Állásfoglalásuk szerint a mősorszolgáltatás és a telemédia elhatárolásában továbbra is a véleményalakító képesség a fı tényezı, így a korábban kialakított elhatárolási szempontok az új szabályozási környezetben is alkalmazhatók. 51 Ahogy a korábbi szabályozás, úgy a hatályos mősorszolgáltatási tartományközi szerzıdés is eljárási eszközzel erısíti a jogbiztonságot. Az RStV felhatalmazza a tartományi médiahatóságokat, hogy az összes tartományi médiahatóság egyetértésével valamely információs és kommunikációs szolgáltatásról megállapíthatja, hogy mősorszolgáltatásnak minısül, illetve maga a szolgáltató is kérelmezheti az illetékes médiahatóságnál jogi helyzetének tisztázását [rundfunkrechtliche Unbedenklichkeit, RStV. 20. (2)]. Ugyanakkor éppen az elhatárolási ismérvek hiánya miatt e rendelkezéssel kapcsolatban az az alkotmányos aggály fogalmazódott meg, hogy túl széles, nem megfelelıen szabályozott hatósági mozgásteret biztosít, és a hatósági eljárás, illetve határozathozatal sincs megfelelıen szabályozva. 3. Engedélyezés A német alkotmánybíróság a kereskedelmi televíziók engedélyezését, illetve a terjesztési kapacitás megszerzésére pályázók közötti választást a médiarendszer kialakítására vonatkozó szabályozás részeként értelmezi. 52 Az alkotmánybíróság elıször a 3. televíziós ítéletében vizsgálta részletesen a piacra lépés szabályozását. A határozat szerint a jogalkotó a magánmősorszolgáltatókra vonatkozóan köteles olyan hozzáférési szabályokat alkotni, amelyek lehetıvé teszik annak elızetes ellenırzését (vorherige Überprüfung), hogy a mősorszolgáltatók mőködése megfelel-e az alkotmányos az államtól való függetlenség, a sokszínőség és kiegyensúlyozottság garantálásához kapcsolódó követelményeknek. 53 A hozzáférés szabályozásának az alkalmasság elızetes kontrollja mellett a szőkösen rendelkezésre álló terjesztési lehetıségek elosztását is biztosítania kell. 54 Nincs szükség ugyanakkor a más tartományban engedélyt szerzett szolgáltatás továbbközvetítésének újbóli engedélyezésére. 55 Hoffmann-Riem a német alkotmányjogi keretek alapján arra a következtetésre jut, hogy a kisebb jelentıségő mősorszolgáltatások esetében az elızetes engedélyezést kiválthatja az utólagos ellenırzés, ami adott esetben a tevékenység megtiltásával járhat; álláspontja szerint nincs továbbá indoka az engedélyezési rendszer 49 Holznagel, Bernd: Stellungnahme zum Gesetzesentwurf der Bundesregierung: Entwurf eines Gesetzes zur Vereinheitlichung von Vorschriften über bestimmte elektronische Informations- und Kommunikationsdienste, 2006. http://www.bundestag.de/ausschuesse/a09/anhoerungen/5_anhoerung/stellungnahmen/holznagel.pdf. 50 DLM, 2007 51 ALM, 2007, 4. 52 BVerfGE 83, 238, 319. 53 BVerfGE 57, 295, 326. 54 BVerfGE 57, 295, 327.; BVerfGE 73, 118, 153. 55 BVerfGE 73, 118, 197.
kiterjesztésének például az interneten terjesztett mősorokra, feltéve, hogy ezek kisebb véleményformáló erıvel rendelkeznek. Az alkotmánybírósági gyakorlat az engedélyezési rendszer kialakításának kereteit is meghatározza. Az a kérdés, hogy a szőkösen rendelkezésre álló terjesztési kapacitásokhoz ki fér hozzá, nem bízható sem a véletlenre, sem az erık szabad játékára, sem a végrehajtó hatalom korlátlan mérlegelésére. 56 Ebbıl következıen magának a törvényhozónak kell meghatároznia a hozzáférés biztosításának vagy megtagadásának szempontjait, és ki kell alakítani azt a jogállami eljárást (rechtsstaatliches Verfahren), amelyben a hozzáféréssel kapcsolatos döntés megszületik. 