N o r a R o b e r t s hol nem volt 1
Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental. Nora Roberts, 1990 - Harlequin Magyarország Kft., 2009 A mű eredeti címe: Times Change (Silhouette Books) Magyarra fordította: Fülöp Villő Borító: Majoros Árpád ISBN 978-963-537-955-2 HU ISSN 1588-8096 Felelős kiadó: Holger Martens Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20. Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. Távbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584 E-mail: harlequin@eharlequin.hu Terjesztés: 488-5588 Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu Árusításban terjeszti a LAPKER Rt., és egyéb terjesztő szervek. Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató 2
1. A férfi tisztában volt a kockázattal, de olyan ember volt, aki szerette a kihívásokat. Tudta, hogy elég egy tévedés, egy rossz mozdulat, és mindennek vége szakad, pedig valójában még el sem kezdődött. Ő azonban mindig úgy tekintett az életre, mint valami szerencsejátékra. Gyakran - talán túl gyakran is - hagyta, hogy a megérzései irányítsák, ezért sokszor meggondolatlanul került veszélyes helyzetbe. Ezúttal viszont alaposan kiszámította az esélyeket. Két évet töltött számolással, kísérletezéssel és tervezéssel. A legapróbb részleteket is számba vette, felbecsülte, elemezte. Rendkívül türelmes ember volt, legalábbis, ha a munkájáról volt szó. Tudta, hogy mi történhetne. Most ideje volt, hogy kiderítse, mi fog történni. Néhány munkatársa meg volt győződve arról, hogy átlépte azt a határvonalat, ami a zsenit és az őrültet elválasztja egymástól. Még azok is, akik lelkesedtek az elméletéért, azt gondolták, hogy ezúttal túl messzire megy. Nem érdekelte az emberek véleménye. Csakis az eredmények. Élete legnagyobb tapasztalatának eredménye személyes lesz. Nagyon személyes. A vezérlőpult fél karéja mögött ülve inkább tűnt kalóznak a hajója orránál, mintsem tudósnak, aki épp most fedez fel valamit. Számára azonban a tudomány volt az élete, és ez legalább annyira igazi felfedezővé tette, mint az ősi Kolumbuszt vagy Magellánt. Hitt a véletlenekben, a szó legszorosabb értelmében véve - a létezők előre meg nem jósolható lehetőségeiben. Most épp azon volt, hogy ezt bebizonyítsa. A számítások, a rendelkezésére álló technológia, a tudása, és az eredményei mellett szüksége volt még némi adalékra, mint minden sikeres felfedezőnek. Szerencsére. Egyedül volt az űr hatalmas, néma tengerében, a forgalmi sávokon túl, elhagyta a legutolsó lakott kvadránsokat is. Itt létrejött az a fajta meghittség a férfi és az álmai között, amit a laboratóriumi helyiségben soha nem tudott volna elérni. Az utazás kezdete óta most először elmosolyodott. Túl sok időt töltött a laboratóriumában. A magány megnyugtató volt, szinte csábító. Már majdnem el is felejtette, milyen teljesen egyedül lenni, amikor csak a saját gondolatai szegődnek társául. Ha akarja, megtehette volna, hogy lelassítja a hajót, és körbe utazgathatott volna, addig élvezve az egyedüllétet, amíg csak neki tetszik. Idefent, az emberi felségterület határán, ahonnan a saját bolygója csupán egy apró fényes foltnak látszik a távolban, annyi ideje volt, amennyit csak szeretett volna. És az idő volt a kulcs. Ellenállva azonban a kísértésnek, meghatározta a koordinátáit - sebesség, röppálya, távolság -, mindent gondosan kiszámított. Hosszú, fürge ujjai sebesen mozogtak a gombok és kapcsolók felett. A vezérlőpult zölden világított, különös fénybe vonva ez által a férfi éles vonású arcát. 3
Szemét és száját inkább az összpontosítás, semmint a félelem miatt vonta össze, miközben a Nap felé száguldott. Pontosan tudta, mi történik, ha a számításai csupán egy hajszálnyit is eltérnek. A fényes csillag gravitációja elnyelné őt. Csupán egy szívdobbanásnyi időbe telne, amíg a hajó és a vezetője hamuvá égne. A végzetes hiba, gondolta, miközben a képernyőt betöltő égitestre meredt. Vagy a legvégső eredmény. Káprázatos látvány volt, a ragyogó, örvénylő fény betöltötte a fülkét, és elvakította. Mint egy forró, kiéhezett nő, teljesen megbabonázta. Óvatosan leeresztette az ablak védőpajzsát. Még gyorsabb sebességre kapcsolt, és a kijelzőt nézte, ahogy a hajó a maximális sebességéhez közeledett. A műszerekre pillantva megállapította, hogy odakint a hőmérséklet vészesen emelkedik. Várt, mert tudta, hogy a védőpajzs mögötti fény kiégetné a szaruhártyáját. Aki a Nap felé száguld, az a vakságot és a megsemmisülést kockáztatja, vagy azt, hogy soha nem éri el úti célját. Megvárta, amíg megszólal az első figyelmeztető csengő, amíg a hajó táncolni nem kezdett a sebesség és a gravitáció szorításában. A számítógép nyugodt hangon közölte a sebességet, a helyzetet, és, ami a legfontosabb volt számára, az időt. Ugyan hallotta saját szívverését a fülében dobogni, keze szilárd volt, miközben még nagyobb sebességet próbált kihozni a hajtóműből. Gyorsabban haladt a Nap felé, mint amilyen gyorsan ember valaha repült. Összeszorított foggal a helyére tolt egy fogantyút. A hajó megrázkódott, megingott, majd oldalra billent. Újra és újra átfordult, egymás után háromszor, mielőtt helyre tudta volna hozni. A férfi ujjai a vezérlőpultra kulcsolódtak, miközben a meghajtó erő a székébe lökte. A fülke hang- és fényrobbanáson ment keresztül, és a férfi küzdött, hogy megtartsa az irányt. Egy pillanatra elszürkült a látása, és hirtelen az villant az eszébe, hogy ahelyett, hogy elégne a Nap melegében, egyszerűen össze fogja törni a csillag gravitációja. Azután a hajója szabadon tovább suhant, mint egy íjból kilőtt nyílvessző. Levegőért küszködve a férfi átállította a kapcsolókat, és tovább száguldott a végzete felé. Ami leginkább lenyűgözte Jacobot az északnyugati vidékben, az a tér volt. Amilyen messze csak a szem ellátott, mindenfelé sziklák, erdő, és az égbolt látszott. Békés, kis állatok neszeztek az aljnövényzetben, és madarak csiripeltek a feje fölött keringve. A hajó mellett a hóban látható nyomok nagyobb állatok jelenlétéről árulkodtak. Ami még fontosabb volt azonban, a hó jelenléte azt mutatta, hogy legalább néhány hónappal elszámolta magát. Jelen pillanatban azonban elégedett volt azzal, hogy megközelítőleg azért mégiscsak ott volt, ahol lenni akart. És hogy életben maradt. Aprólékos ember lévén, a férfi visszatért a hajójába, hogy rögzítse a tényeket és a benyomásait. Látott már képeket és felvételeket erről a helyről és korról. Az elmúlt évben alaposan tanulmányozta a huszadik század végéről fellelhető összes információt. Ruhák, nyelv, szociopolitikai környezet. Tudósként teljesen elbűvölte mindaz, amit talált. Emberként megdöbbentette és szórakoztatta némely szokás, szófordulat. Csalódást érzett, amiért a bátyja úgy döntött, hogy itt telepszik le, ebben a kezdetleges időben és helyen. Ráadásul mindezt egy nő miatt. Jacob kinyitott egy rekeszt, és kivett egy képet. A huszadik századi technológia példája, gondolta, kezében forgatva a polaroid felvételt. Először a bátyját vette szemügyre. Caleb 4
