december 24. December 24. Ádám és Éva bûnbeesése Ádám és Éva volt az elsõ emberpár, akiket Isten megteremtett. A Paradicsom kertjében laktak. Mindent megkaptak a Teremtõtõl, amire szükségük volt. Egy dolgot azonban megtiltott nekik az Isten: a jó és rossz tudásának fájáról nem ehettek. Egyszer egy kígyó tekeredett le a fáról, és megszólította Évát: Egyetek nyugodtan errõl a fáról, mert akkor többet fogtok tudni, mint az Isten. S az elsõ emberpár hitt a sátánnak (mert õ volt a kígyóbõrben), s evett a tiltott fáról. Ezzel estek bûnbe, s ekkor észrevették, hogy meztelenek. Vagyis szégyenkeztek bûnük miatt. Ádám és Éva bûnétõl a közénk születõ kis Jézus vált meg minket, hogy a mi lelkünk is olyan tiszta Ádám és Éva (pásztorfaragás rajza) lehessen, mint a születõ Gyermeké. Kalotaszegi (Erdély) köszöntõt olvashatsz itt: Az elsõ Ádámban lett igen nagy estünk, Isten kegyelmébõl mert akkor kiestünk. Szörnyû veszedelmet magunknak kerestünk, Amelyben fetrengett mind testünk, mind lelkünk. A második Ádám de a hatalmas lõn, Hogy ördögön, poklon egész hatalmat võn, És így az Atyának már kegyelmébe tett. Magához is veszen, majd mikor jõ utolsó órátok, Forduljon a Jézus akkor tihozzátok, Kegyes tekintettel nézzen tireátok, Hogy ne ártson nektek amaz örök átok. Vigyen fel titeket az egek egébe, A szent angyaloknak dicsõ seregébe Fogadjon s juttasson szentséges keblébe. Elmondám! Ádám és Éva a Paradicsomban (pásztorfaragás rajza) December 24-e karácsony böjtje, az esztendõ legsötétebb napja. Ekkor van a legnagyobb szükségünk a fényre. Ezért születik közénk ekkor Jézus, a Fény. Ezen a napon s az ezt megelõzõ adventi hetekben járnak a betlehemesek, hogy a születõ Fény örömhírét vigyék mindenhová, ahol az emberek szívükbe fogadják. Egy betlehemes köszöntõ: Megjött a karácsony veres paripáján, Fagylelõ szelet fúj zúzmarázott száján. Jézus, a megváltó e napon született, Azért szent nevével kívánom hát nektek, Kolbász alatt nyögjön a vén kakasülõ, Bõséggel teremjen búza, málé, szõlõ, Bojtosfarkú bornyú tíz-húsz az udvaron, Csikó, tinó, bárány, birka az udvaron. Tiszta jó szívembõl kívánom ezeket, Adjon az Isten boldog ünnepeket. 20
december 24. E napon szigorú böjtöt tartott a régi ember: három szem búzát evett s egy pohár vizet ivott egész nap. Késõbb jött szokásba a mákos guba fogyasztása. Kislányok jártak kántálni fehér ruhában e nap estéjén, lámpagyújtáskor a bukovinai székelyeknél. Járták a házakat, s ezt az imát mondták: Paradicsom közepibe Aranyszõnyeg leterítve; Azon vagyon rengõ bölcsõ, Abba fekszik az Úr Jézus. Bal kezibe aranyalma, Jobb kezibe aranyvesszõ. Megzuhintja vesszejét, Zeng a mezõ, zúg az erdõ. Sosem láttam szebb termõfát, Mint Úr Jézus keresztfáját, Mert az vérrel virágozik, S Szentlélekkel gyümölcsözik. A kántáló énekben karácsony-, húsvét- és pünkösd ünnepének titka is szerepel, hiszen mindhárom ünnep alkalmával újjászületik lelkünk. Ezen a napon jártak a gyerekek ostyát hordani. Az ostyát a kántor készítette. (A kántor vezeti az énekeket a templomban.) Az ostyán Jézus képe volt. A szoba közepén, a mestergerendára függesztették föl. Nógrád megyében ezzel a köszöntõvel