57 A törvényhozó az engedélyezı hatóság tevékenységét köteles tartalmilag, általános alapelvek megfogalmazásán túlmenıen szabályozni. Az alkotmánybíróság szerint a magán-televíziók elızetes ellenırzése elengedhetetlen. 58 Ez az ellenırzés az alkotmánybírósági szerint nem tekinthetı cenzúrának, szellemi termékek elıállítását és terjesztését megelızı korlátozó intézkedésnek. 59 Ennek alkotmányos garanciája, hogy az engedélyezési eljárás az olyan általános feltételek vizsgálata mellett, mint a cselekvıképesség vagy a megbízhatóság, kizárólag a médiaszabadság biztosítását (Gewährleistung der Rundfunkfreiheit) szolgálhatja. 60 A terjesztési kapacitást igénylık közötti kiválasztás szempontjainak pedig egyenlı esélyeket kell biztosítaniuk az igénylık részére, a médiaszabadság érvényesítésére objektíve alkalmasnak (objektiv sachgerecht) és a mősorszolgáltató által teljesíthetınek (individuell zumutbar) kell lenniük. 61 E korlátok figyelembe vétele kizárja az önkényes jogalkalmazást. Az igénylıkkel való egyenlı elbánás teljesíthetı a mősoridınek a pályázók közötti felosztásával. Ha azonban a törvényhozó úgy dönt, hogy a teljes mősorszórási kapacitást egy szolgáltatóhoz rendeli, akkor olyan kiválasztási szempontokat kell meghatároznia, amelyek egyenlı esélyeket biztosítanak a pályázóknak. 62 Az esélyegyenlıség biztosítása mind a mősorszolgáltató szubjektív véleményszabadságát, mind a plurális médiarendszer kialakítására vonatkozó kötelezettséget figyelembe veszi. A tartományközi szerzıdés általános jelleggel, a mősor terjesztésének módjára tekintet nélkül engedélyezéshez (Zulassung) köti a kereskedelmi (magán) mősorszolgáltatás nyújtását [RStV 20. (1)]. Szintén a tartományok döntenek a mősorterjesztéshez rendelkezésre álló átvitelei kapacitások hozzárendelésérıl és használatáról, az RStV és a tartományi jog alapján (RStV 50. ). 63 Az engedélyezés részletes szabályozása tartományi hatáskörben marad, az RStV csak a tartományi szabályozás kereteit, alapvetı eljárásjogi kérdéseit szabályozza; a német médiapiacra való belépés jelenleg 14 önálló tartományi médiahatóság 14 különbözı engedélyezési és kiválasztási eljárása keretében történhet. 64 Az engedély (Zulassung, 56 BVerfGE 57, 295, 327.; BVerfGE 83, 238, 319. 57 BVerfGE 57, 295, 327. 58 BVerfGE 57, 295, 326. 59 BVerfGE 73, 118, 166. 60 BVerfGE 57, 295, 326. 61 BVerfGE 57, 295, 327. 62 BVerfGE 57, 295, 327. 63 Ennek keretében a tartományi törvények szabályozzák a frekvenciáknak a közszolgálati vagy kereskedelmi mősorszolgáltatások közötti megosztásának (Zuordnung) kérdését. A dolgozat e szabályozást nem vizsgálja. 64 Berlin és Brandenburg, illetve Hamburg és Schleswig-Holstein közös médiatörvényt fogadott el. Az egyes tartományok médiatörvényei a következık: Landesmediengesetz Baden-Württemberg (LMedienG BW); Gesetz über die Entwicklung, Förderung und Veranstaltung privater Rundfunkangebote und anderer Mediendienste in Bayern (BayMG); Staatsvertrag über die Zusammenarbeit zwischen Berlin und Brandenburg im Bereich des Rundfunks (MStV BB); Bremisches Landesmediengesetz (BremLMG); Staatsvertrag über das Medienrecht in Hamburg und Schleswig-Holstein (MStV HSH); Gesetz über den privaten Rundfunk in Hessen (HPRG); Rundfunkgesetz für das Land Mecklenburg-Vorpommern (RundfG-M-V); Niedersächsisches Mediengesetz (NMedienG); Landesmediengesetz Nordrhein-Westfalen (LMG NRW); Landesmediengesetz Rheinland-Pfalz (LMG Rh-Pf); Saarländisches Mediengesetz (SMG); Gesetz über den privaten Rundfunk und neue Medien in
