Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2005. (V. 27.) számú rendelete Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 18. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján mőködésének részletes szabályait a Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló rendeletében az alábbiak szerint határozza meg: Preambulum Tiszaszentimre Község Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széles körő nyilvánosságot teremtve intézi a község közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról és a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásáról. Tiszaszentimre község közigazgatási területén a helyi önkormányzati jogok a település választópolgárainak közösségét illetik meg, melyet az önkormányzati testületbe közvetlenül választott képviselıi útján és a helyi népszavazáson való részvételükkel gyakorolnak. I. Fejezet Általános rendelkezések 1. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Tiszaszentimre Község Önkormányzat. Az önkormányzat székhelye: Tiszaszentimre, Hısök tere 7. (2) Az önkormányzat jelképei: a település címere, zászlója. Az önkormányzat a jelképeit külön rendeletben határozza meg. (3) 1 A települési önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati jogokat a település lakossága a megválasztott képviselıkbıl álló Képviselı-testület útján gyakorolja. A Képviselı-testület tagjainak felsorolását a rendelet 1. számú függeléke tartalmazza. (4) A Képviselı-testületet a polgármester képviseli. (5) A Képviselı-testület szervei: a) a polgármester b) a Képviselı-testület bizottságai c) a Képviselı-testület hivatala: Polgármesteri Hivatal elnevezéssel. II. Fejezet Az önkormányzat feladat- és hatásköre 2. (1) A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés, a csatornázás, a köztemetı fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, köztisztaság és a településtisztaság biztosítása, gondoskodás a helyi tőzvédelemrıl, közbiztonság helyi feladatairól, közremőködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában, az óvodáról, az alapfokú nevelésrıl, 1 Módosította a 11/2010. (X.14.) ÖR (hatályos: 2010. október 14-tıl
8/2005. (V. 27.) ÖR - 2 - oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás, a közösségi tér biztosítása, közmővelıdési, tudományos, mővészeti tevékenység, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elısegítése. Az (1) bekezdésben foglalt feladatokban a települési önkormányzat maga határozza meg - a lakosság igényei alapján, anyagi lehetıségeitıl függıen - mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. [a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban : Ötv.) 8. ] (2) Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a Képviselı-testületet illetik meg, melyeket a jelen rendeletben és más önkormányzati rendeletben a polgármesterre, az állandó bizottságokra, a helyi kisebbségi önkormányzat testületére, törvényben meghatározottak szerint társulására - az Ötv. 10. -ában és e rendelet 3. -ában foglaltak kivételével - átruházhat. (3) Az önkormányzat Képviselı-testülete az önkormányzat kötelezıen ellátandó feladatain túl önként is vállalhatja közfeladat ellátását az Ötv.-ben foglaltak szerint, ha annak pénzügyi, tárgyi és személyi feltételei rendelkezésre állnak. Az önként vállalt helyi közügyek megoldása azonban nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezıen elıírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását. (4) Az önkormányzat szakfeladaton ellátott feladatait e rendelet 3. függeléke tartalmazza 2. 3. A Képviselı-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik az Ötv. 10. -ában foglaltakon túlmenıen: a települési önkormányzat kötelezı feladatain túli közfeladat önkéntes felvállalása, errıl történı lemondás 4. (1) A Képviselı-testület egyes hatásköreinek gyakorlását rendeletben átruházhatja a polgármesterre, a bizottságaira, a helyi kisebbségi önkormányzat testületére, valamint társulására. Az átruházott hatásköröket a kapcsolódó önkormányzati rendeletek, valamint a hatáskörök átruházásáról szóló külön önkormányzati rendelet tartalmazza. (2) Az átruházott hatáskör gyakorlója az e körben tett intézkedéseirıl, azok eredményeirıl évente legalább egyszer számot ad a Képviselı-testületnek. III. fejezet A Képviselı-testület mőködése Munkaterv, meghívó, a Képviselı-testület programja 5. A Képviselı-testület 4 évre szóló középtávú programot készít, illetve fogad el. A program tartalmazza a településfejlesztés irányát, közszolgáltatásának fıbb céljait, feladatait. A programot a polgármester terjeszti a Képviselı-testület elé. A program elkészítésének határideje: a Képviselı-testület alakuló ülését követı 6 hónapon belül. 6. (1) A Képviselı-testület mőködésének alapja az éves idıszakra elkészített munkaterv. (2) A munkaterv tervezetét - a polgármester irányításával - a jegyzı állítja össze, és a polgármester terjeszti jóváhagyás végett minden év február 15-ig a Képviselı-testület elé. (3) A munkatervnek tartalmaznia kell: a) a testületi ülések tervezett idıpontját és a tárgyalni kívánt napirendi pontokat, b) a napirend elıterjesztıjének megnevezését, c) a jogszabályban kötelezıen elıírt napirendi pontokat, 2 módosította az 5/2013. (III.18.) ÖR
8/2005. (V. 27.) ÖR - 3 - (4) A Képviselı-testület munkatervéhez javaslatot kell kérni: a) az alpolgármestertıl, b) a jegyzıtıl, mint a hivatal vezetıjétıl, c) az önkormányzati intézmények vezetıitıl, d) a bizottságok elnökeitıl e) a tanácsnokoktól, f) a kisebbségi önkormányzat elnökétıl. (5) A munkaterv tervezetének elıterjesztésekor ismertetni kell azokat a javaslatokat is, melyek a tervezetbıl kimaradtak. (6) A munkaterv program, amelytıl a Képviselıtestület eltérhet a napirend fontosságára való tekintettel. Az elhalasztott napirend megtárgyalásának idıpontját a Képviselıtestület határozza meg. 7. (1) A Képviselı-testületi meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét, idıpontját, a javasolt napirendeket. (2) A meghívóhoz mellékelni kell az elıterjesztéseket, a határozat- és rendelettervezeteket. (3) A Képviselı-testületi ülésen kiosztandó elıterjesztésre csak kivételes esetben, a polgármester külön engedélye alapján kerülhet sor. A polgármester az engedélyezés okát ismerteti. (4) A Képviselı-testület ülésének meghívóját és írásos anyagát a képviselıknek az ülés elıtt legalább 4 nappal meg kell kapniuk. A rendkívüli ülésre szóló meghívót a 10. (2) bekezdésében foglaltak kivételével, legalább 2 nappal elıbb kell kézbesíteni. A Képviselı-testület ülésének összehívása 8. (1) A Képviselı-testület alakuló, rendes, rendkívüli és ünnepi ülést tart. (2) A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejő betöltetlensége, illetıleg tartós akadályoztatásuk esetén a Képviselı-testület összehívásával és vezetésével kapcsolatos feladatokat a Pénzügyi Bizottság elnöke, akadályoztatása esetén a legidısebb képviselı (korelnök) látja el. 9. A Képviselı-testület a munkatervben meghatározottak szerint ülésezik, de évente legalább 6 ülést tart. 10. (1) A polgármester rendkívüli testületi ülést köteles összehívni a képviselık legalább egynegyedének, vagy a testület valamely bizottságának a napirendet is tartalmazó írásbeli indítványára. A polgármester a Képviselı-testületi összehívási kötelezettségének 3 napon belül tesz eleget azzal, hogy az ülés idıpontját 5 napon belülre tőzi ki. (2) Sürgıs, halasztást nem tőrı esetben az ülés a legalkalmasabb formában - akár telefonon - is összehívható. 