könnyed mosolya indokoltnak tűnt. Úgy látszott, jól érzi magát, buggyos farmernadrágban és kardigánban, a kis faház lépcsőjén ülve. Átölelte a mellette álló nőt. Libby, jutott Jacob eszébe a neve. Kétségbevonhatatlanul vonzó volt, ahogy az asszonyok általában. Nem olyan feltűnő ugyan, mint amilyeneket Cal kedvelt, de egyértelműen ártalmatlan. Mi lehetett mégis benne, ami miatt Cal feladta érte az otthonát, a családját, és a szabadságát? Jacob előre tudta, hogy nem fogja kedvelni, és visszadobta rekeszébe a fényképet. Hát most megnézi ő magának ezt a Libbyt. Megítéli majd saját maga. Aztán gyorsan fenékbe billenti a bátyját, és a hóna alá kapva hazaviszi magával. Először azonban néhány óvintézkedést kell megtenni. A vezérlőpulttól a fülkéjébe ment, és levette az űrruháját. A farmernadrág és a gyapjú pulóver, ami fájdalmasan sokba került neki, még mindig a műanyag tasakban volt. Elsőrangú másolatok, gondolta, miközben hosszú lábait a nadrág szárába dugta. És ami azt illeti, rendkívül kényelmesek is. Miután felöltözött, szemügyre vette magát a tükörben. Ha a - reményei szerint rövid - itt tartózkodása alatt belefut egy itt lakóba, nem szeretne kitűnni a környezetből. Sem ideje, sem kedve nem volt arra, hogy olyan embereknek kelljen magyarázkodnia, akik kétségtelenül lassú felfogásúak. Ezen kívül az ebben a korban oly népszerű sajtó figyelmét sem szerette volna magára vonni. Ugyan nem szívesen ismerte el, mégis jól állt rajta a szürke pulóver és a kék farmernadrág. A méret tökéletes volt, a ruhák anyaga puhán simult a bőrére. Úgy nézett ki benne, mint egy jellegzetes huszadik századi férfi. Sötét haja majdnem a vállát súrolta. Sűrű volt, és szokás szerint zilált, mivel általában több figyelmet fordított a munkájára, mint a hajviseletére. Mégis jól illett markáns arcvonalához. Zöld szeme fölött gyakran összevonta a szemöldökét, szájának, amelyet szorosan összezárt, számolás közben, meglepő és erőteljes vonzereje volt, amikor tudott annyira lazítani, hogy mosolyogjon. Jelenleg azonban nem mosolygott. Vállára vetette zsákját, és kilépett az űrhajóból. Anélkül, hogy az órájára pillantott volna, a nap állásából megállapította, nem sokkal múlt dél. Az ég csodálatosan üres volt. Hihetetlen érzés volt a kék égbolt alatt állni, és nem látni mást, mint egy fehér csíkot, ami gyanúja szerint egy ósdi légi jármű nyoma volt. Repülőgépeknek hívták őket, emlékezett, miközben figyelte, hogy nyúlik a csík. Milyen türelmesek lehettek, gondolta, több százan egymás mellé préselődve vidáman ültek a levegőben órákon keresztül, csak azért, hogy eljussanak egyik partról a másikra, vagy New Yorkból Párizsba. Akkor még nem tudtak jobbat. Az égről a földre pillantott, és elindult. Szerencse, hogy sütött a nap. Nem készült sem kabáttal, sem más meleg viselettel. Bakancsa alatt a hó puha volt, a szél azonban elég éles ahhoz, hogy kellemetlenné tegye a hideg levegőt, amíg a sétától fel nem melegedtek az izmai. Elhivatott tudós volt, órákra, akár napokra bele tudott temetkezni az egyenletekbe és kísérletekbe. Arra azonban mindig különös gondot fordított, hogy a testével is foglalkozzon, amely legalább annyira megmunkált és jó karban tartott volt, mint az elméje. 5
A csuklójára erősített egységet használta arra, hogy meghatározza a helyzetét. Cal jelentése megközelítőleg pontos adatokkal szolgált arra vonatkozólag, hogy hol zuhant le a hajója, és hol helyezkedett el a kabin, amikor találkozott Libbyvel. Majdnem háromszáz évvel később a jövőben Jacob ellátogatott a helyre, és kiásta az időkapszulát, amit a bátyja és az asszony elásott. Jacob 2255-ben hagyta el otthonát. Átutazott az időn és az űrön keresztül, hogy megtalálja a testvérét. És aztán hazavigye. Séta közben egyáltalán nem látta sem emberi kéz nyomát, sem azokét a divatos nyaralóhelyekét, amelyeket egy vagy két évszázad múlva építenek a környéken. Csupán üres tér volt, érintetlen és páratlan. A nap kék árnyékokat vetett a fehér hóra, és a fák hatalmas óriásokként magasodtak fölé. Elméletének a gyakorlatba való gondos átültetése és a hónapokig tartó pontos számítások ellenére nyugodt volt. Megrendítette az elért eredmény, és az a tény, hogy idáig eljutott. A földön állt, a kék ég alatt, egy olyan bolygón, ami idegenebb volt számára, mint a Hold. A tüdejét levegő töltötte meg. Amikor kifújta, láthatta a leheletét. Érezte a hideget az arcán és a csupasz kezén. Érezte a fenyők illatát, és az éles, tiszta levegőt maga körül. Mindeközben pedig még meg sem született. Ugyanilyen érzés volt vajon a bátyja számára is? Nem, gondolta Jacob, nem lehetett lelkes, legalábbis először nem. Cal elveszett volt, sebesült, zavarodott. Nem tervezte, hogy idejön, ő csak a végzet és a körülmények áldozata lett. Aztán mivel egyedül volt és sebezhető, egy asszony mesterkedéseinek csapdájába esett. Jacob mogorván folytatta az útját. Megállni a pataknál, gondolta. Kevesebb, mint két évvel ezelőtt - és évszázadokkal később - itt állt, ugyanezen a helyen. Meleg nyár volt, és bár a patak az évek során megváltoztatta a medrét, a hely mégsem változott sokat. Akkor inkább fű, semmint hó volt a lába alatt. A fű azonban újra ki fog nőni, évről évre, minden nyáron. Erre bizonyítéka volt. Ő volt rá a bizonyíték. A patak sebesen fog folyni ott, ahol most sziklák és vastag jégtakarók között kereste útját. Kissé kábultan leguggolt, és csupasz kezével belemarkolt a hóba. Akkor is egyedül volt, ugyan feje fölött a légi közlekedés zaja zümmögött, a hegyekben néhány kilométerre keletre pedig egy halom szálloda volt. Akkor találta meg a dobozt, amit a testvére ásott el. A füvön ült, és tanakodott. Most pedig ugyanott állt, és ugyanúgy tanakodott. Ha kiásná, ugyanarra a dobozra bukkanna. Arra, amit néhány nappal ezelőtt a szüleivel együtt tett vissza. A doboz itt lenne a lába alatt, mint ahogy a saját idejében is. Ahogy ő is. Ha most kiásná, és visszavinné a hajójába, akkor nem lenne mit megtalálnia azon a meleg nyári napon a huszonharmadik században. Ha ez igaz lenne, akkor hogyan lehetne itt, ebben az időben, hogy egyáltalán kiássa? Érdekes kérdés, gondolta Jacob. Ezen töprengve újra elindult. Meglátta a kunyhót, és elámult. Nem számított, akármennyi képet, filmet vagy utánzatot látott is, a valóság mindet felülmúlta. A tetőn a lassan olvadozó hó csak nyomokban látszott. A ház oldalát borító deszka még mindig sötét volt, csupán néhány évtizednyi éves. Az ablaküvegeken megcsillant a magas fák között átszűrődő napfény. Füst - a saját szemével láthatta, és érezhette is - szállt fel a kőből épült kéményből a tiszta, kék égbolt felé. 6