Konzession, Erlaubnis) alapvetıen az alkalmassági feltételeknek való megfelelést igazolja, a szőkös kapacitások hozzárendelésérıl (Zuordnung) az illetékességgel rendelkezı médiahatóság kiválasztási eljárásban dönt. Az engedélyezés és a kiválasztás általában egy eljárás keretében történik. A német médiaszabályozásban elıször Baden-Württemberg tartomány médiatörvényében jelent meg 1999-ben az a szabályozási modell, amely a mősorszolgáltatási engedélyt különválasztja a terjesztési kapacitások hozzárendelésétıl. 65 E modellben az engedély alapján a mősorszolgáltató olyan média-jogosítvánnyal ( Medienführerschein ) rendelkezik, 66 ami feljogosítja arra, hogy közvetlenül a mősorterjesztıtıl vagy földfelszíni frekvenciák esetében az illetékes médiahatóságtól terjesztési kapacitásokat igényeljen. Az engedély megszerzéséhez a mősorszolgáltatónak a törvényben meghatározott minimumkövetelményeket kell teljesítenie, és a hatóság további értékelési szempontok figyelembe vételével dönt a kapacitások elosztásáról. E szabályozási koncepció idıközben több tartományi médiatörvényben is megjelent. 67 A piacra lépés németországi szabályozásának további modellje az ún. engedélyezési fikció ( Zulassungsfiktion ). Saarland tartomány médiatörvénye szerint a mősorszolgáltatási tevékenység megkezdését be kell jelenteni a tartományi médiahatósághoz, és a nyilvántartásba vétel megtagadására nyitva álló idı eltelte után a törvény szerint egyébként továbbra is szükséges engedélyt megadottnak kell tekinteni. A tartományi hatáskörbe tartozó német médiaszabályozás sajátossága, hogy az egyes tartományi törvényeknek rendezniük kell a más tartományban engedélyt szerzett, az e tartományra korlátozott földrajzi hatályú mősorszolgáltatások jogi helyzetét. A mősorok továbbközvetítésére vonatkozó szabályozás ezért a más tartományokban történı szolgáltatásnyújtás jogalapját is megteremti. 68 A tartományközi médiaszerzıdés az országosan fogható, az Európában jogszerően nyújtott és az Európa Tanács határok nélküli televíziózásról szóló egyezményének megfelelıen nyújtott mősorszolgáltatások egyidejő és változatlan továbbközvetítésének szabályozását a tartományi médiatörvényekhez utalja [RStV 52. (1)]. A továbbközvetítés felfüggesztésére a televíziós irányelv elıírásaival összhangban kerülhet sor. A tartományi szabályozások a más tartományból és az EGT valamely tagállamából származó mősorok továbbközvetítését, részükre terjesztési kapacitás hozzárendelését nem kötik újabb engedély megszerzéséhez, arra alapozva, hogy a szolgáltatásnyújtás megkezdésének helyén a szükséges ellenırzés már megtörtént. 69 A kábelszolgáltató ugyanakkor köteles bejelenteni az általa továbbközvetített mősorokat. 70 Egyes tartományi törvények a nem EGT-tagállamból származó mősorokra szigorúbb feltételeket határoznak meg. 71 Az engedélyezés német szabályozásában alapvetı változásokat hoz a mősorszolgáltatásról szóló tartományközi szerzıdés tizedik 2008. szeptemberében hatályba lépett módosítása. A tartományközi szerzıdés korábbi szövege az engedélyezési, kiválasztási eljárással kapcsolatban kizárólag olyan eljárási kérdéseket rendez, mint az igénylık adatszolgáltatási kötelezettségei (RStV 21. és 23. ), a médiahatóságok tájékozódási és felderítési Sachsen (SächsPRG); Mediengesetz des Landes Sachsen-Anhalt (MedienG LSA); Thüringer Landesmediengesetz (ThürLMG) 65 Ld. LMedienG BW 12 22. 