11. (1) A Képviselı-testület nyílt ülésére meg kell hívni: a) kisebbségi önkormányzat elnökét, b) Közigazgatási Hivatal vezetıjét, c) azokat a személyeket, akiknek a jelenléte az elıterjesztés tárgyalásánál az elıterjesztı, a polgármester vagy az illetékes bizottság megítélése szerint szükséges, c) továbbá mindazokat a személyeket, akiknek meghívását egyéb jogszabályok teszik kötelezıvé. (2) A meghívóval együtt kell kézbesíteni az írásos elıterjesztéseket is. A (1) b)-c) pontjaiban meghatározottak írásos elıterjesztést csak ahhoz a napirendi ponthoz kapnak, amelyhez meghívásuk kapcsolódik.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 4 - Az ülések nyilvánossága 12. (1) A Képviselı-testület nyilvános ülésén a választópolgárok részt vehetnek, de a Képviselıtestület munkáját nem zavarhatják. Amennyiben a hallgatóság az ülést zavarja, a polgármester a rendzavarót, vagy rendzavarókat az ülésrıl kiutasíthatja. (2) A nyilvános ülésen megjelent választópolgároknak a napirendekkel kapcsolatos felszólalási szándékukat szóban vagy írásban a polgármesternél kell jelezniük az ülés megkezdése elıtt, vagy a napirendek tárgyalása elıtt a polgármester kérdésére. A Képviselı-testület egyszerő szótöbbséggel dönt, hogy kinek ad szót. Zárt ülés 13. (1) A Képviselı-testület a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetıi megbízatás adása, illetıleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylı személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele; továbbá önkormányzati, hatósági, összeférhetetlenségi és kitüntetési ügy, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyalásakor; b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene. (2) A zárt ülésen a Képviselı-testület tagjai, a jegyzı, a kisebbségi szószóló, továbbá meghívása esetén az érintett és a szakértı vesz részt. Törvény elıírhatja, mely esetben kötelezı az érintett meghívása. A rendes ülés napirendje 14. (1) A Képviselı-testület ülésének napirendjére a polgármester tesz javaslatot, amelynek alapján a napirendet a Képviselı-testület állapítja meg. (2) A Képviselı-testület a napirend kérdésében egyszerő szótöbbséggel szavaz. A napirend elfogadása után az elıterjesztı az elfogadott napirendi ponthoz kötve van, annak visszavonására, a napirend változtatására csak a Képviselı-testület egyszerő szótöbbséggel hozott döntése alapján van lehetıség. (3) A napirendi pontok tárgyalási sorrendjét az alábbiak szerint célszerő meghatározni: a) interpellációk b) kérdések c) bejelentések b) rendeleti javaslatok d) határozati javaslatok, ezen belül a beszámoló jellegő, de határozati javaslatot is tartalmazó elıterjesztéseket hátrébb sorolva e) tájékoztatók (4) A (3) bekezdés e) pont szerinti tájékoztatók keretében a polgármester beszámol: a) a lejárt határidejő testületi határozatok végrehajtásáról; b) az elızı ülés óta tett fontosabb intézkedésekrıl, valamint a jelentısebb eseményekrıl; c) az átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl. (5) A továbbiakban az ügyek a (3) bekezdés szerint összeállított és a meghívóban közölt tárgysorozat szerinti sorrendben kerülnek tárgyalás alá, s ettıl a szabálytól eltérésnek csak akkor lehet
8/2005. (V. 27.) ÖR - 5 - helye, ha az arra vonatkozó indítványt a testület elfogadja. Az indítvány felett vitának helye nincs. (6) A testületi ülésen a tárgysorozatra felvett ügy tárgyalása után felszólalásnak helye nincs. (7) A polgármester, a képviselık több mint egyharmada, a bizottság és a jegyzı javasolhatják a Képviselı-testületnek valamely elıterjesztés vagy önálló indítvány sürgıs tárgyalását. A sürgısségi javaslatot indokolással kell ellátni. (8) Sürgısségi javaslatot az elıterjesztéssel vagy az önálló indítvánnyal együtt a Képviselıtestület ülését megelızıen 1 nappal a polgármesternél lehet benyújtani, aki dönt a javaslat indokoltságáról. (9) Amennyiben a polgármester az indítványnak nem ad helyt, a sürgısségi indítvány kérdésében a Képviselı-testület a napirend elıtt egyszerő szótöbbséggel hozott határozatával dönt. Interpelláció 15. (1) Az önkormányzati képviselı a községi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó minden ügyben magyarázat kérése céljából a polgármesterhez, a jegyzıhöz és az állandó bizottságok elnökeihez interpellációt intézhet. Az interpellációt és az ezzel kapcsolatos tényleírást legkésıbb az ülés elıtt legalább 3 nappal a polgármesternél kell benyújtani. E határidı elmulasztása esetén a benyújtó képviselı választása szerint vagy kérdésként nyújtható be - a 16. -ban foglalt határidı betartása esetén -, vagy interpellációként olyan Képviselı-testületi ülésen adható elı, amellyel kapcsolatban a 3 napos határidı teljesült. Az interpellációra az ülésen - vagy legkésıbb 15 napon belül írásban - érdemi választ kell adni. (2) A polgármester minden ülés elején a testületi ülésnek bejelenti a beterjesztett interpellációkat. (3) Ha az interpelláló képviselı az ülésen nincs jelen, az interpellációt elnapoltnak kell tekinteni. (4) Az interpellálót az írásbeli bejelentés mellett a szóbeli elıterjesztés joga is megilleti. (5) A válasz elhangzása után - az írásban adott válasz esetében a Képviselı-testület következı ülésén - az interpelláló képviselınek viszontválaszra van joga, ennek keretében nyilatkozik arról, hogy a választ elfogadja-e. Ezt követıen a Képviselı-testület dönt a válasz elfogadásáról. (6) Ha a Képviselı-testület a választ nem fogadta el, a polgármester vizsgálat céljából kiadja az illetékes bizottságnak, vagy a Polgármesteri Hivatalnak. (7) A Képviselı-testület az interpelláció tárgyában a bizottsági jelentés alapján a jelentést követı rendes ülésen az interpellációt benyújtó képviselı véleményének meghallgatása után vita nélkül szavaz. Kérdés 16. (1) A képviselı a Képviselı-testület ülésén a polgármesterhez, alpolgármesterhez, a jegyzıhöz, a bizottság elnökéhez önkormányzati ügyekben kérdést intézhet, amelyre az ülésen - vagy legkésıbb 15 napon belül írásban - érdemi választ kell adni. (2) A kérdésekre, az interpellációra vonatkozó szabályokat kell megfelelıen alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kérdés a testületi ülésen is feltehetı, nem kell írásban benyújtani azt. A válasz elfogadásáról a Képviselı-testület akkor határoz vita nélkül, ha a kérdezı nem fogadta el a választ.