járták az ostyahordók a házakat: Én nagy vigasságot, örömet hirdetek, Merd a kisded Jézus egy szûztõl született. Betlehem városában jászolba tétetett, Ökör és szamártól õ megismertetett. Sok karácsony napját maguk is érhessék, Krisztus születését örömmel szenteljék. Több jeles napokkal vígan énekeljék. A szent angyalokkal vígan énekeljék. Ugyanazon angyal szálljon be ide is. A szent békességet osztogassa itt is. Mivel a kis Jézus rejtezik ostyába, Én is azért hoztam ostyát e hajlékba, Mert a kisded Jézus ebbe rejtezkedik, Eledelül adja magát, ki kéredzik. Dicsértessék a Jézus Krisztus! 21
december 24. Szokás volt még ezen az estén, hogy a szoba négy sarkába diót dobtak. Az angyalokat ajándékozták meg ezekkel, s erõt, egészséget kértek tõlük. Ezt az imát mondták: Benn a házban négy szög van, Minden szögben egy angyal. Közepibe Krisztus, Ablakban Szûz Mária. Fiát kotlázgatja, Odaszáll egy angyal, Szárnya alá kapja, Viszi a mennyekbe. A mennyek megnyílnak, Az angyalok szépen énekelnek: Dicsõség a magasságban az lstennek! Amen A karácsonyi asztalt nem e napon, hanem 25-én készítették el, hiszen a mai nap böjtös nap, elõkészület a holnapi ünnepre. Késõbb alakult úgy, hogy karácsony napjának elõestéjén már elkezdõdik az ünneplés. E napról, karácsony böjtje napjáról olvashatsz itt egy matyó asszony elmondásából: (Régi- és újabb szokásokat is találsz majd.) Karácsony böjtje Böjt van ugye, nem ettünk. Haldoklott a gyereksereg éhen. Nem eszünk. Kisjézus jön, teli hassal nem várhatjuk. Hej, néztük, nem baj mán, kiszedte édesanyánk a gubát. Egy nagy szakajtónyit kihúzott a szénvonóval (a kemence földjén sült, nem tepsiben). Megsült! Nem baj, már nem tart soká. Akkor már hajnali mise sincs, éjféli mise van. Tizenegyre kisült a guba. Édesanyám bedagasztott, fel volt téve vagy bableves vagy rizskásaleves vagy tojásos leves. Azt mondta édesanyám, majd meghányjátok a gyomrotokat mézesgubával! Volt az a nagy cseréptálunk, háromszínû csíkkal ez egy háztól sem maradt el. Beletette édesanyám (a gubát), rá meg egy fazék forró vizet, a megsült gubára. Mikor látta, hogy most már jól el van ázva, kiszedte csíkszedõ kanállal és beletette a haluskás tálba. A méz már ott forrott. Szegény méz. Hát mit? Vettünk egy kis bádoggal (bögre) vagy két decit. Jól felolvadt, olyan volt, mint a víz. Mikor megettük a levest, körülültük azt a nagy tálat, végigcsurgatta így ni, körbe-körbe. Akár a cérnaszál, magasról. Hát egy nagy tálra annyi mézet! A felit meg el is lopkodtuk, ahogy beledugdostuk az ujjunkat. Akkor aztán: egyétek. Belenyúltunk kézzel villát nem adtak, mert sok volt olyan, aki kiszúrta a szemit. Kézzel biztosabb volt. Van öt ujjad, azt mondták, oszt kész. Édesanyám, adjon már villát! Van neked ötágú. De még így se eshettünk neki, pedig bizony már szakadt érte a szívünk, de mondani kellett elõbb: Kisjézuska gyere nálunk, mézesgubát sütnek nálunk. Adunk Neked mézesgubát, csak Te vegyél nálunk szállást. Akkor aztán ehettünk, mindenki jóllakott, de estig megint nem ehettünk, mert karácsony böjtje volt. Hanem sült mákoskalács is, meg az a nagykalács húsvétra is, minden ünnepre, az asztalra. Abból tudtak szegni nagy karajt a koldusnak. Mert akkor egyik koldus a másiknak adta a kilincset. Jöttek kérni karácsonyi ajándékot a Kisjézus jászolához. Édesanyámék meg még szétnéztek, hogy mit is tudnának még adni, tojást is, pénzt is, meg ha egy kis hús is volt. Mert azt gondolták, hogy vajon az a szegény tudott-e egy kis húst venni? Hogy a Kisjézus örömbe születik-e meg annál? 22