66 http://www.lfk.de/dielfk/aufgaben/main.html 67 Hamburg Schleswig-Holstein, Észak-Rajna Vesztfália, Rheinland Pfalz. 68 Ebbıl eredı további sajátossága a szabályozásnak, hogy a tartományi médiahatóságok nem közvetlenül a más tartományban engedélyezett mősorszolgáltatóval szemben érvényesítik a jogszabályokat, hanem az engedélyt kibocsátó médiahatóságon keresztül [RStV 38. (3)]. 69 Pl. BremLMG 24. ; MSV HSH 30. ; HPRG 41. ; RundfG-M-V 48. ; NMedienG 36. ; ThürLMG 37. 70 Pl. RundfG-M-V 49. ; SMG 53. ; MedienG LSA 37. (5); ThürLMG 40. 71 NMedienG 36. ; ThürLMG 39.
jogosultságai, illetve az igénylık együttmőködési kötelezettségei (RStV 22. ). A módosítás az országos mősorszolgáltatások esetében egységesíti a kiválasztási eljárást, önálló tartományi hatáskörben kizárólag az adott tartományban mőködı nem országos szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás marad. A tartományközi szerzıdés a jövıben egységesen szabályozza az országos mősorszolgáltatást nyújtó szolgáltatók alkalmasságának feltételeit (RStV 20a. ). Létrehozta a módosítás az ún. engedélyezési és felügyeleti bizottságot (Kommission für Zulassung und Aufsicht, ZAK). Hatásköre kiterjed többek között az országos kereskedelmi mősorszolgáltatások engedélyezésére és az engedély visszavonására, az országos mősorszolgáltatásokhoz földfelszíni mősorszórási kapacitás hozzárendelésére és annak visszavonására, valamint felügyeleti intézkedések megtételére [RStV 36. (2)]. Az engedély iránti igényt az igény benyújtása szerint illetékes tartományi hatóság továbbítja a ZAK részére [RStV 37. (1)]. Egy további testület, a tartományi médiahatóságok legfıbb döntéshozó testületeinek képviselıbıl álló testületvezetıi konferencia (Gremienvorsitzendenkonferenz, GVK) hoz döntést a földfelszíni mősorszórási kapacitásokkal kapcsolatos kiválasztási eljárásokban, és gyakorolja azokat a hatósági hatásköröket, amelyek a platform-szolgáltatások kapacitásainak elosztásához kapcsolódnak [RStV 36. (3)]. A két testület folyamatosan együttmőködik. Az új szabályozás tehát fenntartja a tartományi médiaszabályozási hatáskört, és egységes médiahatóságot sem hoz létre, a legfontosabb hatáskörök gyakorlását azonban jelentıs mértékben centralizálja és egységesíti. Ezzel a tartományi jogalkotóknak sikerült kompromisszumos megoldást találniuk a hatékonyság és az önállóság közötti ellentmondás feloldására. A módosítás az országos mősorszolgáltatások engedélyezését olyan szabályozási megoldásban valósítja meg, amelyben az engedély megszerzése elválik a mősorterjesztési kapacitás hozzárendelésétıl. Az RStV külön szabályokat tartalmaz a földfelszíni kapacitások elosztására (RStV 51a. ), és egységesen, technológia-semlegesen szabályozza a sokcsatornás platformok kapacitásaihoz való hozzáférés médiajogi feltételeit. A szabad mősorszórási lehetıségre vonatkozó pályázati kiírás meghatározza többek között azt, hogy az igénylık hogyan tehetnek eleget a vélemények sokszínőségére vonatkozó követelményeknek. Ez a korábbinál szélesebb mozgásteret biztosít a pályázati feltételek alakításában, de a rendelkezés tartalma egyelıre, gyakorlat hiányában nem teljesen világos. Több igénylı esetén a médiahatóság kísérletet tesz a pályázók közötti egyezség létrehozására. Ha ilyen módon nem sikerül dönteni a kapacitások elosztásáról, akkor a hatóság az igénylık között a tartományközi szerzıdésben meghatározott szempontok alapján választ. 