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 6 - Az elıterjesztések rendje 17. (1) A Képviselı-testületi elıterjesztések a polgármesternél írásban nyújthatók be. (2) A Képviselı-testület elé elıterjesztést tehetnek: a) a képviselık, b) a polgármester és az alpolgármester, c) a Képviselı-testület bizottságai, tanácsnokok d) a jegyzı. (3) A Képviselı-testület ülésén önálló napirendi pontként olyan elıterjesztés tárgyalható, amely egyébként megfelel az elıterjesztésekkel szemben támasztott általános követelményeknek. (4) A testületi ülésre az elıterjesztés írásban vagy szóban kerül benyújtásra. Rendeleti javaslat csak írásbeli lehet. (5) Az írásbeli elıterjesztésnek tartalmaznia kell: a) a tárgyat és a tényállást, b) a lehetséges döntési alternatívákat és azok jogszabályi alapját, c) az alternatívák indokait, d) a határozati javaslatot, e) szükség szerint a felelıs és a határidı megjelölését. (6) Halaszthatatlan esetben a polgármester engedélyezheti az írásba foglalt elıterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történı kiosztását. A Képviselı-testület tanácskozási rendje 18. (1) A Képviselı-testületi ülést a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester, mint az ülés elnöke vezeti. A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejő betöltetlensége, illetıleg tartós akadályoztatásuk esetén a Képviselı-testület vezetésével kapcsolatos feladatokat a Pénzügyi Bizottság elnöke, akadályoztatása esetén a legidısebb képviselı (korelnök) látja el, akinek a munkáját a jegyzı segíti. (2) A polgármester akadályozásának minısül az is, ha e rendelet 21. -ában megjelölt kizárási ok merül fel személyére vonatkozóan. (3) Az ülést a polgármester nyitja meg, megállapítja a jelen lévı képviselık számát, az ülés határozatképességét. Az ülés tartama alatt a jelenlévık száma szempontjából az "igen", "nem", "tartózkodom" szavazatok összesített száma irányadó. (4) A Képviselı-testületi ülésen részt vevı képviselık, illetve minden jelen lévı személy köteles a tanácskozás méltóságát tiszteletben tartani. (5) A polgármester ülésvezetési feladatai, jogkörei: a) az ülés megnyitása, berekesztése, szünet elrendelése, b) a határozatképesség megállapítása és annak folyamatos figyelemmel kisérése, c) a napirendi javaslat elıterjesztése, d) az ülés vezetése, a szó megadása, e) az ülés rendjének biztosítása, f) az ülés félbeszakítása, g) javaslattétel a hozzászólások korlátozására, h) javaslattétel napirendi pont tárgyalásának elnapolására, i) javaslattétel napirendek összevont tárgyalására, j) szavaztatás, k) a szavazás eredményének megállapítása.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 7 - (7) Bármely képviselı, illetve az elıterjesztı javasolhatja a napirendi pont tárgyalásának elnapolását. Ha az elnapolással az elıterjesztı egyetért, errıl a Képviselı-testület vita nélkül határoz, és a polgármester javaslatára meghatározza a napirend tárgyalásának idıpontját. (8) Bármely képviselı, illetve elıterjesztı javasolhatja a tárgyalásba vett elıterjesztés napirendrıl való levételét, melyrıl a Képviselı-testület vita nélkül szavaz. A vitavezetés szabályai 19. (1) A polgármester minden napirendi pont felett vitát nyit. Nem nyithat vitát a tájékoztató jellegő napirendek esetében. (2) A testületi ülésen napirendenként elsıként az adott napirendi pont elıadóját, másodikként az érintett bizottság elnökét illeti meg a szó. (3) Az írásbeli elıterjesztést az elıadó a napirend tárgyalásának kezdetekor szóban kiegészítheti. A szóbéli kiegészítés csak az írásos elıterjesztésben nem ismertetett kérdésekre terjedhet ki. Az elıadó röviden indokolni köteles azt is, hogy a szóbeli kiegészítésre miért van szükség, illetve, hogy a szóban elmondottak miért nem szerepelnek az írásos elıterjesztésben. (4) A szóbeli kiegészítés után az elıterjesztıhöz a települési képviselık és a bizottság tagjai kérdéseket intézhetnek. A válaszok elhangzása után a kérdezık egyenként nyilatkoznak azok elfogadásáról. A Képviselı-testület egyszerő szótöbbséggel, vita nélkül csak akkor határoz a válasz elfogadásáról, ha a kérdezı úgy nyilatkozik, hogy a választ nem fogadja el. (5) A válaszok elhangzását követıen a polgármester megnyitja a vitát. (6) A vita során rendkívül indokolt esetben a polgármester megadhatja a felszólalási jogot olyan személyeknek is, akiknek egyébként nincs tanácskozási joguk. (7) Törvényességi észrevétel esetén a jegyzı a vitában soron kívül felszólalhat több alkalommal is. (8) A polgármester vitavezetési feladatai: a) a vita megnyitása, berekesztése, b) a vita összefoglalása, c) a szavazás elrendelése, d) a szavazás eredményének megállapítása (9) Ha a napirendhez több felszólaló nincs, a polgármester a vitát lezárja. A hozzászólások idıtartamának korlátozására, a vita lezárására a Képviselı-testület bármely tagja indítványt tehet. E javaslatról a Képviselı-testület vita nélkül, egyszerő szótöbbséggel határoz. A vita lezárása után a napirend elıadója válaszolhat a hozzászólásokra. A döntéshozatal szabályai 20. (1) A Képviselı-testület akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselıknek több mint a fele jelen van. Ha az ülés kezdetekor a polgármester megállapítja a határozatképtelenséget, akkor az ülést nem nyitja meg; ha az ülés folyamán bármikor, illetve a szünet után a polgármester határozatképtelenséget állapít meg, akkor az ülést bezárja, vagy elnapolja. A határozatképtelenség megállapítása névsorolvasás s a jelenlévık nevének rögzítése útján történik. (2) Minısített többség szükséges az e rendelet 27. -ában meghatározott kérdések szabályozásához. 21. A Képviselı-testület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselı köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az