Elképesztő, gondolta, és hosszú órák óta először húzódott mosolyra a szája. Úgy érezte magát, mint az a gyerek, aki különleges és csodálatos ajándékot talált a karácsonyfa alatt. Az övé volt, ebben a pillanatban csak rá vár, hogy felfedezze, elemezze, összerakja és szétszedje, amíg teljesen meg nem érti, hogyan működik. Felemelte a zsákját, és a hóborította ösvényen a lépcsőkhöz sétált. A deszkák megnyikordultak a súlya alatt, ami újra mosolyra késztette. Nem fárasztotta magát kopogással. A jó modor hamar elveszett a felfedezés lázában. Kinyitotta az ajtót, és a házba lépett. - Hihetetlen. Teljességgel hihetetlen. - Csendes megjegyzése a levegőben maradt. A valódi fából készült ház csodálatosan csillogott körülötte. A kő, amit a földből ástak ki és hasítottak le, egy hatalmas kandallóban olvadt eggyé a fával. Égett a tűz, egy rács mögött pattogott és sziszegett. Az illat varázslatos volt, a szoba pedig kicsi, zsúfolásig tömve bútorokkal, mégis vonzó volt vidámsága és furcsasága. Jacob órákat tudott volna tölteni a szobában egyedül, minden egyes centiméterét átvizsgálva. Szerette volna azonban a többi részét is látni. A diktafonjába motyogva elindult felfelé a lépcsőn. Sunny megrántotta Land Roverének kormányát, és szitkozódott. Hogyan is gondolhatta, hogy képes lesz néhány hónapot eltölteni abban a kunyhóban? Csend és nyugalom. De kinek van erre szüksége?! Csikorogva sebességet váltott, ahogy a Land Rover a hegyre kapaszkodott fel. Az az ötlet, hogy majd néhány magányos hét megadja neki az alkalmat arra, hogy egyenesbe hozza az életét, és eldöntse végre, mit is kezdjen magával, most már nevetségesnek tűnt. Nagyon is jól tudta, mihez akar kezdeni. Valami nagyot, valami látványosat akart véghezvinni. Méltatlankodva sóhajtott, amitől szőke frufruja táncolni kezdett. Az, hogy még nem döntötte el pontosan, mi lesz az a valami, most nem számított. Majd akkor tudni fogja, ha rábukkan. Mint ahogy azt is rögtön jól tudta, hogy mi nem az. Nem teherszállító repülőgépet akart vezetni, sem ejtőernyővel kiugrálni belőlük. Nem akart balettozni, sem egy rock bandával turnézni. Sem teherautót vezetni, sem haikukat írni. Huszonhárom évesen nem lehet mindenki olyan biztos abban, hogy jók a megérzései, emlékeztette magát Sunny, miközben megállt a kunyhó előtt. Számításai szerint tíz-húsz év múlva már jó úton lesz a siker és a hírnév felé. Ujjaival a kormányon dobolva tanulmányozta a kunyhót. Zömök volt, és éppen csak annyira lakályos, hogy ne legyen csúnya. Egy régi hintaszék állt az elülső verandán. Évek óta állt ott, télen-nyáron, amennyire csak vissza tud emlékezni. Volt valami megnyugtató ebben a folytonosságban. Mégis, a megnyugvással együtt jött mindig az érintetlen, a még nem látott dolgok, és az újdonság iránti nyughatatlan vágy. Sóhajtott, és hátradőlt, tudomást sem vett a hidegről. Mi az, amit szeretett volna, és nem volt meg itt, ezen a helyen? Vagy egyiken sem, amerre eddig megfordult? Mégis, ha kérdés merült fel benne, vagy gondolkodni szeretett volna, ide tért vissza mindig, a kunyhóhoz. 7
Itt született, és itt töltötte életének első néhány évét, ebben a házban, és a környező erdőben szaladgálva. Talán ezért tért vissza mindig, amikor az élete olyan kilátástalannak tűnt. Azért, hogy újra felidézze az élet egyszerűségét. Tényleg szerette a helyet, ó, persze nem olyan szenvedéllyel, mint a testvére, Libby. Sem azzal a mélyen gyökerező érzelgősséggel, mint a szülei. Inkább gyengéden, ahogy a gyerekek kedvelik az öreg bogaras nagynénjüket. Sunny el sem tudta képzelni, hogy újra itt lakjon, ahogy Libby és az új férje. Napról napra, éjről éjre anélkül, hogy egy teremtett lelket látnának. Lehet, hogy Sunny gyökerei az erdőben voltak, a szíve mégis a városhoz tartozott, annak minden fényével és lehetőségével együtt. Csak némi pihenés, mormolta magában, miközben levette gyapjúsapkáját, és türelmetlenül beletúrt rövid hajába. Ennyi különben is járt neki. Végül is már tizenhat éves korában főiskolára járt. Túlságosan okos a korához képest, ezt az apja mindig is mondogatta. Miután húszéves korában diplomázott, egyik próbálkozásból a másikba ugrott, de soha nem talált kielégülést. Úgy tűnt, mindenben sikeres, amihez csak hozzákezdett. Talán ezért volt, hogy mindenféle órára járt, a szteppeléstől kezdve a zománcfestésig. De ha valaki sikeres valamiben, az még nem azt jelenti, hogy az is a helyes út. Ezért ment újra és újra tovább, nyughatatlan keresgélés közepette, és állandó lelkiismeret-furdalással, amiért minden dolgot félbehagyott. Most azonban eljött az ideje, hogy megállapodjon. Ezért jött ide, gondolkodni, dönteni, mindent megfontolni. Ennyi. Nem akarta, hogy úgy tűnjön, mintha bujkálna - csak azért, mert elvesztette a legutóbbi állását. Illetve, a két legutóbbi állását, mondta magának mérgesen. Mindenesetre, elég pénze volt ahhoz, hogy kihúzza tél végéig. Főleg mivel itt a környéken egyetlen hely sem volt, ahol ezt a pénzt el lehetett volna költeni. Ha az ösztöneire hallgatva felszállt volna egy repülőre Portland vagy Seattle felé, vagy egy olyan helyre, ahol valami történik, akkor egy hét alatt teljesen leégett volna anyagilag. És átkozott legyen, ha visszamegy könyörögni az ő elnéző, de elkeseredett szüleihez. - Megígérted, hogy most itt maradsz - motyogta magában, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját. - Addig, amíg ki nem találod, hova illik Sunny Stone. Kivette a két zacskót a kocsiból, amit a városban vásárolt, és átküzdötte magát a havon. A kunyhóban egyedül eltöltött néhány hónappal legalább bizonyítani fogja az önállóságát. Ha ugyan még annak előtte nem hal meg az unalomtól. Odabent először a tüzet nézte meg, és elégedetten látta, hogy az vidáman lobog. Nem volt hiába az a néhány év, amit a cserkészetnél töltött. Mindkét zacskót a konyhapultra ejtette. Tudta, hogy Libby mindent azonnal elpakolna a helyére. Sunny úgy gondolta, hogy teljes időpocsékolás elrakni valamit, ha utána előbb vagy utóbb úgyis elő kell majd venni. Ugyanilyen figyelmetlenül dobta kabátját a székre, bakancsát a sarokba. Előkotort egy csoki szeletet a zacskóból, kicsomagolta, és a nappaliba ment. Most egy hosszú délutáni elmélkedésre volt szüksége. Újabban azzal a gondolattal játszott, hogy visszamegy az iskolába jogot tanulni. Némi vonzerőt jelentett számára az az ötlet, hogy a megélhetéséért kell érvelnie, vitatkoznia. A ruhái, a fényképezőgépe, a vázlatfüzete, a magnója és a tánccipője mellé becsomagolt két doboz szakkönyvet is. 8