4. A platform-szolgáltatás szabályozása A tartalomcsomagolás és -értékesítés mint a médiapiacon régóta jelen lévı szolgáltatás 72 a német médiaszabályozásnak már az 1990-es évek második fele óta tárgya. A mősorszolgáltatásról szóló tartományközi szerzıdésnek egy már hatályon kívül helyezett rendelkezése korábban elıírta, hogy az e piacon gazdasági erıfölénnyel rendelkezı szolgáltató a szolgáltatást igénybe venni kívánó tartalomszolgáltatóval szemben az esélyegyenslıség és megkülönböztetés-mentesség elvei szerint köteles eljárni. A tartományközi szerzıdés módosítása ellenére jelenleg is hatályos a tartományi médiahatóságoknak az a rendelete, amely a kapcsolódó részletszabályokat tartalmazza (Zugangsfreiheit-Satzung). A rendelet szerint abban az esetben, ha egy vállalkozás egyidejőleg kábelüzemeltetıként és tartalomcsomagolóként tevékenykedik (vertikális integráció), a tartományi médiahatóság megvizsgálja, hogy e vállalkozás kötelezhetı-e konkurens mősorcsomagok továbbítására saját kábelhálózatán [Zugangsfreiheit-Satzung 14. (1)]. A tartományi médiahatóságok e hatásköre 72 A Premiere illetve annak elıdje 1988-ban kezdte meg Németországban a mőködését. http://info.premiere.de/inhalt/de/unternehmen_chronik_start.jsp
egyértelmően a nagykereskedelmi mősorterjesztési piac hírközlési szabályozását érinti akkor is, ha nem egy mősorszolgáltatás, hanem egy mősorcsomag továbbítására vonatkozik, és olyan hozzáférési kötelezettséget helyez kilátásba, amelyet csak a hírközlési jog alapján erre hatáskörrel rendelkezı hatóság róhat ki, a hírközlési jogban meghatározott az elızıekben tárgyalt feltételek szerint. A médiahatóság a közösségi joggal összhangban már a hatáskör hiánya miatt sem juthat arra a következtetésre, hogy jogosult a rendelet szerinti kötelezettség kiszabására. A rendelet megtiltja továbbá a tartolmcsomagolást végzı és saját feltételes hozzáférési rendszert üzemeltetı tehát szintén vertikálisan integrált szolgáltatónak, hogy megakadályozza mősorcsomagjának más technikai platformon, más feltételes hozzáférési rendszeren történı továbbítását [Zugangsfreiheit-Satzung 14. (1)]. E sajátos must offer kötelezettség átfedésben van a közösségi hírközlési jog transcontrol-elıírásával. A digitális televíziózásban is a gyenge multiplex modellt követı német médiaszabályozásban a mősorszolgáltatásról szóló tartományközi szerzıdés következı módosítása jelentıs változást hoz. A tartományok jogalkotói e módosítás során jelentısen szőkítik saját mozgásterüket a mősorszolgáltatások piacra lépésének szabályozásával kapcsolatban. Ennek része az ún. platform-szolgáltató (Anbieter einer Plattform) vonatkozó rendelkezések elfogadása, amivel a szabályozás gyakorlatilag minden hálózaton egyfajta erıs multiplex modellt valósít meg. A szövetségi jogalkotási hatáskörök tiszteletben tartása végett ugyanakkor a német szabályozás következetesen érvényesíti a tartalom és az infrastruktúra szabályozásának különválasztását. A platform-szolgáltatóra vonatkozó rendelkezések a tartományközi szerzıdés továbbközvetítésre vonatkozó rendelkezéseit váltják fel (RStV 52 53/a. ) A mősorszolgáltatások engedélyezésénél utaltam arra, hogy