23 december 24. Aztán ez az öröm most de nagyon hiányzott, mert most nincs koldus. Igaz, fájdalmas volt nézni, hogy dideregtek azok a szegény gyerekek, meg azok az öregek, de azért valahogy ez nekünk szép volt. Gyerekek voltunk, kinéztük a szájukból a szavakat: A Kisjézus megszületett, jaj szegény de fázik, könnyeitõl de ázik így volt valahogy az énekükbe. Mert a nép azt tartotta, hogy az Úrjézus a maga képében küldte azt a szegényt. Meg azt mondták, hogy majd odaát milyen korona vár ezért (az alamizsnáért). Mikor délután lett, ki volt takarítva a ház, feltette édesanyám a húslevest. Meg kellett fésülködnünk. Nem ám, hogy majd karácsony vagy húsvét elsõ napján fésülködünk..., akkor csak megigazítottuk. Megmosakodtunk merejû, mert karácsonykor még sepregetés sem volt, kézzel szedtük fel a szemetet. A gazdáknál az istállóban nem vitték ki a ganajt, nem pucolták az állatot. Pihent minden. Este aztán, lámpagyújtáskor gyûlt a nép imádkozni, a szomszédok. Az emberek kinn maradtak a pitarban kártyázni, míg éjféli misére nem mentek, az asszonyok meg imádkoztak. A karácsonyfát az imádkozó háznál meg kellett csinálni. Az asztal fel van díszítve, volt az a kis Betlehem. Akik be vannak gyûlve, kezdik a betlehemi pásztorok énekével: Pásztorok keljünk fel vagy a Hej, víg juhászok, csordások szóval víg, pattogós ének, majd szétvetette a házat. Mert mikor az édesanya díszíti a karácsonyfát, teszi rá az alsó almát, az már öröm, öröm! De míg kötõzi a fát (díszíti), mindig énekel. Mikor a borókát felakasztotta az átalfára, szól a gyerekeknek: itt van a szép karácsonyfa! Szaladunk be. Édesanyánk meg elkezdi: Itt van a szép karácsonyfa, az égbõl egy angyal hozta. Kérdeztük, hogy hozta az angyal? Hát az ablakon berepült véle. Aztán akkor mondták édesanyámék: Tudjátok-e, mikor a pásztorok meghallották, hogy megszületett a Kisjézus, mert az elsõ angyal a pásztorokhoz szállt: Pásztorok, megszületett a világ megváltója, az elsõk tik vagytok, a szegény emberek, akiknek hírül adom. Mert õ is istállóba született, hogy nékünk példát adjon, hogy ne zúgolódjunk a szegénység ellen. Meghallották a hírt az erdõben a vadak. A fák az erdõben egymásnak hajladoztak, köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdõben, az is kinyújtotta a derekát, mert megszületett a Kisjézus. Hogy a csillagok milyen szépek voltak! Olyan fényesen sütöttek, hogy az angyalok útját beragyogják, hogy hát lássák, hol vannak a pásztorok. Hogy a Fiastyúk hogyan vezette az égen a csirkéit, az is menni akart a Kisjézust köszönteni. Meg a Kaszás csillag, meg a Sánta lány, hogy billegett, milyen fénybe volt! Jaj! Az Esthajnalcsillag! Mária csillaga! Az meg olyan fényesen mutatta a szeplõtlen Szûzanya tisztaságát! Az azóta olyan fényes, mióta a