8/2005. (V. 27.) ÖR - 8 - érintett képviselı kezdeményezésére vagy bármely képviselı javaslatára a Képviselı-testület dönt. A kizárt képviselıt a határozatképesség szempontjából jelenlévınek kell tekinteni. A szavazás módja 22. (1) Szavazni személyesen kell. (2) A szavazás nyíltan vagy titkosan történhet, a nyílt szavazás név szerinti is lehet. (3) A polgármester a vita során elhangzott javaslatokkal érintett részeket külön-külön bocsátja szavazásra úgy, hogy elıbb a vitában elhangzott módosító és kiegészítı, majd az eredeti javaslatot bocsátja szavazásra. Ha a módosító vagy kiegészítı javaslatot az elıterjesztı befogadja, a módosító vagy kiegészítı javaslatról az eredeti javaslatnak módosítással, kiegészítéssel, javaslattal nem érintett pontjaival együtt kell a szavazásra vonatkozó szabályok megfelelı alkalmazásával szavazni. Képviselıi indítványra az elıterjesztı által befogadott javaslatról is külön szavazást kell elrendelni. (4) A szavazás számszerő eredményének megállapítása után a polgármester kihirdeti a döntést. A nyílt szavazás 23. (1) A nyílt szavazás kézfelemeléssel történik. A polgármester köteles a szavazatokat megszámláltatni. Kétség esetén a szavazást kézfelemeléssel meg kell ismételni. (2) A szavazatok összeszámlálása után a polgármester megállapítja a javaslat mellett, majd ellene szavazók, végül a szavazástól tartózkodók számát. 24. (1) Bármely képviselı javaslatot tehet név szerinti szavazásra. A kérdésben a Képviselıtestület vita nélkül, egyszerő szótöbbséggel dönt. (2) Ha a jelen lévı képviselık legalább 1/3-a indítványozza, név szerinti szavazást kell tartani. (3) A név szerinti szavazás esetén a képviselık névsorát ábécé sorrendben kell felolvasni. A képviselık "igen", "nem", "tartózkodtam" nyilatkozattal szavaznak. A jegyzı a szavazást a névsoron feltünteti, a szavazatokat összeszámolja, és a szavazás eredményét - névsorral együtt átadja a polgármesternek. A szavazás eredményét a polgármester hirdeti ki. A szavazási névsort a jegyzıkönyvhöz kell csatolni. (4) Nem lehet név szerinti szavazást tartani, ha jogszabály titkos szavazást ír elı. (5) Ha jogszabály kötelezıvé teszi, a név szerinti szavazást el kell rendelni. A titkos szavazás 25. (1) A Képviselı-testület titkos szavazást tart az Ötv. ben meghatározott esetekben, továbbá titkos szavazást tarthat az Ötv. 12. (4) bekezdésében foglalt ügyekben. (2) A titkos szavazás lebonyolítására a Képviselı-testület 3 tagú szavazatszámláló bizottságot választ a tagjai körébıl. (3) A titkos szavazás szavazólappal történik. (4) A szavazás lebonyolításának technikai feltételeit a polgármesteri hivatal biztosítja. (5) A szavazatszámláló bizottság összeszámolja a szavazatokat, megállapítja az érvényes és érvénytelen szavazatok számát, a szavazás eredményét.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 9 - (6) A szavazás eredményérıl a bizottság elnöke a Képviselı-testületnek jelentést tesz. Határozathozatal 26. (1) Az egyszerő többséggel hozott határozathoz a jelen lévı települési képviselık több mint a felének igen szavazata szükséges. (2) A polgármester tagja a Képviselı-testületnek, a Képviselı-testület határozatképessége, döntéshozatala, mőködése szempontjából települési képviselınek tekintendı. (Ötv. 32. ) 27. (1) A minısített többséghez a megválasztott települési képviselık több mint a felének a szavazata szükséges. (2) A megválasztott települési képviselık több mint a felének a szavazata szükséges: a) Az önkormányzati törvény alapján: aa) a rendeletalkotás; ab) szervezetének kialakítása és mőködésének meghatározása, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, megbízás; ac) képviselı döntéshozatalból való kizárása; ad) Az Ötv. 12. (4) bekezdés b) pontja szerinti zárt ülés elrendelése; ae) önkormányzati társulás létrehozása, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozás; af) megállapodás külföldi önkormányzattal való együttmőködésrıl, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozás; ag) intézmény alapítása; ah) a Képviselı-testület megbízatásának lejárta elıtti feloszlatásához; ai) a polgármester tisztségének megszüntetését kérı kereset benyújtásához; aj) másik megyéhez való átcsatolás kezdeményezéséhez; ak) törvényben, illetve az önkormányzat rendeletében meghatározott egyéb kérdésekhez. b) SZMSZ alapján: ba) helyi népszavazás kiírásához, bb) az önkormányzati tulajdonba kerülı vagy önkormányzati tulajdonban lévı vagyontárgyak korlátozottan forgalomképessé vagy forgalomképtelenné, illetve a törzsvagyon forgalomképessé minısítéséhez, bc) a korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak elidegenítéséhez, gazdasági társaságba történı beviteléhez, bd) kitüntetés, díszpolgári cím adományozásához. be) a gazdasági program, a költségvetés megállapítása, döntés a végrehajtásukról szóló beszámoló elfogadásáról, a helyi adó megállapítása, a településrendezési terv jóváhagyása, a Képviselıtestület által meghatározott értékhatár feletti hitelfelvétel, a kötvénykibocsátás, továbbá a közösségi célú alapítvány és alapítványi forrás átvétele, és átadása; bf) közterület elnevezése, emlékmőállítás; bg) eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál;
8/2005. (V. 27.) ÖR - 10-28. A Képviselı-testület döntései: a) önkormányzati rendeletek és b) Képviselı-testületi határozatok. A Képviselı-testület döntései A Képviselı-testületi határozatok 29. (1) A határozat egyértelmően megfogalmazott rendelkezı részbıl, a végrehajtásért felelıs szerv, személy megnevezésébıl és a határidı megjelölésébıl áll. A határozatokat a naptári év elejétıl kezdıdıen folyamatos sorszámmal és a meghozatal idıpontjának megjelölésével kell ellátni. (2) 3 Jelölése:.../20... (...hó...nap) számú Képviselı-testületi határozat". (3) A határozatokról a polgármesteri hivatal nyilvántartást vezet. (4) A határozatokat a jegyzıkönyv elkészítését követı három napon belül el kell küldeni a végrehajtásért felelıs személyeknek és szerveknek. (5) A határozatok végrehajtásával kapcsolatos elıterjesztéseket, jelentéseket a jegyzı készíti elı, és terjeszti a Képviselı-testület elé. (6) A Képviselıtestület nyilvános ülésén hozott határozatokat közzé kell tenni. Közzétételének formája: községi könyvtár. Az önkormányzati rendelet 30. (1) A Képviselı-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot. (2) Rendelet alkotását a Képviselı-testület ülésén szóban vagy a polgármesternél írásban kezdeményezheti a) bármely települési képviselı, b) Képviselı-testület bizottsága, c) a jegyzı, d) mindazok a központi szervek (OGY, Kormány, miniszterek, megyei közigazgatási hivatal