a német szabályozás a programcsomag fogalmát régóta ismeri, anélkül azonban, hogy arra vonatkozóan érdemi rendelkezéseket tartalmazna. Ez alól kivételt jelent néhány tartományi médiatörvény, amelyek a digitális mősorszolgáltatással kapcsolatban már eddig is lehetıvé tették a kapacitások odaítélését programcsomagok részére. A tartományi médiahatóságok a mobil televíziós szolgáltatás célját szolgáló földfelszíni kapacitások elosztásánál lehetıvé tették, hogy az egyes mősorszolgáltatások részére a pályázaton nyertes konzorcium biztosítsa a hozzáférést kapacitásokhoz. Feltehetıen a felismert piaci igények vezettek ezek után a piacra lépés szabályozásának átfogó módosításához. A német szabályozás szerint platform-szolgáltató az, aki bármely akár földfelszíni digitális átviteli kapacitáson vagy digitális adatfolyamban saját vagy harmadik féltıl származó mősorszolgáltatást és ahhoz hasonló telemédia-szolgáltatást foglal csomagba azért, hogy e szolgáltatásokat egységes kínálatként tegye hozzáférhetıvé, továbbá az, aki a csomagba foglalásra vonatkozó kiválasztási döntéseket hozza. A platform-szolgáltató nem rendelkezik szükségszerően saját átviteli kapacitásokkal, a platform megjelenhet az átviteli hálózattól független digitális jelkötegként is. Nem minısül platform-üzemeltetınek az, aki kizárólag értékesíti a mősorszolgáltatást és ahhoz hasonló telemédia-szolgáltatást; ez a rendelkezés a mősorjogok nagykereskedelmi értékesítését határolja el a platformszolgáltatástól. A szabályozás nem vonatkozik azokra a platform-üzemeltetıkre, amelyek nyílt hálózaton nyújtják a szolgáltatásukat, feltéve, hogy ott nem rendelkeznek gazdasági erıfölénnyel. Feltehetıen nem terjed ki ez a kivétel a kódolt IPTV-csomagok nyílt hálózaton való továbbítására; nem egyértelmő a rendelkezés alapján, hogy a gazdasági erıfölénynek a nyílt hálózaton nyújtott platform-szolgáltatás piacán, esetleg az adott hálózathoz való hozzáférés piacán, vagy valamely más piacon kell fennállnia. Nem vonatkozik továbbá a szabályozás az egységes kínálat változatlan továbbközvetítésére, ami tisztán hírközlési tevékenység, valamint a 10 000-nél kevesebb háztartást elérı kábeles, illetve a 20 000-nél
kevesebb háztartást elérı nem kábeles 73 platformokra [RStV 52. (1)]. Mivel a módosított szabályozás a must carry kötelezettségeket a platform-üzemeltetıkre rója, ezért e korlátozások egyúttal az egyetemes szolgáltatási irányelvnek megfelelıen kijelölik azokat a platformokat, amelyeket a közönség jelentıs része vesz igénybe a mősorok vételéhez. A platform kínálata az alkotmányos rend keretei között szabadon alakítható, az általános törvények és a személyiségvédelemre vonatkozó elıírások e kínálatra is irányadók. A platform-szolgáltató felelısséget a saját tartalomszolgáltatásaiért visel. Ha azonban a hatóság intézkedése a harmadik felek platformon terjesztett szolgáltatásaival szemben másképp nem érvényesíthetı, az adott tartalomhoz való hozzáférés megakadályozására a platformszolgáltató is kötelezhetı, feltéve, hogy a hozzáférés megakadályozása technikailag lehetséges és elvárható (RStV 52a. ). A platform-szolgáltató felelıssége tehát a szolgáltatás közvetítıi jellegéhez igazodik. A platform-szolgáltató tevékenységét az illetékes médiahatósághoz való bejelenés alapján kezdheti meg. E szolgáltatóra ugyanazok az alkalmassági követelmények irányadók, amelyek a mősorszolgáltatási