A kunyhóban eltöltött első hét során áttanulmányozta és elvetette a forgatókönyvírást, mert az valamiképp túl kiszámíthatatlan, aztán az orvoslást is, mert az meg nagyon rémisztő, továbbá a retró ruhabolt üzemeltetését, mert az meg túlságosan is felkapott dolog. A jogban azonban van lehetőség. Látta is magát mint a hideg, éles nyelvű államügyészt, vagy mint az elhivatott, túlhajszolt, kirendelt védőügyvédet. De érdemes legalább belenézni, gondolta, miközben a lépcsőn lépdelt felfelé. Minél hamarabb megtalálja a célját, annál hamarabb visszatérhet majd oda, ahol izgalmasabb dolgok is történnek, mint nézni, hogyan csepeg az ereszről az olvadó hó. Éppen a csoki szeletet emelte a szájához, amikor belépett az ajtón, és meglátta a férfit. Az ágy mellett állt - az ő ágya mellett -, és szemmel láthatólag belemerült az egyik divatlapba, amit előző éjjel dobott a földre. Most a férfi kezében volt, és ujjaival úgy tűnt, hogy a fényes papírt simogatja, mintha az valami különös anyag lenne. Ugyan a férfi háttal állt neki, látta, hogy magas. Majdnem tíz centiméterrel magasabb volt, mint a nő százhetven centiméteres nyúlánk termete. Sötét, szinte fekete haja a kardigánja nyakáig ért, és olyan kócos volt, mintha egy nyitott sportkocsiban száguldozott volna. Sunny alig mert levegőt venni, amíg végigmérte. Ahhoz, hogy eltévedt kiránduló legyen, túlságosan is előkelően és gyéren volt öltözve. A farmernadrágja egyáltalán nem volt viseltes. A bakancsán nem volt márkajelzés, drágának, és ha a megfigyelése nem csalt, akkor méret után készítettnek látszott. Nem, biztos volt abban, hogy nem kiránduló, nem olyan, aki télen megkockáztatna egy kirándulást a hegyek között. Szikár termete volt, bár abban nem volt biztos, hogy a bő kardigán alatt milyen izomzat lapul. Ha pedig tolvaj, akkor elég buta, hogy egy magazinnal tölti az időt ahelyett, hogy összegyűjtene mindent, ami értéknek számít a kunyhóban. Gyorsan az öltözőasztalára és az ékszeres dobozára pillantott. Nem volt sok értéke, de minden egyes darabot gondosan választott ki. És a saját tulajdoha volt, mint ahogy a kunyhó is, és a szoba is, ahová a férfi betolakodott. Dühösen eldobta a csokit, és felkapta a legközelebbi fegyvert, egy üres üveget, meglóbálta, és előrelendítette. Jacob meghallotta a mozdulatot. Szeme sarkából észrevett egy piros foltot. Ösztönösen megfordult, lehajolt, és éppen elkerülte az üveget, ami elrepült a feje fölött, és az éjjeliszekrénynek ütődött. A törésnek olyan hangja volt, mint egy lövésnek. - Mi a Mielőtt a férfi még egy szót ki tudott volna mondani, a nő már kirúgta alóla a lábát, és így hirtelen a földön találta magát a hátán fekve. Felnézett a magas, karcsú, fényes szőke hajú és acélszürke szemű nőre. Előtte guggolt, karját maga előtt behajlítva, keze egy ősi harci állásba merevedve. - Még csak eszébe se jusson! - figyelmeztette őt olyan füstös hangon, mint amilyen a szeme volt. - Nem szeretném bántani, ezért lassan keljen fel! Aztán menjen le a lépcsőn, és húzzon ki a házból! Van fél perce. A férfi a nőre szegezte tekintetét, és a könyökét fájlalta. A kezdetleges kultúra képviselőivel bölcs volt óvatosan bánni. - Parancsol? 9
- Hallhatta, mit mondtam, öregem. Négy danos fekete öves vagyok. Kössön belém, és úgy összetöröm a koponyáját, mint egy diót. A nő elmosolyodott, miközben ezt mondta. Ha nem így lett volna, a férfi talán elnézést kér, és megmagyarázza a helyzetet. A mosoly azonban ott volt, és a kihívásnak nem tudott ellenállni. Szó nélkül felpattant, és földet érve hasonló harci helyzetet vett fel. Meglepettséget látott a nő szemében, de nem ijedtséget. Kivédte az első ütést, de érezte a rezgést a karjától a válláig. Lehajolt, hogy kikerüljön egy jól irányzott rúgást, ami az állkapcsát vette célba. Gyors, jegyezte meg a férfi, gyors és mozgékony. Hárította a nő támadó mozdulatait, védekezés közben pedig a nőt tanulmányozta. Vakmerő, gondolta elismeréssel. Harcos egy olyan világban, ahol még szükség van rájuk. Jacobnak pedig el kellett ismernie egy gyengeségét: szeretett verekedni. Nem játszott a nővel. Tudta, hogy akkor hamar a földön végezné, nyakánál a nő lábával. Az a rúgás, ami elkerülte a figyelmét, és a bordáin landolt, jó bizonyíték volt erre. Egyenlő küzdelem, gondolta az első izzasztó öt perc után, kivéve, hogy előnye volt karhosszban és súlyban is. Elhatározta, hogy mindkettőnek hasznát veszi, ezért cselezett, hárított, és olyat ütött a nőre, hogy attól az ágyra esett. Mielőtt fel tudott volna kelni, rávetette magát, megfogta csuklóját, és óvatosan a feje fölé szorította. Sunny kifulladt, de maradt még ereje. A férfi szemébe nézve összeszedte minden erejét egy utolsó mozdulatra. Jacob pont időben emelkedett fel, hogy elkerülje az ágyéka felé tartó térdet. - Van, ami soha nem változik - motyogta, és szemügyre vette a nőt, miközben arra várt, hogy visszanyerje a lélegzetét. A nő lélegzetelállító volt, vagy talán a küzdelem heve tette azzá. A bőre kipirult, halvány rózsaszín volt, ami kiemelte hajának nap sárga színét. A rövid, majdnem tüsire vágott frizurája hangsúlyozta arcának csontosságát. Mint egy igazi harcos, gondolta ismét. Egy viking, vagy egy kelta. A hatalmas, hosszú szempillájú szürke szemek dühtől izzottak, de nem tükröztek kudarcot. Az orra kicsi volt és hegyes, a szája telt, az alsó ajkát enyhén lebiggyesztette. Az illata olyan volt, mint az erdőé, hűvös, különleges, és távoli. - Maga nagyon ügyes - mondta, és egy pillanatig élvezte, hogy a nő teste keményen és mozdulatlanul feküdt alatta. - Köszönöm. - A nő elharapta a szó végét, de nem erőlködött. Tudta, mikor kell harcolni, és mikor kell más eszközökhöz folyamodni. A férfi túlsúlyban volt, és le is győzte, de ő nem állt készen arra, hogy megvitassa a megadás feltételeit. - Értékelném, ha leszállna rólam. A fenébe! - Egy pillanat. Az a szokása, hogy úgy üdvözli az embereket, hogy földhöz vágja őket? A nő felvonta a szemöldökét. - És a magáé, hogy betör idegen emberekhez, és körbeszaglász a hálószobájukban? - Nyitva volt az ajtó - állapította meg a férfi. Aztán összevonta a szemöldökét. Biztos volt abban, hogy jó helyen járt, de ez a nő nem Libby volt. - Ez az otthona? - Pontosan. Úgy hívják: magánterület! - Igyekezett nyugodt maradni, miközben a férfi úgy tanulmányozta, mintha valami különlegesen érdekes bogár lenne egy befőttesüvegben. - 10
Már hívtam a rendőrséget - mondta a férfinak, holott a legközelebbi telefon tizenöt kilométerre volt. - A helyében én gyorsan elhúznék. - Ha szeretném elkerülni a rendőrséget, nem lenne célszerű nyomot hagyni a kerekekkel. - Félrehajtotta a fejét, tanakodva. - És nem is hívta ki őket. - Talán igen, talán nem. - A nő alsó ajka még inkább lebiggyedt. - Mit akar? Semmi érték nincs itt, amit el lehetne lopni. - Nem lopni jöttem. Sunnyn riadalom lett úrrá, de a mérgével igyekezett leplezni. - Nem fogom megkönnyíteni a dolgot. - Rendben. - Ugyan nem értette, miről beszél a lány, de nem foglalkozott vele. - Ki maga? - Azt hiszem, ezt inkább nekem kellene megkérdeznem! - vágott vissza. - Engem azonban nem igazán érdekel. - A szíve kezdett gyorsabban verni, remélte, hogy a férfi nem érzi. A bevetetlen ágyon feküdtek, combjuk összeért, akár a szeretőknek. A férfi tekintete, zöld és fürkésző, az övébe mélyedt, amíg el nem állt a lélegzete. A férfi ezúttal észrevette a villanásnyi ijedtséget, és enyhített a szorításán. A nő pulzusa gyorsan vert, ami váratlan érzést váltott ki belőle. Érezte, hogy felpezsdül a vére, amikor a nő ajkaira siklott a tekintete. Milyen lenne? - tanakodott. Csak egy érintés, egy kísérlet. Egy ilyen puha, teli