szeplõtlen Szûz Szent Anna méhében megfogant, a fényességnek a ruháját pedig karácsonykor öltötte föl, mikor a Szûzanya világra hozta az õ Szent Fiát. Meg a Tejút! Az volt mondva, hogy az az országút. Azon jönnek le az angyalok a Kisjézus születésire. Aztán olyan sok volt a csillag, hogy, mint az aludttej, egybeolvadt. Jaj, és a hold! Mutatták mindig: nézd csak, milyen fényes, hogy világít, mert a Szûzanyának nem volt gyertyája, nem volt lámpa az istállóban, csak a hold meg a csillagok. Az (a hold) szenteste mindig olyan fényes, mert telihold van, még olyat nem értem, hogy nem (telehold lett volna). Hát nem volt nekünk könyvünk, nem tanítottak minket Nekünk édesanyánk mondta a csillagok járását, meg hogy a Tejúton jöttek lefelé az angyalok, az egyik oldalon a zöld ruhásak, az a hit, a remény pirosba ment, a szeretet meg kékben a középen jött. Aztán váltották egymást. Meghajtották magukat a Kisjézus elõtt, aztán már mentek is felfele a másik oldalon. De nemcsak a csillagok, hanem a vadak az erdõben, hogy táncoltak örömükben! Ez el nem maradt, mert szenteste van. A farkas azon a napon behúzódott az odújába, nehogy valakit mérgibe megtámadjon. A madarak meg egész éjszaka csicseregtek. De hát a vizek is! Mert a háborgó tenger ezen az estén lecsendesült. Mert addig háborgott, de meghallotta a Kisjézus születésit, õ is kinyújtotta derekát, lesimult, lelapult a medrébe, nyugodtan folydogálni kezdett evvel adta õ meg a tiszteletet. Nem mehetett közelibe a jászolnak, mert nem
december 24-25. mehetett, de azt mondta, hogy én is behúzom a derekamat, mert nekem is megszületett az, aki parancsol a tengernek, szélnek, mindennek. De a többi is! Jaj, úgy mondta édesanyám, mikor este bevittük a kútról a vizet, még ez is lágyabb, hogy nyugszik ebben a vederben a víz. Még ez is tudja, hogy meg lettünk váltva. Mert már fel van írva hogy nálunk úgy oda nem mentek volna a kúthoz, hogy ne köszöntek volna: Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék. De ez a szokás még a mai napig is (fennáll). Lágyabb a víz, mert örül úgy mondták, mert minden örült. Hát azt én úgy tudom, hogy mielõtt az éjféli misére akart menni (valaki), a malac elé is lökött ámbár el volt készítve a moslék holnapra is. Tettek enni a nagyjószág elé is. De én azt úgy hallottam, hogy mikor az éjféli misérõl hazamennek, még a jószág, az is feláll az istállóban, oszt nagyot sóhajt, hogy végre megszületett. Mi mindig vetettünk adventba búzát cserépbe. Ez azt jelképezi, hogy a határba való vetés, már az mind, a hó alatt is felfelé nyújtja magát, hogy a Kisjézust az is úgy várja. A gyümölcsfáról meg azt mondták, ha deres, zúzmarás volt: nézzétek csak, hogy felöltözött, milyen szép fehér ruhába van a Kisjézust várni. Felöltöztek a fák is. Ünneplõbe. De aztán, ha fekete volt a fa, nem volt zúzmara, sárba mentünk. Jaj, nincs hó, nem ropog a csizma alatt! Nem bizony, mert bûnösök vagyunk, a jászolba is töviseket raktunk, azért sirat a föld. Sár van, sár van, mert sírnak az angyalok, nem fénybe született meg a Kisjézus, mert nem igazán vártuk. Nem tiszta lelket viszünk a jászolhoz. Hát a szél? Én karácsonykor szelet még nem