vezetıje), amelyeknek az önkormányzatokkal kapcsolatban a jogszabályok értelmében feladat- és hatáskörei vannak. Az indítvány tárgyában a jegyzı - a törvényességi szempontok figyelembevételével - elızetesen állást foglal. (3) A rendelettervezet indokolásával együtt írásban nyújtandó be a Képviselı-testülethez. Végleges megszövegezése a jegyzı feladata. A Képviselı-testületet az elıterjesztésben tájékoztatni kell az elıkészítés során felvetett, de a tervezetben nem szereplı kisebbségi javaslatokról is. (4) A rendelettervezetet a tárgya szerint illetékes bizottság, illetve bizottságok ülésükön megvitatják. A bizottság véleményét - beleértve a kisebbségi javaslatokat is - a Képviselı-testülethez szóban nyújtja be úgy, hogy az a rendelettervezet vitája során érdemben figyelembe vehetı legyen. (5) A rendeletet a polgármester és a jegyzı írja alá. (6) A rendeleteket külön-külön, a naptári év elejétıl kezdıdıen, folyamatos sorszámmal és évszámmal kell ellátni. A rendelet jelölése: Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı- 3 Módosította a 11/2010. (X.14.) ÖR (hatályos: 2010. október 14-tıl)
8/2005. (V. 27.) ÖR - 11 - testületének.../200... (kihirdetés hó, nap) rendelete. Rövidített jelölése: /200.. (kihirdetés hó, nap) ÖR. (7) A rendelet kihirdetésérıl és nyilvántartásáról a jegyzı gondoskodik. A rendelet a községháza hirdetıtábláján történı kifüggesztéssel kerül kihirdetése. (8) A rendelet közzétételének formái: községi könyvtár, községháza. (9) Az egységes szerkezetbe foglalt, kihirdetett rendeleteket meg kell küldeni a települési képviselıknek, a közigazgatási hivatalnak, a rendelet tárgya szerint érintett állami és önkormányzati szervek, intézmények vezetıinek. (10) A rendeletek folyamatos felülvizsgálatáról a jegyzı gondoskodik. (11) A hatályos rendeletekrıl a polgármesteri hivatal nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza a rendelet számát, címének szó szerinti szövegét, a módosító rendeltek felsorolását. A Képviselı-testület ülésének jegyzıkönyve 31. (1) A Képviselı-testület ülésérıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amelyet a polgármester, a jegyzı és két jegyzıkönyv hitelesítı ír alá. A hitelesítık személyérıl a polgármester javaslatára a Képviselıtestület egyszerő szótöbbséggel határoz. Tanácskozás hangszalagra is rögzíthetı, a hangszalag azonban az írásos jegyzıkönyvet nem helyettesíti. (2) A jegyzıkönyvnek tartalmaznia kell: a) az ülés helyét és idıpontját, b) az ülésen megjelent, illetıleg távol maradt képviselık nevét, c) az ülésen vagy annak egyes napirendi pontjai tárgyalása alkalmával tanácskozási joggal jelenlévık nevét, d) az elfogadott napirendet és az elıadók nevét, e) napirendi pontonként a felszólalók nevét, a kérdéseket és a hozzászólások lényegét, f) a jegyzı esetleges törvényességi észrevételeit, valamint az ülés folyamán történt fontosabb eseményeket, g) a határozathozatal módját, h) a szavazások számszerő eredményét, i) a megalkotott rendeletek és hozott határozatok szó szerinti szövegét, j) a napirend tárgyalását megelızıen elhangzott interpellációkat, bejelentéseket, azokkal kapcsolatos válaszokat, határozatokat, k) a határozatképtelenség miatt félbeszakadt ülés idıpontját, és a jelen lévı képviselık névsorát, l) az ülés bezárásának idejét, m) a polgármester és a jegyzı és a jegyzıkönyv hitelesítık aláírását. (3) Ha a képviselı indoklással kéri, akkor felszólalását szó szerint kell a jegyzıkönyvbe felvenni. (4) A képviselı kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzıkönyvhöz kell mellékelni, illetve véleményét rögzíteni kell a jegyzıkönyvben. (5) A jegyzıkönyv eredeti példányához a jegyzı minden esetben mellékeli a meghívót, az írásos elıterjesztéseket, a megalkotott rendeletet és a jelenléti ívet. A jegyzıkönyv elkészítése 32. (1) A jegyzıkönyv elkészítésérıl a jegyzı gondoskodik. A jegyzıkönyvet 3 példányban kell elkészíteni.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 12 - (2) A jegyzıkönyv egy példányát az ülést követı 15 napon belül a jegyzı köteles megküldeni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetıjének. Az eredeti és egy másolati példányt mellékleteivel együtt a polgármesteri hivatal irattárában kell elhelyezni. (3) A zárt ülésrıl külön jegyzıkönyvet kell készíteni. 33. (1) A választópolgárok - a zárt ülés kivételével - betekinthetnek a Képviselı-testület elıterjesztésébe és ülésének jegyzıkönyvébe. Ennek feltételeit a Polgármesteri Hivatal Titkárságán kell megteremteni. (2) Külön törvény szerinti közérdekő adat és közérdekbıl nyilvános adat megismerésének lehetıségét zárt ülés tartása esetén is biztosítani kell. A települési képviselı 34. (1) A települési képviselı a település egészéért vállalt felelısséggel képviseli a választói érdekeit. Részt vehet a Képviselı-testület döntéseinek elıkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenırzésében. A települési képviselık jogai és kötelességei azonosak. [Ötv. 19. (1) bek.] (2) A települési képviselı tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén. Javasolhatja a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselıt meg kell hívni. Kezdeményezheti, hogy a Képviselı-testület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a helyi kisebbségi önkormányzat testületének - a Képviselı-testület által átruházott - önkormányzati ügyben hozott döntését. (3) Megbízás alapján képviselheti a Képviselı-testületet. [Ötv. 19. (2) bek. c), d) pontjai] (4) Köteles részt venni a Képviselı-testület munkájában. [Ötv. 19. (2) bek. f) pont] (5) Köteles olyan magatartást tanúsítani, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, választók bizalmára. (6) Felkérés alapján részt vesz a testületi ülés elıkészítésében, az elıkészítés során tervezett vizsgálatokban. (7) Írásban vagy szóban köteles elızetesen bejelenteni, ha a helyi Képviselı-testület vagy a bizottság ülésén vagy egyéb megbízatásának teljesítésében akadályoztatva van. (8) A tudomására jutott állami vagy szolgálati titkot köteles megırizni. (9) A képviselı a Képviselı-testület hivatalától igényelheti a képviselıi munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közremőködést. Közérdekő ügyben kezdeményezheti a Képviselı-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni. (10) A Képviselı-testület tagját megválasztásának idıpontjától megbízatása megszőnéséig külön rendeletben megállapított mértékő tiszteletdíj illeti meg. 35. 4 4 Hatályon kívül helyezte a 11/2010. (X.14.) ÖR (hatályos: 2010. október 14-tıl)