száj arra rendeltetett, hogy elcsábítsa a férfiakat. Harcolna vajon, vagy megadná magát? Bármelyik megoldás kielégítő lenne. Bosszankodva, amiért elterelték a figyelmét, újra a Sunny szemébe nézett. Neki céljai voltak, és nem hagyja, hogy eltérítsék. - Sajnálom, amiért megijesztettem, vagy megzavartam az otthonát. Keresek valakit. - Senki sincs itt, csak - Gyorsan elhallgatott, és magában szitkozódott. - Kit? Kit keres? Jobb lesz óvatosnak lenni, gondolta Jacob. Ha valami miatt elszámolta az időt, vagy ha Cal jelentése hibás volt, mint ahogy arra már volt példa korábban, akkor nem lenne túl bölcs dolog elárulni magát. - Egy férfit. Azt hittem, hogy itt lakik, de lehet, hogy rosszak az értesüléseim. Sunny kifújta a frufruját a szeméből. - Kicsoda? Mi a neve? - Hornblower - felelte Jacob, és elmosolyodott. - A neve Caleb Hornblower. - A nő szemében megjelenő meglepődés mindent elárult. Ösztönösen megszorította a csuklóját. - Ismeri? Sunnynak eszébe jutott nővérének meglehetősen fura férje. Lehet, hogy kém volt, szökevény, vagy egy menekülő, hóbortos milliomos. A családi összetartás mélyen élt benne, és neki inkább dugjanak bambuszforgácsot a körme alá, semhogy eláruljon valakit, akit szeret. - Miért kéne ismernem? - Ismeri - erősködött Jacob. Amikor a nő felszegte állát, felsóhajtott. - Hosszú utat tettem meg azért, hogy lássam. - Elmosolyodott azon, hogy a kijelentése mennyire nem fedte a valóságot. - Nagyon hosszú utat. Kérem, megmondaná, hol van? Amikor érezte, hogy megenyhül, a nő újra felszegte az állát. - Szemmel láthatólag nincs itt. 11
- Jól van? - Jacob elengedte a nő kezét, és megragadta a vállát. - Történt vele valami? - Nem. - A férfi hangjából áradó aggodalom hallatán megfogta a kezét. - Nem, természetesen nem. Nem akartam - Újra elhallgatott. Ha ez csapda, akkor majdnem beleesett. - Ha bármilyen információt szeretne tőlem, először el kell árulnia, hogy ki maga, és miért kíváncsi minderre. - Én a testvére vagyok, Jacob. Sunny szeme elkerekedett, miközben nagyot sóhajtott. Cal testvére? Lehetségesnek tűnt. A hajszín hasonló, és az arc formája is. Tény, hogy több hasonlóság volt a férfi és a sógora között, mint amennyi közötte és a nővére között. - Nos - mondta, miután megvitatta magában. - Milyen kicsi a világ, nem igaz? - Kisebb, mint gondolná. Ismeri Calt? - Igen. Mivel feleségül vette a testvéremet, ezáltal maga és én Nem vagyok biztos abban, hogy milyen rokoni kapcsolatban állunk, de azt hiszem, jobb lenne, ha ezt függőleges helyzetben vitatnánk meg. A férfi bólintott, de nem mozdult. - Ki maga? - Én? - A nő szélesen a férfira mosolygott. - Ó, én Sunbeam vagyok. - Tovább mosolyogva megmarkolta a férfi hüvelykujját. - Most pedig, ha nem szeretné, hogy kicsavarjam, szálljon le az ágyamról! 2. Óvatosan váltak szét, mint két bokszoló, akik hátrahúzódnak a sarokba, amikor meghallják a gongot. Jacob nem volt egészen biztos abban, hogyan kezelje a nőt, sem azt a megdöbbentő hírt, amit közölt vele. A bátyja megnősült! Amikor már biztonságos távolságra álltak egymástól, a férfi a kényelmes farmernadrág zsebébe mélyesztette a kezét. Észrevette, hogy ugyan a nő látszólag lazán álldogált, mégis ugrásra kész volt minden gyanús mozdulatra. Érdekes lenne, ha kipróbálná, csak hogy lássa, mit tenne a nő, és hogyan. Most azonban akadt ennél fontosabb dolga is. - Hol van Cal? - Borneón. Azt hiszem, Borneón. De lehet, hogy Bora Borán. Libby kutatásai miatt. - Most volt ideje arra, hogy szemügyre vegye a férfit. Igen, volt valami határozott hasonlóság Cal és közötte, a testtartásában, beszéde ritmusában. Mégis, hiába ismerte ezt be, nem bízott benne. - Cal biztos elmondta, hogy a nővérem kulturális antropológus. A férfi habozott, majd újra elmosolyodott. Kevésbé érdekelte az, hogy mit írt vagy nem írt le Cal a jelentésében, mint az, hogy a bátyja vajon mennyit árult el ennek Sunbeam nevű nőnek. Sunbeam, gondolta szórakozottan. 12
- Hívnak egyáltalán valakit Sunbeamnek? - Természetesen. - Simán és bűntudat nélkül hazudott. - Azt nem említette, hogy elutazik. Mennyi időre mentek? - Néhány hét múlva jönnek vissza. - Piros kardigánját meghúzta a csípőjénél. Érezte, hogy van néhány sérülése, de nem bosszantotta. Megállta a helyét - nos, vagyis inkább majdnem megállta a helyét - a férfival szemben. És remélte, hogy lesz még egy esélye. - Fura, hogy nem is említette, hogy maga jönni fog. - Nem tudott róla. - Csalódottan kinézett az ablakon a hóra és a fákra. Ilyen közel van, ennyire átkozottul közel, és nem tehet mást, mint várakozik. - Nem voltam biztos abban, hogy el tudok jönni. - Értem. - A nő könnyed vállvonással hátralépett. - Mint ahogy nem tudott eljönni az esküvőre sem. Mindannyian furcsának találtuk, hogy Cal családjából senki nem volt jelen a nagy napon. A férfi erre megfordult. A nő hangja elítélő volt. Ezúttal nem törődött vele - általában nem viselte el az ilyesmit -, szinte mulatságosnak találta a helyzetet. - Higgye el, ha el tudtunk volna jönni, itt lettünk volna. - Persze. Nos, ha már befejeztük a közelharcot, lemehetnénk meginni egy csésze teát. - A nő az ajtó felé indult, egy pillantást vetve a férfira, mikor elhaladt mellette. - Hány danos a fekete öve? - Hét. - A férfi kacsintott egyet. - Nem akartam fájdalmat okozni. - Rendben. - A nő sértetten elindult lefelé a lépcsőn. - Nem gondoltam, hogy az olyanok, mint maga, kedvüket lelik a harcművészetben. - Olyanok, mint én? - mondta szórakozottan a férfi, miközben végigsimította a fából készült korlátot. - Maga fizikus, vagy valami ilyesmi, nem igaz? - Ilyesmi. - Észrevett egy élénk, inkább kihívó, semmint összeillő színekből összeállított szőttest az egyik szék háttámlájára dobva. Ugyan a látvány eszébe juttatott valamit, megállta, hogy odamenjen, és közelebbről is megvizsgálja. - És maga? Mivel foglalkozik? - Semmivel. És most épp ezen a semmin dolgozom. Sunny belépett a konyhába, és egyenesen a tűzhelyhez lépett, így nem vette észre Jacob elképedését. Olyan volt, mintha egy régi filmen vagy könyvben látná, gondolta, miközben körbenézett a konyhában. Ez azonban sokkal, de sokkal jobb volt, mint bármilyen utánzat. Elragadó, gondolta. Egyszerűen elragadó. A karja már nyúlt is volna, hogy kipróbáljon minden gombot és kallantyút. - Jacob? - Tessék? Sunny összevont szemöldökkel meredt a férfira. Csodabogár, gondolta. Nagyszerűen néz ki, az biztos, de egy csodabogár. Pillanatnyilag pedig úgy tűnt, hogy itt ragadt nála. - Azt mondtam, hogy sokféle teánk van. Milyet szeretne? - Mindegy. - Nem tudott ellenállni. Egyszerűen képtelen volt. Miközben a nő elfordult, hogy feltegye a teáskannát, a fehér zománcozott mosogatóhoz lépett, és elfordított egy nagy krómozott gombot. A széles szájú csapból víz kezdett folyni. Ujját alá tartotta, és érezte, hogy jéghideg. Amikor a nyelve hegyéhez érintette vizes ujját, enyhe fémes ízt érzett. 13