értem, nem volt olyan, hogy pusholt volna. Mert akkor még ha hó esett is, olyan szépen esett, mintha az angyalok igazgatták volna. Mert megállt a szél a Kisjézus köszöntésire. Megállt. Mert mindenki a jászol felé siet, mert mindenkit vár a világ megváltója, legyen az fehér, legyen az fekete, legyen az víz, legyen az szél, Õ mindennek parancsol. (Fél Editnek elmesélte Gari Margit) December 25. Karácsony Karácsony napján Jézus születését ünnepeljük. Az ünnepet az elõzõ napokban hetekben a betlehemezés, kántálás, bõ-kovács játék, szentcsalád-járás, vezette be. Karácsony ünnepe az éjféli misével kezdõdik (katolikusoknál). Egyes vidékeinken az éjféli misére a pásztorok dudaszóval vonultak be, ketten kecskegidát és bárányt hoztak, s azokat a papnak adták énekkel: Nosza tehát hagyjuk, hagyjuk itt Nyájat és csordát. Betlehembe induljunk. Muzsikákkal ballagjunk. Fogd meg András a dudát, Én fogok furulyát, Menjünk Jézuskának köszöntésire. De üresen ne menjünk, ne menjünk, Ajándékot vigyünk: Egy kis tarka gedácskát, Fehér göndör báránykát Vigyünk Jézuskának. Báránykával Jézushoz Menj be te elõre, Térdet hajtva üdvözöljed, Velünk együtt tiszteljed. Áldását nyájunkra, Malasztját szívünkre Kérjed és mezõnkre. Ale, aleluja. 24
25 december 25. A jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki dudaszó kísérettel járt. (Napforduló van ezekben a napokban: eddig a nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak, mostantól pedig lassan hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák. Úgy is szokták mondani: minden nappal egy tyúklépésnyit hosszabb.) Az éjféli mise harangszava elõtt a régi ember nem lépett a templomba, mert úgy tartották, akkor a falu régi-, meghalt papja misézik a lelkeknek. A templomban az éjféli mise alkalmával láthatta meg a rendezett lelkû ember a lucaszékrõl a pap szoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Ennek jelentése az, hogy a lucaszék készítésével az ember lelke rendezõdött, s a lelkében rendezett ember megláthatta a rendezetlent. A misén, az Úrfelmutatás idején az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be. A hagyomány szerint, ha e percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott. A kutak, források és patakok vize egy pillanatra borrá vagy aranyos vízzé változott, amibõl egészséget, szépséget ihattak az emberek. A kútba ekkor három almát eresztettek le, megmártották az aranyos vízben. Az egyiket az állatok ivóvizébe tették, ebbõl ittak egészséget a jószágok. A második almát a mosdóvízbe tették, ebbõl mosakodtak egészséget az emberek. A harmadik alma a karácsonyi asztalra került. A misérõl hazatérve terítették meg a karácsonyi asztalt. Három abrosz került az asztalra: ezeket az asszonyok advent csöndjében fonták, szõtték, hímezték. A három terítõt Mária lelke méhének nevezték. (A leterített asztal olyan, mint édesanyánk öle, ezért is szeretnek a gyerekek alatta üldögélni, játszani.) A családi asztal nagyon fontos része a háznak. Régen olyan volt ez, mint az oltár, s minden étkezés áldozatbemutatás volt Istennek. A karácsonyi asztal alá szalmát tettek. (A nyári aratás kezdetekor kicsi kévét kötöttek