8/2005. (V. 27.) ÖR - 13 - A Képviselı-testület bizottságai 36. (1) A Képviselı-testület döntéseinek elıkészítésére, a döntések végrehajtásának szervezésére, valamint ellenırzésére állandó bizottságokat, valamint ideiglenes bizottságokat hozhat létre. (2) A bizottságok belsı mőködésük szabályait a jogszabályok és a Szervezeti és Mőködési Szabályzat keretei között maguk határozzák meg. (3) Az állandó bizottság feladata, hogy folyamatosan segítse a Képviselı-testület tevékenységét, illetve munkájának eredményességét. (4) A Képviselı-testület által létrehozott állandó bizottságoknak saját szervezeti és mőködési szabályzatuk lehet. (5) Az állandó bizottság általános feladatai: a) dönt a hatáskörébe utalt ügyekben; b) a Képviselı-testület döntéseinek elıkészítése érdekében megvitatja, és állást foglal a feladatkörébe tartozó ügyekben, beleértve a Képviselı-testületi elıterjesztések véleményezését is; c) elıkészíti a munkatervben meghatározott elıterjesztéseket; d) közremőködik a feladatkörébe tartozó önkormányzati rendeletek és határozatok elıkészítésében; (6) A bizottság elnökét, tagjait a Képviselı-testület választja meg. (7) 5 A Képviselı-testület állandó bizottságként 3 fıs Pénzügyi Bizottságot és 3 fıs Szociális Bizottságot hoz létre. Az állandó bizottságok tagjainak jegyzékét e rendelet 2. számú függeléke tartalmazza. 37. (1) A Képviselı-testület indokolt esetben általa meghatározott feladatok ellátására ideiglenes bizottságot is létrehozhat. A bizottság részletes feladatait a Képviselı-testület határozza meg. (2) Az ideiglenes bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, illetve az errıl szóló jelentésnek a Képviselı-testület által történı elfogadásáig tart. (3) Az ideiglenes bizottság feladata különösen: a) esetenként jelentkezı, mérlegelést és körültekintést igénylı feladatok végrehajtásának elkészítése; b) egyes Képviselı-testületi rendeletek vagy döntések elıkészítése, végrehajtásának ellenırzése; c) társulási megállapodások elıkészítése; d) vizsgálatok, ellenırzések lefolytatása. 38. (1) A bizottság elnökét és tagjainak több mint a felét a települési képviselık közül kell választani. (2) A bizottság tagjaira bármelyik képviselı javaslatot tehet. (3) Bármelyik képviselı javaslatot tehet a Képviselı-testületnek a bizottságok elnöke és tagjai személyének megváltoztatására. (5) A bizottsági tisztség, tagság megszőnik a) a Képviselı-testület megbízatásának lejártával, illetve a képviselıi megbízatás megszőnésével, b) felmentéssel, c) lemondással. (6) A képviselı, a kisebbségi önkormányzat elnöke, tanácskozási joggal részt vehet bármelyik bizottság ülésén. (7) A bizottság ülésérıl a tanácskozás lényegét és a bizottság határozatát szó szerint tartalmazó jegyzıkönyvet kell készíteni. 5 Módosította a 11/2010. (X.14.) ÖR (hatályos: 2010. október 14-tıl)
8/2005. (V. 27.) ÖR - 14 - (8) A képviselık a jegyzıkönyvet a Polgármesteri Hivatal Titkárságán tekinthetik meg. (9) A Képviselı-testület állandó bizottságainak feladat- és hatáskörét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 39. (1) A Pénzügyi Bizottság tevékenysége kiterjed az önkormányzat teljes gazdálkodási területére: a) A bizottság véleményezi az éves költségvetési javaslatot és a végrehajtásáról szóló féléves, éves beszámoló tervezeteit; b) figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás alakulását, értékeli az azt elıidézı okokat; c) javaslatot tehet hitelek felvételére, vizsgálhatja a hitelfelvétel indokait és gazdasági megalapozottságát; d) ellenırzi a mőködési, fenntartási és felújítási elıirányzatok felhasználását; e) közremőködik az önkormányzati fejlesztési tervek kidolgozásában; f) közremőködik az önkormányzat vagyoni-pénzügyi kihatással járó rendelettervezeteinek kidolgozásában; g) vizsgálja az önkormányzati vagyon mőködtetésével, felhasználásával, vállalkozásba vételével kapcsolatos lehetıségeket; h) nyilvántartja és ellenırzi e rendelet 3. számú melléklete szerint a helyi önkormányzati képviselık jogállásának egyes kérdéseirıl szóló 2000. évi XCVI. törvény alapján az önkormányzati képviselık és a velük közös háztartásban élı házas- vagy élettársának, valamint gyermekének a vagyonnyilatkozatát. (2) Bizottsági mőködéssel kapcsolatos feladatai: a) meghatározza saját ügyrendjét és munkatervét; b) eljár a bizottság feladatkörébe utalt ügyekben. c) eljár a Képviselı-testület által átruházott hatáskörben; d) benyújtja azokat az elıterjesztéseket, melyeket a Képviselı-testület határoz meg, illetve véleményezi azokat, melyek csak állásfoglalásával kerülhetnek a Képviselı-testület elé; f) eljár azokban a hatósági ügyekben, melyeket önkormányzati rendelet határoz meg. 40. (1) A Szociális Bizottság ellátja az önkormányzati szociális ellátásokkal kapcsolatos feladatokat: a) az átruházott hatáskörök gyakorlásáról évente egy alkalommal beszámol a Képviselıtestületnek b) véleményezi az önkormányzat tulajdonában levı gyermek- és ifjúságvédelmi, ifjúsági intézményekben fizetendı élelmezési díjak csökkentését, emelését, illetve elengedését lehetıvé tevı elıirányzatot. c) véleményezi az egyes szociális intézmények szervezeti és mőködési szabályzatát, szakmai programját, valamint a szakosított ellátást nyújtó intézmény esetében a házirendet d) véleményezi az önkormányzat egészségügyi alapellátásai körébe tartozó feladatokat f) A Szociális Bizottság ellátja az önkormányzati szociális ellátásokkal kapcsolatos feladatokat külön rendeletekben meghatározott hatáskörrel. (2) Figyelemmel kíséri a Polgármesteri Hivatal szociális ellátásokkal kapcsolatos tevékenységét. (3) A Szociális Bizottsági mőködéssel kapcsolatos feladatai: a) meghatározza saját ügyrendjét és munkatervét; b) eljár a bizottság feladatkörébe utalt ügyekben; c) eljár a Képviselı-testület által átruházott hatáskörben;