Teljesen kezeletlen víz, gondolta. Elképesztő! Ugyanolyan összetételben isszák, ahogy a földből előjön. Sunnyról teljesen elfeledkezve újra és újra a víz alá dugta a kezét, míg olyan forró nem lett, hogy összerezzent. Elégedetten elzárta a csapot. Amikor megfordult, látta, hogy Sunny még mindig a tűzhely mellett áll. Őt nézte. Semmi szükség arra, hogy átkozza magát, gondolta. Csupán meg kell tanulnia uralkodni a kíváncsiságán, amíg nincs egyedül. - Nagyon szép - közölte. - Köszönöm. - Megköszörülte a torkát, és továbbra is a férfit figyelte, miközben a háta mögé nyúlt a bögrékért. - Mosogatónak hívják. Philadelphiában is van mosogató, vagy nincs? - De. - Megkockáztatta a kutatásai alapján. - Ilyen fajtát még soha nem használtam. Sunny kissé megnyugodott. - Igen, ez a hely kissé régimódi. - Én is pontosan erre gondoltam. Mikor a teáskanna sípolni kezdett, a nő elfordult, hogy elkészítse a teát. Miközben dolgozott, kardigánja ujját óvatlanul felgyűrte a könyökéig. Hosszú, ruganyos alkar, jegyezte meg Jacob. Megtévesztően törékenynek látszik. Megdörzsölte saját alkarját. Már volt tapasztalata arról, milyen erős tud lenni az ütése. - Talán Cal nem mesélte, hogy ezt a kunyhót még a szüleim építették a hatvanas években. - A forró vizet csészékbe töltötte. - Építették? - ismételte a férfi kérdőn. - Ők maguk? - Minden egyes követ és farönköt - helyeselt a nő. - Hippik voltak. Csak eredeti anyagot használtak. - Igen, az 1960-as évek. Olvastam arról a korról. Ellenkulturális mozgalom. A fiatalok politikai és szociális forradalmat folytattak az intézményesültség ellen, melynek alapvető értékei voltak a jómód, a kormány és a katonaság iránti megvetés. - Úgy beszél, mint egy igazi tudós. - Egy furcsa tudós, gondolta magában, miközben az asztalra tette a csészéket. - Vicces hallani, hogy valaki, aki akkoriban született, úgy beszél róla, mintha a Ming dinasztia időszakában történt volna. A férfi követte a nőt, és az asztalhoz ült. - Változnak az idők. - Igen. - Összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a férfi ujjbegyével megdörzsöli az asztallapot. - Asztalnak hívják - mondta segítőkészen. A férfi észbe kapott, és megragadta a bögréjét. - Csak a fát csodáltam. - Úgy tudom, tölgy. Az apám készítette, ezért van az egyik lába alatt gyufásdoboz. - A férfi értetlen pillantására felnevetett. - Volt egy időszak, amikor asztalos akart lenni. Szinte minden, ami a házban van, billeg. A férfi alig tudta elképzelni. Tölgyfa deszka, amit egy élő fából hasítanak ki, és bútordarabbá formálják. Ezt a luxust csak a legmagasabb hitelképességgel rendelkező emberek engedhetik meg maguknak. És még akkor is a törvény csupán egyetlen darabot engedélyez nekik. Miközben ő itt ül, egy olyan házban, amelynek minden része fából készült. Mintákra lesz szüksége. Lehet, hogy nehéz lesz úgy, hogy közben a nő figyeli, és nem bízik benne, de nem lehetetlen. Átgondolta, kortyolt a teából, megállt, majd újra kortyolt egyet. - Herbal Delight. 14
Sunny a férfi felé emelte a csészéjét. - Rögtön eltalálta. Nehéz lenne mást innunk anélkül, hogy ne törne ki családi botrány. - Megrázta a fejét, és a bögre karimája fölött Jacobra nézett. - Az apám vállalata. Cal ezt sem mondta el magának? - Nem. - Jacob zavartan bámulta a csészében kavargó sötét, aranyszínű folyadékot. Herbal Delight. Stone. Az egész galaktikus államszövetségben az egyik leggazdagabb és legkiterjedtebb vállalatot William Stone alapította. A kezdetekről szóló legendák legalább annyira vadregényesek voltak, mint az, hogy a tizenkilencedik század végén a vállalat elnöke egy faházban született. Nem, nem legenda, gondolta Jacob, miközben az illatos gőz szálldogált felfelé a csészéből. Valóság. - Hát akkor mit mesélt Cal? Jacob kortyolt még egyet, és megpróbált türelmes maradni. Szerette volna minél hamarabb rögzíteni ezt az egészet. - Csak azt, hogy letért a röppályáról, és lezuhant. A maga nővére viselte gondját, és egymásba szerettek. - A neheztelés újra feléledt benne, és letette a bögrét. - Ő pedig úgy döntött, hogy itt marad vele. - Van ezzel valami gondja? - A férfihoz hasonlóan Sunny is letette a csészét. Amikor egymásra néztek, tekintetükben leginkább ellenszenv és bizalmatlanság tükröződött. - Ezért nem vette a fáradságot, hogy eljöjjön az esküvőre? Mert bosszantotta, hogy úgy döntött, megházasodik anélkül, hogy megbeszélte volna előtte magával? A férfi tekintete egyre sötétebb lett, és újra a lányra nézett. - Teljesen mindegy, mit éreztem a döntése miatt, eljöttem volna, ha van lehetőségem rá. - De nagylelkű! - Sunny felállt, és elővett egy doboz kekszet a papírzacskóból. - Hadd mondjak magának valamit, Hornblower! A testvére szerencsés, hogy a nővérem mellette van. - Ezt én nem tudhatom. - De én igen. - A lány feltépte a kekszes zacskót, és beletúrt. - A nővérem gyönyörű, okos, kedves, és önzetlen. - Egy fél keksszel a férfira mutatott. - És, ha egyáltalán magára tartozik, amit kétlek, akkor nagyon boldogok. - Ezt sem tudhatom. - Kinek a hibája ez? Rengeteg ideje lett volna, hogy együtt lássa őket, ha tényleg annyira számított volna magának. Jacob sötét tekintetében ingerültség és türelmetlenség látszott. - Az idő volt a gond. - Felállt. - Csak annyit tudok, hogy a bátyám elhamarkodottan hozott olyan döntést, ami nagyban megváltoztatta az életét. És szándékomban áll megbizonyosodni arról, hogy nem hibázott. - Szándékában áll? - Sunny félrenyelt egy kekszdarabot, és gyorsan innia kellett a teából, mielőtt újra meg tudott szólalni. - Nem tudom, hogyan mennek a dolgok a maga családjában, öregem, de a mienkben nem bizottságban hozunk döntéseket. Mindannyiunkat elismerjük egyéniségként, akiknek megvan a joga ahhoz, hogy döntéseket hozzanak a saját életükről. A férfit nem érdekelte a nő családja. Csak a sajátja miatt aggódott. - A bátyám döntése sok ember életét befolyásolja. 15
- Igen. Biztos vagyok abban, hogy a Libby-vel való házassága megváltoztatja a történelmet. - Sunny utálkozva dobta a konyhapultra a kekszes zacskót. - Ha annyira aggódik, mi fene tarthatott egy egész évig, amíg egyáltalán eljött ide meglátogatni őket? - Az az én dolgom. - Ó, értem. Az a maga dolga. És persze a testvérem házassága is csak a maga dolga. Hát maga egy igazi fajankó, Hornblower. - Hogy mondta? - Azt mondtam, hogy maga egy fajankó. - A nő a hajába túrt. - Nos, tegye csak, amit jónak lát, beszéljen vele, ha visszajöttek. Csupán egyetlen dolog van, amit nem vett számításba. Cal és Libby szereti egymást, ami azt jelenti, hogy összetartoznak. Most pedig, ha megbocsát, dolgom van. Egyedül is kitalál. A nő kiviharzott. Néhány pillanattal később Jacob hallott valamit, amiről azt gondolta, hogy egy kezdetleges faajtó csapódása volt. Bosszantó egy nőszemély, gondolta. Érdekes is, de mégis bosszantóbb. Meg fogja találni a módját, hogy szót értsen vele, mivel úgy tűnik, meg kell hosszabbítania az itt tartózkodását, amíg Cal vissza nem tér. Tudósként ezt hatalmas lehetőségnek