szalmából, ezt Jézusnak nevezték, és eltették, hogy majd a karácsonyi asztal alá kerüljön.) A Jézuskévét tették ide: a kis Jézusnak Jézusszalmával ágyaztak meg. Az asztal alá kerültek a gazdasági eszközök is: az ekevas, a disznóölõ kés s azok a szerszámok, amelyekre áldást kértek. (Azért kértek a szerszámokra áldást, mert ezek vasból voltak, s a régi ember nem szívesen sértette vassal az anyaföldet.) A karácsonyfa nem volt szokás hazánkban, csak a XIX. században terjedt el német hatásra. A magyar ember élõ örökzöld fát nem vágott ki, hanem örökzöld ágat függesztett a mestergerendára, s aranydiót, almát akasztott rá. Ezekkel az egészséget is varázsolta. Régi karácsonyi szokásainkat ma is tarthatjuk. A karácsonyi asztalt is megteríthetjük, s ünnepelhetünk hagyományunkat tartva. Mit tegyünk az asztalra? Az asztalon állt a lucabúza, közepén a szentelt gyertyával. Az asztalon ott voltak a termények, amelyek az elmúlt évben termettek. Ezekre áldást kért a család. Itt volt az aranyos vizû kútban megmártott alma, tört dió s méz is. A méz szeretni tud, ízében, illatában Isten kegyelme van jelen. Ebbe mártogatták az almát és a diót. Mézbe mártották a fokhagymát (ez a betegség távoltartója) és a borsot is (az erõt jelenti). Az asztalra kétféle rétes került: diós és mákos. (A mák a szaporaságot-, a dió a rendet varázsolja, a csigavonalban összetekert rétestészta pedig az életet jelképezi.) Késõbb a rétes helyébe a kalács került, ma is ez a szokás. A hal is az ünnepi asztalra került, a halálból, áldozatból támadó élet jelképe. (hal halál: hasonlóan is hangzanak)
december 25. Az ünnepi asztalnál õsi rendben állt a család: dél felõl a családfõ, jobbja felõl a férfiak, balra az asszonyok, szemben a gyerekek álltak. A családfõ, mint egy pap, úgy beszélt. Az asztalnál állva mondta el az imát: Begyütt Jézus a házamba, Házam közepén megálla. Ez a karácsony ünnepének lényege. Mit jelent? A házunk a mi szívünk, s Jézus a szívünkbe született bele. Az Õ fénye jött a szívünkbe. Ebben az ünnepi pillanatban mindenki arca a Teremtõ képmása lesz, hasonló lesz Jézus arcához. Mindenki arca örömet sugárzik, mert megszületett a Fény. Mária Jézussal (pásztorfaragás rajza) A családfõ az aranyos vízben megmártott almát annyi felé vágta, ahányan körülállták az asztalt, s ezt mondta: Ne felejtsétek el, hogy egyazon almának gerezdjei vagyunk, ez az alma a mi családunk, a mi falunk, a mi hazánk. A család ünnepet ülve költötte el a karácsonyi vacsorát. Székelyföldön úgy tartják, hogy karácsonykor a fehér ló aranycsitkót szül. Nincs is a Jóistennek vidámabb teremtménye, mint az ugráló csitkó! A karácsony örömünnep, régen a templomban dudaszóra táncoltak is az emberek örömükben. Karácsony napján meglátogatják egymást a családtagok, a haragosok bocsánatkérés nélkül is kibékülnek egymással. Az ilyenkor bennünk megszületõ Jézus bocsát meg és kér bocsánatot a mi nevünkben. Karácsonyi hagyományos ebéd a finom töltöttkáposzta. A matyó asszony így mesél gyermekkorának karácsony éjjelérõl: Az éjféli mise, jaj, de szép volt! Már a második harangszókor a mi áldott kántorunk elkezdte, mert a nép annyi volt. De ha azt