8/2005. (V. 27.) ÖR - 15 - d) véleményezi azokat az elıterjesztéseket, melyeket a Képviselı-testület határoz meg; f) eljár azokban a hatósági ügyekben, melyeket önkormányzati rendelet határoz meg. A bizottságok ülései 41. (1) A bizottságok üléseiket a Képviselı-testület üléseihez igazodva, illetve szükség szerint tartják. (2) A bizottság ülését az elnök hívja össze és vezeti. (3) Az elnök akadályoztatása esetén e feladatokat a legidısebb bizottsági tag látja el. (4) Az elnök köteles a határozatban, indítványban megjelölt határidın belülre összehívni a bizottságot: a) a Képviselı-testület határozatára; b) a polgármester indítványára; c) a jegyzı indítványára; d) a bizottsági tagok legalább felének indítványára. 42. (1) A bizottság határozatképességére és határozathozatalára a Képviselı-testületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. (2) A bizottság azokban az esetekben tart zárt ülést, amelyekben az Ötv. kötelezıvé teszi. Döntéseirıl azonban csak a bizottság elnöke adhat tájékoztatást. (3) A bizottság üléseirıl jegyzıkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az elhangzott felszólalások rövid ismertetését és a döntést. A jegyzıkönyvnek tartalmaznia kell a megjelent bizottsági tagok és meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerő eredményét és a hozott döntéseket, elkülönítve az átruházott hatáskörben hozott határozatokat. (4) A bizottsági jegyzıkönyvet a jegyzı 15 napon belül köteles megküldeni a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetıjének is. (5) A bizottság ülésére az írásos anyagok megküldésével egyidejőleg meg kell hívni a polgármestert és a jegyzıt is. (6) A bizottságok mőködésének ügyviteli feladatait a polgármesteri hivatal látja el. IV. fejezet A polgármester 43. (1) A polgármester az önkormányzat vezetıje, az önkormányzat egész mőködéséért felelıs. A polgármester részletes feladatait a Képviselı-testület állapítja meg. (2) Tiszaszentimre Község Önkormányzat polgármestere a megbízatását fıállásban látja el. (3) A Képviselı-testület egyes hatásköreinek gyakorlását a polgármesterre ruházza. A polgármester feladatai 44. (1) A polgármester feladata különösen: a ) a község fejlıdésének elısegítése, b) a helyi közszolgáltatások fejlesztésének elısegítése, c) a község vagyonának megırzése és gyarapítása,
8/2005. (V. 27.) ÖR - 16 - d) a községgazdálkodás, e) a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, a közakarat érvényesülésének a biztosítása, f) a Képviselı-testület mőködési feltételeinek a megteremtése, munkájának megszervezése, öszszehangolása, g) a Képviselı-testület döntéseinek elıkészítése, a döntések végrehajtása, a végrehajtás megszervezése és ellenırzése, h) a lakosság önszervezıdı közösségeinek a támogatása, az együttmőködés kialakítása, i) a nyilvánosság megteremtése, a helyi fórumok szervezése, j) az önkormányzati saját intézmények mőködésének ellenırzése, segítése; k) átruházott önkormányzati hatáskörökben történı döntés. (2) A polgármesternek a Képviselı-testület mőködésével összefüggı feladatai különösen: a) segíti a képviselık munkáját; b) összehívja és vezeti a Képviselı-testület üléseit; c) képviseli az önkormányzatot; d) az önkormányzati rendeleteket, valamint a Képviselı-testületi ülésrıl készült jegyzıkönyvet a jegyzıvel együtt aláírja. (3) A polgármesternek a bizottságok mőködésével összefüggı jogkörei: a) kötelezı jelleggel indítványozhatja a bizottság összehívását; b) felfüggesztheti a bizottság döntésének végrehajtását, ha az ellentétes a Képviselı-testület határozatával vagy sérti az önkormányzat érdekeit; (4) A polgármesteri hivatallal összefüggı fıbb jogosítványai: a) a Képviselı-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében eljárva irányítja a hivatalt; b) a jegyzı javaslatainak figyelembevételével meghatározza a polgármesteri hivatal feladatait az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések elıkészítésében és végrehajtásában; c) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek a gyakorlását átruházhatja; d) a jegyzı javaslatára elıterjesztést nyújt be a Képviselı-testületnek a hivatal belsı szervezeti tagozódásának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására; e) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét; f) gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat a jegyzı és az önkormányzati intézményvezetık tekintetében; g) meghatározza a polgármesteri hivatal köztisztviselıinek azon körét, akik kinevezéséhez, vezetıi megbízásához, felmentéséhez, vezetıi megbízásának visszavonásához, jutalmazásához egyetértése szükséges. (5) A Képviselı-testület gyakorolja a polgármester tekintetében a munkáltatói jogokat és állapítja meg a jogszabály keretei között az illetményét. (6) A polgármester munkabérének, bérfejlesztésének és egyéb juttatásainak megállapítására a Pénzügyi Bizottság tesz javaslatot. Az alpolgármester 45. (1) A Képviselı-testület - a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a Képviselı-testület megbízatásának idıtartamára - a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy alpolgármestert választ. Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatát. (2) Az alpolgármester társadalmi megbízatásban látja el feladatait.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 17 - (3) Az alpolgármesterre megfelelıen irányadók a polgármesterre vonatkozó szabályok. (4) A polgármestert helyettesítı alpolgármester jogai és kötelezettségei a polgármesterével azonosak. A polgármestert közvetlenül megilletı jogosítványokat az alpolgármester csak a polgármesteri tisztség megüresedésekor, vagy a polgármester tartós akadályoztatása esetén gyakorolhatja. A jegyzı 46. (1) A Képviselı-testület határozatlan idıre - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelı jegyzıt nevez ki. (2) A jegyzı gondoskodik az önkormányzat mőködésével kapcsolatos feladatok ellátásáról. Ennek keretében: a) elıkészíti a Képviselı-testület, valamint a bizottságok elé kerülı elıterjesztéseket; b) ellátja a Képviselı-testület, a bizottságok szervezési és ügyviteli tevékenységével kapcsolatos feladatokat; c) tanácskozási joggal részt vesz a Képviselı-testület és a bizottságok ülésein; d) a Képviselı-testületi ülésen az elıterjesztés vitájában, a szavazás elıtt bármely javaslatot érintıen törvényességi észrevételt tehet; e) gondoskodik a Képviselı-testület ülése jegyzıkönyvének elkészítésérıl, melyet a polgármesterrel együtt aláír; f) köteles jelezni a Képviselı-testületnek, a bizottságoknak és a polgármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel; g) a Képviselı-testület ülésének jegyzıkönyvét az ülést követı 15 napon belül megküldi a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetıjének; h) a Képviselı-testületet évente tájékoztatja a polgármesteri hivatal munkájáról, valamint az ügyintézés helyzetérıl. (3) A jegyzı: a) vezeti a polgármesteri hivatalt; b) rendszeresen ügyfélfogadást tart; c) döntésre elıkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket; d) ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben elıírt államigazgatási feladatot, hatósági jogkört; e) dönt a hatáskörébe utalt ügyekben; f) szervezi a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati tevékenységét; g) ellátja a közigazgatási tevékenység korszerősítésével és fejlesztésével összefüggı feladatokat; h) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét, gyakorolja a munkáltatói jogokat a Képviselı-testület hivatalának köztisztviselıi tekintetében. A Polgármesteri Hivatal 47. (1) A Képviselı-testület Tiszaszentimre Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala elnevezéssel egységes hivatalt hoz létre. (2) A hivatal feladatkörébe tartozik az önkormányzat mőködésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos teendık ellátása.