jogosultság megszerzésének is feltételei [RStV 52. (2) (3)]. A platformra kerülı mősorszolgáltatásokról és telemédia-szolgáltatásokról a platformszolgáltató maga dönt [RStV 52b. (4)]. E döntését a jogalkotó a hozzáférési feltételek elıírásával, illetve továbbítási kötelezettségek elıírásával korlátozza. A tartalomszolgáltató engedélye nélkül a platform-szolgáltató a tartalmat nem értékesítheti, a szolgáltatás tartalmát nem módosíthatja; nem minısül a tartalom módosításának az a technikai módosítás, ami kizárólag a hatékonyabb kapacitás-gazdálkodást szolgálja, és nem sérti a megállapodás szerinti minıségi követelményeket [RStV 52a. (3)]. A kapacitás-elosztásról köteles tájékoztatni a tartományi médiahatóságot. Ha a szolgáltató az elıírt hozzáférési kötelezettségeket nem teljesíti, akkor a hatóság választja ki az e kötelezettség alapján a platformon továbbítandó mősorszolgáltatásokat. A földfelszíni kapacitást igénybe vevı platform-szolgáltatóval szemben a szabályozás a kapacitás megszerzésére irányuló pályázat pályázati feltételeként arányos, esélyegyenlıséget és megkülönböztetés-mentességet biztosító hozzáférési feltételek alkalmazását írja elı [RStV 51a. (4)]. Az esélyegyenlıség követelménye és a diszkrimináció-tilalom együtt alkalmas arra, hogy az alkotmányos elvárásoknak megfelelıen biztosítsa a sokszínő tartalomkínálat kialakításának feltételeit. Mivel e feltételek teljesítésével a platform-üzemeltetı a tartalomkínálat sokszínőségét minden további szabályozási beavatkozás nélkül biztosítja, ezért a német jogalkotó a kiválasztási eljárásban földfelszíni kapacitáshoz jutó platform-üzemeltetıt mentesíti a must carry és egyéb médiajogi hozzáférési kötelezettségek alól [RStV 52b. (3) 2.]. A plurális médiarendszer kialakítása a jogalkotó szerint tehát nem teszi szükségessé minden rendelkezésre álló szabályozási eszköz alkalmazását. A platform-szolgáltató mozgásterét ez a megoldás arányos mértékben korlátozza. A nem földfelszíni platformok esetében a szabályozás a must carry modellel biztosítja a sokszínőséget. Az új szabályozás alapján a platform-üzemeltetı válik a digitális kábelkapacitásokra irányadó korábbi must carry kötelezettségek címzettjévé. 74 A must carry elıírások továbbra is a platform rendelkezésre álló kapacitásának arányában határozzák meg az egyes kötelezettségek terjedelmét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a kötelezettségek a rendelkezésre álló kapacitásokkal párhuzamosan nınek, másrészt nem egyértelmő, hogy hogyan határozható meg a mősorszolgáltatás digitális terjesztésére rendelkezésre álló 73 Az IP-alapú terjesztés esetében a kábeles/nem kábeles megkülönböztetésnek nincs jelentısége. 74 Az új szabályozás továbbítási kötelezettségeket állapít a rádiós mősorszolgáltatásokkal kapcsolatban is, amennyiben a platform rádiós mősorszolgáltatásokat is tartalmaz; e kötelezettségek kedvezményezettjei a rádiós kapacitások egyharmadáig a közszolgálati rádiós mősorszolgáltatások, a kapacitások további egyharmadát pedig az üzemeltetı a sokszínőség követelményének figyelembe vételével köteles elosztani [RStV 52b. (2)].