mondom, hogy arra az énekszóra a Tejúton az angyalok ne jöttek volna le a mi templomunkba hát majd szétvetette az a sok matyó legény. Hát már akkor a garaton is volt egy kevés. Az a csoda, hogy meg nem repedt a mi templomunk! Amikor a mise elkezdõdött, elkiáltotta magát a mi kántorunk, hogy tizenkettõt ütött az óra akkor csengetett a ministráns gyerek. De azt a szépséget! Idáig sötétség volt a templomba. Csak amikor a pap bejött, mikor mondta, hogy glória ami csak volt villany, csillárjaink, az mind felgyúlt, oszt az az öröm, hogy az emberbõl majd kiszakadt a lélek! Mert még a talpából is jött az ének. Sokat kivert a haló verejték hányat vittek ki a templomból, összeesett. Hát az a melegség, ami volt! Erre úgy mondom, hogy táncolhattak a vadak az erdõbe, mikor olyanokat láttunk az oltárnál, aki egész esztendõn át templomba nem ment, de az éjféli misére õ volt az elsõ. Mert ez olyan volt, hogy akinek kõbõl volt a szíve, az is lángra lobbant. Utána úgy két óra felé hazaértünk. Akkor édesanyánk hozta be a hurkát. Mert a hurka a legfelségesebb étel volt a matyóknál mindig. Meg a kocsonya. De azt húsvétra hagyták. A hurkát az angyalok hozták az égbõl. Kisasztalt hoztak be a ház közepére nem bontottuk volna meg a nagy asztalt (azon volt a nagykalács, a Betlehem stb.) körülültük. Jól meghánytuk a gyomrot, mert egész adventon nem ehettünk. No, drága jó Istenem, jól tartottál. Volt esetleg olyan kicsi, hogy nem mehetett az éjféli misére, felkeltették: No, az angyalok meghozták a hurkát. Hej! Keltünk fel, alig láttunk a szemünkkel, kezünkbe egy darab hurkát adtak, akkor meg volt engedve, hogy a tepsibõl magunk 26
december 25. vehettünk, nem volt akkor porció. Terített asztal van, mert megszületett a Kisjézus. Utána lefeküdtünk. De már a pásztorok miséje ötkor kezdõdött. Arra az öregjei felkeltek, vitték a kicsinyeket, mert a kántorunk gyönyörûen tudott tilinkózni. Azt mondták: halltok, ezen a tilinkószón a kisbárányok most táncolnak odakinn a határba. Hát ilyen volt nekünk a karácsony. (Fél Editnek elmondta Gari Margit) Honnan ered karácsony szavunk? Vegyük ki a magánhangzókat a szóból! Marad: k r cs ny. Tegyünk a mássalhangzók közé e betûket: kerecsen(y). Karácsony szavunk a kerecsensólyom szóból eredhet, annál is inkább, mert a Székelyföldön szokás volt, hogy karácsony napján kerecsensólymokat eresztettek szabadon. A kerecsensólyom nálunk, magyaroknál õsidõk óta szent madár, fényhozó madarunk, a turul. Turul madarunk a Szentlélek jelölõje is. Fényhozó madár, a Fény pedig maga Jézus. Rakamazi korongok Turullal (Pelbárt J. f.)) Karácsonykor a kunok sólyomavatási ünnepet is tartottak. A sólyomeresztés emléke lehet, hogy az éjféli misén madarakat engedtek el a templomban. Egy dunántúli betlehemezõ dal így szól: Te kis madárkák, szálljatok ide: Itt fekszik Jézus jászolba téve, Fülemile, stiglicke, Szép kanári, csízecske Szóljatok ékesen. Kik vannak e háznak drága lakosi, Kik Betlehembe jött pásztori, Itt született Isten fia, Egy kis gyermekecske, Angyaloktul származott Egy szép kisdedecske. Annyi gyöngyök, annyi könnyek Érte hullanak, A mennyei drága vizek Lelkünkre folynak. 27