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 18 - (3) A Képviselı-testület a jegyzı javaslatára benyújtott polgármesteri elıterjesztés alapján meghatározza a hivatal belsı szervezeti tagozódását, munkarendjét, valamint az ügyfélfogadás rendjét. (4) A Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkezı költségvetési szerv. (5) A jegyzı vezeti a Képviselı-testület hivatalát. (6) 6 V. fejezet A költségvetés 48. (1) Az önkormányzat éves költségvetését, valamint zárszámadását külön rendeletben állapítja meg. A rendeletek tervezetét a jegyzı készíti elı és a polgármester terjeszti a Képviselıtestület elé. (2) A költségvetés tárgyalása két fordulóban történik. (3) Az elsı fordulóban a kormány által rendelkezésre bocsátott költségvetési irányelvek, az önkormányzat kötelezıen elıírt és önként vállalt feladatainak elemzése alapján koncepciót kell öszszeállítani, melynek keretében a) számításba kell venni a bevételi forrásokat, bıvítési lehetıségeket, b) meg kell határozni a kiadási szükségleteket, azok gazdaságos, célszerő megoldásait, c) igények és lehetıségek egyeztetésével kielégítési sorrendet kell felállítani, d) jelezni kell a lehetséges, megoldások változatait. e) figyelembe kell venni az egyes döntéseknél a döntés több évre szóló kihatásait. (4) A helyi kisebbségi önkormányzat véleményét a települési önkormányzat költségvetési rendeletének elsı fordulós tárgyalása elıtt a koncepciótervhez kell csatolni. (5) A települései önkormányzat költségvetési koncepciójának a helyi kisebbségi önkormányzatra vonatkozó részérıl tájékoztatni kell a helyi kisebbségi önkormányzat elnökét. (6)A második forduló során a költségvetési törvény által elıírt részletezésben a költségvetési rendelettervezetet tárgyalja a Képviselı-testület. (7) A költségvetési évet követı négy hónapon belül a polgármester rendelettervezetet terjeszt elı a zárszámadásról. A rendelettervezet tartalmát a költségvetési törvény határozza meg. Az önkormányzat vagyona 49. (1) Az önkormányzat törzsvagyonára és a tulajdoni jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat külön rendelet szabályozza. (2) A rendelet rögzíti a forgalomképtelen vagyontárgyakat, valamint a törzsvagyon korlátozottan forgalomképes tárgyait, illetve azokat a feltételeket, amelyek szerint e vagyontárgyakról rendelkezni lehet. 50. (1) A Képviselı-testület feladatainak eredményesebb ellátása érdekében közalapítványokat hozhat létre, illetve ezekhez csatlakozhat, közérdekő kötelezettségvállalásokat tehet. (2) Az önkormányzat nevében kötelezettséget csak a polgármester vagy az általa megbízott személy vállalhat, ennek ellenjegyzésére a jegyzı vagy annak meghatalmazottja jogosult. (3) A polgármester évenként köteles tájékoztatni a lakosságot az önkormányzat vagyoni helyzetének alakulásáról. 6 Hatályon kívül helyezte a 3/2007. (II. 15.) ÖR (Hatályos: 2007. febr. 15-tıl)
8/2005. (V. 27.) ÖR - 19 - Az önkormányzat társulásai 51. (1) Az önkormányzat a helyi önkormányzatok közti együttmőködés bıvítése, a közös érdekő feladatok célszerőbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásai színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése érdekében társulásokban vehet részt. (2) A Képviselı-testület elsısorban más helyi Képviselı-testületekkel alakít társulásokat. A Képviselı-testületek önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös elınyök és az arányos teherviselés alapján hozhatnak létre társulást. (3) Társulási megállapodás köthetı: - helyi önkormányzati feladat- és hatáskör-, valamint - a polgármester, a jegyzı a Képviselı-testület hivatala ügyintézıje államigazgatási feladat- és hatásköre ellátására. (4) A társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához, megszőntetéséhez, a társuláshoz történı csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz, a társulási megállapodás év közbeni felmondásához a Képviselı-testület minısített többséggel hozott döntése szükséges. (5) A polgármester a társulási megállapodásban meghatározottak szerint, de legalább évente egyszer beszámol a Képviselı-testületnek a társulás tevékenységérıl, pénzügyi helyzetérıl, a társulási cél megvalósulásáról. Helyi népszavazás, népi kezdeményezés 52. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl a Képviselı-testület külön rendeletet alkot. Közmeghallgatás 53. (1) A Képviselı-testület a) az éves költségvetési rendeletének elfogadása elıtt, elıre meghirdetett, általános közmeghallgatással egybekötött ülést tart, továbbá b) munkaterve, vagy eseti döntése alapján a lakosság egészét vagy többségét érintı önkormányzati döntések meghozatala elıtt elıre meghirdetett, közmeghallgatással egybekötött ülést tarthat. (2) A közmeghallgatás során a választópolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselıi közérdekő kérdést és javaslatot tehetnek. Lakossági fórum 54. (1) A Képviselıtestület az 53. -ban szabályozott közmeghallgatáson felül eseti döntése alapján lakossági fórumot falugyőlést tarthat. (2) A falugyőlés a lakosság, a társadalmi szervezetek közvetlen tájékoztatását, a fontosabb döntések elıkészítésébe való bevonását szolgálja. (3) A falugyőlés idıpontját, napirendjeit a Képviselı-testület határozza meg, melynek a lakosság körében való megismertetésérıl a polgármester gondoskodik.
8/2005. (V. 27.) ÖR - 20 - (4) A falugyőlésen elhangzottakról, állásfoglalásokról és az ott felmerült kisebbségi véleményrıl a polgármesternek tájékoztatnia kell a Képviselı-testületet. Záró rendelkezések 55. Ez a rendelet 2005. június 1-jén lép hatályba. A rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszti Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 1990. évi 1. számú önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 3/1993. (II. 26.) sz., 7/1993. (III. 26.), 8/1995. (IV. 7.), 12/1997. (VI. 30.), 4/1999. (III. 26.), 14/2001. (X. 24.), 10/2002. (XI. 4.), és a 10/2003. (IX. 5.) önkormányzati rendeletek. Tiszaszentimre, 2005. május 26. Beleznay Sándor polgármester Juhászné Papp Irén j e g y z ı