tartotta. Első kézből tanulmányozhat egy kezdetleges ősi kultúrát, szemtől szemben beszélgethet az őseivel, vagy kikkel. Felnézett a mennyezetre. Kételkedett abban, hogy az energikus Sunbeam szívesen venné, ha az ősének tekintené. Igen, tudományos szempontból hatalmas lehetőség volt. Személyesen úgy gondolta, hogy ezzel a nővel való találkozás is afféle kísérlet. Goromba volt, vitatkozós, és ellenséges. Talán benne is megvannak ezek a tulajdonságok, de ő végül is felsőbbrendű, hiszen néhány évszázaddal fejlettebb. Az első dolog, amit tenni fog, ha visszamegy a hajójára, az lesz, hogy bekapcsolja a számítógép adatbázisát, és megnézi, mit jelent a fajankó, ha azt egy férfira mondják a huszadik században. Pedig Sunny maga is örömmel adott volna erre némi velős meghatározást. Tulajdonképpen, miközben fel-alá járkált a szobájában, még tucatnyi leírást talált a férfira. Milyen magabiztos volt. Besétál ide, több mint egy évvel a testvére esküvője után. És nem azért, hogy gratuláljon nekik, gondolta dühösen. Nem családi találkozóra. Hanem azért, hogy előadja a sületlen véleményét és kételkedését arról, hogy Libby vajon tényleg megérdemli-e, hogy a bátyja felesége legyen. Semmirekellő. Félkegyelmű. Ostoba. Miközben elhaladt az ablak előtt, meglátta odalent a férfit. A keze már az ablak kilincsén volt, készen arra, hogy kinyissa, és odakiabáljon neki. A dühe azonban olyan hirtelen elszállt, mint amilyen gyorsan keletkezett. De mi a csudának megy be az erdőbe? Ráadásul kabát nélkül? Összevonta szemöldökét, és nézte, ahogy a férfi átküzdi magát a hóbuckákon a menedéket nyújtó fák felé. Vajon hova a pokolba megy? Arra nem volt más, csak az erdő. Most egy kérdés jutott eszébe, amihez eddig túl elfoglalt volt, hogy gondolkodjon rajta. Hogyan érkezett ide? A kunyhó kilométerekre volt a várostól, és legalább kétórányi vezetésre 16
a legközelebbi reptértől. Hogy az ördögbe tudott a férfi felbukkanni a hálószobájában, kabát, sapka és kesztyű nélkül a tél kellős közepén? Nem volt sem autó, sem teherautó, de még csak motoros szán sem a ház előtt. Az a gondolat, hogy a férfi idáig stoppolt volna az autópályáról, nevetséges volt. Az ember nem sétálgat csak úgy a hegyekben, a januári hidegben. Legalábbis akkor nem, ha épeszű. Megrázkódott, és hátrébb lépett az ablakból. Talán ez volt a válasz. Jacob Hornblower nem csupán fajankó. Elmebajos fajankó is. Ez elég veszélyes következtetés, mondta magában. Csak azért, mert nem kedvelte a férfit, még nem ok arra, hogy azt gondolja róla, őrült. Végül is, Cal testvére volt, és az elmúlt év során Sunny nagyon megkedvelte a sógorát. Jacob lehet, hogy bosszantó néha, akadékoskodó és kellemetlen, de ez nem jelenti azt, hogy nincs ki mind a négy kereke. Mégis Nem gondolta eddig is róla, hogy fura? Nem viselkedett a férfi furán? Újra kinézett az ablakon, de csupán a nyomokat látta a hóban. Cal elég rendesnek tűnt, gondolta, de mit is tudott bárki a családjáról vagy a hátteréről? Szinte semmit. Mindig is úgy tűnt Sunnynak, hogy a sógora elég szűkszavú lesz, ha a családjáról esik szó. Újra az ablakra pillantott. Talán megvolt rá az oka. Ez a férfi már kezdettől fogva különösen viselkedett, gondolta a lány. Ahogy bejelentés nélkül besétál a házba, majd megáll a hálószobájában, és úgy csodál egy divatlapot, mintha a holttengeri tekercseket látná. Aztán a viselkedése a konyhában. Ahogy a vízcsappal játszott. Ahogy bámult. Olyan volt, mintha még soha nem látott volna tűzhelyet vagy hűtőszekrényt. Vagy legalábbis nagyon rég nem látott volna. A nő agya lázasan dolgozott. Talán azért, mert el volt zárva, gondolta. Bezárták oda, ahol nem jelentett veszélyt a társadalomra. Ajkába harapott, és újra járkálni kezdett. Lábával beleakadt a férfi hátizsákjába. Sunny hátraugrott, és a zsákra meredt. Itt felejtette. Ez azt jelenti, hogy még vissza fog térni. Nos, majd elbánik vele. Tud ő magára vigyázni. Tenyerét a combjához dörzsölte, és a zsákra meredt. Azért nem árt az elővigyázatosság. Gyorsan letérdelt. A magántulajdon megsértése vagy sem, meg fogja nézni, mi van a zsákban. Már maga a zsák is furcsa volt. Nem volt rajta sem cipzár, sem pánt. Szinte hangtalanul nyílt ki magától. A nő egy gyors pillantást vetett a háta mögé, és beletúrt. Egy váltás ruha. Még egy kardigéin, ezúttal fekete. Címke nélkül. A farmernadrág puha volt, és láthatólag drága, bár nem volt rajta a tervező neve a hátsó zsebén. Sehol sem volt címke rajta. És új volt. Megesküdött volna, hogy még soha nem viselte senki. Félretette, és mélyebbre túrt. Talált egy átlátszó folyadékkal teli üvegcsét, amire Fluoratyn volt írva, és egy pár szupermodern puha bőrből készült tornacipőt. Se borotva, se tükör. Még egy fogkefe sem. Csak néhány, láthatólag új ruhadarab, és egy üvegcse, amiben akár valamiféle drog is lehet. A legutolsó felfedezése volt a legrejtélyesebb dolog. Egy elektromos készülék a zsák sarkában, alig nagyobb, mint a tenyere. Kör alakú volt, és össze volt hajtogatva. Kinyitotta, és néhány apró gombot pillantott meg. Megérintett egyet, és hátraugrott, amikor meghallotta Jacob hangját. Tisztán, érthetően szólt a kezében lévő kör alakú fémdarabból. Egyenleteket sorolt, legalábbis amennyire meg tudta állapítani. Sem a számok, sem a szakkifejezések nem 17
mondtak semmit számára. A tény azonban, hogy egy korong alakú készülékből jött a hang, új lehetőségeket nyitott meg előtte. Ez a férfi kém. Talán a másik oldalnak dolgozik. Akármelyik is a másik oldal. A viselkedéséből egyértelmű, hogy egy tébolyodott kémmel áll szemben. Sunnynak mindig is gazdag képzelete volt. Már látta is maga előtt. A férfit fogva tartották. A módszer, amit alkalmaztak, hogy kihúzzák belőle az információkat, megbontotta az elméjét. Cal fedezte a testvérét, és kitalált róla egy történetet. Azt mesélte, hogy asztrofizikus, és elmélyülten végzi a kutatásait a nyugati partvidéken, miközben igazából valamiféle szövetségi intézetben volt. Most pedig megszökött onnan. Sunny összevissza nyomogatta a gombokat, amíg Jacob hangja el nem hallgatott. Óvatosan fog bánni vele. Bármit is érez vele kapcsolatban, mégiscsak családtag. Szeretett volna teljesen biztos lenni abban, hogy a férfi veszélyes elmebeteg, mielőtt bármit is tenne ez ügyben. Ostoba, rendkívül bosszantó ember. Jacob összevont szemöldökkel figyelte a füstfelhőt, amit az utolsó sor fa mögött látott felszállni. Nem érdekelte a fajankó meghatározása. Még kevésbé, amiért bosszantónak nevezték. Azonban az ostoba igen. Nem tűri el, hogy ostobának nevezze egy gebe nő, aki a robbanómotort tekinti a technika csúcsának. Elég sokat dolgozott éjszaka. A hajóját sikeresen elrejtette, és frissítette a felvételeket is. Beleértve a dühítő találkozását Sunbeam Stone-nal. Csupán napkeltekor jutott eszébe, hogy a házban hagyta a hátizsákját. Ha a nő miatt nem veszíti el a béketűrését, akkor nem felejti volna. Nem mintha bármi értékes lett volna benne. Ez inkább elvi