összkapacitás azoknál a platformoknál, amely szolgáltatója saját hálózattal nem rendelkezik. A vertikális integrációból eredı kockázatokra reagál az a rendelkezés, amely szerint a továbbítási kötelezettségek nem teljesíthetık a platform-szolgáltató saját mősorszolgáltatásával, valamint a szolgáltató által kizárólagos joggal értékesített szolgáltatásokra. E szabályozás is arányos beavatkozás a platform-szolgáltató mőködésébe, mivel a vertikális integrációt nem zárja ki, hanem csak az alkotmányos célok elérése végett korlátozza az ahhoz főzıdı gazdasági elınyök kihasználását. A rendelkezés hiányában a platform-szolgáltató formálisan úgy tehet eleget a kötelezettségeinek, hogy közben ténylegesen nem mozdítja elı a médiarendszer sokszínőségét. A sokplatformos médiarendszer szabályozási következményeinek következetes érvényesítését tartalmazza az a rendelkezés, amely mentesíti a platform-üzemeltetıt a továbbítási kötelezettségek alól, ha az bizonyítja, hogy a továbbítási kötelezettség alá esı tartalomkínálatot hasonló (gleichartig) terjesztési hálózaton, ugyanazon vevıkészülékkel fogható módon, közvetlenül és külön ráfordítás nélkül ı maga vagy harmadik fél a közönség számára elérhetıvé teszi [RStV 52b.. (3)]. Ez a rendelkezés a platformok versenyének a médiarendszer kialakítására gyakorolt hatásával kapcsolatban az e tanulmányban is követett álláspontot tükrözi. Hasonló terjesztési hálózat lehet az a hálózat, amely lényegében azonos minıségben hasonló nagyságú tartalomkínálatot tesz elérhetıvé a közönség számára. Ha a fogyasztói oldalon a platformváltás költségeit is figyelembe véve a különbözı terjesztési megoldások egymás helyettesítıi, akkor aránytalan mértékben korlátozza a platformszolgáltató mozgásterét a közönség számára egyébként elérhetı tartalom továbbításának kötelezettsége. 5. A közszolgálati média finanszírozása: a háromlépcsıs teszt A német közszolgálati mősorszolgáltatás finanszírozásának szabályozását a jogalkotó az európai közösségi jogi elvárásoknak való megfelelés érdekében módosította. Az új szabályozás a közszolgálati mősorszolgáltatók új online szolgáltatásainak elindítására, illetve a már mőködı online szolgáltatások fenntartására vonatkozik, ennek feltételeit határozza meg. 75 A szabályozás egyes szolgáltatásokat általános érvénnyel kizár a közszolgálati mősorszolgáltató által nyújtható szolgáltatások közül. Ilyen többek között az on demand filmszolgáltatás, valamint a helyi eseményekrıl való átfogó tájékoztatás. Az online szolgáltatások megengedhetıségének vizsgálata az alábbi kérdéseken alapul (RStV 11f. ): az adott szolgáltatás mennyiben felel meg a társadalom demokratikus, szociális és kulturális szükségleteinek, minıségi szempontból milyen mértékben járul hozzá a szolgáltatás az eszmék piacának versenyéhez, mekkora a szolgáltatás finanszírozási igénye. Ezeken kívül figyelembe kell venni az egyébként elérhetı ingyenes szolgáltatások mennyiségét és minıségét, a tervezett szolgáltatás piaci hatásait, valamint a már elérhetı tartalmakra tekintettel a tervezett szolgáltatás véleményformáló funkciót. A mősorszolgáltató fenti kérdésekre adott válaszait az illetékes médiahatóság vizsgálja, a piaci hatások elemzése külsı szakértı bevonásával történik. Az eljárás során minden érintett kifejtheti az álláspontját. A médiahatóság mindezek alapján dönt a szolgáltatás elindításának, illetve fenntartásának lehetıségérıl, ami ellen a mősorszolgáltató a tartományi kormányhoz fordulhat jogorvoslatért. 75 Ld. Bayer Judit Koppányi Szabolcs Nyakas Levente Tényi Géza: A közszolgálati média és az európai versenyjog. Közszolgálatiság a változó világban, IJC L Harmattan, Budapest, 2010. 134 137. old.