kérdés. Természeténél fogva nem volt feledékeny, és csak akkor felejtett el apróságokat, ha az agya fontosabb dolgokkal volt elfoglalva. Nem szívesen gondolt a nőre. Egyfolytában eszébe jutott, miközben egész éjjel dolgozott. Állandó bosszúságot jelentett, mint egy szúnyogcsípés a lapockán, amit épp nem ér el az ember, hogy megvakarja. Ahogy leguggolt, felkészülve a harcra, állát felszegve, teste megfeszülve. Amilyen érzés volt, amikor a nő fölött guggolt, merev izmokkal, kihívóan. Ahogy a haja megcsillant a fényben. Mérgesen megrázta a fejét, mintha ki akarná űzni a nőt a gondolatai közül. Nem volt ideje nőkkel foglalkozni. Nem, mintha nem ismerné el őket, de az élvezeteknek is megvan a maga ideje. És ez most nem az volt. Ha pedig élvezetet akarna keresni, akkor biztos nem Sunbeam Stone lenne az, ahol elkezdené. Minél többet gondolt arra, hogy hol van, és hogy melyik korban, annál biztosabb volt abban, hogy Calt észhez kell téríteni, és haza kell őt vinni. Valamiféle űrláz lehet, gondolta Jacob. A testvére sokkot élt át, és a nő - minden korban vannak ilyenek - kihasználta a helyzetet. Ha azonban észérvekkel hat Calre, akkor majd feljön a hajóra, és hazamennek. Mindaddig azonban meg fog ragadni minden alkalmat arra, hogy tanulmányozza és rögzítse a világnak legalább ezen kis részét. Az erdő szélén megtorpant. Hidegebb volt aznap, és őszintén sajnálta, hogy nem hozott magával melegebb ruhát. Szürke, hóval teli felhők takarták el a napot. A borongós fényben nézte, ahogy Sunny hasábokat emel ki a ház mögötti farakásból. Erőteljesen érzéki hangon énekelt egy férfiról, aki elment otthonról. Nem hallotta a közeledését, ezért tovább énekelt, és pakolta a fahasábokat. 18
- Elnézést! A nő egy kiáltással hátraugrott, és leejtette a kezében lévő fát. Az egyik darab a lány bakancsára esett, mire káromkodott egyet, és fél lábon ugrált fel-alá. - A fenébe! Fenébe, fenébe, fenébe! Mi a baj magával? - Egyik kezével a sérült lábát tartotta, másikkal pedig a ház falába kapaszkodott. - Semmi. - Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon. - Azt hiszem, magával van valami baj. Fáj? - Nem, nagyszerű érzés. Imádom a fájdalmat. - összeszorított foggal óvatosan lerakta a lábát a földre. - Honnan jött? - Philadelphiából. - A nő összehúzta a szemét. - Vagy úgy érti, éppen most honnét? - Hüvelykujjával a háta mögé mutatott. - Arról. - Vetett egy pillantást a földön heverő fahasábokra. - Segítsek? - Ne! - A lábára vigyázva óvatosan leguggolt, hogy összeszedje a fákat. Közben ugrásra készen figyelte Jacobot. - Tudja, miért vagyok itt, Hornblower? Mert békére és magányra vágyom. - Kifújta a frufruját a homlokából, amikor a férfira nézett. - Érthető ez az álláspont? - Igen. - Akkor jó. - Megfordult, és visszasántikált a házba, hagyva, hogy az ajtó becsapódjon mögötte. Kiborította a hasábokat a fáskosárba, majd a konyhába ment. Szitkozódott. - Mi az megint? - Itt hagytam a zsákomat. - Beleszagolt a levegőbe. - Ég valami? A nő méltatlankodva sóhajtott, a kenyérpirító felé szaladt, és csapkodni kezdte, amíg a füstölgő, fekete kenyér ki nem ugrott belőle. - Mindig beragad ez az ostoba masina. Hogy közelebbről szemügyre vehesse az elragadó szerkezetet, áthajolt a nő válla fölött. - Nem túl étvágygerjesztő. - Jó ez így. - Sunny bizonyításképp beleharapott a kenyérbe. A nő illata a füstön keresztül is érződött. A férfi el akart húzódni, de büszkeségből ellenállt az ösztönös reakciónak. - Maga mindig ilyen konok? - Igen. - És ilyen barátságtalan is? - Nem mindig. A nő megfordult, és máris észrevette, hogy elszámította magát. A férfi nem lépett arrébb, ahogy gondolta. Ehelyett előrehajolt, a konyhapultra támaszkodott, és szinte bekerítette a karjával. Semmit sem utált jobban, mint ha túljártak az eszén. - Hátrébb, Hornblower! - Nem. - A férfi arrébb állt, de közelebb. Ahogy az első találkozásukkor, a combjuk most is összeért, de a mozdulatban nem volt semmi érzéki. - Maga érdekel engem, Sunbeam. - Sunny - helyesbített azonnal. - Ne hívjon Sunbeamnek! - Érdekel - ismételte. - Úgy gondolja, hogy maga átlagos nőnek számít ebben a korban? A nő meglepetten megrázta a fejét. - Hát ez meg miféle kérdés? A nő hajában tucatnyi színárnyalat volt, a halvány fehértől a sötét mézszínűig. A férfi sajnálta, hogy észrevette. 19
- Olyan, amire egyszerű a válasz. Nos? - Nem. Senki sem szeret átlagos lenni. Most pedig, legyen kedves - Maga gyönyörű. - Tekintetével végigsiklott a nő arcán, kimérten, próbálgatva saját magát és a türelmét. - De ez pusztán fizikai tényező. Mit gondol, mi választja el magát az átlagostól? - Mit akar maga, értekezést ír rólam? - Felemelte a kezét, hogy eltolja a férfit, de csupán kemény mellkasába ütközött. Érezte Jacob lassú és egyenletes szívverését. - Olyasmit - elmosolyodott. Kissé zavarba hozta a nőt, amit rendkívül kielégítőnek talált. A szeme miatt, gondolta Sunny. Még akkor is, ha a férfi tébolyodott, el kellett ismernie, hogy ez a tekintet rendkívül igéző. - Azt hittem, bolygókkal és csillagokkal foglalkozik, nem pedig emberekkel. - A bolygókon emberek élnek. - Legalábbis ezen. A férfi újra elmosolyodott. - Legalábbis. Vegye úgy, hogy személyes érdeklődés. A nő arrébb szeretett volna lépni, de ráébredt, hogy akkor még közelebb kerülnének egymáshoz. Átkozta a férfit, de azért még uralkodott a hangján, és a tekintetén. - Nem kérek a személyes érdeklődéséből, Jacob. - J.B. - Érezte, hogy a nő enyhe remegése átterjed az ő testére is. - A család csak J.B.- nek hív. - Rendben. - Lassan beszélt, túlságosan is tudatában volt annak, hogy az agya kezdett szivaccsá változni. Egy kis távolságra volt szüksége. - Mi lenne, ha arrébb állna, J.B., és én összeütnék valami reggelit? Ha a nő nem hagyja abba a szája harapdálását, akkor neki kell majd megállítania, méghozzá az általa ismert leghatásosabb módszerrel. Nem is gondolta, hogy egy ilyen jelentéktelen ideges mozdulat milyen csábító tud lenni. - Vegyem ezt meghívásnak? A nő kidugta a nyelvét, hogy megnyalja az ajkát. - Persze. A férfi közelebb hajolt, élvezte a látványt, ahogy a nő szeme nagyobb lett, elsötétedett és rámeredt. Nem volt könnyű ellenállni. A férfi ismert volt az eszéről, az állhatatosságáról, az ingerlékenységéről. Nem úgy az önuralmáról. És szerette volna megcsókolni, nem tudományosan, nem kísérletből, hanem kegyetlenül. - Pirítóst - motyogta. A nő gyorsan felsóhajtott. - Csokis-gyümölcsös müzli. Nagyszerű. A kedvencem. A férfi hátrált, sokkal inkább a maga, mint a nő kedvéért. Ha a következő néhány hetet együtt kell tölteniük, akkor jobb lesz, ha megpróbál nagyobb önuralomra szert tenni. Neki ugyanis tervei voltak. - Szívesen ennék reggelit. - Rendben. - Magában bizonygatva, hogy ez inkább harcmodorváltás, mint megfutamodás, Sunny a konyha másik végébe ment, és kivett két tálat a szekrényből. Kézbe vette, és a müzlis dobozzal együtt az asztalra tett mindent. - Gyerekkorunkban soha nem 20